Készült: 2024.03.29.13:54:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

261. ülésnap (2017.11.27.), 231. felszólalás
Felszólaló Dúró Dóra (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  231  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik, hogy Rétvári Bencének nincs igaza a te­kin­tet­ben sem, hogy a bizottságokban folytatjuk le az ér­de­mi egyeztetést és a szakmai érvek ütköztetését, ugyan­is erre, ahogyan képviselő asszony is említette, nem a bizottságban került sor, hanem egy ötpártinak tervezett, valójában kétpártira sikerült egyeztetésen, amelyen kizárólag az LMP és a Jobbik képviselői vettek részt, például az egyszülős családok esetében, de ugyanez volt a helyzet egyébként a hétvégén a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkal­má­ból szervezett konferencián is, szintén ez a két párt volt az, amely megjelent mind a két esetben.

A Jobbik számos javaslattal élt az LMP ja­vas­latához kiegészítésként, illetve néhány pont volt, ame­lyet másképpen fogalmaztunk volna meg, illetve módosítást javasoltunk. Összességében ugyanakkor vitára mindenképpen alkalmas természetesen ez a javas­lat, hiszen érdemi, konkrét megoldási javas­la­to­kat nyújt az egyszülős családok számára.

Szerettük volna, ha ez a javaslat is kiegészül, illetve az egyszülős családokról szóló diskurzus kie­gé­szül a prevenció fontosságának beemelésével, hi­szen a statisztikákból látjuk azt, hogy számos olyan élethelyzet van, amikor egyébként megelőzhető len­ne maga a válás, ugyanakkor nincs kellő tudatosság, illetve nincs kellő támogatás a családok mellett, hogy ez a szomorú helyzet ne következzen be. Emellett a jogi segítségnyújtás ingyenessé tételét is javasolja a Jobbik, hiszen egy ilyen élethelyzetben, amely anya­gilag is és lelkileg is megviseli mindegyik felet, nagyon sokszor kiszolgáltatottá válik többségében az édesanya, bár az 1991-es népszámlálás óta drasz­ti­ku­san megnőtt az egyszülős családok esetében a gyer­me­kü­ket egyedül nevelő édesapák száma. Mind­kettejük számára természetesen biztosítanánk ezt is.

Emellett a pótnagyirendszerrel, illetve a szo­ciá­lis területen felsőoktatási tanulmányokat végzőknek a gyermekfelügyeletbe való bevonásával is segíte­nénk mind a nagycsaládosokat, mind az egyszülő­sö­ket. A Jobbik tehát támogatja a tárgysorozatba vé­telt. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  231  Következő    Ülésnap adatai