Készült: 2024.04.19.21:43:25 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

6. ülésnap (2006.06.20.), 333. felszólalás
Felszólaló Pettkó András (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:55


Felszólalások:  Előző  333  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hétórás vita az MSZP-SZDSZ-kormánykoalícióról egy bizonyítványt állított ki, és azt gondolom, valójában az elmúlt négyéves kormányzási csődöt láthattuk itt a vitában; ezt maga Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, frakcióvezetője ismerte be. Emlékezzünk, 2002-ben a Magyar Demokrata Fórum volt az egyetlenegy parlamenti párt, amelyik nem szavazta meg az első száznapos program keretében azt a törvénymódosítást, azt az 50 százalékos béremelést - ami, azt hiszem, 30 százalékos volt. Na, ne menjünk eddig vissza a történelemben, Kuncze Gábor elismerte ezt a hibát, és azt is elismerte, hogy az elmúlt négyéves ciklus vezetett addig a pontig, ahol most tartunk.

Viszont ha már erről a törvényről beszélünk, amit itt az elmúlt hét órában a tisztelt Ház vitatott, akkor én itt ennek a törvénynek egy pontjára, a Sulinet Expressz kérdésére, az informatikai kérdésekre szeretném felhívni a pénzügyminiszter úr figyelmét. Először is, én is azt gondolom, hogy kapkodva készült el ez a törvényjavaslat, hiszen van benne egy jogi hiba is, mert nem a 36. §, hanem a 36/A. § változik meg, amit módosítani szükséges. Ezt csak azért nem adom be ellenzéki képviselőként, mert úgyse fogadnák el; kérem önöktől, hogy korrigálják ezt a hibát.

A másik véleményem a Sulinettel kapcsolatban, hogy mind a Medgyessy-, mind a Gyurcsány-kormány és a legújabb Gyurcsány-kormány is azt mondta, hogy a digitális szakadékot szeretné megszüntetni Magyarországon. Rendben van, szüntessük meg a Sulinet Expresszt, csak azt nem értem, hogy ha önök ezt nem akarják támogatni január 1-jétől, miért nem holnapután szüntetik meg. Azt sem értem, hogy miért abban az esetben szüntetik meg, ami pont a szegény embereknek, a kisembereknek lehetőséget biztosított volna ahhoz, hogy a számítógépet akár alkatrészenként tudják megvásárolni. Annak idején az MDF képviselőjeként benyújtottam egy módosítási javaslatot, aminek az volt a lényege, hogy nem komplett konfigurációkat, hanem - pontosan, ami a nagycsaládoknak egy nagyon fontos dolog, van egy számítógép, megörökli egyik gyermek a másiktól - alkatrészeket tudjon vásárolni, tudja fejleszteni, ne avuljon el a számítógép. Önök ezt a módosítási javaslatot annak idején nem támogatták. Nos, ezt a módosítási javaslatot ismét be fogom nyújtani.

A másik, Kovács Tibor képviselőtársamnak mondanám, hogy a konstruktív javaslatokat várta az ellenzéki képviselőktől. Ezek a módosítási javaslatok (Az elnök csenget.) meg fognak érkezni, gondolok itt az APEH kártyaleolvasó termináljainak az elhelyezésére, és gondolok itt a civil szervezeteknek a MÁV-val való támogatására az utazási számok tekintetében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Dr. Veres János: Támogatás? - Kovács Tibor: A jó javaslatokat tudjuk támogatni, a rosszakat nem!)




Felszólalások:  Előző  333  Következő    Ülésnap adatai