Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ENSZ ég­haj­lat­változási keretegyezmény égisze alatt 2015. de­cember 12-én elfogadták a párizsi megállapodást, amelynek célja a globális átlaghőmérséklet-emel­kedés 2 Celsius-fok alatt tartása az ipari forradalom előtti időszakhoz képest. Ha a hőmérséklet-emel­kedés ezt a mértéket meghaladja, akkor olyan változások következhetnek be a Föld természeti rendszereiben, ami az emberiség egész jövőjét veszélyezteti.

A megállapodást sokan szkeptikusan fogadták Párizs után, hiszen a csökkentés konkrét mértékéről és menetrendjéről nem állapodtak meg. Ami azonban mégis némi optimizmusra adhat okot, az az, hogy a párizsi konferenciát követő egy éven belül tel­jesült a hatálybalépés két feltétele, amely szerint leg­alább 55 országnak kellett letétbe helyeznie a ratifikációs okmányát, és hogy ezek az országok a globális kibocsátások legalább 55 százalékáért feleljenek.

A közelmúltban a két legnagyobb kibocsátó, az Egyesült Államok és Kína is letétbe helyezte saját okmányait, csakúgy, mint az Európai Unió. A megállapodásban részt vevő országok tegnap kezdődött mar­rakeshi első konferenciáján többek között a nem­zeti hozzájárulások elégségességéről, további rész­letszabályokról és a finanszírozási mechanizmusokról döntenek. Lesz is feladat Marrakeshben, ugyanis Párizs előtt, amikor az önkéntes hozzájárulásokat a nemzeti kormányok megtették, az gyakorlatilag arra volt elegendő, hogy ne haladják meg a 3 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedést a vállalások.

De ez az a pont, ahol egyébként elgondolkodhatunk. Úgy látjuk, hogy a világ vezetői még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy egy túlterhelt környezeti rendszerben a megfelelő önmérsékletnek nincs alternatívája, ahogyan Ban Ki Mun ENSZ-fő­titkár is fogalmazott, nincs B-terv, mert nincs „béta bolygó”. Ma a világon 10,6 tonna az egy főre jutó éves primeranyag-felhasználás, és mérsékelt megközelítések szerint is 4 tonnára kellene csökkenteni a mértéket, hogy környezetünk képes legyen újratermelni az életünkhöz szükséges készleteket és ökológiai szolgáltatásokat.

Hasonló a helyzet a primer energiafogyasztás terén is. A fenntarthatóság jegyében a globális üvegházgáz-kibocsátás nem lehetne nagyobb, mint amennyit a nyelők képesek megkötni, de most ez kétszer nagyobb. És amíg a kibocsátás folyamatosan nő, a nyelők kapacitása folyamatosan csökken. Ez azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás nem kezelhető önmagában, a többi környezeti kérdéstől elszigetelten. Összefügg például a biodiverzitás csökkenésével, a fajok számának és a természetes élőhelyek kiterjedésének zsugorodásával. Mindezekkel világszerte többet és átfogóbban kellene foglalkozni. Ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy a háttérben itt is jelentős szerepet kapnak a geopolitikai tényezők, gazdasági és versenyképességi megfontolások.

Azt látjuk, hogy egy hosszú távú geopolitikai átrendeződés folyik. Már most sok helyen elkezdődött például a fosszilis energiahordozók támogatásának kivezetése, a befektetések átirányítása. Jelentős erő­feszítések eredményei mutatkoznak a megújuló ener­giaforrások megbízható és gazdaságos alkalmazására, a körforgásos gazdaság megteremtésére, sajnos nem Magyarországon. Ezzel elindul az alacsony szénkibocsátású gazdaságra való átállás, a fenntartható energiagazdálkodás.

A gazdasági átállás mellett azonban kezelni kell az éghajlatváltozás egyéb kihatásait, a kedvezőtlen környezeti hatások mellett a társadalmi és politikai következményeket is, köztük például a klímamenekültek kérdését. Egyes források szerint 2050-re akár a több száz milliót is elérheti azok száma, akik azért kényszerülnek otthagyni az otthonukat, mert az a klímaváltozás miatt lakhatatlanná válik.

Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként zárta le a párizsi megállapodás belső ratifikációs eljárását, és helyezte letétbe az erről szóló okmányát; egyébként nem véletlenül, hiszen a kormány úgy tesz, mintha nálunk minden rendben volna. Nem elég azzal áltatni magunkat, hogy a gazdasági termelésünk mélyrepülése következtében csökkenő hazai ühg-kibocsátás elégséges az ügy kezelésére. Magyarországnak is felelős szerepet kellene vállalni ebben az együttműködésben. Ez a mi legfőbb érdekünk.

Sajnos azonban nagyon sok kérdés merül fel: mi van a gazdaságunkat új alapokra helyező dekar­bonizációs útitervvel, a zöldgazdaság ösztönzésével, az energiahatékonyság javításával, a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodási stratégiával? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mindezekre várjuk a választ. Köszönöm szépen a figyelmet.