Készült: 2020.09.27.02:45:09 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

67. ülésnap (2019.05.27.),  39-42. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:02


Felszólalások:   35-38   39-42   43-46      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Most Hiller István képviselő úr következik, az MSZP részéről. Parancsoljon!

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt az MSZP frakciójának nevében köszönöm mindazoknak, akik részt vettek a tegnapi európai parlamenti szavazáson itt, Magyarországon és szerte az Európai Unióban. Azt gondolom, minden demokratának jó érzés, hogy többen mentek el, mint legutóbb, hogy 43 százaléknyi szavazó vett részt a hazai, és 50-nél több százalék az Európai Unió átlagában. Gratulálok mindenkinek, aki mandátumot nyert és az Európai Parlamentben képviselő lesz az elkövetkező ciklus idején. Őszintén remélem, hogy mindannyiuk az országunk érdekét fogják szolgálni.Hogy mi az országunk érdeke, erről azonban érdemes beszélni. Az európai parlamenti választás másnapján, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, túl az első értékeléseken és adok-kapokon, talán érdemes egy kicsit mélyebbre is menni. Azért érdemes mélyebbre menni, mert akkor lehet megérteni, hogy most, a XXI. század második évtizedében és az elkövetkező időszakban valóban mi a mi hazánk érdeke. Én azt mondhatom önöknek, hogy mindig a történelmünk során, amikor mi nyugat-európai orientációjú olyan szervezetbe, legyen az a történelemben bárhogyan nevezett is, tudtunk tartozni, az az országunk számára mindig előnyösebb volt, mint hátrányos. Bár számos alkalommal volt, hogy kiszakítottak bennünket ebből a Szent István által és azóta vallott közösségből, mégis azt kell mondjam, hogy amikor mi hozhattuk a döntéseinket, akkor ebbe az orientációba tartoztunk és csatlakoztunk.

De mivel az országunk érdekét másképp ítéljük meg, ezért érdemes talán elmondanom, hogy mi hogyan gondolkodunk erről. Az országunk érdeke az, hogy az európai fő politika központjában, centrumában legyünk, minden, ami erősíti az országunkat, ehhez hasznos, és minden, ami gyengíti, nem áll az országunk érdekében. Márpedig a tegnapi európai parlamenti választások azt hozták  minden korábbi, legyen az propagandisztikus vagy igazzal vallott véleménnyel szemben , hogy itt döntő áttörés lesz az eddigi meghatározó politikai erőkkel szemben, ez a vélekedés kudarcot vallott, mert nem ez történt. Kereszténydemokraták, szociáldemokraták és zöldek ebben az Európai Parlamentben meghatározó és döntő többségben lesznek. Az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Szocialisták Pártjának frakciójában, az S&D frakcióban fog ülni. Megkérdőjelezhetetlen, hogy ez a frakció meghatározó része lesz a döntéshozatalnak, a központi döntéshozatalnak, ugyanis az Európai Szocialisták Pártja az Európai Unió egészében a második legerősebb frakciót alakíthatja és fogja alakítani.

(14.50)

Én azt gondolom, a mi országunknak az az érdeke, hogy ezzel a fajta centrummal, amely tehát a jelen esetben kereszténydemokraták, szociáldemokraták és zöldek később meghatározandó együttműködése, tudjuk a centrumban tartani az országunkat. És ami ebből kiviszi vagy távolítja, az a perifériára sodródás veszélyét hozza.

Ahogy a középkorban a hatalom a föld volt, a XXI. században a megszerzett tudás. A megszerzett tudás pedig mégiscsak szervezett formában az informatika és az oktatás keretein keresztül jut el a legfiatalabb generációkhoz. Nem véletlen, hogy a mai beszámolókban még egyetlenegy alkalommal nem hangzott el az a szó, hogy oktatás vagy oktatásügy, mert e tekintetben aztán, azt kell mondjam, hogy az elmúlt háromnegyed évtizedes teljesítményükre sok mindent lehet mondani, de azt, hogy sikeres és meghozta a várakozásaikat, ezt nem. S ez bizony nagyon is kapcsolódik egy olyan Európához, amelyben hiszünk.

Mi egy olyan Európában hiszünk, amelynek az alapja a béke, amely béke lehet a fundamentuma a későbbiekben is a fejlődésnek, egy szociális Európának, egy olyan Európának, amelyben a fiatalok szívesen nőnek fel, ahol nők és férfiak egyenjogúak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úré a szó. Parancsoljon!

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Egy dologban látszik egyetértés közöttünk felszólalása alapján: egyetértünk abban, hogy elkötelezett európaiak vagyunk, és fontosnak tartjuk az uniós tagságot is. De arról már mást gondolunk minden bizonnyal, hogy ez a mindennapi politikai küzdelmekben egyébként mit jelent. S itt van egy hozzáállásbeli különbség köztünk. Szerintünk az a helyes hozzáállás, ha felhívjuk a figyelmet az európai válságjelekre, mindarra, ami egy gazdasági válságként indult, aztán identitásválság lett belőle, amit igazán a migrációs válság hozott felszínre. Mi erről őszintén szeretnénk beszélni, mert azt gondoljuk, hogy ha már beszélni sem lehetne ezekről, az odavezetne, mint ami Nagy-Britanniában történt. S azt is szeretnénk, ha Európa képes lenne a megújulásra, ha arra szükség van, márpedig erre most nagy szükség van. Tisztelt Képviselő Úr! Abból a szempontból furcsának tartom, hogy ön mondja a napirend előtti felszólalást, hogy nem azok mondják, akik az MSZP tegnapi eredményéért a fő felelősséget viselik. Ez szemmel jól látható menekülés a valódi felelősség elől, és ez nem önnek szól. Az a furcsa dolog történt velem ma reggel, hogy majdnem egyetértettem Lendvai Ildikó volt képviselő asszonnyal, aki egy tévéinterjúban azt mondta, hogy a tegnapi választási eredmény az MSZP számára egy tízből hatos ütés. Azért nem értettem vele egyet, mert szerintem tízből kilences ütésről van szó, csak a mandátumnélküliség lett volna ennél súlyosabb. Mondjuk ki, amit mindenki gondol: az MSZP nagy bajban van, különösen a tegnapi választás után, és ezt csak maguknak köszönhetik, s oka van annak, hogy az MSZP a rendszerváltás óta a legrosszabb eredményét érte el.

Jól tudjuk, hogy ennek a választásnak a biztonság volt a középpontjában, ez volt a fő téma, s nemcsak nálunk, hanem szerte Európában. Az MSZP évek óta olyan politikát folytat, hogy ezt a jelenséget, a biztonság felértékelődését figyelmen kívül hagyja vagy egyenesen letagadja. Kezdődött az egész azzal, hogy az önök egyik képviselője álproblémának nevezte azt, ami a legnagyobb kockázatot jelenti ma Európa számára. Ez még 2015-ben volt, azóta eltelt négy év, és még a mostani kampányban is azt mondták, hogy ez nem probléma. S miközben akkor is letagadták az egészet és most is letagadják, a kettő között gyakorlatilag mindent megszavaztak, ami a biztonságra nézve káros Európában, főleg Magyarországra nézve. A magyarok előtt letagadták, Brüsszelben pedig suttyomban megszavazták.

Ami a megélhetési kérdéseket illeti: az a helyzet, hogy az ön pártja gyakorlatilag egy light verzióját ajánlotta a magyaroknak annak, amit Gyurcsány Ferenc pártja javasolt, azt, hogy fontos jogköröket adjunk át Brüsszelnek, és attól majd magasabbak lesznek a bérek, a nyugdíjak vagy a családtámogatások. Ezt senki nem gondolhatta komolyan.

Örülök, hogy említette, hogy beülnek majd a szocialista frakcióba, amelynek a csúcsjelöltje Timmermans úr volt. Timmermans úr többek között azt mondta, hogy legyen 18 százalékos a társasági adó szerte Európában. Ez azt jelentené, hogy megduplázódna Magyarországon a társasági adó. Akkor nem lennének olyan béremelések, mint amit önök követelnek! Aztán mit mondott még Timmermans úr? A társadalmak mindenhol sokszínűvé fognak válni a világon, és a közép-európaiak ehhez majd hozzászoknak. Azt is mondta, hogy fontos persze a migráció kérdése, de ezt nem lehet falakkal és kerítésekkel megoldani. És sorolhatnám ezt a sort, képviselő úr. Olyan csúcsjelölt mögé álltak be önök, aki ezt képviseli.

S végezetül még egy dolog. Önök és mi nagyon mást gondolunk a világról, az európai együttműködésről is. Mi a nemzetek Európájában hiszünk. De semmilyen véleménykülönbség nem lehet ok arra, hogy lepatkányozzanak milliókat. Hiller képviselő úr, tudom, hogy öntől távol áll ez a stílus, de kérem, továbbítsa a párttársainak, hogy ez nem fér bele. A patkányozás nem fér bele. Szóval, ha majd a túlélésért folytatott küzdelemben lesz rá szusszanásnyi idejük, kérem, fontolják meg, hogy bocsánatot kérnek; az az újrakezdés egy nagyon fontos pillanata lehet. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   35-38   39-42   43-46      Ülésnap adatai