Készült: 2024.04.19.20:18:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

129. ülésnap (2000.03.23.), 6. felszólalás
Felszólaló Nyitray András (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:46


Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő T/2230. számú előterjesztés, amely a NATO biztonsági beruházási programjában való részvételről, illetve az ehhez szükséges jogi szabályozásokról szól, mint arra az előttem felszólalók is utaltak, többek között, de megítélésem és megítélésünk szerint elsősorban azért nagyon fontos, mert a magyarországi vállalatok között mind ez ideig gyakorlatilag egyetlen olyan cég sincs, amelyik rendelkezne a NATO-minősítéssel, tehát részt vehetne azokban a beruházási programokban, amelyekről az előterjesztő államtitkár úr is beszélt.

Azok az egyéb módosítások, amelyekről ez a javaslat szól, nagyrészt technikai jellegűek. Csak utalás szintjén említeném a köztehermentességnek olyan értelmű rögzítését, hogy ez az esetleges később bevezetendő közterhekre is vonatkozzon, magyarul akkor se vonatkozzék erre a fajta beruházásra, ha egyébként újabb lesz, tehát valamilyen oknál fogva újabbat vezet be a majdani vagy a jelenlegi kormányzat. De egy lényeges szempontra azért felhívnám a figyelmet: a környezetvédelmi bírságok alól azért ez nem mentesít, tehát mindezen cégeknek is biztosítaniuk kell a környezet védelmét. Tehát ez nem jelenti az ez alól való mentesítést is.

Szó esik az építési eljárások egyszerűsítéséről is, hiszen azért arra tekintettel, hogy ezek a beruházások többnyire titkosak, méghozzá szigorúan titkosak, nem lenne célszerű a hagyományos építési eljárások keretében számos olyan személy számára is hozzáférhetővé tenni ezek tartalmát, akik erre nem jogosultak, mégpedig olyan mértékben biztosítani az illető személyek titokvédelmi birtoklását, pontosabban azt a fajta megkülönböztető átvilágítását, amelyre ilyen értelemben szükség lenne, túlságosan nagy luxus lenne. Egyszerűbb, ha ezeket külön eljárásban szabályozzuk.

A közbeszerzések alól való mentesítésről már esett szó, ennek a jogi szabályozása tulajdonképpen már korábban megtörtént.

Amiről eddig nem esett szó, de nagyon fontos dolognak tartom az államtitok-védelem differenciálását is. Eddig ugyanis mindenkinek, aki az ilyen fajta ügyekkel kapcsolatba került, a legszigorúbb feltételeknek kellett eleget tennie, azaz az úgynevezett C-típusú kérdőívet kellett kitölteniük. A NATO titokvédelmi szempontjai ezt a minden differenciálás nélküli, mindenkire egyformán vonatkozó, legszigorúbban titkos minősítéshez is hozzáférést biztosító átvilágítást nem teszik szükségessé, nem írják elő. Tehát a jogszabály-módosításban, amelyik az állam- és szolgálati titok védelméről szóló törvényben szerepel, differenciálható, hogy a NATO-minősítésekkel összefüggésben az ilyen típusú adatok hozzáférésekor a hazai partnernek milyen szintű vizsgálaton kell átesnie.

Befejezésül, visszatérve az alapkérdéshez, tehát amit alapkérdésnek és a legfontosabb kérdésnek tartok: ez pedig az, hogy a magyar vállalkozásoknak lehetőségük legyen ezen beruházási programokban való részvételre. Éppen ezért azokat a feltételeket is tisztázni kell és megfelelő keretbe kell foglalni, amelyek alapján egy magyar vállalat egyáltalán pályázhat, tehát ennek érdekében lépéseket kell tenni.

Örömmel tapasztaltuk a bizottsági ülésen, a bizottsági tájékoztatón, amikor ezt követően ezen törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról döntöttünk, hogy a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatala a minősített NATO-beszállítói cím elnyerésére már kibocsátott egy pályázati felhívást, amely tulajdonképpen azt a hosszú folyamatot igyekszik lerövidíteni, amelyen át kell esni egy-egy magyarországi cégnek ahhoz, hogy ezt a címet elnyerje, hiszen az adott cégnek ehhez rendkívül sok feltételnek kell egyidejűleg megfelelnie. De tekintettel arra, mivel közös érdekünk, hogy minél több hazai cég nyerje el ezt a minősítést, hogy minél többen pályázhassanak a különböző NATO-tendereken, ezért ezt az előzetes és a törvénymódosításokkal egyidejűleg már kiírt pályázatot nagyon hasznosnak és helyesnek tartjuk. Nyilvánvalóan a hosszú elbírálás időszaka alatt, amely fél év is lehet, bizalmunk szerint ez a módosítás is meg fog születni.

Bízom abban, hogy hasonlóképpen, mint a honvédelmi bizottságban, ez az előterjesztés a parlament előtt is bírni fogja az ellenzék egyetértését, hiszen ennek az elfogadása közös nemzeti érdekünk, és azt hiszem, felesleges lenne olyan kifogásokkal élni, amelyek egyébként ennek az elfogadását gátolják. Éppen ezért mind a magam, mind a frakcióm nevében kérem a tisztelt Házat, hogy ezt a törvényjavaslatot, ezeket a módosításokat támogassa és fogadja el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  6  Következő    Ülésnap adatai