Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A honvédek jogállásáról szóló törvény jó néhány elemében kétharmados törvény, és egy olyan kérdést hivatott rendezni, amely igen régóta feszíti a honvédséget és a kormány illetékes miniszterét. Nevezetesen, egy olyan katonai életpályamodellt fogalmaz meg, fektet le hosszú kifutással, olyan perspektívával, ami lehetővé teszi, hogy aki fiatalon, 18-19-20 évesen szerződéses katonaként belép a hadseregbe, az élete végéig láthatja előre annak a kifutását, az előmeneteli lehetőségeit, ami régóta hiányzik a honvédség és ennek a profi hadseregnek a konstrukciójából, és azt hiszem, most, hogy a gazdaság jobban teljesít és a költségvetésben megvannak rá a lehetőségek, ezt a törvényt feltétlenül szükséges volt a tárcának megfogalmazni és behozni. Nagyon örülök annak, hogy erre most a ciklus elején sor kerülhet.

Ez egy olyan törvény és olyan dologgal foglalkozik, ami semmiképpen sem pártpolitikai metszetű, ezért is választottunk olyan eljárási és tárgyalási módot, ahol megpróbáltuk az összes szóba jöhető módosító javaslatot ‑ amely nem koncepcionálisan tér el a törvény, a Hjt. alapelképzelésétől ‑ beépíteni, hogy ezzel is világossá tegyük, bár ez az eljárás rendkívül fárasztó, mert az ötpárti egyeztetés majdnem annyi ideig tartott utána, mint a bizottsági tárgyalás is, hogy a végén az a kompromisszumos javaslat születhessen meg, amit a TAB egyhangúlag fogadott el.

Hozzáteszem ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑, a kompromisszumokból azok az elemek hiányoznak, amelyek koncepcionálisan térnek el a katonai életpályamodellt lefektető Hjt. alapelképzeléseitől. Ilyen például nyilvánvalóan a szolgálati nyugdíj dolga, amiben ‑ ezt egyébként nagyon sokszor megvitattuk, és mindig elő is kerül ‑ nem tudtunk kompromisszumot kötni, mert szerintünk a nyugdíjrendszer úgy jó, ahogy azt az idevonatkozó törvények megkonstruálták, és a szolgálati nyugdíjban ettől nem kell eltérni.

Hasonló koncepcionális különbség a rendvédelmi szervezeteknél, a honvédségnél és általában a rendkívül hierarchizáltan működő szervezeteknél a munkavállalói érdekképviseletre vonatkozó elképzelés. A jelenlegi rendszer az Alaptörvénynek megfelelően természetesen lehetővé teszi, hogy működjenek szakszervezetek és munkavállalói érdekképviseletek az ilyen szervezeteknél, de a korábbihoz képest kétségtelenül jóval szabályozottabb keretek között. Úgy gondoljuk, hogy ez abszolút kielégíti a vonatkozó jogszabályokat, és lehetővé teszi a dolgozók érdekvédelmét, de kétségtelen, hogy a korábbi, még leginkább a szocializmusból megörökölt szakszervezeti modellhez képest egy egészen más.

Ezeken túl azonban, azt hiszem, egy olyan javaslatot sikerült megfogalmazni, amely méltán bízhat a Házban egy viszonylag nagyarányú támogatásra, hasonlóan a Hszt.-hez, ahol hasonló eljárási módot találtunk ki. Ott két körben egyeztettünk az öt frakció között, és csak utána jött a bizottsági vita. A Hjt.-ben is erre került sor, azzal együtt ‑ amit külön sajnálok, és ezt hangsúlyoztam is ‑, hogy szűk volt az idő, és nagyon feszítetten kellett ezeket az egyeztetéseket megcsinálni, de azt hiszem, látszik, hogy ennek van értelme. És még egyszer mondom, ezek mind olyan területek ‑ a katonaság is, a rendvédelmi szervezetek is ‑, ahol tényleg nincs helye a pártpolitikai megfontolásoknak. Ez egy olyan konstrukció, amely valóban a nemzeté. A hadsereg a nemzeté, a rendvédelmi szervezetek a nemzeté, a nemzetet kell szolgálniuk, az életpályamodellel és a rájuk vonatkozó szolgálati konstrukciókkal együtt.

A Hjt. nemcsak az életpályamodellt fogalmazza meg annak az összes garanciális elemével, hanem más, régóta húzódó problémákat is próbál orvosolni.

(10.10)

Nevezetesen azt, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar nemzet közössége a közös pénzből áldoz a védelemre, és ezt a hadseregen keresztül fogalmazza meg, életpályamodellt valósít meg, hanem felállít egyúttal egy olyan követelményrendszert, ami világossá teszi a rendszerben részt vevők számára, hogy mit kell nekik teljesíteni. Megfogalmazza azt, hogy mikor milyen fokozati vizsgákat milyen periódusokban kell teljesíteniük, milyen paraméterek azok, amiknek meg kell felelniük. Illetőleg megfogalmaz - természe­tesen az életpályamodell szellemének megfelelően ‑ oldalirányú leágazásokat is a katonai karrierből, megteremti az átjárást az állam szolgálatában a rendvédelmi szervezetek, a katonák, a kormánytisztviselők és a köztisztviselői kar között; természetesen megfelelő specialitásokkal, hiszen nyilván mindenki gondolhatja, hogy az átjárást, mondjuk, a katonai életpálya és a kormány-tisztviselői életpálya között specialitásokkal lehet csak megvalósítani.

De tudjuk, hogy ez működik, hiszen akik a honvédelem kötelékében szolgálnak, nem csak katonák, hiszen a minisztériumban vagy éppen a honvédség kötelékében számtalan civil képzettségű és civil foglalkozású ember van, aki egyébként ennek a nagy rendszernek a működését segíti elő, a jogászoktól az orvosokon át, mondjuk, a logisztikai kérdések megoldójáig bezárólag. Hiszen tudjuk, hogy a jó hadviselés alapja a logisztika. Egy jól működő kormányzat vagy egy építkezés alapja is a logisztika. Sőt, azt szokták mondani, hogy 90 százalékban a logisztika el is dönti, mondjuk, egy-egy hadművelet sikerét vagy kudarcát. Ezeket az oldalirányú leágazásokat szintén megteremti ez a törvény, és ennek nagyon örülünk, mert így lehet azt az egész modellt elképzelni, ami az állam szolgálatában lévő emberek életpályamodell-konstrukcióit jelenti. Ezért volt nagyon fontos, hogy ez a Hjt. elkészüljön.

Ezenkívül természetesen a hadsereg meg a katonák jogállásával kapcsolatban számtalan egyéb kérdést is rendez. Hiszen nyilván mindenki gondolhatja, hogy ez egy komplex ügy onnantól kezdve, hogy hogyan kell szinkronba hozni a katonai beosztásokat és a katonai rangokat, egészen odáig, hogy rendezzük azt a kérdést is, hogy ha valakit ki lehet nevezni akár beosztásban, akár rendfokozatban, akkor meg kell teremteni annak feltételeit is, ha például átszervezés van, vagy egyéb probléma merül fel, megfelelő intézkedéseket lehessen hozni annak érdekében, hogy adott esetben rugalmasan lehessen működtetni a szervezetet, és ha valakit kineveznek egy beosztásba vagy rangfokozatba, azon lehessen éppen módosítani.

Azt hiszem, hogy ez a törvény minden feltételnek megfelel, ami ahhoz szükséges, hogy Magyarország egy jól működő, korszerű és a feladatát maximálisan ellátni képes hadsereggel rendelkezzen, ami eleget tud tenni a honvédelmi feladatoknak, eleget tud tenni a honvédelem mellett egyéb olyan feladatoknak, amelyek különböző haváriahelyzetekből adódhatnak, és természetesen eleget tud tenni Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek is. És itt nem csak a NATO-ra gondolok, hiszen a Magyar Honvédség nemcsak NATO-, hanem akár ENSZ-, akár európai bizottsági, de akár nemzetközi együttműködési keretek között is végez különböző feladatokat, nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is.

Összességében tehát ez a törvény megteremti az alapjait a modern, jól működő hadseregnek, a katonai életpályamodellnek. Az általános vitában is elmondtam, és itt a tisztesség kedvéért megint kitérek rá, hogy ugyanakkor nem gondolhatjuk azt, hogy hátradőlhetünk és a magunk részéről megtettünk mindent, és innentől kezdve a rendszer jól működik. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy az ország védelmi képességei megfelelő szinten működjenek, megfelelő fejlesztésre is szükség van, amit egyébként a NATO walesi csúcsértekezletén a magyar kormány be is vállalt. Természetesen jó lett volna, ha ennek már a NATO-tagságunk elejétől kezdve eleget teszünk.

Mi azonban szakítottunk azzal a módszerrel, hogy pusztán azért, hogy a statisztikai számokra ránézve rendben lévőnek tűnjön a dolog, olyan költségvetési trükkökkel éljünk, mint amit az előző kormányzatok megtettek; például, hogy a nyugdíjas katonák nyugdíjkifizetéseit honvédelmi kiadásként könyvelték el. Ezzel egyébként felturbózták ugyan a honvédelmi kiadási előirányzatokat a költségvetésen belül, de hát azt mindenki tudhatja, hogy ha egy nyugdíjas katonának nyugdíjat fizetünk, azt persze „el lehet számolni” katonai kiadásnak, bár ez sem teljesen helyénvaló az államháztartási törvény és főleg az Eurostat keretei között, de hogy az az ország védelmi képességeit semmi módon nem befolyásolja, az egészen biztos. Mert a nyugdíjrendszer nyugdíjrendszer, a katonai kiadás katonai kiadás.

Tehát mi szakítottunk ezzel a „hagyománnyal”, mert ez egy törvénytelen és szabálytalan eljárás volt, de annak tudatában tettük, hogy igenis vállaljuk nemcsak a bérfejlesztést és az életpályamodellt, hanem azt, hogy a magyar parlament az éves költségvetési törvényekben a walesi vállalásoknak, illetőleg nyilatkozatnak megfelelően ‑ mert a közvélekedéssel ellentétben azért itt érdemes hangsúlyozni, hogy az úgynevezett GDP-arányos 2 százalékos katonai kiadás inkább egy elvárás, de nincs ilyen nemzetközi kötelezettség, a NATO-tagságnak sincs ilyen kötelezettsége, ez inkább egy irányelv, mintsem kötelezettség ‑, nos, ettől függetlenül a magyar kormány azt vállalta, hogy középtávon, tehát a 2020-at követő ciklusban el fogja érni ezt a 2 százalékot. Addig pedig minden évben növeli a katonai kiadásokat.

Ebben a költségvetési évben is sikerült ezt növelni, és nem azzal a trükkel, amivel korábban éltek, hanem azzal, hogy a primer katonai ráfordítások növekedtek. Ez egy apró lépés, ehhez kell majd tartani magunkat. Ha ezt végig tudjuk csinálni, akkor tudjuk megmondani a helikopterképesség-fejlesztés­től kezdve a bérfejlesztésen át az egyéb képességek, páncélos tűzerő, tüzérség s a többi képességek fejlesztéséig bezárólag, hogy megtettük azt a szó szoros értelmében, amit megkövetelt a haza és a magyar emberek biztonsága. Ez egy olyan feladat, amit hosszú távon kell csinálni, minden évben figyelni kell erre; természetesen nem túllógva a takarónkon, amit a költségvetés jelent. De azt hiszem, ez a Hjt. megteremti ugyanakkor annak feltételeit, hogy ez a hadseregfejlesztés biztosan nem egy olyan zsák lesz, amiből csak ömlik ki alul a pénz, és igazából a képességek nem növekednek.

Szeretném megköszönni miniszter úrnak és kollégáinak a munkát. Tudom, hogy néha szokatlan ‑ hogy is mondjam ‑ ügymenetben dolgoztunk, mert késő estig itt ültünk a parlamentben meg a bizottsági ülésen, de azt hiszem, ez a dolgunk, és meg is érte, mert meggyőződésem, hogy a törvényjavaslat jó.

Kérem a képviselőtársakat, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)