Készült: 2020.09.21.21:49:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

238. ülésnap (2001.11.08.),  151-187. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 1:49:02


Felszólalások:   131-151   151-187   187-191      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ki kíván még felszólalni. (Nincs jelentkező.) Tekintettel arra, hogy több felszólaló nem jelentkezett, ismételten megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Hende Csaba: Nem.) Államtitkár úr jelzi, hogy a továbbiakban nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - a pénteki ülésnapunk végén kerül sor.

Államtitkár úr kétperces technikai szünet elrendelését kérte. Kétperces szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat.

 

Soron következik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/5061. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/5061/1-3. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, a napirendi ajánlás értelmében 15 perces időkeretben: először Balogh László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hankó Faragó Miklós képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ma Magyarországon nem lehet törvénykönyvből ítélkezni. Ezt azért mondom, mert megpróbáltam utánanézni, hogy a büntetőeljárási törvényt és a büntető törvénykönyvet a hatálybalépése óta hány alkalommal módosították. A büntetőeljárási törvényt 54 alkalommal módosították, és csak a felsorolás 13 sűrűn gépelt oldalt tesz ki. Ugyanez a Btk. esetében 14 lapra fér rá és 63 a módosítások száma. A büntető jogszabályok esetén különösen fontos lenne az, hogy a szabályozás kiszámítható legyen. Meggyőződésem, hogy a büntetőeljárási törvény mostani módosítása is csupán egy lesz a sok közül, és nem a maradandó jogalkotási munkák közé fog tartozni.

A jogalkalmazókkal, elsősorban bírókkal beszélgetve többször mondják, hogy a parlament bizalmatlan velük szemben. Egyre-másra születnek olyan jogszabályok, amelyek megkötik a bírók mozgásterét, kizárják az egyéniesítést a büntetőügyekben. A módosítások többsége aktuálpolitikai okokra vezethető vissza, ez pedig instabillá teszi a joganyagot és a jogalkalmazást, és szinte törvényszerűen vonja maga után a módosítás módosítását, kizárva a hosszabb távú, kódexszerű törvénykezést. Pedig a jogalkalmazóknak - de az állampolgároknak még inkább - éppen a büntető jogszabályok területén stabilitásra, kiszámíthatóságra lenne szükségük.

A büntetőeljárási törvényt illetően megvolt erre az esély, hiszen a jogalkotási folyamatot az Antall-kormány indította el, a Boross-kormány fogadta el a törvény koncepcióját, a Horn-kormány pedig erre alapozva 1998-ban megalkotta a törvényt. Az Orbán-kormány a törvényt nem léptette hatályba, a mostani módosítás pedig lényegében visszahozza az 1973-as törvényt. Ez minden, csak nem kiszámíthatóság. Bár lehet, hogy valamiben azért az elmúlt időszak jogalkotása kiszámítható. A bűncselekmények elbírálásánál a bírók szinte kivétel nélkül az elkövetéskor hatályban volt szabályokat alkalmazzák, mert azok kedvezőbbek az elkövetőkre nézve. A büntető jogszabályok egyre szigorúbbak lesznek. A szigorodásnak persze lehet olyan eredménye is, mint a középmérték kötelezővé tételének: azóta körülbelül 30-40 százalékkal nőtt a közérdekű munkára kötelezések száma. A bírák ugyanis jól felkészültek, és nehezen hagyják magukat és az ítélkezési munkájukat korlátok közé szorítani. A parlament szigorítja a büntető jogszabályokat, ugyanakkor tény, hogy a fogdák túlzsúfoltak, körülbelül 160 százalékban.

Tisztelt Ház! A büntetőeljárási törvény alapvető feladata az, hogy megállapítsa azokat a szabályokat, amelyekhez az állam a bűnüldözés során a büntetőjogi igényének érvényesítésekor kötve van. Kérdés, hogy a mostani módosítás közelebb visz-e e fenti cél eléréséhez.

A tervezet bizottsági vitája során az Igazságügyi Minisztérium képviselője három indokot hozott fel a módosítás szükségességének alátámasztására: 1. Az eltelt három és fél évben több olyan módosítás született, amelyet a mostani tervezet összefoglal. 2. Vannak olyan miniszteri rendeletek, legfelsőbb bírósági kollégiumi állásfoglalások, amelyek be kell hogy kerüljenek a törvénybe. 3. Az idő túlhaladta az 1998-as törvény koncepcióját, sok helyütt az új koncepció a szabályozás módosítását teszi szükségessé.

A mostani javaslat valóban átírja az 1998-as törvényt és visszahozza az 1973-as büntetőeljárási törvényt, mert a nyomozások túlsúlyát eredményezi, aminek az lesz az eredménye, hogy a büntetőjogi felelősség többnyire a nyomozati anyag alapján dől el. A tárgyaláson megmarad a bíró általi kikérdezés túlsúlya, megszünteti a kétfokú jogorvoslati rendszert, ami azt eredményezi, hogy a helyi bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság leterheltsége ugyanaz marad, mint ami eddig volt.

Tisztelt Ház! Ha már elénk került ez a módosítás, akkor valóban van néhány olyan terület, ahol a gyakorlat által felvetett problémák megoldására kellene választ adnunk. Szeretnék néhányat megemlíteni ezek közül.

 

 

(14.40)

 

Az előzetes letartóztatás mostani szabályok melletti elrendelése feloldja az elrendelés iránti felelősséget. Miről van szó? Arról, hogy korábban az az ügyész, aki elrendelte, az ítéletkiszabáskor szembesülhetett az intézkedése következményével. Ma minél tovább tart az előzetes letartóztatás, annál több bíró jár el az ügyben, az idő sürgeti, felületesek az ismeretei, és szinte biztos, hogy az ítélkezés során nem fog szembesülni a döntésével. Ez a megoldás a felelősség áthárítására jó a rendőr, az ügyész és a másik bíró között.

Van itt egy másik probléma. Az elmúlt másfél évben a házi őrizet bevezetése nem csökkentette az előzetes letartóztatásban lévők számát. Talán éppen ezért meg kellene gondolni az óvadék bevezetését, mert a fogdák állapota a túlzsúfoltság miatt katasztrofális.

A jó büntetőeljárási törvénynek inspirálnia kell a jogalkalmazót az eljárások gyorsítására, ugyanakkor az alaposságra is. Nem hiszem, hogy az eljárás gyorsítását szolgálja például az, hogy a tervezet nem fűz semmiféle jogkövetkezményt ahhoz, ha az eljáró hatóságok a számukra megállapított határidőt túllépik. Ennek szankciója igenis a törvénybe kívánkozna, de nincs benne. A statisztikák szerint 2000-ben az ügyek 38 százaléka húzódott el egy évnél tovább. A legnagyobb leterheltséggel a helyi bíróságok dolgoznak, ahol a bírák 50 százalékának nincs ötéves bírói gyakorlata sem. Miután az ügyek nyomasztják őket, nem az alaposságot, hanem a mielőbbi befejezésre törekvést fogják szem előtt tartani. Ezt küszöbölte volna ki az 1998-as törvény hatályba léptetése, ami körülbelül 2-3 ezer ügyet vitt volna el elsőfokról.

Nevetségesen alacsony a kirendelt védők díjazása, ami azt eredményezi, hogy még az ügyben becsületesen eljáró ügyvéd is meggondolja a nyomozás során a kapcsolattartást az ügyfelével, és így az a minimumra korlátozódik. Ugyanez a helyzet a szakértői díjakkal is. Például DNS-vizsgálatot tudtommal az országban egy helyen végeznek. A különleges szakértelemmel rendelkező elutazik az ország egyik végéből a másik végébe, ahol három perc alatt elmondja a véleményét, amiért alig kap díjazást. A különleges szakértelmet pedig illene megfizetni, mert holnap már elviszi a piac többszörös honoráriumért.

Az utóbbi időben gomba módra szaporodnak a különböző, speciális nyomozati jogkörrel rendelkező hatóságok. Közülük tíz vagy tizenegy titkos eszközöket is alkalmazhat. A túlspecializálódott nyomozati jogkör egyrészt rivalizációt eredményez a nyomozó hatóságok között, másrészt az ügyfél úgy érzi, hogy labdáznak vele, mert ide-oda teszik az ügyét, harmadrészt nincs koordináció közöttük, de van egymás előtti titkolózás, bizalmatlanság és a hivatal önmozgása, ami a létrehozás fontosságát igazolja. A specializációnak, a rengeteg nyomozati jogkörnek több a hátránya, mint az előnye.

A tervezet szűkmarkúan bánik a sértetti jogok megjelenítésével, így továbbra is előfordul majd, hogy a feljelentést fel sem veszik, az ügyfelet elhajtják, nem adnak fénymásolatot a feljelentésről, a gépkocsilopások esetén továbbra is agyvérzéspróba lesz a nyomozást megszüntető határozatok beszerzése, amelyek nélkül pedig nem fizet a biztosító.

Tisztelt Ház! Egy jogszabály annyit ér, amennyit végre lehet hajtani belőle. Az a véleményem, hogy az előttünk fekvő tervezet nem a gördülékenyebb jogalkalmazást segíti, hanem inkább bonyolítja azt. Jó munkához idő és koncepció kell. Erre nem sok jutott a tervezet elkészítésekor.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úr kért szót. Öné a szó, államtitkár úr.

 

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Balogh képviselő úr három okot említett helyesen a törvényjavaslat megalkotásának indokaként. Engedje meg, hogy én egy negyedik és ötödik okot is hozzátegyek ehhez, teljesen egyetértve azzal, hogy ha egy törvényjavaslatot vagy törvényt nem muszáj módosítani, akkor azt muszáj nem módosítani. Itt azonban az a helyzet, hogy ok van fölösen.

Negyedik okként talán arra hivatkoznék, hogy az egész szakmai közvélemény vagy szinte az egész, de különösen a bírói testületet reprezentáló Legfelsőbb Bíróság és az OIT irányadó személyiségei, valamint az ügyészséget reprezentáló Legfőbb Ügyészség nem tartotta megfelelőnek a '98. évi XIX. törvény rendelkezéseit, és hivatalba lépésünktől fogva megalapozottan annak alkalmazási nehézségeit hangsúlyozta. Talán itt említem meg azt is, hogy az a tudósi kör, akikre számos hivatkozás történt az általános vita megelőző szakaszában, ma is a törvényjavaslat mögött áll, e mögött a törvényjavaslat mögött is ott áll, és felsorakozik a koncepcionális változások mögött. (Dr. Hack Péter: Ez nem igaz.)

Azonban rátérnék az ötödik okra, ami miatt kénytelenek voltunk beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot... Hack képviselő úr azt mondja, hogy nem igaz. Én hadd hivatkozzam csak Király Tibor akadémikusra: ő egyetért ezzel a törvényjavaslattal, ami a jogorvoslati rendszer reformját és a felek általi kikérdezést illeti, én legalábbis ilyen tájékoztatást kaptam a kollégáimtól. (Dr. Hack Péter: Írásban ellenkező...)

Ami viszont az ötödik és talán a legnyomósabb ok, és ezt kénytelen vagyok elmondani; általában az udvariasság tiltja az ilyenfajta hivatkozásokat, de hát az előző vitán - a jegyzőkönyvben is olvasható módon - Hack képviselő úr hibátlan, csodálatos alkotásnak minősített az új Be.-t, és annak kidolgozóit - kissé talán szerénytelen módon - Deák Ferenchez, Szemere Bertalanhoz és Szalay Lászlóhoz hasonlította, míg a jelen javaslat kidolgozóit eléggé dehonesztáló megjegyzésekkel illette. Ezért tehát kénytelen vagyok hivatkozni az ötödik okra is, tisztelt Balogh képviselő úr, ez pedig azoknak a rendkívül durva és alapvető szakmai hibáknak a kijavítása, amely hibákat sajnos a '98-as törvény kidolgozói elkövettek. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, ha nem is lesz rövid a felszólalásom, de mégis az elhangzottakra figyelemmel hadd ismertessem ezt, hogy tájékozódjék a szélesebb közvélemény is.

Nos tehát, az elfogadott törvény nem rendelkezett az iratok lefordításáról, holott szinte már túlzóan biztosította az anyanyelv használatának a jogát. Ezt a hiányosságot a javaslat 5. §-a pótolja.

Az elfogadott törvény nem volt összhangban az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény rendelkezéseivel, mivel az ügyész jogait hézagosan sorolta fel. Ezt a törvényjavaslat 15. §-a korrigálja.

Az elfogadott törvény hiányos szabályozást tartalmazott arról, hogy az ügyész kizárása esetén milyen eljárási szabályok érvényesülnek. Ezt a javaslat 19. és 20. §-ában pótolja.

A törvény teljesen elhibázott szabályozást tartalmaz a sértett képviseletével kapcsolatosan. Ügyvédkényszert vezet be, amely nem veszi figyelembe az állampolgárok méltányos érdekeit. Ezen a javaslat 39. §-a változtat, és visszatér a hatályos szabályokhoz, amely szerint a sértett képviseletét a nagykorú hozzátartozó is elláthatja.

Az ügyész által érvényesíthető polgári jogi igény terjedelmének szabályozásánál nem vette figyelembe a törvény az Alkotmánybíróság 1/1994. számú határozatában foglaltakat, amelynek alapján az ügyész keresetindítási jogát korlátozni kell. Ezt a javaslat 37. §-a korrigálja.

Az elfogadott törvény hézagos rendelkezést tartalmazott a kézbesítés szabályairól, nem szabályozta kellően a hirdetményi kézbesítést, továbbá egyáltalán nem rendelkezett a büntetőügyben keletkezett iratokról történő másolat adásáról. E hibákat a javaslat 44. és 45. §-a pótolja.

Alkotmánybírósági határozat szól az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó iratok büntetőeljárási megismerhetőségével kapcsolatban, amely kifejti, hogy a hatályos szabályozás alkotmánysértő. A törvény ezen alkotmánybírósági határozatot egyáltalán nem vette figyelembe (Dr. Hack Péter: Később született, mint a törvény.), amit a 46. §-ban pótolni kell. Úgy hiszem, hogy körülbelül azonos időben született a két javaslat, tehát az eljárás már folyamatban volt akkor, amikor a törvényjavaslatot megalkották, képviselő úr.

De rátérve a csupán akár technikainak is mondható hiányosságokról az érdemi, valóban mélyebb tartalmat is hordozó szakmai kérdésekre.

 

(14.50)

 

Érdekes módon a törvény nem tartalmazza azt a szabályt, hogy a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan felderítésére kell törekedni. Felteszem a kérdést, hogy ez vajon nem célja-e a büntetőeljárásnak. Nem a felek általi kikérdezés, és a kétfokú jogorvoslat az, tisztelt Országgyűlés, amely a büntetőeljárási törvény gerincét adja, hanem az, hogy az anyagi igazság kiderítését előírjuk. Ezt a javaslat 50. §-a pótolja.

Továbbá a törvény teljesen elhibázott módon tartalmazza a tanúzás alóli mentesség feloldásának szabályait, nem veszi figyelembe más törvények rendelkezéseit, ezért például az államtitokról szóló törvény rendszerét megbontja. A javaslat korrigálja ezt a hibát is. A törvény, átvéve a hatályos büntetőeljárási törvény fogyatékos szabályozását, nem rendezi a tanú személyes adatainak zártan kezelése esetén követendő további szabályokat, ezért a javaslat itt is kénytelen volt kiegészíteni az önök által kidolgozott törvény rendelkezéseit. Az újabb szakértő kirendelését szabályozó rendelkezések életidegenek, nem veszik figyelembe a realitásokat, ezért a szakvélemény kiegészítését, illetve az újabb szakértő kirendelését szabályozó rendelkezéseket is bizony módosítani kell.

A törvény megszüntette a terhelt azon alapvető jogát, hogy a védekezését összefüggően előadhassa. Ez egyszerűen példa nélküli a magyar büntető jogalkotásban, tisztelt Hack képviselő úr, és a terhelt védekezési jogát alapvetően befolyásolja. A javaslat ezért e szabályokhoz is kénytelen volt hozzányúlni.

Nos, a kényszerintézkedések körében a törvény több elhibázott rendelkezést is tartalmaz. Ezek közül kiemelendő, hogy nem teszi lehetővé, hogy az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványa esetén a bíróság enyhébb kényszerintézkedést is elrendelhessen, vagyis gyakorlatilag a terhelt hátrányára hoz jogkorlátozó intézkedést. A javaslat 77. §-a pótolja ezt a hiányosságot, javítja ezt a hibát, tisztelt képviselő úr. Szintén a kényszerintézkedések köréből emelendő ki, hogy a törvény összemossa a lakhelyelhagyási tilalmat és a házi őrizetet, amelyet javaslatunk immár újra két különálló jogintézményként szabályoz a 82. és a 83. §-ában.

Továbbá: az úti okmány elvételére vonatkozó szabályozás egyáltalán nem vette figyelembe a külföldre utazásról szóló, a törvénnyel egy időben elfogadott '98. évi XII. törvény rendelkezéseit. Ezt a hibát a javaslat 87. §-a orvosolja.

Aztán életidegen szabályozást tartalmaz a törvény a házkutatás és a lefoglalás szabályozása körében, ezt a javaslat 88-96. §-ai szakaszai javítják.

Továbbá, teljesen újra kellett írni a biztosítási intézkedésként bevezetett új, a zár alá vételt megelőző ideiglenes kényszerintézkedést - javaslat 99. §-a.

Elhibázott rendelkezést tartalmaz a törvény a nyomozó hatóság és az ügyész által meghozható határozatok tekintetében, amikor tételesen fel kívánja sorolni a nyomozás során meghozható határozatokat. Nem sikerült természetesen a teljes körű szabályozás, ezért a 102. §-ban javaslatunknak ezt a rendelkezést is korrigálnia kellett.

Továbbá - bár a törvény hangsúlyozza, hogy az ügyész a nyomozásban a jelenleginél lényegesen több jogot gyakorol -, a törvény nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a nyomozó hatóság a nyomozás elrendeléséről az ügyészt értesíteni köteles. Alapvető hiba, képviselő úr! A törvény bevezette ugyan a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységéről szóló rendelkezést, azonban a szabályozás nem átgondolt, nincs összhangban a rendőrségi törvény előírásaival. A javaslat 108. §-a ezt is korrigálja.

Az önök által elfogadott törvény a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés szabályait beemelte ugyan a Be.-be, de nem volt figyelemmel a rendőrségi törvény szabályaira; a rendelkezések rosszul szerkesztettek, több ponton elnagyoltak, ezért a javaslat a teljes címet kénytelen volt elejétől a végéig újraszabályozni.

Továbbá, az önök által alkotott törvény nagyot markolt, de keveset fogott a különösen védett tanú jogintézményeinek bevezetésével, mivel félig átvette az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásában foglaltakat, félig azonban nem; éppen azt a felét nem, amely a védelem jogainak a garantálását hivatott biztosítani. Ezért a javaslat az e jogintézményre vonatkozó szabályozást is felülvizsgálta.

Itt térnék vissza Hankó Faragó képviselő úr imént, talán még a Btk.-vitában elhangzott azon meglehetősen hangzatos, ám minden alapot nélkülöző kijelentésére, hogy ez a kormány nem törődik a garanciális jogokkal, csak szigorít, de a védelem jogait nem biztosítja. Kérem, egy korábbi jogfosztást, jogmegvonást most adunk vissza a védelemnek.

További hibák: a törvény tartalmaz ugyan egy rendelkezést, amely a nyomozási bíró eljárásában lehetővé teszi a zárt láncú televíziós hálózat útján történő kihallgatást, azonban a részletszabályokkal hibás módon adós maradt, ezáltal alkalmazhatatlanná vált a törvény, éppen ezért a 146. §-ban a javaslatunk ezt is bátorkodik szerény módon pótolni.

A mai napon szó volt már arról, hogy bár az igazságszolgáltatási reformot az előző kormány megkezdte, és látványos szervezeti-jogi változásokat tervezett, azonban a részletekkel adós maradt. Márpedig az ördög, mint tudjuk, mindig a részletekben bújik meg, és ezért ránk várt annak a felismerése, hogy a bírósági ügyvitel szabályainak egy része nem az igazságügy-miniszteri utasítás szintjére tartozik - amint azt önök nem észlelték, és nem kodifikálták a törvényben -, hanem immár törvényi szabályozás után kiált. A javaslat teljesíti ezt az alkotmányos garanciális követelményt is, úgyhogy ismét egy pont, amelyet Hankó Faragó képviselő úrnak szíves figyelmébe ajánlanék.

Ugyanígy az igazságszolgáltatási reform következetlensége, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábbi testületi állásfoglalásainak sorsáról nem tartalmazott használható szabályozást. Az előző kormánynak, bár módja ugyanúgy lett volna, mint nekünk, nem vizsgálta meg a több évtized alatt kialakult felsőbb bírósági joggyakorlatot, és nem tette a törvény részévé azokat a kollégiumi állásfoglalásokat, amelyek az új törvény keretei között is a maguk hasznos, megalapozott mivoltában fenntarthatók. Javaslatunk a bírói kar teljes egyetértésével ezt a hiányosságot is pótolja.

Aztán, a bírósági eljárás általános szabályait illetően is több hiányosságot pótolunk. Meglepő módon, a törvényben például nincs rendelkezés arról, hogy az ügydöntő határozatban a bíróságnak a vádról határoznia kell. Tényleg szónokias kérdést lehetne feltenni: hogy fordulhat elő, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy egy tízéves kodifikációs folyamat végén kell szembesülni azzal, hogy a legelemibb büntetőeljárási alapelvet, a vádelvet az oly korszerűnek tartott, és a megalkotói által, Hack képviselő úr által oly sokszor az egekbe földicsért '98-ban elfogadott törvény egyáltalán nem tartalmazza? Alapvető, durva hiba, képviselő úr!

Nem is kívánnék hosszasan foglalkozni olyan részletkérdésekkel, hogy a bírósági határozatok megszerkesztésére vonatkozó szabályok miért nem felelnek meg nemcsak a gyakorlati igényeknek, de a törvény egyéb rendelkezéseinek sem. Például nincs rendelkezés arról, hogy az eljárás megszüntetése esetén a bíróság határozatának rendelkező része ezt a kijelentést tartalmazza - lásd 155. § -, de megemlítem, hogy az ügydöntő határozat kézbesítésére vonatkozó szabályokat is teljesen át kellett írni a javaslatban - a 159. §-t ajánlanám a képviselő úr figyelmébe.

Azt azonban - ha a részletekkel nem is foglalkozunk behatóan - igen nagy hiányosságnak taratom, hogy a bírósági eljárás formái, a tárgyalás, a nyilvános ülés, az ülés és a tanácsülés közötti elhatárolást a törvény nem végezte el a másodfokú eljárás során. Alapvető, súlyos hiányosság!

Végül pedig a képviselő úr figyelmébe szeretném ajánlani az Alkotmánybíróság 19/1999-es határozatát, amelyben a testület megállapította, hogy az új Be. 327. §-ának (2) bekezdése alkotmányellenes. E rendelkezés azt tartalmazza, hogy a háromévi szabadságvesztéssel nem jogerősen elítélt vádlott előzetes letartóztatását a bíróság az ügyész indítványára köteles elrendelni. E szabály a bírói függetlenséget és a kényszerintézkedéseknél megkívánt szükségességet, arányosságot, ennek az alapjogi tesztjét az Alkotmánybíróság megítélése szerint figyelmen kívül hagyja, annak nem tesz eleget, azt nem elégíti ki.

 

(15.00)

 

Fájdalom, hogy ebben a hibában közösen osztozunk, mert igaz, hogy ezt a rendelkezést mi magunk is átvettük, mi magunk is alkalmazhatónak tartottuk, de nem lehet elfeledkezni arról, hogy - és itt válaszolok arra, hogy vajon miért Hack képviselő úrnak adresszálom ezt a felvetést, miért neki címzem az Alkotmánybíróság fent említett határozatára vonatkozó felvetésemet - az ön által vezetett alkotmányügyi bizottság szavazta be a törvénybe ezt az alkotmánysértő rendelkezést. Ennyit tehát arról, hogy ki és milyen színvonalon készítette elő, illetve alkotta meg a büntetőeljárási törvényt.

Minderre a 16 perces felszólalásra azért voltam kénytelen, képviselő úr, mert ön a vita korábbi szakaszában a valóságnak és talán a korrektségnek nem teljesen megfelelő módon, az alapul előttünk fekvő, elfogadott törvényt a magyar jogalkotás egyik csúcsaként állította be; mint már mondtam, megalkotóit, így nyilván önmagát is, Deák Ferenchez, Szemere Bertalanhoz hasonlította egy történelmi analógia kapcsán, minket meg azokhoz (Olvassa:) a kicsinyes, korlátolt, őskonzervatív értetlenekhez hasonlított, akik ön szerint megbuktatták az 1843-as reformjavaslatot.

Ha az előző vitában nem süllyedtünk volna a személyeskedés ilyen szintjére, akkor nyilván elegánsan átsiklottam volna azokon a hibákon, amelyeket mi így is meg úgy is, kötelességünkből fakadóan, kijavítunk a törvényjavaslatban. De ezek után kénytelen voltam felmutatni azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak, amit mi előterjesztettünk, a megalkotásának számos oka volt; egyáltalán nem az volt az oka, hogy visszatérjünk a sztálinista büntetőeljáráshoz, mint azt ön itt elmondta, tisztelt képviselő úr, hanem az egyik legfontosabb oka az volt, hogy az önök által elkövetett, védhetetlen, hatalmas és nagy tömegű szakmai hibát kijavítsuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP-frakció soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Hack Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, két percben kért felszólalási lehetőséget. Öné a szót, képviselő úr.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés jegyzőkönyve kedvéért szeretném rögzíteni, hogy sem a múltkori beszédemben, sem más felszólalásomban semmilyen tekintetben nem soroltam magamat az 1998. évi XIX. törvény megalkotói sorába, ezt a csúsztatást az államtitkár úr követte el. Azt az észrevételemet, hogy a '98. évi XIX. törvény elkaszálása ugyanolyan kisstílű lépés, mint az 1843-as Deák-féle törvényjavaslat eltörlése, fenntartom. Azokat a hibákat, amelyeket 16 perc néhány másodpercben az államtitkár úr felsorolt, azokat a hibákat nem az a kodifikációs bizottság követte el, amelyre én hivatkoztam, és akiknek a nevét - Király akadémikus nevét, Bárd Károly professzor nevét - a büntetőeljárási törvény vonatkozásában én valóban Deák, Eötvös és Szalay nevével egy lapon említettem, és azt gondolom, hogy méltán; ezt majd a történelem és a jogtudomány eldönti, ez nem a politika vitája. A technikai hibákat nem ők, és azt gondolom, nem is a parlament követte el. Egy 607 paragrafushoz mérhető léptékű törvényalkotásra eddig a 12 év alatt nem került sor.

A felszólalásomban mind itt a bizottságban, mind itt a plénumon azt mondtam, hogy ebben a törvényjavaslatban, a most benyújtott törvényjavaslatban vannak olyan elemek, amelyeket mi is támogatunk. Nem igaz az az állítás, hogy én hibátlannak neveztem volna a korábbi törvényjavaslatot; az államtitkár úr által felsorolt hibák valóban léteznek, és létezik az a körülmény, hogy immár három éve nem lépett hatályba a törvény, és ez alatt egy sor változás történt.

Azt gondolom azonban, hogy az államtitkár úrnak a hibákat nem nekem kellett volna felolvasnia, hanem azoknak a személyeknek, akik a technikai előkészítésben részt vettek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem itt, a nyilvánosság előtt, hanem a minisztérium apparátusán belül. A hibákat nem én, nem a parlament követte el...

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): A következő két percben újra visszatérek erre. Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm a megértését. Balogh László képviselő úr ugyancsak két percben kért felszólalási lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azzal kezdte a beszédét vagy valahol a beszéde elején azt mondta, hogy az 1998-as büntetőeljárási törvény megalkotói nagyot markoltak és keveset fogtak. Nekem az a véleményem, államtitkár úr, hogy ők bizony nagyot markoltak, és széles kört fogtak át. Mert én úgy gondolom, hogy az előkészítés dokumentumai rendelkezésre állnak, azt talán teljesen felesleges itt megismételni, hogy melyek azok a körök, amelyek véleményt nyilvánítottak ez ügyben, és hogy helyeslő volt-e ez a hozzáállás, az pedig a dokumentumokból kiderül. A másik dolog, amit szeretnék elmondani, az, hogy ezt a törvényt annak idején ellenszavazat nélkül fogadta el a Ház (Dr. Hack Péter: Így van!), tehát ebben azért benne van egyfajta egyetértés.

És most említeném meg ennek a jogalkotási folyamatnak a leglényegesebb elemét: államtitkár úr, erre volt idő, ez ciklusokat volt képes átívelni, és ennélfogva nekem az a véleményem, hogy a szakma igenis politikamentes módon tudott hozzáállni ehhez a büntetőeljárási törvényhez, ennek a megalkotásához. És ha ezt a lehetőséget, csak önmagában ezt a lehetőséget mérlegeljük, akkor azt kell mondjuk: nagyon sajnálatos dolog az, hogy a jelenleginek a megvitatására igazából nem volt idő; nem volt idő, bár meggyőződésem, hogy jövő év márciusáig lett volna mód erre, és talán ez meghozta volna magával azt a lehetőséget is, hogy a szakma képviselői sokkal inkább kifejtsék a véleményüket e vonatkozásban, mint ahogy ezt itt eddig megtehették.

Az államtitkár úr felsorolt húsz-egynéhány, lehet, hogy harminc-egynéhány olyan rendelkezést, amelyre azt mondja, hogy elhibázott volt. Az a baj, államtitkár úr, hogy ha most tételesen végigmennénk a jelenlegi szabályozáson, a másik oldalról ugyanezt fel lehetne sorolni. Én annál a mondatnál szeretnék mondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit Hack képviselő úr mondott, hogy sok olyan rendelkezése van ennek a mostaninak, amivel mi egyetértünk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Hack Péter képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony, elnézést ezért. A vita jellege, hogy az államtitkár úr a múltkor 25 percig beszélt, arra mi 20 percig válaszolhattunk, most 16 percig beszélt, mi két percig válaszolhatunk, de szeretném befejezni a mondanivalómat.

A 607 paragrafusos törvénybe valóban belecsúszott tizenvalahány technikai hiba. Ezeket a technikai hibákat meggyőződésem szerint kiküszöbölhette volna akkor az MDF-frakció is és bármely frakció, ha észreveszi - 386-unk közül valószínűleg senki nem vette észre. Egyébként a benyújtott módosító indítványok 80 százalékát elfogadta akkor a kormány.

Ezzel együtt azt szeretném mondani, hogy én a magam részéről a minisztériumnak azt a technikai apparátusát, amely az 1998-as törvény megalkotásában részt vett, és amelyet nyilván az a felelősség terhel, hogy ezek a technikai hibák megszülettek, azt a technikai apparátust vagy a jogalkotásban részt vevők szakmai tudását a magam részéről rendkívül nagyra becsülöm.

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Azt gondolom: az, hogy 607 paragrafusnál csak ennyi hiba csúszott a törvénybe, nem minősíti az ő munkájukat, és én indokoltnak tartom, hogy ugyanazok az emberek végzik el a hibák kijavítását, akik a technikai hibák elkövetésében is részt vettek. Ez egyáltalán nem minősíti az ő törekvésüket vagy az ő szakmai tudásukat.

Hogy milyen szándékok állnak a jogpolitika megváltozása mögött, hogy milyen szándék ál amögött, hogy az Antall-kormány által elfogadott koncepciót, amit az előző kormány fenntartott, feladja a mostani kormányzat, én ezt minősítettem úgy, ahogy minősítettem, nem azokkal a szavakkal, amelyeket az államtitkár úr nekem tulajdonított.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, hogy az államtitkár úr hozzászólása egyáltalán nem volt korrekt az imént. Egyrészt az államtitkár úr nem ismerhette, valószínűleg csak újságból olvasta vagy valamilyen más forrásból juthatott információkhoz arra vonatkozóan, hogy az előző, a most módosítani kívánt törvény milyen vita és milyen eljárás keretében került megalkotásra a Magyar Országgyűlésben. Csak tájékoztatni szeretném önt arról, hogy akkor mi komolyan gondoltuk azt, hogy egy alapos előkészítésre és egy korrekt szakmai felkészülésre van szükség; hetekig, hónapokig zajlott a bizottságban is, azon kívül is, különböző formális és informális találkozókon zajlott ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése és vitája.

 

 

(15.10)

 

Szakmai tanulmányokat szereztünk be elismert szakemberektől - ma is hivatkozik rá a jelenlegi kormányzat, és nemegyszer azokra a szakemberekre, illetve azok szakvéleményére, amelyeket annak idején beszereztünk -, és ennek figyelembevételével próbáltuk megalkotni azt a törvényt. Úgy mellesleg nekem nagyon ismerősek azok az arcok, akik annak idején ennek a törvényjavaslatnak az előkészítésében részt vettek a minisztérium részéről, jelentős részben ugyanazokkal az arcokkal találkozhatok, akiknek a munkáját nagyra becsülöm és elismerem.

Úgy gondolom, hogy mindenki hibázhat, nemcsak most, akkor is. Most is vannak olyan javaslatok vagy rendelkezések ebben a törvényben, a kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvényben, amelyeket nem szavaznék meg most, hogyha egyenként, részleteiben szavazhatnánk, és elismerem, hogy vannak olyan hibák, amelyekre ön részben joggal hívta fel a figyelmet. Mi magunk is észleltük, amikor ennek a javaslatnak az áttekintése során kezünkbe vettük az előző törvényt, azonban az, ahogyan ön erre reagált, úgy gondolom, méltatlan volt az Országgyűlésben egyébként a szakmai viták során megszokott hangvételhez.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Hende Csaba államtitkár úr. Megadom a szót.

 

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem gondolom, hogy a felszólalásom méltatlan lett volna. A mások szakmai hitelének folyamatos kétségbe vonása, degradálása, a rendkívül bántó történelmi párhuzamok megvonása igenis, tud rendkívül méltatlan lenni, ezért voltam bátor az 1843-as büntető perrendtartással kapcsolatban a Hack Péter képviselő úr által a legutóbbi vitaszakaszban elmondottakat igenis a jegyzőkönyvből idézni, tisztelt képviselő úr. (Dr. Hack Péter: Az oldalszámot tessék mondani!) Mondom rögtön az oldalszámot, tehát ezek a minősítések és ezek a hasonlítások a 35 512. oldal második hasábján találhatóak. (Dr. Hack Péter: Szó szerint! Ebben nincs ilyen!) Ha megengedi, nem olvasom fel szó szerint, mert azért mazochista nem vagyok, tehát a kormány és a kormányoldal szidalmazását meghagyom önnek (Dr. Hack Péter: Köszönöm.) mint lehetőséget és mint műfajt.

Felszólalásom oka és indoka az volt, amit most tettem meg, mert e vita eddigi részében ellenzéki oldalról, az önök oldaláról egy olyan rendkívül hamis beállításban szerepelt az egész ügy, hogy van itt egy tökéletes, hibátlan, csodálatos, a szakma csúcsait jelentő büntetőeljárási törvény, és aztán van egy gonosz kormány, aki ezt a csodálatos kristályépítményt a maga alantas, gonosz politikai céljaitól vezéreltetve most szét akarja zúzni.

Képviselő Úr! Én 17 percben azért soroltam fel nem csupán technikai, nem apró kodifikációs hibákat - azok persze hogy vannak -, hanem igen jelentős tartalmi, érdemi kérdéseket, és azért voltam bátor arra utalni, hogy ön, aki olyan büszke volt arra, hogy az alkotmányügyi bizottság elnökeként igen komoly részt és felelősséget vállalt ebben a munkában, azért egy kicsikét a realitásokhoz közelebb helyezze az álláspontját.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra Hack Péter képviselő úrnak adom meg a szót.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Ismét a jegyzőkönyv kedvéért szeretném rögzíteni, hogy akik ezt a jegyzőkönyvet olvassák, ellenőrizni tudják a korábbi jegyzőkönyvekben. Soha, sehol, semmilyen körülmények között nem állítottam azt, hogy hibátlan volt az 1998. évi XIX. törvény. Soha, sehol, semmilyen körülmények között nem állítottam azt, hogy ez egy hibátlan kristályépítmény vagy akármi, amit a fentebb idézett részekben az államtitkár úr nekem tulajdonított.

Az a törvény a magyar jogalkotás állatorvosi lova, 12 év teljesítményének eredménye. 12 évig követett két kormányzat egymás után egyforma koncepciót, az Antall-kormány, a Boross-kormány és a Horn-kormány egyforma koncepció alapján megalkotott egy törvényt. Ennek a koncepciónak a szétverését minősítettem, és ezeket a szavakat fenntartottam. Ez senkinek a szakmai tudását nem minősíti.

Annyiban állatorvosi lova a 12 éves jogalkotásnak, mert azt bizonyítja, hogy ez alatt a 12 év alatt átfogó, nagy kódex, sikeres kódex nem tudott megszületni. Azok a hibák, miniszter úr, amelyeket felsorolt, azok közül egyetlenegy sem koncepcionális kérdés. Egyetlenegy sem! Csak egy példát említek: azt mondja, hogy súlyos, megbocsáthatatlan hiba, hogy kimarad a törvényből az, hogy a vádlottnak lehetősége van összefüggően elmondani a vallomását.

Tisztelt Ház! Kérdezem a hozzáértő ügyvéd képviselőket, hogy mi a szankciója annak, ha a bíró nem engedi elmondani összefüggően a vallomást. (Dr. Hende Csaba: Súlyos eljárási szabálysértés!) Nem súlyos eljárási szabálysértés, államtitkár úr, sehol nincs benne a törvényben. Relatív eljárási hiba lehet, ha a másodfokú bíróság úgy ítéli meg, hogy ennek jelentősége volt. Az esetek 99 százalékában a bíró nem engedi végigmondani megszakítás nélkül, a harmadik-ötödik mondat között azt mondja, hogy ne erről tessék beszélni, mert ennek nincs jelentősége, hanem arról nyilatkozzon, hogy fenntartja-e a nyomozás során tett vallomását, vagy arról nyilatkozzon, hogy ekkor és ekkor mi történt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Tehát ezeknek a kérdéseknek álmegoldásai és álvitakérdések, amelyeket ön felvetett, a koncepció megdöntése a valódi kérdés (Az elnök ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.), és a koncepció megdöntése a reform megbénítását jelenti.

Elnézést, elnök úr.

 

ELNÖK: Szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy kevesen jelentkeztek írásban hozzászólásra. Tehát nem feltétlenül szükséges két percben összetömöríteni valakinek a mondanivalóját, van lehetőség ezt egy hosszabb felszólalás keretében is megtenni, ugyanis egyetlenegy írásban előre jelentkezett képviselő van már csak, ő pedig Hankó Faragó Miklós képviselő úr, úgyhogy neki adom meg a szót.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol az imént abbahagytuk, és egy kicsit eltérjek attól, amit eredetileg szerettem volna az elején elmondani, az, hogy a terhelt összefüggően előadhassa a vallomását, ez szerepel a mostani javaslatban. A bírák egy része állítólag azért tiltakozott - ha ez igaz - a kihirdetett, de hatályba nem lépett törvény rendelkezései és megoldása ellen, mert véleményük szerint tervezhetetlenné válnának a tárgyalások, hogyha az ügyész és az ügyvéd kikérdezési joga érvényesülne alapvetően.

Nos, ha az a jog, amelyről itt most szó esett, azaz az összefüggően előadható terhelti vallomás olyan alanyi jogként szerepel, amelyen semmilyen módon nem csorbítunk, akkor válik igazán tervezhetetlenné egy tárgyalás, mert onnantól kezdve, ha valaki szeretné, akkor egy egyszerű vétségi eljárásban reggel elkezd 8 órakor beszélni, és délután 4 órakor még a haverja kérésére beszélni fog, hogy az egyébként 2-kor sorra kerülő büntetőügyben ne lehessen az eljárást rendesen lefolytatni. Minden rendkívüli módon relatív, csak erre szerettem volna ezzel a tisztelt figyelmét felhívni.

Ön durva szakmai hibákról tett említést az imént. Én ettől teljesen függetlenül, amikor ezt a törvényjavaslatot először végigolvastam, elhatároztam, hogy egy meghatározott szempontból is megpróbálom majd végiglapozni, és a teljesség igénye nélkül a garanciális jogokra vonatkozóan szedtem össze néhány olyan, számomra kirívónak tűnő problémát, amely egyrészt véleményem szerint az előző törvényben helyesebben került megfogalmazásra, illetve van néhány olyan rendelkezés, amelyen az elmúlt évek tapasztalata során, úgy gondolom, változtatni kellene, és jobban kellene biztosítani ezen garanciális jogokat.

A javaslat 30. §-a szerint elmarad a törvényből az a megfogalmazás, hogy a meghatalmazásról, amelyet benyújt a védője, a terheltet értesíteni kell, hiszen nem csak ő adhat meghatalmazást. A gyakorlat oldaláról hadd említsem meg önnek azt, hogy amennyiben ez a rendelkezés elmarad, akkor bizony nagyon nagy számban lehet tartani attól, hogy azokban az ügyekben, amelyekben - hogy úgy mondjam - elég éles ellentét húzódik a hatóságok és a védelem érdekei és magatartása között, akkor a pénteken délután 2 órakor leadott meghatalmazásról majd csak a következő héten, az első munkanapon fog esetleg értesülni a terhelt, azaz egész hétvégén abban a bizonytalanságban maradhat, hogy van-e védője vagy nincs, mert a külvilággal semmilyen kapcsolata nem lesz. A védőt egyébként pénteken délután 2-kor már nem fogják beengedni a rendőrségi fogdába, mert azt mondják, hogy a rendőrségen lejárt a munkaidő, majd tessék szíves lenni visszajönni hétfőn, ügyvéd úr.

Másrészt ugyanehhez a szakaszhoz egy (2) bekezdés szerint a meghatalmazást annál a bíróságnál, ügyésznél, illetőleg nyomozó hatóságnál kell az iratokhoz csatolni, amelynél a meghatalmazás időpontjában a büntetőeljárás folyamatban van. Ez a "kell az iratokhoz csatolni" egy kiegészítő rendelkezés. Megmondom önnek, hogy ennek mi lesz az értelme, és egyébként nem nehéz felfedezni mögötte a szándékot, hogy ez miért került bele ebbe a javaslatba.

 

 

(15.20)

 

Ennek az lesz az értelme, hogy az iratokhoz csatolást majd csak az ügy előadója lesz jogosult megtenni, azaz ha a védő bemegy a nyomozó hatósághoz, benyújtja a meghatalmazását, amely meggyőződésem szerint attól a pillanattól kezdve egy hatályos meghatalmazás kell hogy legyen, azt fogják mondani a rendőrségen, hogy nagyszerű, ügyvéd úr, tudjuk, melyik ügyről van szó, bent van a páncélszekrényben az akta, mert a kolléga tanfolyamon van, a jövő hét közepén meg fog érkezni, és amikor megjön, ő be fogja csatolni az aktához - az ügy előadója jogosult az aktában ezeket a lépéseket megtenni -, addig legyen olyan szíves, várakozzon, akár itt a folyosón vagy otthon, vagy az irodájában, mert egyébként nem áll módunkban önt beengedni a védencéhez. Mert ha a benyújtás arról az oldalról kerülne szabályozásra, hogy a védő annak a hatóságnak, amely előtt az ügy folyamatban van, átadja, attól kezdve ez alapvetően más helyzetet teremt. Lehet, hogy 15 esetből csak egyszer, vagy 150 esetből csak egyszer fordul elő, de én egészen biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon-nagyon jól ki lehet majd használni, ha erre szükség lesz, és jól lehet csorbítani a terhelt és a védelem jogát.

Elmarad az a rendelkezés a 31. §-ból, amely szerint a terheltet a kirendelést követően tájékoztatni kell a védő személyéről. Ugyanaz a probléma itt is, hogy a személyes kapcsolatfelvétel elé rendkívül könnyű lesz majd akadályokat gördíteni. Önnek tudnia kell egykori védőként, hogy hány és hány olyan nyomozati cselekmény van, amelyeket, mondjuk, ha ügyeletes ügyvédként kellett ellátni, akkor esetleg éjjel 2-kor kellett bemenni a rendőrségre azért, mert halaszthatatlan nyomozati cselekményeket, meghallgatásokat foganatosítottak.

Ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy létezik fegyveregyenlőség, ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy az ügyvéd és az ügyész nagyjából hasonló - tudjuk, hogy ez nem valósulhat meg, csak úgy nagyjából hasonló - helyzetbe kell hogy kerüljön egy ilyen büntetőeljárás során, akkor mi az oka annak, hogy nem lehet biztosítani azt a lehetőséget, hogy amennyiben egy meghatalmazás benyújtásra kerül, akkor onnantól kezdve a védő korlátozás nélkül kapcsolatba lépjen védencével, amit az alkotmány és a Be. is biztosít?

Egyébként a büntetőeljárási törvény ma is, korábban is és a tervezett változtatás szerint is a korlátozást nem nagyon engedné meg, mégis a gyakorlatban az történik, hogy pénteken kettőtől hétfő reggel nyolc óráig semmilyen lehetőség nincs arra, hogy a védencével találkozhasson az ügyvéd. Viszont, miután az a rendelkezés, hogy az előzetes letartóztatás foganatosítását alapvetően minél rövidebb időn belül a bv-intézetekben kell végrehajtani, a mai napig igen-igen súlyos csorbát szenved, ma is a rendőrségi fogdákban vannak fogva tartva az őrizetesek és az előzetes letartóztatásban lévők. Ennek az az értelme - és nagyon is az az értelme -, hogy amíg nem tud a védőjével kapcsolatba kerülni a terhelt, addig az ügy előadója szombaton könnyedén le tud menni hozzá akár három-négy alkalommal is, és meg tudja tőle kérdezni, hogy mindenképpen három hónapig szeretne-e bent maradni, mert ha esetleg megbeszélnék ott az ügyet, akkor semmi akadálya nem lenne, hogy hamarosan szabadlábra kerüljön, teljesen függetlenül attól, hogy meghatalmazott vagy kirendelt védője van.

"Ha a terhelt fogva van - mondja a 31. § -, a kirendelt védő személyéről a kirendelő értesíti a fogva tartást végrehajtó intézetet." Amennyiben nem a rendőrségi fogdában van a terhelt, hanem a bv-ben, ez a szabály megoldja azt a problémát, nehogy ott is véletlenül azonnal föl tudja venni a kapcsolatot a védencével az ügyvéd, mert ennek meg az az értelme, hogy ameddig a rendőrhatóság nem értesíti a bv-intézetet - és erre semmilyen határidő nincsen -, addig nem tudja fölvenni vele a kapcsolatot. Értesíti - akár három hét múlva is lehet értesíteni. (Dr. Hende Csaba: Haladéktalanul.) Úgy hallom, mintha azt mondaná államtitkár úr, hogy haladéktalanul. (Dr. Hende Csaba: Erre nincs határidő, azonnal kell.) Ez az aprócska szó, úgy gondolom, nem lenne rossz, ha benne lenne. Tudniillik itt az a megoldás, hogy ha szükség van rá, hogy elfelejti felhívni az ügy előadója; és csak az ügy előadója hívhatja fel, mert egyébként más véleményét egyszerűen nem veszik figyelembe, nem veszi figyelembe az adott bv-intézet, hogy mostantól kezdve X a védője az ott éppen fogva tartott terheltnek.

Az iratok másolatára vonatkozóan... - ez az a szabály, ami egyébként változáson ment keresztül az elmúlt időben. Azt tartalmazza a 45. § (1) bekezdése: "A kérelem előterjesztésétől számított 15 napon belül másolatot ad ki." Ez egy jelentős visszalépés, államtitkár úr, a jelenlegi gyakorlathoz képest, mert azokban az ügyekben, amikben a nyomozó hatóság korrektül kíván eljárni, általában azt a megoldást alkalmazzák - és ez egyébként egy tényleg korrekt magatartás -, hogy amikor egy meghallgatást foganatba vesz a nyomozó, és jelen van, jelen lehet a terhelt védője, akkor megkérdezi a végén, hogy ügyvéd úr, szüksége van-e másolatra, és ha igen a válasz, akkor kétszer nyomja meg a nyomtatásra vonatkozó gombot a számítógépen.

De majd ha ez a szabály így marad és benne marad ebben az eljárási törvényben, akkor megmondom önnek, hogy mi fog történni: a sima, egyszerű olyan ügyekben, amikor beismerő vallomásban van a terhelt, akkor ugyanezt a gyakorlatot fogja folytatni a rendőrnyomozó vagy a nyomozó hatóság - mindegy, melyikről beszélünk -; de abban az esetben, ha közöttük ellentét van, nekik nagyon fontos az, hogy lehetőség szerint ne tudjon rendesen felkészülni a védő, akkor azt fogják ugyanebben a szituációban mondani, hogy ügyvéd úr, nagyszerű, tessék szíves lenni behozni az illetékbélyeget, amikor be tetszett hozni az illetékbélyeget, az attól számított 15 napon belül egészen biztosan postára adjuk önnek a másolatot az iratról, és a 18. napon az meg is fog érkezni; csak addigra már régen túl vannak azon a szakaszán az eljárásnak, amíg esetleg szükség lehetett volna erre az iratra.

A 48. § címe úgy szól, hogy "Intézkedés ismeretlen személy, ismeretlen helyen tartózkodó személy és ismeretlen helyen lévő tárgy felkutatására". Nagyon sajnálom, hogy ez a szakasz rögtön azzal a mondattal kezdődik, amit egyébként véleményem szerint csak nagy szükség esetén és csak nagyon kivételes esetben lehetne alkalmazni, azaz: "Az eljárásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik." Ez egy elv kimondása rögtön ennek a szakasznak az elején, és úgy gondolom, helytelen, mert nem azzal kellene kezdeni ezeket a rendelkezéseket, amikor a közvetlenség elve alól valamilyen módon kivételt teszünk, hiszen természetesen itt erről van szó. Ez bizonyos esetekben indokolt lehet, de elvi éllel, rögtön ennek a címnek a következő mondatában folytatni nem helyes dolog.

Az 55. § a titoktartási kötelezettségre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Itt alapvetően a védő az, aki elsősorban számításba jön. "A tanúnak a 81. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott mentessége - ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést - az annak alapjául szolgáló viszony megszűnése után is fennmarad." Ez, hogy ide bekerült a gondolatjelek közé foglalt rész, hogy ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést, azt az értelmezést is eredményezheti majd, hogy azt gondolja a hatóság, hogy amennyiben a védence felmenti az ügyvédet a titoktartási kötelezettség alól, abban a pillanatban feléled az alanyi joga a nyomozó hatóságnak arra, hogy erre a titokkörre vonatkozóan kikérdezze a védőt. Ez meggyőződésem szerint helytelen értelmezés, ez megint csak visszaélésre adhat okot. Tudniillik a védő maga döntheti el, hogy abban az esetben, amennyiben a védence felmentést adott a titoktartási kötelezettsége alól, annak ellenére nem okoz-e neki nagyobb hátrányt azzal, hogy vallomást tesz, mint ha nem tenne vallomást, azaz ez az ügyvédi törvényben és az ügyvédi etikai szabályzatban is rögzítetten a védő mérlegelési joga. Ha ezt a tagmondatot ide betesszük, akkor jogot keletkeztet a nyomozó hatóságnak, hogy akár kikényszerítse ezt a tanúvallomást. (Dr. Hende Csaba felé:) Lehet, hogy ingatja a fejét, államtitkár úr, a gyakorlat azonban sajnos azt kell hogy mondassa velem, hogy bizony-bizony erre nagyon könnyen fogok tudni önnek példákat hozni, ha ez így lépne esetleg hatályba.

Egy érdekesség csak: a 60. § rendelkezik két külön címben a büntetőeljárásban részt vevők személyi védelméről és a tanúvédelmi programban részt vevő személyekre vonatkozó rendelkezésekről. Egy kicsit ebben a tekintetben, hogy úgy mondjam, kibújik a szög a zsákból. Egy másik törvényre kell hogy utaljak: a tanúvédelmi programról szóló törvény kapcsán oly sokszor emlegette a Belügyminisztérium képviselője, hogy még véletlenül sincs szükség arra, hogy a jelenleg hatályos büntetőeljárási törvényt módosítani kellene, mert minden további nélkül bevezethetők így ezek a rendelkezések.

 

(15.30)

 

Hogy önök ezt egyébként helyesen ebbe a törvénybe beépíteni tervezik, fényes bizonyíték arra, hogy bizony-bizony igen-igen aggályos lenne az egyébként külön elfogadott törvény összhangja a büntető- és büntetőeljárási törvénnyel, ha ez nem szerepelne önállóan is a büntetőtörvényben.

A 80. §-ban, enyhén szólva, egy olyan áttörést hajt végre a törvény, amely megint csak súlyosan helytelen. Azt mondja, hogy ha bizonyítható, hogy a terhelt az előzetes letartóztatásban lévő védencével összejátszva, szökés, megfélemlítés s a többi bűncselekményt követ el - nincs időm, hogy végigsoroljam, mert nagyon szalad az idő, bocsánat -, a bíróság a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára úgy rendelkezhet, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terhelt a védőjével szóban - személyesen -, írásban felügyelet, ellenőrzés mellett érintkezhet, az írásbeli kapcsolattartás ellenőrzésére a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság jogosult.

Ez nem más, mint a védelem jogának megszüntetése ebben az esetben. Nevezzük nevén a gyereket: van-e értelme úgy védelemről beszélni, hogy ott ül a nyomozó hatóság előadója, vagy ott ül az éppen felelős ügyész, és végighallgatja azt a beszélgetést, azt az egyetlen csatornát a külvilággal, a vádlott és a védője közötti beszélgetést, amely egyébként nyilvánvalóan a tárgyalásra való felkészülésre és egyebekre vonatkozik.

Ez a törvényjavaslat megszünteti azt a nagyon fontos rendelkezést, hogy abban az esetben, ha ügyvédi irodában vagy közjegyzői irodában házkutatást végeznek, akkor az ügyész jelenlétén kívül az is egy fontos szabály, hogy az ügyész ismerheti meg kizárólag a házkutatás során lefoglalt iratokat, annak tartalmát. Rendkívül fontos garanciális szabály... - nagyon-nagyon könnyen tudom önnek sorolni azokat az ügyeket, amikor majd a rendőrség munkatársai lapozgatni fogják a különböző aktákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és készülnek más ügyekre a házkutatás ürügyén.

Elég hosszan tudnám még sorolni a különböző problémáimat, talán még lesz később is alkalom rá. Én ezekre a rendelkezésekre olyan nagyon - volt ügyvédként, jelenleg államtitkárként - nem biztos, hogy büszke lennék.

 

ELNÖK: Mindjárt kiderül, hogy az államtitkár úr büszke-e ezekre a rendelkezésekre, mert kétperces szót kért. Úgyhogy gondolom, hogy válaszol az elhangzottakra, legalábbis részben.

 

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Én arra vagyok büszke, hogy ügyvéd lehettem egy olyan korszakban, amikor a mi szakmánk a jogállam kiépítésével párhuzamosan a legszebb időszakát, a virágzását élte. Az lehetne véletlen is, hogy a képviselő úrral szinte azonos, sőt teljesen azonos helyszíneken űztük ezt a gyönyörű mesterséget.

Visszafelé haladva, és csak nagyon röviden reflektálnék, mert két percre kértem szót: a 80. §-ban arról van szó, hogy ha bebizonyosodik, ha bizonyítható, és a bíróság ezt bizonyítottnak látja, hogy egy ügyvéd közreműködik a védence szökésének a megszervezésében, vagy a tanúk befolyásolására vagy megfélemlítésére irányuló tevékenységben közvetítőként, vagy akár fenyegetőként részt vesz, nos, ebben az esetben (Dr. Hack Péter: Akkor büntetőeljárást kell indítani.) nem tehet egyebet a törvény, mint hogy az ilyen védő és az ilyen gyanúsított, az ilyen terhelt közötti kapcsolattartást valamilyen módon korlátozza, egy magasabb cél, azon magasabb szempont érdekében (Dr. Hankó Faragó Miklós: Eljárást kell indítani.), tisztelt képviselő úr, hogy ne szökjön meg a terhelt, hogy tanúkat ne félemlítsenek meg, hogy ne próbáljanak befolyásolni.

Kérem, nem véletlenül kezdtem a büszkeség okával. Abban a korszakban, amikor mi kezdtük az ügyvédi pályát a képviselő úrral együtt, fel sem merült volna ez a gondolat. Mára azonban sajnálatos módon az ügyvédi kar, és ezt mindnyájan tudjuk, rettenetesen felhígult. (Dr. Hankó Faragó Miklós: Máskor is.) Nem akarom felsorolni azt a rengeteg sajnálatos és szomorú esetet, ahol ügyvédek gyakorlatilag a bűnszervezet tagjaként vagy külső segítőjeként működtek közre bűncselekmények elkövetésében.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Hack Péter képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A következőkben szeretném a módosító indítványaink lényegét ismertetni. Viszonylag nagyszámú módosító indítványt fogunk benyújtani. Ezek az indítványok alapvetően két irányba hatnak. Az első iránya a törvényjavaslat szerintünk elhibázott koncepciójának a semlegesítése és az eredeti koncepcióhoz való visszatérés, a második iránya a törvényjavaslatban megtörténő garanciális sérelmek orvoslása. Ebben az utóbbiban - zárójelben jegyzem meg, ha már itt vagyunk, ennél a témánál - ellenőrizni kellene az ügyvéd és a védence közötti beszélőt.

Az a kérdésem, hogy miért nem a nyomozási bíró ül ott, aki a nyomozás menetében nem érdekelt, miért nem ő hallgat egy beszélgetést, amelynek egy része releváns abból a szempontból, hogy szökni akar, vagy nem akar szökni, a másik része pedig csak a védelem szempontjából releváns. Miért az a nyomozó üljön ott, akinek minden információ hasznos, mert a nyomozását ez befolyásolja? Ez egy garanciális kérdés.

Ugyanúgy garanciális kérdés, mint ahogy az Európai Közösség elvárja Magyarországtól, hogy szűnjön meg az a gyakorlat, hogy rendőrségi fogdában vannak előzetes letartóztatottak, ezért elmarasztalták Magyarországot. Már '98-ban be kellett volna vezetni azt, hogy a lehető legrövidebb időn belül büntetés-végrehajtási intézetbe kerüljenek a fogva tartottak, megszüntetendő azt a manipulációt, amire részint Hankó Faragó Miklós is utalt, és amire nagyon sok más cikkben manapság a szakirodalomban utalnak. De ez a garanciális kérdésekhez tartozik, erre majd még a beszédem végén visszatérek.

Mi az, ami a koncepcionális kérdésben szerintünk elhibázott a mostani törvényben, és ami miatt szerintünk súlyos visszalépés a mostani javaslat? Ez két területen jelenik meg: az egyik a nyomozási szakasz, a másik a tárgyalási szakasz kérdése.

A nyomozási szakasz kérdésében az egész '98-as reformfolyamatnak az volt az alapfelismerése, hogy a nyomozó hatóságok felé terelődött az eljárás súlya. Az a vegyes rendszerű eljárás, amit eredetileg kitaláltunk, és amely a polgári államok sajátja, és amely abból indul ki, hogy a nyomozási szakaszra inkább a nyomozó elvű inkvizitórius típusú szabályok érvényesülnek, míg a tárgyalásra a kontradiktórius, a felek vitájára épülő elvek, ez az eljárás egyre inkább a nyomozó elv felé tolódott el, a szocialista Be.-nek ez volt az egyik nagy sajátossága, hogy a nyomozási szakasz döntő súlyú volt. Ezt a statisztikai adatok is bizonyítják. Valamennyi megindult büntetőeljárásból 60 százalék nem jut el bírósági szakaszba, megszüntetik egy korábbi szakaszban. Amelyik eljut bírósági szakaszba, 96-97 százalékban az ügyészi indítványnak megfelelően dől el.

A reform egyik eleme az volt, ami már 1989-ben megindult, hogy ha így van ez a helyzet, két megoldás között lehet választani.

Az egyik megoldás, hogy az angolszász rendszerek mintájára éles határvonalat húzunk a nyomozási szakasz és a tárgyalási szakasz közé. A tárgyalási szakasz önállóvá válik, és a nyomozás eredményei csak a közvetlenség, szóbeliség, nyilvánosság s a többi elvek figyelembevételével kerülhetnek a bíróság elé.

A másik megoldás a kontinentális európai jog megoldásai, ahol a nyomozási szakaszban növeljük a kontradiktórius elemeket. 1989-ig nem volt vitára épülő elem a nyomozási szakaszban, '89-ben az előzetes letartóztatás bírói elrendelésével hoztuk be az első elemet, és utána a bírói jogkör szélesítésével bővültek ezek az elemek. Így jelent meg a titkosszolgálati eszközöknél a bíró a nyomozási szakaszban, így jelent meg először a '98-as törvényben, aztán a '99-es módosításban az anonim tanúnál a bíró szerepe.

Az eredeti reformban, a '98-as reformban sokkal szélesebb körben kapott volna a bíróság szerepet, így például a házkutatás elrendelésében az eredeti elképzelés szerint, amit éppen az ügyészek néztek rossz szemmel, és az ügyészek kérésére került bele az, hogy csak az ügyvédi irodában és az egészségügyi intézményben végzett házkutatáshoz maradt meg a bírói engedély. Tehát az volt a törekvés, hogy növeljük a kontradikció szerepét.

Miért kellett ezt növelni? Azért, mert - ahogy mondtam - az ügyek 60 százaléka itt dől el olyan személyek által, akiknek a szakmai kvalitásai nem érik el a bírák szakmai kvalitásait.

Tisztelt Képviselőház! Az elmúlt tíz évben arra törekedtünk, hogy a bíróvá válás feltételei nehezedjenek.

 

 

(15.40)

 

Elértük azt, hogy a korábbi két év helyett három évre emelkedett a fogalmazói idő; a korábbi, vagy létező, vagy nem létező titkári idő helyett egy év a kötelező titkári idő. Ezzel már eljutottunk oda, hogy míg tíz évvel ezelőtt valaki már 24 éves korában bíró lehetett, ma 27 éves kor előtt ez lehetetlen. Ez nagyon jó törekvés, ebben, azt hiszem, egyetérthetünk.

Növeltük a bíróvá válás feltételeit - közben pedig a nyomozó hatóságnál semmilyen pluszfeltételt nem állapítottunk meg. Ma sem feltétel egy vizsgálótisztnél a jogi egyetemi végzettség, sőt még a rendőrtiszti főiskolai végzettség sem. Tisztelt képviselőtársaim közül azok, akik ügyvédként dolgoznak, tudnak egy sor példát. Én éppen a héten hallottam, amikor egy vidéki városban megköszönte a vizsgálati osztály vezetője az ügyvédnek, hogy hozott egy Ptk.-t, mert így megismerték azt, hogy mi az a törvényes zálog, hiszen rendszeresen rendeltek el sikkasztás miatt büntetőeljárást olyan esetben, amikor a bérbeadó a bérletidíj-tartozás fejében lefoglalta a bérlő bizonyos dolgait, a törvényes zálogjogával élve. Ezt az adott helyi bíróságon a szükséges ügyszámokkal tudom bizonyítani - a folyosón, mert nem az ügy konkrétuma az érdekes, hanem a jelenség. Ezt a helyi rendőrségen sikkasztásnak minősítették, mert nem ismerték ezt a szabályt. Honnan is ismerhették volna? Tele van a rendőrség 25-26 éves, tanárképző főiskolai végzettségű, műszaki főiskolai végzettségű, hat hónapos gyorstalpalón átesett vizsgálótisztekkel. Ez nem az ő hibájuk, ez a konstrukció hibája; még csak azt sem mondom, hogy a kormány hibája - ez a konstrukció hibája.

Helyes az, hogy 60 százalékos mértékben ilyen vizsgálótisztek döntik el az ügyeket? Erre utaltam a múlt alkalommal, hogy nem véletlen, hogy ezeknek a vizsgálótiszteknek a jó ismerősei nagyobb sikert érnek el ügyvédként, mint a klasszikus ügyvédek, akik jogi szakmai ismereteikkel tudnának ütközni, ha a másik oldalon is lenne valaki, akinek ilyen ismeretei lennének.

Ezért javasoltuk azt, hogy növelni kell a szakmai kontrollt, a szakmai szerepet vagy a szakmai ellenőrzést a nyomozási szakaszban. Ennek a növelésnek két útja lehet. Az egyik út rendkívül költséges és gyakorlatilag végrehajthatatlan: előírjuk azt, hogy a vizsgálótiszt is csak jogi egyetemi végzettséggel rendelkező legyen - még jobb, ha jogi szakvizsgával rendelkező személy lenne.

A másik út az, hogy az ügyészeket tesszük a nyomozás irányítójává, és a szakmai viták az ügyész és a védelem között zajlanak. Erről szólt a '98-as koncepciónak az a rendelkezése, ami az ügyészeket tette a nyomozás irányítóivá.

Megjegyzem, tisztelt képviselőtársaim, a jelenlegi kormány is felismerte azt, hogy tarthatatlan az a helyzet, ami a rendőrségen szakmai színvonalon van. Legalábbis ezzel indokolták itt, a parlamentben az APEH bűnügyi nyomozó hatóság felállítását, mert azt mondták, a rendőrség emberei szakmailag képtelenek arra, hogy ezeket a bonyolult ügyeket kezeljék. A bonyolult közlekedési ügyeket tudják kezelni ezek szerint, olcsóbban, mint az APEH-nyomozók, a bonyolult terrorcselekményeket tudják kezelni, az orvosi műhibákat tudják kezelni - csak az adócsalásokat meg a gazdasági bűncselekményeket nem. Magasabb fizetésért magasabb kvalitású vizsgálókra volt szükség, erről szólt - legalábbis itt, a nyilvános érvelésben - az APEH bűnügyi igazgatóság melletti érv.

Mi azt mondjuk, ez is egy járható út, hogy most előírjuk, hogy a nyomozó hatóságok tagjai ilyen magas kvalitásúak legyenek, de ennek pénzügyi feltételei szerintem jelenleg nem állnak fenn. Ezért lett volna jobb megtartani azt, ami az eredeti koncepcióban volt.

Azt különösen ellentmondásosnak vagy visszásnak tartom, hogy miközben az ügyészeknek ezt a feladatnövekedését nem támogatja a mostani előterjesztés, közben lényegesen csökkenti a tárgyaláson részt vevő ügyészi kört azzal, hogy az ötéves határidőt nyolc évre felemeli. Több ezer ügyet lök át abba a körbe, amikor majd négyszemközt fog eldőlni az ügy a vádlott és a bíró között, nem lesz jelen sem ügyvéd, sem ügyész a tárgyaláson; ami szerintem nem növeli a tárgyalásoknak, az egész igazságszolgáltatásnak a tekintélyét.

A magisztrátusi bíróság felé való ellépés vagy ez az informális tárgyalás, ahol a tárgyalóteremben csak a bíró és a vádlott van bent - ezeknek az ügyeknek a számát szerintem nem növelni, hanem csökkenteni kellene, mert a tárgyalás tekintélyét az szolgálná, ha az ügyész is jelen van, és lehetőleg minden ügyben vagy minél nagyobb számú ügyben védelem is jelen van. Ezért javasoljuk azt módosításokkal, hogy ne térjünk el ettől a koncepciótól.

A második rész, ahol a koncepcióval mi vitatkozunk, az a kétszintű vagy háromszintű felülvizsgálat. Elmondtam a múlt héten is - vagyis az Áder-naptár szerinti múlt héten, három héttel ezelőtt, elnézést a nyelvbotlásért -, tehát elmondtam a legutóbbi vitán is, hogy míg '91-92-ben évente 3-4 százaléka volt az ügyeknek az, ami egy éven túlhaladt, most több mint 37 százaléka. Ennek alapvető oka az, hogy a helyi bíróságok rendkívüli mértékben túlterheltek.

Az a hatásköri reform, amely '92-ben - ha jól emlékszem az évszámra - a helyi bíróságokhoz helyezett át egy csomó, korábban megyei bírósági hatáskörbe tartozó ügyet, jó törekvés volt. Mi magunk is támogattuk, hogy vigyük közelebb az ítélkezést oda, ahol az emberek élnek. De a negatív következménye vagy káros mellékhatása ennek a döntésnek az volt, hogy a helyi bíróságok belefulladtak az ügyekbe, nem tudják az ügyeket megfelelő mértékben feldolgozni.

Ezen csak úgy lehetett volna segíteni - és szeretném jelezni, hogy ebben a Magyar Bírói Egyesület is, sőt egészen 1998-ig, a Be. elfogadásáig a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett -, ha az ügyek egy részét elvisszük a helyi bíróságtól. Ezt megtette a '98-as törvény; a mostani javaslat visszarendezi ezt a kérdést. Néhány ügyet ugyan a megyei bíróság hatáskörébe sorol, de olyan ügyeket, amelyek évente vagy tízévente egyszer fognak előfordulni - nemzetközi bíróság előtt elkövetett, nem tudom, milyen bűncselekmények. Ezek nem fogják terhelni a megyei bíróságokat és nem fogják levenni a terheket a helyi bíróságokról.

Nyilvánvaló, a megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság is a jogalkotási érdekérvényesítési potenciáljával nagyobb súllyal esik latba, mint a helyi bíróságok. Csak korábban a kormány is és sok kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy a helyi bíróságokon akarna segíteni. Szerintem ezt elérni csak a hatásköri szabályok változtatásával lehet. Nem épülnek tömegével bírósági épületek, nem is lenne jó, ha tömegével lennének új bírósági státusok. Magyarországon kellő számú bíró van, csak az ügyek nem jól oszlanak meg közöttük, tehát a munkateher nem jól oszlik meg közöttük.

Részletesebben is tudnék erről szólni, de az időkeret ezt nem teszi lehetővé, ezért néhány garanciális szabályra szeretnék utalni, amit a törvényben szeretnénk bevezetni.

Nem értünk egyet azzal, hogy a megrovás intézményét visszaállítja, illetve továbbra is élteti ez a javaslat - inkább így fogalmazok. A megrovás intézményét megítélésünk szerint a büntető törvénykönyvből is ki kellene venni, nem kellene itt a büntetőeljárási törvénybe visszahozni. Megítélésünk szerint ez az európai egyezmény 6. cikkelyével kapcsolatban aggályokat jelent, hogy az ügyész bírálja el a büntetőjogi felelősséget. Helyesebbnek tartottuk a vádemelés mellőzése nevezetű intézményt, ahol nem történik érdemben elbírálás.

Sok szó esett az elmúlt években a tisztelt Házban a becsület védelméről, tehát hogy hogyan lehet rágalmazás vagy becsületsértés esetén megvédeni személyeket. Államtitkár úrral volt szerencsém televízióműsorban is beszélgetni erről néhány évvel ezelőtt, ahol hivatkozott arra, hogy önnek személyesen is volt magánvádas tapasztalata, amikor magánvádlóként járt el, és panaszkodott, hogy évek múlva született ítélet. Azt gondolom, erről sokat beszéltünk.

Hiányolom a törvényből ennek a kérdésnek a rendezését, módosító indítványt fogok benyújtani ebben a kérdéskörben, ugyanis megítélésünk szerint a nagy nyilvánosság előtt vagy sajtó útján elkövetett rágalmazásnál és becsületsértésnél analóg szabályokat kellene alkalmazni, mint a helyreigazítási pereknél, ahol szoros határidők vannak, és három-négy hónapon belül megszületik a bírósági döntés. Ezt el kellene érni a rágalmazási és becsületsértési ügyeknél.

Ebben, azt gondolom, azokkal a képviselőtársaimmal, akik a bv-cenzúrázást támogatták vagy akik a lex Répássyt támogatták, talán együtt tudunk működni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert azt gondolom, ebben egyetértés van, hogy meg kell akadályozni a nagy nyilvánosság előtt való rágalmazások, becsületsértések elterjedését.

Köszönöm elnök úr türelmét, és köszönöm az önök figyelmét.

 

 

(15.50)

 

ELNÖK: Megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy örömmel és megnyugvással hallgattam a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának tagjaként az államtitkár úr által ismertetett hibajegyzéket vagy leltárt, amely az 1998. évi XIX. törvény, tehát még az előző kormányzati ciklusban elfogadott, büntetőeljárásról szóló törvény hibáit sorolta fel, nem taxatíve, hozzáteszem, de államtitkár úr felszólalásából is érzékelhető volt, hogy a hibasor folytatható lenne. Különösen elégedettséggel hallgattam ezt követően Hack Péter képviselő úrnak a, hogy stílusosan mondjam, bűnbánó magatartását, mert ugyan a törvény szerzőségét elhárította magától, de az kétségtelen, hogy oly magasságokban dicsérte ezt a törvényt az általános vita korábbi szakaszában, hogy némi önkritikát láttunk megfogalmazódni a kétpercenkénti felszólalásaiban.

A törvényjavaslat kapcsán én a Fidesz-Magyar Polgári Párt vezérszónokaként elsősorban a sértettek jogai szempontjából vizsgáltam a törvényjavaslatot, és akkor összegeztem is az álláspontunkat, hogy nagyon nagy előrelépésnek tekintem a hatályos jogi szabályozáshoz képest, és a már hatályba nem lépett, de kihirdetett 1998. évi XIX. törvény rendelkezéseihez képest is az új szabályokat, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz. E vonatkozásban is az államtitkár úr ismertette az iratmegtekintéssel, illetve a másolatok készítésével kapcsolatos szabályokat, amelyeket egyszerűen a módosítani kívánt törvény elhagyott, de hozzáteszem, a hatályos jog azért tartalmazza, majdnem azonos módon a törvényjavaslatban foglaltakkal. De ez már e kormányzati ciklusban, e kormányzati ciklus jogalkotása során került be az 1973. évi I. törvénybe egy 1999. március 1-én hatályba lépett módosítással.

A sértetti jogok érvényesülése szempontjából vizsgálva a törvényjavaslatot, én azt kell hogy mondjam, még mindig nem lehetünk eléggé elégedettek a törvényjavaslat által jobbítandó módon sem, hiszen a törvényjavaslat 34. §-a tartalmazza a sértett jogainak bővítését, utalva a büntetőeljárási törvény 51. §-ára, de ezek a jogok megítélésem szerint önmagukban nem sokat érnek, hogyha az érvényesítésükhöz szükséges lehetőség nem adatik meg a sértettek számára. Ez pedig csak akkor biztosítható, hogyha e jogok érvényesülése mellé rendeljük a hatóságoknak azt a kötelezettségét, hogy meghatározott eljárási cselekményekről a sértettet értesítsék, hiszen e meghatározott eljárási cselekményekhez kötődnek a sértetti jogok.

Egyet példaként említhetnék: az iratismertetés. A nyomozás iratainak ismertetésével egyidejűleg fejeződik be a nyomozás, az iratmegtekintési jog kiszélesedik nemcsak a terhelt, hanem a sértett számára is, de ha nem tud arról, hogy a nyomozás iratainak megismertetésére mikor kerül sor, akkor lényegében nincs meg a lehetősége, hogy e jogaival éljen.

Szükségesnek tartanám, tartanánk ezért azt, hogy e törvényhely kiegészítésre kerüljön a sértett jogainak érvényesülését biztosító kötelezettségek megfogalmazásával. Nevezetesen az az álláspontom, álláspontunk, hogy szükséges a sértettet arról tájékoztatni, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt egyáltalában büntetőeljárás indult, tehát a nyomozás elrendeléséről vagy megindulásáról; arról, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy meghatározott személyt vagy személyeket gyanúsítanak, tehát az alapos gyanú közlésének megtörténtéről; de szükséges lenne a szakértő kirendeléséről is tájékoztatni, hiszen ha nem ismert a szakértői intézet vagy a szakértő személye a sértett előtt, akkor azokat az alapvető észrevételezési jogait vagy indítványait nem tudja teljesíteni, amelyek például arra vonatkoznak - és soha nem erre gondolunk, hanem mindig a másik lehetőségre -, hogy esetleg a vádlottal, tehát a terhelttel, a gyanúsítottal vagy a terhelttel össze nem férhető viszonyban áll a szakértő.

Ez az észrevétel, ezen összeférhetetlenség észrevételezése nyilván nem fog elhangzani a védelem oldaláról, ezt az objektivitás érdekében a sértett részére kell biztosítanunk. Hangsúlyozom, megvan a sértettnek ez a joga, de ha nem tudja, hogy kit rendelt ki a hatóság szakértőnek, melyik intézetet, vagy az intézet mely tagja jár el szakértőként, akkor ezt a jogát lényegében nem tudja gyakorolni.

Szükséges lenne a korábban mondottak szerint tehát a nyomozás befejezéséről, a vádemelés tényéről értesíteni a sértettet. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy esetleg ez az értesítés a vádirat sértettet érintő részének a másolatával, illetve a másolat megküldésével történjék meg. Nem a sértettől kell félteni az igazság kiderítését, azt hiszem, ezzel többen egyetértünk.

A képviselők közül, mint ahogy felszólalásokból is kiderül, többen vagyunk ügyvédek, és én is azok közé tartozom, akik államtitkár úrral és Hankó Faragó Miklós képviselő úrral azonos megyében hosszabb ideig ügyvédi gyakorlatot folytattunk. Érthető, hogy e hivatás rabjai is vagyunk kicsit, amikor a büntetőeljárási törvényt csak a védelem oldaláról tudjuk nézni, és nyilván gyakorlati tapasztalatokkal felruházva mondhatjuk, hogy bizony a gyakorlat még az oly széles körben biztosított védelmi jogok érvényesítését sem teszi lehetővé.

De hát ez a mi felelősségünk jogállamban, hogy ha a törvény jó, azt nem jól alkalmazza a hatóság, adott esetben a nyomozó hatóság, akkor nekünk ezeket az észrevételeket a büntetőeljárás menetében kell szóvá tennünk, illetve ha ez nem egyedi ügyre vonatkozik, akkor megvan pontosan az ügyvédi etikai szabályzatban, hogy milyen eljárást kell követnünk.

A védelem jogai mellett többen szólhatunk, de kérdezem én: hol vannak a sértettek képviselői, hiszen nagyon ritkán adatik meg az ügyvédi pályán az, hogy sértetti képviseletet vállaljunk, mert az állam valamikor nagyon régen, illetve a társadalom az államra bízta a sértetti jogok érvényesülését. Én azt hiszem, hogy ennek érdekében is azért kell szólnunk, mert például az egyik olyan rendelkezése a még hatályba nem lépett, de kihirdetett törvénynek, amely egyenlőtlenséget teremt a sértett és a terhelt között, például a bűnügyi költségre vonatkozó szabályok. A polgári jogban ismert intézmény a személyes költségmentesség, és a törvényjavaslat is megtartja sajnos ezt a rendelkezését, a vádlott vagy a terhelt személyi és jövedelmi viszonyaira tekintettel személyes költségmentességet engedélyezhet a terheltnek.

Régebben ezt úgy mondtuk, hogy ha a bűncselekménnyel nem áll arányban a felmerült bűnügyi költség, akkor az állam mentesíthette a bűnügyi költség egy részének vagy akár teljes összegének megfizetése alól azt a terheltet, akinek büntetőjogi felelősségét megállapította. Most a költségmentesség szabályait, tehát ezt a polgári jogi rendelkezést tartalmazza a javaslat is, amely véleményem szerint elfogadhatatlan és idegen a büntetőeljárás intézményétől, egyrészt mert az esetek nagy részében a jövedelmi és vagyoni viszonyoktól teljesen független az, hogy a bűncselekmény felderítésében milyen költség merül fel.

 

(16.00)

 

Gondoljunk csak a 100 ezer meg 1 millió forintos könyvszakértői vagy más szakértői díjakra, amikor kiemelkedően magas jövedelem mellett is esetleg a költségmentesség alkalmazása lenne elképzelhető a hatóság részéről. Úgy érzem, hogy nem ez a helyes intézmény a büntetőeljárásban, hanem az, ami korábban alkalmazást is nyert több esetben.

De a sértettek jogait e vonatkozásban ki védi? Igaz, hogy a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezések szerint a sértett készkiadásai és a képviseletével felmerült költségek - ha előlegezte az állam, ha nem - a bűnügyi költség körébe tartoznak, de hát azért az ügyvédi gyakorlatból azt is tudjuk itt valamennyien, azt hiszem, hogy a sértettek egy része még az ország közeli bíróságára sem tud elutazni, és ebben az esetben nem fogja őt vigasztalni az, hogy a bíróság a felmerült költségeit utólag majd megtéríti, és egyáltalában a sértett az - most egy átlagos esetről beszélek -, aki egyáltalán nem tehet arról, hogy abba a helyzetbe került, hogy neki a hatóság előtt meg kell jelennie és költséget kénytelen előlegezni. Ugyanis az állam általi előlegezésnek általában azt nevezzük, amikor a vádlott helyett megelőlegezi az állam a tanú költségét, de ebben az esetben a tanú előlegezi meg a vádlott helyett az első menetben, és majd csak ezt követően az általa megelőlegezett költséget fogja az állam megtéríteni és majd végső soron a vádlottra terhelni. Azt hiszem tehát, hogy a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezéseknél a sértett esetében megalapozott lenne az a szabály, hogy a jogainak érvényesítésével kapcsolatban felmerült költségeinek a megtérítését teljes egészében kérheti, és annak az előlegezését is kérheti az őt megidéző bíróságtól.

Tekintettel arra, hogy a sértetti jogok teljesebbé tétele érdekében módosító javaslatot fogunk benyújtani a törvényjavaslathoz, ezért a részletes vitában lehetőség lesz ezeknek az elemzésére, így az általános vita kapcsán ezek további részletezését nem tartjuk szükségesnek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Hack Péter képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök úr! Tisztelt Ház! Gyimesi képviselő úr nagyon fontos szempontot vetett fel. A vitában korábban is elhangzott, hogy az 1998-as javaslatot nem támogatja a Legfelsőbb Bíróság meg nem támogatják ügyészek és mások. Azt gondolom, a törvényalkotónak nem pusztán ezeknek az érdekcsoportoknak a szempontjait kell követnie, hanem figyelemmel kell lennie azoknak a szempontjaira is, akik nem hivatásszerűen vesznek részt az eljárásokban, így a sértettek, a tanúk, a terheltek és természetesen a védők szempontjait is érvényesíteni kell. Megítélésünk szerint ez a javaslat túlzottan a hatóságok érdekei iránti tisztelettől van átitatva. Nem szolgálja a sértettek érdekét az - amire a múltkor is utaltam -, hogy a javaslat végső soron semmit nem tesz az eljárások felgyorsítása érdekében, tehát nem teszi lehetővé azt, hogy csökkentse az elsőfokú bíróságok jelenlegi munkaterhét és az ottani ügyek elhúzódási lehetőségét. Azzal, hogy a vádemelés mellőzése nevezetű intézményt - ha jól értem - teljes egészében kihagyja, még tovább növeli azoknak az ügyeknek a számát, amelyek adott esetben nem kerültek volna bírósághoz, de így bíróság elé kerülnek.

Arra is utaltam, hogy a garanciákkal kapcsolatban is lesznek módosító indítványaink. A legsúlyosabb hiányt egyébként ezzel a javaslattal kapcsolatban is ott fogalmazom meg, hogy a hatóságok kötelezettségeihez nem fűz a törvény szankciókat. Ez hibája volt az 1998-as törvénynek is. Azok az ügyvéd képviselők, akik akkor a bizottságban voltak, emlékezhetnek rá, hogy próbáltunk ennek érdekében erőfeszítéseket tenni, de ez sikertelen volt. Mi van akkor, ha a bíróság nem tartja be a rendelkezésére álló határidőt? Most a törvény egyébként a korábbi határidőt - például az ítélet írásba foglalására - a duplájára emeli - de mi van, ha nem tartja be? Semmilyen szankció nincs. Vagy ha az ügyész a törvényi határidőn belül nem emel vádat? Az idő elhúzódását vagy felesleges elhúzódását a Be. maga semmilyen tekintetben nem szankcionálja, ami sem a tanúknak, sem a sértetteknek, sem az áldozatoknak nem szolgálja az érdekét. Ebben a tekintetben is lesznek módosító indítványaink.

Köszönöm szépen a türelmet.

 

ELNÖK: Hende Csaba államtitkár úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.

 

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hack képviselő úr felrója nekünk, hogy semmit nem teszünk az ügyek gyorsítása érdekében. Bizony nagyon nehéz kérdés ez. Emlékezhet rá, képviselő úr, hogy amikor polgári jogi, polgári eljárásjogi tárgyú törvényjavaslatokat vitattunk, számos, eljárást gyorsító és egyszerűsítő intézkedést, mi több, a bíróságok számára határidőket írtunk elő. Elég, ha a mai napon tárgyalt, a felülvizsgálat újraszabályozását érintő törvényjavaslatra utalok, ahol egyrészt az előzetes vizsgálatra van egy szoros határidő, másrészt pedig az érdemi döntésre van egy hat hónapos határidő.

A büntetőeljárások ebből a szempontból valóban bonyolultak, egyrészt más a bíróságok helyzete, másrészt viszont - ahogy arra a képviselő úr helyesen utalt - kényes egyensúlyt kell fenntartani a különböző érdekeltek között, és nagyon nehéz volna prioritásokat meghatározni. A sértett érdeke ugyanolyan fontos, mint amilyen fontos a védelem vagy a terhelt alkotmányos jogai érvényesüléséhez fűződő érdek, de legalább ilyen lényeges és közérdeknek minősíthető a büntetőügyekben eljáró hatóságok hatékony és gyors munkavégzési lehetősége, hiszen más vitákban - amikor a büntető anyagi jogról vitatkozunk - önök azt szokták mondani, nem az a jó megoldás, ha szigorítjuk a büntetési tételeket, hanem az, ha megteremtjük annak lehetőségét, hogy nagyon gyorsan el tudjuk ítélni azokat, akik bűncselekményt követnek el. Valóban, ez is nagyon lényeges szempont.

Azt hiszem, önmagában azzal, hogy a második fellebbezési fórumot ebben a törvényjavaslatban megszüntetjük, nagyon jelentőset lépünk előre, mert lényegesen rövidítjük az eljárások időtartamát. Erről persze vannak mindenféle, kissé fals viták, de gyakorló ügyvédek vagyunk, azért azt ne vitassuk el, hogy egy két rendes jogorvoslati fórum igénybevétele melletti eljárás sokkal hosszabb, mint egy rendes jogorvoslat.

Úgyhogy kérem, hogy fontolja meg, mérlegelje és vizsgálja felül e tekintetben az álláspontját.

 

ELNÖK: Hack Péter képviselő úr következik kétperces hozzászólásra.

 

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a vitában természetesen csak a büntetőeljárásról beszéltem; a polgári perrendtartás egy másik napirend. A vitában arról beszéltem, hogy ez a törvényjavaslat nem tesz semmit az ügyek gyorsítása érdekében, és éppen az önök által - ezúton is köszönöm államtitkár úr segítségét, hogy egy statisztika hozzáférését lehetővé tette a számomra - rendelkezésemre bocsátott statisztikából az derül ki, hogy exponenciálisan növekszik azoknak az ügyeknek a száma, amelyek egy éven túlhaladnak. Ennek semmi köze a másod- vagy harmadfokhoz abban a tekintetben, hogy itt az a baj, hogy az elsőfokú döntés nem születik meg egy éven belül, és ezért húzódnak el az ügyek. És a legtöbb ügy nem a megyei bíróság elsőfokú eljárásában húzódik el, hanem a helyi bíróságok elsőfokú eljárásaiban, hiszen ők vannak túlterhelve. Ha van egy harmadfokú fórum, az az ügyeknek egy pici részét illeti, hiszen ezek a statisztikák is mutatják, hogy az ügyek döntő többsége első fokon jogerőre emelkedik, csak kis részben van másodfokú fórum.

Azokban az ügyekben, ahol a másodfokú bíróság az önök által benyújtott törvény szerint majd hatályon kívül helyezi az ügyet, és új elsőfokú eljárásra fogja utasítani, négy szinten fog eljárni: egy első fok, egy másodfok, még egy első fok, még egy másodfok. Az 1998-as törvénymódosítás lehetővé tette azt, hogy ezen ügyek egy jelentős részében, ahelyett, hogy hatályon kívül helyezte volna, a másodfokú bíróság maga orvosolja a hibát, és egy harmadfokú fórum ezekben az ügyekben rövidíti. De ez az ügyek összvolumenét nem érinti!

Tehát itt mindig abban tévedünk, hogy amikor egy ügyet modellezünk, és azt mondjuk, hogy ha egy ügy végigmegy minden fórumon, az tovább tart, mintha csak egy eggyel rövidebb fórumon venne részt, ez igaz, csak az ügyek összdinamikája szempontjából az lenne jó, ha a helyi bíróságtól a megyei bírósághoz tudnánk hatáskörileg felhozni ügyeket, és ennek feltétele lenne a harmadik jogorvoslati fórum ahhoz, hogy ne csorbuljon a jogállamiság követelménye és a garanciális követelmények.

Köszönöm szépen.

 

(16.10)

 

ELNÖK: Megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak, szintén kétperces hozzászólásra.

 

DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hack Péter képviselő úr korábbi felszólalásában utalt arra, hogy a rendőrség milyen nehéz anyagi helyzetben van, milyen alacsonyak a rendőri fizetések. Azért engedtessék meg, hogy utaljak arra, hogy bizonyára emlékszik képviselő úr az 1998-as állapotokra, hogy a polgári kormány hivatalba lépésekor milyen adósságállománnyal rendelkezett a rendőrség, hány milliárd forintot kellett azonnal kifizetni. Talán arra is emlékszik, hogy a köztisztviselői törvény módosítása kapcsán a Belügyminisztérium állományában dolgozók bérének jelentős emelésére is sor került.

Persze lehet minderre azt mondani, hogy még mindig nem elégséges ez, de én azt hiszem, hogy a polgári kormány - szemben a korábbival - a lehetőségekhez képes igenis megpróbálta a rendőrség állományában dolgozók fizetését megemelni, és jelentős mértékben megemelni, pontosan azoknak a korábbi emeléseknek az elmaradását kompenzálni, amiért azért kicsit önnek is vállalnia kellene a felelősséget mint korábbi kormánypárti képviselőnek.

Köszönöm a szót.

 

ELNÖK: Megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol Gyimesi képviselő úr abbahagyta, azt hiszem, hogy bennünket, az SZDSZ képviselőit az a vád egészen bizonyosan nem érhet, hogy ne tettünk volna meg mindent, amióta országgyűlési képviselőcsoportunk ebben a parlamentben működik, 1990 óta minden egyes alkalommal - érkezzen az első vagy a második kormányzat részéről az indítvány -, a rendőrségi körülmények, munkakörülmények javítására vonatkozóan, a rendőrségi béremelésekre vonatkozóan. Nem egy alkalommal a költségvetési törvényhez mi magunk nyújtottunk be módosító indítványt annak érdekében, hogy tisztességes körülmények között dolgozhassanak az egyébként néha embertelen körülmények között dolgozó rendőrök. Tehát én úgy gondolom, hogy ilyen vád bennünket nem érhet.

Egy kicsit szemrehányóan említette, ha jól emlékszem, államtitkár úr azt, hogy miért magasztosítjuk fel olyannyira ezt az 1998. évi törvényt. Ha egyetlenegy okot kell megjelölni, akkor én könnyen merem azt mondani, hogy magasztosítom ezt a törvényt, méghozzá azért, mert megszűnt volna - és most ebben egy visszalépést látok sajnos - az a helyzet, hogy ma Magyarországon a büntetőügyek érdemben és döntően az eljárás legelső szakaszában dőljenek el, abban a szakaszban, amikor a terhelttel szemben kizárólag, egyedül a hatóság az, aki érdemben fel tud lépni, és a terhelt jogai ebben a szakaszban a legkevésbé tudnak érvényesülni, és az ügyek nem a szakemberek előtt, nem a jogász szakemberek előtt, az ügyész, az ügyvéd és a bíró előtt dőlnek el.

Pontosan tudjuk mindannyian, hogy milyen jelentősége van ma Magyarországon az első meghallgatásnak egy gyanúsított kapcsán. Pontosan tudjuk azt mindannyian, hogy az első meghallgatás miért olyan nagyon fontos a nyomozó hatóságoknak, és miért olyan nagyon fontos, hogy ha egy mód van rá, az első meghallgatás mindenki más távollétében történjen meg a gyanúsított tekintetében. Pontosan tudjuk, pontosan ismerjük azokat a bírósági aktákat, amelyek, amikor lezárul a nyomozás, egyetlenegy új ténnyel, egyetlenegy körülménnyel ki nem egészülnek sem a vád szakában, az ügyészi szakban, sem pedig a büntetőbíróság előtti szakban. Igazából az egész nyomozati eljárásban rögzített adatok újra előhozásának és megismétlésének vagyunk általában, az esetek döntő többségében a tanúi.

Pontosan tudjuk azt, hogy folynak az eljárások, amikor egyébként a tényekre vonatkozó tudással kellően fel nem vértezett nyomozó hatóság eléri azt, hogy az első meghallgatás során az illető beismerő vallomást tegyen, milyen módon lehet ezt kikényszeríteni. Pontosan tudjuk, hogy ilyenkor megkezdődik az ügynek egy fordított felgöngyölítése. Azok alapján, amiket elmondott az illető, előkerítik azokat a tárgyi és egyéb bizonyítási eszközöket, amelyek révén utána valóban esetleg bizonyítható lesz az eljárás.

De ahelyett, hogy fordított folyamat történne, hogy a rendőrség, a nyomozó hatóság összegyűjti azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy szempontjából relevánsak, és a nyomozati eljárás végén elé tárják a terheltnek, a gyanúsítottnak, és azt mondják, hogy kérem szépen, itt vannak a tények, ehhez mit teszik szólni, és, mondjuk, a védő jelenlétében ekkor azt mondja a terhelt, hogy hát igen, ezek a tények azt kell hogy mondassák, hogy bizony úgy volt, ahogyan önök itt elém tárták, és akkor tesz egy beismerő vallomást. Ez az esetek igen-igen nagy százalékában, egészen nagy százalékában pontosan fordítva történik Magyarországon.

Én nem tudom, hogy helyes-e, elfogadható-e, hogy ma, a mai Magyarországon vannak olyan statisztikai adatok, amelyek szerint bizonyos helyeken, bizonyos időpontokban az előzetes letartóztatás iránti indítványoknak száz százalékban helyt ad egy adott bíróság, és nem biztos, hogy olyan nagyon jó az, ha ebben tekintetben oly jól működik az ügyészség, hogy 95 százalék fölötti hatékonyságot tud elérni az indítványok tekintetében. Én nem vagyok abban biztos, hogy ez helyes és jó.

Az előbb szerettem volna folytatni a sort, csak az idő hiányában a garanciális jogokra vonatkozó megjegyzéseimre már részben nem maradt lehetőségem. Szeretnék erre visszatérni. A 113. § szerint: "Ha a gyanúsítottat az ügyész vagy a nyomozó hatóság kihallgatja, a védője a kihallgatáson jelen lehet. A védő jelen lehet az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásán is. A kihallgatáson jelen lévő védő a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdések feltevését indítványozhatja." Itt kezdődik egy új mondat, amely újként kerül be ebbe a tervezetbe: "E jog gyakorlása a gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti."

Azonnal tudom mondani szintén erre is, hogy ez hogy fog működni. Amikor majd Dunaújvárosból fölhívják a békéscsabai védőt, hogy ügyvéd úr, 15 perc múlva megkezdődik a kihallgatás, amennyiben kíván, akkor fáradjon ide. Nyilván, az esetek nagy részében nem így lesz, hanem korrekt módon, kollegiális módon a nyomozó hatóság értesíteni fogja a védőt, hogy: ügyvéd úr, holnapután meghallgatást tartok 8 órakor, önnek alkalmas-e az időpont. Igen, köszönöm, ott vagyok. Ez így működik normális esetekben, kulturált körülmények között, csak éppen akkor nem, amikor valamilyen szempontból fontos lenne vagy egyik, vagy másik félnek. Akkor fog úgy működni, hogy a megkezdésével egy időpontban fogják értesíteni a védőt, mert erre ez a rendelkezés minden további nélkül lehetőséget ad.

Itt kell megjegyeznem azt, hogy egyébként - ha egy kritikai észrevételt szabad mondanom személyesen az előző, még hatályba nem lépett '98-as törvényről - én nem értek egyet azzal sem, amit egyébként az a törvény bevezet, hogy alapvetően csak annak a tanúnak a meghallgatásán lehet jelen a védő, akinek a kihallgatását indítványozta. Egyrészt egy nemkívánatos versengés fog majd beindulni, hogy minél előbb próbáljon indítványozni a védő olyan tanúmeghallgatásokat, amelyekről elmondhatja, hogy én indítványoztam, ezért jelen lehetek a meghallgatásán. Ez is egy nemkívánatos jelenség lehet. De én alapvetően azt a szabályt, amely jelenleg hatályos, és ez megváltozna, azt tartom jobbnak, és azt tartanám a helyesebbnek.

A 114. § szerint "a gyanúsított, a védő és a sértett jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, bizonyítási kísérletnél" s a többi. Egy mondattal kiegészül megint csak a korábbi törvény: "az értesítést mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő és a sértett előtt ismertté válnának." Nagyon könnyű megint csak kitalálni azt, hogy hogyan fog ez a gyakorlatban működni, amikor erre nagy szükség lesz. Egészen biztosan lesz egy olyan tanú, aki majd fogja kérni az adatainak a zártan kezelését, ha erre szükség lesz, mert ettől a pillanattól kezdve ezt az egyébként szükséges és fontos intézkedést azonnal annullálni lehet.

A sor meglehetősen hosszan folytatható, nem szeretnék három vagy négy felszólalással esetlegesen bárkinek a türelmével visszaélni. Még egy apró megjegyzést, ha szabad, ha már államtitkár úr oly vehemensen bírálta az előző ülés felszólalásának tartalmát, amelyet Hack Péter úr mondott.

 

 

(16.20)

 

Hadd hívjam fel én is egy gyöngyszemre a figyelmet a végén. A 308. § szerint, a hatályba léptető rendelkezések szerint e törvény hatálybalépésével egyidejűleg érvényét veszti, és nem lép hatályba a Be. ilyen és ilyen rendelkezése. Szeretném önt arról tájékoztatni, hogy az már soha nem fogja tudni elveszíteni az érvényét, mert egy jogszabály érvényessége és hatálya között, mint azt biztosan mindannyian egészen pontosan tudjuk, óriási különbség van. Az érvényesség kizárólag abban az esetben merülhetett volna föl, hogyha, mondjuk, azt nem az Országgyűlés, nem megfelelő eljárás keretében, nem úgy - és a többi, sorolhatnánk. Hogy hogyan alkotta meg a törvényt, az érinti az érvényességét, a hatályát a mostani intézkedés, a mostani törvény hatályba léptetése már soha nem fogja tudni érinteni.

Azaz azt mondhatjuk, hogy e törvény hatálybalépésével hatályát veszti a Be. ilyen és ilyen rendelkezése, de érvényét már soha nem fogja elveszíteni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Hack Péter tapsol.)

 

ELNÖK: Egyelőre legalábbis a monitor további hozzászólási szándékot nem jelez. Kérdezem, hogy van-e még valaki, aki szeretne felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Senki sem jelentkezett. Megkérdezem Hende Csaba államtitkár urat, hogy kíván-e most válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván.

Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén, azaz holnap kerül sor. (Jelzésre:) Hende Csaba államtitkár úr két perc technikai szünetet kér. Két perc technikai szünet következik, utána folytatjuk a tárgyalást. (Rövid szünet.)

 

Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Soron következik a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5059. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/5059/17. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, van-e kijelölt bizottsági előadójuk. (Senki sem jelentkezik.) Nincs. Indítványozom, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki az indítvánnyal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-12. pontjaira. Megadom a szót Fazekas Sándor képviselő úrnak, aki most jelentkezett felszólalásra.

 




Felszólalások:   131-151   151-187   187-191      Ülésnap adatai