Készült: 2024.03.29.15:13:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap (2017.05.17.), 42. felszólalás
Felszólaló Ritter Imre (német nemzetiségi szószóló)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:19


Felszólalások:  Előző  42  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RITTER IMRE nemzetiségi szószóló: Sehr geehrter Herr Vorsitzender! Sehr geehrtes Parlament! Erlauben Sie mir bitte, dass ich im Namen und im Auftrag des Ausschusses der in Ungarn le­ben­den Nationalitäten unseren Standpunkt be­züg­lich des Gesetzesvorschläges Nr. T/15381. über den ungarischen Haushalt ‑ im Zusammenhang mit den Nationalitätenbedarf übergreifende Teilen ‑ erörtere. Wie es schon gewöhnt ist ‑ wenn es gesagt werden kann ‑ fange ich meinen Diskussionsbeitrag mit einem Zitat von Johann Wolfgang von Goethe an. Er hat gesagt: „Toleranz sollte eigentlich nur eine vorübergehende Gesinnung sein: sie muss zur Anerkennung führen. Dulden heißt beleidigen.”

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottsága nevében kifejtsem álláspontunkat a 2018. évi központi költségvetés, T/15381. számú törvényjavaslat nemzetiségi igényeket érintő részeivel kapcsolatosan. Hozzászólásomat a törvényjavaslathoz ‑ ha lehet azt mondani, most már hagyományosan ‑ Johann Wolfgang von Goethe idézetével kezdem, aki azt mondta: „A tolerancia csak egy átmeneti állapotot jelölhet, mely elismeréshez kell vezessen. Az elfogadás önmagában sértés.”

Hadd fejtsem ki röviden Goethe idézetét a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Az elfogadás, a tolerancia egy nemzetiség szemszögéből olyan, mintha csak megtűrnék, elviselnék a jelenlétüket. Holott évszázadokon keresztül tették hozzá tudásukat, munkájukat, tehetségüket az ország boldogulásához, amelyben éltek, s amelynek polgárai voltak. Ha kellett, életüket áldozták érte, Magyarországért! Az elfogadás tehát nem elég. Csak az elfogadás önmagában sértés. Többet akarunk, többet várunk ‑ elismerést. Az elismerésre őseink élete elégséges alapot ad. Mi még dolgozunk érte. Az elismerés feltétele, alapja pedig a megismerés.

Éppen ezért engedjék meg, hogy a mostani parlamenti ciklust költségvetési szempontból záró, 2018. évi központi költségvetésitörvény-javaslattal kapcsolatos hozzászólásomat egy kis visszatekintéssel kezdjem, hogy a ciklus elején milyen helyzetben voltak a Magyarországon élő nemzetiségek, az előző három évben miben és hogyan tudtunk előrelépni, hol tartunk ma, milyen feladatok állnak előttünk, hiszen ezek kellő mértékű ismerete nélkül sem az elmúlt éveket, sem a 2018. évi központi költségvetéssel kapcsolatos nemzetiségi igényeket nem lehet reálisan értékelni, a helyükön kezelni, a megfelelő kormányzati és parlamenti döntéseket meghozni.

Közel három évvel ezelőtt, a 2013. évi központi költségvetés zárszámadásánál azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy egyidejűleg vagyunk könnyű és nehéz helyzetben is. Egyrészt a könnyű helyzetet az okozta, hogy a 2013. évi ‑ valamint azt megelőző évek, sőt évtizedek ‑ költségvetési törvényeinek megalkotásához nekünk, magyarországi nemzetiségeknek sajnos vajmi kevés közünk volt, így annak végrehajtásáról minden felelősség nélkül mondhattunk őszinte véleményt. Másrészt nehéz helyzetben voltunk, mert annak az első nemzetiségi parlamenti hozzászólásnak már több mint húsz évvel korábban kellett volna megtörténnie, így közel két évtized mulasztását kell minden szempontból minél hamarabb felszámoljuk. Majd ezt követően perceken keresztül lehetett és kellett sorolni, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek évtizedekig milyen méltatlan állapotban voltak kénytelenek élni és működni.

Csak példaként és emlékeztetésül: a nemzetiségi civil szervezetek működési támogatására, programtámogatására rendelkezésre álló úgynevezett NEMZ-keretek 2002 és 2014 között nem változtak, és a beérkező igények töredékére, 10-15 százalékra nyújtottak csak fedezetet. Az anyanyelvi diáktáborokra akkor rendelkezésre álló 30 millió forint keretösszeg az igényekhez képest olyan alacsony volt, hogy gyakorlatilag nem volt értelme pályázni sem. A települési nemzetiségi önkormányzatok éves szintű működési támogatása átlagosan bruttó 222 ezer forint volt egy évre, amely havi nettó 14 500 forintnak felelt meg.

Az országos nemzetiségi önkormányzatoknál az államháztartási jogszabályok változásával, a különböző törvényi előírásokkal megnövelt feladatok miatt emelkedtek a gazdasági, pénzügyi, adminisztrációs költségek, a támogatások emelése nélkül. Összefoglalóan, akkor azt kellett mondani, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek támogatása siralmas állapotban volt, és ez még igen finom megfogalmazása volt a tényleges helyzetnek.

A 2014. évi parlamenti választással a 13 magyarországi nemzetiség részére biztosítva lett a parlamenti képviselet, ami új lehetőségeket nyitott meg számunkra. A parlamenti képviselet első komoly eredménye lett, hogy a 2015. évi központi költségvetési törvénynél áttörést tudtunk elérni azzal, hogy a korábban kevesebb mint 4 milliárd forint ‑ és már hosszú évek óta változatlan ‑ támogatás kerek 2 milliárd forinttal, több mint 50 százalékkal nőtt. Alig fél évvel később a 2016. évi központi költségvetési törvényben újból jelentős, 2 milliárd 63,4 millió forint emelést, majd a 2017. évi központi költségvetési törvényben mérsékeltebb, 678,1 millió forint emelést kapott a Magyarországon élő 13 nemzetiség.

A három év együttes hatásaként a következő területeken tudtunk, tudunk lényeges, érdemi javulást elérni. A nemzetiségi civil szervezetek működési és kulturális támogatási pályázati keretét egyaránt 110 millió forintról 350 millió forintra, azaz több mint a háromszorosára lehetett emelni.

(12.30)

A nemzetiségi anyanyelvi diáktáborokra meglévő 30 milliós keretet 360 millió forintra, azaz a 12-szeresére sikerült emelni. Hozzáteszem, hogy a nemzetiségi anyanyelvi diáktáborokat mindig, mindenhol és minden helyzetben első számú prioritásként kezeltük, és még ez a keret is az objektív, reális igények egy részére ad csak fedezetet. Erről a következő két napban még fogok részletesen beszélni.

Harmadszor: a helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működési támogatását a háromszorosára, az úgynevezett feladatalapú, differenciált támogatási keretét a kétszeresére emeltük.

Negyedszer: az országos nemzetiségi önkormányzatok, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatását 2015-ben és 2017-ben is meg tudtuk emelni, ezzel a legégetőbb finanszírozási problémák kezelhetők lettek.

Ötödször: több egyedi döntésű kiegészítő támogatási keretet tudtunk biztosítani olyan fontos területeken, mint például a nemzetiségi színházak támogatása vagy a nemzetiségi intézmények fenntartását átvevő helyi nemzetiségi önkormányzatok és az átvett nemzetiségi köznevelési intézmények kiegészítő támogatása.

Végül, de nem utolsósorban, amit szintén kiemelten fontosnak tartottunk a jövőnk szempontjából, hogy a költségvetésben új címrend nyílt meg a nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő nemzetiségi köznevelési és kulturális intézmények beruházási, felújítási, pályázati önrésze keretének a biztosításához.

Tavaly a 2017. évi központi költségvetési törvény általános vitája során ezen a ponton hozzászólásomat azzal zártam, hogy mindezen rendkívül örömteli, régóta várt változások után azt gondoljuk, hogy ez egy olyan pillanat, amikor minden, kétségtelenül még meglévő gondot, feladatot, feszültséget félretéve fenntartás nélkül köszönetet kell mondani, és ezt teszem most is. A Magyarországon élő nemzetiségek nevében ismételten megköszönöm mind a kormánynak, mind a magyar parlamentnek az elmúlt három évben nyújtott nemzetiségitámogatás-emeléseit. Köszönjük.

Ugyanakkor ezen támogatásemeléseket a konkrét számokon túl a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetének teljes körű áttekintésével a helyükön kell kezelni és értékelni. Már a 2017. évi központi költségvetési törvény előkészítése során szembesültünk azzal a helyzettel, hogy egyrészt, aki a 2015. és 2016. évi, nagyon pozitív változásokat és számokat nézte, és csak ezeket ismerte, látta, az teljes joggal vetette fel, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek komoly támogatásemelést kaptak az előző két évben a költségvetés általános növekedéséhez képest. És ebből a szempontból vitathatatlanul igazuk is van.

Másodszor viszont, aki átfogóan látja a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetét, a több évtizedes teljes folyamatot, a számok mögött lévő tartalmat, hogy milyen mélyről indultunk, hogy anyanyelvünk, identitásunk, hagyományaink megőrzése, gyerekeink részére történő átadása, sőt ma már inkább visszaadása terén milyen nagyságrendű feladataink vannak, és mennyire az utolsó órában vagyunk, az azt is tudja, hogy az elmúlt két év, most már három év még csak arra volt elég, hogy megkapaszkodjunk, újra hitet kapjunk, és új lendülettel elinduljunk azon az úton, amely a Magyarországon élő nemzetiségek fennmaradását biztosíthatja. Ennek a két nézőpontnak, véleménynek az egyeztetése, megismerése, a megfelelő konszenzus kialakítása volt a jellemzője már a 2017-es központi költségvetésitörvény-javas­lattal kapcsolatos nemzetiségi igények egyeztetési folyamatának is.

Harmadrészt, a 2017. évi központi költségve­tési­törvény-javaslat új szerkezetben került összeállításra és benyújtásra. Az elmúlt évben rendkívül intenzív egyeztetések voltak a szabályozási kérdésekről, érzékelhető szemléletbeli és gyakorlati eltérések voltak egyrészt a szaktárcák között, valamint a magyarországi nemzetiségek NEB-és ONÖSZ-szinten egyeztetett véleménye is több érdemi kérdésben eltért a szaktárcák egymástól is különböző véleményétől. Ezért fontosnak tartom, hogy a magyarországi nemzetiségek egységes álláspontját, annak lényegét itt és most is kinyilvánítsuk.

Először is, az elmúlt két és fél évben több alkalommal a parlamenti felszólalásainkban is már szóvá tettük, hogy amilyen egyértelműen pozitív változások voltak a nemzetiségi támogatások számszerű növelésében, olyan ‑ szerintünk időnként rossz irányú ‑ törekvések, esetenként téves döntések voltak a szabályozási területeken. Nevezetesen, a települési önkormányzatok gazdálkodási szabályait próbálták automatikusan ráhúzni a helyi nemzetiségi önkormányzatokra, amelyek teljességgel életszerűtlenek.

Másrészt, az országos nemzetiségi önkormányzatokat megpróbálták mintegy a pályázati rendszerből támogatott civil szervezetek közé tenni vagy sorolni, amely törekvés jelentősen korlátozná az önálló gazdálkodásukat és összeférhetetlen az önkormányzatiság elvével, a nemzetiségek kulturális autonómiájával.

Harmadrészt, a takarékos, hosszú távú gazdálkodás ösztönzése helyett az észszerű megtakarítások megtiltásával a nemzetiségi önkormányzatok alapvető feladatainak teljesítését nehezítik meg, sok esetben pazarló gazdálkodásra kényszerítik.

Mindezen kérdések újragondolását és szabályozását a 2017. évi költségvetés új rendszere felgyorsította és sürgőssé tette. Végül mégis a költségvetés elfogadása előtt eljutottunk egy olyan kompromisszumos, átmeneti szabályozáshoz, amely részünkről is elfogadható volt. Egyidejűleg megállapodtunk az NGM-mel és az EMMI-vel, hogy a 2017. évi támogatásfolyósítási, felhasználási és elszámolási szabályokat átmeneti jellegűnek tekintjük, és a 2017. évi központi költségvetési törvény tapasztalatai alapján újólag és generálisan áttekintjük a nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó szabályozási kérdéseket.

Mindezek után jutottunk el a 2018. évi központi költségvetési törvényhez kapcsolódó nemzetiségi igényekhez, amelyek megértéséhez és értelmezéséhez röviden megint vissza kell mennünk a ciklus elejére.

2015-ben a legelső költségvetési igényünk összeállítását azzal kezdtük, hogy rögzítettük: a Magyarországon élő nemzetiségek részéről első számú prioritásnak tekintjük a nemzetiségi köznevelési intézmények minden szempontból történő támogatását, a nemzetiségi óvodapedagógus- és nemzetiségi pedagógusképzés segítését. Ez a nemzetiségeink tovább élésének fundamentuma. Majd rögtön hozzá kellett tegyük, hogy ennek ellenére a nemzetiségi köznevelési intézmények helyzetét érdemben javító, megalapozott módosító javaslatot nem tudunk benyújtani, mert egyszerűen nincsenek meg hozzá a megfelelő felmérések, konkrét, számszerű adatok.

A 2016-os központi költségvetési törvény előkészítését éppen ezért már 2016. februárban elkezdtük, de akkor 2016 márciusában kiderült, hogy a törvény benyújtását és jóváhagyását a szokásos év végi időszakról a kormány előrehozza a tavaszi ülésszakra, amit egyébként akkor is és ma is támogatunk és örömmel vettük, akkor ismételten abba helyzetbe kerültünk viszont, hogy nem volt idő azon felmérések elvégzésére, amelyek egy megalapozott módosító javaslathoz szükségesek lettek volna.

(Gúr Nándor elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

A 2017. évi költségvetés előkészítési időszakában, bár a nemzetiségi óvodapedagógus- és nemzetiségi pedagógusprogram szükségességét és elemeit a szaktárca államtitkárával és miniszterével is előzetesen már egyeztettük, de a KLIK-kel és egyéb oktatási kérdések kapcsán megindult tüntetések, átszervezések miatt ismételten nem lehetett előterjesztést készíteni, mivel nem volt ismert a végleges kormányzati szándék, nem voltak még meg a megfelelő parlamenti döntések, ennek megfelelően nem lehetett tudni, milyen mozgásterünk van és lesz az intézményeinkkel kapcsolatban. Ezért a nemzetiségi köznevelési intézményekre vonatkozó programcsomag összeállítását át kellett tegyük a 2018-as költségvetési évre. Ennek megfelelően 2016 szeptemberétől összeállítottunk egy programot, amelynek keretében felmértük egyrészt a Magyarországon élő nemzetiségek nemzetiségi óvodáinak, nemzetiségi óvodapedagógus-ellátott­sá­gá­nak tényleges helyzetét öt évre visszamenőleg és bizonyos pontokra vonatkozóan öt évre előre.

(12.40)

Másodszor: a magyarországi nemzetiségi óvodapedagógus alap- és/vagy kiegészítő képzést végző hét egyetemmel és főiskolával úgyszintén öt évre visszamenőleg és több kérdésben két évre előre felmértük a nemzetiségi óvodapedagógus-képzés helyzetét és jövőbeni lehetőségeit.

Végül a nemzetiségi óvodapedagógus-képzést végző intézményekkel, a POK-kal, a nemzetiségi pedintézetekkel, szakemberekkel elemeztük a nemzetiségi óvodapedagógus-képzés minőségével, tartalmával kapcsolatos problémákat, ezek megoldásának lehetőségeit. A teljes körű felmérés alapján rendelkezésre álló adatok részletes elemzését követően egy mondatban megállapíthatjuk, hogy a helyzet tragikusabb, mint azt előzetesen feltételeztük. A javítást célzó lehetséges és szükséges intézkedések irányát, konkrét lehetőségeit egyeztettük az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatási államtitkárságával, az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetségével, természetesen a Magyarországi nemzetiségek bizottságával, albizottságaival, a képzést végző egyetemekkel, oktatási szakemberekkel.

Ennek alapján alakítottuk ki azt a nemzetiségi óvodapedagógus és nemzetiségi pedagógus komplett programot, amely a 2018. évi központi költségvetéssel kapcsolatos nemzetiségi igények gerincét képezi, amelynek összege éves szinten 2 milliárd 416 millió forint. Ez tartalmazza a nemzetiségi óvodapedagógus-alapképzésben és kiegészítő képzésben részt vevők számának emelését, a képzés minőségének, kiemelten a nemzetiségi nyelv és nemzetiségi tartalom lényegi javításához, a nemzetiségi óvodapedagógusok pályán tartásához szükséges anyagi fedezetet, ezen belül a foglalkoztató óvodák megfelelő költségeinek kompenzálását, a képzést végző egyetemek, főiskolák megfelelő ösztönzését, valamint a képzésben részt vevő hallgatók olyan szerződéses ösztöndíj-támogatását, mely biztosítaná, hogy a képzést követően elkezdik a nemzetiségi pedagóguspályát. A program másik része pedig a több mint ezer nem­zetiségi óvodapedagógus és közel kétezer nemzetiségi pedagógus részére, akik nemzetiségi pótlékra jo­gosultak, jelentősen megemelné a nemzetiségi pót­lé­kot, ezzel elősegítve a pályán tartásukat, növelve a megbecsülésüket. A nemzetiségi óvodapedagógus- és pe­dagógusfelmérés és program részleteit, valamint az egyéb nemzetiségi területek 1,1 milliárdos támogatási igényét a holnapi és a holnaputáni hozzászólásomban fogom részletesen ismertetni. Köszönöm, hogy meghallgattak. Danke für Ihre Auf­merk­sam­keit. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  42  Következő    Ülésnap adatai