Készült: 2024.04.19.21:27:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

44. ülésnap (2018.11.27.), 133. felszólalás
Felszólaló Simon Róbert Balázs (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:36


Felszólalások:  Előző  133  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország sportolói már az első, 1896-ban Athénban megrendezett újkori nyári olimpiai játékokon is részt vettek, majd ezt követően majdnem az összes nyári, illetve az összes téli olimpián indultak versenyzőink. Talán nem mindenki tudja, ezért megemlítem, hogy az 1920. évi nyári olimpiai játékokra Magyarország azért nem kapott meghívót, mivel az első világháború vesztesei között volt, pedig ez lett volna a magyar olimpia, a rendezés jogát ugyanis Budapest nyerte el, a háborús vereség miatt azonban átszállt a jog később Antwerpenre.

Dr. Kemény Ferenc jóvoltából Magyarország már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 1894-es megalapításában is tevékenyen részt vett, és ennek hatására másfél évvel később, 1895. december 19-én megalakult az ország olimpiai bizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság. Országunk versenyzői  ahogy elhangzott, de megismétlem  a nyári és a téli olimpiákon, beleértve a művészeti versenyeket is, eddig 177 aranyérmet, 151 ezüstérmet és 174 bronzérmet, a paralimpiákon pedig 30 aranyérmet, 41 ezüstérmet és 55 bronzérmet nyertek. A nyári olimpiákon megszerzett érmeivel Magyarország a legeredményesebb olyan nemzet, amely még nem rendezett olimpiát. Bízom abban, hogy még a mi életünkben sor kerül arra, hogy Magyarország is olimpiát rendezzen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sportolóink közül most a teljesség igénye nélkül csak néhány kiválóságunk nevét említem. Elsőként Gerevich Aladárét, aki vívásban hat olimpián vett részt, és 7 aranyérmet szerzett, továbbá 1 ezüst- és 1 bronzérmet, ezzel ő a legeredményesebb magyar olimpikonunk; Egerszegi Krisztinát, minden idők legeredményesebb egyéni női úszóját a nyári olimpiák történetében, aki minden érmét  5 arany-, 1 ezüst-, és 1 bronzérem  egyéni versenyszámban szerezte; a 2018-ban Phjonghcsangban megrendezett téli olimpiai játékokon országunk történetében az első aranyérmet nyert, rövidpályás gyorskorcsolyában ötezer méteres távon győztes csapatunk tagjait: Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Saoang és Liu Shaolin Sándor; paralimpiai bajnokaink közül pedig kitűnő úszónkat, Sors Tamást említem, aki eddigi pályafutása során három olimpián vett részt, ahol 2 aranyérmet, 2 ezüstérmet és 4 bronzérmet nyert.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az olimpiai életjáradékról, amit olimpiai érmeseink, illetve felkészítő edzőik kapnak, 2004-ben született törvény. Az általunk most tárgyalt törvényjavaslat célja, hogy igazságosabbá tegye a támogatási rendszert. A törvényjavaslat szerint minden olimpiai aranyérem után ugyanakkora összeget kapnak életjáradékként az egykori és a jelenlegi klasszisok. A jelenlegi szabályozással ellentétben, amikor az első aranyat követően a többiért már jóval kevesebb pénz jár, ez azt jelenti, hogy például egy háromszoros olimpiai győztes háromszor akkora összeget kap, mint egy egyszeres aranyérmes, ezüst-, illetve bronzérem esetén pedig azoknak 60, illetve 40 százalékára lesz jogosult. Mert minden egyes megszerzett aranyérem ugyanannyit ér, hiszen hatalmas teljesítmény van mögötte, amit természetesen az ezüst-, illetve bronzérmekről is el kell mondani.

A javaslat az edzők munkáját is még jobban elismerné azzal, hogy valamennyi érem után, amely vonatkozásában a sportoló őt jelölte meg edzőjének, jogosulttá válna olimpiai járadékra. Magyarország a tíz legsikeresebb nemzet közé tartozik az ötkarikás játékokon, a népességre vonatkoztatva pedig a világelsők között vagyunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Országunk gazdasági helyzete most lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb járadékot kapjanak az olimpiai érmeseink. Adjuk meg kiválóságainknak ezt az elismerést! A Fidesz vezérszónokaként jelzem, hogy frakciónk támogatja a törvényjavaslatot, és bízom abban, hogy a többi parlamenti párt képviselői is támogatják a módosítást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.(Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  133  Következő    Ülésnap adatai