Készült: 2024.03.29.16:37:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

80. ülésnap (2003.06.17.), 89. felszólalás
Felszólaló Dr. Salamon László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:59


Felszólalások:  Előző  89  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Ennek a kétszakaszos törvénynek a szükségessége politikailag és alkotmányjogilag is egyértelmű. Aligha vitatható, hogy az időközi választás időpontjának törvényi szabályozása hozzá tartozik a demokratikus jogállam kiszámítható működéséhez. Erre tekintettel állapította meg az Alkotmánybíróság 51/2002. határozatában jogalkotási mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség fennállását, melynek kiküszöbölését a jelen előterjesztés célul tűzte ki.

A törvényjavaslatban szereplő megoldás egyik lehetséges, de nem egyedüli megoldása a problémának. A törvényjavaslat benyújtását megelőző négypárti egyeztetés során a Belügyminisztérium is alternatívában gondolkodott. A jogi szabályozás koncepciójában két variánst terjesztett elő, az egyik a mandátum megüresedésétől számított négy hónapon belüli időpontra rendeli az időközi választás kitűzését. A másik lehetőség, amit a belügyi tárca felvetett, hogy évenként, azonos időpontban, egyszerre legyen időközi választás, és ebben az időpontban kerüljön sor minden megüresedett egyéni mandátum betöltésére.

Érvek és ellenérvek mind a két megoldás mellett és ellen felhozhatók. A kormány által most előterjesztett, négy hónapon belüli választás megtartását tartalmazó javaslat nagy előnye, hogy nem tartja hosszabb ideig betöltetlenül a választókerületet, nem hagyja túl sokáig képviseletlenül az adott választókerület polgárait. Az egymástól elkülönülő időközi választásokon a részvétel azonban nem olyan mértékben motivált, mint az egy időben, egyszerre, évente tartandó időközi választásnál. Végül az egymástól függetlenül, eshetőlegesen, egy esztendőben többször is, több helyen tartandó időközi választás nagyobb költségekkel jár, mint az évenkénti egyszerre, egy időpontban tartandó időközi választás.

Az előbbiekből következően az évente mintegy összevontan tartandó időközi választás mindenütt nagyobb motiváló tényező a választópolgárok számára a választásokon történő részvételre, hiszen több egyéni választókerület kampányának hatása kumulálódik, és kölcsönösen növeli, emeli az időközi választás jelentőségének érzését a választópolgárokban. Ez a választási forma tehát kevesebb költséget jelent, viszont hosszabb ideig betöltetlenül hagyja a megüresedett mandátumokat, ami nem elhanyagolható hátránya ennek a másik megoldásnak.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek az évenkénti egyszeri időközi választások megoldását. A költségekkel kapcsolatosan ugyanis nem jelentéktelen tényező, hogy a legutóbbi alkotmánymódosítás következtében a választópolgároknak a külképviseleteken való szavazás lehetőségét is biztosítani kell. Erről a nap folyamán, nem sokkal ezelőtt már vitát folytattunk az Európai Parlament tagjainak megválasztásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása során. Ott is felmerült, hogy ez a szavazási mód jelentős költségtöbblettel járhat, különösen, ha az alkotmányos jogállami követelményeknek eleget akarunk tenni, és annak megfelelően bonyolítjuk le a választásokat. Az országgyűlési választások azonban sokkalta bonyolultabbak, mint az Európai Parlament tagjainak megválasztása. Az utóbbi esetben a választópolgárok az egész országban egységesen választhatnak az induló pártok listái között, vagyis mindenki, bárhol, ugyanazon listák közül választhat. A három rendszerelemből álló országgyűlési választásoknál viszont, különösen az egyéni választókerületek miatt, ahol egyébként az időközi választás fogalmilag egyáltalán felmerülhet, nagyon bonyolult rendszerben valósul majd meg a külképviseleteken történő szavazás.

Kérem, gondoljunk végig egy példát! Mondjuk, ha egyetlen egyéni választókerületben - példaként Pécset említem -, Pécs valamelyik egyéni választókerületében megüresedik egy mandátum, akkor azok a választópolgárok, akik ebben a választókerületben képviselőt választani jogosultak, nemcsak itt Pécsett, hanem széles e nagyvilágban 94 magyar külképviselet bármelyikében leadhatják majd szavazatukat, ha éppen az adott országban tartózkodnak. Mivel ennek lehetőségét előre számításba kell venni, ez azt jelenti, hogy egy időközi választás miatt az adott egyéni választókerület szavazókörein kívül még közel száz külföldi külképviseleten meg kell szervezni a szavazás lehetőségét. Nem mindegy, hogy ilyenre évente csak egyszer, minden megüresedett egyéni választókerületet illetően összevonva kerül sor, vagy pedig évente többször, ami lehet tapasztalataim szerint évi két-három, balszerencsés esetben netán ennél több alkalom is.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az európai parlamenti képviselők megválasztása kapcsán hangsúlyozta, hogy a demokrácia tisztességes és korrekt működése nem lehet anyagi kérdés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkotmányosság és a jogállamiság keretein belül, szigorúan a keretek között maradva, ne lenne lehetőség a józan ész jegyében költségkímélő megoldásokat keresni. A Fidesz ennek megfontolását akarja a tisztelt Háznak lehetővé tenni, amikor a törvényjavaslathoz módosító javaslatot terjeszt elő azzal a tartalommal, hogy az időközi választásokra évenként, egy időben, egyszer kerüljön sor. Javaslatunk nem jelenti a Szövetség feltétlen és megmásíthatatlan elkötelezettségét ezen elképzelés mellett, de jelenti a kérdés közös és megfontolt újragondolásának igényét, egyben annak elkerülését, hogy elhamarkodottan hozzunk döntést ebben az ügyben.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

 




Felszólalások:  Előző  89  Következő    Ülésnap adatai