Készült: 2020.09.23.15:34:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

167. ülésnap (2000.10.20.),  1-323. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása
Felszólalás ideje 13:20:58


Felszólalások:   1   1-323   323-335      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a költségvetési vita folytatására készülődő képviselőket és természetesen azokat is, akik vagy a tévé, vagy a rádió előtt figyelemmel kísérik majd a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 15. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek a segítségemre.

Miként azt az imént mondtam, soron következik a Magyar Köztársaság következő két évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/3122. számon, az Állami Számvevőszék jelentését T/3122/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3122/3-10. és 12-19. sorszámokon kapták kézhez.

Az MSZP képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a mai napon a központi költségvetés és a társadalombiztosítás költségvetése tárgyalására ne elkülönítetten kerüljön sor. A képviselőcsoport indítványa alapján bejelentem, hogy nincs akadálya annak, hogy a mai ülésnapon az egyes képviselői felszólalások a törvényjavaslat bármely részét érintsék. Az egyszerűség, illetve a tervezhetőség érdekében terveztük úgy hétfőn, és ezért is küldtem ki az előzetes tájékoztatóban a tegnapi napra, illetőleg a ma délelőttre a társadalombiztosítási költségvetésre vonatkozó vitaszakaszokat, hogy ez minden felszólalni kívánó képviselő számára kalkulálható legyen, de mondom még egyszer, nincs akadálya, hogy a vita egy későbbi szakaszában is érintse valaki ezeket a kérdéseket.

Felkérem Herényi Károly jegyző urat, hogy ismertesse a mai napi időkereteket.

 

HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A ma rendelkezésre álló időkeret a következő:

Televízió előtt: Fidesz 71 perc; MSZP 77 perc; Független Kisgazdapárt 40 perc; SZDSZ 33 perc; MDF 29 perc, MIÉP 29 perc. Adásidőn kívül: Fidesz 166 perc; MSZP 178 perc; FKGP 94 perc; SZDSZ 73 perc; MDF 66 perc; MIÉP 65 perc.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor az írásban előzetesen megadott sorrend szerint. Elsőként megadom a szót Rockenbauer Zoltán miniszter úrnak.

 

ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-2002. évi költségvetése lehetővé teszi, hogy a kulturális életben szinten tartsuk azt a jelentősnek nevezhető emelkedést, amelyet a tárca 1999-ben elért. Ez az emelkedés 2002-ben az 1999. évihez képest nominálisan 45 százalék, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jónak tekinthető. Mindazonáltal ez az összeg arra elegendő, hogy a tárca a főbb prioritásait megvalósítsa, de semmiképpen sem fedezheti valamennyi terv, igény vagy elképzelés költségét, amelyet egyébként üdvösnek és kívánatosnak látnánk megvalósítani. Ennek megfelelően, valamint annak a ténynek a figyelembevételével, hogy bizonyos millenniumi programok kifutnak a jövő év második felére, kellett mérlegelnünk, hogy mire fordíthatunk többet az elkövetkező évben, és mi az, amit az előző két évben megkezdettekhez képest szinten tartani vagyunk képesek.

A szűkre szabott időkeretnek megfelelően a következőkben a tárca költségvetésének csak néhány kiemelt pontjára szeretném felhívni a figyelmet.

Az első és legfontosabb eredmény, amelyről beszámolhatok, hogy a 2001-es és 2002-es költségvetés lehetővé teszi, hogy a közgyűjteményekben és közművelődési intézményekben dolgozók jelentős, az inflációt lényegesen meghaladó mértékű béremelésben részesüljenek. Ehhez fogható bérnövekedésre ezen a területen az elmúlt tíz évben - sajnálatos módon - nem volt példa, reálbér-emelkedésre egyáltalában nem. A bérrendezés megtervezésénél két alapvető költségvetési szempontot kellett figyelembe vennünk; egyfelől a kormány általános bérpolitikáját, másfelől a tárcánk anyagi lehetőségeit, azaz hogy a rendelkezésünkre álló keretből miként és mennyit tudunk bérfejlesztésre átcsoportosítani.

Az előző évek gyakorlatával szemben úgy véltük, elengedhetetlen, hogy a kultúra és annak intézményei működésében részt vevők munkájának elismeréseként megfelelő intézkedésekre kerüljön sor, akár még más programok megvalósításának rovására is. Az érintett terület szakmai dolgozóinak fizetésemelésére a szakmai szorzó növelésével 2001-ben 750 millió forintot, 2002-ben 2 milliárd 250 millió forintot tartalmaz a költségvetés. Ennek megfelelően a közgyűjteményekben, közművelődési intézményekben foglalkoztatottak 2001 januárjában 6-9 százalékkal keresnek majd többet, míg jövő év szeptemberében a szakmai munkakörökben dolgozók minimum 15 százalékkal, de adott konkrét esetben akár 24 százalékkal is több béremelésben részesülhetnek. Más szóval ez azt jelenti, hogy 1999-ben a központi és önkormányzati közgyűjteményekben, közművelődési intézményekben foglalkoztatott megközelítően 18 ezer dolgozó összes keresete 12,8 milliárd forint volt. A bérpolitikai intézkedés nyomán: a bértábla 8,75 százalékos januári növelése, a szakmai szorzó szeptember 1-jétől 1,05-ről 1,2 százalékra emelése, valamint a minimálbér 40 ezer forintban történő megállapítása következtében 2001-ben a terület dolgozóinak bére összesen 17 milliárd forint lesz - tehát 12,8 milliárd volt eddig, és 17 milliárd forint lesz. Ez egy főre vetítve 15,4 százalékkal több, mint 2000-ben.

 

(8.10)

 

A kultúrában dolgozók lételeme a könyv, illetve annak digitalizált formái. A könyv - vagy nevezzük dokumentumnak - egyszerre munkaeszköze és célja, tárgya és feltöltődése a kultúra bármely területéhez kötődőnek. A közművelődési és közgyűjteményi dolgozók 2001 januárjától cél jellegű támogatást kapnak nyomtatott, hangzó vagy elektronikus dokumentumok vásárlásához. A rendelkezésre álló keret 2000-ben személyenként 8226 forint. A beszerzés könyvklub formájában valósulhat meg, vagyis a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság közreműködésével a boltinál jóval alacsonyabb áron lehet majd a könyvekhez hozzájutni. A hozzájárulás fedezete a minisztérium költségvetésében összesen 123 millió forint.

A fejezet beruházási feladatai között változatlanul kiemelt jelentőséggel bír a nagy közgyűjtemények, múzeumok rekonstrukciója, korszerűsítése. Az elkövetkezendő két évben közel 7 milliárd forint áll rendelkezésre nagy nemzeti gyűjteményeink, mint a Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Természettudományi Múzeum, Iparművészeti Múzeum beruházásainak folytatására.

A kormányprogramnak megfelelően emelt összeggel, 5,5 milliárd forinttal folytatódik a világörökség részét képező budai Várban lévő Szent György tér és Várbazár helyreállítása. Említést érdemel még a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely kialakítása a Budapest, IX. kerület Páva utcai, használaton kívüli zsinagóga épületében, valamint a diktatúrák áldozatainak múzeuma is. E két beruházás kétéves előirányzata mintegy 2 milliárd forint.

Tárgyi kultúránk szempontjából az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb öröksége műemlékeink és azon belül a kastélyállományunk méltatlan állapota. A kastélyok állagromlása az elmúlt évtizedek alatt oly mérvű volt, hogy az 1970-es években 28 kastélyt és kúriát kellett a műemlékjegyzékből törölni. A magyar kastélyállomány megmentése központi elhatározást és kormányprogramként kellő anyagi támogatást igényel. Mindez a 2000-ben elindult kastélyprogramban valósulhat meg.

Az említettek olyan beruházások, amelyek hosszú távon térülnek meg a nemzeti tudat formálásával, a helyi és az országos idegenforgalom fellendülésével. Az OMVH által megkezdett felújítási tevékenység kellő pénzügyi fedezet hiányában eddig mindössze hét kastély állagvédelmére, helyreállítására szorítkozott. A program teljes előirányzata 3084 millió forint volt. Tudatában kell lennünk azonban annak, hogy a műemlékvédelem égető kérdéseinek megoldása roppant költségigényes feladat, amely nem hagyatkozhat pusztán költségvetési forrásokra.

Az egyházi ingatlanok tulajdonrendezését követően visszajuttatott épületek rendbehozatalát jelentős felújítási, rekonstrukciós kerettel támogatja a kormányzat. Ez az előirányzat 2001-ben 2000 millió forint, 2002-ben 3000 millió forint. A tárca továbbra is támogatja az egyházi közgyűjtemények működését, valamint külügyi tevékenységét. Ez utóbbi támogatás elsősorban az európai keresztény-keresztyén közösségi beilleszkedést szolgáló és a határon túli magyar testvéregyházakat ebbe a folyamatba egyaránt bevonó szakmai programokat segíti.

Növekvő mértékben folytatódik a hittanoktatás támogatása. Megjegyzendő, hogy ezt a támogatást 1998-ban az előző kabinet megszüntette. A támogatás alapján 527 ezer gyermek részesül a közoktatási rendszerhez kapcsolódva hazánkban hittanoktatásban, erre 2001-ben 2171 millió forint, 2002-ben 2301 millió forint áll rendelkezésre.

Ezeréves államiságunk megünneplésének kulturális programjai a 2001. évben is folytatódnak, amelynek támogatási előirányzata egymilliárd forint. A tárca költségvetésében megvan továbbá az új Nemzeti Színház felépítésének, az Uránia Nemzeti Filmszínház létrehozásának, a Nemzeti Filharmonikusok megemelt költségvetésének, a 2001-es franciaországi magyar kulturális év költségeinek, valamint a hagyományok háza program elkezdésének a fedezete - hogy csak néhány kiemelt programot említsek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Lassan befejezéshez közeledik az általános vita, sok mindenről szóltunk már, ezért én az önkormányzatokkal kapcsolatban csak egy-két lényeges kérdésről szeretnék szólni.

Az önkormányzatok a költségvetési törvényjavaslat alapján 2001-ben és 2002-ben is nehéz helyzetben lesznek, mert 2001-ben 12,6 százalékkal nő ugyan az önkormányzatok központi támogatása, 2002-ben 10,3 százalékkal, azonban a 2001. évi növekedést nem a 2000. évi előirányzat alapján, hanem az árvízkárok miatt 2,1 százalékkal csökkentett összeggel számították ki. Ugyanakkor az államháztartás egészéhez hasonlóan az önkormányzati alrendszerben is 2-2 százalékos létszámcsökkenéssel számol a központi költségvetés.

Ezt nem kell ugyan az önkormányzatoknak valóra váltani, de a költségvetési támogatás ennek figyelembevételével valósul meg. Sajnos, az önkormányzatok saját forrásai sem alakulnak kedvezően a következő években. Folyamatosan csökkennek az önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei, mert a gázközművagyonnal kapcsolatos állami kötelezettségen kívül jelentősebb privatizációs bevételre már nem számíthatnak.

Sajnos, a költségvetési törvényjavaslatban nincs semmi garancia arra, hogy módosul-e a központi támogatás, ha 2001-ben és 2002-ben az infláció meghaladja a tervezettet. A kormány a következő években béremelésre ösztönzi a helyhatóságokat, ez nagyon indokolt, azonban az önkormányzati források már nem elegendők a dologi kiadások növelésére. Így félő, hogy az önkormányzati intézmények karbantartása, felújítása nem valósul meg, ami hosszú távon még nagyobb kiadást igényel.

 

 

(8.20)

 

Végeredményben az önkormányzatok az ellátandó feladatokat reálértékben csökkenő bevételből kell hogy megvalósítsák, hiszen az infláció tervezett 6 és 5 százalékos növekedése nehezen tartható a következő években.

Tegnapelőtt erről már részletesen szóltam, most nem kívánom megismételni.

Tovább nő a különbség az önkormányzatok által ellátandó feladatok és a rendelkezésre álló források között.

A költségvetési törvényjavaslat során egyáltalán nem volt szó az úthálózatunk helyzetéről, ezért most erről szeretnék néhány gondolatot elmondani az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. szakértőinek véleménye alapján, akik megállapították, hogy igen rossz a közutaink állapota, a 30 ezer kilométeres úthálózat - amiben nincsenek benne a gyorsforgalmi utak, az önkormányzati tulajdonban lévő utak, a magántulajdonban lévő utak - egyharmadán azonnali beavatkozásra lenne szükség. Sok helyen kevés az utak kapacitása, nagy a torlódás; 3500 kilométer burkolaton mély a nyomvályú, ami 550 kilométeren jelentős balesetveszélyt is eredményezhet. A megengedett tengelyterhelés maximuma 10 tonna, ugyanakkor az Unióban 11,5 tonna. Az EU-normák alapján 15 ezer kilométer úton az útburkolatot meg kellene erősíteni, 8 ezer kilométeren a keskeny utakat hét-nyolc méterre szükséges kiszélesíteni, minden tizedik híd teherbírása gyenge, és nem elég széles.

Mindezen gondok megoldására a jelenlegi forrás háromszorosára lenne szükség. Jelenleg mintegy 76 milliárd forintot fordítanak erre, azonban bizonyos számítások szerint ennek háromszorosa kellene; ez a 76 milliárd forint nem elégséges az utak bővítésére, esetleg fenntartására. Sajnos az igényelt összeg a költségvetési törvényjavaslatban nincs biztosítva.

Ebben a kormányzati ciklusban az előző évek sok érvelés alapján létrejött útalapját felszámolták, ami a közlekedési tárcának az előző években igen megbízható pénzforrást jelentett. A gazdasági növekedés színvonalának kedvező alakulása egyértelműen azt eredményezi, hogy a kamionok, a haszonjárművek száma tovább nő. A volt Szovjetunió országaival gazdasági, kereskedelmi kapcsolataink szerencsére erősödnek, ami szintén a közutak fokozott igénybevételét eredményezi; a 4-es számú főút mellett lakók tudják, mit jelent a volt Szovjetunió országaiból ideáramló kamionforgalom.

A kormánynak tudomásul kellene vennie azt, hogy ahol fejletlen a közlekedési infrastruktúra, ott veszélybe kerülhet a gazdasági növekedés is, csökkenhet a befektetők száma és a turisták száma is, pedig egyedül a turizmus biztosítja évek óta a folyó fizetési mérleg egyenlegének kedvező alakulását. Mindezek alapján a közlekedési tárcának, a XVII. fejezetnek több forrást kellene biztosítani.

Az is felháborító, hogy a kiemelt jelentőségű beruházásokat a XVII. fejezetben szinte lefejezték, mert az igények alapján több milliárd forintra lenne szükség, ugyanakkor csak 885 millió forintot biztosítanak a Székesfehérvárt, Zalaegerszeget, Hajdúszoboszlót elkerülő utak megépítésére, a 6-os és a 10-es számú főút rekonstrukciójára.

Jó lenne megszívlelni Széchenyi István: "Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül" című írásában megfogalmazott gondolatot, amely szerint: "A közlekedések nem képezik az országok velejét ugyan, de olly hatásuk van, mint valami élő test vérereinek."

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Harrach Péter miniszter úrnak.

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés csak akkor nem unalmas olvasmány, ha az olvasó két mély réteget is feltár; egyrészt valamiféle koncepciót fedez fel benne, amit nevezhetünk kormányprogramnak, másrészt egyfajta eszmeiséget, amely a döntéshozók cselekedeteit motiválja.

A szociális terület támogatása és intézményeinek működtetése olyan költségvetési fedezeteket is igényel, ami nem csupán a fejezeti költségvetésben jelenik meg, ezért kénytelen vagyok túlnyúlni saját költségvetésünk keretein. Egy olyan probléma köré szeretném mondanivalómat csoportosítani, ami gyakran elhangzó vád: a szegénység iránti érzéketlenség. Néhány példával bizonyítani szeretném, hogy a kormány érzékeny a szegények gondjai iránt, még akkor is, ha alapvető társadalompolitikai célkitűzésének a középrétegek további lecsúszásának megakadályozását tartja. A szegénységet nem általában, hanem a veszélyeztetett rétegek sajátos problémáinak kezelésével kell megoldani; természetesen az okok is különbözőek, ennek megfelelően a megoldások is mások.

Hadd kezdjem az egyik legveszélyeztetettebb réteggel, az idősekkel. El kell hogy mondjam, hogy a polgári kormány, szemben a rendszerváltás másik két kormányával, már a ciklus első két évében is reálértékben növelte a nyugdíjakat, és jövőre a kötelező emelésen túl, a Fidesz-frakció javaslatára 3 százalékkal magasabb emelést fog biztosítani.

A másik veszélyeztetett réteg a fogyatékosok. A tavalyi költségvetés 21 milliárdos támogatásával szemben idén 31 milliárd forint volt már a költségvetésben a fogyatékosok ellátására. Jövőre bevezetjük a fogyatékosok támogatását; olyan személyi támogatásról van szó, amely magasabb az eddigi összegeknél. Ennek a tevékenységünknek az elismeréseképpen idén vettük át a köztársasági elnök úrral New Yorkban a Roosevelt-díjat, ami a legmagasabb szintű nemzetközi elismerést jelenti.

A szegénységből való kilábalás legfontosabb eszköze a munka. A foglalkoztatottak száma tavaly 130 ezerrel, idén 30 ezerrel növekedett, de itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a minimálbér bevezetése ugyancsak a legszegényebbek érdekeit szolgálja. Ennek hatása nemcsak a gazdaság fehérítésében jelenik majd meg, hanem olyan szociális és családügyi kérdésekben is, mint például abban, hogy a gyedet jobban igénybe fogják tudni venni az édesanyák.

Hadd mondjam el azt is, hogy a munkanélküliség kezelésének sajátos problémái ugyanolyan eszközöket jelenítenek meg Európa számos részében; az a furcsa jelenség is megfigyelhető, hogy Anglia munkáspárti kormánya ugyanazokkal az eszközökkel él, mint például a magyar polgári kormány.

Negyedik problémaként és veszélyeztetett rétegként azokat a többgyermekes családokat említeném, ahol a gyermekvállalás valóban a szegénység kockázatát jelentette. Legújabb intézkedéseink között a kiegészítő családi pótlékot említem; éppen a napokban találtuk meg az ennek lehetőségét megteremtő forrásokat. De szólhatnék azokról a támogatásokról is, amelyek a szegénységből való kilábalás legbiztosabb módját, a gyermekek számára a tanulási lehetőséget biztosítják. Olyan felzárkóztató programok indulnak, amelyek a gyermekek sajátos helyzetén az iskolában fognak segíteni; itt említhetném az étkeztetési és a tankönyvtámogatásokat is.

Végül hadd szóljak arról, ami közvetlenül az ágazat dolgozóit illeti. Ugyancsak a közelmúltban sikerült biztosítani azt, hogy már novemberben meg fogják kapni azt a tizennegyedik havi bért a szociális területen dolgozók, amit néhány hónappal ezelőtt a kormánynak sikerült biztosítania. 6,3 milliárd forint értékű támogatásról van szó; ez a tizenharmadik havi bér juttatásának szabályai szerint kifizetendő tizennegyedik havi bért jelenti.

Hadd mondjam el azt is, hogy jövőre ugyancsak az ágazat dolgozói 15, illetve 20 százalékos béremelést fognak kapni. Ezek olyan eredmények, amelyek bizonyítják azt, amit meg kell hogy ismételjek még egy mondatban: bár a kormány alapvető célkitűzése a középrétegek további lecsúszásának megakadályozása, mégis figyelemmel vagyunk a legszegényebbek problémáira is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

(8.30)

 

ELNÖK: Most kétperces hozzászólások következnek. Göndör István jelentkezett először, Magyar Szocialista Párt.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Úgy néz ki, nem hiába ültünk itt négy napon keresztül, és nagyon jó lett volna, ha a miniszter úr tegnap tudott volna időt szakítani. Ezt most nem rossz szándékkal mondom, de tegnap erről a kérdésről itt a Házban nagyon sokat vitatkoztunk. És valójában nem kaptunk arra a kérdésünkre választ, hogy ez a 3 százalék, ami rendszeresen elhangzik, hogy a Fidesz-frakció ezt támogatja, hogyan kerül be a törvényjavaslatba, a költségvetésbe: úgy, hogy a nyugdíjrendszerben, nyugdíjtörvényben biztosított, törvény adta kereteken felül plusz 3 százalék, és ezt lehet olybá venni, hogy amikor 2001. novemberben az infláció miatt korrigálják a nyugdíjakat, ez a plusz 3 százalék akkor is megmarad, vagy netán ebbe azt majd beletudják, ami a költségvetési törvényben most már eléggé jól látható, hogy nem pontos az infláció megbecsült adata.

A másik, amit viszont köszönettel veszek, csak ez megint kérdésem, mert lehetne róla vitatkozni itt a Házban: nem hiába beszéltünk nagyon sokszor ebben a Házban a kiegészítő családi pótlék kérdéséről, csak ez is a félelmünk, hogy valamikor majd a részletes vita után jelenik meg egy módosító indítványban, amikor már nem fogunk tudni erről beszélni, hogy ez milyen formában és hogyan jut el az ellátottakhoz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Keller László képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett. Tévedés? (Keller László: Tévedés!) Tévedés történt.

Ebben az esetben megadom a szót Kóródi Mária képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Urak, Államtitkár Úr! Nagyon sajnálom, hogy a kormány jelen lévő képviselői között pillanatnyilag senki nem tartózkodik itt a Belügyminisztériumtól. Annál is inkább, mert én a Belügyminisztérium két nagy területével szeretnék foglalkozni, a rendőrséggel és az önkormányzatokkal. Mind a két területen szeretném bizonyítani azt az állítást, amelyet Kuncze Gábor frakcióvezető a költségvetés vitájának kezdetén frakcióm nevében elmondott, mégpedig azt, hogy ez a költségvetés valójában nem az áttörés, hanem az átverés költségvetése.

Tisztelt Országgyűlés! Mondanivalóm első részében a rendőrség kérdéskörével foglalkoznék. A kormányprogram célként és ígéretként kitűzte a biztonság megteremtését, annak szavatolását, erős és hatékony rendőrséget, a közrendbe vetett bizalom helyreállítását, a jogállamba és az állami intézményekbe vetett hit megszilárdítását.

Mit tett a kormány ennek érdekben? Megszigorította a büntető szabályokat, korlátozta a bírósági mérlegelés szabadságát, a bűnüldöző szerveket kontroll nélküli felhatalmazásokkal látta el.

És hogy mi lett ennek a következménye? Túlzsúfolt börtönök, egyre nehezebben kezelhető kriminalizálódás, szakszerűtlen, politikai érdekektől sem független feladatellátás. És jelentkezett egy plusz probléma: az olajügyek kirobbanása és az olajügyek kapcsán történtek végletesen meggyengítették az emberek hatóságokba, de különösen a rendőrségbe vetett bizalmát.

1998 előtt az emberek csak a rájuk szakadt bűnözéstől féltek, az addig ismeretlen robbantásoktól, a szervezett bűnözés megjelenésétől. 1998 óta a bűnözéstől való félelem kiegészült a kormány működése kapcsán kiszámíthatatlan, korlátozhatatlan, elidegenedett hatalommal szembeni szorongással, a tisztázatlan korrupciós ügyek miatt pedig az általánossá vált gyanakvással. Éppen ezért feltételeznünk kellene, hogy a kialakult súlyos helyzet, a hatóságokba vetett bizalom megrendülése miatt - ami az államba vetett bizalom megrendülését is jelenti -, a kormányzat különös gondot fog fordítani a rendőrség helyzetének javítására, hogy megteremti mindazokat a személyi és tárgyi feltételeket, amelyek a közbizalom helyreállításához szükségesek, és ehhez a kétéves költségvetésben a szükséges támogatást megadja.

De nem ez történik. A kormány által előterjesztett költségvetés ebben a kormányzati ciklusban nem biztosítja a rendőrség normális működésének fenntartását, nem tartalmazza a rendőri tevékenységet valóban segíteni képes fejlesztési lehetőséget, és még az infláció mértékében sem biztosítja az állomány jövedelmét. A kétéves költségvetés még csak kísérletet sem tesz arra, hogy javítson a rendőrség költségvetési kondícióin. Az előző évhez viszonyítva a BM összes támogatási növekménye 11,7 milliárd forint. Ez 6,1 százalékos növekmény, ami elmarad a bekövetkezett és tervezhető inflációtól.

Évről évre nő az a hiány, ami a minimális szinten kielégített szükségletek és a ténylegesen szükséges költségvetés között fennáll. Ez a hiány a szakma álláspontja szerint 2001-ben megközelíti a 25 milliárd forintot. Ennyivel kevesebb tehát a tervezett támogatás, mint amennyire minimális szinten szükség lenne. A szakma szerint ugyanis 122 milliárd forint kellene minimum, a tervezet pedig 98,7 milliárdot tartalmaz. Túl az alultervezett támogatásokon, költségvetési juttatásokon, a költségvetés a rendőrséget előre láthatóan teljesíthetetlen bevételre kötelezi. 2000-ben 5,9 milliárd forint a bevételi kötelezettség. Ezt az összeget 9,55 milliárd forintra emeli a költségvetés, teljességgel érthetetlen és indokolatlan módon, mivel közben a bevétellel járó tevékenységeket a tervezet szerint csökkenteni fogják.

A bevétel túltervezése nemcsak azért veszélyes, mert bizonytalanná teszi a működéshez szükséges valódi finanszírozást és ezzel eladósodáshoz vezet, hanem azért is, mert a közbiztonság érdekében tevékenykedő szervezet szemléletmódját, tevékenységét alakító filozófiáját helytelen, káros irányba terelheti. Ugyanis a jó rendőrség nem bevételei gyarapítására törekszik, hanem együttműködő szolgálatra. Az alultervezett támogatás és a felültervezett bevétel könnyen előállíthatja azt a nemkívánatos helyzetet is, hogy a rendőrség külső költségvetésen kívüli forrásokra szorul. Ez pedig rendkívül veszélyes, hiszen nem mindig ismerhető fel a külső forrás valódi érdeke. De az sem helyes, hogy a különböző rendőrségi szolgáltatások a szabad piacon versenyezzenek, hiszen a piac és az állam kényszerítő hatalmi eszközrendszere nem keverendő össze egymással.

A költségvetés szerint a rendőrségi bérek növelésére átlagosan 8,27 százalék biztosítható. Ennek egy részét azonban, 2 százalékot létszámleépítésből kellene előteremteni.

Tisztelt Országgyűlés! Már most látható, hogy még a 2000. évben sem valósul meg a beígért reáljövedelem-növekedés, éppen az infláció alakulása miatt. Már több éve, hogy a rendőrségen megürült, be nem töltött státuszokra nem biztosítják a bérfedezetet. Az eltávozók bérfedezete egyszerűen eltűnik a következő évben. Az elégtelen bérszínvonal, a mostoha élet- és munkakörülmények újra és újra fluktuációs hullámhoz vezetnek, amely folyamat szakmailag káros, ugyanakkor erőteljes költségnövelő, hiszen állandóan az újonnan felvettekre kell a képzési költségeket fordítani.

Napjainkban újabb elvándorlási hullám van kiteljesedőben, cirka 3 ezer főt érint, aminek következtében ez idő szerint a tiszti beosztásban lévők 60-70 százalékának nincs meg a munkaköréhez szükséges iskolai végzettsége.

Látható, hogy a Belügyminisztérium érdekérvényesítő képessége a kormányon belül igen gyenge, de még a szűkös költségvetési források fejezeten belüli felhasználása is rendkívül sok kritikát vonhat maga után, hiszen korántsem állítható, hogy legalább ezeket a forrásokat ésszerűen használná fel a Belügyminisztérium a saját fejezetén belül. Ugyanis nincs valódi, szervezett korszerűsítés, helyette újabb és újabb szervezetek vannak újabb és újabb költségigényekkel.

 

(8.40)

 

A szervezetek közötti rivalizálások miatt azonos feladatokat több szervezet is végez. Örömmel fogadnánk, ha az Állami Számvevőszék megvizsgálná a BM és az általa irányított szervek gazdálkodását, mert azt feltételezzük, hogy a költségvetési támogatás gyakorta jut olyan szervezetekhez, amelyek nem kellő hatékonyságúak.

A kormány programjában kiemelkedően fontosnak tartotta a rendvédelmi szervek profiltisztítását. Ennek megfelelően döntött az úgynevezett okmánycsaládprogramról - ami azonban ezen a téren történt, az maga a csőd. Félő, hogy a sajátosan értelmezett érdekek miatt egyre több, időt rabló procedúrát kénytelen az állampolgár kiállni, az úgynevezett profiltisztítás pedig több bosszúsággal jár, mint előnnyel.

Szóval beszélnünk kellene közbiztonságról mint szolgáltatásról, de sajnos javulás csak a statisztikákban jelenik meg. Az emberek maguk, de a rendőrök sem éreznek pozitív változást. A Belügyminisztériumban látszatintézkedés folyik, a rendőrség anyagi helyzete katasztrofális, hiába igyekeznek mindenféle vezetői szigorral a költségek visszafogására törekedni.

Az önkormányzatok vonatkozásában, tisztelt Országgyűlés, el kell mondanom, hogy amikor 1990-ben a tanácsrendszert átalakítottuk önkormányzativá, rendkívül pozitív helyi energiákat szabadítottunk fel. Az önkormányzatok településeik fejlesztése érdekében olyan erőket tudtak és tudnának mozgósítani, amely erőket a központi hatalmak, kormányok természetüknél fogva nem tudnak megszólítani sem, nemhogy mozgósítani. Hiszen az emberek a településeken élnek, itt intézik ügyes-bajos dolgaikat, itt találkoznak a közszolgáltatásokkal, itt mennek orvoshoz, ha a szükség úgy hozza, itt járatják iskolába a gyerekeiket, itt kérnek segélyt vagy segítséget az államtól, ha maguk nem tudnak problémáikkal megbirkózni. Éppen ezért különösen fontos lenne az önkormányzati rendszer továbbfejlesztése, az önkormányzatok és az állam közötti korrekt feladatmegosztás és finanszírozás kialakítása.

Ez azonban, mint annyi más hangzatos ígéret, elmaradt. Konzerválódnak a kedvezőtlenül alakult gazdasági viszonyok, mélyül a feszültség, romlik a közszolgáltatás színvonala. Pedig a gazdaság jelenlegi helyzete lehetővé tenné a pozitív átalakulást, de a kormány nem részesíti az önkormányzatokat a gazdasági növekedés eredményeiből. Az önkormányzatok GDP-ből való részesedése a 2000. évi 12 százalékról 2001-ben 11 százalékra csökken. Ez jövedelemkivonást, forrásszűkítést jelent, még akkor is, ha látszólag a tervezett infláció mértékénél nagyobb a támogatás mértéke. Folytatódik az önkormányzatok elszegényedése, a vagyon felélése. Az elszegényedő, szabad döntéseikben korlátozott önkormányzatok egyre inkább rászorulnak a kormányzat adományozgató jóindulatára, ezért örömmel fogadják, amikor 10 milliós kis csomagokkal a miniszterek a gázközművagyon értékének megtérítésével bekopogtatnak hozzájuk.

Nem tagadható, hogy van a költségvetésnek néhány pozitívuma. Ilyen például, hogy az önkormányzati kincstárak, a települési szilárdhulladék-közszolgáltatás fejlesztésének támogatására önálló előirányzat jelenik meg. Ilyen, hogy új jogcímként a szociális intézmények és a gondozási központok támogatása is megjelenik, és ezen kívül folytatódik a közös feladatellátás preferálása. De ezzel vége is a pozitívumoknak. A kormánypárti képviselőtársaim nagyon ünneplik a kétéves költségvetést, mert szerintük ez a költségvetés a kiszámíthatóság növeléséhez, a gazdálkodás biztonságának stabilitásához járul hozzá. Az önkormányzatok ezt nem így látják. Szerintük túl sok a kiszámíthatatlan külső és belső tényező, így a kétéves költségvetés inkább a bizonytalanságot fokozza, és csökkenti a kormány ellenőrzésének lehetőségét. Jobb lenne, ha a kormány a gazdálkodás feltételeire vagy az adóosztozkodás módjaira és mértékére hozna garanciális szabályokat, ez valóban a kiszámíthatatlanságot csökkentené.

Látszólag jó intézkedés, de ha megvizsgáljuk, mégis kiderül, hogy az önkormányzatok részére rendkívül hátrányos az a szándéka a kormánynak, hogy bérgaranciákkal is alátámasztva, bérfejlesztést tervez a közszférában. A bérfejlesztéshez a szükséges forrást a központi szervek számára elő is teremti a költségvetés. De hogyan jelenik meg ez a forrás az önkormányzatoknál?

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány úgy tesz, mintha a pedagógusoknál és az önkormányzati köztisztviselőknél nem lenne minimálbér alatt foglalkoztatott alkalmazott, ami persze nem így van. Ha pedig a kormány szerint nincs minimálbér alatti foglalkoztatott, akkor erre a bérszintre emeléshez nem is kell központi forrás, mondja a kormány, így ezért ezeknek az alkalmazottaknak a minimálbérszintjéhez nincs is meg a központi forrás. A kormány 2 százalékos létszámleépítéssel számolta ki a szükséges központi forrást, holott köztudott, hogy a kistelepüléseken további létszámcsökkentés már nem hajtható végre.

Az önkormányzatok számára kötelező bérfejlesztés csak a feladat oldalon jelenik meg, tisztelt képviselőtársaim, a finanszírozás oldaláról már nincs törvényi garancia. Ebből pedig az következik, hogy az önkormányzatok működési és egyéb kiadásaiktól kell hogy átcsoportosítsanak saját forrásokat a bérkifizetéshez. Mindebből jól látható, hogy a központi bérfejlesztési szándék az önkormányzatoknál újabb feszültségeket fog gerjeszteni.

Tisztelt Országgyűlés! Támogatható lenne a címzett és céltámogatási rendszer korszerűsítése is, de nem a törvényjavaslat szerinti módon. A törvényjavaslat ugyanis kizárólag szűkíti a beruházni szándékozó önkormányzati kört, a beruházásokat, és szigorítja a támogatáshoz jutás feltételeit.

Fel kell sorolnom néhány olyan tételt, amely egyértelműen elfogadhatatlan a költségvetésből az önkormányzatok vonatkozásában. Ilyen, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó hányada a következő években is 5 százalék marad. Ez a mérték már alapjaiban korlátozza a gazdálkodási önállóságot. Az önkormányzatok nem kapják meg feladataikhoz gyakran azt a költségvetési támogatást, amely szükséges hozzá. Így nem kapják meg a tűzoltóknak a bíróság döntésével alátámasztott jogos pótlékát, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény vagy például a növényvédelemről szóló törvény többletkiadásának fedezetét sem. A dologi kiadásokhoz a következő két évben sem biztosítható központi forrás. Ez azt jelenti, hogy a saját forrásokat az önkormányzatok az eddigieknél is nagyobb mértékben működési célra használják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet támogatni azt a kormányzati szándékot sem, hogy az önkormányzati fejlesztések központi támogatási forrásai 2001-ben mindössze 1,4 milliárd forint alatt állnak rendelkezésre. Az önkormányzatok szerepe és súlya - kormányzati szándékra - csökken az infrastruktúra-fejlesztésben. Természetesen vannak itt súlyosabb problémák is, ilyen például az, hogy nem támogatják a tömegközlekedést, vagy ilyen például az, hogy a jogerős bírósági ítélettel megítélt metróépítési költségeket nem tervezik be a főváros részére.

Tisztelt Országgyűlés! Ebben az évben is, ebben a költségvetésben is elutasítandónak tartjuk azt a szándékot, amely szerint a belügyminiszternek van egy bizonyos zsebpénzkerete, és ebből a zsebpénzből jogszabályi feltételek nélkül támogathatja az önkormányzatokat, amelyeket ő maga tart működésképtelennek. Ez a támogatási forma sérti az önkormányzatok esélyegyenlőségét, a kiszámíthatóságot és az ellenőrizhetőséget.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001-es és 2002-es költségvetés szerint megállapíthatjuk, hogy ez a két év nem lesz az önkormányzatok éve. De nem is lesz a rendőrség éve sem. Vajon kinek hoz hasznot ez a költségvetés, amelyet az áttörés költségvetése helyett mi az átverés költségvetésének minősítünk?

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Szita Károly képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

SZITA KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Önálló hozzászólásomban el fogom mondani véleményemet a 2001-2002. költségvetés önkormányzatokat érintő fejezetéről. Ebből csupán egyetlenegyre reagálnék, mégpedig az előttem szóló képviselőtársam okmányirodákkal kapcsolatos véleményére.

A kérésem a következő: ne riogassuk az embereket! Képviselő asszony, tényleg kérem, ezt városvezetőként is mondom, ne riogassuk az embereket! 1994 óta most fordult elő először, hogy az önkormányzatok végre megkapták ahhoz a szükséges eszközöket és pénzt, amit a törvény kötelező jelleggel előír számukra. (Bauer Tamás: Viccel!) El kell látnunk november 1-től azokat a pluszfeladatokat az okmányirodában, amelyeket ránk testáltak; kiadjuk a vállalkozói igazolványokat, a személyi igazolványokat követően, ki fogjuk adni a jogosítványokat, ki fogjuk adni a forgalmi engedélyeket is.

 

(8.50)

 

Egyetlenegyen függ minden. Azon, hogy mi, önkormányzati vezetők akkor tartjuk-e nyitva az okmányirodákat, amikor ügyfél van; és addig tartjuk-e nyitva az okmányirodánkat, ameddig ügyfél van. Ezen múlik minden. És ha igenis partnerként kezeljük, és partnerként is kötelező jelleggel vesszük önmagunknak ezt a feladatot - mert ez helyben megoldandó -, és ki akarjuk szolgálni településlakóinkat - éljenek azok falvakban vagy városokban -, akkor meg lesznek elégedve.

De egész addig, amíg mindig azt próbáljuk hangsúlyozni, hogy miért csak négy órát tartsanak nyitva az okmányirodák, miért ne legyenek nyolc órát nyitva, vagy miért ne hosszabbítsák meg esetleg az ügyfélszolgálatot akkor, ha sorba állnak az emberek, akkor baj van. Én igenis felelősséget vállalok azért, hogy egész addig lesznek nyitva az okmányirodák több településen, amíg arra szükség van. Megkaptuk rá az anyagi, megkaptuk rá a személyi feltételeket is. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Bauer Tamás képviselő úr szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Az itt megjelent miniszter urak nem tudják megvalósítani azt a József Attila-i követelményt, hogy "Az igazat mondd, ne csak a valódit!"

Rockenbauer miniszter úr azt mondta a felszólalásában, hogy az előző kormány megszüntette a hitoktatás támogatását. Rockenbauer úr pontosan tudja, hogy a vatikáni megállapodás értelmében ezt a támogatást beépítették az általános egyháztámogatásba, amely '98-ban több mint 40 százalékkal növekedett. Ez benne van.

Harrach miniszter úr arról beszélt, hogy ez a kormány odafigyel a szegények gondjaira. Csak arról feledkezett meg, hogy a kormány első két évében tovább növekedett a legmagasabb és legalacsonyabb tized közötti jövedelmi különbség. Azt hiszem, hogy az a kifejezés, amit ő használt, hogy odafigyelnek a szegények gondjaira, azzal a József Attila-i mondattal jellemezhető, hogy "szívére veszi gondunk, bajunk, vállára venni nem bolond".

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Molnár Róbert képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

MOLNÁR RÓBERT (FKGP): "Könnyű a felelősség nehéz súlya nélkül a kívánatosról beszélni, elhitetni, hogy mi lenne a népnek jó, azonban másként kell értékelni mindent, ha emberek millióinak sorsáról kell a felelősöknek felelősséggel dönteni." (Keller László: 20 millióról!)

Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Az új évezred küszöbén címmel immár két esztendeje került sor a kormányprogram vitájára. Bár két év nem nagy idő, de elég ahhoz, hogy megmutassa: a választáskor tett ígéretek múló megnyilvánulások voltak-e, vagy olyan célok, amelyeket a választások győztesei valóra akarnak, valóra tudnak választani.

Nos, a polgári kormány már a ciklus félidejében beváltotta ígéreteinek jelentős részét. Bár sok még a tennivaló, sok még a megoldásra váró feladat, de elmondhatjuk, hogy ellentétben a Bokros Lajos fémjelezte szocialista gadaságpolitikával, nem volt és nem is lesz szükség a társadalom legkisebb sejtjeit ellehetetlenítő megszorításokra. Ez a kormány a sok közül az egyik legfontosabb feladatának a nyugdíjasok helyzetének rendezését tekinti. Mégsem ígér ingyen repülőjegyet, hanem reálértékben is érezhetően emeli a nyugdíjakat. Csak megjegyzem, hogy míg a szocialisták az 1998-as választási kampányban 20 százalék nyugdíjemelést ígértek, addig '95-'96-ban 18 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke.

Joggal vethetik fel hát képviselőtársaim a kérdést: Bokros miért csak megalázó 50 forinttal emelte a nyugdíjakat? (Kuncze Gábor: Hazudsz! Nem igaz! A képviselő úr hazudik!) Akkor miért nem harcoltak Kovács László szocialistái és a szabad demokraták a nyugdíjasokért?

Ez a koalíció nem politikai ellenfeleit tartja ellenségének, hanem a szegénységet. Ez a költségvetés a szegénység elutasításának költségvetése. (Béki Gabriella: Ejnye! - Varga Mihály: Úgy van! - Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban. - Kuncze Gábor: Hány dokumentumot számoltál meg?) És aki ma Magyarországon - bár tudom, hogy a szabad demokratáknak nem tetszik - szívén viseli a szegény és elesett emberek érdekeit, annak támogatnia kell a költségvetés elfogadását.

Ugye, kedves képviselőtársaim, nem lehet minden pártban egy Budai úr és egy Tocsik Márta (Dr. Kóródi Mária: De Székely lehet! - Béki Gabriella közbeszól.), úgyhogy gondolom, ezért nem tetszik a Szabad Demokraták Szövetségének az én felszólalásom. De ha megengedi, kedves Kuncze Gábor, folytatnám a beszédemet. (Kuncze Gábor: Nem engedem! Sajnos nem.) Akkor kérem, menjen a büfébe! (Kuncze Gábor: Ha engem kérdez...) Ha vennék a fáradságot, és nagyító alá helyeznék a nemrégiben még a KGST-t és a Varsói Szerződést éltető szocialista-szabad demokrata kormány eredményeit (Dr. Kóródi Mária közbeszól.), szinte minden téren csak a megszorításról, a nehezebb életfeltételekről, sajnos a nehéz munkával kivívott részeredmények szétrombolásáról - lásd expó és diszkriminatív családtámogatások - kellene számot adnunk.

Tisztelt Ház! Igaz, szokatlan, de a folyamatosság, a kiszámíthatóság és tervezhetőség szempontjából fontos és a kisgazdák által is messzemenőkig támogatható, hogy a Magyar Köztársaság és benne a családok, vállalkozások, egyéb piaci szereplők ne csak egy, hanem két évre tervezhessék kiadásaikat, bevételeiket.

Mint minden újtól, lehet ettől is félni, idegenkedni. Javaslom az általam nagyra becsült ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy vegyék jobban szemügyre a büdzsé tervezetét, és figyelve a gazdaság állapotát is könnyen megállapíthatják, hogy nem valamiféle, a földtől és a realitásoktól elrugaszkodott, hanem a gazdaság valós erőteljesítményére épülő költségvetés-tervezetről van szó.

Igaz, ez a költségvetés nem szorongatja majd a kisembereket, mint azt a Bokros-csomag tette; igaz, többet ad a nyugdíjasoknak és a családoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, mint azt tették a szocialisták; igaz, ez a költségvetés a méltatlanul elhanyagolt vidéki településeket is preferálja, és nem luxusberuházásokra szórja két kézzel a pénzt, mint egyes fővárosi vezetők, miközben az ország jelentős része a létminimum szintjén él. (Kovács Kálmán közbeszól.)

Igaz, ez a kormány autópályákat, utakat kíván építeni (Kovács Kálmán: Kíván, de nem épít! Neki kéne állni! Félidő elmúlt!), és igaz, hogy nem tartalmaz ez a költségvetés 5-600 kilométer autópálya megépítésével egyenlő költségű, pár kilométeres metrószakaszt, de az is igaz, hogy ez a költségvetés nagyobb hangsúlyt fektet uniós csatlakozásunkra, a honvédelemre, a bűnüldözésre, a környezetvédelemre, a sport és a civil kezdeményesek támogatására, mint azt korábban bárki is tette. (Kuncze Gábor: Még egyszer, fejből, légy szíves!) - Gondolom, Kuncze Gábor ide fog jönni az emelvényre, és akkor kifejtheti bővebben az álláspontját. (Kuncze Gábor: Már voltam. - Béki Gabriella: Már ott volt! - Kovács Kálmán: Bent kellett volna lenni! - Zaj.) Igaz, kevesebbet fordít a költségvetés (Zaj. - Az elnök csenget.) - ez a politikai etikett szabad demokrata módra, kedves képviselőtársaim.

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr, egy pillanatra megállítanám a felszólalását. Nem akarom megakasztani természetesen, de hadd kérjem azt, hogy akik majd szót kérnek, gombnyomással jelezzék, a későn ébredők pedig, akik az álmosság, a késői ébredés miatti hangzavart szeretnék az ülésteremben meghonosítani, inkább hagyják el az üléstermet.

A képviselő urat illeti a szó. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Kóródi Mária: Borzasztó! Miért nem jössz le a pulpitusról? - Kuncze Gábor: Így lehet sikert aratni!)

 

MOLNÁR RÓBERT (FKGP): Ha megengedik, folytatnám, kedves szabad demokrata képviselők. Igaz, kevesebbet fordít a költségvetés bankkonszolidációra, a szétlopásra fenntartott téeszek dotálására, mint azt a szocialisták szeretnék, de az is igaz, hogy ebben a büdzsében a kis- és középvállalkozókat, a földjeiket éjt-nappal művelők támogatására is minden eddiginél erőteljesebben szerepel a támogatás.

Az is igaz, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatóit csitriknek néző és letegező Bokros Lajos által bevezetett tandíjjal ellentétben ebben a költségvetésben ingyenes oktatás mellett még számos más kedvezmény is rejlik. Az is igaz sajnos, hogy ebben a költségvetésben a több száz milliárdot igénylő, 40 éven át elhanyagolt egészségügy helyzetének rendezésére a szükségesnél jóval kevesebb pénz található.

Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Örvendetes dolog, hogy a polgári kormány erőteljesebb hangsúlyt kíván fektetni olyan műemlékek rekonstrukciójára, amelyeket nemcsak az enyészettől kell megvédeni, hanem azokat szellemi valójukban is át kell örökíteni a jövendő számára, hisz nemcsak mi, hanem az elkövetkezendő kor lenne szegényebb nélkülük. Fontos, hogy a polgári kormány által megkezdett millenniumi beruházások keretében tovább épüljenek-szépüljenek vidéki és fővárosi múzeumaink, templomaink, váraink.

Örömünkre szolgál, hogy az államalapító Szent István királyunk évében befejeződött a Bazilika rekonstrukciójának első üteme, és örvendetes, hogy a 2001. és 2002. évi büdzsé is jelentős összegeket tartalékol az elodázhatatlan munkálatokra. Elismerésre méltó, hogy a kormány a Páva utca zsinagóga holokauszt-múzeummá történő átalakítását tervezi, s e célra is jelentős pénzeszközöket mobilizál.

 

(9.00)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Hosszasan lehetne beszélni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetési fejezetéről, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy '98 óta egy merőben más kultúrpolitika érvényesül Magyarországon. (Bauer Tamás: Ez igaz!) Ez a tárcavezetés a nemzeti kultúrát preferálja, és elítéli a destruktív és vadliberális törekvéseket, amelyek a tehetséges magyar művészek helyett Nitsch-féle bolydult elméket akar a társadalomra erőltetni, aki a katolikus kegytárgyainkat fekáliával és disznóvérrel önti le. Ez ma a liberalizmus! Szegény Eötvös, Deák vagy Széchenyi, ha látnák mindezeket, biztos, hogy kikérnék maguknak, hogy őket liberális jelzővel illessék.

Tisztelt Országgyűlés! Nem vitatható el ettől a kormánytól és ettől a tárcától, hogy az előző és azt megelőző ciklusokban méltatlanul elhanyagolt, vidék, gazdaság és kultúra fejlesztésére lehetőségein felül fordít gondot. Vidéki képviselőtársaim előtt biztosan nem ismeretlen, hogy a kistelepüléseken, városokban, - nem beszélve az elnéptelenedő falvainkról - a kultúrára, a szórakozásra, a közösségi együttlétekre szinte nincs alkalmas lehetőség, a mozik megszűntek, a kultúrházak rogyadoznak; azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a kisfalvakban egyedüli nyilvános szórakozóhely a presszó, ahol aztán egy vagy több féldeci mellett el lehet biliárdozni, kártyázni vagy a maradék segélyt a félkarúba tömni. Az önkormányzatoknak sok esetben még egy főállású kultúros alkalmazására sincs módjuk.

Valamelyest javít a helyzeten a közelmúltban beindult teleházprogram, azonban még kevés helyen van, és leginkább csak a fő profiljukba tartozó internetre és a számítógép alkalmazására vonatkozó programokat részesítik előnyben, mégis, a teleházak elmozdulást jelentenek, hiszen tizen- és huszonévesek addig sem presszókban, hanem egy kis közösségben töltik szabad idejüket.

A tárcának jobban kellene ösztönöznie a hagyományőrzésen alapuló kis közösségek, klubok támogatását, hiszen csak a múltjára, a múlt és a közösség értékeire építkező társadalom képes a jövőt jó irányba formálni. A magyar kultúra, a hagyományaink épp ilyenek. A hazánkban élő nemzetiségeink mind-mind kis közösségekként gazdagítják nemzetünket, értékeinket, éppen ezért szükséges, hogy ne hagyjuk elhalványulni identitástudatunk meghatározó és még velünk élő lámpásait.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A természet sem tavaly, sem az idén nem volt kegyes a szerencsétlenül járt károsultakhoz és magához a kormányhoz sem, sorozatos csapásokkal kellett megküzdenie, és rákényszerült arra, hogy az elfogadott költségvetéséhez képest 2,7 százalékot lefaragjon a juttatásokból. Ebből is látszik az, amit beszédem elején is hangsúlyoztam, hogy az ország gazdasága erős, költségvetése megalapozott bázisokon nyugszik, hiszen a több tíz milliárdos rendkívüli kiadás sem rendítette meg azt. Természetesen a világpolitikai folyamatok, a dollár és az euró árfolyam-ingadozása, az olaj világpiaci ára és a különböző piaci körülmények változtathatnak az infláción, de ez nem tántoríthatja el a kormányt és a döntést hozókat.

Tisztelt Miniszter Urak! Kedves Államtitkár Urak! Hölgyeim és Uraim! Tudom és megértem, hogy az ország költségvetésének elfogadása és vitája elsősorban nem szakmai, hanem politikai kérdés; az ellenzéknek az a dolga, hogy kritizálja a tervezetet, felhívja a figyelmet az esetleges tévedésekre, hibákra, ugyanakkor a kormányzatnak felelősségéből adódóan az a feladata, hogy biztosítsa az ország működőképességét, a kiszámíthatóságot, a folyamatosságot, a fejlődés és a gazdagodás lehetőségét. A tisztelt Ház asztalán fekvő tervezet mindezen célokat minden eddiginél jobban szolgálja.

Kedves Képviselőtársaim! Ajánlom mindannyiuk figyelmébe az évezred költségvetését. Kérem, helyezzék a nemzet érdekeit a pártérdekeik fölé (Dr. Kóródi Mária nevet.), hogy ellenzék és kormány együtt adjon esélyt az új évezred küszöbén egy jobb, egy boldogabb és egy gazdagodóbb Magyarország megteremtésére!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, külön a szabad demokratáknak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek. Keller László képviselő urat illeti először a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetlenegy gondolat: az a benyomásom alakult ki - hallgatva Molnár Róbert uszító, vagdalózó beszédét -, hogy az ország szempontjából hasznosabb lenne, ha az ilyen bolydult elmék Gödön újabb homokozó építésébe kezdenének.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Takács Imre képviselő úr következik.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Jó lenne, ha a Házban nem az érzelmek dominálnának ezen a szinten, hanem a realitás. Vegyük már tudomásul, hogy a Bokros-csomag egy kényszerű intézkedés volt! Ne térjünk állandóan vissza arra a csomagra, amely gyakorlatilag mégiscsak egyensúlyt teremtett, és még hozzáteszem, hogy a mi frakciónkban voltunk néhányan olyanok, akik néhány pontját nem fogadtuk el, de az egésszel egyetértettünk.

Még egy dolgot hadd tegyek hozzá: a reálbérek növekedési üteme '97-ben 4,9 százalék, '98-ban 3,6 százalék, '99-ben 2,5 százalék volt, 2000-ben várhatóan 1-2 százalék lesz. A reálbércsökkenés ütemének mérséklődése mond valamit, Molnár képviselőtársam! (Szita Károly: Ezt nem értettem.)

 

ELNÖK: Göndör István képviselő urat illeti a szó, szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Összesen két mondatom van. Ha Molnár képviselő úrnak lenne ideje, és elolvasná legalább a 456. oldalig a költségvetést, akkor a következőt látná a családok kormánya, a családokat támogató Kisgazdapárt: a családi pótlék és a gyermekeknek járó támogatás 2000-ben 300 millió, 2001-ben 271 millió, képviselő úr, 2002-ben pedig 291 millió. Ha ezt megnézi, akkor a 2002-es is kisebb, mint a 2000. évi, úgyhogy ennek nyugodtan tapsolhat!

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból. - Kuncze Gábor Göndör Istvánhoz: Odáig nem olvasta!)

 

ELNÖK: Megadom a szót Katona Béla képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Továbbra is, ha javasolhatom, a felszólalási szándékot a gomb megnyomásával jelezzék azok, akik szólni kívánnak.

 

DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács Béla képviselőtársam azt mondta hozzászólásában, hogy a költségvetés mindig erőpróba a kormánypártok és az ellenzék között. Úgy gondolom, nem erőpróba, hiszen nem a kormány és nem az ellenzék pénzét osztjuk el a költségvetési vitában, hanem az állampolgárokét, ezért a költségvetési vitának arról kellene szólni, hogy a nemzet által megtermelt javakat milyen célok és milyen érdekek mentén tudjuk a lehető legjobban felhasználni.

A költségvetési vita nem más, mint az igazság pillanata számokban kifejezve, és mindenkinek, aki ebben a teremben ül, pontosan tudnia kell, hogy a költségvetés egyes döntéseivel tízmillió ember sorsát befolyásoljuk. A polgárok persze nem értik a költségvetési vitát, nem ismerik a számokat, sokszor azt sem tudják, hogy egy-egy döntés mennyiben fogja az ő mindennapi sorsukat befolyásolni. Ezért én most néhány olyan példát szeretnék ismertetni, amelyek az állampolgárok számára is világossá teszik, hogy mennyiben befolyásolja az ő életüket a költségvetés vitája.

Hála istennek, ez az idei költségvetés nem a szegénység költségvetése, a korábbi évek megszorító intézkedései következtében van már mit elosztani, tehát arról kell leginkább vitatkoznunk, hogy mik a legfontosabb célok, és azt hiszem, egy ilyen helyzetben nagyon érdekes megnézni, hogy mi az, amit a kormány átlagon felül támogat, és mi az, amivel nem törődik. Azt látjuk a költségvetés számaiból, hogy ez a kormány elsősorban saját magát és a barátait támogatja; azt látjuk, hogy a miniszterelnökség költségvetése 90 százalékkal több, mint a tavalyi; azt látjuk, hogy az új köztársasági elnök 45 százalékkal többet ér, mint a régi köztársasági elnök; azt látjuk, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak is 20 százalékkal emelkedett a költségvetése, és a kormánypártok által nemrég megválasztott főügyész, aki tisztességgel ellátja politikai tisztogató funkcióját, átlagon felüli pénzjutalomban részesül ezért. (Varga Mihály: Nyugdíjasokat elküld!)

Azt is látjuk, mi az, ami nem fontos a kormány számára, hiszen a minden kormánynak akadályt és gondot okozó Alkotmánybíróság messze infláció alatt, csak 3,8 százalék többletpénzt kap. A demokráciákban szokásos önállóságáért foggal-körömmel küzdő bíróságnak mindössze 7,6 százalékot juttatnak, és nemrég hallhattuk itt Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, aki ecsetelte, hogy mi várható ezek után a bíróságokon.

 

(9.10)

 

De azt hiszem, bőven elég, hogy ha az állampolgárok közül bárkinek gondja akad bármelyik bíróságon, akkor láthatja, hogy Solt Pálnak mennyire igaza volt abban, hogy ez a pénz kevés a tisztességes működéshez.

A nagyon fontos közbiztonság ügyében, a rend és a közbiztonság tekintetében mindössze 6,3 százalékos növekedés történik az állami támogatásban, ezen belül a rendőrségnél is csak 3,1 százalék. Erről azért nem beszélek részletesebben, mert Kóródi Mária képviselő asszony pontosan elmondta, hogy ez milyen gondokat fog okozni a következő időszakban.

Az amúgy is rosszul álló egészségügyben a házi- és gyermekorvosi szolgálatra csak 6,4 százalékkal jut több pénz, az orvosi, fogorvosi rendelők támogatására pedig mindössze 7,1 százalékkal, pontosan azokra a területekre, ahol a lakosság a legtöbbet találkozik az orvosokkal, és akik a legtöbbet tehetik annak érdekében, hogy az ország egészségügyi helyzete javuljon.

De egyetlenegy példát szeretnék még mondani, amely mutatja az egész költségvetési szemlélet, a kormány költségvetési szemléletének tarthatatlanságát. A X. fejezetben a miniszterelnökség üdültetésére 2,3 milliárd forint szerepel. Ez persze önmagában a nem hozzáértők számára nem egy érthető összeg. De ha mellétesszük azt, hogy az ország összes bölcsődéjének és nappali szociális ellátásának állami támogatására összesen 1,8 milliárd forint jut, akkor ehhez képest a 2,3 milliárd nagyon sok pénznek tűnik. Ha azt is mellétesszük, hogy az üdülési jegyeken keresztül a több mint 3 millió embert kitevő nyugdíjas, gyesen, gyeden lévő kismamák és gyerekeik számára mindössze 394 millió forintot szán a kormány, szemben azzal, hogy a miniszterelnökség üdültetésére 2,3 milliárdot, akkor azt hiszem, hogy ez mindenki számára világossá teszi, hogy ez nem más, mint szégyen és gyalázat.

A Széchenyi-terv kapcsán nemrég Matolcsy miniszter úr boldogságtól ragyogó arccal jelentette be, hogy hála a kilenc hónapos áldásos tevékenységének, több száz milliárdos fejlesztési programot tud beindítani a kormány. Olyan meggyőzően beszélt, hogy még az én szívem tája is elkezdett melegedni, elképzeltem, hogy 150 év múlva utódaink itt, a parlamentben beterjesztik a Matolcsy-tervet, és nagyon büszke voltam arra, hogy én ennek a nagyszerű embernek kortársa lehettem. De az emberi lélek sajnos olyan, hogy még a legfelelőtlenebb pillanatokban is a kisördög, a kételkedés kisördöge megjelenik. Eszembe jutott, hogy Matolcsy miniszter úr elfelejtette megmondani, hogy pontosan mennyi pénz van erre a programra. Azt mondta, hogy a pénzek valahol el vannak bújtatva a költségvetés fejezeteiben, és aki ezt megtalálja, az kap egy Matolcsy-fényképpel díszített pólót.

A következő pillanatban sajnos eszembe jutott, hogy nemrég láttam egy hasonlóan magabiztosan mosolygó minisztert, úgy két évvel ezelőtt lehetett, aki itt állt a parlament előtt, és azt mondta, hogy rendbe tesszük a Postabank dolgát, beteszünk 150 milliárd forintot, odaküldöm a jó barátomat egy fideszes komisszárral együtt, és minden meg fog oldódni. Azóta tudjuk a végeredményt: a 150 milliárd elúszott, a bank továbbra is pocsékul megy, és nemrég az esetleges eladási árát alig becsülték magasabbra, mint az ingatlanainak az értékét. És a páratlan páros olyan ügyekkel járult ehhez hozzá, hogy a 3 milliárdért megvásárolt golfpályát 250 millió forintért adta tovább. (Szita Károly: Mert százat ér.) Vizsgálat nincs, és felelősségre vonás természetesen nincs.

Ugyanez a kedves, barátságos miniszter ez évi legnagyobb ügye a Simicska Lajos vezette Postabank esete, amelyet szerintem a következő időszakban tanítani fognak. Tanítani fogják, hogy hogyan lehet az állampolgárok pénzét a költségvetésből kilopni, hogyan lehet közbeszerzési eljárás nélkül autópálya-építést hirdetni, hogyan lehet megbízni azt a kivitelezőt, aki nemhogy autópályát, de még földutat sem épített mind ez idáig. Amikor bárki ezzel kapcsolatban kérdést tesz fel, akkor mosolygós miniszterünk meghúzza a vállát, azt mondja, hogy na és, mindenkinek el kell kezdeni valamikor, és egyébként is az illető jó barátunk.

Én csak attól félek, hogy a Széchenyi-tervnél ne jelenjenek meg hasonló árnyékok, mint ennél a két esetnél. Egyelőre úgy tűnik, hogy itt is vannak aggasztó jelek, hiszen a pénzelosztás tekintetében egy olyan hihetetlen centralizált rendszert alakítottak ki, olyan mértékben zárták ki a nyilvánosságot, ami a korábbi időszakhoz képest teljesen szokatlan. A szakmai szervezeteknek és a regionális szervezeteknek nemhogy a döntésbe, de az ellenőrzésbe sincs gyakorlatilag semmi beleszólása. Nagyon remélem, hogy az állampolgárok milliói által kiszenvedett, fejlesztésre használható pénz felhasználása mégis tisztességesen fog megtörténni, mert ha nem így, akkor ez nemcsak a kormány szégyene lesz, hanem az ország számára pótolhatatlan veszteség.

Szeretnék a tegnapi vitában sokszor előfordult nyugdíjkérdésre visszatérni néhány mondat erejéig. Az a színjáték, amit három éve a nyugdíjasokkal játszik a kormány, azt hiszem, a kormány részéről megmagyarázhatatlan, a kormány beterjesztéseit megszavazó kormánypárti parlamenti képviselők részéről pedig méltatlan. De kérdezem: úgy gondolják a kormánypárti képviselők, hogy még egyszer következmény nélkül el lehet játszani a nyugdíjasokkal azt, hogy tudatosan hamis adatokat írunk be az inflációra és a jövedelemnövekedésre? Úgy gondolják a kormánypárti képviselők, hogy tényleg nagylelkűek, amikor 10 százalékos nyugdíjemelést ígérnek? Úgy gondolják, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy a nyugdíjasok még mindig nem ismerik a svájci indexálást, és nem tudják, hogy ez a 10 százalék a pontos adatok alapján nekik jogos járandóságuk, és nem ajándék?

Tudják, kormánypárti képviselőtársaim, hogy egy magyarországi átlagnyugdíj 35 ezer forint? Tudják, hogy egy 45 négyzetméteres lakótelepi lakásban a téli hónapokban több mint 20 ezer forint a rezsiköltség? Tudják azt, hogy a kisnyugdíjasok fogyasztói kosarában a lakásfenntartás és az élelmiszer több mint 70 százalékot képvisel, szemben a gazdagok kosarával, ahol ez csak 30 százalékot? Tudják, hogy ez a két terület az, ahol a fogyasztói árak a legjobban növekedtek az elmúlt évben? Váltottak ki már, tisztelt képviselőtársaim, 80 éves édesanyjuknak vagy a nagymamájuknak egyhavi gyógyszeradagot, és tudják, hogy mibe kerül? Ha tudják, akkor miről vitatkozunk? Úgy gondolják, hogy a nyugdíjasnak ki kell kapcsolni a telefonját? Úgy gondolják, hogy a nyugdíjasnak nincs joga beülni a Suzukijába, és elmenni a telkére kapálni? Úgy gondolják, hogy nincs joga elmenni színházba, moziba? Ha nem, akkor miről vitatkozunk?

Azt hiszem, hogy nyugdíjügyben az lenne a tisztességes, és az lenne méltó mind a két félhez, hogy adjuk meg a nyugdíjasoknak a nekik valós adatok alapján járó tisztességes, jogos nyugdíjemelést, tegyük hozzá közösen ezt a 3 százalékot, anélkül, hogy bármelyik fél ebből politikai előnyt akarna kovácsolni, és akkor talán egy kicsit visszaadjuk a nyugdíjasoknak az egész politikába vetett hitet.

Azt mondtam az elején, hogy a költségvetési vita az igazság pillanata. A spanyolok az igazság pillanatának hívják a bikaviadal utolsó momentumát, amikor egymással szemben áll a bika és a torreádor, és a torreádor felemeli a kardját a végső döfésre. Én azt hiszem, hogy a mi kormányunk is pontosan tudja, hogy mi az igazság pillanata. Annyi csak az egyetlen hiba, hogy azt hiszi, hogy ő a torreádor. (Tóth István: Csúsztatás!)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Ezúttal is kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosítani szeretném Katona Béla számszerű adatait és Kóródi Mária számszerű adatait is a rendőrséggel kapcsolatos költség-előirányzatokat illetően, mert amit mondtak, így pontatlan és torzító. Le kell bontani az adatokat a bérköltségre is és a dologi költségre is. Kérem, a rendőrség bérköltségben megközelítően évi 10 százalékos bérfejlesztésben részesül, dologi költségben pedig a két évre vetítetten 19-19 százalék.

 

 

(9.20)

 

A fejlesztés valóban igen alacsony, és az a harmadik tényező, aminek a figyelembevételével az a 6 százalékos átlag, amire önök hivatkoztak, kijön.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Kicsit csodálkozom azon, hogy volt miniszterként is ennyire elragadtatja magát, és nem foglalkozik igazából a tényekkel, amit részben értek, hiszen a Szocialista Párton belül azért itt készül a nagy összecsapás a párton belüli helyzet rendezése ügyében, és a kongresszusi beszédüket ne itt mondják el ezzel kapcsolatosan, mert azt gondolom, ez a csökkenő népszerűségüket nem fogja megemelni.

Ami a Postabankra vonatkozó megjegyzésére vonatkozik: világosan lássuk, hogy a Fidesz-kormány volt az, amely a Postabank dolgait rendezte elsők között, azt az iszonyatos mennyiségű rendezetlenséget és károkozást, ami a szocialista kormány idején történt. Akkor történt az, hogy 3 milliárdra állítottak be egy golfpályát, ami ténylegesen töredékét éri annak a pénznek. Inkább a felelősséget és az önvizsgálatot kérném képviselőtársamtól, mintsem a vádaskodást.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Szita Károly képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

SZITA KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Két dologban egészen biztosan különbözünk egymástól. Az egyik az, hogy nemcsak beszélek az idősebb korosztályról, hanem megpróbálok tenni azért, hogy a helyzetük javuljon. Ebben gyökeresen ellenkező az álláspontunk. Ön a beszédével és az elmúlt éves kormányzati munkájával is bizonyította azt, hogy beszéltek róla, beszéltek róla, ugyanakkor szegényedtek, szegényedtek, szegényedtek, nem történt semmi érdemi javulás az élethelyzetükben.

Most elhiszem, hogy kellemetlen a helyzetük akkor, amikor a kormány beterjeszt egy nyugdíjemelési javaslatot, ezt követően a Magyar Szocialista Párt rálicitál, fontosnak érzi a nyugdíjasok helyzetét, és 9 százalék körüli nyugdíjemelési javaslatot tesz; és nyilvánvalóan elég kellemetlen, amikor a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői igenis tanúbizonyságot tesznek arról, átszámolva a költségvetés realitásait, átszámolva a költségvetés helyzetét, átérezve mindazt a '94-98 közötti időszakot, amikor jelentős mértékben veszítettek a pénzükből, megteszi azt, hogy 10 százalék fölé javasolja az Országgyűlésnek a nyugdíjemelés mértékét.

Elég kellemetlen lehet ezt követően önöknek igazolni és bizonyítani azt, hogy kinek fontosabbak, nemcsak szavakban, hanem tettekben Magyarország idősebb polgárai. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Pozsgai Balázs képviselő urat illeti a szó, Magyar Szocialista Párt.

 

POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Rövid reagálásom van, Salamon képviselőtársamnak a rendőrség kapcsán felvetett bérkérdésére szeretnék reagálni. Valóban ahány szemüvegünk van, valószínűleg mindannyian másként látunk, én is más szemüveggel nézek. Csak arra szeretném emlékeztetni, hogy januárban a miniszterelnök úr a Vigadóban tartott beszédében ígéretet tett a rendvédelmi szervezeteknek, benne a rendőrségnek arra, hogy ha az infláció nem az lesz, amit terveznek a költségvetésben, azt ebben az évben még kipótolják. Ez nem történt meg.

Ez mintegy 5 százalékos mostani, tehát nem jövő évi bérfejlesztést jelentene ahhoz, hogy a rendőrség reálbérszínvonalát ilyen módon lehetne tartani. De nemcsak ebben az évben nem kapják meg ezt a pénzt, nincsen benn a jövő évi bérfejlesztésben sem ez az 5 százalékos kiinduló alap, hogy legalább korrigálni lehessen az inflációt, de nincsen benne - és nem sorolom végig a teljes költségvetésüket - az a bér sem, amelyik a különböző beosztási helyek ki nem fizetéséből adódó pluszköltséget igényel a rendőrségnél. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Miután a kétperces hozzászólások végére értünk, most Herényi Károly képviselő úrnak adom meg a szót, Magyar Demokrata Fórum.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Urak! Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a költségvetési vita ötödik napja és az eddigi tapasztalatok alapján az a benyomásom, hogy a vita során a hozzászóló képviselők sokkal inkább a nagy elosztórendszerek mibenlétét vizsgálták, az elosztható pénzek elosztási metódusát támadták és vizsgálták, és viszonylag kevés szó esett arról, hogy vajon ebben a költségvetésben hol vannak azok az elemek, melyek azok az elemek, amelyek a forrásoldal erősítését szolgálják, amelyeknek az a céljuk, hogy ne a torta elosztásának a milyenségét, minőségét befolyásoljuk, hanem a torta nagyságát; a tortát lehetőleg növelni legyünk képesek.

Én most ennek a költségvetésnek egy speciális részéről, a Gazdasági Minisztérium egyik alfejezetéről, a turisztikai részről szeretnék beszélni, mert azt gondolom, hogy ebben a költségvetési részben olyan tartalékok vannak, amelyeket ki kell aknáznunk, és azt gondolom, hogy ennek a kormánynak, a polgári kormánynak a szándékai, gazdaságépítő, gazdaságélénkítő szándékai tetten érhetőek, és ezen keresztül jól bemutathatóak.

Az előbb Katona Béla képviselőtársam, akivel együtt ülünk a gazdasági bizottságban, azt mondta, hogy keresi azokat a pénzeket, amelyek a költségvetésben el vannak dugva a Széchenyi-terv megvalósítását megalapozandó. Én egy dologra rá tudok mutatni és rá tudok világítani. A tavalyi körülbelül 8 milliárdos idegenforgalmi támogatással szemben, turisztikai céltámogatással szemben a következő esztendei előirányzat 25 milliárd, ami több mint háromszoros mértéket jelent, 2002-ben pedig közel 28 milliárdos lesz ez a tétel. Tehát azt gondolom, ha jól megnézzük ezt a költségvetést, akkor a Széchenyi-tervre fordított pénzeket megtalálhatjuk.

Miért fontos, hogy a turizmus végre elnyeri méltó helyét, úgy van kezelve a költségvetésben és a kormányzati gondolkodásban, ahogy kell? Ennek vannak előzményei. 1990 tájékán a magyar idegenforgalom és turizmus még meglehetősen mostoha gyerekként kezelve érezhette magát kormányzati vitákban, költségvetésben, valójában nem is illeszkedett be a parlamenti kormányzati struktúrába, képviselete alig-alig volt ezekben a döntéshozó testületekben, szervezetekben.

Aztán 1998-ban áttörés következett, hiszen önálló parlamenti bizottság alakult idegenforgalmi bizottság néven, ami természetesen az ágazat érdekérvényesítő képességét úgy a parlamenten belül, mint a turisztikai helyettes államtitkárság a kormányzaton belül meg tudta növelni. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az utóbbi három évben jelentősen megnőtt a turisztikai céltámogatásokra fordítható összeg. Ha elfogadjuk pénzügyi befektetők és szakértők azon véleményét, hogy egy-egy pályázati forint - hiszen ennek a 25 milliárdnak jövőre meglehetősen nagy része pályázati források fedezésére lesz fordítva - 3-4, sőt 5 forintot képes a vállalkozói szférából bevonni és megmozgatni, akkor tulajdonképpen nem 25 milliárd forintról beszélhetünk a következő esztendőben, hanem ennek legalább a négyszereséről, olyan 100 milliárdról.

Engedjék meg, hogy előzetesen egy kis áttekintést adjak a magyar turizmus helyzetéről. Forrásként - egyébként mindenkinek ajánlom - a Széchenyi-tervet használtam, hiszen kitűnően fogja meg ezt a problémát, kitűnően dolgozza fel a helyzetet, és kitűnő programot, prognózist készít a magyar idegenforgalom vonatkozásában.

Néhány adat: 1990 és '99 között a turizmusból származó devizabevételek rendkívül alacsony importtartalom mellett - és ez nagyon fontos - megnégyszereződtek; '99-ben 3,4 milliárd dollár volt az idegenforgalmi bevétel, ami a folyó fizetési mérleg hiányának a háromnegyedét kitette. A bruttó nemzeti terméknek ma már több mint egytizede a turizmusból származik, 250 ezer ember számára nyújt munkát, megélhetést, és a most körülbelül 600 millió dollár befektetéssel folyó szállodaépítési hullám újabb tízezer munkahelyet teremthet. Csak összehasonlításképpen: a magyar bányászatban jelenleg 17 ezren dolgoznak.

Miért fontos ez az ágazat? Azért, mert egyidejűleg alkalmas arra, hogy a gazdaságot élénkítse, de úgy, hogy a gazdasági egyensúly nem bomlik meg. Rendkívül kedvezőek az adottságaink, más vonatkozásban ezt nem mondhatjuk el a gazdaság más ágazataira, de a turizmus rendkívül jó kondíciókkal rendelkezik. Ez nyilván adódik abból, hogy hazánk fekvése, európai elhelyezkedése azt eredményezi, hogy a turistaérkezések 60 százalékát és az abból eredő 51 százalékos bevételt jelentő legnagyobb piacnak szinte a közepén helyezkedünk el, a közepén fekszünk.

 

 

(9.30)

 

Annak ellenére, hogy ilyen jók az adottságaink, még a 3,4 milliárd dollár is meglehetősen szerény bevételnek tűnhet azok mellett a lehetőségek mellett, amelyekkel az ország rendelkezik. Évente körülbelül 30 millióan utaznak hazánkba, ezzel Európában a 14. helyet foglaljuk el a beutazók számát illetően, a látogatók 3-4 százalékos részesedése mellett a bevételből azonban csak 1,1 százalékkal részesedünk. Addig, amíg Ausztriában, ahova közel azonos számú turista érkezik, egy látogató átlagban 635 dollárt költ, addig nálunk ez a költés csak 118 dollár - ezért merem én azt mondani, hogy ebben az ágazatban rendkívül nagy lehetőségek rejlenek.

Mi az oka, hogy nem tudjuk kihasználni adottságainkat, hogy nem tudunk ezekkel a lehetőségekkel élni? Ennek két nagyon jelentős oka van. Az egyik az infrastrukturális elmaradottság, az úthálózatunk rendezetlensége; ezen nyilván az a program, amely a gyorsforgalmiút- és autópálya-hálózat fejlesztését szolgálja, nagymértékben segíteni fog. De körülbelül ezzel egyenértékű az a gond és probléma, hogy a turisztikai termékeink és szolgáltatásaink meglehetős igénytelenséget mutatnak, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek elenyészően kicsiny része képes kielégíteni az olyan nyugat-európai elvárásokat, ami olyan turistákat vonzana ide, akiknek a költési szokásaik és lehetőségeik lényegesen meghaladják azokét, akik ma jönnek. Kevés a versenyképes szolgáltatás, kevés a versenyképes termék.

A másik nagy problémánk, hogy Magyarország kitűnő adottságait tekintve nem használja ki ezeket a lehetőségeket, hiszen az idelátogató turisták 61 százaléka Budapestet és a Balatont keresi fel, 40 százalék kíváncsi csak az ország más részére. Ezt még tetézi az a probléma, hogy az idelátogató turistáknak több mint a 30, illetve 40 százaléka júliusra és augusztusra tervezi az utazását, tehát nagyon szezonális jellegű a mi turisztikai képletünk.

Van még egy olyan dolog, amelyről beszélni kell, de erre, azt hiszem, a Széchenyi-terv és a költségvetés is választ ad: rossz a külföldi és a belföldi turisták aránya ebben a szerkezetben. Addig, amíg Nyugat-Európában általában 40 százalék a külföldiek aránya és 60 százalék a belföldieké, nálunk ez pont fordítva van: 70 százalék külföldi turista látogatja a vendéglátóhelyeket, szállodákat, és csak 30 százalék körüli a belföldi turisták száma. Addig nem beszélhetünk minőségi turizmusról, amíg ez az arány meg nem fordul, hiszen a turizmus fejlesztésének az alapja, hogy a belföldi turizmus erősödjön. Ezen kíván segíteni az üdülésicsekk-rendszer, amely minden évben nagyobb forrást biztosít arra, hogy kispénzű nyugdíjasok, alacsony jövedelmű alkalmazottak, tanulók igénybe vehessék ezen szolgáltatásokat, ezen keresztül is szolgálva a turizmus céljainak megvalósulását.

A Széchenyi-terv néhány turisztikai ágazatot preferál, kiemel, én ezek közül kettőt említenék meg, egyről részletesebben is szólnék: az egyik a gyógyvíz, a gyógyvizekre épülő gyógyturizmus, a másik a konferenciaturizmus. Mind a kettőt rendkívül fontosnak tartom, hiszen Magyarország európai gyógyvíz-nagyhatalomnak minősíthető. Körülbelül 350 olyan fürdőhely található Magyarországon, amely ilyen célból hasznosítható lenne, ezeknek a minősége, az állapota azonban annyira leromlott, hogy csak töredékük felel meg a nemzetközi elvárásoknak, csak töredékük képes kielégíteni a nemzetközi igényeket. Ha figyelembe vesszük a gyógyturizmusra fordítható összegeket, azt a pályázati rendszert, amely két célt támaszt: az egyik az új fürdőhelyek, új szállodák építése, a másik pedig a meglévők rekonstrukciója, és azt, hogy - ahogy az előbb elmondtam - nagyon komoly vállalkozói források, vállalkozói pénzek megmozgatására lehet számítani, akkor néhány éven belül ezek a turisztikai bevételek, amelyek tavaly 3,5 milliárd dollárt tettek ki, megduplázhatók, megháromszorozhatók.

A fejlődés, illetve az anyagi támogatások emelkedése mindenképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a torta eloszthatósága, feloszthatósága javuljon, hogy a pénzügyi bevételeink növekedjenek. Ennek egy nagyon fontos feltételét látom, amit majd szem előtt kell tartani, hiszen pályázati rendszerekről van szó: a pályázati rendszerek átláthatósága és tisztasága azért fontos, mert az egész rendszerbe vetett bizalmat és hitet áshatja alá, ha ez nem így van. Ezeknek a pályázatoknak az elbírálásában, a pályázati pénzek odaítélésében - és az irány jó, amerre ez a dolog megy - szükséges az idegenforgalmi regionális bizottságok erősítése, illetve lehetőségeik, kompetenciájuk növelése, valamint a szakmai szervezetek egyre szélesebb körű és egyre erőteljesebb bevonása. Azt hiszem, így reménykedhetünk abban, hogy ez az ágazat valóban tudja majd hozni azokat a terveket, azokat az eredményeket, amelyeket a Széchenyi-terv és ez a költségvetés megcélzott.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Ezúttal nincsen kétperces szót kérő. Ebben az esetben megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

 

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is észrevették az elmúlt két év tapasztalatai alapján, hogy a költségvetés beterjesztése a pénzügyminiszter kötelessége, és nem volna helyes, ha a miniszterelnök elvenné a pénzügyminiszter kenyerét. Ezért ebben az esztendőben is a pénzügyminiszter úr terjesztette be a költségvetést, de tekintettel a költségvetés jelentőségére az ország jövője szempontjából - ezt az összes hozzászólás igazolta -, mégiscsak úgy illendő, hogy a vita egy bizonyos, körvonalakat már tisztázó szakasza után a kormányfő, a miniszterelnök is megszólaljon. Én is ezt fogom most tenni: részben szeretném megvonni a vita eddigi mérlegét, szeretnék válaszolni azokra az általánosabb, nagyobb összefüggéseket felvető hozzászólásokra, amelyeket az ellenzék padsoraiból hallhattunk, illetve szeretném még egyszer, az ország nyilvánossága előtt is megismételni azokat a célokat és elveket, amelyek bennünket a költségvetés összeállításakor vezettek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hadd bocsássam előre, hogy meghallgatva jó néhány ellenzéki vezérszónoklatot, ismerve néhány, jó néhány ellenzéki hozzászólás írásos szövegét, miután még a vita elején meghallgattam a parlamenti bizottságok költségvetésről szóló összefoglaló jelentését, hadd mondjam azt, hogy a költségvetés plenáris ülésén olyan érvek, amelyek már korábban, a szakmai előkészítés szakaszában vagy a bizottsági üléseken vagy különböző szakma fórumokon ne vetődtek volna fel, nos, ilyen új érvek itt nem hangzottak el. Lehetőségünk van arra, hogy összemérhessük az elhangzott ellenérveket, valamint a kormány által korábban már ezekre az ellenérvekre a parlamenten kívüli fórumokon megadott válaszokat, és nyugodtan mondhatom: az erősödött meg bennem a vita nyomon követése során, hogy a költségvetési előterjesztésünk a vita eddigi tapasztalatai szerint ezt a próbát, a költségvetési vita próbáját is kiállta, nincs tehát okunk arra, hogy a költségvetésen érdemben változtassunk. Természetesen a benyújtott módosító indítványokat külön-külön megvizsgáljuk majd, de ezek között nincsenek olyanok, az indoklásképpen előadott érvek között nem találtunk olyan érveket, amelyek a kigondolt gazdaságpolitikai irányvonalról, amelyet maga a költségvetés testesít meg, eltérítenének bennünket.

Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy röviden összefoglaljam azt a három nagy célt, amely a költségvetés megalkotásakor vezette a polgári kormánykoalíciót.

Engedje meg, hogy első helyen a tartós és gyors növekedés célkitűzését említsem meg. Természetesen a gyors növekedés egy szépen hangzó kifejezés, önmagában is vonzó, de a gyors növekedés önmagában nem értelmes dolog. A gyors növekedést azért szereti a polgári koalíció, azért igyekszik minden eszközzel elősegíteni és támogatni, mert meggyőződésünk, hogy ez ad kenyérkereseti lehetőséget az embereknek.

 

 

(9.40)

 

Ilyen értelemben tehát nem egy elvont közgazdasági célkitűzésről, hanem egy életszerű célról van szó; a gyors és tartós gazdasági növekedés teremti meg a későbbi bér- és nyugdíjemelések alapját is.

Önök is tudják, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a magyar gazdaság a növekedés szempontjából sikeres két esztendőt zár és további sikeres két esztendő elé néz. A magyar gazdasági növekedés mértéke nagyjából kétszerese az Európai Unión belüli növekedési ütemnek. Erre természetesen lehet azt mondani - és igaz is -, hogy miután mi mélyebbről indulunk, nekünk gyorsabban is kell növekednünk; de azt is lehet mondani - ez is igaz -, hogy miután mi fel akarunk zárkózni az Európai Unióhoz, mi nem egyszerűen csatlakozni vagy belépni akarunk az Európai Unióba, hanem egy európai uniós életminőséget szeretnénk megteremteni Magyarországon, ezért nekünk érdekünk, hogy minél gyorsabb legyen ez a növekedés, hiszen csak így hozhatjuk be az elmúlt negyven-egynéhány esztendőben történelmi szükségszerűségből összegyűjtött lemaradásunkat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mitől tartós egy növekedés? - ezzel a kérdéssel többen is foglalkoztak itt a hozzászólásuk során. Bonyolult és hosszadalmas fejtegetés helyett engedjék meg, hogy a kormánynak azt az álláspontját mondjam el itt önöknek, hogy szerintünk akkor lehet egy növekedést tartósnak tekinteni, ha újabb és újabb növekedést előidéző motorokat sikerül bekapcsolnunk, illetve ha a növekedéssel egy időben az állami újraelosztás mértékét sikerül csökkenteni, majd végül egy leszorított, optimális mértéken tartani.

Ha azt nézzük, hogy sikerült-e újabb és újabb motorokat beindítani, amelyek hozzáadnak, hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez, akkor azt tudom mondani, hogy az elmúlt két esztendőben tapasztalt gazdasági növekedés jellegében különbözik a korábban átmenetileg már tapasztalt növekedési periódusoktól, amennyiben a növekedés forrásai között már ott szerepelnek a magyar kis- és középvállalkozók megnövekedett teljesítményei, valamint a lakossági fogyasztás is. A jövőben is számítunk arra, hogy a gazdasági növekedés egy egyre bővülő lakossági fogyasztásból is és egy egyre bővülő, magyar tulajdonban lévő kis- és középvállalkozói beruházásból és vásárlásokból is táplálkozik, a korábban is ismert külföldi beruházási források mellett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha a tartósság másik szempontjából nézzük a költségvetést, akkor azt látjuk, hogy miközben egy jelentős gazdasági növekedést tervezünk - az idei és a tavalyi esztendőt megismételve - 2001-re és 2002-re, egyúttal az állami újraelosztás mértékét is csökkentjük. Az volt a célkitűzésünk - még a kormány megalakulásának időszakában -, hogy minden 100 forintból, amelyet a magyar gazdaság előállít, az állam ne vonjon el többet, mint 40 forintot, 60 forintot pedig hagyjon kinn a gazdaságban. Ha önök megnézik a statisztikákat, amelyeknek valóságtartalmáról e tekintetben ez idáig még vitát nem hallottam, 2001-ben és 2002-ben tovább csökken az állami újraelosztás mértéke, és 2002-ben már elérjük a 39 százalék alatti szintet. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy szerintem ez már sok is, szerintem nem kellene ennyire leszorítani az állami újraelosztás mértékét, hosszabb távon valahol a 40 százalék körül kellene berendezkednünk, tehát 2002 után majd - azt javaslom, ezt majd akkor vitassuk meg - érdemes lesz egy kicsit növelni az újraelosztás mértékét, és visszaemelni körülbelül egy 40 százalékos mértékre; feltéve, ha a gazdasági növekedés ennek az előfeltételeit megteremti.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összességében a növekedésről azt szeretném megállapítani, hogy a hazai kis- és középvállalkozók, valamint a munkavállalók is bekapcsolódtak a gazdaság élénkülő vérkeringésébe, és ezt a folyamatot szeretné erősíteni a polgári kormány a 2001-es és 2002-es esztendőben.

Ebből is látszik, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy meggyőződésünk, hogy a vállalkozói szellem még az eddigieknél is több megbecsülést érdemel. Magyarországnak szüksége van sikeres vállalkozókra, kicsikre, közepesekre, sőt sikeres nagytőkésekre is, mert szükségszerűen - hiszen az államnak ilyen tervei, további foglalkoztatást növelő tervei nincsenek - a vállalkozók adnak munkát az embereknek, ők fizetnek adót. Persze ezt egy kicsit tehetnék serényebben és pontosabban is a jelenleginél, de összességében mégiscsak az ő adóikra van szükségünk, és ők segíthetnek egy olyan hangulat és közérzet kialakításában is Magyarországon, hogy ne érezzük úgy, hogy Magyarországon az ember előtt álló egyetlen lehetőség az, hogy az igaz, hogy velünk szimpatizáló, bennünket segítő, gazdag, de azért mégiscsak külföldi kézben lévő vállalkozások alkalmazottai lehessünk. Hiszen végül is akkor érezzük jól magunkat, és gondolom, nemcsak mi, magyarok, hanem a többi európai nép is akkor érzi jól magát a saját hazájában, ha azt a munkát, amit ő maga is el tud végezni, azt valóban ő maga végzi el, legyen szó utak, hidak építéséről, legyen szó mezőgazdaságról vagy élelmiszeriparról.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért talán ez az a pillanat, amikor meg kell köszönnöm a magyar vállalkozói világnak azt a segítséget, amelyet a költségvetés összeállításához nyújtott. Nagyon sok segítséget kaptunk a Széchenyi-terv kidolgozásához, több vállalkozói érdekképviselet is megvitatta, a javaslataik egy tekintélyes részét beépítettük a Széchenyi-tervbe. A vállalkozóktól kaptuk azt a gondolatot, amit egy kicsit kiigazítva aztán a Pénzügyminisztérium beépített az adótörvényekbe, vagyis hogy 10 millió forint nyereségig adómentesek legyenek az ötven főnél kevesebbet foglalkoztató kis- és középvállalkozások Magyarországon.

Szeretném megköszönni azt is, hogy az áfa-visszaigénylés rendszerének átalakítására vonatkozó első javaslatot is maguk a vállalkozók dolgozták ki, és ezt sikerült beillesztenünk a költségvetésbe. Köszönöm a vállalkozóknak azokat a javaslatokat, amelyek a tb-járulékcsökkentés mikéntjére vonatkoztak, és azt a támogatást is köszönöm, amelyet a kétéves adójogszabályok és a két évre szóló költségvetés elfogadásához nyújtottak.

Az is igaz persze, hogy az üzleti életnek nem minden javaslatát tudta magába foglalni ez a költségvetés, amit én természetszerűnek gondolok, hiszen a Magyar Köztársaság kormánya nem egyenlő a Magyar Köztársaság Részvénytársaság igazgatótanácsával. Nemcsak üzleti és gazdasági szempontokat kell érvényesítenie egy kormánynak a költségvetésben, hanem érvényesíteni kell olyan világok szempontjait is, amelyek nem az üzleti haszon szempontja alapján működnek; ilyen a nyugdíjasok világa, ilyen a közszolgáltatás világa, ilyen a kultúra világa. Értelemszerűen tehát ezeknek a különböző világoknak a szempontjait és érdekeit kellett összeegyeztetnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A költségvetés második kiinduló célkitűzése az volt, hogy ne csak egyszerűen tartós és gyors növekedés legyen Magyarországon, hanem mindez magasabb, az eddigi béreknél magasabb bérek mellett történjen meg, méghozzá - ha lehetséges - ne is csak néhány százalékos növekedés legyen ez, hanem próbáljuk a költségvetés összes lehetséges erőforrását arra mozgósítani, hogy a Széchenyi-program és az agrárgazdaság átalakításán túl lehetőség nyíljon magasabb bérek kifizetésére is.

A kormánynak ez a véleménye részben gazdasági elemzésből, részben pedig erkölcsi meggyőződésből is fakad. Először engedjék meg, hogy a mélyebben meghúzódó erkölcsi megfontolásokról beszéljek.

Ha önök végigtekintenek az elmúlt tíz esztendő gazdaságpolitikáján, akkor azt láthatják, hogy a világban meglehetősen nagy egyetértés van az ügyben - ők nem látják a különböző kormányváltások okozta kisebb-nagyobb kiigazításokat, tehát egyben szemlélik a mögöttünk hagyott tíz évet -, kívülről az látszik Magyarországról, hogy nagyon nehéz helyzetből, a kilencvenes évek legelején sikerült egy versenyképes, egészséges szerkezetű gazdaságot kialakítani, amelyet sikertörténetként tartanak nyilván a világon.

Mi, magyarok persze másképpen éltük meg ezt a tíz esztendőt, de ettől még, ami kívülről látszik, igaz, még hogyha az éremnek az csak az egyik oldala is. Érdemes tehát föltennünk a kérdést, hogy miért alakulhatott valójában sikeresen a magyar gazdaság legutolsó tíz esztendeje.

A vállalkozói szellemről, amely bennünket, magyarokat mindig is jellemzett, már beszéltem. Ez volt a magyarázat egyik legfontosabb oka; de van egy másik, legalább ilyen fontos magyarázat is. Ha önök megnézik a magyarországi bérszínvonalat és a Magyarországon elvégzett munka minőségét, akkor azt látják, hogy a magyar emberek tíz éven keresztül vállalták azt, eltűrték azt, hogy egy nyugat-európai minőségi mércével mérve, a nyugat-európaihoz hasonló munkát bér szempontjából annak töredékéért végezzenek el. Tehát nyugat-európai színvonalú munkát kelet-európai bérekért cserébe végeztek el a magyarok. Ez a helyzet. Ha ez nem lett volna így, akkor ma a magyar gazdaság nem tartana itt. Itt meg kell emlékeznünk arról is, hogy miközben mindenki elégedetlen volt a bérével az elmúlt tíz esztendőben, az elégedetlenség a magyar embereket nem sztrájkokra, nem az ország megbénítására, sehová sem vezető káosz előidézésére sarkallta, hanem újabb és újabb többletteljesítményekre. Ezért jutottunk el ide, ahol most vagyunk.

Ha tehát most ebből a szempontból, ha úgy tetszik, történelmi felelősségből vagy erkölcsi szempontból nézzük a dolgot, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar gazdaság most tartós növekedési pályára áll. Nyilvánvaló, hogy ilyen tíz év után szerintem az a kötelességük az ország sorsa iránt felelősséggel gondolkodó embereknek, hogy megpróbáljuk az elmúlt tíz év alacsony bérszínvonalát úgy megemelni, hogy egyúttal fenntartsuk a magyar gazdaság versenyképességét, és mások is megtalálhassák - például még a külföldi befektetők is - a számításukat, de mindezt úgy, hogy jelentősen megemeljük a magyarországi bérszínvonalat.

 

 

(9.50)

 

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy még a kormány által javasoltnál is többel kellene emelni a béreket. Magam is úgy gondolom, hogy a béreket az egészségügyben, a pedagógusok esetében, sőt még a nyugdíjasok esetében is, inkább kétszeresére vagy háromszorosára kellene növelni, tehát 200-300 százalékos béremeléseket kellene végrehajtani. De sajnos a magyar gazdaság nem 200-300 százalékkal nő, hanem évi 6-7 százalékkal, és ez a lehetőségeinknek korlátot szab. De én arra szeretném kérni a képviselőket, hogy amikor majd szavaznak a módosító indítványokról, elsősorban azokat az indítványokat támogassák, amelyek a meglévő forrásokat - az agrárfejlesztések és a Széchenyi-terv mellett - elsősorban a bérszínvonal növelése érdekében akarják mozgósítani. A kormánynak ez a célja; nagyon remélem, hogy ehhez megfelelő képviselői támogatást is kaphatunk majd.

Itt kell megköszönnöm a szakszervezeteknek azt a segítséget, amelyet a minimálbér radikális felemelése ügyében nyújtottak a kormánynak. Önök is tudják, hogy a múlt héten tartott ülést az Országos Munkaügyi Tanács, és a szakszervezetek ott - bár a kormány jelentette be először a 40 ezer forintot, de valójában a minimálbér radikális felemelésének követelése egy régebbi szakszervezeti igény volt, már a kilencvenes évek közepétől kezdődően - ezen az Országos Munkaügyi Tanács-ülésen egyértelműen kiálltak a minimálbér radikális, legalább 40 ezer forintra történő emelése mellett, sőt a 2002-es 50 ezrest is támogatják, sőt mi több, volt, aki 55 ezres emelést is javasolt. Örülök annak, hogy ebben az ügyben tudtunk szövetséget kötni a szakszervezetekkel. Az egy külön probléma, hogy a minimálbér megállapításának módja ma milyen Magyarországon; erről majd a későbbiekben szeretnék néhány szót szólni.

De függetlenül attól, hogy nem tudtunk - a munkaadók, a munkavállalók és a kormány - teljes egyetértésre jutni, mégiscsak azt kell mondanom, szép dolog és szép teljesítmény, hogy a bérek radikális emelésének kérdésében, legalábbis ami a minimálbért illeti, a szakszervezetek és a kormány között egyetértés tudott kialakulni.

A harmadik cél, tisztelt hölgyeim és uraim, ami a költségvetés elkészítésekor bennünket vezetett, az pedig a gyermekes családok helyzetének javítása volt. Önök is emlékeznek még azokra a szomorú időkre, nem volt az olyan régen - talán olyanok is vannak közöttünk, akik annak a helyzetnek a kialakításában is részt vettek -, amikor a gyermekvállalás, egy-egy újabb gyermek vállalása a családok számára bizony a szegénység vállalását vagy annak komoly kockázatát is jelentette.

Nem helyes, ha egy országnak ilyen körülmények között kell a családtervezésről gondolkodnia. Ezért már '98-tól kezdődően igyekeztünk ezen változtatni; emlékezhetnek rá, hogy a családi pótlékot és a gyest alanyi jogon elérhetővé tettük, újra bevezettük a gyedet, bevezettük a családi adókedvezményeket. Azóta megpróbáltuk a gyed mértékét emelni, 2000-ről 2001-re egy elég radikális, maximálisan igénybe vehető fölsőhatár-növelés következik be, és a családi adókedvezmények mértékét is jelentősen növeli a kormány a következő két esztendőben.

Később szeretnék részletesen is visszatérni arra, hogy egy családipótlék-kiegészítést is szeretnénk bevezetni, az eddigi rendszeres gyermekvédelmi támogatást szolgáló pénzügyi formákat összefogni. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ezt még 1-2 milliárd forinttal meg is tudjuk emelni, és utána ezt a családi pótlék kiegészítéseképpen, egyébként úgy, ahogy az ellenzék - ha jól értettem a szavait - korábban is követelte, tehát nem alanyi jogon, hanem a szociális rászorultság arányában, helyi elbíráláson, vagyis az önkormányzat véleményén nyugodva, szeretnénk elérhetővé tenni a legszegényebb családok számára is.

A családok, tisztelt hölgyeim és uraim, és következésképpen a családpolitika a szíve a kormány költségvetési előterjesztésének. Szeretném megismételni: a kormány nem hisz abban, hogy el lehet választani a családok helyzetét és a családok jövőjét az ország helyzetétől és az ország jövőjétől. Mi nem tudunk elképzelni - szerintünk nem is létezik - olyan gazdaságot, amely virágzó, ahol magas az életszínvonal, és közben gyengék, ziláltak és szegények a családok. Fordítva: azt gondoljuk, hogy egy gazdaság csak akkor tud felívelő pályán haladni, akkor lesz erős és egészséges, ha egyébként a családok is erősek, gyarapodóak és a jövőjüket az értelmes munkába vetett hit határozza meg. Ezeket a célokat próbálja a maga sokkal prózaibb eszközeivel, a költségvetés nyelvén elősegíteni a Pénzügyminisztérium előterjesztése.

Természetesen meg kell említenem azt is, hogy az ország egy komoly demográfiai problémával is küzd, és szerintem a korábbi viták alapján mintha már lenne egyetértés közöttünk itt a Házban afelől, hogy anyagi nehézségeken, ha nélkülözéssel is, de túl tudja magát tenni az ember; talán abban is van közöttünk egyetértés, hogy gazdasági és technikai lemaradásunkat idővel és kemény munkával lehet csökkenteni, sőt be is hozhatjuk. De a népességfogyás helyrehozhatatlan folyamat, és talán egyetértés van abban is közöttünk, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor ezt a folyamatot még meg lehet állítani, illetve először le lehet lassítani, utána meg lehet állítani, azután pedig meg lehet fordítani. Ha lenne ezzel a gondolkodásmóddal szemben ellenzéki kifogás, szeretném jelezni határozottan és világosan, hogy ettől az elvi meggyőződéstől és az ezen nyugvó költségvetési politikától semmilyen ellenzéki kifogás nem tud bennünket eltántorítani.

Ezek után, tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy mintegy 17-18 pontban néhány, az ellenzék részéről elhangzott konkrét fölvetésre is válaszoljak; nem a teljesség igényével, de remélem, azért az ellenzék tetszését is elnyerve - ha nem is a mondandóm tartalmával, de legalább annak hosszával és kimerítő voltával.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az első komoly fölvetés, amellyel az ellenzék megismertetett bennünket, az a tervezés bizonytalanságára vonatkozik, hogy vajon mennyire helyesek azok az előrejelzések, amelyekre a költségvetés épül; ezen belül is elsősorban az infláció, tehát a pénzromlás ütemének előrejelzése volt, amit több megjegyzés is ért.

Előrejelzést készíteni természetesen nehéz, és miután a jövőről szól, aminek minden tényezőjét nem ismerhetjük - hiszen az emberi tervezés szükségszerűen tökéletlen -, ezért lehetnek is benne tévedések. Amikor hallgattam itt a vezérszónokokat, arra gondoltam, érdekes lenne összegyűjteni, hogy a korábbi, a '99-es és a 2000-es költségvetési vitában milyen előrejelzéseket mondtak önök, mert az mégiscsak szerencsés, ha nemcsak a kormányt szembesítjük a saját előrejelzéseinek a megvalósulásával, hanem megnézzük, hogy mondjuk, az ellenzék előrejelzéseiből mi teljesült; bár kétségtelen, hogy a kormány előrejelzései a fontosabbak, mert azoknak van következménye. Erre is szeretnék majd visszatérni. Nos, sikerült is találnom néhány veretesebb mondatot; ezeket nevek említése nélkül sem fogom fölolvasni, csak a tartalmukat szeretném ismertetni.

Jól emlékezhetünk például arra, hogy amikor az 1999-es költségvetést vitatta a Ház, akkor volt, aki úgy vélte - jeles gazdaságkutató intézetek is -, hogy az infláció éves átlagban körülbelül 13 százalék lesz majd. Mindannyian tudjuk, hogy az infláció végül is 10 százalékos lett.

Aztán voltak olyan előrejelzések '98 végén a '99. évre vonatkozóan, miszerint a nemzeti össztermék növekedése 3-3,5 százalék lesz, az államháztartás hiányáé pedig az 5 százalékot is elérheti. Tudjuk, hogy a növekedés nagyobb lett, az államháztartás hiánya pedig 1999 óta egyfolytában csökken. Tehát az előrejelzésekkel szemben, amiket itt hallhattunk, nem a költségvetési hiány növekedése, hanem csökkenése következett be 1999-ben.

De hasonlóképpen el kell mondanom - természetesen az ellenzék védelmében, sőt a kormány védelmében is -, hogy még a nemzetközi szervezetek is tévedhetnek, nemcsak az ellenzék és nem csak a kormány. Például amikor a Nemzetközi Valutaalap az 1999. esztendőre előrejelzést adott, akkor azt mondta, hogy majd egy 3,7 százalékos növekedés lesz, 2000-re pedig egy 4,5 százalékos növekedést jósoltak; aztán persze kiderült, hogy ezek a növekedési számok jóval magasabbak lettek mind a két esztendőben. De az OECD maga is '99-ben 3,8 százalékos növekedést jelzett előre, 2000-re pedig azt mondta, hogy a 3,8 százalékos növekedés nem gyorsulni fog, hanem majd lassul 2000-ben; ehhez képest itt állunk lassan a 2000. év végén, és mindannyian tudjuk, hogy 6 százalék, de reményeink szerint talán még afölötti is lesz a magyar gazdaság növekedése. Európai uniós előrejelzések is tévedhetnek. A tisztelt ellenzék figyelmét szeretném felhívni arra, hogy az Európai Unió sem tévedhetetlen, nem érdemes tehát ilyenként hivatkozni rá egyetlen ügyben sem; különösen nem prognózisok ügyében, mint mindjárt hallani fogják, hiszen 1999-ben azt mondták, hogy a magyar gazdaság növekedése 3,8 százalékos lesz, 2000-re és 2001-re pedig 4,2 százalékot mondtak, és ezeket, minden értékét tekintve, legalább 2 százalékkal meghaladtuk.

Ezt csak azért mondtam el önöknek, mert szerettem volna jelezni, hogy természetesnek vesszük azt, hogy a költségvetési vitában különböző prognózisok léteznek.

 

 

(10.00)

 

Ezeknek a prognózisoknak egy része általában nem valósul meg, egy másik része pedig inkább. Ha például azt nézzük, hogy a kormány prognózisaiból mi valósult meg, akkor idézzük föl, mondjuk, a következő eseményeket és számokat:

1999-re azt terveztük, hogy az infláció 11 százalékos lesz, ehelyett 10 százalékos volt. Erre az évre, 2000-re pedig azt terveztük, hogy az infláció 10 százalék alatt lesz érzékelhetően, ehhez képest valahol 9-10 százalék között van ebben a pillanatban. Tehát az egyik évben 1, a másik évben 2 százalékot, hol fölfelé, hol pedig lefelé, eltértek a prognózisok a valóságos eredménytől. És hogy a 2000. évben mi lesz majd az inflációs szám végső összege, azt meglátjuk; én nagyon remélem, hogy 10 százalék alatt fogunk maradni.

De ha már az inflációnál vagyunk, szeretném önöknek elmondani azt is, miközben természetesen mindenki szerette volna, ha az inflációs előrejelzés 7 százalékos száma érvényesül, aközben szeretném, ha azt is figyelembe vennénk, hogy ma Európában az egyetlen olyan ország, ahol az infláció nem nő, az éppen Magyarország, ami megint csak a prognózisokról szól.

Az Európai Unióban is, éppen a bekövetkezett olajárrobbanás miatt, az infláció mindenhol nő, van, ahol háromszorosára nőtt, mint tervezték. Ehhez képest Magyarországon természetesen van egy eltérés a tervezett és a valóságos infláció között, de közben az infláció csökkenő trendjét - ez idáig legalábbis, most október végét írunk - sikerült fönntartani. És szerintem az ellenzéknek is, a kormánypártoknak is és minden magyar embernek az az érdeke, hogy az infláció csökkenő tendenciáját a 2000., a 2001. és a 2002. évben is meg tudjuk tartani. Vitatkozhatunk 1-2 százalékon, ezeknek vannak komoly következményei, amelyeket hol előre, hol utóbb le kell vonni, de másfelől azért abban értsünk egyet: mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy az infláció csökkenő üteme, csökkenő görbéje Magyarországon tartós legyen.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, természetesen voltak politikusi vélemények is a megelőző költségvetési vitában, amelyek az előrejelzésekre vonatkoztak. Egy általam egyébként nagyon tisztelt, közgazdasági végzettségű MSZP-s képviselő, akinek a szakmai hozzáértését mindig is nagyra tartottam, például azt mondta, hogy a '99-es költségvetésben a bruttó hazai termék 4 százaléka körülire tervezett hiány nem lesz tartható, és ez teljes egészében összerombolja a büdzsét, sőt az integrációs követelmények teljesítését is ellehetetleníti. Önök is emlékezhetnek rá, hogy végül is 3,7 százalékos hiányt sikerült elérnünk.

Volt, aki úgy fogalmazott - itt most egy másik ellenzéki párt frakcióvezetőjéről van szó -, azt mondta, hogy a kormány veszélyezteti a megindult növekedést, és 2000-ben ennek következményei kihatnak a gazdaság egészére is. Ehhez képest '99-ben semmit sem veszélyeztettünk, és ha 2000-re kihatott a kormány gazdaságpolitikája, akkor annyiban hatott ki, hogy jelentősen nőtt a gazdasági növekedés üteme, az első félévben 6 százalék fölé kerültünk.

Én nem gondolom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy számon kérhető lenne bármelyik ellenzéki képviselőtől, hogy eltalálta-e előrejelzéseiben, ami bekövetkezett. Az egyetlen dolog, amit számon kérhetünk egymástól, az az, hogy ha előrejelzésekről beszélünk és annak következtetéseit vonjuk le a költségvetésre nézve, akkor igyekezzünk azt politikai, lehetőleg pártpolitikai elfogultságtól mentesen, lehetőleg valóban közgazdasági, elemző szemmel megtenni. Így még a tévedések sem olyan fájdalmasak, mintha az embernek utólag a pártpolitikai hevületben elkövetett hibákat kellene beismernie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez az a pont, az előrejelzések kérdése, amikor a gázár kérdéséről is kell néhány szót szólnom; akarva-akaratlanul ez kapcsolódik a költségvetés kérdéséhez. Én megkímélem az ellenzéki képviselőket attól, hogy fölolvasom azokat a gazdasági bizottságban elhangzott véleményeket, amelyek már régóta követelték, hogy a kormány emelje föl az ipari fogyasztók esetében a gáz árát, lehetőleg radikálisan; ez most talán a mondandóm szempontjából kevésbé fontos.

Hanem, amit meg kell magyaráznom, az az, tisztelt hölgyeim és uraim, miért készül a kormány arra, hogy hosszabb távon is Magyarországon a kisfogyasztók számára megállapított gázár tartósan és jelentősen alatta marad a nagyfogyasztók számára megállapított gázárnak. Én tudom, és önöknek igazuk van abban, hogy Nyugat-Európában ez éppen fordítva van: valaki minél többet fogyaszt vagy vásárol valamiből, annak megfelelően kap olcsóbb árat; vagyis Nyugat-Európában inkább az ismeretes, hogy a nagyfogyasztók számára kiállított árak az alacsonyabbak, a kisfogyasztók számára megállapítottak pedig magasabbak. Magyarországon azonban nem tudunk mit tenni, csak a helyzet bekövetkezését tudjuk rögzíteni: Magyarországon az ésszerűség határát messze meghaladó mértékben és kiterjedtségben épült ki a lakossági gázellátás. Olyan helyeken is ezt használjuk - ezt egy szakmai konszenzusként mondhatom, ebben, gondolom, egyetértés van közöttünk -, olyan helyeken is ezt a megoldást választották, ahol egyébként nem ez volt az értelmes megoldás hosszabb távon. Ráadásul egy ilyen, hosszabb távon nem a legértelmesebb megoldás érdekében nagyon sok család, sőt nyugdíjas saját megtakarítását is mozgósította, és borsos összeget fizetett, hogy bevezethetővé váljon a gáz a saját lakásába.

Egy irracionális, üzleti alapon nem kezelhető helyzet jött létre Magyarországon, ezért nem is lehet a gázárat tisztán üzleti szempontokból meghatározni. Az ipari nagyfogyasztók és a kisfogyasztók gázárának a mértékét hosszabb távon is el kell egymástól választani, és a magyar gázár kérdését a lakosság esetében egyszerre kell tekinteni gazdasági, de még inkább szociális és társadalmi kérdésnek. Ezért nem szabad fölemelni a lakossági gázárat a következő esztendőkben sem jobban, mint az infláció mértéke. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

A kormány - és ezt az ellenzéki képviselőknek mondom - azért nem is tehette meg, szerintem helyesen nem tette meg, hogy korábban kezdett érdemi tárgyalásokat az ipari nagyfogyasztók számára történő magasabb gázáremelésről, mert a magyar gázszolgáltató piacon monopolhelyzetben lévő MOL nem vállalta, hogy több éven keresztül is garantálja, hogy nem lép fel az inflációt meghaladó mértékű lakossági gázáremelési igénnyel. A múlt héten azonban ezt írásban is megtette: vállalta, hogy garantálja a kisfogyasztók védelmét. Innentől kezdve megnyílt a lehetőség, hogy elválasszuk egymástól a nagyfogyasztók és a kisfogyasztók gázárát. Ugyanis nagyon sok igazság van abban az érvelésben, hogy ha a világpiaci árnál olcsóbban adjuk a nagyfogyasztók számára az energiát - amelynek nagy részét egyébként exporttermékek előállítására használják -, akkor tulajdonképpen egy indokolatlan versenyelőnyt adunk Magyarországon ezeknek a nagyfogyasztóknak. Ebben az érvelésben, bár nem hibátlan az érvelés, mégis nagyon sok igazság van. Ennyit tehát az inflációs előrejelezésekről, tisztelt hölgyeim és uraim.

A 2. számú ellenérv a költségvetésünkkel szemben az volt, hogy egyes kormányzati szervek kiadásai nagymértékben, van, ahol 18-20 százalékkal is nőnek. Én nem szeretnék ezzel a nyilvánvalóan politikai indíttatású érvvel foglalkozni, hiszen nyilvánvalóan kiolvasható a költségvetésből, hogy ahol ilyen arányú növekedés van, ott mindenhol feladatbővülés is található. A Miniszterelnöki Hivatal esetében az információs kormánybiztosság fölállítása megtörtént, átkerült a KHVM-ből ez a részleg, egy leendő, későbbi minisztérium kiépítésének munkálatait indítottuk meg, amelynek szükségességét egyébként mindenki elismerte, és amikor ezt bejelentettük, még az ellenzék is támogatta. Így érthető, hogy magasabb ott a növekedés.

Hasonlóképpen a honvédségnél; mindannyian tudjuk, hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, aláírtunk egy hosszabb távú szerződést. Minden évben kötelező emelni a Honvédelmi Minisztérium költségvetését egy meghatározott, igen jelentős összeggel - ennek tudható be a HM növekedése.

Ami pedig a mezőgazdasági tárca növekedését illeti - erről már volt módom önök előtt többször beszélni -, egy nagyon jelentős agrárfejlesztési programot indítunk meg. Ezt a mezőgazdasági minisztérium kidolgozta, ez a program a legtöbb elemében már véglegesült. Szerintem ez egy bizakodásra okot adó program, és ez bizony nagyon-nagyon sok pénzzel jár: összességében két év alatt mintegy 180-190 milliárd forintot szeretnénk erre a célra fordítani.

Önök is tudják, hogy a Széchenyi-terv a következő két év országépítésének a fő vonala, jelentős beruházásokat foglal magában. Maga a Széchenyi-terv magyarázza, hogy a Gazdasági Minisztérium költségvetésében egy nagy növekmény látható.

Ebből is láthatják, hogy ott, ahol kiugróan nagy növekedés van egy-egy tárca esetében, mind olyan feladatokkal találkozhatnak, amelyek az egész ország érdekét szolgálják. Az lett volna tehát a hiba, ha ezeknél a tárcáknál, ezeknél a minisztériumoknál nem történik meg egy ilyen nagy arányú növelés.

A 3. számú érv, tisztelt hölgyeim és uraim, a nyugdíj. Köszönöm azoknak a hozzászólását, akik méltányolták, hogy a 2000. esztendőben a magasabb gazdasági növekedés és a magasabb infláció miatt a nyugdíjasoknak járó kiegészítést a kormány igyekszik még ebben az évben eljuttatni a nyugdíjasokhoz, és tudom, hogy nem egy óriási összegről van szó, de a becsület nem feltétlenül forintokban mérhető. Ismereteim szerint a magyar gazdaságtörténetben először, nemcsak visszamenőlegesen megkapják a nyugdíj-kiegészítést, hanem kamatot is kapnak rá, mintha hitelt adtak volna az államnak.

 

(10.10)

 

Korábban erre nem volt példa. Korábban is egyébként így kellett volna mindig eljárni, sajnálatos, hogy most először történik ez meg, de reméljük, hogy ebből egy jó szokás alakul ki. Ha már egyszer emelni kell visszamenőlegesen, akkor az történjen így! (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

Én azonban nem is ezzel szerettem volna foglalkozni, hanem azzal a szocialista párti hozzászólással, amellyel mélyen egyetértek, és amely azt mondja, hogy 55 milliárd forinttal többet kellene fordítani a nyugdíjak emelésére. Ez mintegy plusz 5-6 százalékos emelést tenne lehetővé. Talán abban tér el a véleményem a Szocialista Párt vezérszónokától, hogy nem ennyivel kellene többet fordítani, hanem körülbelül 200 milliárd forinttal kellene többet fordítani, és körülbelül 20-25 százalékkal kellene fölemelni a nyugdíjakat minden esztendőben ahhoz, hogy egy tisztességes szintet elérjenek. De nem is a szándékokról vitázunk, mert gondolom, abban egyetértés van közöttünk, hanem a lehetőségekről.

A Szocialista Párt vezérszónoka azt mondta, hogy fordítsunk többet 55 milliárddal a nyugdíjak emelésére. Én ezt elfogadom, mert szerintem az 55 milliárd forint megvan, csak ki kellene venni onnan, ahol van. Ugyanis önök is tudják, hogy az előző magyar kormány bevezetett egy nyugdíjreformot, amely arra a gondolatra épült, hogy már most érdemes a magyar költségvetésnek kiadásokat vállalnia annak érdekében, hogy a majd húsz-harminc év múlva nyugdíjba menők nyugdíja már ne legyen olyan nyomorúságos, mint a mostaniaké, hanem megalapozottabb legyen. Egyetértek azzal, hogy jó lenne, ha a húsz-harminc év múlva nyugdíjba menők nyugdíja magasabb lenne. Hogy most kell-e erre a célra pénzt félretenni, efelől vannak kétségeim. Igaz, hogy Amerika is ezt csinálja most, de a magyar gazdaság ma még sajnos nem fogható erejét tekintve az amerikai gazdasághoz. Ennek következtében, ennek a nyugdíjreformnak a következtében minden esztendőben - mint önök olvashatják a költségvetésben -, 2001-ben és 2002-ben is mintegy 70 milliárd forintot kell a költségvetésbe befizetni, a költségvetésből pedig a nyugdíjasoknak kifizetni azért, mert ennyivel kevesebb befizetés jön be a nyugdíjjárulékokból, mert a fiatalabb korban lévőket átterelték, átkényszerítették - én most ezt önökre bízom, hogy hogyan minősítik a vonatkozó jogi szakaszt - a magánnyugdíjpénztárakba.

Ha a Szocialista Párt partner tudna lenni abban, hogy ez a kötelezettség ne terhelje a kormányt, tehát ha önök partnerek abban, hogy vizsgáljuk felül a nyugdíjreformot, és találjunk egy olyan megoldást, hogy ne kelljen minden évben ezt az összeget oda áttenni, és közben tartsuk be a hatályos törvényeket, akkor mi készen állunk arra, hogy ezt a nem 55, hanem 70 milliárd forintot nyugdíjemelésre, a mostani nyugdíjasok nyugdíjának az emelésére fordítsuk. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) Ugyanis szép dolog a mostani fiatalok jövendőbeli nyugdíjára szóló megtakarítás állami támogatása, mert államilag támogatjuk ezt a megtakarítást, ez szép dolog, szerintem egyszer majd szükséges is lesz, de ma nem ez a legfontosabb.

Ma a legfontosabb az lenne, hogy azok, akik már ledolgozták az életüket, már nem tudnak még egyszer magasabb fizetéshez jutni, hanem nyugdíjból kell megélniük, inkább ezeknek a nyugdíjasoknak a nyugdíját kellett volna és kellene most is emelni. Tehát ha a nyugdíjreformot felül tudjuk bírálni, és a költségvetésből ma a korábban megindított nyugdíjreform állami támogatására kiadott, a következő évben 70 milliárd körüli összeget meg tudjuk tartani a költségvetésben, akkor mi készen állunk arra, hogy a mostani nyugdíjasok között osztjuk azt szét, ezzel jelentős nyugdíjemelést érve el. Kérem, hogy ezt fontolják meg!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A negyedik ellenvetés: a kormány családtámogatási rendszere féloldalú - mondta itt valaki - és ezért káros. Érdekes, hogy hogyan lehet egy-egy ellenzéki hozzászólást értékelni. Ugyanis azt mondta a Szocialista Párt képviselője, hogy azért féloldalas a családtámogatási rendszer, mert 17 százaléka a családoknak nem tudja igénybe venni. De ha úgy nézem - és elfogadom az állítás igazságát, nem vizsgálva annak statisztikai alapját -, hogy 17 százalék nem tudja igénybe venni, az azt jelenti, hogy 83 százalék meg igénybe tudja venni. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormány családpolitikájának eredményeképpen ma a családok 83 százaléka jelentős támogatást tud igénybe venni ahhoz az állapothoz képest, amikor a kormány két évvel ezelőtt átvette az ország irányítását. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) Szerintem ez inkább eredmény, és azt gondolom, hogy inkább elismerést érdemelnének azok a közgazdászok - most nem a kormányról beszélek, ilyen igénnyel nem lépek föl az ellenzék irányában, de azok a közgazdászok -, akik ennek a családtámogatási rendszernek, amit kiépítettünk, az alapjait kigondolták és megteremtették. Ha a családok 83 százalékát jobb helyzetbe juttatták (Bauer Tamás: Csak a szegényeket nem.), szerintem elismerést érdemelnének.

Természetesen igaz az a kérdés, hogy mi legyen a maradék 17 százalékkal. (Molnár Róbert: Szegény Bauer! - Derültség az FKGP soraiban.) Ez egy nagyon fontos kérdés. Én azt tanácsolnám azoknak, akik a 17 százalékról beszélnek, hogy ha van egy kis idejük, akkor próbáljanak egy analitikus elemzést készíteni az elmúlt két év szegényeket rászorultsági alapon családi támogatásban részesítő kiadásairól, és akkor fognak kapni majd egy magas számot, én ezt most nem is mondom el, és abból láthatják, hogy a szegény családok számára ugyanolyan mértékű támogatást nyújtott a kormányzat segélyek csatornáin keresztül, mint amennyit egyébként a középosztály alsó és középső részéhez tartozó családoknak a családi támogatás, adókedvezmény révén nyújtottunk. Egy ilyen számítást, kérem, ha lehet, végezzenek el! De a következő esztendőre nézvést azt szeretnénk elérni, ha ezt a családipótlék-kiegészítést bevezethetnénk és akkor a 17 százalék számára is tudnánk valódi rászorultsági alapon támogatást juttatni.

A családi pótlék kiegészítésének a gondolata és terve, tisztelt hölgyeim és uraim, az Állami Számvevőszék vizsgálatán alapszik, amely még tavaly megállapította, hogy az önkormányzatok egy része nem a szociális problémák orvoslására fordítja az e célra felvett költségvetési támogatást. Szerintem ez így nincs jól, bár az önkormányzatoknak ehhez joguk van, hiszen önállóan gazdálkodnak. Én nem is a jog nyelvén beszélek, hanem inkább az erkölcs nyelvén. Szerintem, ha a magyar parlament úgy dönt, hogy szociális támogatások céljára - éppen a szegényeknek juttatandó - egy összeget állapít meg az önkormányzatok számára, szerencsés lenne, ha az önkormányzatok valóban arra is fordítanák, hiszen azok az emberek valóban rá is szorulnak erre a segélyre. Ez az új rendszer, amely egy kiegészítő családi támogatást, családi pótlékot jelent, közelebb visz bennünket ahhoz a célhoz, hogy a szegények valóban meg is kaphassák azokat a segélyeket, elérhető legyen a számukra, amelyet önök itt a szavazataikkal egyébként megadnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az egészségügy volt az 5. számú pont. A szakminisztérium már hozzászólt, nyilván még a vitában, a részletes vitában többször hozzá is szólnak. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy 2001-ben 70 milliárd forinttal többet költünk egészségügyre, mint tettük a megelőző esztendőben, és 2002-ben pedig újabb 70 milliárddal, tehát kettő esztendő alatt a mai állapotokhoz képest 140 milliárd forinttal több kerül oda. Itt is igaz, hogy az egészségügynek nem ennyire van szüksége, hanem ennek a kétszerese és háromszorosa is jó helyen lenne ott. De mint mondottam, egy 6 százalékos gazdasági növekedés mellett én egy szép közgazdasági teljesítménynek tartom, ha két esztendő alatt 140 milliárddal többet tudunk költeni közvetlenül az egészségügyre. Kérem, ne felejtsék el azt, hogy az egészséggel összefüggésben magyarázható például a sportoláshoz való hozzáférés lehetőségét kitágító összegek megszavazása vagy a Környezetvédelmi Minisztérium 14,4 százalékos támogatása is! Ez is szemlélhető az egészségügy szemüvegén keresztül.

A hetedik pont, tisztelt hölgyeim és uraim, a lakáskérdés. Először is örülök annak, hogy abbamaradt az a kampány, amely a kormány által megindított új lakástámogatási rendszerrel szemben bontakozott ki a rendszer meghirdetésének időpontjában. Úgy kibontakozott, hogy még óriásplakátokat is lehetett ez ügyben látni a városban. Mondhatnám, teljes szépségében bontakozott ki a kormány lakástámogatási rendszerével szembeni kampány. Örülök, hogy ez abbamaradt, amit nyilvánvalóan azok a tények magyaráznak, hogy az új építési engedélyek száma egy év alatt 38 százalékkal emelkedett, júniusban pedig már 56 százalékkal több engedélyt adtak ki, mint egy esztendővel korábban. Szerintem is szép teljesítmény.

Szeretném a bankoknak egyébként megköszönni, hogy ehhez a teljesítményhez hozzájárultak, hogy egyetlen esztendő alatt a 20 százalék fölötti lakáshiteleket a kiemelten támogatott hiteleknél 7-8 százalékos kamatszintre sikerült leszorítani, a mindenki számára elérhető általános, tehát lakásfelújításra, cserére igénybe vehető összegeknél pedig a lakáshitel-támogatás mértéke 11-12 százalékra, tehát körülbelül a felére csökkent egyetlen esztendő alatt. Ehhez persze kellettek közgazdászok, kellett egy határozott kormányzati akarat, de kellettek hozzá a magyar pénzintézetek is, kellettek hozzá a magyar bankok és annak vezetői, akik hajlandóak részt vállalni egy ilyen új lakáspolitika megvalósításában. Erről a helyről is szeretném megköszönni, hogy ebben partnereink voltak.

Azt mondja az ellenzék, és van ebben igazság, hogy Magyarországon sem lehet mindenkinek saját lakása, tehát több figyelmet kell fordítani a bérlakásépítésre. Talán föltűnt önöknek, hogy az idei költségvetésben is található 2 milliárd forint szociális lakásépítés céljára.

 

(10.20)

 

Talán azt is látják, hogy a 2001. évi költségvetésben ezt fölemeljük talán a duplájára is, és a 2002. esztendőben is tovább növeljük. Sőt, éppen a gazdasági kabinet tegnapi ülésén jutottunk arra, hogy lehetőség van arra, hogy az idén a 2 milliárd forinttal megjelölt önkormányzati szociális bérlakás-építési támogatást - amit időközben 4 milliárdra növeltünk - az év végén még további 3 milliárddal megnöveljük. Ez tehát azt jelenti, hogy egész évben 6-7 milliárd forint áll szociális bérlakásépítésre rendelkezésre.

Szeretnék gratulálni egyébként azoknak az önkormányzatoknak, amelyek híreim szerint nemcsak elnyerték a lehetőségét, hogy részt vegyenek ebben a programban, hanem már megkezdődött az építkezések előkészítése is. Ez az az irány, amit folytatni szeretnénk; ennek szellemében fogant a 2001. és 2002. évi költségvetés is.

Nyolcadik ellenvetés: a kutatás-fejlesztés nagyobb megbecsülést érdemel - mondja az ellenzék. Egyetértünk. Szerintünk is nagyobb megbecsülést érdemel. De van itt valami, egy régi sérelem, ami tíz év óta húzódik az akadémiai kutatóintézetekben dolgozó emberek lelkében, ez pedig az, hogy az elmúlt tíz évben úgy alakult - nyilván egy bérpolitika jegyében -, hogy az egyetemen dolgozó tanárok, professzorok fizetése messze meghaladta az akadémiai kutatóintézetekben dolgozók bérezését. Ez valóban igazságtalan.

A 2001. évben megteremtjük annak az előföltételeit, hogy az akadémiai kutatóintézetekben dolgozók ugyanolyan bérezési lehetőséghez jussanak, mint az ő tudományos fokozatuknak megfelelő, de egyetemen alkalmazott kutatók, tudósok. Szerintem egy régi sérelem orvoslásáról van szó. Kérem tehát az ellenzéket is, legyen kedves és támogassa ezt az előterjesztésünket.

Hasonlóképpen - önök is tudják talán -, a költségvetés szöveges részében hosszabban is szerepel, hogy megindítunk nemzeti kutatási-fejlesztési programokat. Öt ilyen fő irányt határoztunk meg, és ennek támogatására több milliárd forintot különítettünk el. Összességében azt kell mondanom, hogy kutatás-fejlesztésre közvetlenül költségvetési forrásból 17 - tizenhét - milliárd forinttal költünk többet, mint tettük egy évvel korábban, és 2002-ben tovább nő ez a szám.

A kis- és középvállalkozások támogatásáról; először is szeretném megköszönni az SZDSZ frakcióvezetőjének azt, hogy hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy természetesen támogatják azt az elképzelést, hogy 10 millió forint beruházási nyereségadó- és jövedelemadó-kedvezményben részesítsük a kis- és középvállalkozókat. Ebből arra következtetek, hogy van esély arra, hogy ezt meg is szavazza a parlament.

Ezzel összefüggésben azonban az SZDSZ frakcióvezetője fölvetette a minimálbér problémáját, mondván, hogy ez a kis- és középvállalkozások számára komoly terhet jelent. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, a minimálbér nem először szerepel a napirendünkön. A kormány két lehetőséget teremtett meg a vállalkozások számára, hogy a minimálbér megemeléséből fakadó terheket könnyebben viseljék el.

Először is a tb-járulék kulcsát 2 százalékkal csökkentjük 2001-ben és 2002-ben is. Amivel szemben persze fölhozható, hogy ez önmagában nagyon derék dolog - remélem, az ellenzék is támogatja -, de nem föltétlenül azokat, az elsősorban alacsony számban embereket foglalkoztató kis- és középvállalkozásokat éri el, ahol a minimálbér hatása a legdrasztikusabban jelentkezik. Ebben tehát egyetértek önökkel, de ez nem ok ara, hogy ne csökkentsük a tb-járulékot 2-2 százalékkal; két esztendő alatt egyébként 100 milliárd forintot meghaladó összegű pénzt hagyva így kint a gazdaságban.

Ezért gondoltuk azt, hogy az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató kis- és középvállalkozások számára pedig 10 millió forintig adómentességet teremtünk. Azok a becsületes vállalkozók, akik adót fizetnek, jövedelmet mutatnak ki, elég jelentős támogatáshoz jutnak, különösen, ha ezt az évről évre halmozódó lehetőséget is figyelembe vesszük, hiszen ezt nemcsak egy évre, hanem kettő évre - sőt, ha rajtunk múlik, akkor a következő esztendőkre is - gondoltuk. Ez a fajta állami, feltőkésítésben segítséget nyújtó politika, úgy érzem, nagyjából egyensúlyban van azzal a teherrel, mint amit a minimálbér-növekedés miatt el kell szenvedniük a munkáltatóknak.

De hogy válaszoljak a frakcióvezető úr fölvetésére, aki azt mondta, hogy ezen kívül aztán mást nem nagyon csináltunk, csak néhány tényt szeretnék megemlíteni. Beindult a 3 millió forintra fölemelt - az önök idejében ez még csak 1 millió forint volt - mikrohitelprogram. A mikrohitelt pedig kiegészítjük egy maximálisan 10 millió forintig elérhető kishitel-kamattámogatási rendszerrel, ez is megindul. Ebből az következik, hogy jövőre a kis- és középvállalkozások támogatására - amelyre idén 12 milliárd forint jutott - 32-33 milliárd forint jut majd. Ezt természetesen lehet semminek is minősíteni, frakcióvezető úr, de engedje meg, hogy én annál valamivel többre taksáljam ezt a változást.

Hasonlóképpen a közbiztonságról is elhangzott néhány szó. Örülök annak, hogy az SZDSZ frakcióvezetője - különösen, hogy szakmabeli, hiszen korábban belügyminiszter volt - azt mondta, hogy a robbantások szerencsés abbamaradásával - zárójelben megjegyezte, hogy az okokról, a robbantások okairól is szeretne valamit hallani; mi is így voltunk, amíg ön volt a belügyminiszter (Derültség.) - a lakosság biztonságérzete is javult. Ennek én örülök, szerintem ez jó hír.

Nem akarok belemenni abba a számháborúba, hogy hány százalékkal csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. A legfontosabb az, hogy csökkent, a mi értékelésünk szerint elég jelentősen, de bűncselekményből - azt kell mondanom - sohasem lehet eléggé kevés. Az ilyen csökkenés tehát jól mutat, a rendőrség munkáját szerintem elismerőleg minősíti, de elégedettségre sajnos nem ad okot. (Dr. Kóródi Mária: Költségvetésileg pedig nem támogatják!) Azért hoztam ezt szóba, képviselő asszony - aki most segítségemre sietett egy gyors bekiabálással - (Derültség.), mert azt mondta a frakcióvezető úr, hogy azonban a rendőrség jövőre majd eladósodik.

Nézzék, ebben az ügyben a következőt szeretném mondani. Nagyon értékeltem a belügyminiszter úrnak azt az erőfeszítését, amikor még a hivatalát betöltötte, hogy mintegy 9 milliárd forintnyi fölhalmozott adósságból 4-5 milliárd forintot sikerült letudni a kormányváltásig. De kérem, méltányolják önök cserébe azt, hogy amit itt hagytak önök, 4,5 milliárd forintnyi adósságot a rendőrség költségvetésében, azt mi 1-1,5 esztendő alatt gyakorlatilag - kiböjtöltük? - leírtuk, teljesítettük, kifizettük, túltettük magunkat rajta, megfinanszíroztuk. Sikerült tehát a rendőrséget megszabadítani egy nyomasztó pénzügyi tehertől, ami több mint 4 milliárd forint volt örökség gyanánt.

Egyetértek a volt belügyminiszter úrral, hogy nem lenne szerencsés, ha a rendőrség - most, hogy már sikerült rendbe tennünk úgy-ahogy - ismét eladósodásnak indulna neki. Egyetértek. Szeretném határozottan kijelenteni, hogy a rendőrség a következő évben nem fog eladósodni. Ha időközben kiderül, hogy több ügyeleti órát kell tartani, ha az olajár nem jön vissza a következő év első felében 25 dollár hordónkénti árra, és a rendőrség által működtetett - nem tudom mennyi, de - nagyon sok ezer gépjárművet továbbra is magas üzemelési költséggel kell működtetni, akkor a kormány meg fogja tenni a szükséges kiegészítő lépéseket, és a magyar rendőrség nem jut újra arra a sorsa, hogy 4 milliárd forintnyi adósság nyomja a vállát.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, a tizenkettedik kifogás a költségvetéssel szemben úgy hangzott, hogy antidemokratikus, hogy a kormány kétéves költségvetést terjeszt be. Ennek a kérdésnek több metszete is van, engedjék meg, hogy mindegyiket legalább megemlítsem.

Az első metszet az, hogy egy több évre szóló költségvetés antidemokratikusnak minősíthető-e az európai civilizáció értékei szerint. Önök is olvashattak az újságban arról a hírről, hogy éppen tegnap nyújtották be Ausztriában a kétéves költségvetést. Tudom, hogy Ausztria nem mindenben érdemelte ki az önök elismerését (Derültség.), de ez nem feltétlenül Ausztria költségvetési gazdálkodása miatt alakult ki így önökben (Bauer Tamás: Ez igaz.), ezért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Ausztria a költségvetési gazdálkodás szempontjából kétséget kizáróan demokratikus ország, és úgy tűnik, hogy a kétéves költségvetés, amit tegnap nyújtottak be, nem is piszkálta föl senkinek a demokratikus érzelmeit. Sőt, Ausztriában inkább az a hangulat - nagyon helyesen -, hogy a kétéves költségvetés érdeke az ország minden polgárának, mert mindenki két évre előre tudja, hogy mennyi adót fog fizetni, a gazdálkodók ki tudják számítani a gazdálkodás föltételeit (Kovács Kálmán: Törvényes eszközökkel?), és így tovább, és így tovább.

Más országokat is említhetnék. Ezt már egyszer megtettem, ezért nem sorolom föl azokat a nyugat-európai országokat, ahol szintén több évre készítenek költségvetést. Tehát önmagában a gondolat, hogy a költségvetés ne egy évre szóljon - vagy hogy egy aktussal, vagy két aktussal, vagy egy hónapon belül ne egy költségvetést, hanem az előttünk álló évekre, több évre is költségvetést alkossunk meg -, önmagában nem ellentétes az európai civilizáció hagyományaival. Szeretném, ha ezt megállapítanánk. (Dr. Katona Béla közbeszól.)

A kérdés innentől kezdve az, hogy van-e a kormánynak... - miután újdonságról van szó, hiszen korábban senki sem gondolt arra, hogy lehetséges volna és kívánatos lenne két évre előre megadni a gazdálkodóknak meg az embereknek létezésük peremföltételeit, tehát miután változtatásról van szó, a magyar jogrendszer lehetővé teszi-e azt, hogy megvalósítsuk. Ez a következő kérdés.

Elfogadom, hogy nem lesz nagyívű a válaszom első része, de kikívánkozik belőlem, engedjék meg, hogy elmondjam. (Dr. Katona Béla: Kezdjük a másodikkal!) Az elmúlt két évben - két esztendő alatt - a magyar kormány döntései közül - bár önök majdnem mindegyiket megtámadták az Alkotmánybíróságon - összesen kettő nem állta ki az Alkotmánybíróság próbáját. Elismerem: ez kettővel több, mint kellene.

 

(10.30)

 

Amikor önök kormányoztak, az első két évben 18 alkalommal buktak el alkotmányossági vizsgán az Alkotmánybíróságon. Szeretném tehát a szálka-gerenda problémáját itt most egy rövid időre az önök emlékezetébe idézni. Tehát én természetesen megfontolom az önök alkotmányossági kifogásait, de ennek van egy háttere, ez a történeti háttér, és ebben a fényben talán másképp mutatkoznak az önök érvei.

De kétségtelen, ha az ellenzék támogatta volna - és titokban nem tettem le róla, hátha még támogatja is a kormány kétéves elgondolását - a szavazataival a kétéves költségvetés megteremtéséhez szükséges jogszabály-módosításokat, akkor az egész alkotmányossági vita fel sem merülne, akkor evidens, hogy meg lehet csinálni. Miután azonban nem számíthatunk az önök támogatására, amit nagyon sajnálok, és engedjék meg, hogy azt mondjam, szerintem az ország érdekét pedig jól szolgálná, ha önök ezt a támogatást megadnák, nekünk olyan jogi megoldásokat kellett találni, amelyek egy egyszerű többséggel is meg tudják változtatni azokat a jogszabályokat, amelyek egy ilyen kormányzati, két évre szóló tervezéshez szükségesek. (Bauer Tamás: Házszabály?) Úgy gondoljuk, hogy a szükséges törvények módosításához szükséges alkotmányos eszközöket megtaláltuk, és ezeket keresztül is fogjuk vinni majd itt a vitában és később a szavazáskor is, ezért 2001-re és 2002-re kiszámítható, előre tervezhető feltételeket tudunk adni a magyar polgároknak, a családoknak is, valamint a gazdasági élet minden más szereplőjének.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A 13. kifogás, ellenérv: nem haladnak előre nagy államháztartási rendszerek reformjai. Miután talán már a kelleténél hosszabb ideig kötöttem le az önök figyelmét, engedjék meg, hogy hosszabb kifejtés helyett csak néhány konkrétumot említsek meg. Szeretném, ha folytathatnánk, kérem, hogy támogassanak is ebben bennünket, az egészségügy átalakítását.

Tudom, hogy önök az egészségügy átalakítását egy lépésben szerették volna látni, és azt is tudom, hogy a nyugdíjreformhoz hasonlóan elsősorban a finanszírozási reformmal szerették volna kezdeni. Ezt már megvitattuk, elmondtuk, hogy a kormány miért döntött másképpen; elmondtuk, hogy mi először a szolgáltatások rendszerét akarjuk átalakítani, garantálva bizonyos szolgáltatások színvonalát, és csak utána akarunk belevágni az egyébként nagyon kockázatos finanszírozási reformba.

Bizonyos lépéseit a szakmai átalakításnak elvégeztük. Tudom, hogy ezek nem találtak egyetértésre az önök soraiban, önöknek más elgondolásaik voltak a családorvosi rendszer magánkézbe adásáról, és bizonyára mások az elgondolásaik a járóbeteg-ellátásban dolgozók lehetőségeiről is. De a kormány nemsokára be fogja terjeszteni a parlament elé az egészségügyi reform második lépését, ahol a járóbeteg-szakellátásban dolgozó szakorvosok lehetőségét próbáljuk kibővíteni, ha egy liberális nyelvet akarok használni, akkor a szakorvosi praxist is a biztonságot még nem veszélyeztető mértékig szeretnénk privatizálni. A sürgősségi ellátás fejlesztését pedig végrehajtottuk.

Úgy gondolom, hogy az egészségügyi reform, habár nem egy lépésben valósult meg, mint ahogy azt önök javasolták, hanem négy év alatt, négy lépésben, azért halad előre, és a költségvetési vitától függetlenül önök még egy ilyen előterjesztéssel, amely a járóbeteg-szakellátásra vonatkozik, majd találkozhatnak.

A kormány diktátummal vezeti be a magasabb minimálbért - ez a 14. sorszámot viselő kifogás. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mit hívunk diktátumnak, de talán nem is a szóhasználat a lényeg, induljunk ki a helyzetből. A mai helyzet az, hogy egyetértés van közöttünk, itt a parlamentben nem volt olyan hozzászóló, aki ne mondta volna azt, hogy a minimálbér radikális felemelése egyébként helyes célkitűzés. Azt, hogy lehet-e már, azt kifogásolták, de azt, hogy helyes, azt általában Magyarországon senki sem szokta kifogásolni; a felmérések szerint egyébként az emberek 80 százaléka ért egyet azzal, hogy legalább 40 ezer forintra felemeljük a minimálbért. Tehát joggal gondolhatja azt a kormány, hogy szinte az egész parlament és a magyar népesség tekintélyes többségének támogatását élvezi ebben az ügyben.

Ahhoz azonban, hogy a minimálbért fel tudjuk emelni, két ellenérdekű félnek, a munkavállalóknak és a munkaadóknak meg kellene állapodniuk. Ha ők nem állapodnak meg, nem tudjuk felemelni a minimálbért, amelynek felemeléséről egyébként egyöntetű vélemény az, hogy szükséges lenne. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha nem tudjuk elérni azt, hogy elfogadtassuk, megértessük, bebizonyítsuk a munkaadóknak és a munkavállalóknak, de most inkább a munkaadókról van szó, hogy egy történelmi lehetőség kapujába jutottunk, lezárult a magyar gazdaság elmúlt tízéves szakasza, a magyar gazdaság versenyképes lehet, és ők is sikeres vállalkozók lehetnek egy sokkal magasabb bérszínvonal mellett is, és nem akarnak átlépni velünk ebbe az új korszakba, akkor valamit mégiscsak tenni kell.

Remélem, senki nem akarja azt mondani az ellenzékből, hogy a kormány mondja azt, hogy 40 ezer forintos minimálbért szerettünk volna, a szakszervezetek támogatják, az emberek 80 százaléka támogatja, de nyugodjunk bele abba, hogy nem lehet bevezetni.

Remélem, senki sem gondolja komolyan, hogy ez az ország érdekét szolgálná. Tehát akkor be kell vezetni, márpedig törvényes módon kell bevezetni, tehát a szükséges jogszabályokat módosítani kell. Nem diktátummal, tisztelt hölgyeim és uraim, hanem a törvényalkotás rendes, szokásos eljárásának menete szerint, és én készen állok arra, hogy elviseljem azokat a kritikákat, amelyek úgy szólnak, hogy az Orbán-kormány a fennálló jogrendszer, a vonatkozó jogszabályok megváltoztatásával erőltette rá a magyar társadalomra a 40 ezer forintos minimálbért, sőt azt is hajlandóak vagyunk vállalni, hogy az 50 ezer forintos minimálbért is jogszabállyal erőltettük rá a társadalomra. (Taps a kormánypártok soraiból.) De úgy gondolom, ez jó cél.

Ha már itt tartunk, azt is megkockáztatom, szerintem nem érdemel különösebb megbecsülést, elismerést és támogatást egy olyan kormány, amely egy ilyen nagy támogatottságú célt, amelynek a közgazdasági alapjai is megvannak, amely megvalósítható, nem próbálna meg minden lehetséges, alkotmányon belüli törvényes eszközzel megvalósítani. Egy olyan kormányt, meggyőződésem szerint nemigen lenne érdemes támogatni. Nekünk ez az eszközünk maradt; én örülnék annak, ha a munkavállalók és a munkaadók megállapodnának a 40 és 50 ezer forintban, és akkor nem kellene a kormánynak egy saját kormányzati döntéssel bevezetni a radikálisan magasabb minimálbért.

Utolsó ellenvetés, tisztelt hölgyeim is uraim: az önkormányzati szféra kevés pénzt kap. Itt is érvényes az, hogy természetesen örülnének, ha kétszer-háromszor annyit lehetne adni, de azért a tények mégis megkövetelik, hogy megemlítsem azt, hogy 2001-ben 15,5 százalékkal, 2002-ben pedig további 11 százalékkal növekszik az önkormányzatok támogatása. És akkor itt még nem említettem meg, tisztelt hölgyeim és uraim, azt, hogy mintegy 61 milliárd forintot fog a kormány kifizetni, nem is a kormány, 61 milliárd forintot fognak kifizetni az adófizetők a kormány közbejöttével a korábban rendezetlen gázközművagyon máig húzódó, elvarratlan értékesítési vitái miatt. Tehát az önkormányzati rendszerben - igaz, hogy nem egységesen szétterítve - a költségvetésben szereplőkön kívül még 61 milliárd forintot találnak majd az önkormányzatok. Nagyon remélem, hogy ezt majd jól fogják tudni felhasználni.

Itt van még az a vita, tisztelt hölgyeim és uraim, az ellenzék mindig elmondja nekünk, hogy a címzett és céltámogatások odaítélésénél elfogult a kormányoldal, és elsősorban azokat a településeket támogatja, ahol nem ellenzéki polgármesterek, képviselő-testületek működnek. Annak érdekében, hogy meg tudják fontolni a jövőre nézve, fenntartják-e ezt a véleményüket, szeretném elmondani önöknek, hogy ma Magyarországon címzett és céltámogatások keretében 17 milliárd forintot fizetünk ki olyan településeknek, ahol az ellenzékhez tartozó polgármesterek és ellenzéki többségű képviselő-testületek vannak, és 6 milliárd forintot oda, ahol kormánypártiak vannak. Tehát 17:6 az arány.

Szerintem ez egyébként nem helyes gondolkodásmód, nem így kell nézni az önkormányzati világot, de ha már önök így nézik, akkor arra kérem önöket, hogy ezeket a tényeket is legyenek kedvesek figyelembe venni, és ha előhozakodnak vele, akkor esetleg a hozzászólásaikban megemlíteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyjából ezek voltak a legfontosabb érvek, amelyeket hallhattunk. Ma reggel a kormánykabinet ülést tartott, a gazdasági ügyekért felelős miniszterekkel ezeket az érveket átnéztük, és nagyjából azokra a válaszokra jutottunk, amelyeket most itt önöknek elmondhattam.

Még egyszer arra kérem önöket, bár tudomásul veszem, hogy a magyar politikai folklórnak vannak kialakult szokásai, tudomásul veszem, hogy a parlamenti szerepmegosztásból az ellenzék számára bizonyos korlátok következnek, mégis arra szeretném kérni az ellenzéket, hogy ott és ahol lehet, és ahol az ország számára valóban a legfontosabb, legyenek kedvesek és támogassák a kormány költségvetési előterjesztését.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt átadnám az ülés vezetését Szili Katalin alelnök asszonynak, és megkezdődne a kétperces hozzászólások sora, hiszen itt többen is jelezték hozzászólási szándékukat, szeretnék tájékoztatást adni arról, hogy miért nem szakítottam félbe a miniszterelnök urat, mert közben az ellenzéki oldalról érkeztek jelzések, hogy elfogyott a Fidesz-frakció tévényilvánosság előtti beszédideje. Ez valóban így van, 52 perc körüli idő állt a Fidesz-frakció rendelkezésére, de közben - biztosítva a miniszterelnöki felszólalás zavartalanságát - a Magyar Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt képviselőivel egy rövid konzultációt folytatva sikerült elérni, hogy a Magyar Demokrata Fórumtól 7 perc, a Kisgazdapárttól pedig 8 perc beszédidőt kapott a Fidesz-frakció (Orbán Viktor: Hálás köszönet! - Taps a Fidesz soraiból.), így még a viszontválaszra is mintegy 6 perces idő rendelkezésére áll a miniszterelnök úrnak, illetőleg a Fidesz-frakciónak.

 

(10.40)

 

Csak zárójelben jegyzem meg - az érdemi vita elősegítése szándékával természetesen -, hogy a Szocialista Pártnak 53 perc áll még rendelkezésére, és esetleg megfontolandónak tartom, hogy esetleg ebből az időkeretből átadjanak a Fidesz-frakciónak. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Kovács Kálmán: Tájékoztasson a többi időről is!)Köszönöm a figyelmüket.

 

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Köszöntöm önöket, tisztelt képviselőtársaim. Most pedig kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ellentétben önnel, mi úgy gondoljuk, hogy a Magyar Köztársaság költségvetését a kormány terjeszti a Ház elé, és ez olyan szempontból nagyon lényeges, hogy a felelősség is a kormányé, és nem a pénzügyminiszteré. Ez különösen aktuális akkor, amikor a miniszterelnök úr az idei inflációs folyamatokról, az idénre megtervezett inflációs folyamatról, azt gondolom, nem a jelenleg hatályos törvénynek megfelelően nyilatkozott. Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr tegnap nem hallgatta végig a társadalombiztosítás költségvetéséről szóló vitát, mert ha végighallgatta volna, akkor valószínűleg emlékezett volna az MDF-nek azon álláspontjára, amely szerint az MDF nem akadályozza meg, hogy ezt a nagyívű költségvetést az Országgyűlés elfogadja. Sajnáljuk, hogy új elemeket nem fedezett fel a kritikai észrevételekben a miniszterelnök úr.

Mi úgy ítéljük meg, hogy megfelelően rávilágítottunk arra, hogy ez a kétszer egyéves költségvetés megfelelő bizonytalansággal bír. Nyilván kétperces időkeretben ezt nem lehet kifejteni. Annak viszont nagyon örülök, hogy a kormány két jelentős ponton elmozdult a Szocialista Párt észrevétele, javaslata irányába, ez pedig a nyugdíjemelés és a kiegészítő családi pótlék intézménye. Szeretném felhívni a miniszterelnök úr figyelmét arra, hogy kiegészítő családi pótlék intézménye a benyújtott költségvetési javaslatban nem szerepel, az adótörvények során nem tárgyaltak ilyet. Örülök annak, hogy a Szocialista Párt ez irányú javaslatát megfogadták.

A nyugdíjemelés vonatkozásában pedig azt szeretném kérni a miniszterelnök úrtól, hogy az idei inflációs folyamatokat vegyék figyelembe, és a jövő évi tervek során is a valós inflációs folyamatokból induljanak ki, ne becsüljék alá az inflációt, és ne hozzák hitelező pozícióba a nyugdíjasokat. Nincs arra szükség, hogy kamatot fizessenek. A megfelelő mértékű nyugdíjemelést adják meg január 1-jétől a nyugdíjasoknak!

Elnézést, de a két percet picit túlléptem, elnök asszony.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Független Kisgazdapárt az előző évhez képest, úgy gondolom, világosan, egyértelműen kifejtette, hogy a most előterjesztett költségvetést teljes mértékben támogatja. Ha maradtak is fenntartásaink, és maradtak is bizonyos igényeink, ezt semmiképpen nem így, ilyen módon és az itteni vitákban kívántuk érvényesíteni. Mégis, a miniszterelnök úr expozéjához képest a következőkben szeretném, ha valamelyest módosulás következhetne be.

Mindenekelőtt mi úgy gondoljuk, hogy az a nagy ívű és tiszteletre méltó munka, amely a BM-ben folyt, és amelynek a kifejezett hasznát látja közvetlenül a társadalom, nem teszi lehetővé, hogy olyan szerencsétlen bérviszonyok maradjanak fenn, mint amilyenek most vannak. Meggyőződésem szerint a rendőri állomány jelenlegi fizetéséhez mindenképpen szükség lenne újabb forrásokhoz. Én őszintén remélem, hogy ehhez valamennyi koalíciós partner támogatását megnyerjük. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem kívánunk olyan módosítókat benyújtani, amely módosítók lényegileg érintenék ezt a költségvetést. De úgy gondoljuk, hogy bizonyos vonatkozásokban mégis szükséges a korrekció.

Meg kell mondanom azt is, hogy az egészségügy további privatizációjával kapcsolatosan a Kisgazdapártnak nagyon jelentős fenntartásai vannak. Nem ismerjük még pontosan az elképzeléseket és a terveket, de az ellen kifejezetten szólnunk kell, hogy súlyos problémákat okozhat magát a rendszert érintő kérdés akkor, hogy ha olyan helyzet alakul ki, hogy az ellátásban bizonytalanságok mutatkoznak. Azt gondolom, tisztelt Ház, tisztelt miniszterelnök úr, hogy ezt a dolgot még egyszer át kell gondolni, mert az eddigi privatizációs akciók számunkra azt igazolták, hogy a rendszer nem javult, hanem a beteg szempontjából - és most nem az orvosokról beszélek, hanem a betegekről - sokszor bizonytalanabb, sokszor nehézkesebb lett.

Mi is támogatnánk, és nagy erővel támogatnánk, hogy az önkormányzati lehetőségek bővüljenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), ehhez azonban ellenzéki hozzájárulás kellene, mert az ellenőrzés hiányában nem tudjuk most ezeket a bővítéseket igazán támogatni. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, a Fidesz képviselő... Elnézését kérem (Derültség a Fidesz soraiban. - Glattfelder Béla: Majd csak a Demszky után!), a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

 

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Ennyire ne szaladjunk előre időben, elnöknő!

 

ELNÖK: Frakcióvezető úr, tévedésemnek egyetlen oka volt. (Glattfelder Béla: Majd a Demszky után.)

 

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Én nagyon támogatom, hogy a miniszterelnök úr felszólalt a költségvetési vitában - ez a formára vonatkozik.

Ami a tartalmat illeti, azzal több ponton vitám van, de a beszéd a korrekt vitára kétségkívül alkalmas. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy Magyarország elmúlt tíz éve sikeres - egyetértünk vele. Azt mondta, hogy két éve van gazdasági növekedés - nagy gazdasági növekedés négy éve van. Az okokat most ne vitassuk meg, mert már sokat beszéltünk róla. Egy azonban biztos: nem az alacsony bérek okozták, hanem az, hogy a magyar gazdaság egy liberalizált, nyitott piacgazdaság, hogy gyors privatizációt hajtottunk végre, hogy az állam kivonult a gazdaságból, hogy a piacgazdaság szabályozórendszerét alakítottuk ki, hogy megfelelő befektetői környezetet biztosítottunk, és emellett természetesen az alacsony bérek is szerepet játszottak, csak a bérek alacsonyak Romániában is, Ukrajnában is, Bulgáriában is, de nincsenek gazdasági sikereik.

A külső környezet változása az, ami aztán az egyenetlenségeket okozza. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy részben nem találtam el a '99-re vonatkozó előrejelzéseimet, a 2000-est meg sokkal jobban eltaláltam, mint a kormány, merthogy a világgazdaság így változott körülöttünk. Amit mi a beszédben számon kértünk, az a törvényesség, a költségvetés benyújtásának törvényessége, a szolgáltatások színvonalának csökkenése, az elmaradó reformok. Tettük mindezt azért, mert veszélyeztetve látjuk ezeket a kedvező folyamatokat, hiszen egy fordulat állt be.

Mostantól kezdve a kormány egyre többször beavatkozik a gazdaságba, egyre inkább kézből akar etetni, egyre inkább az állami gondoskodást helyezi előtérbe az öngondoskodáshoz képest - lásd például a nyugdíjreform -, és íme, megjelenik az az elem a miniszterelnök úr felszólalásában, hogy növelni kellene a központosítást majd 2002 után, vagyis a miniszterelnök úr a választások után adót akar emelni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), most meg csökkentésről beszél. Ezért mondom én, hogy ez az átverés költségvetése.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólást kért Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úr. Államtitkár úr!

 

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum nevében kívánok rövid felszólalást tenni, és amikor üdvözlöm a miniszterelnök úr nagyívű költségvetési beszédét, akkor örömmel emlékeztetek arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége, országgyűlési képviselőcsoportja és országos választmányának elnöksége 2000. augusztus 31-én elfogadott nyolcpontos programjának több eleme visszaköszön nemcsak a miniszterelnök úr beszédében, de a költségvetésben és az ahhoz benyújtott módosító javaslatokban is.

Emlékeztetnék arra, hogy az 1. pontban ez az MDF-program, ez az MDF-javaslat ugyanazt a kis- és középvállalkozói feltőkésítési adókedvezményt tartalmazta, amelyet itt a miniszterelnök úr kifejtett, amely tehát azt jelenti, hogy a következő két évben 10-10 millió forintig a társasági adó alóli mentességet bizonyos feltételekkel megkaphatják a hazai kis- és középvállalkozók. Ez a 18 százalékos adómértéket tekintve a két évre vetítve 3,6 millió forintos többletforrás visszahagyását jelenti.

Örömmel üdvözöljük a miniszterelnök úr beszédét a tekintetben is, hogy ebben a javaslatban mi egy 15 százalékos nyugdíjemelésre tettünk javaslatot, és örülünk annak, hogy a miniszterelnök úr a többlet-nyugdíjemelés forrásait keresi ebben a beszédében.

 

 

(10.50)

 

Csatlakozunk a miniszterelnök úr reményéhez, bízunk abban, hogy az ellenzék partner lesz a szükséges forrás megtalálásában, illetve átcsoportosításában.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Orbán Viktor miniszterelnök úr kért ugyancsak két percben hozzászólási lehetőséget. Öné a szó, miniszterelnök úr!

 

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm szépen, hogy megtiszteltek azzal, hogy megjegyzéseket fűztek ahhoz a hozzászóláshoz, amelyet a költségvetéssel kapcsolatban mondtam el. Van néhány pont, ahol kénytelen vagyok a viszontválasz lehetőségével élni.

Az igaz, hogy nem a hatályos törvények szerint nyilatkoztam az inflációról, hanem a valóság szerint nyilatkoztam, de az infláció esetében ez talán indokolható.

Az MDF és a Kisgazdapárt esetében szeretném megköszönni a korrekt együttműködést, amelyet a költségvetés elkészítésekor és az eddigi vita során tapasztalhattunk. Nem tudunk minden fideszes, kisgazdapárti és MDF-es igényt és szempontot megvalósítani a költségvetésben, tehát senki sem lesz itt közülünk száz százalékig elégedett, de úgy gondolom, a legtöbb és legfontosabb kisgazda, a legtöbb és legfontosabb demokrata fórumos elgondolás és fideszes indítvány azért benne lesz és benne van ebben a költségvetésben.

A rendőri állomány kérdésére majd vissza kell térni a későbbiekben, ha így marad a költségvetés ahogy van, erre vonatkozóan én támogatnám, és év közben szükséges lesz ennek kiegészítése, akkor Turi-Kovács képviselőtársamnak mondom, hogy ezt a kormány meg fogja tenni.

Igazából elvi jellegű vitám Kuncze Gábor képviselőtársammal van. Én kevésbé helyezném az emberek elé az intézmények meg a nagy reformlépések jelentőségét. Egy gazdaság akkor megy előre, ha van kultúrája, ha az embereknek van munkafegyelme, és szemben az ön által említett országokkal, nem bányászjárásokkal verik szét a fővárost, hanem az elégedetlenséget inkább újabb lehetőségek megkeresése irányába fordítják. Tehát én az intézményekkel szemben inkább az emberek erre való készségét, az újabb lehetőségek, az alkalmazkodás készségét emelném ki.

A nyugdíjasok esetében pedig nem értek egyet önnel, hogy az öngondoskodás állapotába kellene őket szorítanunk. Akik már nyugdíjasok, azok alig-alig tudnak öngondoskodni. A probléma az, hogy ön másokról beszél. Én a már nyugdíjban levőkről beszélek, őket nem lehet öngondoskodásra kényszeríteni, nekik nyugdíjat kellene fizetni (Kuncze Gábor: Oda kellett volna adni a törvény szerint!), és szeretnénk, ha lehetne is.

Végezetül pedig ami a Szocialista Pártot illeti, csak hadd idézzem fel a prognózisok kapcsán Keller képviselőtársamnak válaszul azt, hogy 1999 végén 2000-re azt jósolta az az ember, aki most is a vezérszónok volt, az a képviselőtársam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), aki vezérszónoka volt a Szocialista Pártnak, hogy jelentősen csökkenni fognak a bevételek, most meg azzal ostromolt bennünket, hogy annyira sok lett a bevétel, hogy ezt osszuk szét másképpen. Az akkori frakció-hozzászólások jegyzőkönyve ezt igazolja.

Elnézést szeretnék kérni a képviselőtársaimtól, hogy nem tudok tovább itt maradni a vitán, mert egy határátkelőhelyet nyitunk meg, évek óta húzódó vita végére téve pontot Románia és Magyarország között, ahol szeretnék személyesen is jelen lenni, viszonozva a román miniszterelnök látogatását.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra következik Göndör István képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony, és nagyon sajnálom, hogy elment a miniszterelnök úr, mert néhány ponton szeretnék rávilágítani arra: most már értem, miért nevezte ő a Pénzügyminisztérium és a pénzügyminiszter költségvetésének azt a törvényjavaslatot, ami előttünk van. A miniszterelnök úr elég látványosan improvizált. (Folyamatos zaj, mozgás.)

Kedves Képviselőtársaim! Ebben a költségvetésben, ami nekünk rendelkezésre áll, az újraelosztás mértéke nem 40 százalék alatti 2002-ben, hanem 40 százalék fölötti, tehát nem ugyanarról a költségvetésről beszéltünk.

A másik dolog az infláció. Azt mondta, hogy mit mondtunk mi '99-ben; azt mondtuk, hogy a bevételek alá vannak tervezve, tehát állítom, hogy amikor ő itt beszélt az inflációról, megpróbált valamit elsimítani abból a bakiból, ami a költségvetésben van, mert a törvény 6 százalékról szólt. Ezzel kell szembeállítani azt a 9,5 százalékot. Igenis állítjuk, hogy a kormánynak érdeke volt alultervezni, mert így tudott kisebb nyugdíjat kifizetni.

A gyerekes családokról, csak szeretném visszaidézni ugyanazt, amit mondtam Molnár képviselő úrnak. Egyszerűen úgy érzem, itt a számok azt mutatják, hogy 30 milliárddal csökken a családi pótlék és a gyermekeknek jutó támogatás, ő pedig növekedésről beszélt. Ez valami rendkívül furcsa dolog.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időtartamban megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Egy szimpatikusra hangszerelt, hosszú miniszterelnöki felszólalást hallottunk, ami egyszerre volt megértő és megértést kérő, ami még az ellenzék oktondi buksiját is megsimogatta olykor-olykor. Azonban voltak benne felfedezhető féligazságok, csúsztatások. Ilyen a földgázár kérdése. Sajnos, a tévéközvetítés szűk időkorlátja miatt erre nem tudunk reagálni és kitérni, de délután, amikor a rádióközvetítés erre hosszabban lehetőséget ad, kifejezetten erre a témára egy hosszabb reakciót kívánok elmondani, az igazságot teljes egészében szeretném bemutatni, nem egyoldalúan.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időtartamban megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mi is örülünk a tartós és gyors növekedésnek. Azonban azt hiszem, egyetértünk azzal, hogy a növekedés nem cél, hanem eszköz a lakosság gyarapodása érdekében is, a szegénység ellen.

A másik, amit szeretnék megjegyezni: a növekedés több beruházást igényel. A több beruházáshoz több megtakarításra van szükség. Viszont a megtakarítási hajlandóság az elmúlt időszakban csökkent. A megtakarítási hajlandóság érdekében többet kellene tenni.

A másik dolog az, hogy gyors és nagy növekedésnél a monetáris változókat igen nehéz kézben tartani, és a monetáris-fiskális politika jobb összhangjára lenne szükség, mint ami van.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időtartamban megadom a szót Karl Imre képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

 

DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ennek az egyébként szerintem is nagyon jól sikerült miniszterelnöki beszédnek volt azért több gyenge pontja. Ebből az egyik az volt, amikor a gázáremelést próbálta a miniszterelnök úr megindokolni.

Úgy gondolom, hogy ebben az esetben semmiképpen nem fogja tudni elérni a kormány azt a hatást, amit a miniszterelnök úr kifejtett. Nevezetesen, az volt a fő érve, hogy a lakosság számára egy kedvezőbb feltételrendszert kíván ez a döntés hozni.

Egyik oldalról nyilvánvalóan azt is kifogásolnunk kell, hogy ezzel a lépéssel gyakorlatilag nem a törvényes rendszer szerint, hanem egy ad hoc megoldással nyúlt be a gazdaságba, és én úgy gondolom, hogy a kiszámíthatósággal szembe pontosan ezek az akciók állíthatók legjobban. Tehát pont a fő érv, a kiszámíthatósági érv sérül.

A másik oldalról pedig végeredményben ez nehéz helyzetbe fogja hozni a lakosságot, hiszen a földgáz a villamos energia előállításának például egyik alapanyaga, körülbelül 40 százalékban ebből az anyagból állítják elő a villamos energiát, és ez automatikusan körülbelül 16 százalékos emelkedést fog okozni a jelenlegi szabályozás szerint a villamos energia árában, ami gyakorlatilag minden háztartást érint.

A másik probléma, amit én megemlítenék: Magyarországon többfajta lakossági fogyasztó van. A körülbelül két és félmillió fogyasztó között van 4-500 ezer olyan fogyasztó, aki már ezt az árat sem tudja kifizetni; ők nem kapnak semmit. Van egy olyan közbenső fogyasztói réteg - ami akár egy-másfél millióra is tehető -, amelynek nyilvánvalóan egy ilyen típusú emelés, ha lenne, nem esne jól. És van egy felső fogyasztói réteg - amely nagyon jelentős, legalább akkora, mint a rászorultaké -, amelynek a gázár, hogy úgy mondjam, a családi költségvetésben indifferens. Ez a megoldás ezeket is ugyanúgy kedvezményezi, mint a rászorultakat, és a rászorultaknak pluszt nem ad. Ezért nem lehet ezt támogatni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Vargáné Kerékgyártó Ildikó képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

 

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr nagy ívű beszédében érintette a minimálbér emelését is, és én is úgy gondolom, hogy a minimálbér emelésének törvényes és becsületes módja, ha azt megelőzi egy értelmes érdekegyeztetés. Így van ez a világ demokratikus országainak igen nagy részében.

A miniszterelnök úr viszont azt mondta, hogy a kormány azzal nem vesztegetheti a drága idejét, hogy kivárja, amíg a munkaadók és a munkavállalók megegyeznek, és a szociális dialógusban részt vegyen, és mivel jót akar, ezért az egyébként törvénysértő állapotot úgy teszi törvényessé, hogy megváltozatja a törvényeket.

 

(11.00)

 

Sajnálom, hogy elment a miniszterelnök úr, mert szerettem volna elmondani neki, hogy volt idő Magyarországon, amikor a kormányfő nagyon fontosnak tartotta a munkavállalók érdekeinek védelmét, olyannyira, hogy amikor a legelső kollektív szerződés megszületett, 1848. május 13-án, az akkori miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos személyesen vett részt az eseményen, hogy ezzel is érzékeltesse, milyen fontos a munka világában a béke. Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr ezzel ellentétes véleményen van, és erőszakkal behozza a Ház elé azt a törvénymódosítást, amellyel egyébként törvénysértő szándékát törvényessé teszi. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt képviselőtársaim, tájékoztatást adok önöknek a televíziós időben rendelkezésre álló időkeretekről: a Fidesz képviselőcsoportjának 2 perc 55 másodperc, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának 45 perc 30 másodperc, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának 18 perc 2 másodperc, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának 11 perc 47 másodperc, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának 8 perc 26 másodperc és a MIÉP képviselőcsoportjának 29 perc áll a rendelkezésére, hangsúlyozom, a televíziós időkeretben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig hozzászólásra következik Lentner Csaba képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr több mint egyórás beszédéből megfelelő képet kaphattunk arról, hogy az ezredfordulón Magyarországon hogyan néz ki a pénzügypolitika, milyen előzményei vannak a jelenlegi helyzetnek, illetve hogy az elkövetkezendő évezred első évtizedére milyen kilátásaink vannak.

El kell mondjuk a 2001-2002-re tervezett költségvetési törvényjavaslat kapcsán, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja frakciója támogatja a 40 ezer forintos minimálbér bevezetését, változatlanul támogatja a családok támogatását, és támogatja azt, hogy a kormány költségvetésében 2001-re és 2002-re megjelenik a tudományos élet, az egyetemek, az egyetemi oktató- és kutatóhelyek kiemelt mértékű támogatása. Ugyanakkor arra is utalnunk kell, hogy a költségvetés soha nem a képviselőnek, a képviselőknek készül; a költségvetésnek üzenet értéke van a választópolgárok, a magyar családok irányába.

Frakcióm nevében szavaimmal méltattam azokat az intézkedéseket, amelyeket a Fidesz-kormány működésének a harmadik, illetve negyedik évében is fenn kíván tartani, ki kell fejeznünk azonban azt, hogy a tervezett intézkedések megvalósításának számos akadálya van. Ezeket az akadályokat a Magyar Igazság és Élet Pártja legfőképpen abban látja, hogy a kormányzat rendelkezésére álló pénzpolitikai és monetáris politikai eszközök meglehetősen korlátozottak; azt is mondhatnám, hogy a magyar pénzügypolitika nem önálló fundamentumokon nyugszik. Egy olyan mértékű monetáris politikai szorításban leledzik a magyar költségvetés, hogy a 2001-2002-es évben sem tud érdemi áttörést megjeleníteni a választópolgárok irányába.

Tíz évvel ezelőtt, amikor az egyetemen végeztem, még úgy tanultuk, hogy a pénzügypolitikának mindig van egy belső, autonóm célrendszere. Tíz év elteltével, a rendszerváltozás tizedik évében azonban tisztán látható, hogy a magyar pénzügypolitika vonatkozásában az "autonóm" kifejezés meglehetősen aggályos, ez a feltételrendszer nem létezik, nem mondható autonómnak a magyar pénzügypolitika. Azok az impozáns számok, amelyeket a miniszterelnök úr - megfelelő píártechnikával alátámasztva - kifejtett, rávilágítanak arra is, ha kritikusabban, közgazdaságilag vizsgáljuk a szavait, hogy a 2000. év első félévének kecsegtető inflációs és gazdasági növekedési adataival, a külső fundamentumokra épülő magyar pénzügypolitika a lehetőségeinek a felső határaihoz érkezett el. Ez a pénzügy-politikai pozitívum, amely a 2000. év közepére az inflációnak a 10 százalék alá történő leszorítását, illetve a gazdasági növekedésnek egy 6 százalékos tartomány körüli értékben való rögzítését jelentette, ez volt a plafon, ennél tovább a magyar gazdasági teljesítmények nem fokozhatók.

Ugyanakkor látható az is, az év második félévében már tetten érhető, hogy a 2000. szeptemberi fogyasztói árszínvonal már 10,3 százalékon van, és a gazdasági növekedésnél is a megtorpanás jelei látszanak. Tisztelt képviselőtársaim, egy hónap alatt a magyar infláció 0,7 százalékkal növekedett! Ezek olyan intő jelek, amire a kormánynak megfelelő figyelmet kellene fordítania! Az is tisztán látható azonban a választási ciklus eltelt két éve alapján, illetve a hátralévő gyenge két év figyelembevételével, hogy a lehetőségek bekorlátozottak, minimálisan állnak rendelkezésre.

Kedden, amikor vezérszónokként szóltam a költségvetési törvényjavaslathoz, elmondtam azt, hogy a külső tőkebefektetésekre épített magyar gazdasági növekedés és a leszorított infláció ugyanúgy importált jelenség, mint bármelyik termék vagy szolgáltatás az Európai Unió tagországaiból. A magyar gazdasági növekedés alapja tíz év óta, változatlan formában hangoztatva az, hogy Magyarország majd felzárkózik az Európai Unióhoz, annak átlagához. Kifejtettem a keddi napon azt, hogy a felzárkózási, helyesebben a lemaradási indexünk az Európai Unióhoz képest nem csökken, hanem nő, nőttön-nő.

Hadd érzékeltessem azonban tisztelt képviselőtársaimmal azt, hogy az elkövetkezendő évekre a magyar gazdaságra és a magyar családokra nem egy kibontakozás vár, hanem jobb esetben is csak egy stagnáló állapot, rosszabbik esetben pedig a reáljövedelmek jelentős csökkenése. Ezt a feltevésünket kritikaként arra alapozzuk, hogy az Európai Unió rendszere, amelyhez Magyarország csatlakozni szándékozik, meglehetősen gyenge gazdasági pozíciókat mutat. Azon körülmény mellett, hogy az Európai Uniónak valamilyen érdeke fűződik ahhoz, hogy nagyobb lakosságszámmal működjön az Európai Unió, hogy nagyobb legyen a területe, hogy a geopolitikai helyzete erősödjön, amellett számos ellenérv is megfogalmazódik az Európai Unió tagállamai részéről a bővítés ellenében. Ennek alátámasztásaképpen hadd mondjam el azt, hogy ha a szegényebb közép-európai országok felvétele megtörténik, akkor az Európai Unió összevont bruttó hazai terméke alig növekszik. Az elsőkörös hat ország belépésével az emelkedés mindössze 3 százalék lenne, ugyanakkor egy szélesebb körű bővítés esetén, újabb hat ország bevonása után pedig már csak 1,5 százalékos bruttó hazaitermék-növekedés lenne. Ez annyit jelent, ha számok nyelvén fejezzük ki, hogy a hat országgal kibővített huszonegyek Európájának fejlettsége a bővüléskor 12-13 százalékkal lesz alacsonyabb az árfolyamparitáson mért egy főre jutó GDP-számok alapján, tehát az Európai Unió területi kibővítésével az Európai Unió átlaga az egy főre jutó bruttó hazai terméknek a jelentős lecsökkenését fogja okozni. A magyar gazdaságpolitika, amely tíz éve fokozatosan arra épít, hogy majd csatlakozunk, ugyanakkor közgazdasági ellentmondás, hogy a mi befogadásunkra egy ilyen gazdaságpolitikai környezetben ebben az elkövetkezendő évtizedben sor kerülne, ez meglehetősen aggályos. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a külső fundamentumok erőltetése, a külsőtőke-expanzió fokozása mellett saját magunknak, illetve közép-kelet-európai szomszédainkkal közösen kellene megerősítenünk pozícióinkat.

Ennek a költségvetési törvényjavaslatnak a vitája alkalmat szolgáltat arra is, hogy ne csak két év költségvetéséről beszéljünk, hanem az elmúlt tíz év költségvetési trendjeiről, amiben semmi változtatás nincs. Ez a kormány ehhez, az előző két kormány pénzügypolitikájához érdemben egyetlenegy érdemi építőkövet sem tett hozzá, ugyanakkor az ezredforduló pénzügypolitikájában érzékelhető, hogy ez az elkövetkezendő években sem következik be.

Ha megnézzük a Fidesz-kormánynak "Az új évezred küszöbén" címet viselő kormányprogramját, akkor a Fidesz által rendezett pénzügyeknek minősített, ezzel a címmel deklarált fejezetben a következőket olvashatjuk: "A kormány fokozatosan csökkenti az adó- és járulékterheket, valamint gondot fordít a költségvetési hiány kordában tartására." Tisztelt képviselőtársaim! A 2001-2002-es költségvetésben a központi költségvetés hiánya a 480-500 milliárdos tartományba megy fel. Ez a költségvetési hiány elképesztően magas, a kilencvenes évek közepén tapasztalt költségvetési hiánynak a kétszerese. Ha megnézzük, hogy a fokozatosan, folyamatosan képződő költségvetési hiány hova vezet el, az a belső államadósságot fogja meghatározni; 7100 milliárd forint környékén van most, a szeptember végi adatok alapján a magyar belső államadósság.

 

(11.10)

 

Ennek hihetetlen mértékű kamatterhe van. A 2001. évben 740 milliárd forint kamatot kell ennek a finanszírozására, kamatterhelésére kifizetni, de a 2002. évben is hasonló mértékű kamatteher jelentkezik. Ugyanakkor, képviselőtársaim, amikor mi arra utalunk, hogy ez a magyar pénzügypolitika külső fundamentumoktól függ, arra is kell utalnom, hogy nemcsak a kamatot kell fizetni, hanem a belső államadósság mintegy 37 százaléka nem forintban denominált, hanem devizában, tehát külső piacokról felvett hitel, kötvénykibocsátás formájában jelentkezik, és ezeknek a kötvényeknek, magyar államkötvényeknek a 2001-2002. évben lesz egy megújítási igénye. Ez annyit tesz, hogy a lejáró papírokat a magyar kormánynak az államadósság-kezelő központon keresztül meg kell újítani. Így a 740 milliárdos kamatkifizetési kötelezettségekhez hozzájön 910 milliárd forint mint megújítandó állampapírtömeg. Tulajdonképpen az, hogy ezt milyen áron tudja a magyar kormány megújítani, miután ez a pénz kívülről, külső országokból jön be, ez nem a magyar kormány kompetenciája, így a magyar kormány csak a külső pénzügyi piacoktól függő pénzpolitika folytatására képes.

Ha az oly sokak által dicsért gazdasági növekedés tendenciáit vizsgáljuk, akkor itt is szembesíteni kell a kormányt választási ígéreteivel. Azt mondja a programjuk, hogy a külföldi tőke beáramlásának magas ütemét a stabil és kiszámítható gazdaságpolitika, a kedvező jogi, pénzügyi és infrastrukturális feltételek segítik elő. Az elmúlt tíz évben a magyar pénzügypolitika és ennek alapján a magyar költségvetések mindig arra építettek, hogy az országba bejön egy 2-3 milliárd dollár értékű külsőtőke-befektetés, azonban - mint utaltam rá - az Európai Unió belső pénzügyi problémái, az Európai Unió gazdasági növekedésének megtörése, az Európai Unió tagországainak inflációspirál-emelkedése egyfajtaképpen azt eredményezi, hogy az Unióból bejövő tőkebefektetések volumene az elkövetkezendő években el fog apadni. Az elmúlt évben, '99-ben és 2000-ben is megmutatkoznak ennek az egyértelmű jelei.

Ha ezen a Magyar Köztársaság kormánya az elkövetkezendő két évben nem tud változtatni, akkor a tőkebefektetések visszaesnek, és az a 6-7 százalékosnak prognosztizált gazdasági növekedési ütem, amely most még ugyan jelen van a gazdaságban, az elkövetkezendő két évben nem fog bekövetkezni, aminek súlyos következményei lesznek a magyar családok megélhetési viszonyaira, a foglalkoztatási mutatókra egyaránt.

Az államháztartás alrendszereinek a pénzügyi pozícióit vizsgálva 2001-re és 2002-re az látható, hogy a 2001-nél jelentkező 478 milliárdos központi költségvetési hiány és a 2002. évre tervezett 494 milliárdos költségvetési hiány mellett az önkormányzati szektorban is jelentős a jövedelemkiesés. Egyelőre még adott az a lehetőség a magyar államháztartás rendszerében, hogy az önkormányzatoknál jelentkező hiányt kényszerprivatizációs intézkedésekkel az önkormányzati szektor megpróbálja kompenzálni. Ha megnézzük a költségvetési kötet 452. oldalán szereplő táblázatot, abból egyértelműen kiderül, hogy a privatizációs bevételek emelésével, 7-8-9 milliárdos szinten történő mozgatásával képes csak arra a kormányzat, hogy az önkormányzati szektorban a tartós hiányba történő átlendülést valamilyen szinten most kompenzálja.

Azonban, mint ahogy az állami vagyon is elfogyott ebben az elmúlt tíz évben, és az állami vagyon árbevételeiből sem lehet most már kompenzálni a költségvetés növekvő hiányait, ugyanúgy két év múlva az önkormányzati szektorban sem lehet. Tulajdonképpen ez a külső fundamentumokra épített állami pénzügypolitika előbb-utóbb ki fogja váltani azt, hogy az önkormányzati szektor vagyonkatasztere is teljesen lemerüljön. És akkor kérdezem, tisztelt kormánypárti képviselők: ki fogja vagy mi fogja finanszírozni az önkormányzati szektort? Bizony, az elmúlt évben és már '98-ban is megjelentek azok a tendenciák, hogy nemcsak a magyar kormány vesz fel külföldről hiteleket, illetve bocsát ki állampapírokat, hanem egyes önkormányzatok is rákényszerülnek erre.

Itt arról van szó, hogy a privatizációs folyamatok decentralizált jellege mellett megjelenik az államadósság, az állami adósság vagy államháztartási adósság decentralizációja is, amely most már majd az önkormányzati szektort fogja terhelni.

Mindezek alapján természetesen a költségvetés kibontakozása, annak a jó szándéknak a megjelenítése, amely alapvetően a családvédelemre irányul, amely a családokban a gyermekek nevelését segítené elő, számos akadályokkal terhelt, és ennek a jó szándéknak a kivitelezése egy ilyen pénzügypolitika mellett nem lehetséges. Magyarul: azt akarom ezzel kifejezni, hogy a költségvetés, amelyet a Fidesz-kormány betervezett, teljesíthetetlen, nem megvalósítható, közgazdasági érvekkel az alá nem támasztható.

Az infláció. Nyilván nem gondolta komolyan a Pénzügyminisztérium, hogy ha most szeptember végén 10,3 százalékos az inflációs index, akkor 2001. január 1-től az a 4-5 százalékos infláció lenne a jellemző, amely alapján a 2001-es költségvetési törvény készült. Ez az infláció ugyanakkor fokozódó infláció, a családok megélhetését nehezíteni fogja, és újabb privatizációs kényszerlépéseket fog kiváltani.

A pénzügypolitika az ezredfordulón úgy fog kinézni Magyarországon, hogy az importált jószágok mellett, az importált tőke mellett az importált infláció nagyobb méreteket ölt, és 15-20 százalékos inflációra lehet számítani a 2001-es költségvetési évben, tehát a betervezettnek a két-háromszorosára is felmehet az inflációs érték. Ez igen nagy fokban fog függeni attól a megállapodástól, amelyet a Gazdasági Minisztérium kötött a MOL Rt.-vel az ipari fogyasztói gázárak 43 százalékos megemelése lehetőségének biztosítására.

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Az az álláspontunk, hogy ezzel a 43 százalékos ipari felhasználói gázár-értékesítésnek a lehetőségével a kormányt becsapták. Ez az ipari fogyasztóknál jelentkező, 43 százalékkal megemelt gázár olyan, hogy az ipari felhasználók könnyűszerrel tovább tudják hárítani a lakosságra: a termékeik termelési költségébe be fogják építeni, és továbbszámlázzák. Ők vannak annyira monopolpozícióban, hogy ezt könnyűszerrel megtegyék.

Viszont az a miniszterelnöki kijelentés, hogy a lakossági gázárak "csak" az infláció mértékének megfelelően emelkednek, erre annyit tudok mondani a legjobb tudásom szerint, hogy épp elég ez a "csak", hiszen ha az infláció 2001-ben az önök elképzeléseivel szemben nem 5 százalék, hanem 15 százalék lesz, és ha ennyivel terheli a magyar családokat már közvetlenül is a gázáremelkedés, akkor a polgárok hosszú és hideg telekre számíthatnak az elkövetkezendő két évben. Ugyanakkor, ha csak egy egyszerű példával érzékeltethetném, ugyan mitől tartotta magát vissza a MOL Rt., hiszen 2000. január 1-jén a lakossági palackos gáz ára még 1950 forint volt, október 19-én viszont már 2850 forint volt. Ha a 2850-et elosztjuk 1950-nel, akkor nem néhány százalékos infláció jön ki, hanem egy nagyon magas infláció jön ki, amit a lakosságnak kell lenyelni.

Összességében, tisztelt képviselőtársaim, azt tudjuk mondani, hogy számos elemében jó szándékot takaró költségvetésről van szó; nem amiatt utasítjuk el azonban, hogy két évre tervezik, hanem azért utasítjuk el, mert a tervezés mögött nincs olyan önálló alapokra épülő, magyar pénzügy-politikai rendszer, amely ennek a kivitelezhetőségét megalapozhatná. A jó szándékot méltányoljuk, de úgy érezzük, hogy ebben a felbolydult világban, nyers piacgazdasági viszonyok között a jó szándék most már kevés. Itt konkrét tettekre és cselekvésekre volna szükség.

Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Kurucsai Csaba képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kovács Kálmán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr. Tájékoztatom, hogy a képviselőcsoportjának 18 perc 2 másodperc áll rendelkezésére. Öné a szó.

 

(11.20)

 

DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Most már nyolccal kevesebb... Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az Országgyűlés törvényalkotó munkájában kevés olyan tárgy van, melyet akkora figyelem követ, mint az éves költségvetés megvitatása és elfogadása. Igaz ez a képviselőkre ugyanúgy, mint az állampolgárokra; nem mindegy, hogy jövőre vagy azt követően hogyan élünk, mire mennyit költhetünk.

Az elmúlt napokban pro és kontra érvek hangzottak el a kétéves költségvetés előnyeiről és hátrányairól. A Független Kisgazdapárt frakciójának meggyőződése, hogy minden kritikai észrevétellel szemben alapvető és döntő érv az előreláthatóság és a tervezhetőség. További érdeme a törvényjavaslatnak, hogy a választás évében nem a napi politikai küzdelmek percgyőzelmei vagy -vereségei határozzák meg az ország pénzügyi mozgásterét.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Beszédemben a költségvetés szociális ágazatot érintő fejezeteivel kívánok foglalkozni, természetesen nem az ágazat egészére kiterjedően, hanem az önkormányzatok feladatstruktúrájához kötődően. Ezt megelőzően néhány általános érvényű megállapítást szeretnék tenni. Mindenekelőtt azt, hogy a normatívák előirányzatai 2001-ben 11 százalékos, 2002-ben 12,8 százalékos emelkedést mutatnak. Az inflációs rátát meghaladó növekedés az általános keresetnövekedésen felül a minimálbér-emeléssel, a felsőfokú végzettségűek 2001. szeptemberi alapbérfejlesztésével, valamint a bentlakásos szociális intézmények már megvalósult létszámfejlesztésével függ össze. Itt szeretném megjegyezni, hogy a középfokú végzettségű szakdolgozók a tervezett 8,75 százalékos béremeléssel együtt összesen 20 százalékos alapbérfejlesztésben részesülnek.

Melyek a törvényjavaslat szociális ágazatokat szolgáló változásai?

1. Az átmeneti gondoskodás lehetőségének bővítésére a bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás jogcímnél 2001-től belép a helyettes szülői ellátás.

2. A bentlakásos átmeneti ellátást nyújtó intézményi ellátási normatívából a lakóotthon átkerül a pszichiátriai és szenvedélybetegek és fogyatékosok intézményi ellátása normatívába.

3. Üdvözlendő eredménye a törvényjavaslatnak, hogy a szociális intézményi módszertani feladatok ellátása önálló hozzájárulási jogcímmé vált. Külön üdvözlendő, hogy ezen jogcímen nemcsak a fővárosi és megyei önkormányzatok jogosultak hozzájárulásra, hanem a helyi önkormányzatok is, melyeknek intézményét a Szociális és Családügyi Minisztérium módszertani feladatok ellátására kijelölte.

4. Új feladatként jelenik meg a gondozási központok működtetése. Ennek célja a kistelepüléseken az elmúlt évek alulfinanszírozása miatt visszafejlődött időskori területi ellátás javítása. A feladat megvalósításához az indítás évében, 2001-ben 200 millió forint áll rendelkezésre. A gondozási központ feltételezi a házi segítségnyújtást, étkeztetést és az idősek klubjának szolgáltatásait.

5. Változtatást javasol a törvényjavaslat a falugondnoki szolgáltatásra való jogosultság tekintetében: az eddigi 2000 fő alatti települések helyett a 660 fő alatti és legalább 100 fő külterületi lakossal rendelkező települések jogosultságát kívánja a törvényjavaslat támogatni. Meggyőződésem, hogy ez a rendelkezés a források ésszerű felhasználását szolgálja, hiszen az önkormányzati struktúrában a 600-2000 fő lakosságszám közötti települések lehetőségeiben hatalmasak a különbségek, természetesen az aprófalvak kárára.

A továbbiakban a szociális ágazaton belül két területről szeretnék szólni: az egyik az előbb említett falugondnoki szolgálat jelene és jövője, a másik a pszichiátriai és szenvedélybetegek fogyatékosintézményi ellátása.

A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a szociális ágazaton belül a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik sikeres kezdeményezése a falugondnoki hálózat kiépítése volt. Modellkísérleti keretek között 1990-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 27 településen indult el a szolgáltatás; az elmúlt tíz év alatt, mindenekelőtt az aprófalvas megyéket érintően, 560 településen szerveződött meg ez a szolgálat, az aprófalvak több mint fele választotta ezt az alternatív ellátási formát. Különösen sikeres a szolgálat tevékenysége Baranya megyében, ahol 302 település közül 68 tagja a rendszernek. Az elmúlt tíz évben a falugondnok-hálózat fejlesztésére a kormányok összesen 1 milliárd 312 millió forintot fordítottak.

A falugondnoki hálózatfejlesztési program elmúlt tíz éve alatt jöttek létre a falugondnoki egyesületek. Az egyesületek évek óta fontos szerepet töltenek be a falugondnoki szolgálatok munkájának segítésében; továbbképzéseket tartanak, segítik az újonnan beinduló szolgálatokat, támogatást adnak a pályázati programok elkészítéséhez is.

A Független Kisgazdapárt úgy ítéli meg, hogy az ismertetett célok és feladatok ismeretében megalapozott az a javaslat, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium fejezeti költségvetésében, a társadalmi szervezetek címzett támogatása előirányzatai csoporton belül a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség kiemelt előirányzatként 2001-ben 10 millió forint, 2002-ben 15 millió forint támogatást kapjon.

A szociális ágazaton belül a másik jelentős terület, mellyel foglalkozni szeretnék, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a bentlakásos fogyatékosellátás. Teszem ezt annak ellenére, hogy 2001-re 535 ezer forint/ellátott, míg 2002-re 596 ezer forint/ellátott hozzájárulás illeti az e körbe tartozó intézményeket.

Nyomban a legelején szeretném leszögezni, hogy a normatív finanszírozás bevezetése és az értelmi fogyatékos gyermekek gondozásának állami egészségügyi gyermekotthonból önkormányzati finanszírozás alá helyezése óta ilyen jelentős forrásnövekedés ebben az intézménystruktúrában nem volt.

Azok az önkormányzatok vehetik igénybe a hozzájárulást, melyek a szociális törvényben szabályozott módon pszichiátriai és szenvedélybetegek, fogyatékosok - látás-, mozgás-, értelmi és halmozottan fogyatékosok - ápoló-gondozó otthonát, rehabilitációs intézményét legalább tíz férőhellyel tartják fenn.

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményrendszer országosan mintegy 400 ezer főnek nyújt szolgáltatást. A szociális törvény megalkotása óta eltelt időben folyamatosan nő az intézmények által biztosított ellátások iránti igény, melynek legfontosabb összetevői a kedvezőtlen demográfiai, illetve anyagi-jövedelmi viszonyok. Az országos adatokat nem ismerem, de Baranya megyében a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a fogyatékosok adják a bentlakásos gondozottak kétharmadát. Amint azt az előzőekben is mondtam, a normatíva 1998-hoz viszonyított csaknem 150 ezer forintos növekedése jelentősen javította és javítja a fogyatékosintézeti ellátottak helyzetét.

Ebből a körből azonban ki kell emelni a speciális feladatokat ellátó, értelmi fogyatékos gyermekek otthonát. Csak remélni tudom, hogy az ország hasonló feladatot ellátó intézményei közül a Baranya megyei az egyedüli szomorú példa. A bólyi intézmény 270 eltartottjából a gyermekkorúak aránya 90 fő, az összes ellátott közül 94 fő járóképtelen, 151 epilepsziás, 10 fő szondás táplálást igényel. Az intézetben naponta tízféle diétás menüt kell előállítani, a gondozottak közül 80 fő csak feküdni képes. Az intézetben, mint az ország valamennyi gyermekotthoni intézetében, a terhesség alatt, szülés közben, szülés után közvetlenül vagy a későbbi időszakban elszenvedett károsodások vagy genetikus okok miatt kialakult súlyos testi és középsúlyos értelmi fogyatékosságban élő, 2-18 éves korosztály kerül elhelyezésre. Az itt folyó gyermekellátási munkában az ápolás, gondozás, foglalkoztatás szoros kapcsolatban van egymással.

A gyerekkorú fogyatékosokra a szociális és családügyi miniszteri rendelet magasabb szakmai igényű személyzeti struktúrát ír elő, ami hozzájárul a bérköltségek emelkedéséhez; 100 főre vetítve a felnőtt fogyatékosoknál előírt 36 ápoló-gondozóval szemben itt 40 kell, további 50 férőhelyenként két mentálhigiénés szakembert kell alkalmazni. Mindez azt jelenti, hogy az intézmény működési költségeit a normatíván, illetve jelentős saját bevételen felül a fenntartó több mint 35 százalékban kiegészíteni kényszerül. A normatíva - ha figyelmen kívül hagyjuk a külföldi támogatásokat - alig 50 százalékban fedezi a működési költségeket. Ennek eredményeként az ágazat több bentlakásos intézménye részére biztosított források elvonására kényszerül a fenntartó önkormányzat, így a teljes pszichiátriai és szenvedélybeteg-, valamint fogyatékosstruktúrában állandósul a válságmenedzselés. Ez így marad, ameddig a bólyi otthonhoz hasonló feladatot ellátó fogyatékosotthonok a költségvetésből nem kapnak elkülönített forrást feladataik vitelére.

 

 

(11.30)

 

A Független Kisgazdapárt felkéri a tisztelt miniszter urat, vizsgálja meg a költségvetési törvény 3. számú mellékletében külön jogcím alkotásának lehetőségét. Ennek keretében vegye figyelembe az értelmi fogyatékosak gyermekotthonai ellátási normájának sajátosságait, magas költségigényét.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Kovács Kálmán képviselő úr, ahogy jeleztem, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából. Öné a szó, képviselő úr.

KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttem fölszólaló kormánypárti képviselőtársaink közül valaki úgy minősítette, hogy az előttünk álló költségvetés az évezred költségvetése.

Azt gondolom, ennél nagyobb alázat és tisztelet kell az állampolgárok irányába, és a saját magunk munkájának pedig egy kicsit önkritikusabb megítélése szükséges. Az előttünk lévő költségvetés, annak is a főkötete és a mellékkötetei egy leírt dokumentum. Erről a dokumentumról lenne jó hallani és beszélgetni a Házban, nem pedig tervekről, programokról, amiről a pénzügyminiszter úr, a gazdasági miniszter úr, sőt az előtt miniszterelnök úr is beszélt.

Erről a beterjesztett anyagról kellene beszélni, és nem azért, mert nem lehetnek terveink, mert nem lehet Széchenyi-programunk vagy Széchenyi-tervünk, hanem azért, mert az elmúlt két esztendő bizony tervekben igen gazdag, tettekben igen szegény esztendő volt.

Szeretném példaként említeni, hol van már a kormánynak a 40 pontos választási programja! (Varga Mihály: Megvalósult!) Az első három hónap után Szájer József frakcióvezető úr 17 pont teljesítéséről számolt be; csak úgy jelzem, köztük például az egészségügyi reform, az autópálya-építés gyorsítása és a társadalombiztosítási reform szerepeltek. Még egyszer mondom: '98-ban, a választást követő harmadik hónapban.

Aztán a félidőhöz közeledve ez a 40 pont feledésbe ment, és következett 37 pont, megint nagyon sok szép ígérettel. Volt autópálya-fejlesztési program, volt autópálya-gyorsítási program, volt ötéves program, volt vidékfejlesztési program, volt egészségügyi reform. Nagyon sok minden volt. Mégis, mi van akkor előttünk?

A leírt programhoz szeretnék egy adalékot tenni. Programokról beszélünk, én szeretnék egy leírt programot most önök előtt megmutatni: az államháztartás hároméves prognózisa. (Felmutat egy kötetet.) Benyújtotta a pénzügyminiszter, ennek a kormánynak a pénzügyminisztere, 1999 végén, ennek a parlamentnek. Akkor azt mondta a pénzügyminiszter úr: a 2000. esztendő költségvetése még egy elég szigorú költségvetés lesz, de a következő két esztendő költségvetése számokkal itt van előttünk. Nos, én szeretnék ezekből a számokból... - ezek leírt ígéretek, nem úgy, mint a Széchenyi-terv, nem úgy, mint a többi, ahol még kormányhatározat sincs. Ezek leírt, mindenki által hozzáférhető, konkrét ígéretek számokban.

Mi van az olyan programmal, ahol le van írva? Én csak egypárat szeretnék kiemelni. Például az szerepel, hogy az utak fenntartására, karbantartására, üzemeltetésére 2001-ben 78 milliárd 730 milliót fogunk költeni, szerepel ebben az anyagban. Megnézte valaki, hogy mennyi van a mostani költségvetésben? 65 milliárd 850 millió. 13 milliárddal kevesebb! Ebben szerepel, hogy a vasúti közlekedés fejlesztésére 2001-ben mennyit fogunk költeni. Megnézte valaki, hogy mennyit költünk, mennyi van most beírva? Közlöm, hogy 2 milliárddal a közvetlen pályafejlesztés is - csak a pályafejlesztést mondom - kevesebb.

A nemrégiben ellenzékinek éppen nem nevezhető Takácsy Gyula MÁV-elnök úr, akit nemrégiben állított föl a kormány, a Magyar Televízióban mondta el, hogy velük milyen sok programot készíttetett a kormányzat, és most, amikor a programok finanszírozásáról lenne szó, és kifogásolta, hogy a kétéves költségvetésben nincs ilyen, akkor fölállították a helyéről. Olyan ember foglalta el a helyét, aki nem kifogásolja, hogy a meghirdetett vasúti programokhoz nem biztosít a kormányzat pénzt.

De mondhatnám a Volán autóbusz-rekonstrukcióját. Ott nem kevesebb, nem több, mint 973 millió forinttal kevesebb van a következő esztendőben jármű-rekonstrukcióra, magyarul új járművek beszerzésére. De mondjam azt, hogy a kikötőkre fele sincs beírva, mint ami itt szerepel? 400 millióval kevesebb!

A határátkelőhelyek nem szerepelnek. De hogy mást mondjak, miniszterelnök úr és itt a Fidesz vezérszónoka is kiemelte a környezet védelmét. Szeretném mondani: vízbázisaink védelmének az itt beírt összege 600 millióval kevesebb, mint amennyit a kormányzat ígért, a pénzügyminiszter úr beterjesztett papíron ide a parlament elé '99 decemberében. 600 millióval kevesebb, 40 százalékkal kevesebb!

A Balaton; mennyit ígértünk a balatoni régiónak? Az ígéret 25 százaléka van beírva a költségvetésben. Egyszer 200 millió a vízminőségnél, 400 millió a vízközműnél, a réginél, ami hiányzik.

Vagy a vidékfejlesztés; mivel leginkább, ha nem az utakkal? Én nem is az autópálya-programot mondom. Arról már gyakorlatilag ebben a kormányzati időszakban le kell tenni. Ez a kormány egyetlen valamirevaló autópálya-szakaszt sem tud átadni négy év alatt. Lassúnak találta azt a 172 kilométert, amit mi építettünk; négyszer 60 kilométert ígért, ez 240 kilométer, és ha egyszer 60 kilométernyit megépít 2002 októberéig, novemberéig jó minőségben, akkor már örülhet az ország.

Nos, én nem is az autópályákról beszélek, hanem konkrét "kisebb" beruházásokról, ami nem szerepel a gyorsforgalmi programban, tehát nem az MFB, hanem a költségvetésben szerepel.

Még mi indítottuk a 4-es utat, Hajdúszoboszló elkerülését. '99-ben azt mondta a pénzügyminiszter úr, nincs most forrás 2000-ben, hogy ezt megcsináljuk - az árvíz után vagyunk már. Az árvíz után vagyunk, ekkor már tudtuk, ne hivatkozzunk rá, mégis leírta a miniszter úr, a miniszterelnök úr egyetértésével, hogy 2001-ben és 2002-ben 2,5 milliárdot fogunk rá költeni az egyik évben is és a másikban is, magyarul: elindul érdemben a beruházás. Nézzük meg, mennyi van a könyvben most: 435 millió. Ebből csak előkészíteni lehet, ebből nem lesz beruházás.

A 8-as főút, székesfehérvári elkerülő: 3 milliárd volt ígérve. 50 millió van beírva, képviselőtársaim. 50 millió. De a 10-es út rekonstrukcióját is mondhatom: szintén 3 milliárd volt, 100 millió van most beírva. Sokkal jobban jártak...

Akkor, amikor mi azt mondjuk, hogy a pontrendszer helyett, a fenyegetettség és az ilyen, ehhez hasonló akciók helyett inkább a közlekedésben és a vidékfejlesztésben az infrastruktúrát kéne fejleszteni; most, amikor gazdasági növekedés van, akkor kellene - hogyan is mondta olyan szépen a miniszterelnök úr? - a növekedés további motorjait beindítani. Igen, a növekedés további motorja, ha építünk utakat, csatornákat, ha olyan helyzetbe hozzuk az országot, hogy az a mostani időszakos növekedés tartós növekedéssé tudjon válni, ne legyenek leszakadó térségek.

Nézzük meg, mi van a '98-as költségvetésben - a '98-as költségvetésben, tisztelt képviselőtársaim - most már kifejezetten csak az országépítés területén! Szeretném mondani, kiemelt városok szennyvízkezelése: 1998-ban nominálisan, forintban, nem reálértéken, forintban, 370 millió forinttal több volt, mint ami most van beírva. Tetszenek tudni, mit jelent ez? Most nem éri el annak az 50 százalékát sem.

A Balatonnál, mint említettem, rettenetes, nem is mondom: 43 százaléka annak, ami ott be van írva.

De menjünk tovább! Az Útalap: 65 milliárd 850 millió forint van most beírva. Ez számértékben is kevesebb, mint amennyi az 1998-asban szerepel; ott 78 milliárd.

A vasút, már említettem; elmondanám a '98-ast, nem a saját ígéretet, egyszerűen a '98-as, leváltandó kormány anyagában szereplő és megvalósult költségvetést. Most van a zárszámadás, tessék ott is ellenőrizni! 18,1 milliárd volt a közvetlen vasútfejlesztésre, most 17 milliárd van beírva.

 

 

(11.40)

 

Számértékben, képviselőtársaim, ez azt jelenti, hogy annak a 18,1-nek ma - '98-hoz képest, egy 2001-es költségvetésben - majdnem 30 milliárd körül kellene lennie. És menjünk tovább! A cél-, címzett támogatások: az új, induló beruházásra 1,2 milliárd van. Volt ilyen esztendő? És gazdasági növekedés van, képviselőtársaim, igen jelentős! Hála az égnek, bevált az a része a prognózisnak, hogy az ide bejött tőke, az itt kialakított versenykörnyezet igen-igen dinamikus gazdaságot eredményez. Hát hol van? Szeretném megkérdezni, hogy hova tűntek ezek az ígéretek, és hol van az az újraelosztás, amiről a miniszterelnök úr beszélt?! Hol van itt a növekedés motorjainak beindítása?! És nemcsak az átverésről van itt szó, nemcsak arról van szó, hogy illúziókat keltünk, rengeteg programot és papírt gyártunk, nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy közben a háttérben mutyizunk.

Ebben a költségvetésben az infláció azért van alacsonyra állítva, hogy alacsony legyen a bevétel, és utána nem ennyi lesz természetesen, tudjuk, mint ahogy idén sem ennyi lett, ami be van állítva. Lesz majd 2001-ben mintegy 200-250 milliárd forint, amit a kormány most már a költségvetésen kívül, kézből elosztogathat. És erről még csak számot sem kell adnia, mert hiszen önök szavazzák majd meg - most még törvénytelenül -, hogy ez a kétéves költségvetés kerüljön elénk, és így majd 2002 őszén kelljen számot adni mindennek a betartásáról. Ezért mondjuk mi azt, hogy számunkra elfogadhatatlan, és azt kérjük önöktől, hogy önök is gondolják meg ezt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom képviselő urat, hogy frakciójának 35 másodperce maradt még a televíziós időkeretben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Lezsák Sándor képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából; majd őt követi Sáling József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. (Lezsák Sándorhoz fordul:) Tájékoztatom képviselő urat, hogy 8 perc 26 másodperc áll az ön rendelkezésére. Öné a szó.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Horváth Balázs képviselőtársam is szeretne hozzászólni egy kétpercesre, ezért az idő szorítása miatt oktatásról, kis iskoláról, a kutatás-fejlesztés helyzetéről, rendvédelemről, honvédelemről délután szólok. Most MDF-es képviselőtársam, Herényi Károly délelőtti felszólalását folytatom röviden.

Hadd kezdjem a költségvetést elemző két szakmai híradással, ezzel is érzékeltetem a képviselők mostani nehéz helyzetét ebben a vitában. Az egyik hír szerint a költségvetés kedvence a környezetvédelem, ugyanis a legjelentősebb - idézem -, 36 százalékos támogatásemelkedés a környezetvédelem területén várható. Egy másik napilap viszont arról tudósítja az olvasóit, hogy - idézem -: visszaesőben a környezetvédelem korábbi megbecsültsége, emiatt a környezetvédelmi tárca költségvetése jövőre 5 milliárd forinttal csökken, 2002-ben további 2 milliárd forinttal. Annak ellenére tehát, hogy a sajtómunkásoknak lényegesen több idejük van egy-egy költségvetési fejezet tanulmányozására, mint nekünk, egymással ellentétes következtetéseket vontak le a jogcím-átcsoportosítások miatt csak nehezen áttekinthető több ezer oldalnyi költségvetési törvényjavaslatból és annak mellékleteiből.

Az ellentmondó vélemények forrása az, hogy év közben több minisztérium feladat- és hatásköre megváltozott. Sajnálatos, hogy épp a Pénzügyminisztérium, amelynek szervei szigorúan megkövetelik a gazdálkodó és más szervezetektől üzleti könyveik áttekinthetőségét, nos, ez a tárca évek óta nem képes összehasonlító szerkezetben benyújtani a költségvetést az Országgyűlés számára. Az említett környezetvédelmi kiadások mellett más fejezetben szerepel 2000-ben, majd 2001-ben például a fogyatékossági támogatások rovata, máshol találhatóak a családtámogatások is.

Az Állami Számvevőszék évek óta rendszeresen kifogásolja az áttekinthetőség hiányát, és kifogásolta a mostani törvényjavaslat benyújtásakor is. A rendkívül rövidre szabott költségvetési vitaszakaszban az áttekinthetetlenné tett fejezetek, funkciócsoportok, címek, alcímek, jogcímcsoportok és jogcímek dzsungelében nagyon lecsökken a képviselők ellenőrzési vagy egyáltalán a véleménynyilvánítási lehetősége is.

Tisztelt Ház! A környezetvédelmi fejezetben nem csupán technikai jellegű gondjaim vannak, hanem tartalmiak is. Választókerületemből, a Tisza mellől már kaptam amiatt panaszokat, hogy a természetvédelmi hatóság korlátozza a földtulajdonosok gazdálkodási jogait, de a törvény által ilyen esetekben előírt kártérítésről azért nem intézkedik, mert úgymond az Országgyűlés nem különített el ilyen célra összegeket. Nos, átnézve a tárca két évre szóló előirányzatait, most sem találkoztam ilyen célú rovattal. Módosító indítvány benyújtásával igyekszem pótolni ezt a hiányosságot.

Hadd említsem meg a Duna-Tisza-közi homokhátság vízpótlásának környezetvédelmi feladatai című költségvetési rovat csökkenését, sorvadását! 1997. óta halogatott és elhanyagolt ennek az országgyűlési határozatnak a teljesítése. 2001-től, anélkül, hogy megszüntették volna az erre vonatkozó országgyűlési határozat érvényességét, megszűnik az ilyen célra folyósított költségvetési támogatás. Kecskemét környéki, kiskunsági választókerületemnek elemi érdeke az, hogy feléledjen az ezzel kapcsolatos program. Remélem, hogy az ezzel kapcsolatos indítványomat támogatják, legalább a térség országgyűlési képviselői.

Nem tudok egyetérteni a földrajzi egységek környezetvédelme keretében végzett Alföld-program leállításával. Épp most, a több megyét átfogó régiókialakítások időszakában derül ki az, hogy nem állnak rendelkezésünkre kellő számban nagyobb tájegységekkel foglalkozó természetvédelmi vagy gazdaságföldrajzi jellegű tanulmányok. Eddig nagyon jó eredményeket mutatott fel az Alföld-program, s még lennének további feladatai.

A kutatások eddigi eredményei meggyőztek arról, hogy nemzeti kincsünkről, a Tiszáról legalább annyira részletes és körültekintő törvényt kell megalkotni, mint amilyet a tisztelt Ház az idén megszavazott a Balatonról. Egyébként a Magyar Demokrata Fórum szakmai álláspontja szerint a készülő Tisza-törvény nemcsak a Tisza-tó, hanem a teljes Tisza menti terület, a Tisza völgyének, gyönyörű környezetének, élővilágának, tehetséges és szorgalmas embervilágának fejlesztését kell hogy szolgálja. Csak a tudatosan tervezett, a szükséges forrásokat államilag hosszú távon garantált Tisza-törvény alkalmas megőrizni a Tisza menti térség népességmegtartó képességét és képességmegtartó népességét.

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, hogy ez irányú költségvetési javaslatunkat megfontolni, támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úr hozzászólását követően Horváth Balázs képviselő úr kért ugyancsak a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából kétperces hozzászólásra lehetőséget. Tájékoztatom, hogy erre önnek még módja van, úgyhogy öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Alelnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési vitához két vonatkozásában szeretnék hozzászólni. Az egyik egy mondat: a közép-pannon térség lakói hiányolják azt, hogy a 8-as fő közlekedési útvonal fejlesztése megint kimaradt a költségvetésből. Ezzel kapcsolatban módosító indítványt fogunk beterjeszteni.

De ami ennél fontosabb: van egy alapvető szerkezeti hibája a költségvetésnek, amely viszont már morális defektet eredményez, ez pedig a következő. A 2001-2002. évi költségvetési javaslat a Belügyminisztériumon belül a rendőrségi bevételt, sajátkénti bevételt a 2000. év valamivel több mint 5 milliárd forintjához viszonyítva megemelte, ha jól emlékszem, 62 százalékkal, 9 milliárd forint körüli összegre. Figyelemmel arra, hogy az okmánycsalád-telepítéssel kapcsolatban az igazgatásrendészet egyik meghatározó része, a közlekedésrendészettel kapcsolatos feladatok átkerültek az önkormányzatokhoz, ugyanakkor a rendőrségnek eladnivalója már nincsen, következésképpen sajátkénti bevétel csak adomány és alapítványoktól bekasszírozott pénz lehet. Ez pedig a korrupció melegágya! Én tudomásul veszek számos megszorító intézkedést, ad absurdum azt is tudomásul venném, ha a rendőrség költségvetését csökkentenék, egy dolgot viszont nem tudok tudomásul venni, és ehhez nem is tudok asszisztálni, hogy a költségvetési törvény hajtsa olyan útra a magyar rendőrséget, amely a korrupcióhoz, a nepotizmushoz vezet.

 

(11.50)

 

A saját bevétel ilyen formában történő emelése pedig ezt jelenti. Ezt módosító indítvánnyal korrigálni kívánjuk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak egy megjegyzést szeretnék tenni, képviselő úr: a Házszabály 20. § (3) bekezdése értelmében az elnöklő alelnököt az elnök jogai illetik meg ilyen esetben. Úgyhogy ezt csak illő tisztelettel mondom önnek. (Dr. Horváth Balázs: Bocsánat!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Sáling József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Vincze László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SÁLING JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én a minimálbér emelésével szeretnék egy kicsit foglalkozni a munkavállalók szemszögéből. Fontosnak tartom elvégezni ezt az elemzést, mert ha egy országban 57 százalékkal nő a minimális bér, ami a foglalkoztatottak 25 százalékát érinti, akkor ennek mindenki örülhet. Mégis egy sor feszültség kíséri az ügyet. Már az előterjesztés is igencsak érdekes. A költségvetés úgy készült el és a parlament elé is úgy került, hogy 40 ezer forintra volt tervezve a minimálbér, jóllehet, a tárgyalások a munkaadókkal és a szakszervezetekkel el sem kezdődtek. Érdekes, hogy most, miután megvonták a minimálbér megállapításának jogát a szociális partnerektől, már tudják, hogy szeptember 15-éig meg kell határozni a minimálbért.

A miniszterelnök úr többször kijelentette, hogy 40 ezer forint lesz a minimum, sőt a Munkaügyi Tanács ülésére is úgy ment el, hogy előző nap bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy ha a szociális partnerek nem fogadják el a kormány javaslatát, akkor a kormány egyedül határozza meg a minimális bért a munkaadók és a szakszervezetek nélkül.

Az előbbi beszédében a miniszterelnök úr megköszönte a szakszervezeteknek azt a szövetséget, amit a kormánnyal kötöttek. Hát érdekes egy szövetség az, ami úgy kezdődik, hogy megvonták a szakszervezetek jogát. Úgy gondolom, lehet, hogy politikailag helyes egy ilyen köszönet, de mégis úgy gondolom, hogy a szakszervezetekkel szemben ez nem tisztességes.

Mondhatnánk, hogy eddig csak a szokásos a történet: a kormány nem egyeztet senkivel - még ha ez törvényi kötelezettsége is -, a szakszervezetekre, munkaadói szövetségekre úgysincs szüksége, a kamarák már padlón vannak, és most folyik a szövetkezetek élve boncolása. Csakhogy vannak itt szakmai szempontok is, amelyeket jó lett volna megvitatni, hiszen a kormány nem erős a döntések alapos államigazgatási előkészítésében, ráadásul a munkaügy egyébként is mostohagyerek, igazán még gazdája sincs.

Azt nem kell hosszasan indokolni, hogy miért is fontos a minimálbér emelése. Álláspontunk szerint is megteremtődtek a minimális bér emelésének makrogazdasági feltételei. A hatékonyság javulása, a gazdasági növekedés biztosítják azt a többletet, amelyből finanszírozható ez a lépés.

A bruttó minimálbér aránya a bruttó nemzetgazdasági átlagkeresethez viszonyítva '90-ben 37 százalék, '98-ban 28 százalék volt. A minimálbér reálértéke '90 és '99 között 26 százalékkal csökkent, míg a reálbér csak 15 százalékkal. Ha az európai arányokat is figyelembe vesszük, akkor bizony messze vagyunk a kívánatos 60 százalékos aránytól. 2000-ben is várhatóan csak 26 százalék körüli lesz a minimálbér az átlagkeresethez viszonyítva. Igaz, hogy az Európai Unióban is 40 és 60 százalék között szóródik ez az arány, csakhogy ott a bérek jóval magasabbak és még egy 40 százalékos minimálbér is tisztes megélhetést biztosít.

A magyar átlagkereset '96-ban, vásárlóerő-paritáson számolva, az európai átlag 30 százaléka volt, miközben az egy főre jutó GDP 50 százalékos.

Álláspontunk szerint az emberek többségénél továbbra is a munka lesz a megélhetés alapvető forrása. Aki viszont dolgozik, annak megélhetését és elemi biztonságát a munkájának kell garantálnia. Ezt egyébként megerősíti az Európai Szociális Charta is, amikor azt írja: "A charta aláírói elismerik a dolgozók azon jogát, hogy olyan díjazásban részesüljenek, amely mind a dolgozónak, mind pedig családjuknak tisztes életszínvonalat biztosít." A jelenlegi minimálbér nem elegendő ehhez, mert lényegesen kisebb a számított létminimumértéknél. A magyar munkaerőpiacot egyre inkább a túlzott kereseti egyenetlenségek jellemzik. Az aránytalanságot az egyes ágazatok, szakmák bérelmaradásai, a fizikai és szellemi foglalkozásúak bérkülönbségei, az alsó és felső jövedelemtizedbe esők jövedelemkülönbségei mutatják.

Ma már több metszetben is olyan mértékű kereseti differenciák alakultak ki, amelyek a fejlett gazdaságokban szokásos különbségeket is jóval meghaladják. Ezek az aránytalanságok tudatos adópolitikai megoldásokkal csökkenthetők. A kormány azonban '99-ben éppen fordítva, olyan adótörvényt terjesztett például a parlament elé, ami az alacsony jövedelműeket sújtotta. Az átlagkeresetek reálértéke tavaly 2,5 százalékkal nőtt, a minimálbér reálértéke 5,7 százalékkal csökkent.

Azt a kormány is elismeri, hogy az átmeneti időszak piaci viszonyai nyomán kialakult kereseti aránytalanságokat enyhítik a munkáltatók és a szakszervezetek között minél szélesebb körben megkötendő kollektív szerződések. Csakhogy a kormány ezt nem ösztönzi, és nem építi a kollektív szerződések jogszabályi hátterét, hanem minden eszközzel fúrja azt. A felsorolt indokok után világos, hogy a minimálbért jelentősen emelni kell, azonban sokkal körültekintőbben kell eljárni, mint ahogy azt a kormány gondolja.

Nézzük meg a javasolt emelés várható hatásait! A 40 ezer forint mellett és a tb-járulékok 2 százalékpontos csökkentése mellett a munkaerőköltségek 2001-ben nemzetgazdasági szinten is 0,7 százalékkal nőnek. Az egyes ágazatokban vagy a kis- és középvállalkozások körében azonban súlyos helyzetet teremt az ilyen mértékű emelés, számtalan munkahely kerül megoldhatatlan feladat elé. Tömeges elbocsátásokra lehet számítani főleg a mezőgazdaságban, a könnyűiparban, a sütőiparban vagy a kereskedelem kis- és középvállalkozásainál, például az áfészeknél. Ez pedig nem lehet célja a minimálbér rendezésének.

A hatásokat meg kell vizsgálni területi alapon is, mert lesznek olyan térségek, amelyek nehéz helyzetbe kerülnek. Ugyanakkor jó néhány ágazatot kedvező helyzetbe hoz a kompenzálás - például a vegyipart és a bányászatot. Vagyis jövedelemátcsoportosításra is kell számítani. Mindez azt jelenti, hogy differenciált kompenzációs eszközöket kell alkalmazni. Ilyenek lehetnek: a tb-járulék sávos megállapítása, az egészségügyi hozzájárulás mértékének százalékos meghatározása. Az egészségügyi hozzájárulás abszolút mértéke egyébként is az alacsony keresetűeket sújtja. Meg kell fontolni az egészségügyi hozzájárulás két év alatti megszüntetésének lehetőségét is. Szükség lehet a Munkaerő-piaci Alap igénybevételére, természetesen normatív alapon.

A beruházások utáni adókedvezmény hatása pont ott nem használható, ahol kellene. Ígéretet kaptak a közszféra nehéz helyzetbe kerülő intézményei is a kompenzálásra. Ennek formáját még nem ismerjük, de nehéz elképzelni, hogy a csökkent munkaképességűeket foglalkoztatók ne kapjanak kompenzációt.

A munkáltatók és a vállalkozók - főleg a kompenzáció elmaradása esetén - várhatóan igen találékonyan védik meg az érdekeiket. Nagyon szerencsétlen lenne, ha a 40 ezer forint minimálbér bevezetése együtt járna a tömeges normarendezéssel, azért, hogy ne lehessen 100 százalékot teljesíteni, hogy ne kelljen 40 ezer forintot fizetni; ha most terjedne el a részmunkaidős foglalkoztatás, persze úgy, hogy közben 8 órai munkát várnának el; garanciák nélkül terjedne ki az atipikus foglalkoztatás, például a nyolc hónapos foglalkoztatás, a munkaviszony felváltása a polgári jogviszonnyal; vagy együtt járna a mozgóbérek alapbéresítésével úgy, hogy eltűnnek a kötelező bérelemek, például a túlóradíj. Ilyen változások után a jó szándék ellenére sem kapják meg sokan a 40 ezer forintot.

Végül pedig az úgynevezett torlódási problémáról. Azoknál a cégeknél, ahol a 40 ezer forint bevezetése jelentős bérköltség-növekedést jelent, nem marad erő a 40 ezer forint feletti bérek rendezésére. A kormány erre azt írta, hogy a kereseti skálán keletkező időleges bérfeszültségeket vélhetően csak fokozatosan szüntetik meg a munkáltatók, ugyanis csak hosszabb távon tudják a magasabb bérkategóriákban a korrekciós béremelést végrehajtani. Ez a szemlélet azonban véleményünk szerint elfogadhatatlan, hiszen nemcsak a minimálbérekben kell közelítenünk az Európai Unióhoz, hanem az európai béreket kell megcélozni, legalábbis az ottani bérek alsó határát. A megoldás a garantált bér kimunkálása és érvényesítése, valamint a többelemes minimálbér lehetne, ami egy országos bértarifa-megállapodást eredményezhetne. Kár, hogy ezt a kormány nem támogatta eddig.

Tisztelt Ház! Látható, hogy számtalan probléma várható. Éppen ezért jó lett volna mindezt az érdekegyeztetés keretében alaposan megvitatni. Azért, mert ha adunk, akkor valójában adjunk is! Ne legyen az a helyzet, hogy a kormány jó, mert megadta a 40 ezer forintra a lehetőséget, a munkáltatók és a szakszervezetek pedig rosszak, mert nem tudják megoldani a konkrét helyi problémát. Márpedig a kompenzációt a kormánynak kell biztosítani, hiszen ez nem kétszereplős játék a szakszervezetek és a munkáltatók között, mint ahogy azt - ügyesen - a miniszterelnök úr említette.

A kormány azonban eddig két dolgot tett. Két év után összehívta a KIÉT-et - a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsát - két napirenddel. Az egyik a minimális bér elfogadása, a másik a KIÉT megszüntetése volt. Az Országos Munkaügyi Tanács ülésén pedig közölték, hogy vagy elfogadja a javaslatot, vagy elveszik tőle ezt a jogosítványt. Ez utóbbi meg is történt. Igaz, itt nem megszüntetésről, csak kiürítésről van szó. Úgy vélem, ez az út nem a szociális Európába vezet. Igaz, önök nem is igen igyekeznek oda; persze az európai ház magyar szobáját nem is lehet ilyen papírokkal kitapétázni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Vincze László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából - tisztelt képviselő úr, a képviselőcsoportjának 7 perc 38 másodperc áll rendelkezésére -; s őt követi majd Tabajdi Csaba képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Öné a szó, képviselő úr.

 

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat vitája a magas nemzetközi olajárak, a hazai természeti katasztrófák által okozott jelenlegi körülmények között zajlik. A tartós gazdasági növekedés az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem fejlődésének kibontakozását is, valamint a vidékfejlesztést egyaránt segíti.

 

 

(12.00)

 

Több jut a költségvetésben a mezőgazdaság gépesítésére, a tartósítóipar fejlődésére, az agrár-környezetvédelemre, az agrárinformációra, a szakigazgatásra. Bővülnek az agrártámogatási lehetőségek, összesen 54 százalékos mértékig, a termesztési támogatások 67 százalékosan, a piactámogatások 37 százalékosan, míg a beruházások igen nagy mértékben, 67 százalékos mértékig. Növekszik a gazdahitel, valamint a kibontakozási program, bővül a földalapok támogatása. Támogatást kapnak az ifjú gazdák, az agrárágazat műszaki fejlesztése is.

Az energiatakarékos állattartó telepek és az elavult telepek férőhelyszámának bővítése és fejlesztése szintén költségvetési pluszt kap. Ehhez természetesen az kell, hogy a gazdák időben megismerhessék a lehetőségeiket, jó pályázatokat tudjanak beadni, melyhez segítséget kapnak a különböző szakmai előadásokon; a bővülő falugazdász-hálózat is segítséget nyújt ehhez.

A vidékfejlesztés mentén több tárca rendelkezik útépítésre, infrastrukturális beruházásokra emeltebb összegű pénzeszközökkel, amihez még társulnak az EU által rendelkezésre bocsátott pályázati lehetőségek, ezekkel élni kell. A magyar vidék számára igen fontos jelentőségű az idegenforgalom 25, illetve 28 milliárdos, turizmusra fordított támogatása, a vidék fejlődésének és kitörési lehetőségének egyik fontos paramétere ez.

A vidéki úthálózat fejlesztése mentén örvendetes dolog az, hogy az úgynevezett zsáktelepülés típusok megszűnőben lesznek, hiszen pályázati lehetőségek társulnak ehhez a programhoz.

Fontos dolog az ökoturizmus, a falusi turizmus támogatottsága, az erre biztosított pénzeszközök lehetősége, ezenkívül a borturizmus, a gyógyturizmus. Ezek mentén szállodákat, uszodákat és gyógyfürdőket kell építeni.

Örvendetes tény, hogy a költségvetés tervezi a minimálbér emelését. Ez mindenképpen fontos, hiszen munkavállalásra ösztönzi az embereket, nem pedig a munkanélküli-segély elsődleges igénybevételére.

A nyugdíjak az előző kormány idején 18 százalékosan csökkentek. A kétéves költségvetés reálértékű növekedést tervez, melynek alapja és nagyon fontos tényezője az infláció kézben tartása. Növekszik a vásárlóérték, ami az életszínvonal emelkedésén túl a termelésre is kihatással lesz.

Emelkedik a közgyűjteményi, közművelődési dolgozók bére is. Ezenkívül az egészségügyben, a gondozásban, az ápolásban és a gyógyításban részt vevők bére szintén emelkedik. A helyi önkormányzatok munkavállalói bére, a közalkalmazottak bérszorzója 2001-től például 1,05-ről 1,20 százalékra növekszik.

A bérek emelkedését biztosítani kell reálértékben, amely a mindenkori inflációt haladja meg. A gazdaság teljesítőképessége alkalmas erre, de további fejlődéséhez szükséges a lakosság megélhetésének javítása, a piaci kereslet fokozása is.

A vállalkozókat és a vidékfejlesztést segíti a Széchenyi-terv. A vállalkozókat segíti még az az adókedvezmény, amelyet 10 millió forintos mértékig vehetnek igénybe. A gázáremelésnél nagyon oda kell figyelni a vidéki kisvállalkozásokra, ezen belül a fóliás kertészekre, hiszen az ő érdekeik a családok érdekei és a foglalkoztatottak érdekei is.

Az önkormányzati beruházások önrészének biztosításához nagyon jelentős mértékű az a 61 milliárdos gázközművagyon-juttatás, mely hamarosan az önkormányzatok rendelkezésére áll.

Az oktatásban az eszközfejlesztésre a törvénykezés a tavalyi évben kötelezte a legalább két közoktatási intézményt fenntartó önkormányzatokat. Az idén pályázatok kerülnek kiírásra az iskolák eszközbeszerzésére, fejlesztésére; fejlesztési programok biztosítják majd az esélyegyenlőtlenség felszámolását, valamint a minőségbiztosítást.

A közoktatásban részt vevő gyermekek lehetőség szerint a lakóhelyükön járhassanak iskolába. Az intézmény-együttműködési és az arra biztosított közoktatási normatíva abban segít, hogy néhány területen a tehetséggondozás a vidéki kisiskolákban is megvalósulhasson, ilyen például az alapfokú művészeti oktatás, a nyelvtanítás, az informatika és így tovább.

Komoly kedvezmény a családi adózás lehetőségének biztosítása. A gyermeket nevelő családok közül azok igényelhetik, ahol legalább az egyik szülő dolgozik. Tisztelt Ház! Az imént említett családtámogatási javaslat az egy gyermeket vállaló fiatalok esetében 400 ezer, két gyermeket vállalók esetében 643 ezer, a három gyermeket vállalók esetében 1 millió 350 ezer forint kedvezményt jelent.

Engedjék meg, hogy kiemeljem az Ifjúsági és Sportminisztérium programjaiból például a játszótér-építési programra nyújtott új 500 milliós pályázati lehetőséget; az ifjúsági uniós programok regionális programja mentén a 400 milliós emelkedésre hívom fel az önök figyelmét, valamint utalok a határon túli magyar fiatalok támogatási lehetőségére.

Tisztelt Ház! A fogyatékos emberekkel való bánásmód minősége mindig a társadalom erkölcsi tartását is tükrözi - felgyorsulhat az akadálymentesítési program.

Engedjék meg, hogy a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében utaljak a hatpárti megegyezésre. A program valamennyi tárcát érinti. A szükséges feladatokra a források rendelkezésre állnak. A nemzet nem tűrheti, hogy fiatalok, egészséges egzisztenciák menjenek tönkre. A szabadidős sporttevékenységre, mely nem azonos az utánpótlás-neveléssel a költségvetés nagyobb pénzeket szán. Sportlétesítmények fejlesztésére, ezen belül a stadionprogramra 11 milliárd áll rendelkezésre.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy külön szóljak az ifjúság szempontjából fontos egészségmegőrző elképzelésről. Itt idő hiányában a mindennapos testnevelés dolgát emelném ki. Biztosítani kell a délelőtti időkeretben a mindennapos testnevelési órát, mely nem mehet a nyelvi és egyéb órák rovására, hiszen mindennap mozogni kell, mint ahogy táplálkozunk, két-három napra előre ezt az ügyet letudni nem lehet. Erre nemcsak egészségi, emberi, hanem gazdasági okból is szükség van, az egészséges ember képes a gazdaság fejlesztésére, ezenkívül egyszerűbb tornatermet, uszodát építeni, mintsem költséges kórházi ellátást a fiataloknak biztosítani.

A kétéves költségvetési törvényjavaslatot tárgyalásra alkalmasnak tartom, és elfogadását javasolom.

Köszönöm megtisztelő türelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, és külön köszönöm a képviselő úr rendkívüli pontosságát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Tabajdi Csaba képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából; őt követi majd Kiss Andor képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sokkezű nagy varázsló a mostani kormány élén a kormányfő, Buddhához is hasonlíthatnám, de Buddha tiszta, szeretetteli, jóindulatú és tisztességes, ezért nem teszem. Sokkezű bűvész, akinek ha az egyik keze ad, azt a másik kezével visszaveszi, hiszen többször elhangzott, hogy az alábecsült inflációval becsapják az embereket, mert amit ad, az kevesebbet ér; vagy amit a nyugdíjasokkal tesznek, hogy 2001 novemberéig előlegezzék meg a kormánynak a nyugdíjukat.

A harmadik keze ennek a bűvésznek eldugja a pénzeket, hogy ne legyen átlátható. Ilyen szakterületemről, hogy eltünteti az Esély a Tanulásra, az Apáczai Csere, a Gandhi Közalapítványt, beleteszi egy nagy kalapba, hogy a negyedik kezével ezeket újraoszthassa.

Az ötödik kezével pedig ez a sokkezű bűvész megpróbálja ellopni a pénzeket, mert átláthatatlanok ezek a támogatások. Szakterületemről itt van a Új Kézfogás Közalapítvány; sajnálom, a külügyi tárcától senki nincs jelen. Az Új Kézfogás Közalapítvány évek óta több száz milliót oszt, semmiféle parlamenti kontroll nincs, vagy itt van az Erdélyi Egyetem rendkívül fontos, nemes ügye. Ez 2 milliárd 2000-ben, de a következő években is teljesen ellenőrizhetetlen, átláthatatlan a magyar adófizetők számára.

A hatodik kezével csúnyát mutat a magyar parlamentnek, a parlamentarizmusnak, nemcsak ellenzéki pártoknak, kormánypártoknak is, hogy a maga ellenőrző munkáját elvégezhesse.

A hetedik kezével elvesz a szegényektől, a nyolcadik kezével többet ad a gazdagoknak, és végezetül a kilencedik és tizedik kezével megtapsolja önmagát; ügyes, szép mutatvány, sok mindenre jó.

 

 

(12.10)

 

Amit ma itt hallottunk Orbán Viktor miniszterelnök úr nagy ívű és nagyon hatásos előadásában, ez azt mutatja, hogy mire is kell ez a kétéves terv. Az elmúlt hét eseményei mutatják meg: mert inog a koalíció. Most érthető meg, hogy a Kisgazdapárt korrupciós ügyei miatt, a koalíció ingatagsága következtében is elvezethető kormányzati szempontból az ország 2002-ig - hát ez az igazi magyarázata, tisztelt képviselőtársaim, ennek a kétéves tervnek!

De kit érdekelnek a megoldandó feladatok? Kit érdekel az ország sorsa? Kit érdekel, hogy nincs pénz a kisebbségi törvény módosítására vagy a határon túli magyarok kedvezményeire, lánykori nevén a státusztörvényre? Mert, kedves képviselőtársaim, ebben a költségvetésben nincs egy fia forint sem azokra a pluszköltségekre, ami a státusztörvényre, a kedvezményekről szóló törvényre kellene. A Belügyminisztériumnak sem látom itt a képviselőit; a belügyi szakapparátus felmérése szerint csak a határon túli magyarok igazolványára 3-4 milliárd forint kellene, ha a kormány komolyan gondolja. Egy fillér nincs benne! Sehol nincs benne! Hát ennyit ér ez a kétéves tervezés! Komolytalan az egész kétéves tervezés, és ehhez még hozzá kell tenni kisebbségi szempontból, hogy a hazai kisebbségek szempontjából méltánytalan és alulfinanszírozott.

De mielőtt még a hazai kisebbségekre rátérnék, van két olyan aspektusa, amely miatt azt kell mondjam, hogy nem kisebbségbarát ez a költségvetés. Azért, mert nem szegénybarát és nem kistelepülés-barát. Nagyon szorosan összefügg, mert a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek - bennük a magyarországi cigányok, romák, de nemcsak ők - döntően kistelepülésen élnek, és sajnos sok esetben a szegény sorsúak közé tartoznak.

Hadd mondjak egy példát a kistelepülések vonatkozásában. 2002-re a költségvetési tervezet azt tartalmazza, hogy míg jelenleg a kisebbségi normatíva 70 százalékát a központi költségvetés fedezi, és 30 százaléka az szja-ból jön, a helyi települési szja-ból, 2002-ben 47 százalékra csökken a központi, és a kistelepüléseknek kellene 53 százalékot hozzáadni az szja-ból. Aki egy picit is ért az önkormányzati helyzethez, az jól tudja, hogy ebből csak egy dolog következhet: hogy nem fogják tudni a forrásokat biztosítani a kisebbségi normatív támogatásra. Vagyis ha nem szegénybarát, ha nem kistelepülés-barát ez a költségvetés, akkor nem lehet kisebbségbarát sem. De közvetlenül sem kisebbségbarát, mert a "futottak még" kategóriába tartozik a hazai kisebbségek ügye.

Hadd mondjak egy fontos példát: a kisebbségi intézmények átadása, hogy a kisebbségek legyenek gazdái ezeknek az intézményeknek, mint ahogy ez Baján megtörtént Bács-Kiskunban vagy Tolna megyében a Deutsche Bühne, a német színház esetében, nincs semmiféle fedezet az intézményátadásra, vagyis a kormány ezt nem gondolja komolyan.

A másik a kisebbségi közalapítvány: nemhogy reálértékben, nemhogy nominálértékben nem tartja magát, hanem még reálértékben is csökken, sőt még nominálértékben is kevesebb a 2001-es, mint a 2000-es szám, holott ebből kell finanszírozni a hazai kisebbségek feladatait.

Végezetül: hogy az ombudsmani hivatalokra, a saját biztosaira, az ombudsmani hivatali váltásra sem ad elég pénzt, nem is tervezi be, ez is azt mutatja, hogy komolytalanul készítették elő.

Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Ez a költségvetés bebizonyítja, hogy nagyon komoly feladatok elvégzésére nincsenek források és eszközök - ügyes bűvészmutatvány, ügyes politikai húzás. Csak azt tudom mondani, hogy az ország figyeljen erre a sok kezű bűvészre, hogy mikor akar csalni, mikor nem; de én nagyon remélem, hogy az ország nem hagyja becsapni önmagát.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Várkonyi András képviselő úr kért, a Fidesz képviselőcsoportjából, kétperces hozzászólásra lehetőséget. Erre önnek még módja van, képviselő úr - öné a szó két percben.

 

VÁRKONYI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tabajdi Csaba képviselőtársam hozzászólásához szeretném megjegyezni, hogy sajnos úgy látszik, hogy a marxizmus-leninizmus egyetemen nem pontosan tanulták a nagy világvallásokat, hiszen nem Buddhának van nyolc keze, hanem Sivának, tisztelt képviselőtársam. Mondhatnánk úgy is, hogy aki nem tud hindusul, az ne beszéljen hindusul.

Köszönöm szépen. (Derültség a Fidesz soraiban. - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak Vincze László képviselőtársam, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából jelezte, hogy szólni szeretne két percben. Jelzem, képviselő úr, hogy mindösszesen 5 másodperce van a képviselőcsoportjának. Nem tudom, hogy ez elegendő-e önnek - egy mondat -, de rendkívül szigorú leszek e tekintetben. Öné a szó erre az öt másodpercre.

 

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tabajdi képviselő úrnak mondanám, hogy a Kisgazdapártnak nincsenek ügyei. Egyetlen ügy van, de az a képviselő már nem tagja a képviselőcsoportnak.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Így hát a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja is felhasználta a tévéidőben rendelkezésére álló időt.

Kiss Andor képviselő úr következik, a MIÉP képviselőcsoportjából; őt követi majd Gál Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr; 10 perc 50 másodperc áll rendelkezésére hozzászólásra. Parancsoljon!

 

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A maradék rövid tévéidőben egyetlenegy gondolatról szeretnék szólni a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében, amelyről itt, ebben a Házban az elmúlt napokban már nagyon sokan szóltak különböző megvilágításokban. Én talán egy másik oldalát helyezném előtérbe az infláció tervezett 6, illetve 5 százalékos mértékének.

Amikor a költségvetési törvény vastag-vastag köteteit a kezembe vettem, rögtön ez a két szám szúrt szemet nekem is, és elég kételkedve, hitetlenül fogadtam ezt a bejelentett értéket.

Az elmúlt években már hozzászoktunk ahhoz, hogy az infláció fokozatosan csökken évről évre, hol nagyobb, hol kisebb mértékben. Én optimista lévén, természetesen a jövő évre és az utána következőre is ezt várnám, de az idei év azonban kételyeket ébresztett bennem. Bár az egységes nyugat-európai valuta, az euró hosszabb ideje gyengélkedik, ami talán kedvező is lehetne az importban megjelenő árakra a magyar gazdaságban, de a dollár hihetetlenül szárnyaló ára, amely párosul az olaj világpiaci árának töretlen emelkedésével, megingatott ebben az előző optimizmusban. Ilyen helyzetben az infláció értékének két évre vonatkozó, ennyire fix számként való meghatározása számtalan bizonytalanságot tartalmaz. Talán célszerűbb lett volna valamilyen tól-igot meghatározni az infláció mértékében.

Szinte valamennyi itt elhangzott felszólalás ecsetelte már ezt a helyzetet, de nagy részük csak a nyugdíjak hatására, a béreket érintő hatására és a költségvetési többletbevételre hívta fel a figyelmet. Az infláció azonban hatással lehet a vállalkozókra is, elsősorban a kis- és középvállalkozókra. Nekik is most kell elkészíteni a következő évi terveiket, most kalkulálnak, hogy milyen árakon árulják a termékeiket, milyen árakon készítsék jövő évben az áruikat. Mivel is kalkuláljanak? Higgyenek-e a kormánynak a 6, illetve 5 százalékos előrejelzéssel kapcsolatban, vagy legyenek egy kicsit pesszimistábbak, és a saját tapasztalataikból induljanak ki?

Végre az utóbbi egy-két évben - talán kettőben - eljutottak a vállalkozók oda, hogy nem kellett nap mint nap újabb árlistákat kiadniuk, áraikat módosítani, árajánlataikat hosszabb időre tudták tartani, ily módon a gazdaság bizony stabilabbá és biztosabbá vált a kis- és középvállalkozók számára. Ha ezek a bizonytalansági tényezők nem stabilizálódnak, jövőre a vállalkozóknak vissza kell térniük azokhoz a sajnálatos '95-96-os módszereikhez, hogy szinte napról napra kell tervezniük a bevételeiket, illetve a kiadásaikat. Ez megint azt jelentheti, hogy napról napra árakat kell változtatni ahhoz képest, hogy milyen az éppen aktuális infláció.

A hét is egy ilyen bizonytalansággal örvendeztetett meg minket a gázár bejelentett - egyelőre bejelentett - 43 százalékos emelésével. Nem a lakossági áremelés 6 százalékát vitatom - ez nyilván szociális kérdés, a választások előtt mindenképpen fontos a kormánynak -, és nem tartom elfogadhatónak azt az érvelést sem, hogy az Európai Unióban a lakossági gázár magasabb a nagyfogyasztói gázárnál.

 

(12.20)

 

Magyarország nem az Európai Unió egyelőre, itt a bérviszonyok is mások egyelőre. Majd ha a bérviszonyok hasonlóak lesznek a nyugat-európaihoz, akkor a gázár esetében lehet a lakossági ár talán magasabb a nagyfogyasztói árnál.

De mi a helyzet a vállalkozókkal? Véleményem szerint a vállalkozók egyszerűen be lettek csapva. Itt a költségvetési törvény tárgyalása közben derül ki egy olyan, őket is érintő szám, amely előre eddig nem volt tervezhető. Itt a vállalkozók kapcsán természetesen nem a multinacionális nagyvállalatokra gondolok, őket nagyon nem tudom sajnálni. Évek óta megkapták ezt a kompenzációt már különböző, általunk ismertetett és sokat kritizált adókedvezmények formájában. Itt a kis- és középvállalkozókról van szó. Remélem, a kormány nem fogja ezt a kérdést is elintézni azzal, hogy kedves kis- és középvállalkozók, megkaptátok a 10 millió forintos adókedvezményt, éljetek vele.

Hosszú-hosszú évek óta folyik a magyar gazdaság - idézőjelbe téve - "gázlábra" állítása. Néhány évtizede, bár még a negyvenedik évemet nem értem el, de nagyon jól emlékszem rá, hogy a magyar gazdaság szinte csak szénbázison állt, aztán a hetvenes években minden olajra lett átépítve és áttervezve, aztán a hetvenes évek végén az olajválság idején megint szénnel kellett mindent megtervezni - jómagamnak a Műszaki Egyetemen az építés-tervezés munkámnál kazánházakat kellett szénre terveznem salakkihordó csigákkal; ez élményként megmaradt bennem -, aztán a kilencvenes években, a nyolcvanas évek végén megint visszatértünk a gázra. Jómagam parlamenti munkásságom során minden alkalmat megragadtam arra, hogy mind a bizottságokban, mind a plenáris ülésen kifogásoljam ezt az egyoldalú gázos energiapolitikát.

A mai napon az egyik napilapban már olvastam, hogy Hónig Péter helyettes államtitkár úr azt nyilatkozta, hogy hibás volt ez az energiapolitika. De ezt az energiapolitikát már igazán nem lehet az előző kormány nyakába varrni, hiszen ez a kormány is két és fél éve ugyanezt az egyoldalú gázfüggő energiapolitikát folytatta.

Bírálataimra mindig megnyugtató választ kaptam: ne aggódjak, jó lesz ez így. Aztán most kiderült, hogy talán mégsem jó. Tavasszal az egyik kihelyezett bizottsági ülésen Borsodban azt találtam mondani, ahol a bányabezárások hatásait vizsgáltuk, hogy legalább egy-két mintabányászt tartsanak meg a munkaügyi központok, hogy legyen, aki valamikor majd talán még egyszer le tud menni a bányákba, aki emlékezni fog arra, hogy merre is voltak ezek a bezárt bányák. Lehet, hogy ezekre a mintabányászokra még szükség lesz.

Szintén hiányolom mind a költségvetésben, mind az energiapolitikában a megújuló energiaforrásokra vonatkozó támogatást. Az idén 100 millió forintot lehetett gyakorlatilag pályázni, ez nagyon kevés volt, és szinte alig van változás a jövő évi költségvetésben.

A héten jutott tudomásomra, hogy Németország energiaszükségletének 2 százalékát már jelenleg is a szélenergiából fedezik, ami jelentős szám, Dániában pedig 2030-ra ezt közel egyharmadára szeretnék emelni. Magyarországon talán eljutunk már odáig, hogy az idén vagy jövőre megkezdődik az első szélerőmű beruházása. Azt hiszem, ebben nagyon el vagyunk késve, nagy a lemaradásunk, nemcsak a szélenergia hasznosításában, hanem a napenergia hasznosításában, minden megújuló energiaforrás használatában. Nem hiszem, hogy ha Hegyeshalom túloldalán, 4-5 kilométerre az országhatártól gazdaságosan lehet szélerőműveket építeni, akkor az országnak ezen az oldalán, 4-5 kilométerrel a mi oldalunkon ezeket az energiaforrásokat nem tudnánk kihasználni.

Kérem ezért a kormányt, hogy az elkövetkezendő időben, a jövő évben és az azt követő években fordítson nagyobb gondot az energiapolitikára, ezen belül pedig a megújuló energiaforrásokra is.

Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Gál Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Összevetve a listát, a jelenlétet és az időkeretet természetesen, ezt követően a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából - hiszen már csak ennek a frakciónak van hozzászólási időkerete - Tóbiás József képviselő úr következik.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a rendőrség költségvetéséről és általában a bűnüldözésről szólnék, engedjék meg, hogy visszatérjek a miniszterelnök úr beszédére, annak azon részére, amikor is, ha jól emlékszem, azt mondotta, hogy az európai civilizációhoz tartozik az, hogy az egyes országok több évre szóló költségvetést fogadnak el.

Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretem a nagy szavakat, de most engedjék meg nekem, hogy azt mondjam, hogy ha a kormány - és ha az államtitkár úr most idefigyelne, annak külön örülnék (Varga Mihály képviselőtársával beszélget.) - tud az elmúlt tizenöt-húsz évre visszamenőleg mondani egy olyan európai országot, ahol kétéves vagy többéves költségvetést fogadtak el, vagyis a törvény erejével rögzítették volna több évre előre az állami kiadásokat, akkor én tisztelettel meg fogom szavazni az önök erre vonatkozó javaslatát.

Meggyőződésem, hogy Európában ilyen országot önök nem fognak tudni mondani. A miniszterelnök urat vagy félrevezették, vagy egyszerűen csúsztat, vagy összetéveszti azt a helyzetet, ami valóban előfordul, hogy természetesen minden országban terveznek, prognózisokat készítenek, ezek egy részét a kormányok fogadják el, van, amikor a parlament elé is beterjesztik, de hogy törvény erejével, tehát kötelező erővel ne egy évre fogadnának el költségvetést, és hogy megfosztanák a parlamentet évről évre attól a lehetőségtől, hogy döntsön az állami kiadásokról, ilyet Európában önök nem fognak találni. Ha találnak, én megkövetem önöket (Tóth István: Nem is volt kommunizmus Nyugat-Európában!), és megszavazom a javaslatukat.

A költségvetésről és annak törvényi hátteréről csak ennyit szerettem volna elmondani, mert egyébként a miniszterelnök úr hatásos és kulturált beszédének ez egy enyhén szólva nagyon gyenge pontja volt.

Tisztelt Országgyűlés! Ami a választott témámat illeti, azzal szeretném kezdeni: ismert, hogy az Orbán-Torgyán-szövetség választási győzelmének egyik oka volt, hogy helyenként demagóg módon meglovagolta a közbiztonsággal való jogos elégedetlenséget, az erre vonatkozó közhangulatot, és ügyesen játszott rá az akkori kormány gazdaságilag beszorított helyzetére, arra, hogy ez a kormány későn ismerte fel, hogy a közbiztonság kiemelkedően fontos politikai kérdés, és természetesen közrejátszott ebben az úgynevezett Tocsik-ügy is.

A jobboldal pártjai a választási kampányban nagyobb közbiztonságot, rendet és erős államot ígértek, és ez hatásosnak bizonyult. A kormányprogram azonban már árulkodóvá vált. A jog uralma helyett ugyanis rendről és jogról beszéltek. A jog uralmához ugyanis - és ez valóban hozzátartozik az európai civilizációhoz - bizonyos tartalmi követelmények, például az ellenőrzött és korlátozott hatalom fogalmilag hozzátartoznak. A rend és jog pedig - ahogy ez az Orbán-Torgyán-kormány gyakorlatából is kitetszik - a korlátozatlan többség által hozott jogot és az arra épülő rendet is jelentheti és jelenti.

El kell ismerni, hogy ez volt az a terület, ahol az Orbán-Torgyán-kormány valóban cselekvőképesnek mutatkozott. Szigorították a büntetési tételeket, szűkítve a bírói mérlegelés lehetőségét, kriminalizálták az egész kábítószer-problémát, elhalasztották a büntetőeljárási törvény hatálybalépését, ugyanakkor kiemelték belőle azokat a szabályokat, amelyeket a rendőrség a maga számára hasznosnak ítélt. Az úgynevezett maffiacsomagban korlátlan információszerzési lehetőséget kívántak biztosítani a nyomozóhatóságoknak, több száz millió forintos költséggel Simicska Lajosnak alárendelt új nyomozóhatóságot hoztak létre, és megkísérelték a kormány felügyelete alá vonni az ügyészséget.

 

 

(12.30)

 

Amint már itt a vitában szó esett róla, felfüggesztették az igazságszolgáltatási reformot, ellehetetlenítve ezzel a Legfelsőbb Bíróság működését. Mindeközben működött a píárcsapat is; aki nem értett egyet az elképzelésekkel, azt a bűn pártolásával vádolják, s megpróbálták s megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy javult a közbiztonság, felszámolták a szervezett bűnözést, csökkent a korrupció. Sulykolják, hogy pusztán rendőri eszközökkel csökkenthető a bűnözés, növelhető a közbiztonság.

Tisztelt Országgyűlés! Ez az egész helyzet félelmetesen összecseng az Orbán-Torgyán-kormány általános filozófiájával, azzal a filozófiával, amelyet röviden úgy jellemezhetnénk, hogy a hatalom és az akarat csodákra képes. Csodák nincsenek, tisztelt Országgyűlés, nincsenek a bűnüldözésben sem, a helyzet ugyanis mára úgy alakult, hogy a bűnözés mértéke és jellege nem változott, az emberek biztonságérzete pedig különösen nem javult. Ezzel szemben van egy frusztrált rendőrségünk, amelyben egyszerre van jelen sokak emberfeletti küzdelme a bűnözőkkel és a növekvő közömbösség, sőt korrupció. Egyszerre van jelen a mindennapi elemi működéshez szükséges anyagi eszközök hiánya és a pazarlás. Egyszerre van jelen a törvényes és igényes szakmai munka és a befolyásos emberekhez való olcsó alkalmazkodás kényszere. Egyszerre van jelen a helyi közösségekkel való együttműködés szándéka és az a kényszer, hogy a rendőrség - anyagi források hiányában - kétes elemektől kényszerül anyagi segítséget elfogadni. Egyszerre van jelen a türelmes felvilágosító munka, a durva, helyenként rasszista jellegű rendőri túlkapásokkal.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a rend nem a szabadság rendje, ez a közbiztonság nem a szabadság biztonsága. Ez a rend a rendetlenség, a kiszámíthatatlanság, az előrelátás hiányának és a tervezhetetlenségnek a rendje. (Tóth István: Ez tíz évvel ezelőtt volt, ugye?) Ez a rend a hatalmon lévők vagy a hozzájuk közel állók törvénytelenségeinek megmagyarázhatatlanul lassú nyomozásának rendje. Ez a rend olyan rend, ahol a kormánypárti polgármester magához rendelheti a városi rendőrkapitányt, hogy a neki politikailag nem tetsző ember építkezését ellenőrizze, és a kapitány ezt nem kéri ki magának, és van benzin és ember arra is, hogy háromszor is ellenőrizzék, van-e munkavállalói engedélye az építkezésen dolgozóknak. Ez a rend olyan rend, ahol több százezer ember megszámlálhatatlan adata van a bűnüldöző hatóságok adattárában, s ahol több tíz milliárd forintot fordítottak az elmúlt években informatikai fejlesztésre, de ahol tulajdonképpen egyetlen rendszer sem működik tökéletesen.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány költségvetési javaslata a rendőrséget illetően konzerválja az előbb elmondott állapotokat. Arról már szó esett itt, hogy a rendőrség költségvetése gyakorlatilag még a kormány által elismert infláció mértékéig sem nő, nem szólva arról, hogy a világban példátlan módon a rendőrség költségvetésének közel 10 százalékát saját bevételből kellene előteremteni; teszik ezt úgy, hogy közben az idei évre tervezett saját bevételt sem képes a rendőrség teljesíteni.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, nem tudom, hogy cinikus vagy őszinte-e az előterjesztés, amikor megállapítja a közel 10 százalékos saját bevétel előírása mellett: "Az alaptevékenységből származó bevételek az eddigi és a tervezett szervezeti változások következtében visszaesnek." Tisztelt Országgyűlés, miből fogja a magyar rendőrség előteremteni a 10 százalékos saját bevételt? Arra számíthatunk, tisztelt Országgyűlés, hogy ha ez így marad, akkor a magyar rendőrség ellehetetlenül, és ezen a kormányelnök úr ígéretei sem segíthetnek.

Véleményünk szerint elkerülhetetlen egy átfogó rendőrségi reformnak a végrehajtása. Ennek a reformnak vannak politikai és szakmai elemei is. A politikai eleme mindenekelőtt az, hogy ki kell mondani: a rendőrségen egyetlenegy állás sem politikai állás; ki kell mondani és érvényesíteni kell, hogy a rendőr csak a törvénynek van alárendelve; ki kell mondani, hogy a politika irányítja, ellenőrzi a rendőrséget, de nem tekintheti saját eszközének. És végig kell vinni egy nagyon következetes szakmai reformot is, amelynek eredményeképpen a magyar rendőrség szervezete és állománya alkalmazkodik a bűnözéshez, vagyis alkalmazkodik a szervezett és profi bűnözéshez, és ahhoz, hogy a tömegbűnözés 75-80 százalékát helyben élők, helyben élők ellen követik el. Ma a magyar rendőrséget - ha lehet így fogalmazni - a fejéről a talpára kell állítani, növelni kell a végrehajtó szervezetek anyagi és személyi ellátását az irányító szervek rovására, és ehhez természetesen megfelelő anyagi támogatás is szükséges.

A Szocialista Párt levonta az előző ciklus kormányzati tapasztalatait e vonatkozásban is (Tóth István: Van még!), és a következő időszakra olyan tervekkel rendelkezünk, amelyek egy egészséges társadalompolitikával párosulva valóban elősegíthetik a szilárdabb közbiztonságot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt képviselőtársaim, Lentner Csaba képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, és meg is adhatom a szót, hiszen a képviselő úr képviselőcsoportjának 2 perc 25 másodperc áll még a rendelkezésére. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor miniszterelnök úr a reggeli felszólalásában, az általa felsorolt 18 pont egyikeként... (Tóth István: Tizenhét!), tizenhét, köszönöm (Dr. Kóródi Mária: Tizennyolc! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Tizennégy! - Derültség az MSZP soraiban.), nagyvonalúan kipipálta a rendőrség és a közbiztonság kérdését is.

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
elnöke foglalja el.)

 

Ugyanakkor a kezemben tartom az érintettek levelét, a Független Rendőrszakszervezet álláspontját, amelyből a következőt szeretném idézni: "A következő két év várható kilátásai kedvezőtlenek. - írják a rendőrök. - Összegezve kijelenthető, hogy a várható költségvetési pozíciók kedvezőtlenebbek a 2000. évinél. Amennyiben ezt elfogadja a parlament, számolni kell azzal, hogy a belügyi tárca minden egysége, de különösen a rendőrség, a korábbiaknál még rosszabb szinten, még gyengébben fog működni, ezáltal tovább romlik a közbiztonság. A Belügyminisztérium által megcélzott többlettámogatásokat a kormány, a Pénzügyminisztérium elutasította. Így például évről évre nő a hiány a minimális szükségleti költségvetés és a tényleges költségvetés között. Ez a rendőrség esetében a 2001. évben megközelíti a 25 milliárd forintot." - tehát ekkora mértékű hiány várható.

Kérdezem a tisztelt kormánypárti képviselőket, a kormány képviselőjét, hogy mit várhatnak a rendőrök a 2001. és a 2002. évben. Úgy gondolom, hogy a mellébeszélésnek, az átbeszéléseknek, a korábbi évekre való hivatkozásnak túl sok értelme nincs. Maguk az érintettek, a rendőrök azt mondják, hogy rossz a bérezésük, rosszak a szolgálati körülményeik, e tekintetben változást, előrelépést nem látnak. Megkérdezem a kormánypárti képviselőket, hogy hogyan reagáltak, írtak-e válaszlevelet, küldtek-e pozitív üzenetet a Független Rendőrszakszervezet részére.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Mádi László képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a '80-as évekhez képest komoly fejlődés történt a rendőrségnél, és azok a rendpárti jelek, amelyek korábban, a kvázi diktatúrában vagy diktatúrában jellemezték a rendőrséget, ma már nem jellemzők, az előző kormánytól maradt adósságokat pedig - mint ahogy a miniszterelnök úr is elmondta - felszámoltuk. Az, hogy mind a dologi kiadásokban, mind a bérben jelentős fejlesztésekre van szükség, tudjuk, igyekszünk is ebbe az irányba lépni, és ezért további egyeztetéseket, illetve tárgyalásokat kezdeményeztünk ebben az ügyben.

Köszönöm szépen. (Mádai Péter: Jézus Mária! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Most már nagyon nézni kell az időt, mert a legtöbb frakció az utolsó perceknél, másodperceknél tart. Bauer Tamásnak összesen 35 másodperc áll a rendelkezésére. (Bauer Tamás: Majd később!) Majd később, tévéidőn kívül kíván szólni.

 

(12.40)

 

A Független Kisgazdapártnak már nincsen ideje, a MIÉP lényegében 20 másodperccel rendelkezik, tehát az sem egy számottevő idő, a Magyar Demokrata Fórumnak egy perce van, és a Szocialista Pártnak a jegyző úr tájékoztatása szerint 18 perc áll még rendelkezésére.

Tehát visszatérünk akkor az írásban jelentkezett felszólalók sorához, ahol - nézem, hogy a jelenlévők közül ki következhet - Tóbiás József képviselő úrnak adom meg a szót, Magyar Szocialista Párt.

 

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A felszólalásomban az ifjúság helyzetét érintő célkitűzésekkel, valamint a harmadik szektor, a civil szektor költségvetési vonzataival szeretnék foglalkozni.

Minden költségvetési vitának az a politikai súlya, hogy az állam által befizetett adók, valamint a bevételek milyen prioritásban, hogyan kerülnek felhasználásra. Azt gondolom, hogy a 2001-es költségvetés azt a retorikát hazudtolja meg, miszerint valaki a jövő kormányának nevezi magát, a jövő társadalmát kívánja építeni, csak eközben elfeledkezik magáról a jövőről, s elfeledkezik arról, hogy van egy harmadik szektor, a civil szektor, amely a rendszerváltás óta nem kapta meg azokat a lehetőségeit, hogy valódi kontrollja legyen a mindenkori hatalomnak, valóban intézményesített formában legyen képes betölteni a civil társadalom megerősödését és annak kezdeményezéseit.

Azt gondolom, hogy ez egy befektetés, amely befektetés hosszú távon kamatozódna nem a kormányok, nem az Országgyűlés, hanem a társadalom javára. Áttekintve az Ifjúsági és Sportminisztérium 2001-es költségvetését, annak fejezeti indoklását, az az érzésem támadt, hogy gyakran az ISM azt sem tudja, mire kívánja költeni a pénzt, vagy ha mégis tudja, akkor ezt nagyon jól titkolja.

Deutsch Tamás miniszter úr szerdai hozzászólásában egy túlfűtött optimizmussal beszélt a nyilvános és átlátható pályázati rendszerről, a játszótér-építési programról, a decentralizált alapokról és még több kitűnő célról. Nekem mégis az a véleményem, hogy mindez csak a média, a tévényilvánosság előtt elhangzott pozitív üzenet, mert minden civil, minden ifjúsági szervezet tudja, hogy a decentralizált alapok nem más, mint az ISM kinyújtott keze, hogy az ISM-nek vétójoga van, hiszen csak ideológiai alapon kötődő rendszerek, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek kaphatnak támogatást ezekből az alapokból.

Tehát tévedés azt gondolni, hogy az a decentralizáció, ha a megyékben, a régiókban megjelennek ezek az alapok; az igazi decentralizáció, ahol a civil szervezetek, ifjúsági szervezetek többségben vannak, és saját maguk döntenek saját maguk sorsáról.

Az ISM nem ismerte fel, hogy döntéseket hozni az érintett réteg megkérdezése nélkül politikai öngyilkosság és szakmai baklövés. Ezt szeretnék leplezni, amikor célul tűzik ki az ifjúsági párbeszéd struktúrájának kiépítését. Kérdem én, nem tanult eleget ez a kormány az 1990-94 közötti időszakból, amikor az első szabadon megválasztott kormány saját maga által legyártott civil szervezetekkel legitimálta a párbeszédet? Nem fogadja el a jövő kormánya, hogy a párbeszédet valójában csak viták alapján és kompromisszumok útján lehet elérni? Miért száműzi ebből a struktúrából az érdemi párbeszéd lehetőségét?

Nem tudok Deutsch miniszter úr optimizmusával azonosulni, hiszen ennek a párbeszédnek az intézményei, ennek a retorikája inkább médiaesemények, mintsem tartalmi eredmények, amelyek valójában szolgálnák a forrásoknak a civil szervezetekhez való eljutását. 2001-ben a költségvetésben - egy példa - 30 millió forint a ráfordított összeg, amelyet erőszakmentességi programra szán a költségvetés. Az érdekessége, hogy az indoklás szövegében az szerepel, hogy a projektterv kidolgozása folyamatban van. Nem olvas ezek szerint az ISM napi sajtót, nem kérdezi meg a szakma véleményét; ma nem médiakampányok tudnak hatékonyak lenni egy preventív felvilágosító folyamatban, hanem sokkal inkább a közösségek, a testületek, a civil szervezetek. Ezekről nem beszél a költségvetés.

A 2001-es költségvetésben szintén 30 millió forint van előirányozva nagy ifjúsági rendezvények támogatására. Sajnos, konkrétan nem tudom és nem tudjuk, hogy mik lesznek ezek a nagy ifjúsági rendezvények, de bízom benne, hogy nem budapesti utcabálokat kíván ismételten szervezni az ISM, hanem képes lesz országban gondolkodni, képes lesz a vidék civil szervezeteiben gondolkodni, ugyanis ez évben bebizonyosodott, hogy ezeknek az elköltött pénzeknek - túl a tradicionális és belemagyarázott ideológiai elemeken túl - tartalmi hozadékuk nincs. (Varga Mihály: A Világbank elleni tüntetés!) Köszönöm szépen, államtitkár úr, az legalább egy véleménynyilvánítás volt.

Ezzel szemben nem kíván a minisztérium pénzt fordítani az ifjúságtudományi kutatások folytatására sem. Lehet, hogy a tisztelt miniszter úr nem tartja ezt fontosnak, hiszen a Fidesz eddigi politikája is arról szólt, hogy a problémákat majd mi megmondjuk, és akinek ez nem tetszik, az csupán baloldali, esetleg liberális erők bérence lehet. Nem kell az ifjúsági generációt ilyen politikai színtérré változtatni, bár erre a kormányzat minden lépésével tudatosan törekszik. Inkább segíteni kellene azokat az ifjúságkutatásokat, azokat a szakmai elemeket, ahol ideológiamentesen nőhetne fel egy generáció, hogy a későbbiekben megmérettesse magát.

Komoly politikai vihart kavart a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány régi kuratóriumának leváltása és az új kinevezése. A kormányzat azt gondolta, hogy mint ősi jussként, ezt is politikai céljaira kell kisajátítania magának. Amikor a jogi lehetőséget kimerítették, kénytelenek voltak rájönni, hogy nem állnak az érvényes jogszabályok felett, már csak erőből és fenyegetéssel tudják keresztülvinni akaratukat.

Azt gondolom, nem annak kellene a fő kérdésnek lennie, hogy ki áll a kuratórium élén, hanem az a lényeg, hogy bármely civil társadalmi szervezet, bármely ifjúsági szervezet hogyan tud az ifjúság vagyonrészében megmaradt táborokban táborozni, szabadidős képzési programokat szervezni; és hogy ezt a költségvetés még alátámassza, 2001-ben 230 millió forintot szán a költségvetés a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány működésére, miközben 1998-ban ez 228 millió forint volt. Kár, hogy csupán ennyit ér a kormány számára az, hogy a gyermekek táborozhatnak, hogy hasznosan töltsék el szabadidejüket.

Ezzel kapcsolatban érdemes lenne foglalkozni a Deutsch miniszter úr által említett, nyilvánosan ellenőrizhető pályázati csatornákkal. A zárszámadási törvényből egyértelműen kitűnik, hogy a civil szervezeteknek szánt pályázati pénzek túlnyomó többsége egyedi elbírálással került elosztásra. Ha nyilvános párbeszédben, ha decentralizált rendszerben gondolkodik egy kormányzat ifjúsági minisztériuma, akkor kérdem én, miért kell egyedi elbírálással dönteni a pályázati pénzek felhasználásáról?

Végezetül: a XXI. század küszöbén az informatikai fejlesztések nélkülözhetetlenek. A harmadik szektor csak úgy képes hatékonyan működni, ha megfelelő infrastrukturális alap áll rendelkezésükre. Ehhez komoly állami szerepvállalásra van, illetve lenne szükség. A Miniszterelnöki Hivatal, illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium kezelésében is vannak olyan pénzek, amelyeket társadalmi szervezetek támogatására fordítanak. Kiemelt célként sehol nem kezelik az informatikai fejlesztést, nem élvezhet a harmadik szektor prioritást a pályáztatási rendszerben sem.

Összegezve: az Ifjúsági és Sportminisztérium előirányzatai a költségvetési javaslatban átgondolatlanok. Nehéz úgy támogatni valamit, hogy nem is értjük, mire fordítják igazából az adófizetők pénzét. Ezért elgondolkodtató, hogy egy demokratikus államban az ifjúságra csupán 3 milliárd 178 millió forintot költenek. Ebbe beleszámoltam az Ifjúsági és Sportminisztérium igazgatására fordított kiadásokat is, amíg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra 23 milliárd 457 millió forint jut. Ez az összeg amúgy még az ISM teljes költségvetésénél is lényegesen magasabb.

 

(12.50)

 

Ironikusan szólva, remélem, hogy ezt nem gondolta komolyan a kormány, mert viccnek durva lenne.

Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Karl Imre képviselő úrnak, szintén a Magyar Szocialista Párt részéről - 8 perc 52 másodperc.

 

DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Igyekszem a mondanivalómat úgy összefoglalni, hogy a frakciónknak legyen még egy rövid reagálási ideje a végén. Ezt azért is tudom könnyen megtenni, mert úgy ítélem meg, hogy a miniszterelnök úrnak egyébként szerintem egy nagyon magas színvonalú, jó összefoglaló beszéde a mai napon végeredményben ezt a vitát, ha úgy tetszik, akár zárszószerűen le is zárta; éppen ezért az a feladatunk marad itt, ebben a szituációban, hogy megpróbáljuk ezt a folyamatot úgy jellemezni, hogy kiderüljön, hogy ennek a hátsó szándéka micsoda. Azt gondolom, hogy ebben a vitában minimum három olyan témakör van, amelyet mindenképpen támadni kellene és támadni is lehet.

Az egyik az, ami itt a miniszterelnöki beszédben elhangzott, hogy létezik egy olyan terv, amelyhez a költségvetés hozzáigazodik; ezt több alkalommal hallottuk a fideszes képviselőktől is. Nevezetesen arról van szó, hogy a Széchenyi-tervet próbálja mindig meghivatkozni mindenki. Úgy gondolom, valóban szükség van Magyarországon egy olyan tervre, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi modernizációs folyamatokat, az európai integrációs felkészülés feladatait összekapcsolja a költségvetés kiadásaival. Ezt igazából akkor lehetne érdemben megítélni, ha az ember részletesen kielemezné a költségvetés egyes fejezeteihez tartozó költségeket. Azt hiszem, akkor itt egy egészen más szituáció alakulna ki, hiszen szemmel látható módon ebben a költségvetésben, még akkor is, ha egy nagyon részletes bemutatása van az ilyen jellegű kiadásoknak, olyan alacsony összegek szerepelnek, hogy senki nem gondolhatja komolyan azt, hogy érdemben változtatni tud azon a szituáción, amiben Magyarország ma van.

Többek között csak megemlítem azt, hogy a Phare-költségekre 2001-re 57 milliárd forint, 2002-ben 40 milliárd forint van tervezve. Az ISPA-segélyek támogatására - aminek a környezetvédelem és a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés a feladata - 2001-re körülbelül 22 milliárd forint, és ugyanennyi 2002-re is, ami úgy oszlik meg, hogy a környezetvédelemre az első évben 4, a második évben 2,5 milliárd forint van. Aki egy kicsit foglalkozott Magyarország megítélésével, az tudja nagyon jól, hogy a környezetvédelem az egyik olyan terület, amelyet a legsúlyosabban minősítenek, és nyilvánvalóan nem gondolhatja azt senki, hogy ebből a pénzből egy ilyen típusú fejlesztésre lehetőség van. Természetesen a fizikai infrastruktúrát sem lehet 20 milliárd forintból fejleszteni, különösen akkor nem, amikor Magyarország úthálózatáról, vasúthálózatáról és vízi közlekedéséről is szó van. Ez a program egyébként nem is tartalmazza ezeket a részeket, kizárólag a közlekedésfejlesztésnek a vasúti közlekedésre vonatkozó részét.

A SAPARD-programot meg kell említenem abban a vonatkozásban, hogy ebben a költségvetésben nem is szerepel ennek a kibontása. Ez a vidékfejlesztésre, a kistérségek fejlesztésére és a mezőgazdaságra vonatkozna; többek között itt is vannak még teendők ennél a két tárcánál.

Mindenképpen kell egypár szót arról beszélni, amit hangsúlyosan említett a miniszterelnök úr is, és nagyon sokan szóba hozták már, hogy egy stabil, kiszámítható gazdasági környezetet kíván a kormány ezzel a kétéves tervezéssel megvalósítani. Ahhoz, hogy stabilitásról lehessen beszélni, egyrészről az kell, hogy a tervezés és a valóságos folyamatok egybeessenek. Itt erről szó sincsen, ezt mindnyájan kifogásoltuk MSZP-s oldalról, tehát azok a tervszámok, amiket itt a szakmai anyagokban beállított a Fidesz-kormány, a valóságos folyamatoktól lényegesen eltérnek.

Másrészről a direkt beavatkozások - például ez a legutolsó dolog is, amiről a mai nap folyamán volt már szó, a gázár ilyen módon történő megemelése - pedig a gazdaságba egy rendkívül nagy instabilitást hoznak, egy ilyen szituációban a gazdálkodó szervezetek soha nem tudhatják azt előre, hogy melyik nap milyen döntés születik. Az erre a legkiválóbb példa, ami most történt. Egyébként azok az indoklások, amik ezzel kapcsolatosan elhangzottak, nem is helyesek, ez az inflációt lényegesen meg fogja emelni, minimum 1-1,5 százalékos hatása lesz, a villamosenergia-termelés miatt a lakossági terheket is megnöveli, tehát ezt megítélésünk szerint ebből a szempontból is teljesen másképp kellett volna megcsinálni.

Mégis föl kell tenni azt a kérdést, hogy miért csinálja ezt a Fidesz. Úgy gondolom, nem szakmai okai vannak ennek, hiszen szakmailag nyilvánvalóan kell, hogy lássák azt, hogy a reálgazdaság folyamatai, a pénzügyi folyamatok hogyan alakulhatnak egy ilyen európai környezetben. Ha ez így van, akkor csak politikai oka lehet. Egyrészről nem akarnak a parlamentben vitákat most már, ezzel a mostani kurzussal, hogy így mondjam, le akarják zárni a gazdaságpolitikáról folytatott vitákat. Ez igaz arra is, hogy az ellenzéktől sem kívánnak hallani véleményeket, de a saját koalíciós partnereiktől sem, hiszen ha nincsenek ilyen viták, akkor nem kell alkudozni sem.

Másrészről arról is szó van, hogy direkt politikai célok szolgálatára szeretnének ebbe a költségvetésbe olyan tartalékokat beépíteni, amelyek két ok miatt keletkezhetnek: az egyik ok az, hogy van egy hibás 2000. évi tervezés, ami körülbelül a GDP-ben 1-1,5 százalékos tartalékot biztosít, a másik pedig az infláció, ami szintén ennyit. Ez azt jelenti, hogy van 400-500 milliárd forint, amit zsebpénz módra lehet felhasználni; a napi események is mutatják, hogy például a kisgazda tárcáknál ez hogyan történik. Azt hiszem, hogy ezt mások is látni fogják, nemcsak mi, és az ítélet ez alapján fog születni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Keller László képviselő úr; éppen ennyi ideje van.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglehetősen tanulságos volt a mai nap. Meghallgatva a miniszterelnök úr beszédét megállapíthatjuk, amit ő is megerősített, hogy ez a költségvetési törvényjavaslat, amit most tárgyalunk, bizony a realitásoktól távol van.

A miniszterelnök úr helyzetértékelése több ponton nem felelt meg tényszerűen a valóságnak, és sajnos világossá vált számunkra, hogy ismét nagyobb lesz az ígéret a nyugdíjasok irányába, mint amit a kormányzat be fog váltani belőle. (Tóth István: Félrebeszélsz!)

Azt is meg kell állapítanunk, hogy felelős miniszterelnök a hatalma megőrzéséért a nemzet hosszú távú érdekeit nem rendelheti alá a saját rövid távú érdekeinek. (Közbekérdezés a Fidesz padsoraiból: Ezt ki írta?) Nem fogadható el, tisztelt képviselőtársaim (Moraj a kormánypártok padsoraiban. - Az elnök csenget.), hogy nemzedékeket szembeállítson egymással a miniszterelnök. (Varga Mihály: Ez '97-es szöveg!) Gondoljon csak képviselőtársam arra, hogy milyen megfogalmazást használt a miniszterelnök úr a magánnyugdíjrendszer felrúgásával kapcsolatban.

Tisztelt Ház! Azt is megállapíthatjuk a miniszterelnök úr megszólalása után, hogy bár ő nagyon szeretné azt a felelősséget áthárítani a kormányról, személyesen saját magáról a pénzügyminiszterre vagy adott esetben az ellenzékre, ami a költségvetés bizonytalansága miatt benne van a rendszerben. Ezt a felelősséget a miniszterelnök úr nem háríthatja át. (Dr. Gyimesi József: Vállaljuk valamennyien! - Tóth István: Orvosi eset!)

Tisztelt Ház! Jó lenne, ha nem kiabálnának be kormánypárti képviselők. (Az elnök csenget.) Azt gondolom, hogy mindezekkel az észrevételekkel együtt lehet csak fogadni a mai délelőtt vitáját. Hosszú beszédében a miniszterelnök nagyon sok érdekességet mondott, de nagyon sok igazságtalan megállapítása is volt, ami a realitásoknak nem felel meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: A délelőtti vita vélhetően utolsó hozzászólójaként Mádi Lászlónak adom meg a szót; 1 perc 55 másodperc.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lassan a vita végén az egy hét tanulságait leszögezhetjük. A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója nevében kijelenthetem, hogy a frakció és az egész koalíció ezt a beterjesztett kétéves költségvetést, ami jelentős mértékben továbblépéseket tartalmaz, és egyfajta korszakváltást is jelent a korábbiakhoz képest, támogatja.

 

 

(13.00)

Támogatja azokat a célokat, amelyeket ebben a kétéves költségvetésben megfogalmaztunk mindannyiunk számára, hiszen ez egyrészt lehetővé teszi, hogy az elmúlt tízéves nehéz időszak után, amit mindannyian megszenvedtek az emberek a mindennapi életükben, a következő két év némileg korrekciót és pozitív előrelépést hozzon. Előrelépést hozzon az aktív dolgozók számára, hiszen számos olyan nagy társadalmi csoport van, akik számára a minimálbér-emelésen keresztül - gondoljunk csak, hogy mást ne mondjak, az ápolónők igen széles táborára, a mezőgazdaságban dolgozókra, a nyugdíjasokra - jelentős fejlődést, az inflációhoz képest magasabb jövedelmeket jelenít meg.

Ez a kormány ugyanakkor a jövőbe tekint. A jövőbe tekint a tekintetben is, hogy a Széchenyi-program keretében a következő időszak társadalmi átalakulását próbálja oly módon is segíteni, hogy egyrészt azokat a magyar kis- és középvállalkozókat kívánja leginkább támogatni, akik magyar munkahelyeket teremtenek, akik révén a gazdasági növekedés az egész ország területén és azon szereplők számára is érzékelhetővé válik, akik eddig ebben nem részesülhettek.

Azt gondolom, nyugodtan nézhetünk a jövő elé, megyünk előre. Ha nem is tudunk mindent megoldani, de jelentős lépést teszünk ezen kétéves költségvetésen keresztül.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tévedtem. Bauer Tamásnak még van 35 másodperce, ezt nyilván kihasználja.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Ennek a mai délelőttnek a legfontosabb mozzanata az volt, hogy a miniszterelnök úr felhívást intézett a Szocialista Párthoz, legyen partner a nyugdíjreform felülvizsgálatához, legyen partner kétmillió szerződés állam általi felbontásához.

Nos, ami a szabad demokratákat illeti, ehhez nem leszünk partnerek (Keller László és Göndör István: Mi sem!), kiváltképp azért, mert ahhoz, hogy ezt a magyar kormány vagy a Magyar Országgyűlés többsége megtehesse, előbb az alkotmányból törölni kéne azt a pontot, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. Enélkül kétmillió szerződést nem lehet felbontani.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A délelőtti vita végére értünk. Most 20 perc szünet következik. Utána délután még szerintem lesz módja mindenkinek, a vitában előre feliratkozottaknak és a nem jelentkezőknek is arra, hogy elmondják a véleményüket.

Húsz perc szünet következik.

 

 

(Szünet: 13.02 - 13.32

Elnök: dr. Áder János

Jegyzők: Mádai Péter és Molnár Róbert)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a költségvetés reggel 8 órakor megkezdett vitáját. Egy jó hosszú lista van előttem, amely az írásban előre jelentkezett felszólalók jegyzékét rögzíti. De előtte egy kétperces hozzászólásra jelentkezett Tóth András, ha jól látom. (Tóth András bólint.) Igen. Akkor megadom a szót.

 

TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A délelőtti vitában elhangzott felszólalásra, Tóbiás képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni. Annyi sok valótlanságot tartalmazott ez a felszólalás, hogy úgy gondolom, nem lehet ezt szó nélkül hagyni. Képviselő úr azt a bátorságot vette, hogy azt állította, a Fidesz vezette kormányzat nem törődik a jövővel, nem törődik az ifjúsággal. Úgy gondolom, hogy ezt határozottan cáfolni kell. Kijelenthetem, hogy soha ilyen összegű támogatás nem állt rendelkezésre az ifjúság támogatására. Beszélhetnénk itt a családtámogatási rendszerről, az oktatáson keresztül nyújtott támogatásról is, de én csak arra szorítkoznék, amivel a képviselő úr foglalkozott, kifejezetten az Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében meglévő támogatásokra. Ott ő egyetlenegy tételt emelt ki, ahol kétségtelen, hogy 10 millió forintos támogatás tűnt el 2000-ről a 2001. évre, de emellett még tizenkét címen vannak beépítve ebbe a költségvetésbe különböző ifjúsági támogatások, s ezek mindegyike növekedést mutat. Olyannyira, hogy négy tétel esetében egyáltalán nem is volt a 2000. évben betervezve ilyen összeg, ezek új elemek, például játszótér-építési program 250 millió forinttal. Ez a 2000. évben még nem szerepelt önálló tételként, 2001-ben szerepel. Tehát enyhén csúsztatott képviselő úr, amikor azt állította, hogy nem törődik az ifjúsággal a kormányzat, illetve a minisztérium.

Mi lehetne más nagyobb támogatás, mint például a kábítószer-probléma kezelése? Erre az idén, tudjuk, többszöröse áll rendelkezésre, mint a tavalyi évben, és ezt a kiemelt összeget is a következő évben további 20 százalékkal kívánja emelni a kormányzat. Szólt a képviselő úr a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány tevékenységéről. Én úgy gondolom, jobban tette volna, ha nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Itt a Ház előtt számos alkalommal téma volt már ez, hogy az előző vezető úr tevékenysége következtében hova is jutott ez az alapítvány. Úgy gondolom, éppen ő akadályozta közel egy éven keresztül, hogy ennek az alapítványnak a normális működése menjen.

Még egy megjegyzés a decentralizált pénzekre vonatkozóan, azt állította a képviselő úr, hogy itt a kormánynak egy meghosszabbított keze érvényesül. Azt javaslom a képviselő úrnak, nézze meg, hogy ezeken a pályázatokon, ki, milyen szervezetek nyertek és akkor fogalmazza meg a véleményét!

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Most az írásban előre jelentkezők következnek. Elsőként közülük Szita Károly képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz-Magyar Polgári Párt, akit majd Balogh László követ, a Szocialista Párt részéről.

 

SZITA KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kormány kétéves tevékenységének eredményeként sikerült bebizonyítani, hogy a gazdasági növekedés és az egyensúly egy időben is megvalósítható. Ennek köszönhetően nyílt lehetőség arra, hogy hosszabb távú tervezéssel stabil gazdálkodási környezetet, kiszámíthatóbb jövőt biztosítsunk a magyar családok és a gazdaság szereplői számára.

Kaposvár polgármestereként a beterjesztett költségvetés önkormányzatokkal foglalkozó fejezetével szeretnék elsősorban foglalkozni, és e kapcsán megosztani önökkel a gondolataimat. De engedjék meg, hogy egy alapelvben reflektáljak a délelőtti felszólalókra és azokra, akik az önkormányzatokat érintették. Helytelenül szólnak azok hozzá, akik az önkormányzatok költségvetési kapcsolatát csak az alapján értékelik, amit a beterjesztett költségvetés-tervezet önkormányzati fejezete tartalmaz. Áttekintve a költségvetést, kivétel nélkül minden egyes porcikája valamilyen módon kapcsolódik az önkormányzatokhoz; a teljes egészet kell nézni, és a teljes egészet kell értékelni.

Vallom azt, hogy a települések vezetőinek és a kormánynak egy a célja. Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt fogalmazzák meg, hogy az önkormányzatoknak úgynevezett ellenpólust kellene alkotniuk a mindenkori kormánnyal szemben. Azért nem értek egyet ezzel, mert a cél azonos, a kormánynak és a településeknek, a települések vezetőinek is az a célja, hogy minél több mosolygós embert láthassunk falvainkban és városainkban. Úgy ítélem meg, hogy ehhez ez a beterjesztett költségvetés jó alapot biztosít.

Városvezetőként régi vágyam volt az, hogy Kaposvár lakóinak jó előre meg tudjam mondani, hogy melyik évben újítjuk fel az ő utcáját, melyik évben tudjuk a járdáját leaszfaltozni, mikor tudjuk az utcájába vinni a csatornát. Mind ez idáig ezt nem tehettem meg, mert kénytelen voltam azt mondani számukra, hogy nem tudom előre kiszámítani, hogy milyen pénzügyi szabályozók fogják majd a rákövetkező évben az önkormányzatokat érinteni, nem tudok előre tervezni, nem tudom, mekkora lesz a normatíva, nem tudom azt megmondani, hogy milyen felújítási tervet tudok konkrétumként ígérni. Ennek vége most, tisztelt képviselőtársaim, és önkormányzati szempontból fogalmazom meg azon véleményemet, hogy a kétéves költségvetés erre igenis alapot nyújt. Nem kell félrebeszélni, előre konkrétan, kiszámíthatóan meg tudjuk mondani településünk lakóinak azt, hogy mire futja az adott évben, de azt is meg tudjuk mondani, hogy a következő évben mire számíthatnak.

A magam részéről teljes mértékben támogatom és rendkívül jónak tartom a szisztémát, bárcsak lehetőségünk lenne arra és reményeim szerint lesz is, hogy ne csak két évre, hanem több évre előre meghatározhassuk és kiszámíthatóbbá tegyük ezeket a folyamatokat! Ezt különösen azért mondom, mert még emlékszem 1993-ra, és emlékszem '94-95-re is, arra az időszakra, amikor többen önkormányzati vezetőként - függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti párt tagjai közé tartoztak-e - mindig hangsúlyoztuk, hogy azt kérjük, hogy előre kiszámítható módon tudjuk alakítani az életünket, tudjuk irányítani városunkat. Akik most ezt kritizálják, 1993-tól számítottan pedig kérték.

Tisztelt Ház! Örömmel tapasztaltam, hogy tovább javulnak a helyi önkormányzatok pénzügyi feltételei, mégpedig reálértékben. Nézzük a számokat! Mit kapnak a települések? 2001-ben 786 milliárd forintot, 85 milliárddal, 12,4 százalékkal többet, mint tavaly; 2002-ben pedig 873 milliárd forintot, 78 milliárddal, 10,5 százalékkal többet, mint 2001-ben. Örülök annak is, hogy visszakapjuk azt a 61 milliárd forintot is, amellyel az előző kormány kurtított meg bennünket gázközműveink privatizációja kapcsán. Ebből a pénzből közel 600 településnél nyílik meg az a lehetőség, hogy újabb utakat, járdákat tud felújítani, csatornát tud építeni, tisztábbá tudja tenni parkjait, zöldterületeit gyakrabban tudja kaszálni.

Jó hír az is, hogy a kormány továbbra is támogatja beruházásainkat. A címzett és céltámogatások 2001-ben 10 milliárd forinttal, 14 százalékkal nőnek, ezzel meghaladják a folyamatban levőkkel együtt a 62 milliárdot, újabb csatornák és korszerű hulladéklerakók épülhetnek. Itt jegyzem meg, ezzel a beterjesztett költségvetéssel és ezzel a beruházástámogatással mintegy 100 milliárd forinttal növekedhet az önkormányzati vagyon.

Hölgyeim és Uraim! Tíz év óta először segíteni tudunk mindazokon is, akik az önkormányzattól várják lakásgondjaik megoldását. Lakásokat tudunk építeni, a költségvetésből látható, hogy ez a folyamat, ami ebben az évben elkezdődött, folytatódik 2001-ben és 2002-ben is. Tíz éve kérjük, önkormányzati vezetők, ismerve településeinken a lakásgondokat, ismerve azt a réteget, amely az önkormányzaton keresztül kívánja lakásgondjait megoldani: építeni akarunk, de ehhez segítséget kérünk.

 

(13.40)

 

Tíz éve kérjük, és most megkaptuk. Köszönet; azt hiszem, ezt megfogalmazhatom valamennyi polgármester kollégám nevében is.

Itt említeném meg, hogy számtalan ponton kapcsolódhatnak az önkormányzatok a Széchenyi-tervhez is. Abból a 290 milliárd forintból, ami a Széchenyi-terv összegét jelenti, meggyőződésem, hogy ennek nagyon jelentős részéből több önkormányzatnál fog megvalósulni beruházás, nagyon jelentős részben fognak pályázni erre is a települési önkormányzatok. Nem beszélve arról, hogy az ágazati alapoknál a különböző tárcáknál levő pályázatokon elnyerhető pénzek útján szintén tudjuk a forrásainkat bővíteni, újabb játszótereket, sportpályákat, parkokat tudunk építeni.

Örülök annak is, hogy emelkednek a szociális juttatások, és így több rászorulón tudunk segíteni, mint eddig. A magam részéről támogatom - 1998 óta gyakorlom is -, hogy segély helyett munkalehetőséget biztosítsunk településeinken, és nem a nevelés miatt, hanem amiatt, mert joggal várják el tőlünk a városlakók, hogy a szociális juttatások azokhoz menjenek, akik arra valóban rá is szorulnak.

Támogatom azt a kormányzati elképzelést, hogy a helyi önkormányzatok költségvetésében is kapjon prioritást az, hogy a nálunk dolgozó több mint félmillió pedagógus, közművelődési dolgozó, a gyógyításban részt vevő szociális intézményi dolgozó, egészségügyi közalkalmazott érzékelhetően többet vihessen haza a borítékban.

Kedves Képviselőtársaim! Természetesen a következők években is lesznek gondjaink. Nem tudunk annyi kátyút betömni, mint amennyit szeretnénk, nem tudunk annyi iskolát sem felújítani, mint amennyire szükség lenne. Ismerve az önkormányzati szövetségek véleményét, amivel egyetértek, bízom is abban, hogy a módosító indítványok egy része befogadásra kerül. Számítok arra, hogy a béremelések fedezete megjelenik a normatívákban, és bízom abban, hogy a tűzoltók - az előző kormány által ki nem fizetett - műszakpótlékának rendezésében is valamikor segítséget fogunk kapni.

Ugyanakkor a beküldött vélemények egyetlenegy alapelven alapulnak; mégpedig azon az alapelven, amit '93 óta folyamatosan hangoztatunk és mondunk a jelenlegi feladat- és hatáskörökből adódóan. Minden egyes beterjesztett vélemény a jelenlegi feladat- és hatáskörökhöz kapcsolódik, amit már '94-től számítottan megoldandó problémaként kezelünk. Ezek átrendezése szükséges.

Ehhez három dolog kell: 1. politikai akarat és elszánás; 2. megfelelő hozzáértés - ezt a kettőt biztosítva látom -; 3. kétharmados törvény - ebben már sokkal pesszimistább vagyok.

Kedves Képviselőtársaim! Összességében garantálva látom az ország egyenletes fejlődését, az elmaradott települések felzárkóztatását, azt, hogy tovább fejlődnek falvaink és városaink. A költségvetést szíves figyelmükbe ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt .

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Több mindenben egyetértek Szita Károly képviselőtársammal, de azt hiszem, hogy ő is azt gondolja, amit a miniszter úr expozéjában elmondott, hogy tudniillik az önkormányzatok megfelelő pénzügyi ellátására, az államháztartási törvény tökéletes kidolgozására és elfogadására van szükség. Vagyis arra, hogy - évek óta így van ez - ne bázisszemlélet alapján történjen a pénzellátás, hanem a feladatokhoz igazodóan, mert a polgármester úr, aki nálam tíz klasszissal jobban ismeri az önkormányzatok pénzügyi helyzetét, jól tudja azt, hogy a feladatok és a források között nem mindig található megfelelő összhang. Az igaz, hogy 12,5-12,6 százalékkal nő jövőre az önkormányzatok központi forrása, de ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy ez úgy jött ki, hogy nem a 2000. évi előirányzat alapján számolták ki a 12,5-12,6 százalékot, hanem, ha jól tudom, a 2,1 százalékkal csökkentett előirányzat - az árvíz és a többi miatt csökkentett előirányzat - alapján.

Aztán a másik, amit hozzá kell tenni: a központi forrásoknál a kormány feltételezte azt, hogy 2-2 százalékkal csökkentik a létszámot. Ez ugyanis nincs kötelezően előírva az önkormányzatok számára, de ez a 2 százalékos csökkenés létező dolog. Biztos vagyok abban, hogy a dologi költségek területén valamennyi önkormányzatnak meg kell szenvedni a fejlesztések vonatkozásában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, ezzel a polgármester úr, képviselőtársam egyetért. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Balogh László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum részéről.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha a költségvetés alapjául szolgáló bázisadatok nem a valóságot tükrözik, akkor a rájuk épített tervek ugyancsak ingatag lábon állnak. Ez a helyzet a mostani költségvetéssel is. Az idei költségvetésben körülbelül 200 milliárd forint többletbevétel keletkezik, de ez a 2000. évi bázisba természetesen nem épül be. Tehát ha a bázisszámok alacsonyabbak, a tervezett növekedés a ténylegesnél nagyobbnak fog látszani.

Az önkormányzatok szempontjából a bázisként figyelembe vett összeg az árvíz miatt zárolt 7,3 milliárd forinttal kevesebb. Így az önkormányzati forrásbővülés nagyobbnak tűnik 2001-re, mint amekkora az valójában.

Tisztelt Ház! A kétéves költségvetés különösen hátrányos az önkormányzatokra nézve, hiszen az ellátandó feladataik folyamatosan nőnek, ugyanakkor az ellátásukhoz szükséges pénzből egyre kevesebb áll rendelkezésre. A kormány központosít. Csak azokat a forrásokat hagyja helyben, amelyek a legszükségesebbek, a többit állami szintre koncentrálja. A központosított pénzeket pedig többnyire a kormánypárti önkormányzatok kapják, illetve a pénzek állami feladatok forrásait képezik. Például 2001-ben kevesebb jut alap- és középfokú oktatásra, kórházakra. Ugyanakkor arányaiban jobban emelkednek az állam működésére fordított kiadások.

Az önkormányzatiság lényege a helyi közügyek intézése. Helyi közügyet intézni nem lehet anélkül, hogy az önkormányzatoknak ne legyen szabadon felhasználható pénzük. Márpedig évről évre kevesebb az ilyen pénz. A demokrácia gyakorlása, mint tudjuk, pénzbe kerül. Sajnos, ez a tulajdonsága a helyi demokráciának is megvan.

Az ÁSZ-jelentés szerint az önkormányzatok költségvetésében a normativitás erősödik, a források még inkább kötődnek a kötelező feladatellátáshoz. Ez azt jelenti, hogy források híján egyre kevesebb pénzügyileg is megalapozott, helyi sajátosságokat figyelembe vevő döntés születhet. A 2001. évi költségvetésben meglévő pénzügyi többlet a minimálbér emeléséhez, a közalkalmazotti átlagkeresetek növekedéséhez és a szociálpolitikai intézkedésekhez kapcsolódik. Ez is bizonyítja, hogy szabadon felhasználható pénzük alig lesz az önkormányzatoknak.

A költségvetés segíti a konfliktusok helybe telepítését. Például: azt mondja a kormány, hogy csökkenti valamelyik adót vagy járulékot. Ugyanakkor kevesebb pénzt ad az önkormányzatoknak. Ezek nem tudnak mit csinálni, a pénz kell, tehát emelik a helyi adókat. Akkor most mi csökkent a polgár szempontjából? Semmi, csak nem a kormányt, hanem az önkormányzatokat szidják érte.

 

 

(13.50)

 

A másik példa: a kormánypárti politikusok előszeretettel beszélnek arról, hogy most épül fel a XXI. század intézményrendszere, amely megalapozza a jövőt. Ezzel szemben a pénzügyi források hiányában mit is csinálhat a települési önkormányzat? Leépít, mert az ígéretekkel ellentétben a 2 százalékos létszámleépítés kényszere most is benne van a költségvetésben; átad, és olyan intézményeket ad át pénz hiányában a megyéknek, amelyek a települések lelkét adják; színvonalat csökkent az intézményeiben, mert a pénzügyi kondíciók erre kényszerítik.

Hol van már az az időszak, amikor arról volt szó, hogy tiszta viszonyokat teremtenek a feladat- és hatáskör telepítésében, és ezzel együtt garantálják ennek pénzügyi fedezetét?! A szakmai törvények növelik a feladatokat, ugyanakkor a szükséges pénzt a költségvetés nem garantálja. Például: a közoktatási törvény szerinti normatíva biztosításához plusz 18 milliárd forint kellene, a polgármesteri tisztségről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvények hatályosulásához 2,7 milliárd forinttal több pénz kellene, a növényvédelmi törvény betartásához 3,8 milliárddal többre lenne szükség, de nincs pénz a tűzoltók pótlékára, távolléti díjaira sem.

A kormány csak mondja, hogy a települési önkormányzati rendszer elaprózódottsága pénzügyi szempontból pluszkiadásokat jelent, de nincsenek igazi ösztönzők a költségvetésben - a körjegyzőséget kivéve - a társulási hajlam erősítésére. Ha lesz pénz, lesz társulás, ha nem, a társulás legfeljebb kényszerrel hozható létre, ennek pedig nyilvánvaló politikai rizikója van.

A kormány szembeállítja a gazdag és szegény önkormányzatokat azzal, hogy a területi kiegyenlítésre a pénzt nem az önkormányzati rendszeren kívüli forrásokból biztosítja, hanem az egyik önkormányzattól elveszi, a másiknak odaadja.

Sorolhatnám még az önkormányzatokra vonatkozó költségvetés negatív hatásait; nem teszem, csupán megállapítom, ha akarna, a kormány sokat tehetne az önkormányzatokért. Hogy mit? Először is adja vissza a 2000-ben zárolt 7,3 milliárd forintot. Miért? Például azért, hogy legyen pályázati önerő az önkormányzatok számára; azért, hogy pályázhassanak környezetvédelmi beruházásokra, mert enélkül nem lesz európai csatlakozás; azért, hogy az oktatáson belül megteremtődjenek a hatékony nyelv- és számítástechnikai képzés tárgyi feltételei, mert ezek nélkül viszont nincs európai szintű tudás; azért, hogy legyen egy elfogadható egészségügyi rendszer Magyarországon. Olyan büszkék vagyunk a gazdasági növekedésre, ugyanakkor eszünkbe sem jut, vajon mit tud kezdeni a gazdaság a beteg munkaerővel.

Van egy másik vonatkozás: a társadalmunk elöregedő társadalom, ezt a helyzetet csak rontja a katasztrofális állapotú egészségügyi rendszer. Amikor tudjuk, hogy milyen a magyar egészségügy helyzete, nem cinizmus-e azon keseregni, hogy fogy a magyar, ahelyett, hogy elegendő pénzt adnánk az orvosi ellátásra? Nem ellentmondás-e az, hogy bármelyik városunkban az autószalon ezerszer különb, mint a kórház? Ez is értékválasztás, katasztrofális következményekkel.

Hol marad a pénz az információs társadalom alapjainak kiépítésére? Ne csak a félkarú rabló jusson el minden magyar település kocsmájába, hanem az információs társadalom alapegységei is legyenek jelen minden iskolában, könyvtárban, önkormányzatnál és ahol van, a teleházakban, mert igazából ez lesz a jövő. Meggyőződésem, a jövő az erős helyi demokráciáké lesz. Sajnos két évig még biztosan nem, mert ezt a kétéves költségvetés nem garantálja.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum, akit majd Béki Gabriella követ az SZDSZ részéről.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Korábban az idő szorítása miatt összevontunk több megszólalást a Magyar Demokrata Fórum részéről, jelen felszólalásomban hosszabban az oktatásról, a kisiskoláról, a kutatás-fejlesztésről, a közbiztonságról, a rendvédelemről és a honvédelemről kívánok szólni.

Tisztelt Ház! Ma Magyarországon a családok többségét érinti valamilyen módon az oktatás. Egy-egy évben mintegy 600 milliárd forintot költünk oktatási célokra, több mint tízezer oktatási intézményben. A képzés és az ehhez kapcsolódó költségek nemcsak az állam és a települési önkormányzatok, de a szülők és a munkaadók kiadásai között is jelentős tételt jelentenek. Oktatásra a bruttó hazai termék összegéhez viszonyítva is egyre többet költünk majd, a jelenlegi 10,1 százalék helyett 2001-ben már 10,4 százalékot; az oktatási tárca 18 százalékkal magasabb összeggel, 284 milliárddal gazdálkodhat 2001-ben, mint az idei esztendőben.

Az oktatás stratégiai fontosságú terület a munkanélküliség és a szegénység ellen küzdő politikai erők számára. Ennek tudatában fogadta el a Magyar Demokrata Fórum is koalíciós partnereivel együtt az 1998. évi kormányprogramot, ennek megfelelően az oktatás területén folytatódik a négy évre előirányzott kormányprogram időarányos feladatainak teljesítése. A program szellemisége értelmében az oktatás körülményeinek kiemelt fejlesztése össznemzeti ügy, és a költségvetési támogatás területén elsőbbséget élvez. Ez tükröződik abban is, hogy az elmúlt években az oktatás állami támogatása gyorsabban növekedett, mint a többi költségvetési támogatásé, és ez a folyamat a következő két évben is folytatódik.

Az oktatás fontosságát a boldogulás és a jövedelemszerzés terén statisztikák is bizonyítják. Magyarországon a legfeljebb nyolc osztályt elvégzett családfők háztartásainak szinte semmilyen esélyük sincs arra, hogy a legtehetősebb népességtizedbe, tehát az ország legjobban élő egymillió lakója körébe kerüljenek; és megfordítva: a diplomások közül csak nagyon kevesen kerülnek a legszegényebb egymillió lakos közé, a legalacsonyabb jövedelmű népességtizedbe.

Közgazdászok már régen bebizonyították, hogy az oktatásba befektetett tőke térül meg a leggyorsabban. A kormányprogram nem pusztán a Bokros-csomag hátrányos következményeinek az orvoslása miatt kezeli kiemelt feladatként az oktatás fejlesztését, hanem azért, mert ezen a területen látja az ország kitörési pontját, az ország felemelkedési lehetőségét.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a költségvetés oktatással kapcsolatos legjelentősebb tétele felett nem az illetékes tárca, hanem a települési önkormányzatok rendelkeznek. A törvényjavaslat benyújtásakor még hatályos közoktatási törvény szerint az önkormányzatokat 328,4 milliárd forint illette volna meg közoktatási feladatok ellátására, míg a költségvetésben jelenleg javasolt összeg ennél 18 milliárddal kevesebb, 310,6 milliárd forint. Ez a csökkenés nem korábbi önkormányzati jogosultságok csorbulása miatt következett be, ahogyan tévesen értelmezik némely ellenzéki képviselők megszólalásai, hanem a 2001 szeptemberétől esedékes 20 százalékos pedagógusbér-emelés miatt.

A központi költségvetésnek csak fokozatos terhelése érdekében átmenetileg a következő években fel kell függeszteni a közoktatási törvénynek azt a rendelkezését, miszerint az oktatási intézmények két évvel korábban már viselt költségeinek a 90 százalékát az állami büdzséből kell finanszírozni.

Az átmenetileg felfüggesztett közoktatási törvényből fakadó 90 százalék helyett jövőre országosan átlagban mintegy 84 százalékos fedezeti arány alakulhat ki, de ez is magasabb, mint az eddigiekben biztosított 80 százalék. Nincs szó tehát forrásmegvonásról, csupán arról, hogy az állami támogatások mértéke nem növekedhet olyan mértékben, ahogyan ezt korábban elképzeltük.

A 90 százalékban garantált fedezeti arány felfüggesztése mellett - ugyancsak a források elégtelensége miatt - 2003-ig elhalasztották az iskolánként alkalmazandó könyvtáros tanárok, szabadidő-szervezők és igazgatóhelyettesek kötelező alkalmazását.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A bérrendezés már nagyon időszerűvé vált. 1999-ben az oktatásban dolgozó szellemi foglalkozásúak valamennyi szellemi foglalkozású átlagkeresetének csupán a 74,2 százalékát szerezhették meg. A magyar pedagógusok nemzetközi összehasonlításban is lényegesen szegényebbek, mint külföldi pályatársaik.

 

 

(14.00)

 

Az év elején esedékes 8,7 százalékos, továbbá a szeptember 1-jétől esedékes 20 százalékos béremelés a számításaink szerint is átlagosan 15-16 százalékos béremelést eredményezhet. A ledolgozott órára vetítve ennél mintegy százalékkal alacsonyabb lesz, 14-15 százalékos az órakeresetek növekedése a kötelező óraszám megnövelése miatt. A ténylegesen is letöltött munkaidő 6 százaléknál kevésbé növekszik, mert olyan feladatok, amelyek a pedagógus számára egyébként is elvégzendők, szintén bekerültek a kötelező óraszámkeretbe.

Amennyire sajnálatos a kötelező óraszámok növelése, annyira örvendetesnek is tekinthető az, hogy végre hivatalosan, óraszámban is elismerjék a pedagógusok eddig szinte láthatatlanul végzett munkáinak egy jelentős részét. A rendelkezésre álló bérkeret, a létszám és az óraszám változása sajnos összehangolatlan a törvényjavaslatban.

Az Állami Számvevőszék véleménye rámutat arra a számítási pontatlanságra, amely abból adódott, hogy a közoktatási célú önkormányzati előirányzatokba a pedagógusok 2001. szeptember 1-jén esedékes 20 százalékos béremeléséhez szükséges összeget a 6 százalékos kötelező óraszámemelés figyelembevételével, azaz ilyen mértékű keretcsökkentéssel irányozták elő.

A költségvetési törvényjavaslat 86. § (5) bekezdésében módosuló, a közoktatásról szóló törvény ugyanis arról intézkedik, hogy milyen, korábban óraszámban nem elismert feladatok épüljenek be a kötelező óraszám keretébe, aminek következményeként az óraszámemelés érdemleges létszám- és bérköltség-megtakarítást nem eredményez. Téves dolog tehát 6 százalékos feltételezett munkaidő-megtakarítással csökkenteni a béremelés költségvetési fedezetét. Valószínűleg két, egymás munkáját nem ismerő csapat állította össze egyrészt az előirányzatot, másrészt a 6 százalékos óraszám-növekedés értelmezését. A baj az, hogy a tárcán belüli munka összehangolatlansága miatt a törvényjavaslaton belül olyan, úgymond zavar, ellentmondás keletkezett, amely további esetleges nemtörődömség esetén 2-3 százalékkal is megnövelheti a települési önkormányzatokra jutó terheket a bérköltség területén. Ennek az összege óvatos becslés szerint is legalább 4-5 milliárd forint lehet.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A közoktatási intézmények fenntartása miatt keletkező önkormányzati többletterhek elsősorban a kisiskolák fennmaradását veszélyeztetik. A pedagógiatudomány szakmai nyelvezetében kisiskolának nevezik azokat az iskolákat, amelyekben száznál kevesebb gyermek tanul. Ezek az iskolák általában ezer lélekszám alatti kistelepülésen, egy-egy nagyobb település ugyanilyen lélekszámú elkülönült településrészén fekszenek, legtöbbjük az aprófalvas megyékben található.

Az 1998-99. tanévben az önkormányzatok által fenntartott iskolák közül 830 iskolára illett a kisiskola elnevezés, és ezekben a mostohán kezelt intézményekben 42 ezer diák tanul. A '90-es évek közepén az ország minden ötödik általános iskolája valamely kisközségben működött, négy vagy még kevesebb osztállyal. A magyarországi általános iskolai tanulók 4 százaléka látogat kisiskolákat. A kisiskolák bezárását a korábbi költségvetési törvény egyértelműen szorgalmazta. Nagyon örülök annak, hogy a törvényjavaslat enyhíti az 1999. évi CXXV. törvény 6. számú mellékletének (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint nem igényelhet önhibáján kívüli hátrányos helyzetére hivatkozva költségvetési támogatást az az önkormányzat, amelynél bármely oktatási intézmény kihasználtsága nem éri el a 70 százalékot. Nos, ez a mérték a 70 százalékról 2001-től 50 százalékra csökken, lehetővé téve az ilyen helyzetű településeken lévő iskolák további fenntartását.

Hogy mennyire fontos az ország jövője szempontjából az ilyen intézmények fennmaradása, hadd idézzem fel századunk legnagyobb magyar oktatáspolitikusának, Klebelsberg Kunónak azt a gondolatát, mely szerint egy baranyai óvoda bezárása szellemi téren lehet olyan veszteség, mint egy egyetem megszűnése. Miért lenne veszteség egy iskola elsorvadása? - kérdezik gyakran. Erre akár nemzetközi példák idézésével is felelhetnénk. A fejlett országok mindegyikében ma már az az alapelv, hogy oda építenek iskolát, ahova az iskolaköteles kisgyermekek még gyalogszerrel is el tudnak jutni. Megbuktak mind a gazdasági racionalitás, mind a pedagógiai követelmények vizsgáján azok a korábbi elképzelések, törekvések, mint például a körzetesítés vagy a buszoztatás.

A körzetesítés idején a gyermekek esőben, fagyban, hosszú gyaloglásra kényszerültek, az iskolabuszok pedig a gyorsan emelkedő üzemanyagköltségek miatt erőn felüli anyagi áldozatokra kényszerítették mind a szülőket, mind pedig az önkormányzatokat, és most a pedagógiai oktatókról ne beszéljünk. Kiderült, hogy a legolcsóbb megoldás egyben a leginkább humánus megoldás, az, ha az iskolák a családok és a gyermekek közelében vannak. Tanulnunk kellene a nálunk fejlettebb országok oktatáspolitikai vakvágányainak a keserves tapasztalataiból, s fogadjuk el azokat a tanulságokat, amiket ők már levontak önnön hibáikból. Támogassuk a kistelepülési iskolák fennmaradását, és költségvetési előírások, feltételek megszabása révén ezeken a településeken ne okozzunk iskolabezárásokat.

Tisztelt Ház! A hátrányos helyzetű iskolák gondja után hadd szóljak röviden a hátrányos helyzetű tanulók költségvetési támogatásáról. Az óvodák, iskolák gyermekeinek mintegy 30 százaléka tanulási és magatartási zavarokkal küszködik, és ennek leküzdése szakembert igényel. Sajnos, a mai szakemberhiány miatt a problémás gyermekek többsége nem kapja meg időben a szükséges segítséget. A szakértői és rehabilitációs bizottságok rendkívüli megterhelése miatt sorban állnak a vizsgálatra várók, és emiatt a szakértői javaslatok csak jelentős késéssel jutnak el a javaslatot kért intézményekhez. A bizottságok túlterhelése miatt a gyermekek, tanulók jogai is csorbulnak, azaz a pedagógiai szakszolgálatok késlekedése a hátrányos helyzetű gyermekeknek már-már a tanulói alapjogait is veszélyezteti.

A közoktatási intézmények a szakértői bizottságokkal rendszeres kapcsolatot és együttműködést igényelnek. Amennyiben az önkormányzatok maguk is képesek ellátni az ilyen jellegű szakértői rehabilitációs tevékenységet, akkor csökken a központi szakszolgálat leterheltsége. A közoktatásról szóló törvény szerint az önkormányzatok részére támogatást kell biztosítani a pedagógiai szakmai szolgáltatások elvégzéséért. "Sajnos - idézem újfent az Állami Számvevőszék költségvetést véleményező megállapítását - az önkormányzati szakértői és rehabilitációs bizottságok költségeihez történő hozzájárulásokat és támogatásokat a tárca előirányzatai nem tartalmazzák." Bizonyára ez a támogatás más hozzájárulásokkal együtt szerepel valamelyik előirányzat címén, de ismételten hangsúlyoznom kell, hogy olyan kiemelten fontos és törvény által előírt feladatról van szó, amely megérdemel egy önálló és számszerűsített jogcímet.

Az elmúlt években látványosan romlott, tisztelt Ház, a felnőttképzés helyzete. Az egyre kevesebb felnőtt korú tanuló nem a megcsappant érdeklődést jelzi, hanem az önkormányzatok és az ez ügyben tanúsított érdektelenségét vagy éppen pénztelenségét. Ma a kormányzat szociális politikája nagyon helyesen azt az elvet hirdeti, hogy segélyek helyett esélyeket, lehetőségeket kell adni az embereknek. Nem szabadna üres és tartalmatlan jelmondattá válnia ennek az alapelvnek, azaz nem szabadna elvennünk a továbbtanulás költségeit és fáradalmait vállalóktól az eddigi esélyeket, lehetőségeket.

Küszöbön áll a felnőttoktatásról szóló törvényjavaslat benyújtása, ugyanakkor nem található olyan költségvetési előirányzat, amelyik ennek a törvénynek az elfogadásából fakadó állami költségvetési támogatást néven nevezné, pedig elkerülhetetlen, hogy a központi költségvetés támogatást adjon a felnőttképzés keretei között történő tanuláshoz, vagy pedig a szakmai végzettség megszerzéséhez. Jelenleg az állam 23 éves korig biztosítja a második szakképesítés megszerzésének ingyenességét, és államilag finanszírozott hallgatók esetében garantálja az első diploma tandíjmentességét.

 

 

(14.10)

 

Az élethosszig tartó tanulás megjelenése indokolttá teszi az állami támogatások bővítését, melynek mértéke azonban minden bizonnyal a költségvetés lehetőségeivel összhangban kell hogy kialakuljon. Az UNESCO által 1997-ben megrendezett V. nemzetközi felnőttoktatási konferencia záródokumentuma szerint: a felnőttek tanulása magába foglalja az iskolarendszerű és a folyamatos oktatást, a kötetlen tanulási lehetőségeket, valamint az esetleges tanulás széles skáláját, továbbá az elméletre és a gyakorlatra alapozott tanulási formákat egyaránt.

Tisztelt Ház! Jelenleg az iskolarendszeren kívüli képzések esetében a minőségbiztosítás többé-kevésbé esetlegesen alakul, ami különösen azért aggályos, mert a képzések jelentős köre állami támogatással zajlik, és a megszerzett végzettségek egy részét az állam elismeri. Egyre többször okoz gondot azoknak a tanfolyamoknak, képesítési oklevelek megszerzési kurzusainak elburjánzó gyakorlata, amelyeket borsos tandíjak ellenében sok, állásban, alkalmazásban reménykedő munkanélküli elvégez, majd keserűen tapasztalja, hogy gyakorlatilag sehol sem veszik figyelembe megszerzett oklevelét. A felnőttoktatásról szóló törvény várhatóan rendezné ezeket a ma még szabályozatlan területeket, de az ilyen ellenőrzésekhez szükséges apparátus működtetéséhez szükséges költségek fedezésére már most költségvetési jogcímeket kellene megjelölni.

A törvényjavaslat nagyarányú bérnövelést indítványoz a felsőoktatás területén. Az előirányzott 22 százalékos bérnövekedés elsősorban az elért tudományos fokozatot és a beosztást veszi figyelembe, a szolgálati időt mellőzi. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete javasolja ugyan, hogy a pályán eltöltött időt is méltányolni kellene, de magam is úgy érzem, most ebben az egyedi esetben mellőzhető a szolgálati idő mint keresetmeghatározó szempont.

Az elmúlt tíz esztendő létszámleépítései, felvételi korlátozásai olyan helyzetet teremtettek, hogy ésszerűtlenül alacsony a fiatal oktatók aránya. Megtartásuk esélyeit javíthatja, azaz kereseteiket az átlaghoz közeli mértékben növelheti, ha a pályán eltöltött idő nem lesz szempont a keresetrendezés esetén.

Önálló felsőoktatási bérfejlesztési javaslatot terjesztett elő egyébként a napokban a Magyar Rektori Konferencia. Bruttó 300 ezer forintban állapítaná meg a minimálisan adható professzori béreket, az egyetemi docenseknek legalább 200 ezer, az adjunktusoknak 150 ezer forintos alapilletményt javasolnak. A Rektori Konferencia koncepciója megegyezik a tárcáéval, de a további 35 százalékos béremelésnek az Oktatási Minisztérium szerint már nincs a költségvetésben elegendő fedezete. Számításaik szerint ehhez az emeléshez legalább plusz 7 milliárd forint kellene, de ha a tudományos kutatókat is figyelembe vesszük, akkor plusz 12-13 milliárd. Remélem, hogy pluszforrások feltárása révén az elkövetkezendő hetekben közeledik egymáshoz a Magyar Rektori Konferencia és az Oktatási Minisztérium álláspontja.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! A béremelés költségvetési feszítettségét jelzi, hogy a tárca a béremelés fedezetéül igénybe veszi mint forrást az eddigi diákellátásokat is. Az idei év ellátmányaihoz viszonyítva vásárlóértékben csökken a felsőoktatási hallgatók lakhatási támogatása, a hallgatók tankönyv- és jegyzettámogatása, a köztársasági ösztöndíjra biztosított keret, a felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeni juttatásai, a hallgatók kulturális és sportolási támogatása, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

A tavalyi költségvetési vitában tolmácsoltam a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának azt az aggodalmát, miszerint a kutatásokra, fejlesztésekre fordított kiadások alig tartanak lépést az inflációval, a bruttó hazai termékhez viszonyított 0,7-0,8 százalékos részarányuk a legalacsonyabbak között van Európában. Súlyos probléma volt az, hogy a kilencvenes években az akadémiai kutatóhálózat bérhelyzete gyorsuló mértékben romlott. Az akadémiai kutatók bérelmaradása a közismerten nem jól fizetett egyetemi kutatókhoz képest is 40 százalékra növekedett. Egyre több nemzetközi hírű kutató távozott külföldre, s vonta ki ily módon szellemi tőkéjét a magyar gazdaságból.

A mostani, két évre szóló költségvetés rendkívül nagyot lép előre a korábbi lemaradások bepótlása terén. A kutatásokra fordított kiadásoknak a bruttó hazai termékhez viszonyított 1999. évi aránya 2002-ig közel kétszeresére, 1,5 százalék körüli szintre növekszik. Örömmel vettük tudomásul, hogy a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatása 2001-ben 25,2 százalékkal, 2002-ben 26,5 százalékkal növekszik. Impozáns mértékben, 61 százalékkal növekszik az Országos Tudományos Kutatási Alap - közismert nevén az OTKA - 2001. évi állami támogatása, s ez a már magasabb összeg további egyharmaddal nő 2002-ben.

Felerősíti a vállalkozói szféra szerepvállalását a kutatásokban az adótörvények pozitív irányú változása is. A kutatás-fejlesztésbe invesztáló cégek a befektetett összeg kétszeresét írhatják le adóalapjukból az elkövetkezendő években. S éppen a mai Magyar Nemzetben olvashattam dr. Szendrő Péter nyilatkozatát, amelyik ezt bontja ki immár a gyakorlatban is.

Végezetül hadd említsek meg e tématerület zárásaként egy napokban történt szomorú esetet. Egy kisiskolás kábítószer fogyasztása miatt napokig élet és halál között lebegett. Csak üdvözölni tudom azt, hogy Ifjúsági és Sportminisztérium előirányzatai között elsőbbséget élvez a kábítószer-fogyasztás visszaszorításának költségvetése, hiszen erre a célra közel 1 milliárdot fordít 2001-ben a tárca.

Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Elnök Úr! A közbiztonság, a rendvédelem és a honvédelem témakörében szeretném még elmondani a Magyar Demokrata Fórum részletesebb álláspontját.

Jelentős mértékben, 25 százalékkal emelkedik 2001-ben a honvédelmi tárca költségkerete. A többlettámogatás egyrészt a haderőreform kiadásaira nyújt fedezetet, másrészt pedig Magyarország NATO-tagságából fakadó kötelezettségeinek ellátására szolgál. A tárca költségvetési előirányzata teljesíti a NATO-felvétel előkészületei során, még 1997-ben vállalt kötelezettséget. Ennek értelmében 2000-ben a bruttó hazai termék értékének 1,51 százaléka, 2001-ben pedig 1,61 százaléka lesz katonai célú kiadási előirányzat.

Az idei év árvizei, a szerbiai hatalmas válság, a nyugati országok reméltnél lassabb gazdasági növekedése és az olajárrobbanás nehéz helyzetbe hozta a költségvetés tervezőit, hogy hogyan tegyenek eleget a vállalt katonai kötelezettségeknek. A Magyar Demokrata Fórum szakmai véleménye az, hogy szerencsésen sikerült megtalálni azt a mértéket, amelynek figyelembevételével, a gazdasági lehetőségeket is tiszteletben tartva, eleget tudunk tenni hadsereg-fejlesztési kötelezettségeinknek.

A Honvédelmi Minisztérium költségvetési fejezetében szereplő címek és alcímek tartalmi téren megegyeznek az észak-atlanti szövetség előírásaival, ami azt is jelenti, hogy a tárca költségvetése - bármely más bevételi vagy kiadási tétel hozzáadása vagy elhagyása nélkül - közvetlenül összehasonlítható 18 másik NATO-tagállam honvédelmi költségvetésével. Ez az összehasonlíthatóság óriási eredmény a korábbi évek átláthatóságot akadályozó költségvetési gyakorlatához viszonyítva.

A minden részletre kiterjedő összehasonlítás lehetőségét még nem sikerült megteremteni. Például az adófizető polgárokat a nyugati demokráciákban joggal érdeklik a feladatorientált mutatószámok, például az, hogy mennyibe kerül egy sorkatona vagy egy szerződéses katona ellátása, mennyit kell fordítani egy század vagy egy zászlóalj éves fenntartására és kiképzésére, hány levegőben töltött óra költségét kell vállalni egy-egy pilóta kiképzése érdekében.

 

 

(14.20)

 

Nos, remélhetőleg a következő költségvetés már az ilyen feladatorientált mutatószámok terén is lehetővé teszi majd Magyarország és a többi NATO-tagállam költségeinek összehasonlítását.

A honvédelmi bizottság tagjaként fogalmaztam meg korábban, hogy a tábornoki, főtiszti létszám csökkentése és a helyes állományarányok kialakítása hangsúlyos célja a tavaly megkezdett haderőreformnak. Az idei 57 ezer fős költségvetési létszám két év alatt 12 ezer fővel, 21 százalékkal csökken. A létszámcsökkentés nagyobbik részét 2001-ben hajtják végre, elsősorban a hivatásos állomány körében. A nyugdíjazott vagy munkanélkülivé váló tisztek és tiszthelyettesek családjainak még akkor is rendkívül nagy megpróbáltatást jelent sorsuk alakulása, ha a kormány döntéseinek megfelelően átképzési lehetőségek, anyagi segítség és emberséges hozzáállás - hangsúlyozom: emberséges hozzáállás - közepette történik meg vagy fog megtörténni a haderőreformnak ez a megkerülhetetlen szakasza.

A reform jegyében meg kell kezdeni a vegyes rendszerű, azaz egy sorozott-hivatásos hadsereg felépítését. Ennek megfelelően a létszámcsökkentésekkel párhuzamosan mind több szerződéses katonát kell alkalmazni, különösen a speciális szakképzettséget igénylő beosztásokban. Jelenleg mintegy 4 ezer szerződéses szolgál a hadseregben.

A reform része kell hogy legyen a nemzetőrség felállítása, amelyet a Magyar Demokrata Fórum is ajánl a különféle vitákban. Erről az intézményről, a nemzetőrségről már a közeljövőben döntenie kell az Országgyűlésnek. Remélem, a majdani döntéshozás idején nem lesz akadályozó tényező az, hogy a Honvédelmi Minisztérium költségvetésében ilyen célra nem tartalékoltak nagyobb összegeket. Nem tudom elfogadni azt az ellenérvet, hogy egy törvény szerint még nem létező feladatra nem lehet tartalékot félretenni, hiszen a tartalék szerepe épp a várhatóan felmerülő költségekre történő készenlét. Csak példaként említem meg, hogy az Országgyűlésnek még be sem nyújtott, a köztisztviselői reform feladatait előíró törvény végrehajtásának fedezetére már több mint 20 milliárd forint tartalékalappal rendelkezik a költségvetés, és úgyszintén a nemzeti földalapra is van félretéve a költségvetésben egy meghatározott összeg. Amennyiben tehát komolyan elkötelezzük magunkat a nemzetőrség intézménye mellett, akkor erre már most, a költségvetés összeállítása és elfogadása során kell gondolni.

Tisztelt Ház! Az elmúlt hónapokban két nagyobb horderejű honvédelmi döntés váltott ki vitákat a honvédelmi kérdések iránt érdeklődő közvéleményben. Az egyik vitatott döntés a pápai katonai repülőtér bezárása, a másik a dunai flottilla megszüntetése volt. A katonai szakértők egy része a pápai katonai repülőtér jelentőségét már azáltal is igazoltnak látja, hogy a NATO jelentősebb összegekkel segítette volna ennek az objektumnak a korszerűsítését. A Magyar Demokrata Fórum szakmai véleménye szerint stratégiai-katonapolitikai szempontból is elhibázottnak tűnik az, hogy a jövőben már csak egyetlenegy nagyobb centrum köré összpontosulna a légierő bázisa. Mindenképpen csökkenne a légierő sebezhetősége, ha fenntartanánk egy tartalékbázist, és ez csak a pápai repülőtér lehet. Jelenleg a pápai repülőezred megszüntetésével nagyon megnövekedett az ország légterének a védelmét immáron egyedül ellátó kecskeméti repülőezred személyi állományának leterheltsége. Az állandósuló stressz miatt sok, erre már jogosult pilóta a nyugdíjba vonulását fontolgatja. Ha ez bekövetkezik, akkor a légvédelmi készültségi szolgálat ellátása gyakorlati és szakmai értelemben is sebezhetővé válhat Magyarországon.

A pápai repülőtér további fenntartása érdekében módosító indítványt nyújtottam be a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként. Mivel a honi légvédelem lemondott ennek a bázisnak az üzemben tartásáról, közvetlenül a tárca kötelességévé tenném az elsősorban már a NATO-szövetségesek számára fenntartott katonai repülőtér megőrzését.

A másik vitatott döntés a dunai flottilla megszüntetése volt. Magyarországon a dunai őrhajók fenntartása hatszáz éves múltra tekint vissza, és minden történelmi korban igazolta a létjogosultságát. A délszláv válság időszakában is volt védelmi szerepe, hiszen az ország közepe a dunai vízi út felől teljesen nyitott. Akár a víz alatti járművek és aknák felderítése, akár valamilyen természeti katasztrófa bekövetkezése esetén csak a saját flottilla létezése garantálhatja a vízi út mentén élők biztonságát.

Bonyolítja a kérdés megítélését az is, hogy több helyzetelemző ingatlanpolitikai döntést lát a háttérben, mivel a flottillabázisnak, ennek a nagyon értékes területnek a vitathatatlan tulajdonosa a főváros. Korábban a fővárosi vezetés egy és csakis egyetlen célra, a dunai flottilla kikötőhelyének kialakítására adta az állam kezelésébe ezt a területet. A flottilla felszámolása után azonnal vissza kell helyezni tulajdonosi jogaiba a fővárost, hiszen - értelemszerűen - a tulajdonos beleegyezése nélkül jogszerűen semmilyen más célra nem lehet felhasználni ezt a sok milliárd forintot érő területet. A főváros már be is jelentette az igényét erre a területre, és a flottilla megszűnése után birtokon belülre kerülve, valószínűleg hamarosan túl is ad ezen a területen.

Mind katonapolitikai, mind vagyonpolitikai szempontból célszerűnek tartom a dunai flottilla megőrzését, és már benyújtottuk az ilyen célú módosító indítványunkat.

A 2000. évi 200 millióról 100 millióra csökken 2001-ben a besorozott katonák családi segélye, és ezt követően a továbbiakban változatlan marad, azaz reálértéken tovább csökken. Tisztelt Ház, még ha figyelembe is vesszük a szolgálati idő addig várható csökkenését, akkor is indokolatlan ez a nagyarányú csökkenés. Remélem, hogy a behívottakra nézve nem változtak meg hátrányosan a folyósítási feltételek, hanem elsősorban a behívottak körének a módosulása magyarázza a katonák családi segélyének gyors csökkenését.

Végezetül néhány mondat a Belügyminisztérium fejezetéről.

Az inflációt meghaladóan, több mint 12 százalékkal növekszik a Belügyminisztérium költségvetési kerete. A szervezett bűnözés elleni küzdelem jegyében egy maffiaellenes központ létrehozására 432 millió forint az előirányzott keret. Kiemelkedő forrásbővülésre számíthat a határőrség, amit a schengeni követelményeknek megfelelő határátkelőhelyek kialakítása indokol. Közbiztonsági beruházásokra 4,5 milliárdot szán a tárca.

Kritikus helyzetbe kerül véleményünk szerint a rendőrség, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslat rendőrségi keretszámait, ugyanis 2001-ben az inflációnál lényegesen kevésbé, mindössze 3,1 százalékkal, 2002-ben pedig mindössze 2 százalékkal nő a rendőrség költségvetési támogatása.

Az ennél nyilván magasabb kiadási szükségletek fedezése érdekében a rendőrség bevételi kötelezettségét két év alatt 61 százalékkal emelné a törvénytervezet. Míg tehát 2000-ben minden egyes rendőrnek 150 ezer forintot kellett valamilyen módon megszereznie a munkahelye számára, addig 2002-ben fejenként már negyedmillió forint a bevételszerzési kényszer.

A rendőri vezetők évek óta hangsúlyozzák azt, hogy felelőtlenség függővé tenni a testület működőképességét az igencsak esetleges bevételektől. Ez függő helyzetbe hozza a rendőrséget, hiszen elfogadhatatlan arra kényszeríteni egy állami hatóságot, hogy pénzért adományokat, alapítványi célú támogatásokat gyűjtsön vagy éppen szolgáltatásokat nyújtson a civil szférában. Az eddigi bevételszerzési lehetőségek is kétségessé válnak amiatt, hogy 2001-től a közlekedési igazgatási eljárások az okmányirodákhoz kerülnek, jelentős bevételkiesést okozva ezzel a rendőrségnek. Csak az átírási díjak és a biztosítóktól beszedett bérleti költségek elmaradása 1 milliárdos idei bevételtől fosztja meg a kapitányságokat. Rendőrségi szakértők szerint 2001-ben a bevételeknek legfeljebb 60-70 százalékát lehet teljesíteni.

A tarthatatlan bevételi tervek, továbbá az energia- és benzinárak gyors emelkedése a főkapitányságok egy részénél a következő év második felében pénzhiány miatti működési válságot idézhet elő.

 

(14.30)

 

A rendőrség működési zavarait megelőzendő, Horváth Balázs MDF-es képviselőtársam módosító javaslatot nyújtott be a költségvetés rendőrségi előirányzatainak megváltoztatása érdekében. Képviselőcsoportunk egységesen támogatja a közbiztonság fenntartását szolgáló javaslatát, és nem támogatjuk sem a rendőrségi bevételszerzési kötelezettségek megemelését, sem a várható inflációnál csak kevésbé növekvő költségvetési keretszámbővülést.

Tisztelt Ház! Köszönöm türelmüket, figyelmüket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Mi is köszönjük képviselő úr felszólalását. Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Lezsák képviselőtársam kimerítő gondolatsora után csak az oktatáshoz szeretnék szólni.

Miniszterelnök úr délelőtt megalapozottan a gyors és tartós növekedésről beszélt. Ehhez a termelési tényezők állandó bevonására van szükség. Ehhez viszont egyre több képzett munkaerőre van szükség, mert ha a képzettséget a termelési tényezők bevonásával együtt nem fokozzuk, akkor a termelékenység bajba kerül, és ha a termelékenység növekedése bajba kerül, akkor a tartós és a gyors növekedés is gondokat okozhat.

Ezért az oktatás valóban alapvető kérdés, hiszen a fejlett országokban egyre erősödik a tudásalapú gazdaság, az agy, a lélek, a szellem válik alapvető termelési tényezővé. Németh László gyönyörűen fogalmaz ezzel kapcsolatban, amikor azt mondja, hogy "Van-e szebb annál, mint abban a sok véleményben, benyomásban, névben, számban, amit a természet és civilizáció elménkre szórt tudással, a tudás kigyújtotta gondolkodással szép rendet teremteni?" Ez a széprendteremtés az oktatás feladata. Ez a széprendteremtés a pedagógusok feladata. Ezért a költségvetésben nem kell sajnálni azokat a forrásokat, amelyeket az oktatás kap, sőt még jelentősebb forrásokra is lenne szükség.

Ha én a fejlett országokban megnézem azt, hogy a bruttó hazai termékhez hogyan járul hozzá a tudás, a bruttó hazai termék több mint 50 százalékát a tudásalapú ipar adja, és tíz új munkahelyből legalább nyolc a tudásiparban képződik. Ezért az oktatásra igen nagy szükség van a következő években, évtizedekben.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ; őt követi Balsay István, Fidesz.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon igazi meglepetésnek lehettünk a részesei. Először korán reggel Harrach Péter miniszter úr jelentette be, hogy kiegészítő családi pótlék készül. Ha az ő bejelentését nem vettük volna elég komolyan, néhány órával később megismételte a miniszterelnök úr.

Én az első meglepetésemből felocsúdva szeretném megérteni, hogy mi is történik. Azt remélem, hogy segítenek nekem ebben a megértésben, és igazán sajnálom, hogy nincs jelen a szociális tárca képviselője, sem a miniszter úr, sem az államtitkár asszony, és hogy éppen eltávozott a pénzügyminiszter is, de talán majd a pénzügyi államtitkár úr segít.

Azt, hogy az Orbán-Torgyán-kormány családbarát, azt ki ne tudná ebben az országban? (Balla György: Úgy van!) Azt, hogy a szegény családokra is gondol, először hallhattuk a mai napon, akkor, amikor bejelentette ezt a kiegészítő családi pótlékot. (Balla György: Ez nem igaz!) Sajnos igaz. A kiegészítő családi pótlékot egyébként - szerzői jog fenntartva - '98 őszén Bauer Tamás képviselőtársammal együtt nyújtottuk be a '99. évi költségvetéshez módosító indítvány formájában (Dr. Gyimesi József: 1997-ben kellett volna!), ezért aztán most két érzés dúl bennem. Egyrészt érezhetnék örömöt, hogy ha ennyi idő után is, de meghallgatásra talált az, amit szerettünk volna; de az a nagyobbik baj, hogy érzek egy alapos gyanakvást is, hogy nem egészen az készül, amit szerettünk volna. (Dr. Gyimesi József: Remélem, így van!)

Nézzünk egy kicsit a közelmúltba! A kezemben van a szociális és családügyi miniszternek egy levele és egy tájékoztató anyaga, ami a családi támogatások rendszerének 2001. évi alakulásáról szól. Ez a levél október 3-ai dátumot visel, röviddel azután születhetett, hogy a költségvetés elkészült és benyújtásra került.

Ebben a levélben miniszter úr azt írja, hogy "az önálló családtámogatási rendszer lényegében kiépült, a jövő évben e támogatásokat érintően konstrukcionális változás nem várható, lényeges elmozdulás csupán a családok adókedvezményének rendszerében jelenik meg". Vagyis, innen számítva alig két héttel ezelőtt, kiegészítő családi pótlékot, konstrukcionális új elemet a családtámogatások rendszerében a szociális tárca érzékelhető módon nem tervezett.

Ez a rövid tájékoztató anyag felsorolja azt a szám szerint nyolc ellátási formát, ami létezik, gyakorlatilag '98 óta létezik így, ebben a nyolc tételben. Ebből a nyolc tételből öt létezett korábban is, méghozzá változatlan formában: az előző parlamenti ciklus közepén a szocialista-szabad demokrata kormány döntötte el az ellátások mértékét, működését.

Létezik, ugye, az anyasági támogatás; ehhez az új kormány, az Orbán-Torgyán-kormány nem nyúlt hozzá. Létezik gyermekgondozási segély, ehhez sem nyúlt hozzá; gyermeknevelési támogatás, ez is érintetlen. Létezik terhességi-gyermekágyi segély, ez is érintetlen; és létezik rendszeres gyermekvédelmi támogatás '97 óta, amióta az előző kormány a gyermekvédelmi törvényben rendelkezett erről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez öt ellátási forma, ami lényeges elemét, oszlopait képezi a családtámogatásnak; mindezt ez a kormány érintetlenül hagyta.

Mit változtatott? Hozzányúlt egy parányit a családi pótlékhoz, ami az ellátási rendszerben kétségtelenül a legnagyobb tétel. A hozzányúlás annyit jelentett, hogy visszaadta a legmagasabb jövedelemmel rendelkező 10 százaléknyi gyereknek ezt az ellátási formát, és átkeresztelte - részben, az iskolába kerüléssel párhuzamosan - iskoláztatási támogatásnak. Tehát azt lehet mondani, hogy a nyolc elemből öt és fél gyakorlatilag a régi rendszer.

Mi benne az új? Természetesen új ez a gyermekek után járó adókedvezmény, amit nemcsak visszahozott a kormány, hanem évről évre fejleszt; most már ott tartunk, hogy 82 milliárdot tervez a következő évi költségvetésben adókedvezményre. (Balla György: Helyes!) Minden egyes költségvetési vitában elmondjuk, hogy milyen tarthatatlanul igazságtalan ez a megoldás (Ughy Attila: Ez nem igaz!), pontosan azért, mert családok jelentős százalékához, 15-17 százalékához egyáltalán nem jut el, egy forint sem belőle, és a családok túlnyomó többségéhez pedig csak a támogatási lehetőség töredéke jut el. (Balla György: Ez nem igaz!) Ezen nem lehet vitatkozni, mert ez tény.

Azt, hogy kiegészítő családi pótlék kellene, pontosan azért kértük, követeltük évről évre a kormánytól, hogy azok a családok se járjanak nagyon rosszul, tehát azoknak a jövedelme ne menjen keresztül reálértékvesztésen, akik az adókedvezményt nem tudják igénybe venni.

 

(14.40)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy héttel ezelőtt olvastam először azt a gondolatot az újságban, hogy foglalkozik a kormány, illetve a szociális tárca ezzel a kérdéssel. Éppen ma egy hete részt vettem egy rádióvitában a szociális tárca államtitkár asszonyával, ahol bizony Szemkeő Judit nem tudta megerősíteni, hogy ez a kiegészítő családi pótlék valóban családi pótlék lesz és valóban a családokhoz fog eljutni. Arra hivatkozott, hogy különböző, hátrányokat kompenzáló normatív támogatásokat akarnak eljuttatni a gyerekekhez, de nem ám a családokon keresztül, hanem, mondjuk, az önkormányzaton keresztül, az iskolán keresztül. Szóval, oda jutottunk a beszélgetés eredményeképpen, hogy kimondásra került, hogy igazából pluszforint egy darab sincs hozzá, és hogy a támogatás nagyon-nagyon közvetett, annyira közvetett, amilyen alapon az oktatásra fordított összes forintot, az első forinttól az utolsóig családtámogatási elemnek lehetne nevezni. Közvetetten valóban eljut a gyerekekhez.

Kérdezem én a szociális miniszter, illetve államtitkár asszony helyett most már a jelen lévő pénzügyminisztert, hogyan is találtak forrást erre a kiegészítő családi pótlékra, és hogyan fog működni ez a kiegészítő családi pótlék, kikhez, milyen normatívák alapján fog eljutni. Azért kérdezem, mert azt gondolom, hogy talán egy ilyen költségvetés előkészítését komolyabb, alaposabb munka előzi meg; elképzelem magam előtt, amint Harrach Péter miniszter úr böngészi a költségvetést, keresgél, keresgél, hopp, itt van egy forrás, jó lesz kiegészítő családi pótléknak. Hogy lehet egy költségvetési vita ötödik napjára véletlenül kormányoldalon jelentős forrást találni, és bejelenteni azt a szegények javára? Rettentően szeretném, ha megmagyarázná a kormány, hogy milyen megfontolások alapján, hogyan jutott erre a döntésre - nekem van feltételezésem ezzel kapcsolatban.

Rátérek a családtámogatási rendszer utolsó tételére, a nyolcadikra, ami a gyermekgondozási díj. Ez az Orbán-Torgyán családbarát kormány rettentően büszke volt arra, hogy újból bevezette a gyermekgondozási díjat, erre már tavaly meglehetősen nagy forrást biztosított a költségvetésben, szám szerint egészen pontosan 36 milliárdot. (Közbeszólások: Így van! - Helyes!) Nagyon helyes, valóban - és mellé volt téve néhány becslés, feltételezés, hogy ezt idén, 2000-ben körülbelül 100 ezer anya fogja igénybe venni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A megelőző parlamenti vitákban bizony kétségeket kapcsoltam a gyed újbóli bevezetéséhez, nagyon érdekelt, hogy hogyan is valósult meg az újbóli bevezetés, tényleg hányan veszik igénybe, kik veszik igénybe. Éppen ezért az egészségügyi és szociális bizottság ellenőrzési albizottságában napirendre tűztem a kérdést. Kaptam is tájékoztató anyagot a minisztériumból, ha nem ismernék ezeket az adatokat, számokat, akkor most szívesen megosztom önökkel az információimat.

Az első nyolc hónap adatai alapján összesen 54 ezer anya ment el, tudott elmenni gyedre. Ez a két éven aluli gyermeket nevelő, gondozó szülőknek, anyáknak a 28 százaléka. Ma Magyarországon 245 ezer anyuka van otthon a három év alatti gyerekével. Könnyű kiszámolni, hogy az anyák túlnyomó többsége, több mint 75 százaléka nem tudja igénybe venni a gyedet, a túlnyomó többség bizony gyesen van továbbra is otthon, azzal a rendkívül nyomott összegben megállapított támogatással, amiből nagyon nehéz otthon maradni egy kisgyerek mellett. Bizonyára tudják képviselőtársaim, hogy a gyes összege 16 600 forint idén, a mindenkori minimálnyugdíj összegében van megállapítva.

Ez a tájékoztató anyag tartalmazza azt az információt, hogy az 54 ezer anyukából, aki jelenleg Magyarországon gyeden van, tehát magasabb összegért tudott otthon maradni, 31 ezer fő volt korábban gyesen. Lehet azt mondani, hogy a gyeden lévőknek több mint fele gyesről jött át, és lehet a másik irányból arányokat kifejezni, számolni, azt mondani, hogy bizony a gyesen lévőknek csak nagyon pici százaléka, egyhatoda tudott átmenni egy magasabb összegű ellátásra.

Az átlagos bruttó gyed összege havonta 36 ezer forint, tehát lényegesen magasabb, mint a gyes, és ez bizonyára nagyon fontos és nagyon jó azoknak, akik igénybe tudják venni ezt az ellátást, de messze alatta van a lehetőségeknek. Ugye, emlékeznek rá, hogy az idei plafon 51 ezer forint volt, és a jövő évi plafon, ha a minimálbér megemelkedik, 80 ezer forint lesz. Ezek a számok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy messze nem tudják olyan mértékben kihasználni az anyák ezt a kormány által nyújtott lehetőséget, mint kellene. (Dr. Gyimesi József: Még csak két év telt el azóta, hogy visszahoztuk!) Itt képviselőtársam talán arra emlékeztet, hogy az egész év nem telt el. (Dr. Gyimesi József: Még meg sem születtek azok a gyerekek!) Kétségtelen, az egész év még nem telt el, csak a kétharmad részéből lehetett számolni; a kétharmad részéből arányosan, összegszerűen 35 százalék az időarányos felhasználás, vagyis a kormány a biztosított 36 milliárdból 2000-ben eddig időarányosan 12 milliárdot tudott erre a célra fölhasználni. Többek között ez a magyarázata annak, hogy a jövő évre már önmagától is alacsonyabb összeget tervez be. Szerintem ekkora tévedések mentén az lenne illendő, ha legalább elismernék, hogy nagyon-nagyon melléfogtak a becsléseket, előrejelzéseket, számításokat illetően.

Itt valaki említette, hogy ezek a gyerekek meg sem születtek még. Az Orbán-Torgyán családbarát politika következtében lehet, hogy a népszaporodás is majd megnő. Ennek viszont némiképp ellentmond, hogy ebben a költségvetésben terhességmegszakításra viszont 2001-ben furcsa mód nagyobb összeget tervez a tárca.

Körülbelül ennyit akartam sok-sok kérdőjellel megjegyezni a családtámogatások kialakult és várható rendszerével kapcsolatban. Azt kell mondanom, tartok tőle, hogy a gyanúm alapos, és hogy az a bizonyos kiegészítő családi pótlék, amit így beharangoznak, egészen másképp fog működni, mint ahogy feltételezéseim szerint szükség lenne rá.

A másik téma, amiről még nagyon röviden szeretnék beszélni, a fogyatékoskérdés, a fogyatékossággal élő emberek támogatása. A miniszter úr reggeli beszédében röviden érintette ezt a kérdéskört is, és büszkélkedett a nemzetközi elismeréssel. Valóban jót tett az országnak, hogy '98 márciusában, az előző parlamenti ciklus végén sikerült a fogyatékos személyek jogairól szóló törvényt elfogadtatni. Azt gondolom, sajnos, a költségvetési számok ismeretében, hogy a kormány arra, amit a törvény elfogadása óta tesz, messze nem lehet olyan büszke, mint lehetne, ha komolyabban venné az ezzel kapcsolatos feladatokat.

A tavalyi költségvetési vitában is próbáltam érzékeltetni, hogy minimum egy nullával nagyobb összeg kellene a fogyatékosügyi programban is megfogalmazott feladatok időarányos teljesítéséhez, mondjuk, a fogyatékos-lakóotthonok kiépítéséhez, korszerűsítéséhez, az akadálymentes közlekedés kiépítéséhez.

 

 

(14.50)

 

Ezekre a feladatokra ez a költségvetés továbbra is százmilliós nagyságrendű összegeket tartalmaz, miközben ezekre 1-2 milliárdos nagyságrendű összeget kellene biztosítani évről évre ahhoz, hogy időarányosan, lendületesen teljesüljenek ezek a feladatok.

Szóvá tettem tavaly, és szóvá tettem idén is, hogy a fogyatékosügyi szervezetek támogatása nem nő, nem nő az infláció arányában. Mintha két választás között nem lenne olyan nagyon fontos a fogyatékosügy. Most, hogy kétéves költségvetés van a kezünkben, gyönyörűen nyomon követhető, hogy miközben a tavalyi költségvetési vita idején nem volt fontos, hogy 2000-ben akár csak egy forinttal is megemelkedjen a fogyatékosszervezetek pénze, miközben 2001-re még csak nem is az eleve alábecsült, alultervezett 6 százalékos inflációnak megfelelően nő a támogatásuk, csak 5 százalékkal, ezután majd 2002-ben kapnak a fogyatékosszervezetek is egy nagyobb ajándékot.

Furcsállom azt is, hogy például a Kézenfogva Alapítvány, amelyik értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozik olyan sikeresen, hogy nemzetközi hírük van, hogy külföldi forrásokat is el tudnak érni a munkájuk végzéséhez, és nagyon fontos lenne számukra, hogy hazai támogatást is föl tudjanak mutatni ahhoz, hogy folytatni tudják a tevékenységüket, egyik évről a másik évre lehúzásra került. 50 milliót kaptak régebben a költségvetésből, most egy forintot sem tervez számukra a következő évben a kormány.

Ezeket a lépéseket bizony meg kellene tudni magyarázni. Itt is vannak feltételezéseim. Az alapítványoknál kimutatható, érzékelhető, hogy a kormány számára kedves alapítványok támogatása növekszik, akikről viszont úgy vélik, hogy nem kifejezetten kormánybarát vezetőjük van, kihúzzák a költségvetésből. Ez bizony nem jól van így. Kuncze Gábor, a szabad demokraták frakcióvezetője azzal az egy szóval fejezte ki az értékelését erről a költségvetésről, hogy az átverés költségvetése. Tegnap én a tb-költségvetésről azt mondtam, hogy a visszarendeződés költségvetése.

Ezekről a tételekről, amikről utóbb beszéltem, egyértelműen, beleértve még ezt a kiegészítő családi pótlék gondolatot is, azt hiszem, azt lehet mondani, hogy a kampányfogás költségvetése.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ott folytatom, ahol Béki Gabriella képviselőtársam abbahagyta. Jelesül: még a kiegészítő családi pótlék ügyéhez szeretnék néhány gondolatot fűzni.

Az egy dolog, hogy a kormánypártok úgymond elorozták az SZDSZ-től, illetőleg az MSZP-től a kiegészítő családi pótlék ötletét. (Derültség a kormánypárti képviselők padsoraiban.) Ez persze nem baj, nem is indítanánk plágiumpert, ha önök ezt jól tennék és jól csinálnák. Sőt, tapsolnánk hozzá!

Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, ami elhangzott, abból az következik, hogy önök ezt a juttatást a rendszeres gyermekvédelmi támogatás intézményére akarják telepíteni.

Nézzük csak meg, milyen célt is szolgál ez az intézmény a gyermekvédelmi törvényben! Azt, hogy anyagi okokból senkit ne kelljen kiemelni a családjából. És milyen célt szolgálna a kiegészítő családi pótlék intézménye? Azt, hogy vannak olyanok, akik ugyan adóznak, de ennek mértéke olyan kevés, hogy az adókedvezmény maximális összegét nem tudják igénybe venni. És ez nem 17 százalék, hanem ennél jóval több, hölgyeim és uraim! Tehát itt egy méltánytalanság orvoslására javasoltuk a kiegészítő családi pótlék intézményét.

Önök ezt a két ügyet összekeverik, összevonják. Egy normatív támogatási rendszert összevonnak egy ellentételezés jellegű juttatással. És mi ennek a vége? Valahol a költségvetés jól jár, a költségvetés fog spórolni.

Tisztelt Országgyűlés! Erre szokták azt mondani, hogy ügyes. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, Fidesz.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Béki Gabriella képviselőtársam egyszerűen nem látja jól a helyzetet. Hogy ez így van, a tények bizonyítják. Ha a gyermeket vállaló családok nem bíznának a családtámogatási rendszerünkben, akkor az első hat hónapban nem valószínű, hogy megszületett volna az az 1300 gyerek, aki megszületett.

Az, hogy a szegényebb rétegek gyermekeit ez a kormány nem támogatja, ismételten nem helyes állítás. Tessenek gondolni az ebben az évben először bevezetett 13. havi gyermekvédelmi támogatásra, ami az iskolakezdés idején volt, ami kifejezetten a legrászorultabbak iskolakezdését segítette. Az pedig, hogy a Kökény képviselő úr által vitatott tény, hogy a családok 83 százaléka az adókedvezményt igénybe tudja venni valamilyen mértékben, tény. És az, hogy egy százas számon belül a 83 vagy a 17 kicsi vagy nagy, mérnökként úgy gondolom, egyértelmű megállapítani, melyik a nagy. Valóban, a 17-en segíteni kell, de a 87-re egy olyan támogatási formánál, egy olyan kedvezménynél, ami kedvezmény és munkavégzéshez kapcsolódik, nem lehet azt mondani, hogy ez kevés.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem nagyon rövid lenni, hogy ne vegyem el az időt az érdemi és hasznos vita elől. Kénytelen vagyok Béki Gabriella képviselő asszonynak reagálni, mert ő maga kérte, hogy segítsünk neki a probléma megértésében. Bár be kell valljam, kis reményt fűzök ahhoz, hogy sikerül elmagyaráznom, miről van szó, de még egyszer és utoljára megkísérlem, képviselő asszony.

Az első lényeges elem, ami az adókedvezményekre vonatkozik, elmondtam már az adótörvények vitájakor is: olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, ami lehetővé teszi azt, hogy Magyarországon bérből és fizetésből élő emberek minél magasabb bért és fizetést kapjanak, ezáltal minél nagyobb lehetőségük nyíljon arra, hogy igénybe tudják venni az adókedvezményeket. Szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy most annak a költségvetésnek a vitája zajlik, ami ezt segíti elő. Ezt szolgálja például a minimálbér megemelése is, amit önök természetesen nem, vagy csak kényszerből támogatnak.

A második nagyon lényeges elem kicsit bemutatja talán az SZDSZ-matematikát. Ön ugyanis nem tett mást, tisztelt képviselő asszony, mint összevetette korrekció nélkül a három évig járó gyes és a két évig járó gyed adatait. Semmiféle korrekciót nem hajtott végre, ezáltal 50 százalékos hibát vétett a számításában. Nem többet, nem kevesebbet, csak 50 százalékos hibát! Ha gondolja, akkor a szünetben ezt egyébként szívesen le is vezetem önnek.

A harmadik és talán ez a legnagyobb probléma: ma sem érti igazán, hogy önök mit csináltak. A dolog ugyanis nem úgy működik, hogy van egy abszolút nem családbarát kormány, és amíg ő van, négy évig nem, vagy csak kevésbé születnek gyermekek, és ha jön egy családbarát kormány, akkor pedig egyből sok gyermek születik. Sajnos, amit el lehet rontani egy vagy két év alatt - és önök ezt megtették -, azt nem lehet helyrehozni két év alatt. Úgy van pontosan, ahogyan képviselőtársam mondta: sajnos ezek a gyermekek, akik egy családbarát kormány politikájának eredményeként születnek, még nem tudtak megszületni (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de nagyon bízom benne, hogy megszületnek a későbbiekben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, nem vesszük el az időt, tisztelt elnök úr, senki elől sem, mert hiszen ezek hasznos és talán bizonyos félreértéseket tisztázó viták, szerintem legalábbis van a dolognak értelme.

 

 

(15.00)

 

Steinerné Vasvári Éva képviselőtársam velem együtt örül annak, hogy 1300-zal több gyermek született - ön 1300 gyereket mondott -, annyival több született az első félévben, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Még egyszer mondom: ez egy jó és örvendetes dolog. De azt gondolom, azt meg kell várni, hogy ebből valóban trend lesz-e, és nem véletlenül arról van-e szó, hogy, mondjuk, a hetvenes évek második felének gyed-nemzedéke lépett most szülőképes korba, és ez az emelkedés ennek tulajdonítható. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!)

Én azt gondolom, a statisztikusok, a tudomány emberei nem mernének olyan bátran egy vitában érvként ezzel a számmal dobálózni, mint ahogyan ezt önök teszik.

De ha ez néhány éven keresztül tartós trend lesz, akkor hajlandó leszek átértékelni a véleményemet, csak azt gondolom, hogy ebből ma még messzemenő következtetéseket nem lehet, nem szabad levonni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne misztifikáljuk már ezt a 17:83 százalékot! 17 százalék egyféle számítási mód szerint azon gyermekek száma, akik teljes mértékben kiesnek az adókedvezményből, és akkor ott vannak mindazok, akik töredékesen tudják ezt igénybe venni, akik nem tudják teljesen kihasználni, akiknek szülei nem tudják ezt teljesen kihasználni. Azt gondolom, hogy rajtuk kell segíteni, és ezt a célt szolgálja a kiegészítő családi pótlék intézménye, amelyet most önök össze akarnak keverni a rendszeres gyermekvédelmi támogatás egyébként jól működő rendszerével.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Egyrészt szeretném magunkat emlékeztetni arra, hogy a népszaporodás tendenciái kormányzati ciklusokat rendesen átívelnek, hogy a magyar lakosság nem az előző, a kormánypártok által kritika tárgyává tett kormányzati ciklusban kezdett el fogyni, hanem 1982-ben; hogy messzemenő összefüggések vannak a dolog mögött, amit itt két percben biztosan nem fogunk tudni kibeszélni. Azt viszont - amit nagyon sokszor elmondtam a tavalyi vitában is -, hogy gyeddel, magasabb összegű ellátással nem valószínű, hogy az igazán magas jövedelmű embereket gyermekvállalásra lehet ösztönözni, egyértelműen bizonyítják az eddig megjelent ismeretes adatok, amikre az előbb hivatkoztam. Ezzel a kormányzati oldalon szembe kellene nézni!

Steinerné felvetésére viszont azt tudom válaszolni - amikor bizonygatják, hogy de, de ők gondolnak a szegényekre is -, hogy léptékkülönbség van. Steinerné azt mondja, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban bevezették a tizenharmadik havit. Igen, ez jól hangzik! Csak azt kell tudni hozzá, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás az öregségi nyugdíjminimum 20 százaléka, 3200 forint! Ezt igen, ezt odaadják az igazán szegényeknek! Az adókedvezményben pedig annak a rétegnek, amelyiknek igazán kedvezni akarnak, éves szinten 360 ezer forintot adnak oda! Azt gondolom, hogy ezt a különbséget, ezt kellene már végre a kormánypárti oldalon érzékelni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A vita lényegébe nem akarok belefolyni, de három megjegyzést mindenképpen kiváltott belőlem fideszes képviselőtársaim megjegyzése. Az egyik a Bokros-program állandó emlegetése. Amikor gazdasági csökkenés van, amikor a GDP csökken, és amikor a gazdaság, a GDP növekszik egy országban, akkor egészen mások a feltételek a szociálpolitikára is. Gondolom, ezt sem mérnököknek, sem egyéb foglalkozásúaknak nem kell elmagyarázni. A másik dolog: nem hiszem, hogy nagyon közvetlen összefüggést lehet levonni a népességszám és egy kormány politikájának megítélése között. Hadd emlékeztessek arra, hogy a Kádár-korszak fénykorában 700 ezerrel többen éltek még Magyarországon, mint most. Ebből azonban gondolom, önök sem, fideszes képviselők se állítják, hogy a Kádár-rendszer, mondjuk, hétszer vagy hétszázszor jobb lett volna, mint az önök kormányzata. Én sem állítom, teszem hozzá. Itt más dolgokról is van szó.

Végül pedig amit Balla képviselő úr mondott, az egy nagyon rossz neoliberális dogma, és meg kell mondanom, hogy a Fidesz soraiban sem osztja mindenki, hogy a jó gazdaságpolitika önmagában mintegy lecsorog, jó szociálpolitikává változik át. Ezt a gondolkodást mindenképpen érdemes elvetni, és ha a szociálpolitika kérdéseiről, buktatóiról beszélünk - amelyben nem vagyok minden szakkérdésben szakember, sokakkal szemben, elismerem -, pusztán és kizárólag gazdaságpolitikai eredményekre és növekedésre hivatkozni aligha szerencsés. Vannak olyan tőkés országok, elsősorban Amerikában Nyugat-Európán kívül, ahol a gazdasági növekedés imponáló, és ugyanakkor a szegénység sajnos folyamatosan növekszik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Vargáné Kerékgyártó Ildikó képviselő asszonynak.

 

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A kiegészítő családi pótlék jó és helyes dolog. Még jobb lenne, ha a családbarát kormány még jobban odafigyelne a szegényekre. Önök elkötelezett hívei a piacgazdaságnak, nagyon helyesen, az önök számára teljesen természetes, hogy évről évre mindennek az ára, az élelmiszernek, a ruházatnak, de még egy toronydarunak és egy doboz gyufának is legalább az infláció mértékével nő az ára. Hogy lehet az, hogy egy családbarát kormány számára nem természetes, hogy jó, ne emeljék a családi pótlékot, de legalább az infláció mértékét tegyék rá?! Legalább ennyivel jusson több azoknak, akik rászorultak, és higgyék el, ez sokkal tisztességesebb volna velük szemben!

 

ELNÖK: Szintén két percre kért szót Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.

 

UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Értem én és bizonyos szempontból tisztelem is vehemenciáját, felszólalási szándékát és sűrűségét Béki Gabriella képviselőtársamnak, de azt az egyet viszont nem értem, hogy akkor mi a baj a minimálbér-emeléssel. Ha egyik oldalról az a probléma, hogy nem tudják megkapni, és nem tudják igénybe venni a rászoruló családok az adókedvezményeket, akkor mi a probléma azzal, hogy 40 ezer forintra emelődik fel a minimálbér? Azt hiszem, az ellenzéki képviselőtársaim, persze nyilvánvalóan ellenzéki helyzetükből adódóan, egy picit úgy érzik magukat a költségvetés pillanatában, mint 1919-ben, mikor a proletár gyerekek beszabadultak a cukrászdába, és egyszerre mindent akartak. Egyszerre mindent szeretnének, egy kis habos süteményt, egy kis habos kakaót, egy kis ezt, egy kis azt. (Derültség az SZDSZ soraiban.)

Azt gondolom, hogy ugyanez fogalmazódik meg a kritikáknál is, hogy jó lenne alacsonyabb inflációt prognosztizálni, jó lenne, ha ugyanebben az időben és ugyanezzel együtt az infláció mértékében növekedne a családi pótlék mennyisége; jó lenne, ha sokkal többen tudnák az adókedvezményt igénybe venni, viszont a vállalkozók szempontjából nem volna jó, ha 40 ezer forint lenne a minimálbér, mert akkor a vállalkozóknak nagyobb járulékokat kellene az államkasszába befizetni. Tehát tisztelettel kérem az ellenzéki képviselőket, hogy azért valami azonos irányba való haladás a kritikákban is jó lenne.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót két percre Horváth Zsolt államtitkár úrnak.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, engedje meg, hogy a gyedről és a kiegészítő családi pótlék összefüggéséről elmondjak önnek két gondolatot. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a gyermek - és egyébként ezt többször elmondtam a parlamentben és Andorka professzor úr tanította még annak idején, illetve az ő álláspontja - egy olyan társadalmi jóság, amely mindenkinek hasznot hoz, függetlenül attól, hogy hol nevelkedik föl, melyik családban, és amelynek a költségeiben a társadalomnak részt kell vállalnia. Ezt mi elfogadjuk, és egyetértünk ezzel a gondolattal.

Kétféle formában tud a társadalom ebben részt venni a mi álláspontunk szerint. Azok, akik önálló jövedelemmel rendelkeznek, és így a társadalom egésze rendszerének fönntartásához az adóforintjaikkal hozzá képesek járulni, az ő számukra az adóforintok helyben maradása a legjobb megoldás, hiszen sokkal egyszerűbb és méltányosabb, ha megtarthatja azt az adót, amit egyébként befizetne a társadalomnak. Az ő esetükben ez a hozzájárulásunk. Azoknak a családoknak az esetében, akik nem rendelkeznek olyan jövedelemmel, amelyik adóköteles lenne, azt gondoljuk, hogy a kisegítő családi pótlék, illetve a gyet az a megfelelő megoldás, amellyel a társadalom a hozzájárulását ki tudja fejezni.

Úgy gondolom, hogy ez a két rendszer jól egészíti ki egymást, és nem hiszem azt, hogy túlzás lenne, ha egy családban annyi adóforint termelődik, amelyből 360 ezer forint éves adókedvezmény megadható, azt sem tartom túlzásnak, ha ezt megtesszük. Azt hiszem, az nagyon jó helyre fog kerülni, és abból a magyar társadalom számára igen értékes, hasznos fiatal emberek, felnőttek lesznek majd, amire egyébként ennek a társadalomnak alapvető szüksége van. Tehát nem hiszem, hogy rossz úton járnánk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, SZDSZ.

 

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Mindig abban a hiszemben éltem, hogy a gyerekek után járó támogatás azt a célt szolgálja, hogy azok a magyar családok, akik akarnak gyereket, de szegények, ez nekik nehézséget okoz, számukra az állam tegye könnyebbé a gyerekvállalást, a vele együtt járó nehézségeket.

 

 

(15.10)

 

Sose gondoltam volna, hogy ezeknek a támogatásoknak a célja az, hogy több gyerek szülessen. Bevallom, engem megdöbbentett Steinerné képviselő asszony és Balla képviselő úr hozzászólása - nem lehetnek ilyen rossz véleménnyel a magyar népről! Kiváltképpen Steinerné képviselő asszony, aki ráadásul nő is. Nem is tudom, hogyan gondolják, hogy megjelenik a közlönyben az új költségvetés, és abban az van, hogy megemelik a családok támogatását a gyerekek után, s akkor azt mondják, hogy na, akkor csináljunk gyereket; ha ez nincs, akkor nem csinálunk gyereket. Vagy Balla képviselő úr felfogása szerint megnézik a választások végeredményét, és látják, hogy családbarát kormány jön, nosza, akkor csináljunk gyereket, mert eddig nem csináltunk a gonosz kormány idején. Képviselőtársaim! Ez nem így működik, és nemcsak azért nem, mert az emberek gyereket nem egy négyéves ciklusra vállalnak, hanem hosszabb időszakra.

Ha igaz az, hogy a gyerek után járó támogatás célja az, hogy a szegények számára könnyebbé tegye a gyerekvállalás körülményeit, akkor felmerül az a régi probléma, amelyről már sokat beszéltünk, hogy miért kell a gazdagokat támogatni, miért nem a szegényeket támogatjuk ebből.

Az Orbán család várja a negyedik gyermekét, amihez gratulálunk. Sose gondoltam volna arra, hogy akár Orbán Viktor vagy Lévai Anikó a támogatás miatt döntött volna úgy, hogy várja a negyedik gyermekét. Viszont úgy gondolom, hogy nekik - egyébként nekem sem, és azt hiszem, ebben a teremben sokunknak - nem kellene hogy járjon ez a támogatás, hanem ezeket az összegeket, amelyeket Orbán Viktor vagy a nála még jobban kereső személyek kapnának, össze kellene gyűjteni, és a szegények számára odaadni, mert igazából nekik van szükségük ezekre az összegekre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Horváth Zsolt államtitkár úrnak.

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Azt hiszem, ön egy kicsit kiforgatta azt, amit ön előtt elmondtak. Senki nem állította, hogy pénzért fognak gyerekek születni az országban. Nem mondták ezt! Nem ezt mondták! (Dr. Eörsi Mátyás: Tessék megnézni a jegyzőkönyvet!) Bocsásson meg, akkor azt hiszem, az ön vevőkészülékével valami nincs rendben; nem ezt állították.

A képviselő asszony pontosan elmondta: nem fog több gyerek születni attól, mert több pénzt kap valaki vagy mert adókedvezményt kap. De igenis, képviselő úr, a magyar társadalomban egy nagyon nagy réteg felelősen gondolkodik, és ha nem látja azt az anyagi biztonságot, amelyben tisztességes körülmények között felnevelheti a gyerekét (Béki Gabriella: Akkor fog, ha pénzt kap...), akkor nem fog gyereket szülni. Képviselő úr, ebben az irányban működik az, amit önök csináltak; ez a helyzet van az országban.

És még egy, amit jó lenne, ha megértene, képviselő úr: a gyermekek után járó adókedvezménynek, illetve a társadalomnak a gyermekneveléshez való hozzájárulásának nem az a célja, hogy a szegények minél több gyermeket tudjanak szülni - nem innen kell ezt megközelítenie! Onnan kell megközelítenie, hogy valakinek ne kelljen a szegénységet vállalnia azért, hogy minél több gyermeket nevelhessen.

Képviselő úr, nagy különbség van a kettő között, amit ön állít meg amit én állítok! Kérem, hogy a jövőben ezt majd próbálja értelmezni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Csak nagyon röviden. Eörsi képviselő úrral nem kívánok foglalkozni, teljesen értelmetlen. Szó szerint mást mondtam, mint amit ő idézett - nem érdemes rá válaszolni.

Hegyi Gyula képviselő úrra viszont csak azért szeretnék reagálni, mert nagyon durva szakmai tévedést állított. Ugyanis amit én mondtam, az teljesen más, mint egy neoliberális gazdaságpolitika. Én csak azt állítottam, hogy két éven keresztül olyan gazdaságpolitikát folytattunk, amelyik lehetővé teszi végre azt, hogy jelentős mértékben nőjenek a bérek Magyarországon. S ezt tartottam nagyon fontosnak. És ez minden, csak nem neoliberális gazdaságpolitika.

Ha a neoliberális gazdaságpolitikáról többet szeretne hallani, akkor kérem, hogy forduljon az ön mellett ülő SZDSZ-es képviselőkhöz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, Fidesz.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Eörsi Mátyás úr, én úgy gondolom, hogy nagyon csúnyán megtámadott. Pedig szerintem az teljesen normális állapot, hogy egy felelősen gondolkodó család, egy felelősen gondolkodó nő akkor vállal gyereket, amikor átgondolja az alábbiakat, mert én így vállaltam gyereket: befejeztem-e a középiskolát, befejeztem-e a főiskolát, egyetemet - jó, ez nem szükséges -, van-e szakmája az embernek; tudott-e munkát szerezni; van-e lehetősége arra, hogy a gyerekének megfelelő taníttatást, megfelelő nevelést tudjon biztosítani.

Az a gondolatnak teljesen a kiforgatása, hogy a családtámogatási rendszer miatt, a családtámogatásért szülnek az anyák. De az teljesen normális, hogy azért ütemezik a gyermekek vállalását, mert tudják, hogy vállalhatják-e akkor, vagy el kell halasztani.

Én úgy gondolom, hogy a gyermekvállalás felelősség kérdése is. És a felelősséggel az anyáknak mindenképpen élniük kell ahhoz, hogy a gyermekeik viszonylagos jólétben, viszonylagos jövő birtokában nőhessek fel. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A volt kormánypártok viszonylag egyszerű álláspontra helyezkednek, hogy ne konstruktív ellenzékként kelljen működniük.

Van egy axiómájuk: azt mondják, hogy a gazdaságstabilizálás 1995-ben kényszerűen követelte ki a Bokros-csomagot, ez minden jó elindítója - "másképp nem is tehettük, mint hogy megnyirbáltuk elsősorban a családtámogatásokat, az oktatást..." Talán elgondolkodnék azon, hogy többek között miért a népjóléti miniszter mondott le; nyilván úgy ítélte meg, hogy nem így kellett volna és nem ilyen áron végrehajtani ezt a stabilizációt. S ettől kezdve most már kicsit úgy kezelik ezt, mintha a beindult gazdasági növekedés kapcsán - amiből persze messze nem osztható olyan sok, mint amennyit a vámszabad területi gazdaságból származó GDP-növekedés eredményez, szó sincs róla - mi most már minden területre többet tudnánk adni. Ez nyilvánvalóan kényelmes álláspont, de ez nincs így.

Természetesen a családi adókedvezmény és az egyéb támogatások nem elsősorban a szegény családoknak szólnak. Magyarországon egy úgynevezett középosztálybeli család számára a több gyerek vállalása olyan anyagi terheket jelent, hogy igen, hosszabb távon, a több gyerek vállalása tekintetében szempont az, hogy ezért milyen anyagi áldozatot kell vagy nem kell vállalni.

Egyébként, hogy mi üdvözöltük és elfogadtuk a családtámogatási rendszer adott elemeinek a visszaállítását: ehhez mindig hozzátettük, hogy tulajdonképpen nem történik több, mint az MDF-kormány idején működő rendszerek visszaállítása, részben még az inflációval sem növelve, és természetesen bizonyos kedvezményeket próbál most a kormány egy kalap alatt jól előadni. Tehát mi csak relatív keretek között értékeljük ezt, de nyilvánvaló, hogy ha ugyanabban a pénzügyi rendszerben és ugyanazokban a forrásokban gondolkodnak, akkor a vita ezekre a részletekre terjedhet ki, minőségi előrelépés nem lehet. Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Herczog Edit képviselő asszonynak, MSZP.

 

HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy-két dologra szeretnék reagálni. Legelőször talán Balczó képviselő úrnak mondanám, hogy kedves ez a "mi"; ugye "mi, kormánypártok" - gondolom, ezt érti alatta. Ez bűbájos! (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Dr. Horváth Zsolt: Képviselőt! - Balczó Zoltán közbeszólása.)

A következő megjegyzésem az lenne, önök bizonyára nem számoltak azzal, hogy egy gyerek élete általában hosszabb, mint négy év. (Közbeszólások.) És így nem számoltak azzal, hogy egy gyereket nem lehet annak a tükrében vállalni, hogy fideszes kormány van-e vagy nincsen, illetve nem lehet egyetlen kormányra alapozni. Mi van azokkal a gyerekekkel, akikkel az én gyerekeim járnak egy osztályba, egy óvodai csoportba? Ugye, nekem a Fidesz-modell szerint megvan a három gyerekem is. (Taps a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Éljen!) De van egy különbség: nekem nem megvan a négy kerekem, uraim, hanem kivan! (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás a MIÉP padsoraiból: Nincs ki!)

Ezzel szemben azonban azt szeretném elmondani, hogy azok a gyerekek, akikkel a gyerekem egy óvodába jár, és akik közül 95 százalékot, azaz száz gyerekből kilencvenötöt nem fog érinteni az önök családtámogatási rendszere, azok a gyerekek magyar gyerekek, magyar településen laknak. Frajna államtitkár úr tavaly, ugyan még képviselőként, felállt és azt mondta nekem, amikor hasonló érveléssel érveltem a családpolitikai rendszerük ellen, hogy: képviselő asszony, ön rossz helyen lakik. Ezt ma is kikérem magamnak! Én egy magyar településen lakom, ahol magyar gyerekek járnak óvodába, akik közül százból kilencvenötöt nem érint vagy alig érint az önök családtámogatási rendszere. Ezeket a gyerekeket, hölgyeim és uraim, korábban tervezték meg, mint ahogy a Fidesz-kormány a családpolitikai támogatását bevezette.

Úgy gondolom, hogy amit önök itt elővezetnek, az sértő, megalázó a magyar családok számára. Ez persze még akkor is így van, ha az a család, amelyik kap 5-10-15 ezer forintot, úgy fogja érezni, hogy kapott valamit. De majd akkor fog megdöbbenni, amikor az áremelkedések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a magasabb keresetű családok családkedvezményeihez igazodva fognak történni! (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Idő! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

Én nagyon örülök neki, hogy a képviselő asszony abban a kategóriában van...

 

ELNÖK: Képviselő asszony...

 

HERCZOG EDIT (MSZP): ...amelyikben megkaphatja a családkedvezményt. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak.

 

 

(15.20)

 

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Egészen röviden, elnök úr. Steinerné képviselő asszonytól elnézést kérek, ha úgy érezte, hogy személyében támadtam volna, ez nem volt szándékom.

Amit elmondott, úgy érzem, alátámasztja azt, amit korábban mondtam, a lényegét legalábbis. Ugyanis az én tapasztalatom az - és kérem, képviselőtársaim a patkó bármelyik oldalán erősítsék meg, hogy ez így van vagy nem így van -, hogy minél jobb helyzetben van egy család, akár a képzettségét, akár az anyagi helyzetét tekintve, annál inkább módjában áll, hogy arról a kérdésről, hogy vállalnak több gyereket vagy nem vállalnak, gondolkodjanak, és ennek megfelelő döntést hozzanak. Úgy tapasztaltam, hogy minél magasabb képzettségű a szülőpár, minél jobb anyagi helyzetben vannak, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem fognak több gyereket vállalni, kevésbé anyagi okok miatt, egyéb megfontolások miatt; és azt tapasztalom, hogy minél rosszabb anyagi körülmények között él egy család, minél kisebb a képzettségük, annál nagyobb az esélye annak, hogy a gyerekek száma nagy, és ők kerülnek át abba a helyzetbe, hogy rászorulnak a társadalom támogatására.

Még egyszer: nem kívántam megbántani, elnézést is kérek ezért, de a mondanivalóm lényegén ez nem változtat. Úgy vélem, hogy az önök által letett javaslat rossz; elismerem, kitűnően lehet róla beszélni, kitűnően lehet róla kampányolni, mondani a televízióban és ismételgetni, hogy mi vagyunk a családbarát kormány, el lehet mondani százszor is. A probléma csak az, hogy önök nem azokat segítik, akik erre tényleg rászorulnak.

Köszönöm szépen. (Béki Gabriella tapsol.)

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt már sajnos tapasztaltam, hogy Herczog Edit képviselő asszony a saját maga által mondott szavakra később nem emlékszik; most arra is rá kellett jönnöm, hogy a mások által mondottakra sem emlékszik. Idézem, majd megnézheti a jegyzőkönyvben, a következőt mondtam: "Mi a kormánypártok családtámogatási rendszerét csak abban a keretben tartjuk elfogadhatónak..." De hogy világosabb legyen, egy kiegészítéssel megismétlem: "Mi, a Magyar Igazság és Élet Pártja a kormánypártok családtámogatási rendszerét..."

Meg kell mondanom, hogy nem vagyunk tagjai a kormánykoalíciónak, azt hiszem, ez világos abból a kritikából is, amit elmondtunk, meg a parlamenti helyünkből. Tehát akkor talán így, tagolva világos lesz az értelme annak, amit mondtam.

Köszönöm a figyelmét. (Taps a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Én viszont azt kérem a képviselőktől, hogy a 60 órás időkeretet próbáljuk a költségvetés tartalmi kérdéseivel tölteni, tudniillik nagyon sokan, körülbelül negyvenen várnak felszólalásra. (Közbeszólások az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

Most éppen senki nem jelentkezett kétperces felszólalásra, így megadhatom a szót... (Dr. Eörsi Mátyás: Elnök úr, ne minősítse a képviselők felszólalását!) Képviselő úr, a jogos kritikát elfogadnám, ha a kétpercesek is érdemi, tartalmi kérdésekben hangzanának el. De én legalábbis - és az elnöki hatásköröm erre lehetőséget ad - úgy minősítettem, hogy az elmúlt percek, és nemcsak én minősítettem úgy, hanem az a nagyon sok képviselő, aki normál felszólalásra vár... (Vargáné Kerékgyártó Ildikó: Hú, de sokan vagyunk!) - úgy értettem, hogy nem kétperces felszólalásra. A parlamentben - ez egy csúnya szó - normál felszólalásnak mondják, ami nem kétperces felszólás; csak azoknak mondom, akik ritkábban jönnek be a parlamentbe. (Derültség. - Balczó Zoltán: Az se mind normál!) Tehát nagyon kérem önöket, a költségvetéssel, tartalmi kérdésekkel foglalkozzanak.

Ügyrendi kérdésben jelentkezett Eörsi Mátyás képviselő úr. Tessék!

 

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt fél órában egy olyan felszólalás volt, amely ebbe beillhet, de indokolt volt, amikor Balczó képviselő úr elmondta, hogyan kell értelmezni a felszólalását. Minden más felszólalás arról szólt, hogy a gyerekek után járó támogatásnak a kormány által javasolt módozata a családok érdekét szolgálja vagy sem. Az elnök úr pedig ezzel szemben a pulpitusról - szerintem ez egy helytelen dolog - azt állította, hogy a képviselők nemcsak ezen az oldalon, hanem a másik oldalon is, a költségvetéshez nem érdemben szóltak hozzá.

Úgy érzem, hogy az elnök úrnak ez nem feladata, de ha mégis megteszi, akkor nagyon óvatosan kell eljárnia, és most - úgy ítélem meg - rosszul tette, hogy ezt mondta. (Varga Mihály: Hol az ügyrend?)

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

ELNÖK: Képviselő úr, továbbra is fenntartom, hogy az elmúlt percek mindkét oldalon lévő kétpercesei - az egyik oldalon támadás, a másik oldalon védekezés, utána innen támadás és onnan védekezés - nem a tartalmi költségvetési kérdésekkel foglalkoztak. Ehhez jogom van, én így értékeltem.

Viszont örülök, hogy most nincs kétperces. Megadom a szót Balsay István képviselő úrnak, Fidesz. Tessék!

 

BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetésének a családtámogatáson, a kis- és középvállalkozások támogatásán, a kiemelt bérnövekedéseken túlmenően egyik nagyon fontos fejezete, amely a költségvetés készítésénél prioritásként is szerepel, a vidék- és területfejlesztés. A vidék- és a területfejlesztés és az önkormányzatok kapcsolatáról szeretnék beszélni.

Még mielőtt rátérnék erre, elmondanám, az egész nap folyamán végigkísért vita során nagy érdeklődéssel figyeltem azt a nem kis lelkiismeret-furdalástól áthatott hozzászólás-sorozatot, amelyet a szocialista és a szabad demokrata képviselőtársaim tettek. Azok a képviselők, akiknek az idején 2 ezer rendőr tűnt el az állományból, észrevételezik a Belügyminisztérium költségvetését, annak a bérhelyzetét; ahol a családtámogatások rendszerében ilyen drasztikus visszalépés történt, minősítik ezt a költségvetést - gondolom, saját lelkiismeret-furdalásuknál fogva - visszarendeződésnek.

Talán ez volt a legnagyobb sértés, amit eddig ez a költségvetés elszenvedett, hogy ahhoz akarnánk visszarendeződni, amit önök elkövettek.

Ennek a költségvetésnek a középpontjában a családok, a vállalkozások támogatása és egy esélyteremtés áll; annak az esélynek a megteremtése, hogy a kistelepüléseken élők, a többszörösen hátrányos helyzetű településeken élők is azonos feltételek mellett nevelhessék, taníttathassák gyermekeiket, és egyszerre jussanak abba a helyzetbe, hogy az Unió polgárai legyenek. Ehhez feltétlenül szükséges olyan kiegyenlítő rendszerek működtetése, mint például az 1100 fő alatti lélekszámú településeken a már nem forrásszabályozásszerűen, hanem a jelentkező költségek majdnem teljes átvállalásával az iskolai intézmények működtetése.

Ilyen rendszer az is, amikor a személyi jövedelemadóból oda, ahol ez nem képződik, egyre nagyobb tétel került az előző időszakban is és most is átcsoportosításra. Nem felel meg a valóságnak, hogy 5 százalék lenne a helyben maradó tétel, ez 40 százalék, ezt mindenki jól tudja; 5 százalék nagyságrendet képvisel ebből a 40-ből az, ami a helyben képződő jövedelmekből származik. Nagyon nagy mértékű a differenciálódás, ezért olyan településeken is, ahol kicsi a személyi jövedelemadóból származó bevétel, át kell irányítani, hogy az óvodák, iskolák, utak, közvilágítás fenntartható legyen.

Ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy ott, ahol túlcsordulás van, a saját bevételek léptéke és mértéke olyan nagyságrendet képvisel, amely a feladatok elvégzésénél többletbevételeket idéz elő, nem az állami támogatás csökkentésével, hanem bizonyos képlet számítása mellett az önkormányzatok bevételei alacsonyabbak, mint ahogy azt ők korábban lineárisan tervezték volna. A pénzügyminiszter úr korábbi nyilatkozatából tudható, hogy mintegy 75 milliárd forint keletkezik egyes önkormányzatoknál olyan többletbevételként, amelynek a kiegyenlítésére nincs meg az esély. A mostani átirányítás, átcsoportosítás a korábbi évek 5 milliárdjával szemben 10 milliárdos nagyságrendű, amit elviselhetőnek tartok.

A területfejlesztésben ugrásszerű változás következik be, 35 százalékkal nőnek azok az összegek, amelyek a korábbi években a terület- és vidékfejlesztést jellemezték. A decentralizáció mértéke jelentősen, nagyságrendekkel nő. Ez az első év, amikor megjelenik a vidékfejlesztés önálló célelőirányzatként; ez a SAPARD névvel jelzett önálló előirányzat. Ez lehetőséget ad a vidéki életforma erősítésére, lehetőséget ad a tradicionális mesterségek megteremtésére, erdősítésre, falusi turizmus, pályázatok, programok támogatására.

A legnagyobb lehetőség ebben a költségvetésben a Széchenyi-terv körül formálódik. A Széchenyi-terv, amely az agrárfejlesztésekkel, vidékfejlesztésekkel együtt meghatározza a következő évek fejlődését, összefoglalja, egy keretbe foglalja azt, alapgondolata a kétéves költségvetésnek.

 

 

(15.30)

 

A Széchenyi-terv átfogó, ideiglenes fejlesztési programként fogható fel. Mindannyian tudjuk, hogy az uniós csatlakozást megelőző egy évvel kell az átfogó fejlesztési programot benyújtani. Jó ütemben készülnek a regionális programok és a kistérségi programok.

Egy veszélyre fel kell hívni a figyelmet: a támogatások mértékénél, annál az öt megyénél, ahol a halmozottan hátrányos helyzet jelentkezik, az idei 11 milliárd mellett még további központi támogatások, a központi költségvetésben, ágazati minisztériumok költségvetésében megjelenő támogatások szükségesek és indokoltak annak érdekében, hogy a lemaradás, a leszakadás ütemének mérséklése még határozottabban jelenjen meg.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt nem tartja elegendőnek a megyei vagy regionális szintű megfigyelő rendszer, monitorozó rendszer jelenlétét, működését. Szükséges, hogy kistérségi szinten lehessen meghatározni a hátrányos helyzetet, a munkanélküliséget, a jövedelemnagyságot, az infrastrukturális fejlettséget, ezért azt javasoljuk, hogy a kistérségi szintű beavatkozásoknak nagyobb lehetőséget biztosítsunk.

A kistérségek - akár önkormányzati, akár statisztikai, akár vidékfejlesztési kistérségek - lehetnek a motorjai a fejlődésnek. Itt nagyobb, összehangoltabb munkára lesz szükség, mint ami az elmúlt időszakot jellemezte. Feltétlenül fontos, hogy az intézményfejlesztésen túlmenően beinduljanak a programkészítések, megvalósuljanak azok a támogatási formából elnyerhető - akár infrastrukturális, akár turizmusfejlesztéssel kapcsolatos - fejlesztések, amelyek a magyar gazdaság egészét lendítik előre.

Egy lánc erejét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg. A kormány programjában a 2001-2002. évi költségvetésben tehát a hátrányos helyzet felszámolása nemcsak azt jelenti, hogy felzárkóztató, esélyteremtő programokat indítunk, hanem azt is jelenti, hogy ezzel az egész nemzetgazdaság erejét, az egységes önkormányzati rendszert, a hátrányos helyzetű vidékeken élők sorsának a javítását is a terv és költségvetés középpontjába állítottuk. Rajtunk múlik, hogy ebből mit tudunk megvalósítani. Rajtunk múlik az is, hogy a határon túlnyúló régiókban és térségekben miként tudjuk bevonni a határon túl élőket az ország fejlődésébe, fejlesztésébe, és rajtunk múlik az is, hogy az uniós csatlakozás előfeltételeként megjelenő intézményfejlesztésben, programkészítésben mennyire jutunk előre a következő években.

Ezért minden területfejlesztő és vidékfejlesztő, önkormányzati esélyt kiegyenlítő üdvözli a kétéves költségvetést. Tudjuk, hogy ez az előrelátásnak, a majdani hat-hétéves program készítésének mintegy előfutára, és kezdeti irányba tett jó lépése.

Köszönöm a figyelmet. A részletes vitában a módosító javaslatainkkal segíteni fogjuk a területfejlesztés és a vidékfejlesztés harmonikus kiteljesedését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, MIÉP.

 

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Délelőtt már néhány szót szóltam a költségvetésről, most szeretném folytatni a gondolataimat.

Amikor ezt a három vaskos kötetet a kezembe vettem és belelapoztam, egy furcsaságra lettem figyelmes: arra, hogy a költségvetésben a melléklet fejezeteknél, a minisztériumi felsorolásoknál bizonyos sorok véget érnek a '99-es teljesítésnél, a 2000. évi várható teljesítésnél, aztán 2001-2002-2003-ra nincsen. Rengeteg ilyen sort, illetve alfejezetet találtam a költségvetésben, de nagyon-nagyon kevés olyat, amelyik nem tartalmaz '99-es vagy 2000-es oszlopot, hanem valahol 2001-ben, 2002-ben vagy 2003-ban kezdődik. Ez számomra azt jelentette, hogy a kormány talán megpróbálja a költségvetést kicsit központosítani, összezsúfolni, nem olyan részletes bontásban készíti el, mint az a megelőző években volt.

A fő könyv első részeibe beleolvasva, több törvénymódosítást tárgyal a költségvetési törvény. Többen elmondták előttem, megszámolták, hogy több mint két tucat az ilyen törvénymódosítás, és többen kifogásolták is e törvénykezés módját. Én is helyesnek látok bizonyos olyan törvénymódosításokat, amelyek csak egy-egy szám cserélését vagy valorizációt tartalmaznak. Nem hiszem, hogy például tárgyalnunk kellett volna a közbeszerzési törvény módosítását az árubeszerzésnél, a 18 millió forintra emelésnél vagy az előminősítés határának 240 millió forintra változtatásánál. Számos ilyen törvényjavaslat van, ahol ezt a kiigazítást egyszerűen meg lehet tenni.

De bizony vannak olyan törvénymódosítások a költségvetési törvényben elrejtve, amelyek mindenképpen önálló tárgyalást igényelnének. Például közgazdász kollégák többször emlegették az államháztartásról szóló törvényt. Ami engem leginkább érintett vagy amit a leginkább kifogásolok, az a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény. A költségvetési törvény - ha máshogy nem nézzük, csak materiálisan - e törvény kétharmadát átírja és módosítja.

Ide tartozik szűkebb szakmai köröm, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 1995. évi LVI. törvény is, amelynél a költségvetési törvény gyakorlatilag a mellékleteket cseréli ki, vagyis megváltoztatja a környezetvédelmi termékdíjak összegét.

Annak idején, bő két évvel ezelőtt, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaltuk, gyakorlatilag '98-ban bekerült parlamenti képviselőként ez volt az első olyan törvényjavaslat, amit részletesen átnéztem. Nagyon konkrétan emlékszem arra, hogy akkor felmerült a bizottságban és itt, a Házban is az, hogy miért készítjük el ennek a törvényjavaslatnak 2000-re szóló mellékletét, hiszen majd 1999-ben ez a törvény újból a Ház elé kerül, akkor pontosítjuk, kiegészítjük, tehát arra sincs szükség, hogy a 2000-es díjtételeket meghatározzuk ebben a törvényjavaslatban. Aztán lám-lám, mégiscsak jó volt, hogy bekerültek a 2000-es díjtételek akkor, két évvel ezelőtt a törvényjavaslatba, mert 1999-ben nem került elő ez a törvényjavaslat, de 2000-ben sem.

Mivel az új költségvetési törvény tartalmazza a 2001-2002-re szereplő számokat, valószínűleg az elkövetkezendő két évben sem fogunk vele foglalkozni, holott annak idején a kormányzati ígéretek között szerepelt a környezetvédelmi termékdíj teljes struktúrájának átalakítása, újabb termékekkel való bővítése; ide tartoztak a festékek, lakkok, hígítók; az információhordozók, kiemelten az újságpapír; és szó volt arról, hogy bizonyos műanyagtermékeknél, például a PVC-nél, ami kiemelten környezetszennyező, egy sokkal nagyobb díjtételt fognak alkalmazni a későbbiekben. Erre már valószínűleg ebben a kormányzati ciklusban nem nagyon fog sor kerülni. Pedig annak idején a bizottság elé került tanulmányok alapján egyértelműen kiderült az, hogy ezen termékdíjak hatása nem inflációnövelő a gazdaságban.

Átnézve a költségvetési törvényt - minden évben néhány minisztériumi fejezetet szoktam átnézni -, idén is azt állapítottam meg nagy általánosságban, mint ahogy azt a tavalyi felszólalásomban is elmondtam, hogy mint évek óta a költségvetéseket, ezt is kissé bázisszemlélet uralja, vagyis zömmel bizonyos felszorzások tapasztalhatók az előző évi költségvetésekhez mérten.

Az első, amit konkrétan megnéztem, a Honvédelmi Minisztérium fejezete. A fejezeti szintű támogatásokban egy sort találtam, amin kicsit elcsodálkoztam, és ezzel kapcsolatban lenne egy kis mondanivalóm: a MiG 29-es szimulátor rendszerbe állítása 594,3 millió forint. A heti, illetve múlt heti híreket hallgatva nagyon csodálkoztam azon, hogy miért van szükség erre a szimulátorra, mert ahogy Kecskemétről érkeznek a hírek, nem biztos, hogy lesz, aki beül ebbe a szimulátorba, és gyakorolni tudja majd a MiG 29-es repülőgépek vezetését. A hírek arról szólnak, hogy számtalan ide tartozó, még világbajnok pilóta is kényszerül otthagyni a pályáját az új állománytábla-átsorolás, a kevesebb fizetés vagy a hosszú évek óta nem növekvő fizetés miatt.

 

(15.40)

 

Mindezek mellett arról is érkeztek a hírek, hogy nemcsak pilóták, hanem karbantartó személyzet, a hangárok személyzete is kényszerül elhagyni a bázist, amely személyeket, pilótákat nyilván lehet pótolni, csak ez a pótlás hatalmas költségbe kerül. Elgondolkodtató lenne, hogy mi érné meg jobban a Honvédelmi Minisztériumnak: a bérekre valamivel egy kicsit többet szánni, avagy a pilóták újraképzésére valamit költeni.

A másik minisztériumi fejezet, amit áttekintettem, a Gazdasági Minisztérium fejezete. Számos pozitívumot is találtam - és talán ellenzékiként néha ilyet is lehet mondani -, nagyon örültem annak, hogy a bérlakásprogramra valami elindul az országban, 4, illetve 5 milliárd forint előirányzat szerepel 2001-re, illetve 2002-re. A bérlakásprogram megoldása nagyon fontos lenne ebben az országban, ugyanis akár világ-, akár európai mértékkel mérünk, Magyarországon nagyon kevés az igazi, valódi bérlakás.

Ami viszont számomra hiány volt, az az, hogy a valamikori bérlakásállomány - amely zömmel magánkézbe került, értékesítették az önkormányzatok valamikor olcsó pénzért, megvették a tulajdonosaik - felújítására, karbantartására, korszerűsítésére viszont semmilyen támogatási rendszer kidolgozását nem találtam. Ez a feladat azért is égető lehet, mivel ezek a házak igen leromlott állapotban vannak, tulajdonosaik viszont kimondottan olyanok, akik képtelenek arra, hogy megfinanszírozzák ezt a nagy összeget, amibe a tatarozások kerülhetnek. Így célszerű lenne a kormánynak valamilyen támogatási rendszert, kedvezményes hitelt erre a területre is kidolgozni.

A fogyasztóvédelem területén találtam az intézményi támogatásoknál néminemű csökkenést, amelyet egyrészt kompenzálva láttam a civil fogyasztóvédelemnél; lehet, hogy a civil kontrollal erősödhet Magyarországon a fogyasztóvédelem, amely szerintem még mindig elég gyermekcipőben jár.

Szintén örömmel láttam, hogy az általam oly sokat emlegetett kis- és középvállalkozóknál a célelőirányzat jelentősen, a két év alatt gyakorlatilag több mint kétszeresére fog növekedni. Remélhetőleg ez valóban ahhoz a kis- és középvállalkozói réteghez fog eljutni, amelyik erre leginkább rászorult.

A környezetvédelmi bizottság tagjaként minden évben megvizsgálom a Környezetvédelmi Minisztérium fejezetét. Azt kell mondanom, hogy két évig bírálták kormánypártiak, ellenzékiek - és aztán leginkább a sajtó - az előző minisztert azzal, hogy képtelen a környezetvédelem érdekeinek érvényesítésére a kormányban. Ahogy ezt a jelenlegi fejezetet átnéztem, bizony az új miniszternek sem volt jobb a helyzete, úgy látom, ő sem tudta kellőképpen érvényesíteni a környezetvédelem érdekeit az elkövetkezendő kétéves költségvetésben. Bár a személyi juttatások az inflációnál nagyobb mértékben nőnek, de azt hiszem, ez elmondható a költségvetésnek szinte minden területére. Ez határozottan pozitívum, de a fejlesztésekre nemcsak reál-, néha még abszolút értékben is kevesebb jut az elkövetkezendő két évben.

Itt különösen egy dolgot emelnék ki: a környezetvédelmi felügyelőségek laborjait, amit a tavasszal is kénytelen voltam szóba hozni. A tiszai ciánszennyezés után került ez szóba, mégpedig oly módon, hogy bizonyos intézmények nem fogadták el a magyarországi környezetvédelmi laboratóriumok vizsgálati eredményeit, azért, mert annyira elavultak voltak a felszerelések. Sajnos, ahogy elnézem az elkövetkezendő kétéves költségvetést, ezeknek pótlására, korszerűsítésére nemigen fog jutni pénz az elkövetkezendőkben sem.

Évek óta minden költségvetési vitánál elmondom a vámosok helyzetét, mivel jómagam is többször járok vámhivatalban, és mindig kérik, hogy szólaljak fel az érdekükben. Fenyvessy Zoltán kollégám talán tegnapelőtt említette, hogy a közelmúltban látogatást tettünk a VPOP országos parancsnokságán és néhány budapesti vámhivatalban. Mindenütt egyértelműen elpanaszolták a vámosok, hogy nagyon rossz körülmények között dolgoznak, nagyon alacsonyak a fizetéseik, ebből kifolyólag hatalmas nagy a fluktuáció az állományban; ami szintén közvetett károkkal jár mind a nemzetgazdaság vagy szűkebben a vám- és pénzügyőrség részére, ugyanis egy jól képzett vámos taníttatása, oktatása rengeteg pénzbe kerül, és talán kár az, hogy egy-két évig dolgozik a vám- és pénzügyőrségnél, megszerzi azt a tapasztalatot, utána átmegy a másik oldalra, jól fizető cégek vámügynökeként vagy vámügyintézőjeként dolgozni.

Itt is vannak azért - most már ahogy a harmadik költségvetést megnéztem - pozitív elmozdulások. Azért a személyi juttatások 11,2 százalékos növekedése a jövő évben mindenképpen több mint az infláció, a felújításokra is jelentősen több összeg terveztetett, 210 helyett 300 millió forint, de ha megnézzük ezt a hatalmas szervezetet, ez a 300 millió forint az épületek felújítására, karbantartására bizonyára nem egy túl nagy összeg.

Örömteli, hogy a lakásépítés, lakástámogatás a VPOP fejezetén belül, ami a vámosok személyi állományának kedvező lehet, jelentős összegben megnövekedett. Ezt mindenképpen pozitívan értékeltük, illetve azt, hogy a vámmodernizációs feladatokra egy külön soron találtam még 265 millió forintot, ez nyilván összefügg az európai uniós csatlakozás előkészítésével.

Talán ha ez jól fog működni, jó helyre kerül ez a 265 millió forint, remélhetőleg közvetett hasznot is hozhat a költségvetésnek azzal, hogy a gazdálkodóknak kevesebb gondjuk, bajuk lesz a vámeljárásokkal, ily módon kevesebb költségbe kerül ez nekik, ami talán még egy kicsit antiinflációs hatású is lehet.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Homa János képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Bodzás Ferenc.

 

HOMA JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy emelkedő nemzet - hogy Németh László szavaival éljek - nem élhet meg az ünnep fényűzése nélkül. Márpedig most adott a pillanat az ünneplésre: az állam alapításának és a keresztség felvételének ezredik évéhez értünk mi, magyarok.

A magyar millennium alkalmából most együtt ünnepelünk, és együtt idézzük fel azok emlékét, akik ezer évvel ezelőtt fogcsikorgatva lettek az új hit követői, vagy egyáltalán nem tudtak szakítani pogány hitvilágukkal. Most együtt ünnepelünk, és együtt idézzük fel azok emlékét, akik kormányoztak, és akik lázadtak, akik jövőt építettek, és akik a múltat igyekeztek foggal-körömmel megmenteni.

Együtt ünnepelünk, pedig két évvel ezelőtt a költségvetés vitája során sokan fanyalogtak, amikor az előző kormány által elszabotált honfoglalási millecentenárium után az Orbán-kormány határozottan meghirdette a magyar állam ezeréves létének méltó megünneplését. Még olyan képviselőtársam is akadt, aki azt javasolta, hogy a mezőőri szolgálat megerősítésére fordítsuk a millenniumra szánt forintokat.

Mindannyian jól tudjuk, ezek nem csereszabatos dolgok, még ha fontos is a megtermett szőlő biztonsága. Tanuljunk az egyszerű szőlősgazdától, aki mindig tartott a szekrényben ünneplő ruhát, bármilyen nagy volt a szegénység.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor a magyar millennium kormánybiztosa, Nemeskürty István tanár úr 1999. január 4-én felhívással fordult a települési önkormányzatokhoz, intézményekhez, polgári és egyházi közösségekhez, 3500 jelentkezés érkezett a hivatalához. A jelentkezések nagy száma, a bennük feltüntetett programok sokasága bizonyítja, hogy a magyar államiság megünneplése olyan nemzeti ügy, mely mozgósítja az ország lakóit és a határon túli magyarságot is.

 

 

(15.50)

 

 

Ekkor fogalmazták meg a millennium szervezői a legfőbb tennivalókat, így például azt, hogy 2000-ben és 2001-ben lehetőleg minden településen tartsanak millenniumi emléknapot, mely alkalommal az önkormányzat átveszi a Magyar Köztársaság kormánya által adományozott millenniumi emlékzászlót. De az is cél volt, hogy a helybéli szervezők önkéntes vállalására alapozva minél több településen állítsanak maradandó emléket, jelentessenek meg helytörténeti kiadványokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mai napig 2030 településen vették át a millenniumi zászlót. A hagyományőrzés fontos gesztusa volt, hogy megjelent az Ezer esztendő című kétkötetes millenniumi olvasó- és énekeskönyv, melyet minden elsőosztályos ajándékba vihetett haza.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázati felhívásokkal szólította meg az országot. Pályázatai közül említést érdemel az épített örökség megóvása, felújítása, a kastélyprogram, a történelmi kertek, parkok, temetők, síremlékek, műemlékeket tartalmazó történelmi emlékhelyek megóvása elnevezésű pályázat, amelynek jóvoltából megannyi műemlék szépült meg eddig is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány költségvetésének kiemelt céljai között a család- és lakástámogatás, a gazdaságfejlesztés, a Széchenyi-terv, a minimálbér-emelés szerepel az első helyen, ugyanakkor a millenniumra is biztosítja a megfelelő összeget. Ennek keretében folytatódik és befejeződik a Szent György tér felújítása, a Szent István Bazilika, valamint a királyi városok rekonstrukciója. Ezeréves államiságunk megünneplésének jövő évi előirányzata 1 milliárd forint. Ez tartalmazza a kiemelt rendezvények előkészítésének, megvalósításának a forrásait, a pályázható támogatásokat, továbbá a program keretében megvalósuló műemlékvédelmi projektek és az újonnan létrejövő művészeti alkotások fedezetét. E témakörben érdemes még megemlíteni a Millenniumi Vallási Alap egyszeri 2 milliárdos támogatását. Az alap a nemzet történelmében jelentős szerepet játszó vallásokhoz kapcsolódó emlékek megőrzéséhez, felújításához, bemutatásához és új értékek létrehozásához nyújt segítséget.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy emelkedő nemzet nem élhet meg az ünnep fényűzése nélkül. Úgy érzem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt, az MDF és a Kisgazdapárt által alkotott kormány a költségvetés kiemelt céljai mellett nagyon is helyesen foglalkozik a millennium ügyével. Mert kötelességünk felújítani a műemléki épületeket, kastélyokat, kötelességünk újból megjelentetni a magyar irodalom remekeit, kötelességünk elővenni jogtalanul elfeledett zeneműveket, kötelességünk megemlékezni a magyar államiság és a keresztség felvételének ezredik évfordulójáról. Bizonyára minden józanul gondolkodó magyar polgár egyetért ezzel.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Homa János emelkedett szavaival nem akarok feltétlenül vitatkozni, de azért szeretném emlékeztetni őt a múlt egynémely tényére. Magyarország az a sajátos ország, ahol száz éve is volt egy millennium, akkor egy földalatti vasutat építettek például, az akkori kormány száz évvel ezelőtt fontosnak tartotta, hogy Budapest számára építsenek egy földalatti vasutat itt Budapesten, úgy is hívják, hogy a millenniumi földalatti vasút, ez volt az európai kontinens első földalatti vasútja, ma is ezzel büszkélkedünk a külföldiek előtt. Ekkor épült meg néhány olyan középület, mint a Műcsarnok is, amely azóta - sajátos módon - éppen a modern művészeteknek lett az egyik otthona.

A képviselő úr említette a Szent István Bazilika rekonstrukciójának a támogatását. Különböző pártállású katolikus képviselők éppen tegnap kaptak egy levelet a püspöki kartól, amelyben nagy szomorúságukat fejezik ki, hogy összesen 50 millió forintot szán az önök kormánya a Szent István Bazilikára - kevesebbet, mint a Horn-kormány annak idején, hadd tegyem hozzá. Úgyhogy amit ön elmondott, és az ön jó szándékát és emelkedettségét értem, de a tényekhez, ehhez a költségvetéshez és ahhoz, amit a nemzet joggal várna a kormánytól a 2000. esztendőben... - attól nagyon távol van.

Ha, mondjuk, a Nemzeti Színház az eredeti tervek szerint, ebben az évben átadásra került volna, az egy szép millenniumi ajándék lett volna az országnak. Szép ajándék lett volna az is, ha a metró továbbépül, és egy újabb millenniumi földalattival gazdagodik a főváros.

Köszönöm szépen. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Herczog Edit képviselő asszonynak, MSZP.

 

HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy rövid gondolatot engedjenek meg annak kapcsán, amit a millenniumról és az ezer évről hallottunk. Az ezer év annak az átgondolására is elég lehetett, hogy egy ország tündöklése vagy hanyatlása nemcsak a mindenkori kormányoktól függ, hanem az országban lakó emberek, az átlagemberek sorsának alakulásától is. Ha visszautalhatok egy pillanatra a családi támogatási rendszerről előbb lefolytatott vitára, ahol kiderült, hogy egy magyar faluban a száz óvodás közül 95 gyerek olyan szegény sorban él, hogy nem tud élni a családtámogatás jogával, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy tűzijáték ide vagy oda, tündöklik-e ez az ország éppen most vagy hanyatlik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak, tessék!

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Hegyi Gyula képviselő úr hozzászólására szeretnék reflektálni. A képviselő úr talán azt gondolja, hogy ami millennium címén történik az országban, az csak Budapesten történhet - szeretném elmondani, hogy ez nincs így. Ha ön végignézi, hogy 2000-ben és 2001-ben milyen események voltak az országban, akkor, azt gondolom, egyetérthet velem abban, hogy a kormány sokkal méltóbbképpen ünnepli meg ezt a millenniumot, mint ahogy néhány évvel ezelőtt az előző kormány a honfoglalást.

Hadd mondjam el azt is, hogy több száz helyen kerültek felállításra szobrok, több száz esetben került sor különböző műemlékek felújítására, és nem csak egyházi műemlékekről van szó. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a kulturális rendezvényeknek a száma, amelyekhez részben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, részben pedig a Millenniumi Kormánybiztosi Iroda és Programiroda adott támogatást. Ezek tehát azok a rendezvények, amelyek valamilyen módon a kultúra, a történelmi múlt és a nemzeti örökség részét képezik. De hogy meglássa, ezen túlmenőleg mi történik az országban, azt gondolom, elég, ha picit jobban körülnéz. Hiszen önmagában az, hogy egy autópálya épül Magyarországon, lehet, hogy annyit ad ennek az országnak, mint amennyit a múlt században a kontinens valóban első, Európában csak a második földalattija adott.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Bodzás Ferenc képviselő úrnak, MSZP.

 

BODZÁS FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2001-2002. évi költségvetéséről kívánok véleményt mondani.

Az FVM-fejezet kiadási főösszege 309,8 milliárd, mintegy 10 százalékos reálérték-növekedést mutat 2001-ben. 2002-ben viszont 318,9 milliárd, amely 5 százalékos csökkenés előirányzását jelenti 2001-hez képest. A kétéves költségvetési források ilyen aszimmetrikus elosztása indokolatlan és félrevezető. Ezt csak úgy lehet szinkronba hozni, ha a 2002-es költségvetést nem egész évre számoljuk, hanem csak, mondjuk, négy hónapra, akkor ott is kijön a pozitív eredmény. Valószínű tehát, hogy a kormány a 2002-es évet valamilyen meggondolásból csak májusig számolja, nehéz helyzetbe hozva az utána következő igényeket.

Szép fejlődés várható viszont a falugazdász-hálózatban, mert 300 fővel nő a létszám. Ezenfelül 600 fővel növekszik a megyei földművelésügyi hivatalok létszáma, indoklás és funkciómegjelölés nélkül. Jól meg van szerkesztve, mert minél szétaprózottabb a termelés, annál több ügyintéző kell hozzá - garantáltan sikertelenül. Mert agrárkibontakozási program, az nincs; ökológiai, társadalmi, gazdasági adottságokat figyelembe vevő gazdálkodási rendszer, az nincs. Nincs tisztázva az állami, a szövetkezeti, a magángazdálkodók szerepe, optimális mérete, feladata, funkciói.

 

 

(16.00)

 

Senki nem dolgozta ki, hogy egy négytagú családot milyen termelési profillal, hány hektáron gazdálkodva lehet európai módon eltartani. A kormányzati döntések következetlenek, a döntéshozók alulinformáltak. A termelők jelentős része a vakvilágba termel, amit a piac vagy visszaigazol, vagy nem. Lásd, a jelenlegi almahelyzet, amikor sorbaállnak a léüzemeknél a termelők, illetve az étkezési almát termelők pedig arra várnak, hogy a moszkvai üzlet mikor lesz megkötve, hiszen a miniszter úr bejelentette, hogy Moszkvában eladott 35 ezer tonna almát, és utána, amikor megkérdezték, azt mondta, nem tud arról, hogy meg van-e kötve az üzlet, mint ahogy nem tud arról, hogy mennyi pénz megy el a sportra, nem tud arról, hogy az alapítvány mennyi pénzt ad iskoláknak, egyházaknak, egyszóval semmiről nem tud, hiszen, megmondta, mindenki tudhatja, hogy ő pénzzel nem gazdálkodik.

Alapvető különbséget lehet felfedezni a Fidesz által vezetett minisztériumok koncepciója és a Független Kisgazdapárt által vezetett minisztériumok gyakorlata között. Míg az előbbinél a versenyképes rétegek támogatását helyezik előtérbe, addig az FVM tűzzel-vassal eléri, hogy a méretben, felszereltségben, szaktudásban versenyképes alakulatokat, jogutód társaságokat, szövetkezeteket megsemmisítse. Az a kérdés, milyen létszámot képviselnek a vesztesek, kompenzálható-e az elszegényedés az eleve gazdaságtalan, haszontalan foglalkoztatással, a nadrágszíjparcellákon történő kapirgálással. A magyar mezőgazdasági kultúra lehetővé tette volna az EU-hoz való felzárkózást, ha nem rombolták volna le. Még most is képes lenne a megújulásra a nagyüzemet ismerő szakembergárda, de ezt a kormány nem engedheti meg, mert ellenkezik a politikai meggyőződésével. Ezért nem kaphatnak támogatást például a háromszáz hektáron felül gazdálkodó gazdák. Menjenek inkább tönkre, és akkor jöhetnek a hollandok!

Azt persze nem tudja adaptálni a kormányzat, hogy a versenyben koncentrálódik a termelés, és a nagyok sikeresebbek. Dániában például az összes vágósertést három vágóhídon dolgozzák fel. Nyilván kevesebb támogatással hozzásegítették őket ahhoz, hogy megfeleljenek az EU-szabványnak. Nálunk viszont több száz vágóhíd működik, exporttermelésre nem alkalmasak, hiszen ezeket nem az FVM minősíti. Az alkalmassá tétel pedig sokkal több támogatást igényelne, miután szétszórtak, és nem felelnek meg méretben sem az igényeknek. Természetesen a minisztérium szerepzavarban van, hiszen a hatósági feladatok mellett a szolgáltatásokat is maga akarja végezni, minden funkciót önállóan, senkitől sem zavartatva akarja elvégezni.

Számos EU-tagállamban - Svédország, Franciaország, Portugália, Írország - a gyakorlat az, hogy az integrálás kulcskérdése a megfelelően kialakított párbeszéden alapuló döntési rendszer. Az Agrárszövetség szerint a hatékony agrárlobbi sem működhet a parlament, a kormány, az érdekképviseletek kellő súlya nélkül. Nálunk a termelői érdekképviselet ki van kapcsolva a pályázatok elbírálásából és az ellenőrzésből. Jelenleg a kamarák bedarálása van soron, hiszen az agrárkamara szervezeti megújulása során a kisgazda jelöltek nem tudtak kellő pozíciókat megkaparintani, így nem számíthatnak támogatásra. De probléma van a támogatás mértékével is, mert az 1997. évi agrártörvény szerint a GDP emelkedésével arányosan kellene fejlesztésre fordítani. A felhasznált pénzeknek pedig a hatékonyságot kellene szolgálni, hiszen a jelenlegi módszer, a verseny tudatos korlátozása, felér a tisztességtelen piaci magatartással. Van viszont pozitív dolog is, mert a Számvevőszék véleménye nyomán megállapíthatom, hogy a saját és intézményi előirányzatból, amit bevételként irányoztak elő az előző években, többek között az elmúlt évben is a 28 milliárd, és nem valósult meg, azt ma már nem irányozták elő, tehát nem fog egy előrelátható hiányt okozni év végén.

Nem valósult meg, és nem lehet a költségvetésben rálelni a terület- és vidékfejlesztési támogatásokra sem olyan mértékben, ahogy azt 1999-ben a pénzügyminiszter ígérte. Valószínűleg nem fog megvalósulni például az észak-alföldi elmaradottságot oldani hivatott útépítés, például a hajdúsági városok elkerülő útja, nem beszélve a Záhony és Nyíregyháza közötti szakaszon a Berkeszt elkerülő szakaszról. Igaz, hogy a turisztikai fejlesztésre emelt támogatást szánnak, de a Felső-Tisza menti területekre el is kell jutni, úgy az iparfejlesztési tőkének, mint a turistáknak. Nem elég tehát deklarálni, hogy az elmaradott térségek kiemelt támogatást kapnak, mert összehasonlítva más térségekkel, amelyek nincsenek kiemelve, mégis kétszer-háromszor többet használhatnak fel e költségvetési terv szerint. Tehát ez a költségvetés részünkről nem támogatható.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, Fidesz.

 

TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Államtitkár Úr! Bodzás képviselő úrnak a felszólalására szeretnék reagálni. A felszólalását azzal kezdte, hogy tett egy megállapodást, hogy a minisztériumi fejezeti főösszeg reálértéken 2001-re 10 százalékkal növekszik ugyan, de aztán csökkenni fog.

Nagyon érdekes számomra, hogy az elmúlt években egész más számsorokkal operáltak, akkor egész más számsort ragadtak ki, és egész más számsorral próbálták bizonyítani, hogy mennyire nem tartja be az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt a kormányzat. Azért szeretném idézni, hogy mit mond az 1997. évi CXVI. törvény: "A központi költségvetés évenkénti elfogadása során az Országgyűlés biztosítja, hogy az agrárgazdaság, benne a mezőgazdaság közvetlen céljaira, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésére és megőrzésére, valamint a vidékfejlesztés agrárcélokat szolgáló programjaira az 1998. évi bázishoz viszonyítottan reálértékben legalább a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegű támogatást lehessen fordítani."

Hogy ez tényleg teljesül-e, itt nem azt kell megnéznünk, hogy a minisztériumi fejezetnek a végösszege hogyan változik. Ebben sok minden van azokon az összegeken kívül, amelyek az agrárgazdaságba támogatásként irányulnak. Ha viszont ténylegesen azokat az összegeket nézzük meg, amelyek támogatásként, piacrajutási támogatásként, költségcsökkentő támogatásként, beruházási támogatásként odajutnak, ha ezeket a számokat nézzük meg, és az 1998-as bázist figyelembe véve összevetjük a GDP-változással, akkor viszont azt kell megállapítanunk, hogy ez az arány 2001-ben 25 százalékkal haladja meg az elvárásokat, amelyek a törvényben vannak, és 2002-ben is 10 százalékkal haladja meg az elvárásokat. Tehát én azt mondom, hogy azt a számsort találjuk meg, mert az ellenzéki képviselők nagyon szeretik mindig más számokkal igazolni az igazukat, én azt kérem, hogy azt a számsort ragadjuk meg, amely ténylegesen kifejezi az elvárásokat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Ivanics István képviselő úrnak, Fidesz.

 

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2001-2002-es költségvetés kiemelt feladata a bérhelyzet javítása, a gyermeket nevelőknek az esélyegyenlősége, annak megteremtése, viszont fontos kérdés számunkra, hogy hol élünk, tehát az az élet, amelyet mi Magyarországon meg tudunk élni, és a gyerekeinknek, az unokáinknak a lehetőségei milyen térben zajlanak. Ehhez szeretnék néhány gondolatot elmondani.

Mint az Alföldön élő ember, megkísérelem felhívni a figyelmet hazánk legnagyobb tájegységének gondjaira, az előttünk álló feladatokra. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy reformkori méretű feladatok tornyosulnak előttünk, sajnos nem dinamikusan növekvő lakosságszám mellett, hanem fogyó és idősödő népesség mellett. Ismert Alföldünk kényes ökológiai egyensúlya, rendkívül szélsőséges időjárása, csapadékmennyisége. Talán kevésbé köztudott, hogy ugyanakkor mikroklimatikusan nagyon különböző adottságok vannak még az Alföldön is. Ezek megváltozása növényi kultúrák eddig gazdaságos és biztonságos termelését teszi kétségessé.

 

 

(16.10)

 

Elég csak a Kiskunság eltűnt szikes tavaira, vizes élőhelyeire utalni; az utóbbi 30-35 év során több mint 400 tó szűnt meg a vízre oly érzékeny tájon. A nagy kiterjedésű puszták, homokvonulatok csak kiadást igényelnek tulajdonosaiktól, a külföldi számára egyórányi látogatás erejéig érdekesség az európai szavanna látványa, de az itt élő ember nosztalgiával gondol a valamikor halat, vadat adó gazdag vizes élőhelyekre, gyönyörű erdőkre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk a lehetőség, hogy újraformáljuk országunk legnagyobb tájegységét. Egy jó példa is van már előttünk, ez pedig a Balaton régió. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ma már a Balatonra nemcsak rehabilitációs célból, hanem fejlesztési célokból is olyan pénzösszegeket tudunk biztosítani, ami a vízminőség javításán kívül valóban egy olyan infrastruktúrát teremt a Balaton köré, amely kerékpárutakkal, közműhálózatokkal látja el, és egy olyan európai színvonalú tájegység jön létre, amely valóban a megtartóképességet és a profitszerzést is biztosítja; és ha ezzel összevetjük alföldi térségünket, akkor azért megállapíthatjuk, hogy ez a térség még valóban nagyon mögötte jár, hiszen most tudjuk az elmúlt évek elhanyagolt vízvédelmi rendszereit pótolni, ugyanis a megelőző négy esztendőben összességében 5,5 milliárdnyi összeg került az árvízvédekezésre. Ugyanezt a jelenlegi kormány egy év alatt biztosítja, tehát a kormány indulásától kezdődően minden évben 6 milliárdnyi árvízvédelmi összeget fordítunk a töltések korszerűsítésére, hiszen egy olyan fontos feladatot is ellát a jó töltés, hogy az árvízvédekezés költségeit 1:10 arányban javítja, vagyis ott, ahol nincsenek korszerű árvízvédelmi rendszerek, tízszer többe kerül a védekezés egy árvizes időszakban, nem beszélve az óriási kockázatról, amit magában rejt egy ilyen árvízvédekezés.

Természetesen örülünk annak, hogy ez az alaphelyzet gyökeresen megváltozik, tehát megteremti a költségvetés azt a lehetőséget, hogy az alföldi gazdálkodást meghatározó fő folyóink biztonságos mederben folyjanak. Ehhez kellene nekünk kapcsolódni, hogy utána magát a régiót is a megfelelő versenyelőnybe hozzuk az európai uniós csatlakozás előtt.

Ehhez egy jó kapaszkodót kínál most a Széchenyi-terv, hiszen itt 290 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy szerencsés allokációja folytán, úgy gondolom, az Alföldünket is olyan helyzetbe tudjuk hozni, hogy valóban a vetőmagtermesztés és a szántóföldi növénytermesztés mellett a kertészethez és a kertgazdasághoz, a vízgazdálkodáshoz, a haltenyésztéshez és számos olyan tevékenységhez, amely az Alföldön szinte szükségszerűen egyedül művelhető - tehát az itt élő embereknek ez egyben kényszerűség is, nemcsak lehetőség, mert ezek a kitörési pontjai az itteni gazdálkodásnak -, megfelelő kereteket nyújt az FVM költségvetése; és mondhatjuk, hogy a többi ágazat is bizonyos mértékig rásegít. Rásegít erre a vízgazdálkodás, hiszen a Duna és a Tisza vízgazdálkodási lehetőségei az Alföld öntözésében nagyon szoros együttműködést igényelnek a két tárca részéről; elég csak arról beszélni, hogy a Soroksári Duna-ág a Duna-Tisza közének több mint felét ellátja vízzel, és nem mindegy, hogy ez milyen módon, milyen védműveken, milyen vízi beruházásokon keresztül valósul meg, milyen biztonsággal történik.

Természetesen kapcsolódik ehhez az az alapvető kérdés is, hogy ezt a nagy tájegységet, az Alföldet hogyan tudjuk megközelíteni. Szinte a közelmúltig egy egészen extrém eset állt be Magyarországon; a bajai és a dunaföldvári híd állagának súlyos leromlásával Budapest alatt nem volt normális közlekedési útvonal a Dunántúl és az Alföld között. Úgy gondolom, képviselőtársaimnak nem kell bemutatni, hogy mit jelent ez egy olyan országnál, amelyet a Duna pontosan kettészel, és a gazdálkodás szempontjából mit jelent a régiók egymáshoz való kapcsolódásában.

A bajai Duna-híd rekonstrukciója befejeződött, a dunaföldvári híd pedig most a legjobb úton halad afelé, hogy hamarosan ott is normális forgalom jöhessen létre. Természetesen ez messzemenően nem elég; szükséges a szekszárdi híd mielőbbi megépítése, ami szintén beindult - a szerződések tudomásom szerint megkötésre kerültek, és még ebben a ciklusban beindulhat a híd és a kapcsolódó művek megépítése -, de véleményem szerint szükséges az egész Alföld és Magyarország közlekedési struktúrájának korszerűbbé tételéhez a dunaújvárosi híd megépítése is. Ez Budapest vonatkozásában is egy igen komoly könnyítést jelenthet, hiszen a Nyugat-Európa felé való tranzitforgalmat teljesen fölösleges az M0-ás autóútra behozni; ismerjük az itt kialakult súlyos helyzetet, ezen gyökeresen tudna változtatni a dunaújvárosi híd.

Egy nagyon fontos támogatási program van még az FVM költségvetési tételei között, ez pedig a határon átnyúló CBC-program. Ennek támogatására mindössze 1 milliárd forintot irányoz elő a tárca költségvetése, de ez így is 7,5 milliárd kiadási előirányzatot tesz lehetővé. Úgy gondolom, ez a következő eleme az alföldi térség felhozatalának, hiszen nem képzelhető el ez a nagyon érzékeny ökológiai rendszer anélkül, hogy ne hatolnánk át, illetve ne kapcsolódnánk a vajdasági, bánáti és kárpátaljai területekhez, hiszen vízrajzilag és egyéb szempontból kereskedelmi és egyéb munkamegosztási lehetőségeket is csak úgy tudunk kihasználni, ha ezeket a határmenti programokat tényleg színvonalasan és gondosan végrehajtjuk, együttműködve a környező országok gazdaságaival. Remélem, hogy ehhez a parlament is megfelelő támogatást tud adni, a kormány pedig ütemesen és fegyelmezetten hajtja végre a következő két év ilyen irányú tevékenységeit, és akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy valóban, Magyarország ebben a költségvetési periódusban elindult egy olyan pályán, amely a jövő szempontjából tényleg meghatározó, fölfelé ívelő, nem a stagnálás, hanem a fejlődés, az Európához való csatlakozás kritériumait teljesíti.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, SZDSZ.

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Már többször mondtam ilyen nagy nemzetgazdasági kérdések vitájánál, hogy szomorúan veszek részt ebben a vitában, mert bizonyos egyszerű közgazdasági alapkérdésekben nem tudunk - képviselők - a jelek szerint együttes véleményt kialakítani.

 

(16.20)

 

Nevezetesen: abban a kérdésben, hogy abban az időszakban, a 2001. és a 2002. évben milyen a magyar társadalom gazdasági helyzete. Nyilvánvaló dolog, hogy könnyebb egy gazdasági növekedés ideje alatt költségvetést csinálni, mint akkor, amikor az eladósodottság és a gazdasági visszaesés következtében súlyos gazdasági nehézségekkel kell szembeállni, és minden költekezést vissza kell fogni. Nyilvánvaló, hogy most egy növekedési időszakban vagyunk, és ez könnyíti a feladatokat, és szimpatikusabbá teszi a költségvetés előterjesztésének a gondolatait.

A másik dolog, amit azonban figyelembe kell venni, hogy az a gazdasági növekedés, amely most jellemzi a magyar társadalom helyzetét, még messze nem egy kedvező helyzetben, egy társadalom számára elfogadható és kedvezőnek minősített jövedelem- és közszolgáltatási színvonal mellett kialakult helyzetben, hanem egy nehezen elviselhető helyzetben történik, amikor a gazdaság termelőképessége a jelentős tőkecsoportok egyes részletei számára még nem alakult kedvezően, és amikor a fogyasztás színvonala a társadalom jelentős részére súlyos nehézségeket jelent.

Ilyenkor sem könnyű, csak könnyebb költségvetést készíteni, hiszen az igények a költségvetéssel kapcsolatosan lényegesen nagyobbak mind a beruházások, mind infrastrukturális területeken, mind az életszínvonalat meghatározó kérdésekben. És az, hogy ezekkel a nehézségekkel szembe kell néznünk, és ilyen nehézségek mellett nem az igények százszázalékos kielégítésére, hanem a racionalitásra és a társadalmi fejlődés és növekedés szempontjaira kell kormányoldalon és ellenzéki oldalon is figyelemmel lenni, ez egy olyan feladat, amivel, úgy látszik, nehezen birkózunk meg.

Én már sok kérdést vetettem föl a folyamatos viták kapcsán, az infrastrukturális beruházások kérdését, a magyar tőkeállomány kérdését az országban, amelyek mind jelentős állami beavatkozásokat követelnének a rendbehozás szempontjából. Ma csak egy kérdést akarok említeni, és abban kissé elmélyedni, ez a minimálbér kérdése.

Mindenki tudja, egyetért azzal, hogy Magyarország bérszínvonala a magyar társadalom teljesítőképességéhez, úgy értem, hogy felkészültségéhez, intellektuális és termelésiszínvonal-teljesítő képességéhez képest alacsony, és alacsony akkor is, ha a nemzetközi összehasonlításban megnézzük a Lajtán túl élő, hasonló képzettséggel rendelkező emberek jövedelmét, és azt összehasonlítjuk a magyar jövedelemmel. Ilyen körülmények között természetes dolog, hogy a minimálbér nagyon határozott növekedését és ezzel a bérszínvonal általános, határozott növekedését nem lehet nem kedvezőnek minősíteni. A kérdés azonban nem egyszerűen az, hogy szeretünk-e valamit, hanem hogy annak, amit végrehajtunk, milyen következményei vannak, és azt végiggondoltuk-e.

Nekem meggyőződésem, hogy mivel nemcsak a bérszínvonal alacsony, amiről már említést tettem, hanem a bérszínvonal, a jövedelem-színvonalak szóródása is nagyon nagy, ezért a minimálbér növekedése egy nagyon fontos kérdés. Amit meg kell gondolni: ott, ahol a minimálbér növekedése sokkszerűen hat az ott lévő vállalatokra, mit szabad végrehajtani, és szabad-e azon vállalatok együttműködése nélkül akciókat végrehajtani.

Nagyon jelentős kérdés ez, hiszen ha az ipari üzemeknek az a része, amely ma még nem tudott alkalmazkodni az új termelési feltételekhez és az új keresleti feltételekhez, és jelentős mértékben foglalkoztat minimálbéren embereket, a hirtelen növekedés hatására bajba kerülhetnek. Hiszen nemcsak a minimálbért kell megemelniük, hanem a mérnökeik fizetését is meg kell emelniük, és a nagyobb szakképzettséggel rendelkező munkásaiknak és vezető, szakképzett munkásaiknak a fizetését is meg kell emelniük, mert nem elviselhető, hogy a minimálbér-színvonalon kapjon mindenki fizetést vagy azt megközelítő fizetése legyen a szakképzett embereknek is. Ez pedig jelentős költségnövekedést hoz létre sok iparágban, sok regionális területen.

Kiemelem a textilipart és a ruházati ipart, de ezenkívül még számtalan iparágat tudok megnevezni, ahol ez jelentős bérnövekedést ad. Ezeknek a vállalatoknak a helyzetéről azt állítja a kormány, hogy a járulékfizetés csökkenésével lényegében kiegyenlítődik a problémájuk. Ez lehetséges, hogy igaz az ország egész ipari termelésére vagy az egész piaci jellegű értéktermelésre, de biztos, hogy nem igaz egyes ágazatokra, egyes régiókra és jelentős számú vállalatra.

Ezekkel a vállalatokkal mi lesz? - ez a kérdés. Mert ha itt ennek a következtében vagy a feketemunka fog növekedni, vagy a munkanélküliség elbocsátások következtében fog növekedni, a csökkenő tevékenységek hatására, akkor ez jelentős károkat fog okozni, súlyos társadalmi helyzetet és költségvetési kiadásokat is, hiszen azokat, akiket elbocsátottak, más módon kell majd támogatni.

Ennél súlyosabb kérdés az, ami a közszolgáltatás területén van, ahol az egészségügyben, a betegellátásban, az aggok menhelyében, a gyerekintézmények ellátásában számtalan olyan, közpénzből működő intézmény van, ahol a minimálbér nem számít kivételesnek és különlegesen alacsonynak. Ezeknél ugyanaz a helyzet alakul ki, mint a rossz helyzetben lévő vállalatoknál.

Mi fog itt történni? A kormány azt állítja, de én nem találom meg ezeket a számokat az előterjesztésben, hogy ennek a kompenzálására megfelelő támogatási többleteket biztosít. Támogatási többletet kell itt biztosítani nemcsak arra, hogy a minimálbér növekedését közvetlenül fedezzék, hanem a minimálbér-növekedés következtében kialakuló bérnövekedés egészének a nagy részét kellene kompenzálni. Ha ezeken a területeken más bevételi forrás nincs, akkor az egészét kéne kompenzálni. Ha ez nem történik meg, akkor nemcsak az a probléma fog kialakulni, hogy itt is szélesedik a feketemunka köre, nemcsak az a kérdés, hogy az elbocsátások köre is növekedni fog, hanem az is, hogy a közszolgáltatások színvonala és mennyisége is csökkenni fog, ami a társadalmat nagyon súlyosan érinti.

Ilyen ügyekben csak az ott dolgozó emberekkel, az ott dolgozó vállalkozókkal és az ott dolgozó intézményvezetőkkel, konszenzussal lehet racionális lépéseket tenni. A kormánynak nincs lehetősége és joga ebbe egyértelműen, közvetlenül beavatkozni, mert a kormány nincs olyan helyzetben, hogy ezeket a vállalatokat olyan mértékben kézben tartsa, hogy egy ilyen jelentős intézkedés összes következményével számoljon.

 

 

(16.30)

 

 

Nincs a világon egy olyan ország sem, ahol a minimálbér be van vezetve, és a minimálbér változtatását kormánydöntésekkel kívánják intézni.

Tehát én önmagában véve a javaslatot nem tartom megfelelően alátámasztottnak, annak ellenére, hogy örülnék, ha ezt sikerülne megfelelően alátámasztani, és a sikerét biztosítani. A végrehajtásának a módját pedig katasztrofálisnak tekintem, aminek nagyon súlyos társadalmi következményei lehetnek.

Ennek alapján ezen pontban is azt kell mondanom, hogy a költségvetés előkészítése nem megfelelő.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Ivanics István képviselő úrnak, Fidesz.

 

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tardos Márton képviselőtársunk kimondottan csak a minimálbér kérdésével foglalkozott. Meg kell jegyeznem, hogy jogosak ezek a megközelítések, hogy ezek gazdaságilag természetesen következményeket vonnak maguk után.

De azt messzemenően elutasítom, és nem értek vele egyet, hogy ez katasztrofális következményeket hozna a magyar ipar bármely szegmensében, hiszen a bérlemaradásunk olyan mértékű az Európai Uniótól és - talán mondhatnánk a minimálbér vonatkozásában - a környező országokétól is, hogy esélyünk se lesz, ha ebben nem teszünk határozott lépéseket, hogy megfelelő szinten álljunk akkor, amikor ez szükséges. Azt is mellé kell tenni, amiről képviselőtársam egyáltalán nem szólt, hogy ez egy természetes következményt is von maga után, hogy a termelékenység változására jótékony hatással lesz.

Úgy gondolom, hogy ez nagy lehetőséget jelent. Magyarország nagyon nagy eredményeket ért el a termelékenység növekedésében. Úgy gondolom, ha némi munkaerő-problémát okoz is ez például a textiliparban, akkor is csak a pozitív hatásait figyelembe véve, úgy érzem, az egész gazdaságra is jótékonyan fog hatni, nem beszélve a társadalmi igazságosság alapkérdéséről, ami mellett mi, politikusok abszolút nem mehetünk el. Ez viszont azt támasztja alá, hogy erre szükség van.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én abból indulok ki, hogy a minimálbér 40 ezer forintra való felemelése alapvetően jó és hasznos dolog, de a kormánynak meg kell teremteni a további feltételeket hozzá, hogy a bértábla természetesen a kicsit magasabban keresők esetében is hasonlóan emelkedjen, és hogy a képzés, a tudás valóban értékelődjék a bérben, amit a munkavállalók kapnak. Tehát ha ez egy első lépés, világosan látnánk, hogy ezt milyen következő lépések követnék, akkor biztos még jobb szívvel tudnánk fogadni.

Az előző vitákra is visszatérve egy dologra mindenképpen szeretnék emlékeztetni, ami valahogy kimarad a költségvetési vitában meg általában a gondolkodásunkban is. Ez pedig az, hogy Magyarországon ha valami katasztrofális, többek között a foglalkoztatás igen alacsony foka feltétlenül ennek nevezhető. Magyarországon a felnőtt lakosság 53-54 százaléka foglalkoztatott, az Európai Unióban ez az átlag 70 százalék körüli. Ehhez hozzájárul nálunk a viszony alacsony nyugdíj, a nők relatív alacsony foglalkoztatottsága, és ebből következik az, amit az előbb már próbáltam mondani - és természetesen a mostani vitára is áll -, hogy ezért kellenek a bérpolitikán kívül más szociálpolitikai eszközök is, hiszen ha a felnőtt lakosságnak csak fele dolgozik, akkor könnyű belátni, hogy csak és kizárólag vagy főleg a bérrel aligha befolyásolható a társadalmi igazságosság, amit Ivanics István képviselőtársam is említett.

Végül pedig meg kell említeni itt is azt, hogy vannak bizonyos munkáltatók - az önkormányzati és az egyházi munkáltatók, hogy ez utóbbira is felhívjam a figyelmet -, amelyek jellegzetesen nagy tömegben foglalkoztatnak olyan embereket, akiknek most a bérét föl kell emelni a minimálbérre. Sok esetben a foglalkoztatottaik többsége ebből a kategóriából kerül ki, ahol oktatás van, ahol óvoda van, ahol szociális létesítmények vannak. És bizony, azt látjuk, hogy ehhez a megfelelő ellentételezést nemigen kapják meg.

Köszönöm.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Tardos képviselő úr hozzászólására szeretnék némi gondolat felvázolásával reflektálni. Nagy tisztelettel hallgattam képviselő úr fejtegetését. Én is szomorú vagyok, ha nem tudunk megegyezni. Gondolom - ahogy ön is fölvezette -, egy költségvetési vita során teljes körű egyezségre kormánypártok és ellenzék nagyon nehezen fog jutni. De azt hiszem, nagyon sok mindenben meg tudunk egyezni. És lám, Hegyi Gyula képviselőtársam is fontosnak tartotta, hogy a minimálbér 40 ezer forintra felemelődjék, tehát hogy ez a lépés minél előbb végbemenjen. Én úgy hiszen, hogy képviselő úr szavaiban is benne volt az, hogy egyetért ezzel a 40 ezer forinttal.

Én úgy hiszem, hogy az a folyamat, amelyik húzza ennek a megvalósítását, hogy nem jön létre az egyezség immár lassan fél éve tartó tárgyalássorozat eredményeként is, nem akadályozhatja meg, hogy a társadalom, a gazdaság számára egy ilyen fontos lépés létrejönnék. Én azt tartanám katasztrofálisnak a gazdaság szempontjából is, ha ezek az emelések nem történnének meg.

Engedje meg képviselő úr, hogy Vértes Andrásnak, a Gazdaságkutató Részvénytársaság elnökének nemrég a rádió reggeli műsorában elhangzott interjújából idézzek néhány gondolatot, természetesen szabadon. Ő azt mondta: azért is jó lenne, ha erre a 40 ezer forintos minimálbér-emelésre sor kerülne, mert tudomásul kell venni, hogy a mögöttünk hagyott években a lakosság a különben szokásos beruházásait elhanyagolta, éppen azért, mert a reálbércsökkenések miatt nem volt megfelelő forrása. Ezek elsősorban ruházati beruházások, lakásfelújítások, amelyek pontosan abban az ágazatban jelenthetnek kompenzációt majd a hagyományos vámterületi magyar gazdaságnak - mivelhogy többlet-vásárlóerőt biztosítanak majd ezen a területen -, amelyeket képviselő úr is említett.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretnék én is Tardos Márton képviselő úr szavaira reagálni. Teszem ezt mindazért, mert bevallom, nagy tisztelője vagyok professzor úr tudásának.

Említette beszéde elején, hogy szomorú, mert elbeszélünk egymás mellett; és tesszük a legtöbbször akkor, amikor a két kormány gazdaságpolitikai megítéléséről van talán szó. Azért térek csak ki rá röviden, hogy talán mindannyiunk számára világos legyen, hogy miről is beszélünk mi, miről is beszélünk a kormányoldalon, amikor beszélünk a Bokros-csomagról, és beszélünk másról is.

Arról beszélünk - és azt egyikünk sem vitatja -, hogy különböző gazdasági helyzetekben különböző, más gazdaságpolitikát kell vitatni. Mi pusztán annyit állítunk, hogy lévén most is más gazdaságpolitikát folytatunk, mint folytatnának önök ugyanebben a helyzetben - ezt önök többször elmondták -, így abban a szituációban is más gazdaságpolitikát folytattunk volna, mint önök.

A mi megítélésünk szerint nem az a baj, hogy az önök gazdaságpolitikája nem pont ugyanaz abban a helyzetben, mint a mienk most, hanem az a probléma, hogy az önök gazdaságpolitikája nem jött be abban az időben sem. Ez a mi véleményünk, összesen erről beszélünk és nem másról.

A minimálbérrel kapcsolatban pedig két nagyon rövid megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy talán fogadjuk el azt, hogy a minimálbérnek összesen akkor van egyáltalán értelme, ha ez a szám, ez az összeg legalább lehetőséget teremt az ebből a jövedelemből való megélhetésre. Ha ez a szám olyan alacsony, aminek nincsen köze a megélhetéshez, akkor teljesen fölösleges minimálbérről beszélni.

Én megértem képviselőtársam aggodalmait, de higgye el, hogy vannak olyan szituációk az életben, amikor a fiatalok merészebbek, bátrabbak tudnak lenni, mint az idősebbek. Ez most egy ilyen szituáció. Én azt mondom, vágjunk bele, be fog jönni.

Köszönöm figyelmüket.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, SZDSZ.

 

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nehéz dolog két percben reagálni ezekre az érvekre. Nem is fogok tudni, úgyhogy szívesen beszélgetnék önökkel négyszemközt is ezekről az ügyekről.

A véleményem az - és ezt kifejtettem -, hogy jó lenne a minimálbér jelentős növekedése. Nem ez a problémám. Az problémám, hogy a 40 ezer forint és az ezzel kapcsolatos összes következtetések végig vannak-e tisztességesen gondolva. Az a benyomásom, hogy itt vannak súlyos hibák.

 

 

(16.40)

 

Jó lenne, ha meg lehetne csinálni. Nagyon lényegesnek tartom azonban azt a szempontot, hogy ilyen ügyben úgy kell beavatkozni, hogy meg kell tudni győzni a vállalkozókat és a munkavállalókat arról, hogy ez a változás hogy fog számukra megnyugtató helyzetet teremteni, mert a piacgazdaság olyan jellegű, hogy ott nem lehet központi döntésekkel és miniszteriális beavatkozásokkal sikert elérni. Ennek az a következménye, hogy nincs olyan ország a világon, ahol a minimálbér működne és a kormány rendelkezne a minimálbér fölött. Ezt tripartit megállapodásokon az érdekeltek együtt hozzák meg.

A másik kérdés, amiről végképp nem lesz időm beszélni, a Bokros-csomag ügye. Amikor az Antall-kormány 1992-93-ban észrevette, hogy a politikai helyzet romlik a számára, mert az életszínvonal jelentősen csökken, elkezdte növelni az életszínvonalat - igaz, hogy nagyon alacsony színvonalon -, ennek következtében azok a feszültségek, amelyek a 1989-es változás következtében kialakultak, 1994-95-ben kulmináltak és nagy bajt okoztak. Aki azt jobban meg tudta volna oldani, mint a kormány, az előtt le kell emelni a kalapot, de ilyen nincs. Kelet-Európában minden országnak végre kellett hajtani valamit, ami nagyon hasonlít a Bokros-csomaghoz.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Vargáné Kerékgyártó Ildikónak.

 

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a magyar parlamentben nincs olyan országgyűlési képviselő, aki ne értene egyet azzal, hogy a minimálbér megemelkedjen 40 ezer forintra. Csak azért fejtjük ki unos-untalan aggályainkat, hogy legyen megteremtve a feltétele annak, hogy ez ne járjon együtt munkanélküliséggel, a kis- és középvállalkozások tönkremenetelével, és a hátrányos régiók ne kerüljenek még hátrányosabb helyzetbe.

Engedjenek meg egy konkrét példát. Én Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vagyok országgyűlési képviselő, ezen belül is Edelényben, ahol nagyon sok a bányászlakta település. Ebben a megyében több száz bányász hónapok óta munka nélkül van, keresi a túlélési lehetőségét, és rájuk soha nem volt jellemző, hogy kerülték volna a munkát. A bányabezárások óta ezekben a falvakban gomba módra megszaporodtak a kis varrodák, s a bányászfeleségek ott dolgoznak nagyon alacsony bérért. Azért gazdaságosak ezek a kis varrodák, mert nagyon nagy a munkanélküliség, és alacsony bérért lehet ott nőket foglalkoztatni. Ha a kormány nem teremti meg a lehetőségét annak, hogy a minimálbért ki tudja fizetni az a varroda, amely nagyrészt bérmunkában dolgoztat, akkor már nemcsak a bányászok lesznek munka nélkül, hanem a bányászfeleségek is, és nem 60 százalék körüli lesz a munkanélküliség ezekben a falvakban, hanem még több. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi ajánlásnak megfelelően húszperces szünetet tartunk.

 

 

(Szünet: 16.44 - 17.11

Elnök: Gyimóthy Géza

Jegyző: Mádai Péter)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Megadom a szót felszólalásra Járvás István képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Erkel Tibor.

 

JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokadik órája folyik már a költségvetés általános vitája, amely abban is első ebben az évezredben, hogy két év költségvetését tárgyaljuk, nevezetesen a 2001. és a 2002. évet. Abban is sajátossága van ennek a költségvetésnek, hogy egy olyan időszakban történik ennek a költségvetésnek a tárgyalása, amikor is a magyar gazdaság növekvő pályán van, és a növekvő pályában az a legnagyszerűbb dolog, hogy eredményei vannak. Az eredményekre pedig jogosultak azok, akik ebben az országban élnek, nevezetesen: akik bérből és fizetésből élnek, akik nyugdíjat kapnak és természetesen azok is, akik a hétköznapok során dolgoznak. Ezért nagyon fontos a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak, hogy a minimálbér 2001-ben 40 ezer forint, 2002-ben 50 ezer forint legyen.

Nagyon fontos az a dolog is, hogy a nyugdíjasoknak az inflációt meghaladó mértékben növekedjen a nyugdíjuk, s ez lehetőleg 10 százalék fölött legyen. Nagyon fontos az is, hogy a közszférában, az egészségügyben dolgozók az inflációt meghaladó bérnövekedésben részesüljenek. De a költségvetésnek van egy másik fontos üzenete is, nevezetesen az, hogy kiszámítható legyen, és a kiszámíthatóság a jövő szempontjából az egyik legfontosabb, nevezetesen a családokra gondolok. Fontos dolog az, hogy stabil családtámogatási rendszer legyen, és a családtámogatási rendszer kapcsolódjon a munkajövedelemhez is, hiszen a családok nagy része munkából szeretné eltartani a gyerekeket, abból szeretné fölnevelni, ehhez viszont adókedvezmény jár, amely a munkával függ össze.

Érdemes összevetni, hogy ezzel szemben az elmúlt időszakban, az elmúlt négy év kormányzásában, tehát '94-98-ban mit hozott a szociális érzékenység kormánya, mit hozott a Bokros-csomaggal összekapcsolva. Ha végignézünk egy életpályát, a következőket tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy legelőször is megnyirbálta a gyes és a gyed jogosítványait. Ezen túlmenően megszüntette a családi pótlék alanyijogúságát, mint egy szociálisan érzékeny kormányra ez jellemző.

Természetesen itt nem ért véget a megszorítások sora. Gondoljunk csak arra, ha valaki már kicsit fölcseperedett, akkor szembetalálta magát azzal, hogy tandíjat kell fizetnie, tehát megszüntették a tandíjmentességet is. De itt még nem ért véget a megpróbáltatása egy életpályának, hiszen a szociálisan érzékeny kormány mindenkire gondolt, gondolt arra is, hogy ha valaki már munkába áll, akkor szembetalálja magát a 20 ezer forintnál is kisebb minimálbérrel. Ha az élete során ezt is végigküzdötte, akkor még egy apró megpróbáltatás várt rá a szociálisan érzékeny kormány részéről, nevezetesen: két évvel később lehetett nyugdíjba menni. Ez még mind nem volt elég, ha már eljutott odáig, hogy nyugdíjba elmehetett, akkor szembetalálta magát az inflációt körülbelül felező nyugdíjemeléssel, ami mindenféleképpen reáljövedelem-csökkenést jelentett számukra, esetenként túlfejlesztett állapotban elérte az 1 százalékos nyugdíjemelést is. Ezért fontosnak tartjuk, hogy Magyarország polgárai egy kiszámíthatóbb jövőben, egy konkrét elszámolás alapján, ami ellenőrizhető, éljenek az elkövetkező években.

Fontos dolog az is, hogy olyan programok fussanak az országban és olyan adókedvezmények, amelyek a gazdaságot segítik. Ebből a szempontból nagyon fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, nevezetesen, ha nyereségük terhére fejlesztenek, akkor 10 millió forintig nem kell adót fizetni. Ez azoknál a vállalkozásoknál nagyon fontos, ahol kicsi az eszközállomány, kicsi az eszközamortizációs hányad, és nem tudnak folyamatos, állandó fejlődést fölmutatni azok a gazdálkodó egységek, amelyeknek kicsi az eszközállománya. Ide tartoznak a mezőgazdasági üzemek is. Azok az új családi vállalatok, vállalkozások, amelyek a mezőgazdaság területén dolgoznak, nagyon rossz eszközellátottsággal bírnak, ez köztudott mindenki számára, és a rossz eszközellátottságból következően ugyan vannak mezőgazdasági támogatások évről évre, viszont ezt a támogatást annak ellenére, hogy 20, 25 vagy 30 százalék, az eddigi időszakban meg kellett adózni 18 százalékos nyereségadóval. Akárhogy nézzük, ez az új, kezdő vállalkozásoknak nagyon nagy teher volt, s üdvözlendő ez a dolog, az elkövetkező két költségvetési évben erre nem kerül sor.

Ha egy kicsit bővebben beszélünk a mezőgazdaságról és a mezőgazdaság számára nyújtott kétéves költségvetésről, akkor meg kell állapítanunk, hogy az mindenféleképpen pozitív, de az, hogy ezt önmagában értékeljük, nem elégséges. A mezőgazdasági üzemek ugyanis nem költségvetésből élő üzemek, hanem piaci szereplők, árut állítanak elő, részben feldolgozzák, alapanyagot vagy félkész terméket készítenek, és ezzel jelennek meg a piacon. Tehát nagyon fontos a mezőgazdasági üzemek számára, hogy pozitív piaci szereplők legyenek, és e pozitív piaci szereplés mellett költségvetési támogatásban is részesüljenek.

Állandó, egyébként évről évre visszatérő vita, hogy a költségvetés idején a mezőgazdaság fő céljai nem meghatározottak. Véleményem szerint nem is meghatározható teljes egészében, forintra meg még nehezebb lebontani. Hiszen a mezőgazdasági termelésnek rendkívül nagy sajátossága, hogy nagy a kitettsége mind a külgazdaság, a külpiac szempontjából, mind a természet szempontjából nagy a kitettsége. Ezért ez nem tervezhető meg. De a fő vonulatai azért meghatározhatók. Nem lehet ma pontosan megmondani, és nemcsak ma, később sem lehet megmondani, hogy milyen piacrajutási támogatást tudunk vagy kell odaadni a mezőgazdaság szereplőinek. Összegszerűen meg lehet mondani, hogy hány milliárd, 30, 20 vagy 40 milliárd, de hogy valójában milyen piaci helyzet áll elő a szilva, az alma vagy a paradicsom, a gabona vagy a búza, az élőállat vagy a hús esetében, ez ma nem megmondható, de később sem lehet ezeket megmondani.

Nagyon fontosak azok a belföldi kompenzációk vagy azok a belföldi termelést segítő támogatások, amelyek összege jelentősen nő, és ezzel egy kicsit az európai uniós támogatásokhoz igazodunk, ezek sem bonthatók le teljes egészében forintra, hogy melyik tételsoron mit kívánunk megtámogatni, illetve segíteni. Fontosak viszont a prioritások, amelyeknek a meghatározása eddig is megtörtént. Fontos, hogy a több évre futó programok támogatva legyenek. Nagyon fontos, hogy új elemek is jelenjenek meg, az új elemek, amelyek a SAPARD-programon belül fontosak: a fiatal agrárvállalkozók támogatása vagy az új típusú értékesítő, beszerző szövetkezetek állami támogatása. Fontos vissza nem térítendő hitelek formájában is, fontos kamatmentes hitelek formájában, állami garanciavállalás mellett ezeknek a támogatása.

Nagyon fontos egyébként a fiatal agrárvállalkozók támogatása, hiszen egy új generáció kell hogy kialakuljon, aki mezőgazdaságból kíván élni. Hiszen ez az elmúlt évtizedekben nem feltétlen alakult ki, nem is alakulhatott ki, hiszen ilyenben nem is lehetett gondolkozni. Ahhoz, hogy ez kialakuljon, sajnos az egyéves költségvetések biztos, hogy kevesek, hosszú távú programok szükségesek ehhez, ami ebben a költségvetésben benne van, még ha valószínűleg maradéktalanul nem is fogja tudni megoldani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, MIÉP; őt követi Balla György.

 

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Sokan úgy gondolják, hogy a két évre megszavazott költségvetés a kormányon levő erők számára kedvező, míg az ellenzék korábban kormányon volt pártjai számára kedvezőtlen. Az ilyen véleményt megokoló indokok egyik érve az, hogy a kormány így el tudja kerülni a választások előtti évben a költségvetés körüli politikai vitákat, kevesebb szereplési lehetőség adódik a kormányzati felelősség nélkül hangzatos célokat ígérgetők számára, amely célok lehetnek bármennyire is megalapozatlanok, mindig számos hiszékeny szavazót toborozhatnak.

 

(17.20)

 

A kétéves költségvetés készítését vitató képviselők az ellenzék háttérbe szorításának a gyanúját hangoztatják, miközben épp a két évre befagyasztott mennyiségi előirányzatok garantálják azt, hogy számos területen birtokon belül maradhatnak. A mérsékeltebb politikai szereplési lehetőség mint veszteség, arányban sem áll azzal a hatalmas közigazgatási, gazdasági és pozicionális nyereséggel, amelyet akkor könyvelhetnek el az 1990 előtt, majd 1994-98 között hatalmon lévők, ha megtorpan a társadalom átalakulása, ha érdemben nem változik az 1998-ban leváltott kormány után ránk maradt örökség. Erre garancia a kétéves állami költségvetés - és erre garancia!

Az az üzenete a változástól félők számára, hogy ne féljetek, 2000 után már nem lesz semmilyen érdemi és minőségi változás, legfeljebb a mennyiségi előirányzatok módosulhatnak. Volt már ilyen a közelmúlt történetében. Az 1990. évi választások után két évvel szintén megakadt a kezdeti átalakulás lendülete; két év kellett ahhoz, amíg a volt nómenklatúra megtalálta az embereit az államigazgatásban és a törvényhozók között. A leálló társadalmi és gazdasági reformok szükségszerűen előidézték azt, hogy szétváltak a további reformokat sürgetők és a volt pártállami nómenklatúrával kiegyezett politikusok útjai.

Íme, ismét letelt a választások után két esztendő, és ebben az új formában, az intézményrendszer változatlanságát két évre előre bebetonozó költségvetés formájában, ismét szembesülünk azzal az igénnyel, hogy elég volt, ne tovább.

A két évre előre megszavazott költségvetés a törvényben rögzített fejezetek, előirányzat-csoportok, előirányzatok, címszámok és alcímek formájában olyan célokra biztosít költségvetési támogatást még 2002-ben is, amely céloktól, mivel nem töltik be a hozzájuk fűzött reményeket, jövőre még mód lenne megvonni ezeket a támogatásokat; s olyan szükséges feladatokra nem juttat összegeket, amely feladatokat jövőre még magára vállalhatott volna az Országgyűlés.

Az 1998-ban ránk maradt társadalombiztosítási, közigazgatási és gazdaságirányítási rendszeren történő bármilyen változtatási szándék ezt követően beleütközik majd abba az ellenérvbe is, hogy emiatt megéri-e módosítani a 2001. és 2002. évekre vonatkozó költségvetési törvényt. És már előre sejthető, a leggyakoribb válasz az lesz, hogy az apróságok miatt nem éri meg változtatni a költségvetési törvényen, azaz inkább minden maradjon a régi formájában, a korábbi működési keretei között. Az ideiglenesen ellenzékbe szorult hatalom ismét elérte a berendezkedése alapjainak változatlanul hagyását - megismétlődik ugyanaz, ami 1992 után történt, legfeljebb más köntösben.

Hosszú lenne felsorolni, hogy mi minden változtatásra lenne szükség a hazai tulajdonosi réteget erősítő költségvetési politika terén, a teljesen rossz irányba mozdult nyugdíjbiztosítás és a szinte szándékosan nehéz körülmények közé juttatott egészségbiztosítás területén, a honvédelem és a rendvédelem dolgában, a szerep nélküli kistérségek jogosítványainak a bővítése és a települési önkormányzatok feladatainak az ellátásához szükséges összegek biztosítása ügyében. Nagyon nagy tévedés azt állítani, hogy az ezeken a területen meglévő struktúrák jól működnek, csupán a források elégtelenek.

Míg álmainkban megbízatásunk utolsó napjáig szorgalmaztuk volna a szükséges átalakulásokat a felsorolt területeken, addig most bele kell törődnünk abba, hogy már a kormányzati ciklus félidején passzivitásba kényszerülünk. Ez az a pont, amelynél a képviselői lét öncélúvá válik; ez az az időszak, amikor kiderül, hogy nem valamilyen cél elérése, nem valamilyen feladat teljesítése motivál bizonyos képviselőket, csupán a kormányzati hatalom megőrzése.

A költségvetési törvény szociális és egészségügyi rovataiban szereplő előirányzatok, amellett hogy a mai struktúra változatlanságát rögzítik, nagyon sok esetben az inflációval se tartanak lépést. A reálértéken csökkenő ellátmányok nem tükrözik a remények szerint növekvő nemzeti jövedelmet és a gazdasági helyzet általános javulását.

Csak néhány példát sorolok fel: a gyermek- és ifjúságvédelem intézményei számára nyújtott költségvetési támogatás vásárlóértéke 2002-ben 11 százalékkal marad el az 1999. évi támogatástól. A közmunkaprogramok támogatása 2002-ben vásárlóértékben 14 százalékkal marad el az 1999. évi értéktől. Ez a visszaesés amiatt is fájdalmas, rendkívül fájdalmas, mert arra utal, hogy alulmaradtak a kormányon belüli küzdelemben az aktivitásra késztető, a saját sorsukon segíteni igyekvőknek saját munka révén esélyt felkínáló szociálpolitikusok azokkal szemben, akik az élősdiséget fenntartó passzív segélypolitikát részesítik előnyben.

Az üdülés szociális célú támogatása 2002-ben reálértékben feleakkora sem lesz, mint 1999-ben volt. Most, amikor egyre több lakótelepi gyermek kulccsal a nyakában tölti a nyarat a tereken és az utcákon, mert a családnak nem futja a nyaralásra, csökkennek rohamosan ezek a támogatások.

Nem követi az 1999 és 2002 között várható inflációt az Országos Mentőszolgálatnak folyósított költségvetési támogatás sem, pedig köztudottan alacsonyak az itt dolgozók keresetei, és szűkösek a dologi kiadások forrásai. Folyó áron 2002-ben tizedannyi költségvetési támogatás jut a sürgősségi betegellátás feltételeinek a javítására, mint 1999-ben jutott. Bármennyire is örvendetes a most korszerűsödő járműpark, a teljesületlen igényekhez viszonyítva indokolatlan a nagyarányú támogatáscsökkenés.

Ellentmondásos az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkájának a várható költségvetési támogatása. Az Európai Unió országaiban mind a munkavállalók számához, mind az aktív korú népességhez viszonyítva, kétszer-háromszor nagyobb munkaügyi felügyelőségek ellenőrzik a munkahelyi biztonsági előírások betartását, végzik az illegálisan foglalkoztatottak kiszűrését, mint nálunk. Mindezek ellenére két év alatt huszonöt fővel csökkenne a terepen dolgozó ellenőrök száma, olvasható a XIX. fejezet 7. címének előirányzata alatt. Ugyanezen fejezetben, egy másik alcím alatt, az európai integrációra való felkészülés jegyében 2002-től növekedne a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelői létszám.

Magyarországon a domináns szakszervezetek köztudottan érzéketlenek a privatizált cégekben méltatlan körülmények között dolgozók sorsa iránt. Az ilyen vállalatoknál kezdeményezett szakszervezeti akciók aránya messze elmarad az ilyen cégekben foglalkoztatottak arányától. Valódi érdekvédelem hiányában szükséges lenne erősíteni a munkaügyi ellenőrzést, és nem szabadna játszani a létszámcsökkentés gondolatával sem.

Felháborító, tisztelt képviselőtársaim, hogy a terhességmegszakítások 1 milliárd forintnyi költségvetési támogatása anya-, gyermek- és csecsemővédelem költségvetési címen szerepel.

 

(17.30)

 

A költségvetési címből sem az anya nem igaz, hiszen az abortum hordozója éppen az anyai feladatok elől menekül, és sem csecsemőnek, sem gyermeknek nem nevezhető az abortum. Semmi sem, egyetlen szó sem fedi a valóságot a költségvetési cím elnevezésében. Legalább képmutató ne legyen az Országgyűlés azáltal, hogy az életek kioltásának költségeit szociális támogatásnak tünteti fel! Korábban az életek kioltásán fáradozók díjazását az Igazságügyi Minisztérium fejezete tartalmazta, javasolnám a jövőben is ott szerepeltetni ezt a kiadást.

Elgondolkoztató, hogy míg 20-30 millió forintokon fog vitatkozni a tisztelt Ház, például azért, hogy ennyivel növekedjen az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok százmillió forintos csekélyke támogatása, vagy hogy reálértéken kisebb legyen az üdülés szociális támogatásának csökkenése, akkor hirtelen szembesülünk egy kétszázszor ekkora költségvetési támogatással, a tévékészülékek üzemben tartási díjátalányának 2002-ben már 4,8 milliárd forintra rúgó összegével. Ez a költségvetési cím tipikus példa arra, hogy ma már indokolhatatlan és változtatásra érett költségvetési célok finanszírozását két évre előre bebetonozza a költségvetési törvény, nehogy változás legyen.

Miért tüntetjük fel szociális támogatásnak a mediokrácia támogatását? Mindenki tudja, hogy a személyi jövedelemadó-bevallásában közadóként kell befizetni egy részvénytársaság szolgáltatásának ellenértékét. Míg a közpénzekből élő köztisztviselők és közalkalmazottak jövedelmei ugyancsak behatároltak, miért több milliósak az ugyancsak közadókból fizetett médiavezetők havi jövedelmei, gyakran már középszinten is? Míg a közpénzekből élő köztisztviselők és közalkalmazottak munkájának mennyisége és minősége számon kérhető, addig a közpénzekből eltartott mediokrácia felháborodva utasít el minden számonkérési igényt. Hosszasan lehetne sorolni az olyan eseteket is, amikor az állami vagyon elherdálásának, közönséges tolvajlások ellenőrzését és megakadályozását tették lehetetlenné a média függetlensége ürügyén.

Külön pikánssá teszi a mai médiakörülményeket az az állítás, amit az 1998-ban leváltott kormánypártok hangoztatnak, miszerint a mai kormány rátelepedett a médiára. Itt az alkalom, nagyon hamar kiderülhet, hogy kik hazudnak. Vajon a volt kormánypártok partnerek lennének-e a közpénzekből fizetett busás mediokratajövedelmek köztisztviselői szintre történő leszállításában? Vajon segítenének-e abban, hogy a közpénzekért cserébe valós tájékoztatást, továbbá az egyetemes és a magyar kultúra szolgálatát követeljük meg a közszolgálati médiától? Ha a mai helyzet állandósításában érdekeltek, mert eddig ezt tették, akkor nyilván változatlanul ők vannak birtokon belül. Ez esetben miért érdeke a kormányzó pártoknak a változatlanság?

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Vargáné Kerékgyártó Ildikó.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem meglepő, hogy Szolnok város alpolgármestereként elsősorban az önkormányzatokat érintő költségvetési részekkel szeretnék foglalkozni hozzászólásomban.

Ez az első olyan év, amikor egy olyan anyag fekszik a képviselők előtt, amely ugyan ugyanazokat a megszokott formai jegyeket viseli, amihez az éves költségvetések tárgyalásakor már hozzászoktunk, és mégis más minden eddigi költségvetésnél. A magyar gazdaság a polgári kormány gazdaságpolitikájának eredményeképpen olyan növekedési pályára került, amelyet a nemzetközi átlagnál jóval magasabb növekedési ütem és ugyanakkor fokozatosan csökkenő infláció, valamint konszolidált egyensúlyi helyzet jellemez. A tudatosan kialakított és felvállalt jövedelmi, fiskális, monetáris és árfolyam-politika összehangoltsága révén a gazdaság elmozdult abba az irányba, melyben a 2000. évben a GDP növekedése 4,5-5 százalék körül várható, és a 2001. évtől tovább növekszik.

A vállalkozások jövedelmezősége az utóbbi évben növekedett. Jövőre a kormány a kis- és középvállalkozók terheinek jelentős csökkentésével igyekszik ösztönözni a beruházásokat. Az elkövetkezendő években az egy keresőre jutó reálbér tartósan növekedni fog, bővülő foglalkoztatottság mellett is nő a nyugdíjak és más társadalmi juttatások reálértéke.

Az ellenzéki padsorokban ülő képviselőtársaim talán már úgy érzik, hogy eddig elmondottak nem az önkormányzatokról szólnak, és hozzászólásom nem a címben jelzett területhez kapcsolódik. Megnyugtatásukra mondom, tévednek, ugyanis hiba lenne úgy kezelni az önkormányzatokat, mintha a nemzetgazdaság egészétől függetlenek lennének, valamiféle autonómiát jelentenének, működésük valamifajta különleges egyedi megítélést tenne szükségessé.

Az önkormányzatok ugyanabban a gazdasági térben működnek, amelyben a vállalkozások, tevékenységük azokért a polgárokért szól, akik létrehozói és ezáltal jogosultjai is a nemzetgazdaság produktumának. Meggyőződésem, hogy ez a két évre szóló költségvetés az első olyan dokumentum, amely az önkormányzati gazdaságot szoros integrációban kezeli a nemzetgazdaság egészével, fejlődését és lehetőségeit oly módon határozza meg, hogy figyelembe veszi mindazt, amit a kormány a költségvetés révén a polgárok számára kiszámítható módon, előre nevesítetten biztosítani kíván.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési politika a gyermekes családok helyzetének érzékelhető javítását tűzi ki célul, amely cél megvalósulása érdekében a már eddig is kialakult és működtetett egységes struktúrájú támogatások mellett tovább növeli és szélesíti az adókedvezményeket. A nemzeti fejlesztési program, a Széchenyi-terv 240 milliárd forintja segít a infrastrukturális háttér, lakásépítés, ivóvízhálózat, csatornázottság, úthálózat fejlesztésében, a lemaradó régiók támogatásában, a fejlődési tartalékkal bíró ágazatok, mint például a turizmus szerepének fokozásában, az emberi erőforrás fejlesztésében, a kutatás-fejlesztési tevékenység hatékonyságának előmozdításában. Mindezeken a területeken komoly előrelépést biztosít a költségvetési javaslat.

Vitathatja-e bárki, hogy ezek a kiemelt célok nem járulnak hozzá közvetlen vagy közvetett módon az önkormányzati feladatok megvalósításához? Vajon az e területekre fordított erőforrások nem érintik-e azokat a polgárokat, akik az önkormányzatok működési területén élnek? Kétséges lehet-e az, hogy például a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium fejezetében előirányzott árvízvédelmi rendszerfejlesztések nem növelik-e azoknak a polgároknak a biztonságát, akik a folyók közelében élnek? Ezen nyilvánvalóan vitatkozni sem érdemes, a válasz annyira egyszerű. Számomra egyértelmű, hogy nem az állami költségvetés szerkezeti rendje dönti el az önkormányzati feladatok állami támogatását, hanem azon témák és feladatok együttese, amelyeknek megvalósítása az önkormányzatok területén élő polgárok életszínvonalának növekedését szolgálja, függetlenül attól, hogy azokat a költségvetés mely sora tartalmazza.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük azokat a tényeket, amelyeket a költségvetés a helyi önkormányzatok forrásszabályozása keretében fogalmaz meg!

Mindenekelőtt ki kell emelni azt, hogy a központi költségvetés a 2001. évben 12,4 százalékkal, míg a 2002. évben további 10,5 százalékkal többel járul hozzá a helyi önkormányzatok kiadásaihoz, mint történt eddig. Mindezek biztosítják, hogy az önkormányzati szférában foglalkoztatott közalkalmazottak átlagkeresetei jelentősen mértékben növekedjenek.

Fontos és garantált eleme a költségvetésnek az oktatásban, a szociális ágazatban a 2001. év szeptemberétől tervezett plusz 20 százalékos bérfejlesztés.

A központi támogatások lehetővé teszik a szociális juttatások növelését is. A helyi önkormányzatok szociális segélyezési feladatellátása, illetve az ehhez kapcsolódó pénzügyi források szerkezete jelentősen, az önkormányzatok számára kedvező módon alakult. Jelentős mértékben, közel 10 milliárd forinttal, az előző évihez képest 14 százalékkal bővült az önkormányzati fejlesztéseket segítő címzett és céltámogatások előirányzata, melyből jórészt a szennyvízelvezetés, -tisztítás, az egészségügy, az oktatás programjai folytatódhatnak.

Mindezek ismeretében meggyőződésem, hogy az önkormányzatok 2001. és 2002. évi költségvetésüket kellő információ birtokában, reális támogatások ismeretében oly módon alakíthatják ki, hogy saját forrásaikkal kiegészítve az elfogadott költségvetéseik a településeiken élő polgárok javát szolgálják.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

(17.40)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak, MSZP.

 

POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az ember már szinte rutinból nyomja le a gombot, amikor olyanokat hall, hogy a polgári kormány politikája eredményeként milyen gazdasági növekedést érünk el. Én nem utalok vissza, hogy előtte már mit csináltak, csak egy győri példát hoznék fel, ahol polgári önkormányzat még nem működött, csak liberális és szocialista. Valóban óriási gazdasági fejlődést értek el az elmúlt hat év alatt, a város iparűzési adójának több mint felét az Audi biztosítja. Ez még nagyobbra fog növekedni valóban, mert mostanában fejlesztik duplájára ezt az üzemet. Úgyhogy ez is benne van.

A másik: előszeretettel hallom, hogy az önkormányzatoknál milyen a bérnövekedés. De mindig, még mielőtt a pedagógusok örömükben elsírnák magukat, figyelmeztetem őket arra, hogy számítsák ki ennek éves átlagát, amely alig éri el a 15 százalékot, és amit bátran kiegészíthetnek a 2002. évi 7,25 százalékkal. Ez átlagban 19 százalék a két év alatt. Tegyék össze az inflációs eredményeket, és keressék, hogy hol van benne a reálbér-növekedés - sehol!

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szó Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én viszont tegnap egy olyan demonstráción vettem részt a II. kerületben, amelyet egy polgári önkormányzat, egy fideszes önkormányzat intézkedése ellen szerveztek az ott lakók. Persze, a polgármester urat is meg lehet érteni, ugyanis arra hivatkozott, hogy annyira nincsen pénze, hogy kénytelen eladni a zöldterületeket, amelyekre sokemeletes házakat építenek be, Budán, amely a zöldterületeiről híres. Ilyen értelemben a tüntetők persze nem érezték, hogy nem a II. kerületi fideszes polgármester, hanem tulajdonképpen maga a kormány ellen kellene tiltakozniuk. Hiszen az igazság az, hogy ha ön megkérdezi fideszes képviselőtársait, nagyon sok önkormányzatban, négyszemközt biztosan nem azt mondják, hogy sok pénze van az önkormányzatnak. Én még ilyen polgármestert és önkormányzati képviselőt ebben az országban nem hallottam. Lehet, hogy ön alpolgármesterként az egyetlen kivétel Magyarországon, aki elégedett azzal a pénzzel, ami az önkormányzatoknak jut.

A másik: képviselő úr azt mondta, hogy folyamatosan csökken az infláció. Azért én egy éve is itt voltam, ön is itt volt, sokan itt voltunk. Egy évvel ezelőtt Járai pénzügyminiszter úr erre az évre 6 százalékos inflációt ígért. Közben mostanra 10 százalék lett ebből. Ezt folyamatos csökkenésnek aligha nevezhetném! Elnézést, már kedden mondtam ezt a példát: ha egy civil szervezet pénztárnoka félmilliós árbevételnél 50 százalékkal mellésaccol, akkor másnap már nem tölti be azt a pénztárnoki tisztet egy iskolaszéknél vagy egy nagyon szerény kis szervezetnél.

Végül pedig, ne haragudjon, alpolgármester úr, úgy beszélni az önkormányzatok támogatásáról, hogy egy szót sem ejt arról, hogy ön szerint helyes vagy helytelen, hogy a személyi jövedelemadónak csak 5 százaléka marad az önkormányzatoknál, ez azért nagy merészség. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Meg lehet talán indokolni, én ugyan nem tudnám megindokolni, de ez mindenesetre része az önkormányzatok nem támogatásának.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, MSZP.

 

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Önkormányzatok költségvetése került szóba. Nagy eredménynek mondja Balla képviselő úr a kétéves költségvetést. Hát emlékeztetném, hogy elég régóta már van egy gördülő tervezés, előre két év irányszámai körülbelül ilyen részletességgel megvoltak az eddigi költségvetésekben is. Én úgy érzem, hogy a biztonságot egyáltalán nem fokozza ez a megoldás.

De nem is ez a lényeg, hanem néhány olyan dolgot mond, amivel valóban nem lehet vitatkozni, hogy a gátépítés mennyire szükséges, mennyire fontos. Csak egy példa a saját területemről. Az ez évi költségvetésben még úgy volt a hároméves beruházási programban, hogy indul Kunszentmárton alsó szakaszán egy alacsony gát megemelése 2001-ben. Most tavasszal nagyon nehéz volt a helyzet - ez most egy évvel eltolódik. Amikor tavaly nagy öröm volt, hogy benne van a tervben, most nincsen benne. Tehát elhúzódik, későbben valósul meg.

Néhány olyan dolgot említett képviselő úr, ami nem felel meg a valóságnak. Említi a cél- és címzett támogatásnál, hogy milyen nagy eredmény. Biztosan tudja képviselő úr, mert benne van az anyagban, hogy a következő évben a 8 milliárdos induló céltámogatási keret helyett 1,4 milliárd fog indulni. Hát ez lényegesen kevesebb, mint az idei!

Vagy: az oktatási bérnél tessék elolvasni az Állami Számvevőszék jelentését. Ahhoz, hogy ki lehessen fizetni azokat a pénzeket, amelyeket mi nagyon támogatunk, nagyon örülünk neki, hogy a keresetek növekednek - de az önkormányzatoknál 18 milliárd hiányzik a normatívákból, hogy ezt ki lehessen fizetni! A Számvevőszékre hivatkozom.

Vagy: említi, hogy 12 százalékkal, meg nem tudom, hány százalékkal növekedik az önkormányzatok támogatása. Mihez képest, és mennyi új feladat van? (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Tessenek már egyszer ezt pontosan elmondani, hogy mihez képest, és milyen új feladatok vannak! Ezt csak kompletten lehet nézni!

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit mosolyognom kellett magamban, mert úgy éreztem magam, mint hogyha a kisfiammal beszélgetnék. Ő teszi azt ugyanis, hogy mondom, hogy játsszunk még egyet, kettőt, akkor az egyre azt mondja, hogy legalább kettőt játsszunk, a kettőre azt mondja, hogy legalább hármat játsszunk. Érdekes módon most ugyanazok a képviselők követelnek nagyobb összegeket különböző feladatokra, akiknek ez, amikor tehették volna, eszükbe sem jutott.

A gátépítésről csak annyit Jauernik képviselő úr, merthogy ez érint talán mindkettőnket: volt egy '94-ben született kormányhatározat, talán tud róla. Az nem mondott mást, mint azt, hogy 33 milliárd forintot kellett volna a gátakra költeni négy év alatt. Önök ezt majdnem teljesítették: elköltöttek rá 5 milliárd forintot négy év alatt. Ugyanannyit, mint a polgári kormány egyébként egy év alatt, úgy, hogy még nem volt árvíz. Szeretném emlékeztetni, hogy a '99-es költségvetési évben, amelyet '98-ban terveztünk, még nem lehetett tudni a 2000-es árvizet; még a '99. tavaszit sem lehetett tudni. Ehhez képest most is 6 milliárd forint van a költségvetésben, és ha jár a megyében - gondolom, néha szokott járni -, akkor látja, hogy milyen munkák folynak ott. Ehhez képest számon kérni azt, hogy kevés valami, az legalábbis meglepő.

 

(Molnár Róbert elfoglalja jegyzői székét.)

 

A másik, amit én próbáltam az elején magyarázni, de úgy látom, hogy kicsi volt a sikere: egy önkormányzatot, bármilyen furcsa, nem lehet úgy tekinteni, hogy ezek azok az állami juttatások, amelyek közvetlenül az önkormányzatnak mennek, és kész, itt az önkormányzat szerepének vége van. Egy önkormányzat része az egész nemzetgazdaságnak. Lehet, hogy azért kell kevesebb szociálpolitikai kiadást tervezni egy önkormányzatnak, mint például Szolnokon, mert egyébként több ember tud ott elhelyezkedni. Erkel képviselő úrnak is mondanám - de nincsen itt -, hogy például Szolnokon a közmunkások egynegyede nem a segélyezési rendszerbe került vissza, hanem rendes munkahelyre tudott elhelyezkedni. Ez az, amit sikerült elérni a kormánynak és a szolnoki önkormányzatnak két év alatt. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)

Ezek azok a változások, amelyekről én beszéltem. Köszönöm figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Balla György mindkét felszólalására reagálnék nagyon röviden. Nem csodálkozom azon, hogy ő azt tanácsolja nekünk: ne azt vizsgáljuk, milyen adatok találhatóak az önkormányzati költségvetés oszlopaiban, hanem a nemzetgazdaság egészét nézzük. Ennek az az oka, hogy ő sem lát igazi érveket annak alátámasztására, hogy a 2001-2002. évi költségvetés előnyösen érintené az önkormányzati szférát.

Abban kétségtelenül igaza van, hogy minden mindennel összefügg, nincs olyan kiadás Magyarországon, amely valamely társadalmi csoport számára ne lenne előnyös. Az is vitathatatlan, hogy ez a társadalmi csoport és annak egyes tagjai önkormányzatok területén élnek, hiszen az önkormányzatok az egész országot lefedik. Azonban amikor az önkormányzati gazdálkodásról beszélünk, akkor arról kellene szót ejtenünk, hogy milyen is valójában az önkormányzatok részesedése, hogy a gyors gazdasági növekedésből mennyit profitálnak. Az adatok azt mutatják, hogy évről évre csökken a GDP-hez viszonyítva az önkormányzati bevételek részaránya. És azt is hozzá kell tenni: közben ennél jóval nagyobb arányban emelkedik a központi költségvetési szervek támogatása, akár még nominálértékben is.

Hozzá kell azt is tennem, hogy a béremelkedésekkel sem dicsekednék annyit, tudniillik, ha alaposan elolvasta a kormánya előterjesztését, abban azt találhatja, hogy meg kellett emelni a béreket a várható inflációval, valamint a GDP növekményének a felével. Önmagában ez csak azt jelzi, hogy minden béremelkedés, illetménynövekedés ellenére a bérek, illetmények részaránya a GDP-n, a hozzáadott értéken belül mérséklődik.

Ebben a perspektívában kellene a helyzetet vizsgálni, tisztelt képviselőtársam, és nem pusztán propagandaszólamok alapján! Köszönöm a figyelmet.

 

(17.50)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én abban egyetértek Balla képviselő úrral, hogy valóban az önkormányzat is része az állami szférának, és nagyon tévesen fogalmaznak azok, akik az állami újraelosztás arányát is próbálják szembeállítani az önkormányzatok részesedésével, amely egy magyar babona, külföldön mindenki tudja, hogy a kormányzatnak több része van, de a két alapvető része a központi kormányzat és az önkormányzat.

Ha azonban ezt elfogadjuk, akkor azért, engedje meg, mégiscsak feltűnő, hogy például a Miniszterelnöki Hivatalnak a költségvetési kiadásai most 70 százalékkal nőnek, az előző évben 40 százalékkal növekedtek, még ha új funkciókat vállal is át, ezzel együtt is jó másfélszeres növekedés mutatható ki. Ha az önkormányzat ugyanolyan része az állami szférának, ahogy ezek szerint elismerjük, akkor nem szabadna ilyen kirívó növekedéskülönbségnek lenni a központi kormányzat és az önkormányzatok támogatása között. Gondolom, hogy ez az, ami sokaknak szemet szúrt ebben a vitában.

És csak megismételni tudom, budapesti képviselő lévén inkább ismerem a budapesti helyzetet, mint a szabolcs-szatmárit vagy a vidékit, de ha Budapest II. kerületének polgári vezetésű önkormányzata vagyonainak felélésére és telkek eladására kényszerül azért, hogy a hiányt kipótolja, akkor nagyon nagy baj van ezen a téren; gondolom, hogy sok kistelepülés még nagyobb gondokkal küzd, mint a Rózsadomb és a Pasarét.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hegyi Gyula képviselőtársam iménti és az ezt megelőző felszólalása ihletett arra, hogy néhány gondolatát megpróbáljam korrigálni, vagy legalábbis górcső alá venni. Az egyik az utóbbi, amit említett, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak az előirányzata ilyen mértékben növekszik.

Bizonyára elkerülte a figyelmét a képviselőtársamnak az, hogy igen komoly, azt is mondhatnám, egy fél minisztériumi feladatot vett át a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból, hiszen átvette az informatikát, a hírközlést, önmagában ennek az új fejezeti részei most jelennek meg. Ezen túlmenően csak érdekességként említem meg, hogy többek között, pontosan szeretnék idézni, műszaki fejlesztési eszköz-előirányzatra is mintegy másfél milliárd forint áll rendelkezésre ebben a fejezetben.

A másik, amire reagálni szeretnék, egy kicsit pontosításra szorul: az önkormányzatoknál nem az 5 százaléka marad az szja-nak, hanem a 40 százaléka, csak a direktben felhasználható rész az, ami 5 százalék, normatív támogatások folytán feladatorientáltan jut el a többi. Azt hiszem, ebben nincs köztünk véleménykülönbség, csak azért mondom, hogy pontosan fogalmazzunk.

Azzal kapcsolatban, amit Pozsgai képviselőtársam mondott, ugye, egyetért, hogy egy 1993-ban elfogadott, majdnem konszenzusos iparpolitika eredményeképpen került oda az Audi gyár, hála a jó istennek, Győr ilyen kedvező helyzetbe került; bár minden második városunkban lenne egy ilyen termelőkapacitás! (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Balla György képviselő úrnak, Fidesz.

 

BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én azért vagyok kicsit szomorú, mert én tényleg tudnék annak örülni, ha az elért sikereknek egyébként közösen tudnánk örülni, és nem tartom kifejezetten szerencsésnek azt a gondolkodást, amely mindenben a rosszat keresi. Minden, amit elértünk, közös eredmény, és ami nem sikerült, abban is valahol benne vagyunk mindannyian.

Én örülök annak, hogy Győrnek sikerült az Audit megszerezni, de legalább annyira örülök annak, amit a gazdasági miniszter úr mondott néhány napja, hogy ha a BMW Magyarországon Szolnokot választja, akkor kétszer kétsávos lesz a 4-es út. Én ennek is tudok örülni. Lehet keresgélni a költségvetés különböző soraiban, hogy mennyi jut az önkormányzatoknál erre-arra-amarra. Nem gazdag önkormányzat Szolnok, ezt nálam jobban kevesen tudják, hogy nem gazdag önkormányzat Szolnok, de azért azt tudom mondani, hogy amit soha nem sikerült elérnünk korábban, például egy sportcsarnok-rekonstrukciót, azt meg tudjuk csinálni, kapunk hozzá állami támogatást. Lakást építeni ebben a városban - nem a városban, az országban - senki nem tudott, most tudunk 72 új lakást építeni, kapunk hozzá állami támogatást. Szolnok, még egyszer mondom, nem gazdag, és érdekes módon jövőre valamennyi utcája csatornázott lesz. Kell persze hozzá az önkormányzat is, és kell hozzá az állami támogatás.

Hány éve próbálkozunk közösen a tartalékivóvíz-bázis kialakításával Alcsinál a Tiszából? Soha nem sikerült. Várhatóan jövőre sikerülni fog. Ezek mind-mind önkormányzati eredmények, mind-mind kormányzati eredmények, és mindet közösen értük el. Én ezért beszéltem végig arról, egyébként beszéltem arról is, hogy melyek azok a pozitív juttatások, amelyek az önkormányzati sorokon szerepelnek, amelyek megvalósíthatóak, de arról is, hogy mást is meg kell nézni. És rossz érzés számomra az, ha arról beszélünk, hogy a pedagógusoknak reálértékben 7-8 százalék lesz csak az emelése, több kellene, persze. De végre egyszer nem csökkenés van, hanem emelkedés. Erről is kellene talán beszélni.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, MSZP.

 

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Balla képviselő úrral önkormányzati témában, néhány kérdésben azért vitázunk, pedig sok dologban egyetértünk. Én nagyon örülök annak, hogy lassan elkészül Szolnok mellett a gátszakasz, amely nagyon veszélyes volt, és tényleg örülök annak, hogy sok pénzt lehet fordítani a következő évben a gátak megerősítésére.

De úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselőnek feltétlenül el kell mondani, hogy Kunszentmártonnál, a Körös bal partján, tavaly mindnyájan örömmel jelentettük be, hogy elindul, 2001-ben megkezdődik. Most egy évre eltolódik. Ezzel szembe kell nézni, és én úgy gondolom, hogy ez nem jó, és az ellenzéki képviselőnek az ellentmondásokat kell elmondani, a hiányosságokat kell elmondani. Elmondjuk mi azt is, aminek örülünk. A pedagógusok béremelése - én mindig elmondom, egy nagyon jó dolog. De akkor is valahol meg kell érteni, hogy az önkormányzatok egy része ezt nem tudja kifizetni másképpen, csak ha valahonnan elveszi a pénzt.

És még egy dologra hadd térjek vissza! Mondja Balla képviselő úr, hogy egészében kell nézni. Például az önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó bevétele a GDP arányában a múlt évben 12,95 százalék volt, ebben az évben 11,9, jövőre a terv szerint 11,2, és 2002-ben már csak 10,8 százalék lesz. Én úgy gondolom, hogy ezek a számok sok mindent mondanak. Én azt is elfogadom, mert tudom, hogy egy növekvő GDP mellett nem lehet ugyanolyan mértékben növelni az önkormányzatoknak is a támogatását, mint ahogy a GDP növekszik, én ezt elfogadom. De azt, hogy reálértékben ne tartsák meg az önkormányzatok támogatásait, nem tudom elfogadni; amikor a gazdaságnak jól megy, amikor a központi költségvetésnek a helyzete pozitív irányba javul, akkor elvárható, hogy az önkormányzatok helyzete is valamelyest javuljon, és ebben a költségvetésben ez nincs benne, és ez nagy hiba.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak, MSZP.

 

POZSGAI BALÁZS (MSZP): Csak egy percben, elnök úr. Annyit szeretnék még reagálni a képviselő úr hozzászólására, hogy bármerre, bármilyen oldalról forgatjuk ezt a költségvetést, azért az egyértelműen látszik benne, hogy a közszférából és az önkormányzati rendszerből folyamatosan történik a forráskivonás.

Én elismerem, most más ágazatok nagyobb jellegű támogatást kapnak, de arra is rá kellett jönnöm, hogy ennek talán az lehetett az oka, hogy az elmúlt időszakban annyira szidták a Bokros-csomagot, hogy teljesen megtanulták annak a módszereit, és szinte a Bokros-csomag elveivel élve végzik a forráskivonást ebből a rendszerből. Jó volna, ha tényleg, mint ahogy Jauernik István képviselőtársam mondta, ez a forráskivonás már valamilyen értelemben stabilizálódna, vagy megállna, mert az önkormányzatoknál a tartalékok fogytak vagy fogynak el, tehát nincs több lehetőségük arra, hogy bármilyen módon saját eszközzel pótolják azt a hiányt, amelyre a központi költségvetés fedezetet nem biztosít.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Vargáné Kerékgyártó Ildikónak, MSZP; őt követi majd Tóth András.

 

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a hozzászólásomat ugyanazzal a mondattal kell kezdenem, mint tavaly ilyenkor, a költségvetés tárgyalásakor, ugyanis a kormány a 2000. évit, és most, az úgynevezett két évre szóló költségvetést is törvénysértő módon, tisztességes érdekegyeztetés nélkül nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A képviselőtársaim bizonyára tudnak róla, hogy a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete pert nyert a kormány ellen. A Fővárosi Bíróság ítélete szerint a kormány mulasztásos törvénysértést követett el azzal, hogy a 2000. évi költségvetési törvénytervezetet nem véleményeztette az érintett szakszervezetekkel. A másodfokú jogerős ítélet szerint az is törvénysértő, hogy a kabinet nem hívta össze tavaly a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsát.

 

 

(18.00)

 

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Délelőtt, amikor miniszterelnök úr hozzászólt, egy kétperces hozzászólás erejéig már említettem, most a nyomaték kedvéért újra megismétlem: volt idő Magyarországon is, amikor a kormányfő nagyon fontosnak tartotta a munkások, munkavállalók érdekeinek védelmét. Olyannyira, hogy amikor a legelső kollektív szerződés megszületett, 1848. május 13-án, az akkori miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos személyesen vett részt az eseményen, hogy ezzel is érzékeltesse, milyen fontos a munka világában a béke. Most 2000 van, és a jelenlegi miniszterelnök nem tárgyalni ül le, hanem diktátumot fogalmaz meg, és azt át is kényszeríti a parlamenten; ami törvénytelen, úgy teszi törvényessé, hogy megváltoztatja a törvényt.

Az Országgyűlés kedden megszavazta, hogy ha az Országos Munkaügyi Tanácsban november végéig nem születik megegyezés a minimálbérről, a kormány maga dönt az ügyben. Ezzel az Országos Munkaügyi Tanács egyetlen kompetenciája is megszűnt, ezentúl a tanács legfeljebb arra szorítkozhat, hogy meghallgatja a kormány tervezett döntéseit vagy diktátumait.

A Szocialista Párt frakciója azért kért név szerinti szavazást, hogy mindenki előtt világos legyen, kik azok a képviselők, akiknek az Európai Unióban természetes és a csatlakozni akaró országoktól is elvárt szociális dialógus semmit sem jelent, és kik azok, akik egyetértenek azzal, hogy a nemzeti költségvetés törvénysértő módon kerüljön a Ház elé.

De nem fogadható el ez a törvényjavaslat azért sem, mert a költségvetésben foglaltaknak olyannyira nincs közük a valóságos folyamatokhoz, mint például a gázáremelés vagy a várható infláció, hogy lehetséges, hogy pótköltségvetésre kerüljön sor. A törvényjavaslatból nem állapítható meg, hogy az ideihez képest mennyivel több adót szednek be, mennyivel több jut az egészségügynek, oktatásnak, önkormányzatoknak és másoknak. A 2001. évi irányszámokat ugyanis csak a 2000-re megszabott keretszámokhoz lehet viszonyítani, az idei költségvetés viszont messze nem a tervek szerint teljesült. Az alátervezett infláció és a növekedés következtében a szakemberek szerint körülbelül 200-250 milliárd forinttal több bevétel keletkezik, aminek újraelosztása a mai napig folyik.

A jövő évi irányszámokat csak a '99-es előzetes tényszámokkal lehet összevetni, ebből azonban az derül ki, hogy reálértékben kevesebb jut az alap- és középfokú oktatásra, társadalombiztosítási, jóléti szolgálatokra, nyugellátásra, szociális és jóléti intézményekre, családi pótlékra, közúti közlekedésre, közmunkára, munkaügyi ellenőrzésre, de még a közbiztonságra is; vagyis éppen a legfájóbb pontokon nincs javulás, ellentétben a sok-sok ígérettel.

A bürokrácia viszont többe fog kerülni, az egyes minisztériumok igazgatási kiadásai emelkednek. Nagymértékben emelkednek az állam működésére fordított kiadások, de emelkedik a sport, a vadgazdálkodás és a távközlés támogatása is. Ezzel szemben a társadalom legelesettebbjeinek támogatása még nominálisan is csökken majd 2002-ben. Például kevesebbet kap a Vöröskereszt, a Rákbetegek Országos Szervezete, a Nemzeti Környezet- és Egészségügyi Program, az AIDS-program, az egészségfejlesztés és mentálhigiénia, a sürgősségi betegellátás, a mentés, kevesebb jut a mozgáskorlátozottaknak, viszont 16 százalékkal emelkedik a Magyar Orvosi Kamara támogatása.

Hozzászólásom hátralévő részében három olyan témát szeretnék említeni a költségvetéssel kapcsolatban, amely a társadalmi újratermelésben kisebb szerepet játszó, leszakadó, szociálisan hátrányos helyzetű rétegek állami gondoskodásáról szól. Ezek: a közmunkaprogram, a 45 év feletti munkavállalók esélyeinek javítása és a munkaügyi ellenőrzés helyzete.

A kormányzat eddigi kétéves működéséből biztonsággal megállapítható, hogy egy olyan büntetőhadjáratot folytat a munka világában, amelynek során nem tesz különbséget az önhibájukból és az önhibájukon kívül ellehetetlenült társadalmi csoportok között. A szociális érzéketlenség, illetve egyes régiók munkaerő-piaci mutatóinak hibás értelmezése azt eredményezte, hogy drasztikusan lecsökkentették a közmunkaprogramokra fordított állami támogatást. Ez különösen fáj nekem akkor, hiszen említettem, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselő vagyok, amikor ebben a megyében néhány tized százalék híján már 20 százalékos a munkanélküliségi ráta, Edelényben, ahol képviselő vagyok, 32 százalékos, és a bányászok lakta településen ennek akár kétszerese is megvan. És ebben a megyében az első félévben még mindig több munkahely szűnt meg, mint amennyi létrejött.

Amíg 1988-ban 4 milliárd forintban határozta meg az előző kormány a közmunkaprogramok támogatására fordítható összeget, addig a jelenlegi kormányzat 1999-ben és 2000-ben 2-2 milliárd forintot különített el erre a célra, és ezt a keretet a 2001-2002-es költségvetésben sem kívánja emelni; tehát négy éven át ugyanannyi, vagyis folyamatosan csökkenő mértékű.

Elismerve azt, hogy a közmunka gazdasági szempontból nem a leghatékonyabb foglalkoztatási forma, meg kell jegyeznem, hogy szociális szempontból mégis vitathatatlanul szükséges, a hátrányos helyzetű térségekben pedig alternatíva nélkül álló foglalkoztatáspolitikai eszköz. A legelesettebb, hosszú távú elhelyezkedésre esélytelen rétegek időről időre történő visszaintegrálása a munka világába hozzájárulhat hosszabb távon a felzárkózásukhoz. Az értelmes és hasznos munkával eltöltött idő csökkentheti a nagymértékű megbetegedéseket, a pszichés és mentális zavarok megjelenését. Hosszabb távon ez a költségvetés számára csak előnyös lehet.

A Széchenyi-terv kapcsán felmerülő nagyszabású állami beruházások - melyeket ugyan a költségvetésben nem lehet nyomon követni, de ha mégis lesznek - jó lehetőséget kínálnának arra, hogy nagyobb, ma még munka nélkül lévő tömegek részesülhessenek a beruházások munkahelyteremtő áldásaiból. Itt van például az M3-as autópálya építése, ami Füzesabony és Polgár között nagyon sok aprófalvas településen keresztül folyik, és ezeken az aprófalvas településeken igen nagy a munkanélküliség. Nincs betervezve sem erre az évre, sem a jövő évre, hogy közmunkával segítsék az autópálya építését, pedig köztudott, hogy... (Közbeszólásra:) Ezt onnan tudom, kedves képviselőtársaim, hogy idén nyáron, nem túl rég, vagy egy hónapja, amikor találkoztunk a kivitelező céggel, erre külön rákérdeztünk, és azt a választ kaptuk, hogy majd talán 2002-ben lesz legközelebb közmunkaprogram rendelve az autópálya-építéshez, pedig jó volna, ha lenne.

A másik, a munka világát érintő észrevételem a 45 év feletti munkavállalók esélyeinek javítása. Ezt a súlyos gondot is lehetne a költségvetésnek kezelni, ha a kormány hajlandó lenne erre a nehéz helyzetű rétegre is odafigyelni, ugyanis a 45 év felettiek körében a munkanélküliség növekedése figyelhető meg. Az a munkavállaló, aki 45 éves kora után kerül ki a munkaerőpiacról, még felsőfokú végzettsége esetén is rendkívül nehéz helyzetbe kerül. A magasabb bérköltség ugyanis ellenérdekeltté teszi a munkáltatókat e korosztály alkalmazásában. A nők e tekintetben még inkább kiszolgáltatottak. Nem szabad tisztán a piaci mechanizmusokra, a gyors gazdasági növekedésre bízni e korosztály foglalkoztatási problémáinak megoldását.

Olyan foglalkoztatáspolitikára van tehát szükség, amely megakadályozza a ma még aktív korú, de már idősebb népesség ellehetetlenülését. Ezért a Szocialista Párt frakciója azt javasolja, hogy a meglévő passzív eszközök mellett be kell vezetni a munkáltatóknál a 45 év feletti munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő bér- és járuléktámogatást.

De ha ez már túl nagy elvárás a kormány és a kormánypárti képviselők szociális érzékenységét illetően, legalább majd a részletes vitában és a módosítások során támogassák Göndör István képviselőtársamnak a gazdasági bizottság ülésén elhangzott javaslatát, ami az 55 év feletti munkanélküliek kiszolgáltatott helyzetén próbál enyhíteni. Arról van szó, hogy az a munkanélküli, aki már elmúlt 55 éves, és nagyon kis esélye van arra, hogy visszatérjen a munka világába, a minimálbér mértékéig az állam vállalja át bérét. Ez nem jelent hatalmas kiadást, de nagyon sokat segíthet abban, hogy a nyugdíj előtt állók ne kerüljenek méltatlan és megalázó helyzetbe.

Végezetül a munkaügyi ellenőrzés helyzetéről szeretnék szólni. Megítélésünk szerint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség csak bővített erőforrással, nagyobb költségvetési támogatással lenne képes feladatait ellátni.

 

 

(18.10)

 

 

A 400 felügyelő, megosztva munkaügyi és munkavédelmi szakemberekre, évente körülbelül 43 ezer munkáltató ellenőrzését képes elvégezni. Ez a teljes körnek mintegy 5-6 százalékát jelenti, és ez rendkívül kevésnek mondható.

A felügyelők ellenséges munkáltatói közegben, nemritkán fizikai fenyegetésnek kitéve, silány technikai felszereltséggel, korrupciós nyomás alatt, kevés pénzért végzik a munkájukat. Az ilyen típusú hatósági tevékenységet kiemelten lenne szükséges díjazni, biztosítva a technikai feltételeket és a megfelelő létszámú szakemberállományt. Nagy szükség lenne a szervezet erősítésére, mert a munkaerőpiacon új, korábban nem tapasztalt foglalkoztatási technikák figyelhetők meg.

Napjainkban egyre elterjedtebb gyakorlat az úgynevezett színlelt szerződések megkötése. Ezek a munka törvénykönyve hatálya alóli menekülésként értelmezhetők, az élőmunkához kapcsolódó költségek csökkentése céljából. A színlelt szerződések olyan polgári jogi szerződések, vállalkozási, megbízási szerződések, nemritkán bérleti vagy csak szállítási szerződések, amelyek alapvetően munkaszerződések helyett jönnek létre, így kizárják a munkavállalót a munka törvénykönyve fokozottabb védelmet nyújtó hatálya alól. Zárójelben jegyzem meg: amíg még egyáltalán nyújt valami védelmet a munka törvénykönyve, hiszen ismert, hogy ennek alapos átalakításán is fáradozik a kormány.

Az ellenőrzések fokozott szerepe tehát indokolt és vitathatatlan, hiszen a jelenlegi helyzetben a munkát végzők nagy csoportjai kiszolgáltatottak, az állam pedig jelentős bevételektől esik el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján, azt hiszem, érthető, hogy számomra miért nem elfogadható ez a költségvetés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Steinerné Vasvári Éva képviselő asszonynak, Fidesz.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Egy momentumra szeretnék reagálni a képviselő asszony anyagában. Nevezetesen az M3-as autópálya építésére és a hozzá kötődő munkahelyi lehetőségekre. A képviselő asszony ezen a bizonyos találkozáson az általam feltett kérdésre adott válasznak csak a felét prezentálta, amit az M3-ast végző cég vezetője adott.

Az M3-as építését helyi kis- és közepes vállalkozások kapták. Azok a kis- és közepes vállalkozások, amelyek Mezőkövesd, Miskolc, Mezőcsát háromszögében találhatók. Ez a térség munkaerőhelyzetén nagyon sokat fog jelenteni. Azon a napon is 1200-an dolgoztak kint az autópálya-építésen, ebből csak sofőr 330 volt. Az valóban igaz, hogy elmondta, azt hiszem, a Vegyépszer vezetője, hogy az autópálya-építés ma már nem lapáttal és csákánnyal megy, tehát szakmai képesítés szükséges. Közmunka a bozótirtásnál volt, és vélhetően azért majd a 2001-es befejezésnél, mert akkor lesz fűültetés, locsolás és szalagkorlát-elhelyezés.

Azért gondolom, hogy nagyon fontos a Fidesz vezette kormány szociálpolitikájában, hogy nevelési támogatást adunk családi pótlék helyett, mert ez is segítni fog abban, hogy a közeljövőben szakképzettséggel rendelkezzenek azok a gyerekek, akik a mi körzetünkben felnőnek. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót felszólalásra Tóth András képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Szalay Gábor.

 

TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! A költségvetésnek egy olyan területéről szeretnék szólni, ami a családpolitika, az életszínvonal-növelés, a kisvállalkozók támogatása mellett a 2001-2002-es költségvetés egy kiemelt területe: az agrárgazdaság. Illetve megpróbálom az agrárgazdasági előirányzat-tervezet néhány összefüggését keresni néhány makrogazdasági fogalommal, úgy mint versenyképesség, gazdasági növekedés, dezinflációs politika.

Egy korábbi felszólalásra reagálva egy kétpercesben már foglalkoztam azzal, hogyan is kell elemezni ezt az FVM-fejezetet, hogyan is kell értékelni, hogy az előterjesztés mennyiben felel meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben foglalt követelményeknek. Szeretném emlékeztetni a képviselőtársakat, hogy ennek a követelménynek megfelel, sőt túl is teljesíti 2001-ben mintegy 25 százalékkal, 2002-ben plusz 10 százalékkal.

Úgy gondolom, az a gazdasági növekedés, ami az országban zajlik, alapot ad arra, hogy az agrárgazdaságra is több pénzt tudjon fordítani a kormányzat, illetve az ország. Ez a több pénz megalapozza, hogy az agrárgazdaságban egy fejlődés meginduljon, és ezzel lehetővé váljon, hogy az a szint, amivel az agrárgazdaság a gazdasági növekedéshez hozzájárult, ez az alacsony szint növekedjen a későbbiek során.

Említettem annak az elemzésekor, hogy mennyiben felelünk meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek, azt kell vizsgálnunk, hogy milyen folyó támogatásokat biztosítunk az agrárgazdaság céljaira. Itt három alapvető támogatásfajtát tudunk megkülönböztetni. Szeretném ezeknek a funkcióját is egy kicsit elemezgetni.

E piacrajutási támogatások egyrészt az export ösztönzését szolgálják, azt, hogy a magyar termékek az exportpiacon is versenyképesek legyenek. Ebben egy kicsit vissza kell fogni a támogatás mértékét az uniós elvárások miatt. Piacrajutási támogatásokkal kezeljük a jelentkező, előre nem látható piaci problémákat, illetve bizonyos kialakult piaci helyzetek stabilitását is ilyen eszközökkel tudjuk megoldani.

Egy másik támogatási csoport a termelés költségeit csökkentő támogatások csoportja. Ennek a funkciója gyakorlatilag egyfajta jövedelemkiegészítés, tehát azt a jövedelmet, amit nem tudnak a piacon elérni az agrárgazdasági vállalkozók, ezt kell ezekkel az eszközökkel kiegészíteni; illetve ezeknek a termelési költségeket csökkentő támogatásoknak lenne az a funkciója, hogy orientálja a termelőket bizonyos irányba. Kicsit később fogok ezzel foglalkozni, hogy álláspontom szerint a jelenlegi rendszerben inkább a jövedelemkiegészítési funkció az, ami teljesül, kevésbé a termelésorientáló tényező.

A fejlesztési támogatások egyértelmű célja, hogy a gazdasági növekedésnek a gazdasági alapjait, a termelőeszközeit megteremtse, segítse ebben a gazdálkodókat.

Említettem, hogy jelentős mértékben növekszik az agrárgazdaság irányába felhasználható pénzeszközök összege 2001-ben és 2002-ben. Örömteli számomra, hogy ezeknek a szerkezete is változik. Örülök annak, hogy a beruházási támogatások aránya, illetve a szerkezeten belüli aránya lényegesen növekedni fog. Úgy gondolom, ezzel teremthetjük meg azt, hogy az országos átlagot meghaladó, 10 százalékot meghaladó mértékű beruházások jöjjenek létre az agrárgazdaságban.

Fontosnak tartom azonban mind ezeknél a támogatásoknál, mind a többi támogatásnál, hogy az eddig alkalmazott szisztémát, amiről már az Állami Számvevőszék a korábbi kormányzat működése kapcsán kifejtette a véleményét, egy kicsit megváltoztassuk. Az Állami Számvevőszék is rámutatott arra, hogy igazán nem nagyon fogalmazódnak meg itt az agrártámogatási rendszer kialakításakor preferenciák. Gyakorlatilag teljesen szétforgácsolódott a támogatási rendszer, számos jogcímen lehet hozzájutni. Mindenképpen célszerűnek tartanám, hogy jelöljük ki a hangsúlyokat, és tényleg olyan területekre irányítsuk ezeket a támogatásokat, amelyek húzóerők lehetnek, és multiplikátor hatás révén többszörösen jelentkezzenek majd az agrárgazdaságban.

Mondtam, hogy ezzel szemben sajnos a jelenlegi rendszer is az, ha megnézzük a 2000. évi támogatási rendszert, közel 100 jogcímen lehetett ilyen támogatásokhoz jutni. A jövedelemkiegészítő, költségcsökkentő támogatásoknál tényleg egy jövedelempótló rendszer érvényesült. Inkább az volt a cél, hogy minél több gazdálkodóhoz jusson el ez a támogatás, és kevésbé volt szempont, hogy megfelelő gazdasági hatékonyságot ösztönözzön, és azoknál a gazdálkodóknál késztesse a fejlesztést, akik igazán hatékonyan tudnak gazdálkodni.

Néhány szót hadd mondjak, említettem a dezinflációs politikát. Köztudott, hogy a kormány elég markánsan igyekszik az infláció csökkentését elérni. Eddig az agrárgazdaság vonatkozásában ez szinte magától is ment.

 

 

(18.20)

 

Sajnos, a Magyarországon tapasztalható túlkínálat miatt elég nyomottak voltak az agrárpiaci árak. Ennek kevéssé örültek az agrárgazdálkodók, annál inkább a fogyasztók.

Az idei évben már ettől eltérő tendenciát tapasztalhatunk. Az időjárási körülmények miatt sokkal szerényebb termés volt az idén, kisebb volt a kínálat. Ez már érzékelődik az értékesítési árakban, és ez előbb-utóbb meg fog jelenni a piaci árakban is.

Úgy gondolom, hogy a piacrajutási támogatásoknak meg kell próbálni olyan módjait kialakítani, ami ennek az inflációs hatásnak ellene hat. Tehát valahogy direktbe a termelőkhöz kellene eljuttatni a támogatást, olyan arányban, olyan mértékben, hogy ne a piacon, a fogyasztóknál realizálják a jövedelmüket.

Összefoglalásképpen én azt mondom - ahogy az elején is kifejtettem -, hogy egy jelentős összeg, jelentős növekmény áll rendelkezésre ahhoz, hogy az agrárgazdaságban egy fejlődési folyamat végre elinduljon. Úgy gondolom, ha ez a támogatási összeg okszerűen, célszerűen van fölhasználva, akkor a következő költségvetési vitakor, két év múlva már arról tudunk beszámolni, hogy az agrárgazdaság is jelentősen hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, és talán majd kevésbé kell azzal foglalkoznunk, hogy ilyen preferációként fogalmazzuk meg az agrárgazdaságot.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi majd Dancsó József.

 

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnapelőtt Matolcsy György gazdasági miniszter úr itt a költségvetési vita kellős közepén egy váratlan, furcsán időzített, ám a költségvetést annál több ponton jelentősen érintő bejelentést tett, nevezetesen, hogy a Gazdasági Minisztérium és a MOL Részvénytársaság megállapodtak egymással, hogy a MOL 43 százalékkal emelheti - ahogy ő mondta - a nemzetközi nagyvállalatok felé a gáz árát.

Ma délelőtt a miniszterelnök úr a hosszú költségvetési felszólalásában szintén hosszasan időzött a gázáremelés ügyét illetően. Ez a figyelem érthető, hisz valóban egy jelentős tétű ügyről van szó, ami a költségvetést befolyásolja, méghozzá nem is kis mértékben.

A miniszterelnök úr nagyszerű retorikai teljesítménye mögött szinte fel sem tűnt az, hogy tartalmilag bizony erősen féligazságok hangzottak el. Féligazságok, mert noha a gázáremelés megkerülhetetlen, annak mértéke és annak különösképpen a módja annál inkább vitatható. Én úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szó nélkül ezen két intervenció mellett a költségvetés vitájában, anélkül, hogy meg ne emlékezzünk arról, ami eddig elsikkadt, ami eddig legalábbis nem tűnt ki a kormány két jelentős személyiségének felszólalásából.

De legelőször is én azt kívánnám elmondani, hogy mi az, amivel egyet tudunk érteni, és egyet kell érteni a miniszterelnök úr által elmondottakat illetően. Valóban, az elmúlt tizenegynéhány évben minden magyar kormány rövidlátó módon igyekezett a földgázosítási programot céltámogatásokkal, hitelekkel, propagandával támogatni, olyannyira, mintha az ország földgázzal való teljes lefedettsége lenne egyrészt fejlődésünk megkerülhetetlen záloga, másrészt erre szolgálnának alapul természeti adottságaink.

Így aztán, noha energiamérlegünkben a földgáz súlya egyre növekszik, és már meghaladja a 40 százalékot, a hazai földgázkitermelésünk ugyanakkor egyre csökken, s már nem több, mint 25 százalék. Egy egyre nyíló olló, igazi csapdahelyzet, ami így létrejött, hiszen az ország egyre inkább gázimportra szorul az idő előrehaladásával, azaz egyre inkább a világpiaci gázáraktól függ, s ez minden kormánynak egy igen jelentős problémát jelent és fog is jelenteni.

Egyetértünk abban is, hogy valóban tarthatatlanná vált az a helyzet, hogy a növekvő világpiaci árak s a stagnáló belföldi árak közti növekvő különbség egyre nagyobb terhét egyedül a forgalmazó, azaz a MOL viselje, hisz ennek csak a cég összeomlása, a részvényeknek a külföldi konkurensek által történő, igen olcsó, mondhatni ellenséges célzatú kivásárlása lehet a következménye. Tehát valamit tenni kell, kellett volna már talán jóval régebben. Azután végül azzal is egyet lehet érteni teljes mértékig, hogy nem lehet a rászorult és kiszolgáltatott kisfogyasztókra csillapíthatatlanul, csillapítatlanul rászabadítani a világpiaci árakat, mert ettől meg ők omlanának össze.

Nos, ilyen helyzetben tehát a kormánynak, felelős kormánynak tennie kell valamit, és nem könnyű az, amit ilyenkor kell tenni. Az azonban, amit történt, mi úgy gondoljuk, nem igazán szerencsés lépés, legalábbis alaposan vitatható, mind az alkalmazott módszert, mind főleg annak következményeit illetően.

A miniszterelnök úr a felszólalásában hivatkozott arra, hogy hiszen a kormány csak ugyanazt lépte meg, amit a gazdasági bizottságban elmondtak, többen elmondtak, nevezetesen, hogy ketté kell választani az ipari fogyasztók gázárát és a háztartási gáz árát, és az előzőt jelentősebben emelni, a másikat legalábbis az inflációs szintnél nem jobban kell emelni, tehát egy differenciált áremelést kell végrehajtani.

Nos, én ilyen megnyilvánulásra nem emlékszem a gazdasági bizottságban. Ettől függetlenül lehet, hogy valamikor ilyen is elhangzott, nem tudom teljesen kizárni. Az bizonyos, hogy mi a magunk részéről mindig azt képviseltük, hogy két intézkedést egyidejűleg kell megtenni.

Ez az két intézkedés a következő. Először is: tájékoztatni kell a fogyasztókat a valós helyzetről, a várható kilátásokról és a tartós megoldás egyetlen lehetséges módjáról, azaz a gáz beszerzési árának a fogyasztói árakban való érvényesítése megkerülhetetlenségéről; másodszor: arról is, hogy ezt a kényszerű lépést azonban, bár meg kell tennie a kormánynak, de csak egy rászorultsági alapon kidolgozott, megfelelő kompenzációs módszer vagy rendszer egyidejűleg történő bevezetésével.

Nos, nem ez történt. Olyannyira nem, hogy a mai újságokból arról is értesülhetünk, hogy a Gazdasági Minisztérium arról tájékoztat, hogy semmiféle kompenzációs rendszer sem most, sem a belátható jövőn belül nem kerül kidolgozásra, hanem a megállapodásnak az a lényege, hogy jelentős gázáremelés az ipari fogyasztók felé, ugyanakkor maximum inflációs szinten tartott gázár a jövőben is a háztartási szektor felé. Ez a megoldás azonban - mint mondtam - több ponton is vitatható, azért, mert miközben megszüntet bizonyos problémákat és piaci zavarokat - nevezetesen: a MOL katasztrofális alulértékeltségét és veszélyhelyzetbe kerülését -, addig újabb veszélyhelyzeteket és újabb kalkulálhatatlan kockázatokat gerjeszt.

Négy ilyen pontról szeretnék megemlékezni. Az egyik a fogyasztók elhatárolása. Nagyon lényeges, ha kétszintes árat vezetünk be, ki tartozik az egyik csoportba, ki tartozik a másik csoportba. Nem egységes mindaz, ami eddig elhangzott. Volt, ahol azt lehetett hallani és olvasni, hogy az ipari fogyasztók kerülnek a drága kategóriába, volt, ahol azt lehetett hallani, hogy a nagyüzemi ipari fogyasztók. A harmadik megfogalmazást a gazdasági miniszter úr itt a parlament előtt mondta, hogy a nemzetközi nagyvállalatok kerülnek a magas, emelt árú kategóriába.

 

 

(18.30)

 

Teljesen különféle fogyasztói csoportokról van szó, teljesen különféle lesz ezeknek a költségvetési hatása. Tehát nagyon is nem lényegtelen annak a tisztázása, hogy kit is értünk a kitüntetett - mármint a magas árral kitüntetett - csoportba. Ha ezt tisztázzuk is, nagyon nehéz elválasztani, hogy mondjuk, az ipari fogyasztók közül, ahova valóban beletartoznak nemzetközi nagyvállalatok, de kis manufakturális iparűzők is, kit illet. Nagyon nehéz elválasztani, hogy a szolgáltatási iparágon belül kit illet. A bankokat, az irodaházakat, a nagy nemzetközi bevásárlócentrumokat, vagy esetleg ide tartoznak a kórházak, az iskolák, a katonaság és a rendőrség is? Hogy lehet ezt szétválasztani? Aztán maguk a háztartási fogyasztók sem egységesek, hiszen vannak olyan kisfogyasztók, akik tényleg rászorultak, és vannak olyan nagyfogyasztók, akiknél igazán nem lehetne belátni, hogy milyen alapon kaphatnának az olcsóbb árú gázból. Tehát a fogyasztók elválasztása teljesen homályos, zavaros, és akárhogy történik is meg az elválasztásuk, az valószínűleg újabb vitákat gerjeszt.

De nemcsak a fogyasztók elhatárolása a kérdés, hanem az eladott gáz fogyasztói célcsoport szerinti dokumentálása sem lesz zavarmentes, hiszen ha a szolgáltató kisfogyasztójának veszi a gázt a MOL-tól, az olcsóbb lesz, mintha ugyanez a szolgáltató az ő nagyfogyasztójának veszi a gázt. Ebből már következik, hogy nagyszerű kiskapu nyílik újabb technikákra; ugye, értjük ezt az olajszőkítési időszakot követően. Ha viszont a választóvonalat a MOL által közvetlenül kiszolgált nagyfogyasztók és a többiek között húzzuk meg, akkor meg azok azonnal átpártolnak a közvetítő szolgáltatókhoz, úgyhogy ez újabb zavaros helyzetet teremt.

Az intézkedés jól láthatóan eltekint a vonatkozó törvények és európai irányelvek tiszteletben tartásától, és tovább erősíti azt a befektetők számára csüggesztő üzenetet, hogy nálunk a hatósági ár nem jogszabályokon alapuló számítási elvek szerint, az árhatóság által megállapított árat jelenti, hanem azt, amit a miniszterelnök úr politikailag jónak lát és lehetővé tesz. Miközben ez az intézkedés a MOL-t annyi megpróbáltatás után önmagában jó helyzetbe hozta a tőzsdén, az összes többi befektetőt elgondolkoztatja arról, hogy érdemes-e olyan helyre jönni, ahol a kormány ennyire közvetlenül tud beavatkozni - és folyamatosan avatkozik is bele - a piaci szektorba, ahol a politika ennyire beleüti az orrát a gazdaság kérdéseibe.

Végül továbbra is fennmarad az az irracionális helyzet, hogy ha a háztartási vagy lakossági szektorban minél tehetősebb, minél nagyobb fogyasztó valaki, annál több ártámogatást kap a költségvetéstől.

A megoldás valójában, ismétlem, az lenne, ha a gázfogyasztás körülbelül 30-35 százaléka esne a háztartásokra, s ezen belül körülbelül 30-35 százalék lenne az a fogyasztó, amelyik rászorultsági alapon támogatást érdemelne; vagyis ha kidolgoznánk egy olyan kompenzációs rendszert, amely a gázfogyasztás mintegy 10 százalékát érintené, akkor az összes piaci zavarok, és ezen túlmenően még mások is - amire idő hiányában most nem tudok kitérni - elkerülhetők lennének.

Így a kormány meglépett egy lépést, ami nem vitatható, abszolút szükséges volt a gázáremelés; de annak módja és annak mértéke újabb problémákat szül, vitatható; és félő, hogy egy zavar megszüntetésével többet generáltunk.

Ennyit szerettem volna erről elmondani. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak. Tessék, államtitkár úr!

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Szalay képviselő úr hozzászólásának csak egy részére kívánok reagálni két percben, mégpedig arra, ami a kompenzációra vonatkozik. Azt gondolom, sok mindenben egyetértünk, mégis azt kell feltételeznem, nem biztos, hogy egy kompenzációs megoldás jó lenne. Ugyanis - amint képviselő úr is nyilván tisztában van vele - a kompenzáció növeli a lakosság terheit, hiszen valakitől el kell vonni ahhoz, hogy azoknak a családoknak a terheiből tudjunk csökkenteni, akiket a gázáremelés erőszakosabban vagy keményebben érintene, másrészt pedig pont olyanoktól vonnánk el véleményem szerint, akik egyébként sem gázzal fűtenek. Tehát annak a lakossági résznek növelnénk jobban a terheit, akik nem is gázfelhasználók, és joggal kérdezhetnék meg, hogy az állam milyen szempontok szerint von el tőlük azoknak az érdekében, akik esetleg pont állami vagy önkormányzati támogatással állították át a fűtésüket a most még jóval olcsóbb, takarékosabb és kényelmesebb gázfűtésre.

Szerintem ez nyilvánvalóan növelné az inflációt is, hiszen ennek a kompenzációs rendszernek a terheit a lakosság viselné, s a kompenzációnak van egy bürokratikus eljárása, ami költségekkel is jár. Emlékezve az Energia Alapítvány - vagy valami hasonló nevű alapítvány - működésére, nos, annak szerény 1 milliárd forintos működési költsége van, de tartok tőle, nem biztos, hogy ez az 1 milliárd forint elég lenne arra, hogy fenntartsuk ezt az intézményt; ráadásul visszaélésre is módot ad, mint ahogy az a korábbi időszakban kiderült.

Azt gondolom tehát, képviselő úr - a rövid idő miatt -, hogy tisztességesebb, ha ezt a családok költségvetéséből kívánjuk megoldani, hiszen jövőre 40 ezer forint lesz a minimálbér. A MOL-tól kapott információ szerint 10-11 ezer forint között van egy gázfűtés átlagos havi terhe, és azt gondolom, ezt ezeken keresztül kell orvosolni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Tóth István képviselő úrnak, Fidesz.

 

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szalay képviselőtársunk felszólalására szeretnék reflektálni. Sokszor nem értem, hogy tulajdonképpen kit is képviselnek vagy kinek az érdekében szólalnak fel baloldali képviselőtársaim. Nekem nagyon úgy tűnik, mintha az energiaszolgáltatók lobbija beszélne a Házban ilyenkor. Azt hiszem, ezt nem kellene ide behozni.

Ha figyelmesen hallgatta délelőtt a miniszterelnök úr felszólalását, akkor tisztában kell lennie önnek - illetve ellenzéki képviselőtársaimnak is - azzal, hogy a lakosságra nem hárítható át semmilyen formában a gázáremelés, a lakosság teherviselő képessége csak az infláció mértékével terhelhető. Amennyiben önök ezt jelentősen meg akarják növelni, tegyék meg módosító indítványaikkal vagy egyéb formában.

Egyébként meg államtitkár úr véleményével természetesen egyetértek, mert a kompenzálás mindig is rossz vért szül; vajon hol húzzuk meg a határt, kit lehet kompenzálni, és kit hol fognak kompenzálni. Vajon az az adócsökkentés, amit önök úton-útfélen reklámoznak, akkor hogyan fog megállni?

Visszatérve az eredeti gondolatra, nagyon összefüggéstelen a gázárral kapcsolatos megnyilvánulása. Ez tükröződik talán az önök belső politikai helyzetéből, de ezt nem kellene a Ház falai közé behozni, jó lenne, ha ezt kint hagynák a saját testületükön belül, és a költségvetési vitában tárgyszerűen szólnának hozzá.

Az olajszőkítésről pedig röviden csak annyit, hogy ehhez önök értenek, illetve mi nem tudjuk ezt a dolgot kezelni. Az olajszőkítést az előző kormányzati időszakok alatt végezték, és reméljük, hogy ez csak egy történelmi dolog volt, és nem kerül újra elő.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Képviselő úr, megkérem, hogy személyeskedéseket okozó megjegyzéseket ne tegyenek. Nem jó az, ha megint eltérünk a tartalmi kérdésektől.

Két percre megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak.

 

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tóth képviselőtársam, az ön hozzászólása fajsúlytalan, szakmailag értelmezhetetlen, úgyhogy erre nem kívánok reflektálni.

 

 

(18.40)

 

Államtitkár úr, természetesen egyetértünk abban, hogy a kompenzációs rendszernek vannak hátulütői, legnagyobb hátulütője az, hogy igen nagy gondosságot igényel és nehézkes a kidolgozása, és nem biztos, hogy első megközelítésre sikeres rendszert lehet felállítani. Sok munka van vele, sok aprólékos munka, úgyhogy nagyon is értem, hogy minden kormány bár beszélt erről, ennek a szükségességéről az előző nyolc évben, igazán egyik sem volt hajlamos kidolgozni. Azt látom, hogy most is ez történik.

Ugyanakkor, ha nem dolgozzuk ki a kompenzációs rendszert, tehát nem egy rászorultsági alapon nyújtunk támogatást, hanem visszaállítunk egyfajta kétszintes árrendszert, ennek meg még jelentősebb hátulütői vannak. Beszéltem erről a felszólalásomban, egyet megemlítenék. Ez nem tudja kiölni azt, hogy jelentős inflációs várakozások lesznek jelen a magyar gazdasági életben, mert mindenkiben benne lesz az, hogy most a kormány egy mesterséges szinten, mesterséges lélegeztetést alkalmazva vezetett be egy mesterkélt gázárat, de ha a kőolajárak továbbra is ilyen lendületben lesznek, mint ahogy most vannak, akkor ez egy idő után nem tartható, és ránk zúdul egyszerre minden.

Tehát az inflációt le lehet szorítani egy bizonyos ideig, de az inflációs várakozást nem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A kettő egymással ellentétes irányban mozog; egyikről tud a kormány gondoskodni, a másikra nincs befolyása. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, Fidesz.

 

TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt hallottam ki Szalay Gábor konstrukciójából, hogy a kormány által indokoltnak tartott gázáremelést a nagyfogyasztók vonatkozásában úgy csökkentsük, hogy ezt abból finanszírozzuk, hogy a kisfogyasztóknak viszont nagyobb mértékű legyen a gázáremelése. (Szalay Gábor a fejét ingatja.) Körülbelül ez a konstrukció lényege, erről szól.

Én abból indulok ki, abban egyetértünk, hogy valamit tenni kellett gázárügyben, és szerintem abban is egyetértünk, hogy egy bizonyos jövedelemtömeget oda kellett adni a MOL-nak. Másképp nem tudom a konstrukciót értelmezni, csak úgy, hogy ha kevesebbet várok el vagy kevesebbet kérek gázárban a nagyfogyasztótól, ez nyilván azt jelenti, hogy többet kell a kisfogyasztónak adni. Ezt a konstrukciót nem tudom támogatni.

Úgy gondolom, ezt a kétszintű gázárat fel lehet fogni egy sajátos kompenzációként is a kisfogyasztók vonatkozásában. Tudniillik itt nem az történik, hogy bruttó módszerrel előbb kifizettetem vele, aztán jelentős adminisztrációs költséggel vissza fogom hozzá áramoltatni, hanem már el sem fogom vonni tőle ezt a jövedelmet, tehát kevesebb árat fogok megfizettetni vele.

Itt, azt hiszem, megint a kormányzat családpolitikája érvényesül, hiszen a családoktól nem várom azt, hogy magasabb árat fizessen. A nyugdíjasokkal kapcsolatos politika érvényesül; a nyugdíjastól nem várom, hogy magasabb árat fizessen. A kisvállalkozótól nem várom, hogy magasabb árat fizessen.

Úgy gondolom, az inflációval kapcsolatos érvelése sem teljesen biztos, hogy igaz. Azért nem egyeduralkodók ezek a nagyfogyasztók. Úgy gondolom, a versenyelőnyüket fogják elveszíteni azzal, hogy magasabb árat fognak fizetni a gázért, mint a kisvállalkozók. Nem vagyok benne biztos, sőt kételkedem abban, hogy ezeket a többletköltségeket teljes egészében át fogják tudni hárítani a fogyasztókra. Nem gondolom azt, hogy egy az egyben inflációs hatásként ez ugyanolyan mértékben fog érvényesülni az infláció kiszámításakor, meghatározásakor, mintha az önök által elképzelt árrendszert alkalmaznánk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem akartam ebben a témában hozzászólni, és nem is állítom, hogy nálam lenne a bölcsek köve, de azok az érvek, amelyek összecsaptak itt, abban erősítenek meg engem, hogy ez a dolog nincs azért teljesen végiggondolva.

Bevallom - lehet, hogy Szalay Gábor képviselőtársam ezzel nem teljesen ért egyet -, ha egy olyan rendszert látnék, amely kőkeményen biztosítja, hogy például a jelentős adókedvezményben részesülő külföldi cégek fizetnék csak ezt a magasabb gázárat, akkor én ezt valószínűleg el tudnám fogadni. De azért a magyar gazdaság hosszú története azt mutatja, hogy ha kettős árrendszer van, akkor előbb-utóbb abban valami visszaélés mindig bekövetkezik. Pontosan Tóth képviselő úr említette az olajszőkítést. Az olajszőkítés egyszerűen azért keletkezett, mert kettős árrendszer volt: volt, aki olcsóbban vehetett meg egy árut, volt, aki drágábban vehette meg. Remélem, hogy nem lesz igazam, de én a magyar nép leleményességét ismerve azt hiszem, hogy ha kettős árrendszer van, akkor valamiféle visszaélés lesz. Különösen, ha nem tisztázott teljesen pontosan, hogy milyen feltételek mellett, ki számít nagyfogyasztónak, és ki nem számít annak.

Lehet, hogy ez tisztázódni fog, és akkor az, amit mondtam, értelmét veszti. Egyelőre, egy nappal a bejelentés után, még élnek bennünk ezek a kételyek, és azt gondolom, természetes, ha ez egy költségvetési vitában elhangzik, ha a bejelentés is itt hangzott el.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Szalay Gábor képviselő úr néhány gondolatfelvetéséhez szeretnék csatlakozni, hisz legutóbb abban az együttes szerencsében volt részünk, hogy részt vehettünk a MOL-ban a gazdasági bizottság egy kihelyezett ülésén.

Azt hiszem, hogy alappremisszákban ott megegyeztünk. Megegyeztünk például abban, hogy Magyarországon az ésszerűséget jól meghaladó mértékben épült ki a gázellátó rendszer, és a lakosság lényegében sokkal többet fogyaszt lakossági hőellátás biztosítására, mint más hasonló országokban, főleg olyan országokban is, amelyek sokkal jobb saját kapacitásokkal rendelkeznek. Akkor abban is megegyeztünk, hogy a lakosság fizetőképességét szem előtt tartó eddigi árszabályozás azt eredményezte, hogy a MOL-nál veszteség gyülemlett föl, de fogalmaztuk ezt úgy is - emlékszik rá bizonyára képviselőtársam -, hogy lényegében ennek a veszteségnek egy részével az ipari nagyfogyasztókat finanszírozta a MOL mintegy kényszerfinanszírozásként, vagy azt is mondhatnánk, hogy átcsoportosítás történt oda, és nyereség képződött ezeknél a nagyfogyasztóknál. Azt is elmondottuk a bizottsági ülésen, hogy az elkövetkező időszakban a lakosság fizetőképességét, szociális helyzetét messze szem előtt kell tartani minden egyes árszabályozásnak, és igenis fölvetődött a bizottságban, hogy talán akkor mégiscsak az ipari árakhoz kellene hozzányúlni.

Hegyi Gyula képviselő úrnak mondom, hogy a kettős árrendszer a gázfogyasztás területén ilyen típusú visszaélésekre nem ad lehetőséget, amennyiben a rendszer önmagában jól szabályozott.

De most olyanról vitatkoznak képviselőtársaim, aminek a szabályozása még nem történt meg. Itt, a parlamentben miniszter úr egyértelműen körvonalazta azt a kört, amelyeknél egy alacsonyabb értékű gázáremelésre kerül sor, és azt is megfogalmazta, hogy melyek lesznek azok a többiek, amelyek ipari nagyfogyasztónak minősülnek. Ha jól emlékszem, a lakossági fogyasztókat, a kommunális hőszolgáltatókat, a szociális és egészségügyi intézményeket nevezte meg. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Tóth András képviselőtársam! Valószínűleg félreértette, amit mondtam. Természetesen amellett próbáltam érvelni, hogy alkalmazhatóbb, kevesebb zavart okozó rendszer lenne az, ahol nem kétszintes árrendszer lenne, hanem egyszintes, és ezen belül adnánk rászorultsági alapon kompenzációt a rászorultaknak. Így értettem.

Amit Latorcai elnök úr mondott, való igaz, de ez még mindig nem cáfolja azokat az aggodalmakat, amiket én fölvetettem. Ön említette például a kogenerációs erőművet. A legnagyobb problémát fogja jelenteni, hogy melyik gázmolekulát fogjuk olcsónak minősíteni, azaz hőtermelésre fordítottnak elismerni, és melyik gázmolekulát fogjuk drágának, azaz villanyáram-termelésre fordítottnak elismerni. Tehát gondok lesznek, szerintem jelentős számban generáltunk újabb problémát, miközben valóban megszüntettünk egyet.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak, MSZP.

 

POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Latorcai Képviselő Úr! Valóban sokat beszélünk a gázárakról, amikor a végleges dolog még ki sem jött, de éppen az a féltés van az emberben, amit az elérhet. Elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy az áramtermelés 40 százalékát olyan erőművek állítják elő, amelyek gáz alapúak. Ha a hústermelésre gondolok és a baromfira - a tojást emelném ki, az jobban követhető. Egy tojás előállítási költségében 65 százalék körül van az energiaköltség. Ha most egy tojás 22 forint, az a gázár növelésével elérheti, illetve 30 forint fölé mehet egy szem tojás ára. De ugyanez igaz a sertéshúsnál is; a sertéshúsnál az energiaköltség általában 38-42 százalék körül alakul a technológiától függően, ezzel is el tudjuk érni, hogy mintegy 200 forintos olyan áremelés történne a piacon, amelyet biztos képtelen volna lereagálni a felvevőpiac.

Ezért tartunk attól, hogy ez a 43 százalék ilyen sújtású, ilyen mértékű lesz. Köszönöm szépen.

 

(18.50)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Pozsgai Balázs.

 

DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Régóta hallgatom már a költségvetési vitát, és kormánypárti képviselőtársaim már nagyon sokszor elmondták, hogy melyek azok a pontok, amelyekre a 2001-2002. évi költségvetésben a kormányzat koncentrálni próbál. Ezeket azért én is szeretném elismételni: egyrészt a családtámogatási rendszer, a minimálbérek kérdése, a nyugdíjemelés ügye, a lakástámogatási kérdés, a Széchenyi-terv megvalósítása. Azt hiszem, ezek mind-mind olyan kérdéskörök, amelyek mellett már nagyon sokan felszólaltak; a másik oldalról vitát is kiváltott, de mindenképpen megegyezhetünk abban, hogy ezek igenis fontos prioritások, fontos társadalompolitikai célok.

Amellett, hogy ezek nagyon fontosak, természetesen látjuk azokat a korlátokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tudjuk, egyáltalán milyen mozgástér van, melyek azok a feladatok, amelyeket priorizálni kell, és mi az, amit mindenképpen szükséges megvalósítani.

Ezeknek elsősorban egyetlen nagy hátrányuk van: nagyon kevés pénz áll a mindenkori költségvetés rendelkezésére; ezért bizony fel kell állítani azokat a sorrendeket, amelyeket egy-egy kormányzat a legfontosabbaknak tart. Ezeket lehet vitatni, támadni, de azt hiszem, a kormánynak mindenképpen joga, hogy ezeket a prioritássorrendeket megállapítsa.

Természetesen önöknek igazuk van akkor, amikor hiányolják, hogy miért nem több a nyugdíjemelés, miért nem több a szociális ellátás növelése, miért nem fordítunk többet az egészségügyre, miért nem adunk többet az oktatásügynek, holott pedig mindenki ezt szeretné.

Amikor a mondandómat összefoglaltam, akkor én is ezekkel a kérdésekkel szembesültem. Egy nagyon nagy területet kihagytunk akkor, amikor ezeket a kérdésköröket vizsgáljuk: ez a kérdéskör tudomásom szerint sem a mai napon, sem az előző napokban nem került még terítékre, pedig hatalmas része a mindenkori költségvetésnek. Ez pedig nem más, mint az államháztartás hiánya, az államháztartás hiányának a finanszírozása.

Miért esik róla kevés szó? Ezt igazán nem tudom, pedig mindenképpen el kell mondani, hogy maga az államadósság természetesen hosszú, folyamatosan képződő állomány; viszont '94-98 között, különösen a Nemzeti Banknak az államadósság-csere kapcsán a költségvetésbe átkerült összegével megnövelve, óriási, tetemes összeg keletkezett, amely bizony folyamatosan nyomja a mindenkori központi költségvetést.

Ezzel kapcsolatban szeretnék egy-két számot idézni. A 2001. és 2002. évet vizsgálva a törlesztési kötelezettség 2001-ben 909,5 milliárd forint; 2002-ben 1011 milliárd forint. Ebből a devizahitel és a devizakötvény 239,7, illetve 306,3 milliárd forint; a forinthitel és a forintkötvény 669,8 milliárd forint és 705,3 milliárd forint. Azt hiszem, ezek önmagukban is döbbenetes számok; és akkor nyernek igazán értelmet, amikor azt is elmondjuk, hogy 2001-ben 4303 milliárdra, 2002-ben pedig 4398,3 milliárd forintra tervezi a költségvetés kiadási főösszegét a kormányzat.

Ebből következően a hiány 2001-ben 478 milliárd forint, 2002-ben pedig 494 milliárd forint. Ezeket összevetve az előző számokkal is, látszik, hogy milyen óriási terhek fognak jelentkezni 2001-ben és 2002-ben. S amikor arról beszélünk, hogy például társadalombiztosításra és jóléti szolgáltatásokra 715 milliárd forint van 2001-ben és 805 milliárd 2002-ben, akkor döbbenhetünk igazán nagyot. Sőt, ha elmondjuk még azt is, hogy oktatási tevékenységre és szolgáltatásokra 557 milliárd, illetve 615 milliárd van beállítva, míg az egészségügyre 165 milliárd és 179 milliárd, akkor bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen mozgástere van egyáltalán a mindenkori kormánynak, amikor összeállítja a költségvetését.

Azt hiszem, a számokat még tovább lehet sorolni, és kell is, hiszen 2001-ben kamatkiadásként 725,9 milliárd forint, 2002-ben pedig 713,4 milliárd forint fogja nyomni a költségvetést. Még egyszer mondom: társadalombiztosítási és jóléti kiadásokra 715, illetve 805 milliárd forint fordítódhat. Tehát ez azt jelenti, hogy csak kamatfizetésre tulajdonképpen a teljes társadalombiztosítást kifizetjük egy év alatt. Azt hiszem, ezek óriási számok, és mindenképpen meghatározzák azt a lehetőséget, amit egy-egy évben a kormány tud és bír tenni.

Ezt az államadósságot természetesen folyamatosan kezelni kell. Amint említettem, ez két részből tevődik össze, egyrészt a forintadósságból, másrészt pedig a devizaadósságból. A kormányzatnak folyamatosan biztosítania kell azokat a forrásokat, amelyekkel ezt a kötelezettséget teljesíteni kell. Ennek apropóján forintfinanszírozásban három lehetősége áll fenn a mindenkori kormányzatnak: egyrészt a hosszabb lejáratú papírok esetében állampapírt, államkötvényt bocsáthat ki. Jelenleg itt az a megoldás szerepel, hogy 2, 3, 5 és 10 éves, fix kamatozású állampapírok kerülnek kibocsátásra; illetve '99-től egy ötéves, változó kamatozású államkötvény is kibocsátásra került. Ez 2001-ben és 2002-ben is így lesz, ami azt hiszem, a forintadósság nagyobb részét mindenképpen jól fogja fedezni.

Természetesen szükség van lakossági források bevonására is. A mindenkori kormányzat nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy életbe léphet a crowding out-effektus, tehát a kiszorítás hatása, ezért nagyon óvatosan kell fellépni a hitelpiacon. Mindezek mellett azért azt el kell mondani, hogy a kincstári takarékjegyekkel az egy-kétéves finanszírozási igényt is jól lehet kezelni. Természetesen emellett a likviditási gondok kezelésére diszkont-kincstárjegyek is kibocsátásra fognak kerülni.

Ezek természetesen nem önmagukban való dolgok. Nagyon fontos látnunk, hogy lennie kell egy olyan célnak, hogy az államadósságot minél hosszabb futamidejűvé toljuk ki. Erre azért van szükség, hogy az egyes éveket annál kisebb teher nyomja. Mit jelent ez konkrétan, a számok nyelvére lefordítva? Azt jelenti, hogy 2000-ről, amikor 1,72 év volt a forintban fennálló államadósság durationja, ez 2002-re 1,76 évre fog változni, tehát az átlagos hátralévő futamidő egy kicsit kitolódik. Mondhatjuk erre, ez nem egy nagy szám, hogy ez a futamidő 0,04 évvel kitolódik, de ha belegondolunk - hevenyészett számításokat végeztem -, ez körülbelül 30-35 milliárd forintot jelent egy évben, amely nem nyomja az adott év költségvetését. Ilyen szempontból nagyon fontos, hogy az államadósságot kezelő központ jól működjön, jól dolgozzon, és ezt az átlagos hátralévő futamidőt minél jobban ki tudja tolni.

A devizaadósság esetében alapvető fontosságú, hogy sikerüljön megújítani a devizalejáratokat, illetve hogy előtörlesztések is bekövetkezzenek, ezáltal is csökkentve a mindenkori kamatkiadásokat. Ezen hatás eredményeképpen - ez is életbe lépett már, szintén '99-től, amikor sikerült az átlagos hátralévő futamidőt kitolni - a devizaállomány utáni kamatteher 173,7 milliárd forintról 161-re fog csökkenni 2002-re. Mindezek mellett a forintadósság kamatterhe körülbelül szinten marad, ötszázötven-egynéhány milliárd forinttal. Ebből is látszik, hogy azért továbbra is növekszik az államadósság, viszont a csökkenő kamatterhek ezt kompenzálják.

Még egypár gondolatot szeretnék azzal kapcsolatban mondani, miért fontos, hogy csökkentsük az államadósságot, miért fontos, hogy a kamatterhek csökkenjenek. Nagyon sok kritika hangzott el a tekintetben, hogy Magyarországon túl nagy az államadósság a GDP százalékában, nagyon nagy a jövedelemkoncentráció. Hál'istennek el lehet azt mondani, hogy az elmúlt években ez a folyamat megállt, sőt visszájára fordult; s ma már azt lehet mondani, hogy a 2000. évben várhatóan 60 százalék alá fog csökkenni a központi költségvetés adóssága.

 

 

(19.00)

 

A GDP százalékában kifejezve ez 58,6 százalékra van prognosztizálva, és ez egy folyamatos csökkenés mellett 2003-ra 48,8 százalékban van betervezve, tehát már 50 százalék alá megy. Ez azért fontos, mert az Európai Monetáris Uniónak alapfeltétele az, hogy 60 százalék alatt legyen a központi költségvetés adóssága a GDP százalékában kifejezve.

A jövedelemcentralizációra vonatkozóan szintén a bruttó hazai termék vonatkozásában szoktunk mérni. Ez a 2000. évben várhatóan 41,7 százalék lesz, 2001-re már 40 százalék alá csökken, azaz 39,7 százalék van tervezve, 2002-ben pedig 38 százalék, és ez azért is nagy eredmény, mert a rendszerváltozás előtti időszakban 60 százalékot meghaladóan lehetett kimutatni a jövedelemcentralizációt, és azt kell mondani, hogy ez a 40 százalék körüli jövedelemcentralizáció az európai átlagnak mindenképpen megfelel, sőt ezzel élenjáróak vagyunk a jövedelemkoncentráció csökkentésében.

Amit még talán érdemes szintén a számok nyelvén kifejezni: egyre növekszik a magyar gazdaság; az államadósságot sikerül csökkenteni a GDP százalékban, ez azt is jelenti, hogy a bruttó kamatteher is csökken, ez 2000-ben várhatóan 6,4 százalék lesz, 2001-ben, illetve 2002-ben várhatóan 5 százalékban, illetve 4,5 százalékban fog realizálódni. Tehát ilyen szempontból reményeink szerint a növekvő gazdaság megteremti azt a lehetőséget, amely kicsit nagyobb mozgásteret ad a kormány számára, és ez tükröződik végül is azokban a prioritásokban, amelyeket kormánypárti képviselőtársaim, illetve jómagam is többször már elmondottunk. Ezek a számok is bizonyítják azt, hogy az államháztartás hiányának kezelésében nagyon nagy hangsúlyt helyez a kormány arra, hogy ezeket a futamidőket csökkentve minél több forrás jusson a jóléti szolgáltatásokra, minél több forrás maradjon Magyarország lakosainál, minél inkább élvezze mindenki azt, hogy igenis Magyarországon elindult egy olyan pozitív folyamat, amely hosszú idő óta nem tapasztalható.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak; őt követi majd Salamon László.

 

POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem hiszem, hogy sokat kellene dilemmázni azon, hogy a 2001-2002. évekre benyújtott költségvetés az áttörés vagy az átverés költségvetése. Számomra egyértelmű, hogy az átverésé. Érzi ezt sok kormánypárti vagy kormányt támogató képviselőtársam is, jelzik is ezt eddigi hozzászólásaikban. Nem tagadom, én is ezt szeretném érzékeltetni a rendészeti szervezetek és az önkormányzatok vonatkozásában, ugyanakkor szívem szerint azt hangsúlyoznám, hogy mennyivel több lesz az a felhasználható pénzösszeg, amelyet a szervezetek önmagukra fordíthatnak.

A kormány ahelyett, hogy megjelenítette volna a jövő évek költségvetésében a közbiztonság növelésének anyagi hátterét, kimondott céljaival ellentétben éppen ellehetetleníti e szervezetek működését. Nem hiszem, hogy volna közöttünk akárki, akinek ne lenne célja a szervezett bűnözők elleni fellépés és az eredményesség javulása, a korrupció elleni küzdelem visszaszorítása, a vámcsalások, orgazdaságok letörése, a zöldhatáron beözönlő menekülttömegek határon való feltartóztatása, urambocsá', a menedékjogért folyamodók döntésig való ellátása.

Önök, tisztelt képviselőtársaim, akik e törvénytervezet elfogadását javasolják kormányoldalról, céljaikban nemes kérdéseket fogalmaztak meg Az új évezred küszöbén című kormányprogramjukban a polgári Magyarországért. Ebben ígérték, hogy a kormány megerősíti a rendvédelmi szervezeteket, megteremtik a szükséges pénzügyi, infrastrukturális feltételeket. Igaz is, belevágtak sok mindenbe, de a gazdasági stabilitást csak időlegesen tudták e szervezeteknél megteremteni. Elég, ha csak az információs rendszer működésére tekintünk, láthatjuk, hogy van új számítógéppark a rendőrségen, de programja csak arra szolgál, hogy egy épületen belül egy emberre ne nyomozzanak két helyről vagy ha igen, tudjanak egymásról. Városok között, az ország nagyobb területein ezek összefogására nem működik ez a rendszer, amit egyébként robotzsarurendszernek hívnak. Ugyanígy a határőrség keretében működik a határregisztrációs rendszer, de csak a közúti határátkelőhelyeken, ugyanakkor a vasúti átkelőkön ma még ellenőrizhetetlen a ki- és bejárkálás.

A továbbiakban: ismert mindenki előtt, hogy betöltetlenek a rendészeti szervezetekben az álláshelyek. A megfelelő létszámokkal eddig is, de a jövőben is adósak maradnak. Szinte állandósult a rendőrség több mint kétezer fős létszámhiánya, bár kissé törekednek ennek megoldására a költségvetésben, 1700 fő fejlesztést jeleznek, de ez önmagában ezt a kérdést nem oldja meg. Ugyanez a helyzet a határőrségnél is. Ahelyett, hogy megteremtenék a rendészeti szervek presztízsét, csak egyre nagyobb és keményebb fegyelmező eszközökkel tudják a belső rendet, a cselekvőképességet megtartani, a korrupciót kordában tartani.

Erre az évre is, tehát 2000-re ígéret volt, ha az infláció a tervezett felett alakul, a 8,25 százalékos bérfejlesztéssel szemben kiegészíti a kormány a kereseteket. Ez mintegy 5 százalékos illetménykorrekciót jelentene azonnal, tehát ma annak érdekében, hogy a tervezett 2,5-3 százalékos reálbér-növekedést tartani tudják. De hol van ennek a fedezete a 2001-2002. évek költségvetésében? Uraim, én csak azt az ígéretet kérem számon, amelyet dr. Orbán Viktor miniszterelnök tett a Vigadóban elhangzott év eleji beszédében.

 

 

(Molnár Róbertet a jegyzői székben
dr. Szabó Erika váltja fel.)

 

 

Kérem önöket, támogassák velünk együtt azt a módosítást, amely az állami többletbevétel terhére a köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bérek inflációhoz igazított változtatását javasolja annak érdekében, hogy ez legyen már a 2001-2002. évi illetmények számítási alapja. Ugyanakkor megítélésünk szerint nem kerülhető meg a rendfokozati illetménytábla növelése egyszeres szorzóval.

Tisztelt Ház! Miközben a kormány érzékelten nemcsak a rendészeti szervezetek dolgozóival szemben, magát a törvényeket sem tartja be, hiszen a Hszt. is megfogalmazza: "A hivatásos állomány tagjai, a fegyveres szervezetek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek, ezért az Országgyűlés elismeri a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsültség indokoltságát." De ismerjük el, hölgyeim és uraim, nem teljesülnek a törvény preambulumában megfogalmazottak!

Mindaddig, amíg a fegyveres szolgálatot vállalók napi megélhetési gondokkal küzdenek, a hivatástudatukra, az esküre hivatkozni önmagában kevés. Ugyanakkor a kormányzati hűség érdekében olyan fegyveres elitet akarnak létrehozni, amely csak növelné az egy szervezeten belüli különbségeket, és amely ráadásul szembemegy a szolgálati törvénnyel. Képviselőtársaim, ha arra gondolnak, hogy e szféra közalkalmazottai még a hivatásos állományúaknál is nehezebb helyzetben vannak, annak ellenére, hogy többségükben beosztásuknál, feladatkörüknél fogva speciális munkát végeznek, az elmúlt években még az inflációt elérő bérfejlesztésben sem részesülnek.

Összegezve: a következő két év költségvetési kilátásai kedvezőtlenek. A belügyi tárca minden egysége, de különösen a rendőrség a korábbinál rosszabb szinten fog működni; még az idei évinél is tovább csökken a felújításokra, fejlesztésekre fordítható összeg. Az elmúlt tíz év gyakorlata folytatódik a gördülő, bázisszemléletű tervezéssel, amely folyamatosan növeli a költségvetési hiányt mind az országos központokban, mind a területi, megyei szervezeteknél.

A belügyi szakma igénye és a költségvetési tervezet közötti 20 százalékos hiányt az alultervezett inflációs hatások még tovább fogják rontani.

 

 

(19.10)

 

Az látható, hogy teljesíthetetlen a rendőrségnek nemcsak az ez évi 5,9 milliárd forintos bevételi kötelezettsége, de még inkább a jövő évi 9,5 milliárdos tervezet. Nincs betervezve a költségvetésbe a rendőrök túlóráinak ellentételezése, alultervezett több, a BM alá tartozó más szervezet költségvetése, benne a maffiaellenes központ felállítása. Az is ijesztő, hogy a 8,27 százalékos bérnövekmény eléréséhez 2 százalékos létszámleépítés társul, tehát 786 főt kellene elbocsátani, miközben létszámhiánnyal küzdenek. Egyszerre jelenik meg a költségvetésben egy 1700 fős létszámfejlesztés, ugyanakkor egy 786 fős leépítés is.

Ugyanakkor az is látható, hogy a minimálbérek felemelése a közalkalmazottak tekintetében sajátos problémát vet fel. Összecsúszhatnak a pályakezdők és az öt-nyolc éves munkaviszonnyal rendelkezők fizetései.

Tisztelt Ház! Nem folytatom a sort, de közben egy kérdés vetődik fel bennem. Milyen érzéssel írhatta alá a belügyminiszter úr a fejezeti előterjesztést a pénzügyminiszter úr mellett, mi volt ezzel a BM fejezeti előterjesztéssel a kormány valódi célja?

Ennyit a rendészeti szervezetekről, és néhány gondolat az önkormányzatokról.

Alapvető probléma az önkormányzatoknál, hogy az infrastruktúra elengedhetetlen felzárkóztatása helyett továbbra sem kapnak megfelelő részt az önkormányzatok a költségvetési többletbevételekből való osztozkodás során. Bár az állami támogatások súlya, tehát aránya a központi költségvetésből minimális mértékben emelkedik, az önkormányzatok összbevétele a kormány számításai szerint reálértéken, jó esetben, szinten marad. Ezzel a támogatási modellel nincs esély a lemaradások csökkentésére, folytatódik az önkormányzatoknál a vagyonfelélés, mind teljesebbé válik a kiszolgáltatottsága az állami kegynek.

Az önkormányzati támogatások szabályozásával kapcsolatban az alábbi fő kérdéseket szeretném kiemelni.

1. Kivették a bázisból az árvízi többletköltségek miatt az önkormányzatoktól zárolt mintegy 7 milliárd forintot. Ennek semmiféle elvi alapja nincs, hiszen egyszeri, eseti döntésről volt szó, ennek a bázisra semmiféle hatása nem lehet. Azt még el lehetett volna képzelni, hogy ebből a vis maior tartalékot növelik meg, amit kedvező helyzetben gátépítésre, mederrendezésre csoportosítanának át, de ilyen nincs a költségvetésben. Ennek megfelelően legalább a bázisszámítások korrekcióját kérném, hogy érjük el még a módosítási egy napi időszakunkban.

2. Továbbiakban: győzelmi jelentésként hangzott el a hírekben, hogy az idei első költségvetés olyan az elmúlt tíz év folyamán, amelyik nem tartalmaz létszám-leépítési kötelezettséget az önkormányzatok számára. Ez a hír csak látszólagosan igaz; de ennyire igaz volt a korábbi évek költségvetéseire is, ugyanis egy ilyen kötelezettség sértené az önkormányzatok szervezetalakítási szabadságát. Mint a korábbi években, akkor általában 3 százalékos mértékkel, most 2 százalékos létszámcsökkenéssel veszik figyelembe a létszámot a bér- és tb-költségek alapjának számításakor.

3. Az előzetes számításaink szerint a pedagógusok béremelésére a normatívaemelésen keresztül adott összeg nem fedezi a tanárok béremelését, különös tekintettel a 2001. szeptemberi 20 százalékos béremelés áthúzódó hatására, ami 2002-re önmagában több mint 13 százalékos béremelkedést jelentene. Ehhez képest a számítási anyag szerint a béremelés éves szintje 115,28 százalék, ami óvatos számítások szerint is legalább 5 százalékos fedezeti hiányt jelez. 2001-re is hiányzik mintegy 1,5 százalék.

4. Továbblépve: a kormány nem kívánja végrehajtani a tavaly jelentős vívmányként beharangozott költségvetését, hogy legalább az önkormányzatok két évvel korábbi tényleges oktatási célú kifizetéseinek 90 százalékát megadja normatívában támogatásként. Ez sem teljesült ebben a költségvetésében.

5. Továbblépve: a közművelődési, közgyűjteményi feladatok finanszírozásában még nagyobb a visszalépés. Bár a kormány itt önmagához következetes, hiszen a 2000. évi költségvetésnél már egy évvel halasztotta a kulturális törvényben vállalt kötelezettség teljesítését, most végleg le akar számolni a korábbi tényleges költségeket alapul vevő finanszírozással. Egyszerűen törölni akarja a törvényből az erre vonatkozó pontot, tisztelt államtitkár úr.

6. Az induló céltámogatásokra eddig soha nem látott alacsony szinten biztosítanak forrásokat. Míg tavaly 8 milliárd forintos szinten volt erre forrás, a jövő évre csak 1,4 milliárd van erre betervezve. Közben a címzett támogatás 2 milliárdja sem növekszik. Nagyon szerény érv ezzel szemben a korábbi determináció felemlegetése, hiszen ez a kormány ígérkezett el, kellő átgondoltság nélkül, több mint 30 milliárdra a múlt évben. Legalább a tavalyi 8 milliárdos szinten biztosítanák az új céltámogatások fejlesztésének indítását, elsődlegesen a közműveknél.

7. Vissza kell hozni, hogy azok a települések, amelyek teljesítik a normatív feltételeket, alanyi jogon jussanak ehhez a támogatáshoz. Ennek az összege úgy 6,6 milliárd forintot jelentene.

8. A céltámogatási rendszer újraszabályozása az elmúlt év ütemezési problémái miatt indokolatlanul merevvé válna. Nem lehet egy sablon szerint kezelni a néhány tízmilliós beruházásokat - ahol a megvalósítás akár egy éven belül is megtörténhet - a milliárdos nagyságrendűekkel, ahol az odaítélés évében a teljesítés a jelenlegi tervezetben szereplő 30 százalékos arányban, a közbeszerzési eljárás időigénye miatt, objektíve lehetetlen. A kisberuházásoknál pedig indokolatlanul széthúzza a tervezet a megvalósítást, ami költségnövelő.

9. A kormány - centralizáló hajlamának engedve - még a már saját képére formált területfejlesztési tanácsokban sem bízik. Az ezek által elosztható összegek nominálisan is csak az árvízi elvonással csökkentett szintet érik el, mindkét évben, tehát 2001-ben és 2002-ben is. Itt tényleg elvi alapon tartjuk szükségesnek a jelentős emelést, hiszen ellenzéki vezetésű önkormányzatok az előző évek tapasztalatai szerint igen kevésre számíthatnak e forrásból.

10. Tovább folyik a harc, a források decentralizálása; a korábbi alanyi jog helyett mindinkább a kormány ízlésének kiszolgálói kapnak csak támogatást. Ezen belül a nagyobb települések, illetve összetettebb szennyvízprogramok 1 milliárd felett átkerültek a céltámogatásból a címzett támogatásba.

Továbbiakban: a bérlakásépítés támogatása továbbra sem alanyi jog. Javasoljuk jelentős összeg elkülönítését erre a célra, és a normatív paraméterek mellett a feltételeknek megfelelőknek kötelezővé tenni a támogatást. Erre a Szocialista Párt szerint legalább további 4-5 milliárd forint lakástámogatásra van szükség. Ugyanígy szükségesnek tartjuk a pincék és partfalak megerősítésére való céltámogatási kör bővítését, de ott sem a követelményeknek megfelelően alanyi jogként, hanem külön elbírálással e megoldást.

Továbbiakban: a hulladékgazdálkodáshoz biztosított támogatást nem normatív, hanem pályázati alapú elbírálással szeretnénk a rászorulóknak odajuttatni.

11. És befejezésként: jellemző módon a jelentős energia- és anyagköltség-emelkedés ellenére semmiféle dologi növekedéssel nem számolnak a normatívák kialakításánál, azaz ezt a terhet teljes egészében az önkormányzatokra rakják. Ugyanígy nem biztosítják az energiaköltségek növekedését a normatívákban.

 

 

(19.20)

 

Tisztelt Ház! E pontokban szedtem össze az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos véleményünket, igazolva azt a kétpercesben elmondott véleményünket, hogy folytatódik a forráskivonás a közszférából és az önkormányzati rendszerből. A Szocialista Párt ezt nem támogathatja, nem támogatja, ezért így nem értünk egyet a beterjesztett törvényjavaslattal sem.

Köszönöm szépen a türelmüket és a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Mádai Péter képviselő úr.

 

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomban három témakört kívánok érinteni. Elsőként a költségvetési törvényjavaslatnak az egyházak finanszírozásával kapcsolatos részéről kívánok szólni. A törvényjavaslat a legjelentősebb prioritások, a nyugdíjak és bérek jelentősebb emelése, a családtámogatási rendszer továbbfejlesztése, valamint a Széchenyi-tervben felvázolt gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósítása mellett az ország gazdasági helyzetének és a társadalmi igényeknek megfelelően gondoskodik az egyházak működésének, tevékenységének támogatásáról.

A költségvetési javaslatban érvényesülnek a kormányprogramban megfogalmazott egyházpolitikai célkitűzések; érvényesül a kormány azon felfogása, hogy az egyházak és az állam szétválasztása nem jelentheti az egyházak és a társadalom elválasztását; érvényesül benne az az egyházpolitikai meggyőződés, hogy nem falak építésére kell törekedni, hanem azt kell keresni, hogy miképp biztosítható az állam és az egyházak valódi együttműködése és az egymás segítése; érvényesül benne a történelmi egyházak munkájának és a nemzet életében betöltött szerepe jelentőségének elismerése, annak a szolgálatnak az elismerése, melyet az egyházak a társadalom lelki, szellemi, erkölcsi, kulturális, oktatási, nevelési és szociális állapotának, illetőleg viszonyainak javítása érdekében az adott területen kifejtenek. Ezzel kapcsolatban újra és újra rámutatunk arra, hogy az egyházak tevékenységének támogatása nem csupán a vallásos emberek különféle közösségeinek támogatását jelenti. Ez is benne van persze, de a támogatások létjogosultságát igazán az egyházak társadalmi szolgáló szerepe alapozza meg.

Az egyház nemcsak hitéleti közösség, hanem a társadalom jelentős része számára lelki támasz, erkölcsi útmutató. A keresztény kultúra, az irodalomtól az építészeten és a képzőművészet legkülönbözőbb ágain keresztül, az egyházi könyvtárakon és levéltárakon át, a legkülönfélébb közművelődési intézményeivel bezárólag, az egyetemes magyar nemzeti kultúra része, amely ezáltal nemcsak a hívő emberek, hanem az egész magyar társadalom közkincsét alkotja. Az egyházak számos neves oktatási intézményt tartanak fenn, melyek évről évre sokezer ifjú magasszintű oktatását és nevelését biztosítják. Az egyházak karitatív szerveinek kezei pedig azokhoz az elesett, reményvesztett emberekhez is elérnek, akikhez az állami gondoskodás nem feltétlenül jut el.

Megnyugvással és örömmel állapítjuk meg, hogy alapvetően rendeződtek az egyházak finanszírozásával kapcsolatos legjelentősebb kérdések. Az állam és az egyházak kapcsolatát e területen is a még fennálló problémák megoldásának őszinte és kölcsönös megértésen alapuló jó szándéka jellemzi. Alapvetően érvényesül a jogegyenlőség elvéből is következő követelmény, az egyházak a lakossági igények alapján átvállalt közfeladatok ellátásához ugyanarra a támogatásra jogosultak, mint a hasonló állami vagy önkormányzati intézmények. Ez azért is megnyugtató, mert a törvényeken alapuló, azonos módon szabályozott normatív támogatás a nem hívő emberek számára is nyilván megnyugtató megoldás. Elsősorban az átvállalt közfeladatok támogatása tekintetében igaz az, hogy itt valójában nem az egyházak támogatásáról, hanem az oktatási, egészségügyi, illetve szociális, karitatív tevékenységek támogatásáról van szó.

Az említett célokra nyújtott támogatás világnézettől függetlenül a magyar társadalmat, a szolgáltatásokban részesülő polgárokat gyarapítja. Ezzel összefüggésben kell rámutatnom arra, hogy az elmúlt évek visszatérő tapasztalatai szerint a költségvetési támogatások a kormányzat minden igyekezete ellenére sem fedezik az egyházak által átvállalt közfeladatok tényleges teljes költségeit, így feladataik ellátásához az egyházak a maguk anyagi erőfeszítésével is hozzájárulnak. Örömteljes az is, hogy a polgári kormány működése alatt megszűntek azok a konfliktusok, amelyek egyes helyi intézmények kapcsán korábban felmerültek. Ez egyaránt igazolja az alapkérdések nyugvópontra jutását, valamint az egészséges, méltányos szemlélet érvényesülését e kérdésekben.

A volt egyházi ingatlanok visszaadására még nyitva álló 11 év ütemezési lehetőségeit figyelembe véve, a mostani költségvetési javaslatból elfogadható a 2001-re, 2002-re ütemezett évi 6 milliárd 270 millió forintos költségvetési előirányzat is. Ugyanakkor nem kizárt, különösen, ha az ütemezés mértéke változatlan marad, hogy a 2011-es visszaadási határidő nem lesz tartható. És amikor emiatt aggodalmamat fejezem ki, nem egyszerűen az egyházak érdekében emelek szót, hanem legalább annyira, ha nem jobban, az önkormányzatok érdekében. Hiszen ezeket az ingatlanokat most az önkormányzatok tartják fenn, csak zárójelben teszem hozzá, ha ezt kellő motiváltság hiányában elhanyagolják, az megint mindannyiunk kára, és közismert az is, hogy az önkormányzatok által átadandó ingatlanok fejében a kártalanítási ellenérték az önkormányzatokat illeti meg.

Az ingatlanátadás elhúzódása tehát az önkormányzatok bevételeit csökkenti, ezek a bevételek pedig jelentős szerepet játszhatnak az önkormányzatok finanszírozásában. Szeretnénk, ha a polgári kormányzat ugyanolyan figyelmet fordítana erre a kérdésre, mint például a gázművek kérdésének rendezésére fordított. Amikor az ingatlanok visszaadásának jelentőségéről, és ezzel összefüggésben az önkormányzatok érdekeltségéről beszélek, egyben saját választókörzetem érdekében is szólok, példaként Fót önkormányzatának várakozását említve.

Örömmel láttam a költségvetési javaslatban, hogy a Millenniumi Vallási Alap támogatása révén a 2001. évben lehetőség nyílik a helyi közösségek számára fontos történelmi, vallási, kulturális emlékek megőrzése, felújítása érdekében költségvetési segítséghez jutni. Egyetemes nemzeti érték megőrzését szolgálja a budapesti Szent István Bazilika rekonstrukciójának folytatása is, melyre 2001-ben csupán előkészítő jellegű költségeket, 2002-re azonban a kivitelezés folytatásához szükséges egymilliárd forintos támogatást irányoz elő a törvényjavaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita jellege természeténél fogva nem teszi lehetővé, hogy a részletekben elmerüljek. Úgy gondolom, hogy az elmondottakkal ugyanakkor sikerült reális áttekintő képet adni a költségvetési törvénynek az egyházak működésével kapcsolatos finanszírozási szemléletéről, és az egyházak támogatása, valamint a magyar társadalom egészének ebben való érdekeltségének összefüggéseiről. Úgy gondolom, hogy egészében véve a költségvetés az általam érintett témakör tekintetében gazdasági helyzetünkhöz, a jelentkező jogos társadalmi igényekhez igazodóan, méltányosan és az egész magyar társadalom érdekeit szolgálóan és szem előtt tartóan rendezi ezt a kérdéskört.

Amikor a képviselőtársaim támogatását kérem az egyházakra vonatkozó költségvetési rendelkezések megszavazására, hiszek abban, hogy az Országgyűlés többsége egyetért velem abban, hogy a polgári Magyarország megteremtése elképzelhetetlen az erkölcsi megújulás és a társadalmi értékrend megszilárdulása nélkül, melyhez elengedhetetlen az egyházak közreműködése és az, hogy ehhez, valamint az egyházaknak a társadalomban kifejtett, az egész ország javát szolgáló szerepének betöltéséhez az anyagi feltételrendszert is biztosítani kell.

 

 

(19.30)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! A következő témakör, amit érinteni kívánok, a turizmus, az idegenforgalom fejlesztésének kérdése. Ennek jelentőségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az előttünk fekvő költségvetési javaslat egyik fő prioritásának, a Széchenyi-tervnek is hangsúlyozott részét képezi ez a terület.

Magam is örömmel és megelégedéssel érzékelem e terület jelentőségének kormányzati elismerését, mivel meggyőződésem, hogy Magyarország gazdasági felemelkedésében adottságai folytán a turizmus és az idegenforgalom fejlesztésének kiemelkedően fontos szerepe lehet. A nyugati életformát meghatározó, egyenarcúsító technikai konformitás kényelmét és előnyeit, mellyel a fejlett nyugati országok, így szűkebb-tágabb nyugat-európai környezetünk is rendelkezik, mindazok a sajátosságok, melyeket hazánk saját arculatával, turisztikai, folklorisztikus értékeivel fel tud mutatni, csereképes módon egészítik ki. Némi túlzással talán az is mondható, hogy a turizmus és az idegenforgalom megfelelő fejlesztése olyan lendítő erőt jelenthet a magyar gazdaságnak, mint amit egy hasonló program jelentett Ausztriában az '50-es években. Saját választókerületemből több példát is említhetek ennek az okfejtésnek az igazolására. E lehetőségekről csak példálózva teszek említést: Alagról, amely komoly lehetőségekkel rendelkezik annak a hazai lovassportnak a fejlődésében, melynek jelentőségét már Széchenyi is felismerte. Vagy itt van a fóti Károlyi-kastély, melynek fenntartása és hasznosítása még nem rendeződött megnyugtatóan. Vagy ugyanígy itt van a Hungaroringgel a nemzetközi turizmusban már jelentős részt vállaló Mogyoród, mely a tervek szerint a közeljövőben egy akvaparkkal bővítheti idegenforgalmi vonzerejét.

Örömmel konstatálom, hogy a költségvetési törvény a turizmus támogatására az elkövetkezendő két esztendőben a korábbihoz képest közel tízszeres összegű támogatást irányoz elő. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogató szavazataikkal mozdítsák elő a kormány ez irányú célkitűzéseinek megvalósulását.

Végül szólni kívánok még a közbiztonság helyzetéről és az ezzel kapcsolatos költségvetési kérdésekről. (Az MSZP képviselői felé:) Van vele valami gond? Mert mosolyognak szocialista képviselőtársaim. (Hegyi Gyula: A mezőgazdaságról nem?) Nem, én olyan kérdésekkel kívánok foglalkozni, amelyek a választókörzetem kapcsán különös jelentőséggel bírnak, de országos kihatásúak. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nagyívű, átfogó!)

ELNÖK: Folytassa!

 

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Ismeretes, hogy az elmúlt másfél esztendőben a kormány milyen erőteljes intézkedéseket tett a bűnözési hullám megállítására és a közbiztonság helyzetének javítására. Ezen a területen már egy év alatt is sikerült jelentős eredményeket elérni, a bűnözés emelkedését megállítani, és bizonyos bűncselekmény-kategóriák tekintetében a bűnözést jelentékeny mértékben visszaszorítani. Hogy csak egy példát említsek, a lakosságot joggal irritáló gépkocsilopások körét sikerült mintegy 30 százalékkal csökkenteni.

A közbiztonság javításáért folytatott küzdelem sikere igen jelentős mértékben pénzkérdés, azaz költségvetési kérdés, tekintettel arra, hogy a bűnmegelőzés és a bűnüldözés tekintetében kiemelkedő szerepet játszó rendőrség működésének személyi és dologi feltételeit megfelelő szinten csak a szűkkeblű szemléletet félretevő költségvetési finanszírozás mellett lehet biztosítani.

Ennek tükrében elfogadhatónak látszik az a megoldás, ami a rendőrség bérköltségét mind a két esztendőben 10 százalékkal, illetőleg azt közelítő mértékben kívánja emelni, és ami lehetővé teszi a rendőri létszám közel 1700 fővel történő további emelését is. Itt csak visszautalok arra, hogy délelőtt egy kétpercesben váltottunk szót szocialista képviselőtársaim egyikével ebben a kérdésben; ők 6 százalékos adatról beszéltek a rendőrség összköltségvetési előirányzatát illetően, és ezt pontosítottam. A bérköltség tekintetében ez a fejlesztés, mint mondottam volt, 10 százalék körüli, tehát az inflációs előrejelzéseket is figyelembe véve szerény reálbér-emelkedést tartalmaz. Hozzá kell tenni, hogy úgy gondolom, elégséges, de egyben feltétlenül szükséges is a dologi költségek mintegy 19 százalékos emelése. Ez viszont egy jelentősebb emelés, összegszerűen 18 milliárd forint helyett - kerekítve mondom az összeget - 21 egész valahány tized milliárd forintra emelkedik, azaz 19 százalékkal emelkednek a dologi költségek, amelyek valóban nagyon fontosak a rendőrség eredményes működése szempontjából. Úgy gondolom, hogy ez elégséges, de egyben feltétlenül szükséges is.

A rendőrség működőképességének biztosítása és javítása érdekében, amit az e területen megoldandó különböző problémák között prioritásnak tekintek, helyesnek tartjuk azt is, hogy a most tárgyalt költségvetési időszakban a fejlesztéssel szemben a bérezésre, illetve a dologi kiadások megfelelő mértékű biztosítására helyezi a költségvetés a hangsúlyt.

Külön kívánok foglalkozni Pest megye, a Budapest környéki agglomeráció kérdésével, melyhez az általam képviselt Dunakeszi és környéke által alkotott választókerület is tartozik. E terület tekintetében ugyanis az előirányzatokat illetően vannak bizonyos fenntartásaim.

Úgy gondolom, hibás az a megközelítés, ami Pest megyét a bűnözés és bűnüldözés tekintetében az ország más megyéivel veszi egy tekintet alá. Pest megye a bűnözés és a bűnüldözés szempontjából a fővárosnak mintegy háttérterülete. E terület nem egy elkövetőnek jelent meghúzódási lehetőséget, illetve gyakran szolgál bűncselekményből származó javak elrejtésének terepéül, emellett a folyamatos rendőri ellenőrzés esetleges technikai nehézségei bizonyos típusú bűncselekményfajták elkövetését a területen megkönnyíti.

Ezt a helyzetet nehezíti, hogy a rendőrség eredményes munkája következtében Budapesten viszonylagosan bizonyos fajta bűnelkövetői tevékenység kockázatosabbá vált, és bizonyos fokig ennek hatásaként is, valamint a fővárosban rendszeresebb, hatékonyabb rendőri ellenőrző tevékenység következtében a bűnelkövetői kör egy része és tevékenysége a Budapest környéki agglomerációba vonult vissza.

Ez egészében véve rontja az agglomeráció helyzetét, és a rendőrség részéről fokozottabb és hatékonyabb tevékenységet igényel, ezt pedig nem lehet elvárni és biztosítani anélkül, hogy az ehhez szükséges személyi és dologi feltételeket, illetve pénzügyi fedezetet megfelelő szinten ne biztosítsuk. Ezeket a szempontokat ebben a pillanatban nem látom kellő mértékben érvényesülni a költségvetésben, de bízom abban, hogy a módosító javaslattal sikerül a törvényjavaslatot e részkérdés tekintetében is jobbá tenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magam hozzászólását itt zárom. Különböző területeket érintettem, de olyan területeket, amelyek a Pest megyei 3. számú választókörzet szempontjából konkrét jelentőséggel bírnak. Természetesen a költségvetés egészét is mérlegelve, magam is támogatom a költségvetési törvény elfogadását, és ezt valamennyi képviselőtársam figyelmébe ajánlom. Kérem, hogy ők is ezt tegyék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam nagyívű előadásából csak egy kis ívet, egy kis szeletet szeretnék érinteni, azért, mert a költségvetés végül is számokról szól, és nem csak deklarációkról.

Gondolom, ön is olvasta a püspöki karnak azt a levelét és véleményét a költségvetésről, amit én is, mások is ma megkaptunk. Ebben olyan konkrét problémákat említenek, amelyeket ön nem tett szóvá egyébként nagy ívű hozzászólásában.

 

 

(19.40)

Az egyik, hogy az egyházi intézmények úgy érzik, együtt más intézményekkel, önkormányzatokkal, hogy a 40 ezer forintos minimálbér - amelynek egyébként örülünk, hadd tegyem hozzá - biztosítása igen nagy terhet jelent a számukra, aminek az ellentételezését, más munkaadókkal együtt, nem látják a törvényjavaslatban. Gondoljunk arra, hogy elsősorban oktatási, egészségügyi, szociális alkalmazottai vannak jellegzetesen az egyházaknak, amelyekre vonatkozik a minimálbér, amúgy helyesen.

Másrészt elhangzott, hogy másként látják a Szent István Bazilika kérdését. Igen, elégedetlenek ezzel az 50 milliós tétellel. Azt hiszem, ön is értesült erről.

Amit mi, szocialisták egyébként gondolunk: azt hisszük, hogy helyesebb lenne, ha ez a Millenniumi Vallási Alap az egyházaknál lenne, és ők döntenék el, hogy a millennium megünneplésére, szociális feladatokra vagy másra alkalmazzák ezt a pénzt. Tudomásom szerint egyik képviselőtársam e tekintetben módosító indítványt készül benyújtani.

Azt gondolom tehát, helyesebb lenne konkrét számokról, konkrét adatokról beszélni, mint elköteleződésről, hiszen az erkölcsi értékek melletti elköteleződést senki nem vonja kétségbe ebben a Házban. Ugyanakkor azokra az égető költségvetési kérdésekre, amelyek továbbra is felmerülnek, azokra kellene előrelépést találni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Szintén két percre adom meg a szót Latorcai János képviselő úrnak.

 

DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is Salamon képviselő úr felszólalásának első része indított arra, hogy néhány gondolatot hozzátegyek az általa elmondottakhoz.

Úgy hiszem, valamennyien örülünk annak, hogy az elmúlt időszakban az egyházi tulajdonrendezés lényegében megtörtént. Azt is tudjuk valamennyien, hogy ennek során számos olyan leromlott, rossz állapotú épület került egyházi tulajdonba, amelyek felújításával ma a lehetőségek szűkössége miatt az egyházak nem igazán tudnak mit kezdeni.

Ezért is örültem annak a miniszteri felszólalásnak, amely ma reggel a kultuszminiszter úrtól elhangzott, amelyikben megnyugtatott bennünket, és ráirányította a figyelmünket a költségvetésnek erre a fejezetére, amelyben jelzik, hogy az állam az elkövetkező időszakban is komoly szerepet vállal ezen épületek felújításának támogatásában, hisz ilyen célra 2001-ben 2 milliárd, 2002-ben pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre, és hogy folytatódni fog az egyházi közgyűjtemények felújítása és támogatása is, valamint olyan segítő programok támogatása, amelyek elsősorban az európai keresztény kultúra egymásba illesztését szolgálják. Ezen a téren pontosan a határon túli magyarság egyházi intézményei is részesülhetnek ilyen támogatásban.

Ezen túlmenően számomra mint kereszténypolitikus számára, különösen fontos, hogy folytatódik a gyermekek hitoktatására fordított pénzek folyósítása is. Azt már, képviselőtársam, csak zárójelben jegyzem meg, hogy 1998-ban önök ezt a finanszírozást megszüntették. Nagyon örültem, amikor a polgári kormány ezt újra fölvállalta, hisz ennek eredményeképpen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) több mint félmillió gyerek hitoktatása oldható meg az elkövetkező években.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak.

 

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Hegyi képviselő úr észrevételére szeretném örömmel nyugtázni, hogy egyházak érdekében emel szót. Tőle egyébként ez nem szokatlan és nem először fordul elő, hiszen ismertek az ilyen megnyilatkozásai korábbi időkből is. Pártjára nem szokott ez jellemző lenni. Az egy külön kérdés, mennyire jellemző ez a mostani megszólalása most a Szocialista Pártéra. Nem éreztem más megszólalást még, ami ezt megerősítette volna.

Ami az általa tett észrevétel érdemét illeti, egy kicsit kapcsolódva Latorcai képviselő úrhoz, és úgy is, mint aki büszkén vállalom az elkötelezettségemet, amit képviselő úr is most megemlített, mondván, hogy átsütött a szavaimon az elkötelezettség; természetes ugyanakkor az, hogy az elkötelezettség mellett és miatt nem feledkezhetünk meg arról a helyzetről, amit a miniszterelnök úr délelőtt úgy fogalmazott meg, hogy egyszerre minden kérdést tökéletesen nem tudunk megoldani. Nyilvánvalóan ez az egyházakkal kapcsolatos támogatási igényekre is igaz, és valóban, egy elkötelezettség jegyében az ember itt sem, az ilyen elkötelezett területen sem vetheti el a sulykot.

Tehát egyetértek azzal, hogy jó lenne, ha még többet tudnánk adni az egyházaknak, de ahogyan Latorcai képviselőtársam is mondta, most ezek a lehetőségek.

Egyébként a püspöki karral én is kapcsolatban vagyok, és én úgy érzékeltem a véleményüket a törvényről, hogy egészében véve nem elégedetlenek azzal, amit ez a költségvetési törvény tartalmaz. Valóban megfogalmazódnak gondok, de nem a kifogás szintjén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem a meg nem értés szintjén, nem az igények támasztása és erőltetése szintjén. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nagyon is megérti a püspöki kar az ország általános gazdasági helyzetét, és tudomásul veszi a lehetőségek kielégítésének korlátait.

Bocsánatot kérek az időtúllépésért. Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem igazán olyan területről folyik a vita, aminek nagy szakértője lennék, de azért meglehetősen méltatlan Salamon képviselőtársamnak az a minősítése, ahogyan itt a Szocialista Párt tagjait - úgy en bloc - elítéli bizonyos tekintetben. Ugyanis az sem biztos, hogy az támogatja leginkább az egyház tevékenységét, munkáját, aki ezt a leghangosabban adja elő és a leghangosabban mondja.

Azokról a csúsztatásokról, amit Latorcai képviselőtársunktól hallhattunk, hogy itt az előző, szocialista-liberális kormányzat (Dr. Latorcai János: Én ilyet nem mondtam!) a hitoktatás finanszírozását megszüntette, most már szerencsére ez működik... (Dr. Latorcai János: Nem volt idő, a döntés megszületett.) Nemcsak hogy szerettük volna, normatív finanszírozássá alakult volna át. Tegnap hosszasan ki lett fejtve a vitában, illetve tegnapelőtt, mert tegnap a társadalombiztosításról folyt a vita, el lett mondva: a Pázmány Péter Egyetem felújítása nagy léptékű beruházása, felújítása a mi időszakunkban is folyamatosan megvolt. Nem tudom, hogy a vatikáni megállapodást érdemes-e újra előhozni, hiszen azt még az előző kormányzat hozta létre.

Én annak is örülnék - ha már itt az egyházi beruházásokról meg finanszírozásokról beszélünk -, hogy azokat az ellentmondásokat is, amiket a rendszer magában hordoz, felszínre hoznánk. Például, hogy az én választókörzetemről beszéljek: a zsámbéki főiskola finanszírozása nagyon méltatlan. (Varga Mihály: Te listás vagy!) Csak hogy mondjak egyet (Varga Mihály: Az a Selmeczi körzete. Miről beszélsz?), a romológiai oktatást éppen ez a kormányzat megszüntette. A felújításokra nem biztosít kellő forrásokat. Én azt gondolom, ezekről az aránytanságokról is érdemes lenne beszélni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha lenne több időm, de majd a következő két percben.

 

ELNÖK: Kérnék mindenkit, hogy a két percet tartsa be, úgyis többször élnek a kétperces lehetőséggel. Két percre megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én sem tartanám helyesnek, ha itt egy ilyen vallásháborút nyitnánk, de röviden arra mindenesetre utalni kell, hogy volt idő, nem is olyan régen - igaz, akkor sem Salamon, sem Latorcai képviselő úr nem a Fideszben ült -, amikor a Fidesznek legalább olyan vallásellenes híre volt a közéletben, mint a Szocialista Pártnak. Ez elmúlt, és én biztos vagyok benne, hogy a Szocialista Párt, többek között a vatikáni szerződés meghozatalával bizonyította, hogy ő is komolyan gondolja az egyházak fontosságát. (Varga Mihály: Csak nem tartotta be. Nem tartottátok be.)

Ezt számomra az is bizonyítja - én mindig szeretek az arany középúton járni -, hogy a vatikáni szerződés megkötéséért egy bizonyos doktriner oldalról legalább annyit támadtak minket, mint ahányan most azt mondják, hogy még mindig nem vagyunk eléggé tekintettel az egyházak érdekeire.

 

 

(19.50)

 

 

Ezzel kapcsolatban még csak annyit mondanék Salamon képviselőtársamnak, hogy valóban, a püspöki kar konkrét módosító indítványok benyújtását és támogatását kéri tőlünk. Tavaly, amikor ugyanez a kérés megfogalmazódott, a Szocialista Párt megszavazta ezeket a módosító indítványokat, a kormánypártok pedig nem szavazták meg ezeket a püspöki kar által kért módosító indítványokat; olyan képviselők sem, akik egyébként maguk aláírták - mint kormánypárti képviselők - ezt a módosító csomagot. Remélem, hogy az idén ez az eset nem fog előfordulni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak.

 

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy én is bekapcsolódjak ebbe a vitába, ha már itt vagyok, hadd jegyezzem meg, hogy talán nem véletlenül mondta az előző kormányzati időszak miniszterelnöke, Horn Gyula, hogy a Magyar Szocialista Párt azért vesztette el a '98-as választásokat, mert nem tudta megszerezni az egyházak támogatását. Ha annyira jó lett volna az együttműködés és a viszony a kormány, valamint az egyházak között, akkor vajon miért nyilatkozta ezt az előző miniszterelnök?

A második dolog, amit mondani akarok, hogy a vatikáni megállapodás egy bonyolult dolog volt, mert a megállapodásban az akkori kormány vállalt különböző kötelezettségeket. Hegyi Gyula vajon föltette-e magának a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy a vatikáni megállapodás betartására nem került sor, és ennek a kormánynak kellett most, az idén ősszel a vatikáni megállapodásban vállaltakat a parlament elé terjesztenie adótörvényekben és a költségvetési törvényben.

Harmadrészt pedig: azt, hogy vannak olyan képviselők, akik a kormány és az egyház megállapodásánál többet szeretnének elérni, nem tartom problémának, hiszen valamennyiünknek szubjektív véleménye van arról, hogy mennyire kell az államnak támogatnia az egyházak újraindulását, újraépítkezését. Én azt gondolom, hogy a kormány a maga voksát letette, azokat a megállapodásokat kéri elfogadni a tisztelt Háztól, amelyeket ezekben a törvényekben benyújtott, és ennél nem többet.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak.

 

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Én igazán olyan finoman igyekeztem legelőször fogalmazni. Én azt mondtam, hogy a Szocialista Pártra nem jellemző az a fajta támogatás, amit Hegyi képviselőtársam szavaiban elismertem, és visszamenőleg is elismertem.

De ha már ezt a finom megfogalmazást sem tudták képviselőtársaim elfogadni, és ilyen vitát nyitottak, akkor ahhoz kapcsolódva, amit az államtitkár úr az imént mondott, egyet azért hadd mondjak. Kérem szépen, az elmúlt ciklusban törvénysértő módon nem kapták meg az egyházak a normatívákat. Nem utalták át azokat a pénzeket, amiket a költségvetési törvény szerint oda kellett volna adni, és az egyházi iskolák az összeomlás szélén állottak. Amikor ezt a püspöki kar sérelmezte Horn miniszterelnök úrnál, a miniszterelnök úr megígérte, hogy rendezi a kérdést, aztán nem rendezte. Ez így folyt két éven át, és ez a momentum, hogy az iskolák az összeomlás szélére jutottak, jelentős szerepet képezett abban, hogy megindult egy tárgyalás, ami aztán végül a vatikáni megállapodáshoz vezetett, amiről az államtitkár úr helyesen mondja el, hogy aztán azt se tartotta meg az akkori kormány, a Horn-kormány. Arról ne is beszéljünk, hogy a vatikáni megállapodás nagyon nagy részben a '90. évi IV. törvényben foglalt kötelezettségeket ismételte meg, tehát nagyon nagy részben nem volt több, mint hogy az állam vállalta azt a kötelezettséget, amire saját maga által alkotott törvénnyel is kötelezte saját magát.

Nos hát, ennyit egy kicsit arról, hogy a Szocialista Pártnak milyen volt az egyházpolitikája. De tessék, legalább Hegyi képviselő úr méltányolja, hogy a Szocialista Párt és őközötte én igenis disztinkciót teszek. (Hegyi Gyula: Ne tessék!) Ne tegyek... (Derültség a Fidesz soraiban.) Hát pedig ez a meggyőződésem, de győzzön meg akkor a képviselő úr, hogy ez indokolatlan. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Keller László képviselő úrnak.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ezt a vitát érdemes lenne abbahagyni, és ígérem, hogy már ebben a témában nem fogok szólni. Hiszen lehet egy olyan olvasata a dolognak, ho