Készült: 2020.09.20.17:18:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

101. ülésnap (1999.11.12.),  1-35. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 2:05:30


Felszólalások:   1   1-35  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 20. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Világosi Gábor jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet javaslata és a kedden elfogadott kivételes és sürgős tárgyalás kezdeményezése alapján ajánlás készítésére, illetve tárgysorozatba-vételről való döntésre az Országgyűlés elnöke kijelölte a bizottságokat. Erről az érintett bizottságok közvetlenül kaptak értesítést, az érdeklődő képviselők a szokásos módon tájékozódhatnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékeztetem önöket, hogy a korábban elhangzott javaslatoknak megfelelően a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatokhoz a mai ülésnap berekesztéséig lehet kapcsolódó módosító javaslatokat benyújtani.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/1720. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1720/1-4. számokon kapták kézhez.

Először megadom a szót Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. Államtitkár úr, öné a szó.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény módosításának célja, hogy a kiemelt közjogi státust élvező államhatalmi szervek, így elsősorban a kormány működése során keletkező adatok titkosságának és nyilvánosságának kereteit a lehető legpontosabban kijelölje. A modell értékűnek tekintett európai demokráciákban sem találunk példát arra, hogy a kormány üléseinek belső előkészítése során keletkező, illetve az üléseket dokumentáló iratok nyilvánosak lennének. A nyilvánosságra kerülés korlátozásának indoka az államhatalmi ágak közötti megosztás alkotmányos rendjében rejlik.

Az Országgyűlés által elfogadott kormányprogram megvalósítására, a törvények végrehajtására, a közigazgatás szervezésére, a bel- és külpolitika, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek aktuális kérdéseinek operatív kezelésére irányuló legfelsőbb szintű politikai döntések előkészítésének nemkívánatos idő előtti nyilvánossága különböző veszélyek lehetőségét hordozza. Az eddigi gyakorlat azt igazolta, hogy az államtitokká minősítés szempontjából megkülönböztetett és a törvényben nevesített állami érdekek összességében megfelelnek a nemzetközi egyezségokmányokban és ajánlásokban megfogalmazott kivételi körnek. Ezek a jogalkalmazás során mégis hiányosnak bizonyultak.

Már a jogalkotó eredeti szándéka is szem előtt tartotta a kormánynak az állami politika alakításában és végrehajtásában játszott kiemelkedő szerepét és alkotmányos felelősségét; ebből következően azt, hogy a kormányülések nem nyilvánosak. A törvény szövegében ezt a szándékot nem sikerült egyértelműen megfogalmazni. Keverednek benne a belső használatra készült, illetve a döntések előkészítésére és a döntések adattartalmára vonatkozó elvi követelmények.

Az előbbiekben említett zavar kiküszöbölését szolgálja a törvény államtitok fogalmát definiáló rendelkezésének módosítása, valamint az államtitokköri jegyzék 13. pontjának korrekciója. Mivel a jelenlegi jogértelmezési viták a titokköri jegyzék 13. pontjának szövegével kapcsolatban alakultak ki, ezért ennek megfelelő pontosítása érdekében a védett adatkör egzakt meghatározása is szükséges. A módosítás az eddigi minősítési eljárás lényegét nem érinti. Az államtitokká történő minősítés továbbra is kettős feltételhez kötött, egyrészt az államtitokköri jegyzékben nevesített adatfajta léte, másrészt pedig a törvény 3. §-ában külön nevesített államérdek potenciális veszélyeztetése miatt szükséges.

Tisztelt Ház! A módosítás nem érinti a titoktörvénybe, illetőleg az adatvédelmi törvénybe beépített azon garanciális elemeket, amelyek az információ szabadságát szolgálják. A garanciális elemek a minősítésre jogosult személy felelősségében, az általa alkalmazott minősítés törvényességében, valamint a minősítendő adat titokfogalomnak való megfelelésében vannak. Az információszabadságot szolgálja, hogy a kormányzati munkát érintő lehető legtöbb adat közreadását biztosítja a kormány ügyrendje, amely a kormány üléseit érintően tájékoztatási kötelezettséget ír elő a nyilvánosság részére.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most a bizottsági vélemények, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, az elfogadott napirendi ajánlás értelmében öt-öt perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak, az önkormányzati bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

POZSGAI BALÁZS, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1999. november 3-án tárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot. A kormánypárti képviselők szavazatukkal támogatták a beterjesztett rövidke, három paragrafusból álló tervezetet. Szóbeli véleményt ahhoz nem fűztek, így most bizottsági előadóként a törvényjavaslatot teljes egészében elutasító kisebbségi véleményeket fogalmazom meg.

A fő kérdés a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy alkotmányosan indokolható-e az információszabadság korlátozása. Egyébként segítséget nyújt az eligazodásban az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos határozata, amelyet 1992/183. számon találhatnak meg képviselőtársaim. Ez kimondja, hogy a nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének próbája, az adatokhoz való hozzáférés a jogállamiság alapvető biztosítéka. E fenti megállapítások harmonizálnak az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett európai emberi jogi egyezménnyel.

Az információszabadságnak természetesen lehetnek törvényben meghatározott gátjai, korlátai, ha azt más alapjog érvényesülése kényszerítően indokolja. Az ellenvéleményt kifejtők egyébként nem vitatták azt, hogy a privilegizált helyzetű állami szervek működése megköveteli a jelenlegi törvény alapján a titokköri védelmet. Van olyan feladat, amelynek adatait a legmagasabb szintű védelemnek kell illetnie. Ugyanakkor garancia nélkülinek tartják a titokká minősítők - büntetőjogi fenyegetettsége ellenére - a jelenlegi kibővítést.

A benyújtott tervezet túl akar lépni az Ávtv. által felsorolt jelentős állami érdekkörön - mint honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési -, nemzetközi, külügyi kapcsolatokon, valamint a bírósági eljárással kapcsolatos adatok eltitkolásán, amelyek az információszabadság korlátjaként alkotmányosan elfogadhatók. E javaslat túl akar lépni ezen.

Tisztelt Ház! A beterjesztett törvényjavaslat az államtitokként védendő érdekek közé beemelné az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdeket.

(8.10)

A tervezet ellenzői ezt nem támogatják, mert olyan mértékű korlátozást jelentene, amely megszüntetné az államtitkok és a szolgálati titkok közötti, ma meglévő fogalmi különbségeket. Ettől a pillanattól kezdve az állami szervekre s azok érdekére hivatkozva bármikor és bármit lehetne titkosítani, elzárva az információt a nyilvánosság elől - érveltek az ellenzéki képviselők.

Aggályosnak tartják a törvény 2. §-át is. Jelenleg nem készülnek az 1848 óta tartó tendenciát megtörve érdemi összefoglalók a kormányülésekről. Így aránytalan korlátozást jelentene az információk 50 évre való titokká minősítése. Ha mégis a jelenlegi összefoglalók, melyek az érdemi vitáról nem adnak számot, illetéktelen kezekbe kerülnének, a vétkest többévi börtönbüntetéssel lehetne fenyegetni.

Tisztelt Ház! A 13 támogató szavazat mellett 6 nemleges szavazat azt jelzi, hogy a kisebbségi szavazatot leadó bizottsági tagok teljesen indokolatlannak tartják e törvényi szabályozást. De ennek ellenére összességében a bizottság, az ellenérvek ellenére is, támogatta a beterjesztett törvényjavaslat általános vitáját.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy az emberi jogi bizottságnak sem az előadóját, sem a kisebbségi vélemény tolmácsolóját nem látom az ülésteremben, kérdezem tehát az emberi jogi bizottságot, hogy kíván-e más előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Akkor a nemzetközi bizottság előadói következnek. Elsőként megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó ötperces időkeretben.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az imént felsorolt bizottságokhoz hasonlóan a nemzetbiztonsági bizottság is megtárgyalta az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény módosításával kapcsolatos előterjesztést. Ismeretes, mint ahogy az imént is elhangzott, hogy a módosításra az adatvédelmi biztosnak a kormányülések dokumentálásával kapcsolatos vizsgálata alapján került sor, mivel a szabályozás nem egyértelmű volt e tekintetben.

A bizottsági ülésen abban a kérdésben nem volt vita, hogy szükséges a módosítás, illetve a pontosítás, a szabályozás. Abban volt vita, hogy ez milyen módon történjék. A többségi javaslat az volt, hogy elfogadja azt a garanciarendszert, amely található magában az alaptörvényben, amely biztosítja a titokkörhöz való jogosultságot, illetve annak a kijelölését, illetve azt, hogy jogosulatlanul ne történjék meg bizonyos adatok nyilvánosságra hozatala, illetve ennek a garanciája. Maga a minősítési rendszer, a minősítő személye, és még sorolhatnám, maga a felülvizsgálati intézményrendszer, illetve a büntető törvénykönyv 177. § A. cikkelye is ezt mind alátámasztja. Igazából a vita az adatvédelmi biztos átiratával kapcsolatosan volt, mely szerint szubjektíven ítéli meg a többség véleménye szerint a korlátot és az arányt maga az adatvédelmi biztos. Ezt objektíven igazából nem lehet kijelölni. Az ekörüli vitákban a kisebbség véleményét a bizottság kisebbségi véleményének előadója nyilván el fogja mondani.

A többség alkalmasnak és megfelelőnek tartotta ezt a szabályozást, és ajánlja az Országgyűlésnek elfogadásra. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaim joggal figyelmeztettek, hogy rosszul jelöltem meg az előbb a bizottságot, nemzetbiztonsági bizottságról van természetesen szó. Elnézésüket kérem, feltehetően még a korai órán engem is utolér a félre- vagy az elszólások időszaka.

A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Világosi Gábor képviselő úrnak, a nemzetbiztonsági bizottság kisebbségi véleményét ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

DR. VILÁGOSI GÁBOR, a nemzetbiztonsági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság kisebbségi véleménye szerint a törvény módosítása elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan ugyanis a törvénymódosításnak a célja, mégpedig azon célja, amely szerint a jelenleg korrekt módon meghatározható államtitokkört olyan adatokkal kívánja bővíteni, amelyek az állami szervek tevékenysége körében merülnek fel, s a titokgazda, jelen esetben a kormányzati szervek megítélésétől függne, hogy adott adat nyilvánosságra kerülhet-e, vagy sem, azaz adott adat sértené-e, a nyilvánosságot sértené-e az állami szervek zavartalan működését, vagy sem.

Elfogadhatatlan ugyanakkor az előttünk álló törvényjavaslat azért is, mert ezáltal az információszabadság alkotmányellenes korlátozására kerülne sor. A titokká nyilvánítás feltételeit gyakorlatilag a magyar és a nemzetközi jog nagyon hasonlóképpen fogalmazza meg és szabályozza. Utalnék itt az európai emberi jogi egyezményre is, hiszen a többségi véleménnyel ellentétben, azt hiszem, azért nem annyira szubjektívek ezek a feltételek, ezek a kritériumok, hanem igenis az objektivitás felé haladnak. Ilyen ok lehet például a nemzetbiztonsági ok, bűnüldözési, bűnmegelőzési ok, devizapolitikai ok, és még sorolhatnám, de az előttünk álló törvénymódosítási javaslat egyetlenegy kategóriába sem sorolható be, hiszen adott esetben hogy ki volt jelen a kormányülésen, vagy ott megfogalmazódott-e ellenvélemény, ezekbe a körökbe egyszerűen nem sorolható be.

Felhívnám a figyelmet, és felhívnánk a figyelmet a kisebbségben maradók véleménye szerint a 32/1992. (V. 29) számú alkotmánybírósági határozatra is, amely többek között rögzíti, hogy a nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének próbája. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez egy korlátlan jog lenne, a nyilvánosság, illetve az információszabadság joga, de azt állítjuk, hogy szükséges mértékben lehet csak az információs szabadságot korlátozni, és arányosan, azaz a védett érdekkel arányban állónak kell lenni. Sem a szükségesség, sem az arányosság elvének nem tesz eleget a törvényjavaslat.

Elfogadhatatlan tehát már csak azért is, mert az államtitokká minősítés kormányszervek mérlegelésétől függne, ezáltal parttalan lenne, és a parttalanság következtében megszaporodó államtitoksértés miatt induló esetleges büntetőeljárásokban a felelősség megállapításának alapjául megint csak kormányzati szerv mérlegelése szolgálna, ami, azt hiszem, jogállami keretek között egyszerűen megengedhetetlen.

Ugyanakkor arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szolgálati titok, amely a szervezetek belső érdekeinek védelmét szolgálja, fogalmilag megkülönbözhetetlen lesz, ha ezt a törvénymódosítást a parlament elfogadja, magától az államtitoktól, s így a szervezeti érdek aránytalanul súlyos következményekkel járó büntetőjogi védelmet kapna.

Ezen indokok alapján, bár kisebbségben maradtunk, de osztjuk az adatvédelmi biztos véleményét, aki elég komoly indokolással támasztja alá azon véleményét, hogy az előttünk álló törvénymódosítás elfogadása alkotmányellenes lenne és szükségtelen lenne.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Most először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót: elsőként Mátrai Márta képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Wiener György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A T/1720. számon beterjesztett törvényjavaslat az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosítására vonatkozik. A törvény módosítását a jogalkalmazói gyakorlat kényszerítette ki, egyértelműsítendő az eredeti jogalkotói szándékot. Az 1995. évi LXV. törvény elfogadását a jogállamiság kialakításában meghatározó szerepet vivő Alkotmánybíróság döntése írta elő, megsemmisítve a korábbi szabályozást, jogi iránymutatást adva a törvényhozásnak.

(8.20)

A módosítás kapcsán érdemes áttekinteni az e tárgyban meghatározó alapjogok alkotmányban meghatározott összefüggéseit, valamint az európai gyakorlatot. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjogok rendszerint a jogi személyekre is vonatkoznak, így az alapjogok alkotmányos védelmét általában a jogi személyek is érvényesíthetik. Az alkotmány 61. §-ának (1) bekezdése a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó jogot alkotmányos alapjogként garantálja, amely a kommunikációs alapjogok jogegyütteséből az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát és állami elismerését, továbbá biztosítását jelenti. Az információhoz való hozzáférhetőség, az információk szabad áramlása - különösen a közhatalom és az állam szervei tevékenységének átláthatósága körében - alapvető jelentőségű. Ahogy az Alkotmánybíróság a 32/1992.(V.29.) számú határozatában kifejtette, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés a közhatalmat gyakorló szervek tevékenysége ellenőrizhetőségének alkotmányos biztosítéka.

A nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének a próbája. A közérdekű adatok megismerhetősége tehát a közhatalom, a közügyek intézésének áttetszőségét mint alapvető demokratikus intézmény garantálását is jelenti. A közérdekű adatok nyilvánossága és az azokhoz való hozzáférhetőség ezért az alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált demokratikus jogállamiság alapvető alkotmányos biztosítéka. E szempont jelentőségét fogalmazza meg az Európa Tanács 1982-es nyilatkozata az információszabadságról, annak kimondásával, hogy a tagállamok célja nyílt információpolitika folytatása a közhatalmi szférában, beleértve az információhoz való hozzáférést, hogy a polgárok jobban megértsék a politikai, szociális, gazdasági és kulturális kérdéseket, és hogy fokozódjon képességük e tárgykörök szabad megvitatására.

Mind a közérdekű adatok nyilvánosságának, mind a tudományos kutatás szabadságának alkotmányos korlátokat szabnak azonban a törvényi követelményeknek és az alapjogok alkotmányos korlátozásának megfelelő titoktartási rendelkezések. Az 1992. évi LXIII. törvény a közérdekű adatok nyilvánossága terén ilyen korlátozást tartalmaz. Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett európai emberi jogi egyezmény 10. cikkének 2. pontja, amely szerint az információszabadság gyakorlása csak törvényben meghatározott, olyan alakszerűségi feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.

Az információszabadság korlátozása tehát csak akkor fogadható el alkotmányosan indokoltnak, ha azt más alapjog érvényesülése kényszerítően indokolja, illetőleg ha az alapjogi korlátozást a fenti szempontok elkerülhetetlenül szükségessé teszik. Az Európa Tanács tagállamaiban az aktanyilvánosság általában nem vonatkozik az úgynevezett munkadokumentumokra. A belső használatra szánt munkaanyagok, emlékeztetők, tervezetek, vázlatok, javaslatok, a szervezeten belül váltott levelek általában a döntés-előkészítés körében alkotott iratok, amelyek nyilvánosságra hozatala jelentősen hátráltathatja a köztisztviselőt feladatainak teljesítésében, rendszerint mentesek a nyilvánosság alól. Éppenséggel garanciális intézménye a köztisztviselői munka színvonalának és hatékonyságának, hogy a köztisztviselők döntés-előkészítése szabadon, informálisan és a nyilvánosság nyomásától mentesen folyjon. Ezért az aktanyilvánosság a közbülső munkaanyagokra nem, hanem csak a végeredményre vonatkozik. A közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog - mint a kommunikációs alapjogok egyik nevesített joga - nem korlátozhatatlan alapjog ugyan, de a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának egyik feltételeként és annak részeként kitüntetett alkotmányos védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy a információszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, mert az információszabadság, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenőrizhetősége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.

Ez az alapjog tehát legalább annyi alkotmányos védelmet élvez, mint a véleménynyilvánítás szabadságjoga. A nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája. Adatok és adatcsoportok államtitokká minősítése minden esetében közvetlenül és lényegesen érinti a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapjogot, ezért az alkotmányos titokvédelem szabályozása kizárólag csak törvényhozási tárgy lehet. Mivel az ilyen törvény mindenképpen az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásával jár, alkotmányos követelmény a korlátozás kényszerítő oka és az, hogy a korlátozás a vele elérni kívánt céllal arányban álljon.

Az 1995. évi LXV. törvény tárgyalásakor az akkori belügyminiszter expozéjában a javaslat legsérülékenyebb, legsebezhetőbb pontjának az államtitkok körét és a törvény mellékletét tartotta. Ennek fő oka volt, hogy a korábbi, Alkotmánybíróság által megsemmisített állampárti szabályozás pártatlan (Sic!) volt, a titkosítások száma irreálisan magas volt, ezért az új szabályozás drasztikusan visszaszorította azt, nem számolva a gyakorlati nehézségekkel. 1998-ban módosításra szorult a törvény, nemzetközi szerződés alapján átvett vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján készült minősített, valamint korlátozottan megsemmisítő adatvédelme miatt. A nemzetközi kötelezettségeink terén fontos elem hazánk NATO-tagsága, ezen szövetségi rendszer védelmi jellegéből következik a tagállamok kormányzati működésének közelítése, különösen a közös álláspontok, döntések előkészítésének területén.

A törvénymódosítás lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy e területen is megfeleljen a döntéshozatali eljárás a többi tagállam gyakorlatának. Az adatvédelmi biztos figyelemfelhívása rámutatott a jogalkalmazási területen keletkezett problémára, amely a jelenleg hatályos szabályozás általánosabb megfogalmazásából következik, így szükséges a konkrétabb, egyértelműbb meghatározás. Az Alkotmánybíróság iránymutatásának megfelelően az 1995. évi LXV. törvényt nem lehet önmagában tekinteni, figyelembe kell venni a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény szabályozási rendszerét is.

A XX. század utolsó évtizedének egyik általános érvényű jelensége, hogy az állam és a gazdaság működéséhez, a társadalmi tevékenységek tervezéséhez és szervezéséhez egyre több információra van szükség. A nagy tömegű információt viszont mind kevésbé lehet hagyományos módszerekkel kezelni, ezért növekszik az informatika jelentősége, ami azonban veszélyeket is hordoz magában. E veszélyek abból adódnak, hogy egyedi adatokat és információkat vagy széttagolt információrendszereket egymással kapcsolatba hozva olyan elemzések elvégzésére, majd azok alapján olyan következtetések levonására adódik alkalom, amelyek sértik vagy sérthetik azoknak az érdekeit, akikre az egyedi adatok és információk vonatkoznak. Ez a helyzet oda vezet, hogy különböző, külön-külön vizsgálva indokoltnak tűnő érdekek alakulnak ki és kerülnek egymással összeütközésbe. Az államnak általában és egyes állami szerveknek különösen is fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy ha már nagy különbségek (Sic!) árán kialakítanak és naprakész állapotban tartanak információrendszereket, akkor azok adattartalma minél szélesebb körben felhasználható legyen a legkülönbözőbb célokra.

Ezzel ellentétben áll az adatalanyoknak és nem csupán az állampolgároknak, hanem a jogi személyeknek, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek is az az érdeke, hogy bizonyos, a magánélet szűkebb szférájában vagy a titok fogalmi körébe tartozó adataik vagy egyáltalán ne kerülhessenek be a külső szervek nyilvántartásaiba, vagy ha elkerülhetetlen, hatékony garanciák előzzék meg az említett adatoknak illetéktelenek tudomására jutását. Ugyancsak alapvető érdeke az adatalanyoknak, hogy a rájuk vonatkozó információkat még az állam illetékes szervei is csupán meghatározott és az adatalanyok által ismert célra használják fel. Rendkívül fontos, hogy az állampolgárok és a szervezetek szükség esetén jogaik megóvása, jogos érdekeik érvényre juttatása céljából hozzáférhessenek más természetes vagy jogi személyek vagy szervezetek adataihoz, ám ez az esetek jelentős részében nem találkozik az utóbbiak tetszésével, és nem esik egybe egyedi érdekeikkel.

(8.30)

A demokratikus folyamatok kibontakozása magával hozza, sőt megköveteli, hogy az állampolgárok e jogállásukból eredően, azaz minden külön felhatalmazás vagy engedély nélkül hozzájuthassanak bizonyos közérdekű információkhoz, amelyek az általuk választott szervek működésére, közpénzek felhasználására vonatkozik.

A vázolt érdekek összeütközése számos jogi problémát vet fel. Ilyen például, hogy ki és milyen formában jogosult adatszolgáltatást elrendelni, milyen jogvédelmi eszközök szolgálják az információrendszerek egyedi adatainak pontosságát, melyek a magánszféra védelmét szolgáló garanciák, ki dönti el, hogy az adatok kik számára és milyen célból hozzáférhetőek. Az alapjogok nemcsak természetes személyekre, hanem jogi személyekre, testületekre is vonatkoznak.

A demokratikus államberendezkedés egyik meghatározó ismertetőjegye a közigazgatás nyilvánossága, az állampolgár részéről történő átláthatósága. Alapvető jelentőséggel bírnak azok a törvények, amelyek megteremtik az állampolgárok számára a közigazgatás, különösen a kormányzati igazgatás átláthatóságát, azaz garantálják a közérdekű adatok nyilvánosságát.

Köztudomású tény, hogy az információ, a tájékozottság hatalom, ahogy Eötvös mondta: "A jó hír olyan, mint a tőke, aki egyszer megszerezte magának, később a kamatjaiból is megél." Ahol a hatalmat már évtizedek óta a köz gyakorolja, és kialakult az információszabadság szinte teljes feltételrendszere, a gyakorlat még ott sem tekinthető kiforrottnak és véglegesnek. Az információszabadság azonban nem lehet korlátlan, a személyekre, szervezetekre vonatkozó adatok teljes nyilvánossága ugyanis egyet jelent a teljes kiszolgáltatottsággal, a magán- vagy az állami életbe való illetéktelen beavatkozás állandó veszélyével, a jogok csorbításával. Ezért minden jogállam szigorúan védi a személyes adatokat, melyekről az állampolgár csak maga rendelkezhet, illetve annak felhasználását mások részére csak törvény engedi meg.

Az eddigiekkel összhangban az önrendelkezés joga nemcsak a természetes személyeket, hanem azok közösségeit is megilleti, ennélfogva megilleti az adatokkal való önrendelkezési jog az emberek legszélesebb társadalmi közösségét, az államot is. Az állam biztonsága - nemzeti szuverenitás -, az államapparátus zavartalan, illetéktelen befolyástól mentes működése a legszélesebb egyéni érdekeket megtestesítő közérdek, ezért az ezzel összefüggő információk egy behatárolt részét a személyes adatokhoz hasonlóan védelem illeti meg.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapjog érvényesítésével összefüggésben alapvető fontosságú, hogy a korlátozó norma tartalma alkotmányosan értelmezhető és egyértelműen megállapítható legyen, a törvényből világosan kitűnjön a titkosításra felhatalmazottak köre, annak tartalma, terjedelme, időbeli korlátja, eljárási rendje. A minősítés csak alkotmányos okból védelmet igénylő adatokra vonatkozhat, ezért nem a megismerhetőség kategorikus kizárása, hanem az alkotmányos indok fennállása miatti megóvás lehet a feladata, valamint a korlátozásnak az elérendő céllal arányban kell állnia.

A törvény úgy kíván eleget tenni a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben megfogalmazott kötelezettségnek, hogy a kivételek útján határozza meg a közérdekű adat megismerésének korlátozását. A törvény csak az alkotmányos korlátokat kijelölő, valamint a titokvédelmi kötelezettségről rendelkező szabályokat állapít meg, továbbá melléklete tartalmazza az általánosan, illetve adatkezelőként meghatározott olyan adatfajtákat, amelyek körébe tartozó adat a törvényi feltételek fennállása esetén államtitokká minősíthető. Ezen elveknek megfelelő szabályozás pontosítása az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdekek érvényesülését biztosítja.

A közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó garanciális előírások mellett további garancia, hogy a titkosítási idő maximumának alkalmazása általában szűk körű, valamint a titkosítás felülvizsgálható, így a négyévenkénti, ma már szabad választások lehetővé teszik, hogy minden kormány saját belátása szerint döntsön az adott kérdés titkosításáról, illetve annak fenntartásáról.

Végezetül pedig Szolónt idézném, aki azt mondta: "Az állam csak úgy boldogulhat, ha a polgárok engedelmeskednek a törvényhatóságoknak, ezek pedig a törvényeknek."

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony felszólalását. Hozzászólásra következik Wiener György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kovács Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, mindössze három paragrafusból álló törvényjavaslat egy alapvető alkotmányos jogot, a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot érint, mely az információszabadság alapja. Valóban igaz az, hogy ennek a jognak vannak alkotmányos korlátai, meg kell azonban vizsgálnunk, hogy melyek ezek a korlátok, mi minősül az információhoz jog alkotmányosan megalapozott, s mi nem minősül megalapozott gátjának.

A törvényjavaslat két oldalról is korlátozza, szűkíti az adatvédelmi törvényben megállapított jogot, a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló III. fejezet ugyanis meglehetősen pontosan körülhatárolja azokat az eseteket, amikor az állampolgároknak a közérdekű adatok megismeréséhez való joga szűkíthető, akadályozható, gátolható. Az 1992. évi LXIII. törvény 19. §-a rendezi ezeket a kérdéseket.

Ez a paragrafus először is az államtitok, illetőleg a szolgálati titok címén teszi lehetővé a korlátozást, másodszor 19. §-ának (3) bekezdésében felsorol nyolc nevesített érdeket, amelynek alapján, amelynek védelme érdekében olyan adat nyilvánossága is korlátozható, amely egyébként nem minősíttetett államtitoknak vagy pedig szolgálati titoknak. Végezetül ugyanezen paragrafus (5) bekezdése kimondja: "Ha törvény másként nem rendelkezik, a belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adat a keletkezését követő 30 éven belül nem nyilvános, kérelemre az adatok megismerését a szerv vezetője a határidőn belül is engedélyezheti."

Láthatjuk tehát, hogy egy rendkívül differenciált rendszert épít ki az adatvédelmi törvény, megerősíti az államtitok, illetőleg a szolgálati titok esetében a nyilvánosságra kerülés korlátját mint két alapvető intézményt. Emellett kisegítő intézményekhez is folyamodik, törvény alapján lehetővé teszi adatok megismerésének korlátozását, illetőleg belső használatú adatot, függetlenül attól, hogy annak az adattartalma milyen, 30 évre nem nyilvánossá minősít.

Ennek a feltételrendszernek kellene megfelelnie az előttünk fekvő, mindössze három paragrafusos törvényjavaslatnak. A szocialista frakció megítélése szerint ez a törvényjavaslat ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget, ezeken túlterjeszkedik, lehetőséget biztosít arra, hogy az információszabadság olyankor is sérüljön, amikor ennek alkotmányos alapját már nem lehet megállapítani.

Közismert, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 3. §-ának (1) bekezdése kettős feltételhez köti az államtitokká minősítést. Az első feltétel az, hogy az adat az államtitokköri jegyzékben meghatározott adatfajták körébe tartozzon. Valóban igaz az, hogy ez a törvény a korábbi szabályozáshoz képest szűkítette az államtitokká minősíthető adatok körét, azonban az most sem nevezhető túlzottan korlátozottnak. Ha valaki a mellékletbe is beletekint, az úgynevezett államtitokköri jegyzékbe, láthatja, hogy az általános és a különös adatfajták körébe tartozó adatok összesen 149 esetben minősülhetnek államtitoknak, ami nem kis szám, és ha valaki bele is olvas az egyes pontokba, láthatja, hogy különféle széles meghatározások is érvényesülnek benne, nemcsak konkrét adatokra történő utalásokat olvashatunk ebben az államtitokköri jegyzékben.

 

(8.40)

 

Tehát a valóban védelemre szoruló adatok szinte hiánytalanul felsorolást nyernek az államtitokkör jegyzékében. Azonban a törvény 3. §-ának (1) bekezdése nem elégszik meg ezzel a feltétellel, hanem azt is előírja, hogy az államtitokká való minősítés egyben megköveteli valamely különös nevesített érdeknek a védelmét. Előírja tehát azt, hogy a minősítő abban az esetben jogosult az államtitokköri jegyzékbe tartozó adatot államtitokká nyilvánítani, ha ennek az adatnak bármilyen formában történő nyilvánosságra hozatala, illetőleg illetékes személy elől történő eltitkolása a Magyar Köztársaság nyolc nevesített érdekét sérti vagy veszélyezteti. Ezek pedig az alábbiak: a nemzetbiztonsághoz fűződő érdek, a honvédelmi érdek, a bűnüldözési, illetőleg bűnmegelőzési érdek, a központi pénzügyi és devizapolitikai érdek, és ebbe a körbe tartoznak a külkapcsolatokkal és a nemzetközi szervezetekhez való viszonnyal összefüggő érdekrendszer, valamint külön nevesítve az igazságszolgáltatási érdek; ez akkor nyolc érdek, ha a külpolitikait és a nemzetközit összevonom.

Ez a felsorolás teljes mértékben megegyezik a 19. § (3) bekezdésében felsorolt speciális érdekekkel. Itt az állami szabályozásnak arra a vonzatára utalok, amikor törvény a közérdekű adatok nyilvánosságának törvény alapján történő korlátozását lehetővé teszi; ez a szabály az előbb már hivatkozott adatvédelmi törvény 19. §-ának (3) bekezdése.

Felmerül a kérdés, mi a célja annak, hogy kettős biztosítást alkalmazva a törvényjavaslat kiszélesíti az államtitokká nyilvánítható adatok körét. Ez a kettős biztosítás az alábbiakban foglalható össze.

Az egyik oldalról kiszélesíti az érdekek körét, beemelve a külön nevesített érdekek felsorolásába az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdeket. Ugyanakkor a másik oldalon a titokköri jegyzékre figyelemmel a 13. pontba beemeli a kormány és a kormány ügyrendje alapján létrehozott testületek üléseiről készült összefoglalókat, emlékeztetőket, jegyzőkönyveket. Az egyik oldalon tehát kibővül az államtitokkör azzal, hogy nemcsak a kormány üléseire előkészített döntéstervezetek és más, úgynevezett belső használatú adatok minősülnek államtitoknak, hanem az ülésről készült valamennyi dokumentum, természetesen elvben csak akkor, ha azok nyilvánosságra kerülése az állami szervek zavartalan működését veszélyezteti. Ezzel azonban lehetőség nyílik arra, hogy bármiféle - ahogy az előbb már utaltam arra -, a kormány tevékenységével, működésével kapcsolatos dokumentum, adattartalmától függetlenül, államtitokká legyen nyilvánítható.

Mátrai Márta képviselőtársam is utalt arra, valamint a törvény indoklása is utal erre az összefüggésre, hogy ezek a dokumentumok tulajdonképpen ma is az adatvédelmi törvény 19. §-ának (5) bekezdése alapján nem nyilvános adatnak minősíthetőek. Ebben az esetben azonban - hangsúlyozza az indokolás - nincs arra lehetőség, hogy az államtitoksértést büntetőjogilag értékeljék, tehát az egyik nyilvánvaló cél a büntetőjogi szigorítás azáltal, hogy bizonyos adatfajtákat a nem nyilvánosból az államtitok körébe helyezünk át. Ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdek az a pont, ahol a túlterjeszkedés az alkotmányosan elfogadható korlátozáson megtörténik. Ennek az az oka, hogy az adatvédelmi törvény nem sorolja fel ezt a speciális védendő érdeket, mint olyat, amely alapján törvény, adat nyilvánosságra hozatalát korlátozhatja, amennyiben az nem minősül államtitoknak vagy szolgálati titoknak.

Formálisan nem áll fenn a kétharmados törvény megsértése. Ennek az az oka, hogy az államtitokról és a szolgálati titokról szóló bekezdés e felsorolást nem tartalmazza. A törvény szellemével azonban ez a kiterjesztés nyilvánvalóan ütközik. Egyben, mint erre már előttem felszólaló képviselőtársam, Világosi Gábor felhívta a figyelmet, az előttünk fekvő törvényjavaslat összemossa az államtitok és a szolgálati titok fogalmát, hiszen a szolgálati titok funkciója az, hogy az állami szervek zavartalan működését védelmezze, és ez az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény 4. §-ának (1) bekezdéséből teljesen egyértelműen ki is tűnik.

Ebben az esetben tehát egy olyan szabályozással állunk szemben, amely az államtitok körébe sorol át egyébként szolgálati titoknak minősülő adatot.

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy miért született meg ez a törvényjavaslat, mi volt a közvetlen célja. A törvényjavaslat indoklásából éppúgy kitűnik, mint a sajtóból, hogy vita bontakozott ki az adatvédelmi biztos úr, illetőleg a kormány, ezen belül is a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter között abban a kérdésben, hogy kell-e a kormány üléseiről jegyzőkönyvet készíteni, és hogy a kormány ülésein született dokumentumok milyen mértékben minősíthetőek titkosnak.

A törvényjavaslat indoklása szerint a belső használatú adat egy határozatlan jogfogalom, és ebből a szempontból nézve az államtitoktörvény nem teljesen pontosan szabályoz. Azonban ez a fogalom nem az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvényben jelenik meg először, hanem az adatvédelmi törvényben; ennek a kategóriáját veszi át az államtitoktörvény. Az államtitoktörvény, tisztelt képviselőtársaim, nem tesz mást, mint támaszkodik az Alkotmánybíróság határozatára, valamint az 1992. évi LXIII. törvényre. A törvény előkészítői rendkívüli mértékben ügyeltek arra, hogy az adatvédelmi törvényben és az alkotmánybírósági határozatban foglaltaknak megfeleljenek. A mostani változtatás - ha nem is látszik első közelítésben túlzottan jelentősnek - alapvetően érinti az előbb már említett információszabadsághoz fűződő jogot, egyben megerősíti, most már törvényi alapon, a kormány gyakorlatát, hogy saját tevékenységét nem dokumentálja.

Eddig elsősorban alkotmányjogi összefüggésekről beszéltem, és megpróbáltam röviden vázolni a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő szabályozási rendszert. Most röviden ki kell térnem bizonyos tudományos érdekekre, illetőleg történelmi tényekre is.

A sajtóból közismert, hogy a magyar kormányok létezésük kezdete óta mindig elvégezték valamiféle dokumentálását a tevékenységüknek. Bár a sajtó nem fogalmazott pontosan, amikor azt állította, hogy 1848-tól egészen az Orbán-kormány hivatalba lépéséig mindig minden ülésről pontos, szó szerinti jegyzőkönyv, illetőleg hangfelvétel készült, ez az állítás mégsem állt messze az igazságtól. Ugyanis 1848-ban volt az a helyzet a Batthyány-kormány megalakulásakor, hogy nem készültek szó szerinti jegyzőkönyvek - miként ez emlékiratokból vagy például Jászay Pálnak a Batthyány-per előkészítése során tett tanúvallomásából kitűnik -, a határozatokat foglalták csak írásba. 1867-től azonban teljesen egyértelmű, hogy a kormányülések dokumentáltak voltak, és ez a dokumentálás napjainkban a kutatás számára rendkívül fontos. Aki tudományos tevékenységgel foglalkozik, a politika, a jog, a társadalom, a gazdaság történetét vizsgálja, rendkívül jelentős forrásanyagot talál akkor, amikor kormányzati szervek testületi üléseiről készült jegyzőkönyveket és más dokumentumokat elemez, vizsgál. A levéltárosok számára ez egy alapvető forrás, de azon történészek számára is, akik nemcsak az empirikus leíró közelítést művelik, hanem átfogó összefüggésekben gondolkodnak.

Csak megemlíteném, hogy ezen dokumentumok nyilvánosságra kerülése teljesen átrajzolhatja egy-egy korszak képét. Például, hogy ne mai érzékeny érdekeket sértsek, ezért a dualizmus korának egy konkrét tényére utalnék: a kiegyezés időpontjában, 1867-ben volt egy olyan minisztertanácsi ülés, amelyen az uralkodó úgynevezett előszentesítési jogát szabályozta a 64/1867-es miniszterelnöki határozat.

(8.50)

Ez előírta, hogy a kormány csak olyan törvényjavaslatot terjeszthet a tisztelt Ház elé, amelyre az uralkodó előzetesen rábólintott, amelynek a beterjesztésével az uralkodó, illetőleg annak képviselője egyetértett. Ennek alapján lehet értelmezni számos közigazgatási törvényt is, amely a dualizmusban született, például a törvényhatósági törvényt vagy például a községekről szóló törvényt. Ez a határozat nem volt nyilvános, ennek következtében a következményeivel nem számolhattak.

Miért mondom el mindezt? Azért, mert az Orbán-kormány azzal érvel: a kormány tevékenysége átlátható a nyilatkozataiból, a tetteiből, a közleményekből, a sajtóértekezletekből.

Tisztelt Képviselőtársaim! Aki a politika történetét akár csak az elmúlt 150 évben kísérte is figyelemmel, vagy akár hosszabb időtávlatokban is rátekintett erre a tevékenységre, tudhat arról, hogy minden kormányzat tevékenységének számos titkos, a köz előtt teljesen ismeretlen eleme van, függetlenül attól, hogy az egypárti, többpárti vagy más rendszerben működik-e, az államformája köztársasági-e vagy monarchikus és így tovább.

Ennek következtében arra kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat és a kormány jelen lévő képviselőjét, Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy a jövő kutatóit ne fossza meg attól a lehetőségtől, hogy az Orbán-kormány tevékenységét egykor majd értékelni tudják. Ahogy Urbán Aladár megírhatta "Batthyány miniszterelnöksége" című könyvét, elképzelhető, hogy 100-150 év múlva valaki az Orbán-kormány tevékenységéről akar hasonló jellegű monográfiát készíteni. Segítsük a jövő kutatóinak ezt a tevékenységét!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Kovács Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Pető Iván képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkokról, szolgálati titokról szóló '95. évi törvény módosítására alapvetően azért kerül sor az előttünk fekvő T/1720. számú törvényjavaslat szerint, mivel az adatvédelmi biztos a kormányülések dokumentálásával, a dokumentumok megőrzésével és nyilvánosságával kapcsolatban lefolytatott vizsgálata alapján az eredeti szabályozással kapcsolatban hiányosságokra mutatott rá.

A nem egyértelmű szabályozás miatt szükségessé vált a módosítás, amely véleményem szerint szervesen illeszkedik abba a koncepcióba, amely az 1995. évi LXV. törvénynél irányelvül szolgált a jogalkotás számára, s amely alapelveket az Alkotmánybíróság határozata jelölt meg a jogalkotó számára.

Ez a rövid módosító javaslat arról szól, hogy a kormány, mint az alkotmányban megjelölt, nevesített testület, az állami szervek rendszerében különleges státusszal és felelősséggel bír, azaz titokkoncentrált szervnek számít. Sehol sem megengedett, hogy a működése során keletkezett dokumentumok eleve nyilvánosak legyenek. Az így keletkezett információk törvényes kezelésére, sem az információszabadság indokolt korlátozására, sem pedig a közérdekből történő, államtitokkénti védelmére vonatkozóan nem rendelkezik alkalmas jogintézménnyel.

A titokköri jegyzék 13. pontjának hatályos szövege többféle értelmezésre ad lehetőséget az eddigi gyakorlat alapján. A javaslatban közismerten két fontos jogelv konkurál egymással, az egyik a titkosítás, a másik az információ szabadsága, amelynek korlátját az egyik oldalról a titkosítás adja. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény alkalmazása szempontjából alapvető jelentőségű, hogy az információszabadság, a tudományos élet szabadsága és a személyes adatok védelméhez való alkotmányos alapjoggal szemben az állam csak kivételesen és kizárólag törvényben meghatározott esetekben és eljárási rendben élhet korlátozó rendelkezéssel.

A titoktörvény lényeges vonása, hogy figyelemmel van arra a közismert igazságra is, hogy az információszabadság sehol sem lehet korlátlan. A személyekre, szervezetekre vonatkozó adatok teljes nyilvánossága ugyanis egyet jelenthet a teljes kiszolgáltatottsággal, a magán- vagy az állami életbe való illetéktelen beavatkozás állandó veszélyével, a jogok csorbításával. Ezért minden jogállam szigorúan védi a személyes adatokat, amelyekkel az állampolgár csak maga rendelkezhet, illetve annak felhasználását mások részére kivételes esetekben és csak törvény alapján engedi meg.

Aligha szorul külön magyarázatra, hogy az adatokat érintő önrendelkezési jog nemcsak a természetes személyeket, hanem azok közösségeit és az államszervezet tagjait is megilleti. Sőt, azt sem kell külön bizonyítani, hogy az állam biztonsága, a nemzeti szuverenitás, az államapparátus zavartalan, illetéktelen, befolyástól mentes működése a legszélesebb egyéni érdekeket megtestesítő közérdek. Ezért az ezzel összefüggő információknak egy meghatározott részét, a személyes adatokhoz hasonlóan, védelem illeti meg. A közérdekű adatok nyilvánossága és az információszabadság fő szabálya mellett a védelem pontosan körülhatárolt kivételek útján valósulhat meg, szigorú törvényi előírások mellett.

A titokvédelem a következő alapelvekre épül: egyrészt védelmi filozófiára, ugyanis a titokmegismerés egyetlen lehetősége a jogszabályban megállapított állami feladatból eredő illetékesség; a másik a személyi biztonság, ugyanis az államtitok megismerése akkor tekinthető teljesen biztonságosnak, ha a potenciális titokbirtokos személy személyes adataira, büntetőjogi feddhetetlenségére, a titokismeretre való alkalmasságára is kiterjedő, a biztonsági kockázatát feltáró ellenőrzését az erre kijelölt nemzetbiztonsági szervek elvégezték; anyagi jogi szabályokra, vagyis az államtitok, szolgálati titok titoktörvényben kihirdetett meghatározására; a titoknak nem minősülő adatok esetében alkalmazottaknál szigorúbb adatkezelési, adminisztratív és fizikai védelmi szabályokra. Ezek hiányában ugyanis könnyen kialakulhat egy olyan állami információs monopólium, amely az állampolgárt elzárja az alapvető jogai gyakorlásához szükséges ismeretektől.

Alapvető elv, hogy a korlátozó norma tartalma megállapítható, alkotmányosan értelmezhető és egyértelmű legyen. Alkotmányossági igény az is, hogy a törvényből kitűnjön a titkosításra felhatalmazottak köre, annak tartalma, terjedelme és időbeli korlátja.

A következő ilyen alkotmányossági alapelv a minősítés: csak alkotmányos okból, védelmet igénylő adatokra vonatkozhat, tehát a megismerés kategorikus kizárása alkotmánysértő lenne. Az alkotmányos indokot meg kell jelölni, végül a korlátozásnak az elérendő céllal arányban kell állnia.

A vita eddig is és a bizottsági üléseken is a körül zajlott, hol van az a határ, ahol a titkosítással elérni kívánt célhoz képest aránytalan korlátozás következik be az információkat illetően. Ezt a határt eddig mindenki a maga szempontjából, mondhatnám, szubjektívan értékelte, és a módosításban az adatvédelmi biztos is ezt az arányosságot kifogásolja.

Úgy vélem azonban, a törvény garanciarendszere, kiegészülve az adatvédelmi törvényben foglalt szabályokkal, összességében biztosítékot ad arra, hogy ezen aggályok ne álljanak fenn. Tehát a kérdésre adandó válaszban alapvetően meghatározó a kormánynak az állami politika alakításában és végrehajtásában játszott kiemelkedő szerepe, alkotmányos felelőssége, döntés-előkészítése, és hogy a döntéshozatal során a nemzet érdekében végső soron milyen védelmi szempontokat kell érvényesíteni. E törvény mellett az adatvédelmi törvény jelöli ki azt az utat, ahol a közérdek számára a nyilvánosság és a titkosság határát ki kell jelölni.

Ebben a körben alapvető az, hogy a korlátozó norma tartalma alkotmányosan értelmezhető és megállapítható legyen. Az állami érdekek közé bizonyos privilegizált helyzetű állami szervek működési érdeke bekerült, ezt védeni szükséges, hiszen az integrált államérdek kívánja ezt meg. Tehát a kormánynak az alkotmányos feladatai teljesítéséhez szüksége van arra, hogy feladatai végrehajtásához a védendő körbe tartozó adatait a legmagasabb szintű védelem illesse meg. Az adatvédelmi törvény 19. § (5) bekezdése - erről az imént már volt szó Wiener György felszólalásában -, az úgynevezett nem nyilvános kategória, miután büntetőjogi fenyegetettsége nincs, nincs mögötte semmiféle szankció, ezért önmagában alkalmatlan ennek a problémának a megoldására.

A kérdés tehát úgy is feltehető, hogy a kormány működése során keletkező és ténylegesen védelemre szoruló információk megkülönböztetett figyelmet érdemelnek-e. Ami nemcsak azt jelenti, hogy az adathoz a korlátozás érvényességi ideje alatt nem lehet hozzájutni; a kormány állami szervezetben elfoglalt helye nem hagyható figyelmen kívül, bizonyos típusú, az állampolgár által is méltányoltan védendő adatokat tartalmazó kormányzati dokumentumok biztonságára indokolt megteremteni a törvényi lehetőségeket. Ennek az igénynek a jogosságát, úgy vélem, senki nem vitatja.

Ezt támasztja alá, hogy nyugati példát hozzunk az általam imént felsoroltakra, például Ontario állam törvénye.

 

(9.00)

 

E törvény az információszabadságról és a magánélet védelméről szól. Ebben mintegy tizenegy cikken keresztül sorolja fel azokat a kivételeket, amely esetekben felhatalmazást kapnak az állami intézmények felelős vezetői a kezelésükben levő dokumentumok nyilvánosság előli elzárására.

Két kivételi kategóriát szeretnék idézni, amelyet az előttünk fekvő törvényjavaslat szempontjából is számításba vehetünk. A 12. cikk (1) bekezdés a) és b) pontja akként rendelkezik: "A felelős vezető megtagadja egy dokumentum feltárását, ha a feltárás a minisztertanács vagy bizottságai tanácskozásának lényegét fedné fel, beleértve a napirendet, a jegyzőkönyvet és minden egyéb, a minisztertanács vagy bizottságai tanácskozásairól vagy határozatairól készített dokumentumot." A b) pont: "azokat a politikai megfontolásokat vagy javaslatokat tartalmazó dokumentumokat, amelyeket a minisztertanács vagy bizottsága elé terjesztettek, vagy előterjesztésre előkészítettek." Tehát ez hasonlít ahhoz a szabályozáshoz, amit az imént előttünk fekvő törvényjavaslatban találunk.

Mint ahogy már említettem, az egész törvény garanciarendszere az, ami kizárja azoknak az adatoknak az elzárását a nyilvánosság elől, amelyek megismerése nem sérti a védendő célt. Államtitokká a törvényben meglevő konjunktív feltételeknek megfelelő vizsgálatok után lehet valamilyen adatot minősíteni. A minősítőket a törvény deklarálja, megszüntetve ezzel a korábban az Alkotmánybíróság által kifogásolt állapotot, amely tulajdonképpen anonimmá tette a minősítőket; ezt helyesen a '95-ös törvény megszüntette.

A legfontosabb garancia pedig az, hogy a közérdekű adat törvénytelen titkosítása miatt büntetőjogi fenyegetettség van, azaz a Btk. 177/A. §-a alapján nem kizárt, hogy itt akár az igazságszolgáltatással is szembe kell nézni annak, aki jogtalanul titkosít. Kivétel nélkül minden állam az államtitokkal vagy szolgálati titokkal kapcsolatba kerülő államszervezeten belüli vagy kívüli szervre, állampolgárra, személyre vonatkozóan rendkívül részletes szabályrendszert állít fel a titkok hatékony védelmére. Ezek megszegőit - hasonlóan a magyar gyakorlathoz - büntetni rendeli.

További garanciát jelent a minősíthető adatkörök törvényi szintű kihirdetése, a szolgálati titokköröknek a Magyar Közlönyben történő közzététele, a minősítési joggal rendelkező személyek taxációja. Ugyancsak a jogbiztonságot szolgálja, hogy mindenkor pontos név és beosztás szerinti jogosulti lista készíthető az állampolgárok részére azokról a személyekről, akik alkotmányos jogukban őket korlátozhatják.

Lényeges vonása ugyanakkor a titoktörvénynek, hogy a minősítő személyes, másra át nem hárítható felelőssége mellett komoly szerep hárul a minősítés kezdeményezőjére is. Ehhez tartozik, hogy a titokvédelem tárgyi feltételei között azt is biztosítani kell, hogy a minősített adat útja hitelesen követhető, titoksértés esetén a felelősség megállapítható legyen. Tehát a tartalmi megfelelőség mellett formakényszerhez kötött minden ilyen döntés a törvény 6. §-ában megjelöltek szerint.

Szintén a garanciarendszerhez tartozik, hogy a törvény előírja a minősített adatok rendszeres felülvizsgálatát. Ennek során a felülvizsgálatot végző fenntarthatja, adott esetben törölheti, illetve módosíthatja a minősítést. Ezzel az intézménnyel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslat 50 éves titkosítási érvényességi időt javasol; ez speciális maximum, mert egyébként az államtitoknál az általános maximum 90 év.

A felülvizsgálat szintén garanciális elem, a minősítő legalább három évente köteles felülvizsgálni az általa tett minősítés érvényességét. Ennek következtében elképzelhető, hogy egyrészről a felülvizsgálatnál egy kormányzati dokumentum, amely előzőleg viselte az államtitokká minősítést, a szigorúan titkos jelölést, akár kiüresedhet, mert már nyilvánosságra került, maga a kormány, vagy adott esetben központi szerve hozta nyilvánosságra, be kell számolni erről, és a védelmi érdek adott esetben három év után feleslegessé válik, így a minősítőnek a minősítést vissza is kell vonni. A másik oldalról, ha ezt a kötelezettséget elmulasztja, az adott esetben normaszegésnek minősül, tehát kötelező érvényű, hogy a felülvizsgálat folyamatosan megtörténjen, amelynek elmaradása egyébként szankcionálható.

A dokumentum kezeléséről volt már szó; itt is fékeket épített be maga a '95-ös alaptörvény 11. §-a. Azokat az iratrészeket nem lehet eltitkolni, amelyek aránytalan ráfordítás nélkül is megkülönböztethetők, kiemelhetők egy anyagból. Ez nem jelenti azt, hogy ha egy anyagnak, amelyre rákerült a "szigorúan titkos" minősítés, vannak olyan részei, amelyek védelmi igényt nem támasztanak, akkor azokat közre kell adni és közre is adhatók. Lehetőség van azonban megismerési kérelem benyújtására is. Amennyiben a megismerési kérelmet elutasítják, akkor még mindig van egy bírói jogérvényesítési út, amelyet kezdeményezhet a megismerni kívánó.

Tehát ezeket a garanciákat felsorolva, a minősítő rendszerbe beillesztve ezt a javaslatot, ez a pontosítás nemcsak a kormány részére ad lehetőséget, hanem olyan állami szerv részére is, amely privilegizált helyzetű, de jelen esetben az államtitokköri beiktatása csak a kormánynak áll rendelkezésére. Úgy vélem, maga a garanciarendszer kiküszöböli azokat az aggályokat, amelyeket eddig felsorolt a tisztelt ellenzék; biztosítja a lehetőségeket, hogy ne történjen ilyen jellegű probléma.

Végezetül elmondható, hogy a módosítás pontosabbá teszi a törvényszöveget, feloldja azt az anomáliát, amely e tekintetben a törvényben eddig benne volt. A törvényi garanciális rendszer, amelyről szóltam, teljesen cizelláltan, az egykori alkotmánybírósági döntésnek megfelelően jeleníti meg azt, hogy az információhoz való jutás ok nélkül ne legyen korlátozható, viszont biztosítja azt is, hogy az állami érdekeket hordozó adatok ne válhassanak bárki számára csak úgy hozzáférhetővé, veszélyeztetve ezáltal az állami működés legfontosabb területeit, a nemzet biztonságától a bűnüldözésen keresztül akár a nemzetközi kapcsolatokig.

A módosítás tehát véleményem szerint hiányt pótol, pontosít, és ekként is elősegíti - mint ahogy a törvény is írja - az állami szervek zavartalan működését.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Pető Iván képviselő úr következik felszólalásra, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Eörsi Mátyás képviselő úr, ugyancsak a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő rövid törvénymódosító javaslat tipikusnak nevezhető annyiban, hogy szemlélete hasonlatos a kormány elmúlt másfél évben jól megismert szemléletéhez. És tipikus lesz az a vita is, illetve tipikus az a vita is, ami itt kibontakozóban van; az ellenzék álláspontja - vagy az ellenzék egy részének álláspontja, jelesül az SZDSZ álláspontja - és a kormány nézetei közötti különbség is nagyon hasonlít az elmúlt másfél évben megszokott nézetkülönbséghez.

Miről is van szó? Miben mutatkozik meg ez a hasonlóság? Létezik egy valóságos probléma, és ennek a problémának a jellegében többé-kevésbé egyetértenek a parlamenti pártok és a szakemberek. De a kormány a problémát nem a jogállami, a demokratikus normák figyelembevételével, hanem a jogállamiság normáinak feszegetésével a hatalomgyakorlás szempontjából legkényelmesebb irányban kívánja megoldani. Mellékesen jegyzem csak meg, hogy az államtitkár úr rövid törvénymódosító javaslatot ajánló bevezetője alapjában véve nem érintette azokat a problémákat, amelyek egyáltalán felmerülnek ennek a módosításnak a kapcsán, és jellemzőnek találom azt is, hogy az államtitkár úr ki sem tért arra az alapvető kérdésre, hogy az adatvédelmi biztos kerek perec, feketén-fehéren elutasítja a kormány javaslatát.

Érdekesnek és jellemzőnek találom azt is, hogy a legnagyobb kormánypárt eddig megszólaló két képviselője korrekten és precízen elmondják azokat a szempontokat, amelyekből következően nem lehetne ezt a törvénymódosító javaslatot elfogadni.

Közelítve most már az érdemi problémához, arról van szó, hogy létezik egy praktikus gond, ami - hogy úgy mondjam - életszerű. Életszerű az, hogy a titokvédelmi szempontok és az információs szabadság szempontjai alkalomról alkalomra konfliktusba kerülnek egymással. Ezzel a problémával kell olykor kezdeni valamit. És létezik egy aktuális jogi probléma: arról van szó, hogy az adatvédelmi biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányülések dokumentumainak kezelése abban a bizonyos '95. évi LXV. törvényben elég ügyetlenül lett megfogalmazva, és ez mindenféle problémákat vet fel.

Kellene tehát - és lehetne - olyan megoldást találni, amely megfelel az egyik oldalról az információszabadság követelményének, a másik oldalról annak a követelménynek, hogy a kormány - ahogy az adatvédelmi biztos is fogalmaz - kiegyensúlyozottan és illetéktelen befolyástól mentesen működhessen, tehát a józan normák szerint; természetesen bizonyos titkokat megőrizhessen, és a kormányülések ne a nyilvánosságnak, hanem a problémák megoldásáról szóljanak, a problémák megoldásáról szólhassanak.

(9.10)

Magyarul, ne a pillanatnyi, hanem a hosszú távú szempontok is érvényesülhessenek a kormány tevékenységében. A kormány azonban nem egy, a probléma minden összefüggését szem előtt tartó megoldást keres ebben a módosító indítványban, hanem olyat, amely messze túlterjeszkedve a tényleges problémakörön, fogalmazhatunk nyugodtan úgy, brutálisan sérti az információs szabadságot.

Mint előttem a képviselőtársaim egy része is hangsúlyozta, abból kellene kiindulni, hogy a nyilvánosság az állam működésének átláthatósága, a közhatalom demokratikus működésének próbája. Ez nem a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontja, hanem az Alkotmánybíróság által is megerősített demokratikus norma. A kormány viszont az információs szabadság alkotmányos követelményével szemben egyértelműen a titkosítás kényelmességének szempontjait veszi figyelembe, és abból indul ki, hogy ha valami titkos, akkor biztos, hogy védelemben részesül, és itt mellőzi, vagy legalábbis háttérbe szorítja a nyilvánosság szempontjait.

A kormány bevezet egy olyan fogalmat, az állami szervek zavartalan működésének úgymond titokképző szempontját, amely elfogadhatatlan. És tulajdonképpen, mint az a mások által elmondottakból is kitűnik, ez a rövid módosító javaslat alapvető problémája. Elfogadhatatlan az állami szervek zavartalan működésének kategóriája, több okból, mint arra majd részletesebben kitérek. De itt most csak azt említem meg, hogy természetesnek találom és normális, ha az állami szervek működését zavarja az, ami a polgárok szabadsága szempontjából fontos. Zavarja természetesen az állami szervek működését, mint azt sok konfliktusból tudjuk, a sajtótájékoztatás iránti igénye. Az államtitokról szóló törvény, maga a módosítani kívánt törvény, eddig abból indult ki, hogy az elsődleges szempont az információs szabadság, és ezt követi az államtitok, szolgálati titok védelmének szempontja.

A módosítás, a most beterjesztett módosítási javaslat, szembekerül a törvény egyébként itt most érintetlenül hagyott preambulumával, amely ki is mondja, hogy az adatok nyilvánosságának legszükségesebb mértékű korlátozásáról lehet csak szó. A törvény, mint azt szintén előttem a képviselőtársaim egy része említette, ugyebár magáévá tette az Alkotmánybíróság többször is idézett 32/1992. számú határozatának álláspontját, amely azt mondta ki, hogy az információs szabadság csak akkor korlátozható, ha más alapjog ezt kényszerítően nem indokolja, elkerülhetetlenné teszi. Alapeset tehát, fogalmazhatunk így köznapian, a nyilvánosság, és kivételes eset az állami és szolgálati titok, aminek indokoltságát egyébként senki nem vitatja bizonyos esetekben; és így van ez a kormányülések dokumentumainál is.

A kormány javaslata ebben a rövid kis módosításban egyszerűen megfordítja a normarendszert, alapesetnek tekinti a titkosságot, és gyakorlatilag extrémnek a nyilvánosságot, olyannyira, hogy tulajdonképpen ennek a rövid módosító javaslatnak a nyomán minden, a kormányüléssel kapcsolatos információt titkosnak tekintenek. Hiszen azt mondja ez a rövid módosító javaslat, idézem: "A kormány és az ügyrendje alapján létrehozott testület működésével összefüggő döntés-előkészítő, belső használatra készült adat, valamint az e testület üléséről készült összefoglaló, emlékeztető vagy jegyzőkönyv államtitok." Azt hiszem, ebben szinte minden benne van.

A törvénymódosítás a titokvédelem szükségességét, a honvédelmi, a nemzetbiztonsági, a bűnüldözési, a pénzügyi, és más, itt most fel nem sorolt, egyértelmű szempontok mellett tehát kiterjeszti az állami szervek úgymond zavartalan működésére. Különösebb szakértelem nélkül is megállapítható, hogy az állami szervek zavartalan működése, ahogy megint csak köznapian szokták nevezni, gumifogalom. Ebbe az égvilágon minden belefér! De az is nyilvánvaló, hogy ennek a fogalomnak a bevezetése ellentmond a titokvédelmi törvény egykori indoklásának, miszerint valamit csak akkor lehet államtitokká nyilvánítani, ha nyilvánossága jelentős állami érdeket sérthet.

Az állami szervek zavartalan működése ugyanis természetesen egyáltalán nem esik egybe a jelentős állami érdekkel. Mint azt említettem, az állampolgárok információs szabadsága, a sajtó tájékoztatásának követelménye sokszor megzavarja az állami szervek működését, de nem jelentős állami érdeket sértő igény. Ismétlem, az állami szerveket tehát zavarhatja az, ami a polgárok szabadsága szempontjából fontos; fontos, hogy az állami szervek működése átlátható legyen.

Az említett gumifogalom bevezetésén túl a módosítás megszünteti - és ezt is érintették már az előttem felszólalók - az államtitok és szolgálati titok közötti különbséget, holott a módosítani kívánt törvény ezt az elválasztást értelemszerűen egyértelműen megkülönbözteti. Az is elhangzott már, hogy a büntetőjogi következmények miatt egyáltalán nem mindegy, hogy állami titokról vagy szolgálati titokról van-e szó. Említettem, hogy egyformán kezeli a kormány és szervei működésével összefüggő valamennyi információt a mostani törvénymódosító javaslat. A testületek üléséről készült úgynevezett összefoglalók, emlékeztetők és jegyzőkönyvek ugyanabba a kategóriába esnek, a beterjesztett módosítás szerint.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a kormányülésekről ma - és erről itt a parlamentben, az azonnali kérdések időszakában már volt módom szólni -, szemben a magyar történelmi hagyományokkal, nem készülnek jegyzőkönyvek és hangfelvételek. Előttem a képviselőtársam hivatkozott arra, hogy tudományos szempontból milyen rendkívül fontos lenne, hogy készüljenek a kormányülésről szó szerinti vagy az érdemi tartalmi dolgokat tükröző feljegyzések, illetve jegyzőkönyvek.

A képviselőtársam XIX. századi példákra hivatkozott, tudományos szempontokat említve, de lehet hivatkozni XX. századi példára is; mondjuk, a második világháborús magyar hadüzenet történelmi körülményeinek a felderítése szempontjából éppen a kormányülés jegyzőkönyve, illetve a kormányülésről készült részletes feljegyzés az, amely bizonyítja azt, hogy az akkori miniszterelnök, Bárdossy nem ellenvélemény nélkül hozta a magyar parlament elé, mintegy bejelentett tényként, a hadüzenetet. Ennek a ténynek a tisztázásához, Bárdossy felelősségének a tisztázásához - függetlenül attól, hogy háborús bűnös volt-e vagy nem, tehát az aktuális vitától függetlenül -, a felelősség tényének a tisztázásához igenis csak az egykori kormányülés jegyzőkönyve, illetve részletes emlékeztetője ad a történészek számára eligazítást.

Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert itt nem pusztán egy, ha tetszik, önmagát nemzetinek valló kormánynak a magyar történelmi hagyományokat figyelmen kívül hagyó, a történelmi tudományos szempontokat figyelmen kívül hagyó szemléletéről van szó, és természetesen nemcsak a történészek - ha tetszik - magánügye a kormányülések jegyzőkönyve, hanem az információs szabadságról szóló jogszabályok, illetve alkotmányos követelmények alapján is alapvető követelmény. Hiszen a kormány tevékenységének átláthatóságát biztosítja az, ha részletes információk keletkeznek a kormány üléséről, a kormány tevékenységéről. Ez nem mond ellent természetesen a kormány normális működési feltételei biztosításának.

Feltehetően mindenki elfogadja, hogy időben korlátozható a nyilvánosság. Tehát nyilvánvaló, hogy ha készülnének jegyzőkönyvek a kormányülésről, akkor ezeket akár 50 évig is államtitokká lehetne minősíteni. Itt arról van szó, hogy 50 év után, illetve józan idő elmúltával, meg lehessen ismerni a kormány tevékenységét tükröző dokumentumokat, és ez így nem mondana ellent az információs szabadságról szóló alkotmányos normának. Tehát természetesen ha a kormány üléséről készülnének jegyzőkönyvek, illetve a tartalmat tükröző részletes összefoglalók, azok államtitokként való kezelése nem lenne kifogásolható. Az emlékeztetők azonban többnyire csak a jelenlévőket, a megszólalók névsorát, és persze a napirendet tartalmazzák, legalábbis normális esetben, és feltehetően a mai kormányülésekkel kapcsolatban is erről van szó, és tartalmazzák, ha egyáltalán van ilyen, a szavazások eredményét, hogy ki szavazott egy kérdésben igennel, nemmel, ha tényleg volt szavazás.

(9.20)

A mostani módosítás az ilyen emlékeztetőket is titkossá teszi. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a heti kormányülések iratai, adathordozói a mostani törvénymódosítás szerint egészében véve államtitkot képeznek, és külön eljárással kell az emlékeztetők titkosságát feloldani. Ez könnyen vezethet oda, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormányszóvivő vagy egy-egy kormánytag tájékoztatása bizony beleütközhet az államtitok védelmének szempontjába, hiszen az alaphelyzet az, hogy ha egy kormánytag elmondja a nyilvánosság előtt, hogy a nagyobbik koalíciós párttal egyet nem értve ő bizony nemmel szavazott, akkor ez egy jegyzőkönyv tartalmát érinti, ami államtitoknak van nyilvánítva - hogy ilyen rosszul fejezzem ki magam - a mostani törvénymódosítás által.

Ahhoz képest, hogy egy két rövid cikkből álló törvénymódosításról van szó, a ma délelőtt itt elhangzottakból talán kitűnik, hogy meglehetősen súlyos kérdést érint az ügy, és úgy tűnik a belügyi államtitkár úr felszólalásából, hogy a kormány vagy nem ismeri ezt föl, vagy nem kíván erről tudomást venni.

Végezetül megemlítem, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának 61. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény a parlamenti képviselők kétharmadának egyetértését kívánja. Ez a törvénymódosítás formálisan nem a közérdekű adatok nyilvánosságáról szól, de gyakorlatilag korlátozza a közérdekű adatok nyilvánosságát, így természetszerűen fölvetődik az a kérdés, hogy a kormánynak mi az álláspontja ebben az ügyben: egyszerű, úgynevezett feles törvényként kívánja-e kezelni, vagy tudomást véve az alkotmány hivatkozott pontjáról, valóban kétharmados támogatást kíván e törvény mögött. Feltehetően - miután erről nem esett szó - az előbbi a kormány álláspontja, és mint jelzem, ez az álláspont erőteljesen vitatható.

A tervezet mai formájában - az elmondottak után talán kitűnik - aligha módosítható, hiszen kulcsfogalma, az állami szervek zavartalan működése egyszerűen használhatatlan, mint ahogy a kormányüléssel kapcsolatos érdemi információk jelentős államérdeken túlmenő adatainak titkosítása is. Egyetlen megoldás lenne lehetséges, aminek realitásában persze másfél éves tapasztalat alapján nem hiszek, de mégis azt kell mondanom, hogy egyetlen megoldás lenne lehetséges: a problémát, aminek kezelése szükséges, ezzel a módosítással nem lehet megoldani, az lenne a szerencsés, ha a kormány visszavonná a javaslatát.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Eörsi Mátyás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Jelentkezett még hozzászólásra Balogh László képviselő, úr a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, így Eörsi képviselő urat ő követi. Képviselő úr, öné a szó.

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az eddigi vitában hallhatták Pető Iván szabad demokrata képviselő úr és Wiener képviselő úr igen részletes és mindenre kiterjedő, kimerítő kritikáját a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Engedjék meg, hogy egypár gondolat erejéig én is felsorakozzam a korábban elhangzott ellenzéki szónoklatokhoz. Talán megengedhetem magamnak, hogy egy kicsivel rövidebb legyek, hiszen nagyon-nagyon sok érvet hallhattunk arról, hogy ez a törvényjavaslat végül is miért nem megfelelő.

Engedjék meg, hogy bevezetőként két gondolatot említsek meg. Az első az lenne, hogy vegyük észre, hogy az államtitokról szóló törvény nem akármilyen törvény a Magyar Köztársaság életében. Az államtitokról szóló törvény egy rendszerváltó törvény, hiszen mindannyian visszaemlékszünk arra, hogy az elmúlt rendszerrel - ha szabad, Tamás Gáspár Miklós kifejezésével élve: "a nagy átkosban" működő rendszerrel - szemben az egyik legfontosabb kifogás volt, nagyon sok más kifogás mellett az, hogy az állam hogyan titkolózott; hogy saját magáról semmifajta információt nem engedett az állampolgárokhoz eljutni, ami szörnyű volt, mert még a kritikák sem lehettek néha kellően részletesek az akkor fennálló rezsimmel szemben. Amikor tehát ezt a törvényjavaslatot megvizsgáljuk abból a szempontból, hogy előrevisz vagy hátralép, akkor egyben tudnunk kell, hogy egy rendszerváltó törvénnyel kapcsolatban fogalmazunk meg véleményt.

A második bevezető megjegyzésem egy kicsit szubjektív lesz. Amikor 1998 májusában, a választás éjszakáján az eredményeket kihirdették, természetesen én mint szabad demokrata képviselő nem örültem a választási eredményeknek, hiszen pártunkat ott elég súlyos vereség érte, szeretném azonban önöknek bevallani, hogy mégis, ennek ellenére kényelmesen hátradőltem a fotelban, látván azt, hogy a Fidesz nyerte meg a választásokat, mert úgy véltem, hogy miközben a Fidesz arra nem lesz képes, hogy a nagyon sok ígéretét teljesíteni tudja - melyekkel a többséget megszerezte -, de azért úgy véltem, hogy a Fidesz - amikor még itt ültek, lánglelkű, fiatal, liberális politikusként - annyira előre akarja az országot vinni, hogy aligha hittem, hogy e tekintetben, a rendszerváltás fő iránya tekintetében bármilyen probléma lehetne. Arra gondoltam, hogy ellenzéki képviselőként majd hátradőlök, és ha nem lesz eléggé liberális a kormány, akkor majd lehet őket bírálni.

Nos, ebből a szempontból is szeretném megnézni ezt a törvényjavaslatot, hogy mindazok, akik 1998 májusában vagy örültek, vagy csak kényelmesen hátradőltek a székükben, hogy semmi baj, az ország előre fog menni, ők vajon hogyan értékelik ezt a törvényjavaslatot.

Nos, nagyon figyelmesen hallgattam Mátrai Márta képviselő asszony felszólalását, aki igen hosszadalmasan sorolta azokat a kivételeket, amelyek arról szóltak, hogy az állampolgárnak - polgárnak, ugye - hol nincs jogosultsága az államtitkokhoz hozzáférni. Tulajdonképpen egyetértek vele, szóval, aligha hiszem, hogy az ő felsorolásában lehetett találni bármilyen olyan elemet, amiről... - azt tudjuk kérem szépen, a honvédelmi érdek, a katonai érdek vagy nagyon-nagyon sok érdek tekintetében igaza van Mátrai Mártának, és igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy igen, vannak kivételek. Ez természetes. Olyan állam nem tud funkcionálni, olyan államban nem lehet létezni, ahol az államnak nem lehetnek olyan titkai, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra, mert akkor az állam tud működni.

Igen ám, de azért én fölfigyeltem Mátrai Márta felszólalásában egy kifejezésre, és előre elnézését kérem, ha nem tudom szó szerint idézni, mert gyorsan kellett körmölnöm, de a mondatrész lényege valahogy az volt, hogy azok az állampolgárok, akik engedelmeskednek a törvényeknek, jogosultak arra, hogy korlátozottan információkat kapjanak az állami szervek működéséről. Még egyszer, elnézést, ha nem vagyok pontos, de mégis valahogy így "szedtem le" ezt a mondatot.

Én nagyon aggályosnak találom ezt a hozzáállást. Amikor elismerjük egyrészt, hogy az állampolgárok természetesen jogkövető állampolgárok, és természetesen tudjuk azt, hogy joguk van az állami szervek működésének adataihoz hozzáférni, ez a kettő nem hozható egymás mellé. Egyik nem függ a másiktól! Alapvető kérdésnek tartom az állam és a polgárok viszonyában azt rögzíteni, hogy melyik van kiért! (Dr. Kis Zoltán: Így van!) Nekem úgy tűnik, hogy ebből a törvényjavaslatból mintha az tűnne ki, hogy kérem szépen, a polgárok vannak az államért, és vegyék tudomásul, hogy az állam jobban tud mindent, az állam majd eldönti azt, hogy melyek azok az adatok, amelyek számára fontosak, és amire a bugyuta polgárok kíváncsiak, majd megmondjuk nekik.

Kérem szépen, ez pontosan fordítva van! Kérem szépen, tessék ezt nagyon jól az eszükbe vésni, hogy nem a polgárok vannak az államért, hanem az állam van a polgárokért! És nemcsak azért, mert a polgárok választják meg az államot, az állam vezetőit, hanem azért is, mert az államnak az a kötelessége, hogy a polgárok javát szolgálja, és a polgároknak joguk van tudni, joguk van ismerni azokat az adatokat, amelyek alapján egy kormány azt állítja, hogy vajon az ő érdekükben dolgozik, vagy sem.

Persze ugyanez vonatkozik Kovács Zoltán képviselő úr hozzászólására is. A képviselő úr nagyon hosszasan mondta a kivételeket, és vele is egyetértek a kivételek felsorolásában. Amikor azonban Kovács képviselő úr Ontario államig jutott el, hogy egy példát keressen igazának alátámasztására (Dr. Kovács Zoltán: Ott kezdtem!), arra gondoltam, hogy nagy bajban van Kovács képviselő úr, ha egészen Ontario államig kell elmennie, hogy találjon egy olyan megoldást, ami a saját álláspontját alátámasztja. De azért szeretném Kovács képviselő úr, az egész Fidesz és a kormány figyelmébe ajánlani azt az apró körülményt, hogy miközben nem biztos, hogy Ontario államnak minden megoldása irányadó számunkra, azonban ott is - ha jól értelmeztem Kovács képviselő úr szavait - a kivételek kerültek felsorolásra.

(9.30)

Borzasztóan fontos tisztában lenni azzal, a fő szabály az, hogy a polgárok az állami élet adataihoz jogosultak hozzáférni, de ez alól vannak kivételek, amelyek egy taxációban felsorolhatók. Mert vannak olyan érdekek, amelyek az adatokhoz való hozzáférést valóban akadályozhatják, de ezeket kell felsorolni kimerítően, míg minden egyéb a polgárok érdeklődésére jogosan számot tart. Az Ontario állambeli példa is ezt tükrözi, ott is a kivételeket sorolják fel, és nem azt teszik általános szabállyá, hogy az állam a titkok körét szélesíti.

Ebbe a törvényjavaslatba két paragrafus került, és ellenzéki képviselőtársaim közül Pető Iván és Wiener György már elemezték ezeket a javaslatokat. Szeretném azt a Fidesz-kormányzat figyelmébe ajánlani, az a terminus technicus, az a kifejezés, hogy "az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdekek", nemcsak túlságosan tág - ahogy hallhattuk korábbi szónokoktól -, de nem is új. Ezt a kifejezést már ismerjük, ezzel már találkoztunk. Például akkor, amikor a Kádár-rendszerben a demokratikus ellenzékhez tartozó személyiségek nem kaptak útlevelet, vagy megakadályozták különböző sajtótermékek megjelenését. Bármit próbáltak meg tenni ebben az országban, ami a szabadságot tűzte ki célul, a válasz minden esetben az volt, hogy amit ők tesznek, az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdekeket sérti.

Kérem szépen, véssék agyukba, a Fideszben számosan ülnek olyanok - ez talán nem mindennapi életélményük -, akik velem egyidősek vagy nálam idősebbek, és ismerhetik, hogy az a kategória, amit ők most feltaláltak, "az állami élet zavartalan működéséhez fűződő érdekek", nem új, ez a rendszerváltást megelőző olyan politikai gumikategória, amelyet az adott hatalom minden alkalommal gátlástalanul kihasználhat annak érdekében, hogy rövid távú érdekeit érvényesíthesse. Ezt igen szomorúnak tartom!

Csakúgy, mint a kormány üléseinek előkészítésével kapcsolatos iratok titkosítását. Erről nem is beszélnék bővebben, mert amit Pető Iván SZDSZ-es képviselő úrtól hallottunk, az meggyőző lehetett. Amikor azonban Kovács László képviselő úr azt a gesztust tette a magyar közvéleménynek, a magyar polgároknak, hogy nem 90 évről, hanem csak 50 évről van szó... (Dr. Pető Iván: Kovács Zoltán!) Kovács Zoltán - ha nem azt mondtam, akkor elnézését kérem a képviselő úrnak. Nos, amikor azt a gesztust tette, hogy nem 90 évről, hanem csak 50 évről van szó, akkor elhültem. Elhültem, hogy a Fidesz - hogy is tetszenek mondani? -, a polgári koalíció kormánya számára az egy gesztus a magyar polgárok felé, hogy nem 90 évre próbál titkolózni, hanem 50 évre. Ötven évig nem lehet megtudni, vajon milyen szempontok vezették az Orbán-kormányt arra, hogy minden egyes korábbi szerződést felmondjon, kost was kost, kerül, amibe kerül, nem számít, hogy közben milliárdok mennek el különböző beruházásokra, a lényeg az, hogy ne hajthassa végre más. Ezek megálltak, és nem lehet megtudni, hogy ennek mi az oka. Ezt nem tartom a polgári értékek mentén való politizálásnak.

De szeretnék megértő lenni. Tudom azt, ha a parlament elé egy nagy törvénycsomag, egy sok oldalból álló törvény, abban előfordulhatnak hibák, belecsúszhatnak tévedések, a különböző tárcáknál működő különböző érdekek kapcsán belecsúszhatnak olyan rendelkezések, amelyek esetleg nem felelnek meg a kormány politikája fő vonalának. S ha egy több száz paragrafusból álló törvényben egy-két hiba előfordul, akkor nem kell nekiesni a kormánynak, hanem közös erővel ki kell javítani. Erre számos esetben van lehetőség. De tisztelt képviselőtársaim, ez nem ilyen törvényjavaslat! Ez a törvényjavaslat csak ebből a két paragrafusból áll. Én ezt a törvényjavaslatot nem tudom egy egyszerű hibának betudni, ami becsúszott. Az volt a célja a kormányzatnak, hogy ezt a két rendelkezést fogadtassa el a parlamenttel. Ezt tragikus és szomorú dolognak tartom.

Ha ez a törvényjavaslat ekkora visszalépést jelez a rendszerváltás egyik legfontosabb törvényével kapcsolatban, és ennyire vissza akar lépni, ha tetszik, a kádári időkig is, akkor Orbán Viktor miniszterelnök úrnak még a választások előtt tett azon szavai, hogy több mint kormányváltás, de kevesebb mint rendszerváltás, mintha új értelmet nyernének. Ez az új értelem rendkívül fenyegető, tisztelt képviselőtársaim! Miután a törvényjavaslatban semmi olyan nincs, ami jó lenne, csak ez a két nagyon rossz rendelkezés, ezért nem látok módot arra, hogy kijavítsuk, és azt tartanám helyesnek, ha a kormányzat belátná, rossz úton jár, és visszavonná ezt a törvényjavaslatot, s akkor készek vagyunk elismerni és tapsolni ehhez a lépéshez.

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

De ha ezt nem teszi meg, és csakúgy, mint az elmúlt másfél évben, a kormányzat áterőszakolja ezt a törvényjavaslatot, akkor nagyon nagy hibát követ el, a következő ok miatt. Afelől nincs kétségem, hogy Magyarországon a demokrácia működik, és ha úgy megy tovább, ahogy eddig tapasztalhattuk, akkor a magyar lakosság 2002-ben ezt a kormányt le fogja váltani, ami persze jó hír lesz. Ami azonban nagy baj, hogy a következő kormányzat mit tud kezdeni azzal a helyzettel, amit az Orbán-kormány örökéül hagyott. Tisztelt képviselőtársaim, nagyon-nagyon sok lesz a tennivaló! Orbán Viktor miniszterelnök úr bejelentette, hogy ebben az országban már nincs szükség reformokra, mintha a rendszerváltás a gazdasági élet minden területén teljesen befejeződött volna.

De mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van, az egészségügy, a szociális ellátás terén számos olyan terület van, amelyek rendkívül fontosak, és ahol szükség van a reformok folytatására. Ma már látom, hogy a jelenlegi kormány ezt a munkát elkezdeni sem fogja, nemhogy befejezni, ez a következő kormányra fog várni. Ami nem baj, mert a következő kormány kész lesz a reformok befejezésére. A baj csak az, hogy nem lesz rá ideje, mert a mostani kormányzat alatt hozott ilyen típusú törvények kijavításával kell foglalkoznia. Mert ezeket a törvényeket ki kell majd javítani annak érdekében, hogy az állampolgárok kellő információval rendelkezhessenek a kormány működéséről. Ez nagyon sok időt fog elvenni a következő kormány idejéből. Kérem, ha már saját maguk nem végzik el a feladatot, legalább az önök után jövő kormányok működését ne tegyék lehetetlenné.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kovács Zoltán úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel megszólíttattam, válaszolni kívánok. Én arról beszéltem, hogy egy garanciarendszer van magában a törvényben, s ezt a garanciarendszert teljesen cizelláltan hozták meg - nagyon helyesen - az előző kormány idején a parlamenti képviselők, amely adott esetben megjelöli, hogy ki a minősítő, milyen módon történhet ez meg, megvan ehhez a megismerés lehetősége. Amennyiben erre nincs lehetőség, abban az esetben bírói út áll előtte. Ezt összevetni a Kádár-rendszerrel - erős túlzás! Ráadásul akkor anonimitásban tehették ezt meg. Ma mindenki, aki a döntést meghozza, nyilvánosan ott van, azon az iraton. Tehát utolérhető és a Btk. 177. § (A) bekezdése alapján szankcionálható, ha jogosulatlanul teszi meg ezt.

A másik: lehet, hogy az ötven év gesztus, de akkor nem tudom, minek lehetne nevezni az előző kormány idején meghozott kilencven évet. Hiszen a törvényben a kilencven évet az előző kormány ideje alatt fogadta el a parlament. Ehhez képest az ötven év - amely törvényi maximum, ennél lehet kevesebb is - a felső határt jelenti. Ilyen módon azt, amit Eörsi képviselő úr mondott, e tekintetben erős túlzásokkal lehet csak kezelni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Wiener György úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán említést tett arról, hogy az előző kormány által a parlamenttel elfogadtatott törvény kilencven évet írt elő maximális titkosítási határidőként, míg a mostani javaslatban csak ötven év szerepel. Ehhez azonban hozzá kell tenni azt, hogy az előző kormány által elfogadtatott államtitokköri jegyzék 13. pontja azon adatok körét, amelyek titkosnak minősíthetők, jóval szűkebben vonta meg. Ennek következtében azt lehet mondani, hogy a kormány működésével kapcsolatban nem minden egyes dokumentum volt államtitok.

(9.40)

Nekem is az a véleményem, hogy a 90 év egy kicsit sok volt ott is, de ha kiszélesítem a kört, és a 90 évet 50-re szűkítem, ez nem jelent egy igazi gesztust. Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy a ma élő nemzedékek számára szinte mindegy, hogy 50 vagy 90 évről van-e szó. Ebben az összefüggésben tehát nem érdemes érdemi vitát nyitni erről a kérdésről. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Balogh László úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen egyetlen kormány igénye sem vitatható arra vonatkozóan, hogy a működésével összefüggésben adatokat, dokumentumokat titkossá nyilvánítson. Az ilyen jellegű szabályozás lényege az, hogy megtalálja az arányt a nyilvánossághoz és a titkossághoz fűződő érdekek között. A jelenlegi módosítás elfogadása aránytalanul korlátozná a nyilvánosságot, és adna teret a titkosításnak az alábbiak miatt.

A törvénymódosítás szerint a hatályos szöveg 3. § (1) bekezdése kiegészül egy további általános követelménnyel, az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdek védelmével, melynek beemelése gumiszabályt eredményez. Elsősorban azért, mert korlátlanul kiszélesíti a védendő érdekek körét, amelyek államtitokká minősülnek.

Másodsorban: szinte korlátlan lehetőséget, illetve rendkívül komoly felelősséget ad a minősítőnek, hiszen az ilyen jellegű általános szabályozás mellett a minősítőnek kell eldöntenie, mit tart az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdekeknek. Harmadsorban: a módosítás elfogadása azt eredményezheti, hogy a jövőben nehézzé válhat az államtitok és a szolgálati titok fogalmának szétválasztása, hiszen mindkettő a zavartalan működéshez fűződő érdeket védi. Negyedszer: a javasolt módosítás elfogadása azt eredményezheti, hogy a kormány 1. tevékenységével kapcsolatban mindent titkosít; 2. avagy mindent nyilvánosságra hoz; 3. vagy néhány fontos adatot minősít titokká.

Ez a gumiszabály tehát lényegében a kormányra, illetve a minősítőre bízza az államtitokká nyilvánítást, amelyet ő belátása szerint tehet meg a jegyzőkönyv, az emlékeztető és az összefoglaló esetén. Ezzel kapcsolatban az adatvédelmi biztos felvetése teljesen jogos, mert a módosítás aránytalanul korlátozhatja a kormányzati munka nyilvánosságát.

A melléklet 13. pontjával kapcsolatban a következőket tartom fontosnak kiemelni:

A hatályos szabályozás szűkebben határozza meg a titokkört. A testületi ülések előkészítő anyagait, illetőleg a belső használatú adatokat minősíti államtitokká, míg a működés körében csak azokat, amelyek az államtitokköri jegyzékben szerepelnek. A módosítás ezzel szemben minden, a testületek működésével összefüggő adatot bevon a titokkörbe, így gyakorlatilag ugyancsak minden, a testületek működésével összefüggő információt elzárhat a nyilvánosság elől.

Természetesen, mint már utaltam rá, el kell ismerni a mindenkori kormányok igényét a munkájukkal összefüggő bizonyos adatok, dokumentumok titkosítására. A szabályozást azonban úgy kell megalkotni, hogy az ne ütközzék az Európa Tanács 1982-es, az információszabadságról szóló nyilatkozatával, amely szerint a nyílt információs politika folytatása a közhatalmi szférában azért fontos, hogy a polgárok jobban megértsék a politikát, és képesek legyenek az ilyen kérdések szabad megvitatására. Ezt a problémakört egyébként az adatvédelmi biztos véleményében részletesen is kifejti.

Összegezve az álláspontomat: nincs szükség erre a módosításra, mert a hatályos szabályozás mellett sem sérülhet a kormányzat munkájával összefüggő adatok titkossága. Nem szükséges a módosítás, mert az egy ad hoc vitára válaszol, a kormányülésekről készült emlékeztetők ügyére, ami megítélhető a hatályos törvény alapján is, vagyis az emlékeztetőknek azok a részei titkosak, amelyek államtitkot tartalmaznak. Nem célszerű elfogadni a módosítást azért sem, mert a nyilvánosság aránytalan korlátozásával járna. A módosítás elfogadása esetén a titokvédelem túlterjeszkedne az adatvédelem körén, ami ugyan alkotmányosan nem kifogásolható, de politikai szempontból nem indokolt.

Mindezek figyelembevételével a módosítást nem tartom elfogadhatónak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Lakatos András úrnak, az MSZP képviselőjének... - nem, ez téves. Hozzászólásra jelentkezett Kiss Gábor úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt mondja egy bölcs filozófus, hogy mindannyiunk közös java a gondolkodás. Én a szakmai megközelítésekkel szemben a természetes ész néhány következtetését szeretném figyelmükbe ajánlani, mivel azonban a természetes ész gyakran tévedéseket is követ el, ezért én azt gondolom, hogy pusztán csak annyi lehet a célom, hogy a hallgatóságban a továbbképzelés dús virágzását indítsa el az, amit mondok, hogy egy másik bölcset, hogy jót idézzek.

Nekem feltűnt az, hogy a törvénytervezet képviselői, előterjesztő képviselői egy sajátságos logikát követnek, amikor a figyelmünkbe ajánlják ezt a tervezetet: dicsérik a megelőző hatályos törvényeket, és nem veszik észre, vagy nem látszanak észrevenni, hogy a dicséretüknek és az abban felsorolt feltételeknek az általuk előterjesztett javaslat vagy módosítás egész egyszerűen nem felel meg. Azt mondták a vita során az előterjesztő képviselői, hogy a titkosság és nyilvánosság határainak pontos kijelölése indokolta a kormány működésével kapcsolatban ezt a módosítást, továbbá az, hogy az állampolgárok előtt világossá váljék, mi az az adat, ami előlük eltitkolható, és mi az, ami nem.

Az előterjesztő fontosnak ítélte azt is, hogy a korlátozó norma tartalma alkotmányosan értelmezhető és egyértelműen megállapítható legyen. Azt is elmondták visszahivatkozva, hogy a titokvédelem hatályos előírásai, amelyek európai színvonalúak, kötelezik az adatkezelőket arra, hogy megállapítsák, mely adatkörök, adatfajták azok, amelyek államtitokként legmagasabb szintű védelmet élveznek. Önmagában garanciális elem az is szerintük, hogy a titokfogalom konjunktív feltételhez kötött, ahogy az előterjesztő képviselője fogalmazott, a minősítő nem dönthet saját tetszése szerint.

Az én kérdésem az volt, hogy megfelel-e ezeknek a kinyilvánított céloknak a beterjesztett módosító törvényszöveg. Tehát arra az erős meggyőződésre jutottam, hogy nem. Az 1. § a hatályos szöveget ugyanis, amely megfelel az Európa Tanács dokumentumaiban foglalt tartalmi meghatározásnak, és amely honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési, bűnmegelőzési, pénzügyi, deviza-politikai, külügyi, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokkal, bírósági eljárással kapcsolatos érdekeket sorol az államtitkok körébe emelendő tartalmaknak, egyetlen elemet szándékozik bővíteni, beillesztve a kognitív feltételek sorába, és ez az állami szervek zavartalan működése.

Akár a formális logika szabályait nézem, akár a nyelvészeti jelentéstani megfontolásokat, az állami szervek zavartalan működése kitétel tartalmilag szűk és homályos, ennek megfelelően a terjedelme olyan tág, hogy a halmazába minden, és mindennek az ellenkezője beilleszthető, differentia specificája - és ez a leglényegesebb kifogásom - nem magában a dologban, hanem az állami szervek, a politikai szubjektum besorolási akaratában, tetszésében, mit szépítsük, önkényében lelhető fel. Nem illeszthető tehát conjunkcióval a kötelezően előírt taxatív sorolás többi terminusa mellé, hiszen ellentétben azokkal, normatív tartalma nem meghatározható, alkotmányosan nehezen értelmezhető, és felőle bizony a minősítő saját úri tetszése szerint dönthet.

Hogy a kormányzati akarat e módosítás esetében rosszra hajló hatalmi akarat, hogy megint egy bölcset idézzek, arra a 2. § tartalma adja mindjárt a bizonyosságot, hogy államtitok a kormány és az ügyrendje alapján létrehozott testület működésével összefüggő döntés-előkészítő, belső használatra készült adat, valamint az e testületek üléseiről készült összefoglaló, emlékeztető vagy jegyzőkönyv; nem rész szerint tehát a jegyzőkönyv, hanem egészében. Ez a módosítás sui generis államtitoknak minősíti a kormányülések jegyzőkönyveit, és a titok megóvása érdekében odáig megy, hogy magát a jegyzőkönyvet tünteti el, a maga módján szerintem teljesen logikusan, mert nincs titkosabb jegyzőkönyv, mint az el nem készített, a nem létező jegyzőkönyv.

(9.50)

Ennek abszurditását még az a magyarázat sem enyhítheti, amely a kormányról mint különleges státuszú, különleges felelősségű, a többiek közül kiemelkedő állami integrált védelemre szoruló szervről beszél, és tulajdonképpen erre vonatkozóan is lehetne egy-két maliciózus megjegyzést tenni.

A természetes ész elfogadja azt, hogy helyénvaló alkotmányos követelményként nem előírni a kormányülésen elhangzottak teljes körű nyilvánosságát. Ám ugyanolyan magától értetődő az is, hogy a kormányülésen elhangzottak közérdekű adatnak számítanak, megismerésük, akár ha késleltetetten is, állampolgári jog. Ennek a jognak szükségtelen és elfogadhatatlan korlátozása lenne részleges, egyidejű és tetejében még a késő utókor általi megismerés lehetőségétől is megfosztani azokat, akikért állítólag az államrezon működik. Az állami szervek, mint köztudottan mindenféle hivatali bürokrácia, eminens érdeke működésének zavartalansága, és ha csak valamely szervezet nem társadalomellenes tevékenység végzésére szakosodott, természetesen a köznek is érdeke a zavartalan működése. De köztudott az is, ha a szervezetek ezt az eminens érdeküket hajlamosak eltúlozni, kiemelve a kívülállók vélekedésének, értékelésének hatóköréből, azok ellenőrzése alól, azaz a hivatal természetéből következően abszolút zavartalanságra tör, ami egyet jelent a szubjektuma akaratának korlátlanságával.

Az ilyen "elfajulásnak" - idézőjelben -, ezt sokat hallhattuk korábban, törvényi korlátozás, nyilvános kontroll alá helyezés révén szokták a demokráciákban elejét venni. Azt gondolom éppen ezért, hogy ez az előterjesztés semmiképpen sem elfogadható.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Bauer Tamás úrnak, az SZDSZ képviselőjének.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva, bizonytalan voltam abban, hogy olyan kiváló ellenzéki fölszólalások után, amelyeket itt hallottunk, van-e még hozzátennivalóm ennek a törvényjavaslatnak a vitájához, de aztán úgy döntöttem, hogy néhány megjegyzést, amellyel a kétperces észrevétel időkeretét valószínűleg túllépném, megengedek magamnak.

Már beszélt arról Pető Iván is, hogy ez a törvényjavaslat mennyiben folytatása annak, amit a Fidesz-kormánytól az elmúlt másfél évben tapasztaltunk, de én még egy szempontot szeretnék fölvetni. Ugye, a jogállam úgy néz ki, hogy a társadalom intézményei, például a kormány a létező törvények keretei között működik. Hivatalba lépése után a Fidesz-kormány ezt az általános elvet megfordította. Eldönti, hogy mit akar csinálni, és utána hozzáigazítja a jogszabályokat. Emlékezetes talán, hogy amikor a tavalyi nyári szünet után megnyílt az Országgyűlés, akkor az első dolga az államháztartási törvény módosítása volt, merthogy a Fidesz-kormány az önkormányzati választások előtt nem akarta benyújtani a '99-es költségvetést, és ezért a szeptember 30-ai határidőt az államháztartási törvény módosításával október 31-ére módosította, hogy ezt a lépését megtehesse. Ezért kellett azzal kezdeni a parlamenti munkát, hogy az államháztartási törvényt hozzáigazították a Fidesz-kormány pillanatnyi szándékához.

Egy másik példa: a Fidesz-kormány egy másik induló lépése az volt, hogy először kinevezett egy, a párt pénzügyeiért korábban felelős kollégát az ÁPV Rt. élére, majd pedig a Postabank rendbetételekor ezt a kollégát, Gansperger urat mindjárt beültette az ÁPV Rt. igazgatóságába. Amikor mi itt az Országgyűlésben több alkalommal is interpellációban, azonnali kérdésben fölhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a privatizációs törvénnyel ellentétes, amely összeférhetetlenségi szabályokat tartalmaz erre vonatkozóan, akkor először itt hímeztek-hámoztak, Stumpf miniszter úr, Bogár államtitkár úr, majd a '99. évi költségvetésbe belebújtatták a privatizációs törvénynek egy módosítását, amelyik kivette a privatizációs törvényből ezt az összeférhetetlenségi szabályt.

Nos, ez a törvény ebbe a sorozatba illik. A kormány titkosítja a kormányülésről szóló ama dokumentumokat, amelyek semmiféle államtitkot a dolog tartalmát tekintve nem tartalmaznak, és amikor ezt a gyakorlatát a nyilvánosság előtt bírálat éri, akkor fogja magát, és ehhez a törvénytelen gyakorlatához hozzáigazítja a jogrendet azzal, hogy utólag benyújt egy törvénymódosítást ugyanebben a témában, és egy olyan gumiszabályt illeszt az állam- és szolgálati titokról szóló törvénybe, amely persze mindennek a titokká minősítését lehetővé teszi. De akkor talán egyszerűbb lenne visszatérni ahhoz a pártállami gyakorlathoz, amikor az államtitok kérdését nem törvény szabályozza, hanem a kormány mindenkori szándéka és önkénye.

Azt gondolom, hogy ilyen értelemben ez a törvény beleillik a Fidesz-kormány gyakorlatába, de hozzáteszem, hogy csak félmunkát végez. Mert ha az a célunk, hogy a Fidesz-kormány gyakorlatát törvényesítsük, akkor ki kéne ezt egészíteni egy másik paragrafussal, amelyik például megtiltaná azt, hogy a kormány üléséről jegyzőkönyv készüljön. És akkor az, hogy a kormány szakít azzal a 150 éves magyar történelmi tradícióval, hogy a kormányok üléseit jegyzőkönyv rögzíti és ami egy szokásjog, amit most a Fidesz-kormány megsért, mindjárt a törvényesség maximális betartásának minősülne. Tehát tegyék bele a törvénybe, hogy tilos a kormány üléséről jegyzőkönyvet készíteni! (Dr. Kontrát Károly: Ez módosító indítvány?)

No, természetesen ez vicc volt, és mi ilyen módosító javaslatot nem fogunk benyújtani (Dr. Kis Zoltán: Befogadta. - Derültség.) ehhez a törvényjavaslathoz, mint ahogy semmilyen módosító javaslatot nem fogunk benyújtani, mert ez a törvényjavaslat módosító javaslatokkal nem tehető elfogadhatóvá. Azt pedig a fideszes ügyrendi bizottság egy gyors döntésével már e parlament elején megtiltotta, hogy valaki olyan módosító javaslatot nyújtson be, ami a korábbi parlamentekben gyakorlat volt, hogy az egész törvény maradjon el. Ilyen módosító javaslatot most már Salamon képviselő úr áldásos tevékenysége nyomán nem lehet benyújtani, úgyhogy módosító javaslatot ezáltal ne várjanak tőlünk! És ez nem a lustaságunknak, hanem a törvényjavaslat sajátosságainak a következménye.

Még egy második megjegyzésem, amit szeretnék a törvényjavaslathoz tenni, ahhoz a kérdéshez szól, amivel itt többen foglalkoztak, részletesen Eörsi Mátyás is és Kiss Gábor is, ez a bizonyos zavartalan működés, az állami szervek zavartalan működésének követelménye. Arra szeretnék rámutatni, és ebben támogatom azt, amit Eörsi Mátyás már elmondott, de kiegészítve azt, hogy itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ezt a kifejezést már használták a pártállami időben - persze hogy használták! Itt arról van szó, hogy maga a gondolat, hogy az állami szervek zavartalanul működjenek, összeférhetetlen egy plurális társadalom lényegével. Mert a monolit rendszer, a pártállami rendszer úgy működik, hogy mindent pártunk és kormányunk rendel el. Talán még emlékeznek rá az idősebbek - a fiatalabb fideszesek óvodás korban még ezt nem érzékelték igazán -, a pártállam abból indult ki, hogy minden fölülről megy, a párt a működésének alapszabályai szerint minden társadalmi intézményt irányít, tehát tulajdonképpen az a norma, hogy pártunk és kormányunk működése zavartalan. Semmilyen, az állampárttól független szereplője nincs a társadalom életének, tehát bármiféle olyan folyamat, esemény, történés az ország életében, amit nem a párt rendelt el vagy hagyott jóvá, az eleve valamiféle deviancia, valamiféle, a rendszertől idegen jelenség.

Egy demokratikus, plurális társadalom ezzel szemben úgy működik, hogy a társadalom egymástól független, autonóm intézmények tömegéből áll, ahol van egyfelől az állam, azon belül is van a végrehajtó hatalom, a kormány, vannak a bíróságok, van a törvényhozás, meg vannak a hatalommegosztás új elemei, és ezek egymás tevékenységét óhatatlanul zavarják. Amikor a bíróság úgy dönt, hogy a kormánynak, adott esetben a társadalombiztosítás felügyeletéért felelős politikai államtitkárnak egy intézkedése, egy személyi intézkedése törvénysértő - ugye, Cser Ágnes elbocsátásáról van szó -, akkor ezzel zavarja az államhatalom működését - igaz? Ez a dolga a bíróságnak. De vannak ráadásul az államhatalmon kívüli intézményei is a társadalomnak, ilyenek a pártok. Az ellenzék egész tevékenysége óhatatlanul zavarja a kormány működését, ez a dolga. Itt vannak a szakszervezetek, itt vannak az érdekképviseletek, itt vannak a kamarák, hogy a következő napirendi pontra utaljak. (Dr. Pető Iván: Itt voltak! - Derültség.) Nem más a dolguk, mint hogy függetlenül működjenek a kormánytól, tehát a tevékenységük óhatatlanul zavarja... (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Tárgyra térés!) Ez a tárgy! Ez a tárgy, arról a mondatról beszélek, amely a törvényjavaslatban szerepel, és ami ennek a törvényjavaslatnak, hogy úgy mondjam, az újítása a magyar jogalkotásban, bizonyos értelemben - mint erről már beszéltünk - régiesítése a magyar jogalkotásban. Tehát azt a szót, hogy az államhatalom, állami szervek zavartalan működését zavarja, talán el kellene önöknek felejteniük, mint ahogy el kellene felejteni ezt az egész törvényjavaslatot.

(10.00)

Végül, utolsó megjegyzésként: miért is titkolózik a politikai hatalmi intézmény? Miért is kell államtitoknak minősíteni különböző dolgokat? Azért, mert adott rövid távú helyzetben vannak olyan nemzetközi külpolitikai, bűnüldözési, olykor-olykor - bár én ezt kihagynám a törvényből - gazdasági és pénzügyi érdekek, amelyek rövid időre a kormányintézkedések eltitkolását teszik szükségessé. Igen, ilyenek vannak. A klasszikus példa: a valutaleértékelés tervét nem lehet három nappal korábban nyilvánosságra hozni.

Azt gondolom, egy tisztességes politikai intézmény nem törheti olyasmiben a fejét, amit még tíz év múlva is el kell titkolni. Fél évig, egy évig, két évig lehet titok, de tíz év múlva már biztosan nem. Az a gondolat, hogy 50 évig titokban kell tartani, hogy mi történt a kormányülésen, ha egyáltalán leírnak belőle valamit, azt hiszem, óhatatlanul ahhoz a kérdéshez vezet el, hogy vajon miről is eshet szó a Fidesz-kormány ülésein, ha azt 50 évig utólag is titokban akarják tartani, sőt örökre, mert ezért nem vezetnek róla jegyzőkönyvet.

Azzal az ellenvetéssel, amit itt kétpercesében Kovács Zoltán képviselő úr megfogalmazott, hogy de hiszen az előző kormány alatt született az a titoktörvény, amelyben 90 évek vannak, azzal egyetértek. A jelenlegi kormánypártok ellenzékben élesen ostorozták ezekért a 90 évekért az előző kormányt, de másfél éve még nem kezdeményezték a titoktörvény olyan módosítását, ami a 90 évből, mondjuk, 30 évet vagy 20 évet csinált volna, és amit a Szabad Demokraták Szövetsége nyomban, lelkesen, hangosan, zajosan támogatott volna. Itt az alkalom, tessék ezt a titoktörvényt módosítani, de nem ebben, hanem az ellenkező irányban, és akkor tapsolni fogunk önöknek. Ehhez viszont nem, ennek a visszavonását javasoljuk valamennyien. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Mátrai Mártának, a Fidesz képviselő asszonyának.

DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném az elnök úr figyelmét felhívni arra, hogy a mai napirendi pontunk az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény módosításának tárgyalásáról szól, és szíveskedjék felhívni az ellenzéki képviselő urak figyelmét arra, hogy nem a kormány munkájának egyéves értékeléséről kell itt különböző szólamokat megfogalmazni, mert ez nem idevaló, majd ha napirendre kerül, akkor szíveskedjenek erről beszélni.

Ugyanakkor megfogalmazódik bennem még egy kérdés: az előttem felszólaló mélyen elemezte a régi pártállam működését, tehát megkérdezném, honnan ismeri ilyen mélységében, és ez sem tartozik tulajdonképpen a jelenlegi tárgyhoz.

Néhány gondolatra válaszolnék, ami elhangzott az előző felszólalások okán. Amikor felszólalásomat megtettem, az Európa Tanács tagállamainak gyakorlatára hivatkoztam, amely tulajdonképpen kimondja, hogy a nyilvánosság nem vonatkozik a munkadokumentumokra, és az aktanyilvánosság tulajdonképpen a végeredményre vonatkozik, és én ezt nagyon helyesnek tartom. Nem kívánom megismételni a felszólalásomban elhangzottakat.

Helyesnek tartom a törvény azon indokolását, mely az államtitokká minősítés kettős feltételét fogalmazza meg. Ez a részletes indokolásból kitűnik, és ezt sem kívánom megismételni, hiszen ezt bárki elolvashatja. Véleményemet kiegészíteném még azzal, hogy a kormány biztonságos működéséhez azonban ez a módosítás feltétlenül hozzátartozik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pető Iván úrnak, az SZDSZ képviselőjének.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem felszólaló észrevételeire kívánnék reagálni. Szeretném tájékoztatni a képviselő asszonyt, hogy a múltat, a közelmúltat nemcsak részt vevő megfigyelőként lehet megismerni, mint a Fidesz-frakció sok tagja tette, hanem lehet máshonnan is ismereteket szerezni. Tehát az a nem túlságosan egyenes feltételezés, hogy csak onnan lehet tudni, hogy a pártállam hogyan működött, hogy valaki részt vett a működtetésében, ez sem illett a képviselő asszony felszólalásába, ez hamis kiindulópont.

A másik megjegyzésem az, hogy mi tartozik egy törvény tartalmához, és miről lehet beszélni egy törvény kapcsán, az megítélés tárgya. Szerintem, és ezt próbáltam felszólalásomban is jelezni, a fideszes képviselők felszólalásának érdemi tartalma, vagyis hogy mit kellene biztosítani az adatok megismerhetősége érdekében, milyen nemzetközi normák léteznek, nem kapcsolódik a most tárgyalt törvényjavaslathoz, mert a törvényjavaslat tartalma egyszerűen nem kapcsolódik azokhoz a normákhoz, amelyeket itt olyan akkurátusan felolvastak képviselőtársaim, viszont - véleményem szerint - hozzátartozik a törvénytervezethez az, hogy beillessze ezt az ember, a felszólaló a kormány egész tevékenységébe. Tehát nem hiszem, hogy vitathatóak lennének felszólalásaink tartalmának jogosságai.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni az általános vitában. (Nem érkezik jelzés.)

Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, a részletes vitát követően kívánok reagálni.

ELNÖK: Köszönöm. Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülés berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/1610. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1610/1-5. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az általános vita első szakaszában a vezérszónokok számára az elfogadott napirend szerint 15 perc állt rendelkezésre. Egy korábbi házbizottsági megállapodás alapján kérem, hogy az általános vita második szakaszában az egyes képviselői felszólalások lehetőség szerint ne haladják meg a vezérszónoklatok 15 perces időtartamát.

Először az írásban előre jelentkezetteknek adnék szót a jelentkezés sorrendjében, elsőként Rigler Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének; őt Németh Imre, az MSZP képviselője követi. Képviselő urat illeti a szó.




Felszólalások:   1   1-35  Előző      Ülésnap adatai