Készült: 2024.03.28.09:18:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

107. ülésnap (2020.02.24.), 244. felszólalás
Felszólaló Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:55


Felszólalások:  Előző  244  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Nagyon-nagyon örülök, különös élmény részt venni ebben a vitában, azt hiszem, ezt mindannyian elmondhatjuk, kormánypárti és ellenzéki képviselők is. Zsigmond Barna Pál képviselő úr elmondta, hogy angyal szállt a teremre; ezt meg tudom erősíteni, és nemcsak erre a teremre, hanem a Törvényalkotási bizottság termére, a Nemzeti összetartozás bizottságának az ülésére. De az is örömteli számomra, hogy látjuk azt, hogy egyre több önkormányzat veszi ezt a kérdést napirendre, és önkormányzati határozatok sora született már, ilyen módon a települési önkormányzatok, városok is kiállnak a kezdeményezés mellett. Azt hiszem, azt elmondhatjuk, hogy a nemzeti összetartozás évében ez már önmagában egy rendkívül fontos eredmény, hogy ilyen módon is a nemzeti összetartozás meg tud jelenni, nemcsak országgyűlési szinten, hanem adott esetben még az önkormányzatok szintjén is.Ha már egy ilyen különleges helyzetbe kerültünk, hogy itt a teremben mindannyian egyetértünk egy fontos nemzeti ügy melletti kiállás tekintetében, én ezt szeretném kifejezni azzal is, hogy reagálok az előttem szóló kormánypárti képviselők kijelentésére, illetve véleményére.

Zsigmond Barna Pál képviselő úr elmondta, és egyébként Balczó képviselő úr is reagált rá, hogy mennyire nehéz dolog az Európai Unió politikájában megküzdeni azért, hogy egyáltalán értsék azt, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek jogaiért való kiállás és az ő érdekükben való küzdelem mennyire fontos. Én magam három évig a Régiók Bizottságának voltam a tagja, és én magam is megtapasztaltam, hogy egyszerűen az európai politikai elit, az európai mainstream politika nem érti ezt a kérdést, és nem tudja az európai politikai elit, hogy ebben a kérdésben az Európai Uniónak óriási lemaradása, óriási feladata van, hogy megértsék ezt a kérdést, és cselekedjenek annak érdekében, hogy a rendkívül fontos európai értékek, a nemzeti kisebbségek érdekeinek a védelme ilyen módon is bele tudjon kerülni a jogalkotásba, és végre hatékony eszközökkel lehessen ezért dolgozni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Orbán Balázs államtitkár úrral is nagyon egyetértek. Ugye, itt az európai polgári kezdeményezés intézményrendszerét, ahol lehet, valóban az Európai Bizottság gáncsolja. Ez önmagában egy viszonylag gyenge kezdeményezés, és én azt gondolom, hogy ezzel is szembe kell néznie mindenkinek, aki az Európai Uniót demokratikusabbá szeretné tenni.

(19.00)

Ha nem sikerül olyan eszközt adni az európai polgárok kezébe, hogy valóban érezzék azt, hogy ők valóban bele tudnak szólni az európai jogalkotásba, akkor aligha lesz az Európai Unió jövője nagyon-nagyon fényes. Tehát én mindenképpen ezt rendkívül fontos eszköznek tartom, hogy ilyen ügyek mentén is és ezen túlmutatóan is mindenki a maga lehetőségeinek megfelelően vállaljon szerepet annak érdekében, hogy az Európai Unió valóban demokratikusabban tudjon működni, és az Európai Unió polgárainak olyan eszköz legyen a kezében, amivel érdemben hozzá tudnak szólni.

Nem is kívánom szaporítani a szót, nagyon szépen köszönöm az eddig hozzászóló képviselőtársaknak a támogató hozzászólását. Nagyon örülök, hogy egy ilyen vitának a részese lehetek, és szeretném itt is megismételni, hogy a nemzetiregiok.eu oldalon kérjük mindenkinek a támogatását. Köszönöm szépen. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  244  Következő    Ülésnap adatai