Készült: 2020.09.19.05:41:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2001.03.07.),  39-90. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 3:28:42


Felszólalások:   1-39   39-90   90-112      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát elnapolom; folytatására a következő ülésünkön kerül sor.

Miután a tervezetthez képest egy kicsit hamarabb fejeződött be az általános vita, azt javaslom, hogy az egy órára tervezett ebédszünetig a soron következő törvényjavaslat expozéját is hallgassuk meg.

 

Úgyhogy most soron következik a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/3740. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/3740/1-5. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, az ajánlás szerinti 20 perces időkeretben.

 

DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A lőfegyver, valamint a gáz- és riasztófegyver tartása Magyarországon engedélyköteles. Az elmúlt év végén végzett felmérés szerint 96 780 természetes személy rendelkezett fegyvertartási engedéllyel. A nyilvántartott lőfegyverek száma 205 891 darab volt. Az önvédelmi lőfegyverek fele gáz- és riasztófegyver, fele éles lőfegyver.

A kormány célul tűzte ki, hogy a fegyverekre, lőszerekre és lőterekre vonatkozóan is eleget tegyünk az európai uniós csatlakozási követelményeknek, a jogharmonizációs kötelezettségeinknek. Az ennek szellemében készült javaslat megteremti az uniós és a magyar szabályokban a fogalmi és a tartalmi összhang alapját.

Az Európai Unió nem kívánja a tagállamokat korlátozni szigorú belső normák alkalmazásában, de az uniós elvárásoknál enyhébb szabályozást nem fogad el. Így például szigorú ellenőrzést határoz meg minden tagállam számára az Unió külső határain a beutazókkal szemben. Csatlakozásunkig a jelenlegi, területi szinten tagolt nyilvántartás helyett központi lőfegyver-nyilvántartás létrehozása szükséges és kötelező. Ez a feltétele annak, hogy létrejöjjön a lőfegyverek összehangolt ellenőrzése és nyilvántartása az egyik országból a másik országba történő szállításkor. A központi nyilvántartás kiépítésének költsége várhatóan 165 millió forint lesz, melyet a Belügyminisztérium költségvetése tartalmaz.

A javaslat bevezeti az európai lőfegyvertartási igazolványt. Ezt az okmányt bármely tagállamban kiállíthatják, és azt igazolja, hogy a tulajdonos az abban szereplő lőfegyvert a kiállító állam joga szerint szabályszerűen birtokolja. Ez azonban nem helyettesítheti a más állam területén történő tartáshoz és viseléshez szükséges engedélyezést.

A törvényjavaslat szerint a gáz- és riasztófegyver, a festéklövő, valamint a flóbertfegyver tartása nem lesz engedélyköteles. Megszerzésükről a tulajdonosnak, illetve a fegyverkereskedőnek azonban adatot kell szolgáltatnia a központi nyilvántartásnak. A fegyver biztonságos tárolására, valamint használatára vonatkozó előírásokat a bejelentésköteles fegyverekre is ki kell terjeszteni.

A javaslat a jelenlegi szabályozásnál differenciáltabban és helyenként szigorúbban fogalmazza meg az engedélyezést kizáró okokat, jelentősen szűkíti az önvédelmi célú lőfegyvertartás lehetőségét. Maroklőfegyver csak annak adható, aki a javaslatban felsorolt foglalkozások valamelyikét gyakorolja, illetve hatósági eljárásban való részvétele miatt élete, testi épsége fokozott védelmet igényel.

A mások vagyonát hivatásszerűen védő szervezetek lőfegyvertartási lehetősége szűkül. Az engedélyezéshez a korábbiaknál több feltétel együttes fennállása szükséges. A jogalkotó szándékának helyességét és a közvélemény egyetértését bizonyítja a 2001 februárjában végzett közvélemény-kutatás.

 

 

(12.40)

 

Ennek eredménye szerint az értékelhető választ adók 72 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kell automatikusan fegyvertartási engedélyt adni az állami és önkormányzati vezetőknek. (Dr. Kis Zoltán: Az igaz is!) Még nagyobb arány, az érvényes választ adók 83 százaléka ellenzi az engedély országgyűlési képviselők részére való automatikus kiadását. A bírók, ügyészek önvédelmifegyver-tartásának engedélyezését 48 százalék egyértelműen támogatja. Összességében a felmérés szerint valószínűsíthető, hogy a lakosság közel fele ellenzi a civil foglalkozásúak önvédelmifegyver-tartását.

A vagyonvédelmi munkát végzők automatikus lőfegyvertartási engedélyét 21 százalékos támogatottság jellemzi. A nagy értékű vagyontárgyak szállítását végzők részére 64 százalék adna automatikus engedélyt.

A közvélemény-kutatás azt bizonyítja, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai egyetértenek a fegyvertartás szigorítására vonatkozó kormányzati szándékkal.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes európai és tengerentúli országok eltérő módon szabályozzák a lőfegyvertartást. A legismertebb az úgynevezett angol modell, amely a polgári célú lőfegyvertartás abszolút tiltását valósítja meg. A német gyakorlat különbséget tesz a lőfegyverek megszerzése és tartása, illetve azok viselése között. Vannak olyan fejlett demokráciával rendelkező országok, ahol nagymértékben liberalizált a fegyvertartás, ennek megdöbbentő következményeivel, mint például a diákok által elkövetett iskolai emberölésekkel nap mint nap találkozunk a hírekben.

A polgári kormány a programjában célul tűzte ki a lőfegyvertartás ellenőrzésének hatékonyabbá tételét, az engedélyezési szabályok szigorítását. Olyan törvényre van szükség, amelynek révén az állam hatékonyabban képes ellenőrizni a fegyverek gyártását, kereskedelmét és tartását. Reményeink szerint a jogszabály nagyobb biztonságot ad az állampolgároknak, és csökkenti a fegyverhasználattal összefüggő bűncselekményeket. (Dr. Kis Zoltán felnevet.)

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el. Köszönöm figyelmüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Kis Zoltán: Ez jó! - Dr. Pintér Sándor dr. Kis Zoltánnak: De nem vicces! - Közbeszólások az SZDSZ-frakció soraiból: Tetszel a belügyminiszternek! - Dr. Kis Zoltán: Ő is nekem! - Közbeszólások a SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr nem élt a rendelkezésére álló 20 perces időkerettel, és úgy látom, az a célravezető, hogy miután a bizottsági előadók egy része nincs az ülésteremben, ezért az ebédszünet után folytassuk majd a vitát a bizottsági előadók véleményének meghallgatásával. Úgyhogy most szünetet rendelek el, fél 2-kor folytatjuk az ülést, a munkát. Elsőként majd a bizottsági előadókat és a kisebbségi véleményeket hallgatjuk meg, utána pedig az írásban előre bejelentett felszólalások következnek.

Most tehát fél 2-ig szünet következik.

 

 

(Szünet: 12.44-13.33

Elnök: dr. Wekler Ferenc

Jegyzők: dr. Világosi Gábor és dr. Vidoven Árpád)

 

 

ELNÖK: Jó napot kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a mai ülésünket. A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslat általános vitája folytatódik. A bizottsági előadók felszólalása következik 5-5 perces időkeretben. Elsőként Weszelovszky Zoltán úr, az önkormányzati bizottság előadója következik hozzászólásra. Megadom a szót.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság ez év február 27-én tárgyalta a kormány által előterjesztett T/3740. számú, a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslatot.

A Belügyminisztérium képviselője kifejtette: a törvényjavaslat legfontosabb és legalapvetőbb célja, hogy azokat az európai uniós szabályokat, amelyek lőfegyverek tartására, megszerzésére és nyilvántartására vonatkoznak, a magyar jogrendbe beemeljük. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az is vezérelte a kormányt, hogy a jelenleg hatályos szabályozást, amely kormányrendelet, törvényi szintre emelje fel, és ezzel párhuzamosan szigorítsa a fegyverhez, főleg az önvédelmi maroklőfegyverhez jutás feltételeit. Gyakorlatilag a tervezet elfogadása esetén az állampolgároknál kint lévő önvédelmi maroklőfegyverek száma jelentős mértékben csökkenne, ugyanakkor a munkavégzéshez és a sportoláshoz szükséges fegyverek száma a kormány képviselője szerint nem változna jelentősen. A törvénytervezet elfogadása enyhítést jelentene a gáz- és riasztófegyverek tekintetében, továbbá a flóbertfegyverek vonatkozásában is, amennyiben azokat nem teszi engedélykötelessé, csak a bejelentésüket írja elő.

A bizottsági vitában részt vett és felszólalt az egyik szakmai kamara képviselője is, ő elmondta, hogy ez a törvénytervezet közel 70 ezer, a vagyonvédelemben tevékenykedő embert érint, többnyire kedvezőtlenül. Nem tartják elfogadhatónak, hogy a polgári fizetett biztonságvédelmi szolgálatok gyakorlatilag lefegyverzésre kerüljenek, úgy, hogy azt mindenki tudja, és minden bűnöző tudomással bírhasson róla. Álláspontjuk szerint, ha valakinek jár a védelem veszélyhelyzetben, akkor nem lehet kizárni a vagyonőrt vagy a biztonsági őrt sem ebből a lehetőségből.

A kamara képviselője felhívta a figyelmet arra is, hogy nem szabad összekeverni az önvédelmi fegyvereket a vagyonvédelem és a biztonságvédelem területére kiállított fegyverekkel. Külföldi példákra is hivatkozva, attól tartanak, hogy az önvédelmi fegyverek visszavonása következtében egyes bűnözői csoportok fel fognak bátorodni, és komolyabb bűncselekményeket fognak elkövetni, akiket ma még visszatart az, hogy esetleg komolyabb konfliktusba kerülhetnek azokkal, akik a személyi védelmet, vagyonvédelmet vagy objektumvédelmet ellátják. Meglátásuk szerint a törvénynek inkább a jogos fegyverhasználattal kellene foglalkoznia.

A bizottsági vitában felszólaló képviselők általában egyetértettek azzal az elvvel, amely a magánszemélyeknél lévő fegyverek korlátozására törekszik. Ugyanakkor volt olyan álláspont, amely szerint a törvény hatálybalépésével a jogkövető állampolgárok kerülnek hátrányos helyzetbe. Az erőszakos cselekmények elkövetői ugyanis fütyülnek arra, hogy van-e engedélyük, ugyanakkor tudni fogják azt, hogy jogosan nem lehet azoknak a kezében fegyver, akiket megtámadnak. Megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy azokat fegyverzik le, akikkel a legkevesebb gond volt, és azokkal szemben nem történik semmi, akiknél komolyan meg lehetne vagy meg kellene akadályozni az illegális fegyverek tartását, illetve terjedését. A szervezett bűnözés elleni harcnál nem biztos, hogy a nehezebbik részét fogjuk meg, mondták, amikor a legális szférát szabályozzuk, miközben az illegális fegyvertartókkal szemben nem történik semmi.

A vita során felvetették azt is, hogy szükség lenne végre egyszer nekikezdeni a jogalkotás oldaláról a jogos védelem jogintézményének magyarországi, kelet-európai helyzetben történő végiggondolására, újraszabályozására, és ebből kiindulva kellene megmondani, hogy kinek legyen fegyvere, vagy kinek ne legyen. Volt olyan vélemény, amely szerint az elvekkel van a probléma, felvetődött további egyeztetések lehetősége és kívánsága is, annál is inkább, mivel egyes vélemények szerint nem egészen kiérlelt a törvénytervezet.

A bizottsági vita végén a törvénytervezetet szavazáskor a bizottság 20 igen és 4 ellenszavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményét Tóth Károly úr ismerteti. Megadom a szót.

 

TÓTH KÁROLY, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Valóban fontos, a társadalom igényét címében kifejezésre juttató törvényjavaslatról van szó. Azért mondom, hogy címében kifejezésre juttató, mert valóban úgy igaz, ahogy a belügyminiszter úr is elmondta, van egy társadalmi igény ezen lehetőségek csökkentésére, hogy minél kevesebb veszély fenyegesse az egyes embert; ebben valóban van igény, ennyiben jó, ennyiben mi is támogattuk ezt a javaslatot. A baj az, hogy csak az érdemi kérdésekre nem ad választ, minden másra igen. Ezért minden más kategóriában támogatjuk is.

Támogatjuk azokat a részkérdéseket, amelyek rendeletek helyett törvényi úton szabályozzák az engedélyek kiadását, a biztonságos tárolást, és minden részletkérdést, ezzel nincs különösebb bajunk, de még egyszer mondom, a bizottsági kisebbségi vélemény szerint semmit érdemben nem oldott meg az ügyön. Ebből adódóan többségében propaganda jellegű törvénytervezetről van szó, készült egy közvélemény-kutatás, gyorsan készítettek mellé egy törvényjavaslatot, egy olyat, amely megfelel a közvélemény-kutatás elvárásainak. Ha például a közvélemény azt mondja, nyolcvanegynéhány százalékban, hogy országgyűlési képviselőknél ne lehessen önvédelmi fegyver, akkor rögzítsük törvényben, ha már olyan sokan mondják, hogy országgyűlési képviselőknek ne lehessen. Helyes, ne legyen országgyűlési képviselőknek, szerintem a többségünknek eddig se volt, a többségünknek ezután se lett volna, a törvény engedélyezése és nem engedélyezése mellett, de még egyszer mondom, alig old meg valamit.

Két alapvetőbb hibát látunk. Az egyik: még kísérletet sem tesz az illegálisan tartott fegyverek veszélyére, az azon a területen való fellépés igényére. Még egyszer mondom, még az igényt sem fogalmazza meg a visszaszorításra, ellenben az összes biztonsági szolgálatnál, mely követhető, csökkenti, ebből következően egy kiváló végeredményt fog elérni, kedvező helyzetbe hozza azokat, akik illegálisan tarthatnak fegyvert, mert hála istennek, ha következetesen végrehajtjuk, akkor egyre nagyobb erőfölénybe kerülnek azok, akik illegálisan hozzájutottak.

 

 

(13.40)

 

 

Ezek kezelésére nincs javaslat, csak arra, hogy aki legálisan hozzájuthat, annak a száma csökkenjen, aki pedig illegálisan, annak legalább ne kelljen félnie. Én ezt korrekt megoldásnak tartanám, belügyminiszter úr, ha az lenne a szándékuk, hogy segítsék a szervezett bűnözést; én azt hittem, az a szándék, hogy visszaszorítsák. Ha vissza akarják szorítani, akkor erre a másik területre kellene tenni a hangsúlyt, és nem ilyen látványtervezetet hozni.

Még egyszer mondom: mi szívesen támogatnánk minden olyan javaslatot, amely az érdemi kérdésre, a társadalom valódi biztonságérzetét javító kérdésre érdemi választ ad. Ez a javaslat nem ilyen.

Én ezért két dolgot külön is sajnálok: egyrészt a belügyminiszter úr utolsó mondatát, amit itt elmondott a bevezetőben. Az utolsó mondat úgy szólt, hogy kéri, támogassuk ezt a törvényjavaslatot, mert ha támogatjuk, akkor csökken a veszély a társadalomban; az a veszély, amelyet a fegyverek jelentenek a társadalomra, jelentősen csökken. Néhányan eléggé ráztuk a fejünket, hogy a belügyminiszter úr ezt a mondatot eltévesztette, rossz helyen és rossz törvényjavaslatnál mondta.

A másik, amit őszintén sajnáltunk: volt egy kiváló lehetősége a minisztériumnak és a szakértőknek. Mint nemzetbiztonsági bizottsági tag is mondom, mi kértük, hogy az a bizottság is megtárgyalhassa, mert van ilyen vonzata. Nem azért, hogy egy napirenddel többet tárgyaljunk, hanem szerettünk volna egy esélyt adni a kormánynak arra, hogy ezt a javaslatot visszavonja, egy érdemi egyeztetés után egy olyan változatot nyújtson be, amelyiknek van esélye a széles körű elfogadásra, de ami ennél fontosabb: amely valóban segít a probléma megoldásán, és nem csak a látványt tervezi meg a társadalom számára. Önök a látványt választották, jó egészséget hozzá.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Molnár János úrnak, a honvédelmi bizottság előadójának.

 

DR. MOLNÁR JÁNOS, a honvédelmi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság megvitatta a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslatot. A bizottság többsége egyetértett azzal, hogy a szabályozott, legális fegyvertartás a biztonságos, készségszintű fegyverkezelés és -használat alapján álljon, így nem tudott azonosulni a javaslat olyan rendelkezéseivel, amelyek a tisztességes szándékú, törvénytisztelő fegyvertartók érveivel szemben kizárólag azt célozzák, hogy a regisztrált fegyverek számát minden tekintetben radikálisan csökkentsék, így csökkentve a társadalom önvédelmi képességét.

Véleményünk szerint az általános indoklásban rögzített megállapítások több ellentmondást is magukban rejtenek. Egyfelől az indoklás az élethez, egészséghez való alapjogot fontos alkotmányos értékként ismeri el, másfelől viszont a javaslat készítői éppen emiatt kívánják csökkenteni az élet, testi épség védelmét szolgáló rövid lőfegyverek számát. A következő gondolatban az indoklás rögzíti, hogy a közbiztonság, az emberi élet és méltóság védelme a rendőrség alapvető feladata, ugyanakkor elismeri, hogy a fegyveres támadások megelőzésére a rendőrség nem lehet képes, így az állampolgár fenyegetettsége esetén a törvény lehetőséget ad rövid lőfegyverek tartására.

Mindezen érvek felsorakoztatása álláspontunk szerint éppen az önvédelmi célú fegyverek tartásának indokoltságát támasztja alá, ugyanakkor az indoklás nem ad választ arra, hogy mi indokolja a regisztrált fegyverek számának drasztikus csökkentését. A jelenleg legálisan maroklőfegyverrel rendelkezők körében elkövetett visszaélések száma igen csekély, tehát a korlátozásnak inkább reklámértéke van.

Az alkotmány 54. §-a értelmében a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez, az emberi méltósághoz, amelytől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. A büntető törvénykönyv a jogos védelem jogintézményéről szólva így foglal állást: "Az államhatalom arra hivatott szervei, amelyek közreműködésével az állampolgárok védelmét ellátja, reálisan nem lehetnek jelen minden jogtalan támadás színterén, ennek következtében csupán utólagos beavatkozásra kerülhet sor, de nem a bűncselekmény megakadályozására." Erre figyelemmel ruházza fel a jogszabály az egyént, hogy az őt vagy mást illető javaikat, a közérdeket ért jogtalan támadást vagy annak közvetlen veszélyét elháríthassa.

Az élethez való alkotmányos alapjog érvényesítése az életveszélynek kitett személyek, valamint személy- és vagyonőrök esetében szükségessé teheti a lőfegyver jogos védelmi helyzetben történő alkalmazását. A személy- és vagyonőrök lefegyverzése az állományt kiszolgáltatottá tenné, míg a bűnözőket bátorítaná. A lőfegyver viselésének jogától és ezáltal a fegyveres védekezés lehetőségétől megfosztottak esetében tehát sérül az alkotmány 54. §-a.

A rendszerváltást követően az állam joggal vonult ki a magántulajdon, köztük a bankok, privatizált nagyvállalatok s a többi védelméből, és bízta azt a tulajdonosokra. Nem tudott azonban hatásos eszközt adni a tulajdonukat megvédeni kész vagy erre kényszerülő polgárok kezébe, pedig a polgárok és a vagyonuk egyre kiszolgáltatottabb a jognak fittyet hányó bűnözőknek. A személy- és vagyonőrök lefegyverzése ezt a kiszolgáltatottságot anélkül fokozza, hogy esélyt adna a tulajdon szentségének érvényesítésére az agresszív bűnözői támadásokkal szemben.

Az elmúlt időszakban a sportlövészet terén dinamikus fejlődés vette kezdetét, ez a fejlődés az új szakágazatok hazai meghonosítása és népszerűsítése terén jelenleg is folyik. A törvényben tehát a korlátozás nem indokolt.

A fegyver használatához kapcsolódóan szükségesnek tartanánk a fegyverek tárolási körülményeit - legalább alapelemi tekintetben is - a törvényjavaslat keretén belül szabályozni. A jelenlegi rendelet eléggé részletesen meghatározza a különböző célú fegyverek tárolásának követelményeit, ez azonban a mai törvényjavaslatból kimaradt, s nem volna jó, ha ezt későbbi, alacsonyabb szintű jogszabályokban rendezné a jogalkotó. Szükségesnek tartanánk továbbá, hogy a sportvadászok által tartott fegyverek számát se korlátozza majd alacsonyabb szintű jogszabály.

A honvédelmi bizottság támogatja azt a jogalkotói szándékot, hogy a lőfegyver tartásának, viselésének engedélyezését szigorú előéleti, egészségügyi és felkészültségi feltételekhez, illetőleg gyakorláshoz kösse, másrészt pedig az engedélyezési eljárás a szigorodó törvény feltételei meglétének vizsgálatára korlátozódjon, vagyis a hatósági mérlegelést mint szubjektív elemet ne tegye lehetővé.

Támogatásra tarthat igényt az a kormányzati törekvés is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mely a jelenlegi rendelet formáját törvényi szintre kívánja emelni, különös tekintettel az európai csatlakozásra.

Mindezek alapján a törvényt átdolgozásra javasoljuk. Köszönöm.

 

ELNÖK: Megadom a szót Gyimesi Józsefnek, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.

 

DR. GYIMESI JÓZSEF, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Molnár János képviselő urat hallgatva elgondolkodtam azon, hogy ugyanazon a honvédelmi bizottsági ülésen vettünk-e részt, ahonnan ő ezzel a többségi véleménnyel érkezett a plenáris ülésre, mert ezek az érvek - és főleg ezek az alkotmányos érvek - a honvédelmi bizottság ülésén nem hangzottak el.

Kétségtelen, hogy a Szocialista Párt frakciójának szavazataival a honvédelmi bizottság előtt a törvényjavaslat nem kapott többséget, 8 igen szavazattal, 9 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett a honvédelmi bizottság úgy foglalt állást, hogy általános vitára nem tartja alkalmasnak a törvényjavaslatot.

 

 

(13.50)

 

Az így kisebbségben maradt kormánypárti frakciók véleménye azonban megfontolandó, tekintettel arra, hogy részletkérdésekben ugyan alakult ki vita a bizottság ülésén, de nem kérdőjeleződött meg az az alapvető kormányzati cél, amelyet a törvényjavaslat indoklásában megfogalmaz. Ez pedig az európai uniós jogharmonizációs törekvésekkel való azonosulás, a kormányzati szintről e lényeges kérdéseknek törvényi szinten történő szabályozása, és kormánypárti oldalról pedig teljes azonosságot tudtunk kifejezni kisebbségben maradt véleményünkkel a mellett a kormányzati szándék mellett, hogy a jelenleg engedéllyel birtokban tartható fegyverek, különösen az élet, testi épség védelme céljából birtokolt rövid lőfegyverek száma csökkenjen.

Ez, miként a délelőtt folyamán a belügyminiszter úr expozéjából is hallhattuk, egy társadalmi igény, és erre a társadalmi igényre válaszolt a kormány, amikor ezt a törvényjavaslatot beterjesztette. A bizottság ülésén nem volt jelen az az ellenzéki párt, aki egyébként vélhetően nemmel szavazott volna, ugyanakkor egy más bizottság ülésén, amit majd ismertetni lesz szerencsém a későbbiekben, szigorúbb szabályokat követelt, és elbizonytalanodott néhány kormánypárti képviselő a tekintetben, hogy a törvény egyes rendelkezései támogatásra ajánlandók-e.

Lényegében a vita szinte kizárólagosan az önvédelmi fegyverek tartásával kapcsolatos kérdésben bontakozott ki. Nevezetesen, a törvényjavaslat megszünteti a foglalkozáshoz nem kötött alanyi jogosultság alapján járó és a maroklőfegyvereket, tehát a rövid fegyvereket érintő fegyvertartás lehetőségét. A vitában tulajdonképpen ennek a törvényhelynek az elemzésére szántunk hosszabb időt, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy akinek az élete és testi épsége fokozott védelemre szorul, az jogosult ilyen fegyver tartására. De aztán a törvény egy későbbi rendelkezése pontosan megmondja, hogy ez azért nem egy mérlegelést igénylő kérdés, mert ebbe csak az a személyi kör értendő bele, amely büntetőeljárásban, polgári eljárásban, közigazgatási eljárásban érintett. Az is tisztázódott, hogy ez semmiképpen nem a hatóság tagja, hiszen a hatóság tagja felettesének javaslatára engedélyhez juthat, tehát bíró, ügyész, nyomozást végző rendőr esetében nem is mérlegelés kérdése a fegyvertartás. Vagyis az ilyen eljárásban ezt meghaladóan már csak az ügyvéddel, a tanúval, a sértettel, a szakértővel találkozhatunk, akinek nem jár alanyi jogon a fegyvertartás lehetősége. A törvényjavaslat miniszteri indoklása is azt mondja, hogy a tanúra és a sértettre kell gondolni elsősorban. Nyilvánvalóan ez átgondolandó kérdés és a kormánypárt oldaláról is, kormánypárti véleményként is fogalmaztunk meg kritikát. A tanút és a sértettet valóban a rendőrségnek kell védenie a mi felfogásunk szerint, hiszen eleve a tanúknak és a sértetteknek csak az a köre juthat így engedélyhez, akik egyébként a fegyvertartás alapvető feltételeivel rendelkeznek.

Tehát egészében e bizottságban a támogató javaslat kisebbségben maradt, de a többi országgyűlési bizottság ellenkező álláspontra jutott.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Most az alkotmányügyi bizottság állásfoglalásának, valamint az itt megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor. Ismét megadom a szót Gyimesi Józsefnek, az alkotmányügyi bizottság előadójának.

Képviselő urat illeti a szó.

DR. GYIMESI JÓZSEF, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miként jeleztem, nem az én, illetve a frakcióm tagjainak a véleménye változott meg, hanem egy más személyi összetételű bizottság ugyanazzal a véleménnyel tudta megfogalmazni támogató javaslatát a törvényjavaslat mellett. Ez a támogatottság pedig azt jelenti, hogy az alkotmány- és igazságügyi bizottság 18 igen és 14 nem szavazattal támogatja azt, hogy a törvényjavaslat általános vitáját az Országgyűlés folytassa le.

E bizottság vitájában viszont elhangzott olyan érvelés az ellenzéki pártok egyik képviselőjének részéről, hogy még szigorúbb álláspontot kellene képviselni, például a gázfegyverek vagy flóbertpisztoly tekintetében, amelyet ez a törvényjavaslat kivesz az engedélyhez kötött lőfegyverek köréből, és tartását bejelentési kötelezettséghez köti. Természetesen ennek a szigorúbb álláspontnak a kifejtése nem eredményezte azt, hogy e frakció képviselője aztán a törvényjavaslatra igennel szavazzon.

Az sem lehet titok, hogy ugyanazon álláspont azért tudott többséget elérni az alkotmány- és igazságügyi bizottságban, mert a frakciók összetétele itt más volt. Tehát - hogy úgy mondjam - a frakciók következetesek voltak álláspontjukhoz, csak a bizottság összetétele hozta azt a szavazási eredményt, amely azt eredményezte, hogy itt az alkotmány- és igazságügyi bizottságban kedvező döntés született.

Ezért kéri a bizottság határozatával tisztelettel, hogy az Országgyűlés a törvény általános vitáját folytassa le.

 

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetője Balogh László úr. Megadom a szót.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Jó az a cél, amelyet a javaslat maga elé tűz, nevezetesen a közbiztonság javítása. De rossz a törvény, mert ezzel a tervezettel a közbiztonság nem javítható.

Arról van szó, hogy az elmúlt tíz évben a civileknél lévő, engedéllyel tartott maroklőfegyverekkel alig követtek el bűncselekményt. Ismereteim szerint egy ilyen eset volt. Ez a törvénytervezet pedig az engedéllyel tartott maroklőfegyverek számának drasztikus csökkentését kívánja elérni. De a bűncselekmények elkövetéséhez nem ezeket, hanem az illegálisan szerzett és tartott fegyvereket használják fel. A törvényjavaslatban egyetlen olyan rendelkezés sincs, amely az illegális fegyvercsempészetet, a belföldi illegális fegyverkereskedelmet vagy az illegális fegyvertartást próbálná korlátozni vagy meggátolni. Pedig igazából ennek lenne a közbiztonságot javító hatása. Mivel ilyen rendelkezést nem tartalmaz a tervezet, elsősorban ezért nem tartjuk elfogadhatónak.

A hatályos, még az Antall-kormány időszakából származó, fegyvertartásra vonatkozó szabályozás tartalmaz egy bizonyos alanyi kört, akik önvédelmi fegyverre jogosultak. Azzal egyetértünk, hogy az alanyi jogosultság megszűnjön, azt azonban meg kell jegyezni, hogy nem az országgyűlési képviselők, illetve polgármesterek köre az a személyi kör, amelytől a közbiztonságot elsősorban félteni kellene. A kiváltságok megszüntetése azonban, érintsen ez bármilyen foglalkozási ágat, helyeselhető. A rendőrség döntse el, hogy fennáll-e valamiféle veszélyeztetettségi állapot a kérelmezőnél, és ha igen, adja meg a fegyver tartására vonatkozó engedélyt, vagy ha nem lát ilyen okot, tagadja meg azt.

A tervezet bizottsági vitája során kormánypárti képviselőktől hallani lehetett olyan érveket is, hogy rendet kell tenni az engedéllyel tartott maroklőfegyverek területén. De hát rend van! A Belügyminisztérium által nyilvánosságra hozott jelentésekből az derült ki, hogy a tartásra vonatkozó szabályozás és az önvédelmi fegyverek tartásának gyakorlata garantálja a biztonságot. Nem látható be igazából, hogy mi is indokolja ezt a szabályozást, amely a jelenlegi gyakorlathoz képest átesik a ló túlsó oldalára.

Az értékőrzés és az ingatlanőrzés területén is problémákat fog felvetni a tervezet elfogadása. Például a vízművek a veszélyeztetett vízbázisaikat jelenleg fegyveres őrökkel őriztetik. Ha a törvény hatályba lép, bekövetkezik náluk is a teljes leszerelés. Óhatatlanul felmerül a kérdés, mi a nagyobb társadalmi érdek, a vízbázisok biztonságos őrzése, vagy az, hogy az őröknél ne legyen pisztoly. A válasz, azt hiszem, egyértelmű. Bajban lesznek a bankok is, mivel a tervezet nem biztosít számukra elég időt ahhoz, hogy a beléptetőrendszereiket ki tudják alakítani, hiszen valamiféle védelemre mindenképpen szükségük van. Vannak honvédségi feladatok, amelyeket civil őrök is elláthatnak, ilyen például a fegyverraktárak őrzése.

 

(14.00)

 

Itt is fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a nagyobb érdek: az, hogy a fegyverraktárakat biztonságosan őrizzék, vagy az, hogy ne legyen pisztoly az őröknél. A törvény különbséget tesz tulajdonőr és tulajdonőr között. Az egyik őrnek megengedi a fegyverviselést, a másiknak nem. Ez nem szerencsés.

Az elmúlt tíz évben a civil biztonsági őrzéssel foglalkozó szervezetek száma megnőtt, szolgáltatásaikat igénybe vették, volt és van megrendelésük az általuk nyújtott szolgáltatásokra. Ez azt mutatja, hogy a gazdaságnak, a társadalomnak van erre igénye. Kérdés: ki fogja ezt az igényt kielégíteni a jövőben?

Tisztelt Ház! Megismétlem, amit az elején mondtam: a törvényhozási cél jó, a konkrét jogszabálytervezet azonban nem alkalmas a kitűzött cél elérésére.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Juhász Gábor úrnak, az ifjúsági bizottság előadójának.

 

JUHÁSZ GÁBOR, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottságban kialakult véleményt szeretném ismertetni. Közöttünk, kormányzati, kormánypárti és ellenzéki képviselők között is egyetértés volt abban, hogy uniós jogharmonizációra, illetve a törvényi szintű szabályozásra szükség van.

Egyetértés volt köztünk abban, hogy a fegyverhez jutást és a fegyvertartás körülményeit szigorítani kell. Egyetértettünk abban is, hogy a fegyverek számát csökkenteni kell, ha lehet, akkor jelentősen. Egyetértettünk abban is, hogy az erőszakmentességet hirdető szervezetek igényét figyelembe kell venni, legalább három területen. Az egyik ilyen, hogy a fegyvertartóval egy háztartásban élők jogait neveznénk meg, amelyben elsősorban a fegyverhez jutás, illetve ellenőrzés kapcsán az ellenőrzéshez fűződő jogokat értettük. A másik ilyen erőszakmentességet hirdető szervezeti igény, amely a fegyvernek látszó játékok, gázfegyverek és riasztófegyverek engedély nélküli árusításának megtiltását célzó javaslat, amely, úgy gondoljuk, figyelemre méltó.

Ugyanígy figyelemre méltónak tartottuk azt is, hogy mindig meg kell vizsgálni, hogy a felnövekvő generációra egy családi fegyvertartásnak milyen gyakorolt hatása van. Egyetértés volt közöttünk abban, hogy az illegális fegyvertartás felszámolásáért mindent meg kell tenni.

A benyújtott javaslatot illetően is jó néhány ponton egyetértés volt közöttünk. Ezekből nyolcat ismertetnék:

A fegyverhez jutás körülményeit, a családi és gyermeknevelési szempontokat figyelembe kell venni az újraszabályozásnál.

A hatósági ellenőrzés jogosítványait, gyakoriságát és valószínűségét szigorítani szükséges.

A közbiztonságra gyakorolt hatást illetően arra az álláspontra jutottunk, hogy az önvédelmi, rejtve hordott lőfegyverek nem veszélyeztetik a közbiztonságot, és az előterjesztő indoklását vitattuk.

A sportvadászok és sportlövők esetében a jobb minőségű második lőfegyver vásárlása a mi megítélésünk szerint a sportszenvedély magasabb fokú igénykielégítését szolgálja, a közbiztonságra nem hordoz veszélyeket.

A vagyonőrök fegyvertartása: ha a szolgálati helyükön végzett fegyveres őrszolgálattal párosul, javíthatja a vagyonőr személyes képességeit, persze feltéve, hogy ezzel rendszeresen gyakorol. Szeretném emlékeztetni minden férfi képviselőtársamat, hogy milyen kitűnő eredményeket értünk el a honvédségnél a három darab kiszámolt tölténnyel való célbalövés kapcsán.

Mi úgy ítéltük meg, hogy a legálisan tartott fegyverekkel csak az öngyilkosságok és néhány baleset történik, tehát a közbiztonságot rontó és a veszélyérzetet okozó bűncselekmények alapvetően illegális fegyvertartáshoz kötődnek.

Úgy ítéltük meg, hogy ez a javaslat a legálisan tartott fegyverek számát mindössze 10 százalék alatti arányban csökkentené, tehát az inkább jelképes, semmint valóságos szándékot tükröz, ha a szigorításról van szó.

Úgy ítéltük meg, hogy az illegális fegyvertartásra ez a javaslat nincsen az égvilágon semmilyen hatással - megjegyzem, nem is célja.

Összegezve: az a vélemény alakult ki, hogy olyan ez a javaslat, mintha az alkoholizmus és összes tünete és vonzata ellen részleges szesztilalommal kívánnánk védekezni. Az én megítélésem szerint ez tragikomikus. (Dr. Kis Zoltán: Csak kilenc óra után! Be is jött!) Úgy ítéltük meg, hogy nem jó a szabályozás iránya, nem a kívánt célokat valósítja meg, nem a valóságos veszélyek felszámolását eredményezi.

Azt javasoljuk, hogy az előterjesztő vonja vissza és dolgozza át a javaslatot. Ezt a javaslatot általános vitára nem tartjuk alkalmasnak. Olyan képviselő nem akadt a bizottságban, aki támogatta volna a javaslatot, ellene 7-en szavaztak, és 10-en tartózkodásukkal fejezték ki a véleményüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Font Sándor úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának.

 

FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A mezőgazdasági bizottság is tárgyalta a T/3740. számon előterjesztett törvényjavaslatot. A mezőgazdasági bizottság főleg egy részkérdését vette a törvénytervezetnek. Általánosságban természetesen értjük és elfogadjuk a kormánynak azt a szándékát, hogy rendet kell teremteni a lőfegyverek, lőszerek és lőterek használata területén; ezt egyértelműen törvényerővel kelljen szabályozni, ne pedig az eddigi rendeleti úton való szabályozás történjen meg. Ilyen irányban a szándékával mindenféleképpen egyetértettünk. A technikai megvalósításaiban, a részleteiben viszont voltak eltérések. Voltak olyan beterjesztett pontok, amelyekben az ellenzéki képviselőtársaimmal egyetértettünk, és voltak olyanok, amelyekben közösen nem értettünk egyet.

A mezőgazdasági bizottság egyik részterületeként külön foglalkozott a természetvédelmi őrszolgálat tagjai, valamint a nemzeti park igazgatósága részéről eljáró hatósági személy fegyverviselési jogosultságával. Véleményünk szerint a nemzeti park igazgatósága részéről eljáró hatósági személynek is lehetőséget kell adni munkavégzéshez szükséges eszközként lőfegyvert is tartani, ugyanakkor a természetvédelmi őrszolgálat tagjai részére, akik igen komoly hatósági jogkörrel fel vannak ruházva, hiszen kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatnak természetes személyekkel szemben, előállítás és egyéb kényszerítő intézkedések, nem engedi meg a törvénytervezet, hogy önvédelmi maroklőfegyvert tarthassanak szolgálati időn kívül. Úgy véleményezzük, hogy ez az ő munkakörükhöz kell.

Közismert ennek a két területnek az érintettsége olyan értelemben, hogy egyre inkább megjelennek és nagy értékben károsítást követnek el bizonyos személyek és a természetvédelmi őrök, illetve a nemzeti parkok igazgatósága részéről a hatósági személyek fenyegetettsége ezen a területen is megjelenik, különösen nagy értékűek azok az elkövetett bűncselekmények, amelyek az említett személyek hatókörében esetleg bekövetkezhetnek.

A törvénytervezettel - mint említettem - a bizottság általánosan elfogadta a kormánynak azt a szándékát, amelyet célkitűzésként megjelölt, és ezzel egyet is értett, részleteiben viszont voltak olyan kérdések, amelyekkel kapcsolatban fenntartásai voltak és vannak. A bizottság végeredményében 13 igen szavazattal és 3 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta, az említett fenntartásokkal.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Ivanics Istvánnak, a gazdasági bizottság előadójának.

 

IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kormányprogramnak megfelelően a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslatban az előterjesztő egyértelműen a fegyverhasználat szigorítására tette a voksát.

A másik út a fegyvertartás liberalizálása lehet, mely az európai szemlélettől idegen. Ismerjük az Egyesült Államokban az ebből származó súlyos visszaéléseket. Természetesen a két út között sokféle gyakorlati megvalósítás lehetséges.

A vitaindítóban és a vitában elhangzottakból kiemelek néhány szabályozó elvet, melyek a törvényjavaslat lényegét világítják meg. Az első ebben a sorban a központi lőfegyver-nyilvántartás létrehozása, ahova a fegyverkereskedőnek is adatokat kell szolgáltatni. Úgy érzem, ennek jelentőségét nem kell indokolni.

A második szabályozó elv, hogy a fegyverek lehetőleg sport-, illetve vadászeszközök legyenek, tehát olyan területen egyáltalán nem korlátoz a törvényjavaslat, ahol a fegyver nem irányulhat ember ellen.

Harmadikként az önvédelmi céllal tartott maroklőfegyverek minimalizálása említhető. A törvényjavaslat ezen utóbbi szándéka váltotta ki a legtöbb vitát. Számos vélemény inkább a kiterjesztés irányába hatott, szemben azokkal az érvekkel, melyek az alkotmányra hivatkozva a közbiztonság fenntartását a rendőrség és nem az önvédelmi fegyverviselők feladatának tekintik.

 

 

(14.10)

 

Az önvédelmi fegyver meglétének elrettentő szerepe, védekezésben betöltött hatékonysága nagyon sok kérdést vet fel. Elszaporodása azonban egyértelműen a támadó szándék agresszivitását fokozza, és a nagy számok törvénye alapján a baleseti és a kriminalisztikai kockázatot növeli. Valószínű, ez alapozza meg, hogy a fegyvertartást nagyon megengedően kezelő országok is az erős szigorítás felé mozdultak el. Hasonló meggondolások indokolják a vagyonvédelemben javasolt éleslőfegyver-korlátozást, ahol ráadásul még szélesebb is a védelmi eszköztár, mint a személyi védelemben.

A törvénytervezet foglalkozik az egyéb fegyverekkel is, így a gáz-, a flóbert- és légfegyverekkel. Itt nagyobb változás nem tapasztalható. Talán az érdemel kiemelést, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a gáz-, riasztófegyver használata nem lenne engedélyhez kötött.

A vitában kifogásként merült fel, hogy a tervezet erősen beavatkozik a piaci viszonyokba, és az éles lőfegyvertartást nem kellene korlátozni a vagyonvédelemben, valamint nem kellene megengedni a gáz- és a flóbertfegyverek engedélymentességét. Itt hivatkozási alap volt, hogy a "fegyvernek látszó tárgy" szindróma nagyon sok zavart okoz.

Észrevételezték képviselőtársaim, hogy a fegyverviselők pszichológiai alkalmasságának megítélése, vizsgálata a jelenlegi törvényben hiányosságokat tartalmaz, valamint az illegális fegyvertartás, -használat szankcionálása sem kielégítő. Ezeket a megoldandó feladatokat a kapcsolódó törvényeknek és rendeleteknek kell pontosítani.

Az elhangzott vélemények erős különbözőséget tükröznek. Jó lenne, ha az európai normák irányába tett lépésekben konszenzus jönne létre.

A bizottság a T/3740. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta 15 igen, 8 nem és 2 tartózkodó szavazattal. Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetője Kálmán András úr, megadom a szót. (Tóth Sándor: Elnézést, elnök úr, Kálmán András helyett én fogom elmondani.) Képviselő úr, a saját gombját legyen kedves megnyomni. Tóth Sándor úr gépét kérem bekapcsolni.

Tessék, képviselő úr!

 

TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság 2001. február 27-i ülésén tárgyalta a fegyverekről, a lőszerekről és a lőterekről szóló törvényjavaslatot. A bizottság tagjainak több mint egyharmada a törvényjavaslatot általános vitára nem tartotta alkalmasnak. Mint a többségi vélemény előadója is utalt rá, a 25 szavazatból 10 ellenszavazat keletkezett, ebből 2 volt a tartózkodás.

A törvényjavaslat általános indoklása megalkotásának célját két fő vonalban összegzi. A közrend és a közbiztonság védelmét erősítve az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkból származó jogharmonizációs kötelezettségnek történő megfelelés mellett a kormány szándéka, hogy a jelenleg engedéllyel birtokban tartható fegyverek, különösen az élet, a testi épség védelme céljából birtokolt rövid lőfegyverek számát csökkentse. Nem először fordul elő, hogy a jogharmonizáció leplébe burkolva a kormány olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, amely durván beavatkozik a gazdasági élet és a piac működésének törvényeibe. Elég, ha csak utalok arra, hogy legutóbb ezt tette a gazdasági reklámtevékenység szabályainak módosítása során is. Most ismét beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amely a gazdasági élet egyes szereplőinek szűkíti a piaci jelenlétét, meglévő piaci helyzetet konzervál, monopólium kialakítását teszi lehetővé.

A törvényjavaslat 31. § (1) bekezdés g) pontja szerint lőfegyverek és lőszerek tartására csak azok a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek kaphatnak engedélyt, akik mások vagyonát hivatásszerűen védő szervezetek és a külön jogszabályban meghatározott értékhatár feletti értékszállítást végeznek. Ebből a szabályozásból egyértelműen megállapítható, hogy majd egy külön jogszabály fog határt húzni a szervezetek között, és e határ meghúzásánál nyilván a jelenlegi piaci szereplők szelektálására is mód nyílik.

Az is egyenesen következik az ilyen szabályozásból, hogy nyilván az ilyen értékhatár alatt lévő szervezeteknek a jövőben nem lesz lehetőségük a piacra lépni, hiszen nem rendelkeznek az értékszállításhoz szükséges feltételekkel. Egyszerűbb lenne taxatíve felsorolni a ma jól ismert ilyen szervezeteket, mint a Defend Kft., és sokkal tisztességesebb is lenne.

Hasonlóan képmutató szabályozást tartalmaz a törvényjavaslat az úgynevezett önvédelmi célú rövid lőfegyverek tartásának engedélyezése körében. Látványosan csökkenti az e fegyvereket alanyi jogon tarthatók körét, kirekesztve a jogosulti körből a polgármestereket és az országgyűlési képviselőket. Ugyan az előterjesztő képviselője statisztikailag nem tudta alátámasztani ennek indokait, és a Magyarországon legálisan tartott több mint 200 ezer lőfegyverből csak 20-25 ezer a maroklőfegyver, mégis ezen a területen lát lehetőséget a szigor alkalmazására. Ugyanakkor ez a szigor csak látszólagos, mert megtartja a mérlegelés lehetőségét. Ha szó szerint veszem a törvénytervezet rendelkezéseit, akkor előbb jut önvédelmi fegyverhez egy bűnözőből átvedlett tanú, mint egy többezres település polgármestere.

Azt gondolom, egy fogalmon, mégpedig a mérlegelési jogkörön elég sok minden múlik. Az eddigi szabályozás szerint is önvédelmi lőfegyvert lehetett kapni, ha az ember igazolta, hogy élete, testi épsége veszélyben van. Hiába beszélünk mi itt törvényről és törvényi szabályozásról, ez a jogkör nem a törvényből adódik, hanem a rendőrség állományából, és hogy a rendőrségi vezetők hogyan ítélik meg, annak az illető személynek szüksége van-e az önvédelmi fegyverre, vagy nem. Sajnos elég sok olyan embert ismerek, akiken megdöbbentem, hogyan jutott hozzájuk önvédelmi fegyver, és hozzájuk jutott.

Az elmondottak alapján a törvénytervezet a mi megítélésünk szerint csak akkor szabályozza megfelelően a hivatkozott céljait, ha ezek a durva beavatkozások elmaradnak az elfogadandó törvényből.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint, 15-15 perces időkeretben. Elsőként az előre jelentkezett képviselő uraknak adom meg a szót.

Perlaki Jenő képviselő úr kért szót, a Fidesz részéről; a felszólalási listán őt Balogh László úr, az MSZP képviselője követi.

 

PERLAKI JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja fontosnak tartja a fegyvertartás szigorítását. Az a törvényjavaslat, amelynek támogatására kérem önöket, a lőfegyverekkel kapcsolatos kérdések egy részét szabályozza.

A lőfegyverek, amelyek a robbanóanyagok kémiai energiáját használják fel, évszázadok óta használatosak Európában és a világ más részein. Az Encyclopaedia Britannica szócikke az ellenség megsebesítésére, elpusztítására vagy megfutamítására szolgáló eszközként ír róluk. Egészen pontosan: hatékonyan használhatók a lőfegyverek arra, hogy elpusztítsanak embereket és állatokat egyaránt. Háborúban, a haza védelmében, vadászatban vagy sportban fontos szerepük van, másrészt balesetek forrásai, és békében is sok halálesetet okoznak. A terroristák kezében a fegyverek borzalmas károkat tudnak okozni, különösen a katonai fegyverek. A magyar állam azonban elég erős ahhoz, hogy a terrorizmus veszélyét alacsony szinten tartsa, a NATO és a titkosszolgálatok összehangolt munkájával. Az illegális fegyverkereskedelem visszaszorítása is kiemelt figyelmet kap a biztonságunkért dolgozó szervezetek részéről.

A törvényjavaslat alapelve az, hogy az állam elég erős ahhoz, hogy megvédje polgárait, ezért nem kell felfegyverkezniük a Magyarországon élőknek azért, hogy biztonságban érezhessék magukat. Ezt maguk az emberek is így gondolják, így tartják - mondják a közvélemény-kutatások.

"Az új évezred küszöbén" című kormányprogramban az 56-57. oldalon a főcím: "A polgárokat szolgáló állam", majd az alcím: "Az állam a biztonságért". Ebben ez olvasható: "A kormány szigorítani fogja az illegális fegyvertartásért kiszabható büntetéseket, erősíti a fegyvertartás ellenőrzését és szigorítja az engedélyezési szabályokat." A büntető törvénykönyv módosítása egy éve lépett életbe, amely teljesítette az első ígéretet, most pedig a második ígéret beváltását célozza az asztalunkon fekvő törvényjavaslat.

 

(14.20)

 

Ez a válasz egyébként azoknak, akik most az illegális fegyverekkel kapcsolatban kérdezik, hogy arról miért nem szól ez a törvényjavaslat. Azért nem, mert a Btk. rendezi az illegális fegyvertartást.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kormány által beterjesztett javaslat célja, hogy a fegyverekre, lőszerekre és lőterekre vonatkozóan eleget tegyünk az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkból származó jogharmonizációs kötelezettségnek, emellett a kormány szándéka az is, hogy az engedéllyel birtokban tartható lőfegyverek száma ésszerűen csökkenjen. Ezért megszünteti az alanyi jogon járó önvédelmi lőfegyverengedély megadását, ám nem csökkenti az életüket valóban veszélyeztető szituációban élők részére juttatandó lőfegyverek számát. Ezzel azt kívánja elérni, hogy polgári személyek kezében kevesebb olyan eszköz legyen, amely alkalmas az emberi élet kioltására.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon jelenleg a lőfegyver, valamint a gáz- és riasztófegyver tartása engedélyköteles. 2000 decemberi adatok szerint 96 780 engedélyhez kötött lőfegyver, illetve gáz- és riasztófegyver van állampolgárok birtokában. Ezzel párhuzamosan érdemes megvizsgálni, hogy miként alakult a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma is: ez 1997-ben 451, 1998-ban 436, míg 1999-ben 382 volt. Ezek közül legkiemelkedőbb a rablások száma, mely 1997-ben 166, 1998-ban 186, míg 1999-ben 150 volt. Ezzel párhuzamosan a lőfegyverrel elkövetett emberölések száma 1997-ben 69, 1998-ban 44 és 1999-ben 51 volt. (Dr. Kis Zoltán: Mennyi volt közülük engedéllyel tartott fegyverrel elkövetve? Ezt kellene mondanod!)

A közbeszólásra reagálok; azt kérdezi a képviselő úr, hogy mennyit követtek el a bűncselekmények közül engedéllyel tartott fegyverekkel. Ezek között felderítetlen bűncselekmények is vannak, és a ballisztikai vizsgálat, a lőpróba nem készült el minden egyes fegyverrel, ezért is szükséges az, hogy ezentúl az engedélyekhez kapcsolódóan a nyilvántartásban meglegyenek a paraméterei a fegyvereknek. A statisztikai adatokból azonban nem állapítható meg az, hogy a jelzett bűncselekmények közül melyeket követik el illegálisan birtokolt és melyeket engedéllyel tartott lőfegyverrel, mint mondtam.

A bűncselekmények túlnyomó többségét nem a legálisan tartott fegyverrel követték el. A legálisan tartott fegyverekkel okozott halálesetek szinte csak baleset vagy öngyilkosság miatt következtek be, mégis az állampolgárok többségének véleménye szerint az lenne a helyes, ha szigorítanánk az engedélyhez kötött lőfegyverhez jutás szabályait. A Belügyminisztérium megbízásából 1999-ben a Társadalomkutatási Intézet, a Tárki felmérést készített: eszerint a polgárok 27 százaléka tartaná helyesnek, ha senki sem tartana lőfegyvert, kétharmaduk bizonyos megszorításokkal helyesli azt, és csak 6 százalékuk mondja, hogy mindenki kaphasson engedélyt, aki azt kéri. A többség elvárásának felel meg az asztalunkon fekvő törvényjavaslat.

Az 91/447. számú EGK-irányelv a jelenlegi magyar szabályozástól eltérően szabályozza a lőfegyver fogalmát. Az új szabályozás szerint lőfegyvernek azok minősülnek, amelyek az irányelv rendelkezéseinek megfelelően a javaslat mellékletének: "A" polgári felhasználásra tiltott lőfegyverek - ezekre utaltam a katonai fegyverek megfogalmazással; "B" engedélyhez kötött lőfegyverek; "C" bejelentéshez kötött lőfegyverek; "D" egyéb lőfegyverek kategóriájában megjelenítődnek. A "B" kategóriás fegyverek, különösen a pisztolyok és revolverek minden tagállamban engedélykötelesek. Hat tagállamban egyedi engedéllyel lehet minden egyes fegyvert megszerezni, míg kilenc tagállamban az első engedély kiadását követően minden további fegyver ezen engedély alapján megvásárolható, amire az irányelv maga ad lehetőséget.

A javaslat újként bevezeti - és az európai uniós tagságunk napjától kötelezően kell majd alkalmazni - az európai lőfegyvertartási igazolványt. Ezt az okmányt bármely tagállamban kiállíthatják, és azt igazolja, hogy a tulajdonosa az abban szereplő lőfegyvert a kiállító állam joga szerint szabályszerűen tarthatja magánál. Az európai lőfegyvertartási igazolvánnyal rendelkezőnek akkor van joga a lőfegyverét a belső határ átlépésével egy másik tagállam területére vinni, ha megfelel a másik tagállamban hatályos lőfegyvertartási szabályoknak. Ezt pedig az illető országnak az igazolványban bejegyzett külön engedélye tanúsítja, melyet az állampolgár lakóhelye szerinti külképviselet ad meg. A külképviselet a meglátogatandó ország hatóságának engedélye alapján intézkedik.

A javaslat hatálya a jelenleg hatályos kormányrendelettel ellentétben kiterjed a katonai rendeltetésű fegyverekre, lőszerekre és lőterekre is, ugyanakkor felhatalmazást kap a kormány arra, hogy amennyiben indokolt, az eltérő szabályokat a katonai rendeltetésű fegyverek, lőszerek és lőterek esetében megállapítsa. A javaslat hatályának kiterjesztése szükségszerű, ugyanis a katonai és a rendészeti szerveknél szolgálati célra használt lőfegyverek sem maradhatnak szabályozás nélkül.

Szűkíti és pontosítja a javaslat a vagyonőri tevékenységet ellátó lőfegyvertartásának, illetve lőfegyverhez jutásának lehetőségét. A javaslat szerint a vagyontárgyak őrzését végzők lőfegyvertartási engedélyt nem kaphatnak, az értékszállítást végzők pedig csak akkor, ha a szállítandó érték a kormány rendeletében meghatározott összeget eléri. A differenciálás alapja az, hogy az élet és testi épség veszélyeztetése lényegesen csekélyebb azoknál, akik épületen belül végeznek őrzést. Amennyiben ez az őrzés önmagában is megalapozná a lőfegyver tartását, úgy tartási engedélyt kellene adni a nagy vagyonnal rendelkező, és ily módon azt a lakásukon belül őrző polgároknak is. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt, hogy az élet és a vagyontárgy - legyen az bármilyen értékes is - nem azonos kategóriák: a vagyontárgyak általában valamilyen módon pótolhatók, de az elvesztett élet semmilyen módon sem. Ezért nem indokolt, hogy ahol különböző technikai, szervezési vagy más módszerekkel minimálisra csökkenthető a külső fegyveres beavatkozás, ott fegyverrel védjék az értékeket.

Az egyes európai országok az irányelv adta kereteken belül eltérő módon szabályozzák a lőfegyvertartást; a legismertebb az úgynevezett angol prohibíciós modell, amely a polgári célú lőfegyvertartás abszolút tiltása mintájaként értékelhető, egészen addig, hogy például Svájcban, amely bár nem uniós tag, nagyon könnyű a fegyverhez jutás. Ennek megfelelően az előzetes becslések szerint a jelzett szigorítások eredményeként a maroklőfegyverek száma fog jelentős mértékben, 3-5 ezer darabra csökkenni. A javaslat e téren a kettő között helyezkedik el, mert indokolt esetben szigorú keretek között lehetővé teszi az önvédelmi fegyverhez jutást. Ennek a feltétele azonban az, hogy a kérelmező élete, testi épsége a valóságban is ténylegesen veszélyeztetett legyen.

Szeretnék két példát is elmondani azzal kapcsolatban, hogy egyrészt milyen állapotok vannak ma Magyarországon a fegyver tartásával kapcsolatban, másrészt pedig, hogy ahol nálunk liberálisabb a fegyvertartás, ott milyen eredménye van ennek. Nemrégiben a fegyvertartás ellenőrzésével kapcsolatban kimentek az engedélyesek lakására, és azt találták, hogy jelentős számban megsértik a tartási szabályokat. Volt olyan helyzet, hogy vagyonvédelmi céghez kivonulva azt találták, hogy együtt betárazva, őrizetlenül tartották a fegyvert gépjárműben, illetve irodában, és ahol elzárva volt, ott sem a szabályoknak nem megfelelően tárolták.

 

(14.30)

 

Még egy dolgot el kell mondanom, és ezt ne rejtsük véka alá. A büntetőügyekben jelentős számban fordultak elő vagyonvédelmi cégek, mégpedig egy rendkívül veszélyes bűncselekményfajta kapcsán, amikor fenyegetés hatására írattak alá szerződéseket magánszemélyekkel. A rendőrség jó munkája folytán felderítették ezeket a cselekményeket, és ezekben a büntetőügyekben a vagyonvédelmi cégek egy része sajnos érintett. Azt gondolom, a fegyverrel való fenyegetés lehetőségét is csökkenteni kell.

A másik, amire utalni szeretnék, hogy az Egyesült Államok egyik iskolájában éppen tegnap fordult elő lövöldözés. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy lakosságarányosan milyen közállapotokat eredményez a fegyvertartás liberalizálása.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat eleget tesz a polgárok elvárásainak, rendet tesz a vagyonőrzés kérdéseiben, és megfelel az Európai Unió elvárásainak. Kevesebb baleset és öngyilkosság létrejöttében játszik majd szerepet a fegyver, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának nevében elfogadásra ajánlom a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslatot.

Megköszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Balogh László úr, az MSZP képviselője; őt Aytánszky György úr követi.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslat lehetne jó jogszabály is, valóban szolgálhatná a polgárok biztonságérzetének növelését, a közbiztonság javítását, a rendteremtés iránti igényt és a bűncselekmények számának csökkentését. Ezek mind olyan célok, amelyekkel az MSZP egyetért és amelyeket támogat. Már itt, a bevezetőben szeretném leszögezni, hogy a tervezet átdolgozása után ezeknek a céloknak az elérését lehetségesnek tartjuk.

Maga a tervezet azonban adós marad azzal, hogy megindokolja, miért van szükség az új szabályozásra. Adós marad azzal is, hogy legalább az indokolás számadatokkal, érvekkel alátámassza azokat a célokat, amelyek megvalósításáért a tervezetet benyújtották. Adós marad azzal is, hogy elemezze a hatályos szabályozás elmúlt tízéves gyakorlatának tapasztalatait.

Tisztelt Ház! Induljunk ki abból, hogy mi a törvénytervezet célja. Elsősorban a közbiztonság védelme. A rendőrségi adatok szerint az elmúlt tíz évben alig volt olyan bűncselekmény, amelyet a civileknél lévő önvédelmi lőfegyverrel követtek volna el. Ismereteim szerint egy ilyen eset történt. Ez nem az a törvény, tisztelt Ház, amellyel a közbiztonság javítható, mert ez nem az a törvény, amely a közbiztonságra veszélyes fegyverek számát csökkenti, mivel a közbiztonságra veszélyes fegyverek nem a tartási engedéllyel rendelkezőknél vannak. A közbiztonság akkor javulna, ha a tervezet a határainkon keresztül illegálisan becsempészett fegyverek számát csökkentené vagy szüntetné meg, illetve megakadályozná az országon belüli illegális, bűnözési célú fegyverkereskedelmet. Hiányolom a tervezetből az idevonatkozó rendelkezéseket.

Kétségtelen tény, nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják, hogy az önvédelmi fegyvereknek van visszatartó hatásuk. A bűnöző meggondolja, hogy megtámadjon-e olyan személyt, akinél attól kell tartani, hogy az fegyverrel rendelkezik. Persze, a közbiztonság védelme elsődlegesen rendőri feladat. De ha a rendőrség nem képes megvédeni minden polgárt, és maga is úgy értékeli, hogy az élet vagy a testi épség veszélyeztetettsége fennáll, akkor adja meg a lehetőséget arra, hogy a polgár megvédhesse önmagát vagy a családját. Ennek egyik formája lehet a fegyvertartás engedélyezése, mint ahogy azt az indokolás is említi.

A törvénytervezet másik ismert célja a rendteremtés ezen a területen. Az engedéllyel tartott fegyverek tárolására, használatára vonatkozó szabályok betartását a rendőrség rendszeresen ellenőrzi. Az ellenőrzések tapasztalatai nem utalnak kirívó szabálytalanságokra. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még szigorúbb szabályokat hozni - lehet. Mint ahogy a tervezet is szigorúbbá tehető azzal, ha tartalmazza a fegyverek tárolására vonatkozó szabályokat. De nem ez itt a lényeg, hanem az, hogy a jogosan igényelt rendteremtést az engedély nélkül tartott fegyverek területén kell megvalósítani.

A törvény másik célja az európai jogharmonizáció. Ezért tartalmazza is a tervezet a polgári célra nem alkalmazható fegyverek tilalmát, bevezeti az európai lőfegyvertartási engedélyt, valamint a fegyverek egységes nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettséget. Ennyi az EU-s jogharmonizációs kötelezettség. Ebből azonban nem következik, hogy az engedéllyel kint lévő fegyverek számát csökkenteni kellene.

Az uniós országok gyakorlatában van két irány, amelyet követhetünk. Az egyik felfogás abból indul ki, hogy aki büntetlen előéletű, az alanyi jogon hozzájuthat önvédelmi maroklőfegyverhez. Hogy ez a felfogás jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni, az azonban tény, hogy felértékeli a büntetlen előéletet. A másik felfogás, amely civileknek nem engedélyezi a maroklőfegyverek tartását, Angliában gyakorlat. Ez is lehet egy példa.

Ezzel kapcsolatban azonban két dolgot meg kell említeni. Az egyik: ha egy országban drasztikusan csökkentik az önvédelmi fegyverek számát, ott ezt követően nő a bűnözés. Angliában is ez történt, 38 százalékkal nőtt a fegyveresen elkövetett bűncselekmények száma. A másik körülmény: a bevont önvédelmi fegyverekért az angol kormány piaci árat fizetett, és ennek fedezetét a költségvetés biztosította. A tervezetben ilyesmiről szó sincs.

Végezetül a törvény célja csökkenteni az önvédelmi, tehát engedéllyel tartott maroklőfegyverek számát. Ha megmondaná a törvénytervezet, hogy miért, akkor egyet is lehetne érteni ezzel a céllal. Lehet, hogy az előterjesztő úgy értékeli, már az Antall-kormány időszakában sem volt indokolt lehetővé tenni a önvédelmi fegyverek ekkora mennyiségének használatát. Az előterjesztőnek lehet ez a véleménye. Az viszont tény, hogy Európában Anglia után Magyarországon van hatályban jelenleg is a legszigorúbb fegyvertartásra vonatkozó szabályozás.

Tisztelt Ház! Az MSZP egyetért azzal, ha az eddig érvényes alanyi jogosultság az önvédelmi fegyverek megszerzése vonatkozásában megszűnik. El tudjuk fogadni néhány civil szervezet azon ajánlását, hogy a rendőrség kérje ki a fegyvertartási engedélyt kérelmezőkkel együtt élők nyilatkozatát, mielőtt az engedélyt kiadná. Az a véleményünk, hogy fegyvertartási engedélyt kizárólag büntetlen előéletű állampolgárok kaphatnak. Szigorú szabályok kellenek ide, hiszen a fegyvertartás veszélyes üzem, ami fokozott óvatosságot, körültekintést és józanságot igényel. Ezért sem tudunk egyetérteni az indokolásnak azzal a részével, amely arról szól, hogy az ittas vezető fegyvertartásra jogosult lehet.

Fenntartásaink vannak viszont a lőfegyver és lőszer megszerzésével és tartásával kapcsolatos szabályozással. A sportfegyverek megszerzése terén a tervezet indokolatlanul privilegizált helyzetbe hozza a Magyar Sportlövők Szövetségét, amikor arról rendelkezik, hogy kizárólag neki van joga rajtengedélyt, minősítést, szövetségi tagságot, külföldi versenyre lőfegyver kivitelét és hazai versenyre lőfegyver behozatalát igazolni. Tévedés csak egy szövetségről beszélni, vagy ha nem tévedés, akkor meg indokolatlan diszkrimináció, hiszen ezen kívül még további hat szövetség létezik. A Magyar Sportlövők Szövetsége elsősorban a klasszikus olimpiai versenyszámok szervezése és összefogása terén rendelkezik komoly tapasztalatokkal. A többi szövetség mellérendelt viszonyát változtatná meg a tervezet, sőt hátrányosan érintené az adott sportágak fejlődését. Ezért mindenképpen indokolt lenne a Magyar Sportlövők Szövetsége mellett más lövész szakmai szövetségek beiktatása is a tervezetbe.

A vagyonvédelemre használható lőfegyverengedélyek körét szintén drasztikusan csökkenti a tervezet. Nem veszi figyelembe, hogy az őrző-védő szervezetek tevékenysége iránt van piaci kereslet. Eszközök híján ők ki fognak szorulni erről a piacról. Kérdés, ki tudja betölteni az így keletkező űrt, és ki tudja kielégíteni a gazdaság ilyen irányú igényeit. A rendőrség képes lesz az igények egy részének megfelelni, de az egésznek nem.

 

 

(14.40)

 

Indokolt lenne meggondolni a 25. § bővítését, vagyis szélesebb körben lehetővé tenni a lőfegyverek és lőszerek munkavégzés céljából történő tartását. A lőfegyverek kereskedelmével foglalkozó kis- és nagykereskedelmi üzletek működése szükségessé teszi azok hatásos védelmét, hiszen a nagyobb számban, koncentrált helyen tárolt fegyverek ilyen jellegű védettség hiányában kihívást jelentenek egyes bűnözői csoportok számára.

Végezetül ebben a körben kell megemlíteni azt is, hogy a törvény hatálybalépésére adott féléves időtartam nem lesz elegendő a bankok számára ahhoz, hogy az új beléptető rendszereiket kiépítsék; valamivel helyettesíteniük kell a kieső fegyveres őröket.

Tisztelt Ház! Az önvédelmi célú fegyvertartást meghatározó 28. § hiányos. Nem értem, ha a bírónak lehetőséget ad a fegyvertartásra, akkor miért zárja ki ebből a körből az ugyanazon eljárásban részt vevő ügyészt és ügyvédet. Másfelől a munkahelyi vezető javaslatának szerepe lehet a centrális alárendeltségű szervezeteknél. A bíró, vagy ha bekerül a szabályozásba, az ügyvéd esetén ennek nincs jelentősége.

A 28. § (5) bekezdése annak a természetes személynek a fegyvertartását engedélyezi, akinek az élete vagy testi épsége büntető-, szabálysértési, államigazgatási vagy polgári peres eljárásban való részvétele miatt fokozott védelmet igényel. Ez, gondolom, a szakértők és az ügyvédek mellett azokra a tanúkra vonatkozhat, akiket meg kellene védeni, de a rendőrség úgy látja, hogy erre nem lesz képes, ezért önvédelmi fegyvert ad számukra. Nézzük, hogyan is történik mindez a gyakorlatban:

A tanú az eljárás valamely szakaszában úgy érzi, hogy veszélyben van, ezért védelmet kér a hatóságtól. Erre az tájékoztatja, hogy önvédelmi lőfegyver tartására jogosult. A tanú bejelenti, szeretne ilyet. Először elmegy orvosi vizsgálatra. Ott, tételezzük fel, bizonyos idő után azt mondják neki, hogy alkalmas. Ezután beiratkozik elméleti oktatásra, majd gyakorlati oktatáson is részt vesz. Amikor ezt befejezte, vizsgát tesz. Bemegy a rendőrségre, kap fegyvertartási engedélyt. Ezzel elmegy a fegyverkereskedőhöz, megveszi a fegyvert. Aztán a rendőrség ezt beírja a fegyvertartási engedélybe, illetve nyilvántartásba veszi. Persze az új fegyverrel gyakorolnia is kell. Mire mindezt végigcsinálja, lehet, hogy megszületik a jogerős ítélet, és az ő veszélyeztetettsége pedig megszűnik. Ebben az esetben az önvédelmi fegyver megtartása nem indokolt, kivéve, ha a hatóság még további két évig engedélyezi az önvédelmi fegyver tartását. Úgy gondolom, sikerült érzékeltetni a helyzet fonákságát, a szabályozás nehézkességét.

Az élet nem csak a felsorolt esetekben eredményezhet olyan veszélyhelyzetet, amelyet maga a rendőrség is annak értékel. Ezekre az esetekre megoldást jelenthetne az (5) bekezdés kiegészítése úgy, hogy egyéb okból is kérhető lenne az önvédelmi fegyver, amelynek megadásáról a rendőrség döntene.

Tisztelt Ház! Érdemes meggondolni: ha a fegyverek tartására eddig kiadott engedélyek érvényessége lejár, mi lesz a komoly értéket képviselő fegyverek sorsa. Ha az angol példát követnénk, akkor a fegyverek leadásakor a szakértő által megállapított piaci árat kellene kifizetni a tulajdonosoknak. Ezzel szemben a megoldás valószínűleg az lesz, hogy a tárolási és egyéb költségek miatt vagy semmit nem fog kapni a fegyver tulajdonosa, vagy még neki kell fizetnie a rendőrségnek.

Úgy tűnik, a tervezet 46. § (1) bekezdése megfelelő átmeneti időt garantál a fegyverek eladására, amikor azt mondja, hogy a törvény hatálybalépése a kiadott engedélyek érvényességét nem érinti. Ez lehet így is, de megtörténhet az is, hogy már a hatálybalépés másnapján a belügyminiszter elrendeli az önvédelmi fegyverek beszolgáltatását és hatósági tárolását. Erre ugyanis a 49. § (2) bekezdése lehetőséget ad számára.

Tisztelt Ház! Az MSZP véleménye szerint a szabályozási célok jók, maga a tervezet nem, azt át kellene dolgozni. Ha ez nem történik meg, módosító indítványokkal nehezen tehető olyan koherens egésszé, amely valóban a közbiztonság javítását szolgálja.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Atyánszky György úr; őt Kis Zoltán úr követi.

 

ATYÁNSZKY GYÖRGY (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló, a társadalomban, az érintett tárcáknál és az ügyben érdekelt szerveknél, valamint személyeknél eltérő megítélést és vitát kiváltó T/3740. számú törvényjavaslatot a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt parlamenti frakciója a korrekciós javaslatok mellett általános vitára alkalmasnak találta. A javaslattal kapcsolatos álláspontunk a következő:

Mindenekelőtt azzal szeretnék foglalkozni, hogy szükséges-e a javaslat tárgyának alkotmányjogi, illetve más okokra visszavezethető törvényi szintű szabályozása, vagy a rendezésre váró életviszonyok alapvetően rendészeti szabályozást igénylő természete miatt alacsonyabb jogalkotási szintű szabályozás indokolt.

Az alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése értelmében az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. Ezzel azonosan rendelkezik a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénynek a törvényi szintű jogalkotás szükségessége szempontjából a legfontosabb alapjogokat kiemelő 5. §-a is. Az alapvető jogokat és kötelezettségeket pedig nevesíti az alkotmány XII. fejezete, az 54. §-tól a 70/K. §-ig felsorolva rögzíti. E felsorolásban azonban egyetlen olyan rendelkezés sincs, amelynek alapján a lőfegyvertartás jogát az alapjogok közé kellene vagy lehetne sorolni. Az alkotmány 55. § (1) bekezdése ugyan tartalmazza alapjogként a személyi biztonságot, ez azonban nyilvánvalóan nem foglalja magába a lőfegyvertartást mint az állampolgárt megillető alanyi jogot. Ettől eltérő álláspontra történő helyezkedés esetén ugyanis jelen esetben szükségképpen figyelemmel kellene lenni az alkotmány 8. § (2) bekezdésének második fordulatára, miszerint az alapvető jogok és kötelezettségek lényeges tartalmát a törvény sem korlátozhatja. Márpedig a javaslat az állampolgár lőfegyvertartási jogosultságát közismerten igen nagy mértékben korlátozza. Ez esetben a javaslat súlyos alkotmányos hibákat is szenvedhetne.

A lényeget tekintve ezt az álláspontot támasztja alá az Alkotmánybíróságnak az adott problémakör nagy részét tartalmazó 14/1992. (III.30.) számú határozata is. A szabályozás tárgya klasszikusan és hazánkban hagyományosan a rendészeti szabályozás kompetenciakörébe tartozó életviszony. Európában ez szinte általános felfogás, és a lőfegyvertartás tudomásunk szerint csak az Amerikai Egyesült Államokban tartozik az alkotmányos alapjogok közé. Erre figyelemmel semmi okunk nem volna tehát arra, hogy az eddigi felfogásunkkal szakítsunk; annál is inkább, mert egyrészt a törvényi szint alatti szabályozás megfelelő rugalmassággal tudná követni az annak alapjául szolgáló életviszonyok folyamatos, de legalábbis gyakori változásait, másrészt így mind a szabályozás, mind a végrehajtás igazgatási szférában maradna, és szükség esetén a szabályozás korrekcióival jobban lehetne érvényesíteni mind a rendészeti, mind az aktuális kriminológiai igényeket.

Amikor azonban a jogszabályi rendezés szintjének kérdésében állást foglalunk, nem tudjuk megkerülni a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. §-ának (1) bekezdését, melynek értelmében az Országgyűlés törvényben állapítja meg a személyi nyilvántartást, ebből következően pedig azokat a jogszabályokat is, amelyek állampolgárok tízezrei személyes adatainak nyilvántartását, az ezen adatokhoz való hozzáférést, illetve egy nyilvántartáshoz való adatszolgáltatási, valamint e nyilvántartásból való adatigénylési és adattovábbítási kötelezettséget és jogosultságot szabályozzák, több mint ajánlatos törvényi szinten szabályozni.

 

(14.50)

 

A javaslat 10. §-ának (1) és (3) bekezdése, továbbá a 15. §-a pedig éppen e jogalkotási szempontból kényes kérdéseket rendezi. Erre figyelemmel álláspontunk szerint a törvényi szintű szabályozás az állampolgárok jogbiztonsága szempontjából garanciális okokból indokolt.

Kifejezetten jónak tartjuk a tervezet 2. §-ában igen részletesen, körültekintően és helyesen megfogalmazott értelmező rendelkezéseket. A precíz, taxatív felsorolás minden valószínűség szerint jelentős mértékben megkönnyíti a megszületendő jogszabály értelmezését és alkalmazását.

Az előzőekben előrebocsátottak mellett szeretném azonban aggályainkat és javaslatainkat is elmondani. Kérjük annak megvizsgálását, hogy az önvédelmi célú lőfegyver tartására jogosultak körének a javaslat szerinti drasztikus szűkítése szükséges-e, azt igényli-e a társadalom, illetve a társadalom érdekeit szolgálja-e. A javaslat szűkítési koncepciójának ugyanis sem kriminológiai, sem biztonsági, sem igazgatásrendészeti indokait nemigen látjuk. Indoklást nem igénylő, közismert tény ugyanis, hogy a legálisan birtokolt lőfegyverrel rendelkező személyek fegyverükkel elenyésző, csekély számban valósítanak meg - többségében gondatlan - kriminológiai jellegű jogsértést, éppen ezért ez okból a lőfegyvertartási jogosultság beszűkítését nem minden esetben látjuk indokoltnak. A javaslat ugyanakkor valós és elfogadható korlátozási okot nem tartalmaz. A jogosultság szűkítését ellenzőkkel szemben kommunikációs szinten felhozott azon nem érdemi váddal, hogy az álláspontjukat nem egy esetben régi státusszimbólumokkal összefüggő nosztalgia motiválja, annak napjainkban való komolytalansága miatt nem kívánok foglalkozni.

Szükségesnek ítéljük meg annak az ismétlését és megvizsgálását, hogy a szabályozás jelenlegi formája a társadalmi célját tekintve nem vezetne-e a kitűzött céllal ellentétes eredményre, álláspontunk szerint ugyanis az a jelenlegi formájában nem a bűnözés visszaszorítását, hanem az önvédelem hatékony eszközének megvonását, így a többségében bűnözői körök kezében lévő illegálisan tartott fegyverek összetétele és nagy száma miatt az áldozatok számának növekedését segíti elő. Például épp az elmúlt napokban találtak Nyírbátorban rendőrségi kézigránátokat és puskagránátokat egy személygépkocsiban, de ezt csak példaként említem. Különösen érvényes e megállapodás azon személyi kör tekintetében, akik foglalkozásuknál, közmegbízatásuknál vagy közjogi státusuknál fogva fokozott veszélynek vannak kitéve, így felsorolhatnám az országgyűlési képviselőket, de a meghatározott szintű állami vezetőkre, minisztériumi vezetőkre s másokra is gondolok.

Jelenleg körülbelül 23 ezer darab önvédelmi lőfegyver van állampolgárok jogos birtokában, és az említett személyi kör ebből jelenleg csak 6 ezer darabot birtokol. Frakciónk nem látja semmilyen akadályát annak, hogy az élet és a testi épség fokozott védelme érdekében alanyi jogon ezekkel a kérdéssel foglalkozzunk; mint mondtam, az országgyűlési képviselőknek, minisztériumi tisztségviselőknek, bíráknak, ügyészeknek a körét át kell gondolni. Megítélésünk szerint ez körülbelül 6 ezer lőfegyvertartási engedély jogosultságát jelentené, felhívom ugyanakkor tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez a szám csak az alanyi jogosultságot, nem pedig a tényleges lőfegyvertartások számát jelentii.

Felülvizsgálatra ajánljuk a javaslatnak azt a részét, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai nem alanyi jogon kapnának lőfegyvertartási jogosultságot, hanem csak a szolgálati elöljárók engedélyezésével szolgálati maroklőfegyverüket tarthatnák maguknál önvédelmi fegyverként - erre később még visszatérek.

Ezen elvi fenntartások és javaslatok megfontolásra ajánlása mellett jelzem, hogy a javaslat jelenlegi konstrukciójában több olyan, kellően nem kidolgozottnak tűnő normaszövegrészt és fogalmazási, szerkesztési ellentmondást találunk, amely részben összefüggésbe hozható a kodifikációs munka lázas tempójával is. Kidolgozatlanságot elsősorban a javaslatnak a lőfegyver és a lőszer megszerzésének, tartásának a szabályait rögzítő IV. fejezetében lehet észlelni, a javaslat e fejezetében található normaszöveget olvasva nehezen lehet eligazodni, hogy az élet és a testi épség fokozott védelme érdekében a természetes személyek milyen köre milyen feltételek mellett és milyen eljárás során kaphat lőfegyvertartási engedélyt. Ugyanakkor az engedélyezési eljárást tartalmazó szabályok között mindenütt nyomon követhető - döntően szubjektív elemeken nyugvó - olyan jogkörjavaslat, jogosultság is... - nemegyszer megduplázódott.

A 28. § b) pontja értelmében a közvetlen munkahelyi vezető, helyesen: a közvetlen szolgálati elöljáró az ott felsorolt fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére a szolgálati lőfegyver önvédelmi célú birtoklását engedélyezheti. E meggondolást nem tartjuk szerencsésnek, hiszen minden esetben olyan nagy hatású katonai maroklőfegyverről van szó, amelyet önvédelmi célra nem ajánlatos felhasználni.

A javaslat 28. § (5) bekezdése - miként az előzőekben már általánosságban utaltam rá - az engedélyezést illetően szintén olyan kétszeres diszkrecionális jogkört tartalmaz, amely a javaslat céljával ellentétes, szubjektív és eredményekben megfontolásra lehetőséget ad. Egyébként a 28. § (1)-(5) bekezdései az engedélyezési felelősség tudatos megosztása gyanúját is keltik.

A javaslat több kodifikációs, technikai tévedést, illetve elírást is tartalmaz. Így a 28. § (7) bekezdése az (1) bekezdés a)-d) pontjára hivatkozik, jóllehet az (1) bekezdésnek a d) pontját nem is találtam meg. Továbbá a 31. § (2) bekezdése a 8. § (1) bekezdésének a)-h) pontjaira hivatkozik, bár itt nyilvánvalóan a 7. §-ra kell hivatkozni. Ugyanakkor nem érthető, hogy a jelzett hivatkozásban mint a lőfegyver és lőszer tartására jogosító engedély megadását kizáró további körülményt a 7. § i) pontját miért nem tüntette fel.

A javaslat 28. § b) pontja szerint a fegyveres szervek hivatásos állománya vonatkozásában indokolatlannak tartjuk, hogy a lőfegyvertartásra vonatkozó engedély megadását külön jogszabályban meghatározott, elméleti ismereteket, illetve gyakorlati jártasságot igazoló vizsgához köti. A 29. § b) pontja ugyanis ebben a tekintetben kivételt nem tesz.

Végül szükségesnek látjuk, hogy az előterjesztő a javaslattól elkülönítetten tekintsen át minden további szabályozási és állami felépítésű lehetőséget a mára tűrhetetlen nagy számú és a közbiztonságra nagy veszélyt jelentő illegális fegyvertartás visszaszorítására. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a lőfegyvertartás tervezett szabályozása csak akkor töltheti be társadalmi feladatát, ha a társadalom tagjainak egyéni vagy csoportos veszélyeztetettségét a jelenlegihez képest lényegesen csökkenti.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselői frakciójának álláspontját ekként kifejezve megismétlem: a lőfegyvertartásra alanyi jogon jogosultak körét kifejezetten határozza meg, egyben a frakció nevében most elmondottakat próbálja hasznosítani, és tegye megfontolás tárgyává.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kis Zoltán úr, az SZDSZ képviselője (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Perlaki Jenő: Az igazat, csakis a színtiszta igazat!); őt Horváth Balázs úr, az MDF képviselője követi.

 

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt elnök úr, köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Amikor ezt a törvényt, illetve annak a sajtóvisszhangját meghallottuk, valamiféle déja vu-érzésem volt: ezelőtt három-három és fél évvel ebben az Országgyűlésben hasonló előzmények után jöttek a hangok, hogy bizony szigorítani kell a kutyatartás szabályait, mert vannak itt olyan kutyák, amelyek veszélyesek a társadalomra.

 

 

(15.00)

 

Mindjárt uccu neki, nekiszaladt a parlament, és kiválasztott egy kutyafajtát, amiből, mint tudjuk, az országban négy darabot találtak azóta, azt ivartalanították is, és ezzel megszűnik a kutyatámadások veszélye és lehetősége. Sajnos, nem történt meg, halljuk mostanában is, hogy milyen sajnálatos balesetek következnek be, nem is olyan kutyafajták által elkövetett támadással, amire az Országgyűlés akkor gondolt.

Most volt ismételten egy szomorú eset, egy ismert személyiség, akit egy külső körülmény megzavart, sajnálatos balesetet szenvedett. Hogy neki a fegyver tartásához milyen engedélye és hogyan volt, milyen okok adtak erre előzményként biztosítékot, azt nem tudjuk, de a hatályos magyar jog szerint, amely a fegyvertartásra vonatkozik, úgy hiszem, hogy az ő esetében nem adta volna meg a zöldutat. De mindegy, volt fegyvere, és ezek szerint a fegyvertartási szabályokat is betartotta, csak nem kellő mértékben, mert egy ilyen baleset bekövetkezett.

Ezután mit csináljunk? Akkor újabb törvénnyel megoldjuk a közrend, közbiztonság problémáját, elszedjük mindenkitől, akinek eddig volt, kivéve egy kört, arról majd fogok szólni, hogy kiktől azért ne szedjük el, meg azért vigyázzunk, nehogy itt teljesen demilitarizáljuk ezt az övezetet. Nem arról gondolkodunk, hogy ki a veszélyes: a kutya a veszélyes, a fegyver a veszélyes vagy az autó a veszélyes, vagy az óriáskígyó a veszélyes, hanem hogy ki tarthat ilyet, ki az az ember, aki szakmailag, egészségügyileg, felkészültségét tekintve ilyen eszközöket tarthat a birtokában.

Ha van egy tömegközlekedési baleset, nem jut azonnal az eszünkbe itt, hogy az Országgyűlés elé jöjjünk, tiltsuk be a személygépkocsi-használatot, vagy csak egy bizonyos körnek engedélyezzük, mondjuk, a parlamenti képviselők tartsanak külön sofőrt, egyébként nem vezethetnek, mert veszélyesek a társadalomra. De azért hagyjunk egy másik kibúvási lehetőséget is, hogy akinek azért nincsenek meg a kellő tapasztalatai e téren, azért valamiféle utóképzéssel megmaradhasson abban az állásban és abban a helyzetben, amiben volt.

Amikor azt látjuk, hogy itt a szabályozás célja, hogy jó, helyes, szűkítsük a kört, a szabályozás módja; nézzük meg, hogy milyen fegyvereket kik és milyen feltételekkel tarthatnak, rendben van, de akkor ez legyen egységes, legyen átlátható, és mindenki számára eligazítást tudjon adni.

Miről beszélek? Amikor arról beszélünk itt a személyi kör vonatkozásában, hogy kik azok, akik alanyi jogon tarthatnak fegyvert, akkor meghökkentő felsorolással találkozunk, hogy a bírók... Én ismertem olyan bírót, szegényt, aki nem bírt elbotorkálni a szekrényéig sem, mert nem látott száz dioptria alatt, de azért ott volt nála a pisztoly egy üvegvitrin mögött, mert úgy szerette nézegetni közelről, hogy van neki. Életében nem vette a kezébe, de alanyi jogon járt. Senki nem nézte meg, hogy ő alkalmas-e ennek a kezelésére, felkészült-e, van-e gyakorlata, de alanyi jogon járt. Most változatlanul jár, mert ez a törvény arra viszont nem tér ki, hogy milyen extra feltételeknek kellene megfelelnie annak, aki fegyvertartásra jogosultnak tartja magát, mert az a vizsgálati metódus és ellenőrzés, ami jelen pillanatban van, illetve a gyakorlati ismeretek megkövetelése, tudjuk, nem túl szigorú, illetve nem kemény feltételekhez van kötve - és akkor enyhén fogalmaztam.

Vagy mi szüksége van annak a honvédségi levéltárosnak, mondjuk, önvédelmi fegyverre, aki elkutatgat, mondjuk, "a XVII-XVIII. század haditechnikája" című tanulmányok megírása közepette, és mint főhadnagy, ő e törvény alapján, ha kéri, akkor természetesen önvédelmi fegyverrel is rendelkezhet. Vagy az a rendőr, aki leteszi a szolgálatot - miért kell önvédelmi fegyvert vásárolnia? Ha olyan veszélyeztetett helyzetben van, akkor a szolgálati fegyverének engedélyezésével elvan otthon is, semmi probléma, hiszen ért hozzá, a kiképzést megkapta, a feladatai ellátásához a szolgálati fegyver engedélyezése, azt hiszem, megfelelő hátteret biztosíthatna.

Amikor így üzenünk a társadalomnak, hogy most aztán rend lesz, mert az engedéllyel tartott fegyverek körében eddig elkövetett számtalan bűncselekmény majd meg fog szűnni, illetve csökkenni fog, akkor rájövünk, hogy nem is tudunk példát mondani az elmúlt tíz évben. Egy példa van: egy nyugdíjas rendőr, aki megölte a feleségét, és aztán öngyilkos is lett az engedéllyel tartott fegyver miatt, illetve pszichés állapota miatt nyilvánvalóan, de egyéb esetben is volt egy-két öngyilkosság, amelyek akár kötél által is megtörténhetnek, de nyilván ezt pisztollyal tették meg, mert volt rá engedélyük, de a legálisan tartott fegyverek vonatkozásában ez nem fordul elő. Ezzel szemben hallottuk a Fidesz szónokától, hogy elég szép számmal, évente több száz esetben fegyverrel követnek el bűncselekményt, amelyeket illegálisan tartanak.

Ez a rendelkezés, ez a törvény nem mutat még egy olyan segédirányvonalat sem nekünk, hogy mi az a magatartási norma, mi az a hatósági feladatkényszer, amelyet abba az irányba kellene elindítani, hogy az illegálisan tartott fegyverek száma csökkenjen, hogy odafigyeljünk a végrehajtás terén azokra a csoportokra, akik, mondjuk, bombát gyártanak és időnként politikusokkal találkoznak, vagy azokra a csoportokra, akik időnként fekete Mercedesszel szaladgálnak az úton, és úgy nagyjából sejlik a berendezésükről és a fizimiskájukról, hogy nem biztos, hogy pisztolynak látszó öngyújtóval próbálnak meg különböző erőszakcselekményeket elkövetni; mert azt hiszem, egy kis odafigyeléssel és a rendőrség hatékonyabb munkájával ezt a fajta bűnözést talán lehetne még szűkíteni, bár a fene tudja, hogy a szervezettségi fok meddig ért el ezeknél is.

Aztán amikor odaérkezünk a 28. § (5) bekezdéséhez, akkor pedig csodálkozunk, mert azt mondja ez a bekezdés, hogy aki polgári büntetőügyben vagy államigazgatási eljárásban veszélyeztetve érzi magát vagy veszélyben van, az külön felhatalmazás alapján kérheti a fegyverviselést, és azt meg is kaphatja, ha az indokok fennállnak, hiszen ő már képzett, orvosilag, pszichikailag megfelelő állapotú személyiség. Mondjuk, egy védett tanú, aki korábban a maffia-II balszélsője volt, köt egy vádalkut, és ő hajlandó feldobni a csapatot, mint a jogszabályra hivatkozó békés, jogtisztelő állampolgár, akit most a barátai, mivel rájuk terhelő vallomást tett, esetlegesen fel kívánják koncolni; most abszurd a példa, de a jogszabály szerint ő megkaphatja a fegyvertartási engedélyt minden további nélkül... (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) - bizony megkaphatja. Ugyanez vonatkozik, mondjuk, arra az államigazgatási tisztviselőre is, ugyanis a (7) bekezdés azt mondja, hogy a tisztségének idejére, illetve annak megszűnését követő két évig tarthat fegyvert. Államigazgatásról beszélek, ebbe önök is beletartoznak, én is beletartozom, és beletartozik az önkormányzati előadó-III is, ha úgy érzi, hogy veszélyeztetve van élete vagy testi épsége, akkor függetlenül attól, hogy ő alkalmas-e személyében arra, hogy fegyvert tartson, megszerezheti.

Tehát a kiskapuk benne vannak, tisztelt képviselőtársaim, és nem ártana, hogyha a társadalmat erről is tájékoztatnánk, hogy igen, kifelé üzenünk, hogy szigorítani fogunk, kifelé bemutatjuk, hogy hú, aztán most rend lesz, de azért meghagyjuk annak a kis lobbicsapatnak a játékteret, akiknek az életvitelükhöz elengedhetetlenül szükséges az, hogy három darab Smith and Wessonnal járkáljanak a hónuk alatt. Már ami a lőfegyverszámot illeti a vadászsport tekintetében, azt pedig egy kicsikét furcsállom, mert aki ezt a jogszabályt megfogalmazta, ehhez nem ért. Ugyanis a vadászat is olyan dolog, mint a horgászat. A horgászatnál is vannak különböző halfajok és vannak különböző botok, amivel ezt szokták fogdosni és különböző szerelékek. Nem biztos, hogy jó, mondjuk, egy villantóval pontyra horgászni és egy spiccbottal nekimenni az amurnak. Ezek külön szakmai dolgok. Így van ez a vadászfegyvereknél is. Mondjuk, egy őzre egy 757-essel, egy 3006-ossal pedig a medvére vagy a szarvasra, vagy vaddisznóra illik vadászni, de ezt már csak úgy zárójelben, csak úgy a szakmaiság kedvéért mondtam el.

Tehát ha nekem egy puskám van, akkor én ugyanolyan veszélyes lehetek, ha nem vagyok felkészült, ha nem vagyok megfelelően képzett és nincs megfelelő önfegyelmem és fizikai állapotom, mint ha nyolc vagy tíz fegyverem van. Nyilván ésszerű keretek között be kell határolni, hogy, mondjuk, legyen neki egy darab golyós puskája, egy darab sörétes vadászpuskája, ez borzasztó jó dolog, de üzenet értékkel ez igazán nem old meg semmit.

Az őrző-védőktől el kell szedni a fegyvert, mert nem biztos, hogy megfelelő az ő szakmai hozzáállásuk. Kinek jutott eszébe ebben a Házban, hogy a fegyverhasználatra vonatkozó szabályokról is elgondolkodjunk, amikor egy ilyen törvényt hozunk ide? Pedig nem ártott volna, mert sokszor ezek az emberek felkészültek, megfelelő hozzáállással és gyakorlattal rendelkeznek, de bizony olyan jogszabályi keretek között működnek, hogy hiába van nekik ez a pisztoly, igazán semmire nem használják - arra, hogy elvegyék tőlük? Erre most mit mondjunk? Törvényileg vegyük el, kivéve azoktól a pénzszállítóktól, akik majd a miniszter által meghatározott értékhatár fölött szaladgálnak, úgyhogy a rabló előtte bekopog a Penny Marketbe, hogy mennyit vittek el innen? Ha azt mondják, kétmilliót, na, akkor ez még alatta van, ezeknek nincsen pisztolyuk, utánuk megyünk. Mennyit vittek el? Nyolcat. Hú, ezeknek már lehet pisztolyuk, akkor nem megyek.

 

 

(15.10)

 

Vulgáris és bagatellizált, amit mondok, de gondoljunk bele, hogy milyen abszurd dolgokban próbálunk meg szabályozni akkor, amikor az életidegen és betarthatatlan esetekhez politikai üzeneteket próbálunk társítani, ami kifelé sem adható el mindig egyformán.

Ott van a törvény enyhítő oldala. Azt mondja, hogy a gáz- és a riasztófegyvereknél most már nem kell azt a minimális vizsgát sem letenni, amit eddig kellett. Bemegyünk a boltba, 18 évesek elmúltunk - lehet, hogy voltunk egyszer-kétszer büntetve, de ez erkölcsi bizonyítványhoz nincsen kötve -, regisztrálja majd a boltos, hogy megvettük a 28 centiméter csőhosszú koltunkat, amelyről aztán a benzinkutas majd eldönti, hogy az csak riasztó- vagy gázpisztoly, amikor a hóna alá vágjuk, hogy "pajtás, nyomd már ide a bevételt!". Ugyanis ezek a fegyverek már technikailag is úgy néznek ki, hogy az éles fegyvertől megkülönböztetni egy laikus számára lehetetlen. Másrészt ezek a fegyverek élessé tehetőek, ezt is tudja nagyjából mindenki. A gázfegyverek 80 százaléka, a forgótárasoknál szinte mindegyik betétcsővel, fölfúrással alkalmassá tehető, sőt a légpuska is. Tegnap olvastuk az újságban, szerencsétlen 17 éves gyerek felfúrta a légpuskacsövet, és egy kispuskalőszerrel szíven lőtte magát.

Tehát ha tényleg nem olyan kézben van a fegyver, és csak úgy akarunk szabályozni, hogy tiltunk, tiltunk, és a lelkiismeretünk utána nyugodt, és hazamegyünk, megtettük, amit megkövetelt a haza, nem biztos, hogy jó munkát végzünk. Itt a szemléleten kellene elgondolkodni, amikor egy-egy ilyen törvényről beszélünk, függetlenül attól, hogy ellenzék-kormánypárt, mert ez nem ilyen jellegű határvonalakat húz, hanem azt, hogy milyen feltételrendszer mellett, hogyan tudunk biztonságosan, megfelelően, veszélyes tárgyakat tartatni azoknál az embereknél, akik erre vagy alkalmasak, vagy nem alkalmasak. És ahogy az elején mondtam: veszélyes tárgyból több is van.

Összegezve: az SZDSZ-nek az a véleménye, ha szigorítani akar a kormány, azt nyilván elfogadjuk, elismerjük. A szigorítás feltételrendszerében első helyen az ember kell hogy álljon, az, akit egy ilyen veszélyes eszközzel el akarunk látni, mind emberileg, mind szakmai felkészültségét, mind a tényleges veszélyeztetettségét figyelembe véve, megszüntetve a kiemelt és privilegizált, szakmához kötött fegyvertartási szabályokat.

Még egy dolog: szeretnénk, ha ez a törvény ebben a Házban olyan módosító indítványokkal és olyan konszenzus alapján kerülne elfogadásra, amely után nem kellene szégyenkeznünk, és nem kellene azzal találkoznunk, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények vagy cselekmények még mindig megmaradnak, függetlenül attól, hogy mi milyen minőségű munkát végeztünk el.

Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy minden olyan módosító indítványt, amely a személyi körön kívül a fegyvertartásra, a fegyverhasználatra és a biztonságérzet megteremtésére vonatkozó jobbító szándékú előterjesztéseket tartalmazza, azt szíveskedjenek támogatni, és ehhez leszünk mi is partnerek a módosító indítványok benyújtásánál.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Horváth Balázs úr, az MDF képviselője; őt Kapronczi Mihály, a MIÉP képviselője követi.

 

DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvény nem sebtében készült, és nem hiszem, hogy egy szerencsétlen hosszú hajú fiatalembernek a különös körülmények között bekövetkezett halála indukálta volna azt a szándékot, hogy előkotorjunk egy ilyen törvényt. Ennek a logikája 1989-ben - Kósáné Kovács Magdának emlékeznie kell rá - a politikai egyeztető tárgyalások során alakult ki; már akkor is jelentkeztek olyan erők, amelyek az alkotmányba be kívánták, be szerették volna lopni azt a jogot, hogy mindenkinek, aki itt szaladgál az országban, kvázi alanyi jogon lehessen fegyvere. Emlékszem rá nagyon pontosan, elég különös hangulatú és főleg üzenet értékű vita alakult ki ezzel kapcsolatban. Természetesen nem került be ez a jog.

Ezzel én most rögtön üzentem is a honvédelmi bizottság előadójának, aki azt mondta, az alkotmány sérülhet azzal, hogy beszűkítjük az önvédelmi fegyver tartásának vagy egyáltalán fegyver tartásának jogát. Semmiféle alkotmányos jog e vonatkozásban természetesen nem sérül. Hála isten, még nem élünk olyan világban és főleg nem élünk olyan országban, ahol mindenki úgymond alanyi jogon tarthatna önvédelmi fegyvert.

Tisztelt Ház! Őszintén megmondom, tartottam attól, hogy milyen hangulatú lesz ez a vita - kiderült, hogy okkal és alappal tartottam ettől. Konzekvensen többségi, kisebbségi előadók, de még vezérszónokok is számomra értelmezhetetlen módon demagóg irányba vitték el ezt a vitát akkor, amikor a legális és illegális fegyver tartásával kapcsolatban bekövetkezett katasztrófáról vagy bűncselekményről vitatkoztak. Ez a törvény nagyon egyértelmű, ez a törvény a legálisan tartható fegyverekről rendelkezik. Az illegálisan, tehát a jogszabály megsértésével tartott fegyver és az azzal elkövetett bűncselekmény a rendőrség, a bűnüldöző hatóságok dolga, ez a törvény nem erről szól. (Dr. Kis Zoltán közbeszól.) Akkor erről kellene beszélni a jövőben! (Dr. Kis Zoltán: Fogunk is!) Ez a felderítés dolga.

Egyébként amit lehetett, a kormány - ha jól emlékszem, a fideszes vezérszónok ezzel kapcsolatban elmondta - megtett; a rendőrség ez irányban dolgozik - véleményem szerint eredményesen -; a büntető törvénykönyvet szigorítottuk a fegyvertartás szabályait illetően. Ennél szigorúbb rendelkezés Irakban meg Iránban van, ahol mint a hűtlen férjet, megkövezik, vagy esetleg mind a két karját le is vágják, ha valaki fegyvert tart. (Dr. Kis Zoltán: Rosszul tudod!) Gondolom, ezt senki nem akarja, itt elég, ha öt évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel lehet sújtani. (Dr. Kis Zoltán: Otthon tarthatja a géppisztolyt!) Ez a nagy tévedés! Ez olyan, mint az angol meg a svájci példa összehasonlítása. Angliában van egy rendkívül szigorú jogszabályi rendelkezés a fegyvertartással kapcsolatban, Svájcban nincsen, Svájcban ad absurdum tankot is lehet otthon tartani. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van, SZDSZ-es képviselő barátom, ott egyrészt más rendszerű a katonaság, másrészt pedig Tell Vilmos óta, aki almát lövöldözött le a gyerek fejéről (Dr. Kis Zoltán: A számszeríjat miért nem veszi be ez a törvény? Csendes és megbízható.) - a számszeríjra is ki lehetne terjeszteni -, azóta egy politikai és egy fegyvertartási kultúra kialakult.

Tehát összemosni a legális és illegális fegyvertartást, az nem ezen törvényjavaslat kérdése.

Ami miatt elfogadjuk és elfogadásra ajánljuk ezt a törvényjavaslatot, az a következő: egyrészt egy jogrendszeri minőségi változást jelent, nevezetesen azt, hogy törvényi szinten szabályozzuk azt, amit eddig kormány-, illetve belügyminiszteri rendeletek szabályoztak, tehát a jogalkotásról szóló törvénnyel harmonizál e törvényi megoldás - ez a belső jogrendszert illeti. Egyébként pedig az uniós elvárásokkal - ma délelőtt annyit beszéltünk az uniós elképzelésekről, elvárásokról - harmonizál.

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Nem vitás, hogy a miniszteri indokolásban számos esetben előfordul a közbiztonság és az azzal kapcsolatos fenyegetettségre vonatkozó kitétel. Nem rejtem véka alá, számos indokolásbeli megfogalmazással nem értek egyet, de miután jogász vagyok, nagyon pontosan tudom, hogy a törvénynek az indokolás nem része, következésképpen, ha én az indokolásról is szavaznék, akkor nagyon sok törvényjavaslatot nem szavaznék meg.

 

 

(15.20)

 

Ebben a körben a legnagyobb vitát az önvédelmi fegyverekkel kapcsolatos rendelkezések váltották ki. Mi a kardinális változás, ha jól emlékszem, 1962 óta? Az, hogy az alanyi jogosultságot megszünteti, és a következő törvényalkotási technikát tartalmazza: a törvény a 28. §-ban ad egy taxációt, hogy kiknek lehet fegyvere, de itt két konjunktív feltételt támaszt, egyik, hogy felsorolja, kiknek lehet fegyvere, és az elöljáró vagy a hivatali felettes felelősségteljes nyilatkozatát állítja be - mint az önvédelmi fegyver tartásának konjunktív feltételét. Ritka eset, de e vonatkozásban a szabad demokratákkal egyetértek, nevezetesen a taxáció hibájával.

Őszintén megmondom, szinte restellem magam kicsit, hogy a Magyar Országgyűlésben azon vitatkozunk, a bíráknak legyen fegyvere vagy ne legyen. Nagyon remélem, hogy a házassági bontóper során kialakult konfliktust a tárgyalóteremben nem a zsebéből előkapott önvédelmi fegyverrel akarja feloldani a bíró; vagy az ügyész - mit tudom én - a jogtalan behatolás útján elkövetett lopás elkövetőjét nem akarja ilyen aspektusból benn a tárgyalóteremben rendre inteni. Ugyanakkor azt is átkozottul remélem, hogy amikor szóba került az imént az országgyűlési képviselők, vezető hivatalnokok s a többi önvédelmi fegyvertartása, akkor nem arra gondoltak - itt van példa rá... (Dr. Kis Zoltán: Mögötted van! - A pulpituson lévő golyóütötte nyomra mutat.), mögöttem van példa rá (Dr. Kis Zoltán: Ott, ott!) -, nem arra gondoltak, hogy a képviselők előkapják a fegyverüket, mint a csecsen vagy mit tudom én, milyen parlamentben. Tehát nagyon egyértelmű, ahogy ezt a sajtótájékoztatón elmondtam, a frakcióm álláspontja az, hogy ezt a taxációt - amely, mondom, két konjuktív feltételből áll - túlságosan tágnak tartjuk.

Ezzel függ össze legszorosabban az a most már nem taxatív, hanem példálózó jellegű felsorolás, amely az igazgatást egy bizonyos aspektusból - szabálysértés s a többi - beviszi az önvédelmi fegyvert kapók körébe. Ezt, őszintén megmondom, a frakciónk rendkívül megengedőnek tartja. Mindezekből következik, hogy az a konzekvens álláspontunk, hogy az idézőjelbe tett alanyi jogosultság körét mindenféleképpen szűkíteni célszerű és indokolt a következők miatt.

Egyszer van egy históriai alapja. Ha jól emlékszem, '62-ben vagy '61-ben tették lehetővé az önvédelmi fegyvertartást. Akkor ez kifejezetten státusszimbólum volt; nagyon pontosan tudjuk, hogy kik kaphattak önvédelmi fegyvert. Nem tudom elképzelni, mégis megkérdezem - és ez üzenet a magyar ügyészi karnak -, hogy csináltak-e olyan generációs felmérést, hogy a fiatal ügyészek mennyire kívánják az önvédelmi fegyver tartását, az idősebbek pedig mennyire szívesen vagy nem szívesen válnának meg tőle. Azt hiszem, hogy nagyon érdekes lenne e felmérés eredménye, de vélem azt, hogy ez a bírói karra is vonatkozik. Tehát a törvény érzelmi, hangulati üzenete az, amire a Fidesz képviselője a Fidesz-programmal kapcsolatban utalt - amivel egyet lehet érteni, nem lehet egyetérteni, ez más kérdés, de most azt valósítjuk meg döntő többségében -, tehát az üzenete az, hogy a fegyvertartást mint státusszimbólumot kivonjuk az életünkből. Ezért tartanám az önvédelmi fegyver tartásának lehetőségét szűkítendőnek. Remélem, hogy erre sor is kerül.

Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a taxációval kapcsolatban - valaki erre hivatkozott már, talán Atyánszky képviselő úr - valószínű, hogy kodifikációs lapszus csúszott be. Ugyanis például a bíráknál a bírósági vezető fogalmát másként definiálja a bírói törvény, mint ahogy ez értelemszerűen megadja. Erre a kodifikátorok figyelmét hívnám fel, képzeljék el azt a bíróságot - a városi bíróságok nagyon nagy százaléka ilyen -, ahol két bíró van, egy elnök és egy beosztott bíró. Egyszerűen szinte feloldhatatlan konfliktushelyzetbe kerül a bírósági vezető, hogy a vele harminc éve együtt dolgozó munkatársának ne adja meg ezt a lehetőséget. Tehát az engedélyezést mindenféleképpen a bírói törvénnyel összhangban kellene megszövegezni. Ez egyébként a szolgálati felettessel kapcsolatos Atyánszky-féle felvetésre is értelemszerűen vonatkozik.

Tisztelt Ház! Ha jól emlékszem, az SZDSZ képviselője hivatkozott a honvédtisztekkel kapcsolatban a fegyvertartásra, illetve a szolgálati fegyver hazavitelére, amely akkor eo ipso átminősül a törvény logikája szerint önvédelmi fegyverré; bár ez jogilag nincs leírva, de tartalom szerint ezt jelenti.

A honvédelmi bizottság e törvényjavaslatot általános vitára alkalmatlannak találta. Én azt szeretném, ha a Magyar Honvédség tisztikara nem önvédelmi fegyverrel díszelegne, hanem huszárkarddal, de mást is el tudok képzelni. Tehát a véleményünk az, hogy az a státus, az az állapot, hogy valaki honvédtiszt, az eo ipso az önvédelmi fegyver tartásának a jogosultságát szükségszerűen nem alapozza meg. Az más kérdés, államtitkár úr, hogy vannak a honvédtiszteknél olyan beosztások, például egy nyomozótiszt vagy bárki más - én nem voltam katona, fapuska volt utoljára a kezembe -, akinek kijárhat ez. Mint ahogy egy nyomozó ügyésznek is kijár az önvédelmi fegyver tartása, hiszen akár konfliktushelyzetbe kerülhet, amikor éjszaka kell dolgoznia, de egy tárgyaló ügyésznek, aki magánvádban a Be. kényszerítő ereje folytán kénytelen fellépni, miért járna, nem tudom.

A törvény azon részeivel, amelyek az EU-harmonizációt szolgálják - szükség szerint a tipizálásról, egységes nyilvántartásról s a többiről beszélek -, messzemenőkig egyetértek. Ugyanakkor nem értek egyet azzal a vezérszónoklati felvetéssel, hogy a törvény határozza meg az értékszállítással kapcsolatban az érték mennyiségét, hiszen az állandóan mozog, és én el tudom képzelni azt, hogy területenként másként fogja megállapítani a belügyminiszter, vagy a szállítandó áru milyenségét illetően másként állapítja meg. Tehát ezt nem raknám be a törvénybe, ez egy mozgó érték, nyilvánvaló dolog, azzal együtt, hogy a karikírozásnak azt a különös felhangját, amit az SZDSZ képviselője mondott, a magam részéről tökéletesen megértem.

A fentiekből következően álláspontunk szerint a törvény jó, némely kodifikációs jellegű lapszus kijavítandó, és a vonatkozásban, hogy a kvázi alanyi kört - hiszen ez nem alanyi kör itt, mert két konjuktív feltétele van, ahogy az imént mondtam - szűkítsük, módosító indítványt nyújtunk be, módosító indítványainkról pedig a tisztelt Ház fog dönteni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Kapronczi Mihály képviselő úr, MIÉP; őt követi Juharos Róbert.

 

KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő, a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló T/3740. számú törvényjavaslat, ha nem is sarkalatos kérdést jelent a magyar törvényhozás történetében, de mindenesetre a törvénytervezet egy 1990 óta, a rendszerváltozás utántól húzódó vitára kíván pontot tenni. Ezért nagy a jelentősége.

Azért is nagy jelentőségű, mert más a szerepe a fegyvernek és más a jelentősége a fegyvertartás lehetőségének a polgári demokráciákban és más a diktatúrákban. Az alapvető különbség az, hogy egy jogállamban a fegyverek nem veszélyeztethetik a politikai szabadságjogokat, nem fenyegethetik a törvénytisztelő és törvényeket betartó állampolgárokat, és nem lehet az uralkodó osztály státusszimbóluma sem. Az elmúlt rendszerben, a diktatúra idején a fegyverviselés túlnyomóan a diktatúra végső elnyomó eszköze volt. A munkásőrség pisztolyai és géppisztolyai nyíltan és egyértelműen fenyegették a demokráciára vágyó nemzetet. Tíz év alatt sokat változott a helyzet. Sikerült a munkásőrség fegyvereit begyűjteni, a politikai rendőrség volt tisztjei sem rendelkeznek már remélhetőleg fegyverekkel.

Hogy a kérdés törvényi rendezése újból szükségessé vált, az azt jelzi, hogy még mindig nem találtuk és nem is találhattuk meg ennek a folyamatnak a hosszú időre szóló, a társadalmi elvárásoknak és az emberi élet alkotmányos védelmének megfelelő legjobb megoldását. A Magyar Igazság és Élet Pártja úgy gondolja, hogy ez a törvénytervezet is csak egy lépés ezen az úton. Vannak a törvénytervezetben új és támogatható szabályok, ugyanakkor találtunk benne olyan új szabályokat, amelyekkel nem értünk és nem is érthetünk egyet.

 

(15.30)

 

A Magyar Igazság és Élet Pártja határozottan elutasítja az amerikai típusú liberális megoldású fegyverviselés rendszerét, és egyetért az Alkotmánybírósággal abban, hogy hazánkban nem lehet alkotmányos jog az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek tartása. De ilyen liberális a fegyvertartás Izrael államban is.

Mi - a sport és bizonyos esetekben a vadászat kivételével - a fegyverviselést vagy a fegyvertartást, vagy a fegyverhasználatot szükséges rossznak tartjuk, és mint ilyet, csakis ott és azokban az esetekben tartjuk elfogadhatónak, ahol a törvénytisztelő állampolgárok biztonságát szolgálják. Ilyen terület elsősorban a honvédelem, ahol természetes, hogy maximális ismeretekkel kell rendelkezni a fegyverhasználat és a fegyverviselés, valamint a szabályok vonatkozásában is. A bűnügyi rendőrség is ilyen. Komoly megszorításokkal a nemzetbiztonsági és egyéb fegyveres szolgálatok esetében is elfogadható.

Ezek azok a területek, ahol az állam állami szolgáltatásként garantálni képes a törvények betartatását, szükség esetén fegyverrel is. Ezekben az esetekben a fegyver törvényesen és végszükség esetén az önvédelmen túlmenően is rendeltetésszerűen használható. Ezek azok a területek, ahol a fegyver olyan kezekben van, akik nagy gyakorlattal és szakértelemmel a törvények ismeretében használják fel, és a törvényeknek megfelelően alkalmazzák. Az ideális állapottól azonban még nagyon messze vagyunk. Sajnos, a rendszerváltozás óta, a legutóbbi évekig folyamatosan emelkedett Magyarországon a fegyveres bűnelkövetések száma, a bűnözők birtokában a szakértők szerint is nagy mennyiségű fegyver van. Ezeknek a fegyvereknek nagy része a törvényben katonai fegyvernek minősített eszközökből áll.

Bár az utóbbi két évben az erőszakos, fegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma csökkent, de a kint lévő, bűnözők kezében lévő fegyverek száma természetesen még a mi viszonyainkhoz képest is igen magas. Ezen vitathatatlan tény sarkall minket arra, hogy megállapítsuk, hogy a törvénytervezetben található fegyvertartási korlátozások nem teljesen megalapozottak, és jelen helyzetben inkább biztatást jelentenek a fegyveres bűnözőknek, mint hogy a polgári biztonságot növelnék. Így elfogadhatatlan számunkra az, hogy csak a kormányrendeletben meghatározott pénzösszeg feletti kíséretet ellátó vagyonőrök kaphassanak fegyvert. Ezt már szemléletesen több előttem szóló képviselőtársam is ecsetelte.

Alapjában egyet tudunk érteni azzal, hogy az országgyűlési képviselők alanyi jogon biztosított önvédelmi fegyverviselete megszűnjön. Az utóbbival kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy én soha nem éltem ezzel az alanyi jogommal, nem is tartottam fegyvert, tehát elfogulatlanul tudom kijelenteni, hogy ez csak egy deklarált jog általában. Az országgyűlési képviselők, különösen a vidékiek minden harmadik hetüket választókerületeikben töltik, falvakban késő estébe nyúló rendezvényeken vesznek részt, és ma már az első parlament képviselőihez képest értékesebb kocsikon közlekednek vagy közlekedünk.

Így a rendőrség által is elismerten potenciális célpontjai vagyunk az országúti rablóknak. Érdekes módon ilyen hirdetésekkel lehet ezt igazolni, hogy amíg hirdetik a külföldieknek, ugyanakkor magyarul is ide van írva, hogy hogyan védjük meg magunkat a fegyveres útonállóktól. Annak igazolására ezt a szórólapot bemutattam - az ORFK magyar, angol, német, francia és orosz nyelven, jókora POLICE felirattal ellátott figyelmeztető szórólap -, amely az országúti úgynevezett trükkös lopásokra, rablásokra figyelmezteti az autósokat. A szórólapon ugyan nem szerepel, nem tudom, miért, ha már kiadtak ilyet, hogy sajnos erőszakos fegyveres rablás is gyakran előfordul.

Ilyen helyzetben a törvény szerint mégis meg kell fosztani az országgyűlési képviselőt attól a védekezési lehetőségtől, amit a törvény a tanácsvezető bíróknak megad, és amit bármelyik rendőrtiszt magánemberként is igénybe vehet. Nem is beszélve arról, hogy komoly visszatartó ereje van annak, hogy ezt a deklarált jogot, amit általában a legtöbb országgyűlési képviselő nem vesz igénybe... - de a bűnöző esetleg gondolhat arra, hogy az országgyűlési képviselőnek esetleg lehet fegyvere is, attól függetlenül, hogy, mint mondtam, az esetek többségében nem is igénylik. Az országgyűlési képviselőnek ugyanis úgy kell viselkednie - ez egyértelműen a törvényből következik -, hogy ne kerüljön ilyen fegyveres konfliktusba.

A polgármesterek vonatkozásában is van egy helyzet: nyilvánvaló, hogy sokkal kevésbé van kitéve a veszélynek egy 1000-1200 lakosú község polgármestere, mint egy jókora jövedelmű, általában több milliós kocsival közlekedő polgármester, például a budapesti főpolgármester. Itt is helyesnek tartjuk az egyéni mérlegelést.

Az országgyűlési képviselők esetében ez az a szabályozás, amennyiben a Ház elfogadja, tulajdonképpen visszatérést jelent a kommunista diktatúra szabályozásához mert az ő negyven évükön kívül a magyar országgyűlési képviselő mindig alanyi jogon rendelkezett fegyverviselési engedéllyel, sőt a felsőházi ülésterem ülései azért voltak bővebbre szabva, mert a felsőházi tagok még kardjaikat is az ülésterembe bevitték, és a kardoknak is kellett helyet biztosítani. Nyilvánvaló, a képviselőtársam említette már, hogy szívesebben látná az országgyűlési képviselőket, ha inkább ismét kardokat viselnének. Ismét azt tudom csak mondani, hogy nincsen szükség a fegyver tartására az országgyűlési képviselőknek. Igaz, hogy ezzel kapcsolatban komoly gond nem volt, tehát a deklarált joggal az országgyűlési képviselők többsége - mint ahogy mondtam - nem élt.

Az ma már teljesen természetes, hogy ma Magyarországon csak az tarthat fegyvert akár önvédelmi célból, akár hivatásszerűen, aki megfelelő egészségi állapotban van, és megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretei vannak a fegyver tartásával és használatával kapcsolatban.

A Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye szerint ezeket az ismereteket a sportklubokban is el lehetne sajátítani, az embert általában, aki érdeklődik iránta, már gyermekkorában érdeklik a fegyverek, és így bizonyos ismeretek már gyermekkorban megszerezhetők, és elsősorban a sportklub az, amelyet a leghasznosabbnak tartunk az embereknek a fegyverrel való megismerkedése céljából.

Véleményünk szerint sokat javítana a helyzeten az is, ha kötelezővé tennék a legalább évenként egyszeri lőtéri fegyvergyakorlatot, és az orvosi vizsgálatok lejártával egy időben minden alkalommal a fegyverhasználati vizsga ismétlését. Ez a megoldás elhárítaná azt a veszélyt, hogy a bűnözővel szemben egy fegyveres támadás esetén az önvédelmi fegyverrel rendelkező személyre nagyobb veszélyt jelent, ha előveszi fegyverét, mintha nincs nála fegyver. Aki ezeken a vizsgákon nem felel meg, vagy a fegyvertartás szabályait megszegi, azokkal szemben nemcsak szabálysértési eljárást kell alkalmazni, hanem legalább öt évre, de ha a szabálysértés igen súlyos, például lakott területen ablakon való kilövöldözgetés, véglegesen el kell tiltani a fegyvertartástól az ilyen elkövetőt. Annál is inkább, mert az elmúlt idők tapasztalatai szerint az ilyen fegyverviselő önmagára nézve is nagyon súlyos veszélyt jelenthet. Szigorítani kell az orvosi vizsgálatokat, minden esetben indokolt a pszichiáter által végzett személyiségi és elmevizsgálat is.

A fegyverek felsorolása és kategorizálása részben részletes és megfelelő, bár véleményünk szerint az A-tól G-ig terjedő hét kategória helyett ugyanezeket a fegyvereket fel lehetett volna sorolni akár három kategóriában is: a katonai, vadász-, sport-, önvédelmi és szabadon tartható fegyverek kategóriájában.

Ebből kiindulva feleslegesnek tartjuk a szabadon tartható fegyverek egy részének, az F kategóriának és a G kategóriának a különválasztását. Nem látjuk be, hogy miért nem kell bejelenteni a megvásárolt légfegyvert a rendőrségnek, vagy miért kell bejelenteni a rendőrségnek, felesleges adminisztrációt és költséget okozva, a gáz-, riasztó-, festéklövő és flóbertfegyvereket, ha a veszélyességük körülbelül egyforma, és bármelyik nagykorú személy tarthatja őket. Véleményünk szerint a felesleges nyilvántartással lekötött munkaerőt és forrást célszerűbb lenne a valóban veszélyes fegyverek fokozott ellenőrzésére fordítani. A törvénytervezet egyébként is flóbertfegyverek esetében előírja, hogy csak fegyverkereskedőn keresztül lehet forgalmazni, aki köteles nyilvántartásba venni az eladót és a vevőt is, ami lehetővé teszi, hogy szükség esetén a rendőrség megfelelő információhoz jusson.

 

 

(15.40)

 

Az előzőekben elmondott álláspontunk szerint a Magyar Igazság és Élet Pártja javasolja a kormánynak, hogy a törvénytervezetet vonja vissza, és még egyszer alaposabban gondolja át, és minél előbb az ezeket a fenti javaslatainkat is magában foglaló új változatot nyújtson be a tisztelt Ház elé. Ez annál is inkább indokolt, mert a bizottságokban sem volt egyértelmű e törvénytervezet fogadtatása. Egy új törvényjavaslatot a Magyar Igazság és Élet Pártja természetesen örömmel fog támogatni, a jelenlegit viszont nem támogatjuk.

Meg kívánjuk jegyezni, nem értjük, hogyan kerül az 54. és 55. § ebbe a törvénybe, vagyis hogy a szervezett bűnözésről szóló 4. § n) pontjának a sajtótevékenységgel kapcsolatos módosítása, valamint a bírósági végrehajtási törvénynek az autók lefoglalására vonatkozó módosítása milyen összefüggésben áll a fegyverekre, lőszerekre és lőterekre vonatkozó törvényi előírással. Ha ezek a módosítások nincsenek összefüggésben a fentebb felsoroltakkal, akkor ezeket a módosításokat külön kellett volna a címben jelezni. Ha pedig van olyan rejtett összefüggés, amit nem ismertünk fel, akkor ennek elősegítésére részletesebb indoklást kellett volna nyújtani ezekhez a szakaszokhoz.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Juharos Róbert képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Kósáné Kovács Magda.

 

DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amennyiben Kapronczi képviselő úrnak igaza lenne, akkor feltehetően Zámbó Jimmyt azonnal el kellene tiltani a fegyverviseléstől - de ez csak egy pikírt megjegyzés részemről. Elöljáróban elmondanám, én az abszolút prohibicionista álláspontot képviselem, tehát kérem nem meglepődni; természetesen támogatni fogom a kormány előterjesztését, hiszen ebbe az irányba mutat.

Repetitio est mater studiorum, mint ahogy az alföldi magyar paraszt mondja; emlékeztetőül a kormányprogramot szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmébe idézni. Először is az idézet így szól: "A kormány elhatározott szándéka, hogy szigorítsa az illegális fegyvertartás kiszabható büntetési tételeit." E programtézisnek a kormány szinte az egyik első intézkedésével rögtön eleget is tett. Erre azért szeretném fölhívni a figyelmet, mert itt többen összevissza beszéltek, és az illegális fegyvertartás kérdéskörét kezdték el taglalni, holott a Btk. módosításával, az 1998. évi LXXXVII. törvény elfogadásával - ami '99. március 1-jétől hatályos - a kormány és az Országgyűlés a Btk.-t olyan mértékben szigorította - mint ahogy azt mindjárt idézni is fogom -, amivel jelen pillanatban köztársaságunk Európában talán a legszigorúbb illegális fegyvertartási szabályokat tartalmazó szankciókat iktatta törvénybe. Ezt pedig a "visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel" című 263. § tartalmazza a Btk.-ban, amely azt mondja, hogy "aki lőfegyvert vagy lőszert engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy forgalomba hoz", vagy b) "a lőfegyver vagy lőszer készítésére, megszerzésére, tartására vagy kereskedelmére vonatkozó engedély kereteit túllépi", vagy c) "engedéllyel tartott lőfegyverét, lőszerét engedéllyel nem rendelkezőnek átadja, bűntettet követ el, és 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". Ez az alapeset, és vannak a minősített esetek; ezeket nem fogom egyenként fölolvasni, de 5 évtől 10 évig és 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a hatályos magyar jog az illegális lőfegyverrel vagy lőszerrel történő visszaélést.

Azt gondolom, a vitának ezt a részét jó lenne lezárni. És tudom, hogy az MSZP-s képviselők annak idején ezt a Btk.-módosítást nem támogatták, számos érvük volt ellene, de jó lenne, ha időnként átlapoznák a hatályos joganyagot is, s akkor szembesülnének ezzel a szabályozással, és nem hordának itt össze hetet-havat akkor, amikor a legális fegyvertartás szabályozásáról szóló törvényjavaslatot nyújtja be a kormány a Ház elé, mert amiről ők beszélnek, az nem erről szól.

Ugyanakkor a kormányprogram szól erről a kérdéskörről is, szeretném ezt is felidézni. A kormány erősíti a fegyvertartás ellenőrzését és szigorítja az engedélyezési szabályokat. Ezt a Ház többsége elfogadta, kormányprogrammá emelte. Ez a törvényjavaslat a kormányprogramnak ezt a tézismondatát valósítja meg. A kormányprogramnak ez a tézismondata nem teljesülne, ha a kormány nem nyújtana be ilyen törvényjavaslatot. Természetesen más közjogi kötelezettségvállalások is kötelezik Országgyűlésünket, erről majd még később szólni fogok.

Teljes mértékben egyetértek Perlaki képviselőtársammal, amikor ő arról beszél, hogy valójában az engedélyes fegyverek tartása önmagában nem abban hordoz veszélyt a társadalomra nézve, hogy adott esetben konkrétan azokkal a fegyverekkel, amit engedélyesen tartanak, követik el a bűncselekményeket; az ezzel való fenyegetés, fenyegetettség elsősorban a szervezett bűnözés terén jellemző, és elsősorban a magukat őrző-védő cégeknek tituláló társaságok, hordák, magánhadseregek fenyegetnek, akik szanaszét kóricálnak az országban, és különféle nyomásgyakorlásra használják fel őket jelen pillanatban. Amikor ezek fenyegetnek nap mint nap, és számos olyan ügy van, amikor ilyen jelenséggel találkozunk, akkor azt gondolom, hogy bizony el kell gondolkodni azon, szerencsés-e az, ha a jelenlegi megengedő szabályok továbbra is érvényben maradnak, vagy inkább az EU-normákat sokkal inkább követő jogi szabályozás irányába mozdul el az ország.

Azt, hogy egyes ellenzéki képviselőtársaim emellett érvelnek, még csak el tudom fogadni, azt viszont egészen elképesztőnek tartom... - és itt jó lenne, ha az MSZP-s képviselők egymás között is egyeztetnének, mert igencsak ellentmondásosak voltak itt az általános vitában a megnyilatkozásaik. Hiszen volt, aki azt mondta, hogy el tudja fogadni az alanyi jogosultság eltörlését az országgyűlési képviselők, polgármesterek vonatkozásában, mások meg kifejezetten kardoskodtak emellett. (Kósáné dr. Kovács Magda: Ki volt az? - Dr. Kis Zoltán: Ki mondta?) Én a "másokkal" szeretnék szembeszólni, és azt mondom, egészen elképesztőnek tartom azt, hogy egy ilyen kiváltság mellett ma állást lehet foglalni ebben a Házban. Egyszerűen nem is tudom, hogy lehet ezt megérvelni! Észérvet amellett, hogy ma miért kell a polgármestereknek vagy miért kell az országgyűlési képviselőknek alanyi jogot biztosítani akkor, amikor az alanyi jogosultságot eleve szeretnénk visszaszorítani, én találni nem tudok. Szerintem ez politikailag védhetetlen és zsákutca, ezt gondolják végig.

Szeretnék viszont egy-két tényszámot is mondani, mert tények nem nagyon hangoztak el eddig. A 2000. decemberi adatok szerint 96 780 fő természetes személy rendelkezett tartási engedélyhez kötött lőfegyverrel, az engedéllyel rendelkezőknél nyilvántartott összes lőfegyver 205 891 darab volt - ez borzalmasan nagy szám! -, az önvédelmi fegyverek száma 50 927. Ha a trendeket is szeretnénk elemezni, akkor elmondanám, tisztelt képviselőtársaim, hogy az egyes ismertté vált bűncselekmények számánál jelentős csökkenés következett be, méghozzá pontosan a kormány erőteljes fellépése nyomán. Míg '97-ben 69 emberölést regisztráltak fegyverrel, addig ez a szám '99-ben 51-re esett vissza.

 

(15.50)

 

Az összes ismertté vált bűncselekmények száma, ahol az eszköz lőfegyver vagy lőszer volt: míg 1998-ban 436 volt, addig 1999-ben 382-re esett vissza.

Szeretnék még egy-két bűncselekményt kiemelni. Például az illegális fegyvertartás vonatkozásában is jelentős eredményeket értünk el a Btk. szigorítása következményeként, és szeretném ismertetni a számokat: 1998-ban 1337 darab bűncselekményt követtek el visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel címen, 1999-ben ez a szám már csak 1219. Azt kell mondanom, hogy a kormány és a polgári többség helyes irányba megy akkor, amikor a kormány előterjesztését és a kormányprogramot támogatva ezeket a jogszabályokat elfogadja, és a végrehajtását megköveteli a Magyar Köztársaság kormányától. Ugyanez a fegyvercsempészetnél is hasonló trendet mutat, 1998 és 1999 számait mondom: 60 és 38; lopás fegyverrel: 1998-ban 93, 1999-ben 65; betöréses lopás: 1998-ban 68, 1999-ben 48, és még lehetne folytatni a sort. Még mielőtt itt megalapozatlanul elkezdenénk összevissza beszélni a tisztelt Ház előtt, jó lenne, ha tanulmányoznánk alaposan azokat az adatokat, amelyek minden képviselő számára rendelkezésre állnak.

Elhangzott itt egy állítás, amelyet szintén cáfolnom kell, és azért kell cáfolnom, mert tarthatatlan. Az az állítás, hogy engedélyes lőfegyverrel egyetlenegy darab bűncselekményt követtek el, nem tartható. Az az igazság - e tekintetben mulasztás terhel minket, és a törvényjavaslat pont ezt a mulasztást kívánja kiküszöbölni -, hogy nem lehet megmondani, jelen pillanatban a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények vonatkozásában mennyit követtek el illegális fegyverrel, és mennyit követtek el legálisan tartott fegyverekkel; mégpedig azért, mert nincs ma olyan számítógépes nyilvántartás, amely egyenként be tudná azonosítani azokat a fegyvereket... (Dr. Kis Zoltán felé:) Ne tessék mosolyogni, ez a helyzet! (Dr. Kis Zoltán: Nem mosolygok, hanem nevetek!) Ez a törvényjavaslat éppen erre tesz indítványt... (Dr. Kis Zoltán: Hogyne lenne nyilvántartás!) Van nyilvántartás... Persze, ha megtalálják az elkövetőt, megtalálják az elkövető fegyverét, és megvan az áldozatban a lőszer, akkor azt nyilván össze tudják rakni. (Dr. Kis Zoltán: Lövéspróbát kell tenni minden fegyvernél.) Így igaz, a ballisztikai vizsgálat után pontosan be tudják azonosítani. Ma viszont nincs olyan rendszer, amely automatikusan egy megtalált, kilőtt lőszerből meg tudná állapítani, hogy a kétszázezer engedélyköteles fegyver közül melyikből adták le. Ma ezt nem tudják megmondani.

Egyébként a törvényjavaslat az EU-normáknak megfelelő számítástechnikai nyilvántartás bevezetésére is javaslatot tesz. Azt gondolom, ha ebbe az irányba megyünk, akkor az helyes irány.

Szeretnék magam is egy inkább érzelmi jellegű, de azt gondolom, helyénvaló érvet elmondani. Ez egy MTI-jelentés, 2001. március 6., kedd, MTI: "Sokkolta a santee-i, kaliforniai kisvárost az a hétfői véres akció, amelynek során egy tizenöt éves fiú egy középiskolában két diákot megölt, és tizenhárom személyt megsebesített. Tettének okai ismeretlenek." (Dr. Kis Zoltán: Ő tartotta a fegyvert?) A polgármester úgy vélekedett, hogy hasonló eset az Egyesült Államok bármelyik iskolájában megtörténhet. Ennek mintegy bizonyítéka, hogy Philadelphiában ugyancsak hétfőn őrizetbe vettek egy kilencéves fiút, akinél az iskolában lőfegyvert találtak. Az 1999/2000. tanévben kilenc diákot öltek meg lőfegyverrel saját iskolájukon belül.

Azt szeretném mondani, hogy én nem szeretnék olyan országban élni, ahol az engedélyes lőfegyvertartás oda vezet, mint ami jelen pillanatban az Egyesült Államokban észlelhető.

Azt is szeretném elmondani, hogy amíg Magyarországon évente ötven ember halálát okozza lőfegyver, addig az Egyesült Államokban, ahol a lakosság lélekszáma 26-szorosa a Magyar Köztársaságének, 16 ezer ember halálát okozza lőfegyver. A számok elgondolkodtatóak.

Tisztelt Ház! Az európai jogharmonizációs kötelezettségünkről sok szó esett már. 2002. december 31. az a határidő, ameddig a 91/447. számú EGK-határozatban foglalt és hazánk által megerősített kötelezettségvállalásnak megfelelően kell szabályozni - még az európai uniós csatlakozásunk előtt - az EU-normáknak megfelelő módon a lőfegyvertartást. Az európai lőfegyvertartási igazolvány ebből a szempontból egy jelentős jogintézmény, és ugyanígy ki kell építeni azt a központi számítógépes lőfegyver-nyilvántartást, amely kompatibilis ezzel az európai rendszerrel.

Annyit szeretnék meggyőződéses prohibicionistaként elmondani, hogy személy szerint minden olyan módosító indítványt természetesen támogatni fogok, amely tovább szigorít, és amely a további szigorítás irányába mutat. Egy kicsit meglepődtem az SZDSZ álláspontján is, hiszen ellentmondást vélek felfedezni akkor és abban, hogy a hadsereghez való viszonyuk megfogalmazásánál képviselt álláspont, a hivatásos hadsereg teljes eltörlése és a mellette szóló... (Dr. Hankó Faragó Miklós: Nem a hivatásos!) Bocsánat, a sorozás eltörlése és a hivatásos hadsereg bevezetése melletti kampányban felhasznált érvkészlet és a jelen vitában felhasznált érvkészlet között szerintem jelentős ellentmondás van.

Annyit szeretnék még elmondani, hogy én olyan erős polgári államot szeretnék, ahol az állam meg tudja védeni a polgárait; ahol nem szükséges a polgárok felfegyverzése vagy fegyverben tartása. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Amikor sokat hivatkozunk a keresztény államiságra, és amikor sokat hivatkozunk arra, hogy erős polgári államot építünk Európában, akkor nem lehet helyes út az, ha a szabad fegyvertartás irányába mozduló jogalkotást támogatjuk.

Kérném a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a kormány előterjesztését támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, MSZP; őt követi majd Fenyvesi Máté.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg nekem néhány személyes mondatot. Akik ismernek és akikkel nyolc-tíz éve együtt dolgozom a parlamentben, azok meglepődtek azon, hogy én ebben a témakörben szót kérek. Ez a meglepetés bizony megalapozott, hiszen én megrögzött pacifistának vallom magam; ez egyesek szemében természetesen a politikai alkalmatlanság bevallásával egyenlő. Annak idején támogatója, sőt bizonyos értelemben kodifikátora is voltam a polgári szolgálatnak, ott voltam a balkáni békemenetben, és rokonszenvezem az Alba Kör törekvéseivel.

Mégis szót kértem, és örülök annak, hogy így tettem, hiszen itt a vitában - miközben az ellenzéki képviselők sorban kapják a szemrehányásokat - elhangzott, tisztesség ne essék szólván, egy csomó olyan előítéletes ostobaság, ami számomra utólag is helyessé avatja ezt a tőlem szokatlan döntést. Én ugyanis meg vagyok arról győződve, hogy a lövöldöző amerikai gyerek, a szerencsétlen, nem lehet érv egy ilyen vitában. Meg vagyok arról győződve, hogy azok a pszichésen sérült amerikai gyerekek, akik természetesen nem rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel, legfeljebb fegyelmezetlen és a fegyvert helytelenül tároló szüleiktől juthattak hozzá a fegyverhez, semmilyen módon nem szolgálhatnak érvül e törvényjavaslat vitájában. Meg vagyok arról győződve, hogy a fegyvertartás önmagában nem vezet bűncselekményhez, megfelelő felelősség esetén még szerencsétlenséghez sem.

Mint ahogy kénytelen vagyok a túlzó általánosítások közé sorolni azt is, hogy a vagyonvédelmi cégek fegyvertartási lehetősége veszélyeztetettséget jelent.

 

(16.00)

 

Meg vagyok győződve arról is, hogy akinek fegyvere van, annak kötelessége azt szabályosan tartani, és a fegyvert szabálytalanul tartó állampolgárt megfelelően meg kell büntetni, legkevesebb azzal, hogy a fegyvertartási engedélyét visszavonják, de a veszélyeztetettség mértékétől függően más módon is.

Megnyugtatom Juharos képviselőtársam - akinek a kioktatásaival szemben már meglehetősen immúnis vagyok -, hogy nem fogok szót emelni a miniszterek és államtitkárok alanyi jogú fegyvertartási lehetőségéért. Ezt már szerencsétlen Herman Ottó védelmében is teszem, aki nyugodtabban látogathatja meg a Kis-Balatont. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Nem fogok szót emelni a képviselők alanyi jogú fegyvertartásáért. Én nem hallottam olyan szocialista felszólalót, aki ezt a jogot védte volna. Nem hiszem, hogy Kapronczi Mihály képviselőtársam a szocialista képviselők közé való besorolására igényt tart. Nagyon megértem az ő fenyegetettségi érzését, mint ahogy Atyánszky képviselő úrét is, és elképzelem, amint az ukrán maffiózók a parlamenti kézikönyvvel a kezükben róják a 4-es utat, és tartóztatják fel vagy engedik el a képviselőket. Sajnos, én két és fél év után is találkozom olyan arccal a parlamentben, akit még nem ismerek, de az ukrán maffiózók feltehetően a gyorsan menő autóban is hamarabb felismerik a képviselőket, mint ahogy én itt a parlamenti patkóban meg tudom tenni.

Befejezve a személyes felvezető részt: soha nem volt fegyverem, nem is lesz, nálam a fegyver válóok. Egyszer azt vettem észre, hogy életem párja a hétvégi házunkban, erdő mellett, kevésbé látogatott úton egy 15 kilós fejszét tart az ágyánál a feje mellett. Tessék eldönteni, hogy melyik a helyesebb megoldás!

A törvény kapcsán négy kérdésről szeretnék nagyon röviden szólni. Az első: nem vitatta senki, hogy az európai jogharmonizációs folyamatban vannak teendők, én magam sem vitatkozom ezzel. Azt viszont már vitatnám, hogy egy törvény tartalmánál elegendő hivatkozási alapot ad-e a többségi elvárás - s ezt kénytelen vagyok államtitkár úrnak címezni -, hiszen a többség várhat tőlünk olyan döntéseket, amelyeket éppen az európai jogharmonizációs kötelezettségeink miatt nem hozhatunk meg. Ha a többségi vélemény nyomását tartanánk a jogalkotás indokának, akkor bizony, államtitkár úr, a halálbüntetés visszaállítását is meg kellene fontolnunk.

Második megjegyzésem: a törvényi indokolás valóban nem része a jogszabálynak, de felfedi, bemutatja a jogalkotói szándékot, és bemutatja azt a társadalmi megalapozottságot és indokolást, ami miatt a jogalkotó a törvény normaszövegét elénk terjesztette. Ha ennek a törvénynek az indokolásából az derül ki, hogy a közrend és közbiztonság megerősítését várják a beterjesztett szövegtől, akkor az mindannyiunk számára tanulságul szolgál. És igenis fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy ezzel a törvénnyel hatékonyan védjük-e a közrendet és a közbiztonságot. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy ezzel a törvénnyel természetesen nem.

Hozzá kell tennem azt is, hogy a büntető törvénykönyv 29. § (1) bekezdése a jogos önvédelemről szóló törvényi tényállásban nagyon megfontolandó dolgot ajánl mindannyiunk, mindannyiuk figyelmébe. Ugyanis ennek a törvényi szakasznak a tartalma azt mondja ki, hogy a jogtalan támadással szemben az államnak kell megvédenie polgárait, de ezt a feladatot a társadalom tagjai, mint az államot létrehozó és alkotó polgárok át is vállalhatják. Hogyan, ha erre nincs eszközük? Ha támadás éri őket, azt fogják válaszolni, hogy "állj, vagy eláslak!"? Hogyan védjék meg az állampolgárok önmagukat akkor, ha az eszközt magát a veszélyforrásnak, potenciális veszély forrásának tekintjük? A közösség önvédelmi képessége eszköz nélkül megszűnik, és nem tudom, hogy mit ér a rendőrség a több nyelvű felhívásaival, nem tudom, hogy mit ér a rendőrség azzal a felhívással, amely magyarul is megjelenik, ha mindenki tudja, hogy a felhívás nem szól senkinek, mert legfeljebb a bűnözőknek van fegyverük, akik illegálisan hozzájuthatnak.

Harmadik megjegyzésem: sok szó esett arról, hogy miért kellenek új szabályok, de kevés szó esik arról, hogy bizonyos új szabályokat miért nem hozunk meg. Sok szó esett a leírt szigorítások indokolásáról, de nem esett szó arról, hogy más szigorításokban miért nem tudunk gondolkodni. Azt gondolom, ha sok a közúti baleset, akkor nem az autókat kell ritkítani, hanem jobban kell kiképezni az autót vezető embereket. Nekem van jogosítványom, de ha ma le kellene vizsgáznom, biztos, hogy megbuknék a vizsgán, és ezt így tartom helyesnek. Nagyon rossz vezető vagyok, szerencsére soha nem vezetek.

Ha az lenne a törvényben, hogy a fegyverhasználatot az eddiginél sokkal szigorúbb elméleti és gyakorlati alkalmasságot igazoló vizsgához kötik; ha az lenne a törvényben, hogy aki nem tudja tízszer egymás után szétszedni a fegyverét és hibátlanul összerakni; ha az lenne a törvényben, hogy aki nem tudja azt, hogy az automata fegyver csövében lehet még lőszer, attól elveszik a fegyverét, messzemenően egyetértenék vele. Ha az lenne a törvényben, hogy a fegyver tartásának és megtartásának feltétele a rendszeres lőtérlátogatás, a gyakorlatok elvégzése, a fegyvertartási szabályok maximális tiszteletben tartása, és ennek elmulasztása a fegyverviselési engedély visszavonásával jár, csak egyet tudnék vele érteni. Ha az van a törvényben - és ez szerencsére benne van -, hogy a pszichológiai alkalmasságot elő kell írni, akkor csak egyetérteni tudok vele. Legfeljebb azt tudom kérni, hogy tessenek nagyon szigorúnak lenni, mert Magyarországon mindenfajta alkalmassági papírhoz hozzá lehet jutni, nemcsak alkalmassággal, hanem készpénzzel is.

Mindezek alapján meg vagyok győződve arról, hogy a fegyvertartás szigorítása valóban hozzájárulhat a végzetes lőfegyver-használati hibák kikerüléséhez, és nem az állampolgároknál lévő fegyverek száma, hanem azok használata és helytelen tartása jelenti az igazi veszélyt. És különösen meg vagyok győződve arról, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való emberi alapjog érvényesítését nem a fegyver tartása veszélyezteti, veszélyeztetheti azt az önvédelmi képesség hiánya is.

Végül negyedszer: néhány mondatot engedjenek meg a sportlövészetről. Természetesen a sportlövészethez sem értek, de azt tudom sportlövészetben járatos barátaimtól, hogy az a bizonyos harmadosztályú szint 90 százalékos teljesítményt jelent. 180 kört kell lőnie annak, aki az új szabály szerint sportlövőként sportfegyver tartására engedélyt kaphat. Azt hallottam - államtitkár úr meg tudja mondani, hogy ez így van vagy nincs -, hogy vezető rendőrtisztviselők pezsgőt bontanak akkor, ha 150-160 körös teljesítményt érnek el. Azt is hallottam, hogy a lőversenyeken külön csoportban indítják a sportlövőket és a rendőröket, hogy a rendőröknek is lehessen sikerélményük. Ha ezek után nem változtatnak a kategóriába sorolás szabályain, akkor sikerül elérni azt, hogy a jelenleg negyedosztályú és igen népes sportlövőtábor kimarad az amatőr sportlövők köréből, nem kap lehetőséget arra, hogy sportfegyvert használjon, de nem hiszem, hogy tőlük kellene megvédeni a közösséget, nem hiszem, hogy ők veszélyeztetik a közbiztonságot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer megismételve, hogy mint valaki, aki fegyvert életében nem fogott a kezében, és a hátralévő túl hosszú idő alatt ezt az élményt ki sem akarja próbálni, azt mondom, olyan országban nem szeretnék élni, ahol a köz biztonságát azoktól féltik, akik önvédelmi fegyvert megfelelő felkészültséggel, megfelelően biztonságos körülmények között engedéllyel tartanak; nem szeretnék olyan országban élni, ahol a köz biztonságát a sportolóktól féltik; és különösen nem szeretnék olyan országban élni, ahol ezt a törvényjavaslatot így, ahogy van, elfogadják. Cserében megígérem, hogy soha nem igénylek fegyvert, és életem párja is marad a fejszénél. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

(16.10)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Fenyvesi Máté képviselő úrnak. (Fenyvesi Máté nincs jelen.) Ő nincs itt. Világosi Gábor képviselő úr következik, SZDSZ.

 

DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az a vád érte az ellenzéket, hogy hetet-havat összehord, csak azt nem értem, hogy ez milyen logika alapján került megállapításra. Hiszen abban mindegyikünk egyetértett - vagy legalábbis legtöbbünk -, hogy ez a törvényjavaslat az engedéllyel tartott fegyverekre vonatkozik, és gyakorlatilag abban is egyetértettünk, hogy a közrendre és közbiztonságra nem az engedéllyel tartott fegyverek a veszélyesek, mint ahogy az előttem szóló is megemlítette. Valóban, én is azt kritizálom, hogy az általános indokolásnak miért ez az első mondata, hogy a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvény megalkotásának célja, hogy a közrend és közbiztonság védelmét erősítse, amikor ok-okozati összefüggés a kettő között nincsen.

Szeretném hangsúlyozni, hogy amellett vagyunk, hogy minél kevesebb fegyver legyen kint, minél kevesebb fegyver legyen engedéllyel is az embereknél, de ez még nem jelenti azt, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat jó lenne akár szakmailag, akár más tekintetben. Tehát semmi ellentmondás nincs abban, hogy támogatjuk azt az elképzelést, hogy minél kevesebb fegyver legyen, és ezt a törvényjavaslatot alkalmatlannak tartjuk ezen cél elérésére. Ha Juharos képviselőtársam fejében ez nem áll össze, akkor ez más kérdés, és máshol van a hiba. Csak egy fél megjegyzés: ízléstelen volt az a mondat tőle, amivel az alföldi parasztot minősítette. Attól, hogy az alföldi paraszt nem tud latinul egy mondást, képviselőtársam még nem különb ember. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Dr. Kis Zoltán: Így van! - Keller László: Nincs helye ilyennek a parlamentben!)

 

ELNÖK: Tessék, folytassa a képviselő úr!

 

DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tehát amikor azt állítom, hogy a közrend és közbiztonság védelme érdekében ez az előttünk álló törvényjavaslat nem ér el semmit, mert nincsen ok-okozati összefüggés, akkor azt is állítom, hogy viszont a biztonsági szolgáltatások piacán jelentős átrendeződéssel jár.

Hamis többek között az a többször hangoztatott érv is, amely szerint a fegyveres támadók gyakorta lefegyverzik a biztonsági őrt, és ezért célszerűtlen, ha az őrök fegyverrel rendelkeznek. Tisztelt képviselőtársaim, az őrök lefegyverzésének okait nagyrészt a rossz kiképzésben, a vizsgáztatási rendszer és a rendőrségi felügyelet hiányosságaiban keresendők. Nem tudom, hogy miért jó az, ha az őröket lefegyverezzük olyan területeken, mint például a valóban egyre többet támadott postahelyek, pénzváltók, zálogházak, ékszerüzletek vagy bankfiókok, nem tudom, ezzel miért érünk el célt. Nem hiszem, hogy ezzel párhuzamosan majd önként leteszik a fegyvert a rablók is, csupán azt érjük el, hogy teljes mértékben kiszolgáltatottá válnak ezek az őrök.

Ugyanakkor érthetetlen az is, hogy a nagy értékű áruk tárolására szolgáló raktárbázisok őreit miért fegyverezzük le, és miért tesszük értékhatártól függővé a pénzszállító gépjárműveken birtokolható fegyvert. Itt már jó néhány megjegyzés elhangzott ezzel kapcsolatban, ezért valóban nem akarom ezt a tényleg komikumba illő szabályozási tervezetet tovább ragozni.

A fegyveres őrség működési anomáliáinak egyébként további okai a jogos védelem és a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés értelmezése körüli jogbizonytalanságból adódnak. Ezen a területen bizony lenne mit tenni, de ez a törvény erre sem ad természetesen választ. Gyakorlatilag tehát arról van szó, hogy a közrend és közbiztonság nem javulna, a biztonsági szolgáltatások piaca átalakulna, és jó néhány őr teljes mértékben kiszolgáltatott helyzetbe kerülne a bűnözőkkel szemben.

Az ifjúsági és sportbizottsági ülésen elhangzott az az érv is, hogy külföldön elterjedtek azok a módszerek, amelyek egy támadás esetén a pénzt használhatatlanná teszik. Amikor ez a technológiai eljárás elterjedt, és ennek a híre is elterjedt, akkor nagymértékben csökkent az ilyen jellegű bűncselekmények száma. Ez természetesen logikus, hiszen amikor a bűnöző tudja azt, hogy nagy-nagy valószínűséggel hiába támadja meg eredményesen adott esetben a pénzszállító autót, de utána nem jut pénzhez, mert az tönkremegy, akkor elgondolkozik, hogy inkább más úton-módon próbál meg pénzt szerezni, akár bűncselekmény elkövetésével is. De, tisztelt képviselőtársaim, Magyarországon még nem terjedt el ez a technológia.

Ugyanakkor, ha köztudomású lesz az, hogy lefegyverezzük ezeket az őröket, akkor bizony pontosan az ellenkező eset áll elő, akkor az a minimális visszatartó és elrettentő erő sem lesz, hogy attól tartanak a bűnözők, hogy netalántán a pénzszállító autót vagy akár objektumokat fegyverrel védik. Az is biztos, hogy ez is éppen olyan logikus állítás, mint a másik, és garantálom, hogy legalábbis átmeneti időre nőni fog az ilyen jellegű bűncselekmények száma, hiszen nincsen rizikója a bűnelkövetőnek.

Nézzük a törvényjavaslat néhány konkrét rendelkezését, hogy milyen problémák adódnak! Például a 4. §-ban úgy szól egy bekezdés, hogy az A kategóriába sorolt fegyverek polgári célra nem adhatók ki. A fegyveres biztonsági őrség e törvényjavaslat szerint hová tartozik? - mivel jelenleg sorozatlövő fegyverekkel rendelkeznek.

Azt írja továbbá a javaslat, hogy F kategóriába tartozó, például festéklövő fegyvert, illetve a G kategóriába tartozó légfegyvert 18 év alatti személy nem használhat. Hogyan lehet akkor versenyeztetni az ezen életkort nem betöltött személyeket?

Szintén elhangzott már itt a Magyar Sportlövő Szövetség monopolhelyzetbe hozása. Érthetetlen természetesen számunkra is, hogy milyen alapon helyezzük gyakorlatilag hierarchikusan a Dinamikus Lövész Szövetség, a Magyar Szituációs Lövész Szövetség, a Magyar Korongvadász Szövetség, a Magyar Technikai Tömegsport Szövetség fölé, nem beszélve arról, hogy milyen alapon ad ki igazolást a Magyar Biatlon Szövetségnek vagy a Magyar Öttusa Szövetségnek a Magyar Sportlövő Szövetség.

A sportfegyverek szállítására külön jogszabály kialakítását javasolnánk. Ugyanis az általános indokolásban mi szerepel? Ezzel a jogalkotó szándéka szerint a fegyvert csak arra a célra lehet használni, amire azt engedélyezték. Az ettől eltérő használat az engedély visszavonását eredményezi. Tisztelt képviselőtársaim, akkor az objektum őrzésére kiadott fegyverrel lőtéren nem gyakorolhat az illető, szakmai versenyen nem vehet részt, a felkészültsége javítása érdekében az önvédelmi fegyverrel rendelkező szintén nem gyakorolhat, illetve a vadász a sörétes vagy golyós fegyvereivel nem vehet részt vadászversenyen. Szerintem nem megfelelő ez a szabályozás.

Amikor arról beszélünk, és azzal indokoljuk a törvényalkotást, hogy szigorítani kívánunk, a lövészetvezető egy adott lőtéren szerződés vagy egyéb jogviszony alapján munkát végez - ez a 36. § (4) bekezdés -, de semmilyen képesítés vagy tanfolyam nem szükséges a lövészetvezetéshez. Amikor, mondjuk, a vagyonőri tanfolyam is 300 órás, úgy látszik, lövészetet vezethet az, aki néhány kizáró feltételnek nem felel meg, ugyanakkor semmiféle képesítése nincsen, semmiféle vizsgát nem kell neki letenni.

Nagyon érdekes a B kategória 7. pontja, ugyanis ezen pont hatálybalépésével a rendvédelmi és katonai szervek nemzetközi versenyzési lehetősége megszűnne, vagy legalábbis aránytalan mértékben megnehezülne. Gyakorlatilag versenyzőink, sportolóink, rendőr sportolóink például a NATO-versenyeken, rendőr, tűzoltó világjátékokon, a jogvégrehajtók olimpiáján nem vehetnének részt, illetve ha részt vennének, nagyon komoly hátrányba kerülnének. Hiszen a gyakorlat az, hogy Nyugat-Európában is elfogadott, hogy az ilyen polgári fegyverekkel sporttevékenységet lehet végezni. Egy biztos, hogy 1991-től kezdődően ezeken a világjátékokon a magyar rendőrök egy csoportja szenzációs eredményeket ért el, és hazánknak bizony nem kis dicsőséget szerzett, amikor, elnézést a kifejezésért, de tönkreverte az összes többi ország hasonló sportolóit. Azt hiszem, nem kellene ezeket a sportolókat ilyen nehéz helyzetbe hozni és ellehetetleníteni, hogy továbbra is kiválóan szerepeljenek ezeken a nemzetközi versenyeken.

A részletes indokolásban, ami természetesen benne van a normaszövegben is, az E kategóriába tartozók - ez az elöltöltős fegyverre vonatkozik - a javaslat szerint nem kerülnének alkalmazásra a 25-33. §-ban foglaltak.

 

 

(16.20)

 

 

A 25-33. §-ban foglaltak gyakorlatilag feltételeket szabnak, ilyen szövegek találhatók itt: "lőfegyvert és lőszert munkavégzés céljából az a természetes személy tarthat...", "lőfegyvert és lőszert sportlövészet céljára az a természetes személy tarthat...". Tisztelt képviselőtársaim, ha ezek a paragrafusok nem vonatkoznak rá, akkor gyakorlatilag lehetne vadászni, munkavállalásra, önvédelemre használni az elöltöltősöket, ne essünk tévedésbe, lehetne ezeket erre használni, úgyhogy itt megint csak egy nagy kérdés, hogy hogyan szigorítunk, amikor - nem kis túlzással - akár vadnyugati jeleneteknek lehetnénk tanúi.

Megmondom őszintén, hogy főképp a 49 pontból álló fogalommeghatározásoknál, illetve az értelmező rendelkezéseknél találtam rengeteg hibát a törvényjavaslatban, ezek majd nyilván a részletes vita során kerülnek napvilágra, akkor szeretném ezeket elmondani. Éppen ezért, ha az értelmező rendelkezések jelentős része pontatlan, akkor, én azt hiszem, ez a törvényjavaslat alkalmatlan arra, hogy a parlament elfogadja.

Összegzésképpen és végül egy igazságügyi fegyverszakértő véleményét mondanám el, aki úgy nyilatkozott: bármennyi időt fordítottak eddig e tervezetre, bármennyire is európai akar lenni, még messze van a kész állapottól.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Kétpercesre jelentkező van: Takács Imre képviselő úr, MSZP. Tessék!

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, miközben sok-sok bizonyíték hangzik el a törvényjavaslat negatívumait illetően, számomra az a fájó, hogy az ország házában nem szólunk más, ugyanilyen fontos kérdésekről, mint például arról, hogy mit tegyünk a tőzsdén lejátszódó negatív következményekkel, mit tegyünk a nettó megtakarítások nem megfelelő alakulásával, mit tegyünk a turizmus dinamikájának további biztosításával; tehát olyan nemzetgazdaságilag nagyon fontos törvényjavaslatokkal kellene foglalkoznunk, amelyek a lakosság egészét érintik.

És ha már ennél a törvényjavaslatnál tartunk, akkor én azt hiszem, nem lehet cél az, hogy képviselőket, polgármestereket vagy nem tudom, kiket kizárjunk vagy ne zárjunk ki a fegyverviselésből, mert - ahogy Kósáné Kovács Magda is mondta - a legfontosabb kérdés az, hogy az illető milyen lelki tulajdonságokkal rendelkezik, milyen a személyisége, rá lehet-e bízni egy fegyvert úgy, hogy azzal nehogy valamilyen veszélyt jelentsen a környezete számára. Mi értelme annak, hogy valakiket kizárunk ebből az egész folyamatból, másokat meg nem zárunk ki, holott azoknak a személyisége esetleg olyan lehet, ami legalább olyan veszélyt jelent a környezetük számára, mint más dolgok?

Tehát gyakorlatilag én úgy látom, tisztelt képviselőtársaim, hogy sokkal fontosabb kérdésekkel kellene háromhetente rágnunk egymást a nemzetgazdaság érdekében, mert ez a törvény így önmagában - ez a bizonyítékok alapján is megállapítható - nem megfelelő.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, SZDSZ.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg, amikor szólásra jelentkeztem, a törvényjavaslattal kapcsolatban csak egyetlen témáról szerettem volna beszélni, de az előttem elhangzott hozzászólások arra ösztönöznek, hogy részben azokra is reagáljak.

Igazából olyan érzésem volt, hogy például a nemrégen felszólalt Juharos képviselő úr mintha nem is hallotta volna, hogy miről beszélt nem sokkal korábban Kis Zoltán képviselő úr (Kósáné dr. Kovács Magda: Nem is hallotta!), mert teljesen olyan dolgokat próbált belemagyarázni abba a beszédbe, amik el sem hangzottak, sőt tudom, hogy Kis Zoltán képviselő úr nem is gondolt olyasmire.

Ismételten szeretném megerősíteni az SZDSZ álláspontját: úgy gondoljuk, hogy oly sok hibától szenved ez a törvényjavaslat, hogy még módosító javaslatokkal sem lehetne megfelelő formába hozni, ezért nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot. De ez nem jelenti azt, hogy egyetértenénk azzal, hogy Magyarországon, mondjuk, egy amerikai típusú jogi szabályozásra lenne szükség. Ismételten szeretném kijelenteni: támogatjuk, hogy lehetőség szerint minél kevesebb engedéllyel kibocsátott fegyver legyen forgalomban Magyarországon, és természetesen örülnénk annak, ha egyetlenegy olyan fegyver sem lenne, amely engedély nélkül van az országban.

Több tekintetben elhangzott a mai vita során az, hogy mennyire jó dolog az a körülmény, miszerint ez a törvényjavaslat eleget tesz a jogharmonizációs követelményeknek. Valóban, ezzel kapcsolatban, azt hiszem, dicsérő szavakat is lehet mondani. Kétségtelen tény, hogy az a VII. fejezet, amely erre vonatkozóan rendelkezéseket tartalmaz, aztán később a törvényjavaslat 47. §-a is végre azok közé a javaslatok közé sorolható, amelyek megfelelnek a jogalkotásról szóló törvénynek, illetve a jogszabályalkotásról szóló igazságügy-miniszteri rendeletnek, a 8002-es igazságügy-miniszteri tájékoztatóban foglalt követelményeknek. Valóban korrekt módon tartalmazza a törvényjavaslat az európai uniós jogszabályra való hivatkozást, megteremti a harmonizációs feltételeket - legalábbis én úgy gondolom, hogy ez így van.

Az azonban már mindenképpen túlzás, ha erre való hivatkozással megpróbálunk olyan, a törvény által érintett sok más területet is jogharmonizációs tekintetben vizsgálni, amelyeknek semmi közük a jogharmonizációhoz. Ez az egy témakör az, amely jogharmonizációs kötelezettséget teremt Magyarország számára, ennek a törvényjavaslat, úgy gondolom, eleget tesz, de a törvényjavaslatban az összes többi téma olyan, amelynek igazából nincsen sok köze a jogharmonizációhoz.

Egyszerűen azt sem értem, Juharos képviselő úr hogyan tehette azt, hogy a sorkatonai szolgálat eltörléséről kezdett el itt beszélni, mintha ezt mi valamilyen módon összekevertük volna ennek a törvényjavaslatnak a témájával. Sem Kis Zoltán képviselő úr nem beszélt erről, sem korábban egyetlenegy SZDSZ-es politikus ki sem ejtette a száján, amikor a sorkatonai szolgálat témájáról beszélt, hogy ennek valamilyen köze lehet a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslathoz. Ez egyszerűen, azt hiszem, oktalanság volt.

Viszont mindenképpen probléma az, hogy ugyan a harmonizációs kötelezettségeknek megfelelő színvonalon eleget tesz a törvényjavaslat, nem tesz eleget annak a követelménynek, amelyet szintén a jogalkotási törvény támaszt a törvényjavaslatokkal szemben, a 18., 21. és 32. §-ainak, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani a végrehajtási rendeletek tervezeteit is. Egyrészt ez sajnos nem egyedi hiba, és természetesen nem csak ebben a parlamenti ciklusban követett el ilyen hibát a kormányzat, ez egy régóta megjelenő probléma a magyar jogalkotásban. Csak az a helyzet, hogy ha viszonylag kisebb jelentőségű törvényjavaslatokról van szó, akkor ez a probléma könnyebben áthidalható, a képviselők általában szemet hunynak efelett. Viszont amikor várható, hogy garanciális jogokat érintő szabályozás kerül be a végrehajtási rendeletekbe - márpedig például ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán ezt mindenképpen elmondhatjuk, ha jól emlékszem, valahol az 50. § környékén..., nem, a 48. §-tól kezdődően körülbelül nyolc-tíz pontban sorolja fel a törvényjavaslat azokat a felhatalmazó rendelkezéseket, amelyek egy része bizonyosan érinteni fog garanciális szabályokat -, ezekkel kapcsolatban, úgy gondolom, indokolt számon kérni, hogy a végrehajtási rendelet tervezete miért nincs előttünk.

Most szeretnék rátérnék arra a témára, amelyet eredetileg szándékoztam kifejteni a tisztelt Országgyűlés előtt.

A törvényjavaslat 52. §-ának (5) bekezdése hatályon kívül helyezi az 1998. évi IV. törvénynek - amely a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói szakmai kamaráról szól -, ezen most hatályban lévő törvény 15. §-ának (5) bekezdését úgy változtatja meg, hogy a "lőfegyver" szó elmarad ebből a bekezdésből.

 

(16.30)

 

Azaz ebből egyértelműen következik, hogy az ilyen személy- és vagyonvédelmi szerepet betöltő szervezetek és személyek ezentúl nem hordhatnak lőfegyvert. Úgy gondolom, ez is egy komoly probléma. Bár ugyan igaz az, hogy sajnos gyakran halljuk a hírekben, hogy éppen a vagyonőröktől elvett fegyverekkel lövöldöznek a bankrablók, és ez semmiképpen sem örvendetes dolog, de valahol a vagyonőröknek és az ilyen jellegű tevékenységet végző személyeknek a fegyverrel való ellátása, ha az megfelelő körülmények között történik, megfelelően ellenőrzött módon, a személyi és tárgyi feltételeknek megfelelve, akkor úgy gondolom, hogy indokolt. De ez talán a kisebbik probléma. Ha el lehetne érni, hogy folyamatosan, mindig egyre kevesebb fegyver lenne forgalomban az országban, akkor ezzel még talán könnyebben is egyet lehetne érteni.

A nagyobbik probléma azokkal a rendelkezésekkel van, amelyek ebből a rendelkezésből következnek. Ebből a tiltásból, azaz a fegyvertől való megfosztásból következik az, hogy valakinek ezt a feladatot a piacon majd be kell töltenie és el kell látnia. Teljesen egyértelmű, hogy ez a törvényjavaslat nem tesz mást, mint abszolút monopolhelyzetbe hozza a munkaidőn kívül, vállalkozási tevékenységben végzett rendőri vagyonvédelmi lehetőséget. (Dr. Kis Zoltán: Így van! Nyíltan kell erről beszélni!) Ezt egyébként az alkotmányügyi bizottság ülésén a kormány tisztelt képviselője igazából nem is tudta vitatni, és a törvényjavaslatnak több olyan rendelkezése van, amelyből ez teljesen egyértelműen és világosan kikövetkeztethető.

Egyrészt a módosuló rendelkezések között az 51. § fogalmazza meg azt, hogy azoknak a nagy cégeknek, amelyek bizonyos értékhatár fölötti szállítást végeznek, amelyről egyébként a törvényjavaslat 31. §-a (1) bekezdésének g) pontja és a (4) bekezdése is rendelkezéseket tartalmaz - tehát mondjuk, a Posta, a MÁV és egyéb olyan nagyobb bankok, amelyek ilyen jellegű tevékenységet végeznek -, azok számára szinte egyirányú utcaként, majdhogynem egyetlen megoldásként lehetővé teszi azt, hogy erre szakosodott cégeket hozzanak létre, többségi tulajdonnal, és kössenek megállapodást olyan fegyveres, illetve valamilyen vagyonvédelmi szerepet betöltő cégekkel, amelyek egyértelmű, hogy igazából csak azok a rendőri vállalkozások lehetnek, amelyek megtehetik azt, hogy a munkaidőn kívüli tevékenység során az önvédelmi fegyverükkel ilyen jellegű tevékenységet végezzenek. Úgy gondolom, hogy ez több szempontból is megengedhetetlen.

Egyrészt én semmilyen szempontból nem tartom jónak azt, hogy az a rendőr, aki napközben végzi a rendőrségi törvényben rögzített munkáját, az a munkaidő végén leteszi az egyik fegyverét, előveszi a másik fegyverét és elmegy vagyonőrnek, elmegy biztonsági embernek egy céghez, ahol ha mondjuk, valamilyen probléma adódik az ott végzett tevékenysége során, fegyverhasználatra kerül sor, betörésre, rablásra, egyebekre kerül sor, akkor ugyanabban az ügyben másnap esetleg egyenruhában vagy nyomozóként civil ruhában visszamegy és nyomozást végez. Ez egyszerűen teljességgel elfogadhatatlan és elképzelhetetlen számomra!

A másik probléma az, hogy abszolút monopolhelyzetet teremt a piacon. Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a rendőri fizetések ma Magyarországon - főleg az alacsonyabb beosztású rendőröknél - nem olyanok, amelyek megnyugtatóak lennének. A mai újságokban lehet olvasni arról a közvélemény-kutatásról, amelyet rendőrök között végeztek. A korrupció, a rendőrök körében végzett közvélemény-kutatási adatok alapján, olyan mértéket ölt, ami megdöbbentő és elszomorító. Nyilvánvalóan ennek nagyon sok oka van. Igaz az, hogy nem jól fizetettek a rendőrök, de nem megoldás az, hogy ilyen módon a piacon monopolhelyzetet teremtve lehetőséget kapjanak arra, hogy ezt az űrt, amelyet a törvény mesterségesen kelt, ők töltsék be. Ha belegondolunk abba, hogy ezek a nagy cégek milyen könnyen tudnak létrehozni ilyen vállalkozásokat, akkor abból világosan látszik, hogy ezek fogják finanszírozni az ilyen jellegű tevékenységeket, és ebből jó dolog véleményem szerint semmiképpen nem következhet.

A Kis Zoltán képviselő úr, Világosi Gábor kollégám által elmondottak és az általam elmondottak alapján változatlanul azt kell mondanom, hogy ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni.

Szeretném tisztelettel felhívni a kormány figyelmét arra, hogy talán érdemes lenne megfontolni, hogy egy átdolgozott formában kerüljön elénk a javaslat; annak sokkal jobban tudnánk örülni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Kertész István képviselő úrnak, MSZP.

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy hozzászólásomat egy kicsit távolabbról kezdjem.

Alapvető kérdés, hogy kinek szól, kiről szól és mit szabályoz ez a törvény. Mint minden esetben, a törvény a törvénytisztelő polgárok számára jelent korlátozást, és a fegyverhasználattal kapcsolatos bűncselekmények megtörténte után a nyomozó és az igazságügyi szervek számára jelent igazodási pontot, értékelési alapot. A törvényhozás nem tudta és ez a törvénymódosítás sem tudja érdemben befolyásolni a törvényeket nem tisztelő, sőt az azok megsértésére szövetkező illegális csoportok munkáját, tevékenységét. Ez az ellentmondás az előttünk lévő, népszerű nevén: fegyvertörvény-módosítás minden egyes pontjában fellelhető. Szigorú szabályokat állít a törvénytisztelő polgárok elé, miközben a törvényeket nem tisztelő csoportok mozgásterét, lehetőségét lényegében nem érinti.

Az új fegyvertörvény hosszú idő alatt alakult ki a mai változatára. Talán ennek is köszönhető, hogy maradtak benne rendezetlen, az előző változatokból maradt elemek, például a 28. § (7) bekezdése visszautal az (1) bekezdés a-d) pontjára, a d) pont pedig valamelyik kanyarban elfogyott.

A javaslat formálódásában a szakmai szervezetek véleményezési lehetőséget kaptak. Ezek után érthetetlen, hogy a tervezet kizárólag a Magyar Sportlövők Szövetségét ismeri el különböző jogosítványokkal felruházott szervezetként. Ez azt jelenti, hogy a törvény tervezete a Magyar Sportlövő Szövetségen keresztül teszi lehetővé, hogy például a Magyar Öttusa Szövetség lövészetszervező tevékenységét folytassa. Ez nyilvánvalóan nonszensz, és a kizárt hat legnagyobb szövetséggel szembeni bizalmatlanság jele.

Tisztelt Képviselőtársaim! A hosszú idő alatt formálódó törvényjavaslat végül is a korábbi egyeztetett változatokhoz képest gyökeresen eltérő tartalmú. Az csak egy felvetés, hogy a tervezet meg kívánja szüntetni a kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok, parlamenti képviselők, minisztériumi főosztályvezetők és polgármesterek e tisztséggel együtt járó alanyi jogát a lőfegyver tartására. Meg is értem ezt az intézkedést, hiszen ilyen megbízhatatlan társaság számára nagy könnyelműség lenne önvédelmi fegyvert alanyi jogon engedélyezni. Nagyobb hiba, hogy a törvénytervezet a vagyonvédelem terén csak az értékszállítóknak, és ezeknek is csak bizonyos érték feletti szállítás esetére engedélyezi a fegyvertartást. Azt is mondhatnánk ezután, hogy a rablásra készülőnek csak azt kell figyelnie, visel-e fegyvert a vagyonőr, mert ha nem, akkor minimális zsákmányra számíthat, ha igen, az oldalán csüngő fegyver egyezményes jel arra, hogy komoly értéket szállít.

A törvénytervezet a sportlövészet vonatkozásában is szigorít. A saját sportfegyver megszerzésének követelményét harmadosztályú minősítési szintre emeli fel. Magam saját kedvtelésemre veszek részt a helyi lövészegyesületben, de tanúsíthatom, hogy a lövészettel barátkozó kisfiam tízéves kora óta maximálisan fegyelmezett amatőr résztvevője a gyakorlásoknak és a háziversenyeknek. Lehet, hogy lesz belőle sportoló, lehet, hogy nem. Ezt én a magam részéről a feltételek biztosítása oldaláról nyilvánvalóan csak elősegíthetem. Ezt akkor is meg kell tennem, ha tudom, hogy a sportlövő a legritkább esetben éri el azonnal a harmadosztályú minősítést. Tehát a törvénymódosítási javaslat életbe lépése után a tehetséges fiatal lövészek nem kaphatnak saját fegyvert, csak akkor, ha már harmadosztályú minősítéssel rendelkeznek, azt pedig könnyű belátni, hogy a harmadosztályú minősítés megszerzése lényegesen könnyebb saját fegyverrel, mint az egyesületek mindenki által használt eszközeivel.

Európai uniós törekvéseink vannak, ezért minden törvénytervezetet erről az oldaláról is indokolt vizsgálni. Ez a tervezet meglehetősen távol van minden európai normától, lényegesen szigorúbb szabályokat tartalmaz; a csatlakozás után, ha elfogadjuk ezt a törvényt, megint mi leszünk saját hazánk másodrendű polgárai. Az uniós államok hazánkba látogató polgárai a saját, lényegesen szabadabb körülmények között megszerzett lőfegyverükkel bejöhetnek az országba, miközben mi itthon is korlátozva vagyunk.

 

(16.40)

 

Némi rosszindulattal azt is mondhatom, hogy Don Vittorio szabadon jöhet saját engedélyes pisztolyával Szicíliából üzleti tárgyalásra, mi meg bólogatunk hozzá.

A következő érdekessége a módosításnak, hogy az alanyi jogosultak köréből kivették a fegyveres testületek tagjait. Velük szemben pedig elvárás, hogy a szolgálati idő után is védjék a közbiztonságot, helyezzék magukat szolgálatba, lépjenek fel a törvénytisztelő polgárok érdekében, a törvényeket megsértőkkel szemben. Attól tehát, akitől elvárjuk, hogy védjen meg bennünket még civil ruhában is - holott sok esetről tudunk, amikor az egyenruhás szolgálat sem volt képes védelemre -, az ehhez a szükséges önvédelmi fegyvert megtagadjuk.

Ugyanakkor a törvényjavaslatban az is szerepel, hogy a fegyveres testületek tagjának parancsnoka engedélyezheti a szolgálati fegyver szolgálat utáni viselését is. Aki azonban tudja, hogy a szolgálati fegyver zömében a P-63-as típusú fegyver, azt is tudja, hogy ez igazából csak akkor veszélyes, ha a bűnöző után dobva sikerül azt fejen találni. Magam katonakoromban az RPG mellé kaptam pisztolyt is, innen tudom, hogy katonatársaim 90 százaléka nem találta el az álló alakot ezzel a fegyverrel. Nem értem, ha egy pénzügyőrnek, akinek szolgálati ideje lejárta után is számolni kell személyes bosszúval, és komolyan veszi azt, hogy neki kötelessége van szolgálati idő után is a rendvédelem terén, miért ne tarthatná magánál saját pénzből vásárolt, elfogadható minőségű önvédelmi fegyverét.

Nagyon jó javaslatokat is kaptam a szigorítás logikus elemeire is. Például racionális meggondolás lenne az is, hogy az önvédelmi fegyvert, megvásárlásától számított egy héten belül lőpróbára kelljen vinni az ezzel foglalkozó hivatalos intézményhez, mely intézmény e lőpróba után a hüvelyt és a magot - mint a fegyver ujjlenyomatát - nyilvántartásba vegye. Természetesen minden csőcsere után ezt a nyilvántartásba-vételi eljárást meg kellene ismételni.

Az érdekeltek számára elfogadható, hogy legyen szigorúbb az ellenőrzés és a megszerzés feltételrendszere. Nem fogadható azonban el az, hogy a fegyelmezett állampolgárokat fosszák meg az önvédelemhez való jogtól, miközben a bűnözők felé semmiféle korlátozó intézkedéssel nem állít újabb akadályt a törvénymódosítás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Aki már részt vett szigorú előírások betartása mellett lövészeten, az nem téveszti össze a vidámparki mutatványosok és a lőterek szigorú szabályait. A fegyver fegyelmez is, elsősorban gazdáját fegyelmezi. Aki tisztában van fegyverének lehetőségével, az tisztában van saját felelősségével is.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Megvallom őszintén, az eddigi parlamenti gyakorlatomban szokássá vált, hogy a törvényjavaslatokat elküldöm szűkebb és tágabb környezetembe, de ennyire szélsőséges indulatokat, véleményeket kiváltó törvényjavaslattal nem találkoztam, és azt hiszem, a napi sajtóból is érezhető, hogy még a környezetemben egyébként egyetértő emberek között is igen ellentmondásos volt ennek a törvényjavaslatnak a fogadtatása.

Engedjék meg, hogy akár lábjegyzetként is jelezzem azt a beszélgetést, amelynek lényege az volt, hogy az egyik képviselőtársam felháborodva fogadta azt, hogy elveszik a fegyvert tőle. Mire én azt mondtam neki, ha mindenkinek lehetővé tennék alanyi jogon a fegyvertartást, én mindenkor ragaszkodnék ahhoz, hogy a parlamenti és az önkormányzati képviselők és a polgármesterek ne kapjanak fegyvert (Dr. Hankó Faragó Miklós: Helyes!), mert akkor olyan törvényeket fognak hozni, olyan környezetet fognak teremteni, amelyben ők és családjuk, illetve az ország biztonsága adva van.

Tudom, egy kicsit tragikomikus ez a megfogalmazás vagy talán pedagógiai célzatú, de talán a lényege is benne van, hiszen Horváth Balázs, aki 1990-től valóban egyik szószólója volt ezen gondolatoknak, és eléggé határozottan képviselte az elmúlt évtizedben mindazt, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz, ő a Magyar Demokrata Fórum nagyon határozott álláspontját fogalmazta meg; és nyilván van néhány kitétel, amelyben módosításokat javasol, például a nyomozó ügyészek esetében igenis lehetővé kell tenni alanyi jogon a fegyvertartást. Én magam inkább az ördög ügyvédje leszek most, és próbálom közvetíteni azokat a gondolatokat, javaslatokat vagy éppen értelmezési zavarokat, amelyekkel találkoztam a törvényjavaslat vizsgálata során különféle szakmai fórumokon, beszélgetéseken.

Tisztelt Ház! A nyilvánosság számára hozzáférhető statisztikai adatok szerint Magyarországon 188 ezer lőfegyver, ebből 116 ezer vadászfegyver van, fegyvertartási engedéllyel rendelkező természetes személyek, további 20 ezer van jogi személyek, például őrző-védő vagy pénzszállító cégek, sportegyesületek birtokában.

Az uniós jogharmonizáció folyamatában - ezt sokan hangoztatták ma már - szükségessé vált a hazai fegyverszerzési és fegyvertartási jogszabályoknak az Európai Unió joggyakorlatához történő közelítése. Értelmezésem szerint ennek a közeledésnek a jegyében változnának Magyarországon a fegyverek birtoklásának a szabályai.

A javaslat szűkíti az alanyi jogon fegyvert használhatók személyi körét, és a korábbiaknál magasabb szintű megfelelési követelményeket ír elő. Leginkább az önvédelmi fegyverre jogosultak köre szűkül, de lényegesen kevesebb fegyver tartására lesznek jogosultak a sportlövők és az őrző-védő társaságok is.

A törvényjavaslat céljait és irányát helyeslem, de a fegyvertartás európai szabályait ismerő szakértőink számos olyan hiányosságra hívták fel a figyelmünket, ami a javaslat változatlan formában történő elfogadása esetén később véleményünk szerint sok probléma, félreértés okozója lehet. Minden jel szerint nem annyira végletesek, tiltó jellegűek az uniós szabályok, mint ahogyan ez a törvényjavaslatból kitetszik.

Tisztelt Ház! Elfogadom, elfogadjuk, hogy az élethez és az egészséghez fűződő alkotmányos alapjog értelmében a törvény polgári célra szűk körben lehetőséget ad a rövid lőfegyver tartására. Ugyanakkor szakértőink ellentmondásosnak tekintik azt, hogy éppen az élethez fűződő jogra hivatkozással engedélyezhető a lőfegyver birtoklása, és éppen a személyvédelemmel foglalkozó szervezeteket zárja ki a fegyvertartásra jogosultak köréből a javaslat. Ezt mindenképpen valamilyen formában alaposabban meg kell indokolni.

Ugyancsak sokan átgondolatlannak érzik azt a változtatást, hogy csak az értékszállítással foglalkozó cégek, megfelelő értékhatár szállítása felett birtokolhatnának fegyvert, a vagyonőrző szervezetek már nem.

Az értékhatár megkövetelése - sok értékelésben olvashattam ezt - számos visszaélésre adhat alkalmat, például a szállítók, akiknek elvileg tudniuk sem lehetne, hogy mit szállítanak, aszerint kapnának fegyvert, hogy aznap nagy érték lapul-e a leplombált zsákokban vagy csak kis címletű bankjegy, vagy nem éppen értékes részvényköteg.

A bűnözőknek csak akkor érdemes támadniuk, ha látják a kísérők fegyvereit? - tették fel többen a kérdést, és megvallom őszintén, a választ nem tudtam igazán megfogalmazni. Nyilván a tárcának, a szakértőknek van erre válaszuk.

Aztán megkérdezték tőlem, hogy kik őriznék a bankokat, a nagy összegeket forgalmazó brókercégeket, hiszen a fegyveres őrizet nélkül az ott dolgozók biztonsága is, hiszen nem ritkán gyilkolnak bűnözők pusztán amiatt, hogy tanú ne maradjon, megoldatlan lesz.

Tisztelt Ház! Sokan nem értjük, és magam sem tudtam erre választ adni, hogy miért kitüntetetten csak a Magyar Sportlövők Szövetsége adhat ki igazolást sportfegyver versenyre történő behozatalára, amikor ennél a szervezetnél jóval nagyobb taglétszámú legitim szervezetek is léteznek, például a Lövész Szövetség vagy a Magyar Sportlövők Szövetsége (Sic!), vagy a Koronglövő Szövetség, vagy a Magyar Dinamikus Lövész Szövetség, vagy éppen a Magyar Szituációs Lövész Szövetség.

Betarthatatlannak vélik sokan azt az előírást is, amely az 1969. évi brüsszeli egyezmény próbabélyegeit követeli meg a behozható sportfegyvereken. Azt kaptam, hogy ezt az egyezményt mindössze 16 ország írta alá, azaz az afrikai, amerikai, ázsiai kontinens országai többségükben nem.

 

 

(16.50)

 

Sokan azt fogalmazták meg, hogy magunkat zárnánk ki a nemzetközi versenyek rendezéséből, ha ezektől az országoktól olyan szervezet igazolását követelnénk meg, amelyeknek ők nem is tagjai.

Többen fogalmaztak alkotmányossági aggályokat is. A törvényjavaslat szerint azokat a fegyvereket, amelyeknek a törvény elfogadása esetén nem hosszabbítják meg a tartási engedélyét, azokat rendőrségi tárolásra be kell szolgáltatni. Eddig világos. Formálisan ez nem a fegyver elkobzását jelenti, gyakorlatilag azonban egy jelentős érték tartós elvonását - mondják alkotmányügyben jártas bírálói a törvénytervezetnek. Ma a legolcsóbb vadászfegyver is 200 ezer forintnál kezdődik, az önvédelmi marokfegyverek ára, például a Berettáé - megvallom őszintén, nem tudnám megkülönböztetni, de hallom - 400 ezer forinttól indul. Csupán 20 ezer vadászfegyver bevonása - egyszerű számítás - 4 milliárd forint értékű vagyon elvonását okozná. Itt többen nagyon hiányosnak érzik a törvényjavaslatot, ugyanis ha szűkíteni kívánjuk a fegyvertartásra jogosultak körét, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy a fegyverek bevonására alkotmányos keretek között, a tulajdonhoz fűződő jogosítványok sérelme nélkül kerüljön sor. Én megértettem a törvénytervezetből azt, hogy egy bizonyos határidő után ezt eladni lehet, tehát pénzzé lehet tenni, azonban a hazai fegyverpiacon éppenséggel a piacra kerülő nagy darabszáma miatt erősen le fog csökkenni az értéke, mondják sokan, éppen ilyen alkotmányossági aggályok keretében.

A szakértőink még számos kiegészítést fűztek a törvényjavaslat jelenlegi szövegéhez, ami azt sejteti számomra, hogy bár a törvényjavaslat általános vitára alkalmas, mindenképpen jó irányban indul el, de kemény egyeztetésekre lesz szükség annak érdekében, hogy a törvényjavaslat eredeti céljának megfeleljen, vagyis a fegyvertartás európai szabályainak megfelelő és mindenképpen az ország nyugalmát és a biztonságot szolgáló törvény szülessen.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Így az általános vitát elnapolom; folytatására következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személy- és tárgykörözésről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/3739. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3739/1., 2., 3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, az ajánlás szerint 20 perces időtartamban. Tessék, miniszter úr!

 

 

(Dr. Világosi Gábort a jegyzői székben
Kapronczi Mihály váltja fel.)

 

 




Felszólalások:   1-39   39-90   90-112      Ülésnap adatai