Készült: 2020.09.21.05:44:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

173. ülésnap (2000.11.10.), 84. felszólalás
Felszólaló Dr. Horváth Zsolt (Fidesz)
Beosztás egészségügyi minisztériumi politikai államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:03


Felszólalások:  Előző  84  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr hozzászólására, engedje meg, hogy két részben válaszoljak. Az első az általános megfogalmazás, amit ön mondott, hogy nulla százalék dologival kerül tervezésre (Dr. Kupa Mihály: Nem ezt mondtam, maga félreértett.) a költségvetésünk. Ez valóban így történt, képviselő úr, az egész kormányzat költségvetése így került megtervezésre, tehát minden minisztérium, minden költségvetésből gazdálkodó. Ön, volt korábbi pénzügyminiszterként nálam biztosan pontosabban is tudja, hogy mi ennek az oka. Ez így történt.

A kormányzaton belül nekünk most elsődleges célunk az, hogy az egészségügyben dolgozók bérhelyzetén javítsunk. Jelen pillanatban úgy ítéljük meg, hogy a magyar egészségügy működőképességét legkevésbé a gép-műszer állomány és a beruházási állomány veszélyezteti, sokkal inkább veszélyezteti az az emberi erő, az az emberi erőforrás, amelynek a bérét föl kell emelni ahhoz, hogy ebben az ágazatban a továbbiakban is dolgozzon. Épp ezért, mivel a tapasztalatok és az ÁSZ-jelentés is azt mutatja számunkra, képviselő úr, hogy az OEP úgynevezett működtetésre adott költségvetéséből a kórházmenedzsment igen jelentős mértékű beruházásokat tesz.

Ezért mi azt kérjük, hogy ezeket a beruházásokat átmenetileg lassítsák le, az itt felszabaduló forrásaikat elegendőnek tartjuk ahhoz, hogy a működési kiadásaikat változatlan formában fönn tudják tartani, és fedezze azt a működési kiadást, amire nekik szükségük van, a kasszába tett többlet pedig teljes mértékben tartalmazza a bérre kifizetendő többletet. Abban önnek igaza van, hogy csak egy része az, akiknek garantálni tudjuk ezt a bérkifizetést, ők a közalkalmazottak, a többieknél csak kérni tudjuk, és ahogy többször mondtam már, el is várjuk, hogy ezt megtegyék.

Köszönöm a figyelmét. A másik felére a következő kétpercesben reagálok. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  84  Következő    Ülésnap adatai