Készült: 2024.03.29.01:50:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

234. ülésnap (2009.10.20.), 26. felszólalás
Felszólaló Nagy László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:02


Felszólalások:  Előző  26  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, elnök úr. Az az igazság, hogy eddig az közkeletű volt, hogy a Fidesz csak beszél a foglalkoztatásról, mi meg teszünk érte, de úgy látom, hogy most már arra sem hajlandóak, hogy beszéljenek a foglalkoztatásról, hát még arra hogy lennének hajlandók, hogy tegyenek érte. De mi teszünk a foglalkoztatásért, teszünk azért, hogy többen dolgozhassanak ma Magyarországon, teszünk azért, hogy azoknak az embereknek, akik tartósan vannak munka nélkül, tartósan segélyből élnek, egy új esélyt adjunk, egy új esélyt adjunk azzal a programmal, ami "Út a munkához" program néven vált ismertté. Ennek a programnak a tavalyi évi száma 97 milliárd forint volt, idén összesen 117 milliárd forintot fogunk tudni erre fordítani, ebből 7,5 milliárd forint uniós forrás.

Sikerült azt is elérnünk, hogy a közmunkát, a közcélú munkát és a közhasznú munkát egy sorba rendezzük, azaz egy irányba mutassanak, ezek egymást segítő programok legyenek, hiszen nemcsak az "Út a munkához" program kerete emelkedett, hanem a decentralizált foglalkoztatási alaprész is növekedett 6 milliárd forinttal. Ez a 6 milliárd forint lehetővé teszi azt, hogy közhasznú programokat is indítson a kormányzat a jövő évben. Tehát közhasznú programok a közcélú foglalkoztatás szolgálatában, és mindezt 12 milliárd forint értékű közmunka is segíti a jövőben.

Ez a három komponens adja össze azt a foglalkoztatáspolitikát, amit mi úgy nevezünk, hogy esélyteremtés, vagy esélyt teremtsünk azoknak az embereknek, akik távol vannak a nyílt munkaerőpiactól; távol vannak, és segítséget kell nekünk adni ahhoz, hogy ezek az emberek eséllyel tudjanak a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni.

(9.10)

Nyilván nem rögtön és azonnal, hanem egy úgynevezett átzsilipeléssel, azaz lehetőséget teremtünk nekik először ahhoz, hogy hozzászokjanak újra a munkához, és ezt a közfoglalkoztatás keretében meg tudják tenni. Ebben az esélyteremtésben nem láttunk minden esetben partnert a Fidesz soraiban, de úgy látom, hogy ma még képviselőket is alig lehet látni a Fidesz soraiban.

Remélem, hogy a költségvetési vita további részében legalább arra méltatják ezt a költségvetést, hogy arról a három területről mindenképpen önök is szóljanak. Ne hallgassák el, képviselőtársaim, legyenek bátrak, beszéljenek nyugodtan a foglalkoztatásról, amiről szerettem volna önökkel vitatkozni, de úgy látom, hogy ez ma nem lehetséges, hiszen a számokat elnézve, azt hiszem, még egy közmunkaprogramra sem lenne elég a képviselők száma itt, a Fidesz soraiban.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Nagy taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  26  Következő    Ülésnap adatai