Készült: 2019.11.20.17:43:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

315. ülésnap (2013.10.24.), 244. felszólalás
Felszólaló Magyar Zoltán (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:03


Felszólalások:  Előző  244  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Néhány olyan pontot szeretnék megemlíteni itt napirend után, ami az idő szűkében nem volt lehetséges a költségvetési vita során, hiszen vannak olyan területek, és itt szintén inkább a Vidékfejlesztési Minisztérium tárgykörébe tartozó területekre fogok kitérni, amelyek nem érintenek annyi embert, illetve annyi - talán úgy mondom - állatállománnyal kapcsolatos vagy éppen a termőterülettel kapcsolatos pénzösszeget, hogy ezt az általános vita keretében lehetőségem lett volna az idő hiányában kifejteni, de mégiscsak fontosnak éreztem, hogy megemlítsem őket.

Ezek alól talán az első pont a kivétel, amit majd a következő heti vitában részletesebben el fogok mondani, ez pedig a termőföldvásárlással kapcsolatos problematika, ugyanis 5 milliárd forintot tett félre a kormányzat a 2014-es költségvetésben a Nemzeti Földalapkezelő számára termőföldvásárlásra. Ezt lehet soknak is nevezni, bal oldalról hallottuk ezeket a megnyilvánulásokat, hogy bizony ez egy túl komoly összeg, a Jobbik viszont ezt kifejezetten az ellenkező oldalról látja, és úgy gondoljuk, hogy igenis kevés ez az összeg, hiszen 5 milliárd forint édeskevés lesz arra, hogy a Nemzeti Földalapkezelő azokat a törekvéseit meg tudja valósítani, amelyeket egyébként elmond szóban, illetve itt a kormányon keresztül a miniszter úr szájából is többször hallottuk, mégpedig azt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő feladata ezzel a pénzösszeggel az lesz, hogy azokat a területeket tudja megvásárolni, melyek különböző spekulációs célú vagy éppen külföldi földszerzési szándékú megnyilvánulások lennének, és ezeket próbálja meg megakadályozni, és az állami földterületeket ezzel kívánja, ezzel az 5 milliárd forinttal kívánja növelni, és majd helyben élő családi gazdálkodóknak kiosztani.

De ez az összeg már csak azért is kevés lesz, mert 2014 májusában következik be az az időpont, hogy a földvásárlási moratórium lejár, és a külföldiek a magyar állampolgárokhoz képest semmiben nem különböző feltételek mellett vásárolhatnak termőföldet. Tehát megszűnik az a fajta kiváltságos helyzet, amiben még jelenleg vagyunk, hogy tilos a külföldiek földvásárlása. Így sok olyan zsebszerződéses, ma még nem ismert ügylet kerülhet felszínre, ami azt kívánja, hogy az állam közbeavatkozzon, és megvásárolja ezeket a földterületeket.

A kisebb horderejű kérdésekre is szeretnék röviden kitérni. Az egyik a prémesállat-tenyésztéssel kapcsolatos. Tudom, hogy hazánkban, most már mondhatom azt, hogy két évtizede nincs ennek komoly hagyománya, leszámítva a csincsillát, amelyben - a csincsillaprém előállításában - mindig a világ első országai között voltunk, de a többi állatnál és a többi prémnél ez már nem jellemző egy ideje Magyarországon. Ugyanakkor a nemzetközi trendek arra figyelmeztetnek minket, hogy igenis hazánknak fel kell készülnie arra, hogy olyan óriási változások következtek be ezen a piacon, amiben nekünk igenis lehetőségeink lennének, és visszanyerhetnénk korábbi fényünket. Olyan felvásárlók jelentek meg itt, főleg kínai és távol-keleti országokra kell gondolni, akik a jó minőségű, Európában előállított szőrmékre igenis vevők lehetnének. És erre a kormányzat nemhogy pozitívan reagálna, hanem olyan kormányrendeleteket hallunk előtérbe kerülni, illetve megvalósulás előtt állnak, amelyek kifejezetten tiltanák az ilyen állatok tartását, leszámítva a csincsillát. Ezt nagyon veszélyesnek tartjuk. Még egyszer mondom, nem azért, mert jelenleg reális az, hogy ez gazdálkodókat tenne tönkre, néhány családról van csak szó, de a jövőben igenis lehetőség lenne arra, hogy akár másodállásban, háztájiként egy-egy kis nyestfarmot hozzunk létre, vagy hasonló más, prémes állatok tartását elterjesszük, és egyfajta vidéki többletforrást, vidéki munkahelyteremtést tudjunk létrehozni, még egyszer mondom, akár csak másodállásban, kiegészítésképpen is.

Nem maradt sok időm, még a halat említeném meg. Sorra jelennek meg a pangasiusról szóló rémhírek, illetve nem is rémhírek, hanem sajnos úgy néz ki, hogy be is igazolódnak. Mégpedig arra gondolok itt, hogy a pangasius, ami most egy óriási népszerűségnek örvendő hal, olyan körülmények között van előállítva ázsiai országokban, amely finoman fogalmazva is elképesztő, és emberi fogyasztás szempontjából eléggé aggályos, hogy ilyeneket tesznek elénk. Eközben a hazai halfogyasztásra pedig egyáltalán nem fektetünk elég hangsúlyt, pedig a tengeri halászat visszaszorulása mellett ez egy újabb kitörési pontja lehetne hazánknak.

Az öt perc sajnos csak ennyire volt elég, a költségvetésben kérem, hogy az általam elmondottakra fektessenek nagyobb hangsúlyt, és a jövő héten folytatjuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  244  Következő    Ülésnap adatai