Készült: 2020.09.21.05:49:24 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 40 1998.09.29. 19:04  21-48

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Három viszonylag rövid terjedelmű, de súlyát tekintve nagy jelentőségű törvényjavaslat vitáját kezdtük ma meg. Minden szakember és a téma iránt érdeklődő állampolgár jól tudja, hogy nagyon hosszú ideje folyik a vita hazánkban az ügyészség alkotmányos helyzetének újraszabályozásáról, mégis kissé meglepő volt, hogy az új Fidesz-kisgazda kormányzat igazából alapos előkészítés és részletes egyeztetés nélkül egy alkotmánymódosítást, azaz jelentős ellenzéki támogatást is igénylő, három törvényjavaslatból álló csomagot terjesztett a parlament elé. Egy ilyen súlyú új alkotmányos és törvényi szabályozás nemcsak egy néhány alkalomból álló szakmai egyeztetést, hanem egy elemi bizalmat is feltételez, amely bizalom ma kétségtelenül hiányzik az Országgyűlésben, ezért remény sincs arra, hogy a javaslatokból a közeli jövőben hatályos törvény lehessen.

Részletes, hatpárti egyeztetésre lett volna szükség, konszenzus kialakítására még az előkészítés szakasz

ában, hiszen így az előterjesztés kérdésessé teszi a kormányzat szándékának komolyságát és azt, hogy valóban akarja-e ezeket a törvényeket, és nem csak jó ürügyet akar teremteni későbbi hivatkozásokhoz, amikor majd a sikertelenség számlájára lehet írni, hogy a kudarcok a mostani javaslatok támogatásának elmaradásával magyarázhatók. 1993-ban kísértetiesen hasonló volt a helyzet.

Azt hiszem, Bánk Attila képviselő úr elhagyta a termet, de szeretnék röviden utalni az ő egyik első me

gjegyzésére, amely szerint Gál Zoltán bejelentésével vált akadémikussá ez a vita. Nem ezzel a bejelentéssel vált akadémiussá a vita, hiszen mindenki nagyon jól tudta, hogy itt jelentős nézetkülönbségek húzódnak parlamenti frakciók között. Ezeket a nézetkülönbségeket egy plenáris ülésen lefolytatott vitán már nagyon nehéz feloldani, ezeket a nézetkülönbségeket a benyújtást megelőző szakmai egyeztetéseken lehetett volna könnyebben csökkenteni, és ez talán nagyobb eredménnyel kecsegtetett volna.

Fontosnak tartjuk a javaslatok feletti vitát, de azt is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a három törvényjavas

latnak, meggyőződésünk szerint, nincs közvetlen, rövid távon ható köze és összefüggése a szervezett bűnözés elleni harccal. Itt egészen más kérdésről, az ügyészség közjogi helyzetének esetleges megváltoztatásáról, újragondolásáról van szó. A szervezett bűnözés elleni harcot az ügyészség a maga területén szakmailag megfelelő módon végzi, a helyzet romlása ezen a területen nem az ügyészség számlájára írható. Meggyőződésem, hogy nem az egyes bűncselekmények büntetési tételének szigorításával lehet ezen a téren eredményt elérni, hanem talán azzal, ha az elkövetőkben kialakul a büntetés elkerülhetetlenségének biztos tudata, és az eljárás a cselekményt követően rövid időn belül lezajlik.

Nem tudjuk elfogadni a kormánynak azt az érvelését sem, hogy amennyiben nem történik meg az ügyészség kormány alá rendelése, akkor a jobboldali kormány nem tud felelősséget vállalni a bűnüldözés hatékonyságáért. Ha ezt az érvelést elfogadnánk, akkor tulaj

donképpen már csak egy lépés kellene ahhoz, hogy a bíróságok kormány alá rendelése is felmerülhessen; nyilvánvalóan ezen az úton nem szabad elindulni, ez beláthatatlan következményekkel járna.

A Magyar Országgyűlés a rendszerváltás óta eltelt időben több tucat olyan törvényt alkotott, amelynek k

öszönhetően kiépültek a jogállamiság alappillérei, és ma már a működési zavarok megszüntetése, az intézményrendszer tökéletesítése, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozásunk érdekében szükséges jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése van a jogalkotás napirendjén. Ezen az a körülmény sem fog lényegesen változtatni majd, ha talán valamikor megszületik a ma még csak körvonalazódó új alkotmány, hiszen az elsősorban az eddig elért eredmények új formában történő összegzése lesz és nem alapvetően új szabályok megalkotása.

Viszonylag kevés nyitott kérdés maradt az állami intézményrendszer felépítésével kapcsolatban, de kétség

telen tény, hogy az ügyészség jövőbeni alkotmányos helyzete ezek közé tartozik. Mint az alkotmányügyi bizottság ülésén és a miniszteri expozéban is elhangzott, és sokak által jól ismert tény, ez a vita több mint száz éve folyik Magyarországon, és végleges megoldást várhatóan most sem fogunk találni.

A kétharmados támogatottság hiányában, azaz az alkotmány módosítása nélkül önállóan egyik javaslat elfogadásának sincs értelme. Ha az eltérő álláspontok a vita során nem tudnak lényegesen közeledni, akkor a mi felszólalásaink csak egy későbbi vitához szol

gálhatnak majd adalékul, további jelentőségük valószínűleg nem lesz.

A Szabad Demokraták Szövetsége az elmúlt tíz év

ben következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy bizonyos fontos feltételek teljesülése mellett támogatja, sőt szükségesnek tartja az ügyészség kormány alá rendelését, hogy a mindenkori kormány büntetőjogi jogpolitikájának érvényesülését az ügyészség működése útján is hatékonyabban lehessen biztosítani, és az ügyészség közjogi helyzete megoldódjon.

Ezt az elvet tartalmazza az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as választási programunk is. Hasonló rendelkezéseket rögzített az 1994-es kormányprogram is, hiszen annak a "Közjog, jog- és közbiztonság" fejezete is tartalmazza azt az igényt, hogy az új alkotmány megalkotásakor újra kell szabályozni az ügyészség alkotmányos hely

zetét. Rövid, utalásszerű megfogalmazás a mostani kormányprogramban is van, amely szerint az igazságügy-miniszter feladata az alá rendelt ügyészi szervezet közreműködésével a kormány büntetőjog-politikájának kidolgozása és végrehajtása.

Az előző ciklusban az új alkotmánytervezet megf

ogalmazásakor sem sikerült ennél sokkal előrébb jutni. A vita hevességére és az álláspontok távol eső voltára utal, hogy a tárgyalások során az MSZP itt vétót is bejelentett.

Az évtizedek óta zajló vitában - és persze más kérdések felvetése során és a mai vitában is - sokan hivatkoznak a legkülönfélébb külföldi megoldási módokra els

ősorban az európai országok köréből. Fontos kiemelni, hogy ezen a téren hazánknak nincs az uniós csatlakozás kapcsán felmerülő jogharmonizációs kötelezettsége, és szerintem nincs olyan egyedül üdvözítő megoldási mód sem, amely kétséget kizáróan a legjobb lenne.

 

(11.40)

 

Az európai államok egymástól eltérő szabályokat a

lkottak. Mind a kormánytól teljesen függetlenül működő ügyészségekre lehet jó és rossz példát felhozni, és a kormánynak alárendelten működő ügyészség is lehet alkalmas és alkalmatlan alapvető funkciójának betöltésére. Nem a szabályozási mód, hanem a törvények alkalmassága, kidolgozottsága, a jogrendben betöltött helyzete dönti el, hogy egy adott országban működő ügyészi szervezet képes-e ellátni feladatát. Mint más esetekben is, ezúttal is helytelen lenne egy megoldási módot kiragadni egy adott ország jogrendszerének egészéből és megpróbálni valamilyen módon beleerőltetni azt a hazai intézményrendszerbe.

Kétségtelen tény, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete rendezetlen. Hiányzik a működésével kapcsol

atos megfelelő társadalmi kontroll, így ezen a helyzeten változtatni indokolt lehet. Meg kell teremteni az ügyészséggel kapcsolatos közjogi felelősségi rendszert, amelyet nemcsak az alkotmányban kell deklarálni, hanem érdemi rendelkezésekben kell annak konkrét formát öltenie.

A jelenlegi helyzet ellentmondásos. Az alkotmány ugyan önálló fejezetben rendelkezik az ügyészségről, a Magyar Köztársaság ügyészségéről önálló törvény is szól, de a rendezetlen helyzetre utal, hogy a legfőbb ügyészt a hazai jogrendben speciális módon az Országgyűlés eg

yszerű többséggel választja meg a köztársasági elnök javaslatára hat évre. Az alaptörvény azt is deklarálja, hogy az ügyész nem lehet tagja pártnak és politikai tevékenységet nem folytathat, de ellentmond ennek az elvnek az a tény, hogy a legfőbb ügyész a parlamentben interpellálható és hozzá kérdés is intézhető. A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, a működéséről köteles beszámolni, de ezzel a beszámolási kötelezettséggel az érdemi felelőssége ki is merül. Mindez érdemi ellenőrzésre aligha adhat lehetőséget, pedig a parlament ellenőrző funkcióját több területen is indokolt lenne növelni és érdemivé tenni.

Az ügyészségre vonatkozó új szabályozás úgy fogadható el, ha a

legfőbb ügyész interpellálhatósága a parlamentben megszűnik ugyan, de ezekben az ügyekben az igazságügy-miniszter lesz majd interpellálható és tartozik majd felelősséggel, mert ez a garanciális feltétele az Országgyűlés ellenőrzési funkciója megmaradásának. A legfőbb ügyész nem politikai tisztséget tölt be, indokolatlan lenne, ha tevékenységéért politikai felelősséggel tartozna, ami természetesen nem azt jelenti, hogy tevékenységéért ne lenne felelős, csak ennek a felelősségnek más természetűnek kell lennie.

A hazai ügyészi szervezet jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években. A '90-es években az ügyészi funkciók látványosan szűkültek, és az ügyészség szervezeti módosulások nélkül is közeledett a klasszikus ügyészi funkciók irányába. Bár formálisa

n az ügyészi funkciók ma is több területre terjednek ki, az általános törvényességi felügyelet mára lényegében igazi súlyát elveszítette, és nagyban csökkent az ügyész részvétele a polgári eljárásban is.

Az Alkotmánybíróság az 1/1994.(I.7.) határozatában az ügyész polgári perbeli jogait lényegesen korlátozta, és megállapította, hogy "az ügyészség - a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzeté

nek megfelelően - a Magyar Köztársaságban elsősorban az úgynevezett vádfunkciót ellátó szervezet". Az ügyészség szerepének átalakulása a három törvényjavaslat elfogadásával jelentősen megváltozna.

Elveiben elfogadhatónak tartjuk, ha a fent említett társadalmi kontroll a kormányon keresztül valósul meg, hiszen a kormány az Országgyűlésnek közvetlenül felel a tevékenységéért, de ennek megengedhetőségéhez fontos elvi feltételeknek kell előbb teljesülniük. Korábban is és most is az egyik ilyen elvi feltételnek tekintettük, hogy az igazságügy-miniszternek szűnjenek meg a bírói szervezet feletti admin

isztratív jogai. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hosszú vitát követő létrehozásával és érdemi működésének megkezdésével ez a feltétel mára megvalósult. További fontos elvi feltételnek tartjuk, hogy a büntetőeljárás során a nyomozati szakban az állampolgári, alapvető garanciális jogok érvényesülésének ellenőrzését feltétlenül bírói felügyelet alá kell vonni. Az új büntetőeljárási törvény 2000. január 1-jei hatálybalépésével remélhetőleg ez a feltétel is megvalósul majd, de itt ügyelni kell arra is, hogy nem maradhat köztes időszak, a szabályozást időben teljesen összhangba kell hozni. Én személy szerint rendkívül sajnálatosnak, sőt aggasztónak tartom, hogy a rendszerváltás után nyolc évvel még most is azt kell megállapítanunk, hogy a büntetőeljárás nyomozati szakában és a rendőri intézkedések során most is gyakran sérülnek alkotmányos garanciális jogok, ezért az új törvények hatályba léptetését csak az új büntetőeljárási törvénnyel összehangoltan szabad megvalósítani.

A fenti elvi feltételek megvalósulása mellett a törvényjavaslatokban vannak olyan kisebb súlyú további aggályos rendelkezések is, amelyek fennállása mellett nem tudnánk támogatni a kormányzati szándékot. Az egyik ilyen aggályos rendelkezés a benyújtott T/125. számú, az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló javaslat

ban a 4. § (4) bekezdésében szereplő rendelkezés, amely előírja az ügyész számára a jogellenes vagy jogszabályba ütköző utasításnak való engedelmességi kötelezettséget. Hasonló, szinte semmilyen mérlegelési lehetőséget nem biztosító megoldás szerepel a rendőrségi törvényben is, amely ott is vitatható, de végképp vitatható, sőt szerintem elfogadhatatlan, hogy egy egyetemi végzettséggel és ügyészi szakvizsgával rendelkező legfőbb ügyész ilyen módon és mértékben legyen alárendelve a miniszternek. (Dr. Dávid Ibolya: A törvény keretei között!) Ez az utasítás akár alkotmánysértő is lehet, és csak akkor tagadhatja meg a legfőbb ügyész az utasítást, ha annak teljesítésével bűncselekményt valósít meg, vagy ha saját vagy mások életét veszélyezteti az engedelmeskedésével. Semmi nem indokolja, hogy egy ilyen rendelkezés szerepeljen a törvényben, hiszen jogellenes utasítás adása egyetlen miniszternek sem lehet előjoga, egy törvény sem támogathat ilyesmit.

A másik aggályos terület az ügyészi testület felállítá

sa és működése. E testület felállításáról a T/124. számú törvényjavaslat 3. §-a rendelkezik. A javaslat az ügyészség feladatait érintő döntések megalapozott előkészítése érdekében a miniszter mellett egy ügyészekből álló kilencfős tanácsadó testületet kíván létrehozni véleményező, döntés-előkészítő hatáskörrel. A testület ilyen módon való létrehozását és működését nem tartjuk helyesnek. A testület tagjait ne a miniszter kérje fel, még ha az az ügyészi tanács javaslatára is történik, hanem az ügyészek válasszák maguk közül. Indokolt, hogy az ügyészi szervezeten belül ennek a testületnek ne csak véleményező, döntés-előkészítő, hanem érdemi szerepe, döntési jogköre is lehessen, így különösen a törvényességi felügyelet keretében bizonyos körökben csak ez a testület adhasson utasításokat az ügyészségnek. Az érdemi jogok és feladatok törvényi megfogalmazása is indokolttá teszi, hogy a testület tagjait ne felkérjék, hanem az ügyészek válasszák meg demokratikusan maguk közül.

A testület megalakítására, az abban viselt tagsági vi

szony megszűnésére és a testület konkrét működésére vonatkozó rendelkezéseket elnagyoltnak és részben kidolgozatlanoknak tartjuk, indokolt lenne ennek újragondolása és a pontosabb szabályozás. A testület ilyen módon történő létrehozását - ahogy az a tervezetben szerepel - tulajdonképpen inkább feleslegesnek, mint hasznosnak tartjuk, ha nincsenek érdemi jogosítványai.

A következő aggályos területnek a pártok és az al

apítványok feletti törvényességi ellenőrzés ügyét tartjuk. A javallatok ezzel kapcsolatban nem tartalmaznak világos, egyértelmű rendelkezéseket, pedig e feladat pontos törvényi rendezése indokolt. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva tudjuk, hogy szükséges lehet a pártok és az alapítványok feletti törvényességi ellenőrzés, de ez is csak megfelelő garanciális rendelkezések közbeiktatása mellett. Ezekben az ügyekben az ügyészi testület kaphatna döntéshozói jogokat, és rögzíteni lehetne, hogy az igazságügy-miniszter ezen a téren semmilyen utasítási vagy beleszólási joggal nem rendelkezik. A törvényben kell garantálni, hogy a politika itt semmilyen beleavatkozási joggal nem bír.

 

(11.50)

 

Összefoglalóan még egyszer: meg kell állapítani, hogy egy ilyen súlyú kérdésben, amely alkotmánymódosítást igényel és az állami intézményrendszer egyik lénye

ges elemének jelentős megváltoztatását jelenti, sokkal alaposabb előkészítésre lett volna szükség, bizonyos rendelkezéseket a javaslatokban pontosabban ki kellett volna dolgozni, és a leendő hatálybalépést jobban elő kellett volna készíteni.

Annak hangsúlyozásával, hogy az ügyészi szervezet átalakításának gondolatával elviekben ma is egyetért a Szabad Demokraták Szövetsége, a fenti hiányosságok megszüntetése és bizonyos garanciális elemek beépítése nélkül a törvényjavaslatokat ezekben a formájukban, így nem tudjuk támogatni. A bizottsági vita során tartózkodtunk, és ha a plenáris ülésen lefolytatott vita következtében ebben nem áll be lényeges változás, akkor hasonlóan fogunk állást foglalni a plenáris ülésen is.

Tisztelettel kérem tehát a miniszter asszonyt még egyszer, tegyen kísérletet arra, hogy a parlamenti frakciók és a szakma ne csak itt, ezen a fórumon tudjon vitat

kozni erről az ügyről a továbbiakban, mert úgy egészen bizonyosnak látszik, hogy ez az ügy sikertelenségére utalt. Ha ezt a vitát más fórumokon is lehet folytatni, akkor talán-talán remény lesz arra, hogy a törvényjavaslatból törvény lehessen, és akkor azt szívesen támogatnánk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Bauer Tamás tapsol. - Derültség. - Dr. Dávid Ibolya is tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 206 1998.10.27. 3:15  205-211

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszö

nöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított, 1990. évi LXV. törvény 93. §-ának (1) bekezdése szerint az Országgyűlés törvényben szabályozza a helyi önkormányzati képviselők jogállását, megválasztásuk rendjét, jogait és kötelességeit. A Magyar Országgyűlés ennek a törvénynek a megalkotásával mind ez ideig adós maradt.

Kétségtelen tény, hogy az Európai Unióhoz való közeledésünk kapcsán ezzel kapcsolatban nincsenek jogharmonizációs kötelezettségeink, de a törvény megalkotása mellett feltétlenül érvként hozható fel a hatalmi ágak elválasztása elvének következetes érvényesítése vagy talán legfőképpen a közélet tisztaságának megteremtése, amely igény minden eddigi kormányzatban és az Országgyűlésben egyértelműen megvolt.

 

 

(16.00)

 

Vannak nemzetközi szerződések, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, és van az úgynevezett, 1985-ben megalkotott önkormányzati charta, amely szerint a helyi képviselők mandátumával össze nem egyeztethető feladatokat és tevékenységeket csak törvényben lehet meghatározni. Néhány évvel ezelőtt hosszas, hónapokig tartó vitát követően a Magyar Országgyűlés megalkotta az országgyűlési képviselők jogállására, ezen belül szűkebben az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó törvényt, és ez végre erkölcsi alapot is teremtett ahhoz, hogy megalkossuk az ezt követően a sorban feltétlenül indokolt további ezzel összefüggő törvényjavaslatokat. Magam is és az Országgyűlésben több más képviselő is az akkori beszédeiben elmondta azt, hogy mennyire fontosnak tartjuk a további összeférhetetlenségi szabályok megteremtését, és a köztisztviselőkre vonatkozóan ilyen szabályok valóban születtek is.

Az előző kormányzat a ciklus végén az önkormányzati képviselők jogállására vonatkozó szabályozást is előterjesztette, az Országgyűlés ennek megalkotására azonban már nem volt képes, mert a mandátuma lejárt. Mi Bauer Tamás képviselőtársammal benyújtottunk egy szinte változatlan törvényjavaslatot, amely foglalkozik az önkormányzati képviselők megbízatásának keletkezésével, a megbízatás megszűnésével, összeférhetetlenségi szabályokkal, átláthatóságot szolgáló szabályokkal és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel. Nagy meglepetésünkre az önkormányzati bizottságban a kormány képviselője igazából érdemi indokolás nélkül elutasította a javaslat támogatását, és a kormánypárti képviselők nemleges szavazata miatt nem kerülhet tárgysorozatba.

Kérdezem tehát tisztelettel az államtitkár urat, miért nem támogatja a kormány, hogy az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozással is akadályozzuk a korrupciót, tegyünk valami fontosat a közélet tisztaságáért. Kíváncsian várom a válaszát. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 210 1998.10.27. 1:28  205-211

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A választ nem tudom elfogadni. Mégpedig azért nem tudom elfogadni, mert enyhén szólva meglepő, hogy ugyanannak a Belügyminisztériumnak az apparátusa hosszan kifejti az ellenvéleményét azzal a törvényjavaslattal szemben, amely apparátus a korábbi törvényjavaslatot kidolgozta, és amelyet a kormány az előző ciklusban benyújtott, és a parlament meg is kezdte annak tárgyalását, csak nem tudtuk befejezni.

Ha elfogadnánk azt a logikát, amelyet ön mondott, akkor tulajdonképpen négy évig ezt a törvényt nem lehet megalkotni, és nincs indoka annak, hogy megalkossuk. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy például az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban is pontosan a jogállást érintően alkottunk összeférhetetlenségi szabályokat a ciklus kellős közepén. Hogy ilyen törvényjavaslat élt, arra volt jó, hogy az országgyűlési képviselőkön keresztül az önkormányzati jelöltek is megismerhessék, hogy milyen szabályozást kíván tenni a kormányzat.

Egyébként annyiban sem következetes a magatartásuk, hogy alig egy hónappal ezelőtt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony éppen itt, a parlamentben egy napirend előtti felszólalásban Pető Iván fölszólalására válaszolva azt mondta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vannak olyan előzetes szakaszok, mint például a napirendrevétel, ahol szigorúan olyan szempontok alapján kell dönteni, hogy az adott jogi probléma megoldásához kell kodifikáció vagy nem kell, kell jogszabály vagy nem kell. (Az elnök ismét jelez.) Ha elfogadjuk azt, hogy kell jogszabály, akkor a kormány nem következetes.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 40 1998.11.10. 12:31  33-47

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportjának részéről: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, amit Pokol Béla képviselő úr az imént, felszólalásának az elején elmondott: egy olyan törvényjavaslat fekszik ma előttünk, amely - ellentétben az egyébként napirenden levő, hasonló témájú törvényjavaslatokkal - valószínűleg egyöntetű támogatást mondhat majd magáénak a Házban. Meglepő volt azonban az, ahogyan tulajdonképpen a tárgytól alapvetően eltért az előttem szóló képviselő úr, és egészen más témaköröket érintett. Nehezen tudom megállni, hogy néhány mondat erejéig ne reagáljak arra, amit mondott.

Az nem baj, hogy egy kicsit eltért a tárgytól, mert amit elmondott, alapvetően nem esett teljesen távol a területtől, egyetérteni azonban semmiképpen nem tudok vele. Egyrészt idézte azt a statisztikát, amelyet az előtte szóló - nem ehhez, hanem egy korábbi törvényjavaslathoz hozzászóló - Vastagh Pál képviselő úr idézett. Pokol Béla képviselő úr megemlítette - legalábbis én úgy számoltam, hogy ez alapján azt mondhatjuk: -, hogy 1991-hez képest több mint 30 ezerrel nőtt a végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek száma az elmúlt években. Ez valószínűleg igaz, ezzel semmi probléma nincs, bizonyára úgy van, ahogy azt ön kikereste a statisztikai adatokból, ez azonban az én véleményem szerint egy más dolgot jelez inkább, mint feltétlenül a bűnözés emelkedését, bár kétségtelenül azt is; de jelzi azt is, hogy a büntetőbírói gyakorlatban ma Magyarországon indokolatlanul magas a végrehajtható szabadságvesztésre ítélések száma, ez egyébként az európai statisztikákkal összehasonlítva, véleményem szerint, egyértelműen kimutatható. És ami még inkább kimutatható, az az, hogy az előzetes letartóztatásba helyezettek száma és annak időtartama is eltér az európai gyakorlattól.

A másik téma, amelyet említett, az viszont meglepett, képviselő úr. Úgy gondoltam, az alkotmányügyi bizottság elnöke egy jogállamban nem fogja megtenni azt, hogy egy folyamatban lévő büntetőüggyel kapcsolatban a parlament és az ország nyilvánossága előtt véleményt nyilvánít. Mindenkinek van, lehet természetesen véleménye erről az ügyről, de én úgy gondolom, nem helyes, ha országgyűlési képviselőként teszünk ilyet; meggyőződésem szerint, a hatalmi ágak elválasztásának elvéből következően ez kizárólag azoknak az ügye, akiknek ebben hatásköre és illetékessége van. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy ettől a későbbiek során is tartózkodjunk, mert meggyőződésem szerint, nem vezetne jó eredményre. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Elnézést a kitérésért.

A tegnapi miniszteri expozéval a büntetőjog köréhez kapcsolódóan több törvényjavaslat vitáját kezdte meg az Országgyűlés, és én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kijelenthetem: a most tárgyalt T/205. számú, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról szóló javaslatot az SZDSZ nevében néhány kritikai megjegyzés és módosító javaslat benyújtása mellett támogatni tudjuk.

A most módosítandó, egyébként huszonöt évet megélt büntetőeljárási törvény napjai, úgy tűnik, meg vannak számlálva, hiszen még az előző Országgyűlés megtárgyalta és elfogadta azt az új eljárási törvényt, amely majd 2000. január 1-jén lép hatályba. Látszólag feleslegesnek tűnik a hátralévő alig egyéves időtartamra való új szabályozás bevezetése, de a bűnözés jelenlegi helyzete indokolttá teheti a jövő év január elejével történő hatályba léptetést, legalábbis bizonyos szakaszok tekintetében. Ezek a rendelkezések nem igényelnek nagyobb összegű beruházásokat és költségeket, hosszabb időt igénylő felkészülést, így a bevezetésükre nyitva álló egy-két hónap talán elegendőnek látszik a felkészülésre, bár Csákabonyi Balázs képviselő úr megjegyzése, amely szerint ez az idő talán bizony rövid lehet, megfontolandó és végiggondolandó.

A még hatályba nem lépett, de tavasszal elfogadott új büntetőeljárási törvény 606. §-ának (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a tanúvédelemről szóló és a fedett nyomozóval összefüggő rendelkezéseket már korábban, egy külön törvényben szabályozzuk. A javaslat ennek a kötelezettségnek is eleget tesz, de fontos más rendelkezéseket is tartalmaz; fontos szabályokat tartalmaz a zár alá vétel, a biztosítási intézkedés, a megkeresés, a rendbírságolás, valamint a büntetés végrehajtásával kapcsolatos új szabályokról. Természetesen azokról a rendelkezésekről, amelyekkel teljes mértékben egyetértünk, külön nem kívánok szólni, hiszen nem lenne értelme, inkább az általunk problematikusnak tartott szakaszokról ejtenék néhány szót.

 

(11.50)

 

A törvény megalkotását az Alkotmánybíróság 6/1998-as határozata is szükségessé teszi, amely a védő és a vádlott számára teszi jobban hozzáférhetővé az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó iratokat. Más, államtitkot nem tartalmazó iratokról a terhelt és védője másolatot is kérhet. Erre elvileg most is lehetőség van bizonyos körben, de a kérdést csak egy igazságügy-miniszteri rendelet szabályozza, így a garanciális szempontok alapulvételével indokolt annak törvényi szintre emelése.

A javaslat indokolása szerint történik mindez az úgynevezett fegyveregyenlőség elvének alapulvételével, bár az eljárás alá vont vádlott és ügyvédje mérhetetlenül nagy hátrányban van az eljárást irányító hatósággal és a bírósággal szemben, amely hátrányt csak fokozza az a körülmény, hogy az iratok másolatának igénylése szerinti kérelmet a tanácsvezető bíró bírálja el, de annak semmilyen jogkövetkezménye nincs, ha a kérelem felől a bíróság nem dönt, és így másolatot a védelem egyáltalán nem kap, mert, mondjuk, a bíróság hallgat. Indokolt a kérelem elbírálását határidőhöz, méghozzá rövid határidőhöz kötni, és erre vonatkozóan valószínűleg még módosító javaslatot is be fogunk nyújtani.

A védelemhez fűződő jog további indokolatlan korlátozásának tartjuk a javaslat 40. §-ában foglalt rendelkezéseket, amelyek szerint a vádlott és a védő értesítését mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a vádlott és a védő előtt ismertté válnának. Kétségtelen tény, hogy nagyon fontos társadalmi érdek fűződik a tanúvédelemnek a büntetőeljárás folyamatának egészén való végigviteléhez, ez a rendelkezés azonban indokolatlan korlátozást tartalmaz szerintem. A tanú adatainak zártan kezeléséhez fűződő érdek nem sértheti a védelem jogának alkotmányos érvényesülését. Így a két érdeket kell valahogyan megfelelően összhangba hozni, úgy, hogy lehetőség szerint egyik se sérüljön.

További aggályos rendelkezést tartalmaz a következő, 41. §, amely szerint az elsőfokú bíróság számára kötelező törvényi rendelkezés a vádlott előzetes letartóztatásának elrendelése vagy fenntartása, ha az elsőfokú ítélet tartama meghaladja a háromévi végrehajtható szabadságvesztést. Ez indokolatlan beavatkozás a bírói mérlegelés és döntés szabadságába. Ha ennyire sem bízunk meg a bírák döntéshozói képességében, akkor ennél jóval súlyosabb döntéseket se lehetne rájuk bízni, amely természetesen nem lehet szándéka a kormányzatnak. Az ilyen, mérlegelést és egyéni elbírálást lehetővé nem tevő szabályozás alkotmányossága is megkérdőjelezhető, kötelező előírása pedig egyáltalán nem indokolt véleményünk szerint.

A törvényjavaslatnak talán legproblematikusabb része a 21. és 22. §-okban foglalt rendelkezések. A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény 118. §-a is lehetőséget ad a bíróságnak, hogy megkeressen hatóságon kívüli szervet felvilágosítás és tájékoztatás kérése érdekében, de a javasolt új szabályozás ennél jóval továbbmegy, és értelmezhetetlen, betarthatatlan szabályokat kíván alkotni.

A 21. § szerint a büntetőügyben eljáró hatóság állami és helyi önkormányzati szervet, köztestületet, gazdálkodó szervezetet, alapítványt, közalapítványt és társadalmi szervezetet megkereshet tájékoztatás kérésével, és a tájékoztatás megadására 30 napos válaszadási határidőt állapít meg. Rendkívül aggályos, ha a büntetőeljárási törvény nemcsak a nyomozó hatóságok, a bíróságok és az eljárás alá vontak, illetve azok védője részére tartalmaznak kötelező előírásokat, hanem a nyomozó hatóságon kívüli civil szervezeteket kötelez nyomozó hatósági feladatok ellátására. Ráadásul a rendelkezések teljesen súlytalanok, hiszen a nem teljesítésük esetére semmilyen szankciót nem állapít meg a törvényjavaslat, így az egyébként nagyon kellemetlen és kényes feladatot nyilván igyekszik majd mindenki elkerülni. Ugyanennek a paragrafusnak a (3), (4) és (5) bekezdése az adatvédelemre vonatkozóan tartalmaz nehezen értelmezhető rendelkezéseket, amelyek betartását semmilyen garanciális szabályok nem védik.

Az előzőekhez képest is aggályosabb azonban a 22. § megfogalmazása, amely érdemben a nyomozó hatóság tagjává lépteti elő vagy degradálja a helyi önkormányzat jegyzőjét. Eljárási cselekmények megtételére teszi kötelezővé az ilyen képzettséggel és gyakorlattal egyáltalán nem rendelkező jegyzőknek, és ráadásul az eljárási cselekmények körét semmilyen módon nem szűkíti a törvényjavaslat; így elvileg bármilyen nyomozati cselekményre vonatkozóan adható lenne utasítás, amely sem a büntetőeljárási törvény szellemével, sem pedig az önkormányzatok működésének eddigi törvényi szabályozásával nem egyeztethető össze. A nyomozati cselekmény teljesítése megtagadásának, nem teljesítésének semmilyen jogkövetkezménye nincs itt sem, így minden jegyzőnek elemi érdeke lesz a feladat elkerülése és megkerülése.

E törvényjavaslat általános vitájában nem szeretnék részletesen kitérni az ítélőtáblák felállításának kérdésére, de mindenesetre több mint figyelemre méltó, hogy a hatályba léptetéssel összefüggő 53. § és a hozzáfűződő általános indokolás a következőket tartalmazza, idézem: "Szintén az új Be.-vel összefüggésben szükséges módosítani a hatályos eljárási törvény szerinti jogorvoslati fórumrendszert. A javaslat a jelenleg a Legfelsőbb Bíróság másodfokú hatáskörébe tartozó büntetőügyek elbírálását 1999. március 1-jével az 1999. január 1-jén felálló ítélőtáblákhoz utalja. Ezzel tehermentesíti a Legfelsőbb Bíróságot, annak érdekében, hogy a 2000-ben hatályba lépő új eljárási törvénnyel kapcsolatban eleget tudjon tenni az alkotmányban meghatározott kötelezettségének, és a bíróságok jogalkalmazásának egységességét biztosítsa."

Nos, azt hiszem, ezek a szavak önmagukért beszélnek, világos bizonyítékát adják annak, mennyire megkérdőjelezhetők az ítélőtáblák felállítása elhalasztásának kormányzati elképzelései. Ez az átgondolatlanság és kapkodás egyértelmű bizonyítéka. Ha a törvény így lép hatályba, a kormányzat szándékával megegyezően, akkor egy ellentmondás kerül a jogrendbe, és ráadásul egy időben folytatunk vitát a parlamentben az ítélőtáblák januári felállításáról és annak bizonytalan időre történő elhalasztásáról. Az e szakaszokhoz fűzött indokolás megfogalmazásával is elárulták a kodifikátorok, a törvény előkészítői, hogy a valóságos szakmai érvek alapján nem lehet eltekinteni az ítélőtáblák januári felállításától, csak ez lenne igazán jogállami megoldás. Kérem szépen, ezt is fontolják meg!

Mindezek ellenére az iménti kritikai észrevételek és az esetleges későbbi módosító javaslatok mellett mi a törvényjavaslatot elfogadhatónak és támogathatónak tartjuk, és erre kérjük a parlament többi frakcióját is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 104 1998.12.15. 1:36  93-114

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, tegnap az alkotmányügyi bizottságban erről a témáról hosszan vitatkoztunk. Azt hiszem, most a plenáris ülés nem alkalmas arra, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatát értelmezzük, de ha már ebbe belefogtunk, akkor az azért egyértelműen szintén benne foglaltatik abban az alkotmánybírósági döntésben, hogy amely törvénnyel kapcsolatban egyszer kétharmadosan döntött az Országgyűlés, azt utána feles törvénnyel módosítani nem lehet, és kétharmados törvényt kell alkotni. Ez teljesen egyértelműen szerepel ugyanebben a 4/1993-as döntésben, amelyre ön is hivatkozott.

Másrészt ügyrendi javaslatában Kuncze Gábor frakcióvezető úr azt indítványozta, hogy a kormány tisztelt képviselője, a belügyminiszter úr nyilatkozzon arról, hogy miért változtatta meg a véleményét a miniszterelnöki levélben foglaltakhoz képest a kormány, hiszen ebben a levélben világosan és egyértelműen, vastagon szedve szerepel az, hogy kétharmados döntéssel kívánja megváltoztatni az idegenrendészettel és más jogszabályokkal kapcsolatos rendelkezéseket az Országgyűlés.

Azután szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tegnapi alkotmányügyi bizottsági előterjesztéshez a Ház apparátusának véleménye, szakmai állásfoglalása szerint is ezek a kérdések mind-mind kétharmados körbe tartoznak, ezért meggyőződésünk szerint csak így lehet róla dönteni. Amennyiben a Ház ezt nem tudja elfogadni, úgy kérem az SZDSZ képviselőcsoportja nevében, hogy a délben összeülő házbizottság ezzel a kérdéssel is foglalkozzon.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 110 1998.12.15. 0:33  93-114

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Ha még az elnök úr emlékszik rá, azt szeretném mondani egyrészt, hogy Kuncze Gábor ügyrendi javaslata arra irányult, hogy nyilatkozzon a kormány jelen lévő képviselője, a belügyminiszter úr erről a kérdésről. Másrészt pedig, amennyiben ön szavazásra kíván feltenni egy tegnapi alkotmányügyi bizottsági határozatot, akkor kérem, jelölje meg pontosan, hogy miről határozunk, mert az alkotmányügyi bizottság tegnap körülbelül ötven határozatot hozott, és nem tudjuk, hogy melyikről van szó most pontosan, és mi tartozik ebbe a körbe. (Derültség, szórványos taps az ellenzék padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 271 1998.12.15. 1:35  270-274

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az elmúlt hetekben több lap is foglalkozott a révfülöpi Fidesz-üdülőként ismert ingatlan 1995-ös színlelt adásvételével.

Lapértesülések szerint a fiktív tranzakciók után valakik, talán nem is egyszer, 40 millió forint áfát igényeltek vissza jogtalanul.

A Világgazdaság információi szerint az érintett ingatlan eredetileg Schlecht Csaba és Kövér Szilárd tulajdonában volt, később Simicska Lajos cége, a Mahir Rt. vásárolta meg. De ha igaz, a tulajdonosok között találhatunk olyanokat is, mint a Villa Luna Bt., a Terra Negra cég, a Joyce Kft., amelynél például Josip Tot és Kaya Ibrahim is tulajdonosok voltak.

Ezek alapján kérdéseim a tisztelt legfőbb ügyész úrhoz a következők: milyen eredménnyel zárult a Simicska Lajos és Kövér Szilárd által tett feljelentés nyomán az 1995-ben indult büntetőeljárás?

Szándékában áll-e a Legfőbb Ügyészségnek - a sajtóban megjelent információk alapján - újabb adatok beszerzése, és szükség esetén átfogó vizsgálat indítása az érintett személyekkel szemben?

Ellenőrizte-e a Legfőbb Ügyészség azt az információt, amely szerint a napokban az APEH elnöke újabb feljelentéssel élt? Ha igen, melyik rendőri szerv és milyen intézkedést tett?

Érdeklődve várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 12 1999.03.05. 12:13  1-19

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári expozéból és az előttem szóló képviselők hozzászólásából számomra egyértelműen az a következtetés vonható le ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy jó néhány módosítás mellett, de az Országgyűlés talán minden frakciója támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot; ezzel a Szabad Demokraták Szövetsége is egyetért. Mi is úgy gondoljuk, hogy néhány módosító javaslat előterjesztésével és a mások által előterjesztettek közül néhánynak a támogatásával ezt a törvényjavaslatot mi is szükségesnek tartjuk és támogatni fogjuk.

Mint arról már többen is szóltak előttem, Magyarországon 1874 óta szabályozzák átfogó, önálló törvényben a közjegyzők jogállását és tevékenységét, az azóta eltelt időben a most előttünk fekvő törvényjavaslat lesz a tizedik jelentősebb terjedelmű szabályozás, és a rendszerváltás óta most másodszor foglalkozunk külön törvényjavaslatban a közjegyzői hivatás szakmai szabályaival.

(10.00)

Az 1991. évi XLI. törvény a jogállamiságnak megfelelően új alapokra helyezte a közjegyzői tevékenységet, latin típusú közjegyzőségek jöttek létre, szabad foglalkozású közjegyzők, akik a tevékenységükben átmenetet képeznek a bírói és az ügyvédi tevékenység között. A közjegyzőség intézménye az igazságszolgáltatásnak az a nagyon fontos része, amelynek célja bizonyos bírósági jogviták kialakulásának megelőzése, legfontosabb feladatuk pedig az, hogy jognyilatkozatokat és tényeket közokiratban rögzítsenek.

A jogásztársadalom e rétegének jogállását - legalábbis a latin megoldást alkalmazó országokban - évszázadok óta jól elhatárolják a törvények mind a bírói, mind pedig az ügyvédi tevékenységtől. Erre jó bizonyíték az egyetlen, a középkori jegyzőkre vonatkozó jogszabályunk, Zsigmond király 1405. évi törvénye, amely megtiltja a közjegyzőknek, hogy ügyvédi tevékenységet végezzenek. Ez a tiltás és elhatárolás a hazai jogtörténetben végig jelen van, a most hatályos törvény is ennek megfelelő szabályozást alkalmaz. Ezt az elkülönülést talán még következetesebben végre lehetne hajtani, erről szóltak már előttem bővebben is képviselőtársaim. Az ezzel kapcsolatos véleményükkel én magam is egyetértek, az erre vonatkozó módosító javaslatokat a későbbiek során szívesen fogjuk támogatni.

Jelentős lépése volt a Magyar Országgyűlésnek, amikor 1991-ben részben a történelmi hagyományokhoz visszatérve, de egyszersmind a korszerű európai követelményeknek is eleget téve, önálló törvényt alkotott a közjegyzőkről. A törvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert jól működő közjegyzői hálózat épült ki az országban, a szigorú szakmai követelmények betartását és a kar önigazgatását a független Közjegyzői Kamara végzi - a módosítás egyébként ezt még tovább is erősíti -, és mindez biztosítja, hogy az odaforduló állampolgárok egyre színvonalasabb szolgáltatásokban részesülhetnek.

(Az ülés vezetését Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke veszi át.)

Az elmúlt években a hazai igazságszolgáltatási rendszer jelentős változásokon ment keresztül, átalakult a bírói kar, változásokon ment át az ügyvédi és az ügyészi testület, és az ebben a körben a rendszerváltás óta talán legrégebben megalkotott törvény alkalmazása során is felmerültek értelmezési problémák, így indokoltnak látszik a mostani módosítás, amely talán 70-80 helyen érinti a törvényt, és kisebb-nagyobb terjedelemben változtatja meg azok szabályait. Örvendetesnek és alapvető fontosságú dolognak tartjuk, hogy a közjegyzői kar bevonásával, a kamara véleményének figyelembevételével történt a törvényjavaslat előkészítése, így remélhetőleg a megszülető törvény élvezni fogja a szakmai támogatást is. Erre vonatkozóan próbáltam személyesen is meggyőződni, több közjegyzővel vettük fel a kapcsolatot, és legjobb tudomásunk szerint valóban a kar nagyobb részének véleményét tükrözi a törvényjavaslat.

Új szabályozás alá kerülnek a szakmai összeférhetetlenségi szabályok, amely szabályoknak a korábbihoz képest szélesebb és pontosabb megfogalmazása feltétlenül indokolt. Meglepő - és ezt a javaslat alkotmányügyi bizottsági vitáján és itt az ülésen is többen megfogalmazták -, hogy a törvényjavaslat előkészítői nem tekintik összeférhetetlennek a közjegyzői munkát az országgyűlési és az önkormányzati képviselői tevékenységgel. Ismétlésbe kell bocsátkoznom az előttem szólókhoz hasonlóan: a hatalmi ágak elválasztásának elvéből, a közjegyzőségnek a jogásztársadalomban elfoglalt helyéből és abból a körülményből, hogy a közjegyző jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez, számomra az következik, hogy ez a megoldás helytelen. A hatósági tevékenységre vonatkozó konkrét utalást éppen a mostani javaslat kívánja - egyébként szerintem helyesen - beépíteni a törvénybe, így a két ellentmondó megoldás még kevésbé érhető. Nekem meggyőződésem, hogy a közjegyzői tevékenység szünetelése nem ad ebben a tekintetben megoldást, de erről a kérdésről nyilván majd az alkotmányügyi bizottság ülésén és talán itt, a plenáris ülésen is többször és bővebben is fogunk majd vitatkozni.

Helyesnek tartom, hogy a közjegyzői felelősségbiztosítás alsó határa emelkedik, az azonban már kétséges, hogy ez az 5 millió forintos határ elegendőnek fog-e bizonyulni a mai magyar piacgazdaság körülményei között. Úgy tűnik, hogy ezt akár jelentős mértékben is meg lehetne haladni.

Ahogy a jogásztársadalom egyetlen rétegét, úgy a közjegyzői kart sem kerülte el az a negatív jelenség, hogy a kar bizonyos mértékig felhígult, és sajnos arra alkalmatlanok is vannak a pályán.

Fontos érdek, hogy mind a törvényi szabályozás útján, mind pedig a szakmai kamara tevékenysége során hatékonyabban lehessen kiszűrni e fontos hivatás gyakorlására alkalmatlanokat, és azokat el kell távolítani a pályáról. Bizony jó lenne más területeken is eredményesebb szűrést alkalmazni.

A független közjegyzői tevékenységgel és a célszerűség elvével jobban összeegyeztethetőnek tartom a közjegyzőjelöltekre és a közjegyzőhelyettesre vonatkozó új szabályozást a jelenleginél. Ésszerűbb, ha a jelölt a közjegyzővel és nem a kamarával áll munkaviszonyban, és jónak tartom az itt megfogalmazott részletszabályokat is. Ésszerűnek tartom a javaslat azon részét is, amely a közjegyzői irodát mint gazdálkodó egységet és a közjegyzői tevékenységet mint az igazságszolgáltatás részeként kifejtett tevékenységet a korábbinál pontosabban elkülöníti. Ennek megfelelően a közjegyzői iroda mint hivatali helyiség egy jogi fogalmat takar, ahol a közjegyző a személyes felelősségével tartozik az általa kifejtett tevékenységért, az iroda működtetése viszont egészen más jellegű, gazdálkodási tevékenység.

Fontosnak tartom azt is, hogy maga a törvény fogalmazza meg egyértelműen, hogy közjegyző közös irodát csak közjegyzővel tarthat fenn. A közjegyzői munka nem keveredhet más tevékenységgel, legyen az akár gazdasági vállalkozás jellegű, akár ügyvédi vagy más jogi munka. Azzal is egyetértek, hogy ugyanakkor ez a közjegyzői iroda csak az adott közjegyző székhelyén legyen lehetséges.

Új eleme a javaslatnak, hogy a közjegyző öt munkanapot meghaladó távolléte esetére a későbbiekben már nem a megyei bíróság elnöke, hanem a területi Közjegyzői Kamara elnöke rendel helyettest.

Tudom, hogy a közjegyzői kar részéről ez az egész ügyeleti rendszer már eddig is részben ellenszenvet váltott ki, és abban sem vagyok biztos, hogy az újraszabályozásnál elegendő pusztán ennyi változtatást tenni, mégis úgy gondolom, hogy szükséges az ügyeleti rendszer. Egy megyeszékhely nagyságú városban is mindössze néhány közjegyző működik, egyidejű távollétük esetén - márpedig a nyári szünetben ez igen gyakran előfordulhat - senki nem hitelesíthetne aláírásokat, okiratokat, aláírási címpéldányokat, és az időveszteség jelentős érdeksérelmet okozna az állampolgároknak és a vállalkozóknak egyaránt. Bizonyosan terhes ez a helyettesítési rendszer az érintetteknek, de feltétlenül szükséges. Talán a végrehajtási rendeletben a jelenleginél jobb szabályozást lehetne megfogalmazni, de én indokoltnak tartom a törvényi rögzítést.

A törvényjavaslat mintegy húsz szakaszban szabályozza újra a közjegyzői tevékenységre vonatkozó fegyelmi felelősség kérdését, amely úgy tűnik, élénk szakmai visszhangot váltott ki. A jelenleg hatályos szabályozás szerint fegyelmi vétséget követ el a közjegyző, aki e törvényben vagy más jogszabályban előírt hivatásbeli kötelességét vétkesen megszegi vagy elmulasztja, illetve akinek vétkes magatartása alkalmas a közjegyzői kar tekintélyének csorbítására. A tervezett változtatás csak néhány szó bővülést jelent, annyit, hogy az is fegyelmi vétséget követ el, akinek "vétkes magatartása a Magyar Közjegyzői Kamara iránymutatásába ütközik". Ez utóbbi iránymutatás kétségtelenül nem jogszabály - ahogyan erről már korábban mások is szóltak -, így aggályos lehet az egyébként szigorúan szankcionált fegyelmi vétségek meghatározására iránymutatást felhatalmazni, hiszen a fegyelmi vétség elkövetőit végső esetben a hivatása gyakorlásától is meg lehet fosztani.

Ha a törvény ezzel a megfogalmazással lépne hatályba, akkor a Közjegyzői Kamara egy burkolt jogszabály-alkotási hatáskört kapna, amely összeegyeztethetetlen a hatalmi ágak elválasztásának elvével. Kétségtelen, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának fontos feladatot kell betöltenie a kar fegyelmi ügyeinek értékelésében, ebben a feladatban más intézmény igazából nem helyettesítheti, de egy pontosabban megfogalmazott felhatalmazás talán jobban szolgálhatná a jogbiztonságot. Ezen aprónak tűnő, de nagyon súlyos következményekkel járó rendelkezés kivételével a fegyelmi vétségek körének és a fegyelmi eljárás rendjének újraszabályozása helyes döntés, mert a hatósági tevékenységet végző közjegyzői karból ki kell szűrni az arra alkalmatlanokat.

A közjegyzői karnak igazgatási szempontból a bírósági szervezeti rendszertől való elkülönülésének következetes végrehajtása magával kellett hogy hozza a közjegyzői irattárak új helyen történő elhelyezését és őrzését. A törvényjavaslat az irattár helyett a levéltár elnevezést alkalmazza, és azt az országos kamara mellett rendeli elhelyezni. Ez így helyes, de az őrzés feltételeit nagyon szigorúan kell ellenőrizni, mert rendkívüli társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az okiratok hosszú időn keresztül biztonságos helyen álljanak rendelkezésre a jogutódoknak és a levéltárosoknak egyaránt.

(10.10)

Már az előttem szólók közül is említést tettek néhányan arról - és a bizottsági vitában is megfogalmazódott -, hogy a törvényjavaslat illeszkedik az európai normákhoz, az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat ez elősegíti. Én azonban örömmel láttam volna, ha a törvényjavaslatban erre konkrét utalást is találunk, hiszen az 1994. évi I. törvény a kormányt ebben a tekintetben egyértelműen kötelezi. Azt hiszem, hogy elegendő lesz, ha majd a bizottsági ülésen a kormány tisztelt képviselője szóban vagy írásban ezt pótolja, és alkalmunk lesz ott ezt konkrétan is megvitatni és ellenőrizni.

Ezen kritikai észrevételek mellett - és én is szeretném hangsúlyozni azt, hogy még a továbbiakban is kívánunk további észrevételeket, esetleg kritikát megfogalmazni a javaslattal kapcsolatban -, gondolom, hogy egyes módosító indítványok kapcsán majd hosszas vita alakul ki, de bízom abban, hogy e vita előbbre viszi az ügyet, és egy még jobb, még megfelelőbb törvényjavaslat fog végül is elfogadásra találni a Házban.

A Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot egészében támogatja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 36 1999.03.05. 16:29  19-63

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés!

Igazán megtisztelő, hogy ennek a beszámolónak a vitáján a szakma legjelesebb képviselői is megtisztelték jelenlétükkel az Országgyűlés ülését. Az Országgyűlés nevében is tisztelettel köszönjük mindezt.

A Szabad Demokraták Szövetsége mind a legfőbb ügyész úr beszámolóját, mind pedig az ezzel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot színvonalas, a legfőbb ügyész úr korábbi tevékenységéhez képest is megszokott és igen alapos munkának tartja, és ezért elfogadásra javasolja. Az elmúlt vitában a hozzászólók jelentős része szinte óhatatlanul arra a kérdéscsoportra tért ki, amely - mindannyian tudjuk - évek óta zajlik mind az Országgyűlés falai, mind pedig a magyar közéletben. Az a vita, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete a jövőben hogyan nézzen ki. Úgy gondolom, hogy a mai napon nem elsősorban ezzel kell foglalkoznunk (Dr. Hende Csaba: Egyáltalán nem!), hanem elsősorban azzal az írott anyaggal és annak szóbeli kiegészítésével, amely J/10. számon fekszik előttünk, illetve amit a legfőbb ügyész úrtól hallhattunk.

A legfőbb ügyész úr szóbeli kiegészítője igen részletesen érintette azt a problémakört, amely ennek a beszámolónak a házszabályszerű megvitatásával kapcsolatos. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években azok a tapasztalatok, amelyeket szerezhettünk ezeknek a beszámolóknak a vitája során, egyértelműen abba az irányba hatottak, hogy mind az ügyészi tevékenység alkotmányos jelentősége, mind pedig maga a beszámoló jellege megkívánja azt, hogy ez a vita itt, a plenáris ülésen folyjon - természetesen bizottsági előkészítést követően.

A Szabad Demokraták Szövetsége részéről helyesnek tartjuk azt, hogy elsősorban az alkotmányügyi bizottság, az emberi jogi bizottság, de a későbbiek során esetleg bármely más bizottság a hatáskörébe vonja ezen beszámolók vitáját, és a bizottsági vitát követően maga a plenáris ülés is foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel.

Azt azonban már kissé szomorúan kell megjegyeznem, hogy itt a teremben - a vendégeket leszámítva - alig vagyunk valamivel többen, mint egy-egy bizottsági ülésen, de talán ez részben következik abból a szerintem nem túl jó tényből is, hogy az Országgyűlés egész héten ülésezett, és az ötödik napra a képviselők egy jelentős része nyilván más elfoglaltságot kellett hogy találjon magának, hiszen ha folyamatosan az Országgyűlés üléstermében tartózkodik, akkor egyetlen egyéni képviselő sem tudja úgy elvégezni a munkáját, ahogyan szeretné. Nagyon jó tehát, hogy a plenáris ülés előtt folyik ez a vita.

A beszámolóból is, de a szóbeli kiegészítésből is hallhattuk azt, hogy az elmúlt években a jogászi szakma más területeihez hasonlóan az ügyészség is igen jelentős átalakulásokon ment keresztül. Több törvény is komolyan, nagy terjedelemben érintette az ügyészi szervezeti és az ügyészi egyéb tevékenységet is. Csak egy példát említve: az általános törvényességi felügyeletet fölváltotta az ügyészi törvényességi felügyelet, amely jelentős érdemi változásokat hozott. Ennek ellenére nagyon megnyugtatónak tartom azt, hogy az ügyészi kar meg tudott felelni a kor kihívásainak, és színvonalasan látja el a feladatát a változások és az esetleges bizonytalanságok ellenére is. Nincsenek létszámgondok az ügyészségen, egyre inkább jellemző az, hogy kitűnő szakemberek választják az ügyészi hivatást, és ez a törvényesség szempontjából mindenképpen megnyugtató és örvendetes.

Természetesen úgy gondolom, hogy vannak javítanivalók ezen a téren is. Érdekes volt olvasni a tanulmánynak azt a részét, amelyben a legfőbb ügyész úr kitért arra, hogy az ügyészség tagjai közül kik milyen posztgraduális képzésben vesznek részt. Ez eddig számomra, ilyen módon összegezve, statisztikai adatokban rögzítve ismeretlen volt.

Ebből ismerhettem meg azt, hogy ha jól számoltam, jelenleg több tucat ügyész folytat posztgraduális tanulmányokat, ugyanakkor az 1169 fős ügyészi létszámhoz képest ezt egy kissé alacsony számnak gondolom. Hiszen ha jól néztem, három ügyész volt, aki részt vett vagy részt vesz például európai uniós szakjogászképzésben. Néhány évvel az uniós csatlakozást megelőzően, azt hiszem, ez a szám egy kicsit alacsonynak mondható. De biztosan fontos lenne például az is, hogy az ügyészi karban azok, akik közlekedési ügyekkel foglalkoznak, közlekedési szakjogászi képzettséggel rendelkezzenek. Nem tudom, hogy ezen belül milyen az arány és milyen a helyzet. Jó lenne, ha más területeken is minél több ügyész kolléga választaná azt az - úgymond - kötelezettséget, hogy továbbképzi önmagát, hiszen óriási változásokon megy keresztül a magyar hatályos joganyag, és azt hiszem, nagyon fontos, de természetesen nem könnyű ezzel lépést tartani.

Továbbhaladva a jelentésben, szeretnék néhány szót szólni a statisztikai adatokkal kapcsolatban, hiszen az egész alapvetően rengeteg statisztikai adatot tartalmaz. Ebből megismerhetjük azt is, hogy a bűncselekmények száma - mindannyian tudjuk - évről évre elég jelentősen emelkedik: '95-ben 502 036, '96-ban valamennyivel kevesebb, 466 050, '97-ben pedig már 514 403 bűncselekményt követtek el. Úgy gondolom - ahogyan elhangzott mások véleményéből is -, hogy ez egy olyan tendencia, amelyen mindenképpen csak mérsékelni lehet, de egyelőre bizonyosan nem tűnik valószínűnek, hogy meg lehet fordítani; jó lenne természetesen, de ez nem látszik valószínűnek.

Ha a statisztikai adatok mögé nézünk... - és erre a jelentés elég nagy terjedelemben tartalmaz kifejtéseket, és ez nagyon szerencsés dolog, mert igen érdekes dolgokat tapasztalhatunk. Azt hiszem, alapvetően mindannyian tudtuk, mégis így, leírva, konkrét adatokkal alátámasztva talán kevésbé ismertük; ez a jelentés 29. oldalán található egyébként. Taglalja, hogy több tízezer olyan bűncselekmény volt az 1997. évben - például 69 312 csalás bűncselekménye, ezek a vagyon elleni bűncselekmények a bűncselekmények döntő többségét alkotják -, ahol igazából egy-egy tettes sok-sok ezer sértett sérelmére követett el személyenként lebontva kisebb jelentőségű bűncselekményeket, pusztán néhány ezer forintnyi értéket érintő bűncselekményeket: például külföldi munkavállalással kapcsolatban, de ha jól emlékszem parkolási díjjal, reklámtevékenységgel és egyebekkel kapcsolatban.

Kétségtelen tény, és erre a legfőbb ügyész úr gondot fordított, hogy ezen álláspontját is kifejtse: az egységes rendőrségi-ügyészségi bűnügyi statisztika szabályainak alapulvételével másképpen nem lehet vizsgálni ezeket a bűncselekményeket, csak így, hogy ezeket önállóan, sértettenként, külön-külön bűncselekményként értékeljük, és ez igen nagy számban megnöveli a statisztikai adatokat. Holott mindannyian tudjuk, hogy egy-egy ilyen bűncselekmény kapcsán a bíróság a több ezer, több tízezer sértettet az eljárásba - legalábbis a bírói szakba - már nem vonja be, nem hallgat meg mindenkit tanúként, és az emberek igen jelentős része ezt nem úgy értékeli, hogy ez több tízezer bűncselekmény. Általában mindenkinek az igazságérzete jóval kisebb számúnak tekinti ezt.

Ez egy olyan ellentmondás, amely meggyőződésem szerint bizonyos mértékben adhat hamis képet is. Ha ezeket a bűncselekményeket másképpen csoportosítanánk, a bűncselekmények számának növekedése talán nem olyan mértékű lenne, mint ahogy az elsőre látszik.

Örvendetesnek tartom azt, hogy az elítélt vádlottak 86,9 százalékának ügye már elsőfokon jogerősen befejeződik, mert abba mindenki belenyugszik - az ügyész, a vádlott és a védő egyaránt -, így nem kerül sor másodfokú eljárásra. Ezt azért tartom fontosnak - sok más szempont mellett -, mert meggyőződésem, és ezek szerint talán ez az adat is bizonyíték erre, hogy szerintem visszatartó ereje igazából nem az ítéletek súlyosságának van, és nem az a legfontosabb, hogy büntetési tételeket emeljünk egyes bűncselekményeknél, hanem véleményem szerint két alapvető dolognak van igazán nagy jelentősége.

 

(12.00)

 

Az egyik az, hogy a büntetést ne kerülhesse el az elkövető - tehát a büntetés elkerülhetetlensége - és a gyors eljárás. Úgy gondolom, mind a két területen még bőven van mit javítani, de ha el tudjuk fogadni, hogy ennek igenis van jelentősége, akkor mindenképpen jó, hogy elsőfokon befejeződhet az eljárások döntő többsége - majd' 90 százaléka -, mert véleményem szerint ez mindenkinek az érdekét szolgálja, s ezt helyesnek is tartom.

Az anyag további részében nagyon sok más érdekes adatot és tényt találhatunk. Ezek közül most néhányat - kicsit más szempontból, mint ahogy ott rögzítésre került - szeretnék kiemelni, méghozzá olyanokat, amelyek nem feltétlenül tartoznak egymáshoz, csak bizonyos szempontból. Ezek azok az ügyek, amelyeknél az ügyészségnek, az ügyésznek az állampolgárok jogai védelme terén vagy monopolhelyzete, vagy - helyzetéből s a jog erejéből adódóan - meghatározó és kizárólagos szerepe van. Ezt azért teszem, mert úgy gondolom, ezeken a területeken az ügyészségnek tovább kellene növelnie a nyomozás és a bűnüldözés hatékonyságát. Találunk az anyagban erre utaló törekvéseket, s nyilvánvalóan az ügyészség egésze is úgy gondolja, hogy ezt erősíteni kellene, mégis szeretnék rá kitérni, mert nagyon fontosnak tartom.

Az egyik ilyen terület: a rendőrök által elkövetett bűncselekmények, azoknak is elsősorban az a része, amely a bántalmazás hivatalos eljárásban, a kényszervallatás, a jogellenes fogvatartás bűncselekményeket foglalja magába. Mindannyian tudjuk, hogy ez rendkívül nehezen megoldható probléma. Ezen a téren a felderítési és a váderedményességi arány talán az egyik legalacsonyabb szintű. Rendkívül nehéz bizonyítani ezeket a cselekményeket, s arra kitér a legfőbb ügyész úr is, hogy milyen bizonyítási nehézségek és egyebek vannak. Ez azonban nem lehet indok arra, hogy efölött szemet hunyjunk, és egyszerűen csak konstatáljuk ezt a tényt.

Meggyőződésem, annak érdekében is, hogy a rendőrség iránti bizalom a társadalomban folyamatosan erősödjön - amelyet érzek, fontosnak és jónak is tartok -, ennek az erősödésnek feltétlenül velejárója kell legyen, hogy ugyanakkor az ügyészségnek, amely ezen a téren abszolút monopolhelyzetben van - más nem képes arra, hogy ezeket a bűncselekményeket bármilyen módon felderítse és üldözze -, igen-igen súlyos feladatai vannak. Örömmel venném, ha azon kívül, hogy a törekvés megmutatkozik, valamilyen egyéb konkrét intézkedést lehetne tenni ezen a téren.

Hasonlóan fontosnak tartom - nem fontossági sorrendben haladok - például a jogszabálysértő cégbejegyzések elleni keresetindítási, illetve a fantomcégek kiszűrésére vonatkozó eljárásokat; 485 ilyen eljárásról számolt be a legfőbb ügyész úr - nagyon fontosnak és jónak tartom. Úgy gondolom, kétségtelen tény, hogy ezen a téren a probléma korábban, 1997-re még inkább igaz volt, alapvetően Budapesten, s óriási nagy számban érkeztek a cégbírósághoz iratok. S bizony ez lehetőséget nyújtott arra, hogy a fantomcégek és a törvénysértő cégek bejegyzésére is sor kerüljön.

Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a fővárosi cégbírósági eljárásban azóta mind jogszabályi, mind pedig gyakorlati téren óriási változás történt. Ez a helyzet remélhetőleg gyökeresen megváltozott - mondhatom talán már múlt időben - az elmúlt időben. Bizonyosan jelentős számban csökken az ilyen jellegű cégek száma a törvényi háttér megváltozásának és a Fővárosi Cégbíróságon végrehajtott reformnak köszönhetően is, de úgy gondolom, hogy ettől a feladattól eltekinteni még nem szabad. A gazdaság biztonságára rendkívüli veszélyt jelentenek azok a cégek, amelyek törvénytelen módon működnek és a fantomcégek, amelyek pillanatok alatt el tudnak tűnni a hatóságok és a partnerek szeme elől.

Egy harmadik ilyen terület: a jogerős közigazgatási határozatok elleni óvással kapcsolatos eljárások - 2947-ről tesz említést a legfőbb ügyész úr. Úgy gondolom, itt is - a jogszabályi helyzetből adódóan - nagyon fontos szerepe van az ügyészségnek. Mindannyian tudjuk, hogy a hatalom legkülönbözőbb területein a hivatali packázás az állampolgárokkal szemben sajnos nem ismeretlen fogalom Magyarországon. Ezt a hivatali packázást talán egy ügyészi fellépés is hatékonyan csökkenteni tudná; természetesen nem kizárólag az ügyészi fellépés, mert ezen a téren másoknak is vannak lehetőségei s természetesen kötelezettségei is.

Egy negyedik ilyen terület a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete. Mindannyian jól emlékszünk arra az 1996-os jelentésre, amelyet a kínzás és az embertelen, megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt ellenőrző bizottság tett Magyarországon, s annak idején az alkotmányügyi bizottság is részletesen vizsgálta ezt az anyagot. Természetesen azóta is készülnek ilyen vizsgálatok és jelentések. Úgy gondolom, az abban tett súlyos megállapításokkal kapcsolatban igen-igen bokros teendői akadnak egyrészt a magyar törvényhozásnak is, hiszen az előzetes letartóztatás és az azt követő, jogerősen letöltendő szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatban bizonyosan az objektív körülményeken is változtatni kell, hogy hol lehessen az előzetesen letartóztatottakat fogva tartani, milyen börtön- és fogvatartási körülmények legyenek Magyarországon. De ezen fogvatartási körülmények konkrét végrehajtását a Legfőbb Ügyészségnek, s természetesen az ügyészségeknek bizonyosan nagyon fontos intenzíven ellenőriznie.

Végezetül egyetlenegy dolgot szeretnék - kicsit inkább kérdésként - megfogalmazni: számomra az anyagból, amelyet - még egyszer szeretném hangsúlyozni - nagyon színvonalasnak, nagyon alapos munkának tartunk, nem derült ki egyértelműen, hogy a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükségesnek tartja-e az ügyészi szakma a szervezet átalakítását. Vannak erre óvatos utalások. Természetesen a legfőbb ügyész úr az anyag elkészítésekor jól láthatóan törekedett arra, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilatkozást ne tegyen, s nyilvánvalóan mindannyian tudjuk, hogy erre a parlamenti ülésteremben tanúsított magatartásakor és máskor is mindig törekedett. Ezt teljesen elfogadhatónak, sőt rendkívül dicséretesnek tartom, mégis szívesen hallanám a szakma véleményét arról, hogy szakmai szempontból ezt hogyan gondolja az ügyészi kar.

Mindezek után még egyszer szeretném kijelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja mind a beszámoló elfogadását, mind pedig az országgyűlési határozati javaslatot, és erre kérem a többi frakciót is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 54 1999.03.05. 2:10  19-63

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az első beszédemben elmulasztottam röviden reagálni arra, amit Tímár György képviselő úr az előterjesztést követően nem sokkal elmondott, nem mintha tisztem lenne, hogy megvédjem az ügyészi testületet, és egyébként érdemében teljes mértékben egyetértek azzal, amit Tímár György képviselő úr elmondott. Azzal nem értek egyet, hogy ezt itt és most mondta el, mert meggyőződésem szerint az, hogy az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon ilyen nagyságrendekben szerepel - utána megnéztem az anyagot: az én számításaim szerint a 9055 előzetes letartóztatásra tett ügyészi indítványhoz képest 8521 esetben, azaz 94,1 százalékban helyt adott ennek a bíróság -, az nem az ügyészség problémája, hanem egy egészen más problémakör.

Maximálisan egyetértek azzal, az én személyes meggyőződésem is szerint túlzott arányú az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy ez nem az ügyészség problémája, hiszen az ügyészség a vádat képviseli, és ebben a tekintetben teljesen érthető az álláspont, amely alapján ők az előzetes letartóztatást indítványozzák. Azzal nem értek egyet, hogy nem biztos, hogy kellő hatékonyságú az ügyvédi fellépés ezekben az ügyekben.

Tehát úgy gondolom, ezen a téren bizony-bizony van mit javítania az ügyvédi szakmának is a tevékenységében; egyébként is a nyomozati eljárásban való részvétel kapcsán bőven van mit javítania: az ügyvédi kar jelenléte nem olyan mértékű, mint amilyen mértékű elvárható lenne. Ha ez megtörténne, akkor talán az előzetes letartóztatások száma is csökkenhetne; illetve természetesen ez egy bírói mérlegelésbe tartozó kérdéskör. Illetve, amivel megint csak egyet tudnék érteni, hogy ezen a téren talán érdemes lenne elgondolkozni, hogy jogszabályi változtatásokra nem lenne-e szükség.

Úgy gondolom, érdemben igaza volt a képviselő úrnak, ugyanakkor címezni talán nem az ügyészi karnak kellett volna ezt a kritikai észrevételt.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 111 1999.03.22. 9:35  106-118

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Igazán sajnálom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán is immáron többedszer bebizonyosodik az, hogy érdemi vitára igazában a parlamentben nem lesz lehetőség, hiszen egyrészt egy rendkívül rövid, alig hétperces miniszteri expozét követően a kormánypárti felszólalók döntő többsége azt a módszert választotta, hogy a törvény egyes fejezeteit egymás között felosztva igazából a törvényjavaslatot ismertetik, és az ott rögzítetteket fejtik kis, nem pedig az történik, aminek véleményünk szerint a parlamentben a plenáris és a bizottsági vitán is történni kellene: érdemi vitának kellene folynia, érveknek és ellenérveknek kellene elhangoznia.

Mi számos ellenérvet megfogalmaztunk a törvényjavaslattal kapcsolatban, eddig még igazából erre válaszokat nem kaptunk. Most részben megismétlem ezeket az ellenérveket, és esetleg megpróbálok még néhányat hozzátenni.

A törvényjavaslat egészével kapcsolatban ismét fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy meggyőződésünk szerint a kormány egy igen komoly lehetőséget mulaszt el azzal, hogy a ma már nagyon elavult 1968. évi szabálysértési törvény helyett nem egy szemléletében teljesen megújult törvényjavaslatot hozott a Ház elé, hanem úgy tűnik, hogy számos tisztázatlan probléma mellett alapvetően szemléletében egy ugyanolyan jellegű törvényjavaslatot tett a Ház elé. Ennek a törvényjavaslatnak az egész szelleme az 1968. évi törvényjavaslat szellemét tükrözi.

Meggyőződésünk szerint nem járható út az, hogy mind a mai napig tisztázatlan, hogy milyen jogforrásokban kerülnek majd szabálysértési tényállások meghatározásra. Nem járható út az, hogy a büntetőjogias vagy közigazgatási jogi jellegű kérdést a törvényjavaslattal kapcsolatban alapvetően nem sikerült tisztázni, és nincsen igazából megfelelő, kidolgozott eljárási rend sem.

Már korábban is megfogalmaztuk, és most is szeretném azt kihangsúlyozni, hogy az egyik legnagyobb problémának azt tartjuk, ami igazából egy parttalan felhatalmazással, méghozzá a törvényjavaslat 165. §-ában megfogalmazott felhatalmazással kormányrendelet megalkotására vonatkozóan ad lehetőséget.

A vitában elhangzott kérésünknek megfelelően a kormány részéről megkaptuk azt a kormányrendelet-tervezetet, amely az "Egyes szabálysértésekről" elnevezést viseli. Ebben, ha jól számoltam, összesen 156 szabálysértési tényállást fogalmaz meg a rendelet, és majd valamikor, ha igaz, akkor a törvénnyel egy időben fog hatályba lépni, de addig természetesen még nagyon sok tekintetben változhat. Úgy gondoljuk, abban az esetben, ha olyan szabálysértési tényállás mellett, amely szerint a pénzbírság meg nem fizetése esetén alapvetően elzárásra lehet átváltoztatni, márpedig a 17. § (1) bekezdése szerint ez egy generális szabály, a szabálysértési tényállások döntő többségét, néhány kivételtől eltekintve - erről már hallottunk néhány szó az imént - át lehet alakítani elzárássá. Meggyőződésünk szerint alkotmányossági, garanciális szempontból teljességgel elfogadhatatlan, hogy ez a 165. § ilyen jellegű, közelebbről meg nem határozható és igazából egy teljességgel körülhatárolhatatlan, parttalan felhatalmazást ad.

Ha jól tudom, jelenleg körülbelül 230 szabálysértési tényállást ismerünk. Ezek különböző szintű jogforrásokban kerülnek elhelyezésre. 24 különös részi tényállást maga a törvényjavaslat is tartalmaz. Én ezeket átnézve igazából nem értettem, hogy melyek azok, amelyek ebbe a törvényjavaslatba kellett hogy kerüljenek és melyek azok, amelyek a kormányrendeletbe fognak kerülni, és melyek lesznek azok, amelyek önkormányzati rendeletbe kerülnek. Nem látszik egy világos elv, hogy mi az, amely miatt adott tényállások a törvénybe, mások pedig alacsonyabb szintű jogszabályba kerülnek. Igaz ugyan, hogy tartalmaz egy olyan megfogalmazást az indokolás, hogy a súlyosabbak kerülnek a törvényjavaslatba, ez azonban - meggyőződésem szerint - igazából nem bizonyítható.

A másik komoly problémának tekintjük a törvényjavaslatnak azt a szemléletét, amelyről Hack Péter képviselőtársam is beszélt már korábban, hogy ez a törvény nem lesz polgárbarát törvény. Nem lesz polgárbarát törvény sok-sok szempont mellett azért sem, mert - meggyőződésünk szerint - teljességgel hiányoznak a korszerű szankciók a törvényjavaslatból. A törvény büntetéseket és intézkedéseket ismer, a büntetések közül kettőt, az elzárást és a pénzbírságot, az intézkedések közül a járművezetéstől eltiltást, az elkobzást, kiutasítást és figyelmeztetést. Teljességgel hiányoznak azok a ma már világszerte elterjedőben lévő modern tényállások, illetve szankciórendszer, amely az okozott kár helyreállítására való kötelezésben nyilvánul meg, és valamilyen módon valamiféle kártalanítást a sértett számára is lehetővé tesz. Ezek a büntetési, intézkedési nemek semmilyen ilyen jellegű célt nem szolgálnak, és meggyőződésünk, ha egy új kódexet fogalmazunk meg, ha egy teljesen új törvényt alkotunk, akkor ebben a szituációban ezen mindenképpen érdemes lett volna elgondolkozni.

Néhány garanciális szempontra szeretnék még kitérni. Nem fogalmazza meg a törvény az általános rendelkezések között az ártatlanság vélelmét és a vélelemhez való jog elvét - mint alapvetően alkotmányossági, garanciális szempontból ilyen jelentős kitételeket.

(20.30)

Ezeket elvétve a törvény bizonyos helyein elnagyolt megfogalmazásban megtalálhatjuk, de hogy a törvény szellemét nem hatja át az a szemlélet, amely ezt a két elvet egy alapvetően fontos elvnek tekinti, arra jó példa az is, amit például Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr nem sokkal ezelőtt elmondott: az "elkövető" szóhasználat következetes alkalmazása a törvényjavaslatban. Mindannyiunk számára világos és egyértelmű, hogy a magyar nyelv egyszerű értelmezési szabályai szerint nem felel meg az ártatlanság vélelmének az, hogy elkövetőnek lehessen titulálni azt, akit szabálysértési eljárás alá vonnak. Ha a büntetőeljárási hasonló jellegű kategóriákat vizsgáljuk, akkor akár a gyanúsított, akár a vádlott, akár a terhelt, bármelyik kifejezés sokkal pontosabban határolja be azt, hogy az eljárás mely szakaszáról van szó, és sokkal inkább kifejezésre juttatja azt, hogy az ártatlanság vélelme milyen jelentős dolog.

További problémának tartjuk például azt is, hogy az előállítás és az őrizet kérdése megint csak rendkívül elnagyoltan került megfogalmazásra. A 76. § (4) bekezdése szerint ha az előállítás célja nem valósult meg, akkor az előállítás időtartamát meg lehet hosszabbítani, sőt az őrizetet, és az őrizettel együtt összesen a büntetőeljáráshoz hasonlóan 72 óráig tarthat. Úgy gondolom, hogy ezt egy szabálysértési eljárásban nem lehet tartani. Nem lehet tartani már csak azért sem, mert például nincsenek tisztázva azok az eljárási szabályok, amelyek az eljárás ügyészi felügyeletére vonatkoznak. Van ugyan egy egyetlen bekezdéses utalás a törvényjavaslatban arra vonatkozóan, hogy mind a határozatokat, mind pedig az eljárás menetét ügyészi felügyelet mellett kell lefolytatni, de a személyi szabadságot 72 órányi időtartamra korlátozó, korlátozni megengedő törvényjavaslatban meggyőződésem szerint sokkal pontosabban kellene rögzíteni azt, hogy ennek az őrizetnek milyen feltételei vannak, hiszen a büntetőeljárásban ez sokkal világosabban és egyértelműbben kerül megfogalmazásra.

Itt jön elő az a probléma, amelyre már az elején is utaltam. Meggyőződésünk szerint ezek az eljárási szabályok így nem megfelelőek, és nem alkalmasak arra, hogy a törvény célját megfelelőképpen szolgálják. A törvényjavaslathoz több módosító indítványt is elő fogunk terjeszteni. Sajnálom, hogy egyelőre a kormányzat nem mutat jelet arra, hogy bármilyen ellenzéki javaslattal kapcsolatban érdemben szeretne vitába szállni, esetleg valamely javaslatunkkal kapcsolatban hajlandó lenne a véleményét megváltoztatni. Amíg ez a helyzet így áll fenn, addig a törvényjavaslatot sajnos támogatni nem tudjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 152 1999.03.24. 15:35  143-155

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, hogy amikor alapvetően szakmai kérdésekkel foglalkozó törvényjavaslat kerül a Ház elé, akkor viszonylag gyér az érdeklődés.

A most előttünk fekvő T/844. számú törvényjavaslat, amely az igazságügyi szakértői kamaráról szól, illetve az azt szabályozó törvény módosításáról, látszólag ilyen javaslat. A hozzászólók döntő többsége alapvetően utalt arra, hogy a törvényjavaslat is technikai jellegű módosításokat tartalmaz. Úgy gondolom azonban, mégis fontos, hogy érdemben és kellő részletességgel tárgyaljunk a javaslatról, például már csak azért is, mert az előttem szóló Pokol Béla képviselő úr elkezdett egy olyan fejtegetést, amely az egész kamarai rendszer jövőbeli sorsáról szólt. Mindannyian olvassuk az újságban azokat a fejleményeket, amelyek a kormányzati álláspont esetleges megváltoztatását jelenthetik, s az egész kamarai rendszer újragondolását.

Azt hiszem, ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán ezt a vitát nyilván nem lehet lefolytatni, mégis úgy gondolom, rendkívüli jelentőségű, hogyan fog eldőlni ez a kérdés, és milyen irányba fog ez az ügy továbbfejlődni.

(19.10)

A Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk fekvő törvényjavaslatot alapjaiban elfogadhatónak tartja. Mi támogatni fogjuk. Én is úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat igazából szervezeti kérdéseket tartalmaz; bízunk abban, hogy ez kellő szakmai vita után került megfogalmazásra, és ez az új változat, a törvény módosított változata majd alkalmas lesz arra, hogy a szakértők a szervezeteiket, a kamarai szervezeteiket megfelelően tudják működtetni.

Az igazságügyi szakértők tevékenysége hihetetlenül fontos a bírósági eljárások során. Legyen az bármelyik eljárás, amelyik eljárásban a bíróság szakértőt vesz igénybe - vagy esetleg már a büntetőeljárás során, akár jóval korábban, a nyomozati szakban is sok esetben, meg merem kockáztatni talán azt is, hogy az esetek igen jelentős részében -, meghatározó jelentőségű az ügy kimenetele szempontjából, sokszor eldől az ügy azon, hogy milyen szakértői vélemény születik. Éppen ezért azt gondolom, hogy garanciális szempontból nagyon fontos, hogy az igazságügyi szakértők bármilyen formában is tevékenykedjenek, a munkájukat megfelelő színvonalon, megfelelő szakértelemmel, megfelelő végzettséggel és pártatlanul végezzék.

Ezt nem lehet kellőképpen kihangsúlyozni, és minden olyan lépés, amely a törvénymódosítás kapcsán ebbe az irányba viszi el ezt az egész ügyet, meggyőződésem szerint feltétlenül támogatandó és fontos, hogy ha lehet, akkor ezen a téren is javuljon a törvény.

Hallhattuk az előterjesztésből, hogy körülbelül 4500 szakértő dolgozik ma Magyarországon. Ennek meglehetősen érdekes a szervezeti megoszlása. Igen kis létszámban vannak azok, akik szakértői intézetekben, igazságügyi orvostani intézetekben, a BM alkalmazásában tevékenykednek. A döntő többségük valamilyen kiegészítő tevékenységként végzi a munkáját. Úgy gondolom, hogy ezért is nagyon fontos, hogy ezek a kamarák a feladataik ellátását megfelelő szervezettséggel, megfelelő színvonalon végezhessék.

Rátérve néhány olyan technikai kérdésre, amelyet egyébként már az előttem szólók közül többen is felvetettek - nem biztos, hogy ezen a téren én is mást tudok mondani, mint az előttem szóló -, szeretnék utalni egy-két olyan problémára, amely meggyőződésem szerint baj lenne, ha így maradna a törvényben.

Az 1. § 1. pontja rögtön azt rögzíti, hogy a kamara ellenőrizheti a szakértő szakmai tevékenységét. Ennek során bekérheti a szakértő nyilvántartását. Ez véleményem szerint félreérthető megfogalmazás. Nagyon nem mindegy, hogy mi az, amit ellenőrizhet a kamara. Azt el tudom fogadni - és erről szólt Csákabonyi Balázs képviselő úr is, de mások is -, hogy szükség van ilyen ellenőrzésre, hiszen a kamarának ez részben jelentős feladata. Kell ez az ellenőrzés, de meggyőződésem szerint ehhez képest, ahogyan itt megfogalmazásra kerül, pontosabban és egyértelműbben kell megfogalmazni. Mely elemét ellenőrzi a szakértői munkának a kamara? A pártatlanságát? Azt esetleg ellenőrizheti.

Ha már azt az oldalát ellenőrzi a szakmai kamara, hogy milyen jellegű szakmai véleményt fejt ki a szakértő, az már nagyon-nagyon problematikus lenne, hiszen mindannyian tudjuk, akik láttunk már valaha szakértői véleményt, hogy ha egy ügyben két szakértő nyilvánít véleményt valamilyen oknál fogva, azok nagyon ritkán esnek egybe. Ez nyilvánvalóan következik abból, hogy a különböző szaktudományok terén adott tényekből szakemberek más-más következtetésre jutnak.

De ahogyan a jogi szakmában a bírói mérlegelés szabadsága egyértelmű, az ügyvédi tevékenységben az ügyvédi jogi, szakmai meggyőződés szabadsága egyértelmű, úgy nyilvánvalóan a szakértői tevékenységben is egyértelmű az, hogy ha valaki valamilyen szakmai meggyőződésre jut, azt tiszteletben kell tartani. Hogy milyen eljárás során, hogy az iratokat hogyan kezeli, hogy például - egy más vetületét hadd vessem föl ennek a kérdésnek - az adatvédelmet hogyan őrzi meg, az már bizony ellenőrizhető dolog, és nagyon fontos dolog.

Kérdés azonban, hogy az adatvédelem szempontjából mi az, amit megismerhet a kamara. Meggyőződésem szerint személyes adatot a kamara - ahogyan az egyébként, mondjuk, az ügyvédi kamarai tagsággal kapcsolatban is fennáll - nem ismerhet meg. A szakértőnek tehát, ha az adatvédelmi törvény szabályait tiszteletben kívánja tartani - márpedig ez kötelessége -, akkor bizony jól meg kell fontolnia, hogy egy ilyen szakmai ellenőrzés során milyen adatokat szolgáltat ki. Ha az illető ügyfél személyének azonosítására alkalmas adatokat szolgáltat ki, az már bizony nagyon aggályos dolog lehet. Azt hiszem, hogy lehet ezen a téren megfelelő megoldást találni, de úgy gondolom, indokolt, hogy a törvényjavaslatban egy ilyen módosítás megszülethessen.

A 2. § (2) bekezdése szerint akit az Igazságügyi Szakértői Kamarából kizártak, a kizárást kimondó határozat jogerőre emelkedésétől számított öt évig a kizárás hatálya alatt áll. Ez egy rendben lévő dolog, világos a megfogalmazás, a gyakorlatban azonban ezzel kapcsolatban is adódnak problémák. A bírósági eljárások során, de a büntetőeljárásban a nyomozó hatóság eljárása során is a névjegyzékből választ ki szakértőket az adott hatóság vagy bíróság, és a névjegyzék alapján rendeli ki. A törvény semmilyen rendelkezést nem tartalmaz arról, hogy a kamarából történő kizárásnak a névjegyzékből történő törlést is magával kell hoznia, és bizony konkrét esetet tudnék arra mondani, hogy milyen problémához vezetett az, hogy az illető szakértőt kizárták a szakmai kamarából. A névjegyzékből történő törlése elmaradt, és minden további nélkül végezhetett szakértői tevékenységet, ha nem is feltétlenül a hatóság kirendelése alapján, de magánmegbízás alapján mint igazságügyi szakértő, szakértői tevékenységet fejtett ki. Meggyőződésem szerint ezt a két rendelkezést összhangba kell hozni, a névjegyzékből történő törlést is meg kell oldani valamilyen módon.

A 3. § (1) bekezdése szerint megszűnik a szakértő kamarai tagsága, ha a kamarai tagdíjat nem fizeti meg. Erről is szóltak már előttem mások. Ez rendben van, de az nem egyértelmű, hogy milyen határidővel és hogyan: felszólítás mellett vagy a törvény erejénél fogva? Bármelyik megoldás lehet jó véleményem szerint, több helyes megoldás születhet, de ez így félreérthető, nem kellően precíz, és úgy gondolom, hogy ezen mindenképpen változtatni kell majd.

A 19. § (1) bekezdése szerint: etikai vétség alapos gyanúja esetén a területi elnökség s a többi eljárást folytat le. Meggyőződésem szerint nem helyénvaló, hogy az alapos gyanú ebben a törvényben ilyen formában szerepel. Az alapos gyanú büntetőjogi kategória, büntetőeljárásban alkalmazzák. Ott ez megfelelő módon kifejtett, szakmailag jól, ennél legalábbis mindenképpen jobban értelmezhető fogalom, és anélkül, hogy ennek bármilyen kifejtése bárhol megjelenjen, egy az egyben beépíteni a törvénybe és alapos gyanúként aposztrofálni valamit, meggyőződésem szerint megint csak nem igazán helyes dolog.

Hozzászólásom végén én is egy elvi kérdést szeretnék még fölvetni, és meg kell hogy mondjam őszintén, úgy gondolom, hogy az előzőekben elhangzottakhoz képest - mármint ahhoz képest, amit elmondtam - ez mindenképpen sokkal nagyobb súlyú. Az előzőeket inkább technikai jellegű észrevételeknek gondolom, és bizonyos vagyok benne, hogy ebben egyet is fog érteni a minisztérium a parlamenti frakciók többségével, hiszen azt hiszem - ahogy elhangzott itt többek hozzászólásából -, erről egyformán gondolkozunk.

Van azonban egy másik dolog, amellyel kapcsolatban fontosnak tartok néhány gondolatot elmondani. Hallhattuk, hogy az igazságügyi szakértői kar milyen szervezeti formában működik, és én most hallottam erről először számszerű adatokat; az általános indoklás csak részben tartalmaz idevonatkozó adatokat. Ha jól jegyeztem föl, akkor szakértői intézetekben 106-an dolgoznak, és BM-alkalmazottként, valamint orvostani intézetekben 150-en dolgoznak szakértőként. A döntő többség - tehát több mint 4 ezer fő - más jellegű tevékenységként végzi ezt a szakértői tevékenységet.

Meggyőződésem azonban, hogy egy olyan rendelkezés, amely például a törvény 2. §-ának (1) bekezdésében van, amely szerint "azt a szakértőt, akit az igazságügy-miniszter a névjegyzékbe felvett - a (2) bekezdésben szabályozott kivétellel -, az Igazságügyi Minisztérium értesítése alapján fel kell venni a szakértő lakóhelye szerint illetékes területi kamarába.

A (2) bekezdés szerint nem kell értesíteni a kamarát a szakértőnek a névjegyzékbe való felvételéről, ha a szakértői tevékenységét kizárólag közalkalmazotti jogviszony alapján, szakértői intézményben, illetőleg a rendőrség állományába tartozó szakértőként végzi, és más szakmai kamarának tagja. Úgy gondolom, hogy ilyen jellegű kivételt nem szabad tenni. Ez sem alkotmányossági, sem garanciális szempontból nem vezethet jóra.

 

(19.20)

Úgy gondolom, hogy ha komolyan vesszük, hogy ennek az egész kamarai rendszernek, ennek a köztestületnek igenis nagy jelentősége, súlya van, hiszen etikai eljárásokat folytathatnak le, szakmai előírásokat fogalmazhatnak meg, az etikai és a fegyelmi eljárás következményeként a névjegyzékből töröltethetnek szakértőt, akkor nem tehetünk kivételt egy meglehetősen szűk szakértői réteggel, hogy a szakértői kamarai tagság alól őket felmentsük, még akkor sem, ha más szakmai kamarának tagjai, hiszen egyébként a civilként másodállásban vagy mellékfoglalkozásban dolgozó szakértőknek is egy igen jelentős része tagja más szakmai kamarának. Én tehát úgy hiszem, hogy ilyen kivételt nem tehetünk.

Másrészt úgy gondolom, az is egy rendkívül aggályos dolog, hogy szakértőként hatóság tagja eljárhat-e. Maga a törvény is a rendőrség állományába tartozó szakértőket emeli ki, és itt hadd utaljak arra, hogy a büntetőeljárási törvény 35. §-ának (1) bekezdése szerint "a büntetőügyben a hatóság tagjaként nem járhat el - többek között - akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható". A szakértő kizárására vonatkozóan a 71. § megismétli ugyanezt a megfogalmazást, azaz: akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható, annak a szakértői tevékenysége kizárt.

Én ezt rendkívül aggályosnak tartom, és erre vonatkozóan, miután ezt a szakaszt a törvényjavaslat, a módosító javaslat megnyitotta, én módosító indítványt is előterjesztettem. Én ezt rendkívül aggályosnak tartom, mert alkotmányossági szempontból, úgy hiszem, tarthatatlan az, hogy a rendőrség állományában dolgozók szakértőként járjanak el. Az, aki a rendőrség állományába tartozik, köteles a rendőri utasításokat, felettesei utasításait végrehajtani, még szabálysértés elkövetése esetén is, csak nagyon meghatározott, nagyon szűk körben tagadhatja meg az utasítás végrehajtását, és teljesen egyértelmű, hogy tőle nem várható el megfelelő szakértői vélemény. Azt hiszem, hogy miután - itt hallva a számadatokat - csak néhány tucat szakértőről van szó, semmiféle szakmai, működésbeli problémát ez nem eredményezne; ezeket a szakértőket vagy a rendőrség állományából kell kivonni, vagy pedig a szakértői tevékenységüket kell megszüntetni.

Egyébként én úgy hiszem, más hatóság tagjaként sem lehetne eljárni szakértőként. Hadd hívjam fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy eljutott hozzánk egy olyan információ, amely szerint most, az elmúlt hetekben büntetőeljárásokban, olyan gazdasági bűncselekményeknél, ahol alkalmanként könyvvizsgálókat, könyvszakértőket szoktak szakértőként kirendelni, független szakértők helyett sorozatosan az APEH szakértőit, az APEH munkatársait rendelik ki szakértőként. Az APEH-nek meggyőződésem szerint egészen más a feladata, mint hogy szakértői véleményeket fogalmazzanak meg a munkatársai, és ezt ugyanúgy aggályosnak tartom, mint azt, hogy a rendőrség alkalmazottjaként vagy ottani fegyveres szerv tagjaként állományban lévő orvos vagy bármilyen más szakértő szakértői tevékenységet végezzen.

Ez persze a most előttünk fekvő 844. számú törvényjavaslatban nem is szerepel, de miután ezt a szakaszt megnyitottuk, úgy gondoltam, ehhez a kérdéshez visszatérhetünk, mert néhány évvel ezelőtt, a törvény megfogalmazásakor, 1995-ben ez a vita részben már lezajlott. Én ezt nagyon fontosnak tartom, és bízom abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium belátja, hogy ez a helyzet tarthatatlan, és valamilyen megoldást - talán esetleg az általam előterjesztett módosító javaslat útján - lehet majd találni rá.

Mindemellett a törvényjavaslatot mi elfogadhatónak tartjuk. Szívesen vennénk, ha ezeket a technikai módosításokat az Igazságügyi Minisztérium is elfogadná, és örömmel venném azt is, ha az imént elmondott érdemi kifogásomat is elfogadná a minisztérium.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 123 1999.06.14. 11:59  110-132

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy elsőként kevésbé az ügy érdeméhez, konkrétan a beszámolóhoz tartozó megjegyzést tegyek.

Egyrészt úgy gondolom, hogy már-már botrányosnak tekinthető az, hogy a parlament egy ilyen fontos javaslatot, fontos jelentést tárgyal, és a jelentésben leginkább érintett minisztérium - a Belügyminisztérium - semmilyen szinten nem képviselteti magát. Elég, hogyha csak arra a két területre utalok, amely a Belügyminisztérium felügyelete és irányítása alatt áll: egyrészt az önkormányzatok, másrészt pedig a rendőrség. (Dr. Hende Csaba közbeszól.) Ez ebben a tekintetben így elfogadhatatlan. Természetesen nem vonatkozik a megjegyzés a kormány más képviselőjére, aki érdemben és hosszan fejtette ki a véleményét a jelentéssel kapcsolatban.

A Magyar Országgyűlés e jelentés megvitatásával elkezdi azon jelentések tárgyalását, amelyek sorra egymás után következnek. Még nem tudjuk egészen pontosan, hogy a jövő héten, vagy esetleg elhúzódik, és majd csak az ősz során kerül megtárgyalásra a többi országgyűlési biztos beszámolója. Ennek kapcsán is kénytelen vagyok megtenni azt a megjegyzést, amelyre egyébként a bizottsági előadó, Hargitai János úr is kitért, hogy a bizottsági vita során szintén nem feltétlenül és nem elsősorban a jelentések - illetve jelen esetben a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolója - volt a téma, hanem magának az ombudsmani intézménynek a jövője és léte.

Ez a vita hasonló módon zajlott le az alkotmányügyi bizottságban is, és ott is elmondtuk - és itt is fontosnak tartom megjegyezni -, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a jogállamiság egyik pillérének tekinti az ombudsmani intézményt. Meggyőződésünk, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek, a bizottságoknak és magának az Országgyűlés intézményének elsődlegesen az a feladata és célja, hogy ezt az intézményt védje, továbbfejlessze, hiszen a saját intézményünkről van szó, az állampolgári jogoknak az Országgyűlés általi védelméről valamelyest.

Ebben a tekintetben elfogadhatatlan, hogy kompetens politikai tényezők - immáron rendszeresen - elviekben megkérdőjelezik az ombudsmani intézmény létjogosultságát azok után, hogy a magyar jogállamiság alapjait néhány évvel ezelőtt ebben a tekintetben is megteremtettük. Úgy gondolom, hogy indokolt lenne, hogy a kormányzat és más meghatározó politikai tényezők elhatárolódjanak az ilyen jellegű bírálatoktól, mert amíg ez a bizonytalanság fennáll, addig nagyon nehéz érdemi vitát folytatni.

Örülök annak, hogy a bizottsági beszámolókból és itt a plénumon is kiderült, hogy alapvetően magával a beszámolóval igyekezett foglalkozni mindenki. Az előrehaladott időre tekintettel nem szeretnék kitérni azokra a részletekre, amelyekre már néhányan kitértek. Egyrészt a biztos úr is kiemelte a beszámolójának két részletét, másrészt pedig az Igazságügyi Minisztérium képviselője is foglalkozott ezekkel a témákkal. Egyik-másikra én is visszatérnék, de néhányat immáron nem kívánok érinteni, hiszen a beszámolókból, illetve a hozzászólásokból az derült ki, hogy a parlamenti pártok között e beszámolókkal, teljes elfogadásukkal kapcsolatban teljes egyetértés van. Természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége is egyetért a beszámolóban foglaltakkal, és támogatja mind a beszámolót, mind pedig az országgyűlési határozati javaslatot.

Úgy gondolom, hogy ezen intézmény önmagában - mármint a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának intézménye -, már létében is jelentős visszatartó erőt jelent a jogsértések tekintetében. Ezt a különböző beszámolók kapcsán jól lehetett érzékelni - a statisztikai adatok ugyan jelentős mértékben változhatnak -, egy időben jelentősen emelkedtek, majd valamelyest bizonyos területeken visszaestek. A kisebbségi ombudsman beszámolójából tudjuk azt, hogy mintegy 15 százalékos emelkedés volt kimutatható az elmúlt évben. Én el tudom fogadni azt az érvelést, amely alapvetően azzal magyarázza ezt az emelkedést, ezt a 400-nál több ügyet, hogy az elmúlt évben ebben a tekintetben jelentős esemény történt, hiszen kisebbségi választások voltak. Ez óhatatlanul is azt kell hogy jelentse, hogy az ilyen jellegű ügyek száma megemelkedik.

Nagyon örvendetes dolognak tartom azt, hogy az emberi jogi és kisebbségi bizottság az Országgyűlésben napi kapcsolatban is együtt tud dolgozni a kisebbségi ombudsmannal. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív eredménnyel kell hogy járjon majd a későbbiek során. Ebben a tekintetben egy kicsit, ha szabad így mondanom, kívülállóként nézem a dolgot, hiszen az alkotmányügyi bizottság tevékenységéből, amelynek én is tagja vagyok, kevésbé következik az, hogy a kisebbségi ombudsmannal olyan jellegű napi kapcsolatunk kellene hogy legyen, mint a másik bizottságnak; ott ezt teljesen természetesnek és nagyon örvendetesnek tartom.

Fodor Gábor képviselőtársammal konzultálva tudom azt, hogy ennek nagy valószínűséggel egy törvényjavaslat-csomag lesz majd a végeredménye, és ha a különböző területeken az Igazságügyi Minisztérium képviselői, az Országgyűlés bizottságai, a kisebbségi ombudsmani hivatal képviselői egyetértésével születik a törvényjavaslat, akkor bízni lehet abban, hogy ez megfelelő megoldást ad mind a parlamenti képviselettel kapcsolatban, mind a választójoggal kapcsolatban, mind pedig egyéb más olyan területekkel kapcsolatban, amelyek indokolttá teszik a törvénymódosítást.

Én a választójogot tekintve valamelyest szkeptikus vagyok. Ne legyen igazam! - örülnék neki. Kétségtelen tény, hogy egy évek óta húzódó probléma a választójog, illetve a kisebbségek parlamenti képviselete. Félek egy kicsit attól, hogy ez nagyon nehezen lesz elválasztható az általános választójogi reformtól és a választási rendszer jelenleg folyó felülvizsgálatától. Ha sikerül a kettőt egymástól teljes mértékben elválasztani, és sikerül megoldani a választójogi reformtól függetlenül is a kisebbségek parlamenti képviseletét, azt nagyon fontosnak tartanám.

A beszámoló is tartalmazza, és természetesen máshonnan is tudhatjuk, hogy az Európai Unióban egyre jobban erősödnek azok a jogalkotási törekvések, amelyek a kisebbségvédelemre irányulnak, és az amszterdami szerződés is tartalmaz erre vonatkozóan többletrendelkezéseket. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása kapcsán is rendkívül fontos feladat az, hogy ezen a téren azokat a hiányosságokat, amelyek kétségtelenül fellelhetők - és bizony nagyon súlyos hiányosságok esetenként - orvosolni lehessen.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Szeretnék nagyon röviden kitérni arra, amely témára majd mindenki kitért az előttem felszólalók közül. Ez a bíróságok és a kisebbségi ombudsmani hivatal kapcsolata. Úgy gondolom, hogy az kétségtelen tény, hogy a jogállamiságnak egyik nagyon fontos alappillére a hatalmi ágak elválasztásának következetes érvényesítése, a bírói függetlenség teljes mértékben történő megteremtése és annak abszolút sérthetetlensége.

 

(21.10)

Azt hiszem, egyikünk sem vonja kétségbe, a beszámolóból is világosan kiderül, hogy a kisebbségi ombudsman és a hivatala is tisztában van azzal, hogy melyek a tevékenységének ezen a területen meglévő erőteljes és egyértelmű korlátai, mégis úgy gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni; nem tartom katasztrofális problémának, de talán elgondolkodtató, és esetleg érdemes felülbírálnia, vagy felülvizsgálnia az OIT-nek az eddigi álláspontját. Hiszen a beszámolónak, azt hiszem, a 138. oldalán találjuk azt a példát, amelyik konkrét, jogerősen lezárt üggyel kapcsolatban adatszolgáltatást kért volna, s ezt is megtagadta a bíróság, illetve az OIT ebben a tekintetben egyetértését fejezte ki a bírósággal. Nem hiszem, hogy a bírói függetlenség ebben a tekintetben bármilyen sérelmet szenvedne, ha egy fokkal intenzívebb együttműködés alakulhatna ki, főleg ha jogerősen lezárt ügyekről beszélünk.

A beszámolóval kapcsolatban egyetlenegy dologra szeretnék még kitérni, illetve ez nem is annyira a beszámolónak, inkább megint csak az országgyűlési biztosi intézménynek a jövőbeni létével foglalkozna. Néhány évvel ezelőtt alkalmam volt találkozni - és ezt már többször is elmondtam, de úgy gondolom, jellemző példa, ezért itt is meg merem ezt ismételni -, parlamenti küldöttség keretén belül, a holland nemzeti ombudsmannal Hágában, aki akkor az európai szövetség élén állt. Amikor ez a dolog történt, éppen hogy csak elfogadtuk az országgyűlési biztosokról szóló törvényt a Magyar Országgyűlésben. Abszolút gyerekcipőben járt ez az intézmény, és nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy különböző felvetésekre milyen módon reagál egy, már nagy gyakorlattal rendelkező ország ombudsmana.

Akkor még bizonyos szempontból érthetetlen volt, és úgy gondolom, ma is inkább csak célkitűzés lehet, hogy a jogállamiságnak elérhessünk arra a szintjére, amelyet ő elmondott példaként, nevezetesen: általában minden olyan intézmény, szerv és annak bármely képviselője, aki a végrehajtó hatalomban tevékenykedik, tehát az ombudsmani vizsgálatokat alapvetően befolyásolja, illetve az ombudsmani vizsgálatok által érintett területeken dolgozik, nagyon erőteljes törekvése az, hogy lehetőség szerint ne kerüljenek be az ombudsmani éves jelentésbe, s a parlament előtt ne hangozzon el az intézmény, az adott szerv vagy az adott tisztségviselő neve, mert az bizony rendkívül súlyos következményekkel jár. Nem egy alkalommal jelentheti esetleg egy vezető politikus lemondását is egy-egy ilyen ügy, de természetesen általában nem marad el az államigazgatáson belül azoknak a negatív következményeknek a sora, amelyek ilyen esetekben érintik az adott tisztségviselőt.

Úgy gondolom, mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy az ilyen jellegű jelentésben való szereplés megbélyegzést, negatív attitűdöt jelentsen. Azt hiszem, nem a közhivatalnokokra nézve dehonesztáló, ha ilyet mondunk, hanem inkább a jogállamiság fejlődését jelenthetné, ha majd szégyen lesz szerepelni az ombudsmani jelentésben. Ettől még messze vagyunk, de ha sikerül olyan módon együttműködniük a parlamenti pártoknak, ami sajnos nagyon kevés területen mutatkozott meg az elmúlt időben - ez örvendetes kivételnek tűnik -, akkor reméljük, a helyzet rövid időn belül érdemben is megváltozhat.

Mindemellett természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége a beszámolót és az országgyűlési határozatot is elfogadja és elfogadásra javasolja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 145 1999.09.07. 2:47  144-152

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben szűkebb hazám, Szombathely városa sajnos nem elsősorban a turisztikai vonzerejével vagy nagyszerű sportéletével keltette fel leginkább a hazai sajtó érdeklődését, hanem egy botrányos esettel, a város polgármesterének nyelvvizsgaügyével.

A botrányt egy névtelen feljelentés robbantotta ki, amely szerint dr. Szabó Gábor fideszes polgármester úr hamis orosz nyelvvizsga-bizonyítványt mutatott be a doktorátusi címe 1997-es megszerzésekor. A feljelentést követően a polgármester úr a nyilvánosság előtt semmilyen érdemi választ nem volt hajlandó adni, egyetlen suta sajtóközlemény jelent meg, amely szerint ő a közokirat-hamisítás bűncselekményét nem követte el.

A botrány azóta országos méretűvé dagadt, szinte az összes jelentős újság foglalkozott a témával, és már délelőtti rádióműsorokban is, teljes joggal, a polgármester elfogadhatatlan magatartásával viccelődnek. Úgy gondolom, hogy a vádak tisztázása és a polgármesteri tisztségből adódóan városunk jó hírnevének védelme érdekében dr. Szabó Gábor a lehető legszerencsétlenebb megoldást választotta. Ahelyett, hogy egyértelműen kijelentette volna, hol és mikor szerzett orosz nyelvből vizsgát, vagy a sajtó jelen lévő képviselőinek felmutatta volna a hiteles nyelvvizsga-bizonyítványt, egy roppant szerencsétlen sajtónyilatkozatot tett, amelynek lényege, hogy ő nem követett el közokirat-hamisítást.

A polgármester úr nyilatkozatával semmit nem tisztázott, viszont egy dolgot elért: a Szombathely polgármesterének feddhetetlenségében bízó polgárokat is gyanakvóvá tette. A személyére vetődő gyanút csak tetézte azzal, hogy a város fideszes önkormányzati többségével együtt törvényellenesen megakadályozta, hogy az önkormányzati közgyűlés augusztus 26-án napirendjére tűzze az ügy tisztázását. Egyébként a tisztázás rendkívül egyszerű lett volna, mert Szalay Gábor képviselőtársam próbaképpen négy nappal ezelőtt lekérte a nyelvvizsgájának másolatát, és a Rigó utca négy nap alatt - a szombatot, vasárnapot is figyelembe véve - minden további nélkül meg tudta küldeni a hiteles választ és a hiteles másolatot. Mindezek alapján a következőket szeretném kérdezni a tisztelt miniszter úrtól:

Indult-e rendőrségi eljárás, azaz nyomozás az ügy tisztázása érdekében? Ha igen, akkor most hol tart ez a nyomozás? Az ön és a kormány véleménye szerint mi a polgármester úr teendője, ha bebizonyosodik, hogy nem tett szabályos orosz nyelvvizsgát a polgármester úr?

Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 149-151 1999.09.07. 1:14  144-152

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent az ártatlanság vélelme, hivatásomat tekintve ügyvéd vagyok, nagyjából ismerem, hogy erről mit mond az alkotmány és egyebek. (Közbeszólás: Az kevés!) Itt azonban nem erről van szó!

Az ártatlanság vélelme valóban mindenkit megillet, én ezt nem is firtattam és nem is vontam kétségbe, és egyáltalán nem is mondtam azt, hogy ne illetné meg a polgármester urat az ártatlanság vélelme, azonban pontosan tudjuk azt, hogy más a jogi felelősség, és más a politikai felelősség. Ebben az esetben kimondottan a politikai felelősségről van szó.

Az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság közel fél tucat döntésében egyértelműen kimondta azt, hogy a közhatalmat gyakorlók esetében a választópolgároknak a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget élvez a személyes adatainak védelméhez képest. Nagyon egyszerű lett volna lekérni a polgármester úr nyelvvizsga-bizonyítványát, ezzel tisztázhatta volna önmagát is, és ezt a kellemetlen helyzetet elkerülhettük volna. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Úgy gondolom, hogy nem nézhetünk hülyének...

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): ... 80 ezer embert Szombathelyen. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 273 1999.09.07. 1:35  272-276

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba a határőrizeti törvény azon módosítása, amely egyebek mellett kimondja, hogy a hatóságnak rögzíteni kell a ki- és beutazók személyi adatait, mind a magyar, mind pedig a külföldi állampolgárokét. A jogszabály következményeként a határon való várakozás a sokszorosára nőtt, ezt láthattuk a televízió adásaiban is, ami egyébként kísértetiesen emlékeztet egy korábbi rendszerre.

Amennyiben az információim helytállóak, a miniszterelnök úrnak is volt alkalma megtapasztalni a jelenlegi rendszer következményeit. A sajtó híradása szerint a miniszterelnök úr vezette kormánydelegáció Bécsbe tartott. A határra érve - látva az új rendszer következtében kialakult autóoszlopot - a gyors áthaladás érdekében utasította a hegyeshalmi határátkelőhely parancsnokát a határőrizetről szóló törvény keretében bevezetett regisztrációs rendszer felfüggesztésére.

Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrnak:

Továbbra is jónak tartja-e az új regisztrációs rendszert?

Az eddigi tapasztalatok alapján nem gondolja-e, hogy újra kellene gondolni a jelenlegi rendszer szükségességét, esetleges megszüntetését vagy megváltoztatását?

Igaz-e a sajtó információja a miniszterelnök úr intézkedésével kapcsolatban?

És végül: ha mégis fennmaradna ez a rendszer, mikorra épül majd ki a feltétlenül szükséges, igen-igen költséges számítógépes háttér?

Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
88 56 1999.09.28. 14:56  37-96

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőcsoportja nevében a vita elején szeretném kijelenteni, hogy a törvényjavaslatot támogatjuk, és ha még pozitív változásokon is keresztülmegy a vita során a törvényjavaslat, akkor ezt még inkább meg tudjuk tenni. Támogatjuk annak ellenére, hogy - meggyőződésem szerint - mind a most hatályban lévő törvény, mind pedig a módosítással később hatályba lépő törvény rossz. Rossz, de egyelőre nem lehet jobbat csinálni, és ezzel az előttem felszólalók szinte mindegyike egyetértett.

A hiba - meggyőződésem szerint - évekkel ezelőtt keletkezett, és ezt ma már, az évek múltával, szinte lehetetlen kiküszöbölni. Akkor keletkezett a hiba, amikor - egyébként nagyon helyesen - az 1990 szeptemberében megszületett LXX. törvény a társadalmi szervezetek kezelői jogát elvonta, megszüntette, és kötelezte a kormányt arra, hogy közel egyéves időtartam alatt, 1991 június végéig terjesszen elő egy olyan törvényjavaslatot, amely megoldást talál a kezelői jog, illetve a társadalmi szervezetek tulajdonjogának bonyolult kérdéskörére. Ez a törvény akkor sajnálatos módon nem került elénk.

Véleményem szerint az is komoly hiba volt, hogy a későbbiekben, az évek múltával - s itt nem szeretnék egyetlenegy kormányzati ciklust és egyetlen kormányt sem hibáztatni, mert mindannyian hibáztunk ebben, amiben a körülmények is közrejátszottak - nem komplex megoldásra törekedett az Országgyűlés, hanem különböző időpontokban különféle törvényjavaslatokkal próbálta a különböző társadalmi szervezetek használatában lévő ingatlanok sorsát rendezni. Erről már többen is szóltak előttem, ilyen volt a sporttörvénnyel kapcsolatos ingatlanjogi helyzet részbeni rendezése, de ezt megelőzően 1991-ben a pártok központi székházának ügyét is egy másik törvényjavaslat rendezte, amiből később igen komoly bonyodalmak származtak, de ez nem ide tartozó téma.

Az 1997-ben megszületett CXLII. törvény legnagyobb erénye az volt, hogy ez a törvény egyáltalán megszületett. Megszületett, és ahogy azt korábban hallhattuk, olyan helyzetben született meg, ami messze meghaladta az 1990-es körülményeket. 1990-ben néhány ezer társadalmi szervezet létezett, és az örvendetes módon sokszorosára emelkedett szám már nem volt alkalmas arra, hogy a meglévő ingatlanmennyiséget és a meglévő társadalmi szervezetek számát megfelelően összhangba lehessen hozni. Meggyőződésem, hogy most is az egyik legnagyobb problémája ennek a törvényjavaslatnak, hogy ezt a kérdést figyelmen kívül hagyja, függőben hagyja, illetve semmilyen módon nem tudja megoldani.

 

(10.50)

Talán azért sem tudja megoldani, mert nem tudjuk, hogy milyen az az ingatlankör, milyen az az ingatlanmennyiség, amely ebben a tekintetben számításba jöhet, és akár most, akár belátható időn belül a későbbiekben e társadalmi szervezetek, egyesületek, szakszervezetek és egyéb szervezetek között szét lehetne majd osztani.

Gondolom, meg kellene próbálni megtenni azt, hogy akár még a törvényjavaslat vitája alatt, de ha nem sikerül ez alatt a viszonylag rövid idő alatt, akkor azt követően belátható időn belül valamilyen módon - vagy a törvénynek, vagy valamilyen más módon - kötelezni kell a kormányt, a KVI-t, a Pénzügyminisztériumot arra, hogy mérje fel a lehetséges ilyen ingatlanvagyont. Erre már többször volt törekvés. Jól emlékszem arra, hogy amikor ennek a most hatályban lévő törvénynek a vitája zajlott évekkel ezelőtt - 1996-ban és '97-ben -, akkor ugyan nagyon egyértelműen a KVI és a Pénzügyminisztérium munkatársai mellénk álltak és minden segítséget megadtak, de az akkori körülmények abban a vitában egyszerűen nem tették lehetővé, hogy ez a felmérés pontosan elkészüljön.

Rubovszky György képviselő úr is említést tett már arról, hogy 1998 áprilisában megalakult egy bizottság, amelyben ő is és én is tagként igyekeztünk részt venni. Ennek a bizottságnak a munkája is azzal telt el, hogy meg kellett próbálni felmérni az akkor rendelkezésre álló ingatlant, és természetesen sok minden mást, kinek milyen az igényjogosultsága, mennyire felel meg a törvényi feltételeknek és egyebek. Ez egy sikertelen próbálkozás volt. Maga a bizottság egy év alatt nem tudta elvégezni a munkáját, pedig igazán tettre készek voltak a társadalmi szervezetek képviselői is ebben a bizottságban.

Úgy gondolom, hogy ennek valamilyen módon most meg kellene próbálni elejét venni, és valamilyen módon még a törvényjavaslat vitája során meg kellene próbálni elérni azt, hogy tisztább kép kerüljön elénk. Ez mindannyiunk érdekét szolgálná. Ha meg lehetne tenni a törvényjavaslat vitája alatt, akkor talán a végleges változatot ennek megfelelően lehetne egy kicsit finomítani és pontosítani.

Ha ezt nem lehet, akkor is rövid időn belül mindenképpen érdemes efelől egyértelmű és világos döntést hozni, mert bizony a társadalmi szervezetek rendkívüli módon várják azt, hogy ez a törvény egyértelműbb, világosabb legyen, és várták '97-ben is. Éveken keresztül sajnos hiába várták, de erről végre '98. január 1-jétől egyáltalán szó lehetett, és alkalmazni lehetett a törvényt. Akkor, ha jól emlékszem, olyan hétszázegy-kettő ingatlan volt, amely rendelkezésre állt, és már hallhattuk a számot; ez talán nagyobb is, mint amit Halász János képviselő úr említett, több, mint 50 ezer, szerintem talán most már 60-70 ezer közötti e szervezetek száma. Képtelenség, hogy ezek mindegyike egyenlő feltételek közé kerülhessen, és mindegyike ingatlanjuttatásban részesüljön. Meggyőződésem, hogy nem is kívánja mindegyik. Tehát biztosan van több ezer, talán több tízezer - nem hiszem, hogy erről valaki rendelkezik pontos adatokkal -, biztosan sok olyan szervezet van, amely a méreténél, a jellegénél fogva soha nem fog igényelni ilyen jellegű ingatlant, mert nincs szüksége a tevékenységéhez, nem akar felvállalni egy olyan gondot, amely nemcsak pozitívumokkal, hanem bizony esetleg negatívumokkal is jár. Erről talán később Béki Gabriella képviselő asszony fog beszélni az SZDSZ nevében, hogy ezeknek az ingatlanoknak gyakran terhei is lehetnek. Ez egy másik kérdés.

Úgy gondolom, mindenképpen szükség van arra, hogy ez a változtatás a törvényen végigmenjen. Jogosnak érzem a kritikai észrevételeket, annak ellenére, hogy előterjesztője voltam az előző törvényjavaslatnak; én már akkor is bizonyos szempontból úgy gondoltam, hogy a törvénynek sok rejtett hibája van, ami bizony az alkalmazása során az elmúlt egy-két évben egyértelműen elő is jött.

A kormány képviselői a bizottsági üléseken alapvetően négy indokot jelöltek meg a törvényjavaslat módosítása indokául. Az egyik indok az volt, hogy ne csak közvetlenül a szűken vett irodahelyiségek kerüljenek tulajdonba adásra, hanem mindazon más helyiségek is, amelyek egyébként a normális funkcionális használathoz szükségesek lehetnek. Ezek nyilván részben nagyobb méretű helyiségek; oktatási termek, könyvtárak és egyebek jöhetnek szóba. Úgy gondolom, ez a célkitűzés helyes, ez a cél támogatható, nyilván egy megfelelő körülhatárolás mellett; úgy érzem, a törvényjavaslat ezt elfogadható szinten rendezi.

A másik cél volt bevallottan az, hogy a szakszervezetek és a többi társadalmi szervezet azonos helyzetbe kerüljön. A Szocialista Párt ellenkezése elég egyértelmű ebben a kérdésben. Olyannyira, hogy úgy tűnik, egyelőre magát a törvényjavaslatot sem tudják támogatni, pedig meggyőződésem szerint ettől a törvényjavaslat még támogatható lenne. Úgy gondolom, helyes cél az, hogy ebben a tekintetben a társadalmi szervezetek mindegyike azonos elbírálás alá essen. Én nem látom azt a problémát e mögött a módosítás mögött, amit akár Hegyi Gyula képviselő úr, akár Toller László képviselő úr beszédéből ki lehetett érezni.

Úgy hiszem, hogy van jó egynéhány más, különböző szintű jogszabály, törvények is, amelyek bizony a szakszervezeteket számos tekintetben - egyébként teljesen jogosan - előnyös helyzetbe hozzák. Ez egy speciális, a szakszervezeti tevékenységre vonatkozóan egy viszonylag szűkebb körű, annak csak egy szűk részét érintő szabályozás. Azt hiszem, hogy ha az adott szervezetek rendeltetésszerű működéséhez ingyenesen állami vagyont juttatunk, akkor nincs indoka annak, hogy mondjuk, egy bármilyen jellegű, hobbicélokat szolgáló egyesületet, vagy egyébként egy szakszervezetet vagy sportegyesületet - bár ezek itt talán nem kerülnek szóba -, de bármelyik kategóriáját vesszük a különböző társadalmi szervezeteknek, nem látom indokát annak, hogy itt megkülönböztetést tegyünk. Semmiképpen sem szabad átesni a ló másik oldalára, nagyon nagy hiba lenne, ha most a szakszervezetek ettől hátrányosabb helyzetbe kerülnének - azt sem tudnám támogatni. Remélem, hogy a törvényjavaslat jelenlegi szövege nem enged olyan értelmezést, hogy ez diszkriminatív lehessen bárkire nézve is, így a szakszervezetekre nézve is.

Helyesnek tartom azt a harmadik célkitűzést, hogy a különböző társadalmi szervezeteknek ne csak a központjai, hanem azok tagszervezetei is kaphassanak ilyen jellegű ingatlanokat. Magyarország sajnálatos módon egy Budapest-centrikus ország, pedig Budapesten csak egy kis része él a magyar állampolgároknak. A magyar állampolgárok döntő része vidéken él, és bizony vidéken is igen-igen nagy számban, örvendetes módon nagy számban vannak egyesületek, amely egyesületek szeretnének rendeltetésszerűen működni, illetve ezen egyesületek tagszervezetei is, amelyek kisebb egységeket képeznek, de a működéshez ugyanolyan feltételekre van szükségük. Ezt helyes célnak és úgyszintén támogathatónak tartom.

A törvényjavaslat azt mondja, illetve az indoklás kapcsán a kormány képviselői elmondták, hogy maga a javaslat kibővíti a pályázható ingatlanok körét. Ezt igazából nem találtam meg a törvényjavaslatban. Megmondom őszintén, ez egy sötétbe ugrás volt 1997-ben is, és attól tartok, hogy ez most is az. Erről már korábban szóltam néhány szót. Úgy gondolom, itt nem igazán egyértelmű és tiszta a kép. Hangsúlyozni szeretném, semmilyen rossz szándékot, hátsó szándékot vagy felkészületlenséget nem tételezek fel a kormányzat képviselőitől, nem az ő hibájukként szeretném ezt felróni, de meggyőződésem szerint a helyzet ettől még nem lett jó, és nem helyes.

Felmerült a vita kapcsán a mai délelőtt során, de talán már a bizottsági üléseken is, hogy milyen bizottság döntsön ezekben az ügyekben. Ez valóban egy nyitott kérdés. Én is úgy gondolom, hogy a korábban működő bizottság - talán az objektív körülmények miatt inkább - nem volt képes teljesíteni a feladatát. Nem tudom, hogy kisebb létszámban, más összetételben, nagyobb létszámban kell-e létrehozni ezt a bizottságot. Mindenesetre fontosnak tartom, hogy a törvény ne hozza olyan helyzetbe ezt a később majd megalakulandó bizottságot, hogy rájuk sózzuk azokat a problémákat, amelyeket igazából nekünk, a törvény megalkotóinak kell megoldanunk. Én tehát nagyon komoly hibának tartanám - Rubovszky György képviselő úrral tapasztalhattuk a bizottság működése során -, mert nem jó, ha magára hagyjuk ezt a bizottságot, és olyan értelmezési problémákat teremtünk vagy hagyunk nyitva, amit nem biztos, hogy a bizottság később képes lesz feloldani. Éppen ezért úgy gondolom, hogy csak abban az esetben szabad a bizottság összetételéről, felállításáról érdemben dönteni, ha számukra világos helyzetet tudunk teremteni, és ezzel is elősegíthetjük a folyamat felgyorsulását.

Az önkormányzatok bevonásáról ejtett néhány szót Toller László képviselő úr, meggyőződésem szerint teljes joggal. Nem tudom, hogy e törvényjavaslat előkészítése kapcsán milyen körben sikerült kikérni az önkormányzatok véleményét, de miután itt alapvetően az önkormányzatok területén megtalálható, ugyan állami tulajdonban lévő ingatlanokról lesz szó, óhatatlan, hogy ne érintse az önkormányzatiság elvét és az önkormányzatok működését.

 

(11.00)

Úgy gondolom, hogy még ezt is meg lehet tenni a törvényjavaslat vitája során, talán a részletes vitában, erre a társadalmi szervezetek bizottsága bizonyosan fog tudni módot teremteni, hiszen meggyőződésem szerint az egész kérdéskör alapvetően hozzájuk tartozik.

Azzal a törekvéssel is egyet tudok érteni - bár ez nem a kormányzat képviselőitől, hanem országgyűlési képviselői hozzászólásban hangzott el a bizottsági vita során -, hogy a 15 éves elidegenítési és terhelési tilalom feloldása helyes. Én is úgy gondolom, hogy helyes. A szándék ugyanaz volt évekkel ezelőtt is, mint most; talán ez a határidő nélküli korlátozás szerencsésebb és jobb megoldás. Remélem, hogy ettől a törvény könnyebben és igazságosabban lesz alkalmazható.

Ennek kapcsán szeretném azt hangsúlyozni, hogy itt tehát egy igen-igen korlátozott tulajdonjogról van szó, de ez helyes, mert itt állami tulajdonról van szó, nagy értékű állami tulajdonról van szó, amelyet nem osztogatni kell - ez is elhangzott már -, hanem ezen társadalmi szervezetek rendeltetésszerű működéséhez kell rendelkezésre bocsátani.

Nagyon remélem, hogy még sok pozitív változáson fog keresztülmenni ez a törvényjavaslat. Őszintén remélem azt is, hogy majd a végére sikerül minden parlamenti párt tetszésével találkoznia ennek a módosítássorozatnak, és a végén ugyanúgy, ahogyan két évvel ezelőtt, nagy többséggel fogja tudni elfogadni az Országgyűlés. Mi ehhez szívesen ajánljuk a segítségünket, és egyelőre a mostani változatában is tudjuk támogatni a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 108 1999.09.29. 13:43  99-117

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a hozzászólásomat megelőző hozzászólásokhoz képest én nem tudok ennyi pozitívumot elmondani erről a javaslatról, és már most szeretném bejelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a törvényjavaslatot csak elemeiben, néhány elemét tekintve tudja támogatni, egészében nem.

Meggyőződésem szerint e törvényjavaslat mostani, ebben a formában történő előterjesztése felesleges, meggyőződésem szerint nem időszerű és részben hibás. Több mindenki is szólt már arról, az államtitkár úr is és az előttem felszólalók is, hogy milyen szabályozási koncepción ment keresztül a büntetés-végrehajtás Magyarországon. Jelenleg is, bár jelentősen megváltozott formájában, de az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet van hatályban.

Ez a rendelet azóta már teljesen megváltozott az eredeti formájához képest, és ebben több állomás is igen jelentősnek bizonyult. Az egyik az volt véleményem szerint, hogy Magyarország annak idején aláírta és kihirdette az 1988. évi III. számú törvényerejű rendelettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezményt. Részben ennek hatására is, és természetesen a rendszerváltásnak, a jogalkotás megváltozásának köszönhetően született meg az az 1993. évi XXXII. törvény, amelyről szintén több mindenki szólt előttem.

Én úgy gondolom, hogy az a törvény egy fontos törvény volt, akkor mindenképpen korszerű volt, természetesen indokolt volt a törvényi szintű módosítás, és számos új elemmel egészült ki az akkor hatályos jogszabály. Egyrészt - csak címszavakban inkább emlékeztetni szeretném önöket - bekerült a jogszabályba a bv-bíró határozata elleni fellebbezés, az elítélt egészen új szabályozást kapott a kötelességeit és a jogait tekintve, meghonosította a kimaradás intézményét, és a sokszor emlegetett enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának lehetővé tételét is megfogalmazta ez a jogszabály.

A most előttünk fekvő törvényjavaslat általános indokolásának (2) bekezdése így szól: "Az eltelt idő igazolta a módosításokat, azonban az is bebizonyosodott, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásának átfogó szabályozása indokolt." Én is úgy gondolom, hogy az eltelt idő valóban igazolta azt, hogy ez a törvénymódosítás helyénvaló volt, korszerű volt, és azt is el tudom fogadni - erre a kérdésre az államtitkár úr az expozéjában is kitért -, hogy indokolt lehet a módosítás.

Meggyőződésem azonban, hogy egy ilyen rövid terjedelmű módosítás, még ha egyébként viszonylag jelentős változtatásokat is eredményez, anélkül, hogy nem tesszük meg a jogszabály átfogó áttekintését, meggyőződésem szerint helytelen. Nagyon sokszor, nagyon sok esetben, a legkülönfélébb törvényjavaslatok kapcsán, mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról többször is elhangzott már, hogy meghatározott jogszabályoknak a fontosabb, alapvető intézményeket megfogalmazó jogszabályoknak, törvényeknek a túl gyakori és elkapkodott, esetleg többszöri, rövid terjedelmű módosítása sokkal inkább káros hatásokat vált ki, mint pozitív hatásokat. Én úgy gondolom, hogy most erről az esetről van szó.

Az előttem szóló Pokol Béla képviselő úr említett néhány olyan esetet, amelyet bírósági határozatokban olvasott, illetve az újságokban is olvashattunk, hiszen a közvélemény figyelmét valóban felkeltette néhány ügy. De meggyőződésem, hogy itt alapvetően néhány ügyről van szó, hiszen ma a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben több tízezer ember tölti szabadságvesztés büntetését (Dr. Pokol Béla közbeszól.), vagy több ezer ember tölti szabadságvesztés büntetését. Jó, mindegy, sok ezer ember, pontosan nem tudom a számot, de sok ezer ember. (Dr. Pokol Béla: Kilencezer!) Köszönöm, akkor majdnem tízezer. Azok az ügyek, amelyek most elénk kerültek, azok pedig két kézen megszámolhatók, mindazok a Bh.-s ügyek, amelyekről az előttem szóló tett említést, mindazok, amelyek bekerültek az újságokba.

Én úgy hiszem, hogy elhamarkodott dolog ilyen rövid időn belüli tapasztalatok kapcsán ennyire gyorsan reagálnia a törvényhozásnak. Nincs igazi indoka ennek. Meggyőződésem szerint a jelenleg hatályban lévő jogszabály alkalmas arra, hogy a büntetés-végrehajtás normális keretek között folyjon.

Az a körülmény, hogy ilyen visszaélések megtörténhettek, és a bv-intézet visszaélt, és minden bizonnyal súlyosan megszegte a szabályokat adott esetekben... - nem az a módja, hogy mi azonnal egy törvénymódosítással reagálunk ezekre a történésekre, hanem nyilvánvalóan az kell hogy következzen, hogy az ellenőrzést kell szigorítani, és a szabályok betartását kell hatékonyabban ellenőrizni. Utána ezen tapasztalatok alapján nyilván indokolt lehet az az átfogó módosítás, amely talán még ebben a ciklusban - ha jól értettem az államtitkár úr szavait - sorra kerülhet.

Ha ezt így gondoljuk, hogy még ebben a ciklusban elénk kerül egy, mondjuk, jelentős novella, akkor az nem lehet több mint bő két év. Tehát két éven belül törvényi szinten mindenképpen újra hozzányúlunk ehhez a törvényerejű rendelethez, és ezt módosítani fogjuk. Nem látom az indokát, nincs semmi olyan körülmény, amely azt támasztaná alá, hogy most akkor nagy ütemben, gyorsan és azonnal kell reagálni az egyébként viszonylag apróbbnak tekinthető történésekre, bár természetesen a közvélemény figyelmét ez felkelti, hiszen egy ilyen ügy felkelti.

De azok, akik ismerik a gyakorlatot, és jártak már bv-intézetben - és itt a teremben sokan vannak olyanok, akik a szakmájuknál fogva ismerik belülről a bv-intézeteket -, azok pontosan tudják, hogy hogyan működik egy ilyen intézmény, pontosan tudják, hogy mi a gyakorlat. És szerintem azt is pontosan kell hogy tudják, hogy amennyiben a szabályokat méltányosan és pontosan betartják, akkor igazából ez a módosítás most nem indokolt.

Maga a javaslat is egyébként eléggé rövid, és erről részleteiben többen is szóltak. Ugyan az általános vitáról van szó, és sem az időt nem szeretném húzni, sem pedig a vita szabályait megsérteni, de miután tényleg csak néhány szakaszból áll a javaslat, és mindenki kitért egy-két dologra, engedjék meg, hogy én is megtegyem ezt.

Ebből a három szakaszból az egyik a most hatályos jogszabály 7/A. §-át módosítja, és ez a módosítás látszólag egy nagyon egyszerű dolog: a (3) bekezdést elhagyja. Ezt a (3) bekezdést szeretném felolvasni, ha megengedik: "Az elítélt vagy a védője indítványozhatja enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását. Ilyen esetben a büntetés-végrehajtási intézet véleményezi és továbbítja az indítványt, továbbítását csak akkor tagadhatja meg, ha azt egy éven belül változatlan tartalommal ismételten terjesztik elő." Ez a szakasz, pontosabban ez a bekezdés elmaradna.

Ha az első mondatot elolvasom, annak az első felét, az úgy szól, hogy "az elítélt vagy a védője indítványozhatja". Azaz ezt követően nem indítványozhatja, hiszen az erre vonatkozó rendelkezés kimarad. Meggyőződésem, hogy ez egy nagyon súlyos hiba. A védő a büntetőeljárás önálló alanya, önálló személyisége, a törvényben és az alkotmányban rögzített önálló jogosítványokkal rendelkezik. Semmilyen érdeksérelmet nem látok megvalósulni, hogyha ez a bekezdés megmarad.

 

(17.40)

Milyen érdek sérül akkor, ha egy büntetését töltő elítélt védője vagy ő maga valamilyen kedvezmény vagy bármilyen dolog iránt kérelemmel fordul a bv-intézethez, illetve a bv-bíróhoz? Ha ebben valamilyen veszély rejlik, és valaki nekem el tudja magyarázni, hogy ebben milyen veszély rejlik, azt örömmel hallgatnám! Mert azt nyilvánvalóan el tudom fogadni, hogy beadványokkal ostromolnia egy intézményt, mondjuk, nap mint nap, egy hároméves szabadságvesztését töltő elítéltnek, az enyhén szólva túlzás lenne. De a jelenleg hatályos jogszabály még erre is ad egyfajta védelmet az intézménynek.

Úgy gondolom, alapvető alkotmányos jogot sért, ha a védőt megfosztja a jogszabály attól, hogy indítványt tegyen. Ebből még semmi nem következik! Az indítványt a bv-intézetnek továbbítania kell. A bv-intézet egészen más szemszögből ítéli meg az elítélt magatartását, mint a bv-bíró. Nem véletlenül került bele és került újraszabályozásra 1993-ban a bv-bíró szerepe a bv-intézethez képest. Teljesen egyértelmű és világos dolog, hogy aki közvetlenül az elítélt környezetében van a bv-intézetben, az őr, az intézet vezetője, bárki más, a nevelőtiszt, az egészen más szemszögből látja az elítélt tevékenységét, életvitelét a bv-intézetben, mint a bv-bíró. De éppen ez a garanciális szabály kell hogy meglegyen, hogy a bv-bíró döntsön.

Egyébként az a hivatkozás, amelyről az indokolás is szól, hogy más esetekben is a bv-intézet dönt, helytelen a meggyőződésem szerint, mert itt a bv-bíró dönt, és a bv-bíróval szemben a védő indítványtételi joga nem lehet aggályos. Úgy gondolom, itt alkotmányos problémák is felvethetőek, s véleményem szerint ettől a védőt és az elítéltet megfosztani nem lehet. Ezt nagyon helytelennek tartom, az erre vonatkozó módosító javaslatot be is nyújtottam.

A másik dolog, amire szeretnék kitérni, az, hogy a javaslat szerint a feltételes szabadságra bocsátásig terjedő időbe csak azt az időt lehet beszámítani, amelyet az elítélt a szabadságvesztés foganatba vételét közvetlenül megelőzően töltött előzetes fogva tartásban - erről is szóltak már előttem tisztelt képviselőtársaim. Egyetlenegy dologra szeretnék itt kitérni, nem megismételve ezeket a körülményeket. Aki valamilyen módon már bekapcsolódott büntetőeljárásba a gyakorlat oldalán, teljesen mindegy, hogy melyik oldalon, védőként, ügyészként, bíróként - meggyőződésem szerint mindegy, hogy melyik oldalon -, annak tudnia kell, hogy az előzetes letartóztatás annak elszenvedője számára sokszor sokkal rosszabb körülményeket jelent, mint maga a fogház, a börtön, vagy néha még a fegyház végrehajtási fokozat letöltése is. Tehát meggyőződésem szerint méltánytalan dolog, hogy az előzetes letartóztatás idejét ilyen módon teljesen kivegyük ebből a körből, és egészen más megítélés alá essen. Úgy hiszem, hogy ennek megint csak nincsenek meg a megfelelő indokai.

Ha abból indulok ki, hogy Magyarországon büntetőeljárás során ma igen-igen sokan kerülnek előzetes letartóztatásba, és az előzetes letartóztatás ideje nagyrészt az első 30 nappal meg is szűnik, akkor igazából azt lehet mondani, hogy ez nem olyan nagy jelentőségű dolog, én mégis úgy gondolom, elvi jelentősége is van annak, hogy ilyen megkülönböztetést ne tegyünk. S különösen akkor ne tegyünk, ha tudjuk, hogy Magyarországon ma milyen ennek a gyakorlata. Azt hiszem, ez a gyakorlat mindenképpen azt támasztja alá, hogy a jelenleg hatályos szabályozás úgy, ahogy van, megfelelő és jó.

 

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tehát még egyszer azt szeretném elmondani az SZDSZ nevében, hogy nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot. Vannak persze olyan elemei, amelyek támogathatóak, ezekre a vita későbbi szakaszában ki fogunk térni. Lesznek olyan módosító javaslatok is, amelyeket egyrészt támogatunk, másrészt pedig mi magunk is előterjesztünk, de még egyszer kiemelném: meggyőződésem szerint nem szabad az elmúlt időszak történéseit olyan módon figyelembe venni, hogy gyors törvényhozással reagálunk rájuk, és elhamarkodott lépéseket teszünk.

Helyesebben járnánk el, ha megvárnánk azt az időintervallumot, amiről az államtitkár úr is beszélt, és ennek a nagyobb, átfogó módosításnak az előkészítéséig ehhez a törvényhez érdemben már nem nyúlnánk hozzá. Így tehát mi ezt a törvényjavaslatot támogatni nem tudjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 132 1999.09.29. 18:02  117-149

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A ma megkezdődő vita természetesen egy régóta zajló vitának a folytatása a Magyar Országgyűlésben, és nyilvánvalóan egy ilyen nagy terjedelmű törvénnyel kapcsolatban csak bizonyos részekre lesz alkalmam a mai napon kitérni; a későbbiek során a többi résszel is szeretnék majd foglalkozni.

Az előttünk fekvő T/1472. számú, az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat véleményünk szerint nem más, mint az igazságügyi reform indokolatlan lelassítása és megváltoztatása. Mindenképpen nagyon erőteljesen helytelenítjük, és mielőtt az érdemi részekre térnék, talán néhány olyan technikai gondolattal szeretnék foglalkozni, amely az előterjesztés formáját illeti.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat 171 paragrafusban 10 törvény módosítását tartalmazza - 10 olyan törvénynek a módosítását, amelyeknek több mint a fele rendkívül fontos, meghatározó jelentőségű törvény. Ha semmi mást nem említek, csak a két nagy eljárási törvényt például, a polgári perrendtartást és a büntetőeljárást, akkor talán indokolnom sem kell, hogy azoknak ilyen jelentőségű módosítása feltétlenül azt indokolta volna, hogy ezeket a törvényjavaslatokat külön-külön tárgyaljuk.

Én nem akarok arra a vitára visszakanyarodni, amely az Alkotmánybíróság idevonatkozó rendelkezéseit, határozatát elemzi. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt kilenc évben sajnálatos módon adott esetben feltétlenül muszáj volt - más esetben talán nem feltétlenül, de több alkalommal is - ilyen jellegű csomagban módosítanunk törvényeket. Ezek egyike sem volt igazán helytálló, és mindegyik ciklusban megtörtént; ez egyébként 1990-ben történt először, mielőtt még azzal a váddal illetne bennünket bárki is, hogy a Bokros-csomag volt az első ilyen törvényjavaslat, ez nem így van. 1990-ben az önkormányzati törvények módosítása kapcsán például, ha jól emlékszem, az 1990. évi XXII. törvény 19 törvény módosítását tartalmazza. De ettől függetlenül ez az eljárás semmiképpen sem helyes.

Talán akkor helyes az összevetés, ha visszatérünk az elmúlt évekre, azokra az évekre, amikor ez az igazságügyi reformcsomag a parlament elé került és elkezdtük tárgyalni. Ez döntően 1997-ben volt. Akkor 8 önálló törvényjavaslat került elénk, önállóan, külön, mindegyikről megfelelő módon, külön tudott tárgyalni a parlament.

De valahol végül is megértem, hogy miért egy ilyen csomagban került elénk ez a törvényjavaslat; mert nyilvánvaló, hogy amennyiben ezeket a törvényeket mind-mind külön, normális rendben tárgyalná a Magyar Országgyűlés, akkor a háromhetes ülésezés mellett a parlament munkája pillanatok alatt összeomolna. Hiszen mindegyik törvényjavaslatról külön folyna általános vita, részletes vita, bizottsági előkészítés, szavazások és a többi és a többi, azt hiszem, ezt bővebben nem kell indokolni. Nem hiszem, hogy bármi olyan körülmény felmerült az elmúlt időben, amely azt indokolná, hogy ezt a futószalagon történő törvényhozást a magyar parlament támogathassa, és ilyen módon változtassunk meg a legfontosabb jogszabályok közül tízet.

Néhány elemére szeretnék kitérni ezek után a törvényjavaslatnak. Talán kezdjük az ítélőtáblákkal. Elhangzott már az is, hogy ezeknek az ítélőtábláknak néhánya már szinte befűtött állapotban várta, hogy elkezdjék az ítélőtáblákban a bírák a működést, és egy váratlan fordulattal az újonnan megalakult kormány leállította ezt az egész reformfolyamatot. Ez a lépés meggyőződésem szerint alapvetően vidékellenes. Ez a kormány a kormányprogramjában bőven, több helyen, nagy terjedelemben foglalkozik azzal, hogy mennyire fontosnak tartja a vidéki Magyarország sorsát. A vidéki Magyarországgal kapcsolatban még az egyik minisztérium elnevezése és tevékenysége is külön foglalkozik. Ezek után teljességgel megmagyarázhatatlan, hogy ez a vidékellenes magatartás hogyan jelenhet meg ebben a törvényjavaslatban.

Mindannyian tudjuk, hogy öt helyen került volna felállításra ítélőtábla, egy a fővárosban és négy vidéken, és ezek bizony igen-igen pozitív hatással lehettek volna ezekre a területekre, és nemcsak egy-egy adott városra, Pécsre, Szegedre, Debrecenre vagy Győrre, hanem azok egész vonzáskörzetére. Ezen városok mindegyikében folyik jogászképzés. Komoly hagyományai vannak az ítélkezésnek - nyilvánvalóan erről Avarkeszi Dezső képviselő úr is többször említést tett. Fontos szerepet játszott volna a jogegység fejlesztésében, ha ezek a vidéki ítélőtáblák megkezdhették volna a működésüket. Egy-egy város életében egy ilyen ítélőtábla igen-igen komoly súllyal lehet az adott város szellemi életére, és ezek a meghatározó intézmények közé kerülhettek.

Nagyon károsnak tartjuk azt is, hogy az ítélőtáblák felállításának megakadályozása vagy elhalasztása igazából azt is fogja eredményezni, hogy a bírákat elszívják a vidéki városokból. Nagyon fontos lenne, hogy szakmailag jól felkészült, hosszú bírói gyakorlattal rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő bírák elsőfokon, másodfokon, majd az ítélőtáblán, és esetleg később a Legfelsőbb Bíróságon kifejthessék tevékenységüket, munkájukat. Egy ilyen ítélőtábla felállítása infrastrukturális fejlesztéseket is jelentett volna, rendkívül komoly pezsgést indíthatott volna be egy-egy városban. Ennek egyértelmű bizonyítéka az is, amelyről szintén esett már szó, hogy a polgármesterek bizony nem véletlenül lobbiztak igen nagy vehemenciával annak érdekében, hogy adott városba kerülhessen egy-egy ilyen ítélőtábla, hiszen pontosan tudták, hogy ennek milyen egyéb hatásai vannak, arról nem is beszélve, hogy milyen költségeket okoz mindez az állampolgároknak.

Az lehet, hogy igaz, hogy egy-egy vidéki városból - miután Magyarország közlekedése ilyen centrális jellegű - viszonylag könnyen el lehet jutni Budapestre, például Szombathelyről talán könnyebben el lehet jutni Budapestre, mint Pécsre, de azért az nem igaz, hogy ez nem fog jelenteni rendkívül nagy többletköltséget mindazoknak, akik kénytelenek lesznek az egyetlen - ha egyáltalán feláll majd - budapesti ítélőtábla szolgáltatásait igénybe venni. Oda el kell utaznia nemcsak az ügyfélnek, hanem az ügyvédnek is. Az utazással eltöltött idő rendkívül nagy kiesés.

Senki soha nem foglalkozik - és ez egy kicsit talán kívül esik ezen a törvényjavaslaton, amit most említek - azzal egyetlen törvényjavaslat kapcsán sem, hogy az állampolgároknak milyen költségeket okozunk azzal, hogy megalkotunk egy törvényt. Az jogszabályi kötelezettsége a kormánynak és a Magyar Országgyűlésnek, hogy megvizsgálja egy-egy törvényjavaslat kapcsán, hogy annak megszületése milyen költségvetési kiadásokkal jár. De milyen kiadásokkal jár az állampolgároknak egy-egy törvény vagy egy-egy intézkedés? Ezzel általában nem szoktunk foglalkozni, holott milliárdos nagyságrendű tételekről van szó.

Elhangzott az is, hogy vajon ez a reform elhamarkodott-e vagy sem. Ez a reform annak idején még 1989-ben indult, a parlament megszüntette az igazságügy-miniszternek a bíróságok szakmai tevékenységével összefüggő, a bírói függetlenség elvével ellentétes jogait, majd évről évre folyamatosan haladt a teljes körű függetlenség biztosítása felé a jogalkotás. Ennek egy igen jelentős állomása az, hogy az igazgatási feladatok ellátására érdemben főleg a bírákból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe került a döntés. Ez meggyőződésem szerint egyáltalán nem volt egy elhibázott lépés, sőt én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos és nagyon jó lépés volt.

(19.50)

Az 1997-es igazságügyi reformnak részben célja volt a bírói és végrehajtói hatalom még jobban, még teljesebben történő szétválasztása, illetve a Legfelsőbb Bíróság szerepének átalakítása, amelyben - ha jól tudom - a ügyek torlódása a mai napra már oda vezetett, ha egy beadvány érkezik a Legfelsőbb Bírósághoz, vagy egy ügy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, az két évig egészen bizonyosan szekrényben fog állni, és csak két év után van lehetőség arra, hogy előkerüljön a szekrényből és érdemi döntés születhessen. Nagyon sokan vagyunk itt gyakorló jogászok; ha belegondolunk abba, hogy ez mit jelent, nos, mindenki számára egyértelmű és világos kell legyen, hogy ez rendkívül káros, és ha valami rombolja az igazságszolgáltatás tekintélyét, az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett hitét, az ilyen jellegű időhúzás bizonyosan megteszi ezt.

Amikor 1997-ben megszületett az a törvény, amely felállította az OIT-t, akkor az indokolás a következőt tartalmazta: "A törvény a bírósági szervezetet mint a végrehajtó hatalomtól elkülönült egységes szervezetet határozza meg, és a bírói függetlenség alapvető biztosítékaként a bíróságok igazgatásának olyan rendszerét alakítja ki, amely a politikailag semleges bírói hatalmat elkülöníti a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól." Meggyőződésem szerint az elmúlt időben beigazolódott, hogy ez helyes lépés volt. Úgy gondolom, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egy nagyon fontos bírói intézmény, amit a későbbiekben is fejleszteni kell.

A mostani javaslat nem ezt teszi. Meggyőződésem szerint csak az ilyen összetételű, az ilyen arányú bírói többséget biztosító OIT képest ezt a célt szolgálni. Az a lépés, amellyel most 15 főről 19-re emeljük fel ennek a testületnek a létszámát, erőteljesen csorbítja ennek az intézménynek az eredeti funkcióját és függetlenségét, és olyan személyek is - akár tevékenységükben, akár személyükben bárkit megsértenék, mert teljesen egyértelműen tiszteletre méltó foglalkozásokról és státuszokról van szó mindazok tekintetében, akik bekerülnek az OIT-be - bekerülnek, akik nem ebbe a testületbe valók.

Azt is mindenképpen súlyos hibának tartom, hogy a megyei bíróságok elnökeinek értekezletét ilyen közjogi funkcióval ruházzuk fel. Ez véleményem szerint teljes nonszensz. Nem mintha úgy gondolnám, hogy a megyei bírák értekezlete nem lenne szintén nagyon fontos intézmény. Egészen biztosan számos, nagyon jól hasznosítható állásfoglalás születik ott, és bizonyos, hogy az egységes bírói gyakorlat kialakításában szerepük van. De egyértelmű tény, hogy függenek az OIT-től, és ez olyan ellentmondás, amelynek a törvényben való ilyen megfogalmazása meggyőződésem szerint nagyon komoly hibát jelent, és mindenképpen elkerülendő lenne.

Végezetül néhány szót szólnék a két eljárási törvényről. A mostani változtatással - ha minden igaz - 2003-ra tolódik az új büntetőeljárási törvény bevezetése. Most már nagyon óvatosan kell fogalmaznunk, mert ezek az időpontok és ezek a tények egyáltalán nem biztosak. Arról is esett már szó, hogy az igazságügy-miniszter asszony első alkotmányügyi bizottsági meghallgatásakor ezekről a dolgokról említést sem tett, s mindenki úgy gondolta, hogy ez a reformfolyamat szépen fog haladni a jól megtervezett rendjében.

Persze nem így történt. Oda fogunk kilyukadni például a büntetőeljárási törvények ilyen módon történő szakaszos módosításával, hogy a gyakorlatban egyszerűen képtelenség lesz majd a hatályos büntetőeljárási jogot normálisan követni. Ha egy-egy bíró tárgyalási napot tart, akkor reggeltől késő délutánig különböző időpontokra tárgyalásokat tűz ki. A mostani helyzet rövid időn belül azt eredményezheti, hogy a bírák egy-egy tárgyalás alkalmával azonos tárgyalási napon a különböző ügyekben teljesen eltérő büntetőeljárási törvényt kell hogy alkalmazzanak. Teljesen eltérő büntetőeljárási törvényeket kell majd nap mint nap alkalmazniuk mindazoknak, akik részt vesznek a büntetőeljárásban: a nyomozó hatóságoknak, az ügyészségnek, az ügyvédeknek. Ez olyan kaotikus helyzetet fog teremteni, amely meggyőződésem szerint önmagában véve is rendkívüli veszélyt fog majd jelenteni a jogbiztonságra és a kiszámíthatóságra.

Maga a törvény is igen óvatosan kezeli ezt a kérdést, amikor 162. §-ának (5) bekezdésében felhatalmazza a minisztert egységes szerkezetű büntetőeljárási törvény közzétételére. Nem irigylem a minisztert, nem lesz könnyű dolga, és nem lesz könnyű időről időre ezt az úgynevezett egységes szerkezetű büntetőeljárást közzétenni. Meggyőződésünk szerint az, ami most történik, nem a reform folytatása, hanem annak zsákutcába vezetése. Azzal, hogy a kormányzat nem azt teszi, amit meggyőződésem szerint mindenképpen tennie kellene, hogy vagy továbbviszi azt a reformfolyamatot, amely az elmúlt években megkezdődött, vagy ha ezzel alapvető problémái vannak, és ezeket jól meg tudja indokolni - bár ilyen indokokat még nem hallottunk -, akkor legalább azt próbálja megtenni, hogy az egyébként mind szerkezetében, mind pedig szemléletében valóban elavult két nagy eljárási törvényünket egy új törvénnyel váltsa fel, egy teljesen új törvénnyel.

Azzal, hogy most ezeket a törvényeket lépésről lépésre, kiszámíthatatlan módon változtatgatjuk, nem teszünk mást, mint annak az egyébként önök, a kormánypárti többséget alkotók által oly sokszor bírált szocialista szellemű, szocialista szemléletű eljárásjogot viszi tovább a Magyar Országgyűlés és a magyar joggyakorlat. Meggyőződésem szerint ez katasztrofális következményekkel járhat, ha így marad. És erre van esély, hiszen ha lépésről lépésre próbálunk változtatásokat eszközölni, akkor hosszú időre konzerváljuk azt a szerkezetet, azt a szemléletet, amely mindkét eljárási jog jellemzője. Ez nagyon nagy károkat fog okozni.

A polgári perrendtartásról szóló törvénnyel kapcsolatban egy-két szót már említettem. Most csak arra az egy dologra hadd térjek ki, hogy maga a törvényjavaslat rögtön az elején az alapelvek gyökeres megváltoztatásával kezdi a rendelkezések sorát. Ennek következtében az ügy ura nem a bíróság, hanem a felek lesznek. Ezzel alapvetően az égvilágon semmi baj nincs. A probléma ott van, hogy ilyen jellegű változtatása ennek az eljárási törvénynek sokkal komolyabb odafigyelést igényel a parlament részéről. Tíz különböző törvényjavaslat közé elrejtve ez a nagyon fontos lépés - meggyőződésem szerint - méltatlan dolog. Ez nagyon jelentős lépés, ennek sok elemét a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni tudná. Ha lehetőségünk lesz rá, bizonyos elemeknél ezt meg is fogjuk tenni. Nyilván néhány módosító javaslatot is elő fogunk terjeszteni, de jelentős előrelépésnek tartanánk, ha ez a polgári perrendtartáson következetesen végigvonulna. Ez a vita, az ilyen módon történő módosítás ezt teljességgel kizárja. Ez így nem fog működni. Néhány hét múlva lezárul majd az egész csomag általános vitája, aztán majd a részletes vitában esik róla néhány szó, és ennek következtében félő, hogy valamilyen elhibázott, elkapkodott döntés következtében ez a rendkívül jelentős lépés is hibásan kerül majd bele a hatályos jogba.

Összességében úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat - és természetesen a hozzá kapcsolódó határozati javaslat - ebben a formájában teljességgel támogathatatlan, rendkívüli veszélyeket látunk benne, az igazságügyi reform megakasztásának és talán végleges leállításának a lehetőségét, ezért - néhány elemétől eltekintve, amit tudnánk támogatni - egészében véve semmiképpen nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
93 207 1999.10.19. 2:35  206-212

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! 1999. szeptember 7-én interpellációt intéztem a belügyminiszter úrhoz "Itt a papír, hol a papír?" címmel. A korábbi interpellációm célja az volt, hogy Szombathely polgáraként, parlamenti képviselőként előmozdítsam azt a vizsgálatot, amely a sajtóban felröppent, városom jó hírét veszélyeztető hírek tisztázása miatt elkerülhetetlen. A miniszter úr akkor érdemben nem adott választ a kérdéseimre, talán az államtitkár úr ma igen.

A parlament előtt feltett kérdéseim óta nem zárult le a vizsgálat, pedig ahogy azt az elmúlt alkalommal én bebizonyítottam, három nap alatt beszerezhető a hiteles bizonyítványmásolat. Szombathely polgárai nem értik, miért nem lehetett július óta lezárni az ügyet. Ennyi idő alatt akár egy nyelvvizsgát is le lehetett volna tenni.

Mint az már közismert, egy ismeretlen feljelentő állítása szerint dr. Szabó Gábor, Szombathely fideszes polgármestere hamis nyelvvizsga-bizonyítványokat mutatott be a doktori cím megszerzéséhez.

 

(15.50)

A sajtó napok alatt felkapta a hírt, dr. Szabó Gábor polgármester pedig nyilatkozatot adott ki, hogy az egész ügy alaptalan vádaskodás, nem követett el közokirat-hamisítást, és csak az üggyel kapcsolatos eljárás lezárása után kíván nyilatkozni.

A polgármester úr azóta sem tisztázta az ügyet. Ahelyett, hogy a hiteles nyelvvizsga-bizonyítványt vagy annak másolatát bemutatta volna, a Szombathely polgármesterének feddhetetlenségében bízó polgárokat még inkább gyanakvóvá tette. A polgármester úr a személyére vetődő gyanút csak tetézte azzal, hogy a városi önkormányzat fideszes többsége többször is törvényellenesen megakadályozta, hogy a közgyűlés napirendjére tűzze a nyelvvizsgaügyet. Ezt egyébként a közigazgatási hivatal vezetője is megállapította.

Mindezek alapján, konkrét válasz reményében, a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrhoz: hol tart a rendőrségi vizsgálat, és miért nem fejeződött be Szabó Gábor nyelvvizsga-bizonyítványának ügyében? Előkerült-e Szabó Gábor nyelvvizsga-bizonyítványa, vagy esetleg megérkezett-e a hiteles másolata annak? Összeegyeztethető-e ön szerint az önkormányzati törvénnyel az, hogy az ellenzéket a fideszes többség megfosztja az interpelláció jogától a szombathelyi közgyűlésben?

Érdeklődéssel várom válaszát. Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
93 211 1999.10.19. 1:02  206-212

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. Egyrészt azért nem tudom elfogadni, mert meggyőződésem szerint az, hogy egy város polgármestere szavahihető-e, nem szmsz-kérdés, hanem egy politikai felelősség kérdése, és meggyőződésem szerint teljesen egyértelmű, hogy jogszerűen tett volna fel kérdést a kisebbség ebben az ügyben az önkormányzat előtt.

Szeretnék röviden idézni a Fidesz szombathelyi szervezetének választási kiadványából: "Ön szerint milyen a jó polgármester?" - hangzott a kérdés. "Fontos a szilárd közéleti erkölcs, a hajlíthatatlanság és a jó munkabírás." - szólt a válasz. Orbán Viktor miniszterelnök úr alig egy héttel ezelőtt a következőket mondta sajtótájékoztatóján: "Ha a kormányfő erkölcsi tartása megkérdőjelezhető, akkor onnantól kezdve egész tevékenysége megkérdőjelezhető."

Tisztelt Államtitkár Úr! Kár, hogy a polgármester úr ma már nem tartja fontosnak ezeket az elveket. A válaszát nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne szavazd meg!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
97 50 1999.11.08. 3:30  45-59

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt Csákabonyi Balázs képviselő úr előttem elmondta, valóban igen terjedelmes és, úgy gondolom, érdemi vita folyt az alkotmányügyi bizottságban e törvénycsomag különböző pontjait érintő módosító javaslatokról. Én is örömmel tapasztaltam, hogy az általam, illetve az SZDSZ-es képviselőtársaim által előterjesztett módosító javaslatok közül többet is támogatott a kormány, és természetesen több olyan is van, amelyekkel kapcsolatban szeretnénk elérni, hogy ez a támogatottság elnyerhető legyen még a későbbiek során, ha lehetséges.

Éppen ezért én is csak nagyon röviden szeretnék utalni egy-két javaslatra. Egyrészt örülök annak, hogy az ajánlás 26. pontjában megfogalmazott módosító javaslat szövegéhez - amely szerint a bíróság a beadványt legkésőbb a bírósághoz való érkezését követő 30 napon belül megvizsgálja - elfogadta a kormány és a bizottság is azt a módosítást, hogy "és annak alapján intézkedik" szövegrész ide bekerüljön.

 

(17.00)

 

Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert teljes mértékben elfogadható számunkra az, hogy minden törvényes eszközzel gyorsítani kell a bírósági eljárásokat, mind a polgári peres eljárásokat és részben a büntetőeljárást is. Itt azonban - ha ez a szabály így maradt volna - igazából ellenőrizhetetlen lenne, hogy a bíróság érdemben tudott-e foglalkozni az üggyel. Azzal, hogy ez a szöveg egy intézkedési kötelezettséget is megállapít, egyértelművé válik az, hogy nemcsak megvizsgálja az ügyet, hanem érdemben tesz is valamit annak érdekében, hogy az ügy valóban minél előbb elintézhető legyen.

Bauer Tamás képviselőtársam több ponton is előterjesztett módosító javaslatokat. A képviselő úr a 36. pontban, illetve az ajánlás 42. pontjában az elhalasztott tárgyalás legkorábbi következő időpontjának meghatározására vonatkozóan terjesztett elő egy javaslatot. A kormány szerint maximum 6 hónapon belülre kellene ezt legkorábbra kitűzni. Ő előterjesztett egy olyan javaslatot, amely szerint 6 hónap, illetve 3 hónapon belüli kitűzés válna indokolttá. Erre a témára csak azért térek ki, mert a bizottság ülésén a kormányzat részéről elhangzott az az egyetértő nyilatkozat, hogy valamivel rövidebb tartamot el tudna fogadni.

Az is elhangzott, hogy ez 4 hónapban maximálható lenne. Éppen ezért mi erre vonatkozóan kapcsolódó módosító indítványt együttesen előterjesztettünk - vagy előterjesztünk -, hiszen azt hiszem, már benyújtásra került. Örülnénk, ha a bizottsági ülésen elhangzott szóbeli nyilatkozat alapján a kormányzat a későbbiek során ezt támogatni tudná. Ez egy reális időpont. Néhány bíróságtól eltekintve Magyarországon ma már ezek az időtartamok meggyőződésem szerint alapvetően szinte mindenhol tarthatók, ahol pedig nem, ott inkább a feltételeket kell ehhez megteremteni, nem pedig a törvénynek kellene erre tekintettel lenni. Én szeretném, ha a kormány ezt tudná támogatni.

Köszönöm szépen a szót. Egyelőre ennyit kívántam elmondani. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
97 54 1999.11.08. 8:17  45-59

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 75. pontjában került rögzítésre az a javaslat, amelyet többek között a büntetőeljárási törvényhez, annak módosításához előterjesztettem. Ezt a javaslatot az alkotmányügyi bizottság nagy többséggel támogatta, annak ellenére, hogy a kormány jelen lévő tisztelt képviselője nem támogatta. Ezért szeretnék erre kitérni.

Meggyőződésem szerint ez a vita közöttünk egyelőre még folyamatban van. Igazából akkor lennék nyugodt, ha nemcsak a szakmai bizottság, hanem az Országgyűlés és esetleg a kormány is tudná támogatni. Ezeket az érveket egyáltalán nem szeretném most megismételni, mert az túl hosszú lenne - elég hosszú vitát folytattunk -, azokat csak részben ismételem meg.

Ez a szakasz a jelenlegi törvényjavaslat 69. §-a, egy vegyes megoldást hoz létre arra vonatkozóan, hogy a védő a gyanúsított és a tanú kihallgatásán milyen módon lehessen jelen. E javaslatnak egy része beemeli a tavaly elfogadott 1998. évi XIX. törvény, az új büntetőeljárási törvény bizonyos rendelkezéseit, és részben tartalmaz egy olyan mondatot, amely sem a hatályos szövegben, sem a korábbiban nem szerepel.

Meggyőződésem szerint a büntetőeljárási törvény módosításával kapcsolatban ez a legproblematikusabb rendelkezés, mert ez az, amely leginkább garanciális jogokat érint. Az a joga a védelemnek, hogy a védence és a tanúk kihallgatásán jelen legyen, jó néhány évvel került szerencsés módon - a gyanúsított meghallgatásán való jelenlét természetesen korábban - a büntetőeljárási törvénybe. Amennyire én tudom, az elmúlt években ezzel kapcsolatban soha semmilyen aggály vagy probléma nem merült fel az igazságszolgáltatás részéről. Ez egy nagyon fontos garanciális joga a védelemnek, hiszen a büntetőeljárásban a tanúk meghallgatása a nyomozati szakban ma még igen-igen nagy jelentőséggel bír. Helyes, ha a védelem a jelenlétével ellenőrizheti, hogy ez törvényes módon történjen, és a meghallgatás minden tekintetben törvényes és alkotmányos legyen.

Felvetődött a bizottság ülésén az is, hogy az indítványtételi jog, a kérdezés feltevésére való jog mennyiben bír jelentőséggel. Meggyőződésem szerint a jelenlét jogának még nagyobb a jelentősége, mint magának a kérdezés jogának, hiszen egy védő a jelenlétével is tudja demonstrálni, hogy más törvényességi szemszögből is vizsgálandó az eljárás ezen szakasza.

Azt gondolom, hogy ha az Országgyűlés a jelenleg tervezett változtatást szavazná meg, akkor ezzel nagyon sok kárt okozna. Nem látjuk, nem látom azt az előnyt, amelyet igazából ezzel nyerni lehet. Természetesen egyfajta előny egyértelműen kimutatható: a nyomozó hatóságok azon kényelmi szempontja, hogy nem kell értesíteni a védőt. Valljuk meg őszintén, erre vonatkozóan egyébként Magyarországon vizsgálódó nemzetközi szervezetek is tettek megjegyzéseket. 1996-ban a kínzás és embertelen vagy más megalázó bánásmód elleni bizottság ittjártakor bizony erre vonatkozóan is születtek nem túl hízelgő megjegyzések Magyarországgal kapcsolatban.

Szóval, ez a nyomozó hatóságok számára egy igen kényelmes dolog. Valljuk meg őszintén, bizonyos esetekben lehetőséget ad arra, hogy a tanú meghallgatása esetlegesen olyan módon történhessen, ahogy azt igazából a nyomozati érdek leginkább szeretné.

Úgy gondolom, hogy azzal lehet a legjobban kivédeni ezt az esetleges visszaélést - amelyre, még egyszer hangsúlyozom, hogy ha nem is nagy számú, de bizony számos példa előfordult az elmúlt években -, ha a védő ezen a meghallgatáson jelen lehet. Igazából semmiféle aggályt nem jelentene, ha az én indítványomnak megfelelően a jelenleg hatályos 134. § maradna életben - hogy így mondjam. Hiszen egyrészt e szakaszhoz egy rövid tagmondattal "ha e törvény eltérően nem rendelkezik" kiegészítés is bekerült régebben, amely a védett tanú meghallgatására vonatkozóan ebben a törvényben eltérő rendelkezéseket nyilvánvalóan megenged, tehát ezzel ki lehet védeni. Illetve a most hatályos szakasz (1) bekezdésének végén "az e jog gyakorlásával gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti" szövegrész arra is biztosítékot nyújt, hogy ezzel ne lehessen visszaélnie a védelemnek, hiszen semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a nyomozó hatóság értesíti a védőt, néha eredménytelenül, de az esetek döntő többségében eredményesen. A védő vagy részt vesz ezen, vagy nem.

Kétségtelen tény, hogy érheti vád a védelmet, a mai magyar ügyvédi gyakorlatot abban a tekintetben, hogy nem kellő arányban vesz részt a nyomozati eljárásban, de ez egy másik kérdés. A véleményem szerint nem az a megoldás erre, hogy ugyanakkor ezt a jogot egyben el is vegyük a védelemtől. Azt hiszem, hogy ha egy védő lelkiismeretesen látja el a munkáját, akkor megfelelően rendszeres kapcsolatot tart a védencével, akár előzetesben van az, akár szabadlábon, és részt vesz azokban a nyomozati cselekményekben, amelyekre a törvény lehetőséget nyújt számára. Hiszen ne felejtsük el, hogy a jelenlegi büntetőeljárásban a nyomozati szaknak a jelentősége jóval nagyobb, mint majd egyébként később lesz a hatályba lépendő új törvény alapján.

Ha abból kiragadjuk ezt a rendelkezést, és megpróbáljuk belehelyezni a mai büntetőeljárási törvénybe, akkor ezzel egy aránytalanságot és egy aránytévesztést is elkövetünk, hiszen más a súlya ma a nyomozati cselekményeknek, és valamelyest biztosan más lesz a súlya az új büntetőeljárási törvényben. Ez alapján sem lenne helyes, ha ezt megtennénk.

Még egy praktikus szempont: abban az esetben, ha ez a rendelkezés ilyen módon hatályba lépne, ahogy a kormány szándékai szerint van, akkor a védelem ezt nyilván azzal próbálná meg kivédeni, hogy abban a pillanatban, ahogy megkapta a meghatalmazást az ügyvéd, indítványozza a fellelhető összes szóba jöhető tanú meghallgatását.

Meggyőződésem szerint ezt követően a nyomozó hatóság már nem mondhatja azt, hogy nem ad helyt. Ez pedig egy látszólagos, egy mondvacsinált eljárási cselekmény, komolytalanná tesszük az eljárás ezen szakaszát, ha egyrészt erre kényszerítjük a védelmet, másrészt pedig azt mondjuk, hogy kérem szépen, egy ilyen felsorolás alapján bárkit kiválaszt a hatóság a listáról, akkor a védelmet meg kell idéznie.

Úgy gondolom, hogy sokkal komolyabban kellene vennünk az eljárás résztvevőit annál, mint hogy ilyesmibe kényszerítsük őket. Meggyőződésem szerint minden aggálytól mentesen lehetne alkalmazni a továbbiakban is a jelenleg hatályos 134. §-t, és ezért szeretném kérni a tisztelt kormányzatot, hogy bár kétségtelen tény, hogy, mondjuk, a nyomozó hatóságok részéről jelentős nyomás nehezedhet esetleg az Igazságügyi Minisztériumra, mégis próbáljon ennek ellenállni. Hangsúlyozni szeretném, semmilyen politikai motívuma nem volt az indítványomnak, kizárólag szakmai szempontok alapján, az eljárás szereplői fegyveregyenlőségének jegyében fogalmaztam ezt meg, és szeretném, ha a kormány - belátván a bizottsági ülésen is elhangzottak súlyát, és figyelembe véve a szavazási arányt - esetlegesen megváltoztatná az álláspontját, és hajlandó lenne a támogatott csomagba ezt bevenni - és ezt nagyon nagy örömmel tapasztalhatnám.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
106 153 1999.12.07. 2:01  152-160

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben, hónapokban Dávid Ibolya miniszter asszony több ízben szót emelt a bíróságok és az ügyészségek munkatempójával kapcsolatban. Számos konkrét esetben kifogásolta a független magyar bíróságok munkáját, folyamatban lévő ügyekben sürgette a mielőbbi ítélethozatalt.

Október közepén a csempészettel vádolt Agrobank-vezető, Kovács Mihály büntetőperének elhúzódását helytelenítette. A miniszter asszony sürgetésére Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt nyilatkozta, hogy Dávid Ibolya átlépte a jogállamiság Rubiconját, amikor a független magyar bíróságok ellen indított támadást.

A miniszter asszony elégedetlensége azonban csak néhány területen mutatkozott meg. Számos olyan esetben nem mutatott türelmetlenséget, ahol a közvélemény fokozott érdeklődése indokolta volna, hogy kérdéseket tegyen fel, ha már mindenképpen szeretne beavatkozni egy másik hatalmi ág tevékenységébe. Ilyen például Várhegyi Attila államtitkár úr esete is, amely vizsgálatnak a mai napig nem került pont a végére. Az ügy egy egyszerű autóbaleset volt, ahol Várhegyi úr is elismerte a vétkességét, és a mentelmi bizottság is zöld utat adott az ügynek, mégsem született bírósági döntés eddig, bár lehet, hogy ez az érintett részéről is hátrányos.

A közvélemény a mai napig nem tudja, hogy milyen szerepet játszott például Schlecht Csaba a Fidesz-közeli cégek fantomizálódásában, vagy milyen felelősség terheli Simicska Lajost és Schlecht Csabát sok-sok milliós tartozások ügyében. De például arra a kérdésre sem kaphattunk eddig választ, hogy hol van Szabó Gábor fideszes szombathelyi polgármester nyelvvizsga-bizonyítványa. Fél év nem volt elég arra, hogy a rendőrségi eljárásban pontot tegyenek egy roppant egyszerű ügy végére.

Miért csak bizonyos ügyek érdeklik a miniszter asszonyt? Az általam említett ügyekben hogyhogy nem jutott eszébe az eljárások sürgetése?

Kíváncsian várom válaszát. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
106 157 1999.12.07. 0:59  152-160

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Először az ügyrendi jellegű észrevételére azt tudom önnek válaszolni, ennek a műfajnak az a neve, hogy azonnali kérdés. Az csak egy, a kormánytagok részére tett jelentős enyhítés és kedvezmény, hogy már reggel leadja a kérdéseket a képviselő, és csak délután kell választ adni. (Dr. Répássy Róbert: Házszabály!) Úgy gondolom, egyáltalán nem sértettem meg a Házszabályt, ha így tettem volna, az elnök asszony nyilván jelezte volna.

Egyrészt úgy gondolom, hogy bárki bírálhat egy bírói döntést vagy bármelyik hatalmi ág bírálható, azonban nem bírálható egy másik hatalmi ág vezető képviselője részéről. Ezért a miniszter asszony helytelenül járt el, amikor a bírói hatalom ilyen jellegű kérdéskörébe avatkozott bele. Ugyanakkor a kormánynak pedig a rendőrségi tevékenység ellenőrzésére nyitva áll a törvényes lehetőség, én ezeket hiányoltam.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 16 2000.02.09. 14:53  1-142

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon régi adósságának, közel tízéves adósságának fog most remélhetőleg belátható időn belül eleget tenni az Országgyűlés. Az önkormányzati törvényben rögzített felhatalmazás és felhívás alapján az önkormányzati képviselők jogállásával kapcsolatban végre törvényt fogunk alkotni.

Ez nem az első kísérlet ebben az ügyben. Néhány évvel ezelőtt született már egy törvényjavaslat, tartalmában, alapelveiben részben hasonló megfontolásból és tartalommal, amit még Kuncze Gábor belügyminiszter úr terjesztett elő; akkor nem maradt idő arra, hogy az Országgyűlés ezt megtárgyalja. Majd ennek a ciklusnak az elején Bauer Tamás képviselőtársammal úgy gondoltuk, nem szabad késlekedni ezzel a törvényjavaslattal, és mi magunk is előterjesztettük. Akkor azt az ígéretet kaptuk, éppen az államtitkár úrtól, ha jól emlékszem, hogy belátható időn belül az Országgyűlés elé hozza a kormányzat ezt a törvényjavaslatot. Bizony nagy szükség van rá és nagyon fontos, hogy ezt a javaslatot elfogadjuk.

Több jelentős módosítással, de kijelenthetem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége alapvetően egyetért mind a szándékkal, mind pedig részben a törvényjavaslat konkrét tartalmával is, de később majd én is és a hozzászólók többen is ki fogunk térni arra, hogy úgy gondoljuk, bizony több helyen jelentős módosítások lennének rendjén valók.

Mielőtt a saját gondolataimba belekezdenék, kénytelen vagyok röviden kitérni arra a beszédre, amelyet az államtitkár úr tartott ebben az ügyben. Ez ugyan nagyon rövid beszéd volt, amit már megszoktunk - alig nyolc percben foglalta össze a kormányzat gondolatait az egész témával kapcsolatban -, de én nagyon szívesen vettem volna, ha bizonyos kérdésekről jóval részletesebben, az ügy súlyának megfelelően szól az államtitkár úr. De mint mondtam, ehhez nagyjából már hozzászoktunk, viszont van egy alapvető probléma ezzel a beszéddel kapcsolatban.

Kellő tisztelettel azt kell mondanom, államtitkár úr, hogy ha ön a saját gondolatait fogalmazta meg - márpedig gondolom, hogy így volt -, akkor azzal az az alapvető probléma van, hogy meggyőződésem szerint a szemlélet, amiből kiindul a kormányzat, nem helyes. Az önkormányzati képviselők jogállása és az egész kérdéskör alapvetően - a szabályok jelentős részében bármennyire is összeférhetetlenségi szabályokat fogalmaz meg - nem büntető jellegű, nem szankciókat magába foglaló javaslat, hanem egy közjogi intézmény. Olyan közjogi intézmény, amelynek az az elsődleges célja, hogy biztosítsa az önkormányzati képviselők függetlenségét és működésük törvényes, alapvető feltételeit. Ezt azért tartom fontosnak kijelenteni, mert meggyőződésem szerint ez szemléletében is másképpen kell hogy végigvonuljon az egész törvényjavaslaton.

Ha abból indulunk ki, hogy az önkormányzatoknál korrupció van - ami sajnos nagy valószínűséggel sok helyen, eltérő mértékben, de igaz -, akkor nem jó szabályozást alkotunk, mert e törvényjavaslat szemléletének elsődlegesen nem annak kell lennie, hogy ilyen jellegű lehetőségektől megfossza a képviselőt, hanem a megfontolásnak abból kell kiindulnia, hogy az önkormányzati képviselők számára ahhoz, hogy a nagyon felelősségteljes és nagyon nehéz feladatukat megfelelően elláthassák, kellő függetlenséget kell biztosítani; éppen az önkormányzati képviselőket kell hogy védje ez a törvényjavaslat, nem pedig büntetnie vagy szankcionálnia őket. Szükség van ezekre a tiltó, nem megengedő szabályokra, de meggyőződésem szerint mindenképpen más szemléletből kell kiindulnunk.

Tehát nagyon régi kötelezettségünknek fogunk most eleget tenni. Még egy dolgot meg kell említenem: ha már eddig elhúzódott ez az ügy, és a kormányzat csak a ciklus közepén gondolta a javaslatot előterjeszteni, talán érdemes lett volna - óvatosan fogalmazok - végiggondolni azt, hogy ezzel párhuzamosan nem lett volna-e szükség arra, hogy az önkormányzatiság egész intézményét újragondolja a kormányzat.

 

(10.10)

Eltelt tíz év azóta, hogy megalkottuk ezt a törvényt, mármint az önkormányzatokról szóló törvényt, alapvetően megfelelően látta el a feladatát, az önkormányzatok megfelelően működnek, de talán érdemes lenne párhuzamosan az ezzel kapcsolatban fölmerült problémákat is megpróbálni kiküszöbölni és esetlegesen más területeken is törvénymódosításokat eszközölni.

A törvényjavaslat nyíltan vállalja azt, hogy a nemkívánatos összefonódásokat szeretné megakadályozni. Ez egyébként természetesen rendben van, és ehhez meggyőződésem szerint két fő úton lehet eljutni.

Az egyik valóban összeférhetetlenségi szabályok megalkotása. Ezen a téren már van tapasztalata az Országgyűlésnek, néhány évvel ezelőtt az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan alkottunk a jogállást érintően új szabályokat, így többek között az összeférhetetlenséget is érintő szabályokat. Akkor egy nagyon alapos vitán ment keresztül ez a javaslat, még az Alkotmánybíróságot is megjárta a törvény, és bizony annak az alkotmánybírósági határozatnak az indokolásából és persze magából a vitából meggyőződésem szerint nagyon tanulságos gondolatokat lehet átépíteni, áthozni ebbe a vitába is.

Ahogy figyeltem az eddigi vitát, bizony az látszik kibontakozni, hogy elég komoly nézetkülönbségek fogalmazódtak meg, és nem feltétlenül csak frakciók határa mentén; úgy veszem észre, hogy frakciókon belül is vannak eltérő vélemények. Meg kell hogy mondjam őszintén, ezzel részben mi is vagyunk, részletkérdések tekintetében sok dologban vitatkoztunk és vitatkozunk a mai napig is. Nagyon bízom abban, hogy ez a vita itt a plenáris ülésen és majd a bizottságokban egy olyan konstruktív vita lesz, amely elsődlegesen szakmai és nem feltétlenül politikai érveket fog felsorakoztatni, mert akkor bizonyos, hogy javulhat majd a törvényjavaslat színvonala.

Az összeférhetetlenségi szabályokra most külön nem térnék ki, majd csak egyetlenegy vetületére, de szeretném megjegyezni, hogy az összeférhetetlenség mellett, ahogy az imént is említettem már, lenne egy másik jelentős eszköz is annak megelőzésére, hogy nemkívánatos összefonódások kialakulhassanak: ez pedig a képviselő kizárása egy-egy konkrét, adott ügynek az elintézéséből. Sajnos erre vonatkozóan a törvényjavaslat nem tartalmaz szabályokat igazából. A kizárásra vonatkozóan vannak a különböző szmsz-ekben szabályok, de ez meggyőződésem szerint nem elegendő. Az szmsz-ek - a szervezeti és működési szabályzatok - alkalmazása kapcsán felmerült tapasztalatokat bizony meggyőződésem szerint indokolt lett volna a törvényjavaslatba átplántálni és törvényi szinten szabályozni azt, hogy ha valakinél, mondjuk, ingatlantulajdonával kapcsolatban, vagyoni érdekeltségével, közvetlen hozzátartozójának ugyanilyen érdekeltségeivel kapcsolatban felmerül a kizárás lehetősége, akkor az adott konkrét ügyben milyen módon vegyen vagy ne vegyen részt a képviselő. Ez azért is lenne jó, mert így nem fosztjuk meg az önkormányzati képviselőt a munkájának egészétől, nem válik összeférhetetlenné maga a státusz, csak egy-egy konkrét üggyel kapcsolatban kell kizárni a képviselőt.

Az összeférhetetlenséggel kapcsolatban egy lényeges hiány az, amelyre szeretnénk felhívni a figyelmet, és erre vonatkozóan mi már módosító indítványt is benyújtottunk. Kimarad a törvényjavaslatból az, hogy a felügyelőbizottsági tagságok helyzetével kapcsolatban mi lesz, azaz a felügyelőbizottsági tagságok általában nem tekintendők összeférhetetlen helyzetnek. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, nagyon sok mindent föl lehet ezzel kapcsolatban vetni. A legtöbbször az az érv szokott elhangozni, hogy a tulajdonosi érdekek képviselete alapvetően csak így oldható meg. Meggyőződésem, hogy ez az érv nem állja meg a helyét.

Egyrészt nézzük meg, hogy mik a felügyelőbizottságok feladatai! Elsősorban az, hogy felügyeletet gyakoroljanak az adott gazdasági társaság törvényes és megfelelő működése felett. Ehhez elsősorban szakemberekre van szükség. Kimondottan egy olyan területről van szó, ahova szakemberek kellenek, pénzügyi, számviteli, közgazdasági, jogi vagy az adott cég profiljának megfelelő, szakmai tekintetben képzett szakemberek. Ha az önkormányzatok tulajdonában, részben vagy teljes egészében tulajdonában álló gazdasági társaságokról beszélünk, akkor a felügyelőbizottsági tagságok döntő többségét nem ilyen képviselők látják el. Hiszen elsősorban nem ilyen szakemberek alkotják az önkormányzati képviselő-testületeket, és így meggyőződésem szerint ez egy mondvacsinált érv, hogy a tulajdonosi pozíciók felügyelete csak így oldható meg. Ezeket nyugodtan rá lehetne bízni szakemberekre, és az önkormányzat így is tudná, gyakorolná ezen fontos feladatát. A bizottságokban minden további nélkül beszámolhatnának ezek a képviselők.

Az a nagy probléma ezekkel a felügyelőbizottsági tagságokkal, hogy ezek igazából most egy burkolt anyagi támogatást jelentenek a képviselőknek, ez a képviselői tiszteletdíjnak valamilyenfajta kiegészítését is jelenti. Ami még nem lenne feltétlenül probléma, bár szerencsésebb volna, ha magát a képviselői tiszteletdíjat lehetne olyan szintre felhozni, hogy az egyfajta megfelelő egzisztenciát teremthessen esetleg a képviselőknek; de ezzel az az alapvető probléma, hogy ettől a pillanattól kezdve - és minden más hasonló funkcióval kapcsolatban igaz ez - zsarolhatóvá válik a képviselő. És ha zsarolhatóvá válik a képviselő, akkor a függetlensége veszélybe kerül, és megfelelő döntések nem várhatók tőle.

Egy másik fontos terület és amelyre szintén módosító indítványt terjesztettünk elő, az úgynevezett átláthatóság kérdése. Az átláthatóság azért is fontos, mert így mindenki számára világossá lehet tenni, hogy az adott képviselő milyen anyagi és egyéb érdekeltségekkel rendelkezik. Mi a 11. §-hoz terjesztettük elő ezt, és azzal a megfogalmazással, hogy az önkormányzati képviselő évente írásos érdekeltségi nyilatkozatot köteles tenni minden, összeférhetetlenség alá nem eső munkaviszonyáról, munkavégzésére irányuló más jogviszonyáról, önálló vállalkozásáról, gazdasági társaságban, szövetkezetben, közhasznú társaságban fennálló részesedéséről, s a többi, s a többi. Ezeket a nyilatkozatokat az önkormányzati képviselő a polgármesternek nyújtja be, és abba bármely képviselő betekinthet. Ez világossá teszi azt, hogy milyen érdekeltségekkel rendelkezhet az adott képviselő ezekben az ügyekben, és így láthatják mind a képviselőtársak, mind pedig a választópolgárok, hogy mi az, ami elvárható a képviselőtől, és mi az, ami nem. Úgy gondolom, hogy ez megfelelő biztonságot is adhatna. Örülnénk neki, ha esetleg némi módosítással, de a többség tudná támogatni ezt a módosító javaslatunkat.

Végezetül - nagyon sok mindenre természetesen most nem tudok kitérni, és majd a későbbiek során Bauer Tamás és mások is az általános vitában elmondják az SZDSZ álláspontját - néhány szó a hatálybalépéssel kapcsolatban. Régi vita ez is, már a törvényjavaslat megjelenésekor ez egy alapvető kérdés volt, hogy mikor lépjen hatályba a törvényjavaslat. Nem osztom azt a véleményt, hogy itt részben, ha a kihirdetést követően rövid időn belül hatályba lépne, akkor visszamenőleges hatályról lenne szó. Azért merem bátran hangoztatni ezt a véleményt, mert ugyanez a probléma fölmerült az országgyűlési képviselőkre vonatkozó jogállást szabályozó törvényjavaslat hatálybalépésekor, hogy helyes-e a most funkcióban lévő képviselőkre is alkalmazni ezeket a szabályokat. Az Alkotmánybíróság elég egyértelműen kimondta, hogy ebben a tekintetben nem lehet szó visszamenőleges hatályról, ha a kihirdetést követően belátható időn belül hatályba lépne a törvényjavaslat.

Kétségtelen tény, dönthet úgy a többség, hogy majd csak 2002-ben, az újonnan megalakuló önkormányzatok képviselőire vonatkozóan lépjen hatályba a törvény, de ha elfogadjuk azokat a felvetéseket, amelyek szinte mindenkitől, mind az államtitkár úrtól, mind pedig az előttem szóló vezérszónokoktól elhangzott, hogy bizony a korrupció, a nemkívánatos összefonódások, az egyéb problémák meg-megjelennek - hogy óvatosan fogalmazzak - az önkormányzatokban, márpedig ezt tapasztalatból állíthatom, mindannyian tudhatjuk, hogy így van; akkor érdemesnek tartanám megfontolni, hogy kell-e még két és fél évet várni.

Én nem félek attól, hogy itt tömeges új időközi választásokra kell hogy sor kerüljön. Ha valaki komolyan gondolta, hogy a képviselői mandátumát egy fontos megbízatásnak tartja és elkötelezett híve annak, hogy a jogállamiságért ilyen módon is tegyen valamit Magyarországon, akkor azt hiszem, hogy akinek a lelkiismerete diktálja, az úgyis az önkormányzati képviselői mandátumot fogja választani, és nem a gazdasági pozíciót. Ezért úgy gondolom, hogy ezt érdemes lenne megfontolni.

 

(10.20)

 

Mindezek mellett nagyon kíváncsian várom a vita további folytatását. És még egyszer szeretném kijelenteni, hogy módosításokkal és új javaslatokkal együtt, de a Szabad Demokraták Szövetsége alapvetően támogatja a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 131 2000.03.21. 2:44  130-136

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hivatalban lévő kormány két éven keresztül kihasználatlanul hagyta meglévő lehetőségeit, és hátrasorolta az autópálya-építési programot. A napokban azonban már arról hallhattunk, hogy téli álmából felébredve fűhöz-fához kapkod, és pánikszerűen folytatja a félbeszakadt programot. Úgy tűnik, hogy ennek a meggondolatlanságnak ismét a törvényesség, jelen esetben a közpénzek ellenőrzött és követhető elköltése is áldozatául esik.

Tisztelt Államtitkár Úr! Abban mindenki egyetért, hogy szükség van a meglévő úthálózat korszerűsítésére és fejlesztésére, ennek módjáról azonban már jelentősen eltérnek a vélemények. Egy demokráciában ez rendjén lévő is lenne, ha a megoldások a hatályos törvények betartásával és nem azok sanda megkerülésével születnének. Az utóbbi hetekben eltérő kormányzati értelmezések láttak napvilágot, de mindegyikben közös volt az, hogy a kormány és az ellenőrzése alatt álló állami tulajdonú bankok és cégek meg akarják kerülni a megkerülhetetlen közbeszerzési eljárást, nyilvános pályázatok nélkül akarnak több száz milliárd forint sorsáról dönteni.

A hazai cégek érdekeire hivatkozva a költségvetés megkerülésével tőkésítenének fel egy állami bankot, a közpénzek pedig egy állami tulajdonban lévő részvénytársasághoz mennének tovább, amely egymaga dönti el, kinek juttat megrendelést. Adhat-e úgy a magyar állam bármiféle garanciát, hogy a közt megillető pénzeket ellenőrzés és pályáztatás nélkül osztogatják? Mi, szabad demokraták erősen kételkedünk az ilyen erőltetett ügyek hatékonyságában és főleg törvényességében.

El kell azonban ismernem a kormány jogászainak leleményességét, ami a törvényes rendelkezések megkerülését, a kiskapuk keresését illeti. Ez azonban nagyon kétes dicsőség! A két évvel ezelőtt a tiszta közélet zászlajával indult kormány ma már szinte csak rossz példát mutat az országnak.

Kérdéseim a következők, államtitkár úr. Az állam által bármilyen formában finanszírozott autópálya-építésnél figyelmen kívül hagyhatók-e a közbeszerzési törvény rendelkezései? Igazságügyi minisztériumi államtitkárként elfogadhatónak tartja-e közpénzek százmilliárdos nagyságrendben történő, ellenőrzés nélküli osztogatását?

Várom a válaszát. (Taps az SZDSZ, szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 135 2000.03.21. 1:08  130-136

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön említette a válaszában, hogy sokat lehetne beszélni a közbeszerzési törvénnyel kapcsolatos rendelkezésekről. Ez igaz, csak úgy gondolom, hogy ön éppen a lényeget kerülte meg a válaszában. Ön bizonyosan tudja azt, hogy Magyarország a korrupcióval közepesen sújtott ország, és korrupció mindig ott van, ahol közpénzek vannak. Önnek tudnia kell egészen pontosan, hogy ha egy kórházban ma Magyarországon 5 doboznál több gyógyszert szereznek be, arra pályázatot kell kiírni. A közpénzek állam általi elköltésének alfája és ómegája a közbeszerzési törvény a világ minden országában, még talán Panamában is.

Talán az államtitkár úr is tudja azt, hogy az elmúlt két évben együttvéve összesen 674 milliárd forintnyi közbeszerzési érték forgott ebben az országban. Ebben az évben önök ennél többet vagy legalábbis majdnem ennyit szeretnének elkölteni. (Zaj.)

Ez a magatartás, amelyet a kormányzat visel, nem más, mint a törvénytelenségnek és a korrupciónak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) előre megfontoltan, a kormánypolitika szintjére történő emelése. (Horváth Zsolt: Elfogadod vagy nem? - Egy hang a Fidesz padsoraiból: Ülj le! Hazudsz!) A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 117 2000.04.10. 4:59  89-176

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akárcsak itt, a plenáris ülésen, az alkotmányügyi bizottságban is e módosító javaslat, illetve a törvénynek e helye képezte a legnagyobb vita tárgyát.

Én a mostani fölszólalásokat alapvetően két csoportba tudnám sorolni. Az első csoportot egyetlenegy képviselő, Wiener György képviselő úr alkotja; mindenki más egy másik csoportot alkot meggyőződésem szerint. Azért gondolom ezt, mert itt elvi és gyakorlati szempontokat kell tisztázni. Ő volt egyedül - és ez történt nagyjából az alkotmányügyi bizottság ülésén is -, aki elvi, alkotmányos szempontból közelítette meg ezt a kérdést.

Úgy gondolom, hogy nekünk is kötelességünk ezt tenni, és ha ebből a szempontból fordulunk ehhez a törvényhelyhez, akkor azt kell mondani, hogy nagy valószínűséggel, nyilvánvalóan ex cathedra vagy tényként kijelenteni ezt egyikünk sem teheti meg, de az nyilvánvalónak látszik, hogy nagy valószínűséggel nem állná ki az alkotmányossági próbát ez a törvényhely.

Én megértem a kormány képviselőinek és az itt egyébként megszólaló képviselőknek a gyakorlati szempontjait is, de úgy gondolom, hogy abban a pillanatban, ahogy az elvi kérdéskörrel kapcsolatban arra az álláspontra kell helyezkednünk - és nagy valószínűséggel szerintem ezt kell tennünk -, hogy ez a törvényhely a szabad mandátum elvével és a magyar alkotmányos szabályozással, illetve az önkormányzati törvényben foglaltakkal nem egyeztethető össze, éppen ezért az az indítvány, amely ennek a pontnak a teljes elhagyására irányul, meggyőződésem szerint nagyon helyes, és ez az egyedüli jó megoldás.

Azért gondolom ezt, mert a vitában senki más nem tudott fölhozni igazából elvi, alkotmányos érveket amellett, hogy ezt a törvényhelyet így meg lehetne hagyni. Mert a Wiener képviselő úr által elmondottak egy világos és koherens egészet alkotnak, külföldi példákat is figyelembe véve. A gyakorlati szempontok, úgy gondolom, igazából nem is állják meg a helyüket, még ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy elviekben sem helyes ez a törvényhely.

Többször elhangzott, mindannyian pontosan tudjuk, hogy ez alapvetően a kistelepüléseket érinti. A kistelepüléseken bizony igaz az, hogy előfordul többször is, hogy emiatt esetleg működésképtelenné válik az önkormányzat. Én egyetértek azzal, ha a kormány azt mondja, hogy sok tekintetben érdemes lenne szigorítani a szabályozáson. Ez az a terület, ahol nem szabad semmiképpen sem - egyébként máshol sem, de itt sem - az elveken engedni, és csak a praktikus szempontok alapján olyan szigorításokat eszközölni, amelyek komoly problémákhoz vezetnek.

Ha már valamilyen módon ezt a kérdéskört szeretné szabályozni a kormány, akkor még mindig inkább a kormány javaslatával tudnék egyetérteni, mint az összes többi módosító javaslattal, mely ehhez kapcsolódik, ha nem az elhagyásról van szó, hanem valamilyen kiegészítéséről, mert azok még további óriási veszélyeket rejtenek magukban. Leginkább azt, hogy belép egy olyan szubjektív megítélési lehetőség, amely - ezt elmondták többen is - az önkormányzati képviselőket arra hatalmazza fel, hogy másik képviselőtársukkal szemben, nyilvánvalóan politikai indokoktól sem mentesen, valamilyen értékelést végezzenek. Ez rendkívül veszélyes, és olyan feloldhatatlan bonyodalmakhoz vezetne, amelyeket mindenképpen el kell kerülni. Ha tehát már valami maradna, akkor leginkább a kormány javaslata az, amely véleményem szerint elfogadható lenne, bár azzal sem értek egyet.

Van azonban praktikusan is megoldása a problémának, csak ezt nem tudom, miért nem mondja el senki, hiszen gondolom, mindenkinek kézenfekvő a megoldás: az önkormányzati képviselő-testület föloszlatja önmagát, vagy föl kell oszlatni más úton a képviselő-testületet. Nyilvánvaló, hogy ha valaki teljesen működésképtelenné teszi az önkormányzatot, az nem tud funkcionálni - nem marad más megoldás, mint a föloszlatás.

Tehát az, hogy most semmilyen módon nem működik az önkormányzat hónapokon vagy esetleg éveken keresztül, meggyőződésem szerint áthidalható törvényesen is. És nyilvánvalóan ennek az igazi szankciója a következő választásokon kell megjelenjen, azon a következő választáson... - az államtitkár úr mutatja, hogy ez anyagi kérdés is. Egyetértek, ebben önnek igaza van. Sajnos a demokrácia - mint oly sokszor oly sok mindenki elmondta - bizony időnként pénzbe kerül. A praktikus, anyagi szempontok nem eshetnek a mérleg másik serpenyőjébe azonos súllyal az alkotmányos szempontok mellett. Tehát én úgy gondolom, hogy kizárólag e bekezdés elhagyása lehet a jó megoldás, és erre kérnék mindenkit.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 137 2000.04.10. 8:56  89-176

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző felszólalásomat azzal kezdtem, hogy elvi és gyakorlati szempontokat kell figyelembe venni ennél az első témakörnél. Most a második témakörnél úgy gondolom, hogy alapvetően gyakorlati szempontokat kell és lehet figyelembe vennünk. Ezt azért is merem mondani, mert annak idején, amikor az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt módosítottuk, és ott is nagy számban összeférhetetlenségi szabályokat alkottunk, nagyon hamar az Alkotmánybíróság elé került az a javaslat, és Alkotmánybíróság nagyon egyértelműen és világosan kimondta, hogy az összeférhetetlenség terén az Országgyűlés nagy szabadsággal rendelkezik a szabályok megalkotásában. Még azt is hozzátette, hogy viszonylag gyorsan változó szabályokat is alkothat az Országgyűlés. Nem szeretném semmiképpen összekeverni az országgyűlési képviselők mandátumát és státusát az önkormányzati képviselőkével, szerintem nagyon távol állnak egymástól, de mégis most itt is összeférhetetlenségi szabályokat kell alkotnunk.

Ebben a fejezetben két fő területről van szó: az egyik az úgynevezett összeférhetetlenség, a másik pedig az átláthatóság. Bauer Tamás képviselőtársammal mind a két területhez több módosító javaslatot is előterjesztettünk, kétségkívül a legnagyobb vitát - mint ahogy most is - az alkotmányügyi bizottságban is a felügyelőbizottsági tagságra vonatkozó rendelkezések jelentették. Úgy gondolom, hogy akkor járunk helyes úton - ez talán egy globális megfogalmazásnak is tekinthető -, ha el tudnánk érni azt, hogy az önkormányzati képviselők az önkormányzati képviselői tiszteletdíjon felül más juttatásban - persze a költségtérítésen kívül - az önkormányzat útján vagy annak bármely intézménye, vállalata, cége útján ne részesüljenek. Ez az, ami tiszta viszonyokat teremtene.

Azt hiszem, nem lenne szentségtörés, ha ezt megtennénk, de félek, hogy a többség nem ebbe az irányba fogja majd vinni a törvényjavaslatot. Azért sem lenne szentségtörés, mert egyrészt régebben, évekkel ezelőtt ezt ígértük.

 

(19.10)

 

Emlékszem, annak idején még az önkormányzati törvény vitája kapcsán is felmerült ez a probléma, de az előző ciklus végén, amikor az előző belügyminiszter úr, Kuncze Gábor előterjesztette az akkori törvényjavaslatot, ez akkor is felmerült. Tehát azt sem lehet mondani, hogy abszolút váratlanul éri az önkormányzati képviselőket vagy a választópolgárokat, hogy ilyen szabályokat alkotnánk. Ez az egyetlen olyan szabályozási mód, amely véleményem szerint következetes lehet.

Mi az 51., 59., 66., 113-115. pontokra terjesztettünk elő módosító javaslatokat Bauer Tamással. Ha megnézzük a felügyelőbizottsági tagságra vonatkozó szabályokat, akkor például, ha azt veszem figyelembe, amit Kovács Tibor képviselő úr mondott, hogy igazából nincs jelentősége a cégen belüli tevékenységnek, ha ott önkormányzati képviselő működik, és ez az a mód, amivel az önkormányzat érdekeit szem előtt lehet tartani, ezzel én nem értek egyet. Állítom, hogy ha nagy számban vennénk elő konkrét felügyelőbizottsági elnökre és tagságra vonatkozó ügyeket ma Magyarországon, akkor az lenne megállapítható, hogy ezek a felügyelőbizottsági elnöki és tagsági pozíciók nem másra alkalmasak, mint arra, hogy egy pótlólagos, burkolt kiegészítő anyagi támogatásban részesítsék az adott önkormányzati képviselőt. Semmilyen más célt alapvetően nem szolgál.

Nézzük meg, mi a felügyelőbizottságok szerepe egy cégnél! Való igaz, nem operatív tevékenységet végeznek. De a felügyelőbizottságoknak alapvetően az a feladata, hogy bizonyos ciklikusságot figyelembe véve megvizsgálják, hogy törvényesen működik-e az adott cég. Kik tudják megvizsgálni azt, hogy törvényesen működik az adott cég? Azok, akik rendelkeznek ilyen irányú, nagyon konkrét szakmai ismeretekkel: könyvvizsgáló, könyvelő, az, aki mondjuk, az adott cég profiljához igazodó tevékenységgel, szakképesítéssel rendelkezik, valamilyen módon ért a gazdálkodáshoz valamilyen más úton, és mondjuk, jogász. Ezek azok a tipikus területek, amelyek mindegyikével találkozhatunk, ha önmagát komolyan vevő felügyelőbizottság működését figyelembe vesszük.

Ha megnézzük az önkormányzati képviselőket, akkor rájövünk arra, hogy az esetek döntő többségében nem ilyen végzettségű önkormányzati képviselők végzik ezt a tevékenységet, ami persze nem jelenti azt, hogy ők kevesebb értékkel bírnának mint emberek természetesen, hiszen más területen kiváló szakemberek lehetnek, de az esetek nagy részében ehhez általában nem értenek, és nem is ilyen szempontok alapján kerülnek be ezekbe a felügyelőbizottságokba.

Én úgy gondolom, hogy az az érv sem állja meg a helyét, hogy az önkormányzat így tudja biztosítani azt, hogy ellenőrizze a cég tevékenységét. Számtalan más módon lehet legalább ilyen hatékonyan biztosítani ezt a tevékenység-ellenőrzést. Egyrészt valakit, egy külső szakembert megbíz azzal, hogy üljön be a felügyelőbizottságba és vegyen részt a felügyelőbizottság munkájában, és az adott szakmai bizottság előtt megfelelő rendszerességgel - nagyon sokféle jó módszerrel lehet szabályozni ezt -, megfelelő módon beszámol arról, hogy milyen tevékenységet végez a cég. Ez sokkal nagyobb biztosítékot ad arra, hogy az önkormányzat érdekei megfelelő módon megjelenjenek.

A felügyelőbizottsági tagságra és az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozóan sok más módosító javaslat is megjelent. Úgy gondolom, hogy a kormányzat abban az esetben, amikor a hatpárti egyeztetésen és a bizottsági üléseken ezeket alapvetően nem támogatta - ez egyébként az összes módosító javaslatra igaz -, ezt én helytelen megfontolásnak tartom. Ezen a területen véleményem szerint egy fokkal nagyobb szigort lehetne elérnünk, és sajnálom, hogy a kormányzat képviselője erre kevésbé mutatkozott nyitottnak.

Az összeférhetetlenségi szabályok mellett szerintem még egy nagyon fontos terület az átláthatóság kérdése. Mi erre vonatkozóan szintén beterjesztettünk néhány javaslatot, és nem is igazán értem - nem hallottam olyan érveket, amelyekről úgy gondolom, hogy erőteljes érvek lettek volna a mi indítványunkkal szemben -, hogy miért ne lehetne erre szükség. Egyrészt fontos az, hogy a választópolgárok, a többi önkormányzati képviselő és mindazok előtt, akinek joga és lehetősége van, hogy betekintsen ezekbe az úgynevezett átláthatósági szabályokba - gondolom, ezekről mindenki pontosan tudja, hogy azt a célt szolgálja -, az összeférhetetlenség alá nem eső, de egyébként valamilyen érdekeltséget megjelenítő tevékenységet, érdekeltséget, vagyoni viszonyt nyilvánossá tegyük.

A nyilvánosság a demokrácia egyik nagyon fontos eszköze, és meggyőződésem szerint a legerőteljesebb eszközök egyike. Ezt korlátozni az ésszerűség határain belül véleményem szerint nem helyes. Mi olyan átláthatósági szabályokat szerettünk volna beépíteni, amelyek például az országgyűlési képviselők tekintetében nagyjából működőképesek. Sok kritika érheti ezt a törvényt, mármint a hatályos képviselői jogállásról szóló törvényt, de azért valahol mégis van egy visszatartó ereje, van egy ellenőrzési lehetőség arra vonatkozóan, hogy ki milyen érdekeltségekkel rendelkezik. Minél kisebb településről van szó, de nagyokra is egyaránt igaz, nyilvánvalóan lehetnek nagyon komoly anyagi érdekei egy-egy képviselőnek, amelyek soha nem fognak összeférhetetlenségi szabály alá esni. Egyáltalán nem biztos, hogy ebben ludas az adott képviselő. De annak érdekében, hogy tiszta viszonyokat teremtsünk, szerintem szükségesek az átláthatósági szabályok.

Géczi József képviselő úr az MSZP részéről - ugyan most nincs itt a vitában - előterjesztett ebben a vonatkozásban két módosító javaslatot, amely szerintem megint csak bevált a gyakorlatban, ha olyan nagyon nem is tökéletes, de jó, ha van kimutatás az ajándékokról, és az összeférhetetlenség alá nem eső tevékenység is jövedelembejelentési kötelezettséges.

Nem látom azt a szempontot, hogy ez mitől lehetne káros, mitől lehetne problémás, ha az önkormányzati képviselőket erre kérnénk. Normális eljárás keretében, normális viszonyok mellett ez meggyőződésem szerint igenis erősíti a demokratikus elveket minden szinten, minden önkormányzati szinten. Nagyon sajnálnám, ha az Országgyűlés egyetlen ilyen javaslatot sem fogadna el.

A vita további részében is szeretnék majd felszólalni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 161 2000.04.10. 2:12  89-176

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadom azt a kritikát, hogy illett volna, szükséges lett volna korábban megalkotni az erre vonatkozó törvényt. Ez így van.

Tíz év óta működnek az önkormányzatok, jóval korábban, nagy valószínűséggel az első ciklusban, annak is az eleje környékén, nem sokkal az önkormányzati törvény megalkotását követően kellett volna ilyen törvényt alkotni. Ezt a mulasztást igazából nem lehet igazolni, csak magyarázni, hogy például miért történt meg az, hogy az előző ciklusban nem sikerült megalkotni. Többek között azért, mert ahogy önök se értenek minden tekintetben egyet egymással a frakción belül, ugyanez igaz a szocialista frakcióra is, s ez alól nem kivétel az SZDSZ-frakció sem. Azaz nagyon sok érdek, nagyon sok álláspont mentén térnek el a vélemények, ezért valóban nagyon nehéz egy jó szabályozást találni.

Az azonban tény - és egymással ezen kevésbé vitatkoztunk a mai este során, sőt talán a bizottsági ülésen sem -, hogy az önök szavazatai a bizottságokban nem azt mutatják, amiket most érvként, nem is egyszer, nem is egy képviselőtársam a szemben lévő oldalról elmondott, s amelyekkel egyet is értettem. Önök másképpen szavaztak!

A hatpárti egyeztetéssel kapcsolatban ha szabad még egy megjegyzést tennem. Az első megbeszélésre valóban nem mentünk el, technikai hibát követtünk el, semmilyen elvi megfontolás nem vezérelt bennünket. Utána azonban magam voltam jelen az SZDSZ képviseletében, és én magam voltam az, aki a felügyelőbizottságra vonatkozó témát felvetettem, hogy vitatkozzunk róla. Többen is vannak itt, akik jelen voltak, az államtitkár úrral az élen, kell hogy emlékezzen az államtitkár úr is arra, hogy ez így volt. (Dr. Kontrát Károly bólint.) Arra is kell emlékezzen, arról is beszéltünk, hogy kezd kialakulni esetleg egy konszenzus erre vonatkozóan, egy esetleges kapcsolódó módosító javaslat elfogadására vagy egyebekre vonatkozóan.

Ha önök valóban a szigorítással értenek egyet, elfogadom, lehetnek hibásak a javaslataink. Senkitől nem hallottam, hogy igen, én előterjesztenék majd egy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) másikat, mert elviekben egyetértek vele, csak a megfogalmazással nem. Tisztelettel várom az ilyen javaslatokat!

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 171 2000.04.10. 1:59  89-176

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Fenyvessy Zoltán Képviselő Úr! A 85. pont alatt előterjesztett javaslatával teljes egészében egyetértek, ennek megfelelően szavaztam én magam is az alkotmányügyi bizottságban, és szeretném kérni a kormány tisztelt képviselőit, hogy fontolják meg azokat a jogos érveket, amelyeket Fenyvessy képviselő úr elmondott. A polgári perrendtartásunk ilyen jellegű határideje általában 15 nap, teljesen indokolt, hogy ebben a tekintetben is ezt a szabályt alkalmazzuk.

Azonban egyáltalán nem értek egyet a másik, a 73. pontban megfogalmazott javaslattal, amely szerint az önkormányzati képviselő jogi képviselőként nem járhat el és perbeli képviseletet nem láthat el az önkormányzattal, illetve annak intézményével vagy a képviselő-testület hivatalával szemben. Úgy gondolom, nemhogy ezt a szabályt kellene beépíteni és meghagyni - tehát ennyiben egyetértek az eredeti javaslattal és nem értek egyet az elhagyással -, hanem én is azt is megtiltanám, hogy az érdekében eljárhasson önkormányzati képviselő ügyvéd.

Ugyanez a helyzet az országgyűlési képviselők tekintetében is. Helytelen, ha az ügyvéd azzal az óhatatlanul megjelenő előnnyel, hogy önmaga önkormányzati képviselő, visszaélve ügyfeleket ilyen módon szerezzen. Másrészt pedig nyilvánvalóan önkormányzati képviselőként az adott ügyvéd rendelkezhet olyan bennfentes információkkal, amelyekkel kívülálló nem feltétlenül rendelkezhet; a korrektség azt kívánja, hogy ilyenben ne vegyen részt az az ügyvéd, aki egyben önkormányzati képviselő is.

Tehát én se pro, se kontra a jogi képviseletet ügyvéd tekintetében, amennyiben önkormányzati képviselő, ebben a témakörben semmiképpen nem engedném meg és nem tartom etikusnak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ és a Fidesz soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 189 2000.04.10. 2:36  176-219

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az e fejezethez tartozó módosító javaslatok közül többet is Bauer Tamás képviselőtársammal terjesztettünk elő, és több szempont is motivált bennünket, amikor előterjesztettük. Én csak egyről szeretnék beszélni, a többit majd ő fogja elmondani.

A módosító javaslatainkból világosan kiderül, hogy az összes olyan díjazást, illetményt, juttatást, amelyet a polgármesterek számára a törvényjavaslat biztosítani szeretne, mi konkrét, határozott összegben szeretnénk megállapítani. Ennek egyik oka az, hogy a tapasztalatok is, de az elvi megfontolások is azt mondatják velem, nagyon helytelen és nagyon rossz gyakorlatot eredményez az, ha az önkormányzati képviselők és a polgármester kölcsönösen érdekeltségi viszonyba kerülnek egymással, és függnek egymástól abban tekintetben, hogy milyen anyagi jellegű juttatást szavaznak meg egymásnak.

Ebből számtalan probléma alakult ki korábban. Ilyen problémát konkrétan nem említek meg, bár érdekességképpen szívesen elmondom azt az általam is ismert szituációt, amikor olyan polgármester számára, aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban nem régen, magas összegű jutalmat szavazott meg az önkormányzati képviselő-testület. Egyrészt ez eleve elfogadhatatlan dolog, másrészt pedig kölcsönösen a zsarolhatóság állapotához vezethet, nagyon könnyen és nagyon gyorsan. Nem kell ennek nyíltnak, konkrétnak lennie, pontosan elég az, ha az elvi lehetősége megvan, és pontosan elég az, ha benne van a levegőben. Minden egyes szavazáskor, amit az önkormányzati képviselő-testület ilyen ügyekben folytat, ez biztosan mögöttes szempontként, szinte tudat alatt is ott van az önkormányzati képviselőkben. Ha egyszer valaki megteszi, hogy, mondjuk, hosszú évek gyakorlatának elején precedens módon valamit megszavaz, akkor kölcsönösen ezt viszont megkapja a másik oldaltól és így tovább. Ez egy olyan nem kívánatos érdek-összefonódáshoz vezethet, amely meggyőződésem szerint mindenképpen elkerülendő. Ezért a mi összes, ilyen jellegű módosító javaslatunk részben ezt a célt is szolgálja.

A továbbiakról Bauer Tamás fog szólni. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
132 48 2000.04.11. 15:04  35-53

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Két meglehetősen furcsa törvényjavaslat fekszik előttünk, amelynek elolvasása után, azt hiszem, óhatatlanul is több mindenkiben felmerülhet az a kérdés, hogy a cél szentesítheti-e az eszközt. Nem az a kérdés ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy kell-e igazságos helyzetet teremteni a pártok különböző ingatlanainak használatával kapcsolatban. Ez nem lehet kérdés. Teljesen egyértelmű, és azt hiszem, hogy az SZDSZ korábban is minden alkalommal ezen az állásponton volt: csakis igazságos feltételek mellett történhet a pártok ingatlanokhoz való juttatása. Ez tehát semmiképpen nem lehet kérdés.

Kérdés lehet azonban az, hogy azt, hogy korrekt, igazságos, egyenlő feltételek szülessenek, ezekhez milyen eszközöket rendeljünk, és azokat hogyan használjuk fel. Én úgy gondolom, hogy jogállamban igenis legalább annyira kérdésnek kell lennie annak, hogy milyenek ezek az eszközök, és legalább akkora szerepet kell kapnia az eszközök törvényességének, mint a cél megfelelőségének.

A pártok ma Magyarországon legjobb tudomásom szerint alapvetően háromféle módon használhatnak különböző ingatlanokat. Egyrészt vannak a pártoknak székházaik - nem mindegyiknek, de az ismertebb, nagyobb pártok mindegyikének van székháza -, amelyek saját tulajdonban vannak. Ezek különböző időpontokban és különböző módon kerültek a pártokhoz. Vannak állami tulajdonú, használatba adott ingatlanok - ez a törvényjavaslat erről szól -; és vannak önkormányzatoktól bérelt ingatlanok. Én nem tudok arról, hogy magánszemélytől vagy magáncégtől pártok ingatlanokat bérelnének - elképzelhető -, ez nagyon kis arány lehet. Ez a hármas tagolódás azonban az, amely jellemző.

Azzal, hogy a kormány most beterjesztett egy törvényjavaslatot, és kiragadja a három szempontból ezt az egyet - az állami tulajdonú, használatba adott ingatlanok körét -, véleményem szerint két hibát is elkövet. Az egyik hiba az, hogy felrúg egy tízéves hagyományt, amely már sajnos egyre kevesebb van ebben a magyar parlamentben, amely hagyomány arról szól, hogy az olyan témájú törvényjavaslatokat, amelyek például az országgyűlési képviselők jogállását érintik, a társadalmi szervezetek kezelői jogát, de ide tartoznak a pártok is, ezeket a témákat, ezeket a jogi tárgyakat illetően a parlament mindig saját kebelén belül, természetesen megfelelő kormányzati segítség mellett, de a frakciók kezdeményezésére és a frakciók irányítása és döntése mellett alkotott törvényeket. Ez a legdurvább időszakokban is így volt, és ezekben az ügyekben, ha nehezen is, ha néha elhúzódóan, de sikerült egyezségre jutnunk. A kormány ezt most felrúgja, és azt mondja, hogy nem érdekel, hogy vannak-e esetlegesen olyan jelek, amelyek az egyezség felé mutatnának, én ezt megelőzöm, és durván konfliktusos módon benyújtok két törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen hiba.

A másik hiba az, hogy ez a törvényjavaslat igazából nem oldja meg a problémát. Nem oldja meg, mert a problémahalmaznak csak egy szeletét - lehet, hogy ez nem szűk szelet, de csak egy szelet - érinti, ráadásul két rövid törvényben. Hát ez nem igazán elegáns megoldás, és semmiképpen sem jó.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az aggályainkat nem azért fogalmazzuk meg, mert bármilyen tekintetben bármi félnivalónk is lenne. Soha azóta, amióta az SZDSZ megalakult, semmilyen ingatlannal, semmilyen gazdálkodással, semmilyen vagyoni kérdéssel kapcsolatban érdemben velünk kapcsolatban soha semmilyen probléma nem merült fel. Azt hiszem, erre egyetlen példát sem tud senki hozni. Tehát nekünk semmilyen félnivalónk nincs ettől a törvényjavaslattól. Lehet, hogy még az is igaz lesz, hogy e törvényjavaslat révén az SZDSZ hozzájut további ingatlanokhoz. Megmondom őszintén, hogy én ezt nem tudom, és most nem is ez érdekelne engem elsősorban. Működnek a szervezeteink Budapesten és vidéken is. Nem tudom, hogy hány önkormányzati és hány állami tulajdonú ingatlant használunk. Azt tudom, hogy a székházunk az, amely a tulajdonunkat képezi. Ezt meghaladóan nyilván a gazdasági igazgatónk erre vonatkozóan pontos kimutatást tudna adni, de én ennek most nem néztem utána, mert ebben a dologban én most nem ezt tartottam a lényegesnek.

Nagyon sajnálom, hogy a kormány szándékosan megakadályozza azt, hogy a kibontakozó egyezség végeredményeképpen törvényjavaslat szülessen. És nem tudom, miért lepődik meg ezen Répássy Róbert tisztelt fideszes képviselő úr, hiszen ön pontosan tudja, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - ha jól emlékszem - '98 decemberében alakított egy albizottságot. Meglehetősen kutyafuttában hoztuk létre, de létrehoztuk. Ennek az albizottságnak az volt és ma is az a feladata, hogy pontosan vizsgálja meg a pártok vagyonát, gazdálkodását, különböző cégeit. Nagyon nehezen bontakozott ki ez az albizottsági munka, bár túlzottan sok időt nem pazaroltunk rá - az elnök úr általam ismeretlen oknál fogva meglehetősen hébe-hóba hívja össze ezt a bizottságot -, de sikerült nagy nehezen konszenzussal elfogadnunk egy ügyrendet, ez az ügyrend működőképessé tette az albizottságot. Az albizottságban eldöntöttünk vizsgálati szempontokat, mármint ami a bizottsági felhatalmazás alapján a hatáskörünkbe tartozhat, és ezzel az albizottság megkezdte a munkáját.

Most, hogy a kormány beterjesztette a törvényjavaslatot, az elnök úr hirtelen újra összehívta az albizottságot, és kérdőre vonta a tagjait, ki hogyan vélekedik arról, mit kell tenni azok után, hogy van egy párhuzamos javaslat. Egyrészt nem is elegáns dolog párhuzamosan vizsgálni vagy párhuzamosan vitát folytatni egy adott kérdésben, még ha nem is házszabályellenes, hiszen az albizottságnak formálisan önálló javaslata még nincsen. De egy megkezdett munka van mögöttünk, és ennek a megkezdett munkának lehetne folytatása is. Sőt, az albizottság el is döntötte, hogy legyen folytatása. Igazán nem értem, miért nem lehetett megtenni azt, hogy az albizottság jóval gyakrabban ülésezzen, ha önök ezt a problémát égetőnek tartják. Én is úgy gondolom, mindenki mutassa meg, hogy mije van, tegye ki az asztalra, nézzük meg, és alkossunk olyan jogszabályt, amelyik igazságosan kezeli ezt a kérdést.

 

(11.20)

 

Ebben az albizottságban fölgyorsíthattuk volna a munkát, begyűjthettük volna azokat az információkat, régen. Egy éven keresztül nem tettük, a kormánypárti többséget alkotó elnök úr és a bizottság tagjai nem kívánták összehívni ezt az albizottságot, pedig lefolytathattuk volna ezeket a vizsgálatokat, lefolytathattuk volna már azokat a vizsgálatokat is, hogy melyik párt milyen gazdasági tevékenységet végez, milyen cégei vannak s a többi, s a többi, önök pontosan tudják, miről van szó.

Már túl lehetnénk azon, hogy be kellene terjeszteni, mondjuk, egy bizottsági törvényjavaslatot vagy albizottsági törvényjavaslatot, és lehet, hogy már elfogadott törvény lehetne mögöttünk, amelynek egy nagy erénye lehetne az, hogy az egész problémakört kezeli, minden szempontot figyelembe vesz, és remény mutatkozott arra, hogy a hat parlamenti párt egyetértésével szülessen meg.

Még egyszer mondom: érthetetlen az, hogy miért kell durván, szándékosan megakadályozni, hogy még véletlenül se legyen konszenzus, mindenképpen konfliktusos helyzetet kelljen teremteni. Persze, ha alaposabban megvizsgáljuk a törvényjavaslatokat, akkor van, ami érthetővé teszi a dolgokat. Egyrészt természetesen nem lehetett érdeke a kormánypártoknak, hogy minden tekintetben lefolytassuk ezeket a vizsgálatokat, mert - ahogyan említettem, hogy hármas megosztásban használnak ingatlanokat a pártok - az első témakörrel, a székházakkal kapcsolatban rögtön komoly problémák adódhatnának a kormánypártoknál, "jó ezt nem feszegetni" jelszóval, hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy 1992-ben, '93-ban milyen módon kapott székházakat az MDF és a Fidesz.

Az ÁSZ a parlamenti vizsgálatot követően ebben az ügyben 1998 szeptemberében elkészítette a jelentését, ennek 6. oldalának első bekezdésében világosan olvasható, hogy a Magyar Demokrata Fórum 2237 négyzetméterrel, míg a Fidesz 2672 négyzetméterrel több ingatlantulajdont kapott székház címén, mint amennyi a törvényi felhatalmazás alapján neki járna. Vessük csak össze azokkal az adatokkal, amelyek a törvényjavaslatban szerepelnek! (Dr. Répássy Róbert: Az egy másik törvény!)

Igen, ez igaz! Ez igaz, hogy az egy másik ügy, csak sajnos én azt hiszem, hogy ebben az esetben nem lehet megtenni, legalábbis aki korrektül szeretne eljárni (Dr. Répássy Róbert: Az nem állami ingatlan!), nem teheti meg, hogy azt mondja, hogy csak azt nézzük meg, hogy mi van a jobb zsebedben. Nézzük meg azt is, hogy kinek mi van mindkét zsebében, és utána teremtsünk igazságos helyzetet!

Szóval az a két párt, amelyik a '90-es évek elején meglehetősen furcsa és akkor még titkolt körülmények között megkapta ezt a két székházat, amit egyébként soha, egyetlenegy percig nem használt, hanem a megszerzéssel egy időben az elidegenítéséről is döntött, nagy valószínűséggel egyik párt politikusai közül sem járt soha senki egyetlen percig sem ezekben az úgymond székházakban. Szóval ezek az ingatlanarányok azt mutatják, hogy csak ezzel a székházzal, a három székházzal a két párt nagyobb ingatlan tulajdonjogához és az értékesítésből adódóan pénzösszeghez juthatott hozzá, mint amennyit összesen Budapesten adni kívánnak a parlamenti pártoknak e törvényjavaslat alapján. Szóval, rögtön megvan a magyarázat, hogy miért kellett ilyen módon rendezni ezeket az ügyeket.

Ha már a két törvényjavaslatot említettem, meglehetősen furcsa az is, hogy miért kerül két javaslat elénk. Azt hittem, hogy a kormány tisztelt képviselőjének expozéjából ez majd kiderül; nem lettem tőle okosabb, én máig sem értem, hogy ezt miért kettő darab törvényjavaslatban kell előterjeszteni, főleg úgy nem, hogy vannak olyan részei a törvényjavaslatoknak, amelyek szó szerint megegyeznek, néhány bekezdés szinte szó szerint azonos a másikkal.

Tehát mindezek alapján, figyelembe véve, hogy milyen nagyon súlyos problémái vannak a törvényjavaslatnak, a törvényjavaslatoknak, én úgy gondolom, azon kellene gondolkoznunk, és meg kellene fontolni, hogy nem lenne-e célszerűbb visszatérni erre az albizottsági tevékenységre, amely nem húzódna tovább, mint amennyire a törvényjavaslat vitája húzódik meggyőződésem szerint. Ebben az albizottságban is be tudnánk fejezni a munkát, és megoldhatnánk azt a problémát, amely egyre súlyosabb gondot jelent, azt, hogy a mai magyar közéletben egyszerűen megszűnik a párbeszéd, a parlamentben nem folyik érdemi vita, mert csak durva leszavazása folyik az ellenzéknek, és ez semmiképpen sem vezethet jóra.

Eddig egyedül - legalábbis emlékezetem szerint - Csiha Judit képviselő asszony beszélt arról, hogy vajon milyen többséget igényel ez a törvényjavaslat az elfogadásakor: egyszerű többséget vagy kétharmados többséget. Furcsa módon a kormánypárti képviselők, bár úgy egyébként szokták, de a bizottsági ülésen ezt a témát nem vetették föl. Nem tudom, miért, de én úgy gondolom, hogy erről is időben kellene tárgyalnunk. Nekem nincsen egészen határozott véleményem, de hajlok afelé, hogy ez a törvényjavaslat 50 százalékos, tehát egyszerű többséget igénylő törvényjavaslat. Ebben tehát nem biztos, hogy mindannyian egyetértünk.

Én egy másik alkotmánybírósági határozatra szeretnék hivatkozni, a 4/1993-as határozatra - II. hó 12-ei határozat ez -, amely erről a kérdésről viszonylag egyértelmű fejtegetést tartalmaz. Tehát lehet, hogy önök, a kormánypárti többség alkotmányosan járnak majd el akkor - ezt persze még nem tudhatjuk, de lehet -, ha egyszerű többséggel elfogadandó törvényjavaslatokat kívánnak majd elfogadni. De ettől még lehetne igazságosan és tisztességesen eljárni a parlamentben, mert ez önmagában még nem alap arra, hogy ilyen durva módon fölborítsunk olyan korábban kialakult konszenzusos viszonyokat, amelyeket most a kormány és a kormánypárti többség kíván tenni.

Mindezek alapján én a magam részéről még azt sem tudom mondani, hogy nem fogadjuk el a törvényjavaslatot, és azt sem, hogy ezt ellenezzük; a későbbi vitától és az esetlegesen elfogadandó vagy el nem fogadandó módosító javaslatoktól tesszük függővé a szavazatunkat. Mindenesetre sokkal jobban örülnénk annak, ha visszatérnénk a normális párbeszédhez, és nem azt a durva politikát folytatná a kormánypárti többség, mint amit tesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Tóth István: Hajrá, Vancsik!)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
137 241 2000.05.02. 2:12  240-243

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyarországon élő szlovén nemzetiségű polgárok kérdéseit szeretném tolmácsolni, amikor a szentgotthárdi szlovén rádió ügyében fordulok önhöz.

Információim szerint a Magyarországon élő kisebbségek legalább napi három órában sugároznak anyanyelvű rádióműsort, egyedül a szlovén kisebbség a kivétel, amely a közszolgálati rádióban kevesebb mint félórás, a szlovén önkormányzat által működtetett helyi rádióban napi egyórás műsort szolgáltat.

A Magyar Rádió győri stúdiója heti 25 percben havi 40 ezer forint költségvetéssel sugároz közszolgálati szlovén nyelvű rádióadást. A helyzetet bonyolítja, hogy amióta az adást az úgynevezett keleti URH-sáv mellett ismét elindították középhullámon, a szlovén nyelvű műsorkezdés vasárnap reggel 6 órára került át, ezáltal gyakorlatilag anyanyelvű rádióadás nélkül maradt a Vas megyében élő szlovén kisebbség és szlovénül beszélő roma közösség.

Az Országos Szlovén Önkormányzat és a Magyarországi Szlovének Szövetsége közösen alapította a Szlovén Rádió Kht.-t, és mint nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató, 1999 szeptembere óta az ORTT Műsorszolgáltatási és Műsorterjesztési Igazgatóságának határozata alapján heti 8 órányi helyi műsorszolgáltatásra jogosult. Az időközben teljes egészében az Országos Szlovén Önkormányzat tulajdonába került Szlovén Rádió Kht. reményei szerint a jövőben mód nyílhat a fél vagy teljes frekvencia 12, illetve 24 órás műsorszolgáltatást jelentő megszerzésére, éppen ezért az állam támogatásában reménykednek a stúdió fenntartásának, működtetésének részbeni fedezésére. Teszik ezt már csak azért is, mert az 1992. november 6-án Ljubljanában megkötött kétoldalú egyezmény alapján, amelyet az 1996. évi VI. törvény hirdetett ki, annak 6. és 12. cikke szerint a magyar állam erre egyértelműen kötelezettséggel tartozik.

 

(17.30)

 

Kérdezem, lát-e módot arra, hogy a szentgotthárdi szlovén rádió szolgáltatása a jövőben megfelelő állami támogatásban részesüljön.

Várom válaszát, köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
137 312 2000.05.02. 0:37  305-313

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az ajánlás 87. és 127. pontjáról szavaztunk, amelyet Bauer Tamással mi közösen terjesztettünk elő, akkor én úgy értettem, hogy az elnök úr a 79. és 122. pontot diktálta be, amely Géczi képviselő úr indítványa, és ő, miután MSZP-s képviselő, visszavonta. Tehát szerintem akkor a számot az elnök úr tévesen diktálta, a neveket előtte jól mondta, de a számokat utána rosszul. Gondolom, ez később majd tisztázható, de itt lehet egy félreértés.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
142 14 2000.05.23. 4:20  13-16

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy telik az idő az 1998-as választások és a Fidesz vezette kormány működésének megkezdése óta, annál inkább tapasztalhatjuk, hogyan gondolkozik a magát polgárinak nevező kormány a demokrácia alapintézményeiről, azok működéséről. Láthattuk ezt a parlament működésének, ellenőrző szerepének korlátozásában, az Alkotmánybíróság és a független bíróságok ítéleteinek átértelmezéssel történő figyelmen kívül hagyásában, az ellenzék szerepének semmibe vételében - mint a miniszterelnöktől is tudjuk, a parlament ellenzék nélkül is működhet -, de még inkább láthattuk országos és helyi szinten is a kritikai hangok durva elnyomásában, a sajtószabadság nyílt vagy burkolt korlátozásában. Ezt tapasztalhattuk a Magyar Nemzet közelmúltban történt eladásnak álcázott elfoglalásánál, vagy az egyik mai napilapban megjelent cikk tanúsága szerint láthatjuk, hogyan szeretné a Kisgazdapárt Borsod megyei szervezete a Torgyán-minisztérium közpénzekből történő anyagi támogatásával teljes befolyása alá vonni az egész megyei sajtót, és ezt láthattuk a szombathelyi Savaria Fórum című hetilap körüli botrány alkalmával is.

Ez utóbbi lap, a Savaria Fórum jelentette nyolcvanezer szombathelyi polgár számára a korrekt tájékoztatás lehetőségét az önkormányzat döntéseiről, választott képviselőinek munkájáról és esetenként országos visszhangot kiváltó ügyeiről is. Ez az újság valódi fórumként működött a vélemények ütköztetésében, így részletesen és tárgyszerűen beszámolt többek között Szabó Gábor polgármester úr országos botránnyá dagadt nyelvvizsgaügyéről is.

A megtorlás nem maradt el. A nyelvvizsga-bizonyítványt bemutatni nem tudó, az irattárakból rejtélyesen eltűnt dokumentumok miatt bizonyítékok és nem bűncselekmény hiányában felmentett polgármester a felelős kiadót leváltatta, és helyére egy olyan személyt ültetett, aki első intézkedésével minden olyan cikket betiltott, amely az ő, vagyis a fideszes önkormányzat ízlésének nem felelt meg. Mára a helyzet a szerkesztőségben odáig fajult, hogy a lap munkatársai egy hete be sem léphetnek a munkahelyükre.

Az adófizetők pénzéből működtetett lap ezáltal érdektelen, egyszemélyes propagandaújsággá vált. Az új lap címoldalán próbálják ugyan megmagyarázni, hogy miben áll az általuk értelmezett közszolgálatiság, de az országos és a helyi közszolgálati tájékoztatás változásait egyaránt figyelemmel kísérő szombathelyi polgárok számára önmagában a lap elfoglalásával ezt világossá tették. Azt is mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen intézkedés általában első lépés egy nagyon rossz irányba vezető úton, amelynek a végére semmiképpen nem szeretnénk eljutni.

Mindez oly mértékben tette szalonképtelenné a város vezetését, hogy az elmúlt évben Szombathely tiltott zónává vált. A hatalom elzárta a költségvetési forrásokat, a város elhelyezkedése által indokoltan idevaló regionális intézményeket más városba helyezik, és a szakmailag elismert regionális tévéstúdió elköltöztetéséről is döntés született. Ezzel persze igazából nem a tekintélyt vesztett, választási ígéreteit megszegő városi vezetést, hanem sajnos a szombathelyi polgárokat sújtják.

Szombathelyen elindult egy folyamat: először a választópolgárok által delegált képviselőket a közgyűlésben megfosztották egy, a demokráciában példátlan határozattal még a kérdezés jogától is, ezt követően pedig a polgárokat érdeklő kérdéseket feltevő újságírókat távolították el a laptól.

Mi következhet még ezután? Féljen mindenki, aki kérdést kíván feltenni a hatalomnak? Számoljon állása elvesztésével, rendkívüli APEH-vizsgálattal, teljes ellehetetlenítéssel az, aki a hatalomnak nem tetsző véleményt formál? Ezek az intézkedések a kiválások miatt kisebbséggé zsugorodott fideszes frakció kétségbeesett kísérletei a hatalom megőrzésére, de ahogy országos szinten, úgy helyi szinten sem sikerülhet ez, mert mindig megbuktak azok, akik az öntudatos polgárt a kommunikációs és propagandapolitika eszközének tekintették.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
169 145 2000.11.06. 8:38  114-155

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt egy ügyrendi kérdésben szeretnék tisztábban látni: nem tudom, hogy az 52. ponttal kapcsolatos vita ebbe a körbe tartozhat-e, hiszen ezt a szakaszolás nem tartalmazza (Az elnök bólint.), de a bólogatásából biztatást érzek, és köszönöm szépen, akkor azt hiszem, beszélhetek erről.

Azt hiszem, mindannyiunknak abban a tekintetben azonos a véleménye, hogy ennek a törvényjavaslatnak ez az alfája és az ómegája, hiszen itt vannak azok a különböző magatartások, amelyeket a törvény valamilyen módon büntetni rendel. Óriási hibája volt az előző javaslatnak, hogy ezt nem tartalmazta, és én nem tartom túlzásnak erre az elfogadhatatlan jelző használatát, hiszen magából a szó nyelvtani értelméből is az következik, ami várható lett volna, az Országgyűlés nem fogadta volna el ilyen változatban a törvényjavaslatot; magyarul: ez egy el nem fogadott törvény lett volna, ebben a formájában elfogadhatatlan volt, én ezt nem érzem túlzásnak. Jelentős javulásnak gondolom, hogy végre megjelentek a konkrét tényállások, amelyek szankcionálásra kerülnek.

Attól függetlenül az örömöm azonban nem felhőtlen, mert ezek a konkrét tényállások bizony nagyon sok aránytalanságot tartalmaznak. Úgy gondolom, hogy ilyen módon, ilyen csoportosításban, ilyen pontokkal ezek nem vethetők össze. Ha megvizsgáljuk, hogy a kódszámok alapján 1-től 6-ig terjedő magatartások büntetőjogi tényállások, a Btk. egyes törvényi tényállásai... - aki ismeri azt, hogy milyen elkövetési módokkal valósulhatnak meg ezek a cselekmények, és ma Magyarországon milyen közlekedési bűncselekmények történnek, annak pontosan tudnia kell, hogy itt óriási különbségek adódhatnak cselekmények és cselekmények között. Ha ezt elfogadjuk, márpedig úgy gondolom, hogy ez nem nagyon vitatható tény, akkor rögtön adódik a következő következtetés, hogy ebben az esetben viszont a hétpontos egységes értékelés semmiképpen nem teremthet méltányos és igazságos helyzetet egy-egy ilyen tényállásnál. Egyébként sem értem, hogy egyedül a közúti baleset okozása miért szerepel 4 pontos szankcióval, és az összes többi más büntetőjogi tényállás miért szerepel 7 pontos megítéléssel. Erre talán majd esetleg valaki nekem választ ad. De ettől függetlenül is... (Zakó László: A gondatlanság 4 pont, a többi meg szándékos.) Ettől függetlenül a cselekmény súlyát tekintve, bocsánat, a közúti baleset okozása nem szándékos bűncselekmény (Zakó László: Azt mondom, hogy az gondatlanság.), az gondatlan bűncselekmény.

Mindegy, ettől függetlenül, még ha ezzel a kiegészítéssel esetleg igaz is lehet, akkor is úgy gondolom, hogy olyan aránytalanok ezek a különböző szituációk, amelyek ilyen módon nem mérlegelhetők. Ugyanakkor meg ha azt nézem, hogy miért lehet 1 pontokat kapni, például egy ittas vezetés 8. számú kódszám alatt 1 ponttal és egy járművezetés ittas vagy bódult állapotban 7 ponttal szankcionálva, amikor lehet, hogy egy fél ezrelék különbség van a két magatartás között, hogy a szabálysértési értékhatáron belüli vagy a büntetőjogi törvényi tényállást megvalósító ittas járművezetés között ilyen óriási különbség van azonnal, ez megint, úgy gondolom, semmiképpen sem teremt méltányos helyzetet. Ha ezeket a pontokat a jövőben, mondjuk, valamilyen módon mérlegeléssel 1-től 7-ig lehet kiosztani annak, aki valamilyen hibát követ el a közlekedésben, akkor meg megint oda kanyarodunk vissza - amiről már olyan sokszor szó esett ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájában, de úgy gondolom, hogy a részletes vitában is -, hogy ez óriási lehetőséget biztosít a korrupcióra. Ebben a tekintetben a mérlegelés nem jelent megoldást. (Dr. Kontrát Károly a fejét ingatja.) Államtitkár úr ingatja a fejét. Nem tudom, ön hol szokott közlekedni, amikor civil emberként közlekedik. Ha ön Magyarországon közlekedik, és valamilyen szituációba kerül, igazoltatás vagy valamilyen más ügy kapcsán, vagy önnek személyesen vagy ismerősei köréből egészen biztosan hallania kellett, tudnia kell arról, hogy bizony ez egy létező jelenség ma Magyarországon. Senki nem örül neki, legalábbis azok, akik szeretik betartani a szabályokat, bizonyosan nem. Akik nem szeretik betartani a szabályokat, azoknak talán kedvező ez a dolog, de az állampolgárok nagy többségének, döntő többségének, akik tisztességesen és a szabályok tiszteletben tartásával közlekednek, bizonyosan nem előnyös ez a helyzet, de ettől függetlenül egy létező jelenség, amelyet ez a törvényjavaslat, ha ilyen módon kerülne alkalmazásra, tovább erősítene, és ez nem biztos, hogy helyes.

Bűncselekmény esetén, amely az 1. számú melléklet körét tartalmazza, nyilvánvalóan eljár a bíróság, és a bíróság megállapítja esetleg a bűnösséget, kiszabja a büntetést.

 

 

(20.10)

 

Ezek között járművezetéstől eltiltás büntetés is szerepelhet az esetek döntő többségében, ha megállapítja a felelősséget, szokott is szerepelni. Ez egy olyan kettőzöttség, amely megint csak nem szerencsés. Az, hogy emellett még büntetőpontot is kap az illető, egyrészt hatásköri összeütközést jelent, másrészt hatáskörelvonást is jelenthet. Úgy gondolom, hogy semmiképpen nem jó. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, és például a 2. számú mellékletben felsorolt szabálysértési tényállások nagy részét, amelyet Bauer Tamás az imént említett, kivonnánk a törvényjavaslatból, egyre jobban szűkülne a kör, és végül véleményem szerint a hibák kiküszöbölése kapcsán csak arra a következtetésre juthatunk, hogy ki kell venni mindegyik tényállást a törvényből, ha pedig mindegyik tényállást kivesszük a törvényjavaslatból, akkor az egész törvény veszítette el az értelmét.

Én nem szeretnék lehurrogni senkit, nem szeretném ócsárolni senkinek sem a munkáját, én azt egy nagyon tiszteletreméltó dolognak tartom, hogy a négy képviselőcsoport néhány tagja úgy gondolta, hogy megpróbálja ezt a törvényjavaslatot olyan formában átváltoztatni, olyan formába önteni, amely alkalmas lehet arra, hogy a parlament többségének a bizalmát élvezze. Kialakulóban van ez a többség, én úgy gondolom, hogy nem valószínű, hogy ez a törvényjavaslat ne lépjen hatályba a közeljövőben, tehát minden bizonnyal meg fogja szavazni a parlament, nincsenek illúzióim, én mégis úgy érzem, hogy hibát követünk el, amikor ezt a törvényjavaslatot így hatályba léptetjük Magyarországon. Nagyon rossz a közlekedési morál, mindenki pontosan tudja, hogy nagyon rossz a gépjárműállomány, és bizony nagyon rossz vezetők vannak az úton, mind felkészültség tekintetében, mind pedig szemlélet tekintetében. Ezen a téren kellene nagyon sokat változtatni. És nyilván nagyon jó lenne az úthálózat műszaki állapotán, a gépjárműpark műszaki állapotán javítani.

Nagyon sok olyan tényállás van - a 2. számú melléklet az enyhébb súlyú cselekményeket tartalmazza -, például az engedély nélküli vezetés, amely egyszerűen a felhatalmazás nélküli vezetést jelenti, hiszen nincs az illetőnek megfelelő okirat a birtokában ahhoz, hogy az adott gépjárművet vezesse. Sok esetben én ezt negyed, tized olyan súlyú cselekménynek tartom, mint amilyen azé a vasárnapi autósé, aki a katasztrofális műszaki állapotban lévő autóját előveszi, vezetői gyakorlat nélkül, mondjuk, ködös időben, ami most éppen közeledik a napokban, megfelelő világítás nélkül, és hajmeresztő dolgokat művel az úton. Lehet, hogy nem követ el szabálysértést esetleg, amely konkrét törvényi tényállást valósítana meg, vagy esetleg bűncselekményt, mégis olyan elképesztő veszélyt jelent a közlekedés többi résztvevőjére, amely messze meghaladja például egy engedély nélküli vezetés szabálysértését elkövető személyét, aki egyébként tökéletesen jól vezet autót, csak még nincs jogosítványa. Ilyenről egyébként, azt hiszem, sokan hallottunk.

Tehát nem szeretném leszólni senkinek a munkáját, én is nagyon sok alkalommal vettem részt olyan törvényjavaslat átformálásában, amely azt a célt szolgálta több párt együttműködésével megvalósítani, hogy javítsunk egy törvényjavaslaton, ezt tiszteletreméltó dolognak tartom, becsülöm, de úgy gondolom, hogy nem jó megoldást alkalmazunk, és ez a törvény nem ad megoldást arra a problémára, amelyet szeretnénk megoldani.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 93 2000.11.08. 10:21  90-94

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az előző, kimondottan szakmainak tekinthető törvényjavaslattal kapcsolatban a zálogjogra vonatkozóan Dornbach Alajos képviselő úr, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében azt tudta elmondani, hogy kimondottan egy szakmai jellegű törvényjavaslatról van szó, úgy ugyanígy igaz ez a végrehajtási törvényre is. A fölmerülő problémák és kifogások alapvetően nem politikai indíttatásúak, azt hiszem, hanem mindenki részéről inkább szakmai jellegűek. Én is ilyen jellegű problémákat és aggályokat szeretnék megfogalmazni.

Annak idején, amikor az államtitkár úr expozéja elhangzott, egy fontos tétele volt ennek a expozénak, hogy a törvényjavaslatnak - akárcsak a hatályban lévő végrehajtási törvénynek - vállalt célja az, hogy megpróbálja növelni a bírósági végrehajtások hatékonyságát annak a fontos elvnek a figyelembevételével, hogy a garanciális jogokat és a méltányosságot a törvény továbbra is tartsa tiszteletben. Ez korábban is cél volt.

Tartok tőle azonban, hogy ahogyan a jelenleg hatályos törvény sem képes ezt maradéktalanul teljesíteni, az előttünk levő, egyébként igen bő terjedelmű és azt lehet mondani, hogy sok szempontból alapvető fontosságú és alapvető kérdéseket érintő módosító csomag sem képes teljesíteni ezt a követelményt. Kár, mert mindannyian pontosan tudjuk - elhangzott ez több hozzászólásban is, de enélküli is közismert dolog -, hogy azok a bírósági eljárások, amelyek sajnálatos módon eléggé elhúzódóan folynak Magyarországon, mit sem érnek anélkül, ha ezeket az ítéleteket, a jogerős ítéleteket nem lehet végrehajtani. Minden korábbi cselekménye bármely állami igazságszolgáltatási szervnek, illetve az ügyfeleknek az erőfeszítései teljesen hiábavalóak, ha az ítélet, amely megszületik, egy írott papír marad, és nem lehetnek megfelelő következményei.

Az előttem szólóak közül általában mindenki arra törekedett, hogy a pozitívumok mellett megpróbálja fölhívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyek létező problémák, és így én is ezekről szeretnék néhány szót szólni.

 

(14.20)

 

Például olyan, kormánypárti képviselők által is megemlített problémákról szeretnék szólni, amelyeket ők óvatosan és udvariasan, csak nagyon szőrmentén érintettek, egyikükről-másikukról én egy picit részletesebben is szeretnék beszélni.

Elhangzott a korábbiak során, hogy a bírósági végrehajtás a mai napig is azért nem kellően hatékony, mert például egyrészt - és ez egy nagyon fontos szempont - nagyon költségesek ezek az eljárások. Ez való igaz, bizony igen komoly tízezreket, sokszor százezreket kell a jogosultnak megelőlegeznie, nagyon sok esetben teljesen bizonytalanul. Ez egy alapvető probléma. A jelenleg hatályos jogszabály szerint 3 százalék előlegre jogosult a bírósági végrehajtó, erre tarthat igényt, amit a jogosultnak előre meg kell fizetnie, akár százezer forintig terjedő összegben is. Nem tudok arról, hogy akár a most hatályos törvényben, akár a módosításban bármilyen rendelkezés szólna arról, hogy amennyiben nem vezet eredményre ez a végrehajtás - és bizony nagyon sok példa van arra, hogy ilyen előleget úgy kér a végrehajtó, hogy tudván tudja, hogy nem fog eredményre vezetni -, akkor azt az összeget, azt a nem jelentéktelen összeget, amit megfizet a jogosult, többé nem látja, és az ítélet végrehajtása sem történhet meg. Tehát eredménytelenség esetén nincs jogkövetkezménye annak, hogy a végrehajtó mit tesz ezzel az összeggel.

Külön igazságügyi minisztériumi rendeletek, nem is egy, hanem egymást követően több is 1994-ből: a 12., a 13. és a 14. számú IM-rendelet foglalkozik a törvény végrehajtásával, és ezekben például arra is találhatunk részletes szabályokat, hogy ezek a költségek hogyan néznek ki. Pontosan tudjuk, hogy a végrehajtót munkadíj, költségtérítés, behajtási jutalék illeti meg. Ezek az összegek bizony megint csak nagyon-nagyon tetemesek is lehetnek, és az előlegezés néhány érintettnek komoly problémát jelenthet. Például a költségek tekintetében semmilyen konkrét és megszorító, valamilyen módon a költségek ellenőrizetlen szórását - hogy úgy mondjam: pénzszórást - megakadályozó rendelkezés nincs.

Azt mondja a jogszabály, hogy a költségekbe beletartozhat a napidíj, a szállásdíj, de például a szállásdíjról csak annyi szól, hogy ez a szállásdíj igazolt számla ellenében kell hogy kifizetésre kerüljön, de arról már nem szól a jogszabály, hogy az a szállásdíj akár a Hilton Szállóból is lehet, egyszerűen csak igazolni kell a költséget, azt senki nem mondja meg, hogy hol szállhat meg. Attól tartok, hogy ez ma igazából nem ellenőrizhető. És minden egyéb készkiadásra, amely a végrehajtót érinti, vonatkoznak ezek a költségek. Ez nem kis tételt jelent.

Nézzük, hogy maga a végrehajtási munkadíj és a behajtási jutalék hogyan néz ki! Azt hiszem, az egy nagyon rossz magyar tulajdonság, hogy sokan irigyek a másikra. Nem szeretném, ha ez a látszat keletkezne, de bizony az aránytalanság, azt hiszem, sokszor szemet szúr mindenkinek.

Vegyünk egy olyan polgári ügyet, amelyben három hivatásos bíró és, mondjuk, a két fél képviseletében két ügyvéd hónapokon vagy éveken keresztül, 10-15-20 tárgyalási napot végigdolgozva lefolytat egy eljárást. Ez 5-6, néha több felkészült, szakvizsgával rendelkező, jogi egyetemet végzett szakember számára jelent igen komoly munkát. Ha megnézzük, milyen értékről van szó, mondjuk, egy 20 milliós értéknél csak a jutalék és a munkadíj jócskán több lehet, mint fél millió forint a végrehajtó oldalán, nem beszélve a költségekről, amelyek nyugodtan elérhetik ezt az összeget. Bizony olyan összeghez jut a végrehajtó - akiről tudjuk, hogy középiskolai végzettséggel rendelkezőnek, 22. életévet betöltött korúnak kell lennie, tehát nem igazán igényel nagyon komoly felkészülést -, hogy bizony előfordulhat, hogy jóval több jövedelemhez jut egy viszonylag, esetleg egyszerű végrehajtási eljárási során is, mint az előtte hónapokig, évekig dolgozó egyetemi végzettségű, felkészült szakemberek. Úgy gondolom, hogy ez az aránytalanság semmiképpen nem helyes.

Egy másik jelentős probléma, amely a most előttünk fekvő törvényjavaslatban felmerül, amelyre már más is felhívta a figyelmet, nem is egy hozzászóló, az az, hogy a pénzforgalmi adatokhoz korlátlan módon hozzáférhet a végrehajtó. Pontosan tudjuk, hogy a végrehajtás kapcsán az információhoz való hozzájutás egy óriási előny és egy óriási lehetőség. Ma az információ hatalom, és egyre inkább azzá válik, információs társadalomban élünk, és semmiképpen sem helyes, ha ennek igazából semmilyen kontrollja nincs. Sőt a 40. § azt is megfogalmazza, hogy több számlatulajdonos tulajdonában álló számlán kezelt pénzből teljes összegű végrehajtás foganatosítható, azaz olyanokat is sújthat végrehajtással a végrehajtói intézkedés, akiknek semmilyen közük nem volt az ügyhöz, akiket semmilyen joghátránnyal a bíróság nem sújtotta, a számlájukról mégis leemelnek, mondjuk, sok millió forintot, és futhatnak a pénzük után.

Az ellenőrzésről néhány szót: a végrehajtás intézményét, a végrehajtókat alapvetően a bíróságok ellenőrzik különböző módon és különböző törvényhelyek alapján. Ez az ellenőrzés ma sajnos nem hatékony, nem lehet hatékony. Úgy gondolom, ez nem a bíróságok hibája, semmiképpen nem szeretném őket okolni ezért, a gyakorlati tapasztalatokat is részben ismervén tudom, hogy a bíróságok képtelenek ellenőrizni a végrehajtói munkát, pedig bizony erre nagyon-nagyon nagy szükség lenne, mert, úgy gondolom, a törvény nem tartalmaz kellő garanciákat arra, hogy a nem törvényesen eljáró végrehajtókkal szemben eredményesen lehessen fellépni. Ezt sem a jelenleg hatályos törvényben, sem pedig a módosító csomagban nem találhatjuk meg.

Még egy kiegészítésem lenne ahhoz, ami talán a legnagyobb probléma az egész végrehajtási üggyel kapcsolatban - amelyről eddig óvatosan beszélt mindenki vagy elhallgatta, pedig szerintem mindenki tisztában van vele -: a rendkívüli módon megnövekedett korrupció, mert bizony ez a végrehajtás jelenlegi eljárási menetében a legnagyobb probléma. És mint minden korrupciós ügyben, tudjuk pontosan, hogy a felek érdekeltek abban, kölcsönösen érdekeltek abban, hogy ne derüljön ki az igazság, ebből adódóan rendkívül nehéz felderíteni ezeket az ügyeket. Tudjuk pontosan, hogy a végrehajtók megkeresik mindkét felet, és aki többet ígér, annak az irányában dől el az ügy, tehát vagy eredményes, vagy pedig eredménytelen lesz a végrehajtás, és akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: egy éveken keresztül zajló vitát követően mégsem lehet érvényt szerezni a bírói ítéleteknek. Sajnálom, ez a törvénymódosításban semmilyen módon nincs benne - a jelenleg hatályosban sincs benne, ez igaz, de sajnos a módosításban nincs benne, úgyhogy egy csomó probléma nyitva marad a véleményem szerint, és ez bizony komoly gondot fog jelenteni a későbbiek során is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban. - Dr. Hende Csaba tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
171 172 2000.11.08. 9:52  167-211

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim! A Szabad Demokraták Szövetségének az elmúlt üléshez képest nem változott a véleménye: alkotmányossági és garanciális szempontból rendkívül aggályosnak tartjuk a törvényjavaslatot, és nem támogatjuk. Úgy gondoljuk, hogy a törvényt még módosító javaslatok benyújtásával sem lehet olyan módon megváltoztatni, hogy az alkalmas legyen az elfogadásra. Már az előttem szóló Pozsgai képviselő úr is utalt erre, és természetesen a vita korábbi szakaszában mások is.

Az embernek e törvényjavaslat megismerése után valahogy olyan érzése van, mintha olyan folyamatba csöppent volna bele, amely folyamatban valahogy egészen másképpen, szinte fordítva működnek a dolgok, mint ahogy normális észjárás szerint működniük kellene szerintünk.

Abban az egy dologban, ahogy ez korábban szintén elhangzott, valószínűleg egyetértünk, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell, ezt meg kell változtatni. De ha már itt tartunk, hogy a jelenlegi helyzetet változtassuk meg, talán azt is meg kellene vizsgálni, hogy a jelenlegi helyzet miért alakult ki. Ma tíz olyan intézmény van, amelyik ilyen információkat gyűjt, egymás között cserél, továbbít, felhasznál, adatokat kezel ezen a téren, ez nem új keletű probléma, a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban alakult ki. Éppen ezért volt eléggé furcsa az a felszólalás, amelyet Lezsák Sándor képviselő úr az imént tett. Hiszen ha valaki okolható ezen kaotikus helyzet kialakulásáért, akkor bizony az első ciklusbeli kormányzati többség, az akkori kormányzat egyértelműen okolható ezért. És ezen akkori rossz lépés következményeit szenvedjük a mai napig is, ezen a téren is.

Tehát a jelenlegi helyzetet meg kell változtatni, de csak akkor érdemes, ha pontosan, világosan, egyértelműen felmérjük a helyzetet. Úgy gondoljuk, ez nem történt meg. Nem derül ki sem a törvény szövegéből, sem annak indokolásából, sem pedig a kormányzat magatartásából, hogy ez megtörtént volna. A kormány beleugrott egy olyan dologba, amit véleményünk szerint nem gondolt végig kellően.

Mindenképpen tisztázni kellene a hatásköröket. Meg kellene vizsgálni, hogy ez a tíz intézmény milyen hatáskörrel kell hogy rendelkezzen, jelenleg milyen a hatásköre. Abban se vagyok biztos, hogy egészen pontosan tudjuk, hogy a tíz intézménynek most melyek a hatáskörei, és hogy ezek egészen pontosan hogyan néznek ki. Ha sikerülne tisztázni ezeket a hatásköröket, sokkal világosabb képet kaphatnánk.

És amellett, hogy fontos lenne a hatáskörök tisztázása, feltétlenül fel kellene mérni, hogyan néz ki ezen a téren a bűnözés helyzete. Úgy gondolom, ezen a téren se világos a helyzet. Erre mindjárt szeretnék egy kicsit részletesebben is kitérni. Ha ez a felmérés megtörtént, akkor érdemes elgondolkozni egy koncepción, érdemes letisztítani ezeket a hatásköröket. Nem lenne szabad elkövetni azt a hibát, amely véleményünk szerint a törvényjavaslat legsúlyosabb hibája, hogy egy szakmai kérdést áthelyez a politika színterére, hiszen a kormány alá rendel egy olyan intézményt - közvetlenül a kormány alá -, amelynek nem ott lenne a helye. Úgy gondoljuk, hogy garanciális, szakmai szempontból sokkal szerencsésebb lenne, ha ez a hatáskör valahol az igazságszolgáltatás területén maradna. Kézenfekvő, szinte magától adódik a megoldási lehetőség: az az ügyészség, amelyik egyébként bizonyos esetekben törvényességi felügyeletet kell hogy gyakoroljon ezek fölött az intézmények fölött, képes lehet arra, hogy ilyen információs rendszert működtessen.

Szeretnék utalni arra, hogy egy számítógépes információs rendszer kidolgozására az ügyészség egyébként igen komoly erőfeszítéseket is tett. A Legfőbb Ügyészség épületében erről hónapokkal ezelőtt országgyűlési képviselőket is részletesen tájékoztattak. Meggyőző érveket hallottunk arról, miért kell ilyen információs rendszert létrehozni, működtetni. Úgy gondolom, az ügyészség alkotmányossági helyzetéből adódóan az biztosíték lehet, hogy a törvényességi felügyelet folyamatos és állandó lenne e fölött az információs rendszer fölött. Utaltam arra, hogy a bűnözés felmérésével kapcsolatban szeretnék még szólni.

A törvény 4. §-a tartalmazza azokat a törvényi tényállásokat - ha jól számoltam, talán harminckettőt -, amely törvényi tényállások kapcsán ez az adatkezelés, adatgyűjtés folyna a szervezett bűnözés elleni koordinációs központon keresztül. Amikor a vita elkezdődött, még nem állt a rendelkezésünkre kellő információ, mert nem ismertük, hogyan néz ki a bűnözés. Abból az anyagból, amelyet most a kezemben tartok, arra kell következtessek, hogy ezt a kormány se ismeri, mert Polt Péter legfőbb ügyész úr október 26-án adott választ Hack Péter képviselőtársam írásbeli kérdésére, amely kísérőlevélben arról is tájékoztatja képviselőtársamat, hogy a törvényjavaslat 4. §-ában megjelölt bűncselekményekkel kapcsolatban a kigyűjtést a kérésének megfelelően elvégeztette. Azaz most tették meg azt, hogy a statisztikából kigyűjtötték azokat az adatokat, amelyek ezekre a bűncselekményekre vonatkoznak. Lehet, hogy a kormányzat valamely szerve ezt korábban, egészen másképpen már megtette, akkor viszont erről nem tájékoztatta az ügyészséget. Tehát úgy látszik, az információáramlás ezen a téren sem biztos, hogy felhőtlenül és megnyugtatóan működik.

Itt vannak a törvényi tényállások; ez '97-től 2000 első feléig bezárólag tartalmaz statisztikai adatokat. Ha tüzetesebben megvizsgálja az ember, nagyon érdekes számok jönnek elő: '97-ben 557; '98-ban 7028; '99-ben 4649; 2000 első félévében 1384 olyan ügyről tudunk, amelyben eljárás indult. Ezek nem feltétlenül befejezéseket tartalmaznak.

Ha a sok tízezres éves bűnelkövetést vesszük alapul, akkor bizony azt kell mondjam, hogy itt olyan dologra jöhettünk rá, ez a szervezett bűnözés olyan misztifikum, amely ugyan létező és komoly probléma - semmiképpen nem szabad lebecsülni -, de nem biztos, hogy ezzel kapcsolatban az a helyzet áll fenn, amit oly sokszor hallunk. Kétségtelen tény, hogy ezen a téren látványos eredményeket lehet elérni, legalábbis látványos dolgokat lehet produkálni, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy itt az a helyzet áll fenn, amit a közvéleménnyel szeretnének elhitetni.

(18.00)

 

Például több évre vonatkozóan igaz az - majdnem mindegyik évre vonatkozóan -, hogy a 32 törvényi tényállásnak közel a felét, de több mint tízet, tízet-tizenötöt egyáltalán el sem követik. Tehát közel egy tucat olyan bűncselekmény van a 32-ből, ami nem olyan nagyon sok - az egyharmada ezen bűncselekményeknek -, amely bűncselekményekkel kapcsolatban 1997 óta nem indult eljárás. Ez persze örvendetes tény, nem azt szeretném, hogy ilyen ügyek legyenek nagy számban, de bizonyíték arra, hogy egyáltalán nem indult ilyen eljárás.

Aztán azok a nagy számok, amelyek a köztes két évben, '98-ban és '99-ben mutatkoznak, és egy-egy bűncselekmény hirtelen megugrásából adódnak, az a gyanúm... - például adó- és társadalombiztosítási csalást 4440-et követtek el '98-ban a 7028 ilyen jellegű cselekményből. Mindenki jól emlékszik arra, hogy az elmúlt években hány olyan ügyészségi statisztikával találkoztunk, ahol ugrásszerű változások voltak, hiszen például egy parkolóóra-csalással kapcsolatban többezer bűncselekményt lehetett statisztikai szempontból produkálni. Az a gyanúm, hogy - miután ez csak egy egyéves ugrást jelent, és visszaáll a helyzet ugyanarra a szintre, jóval alacsonyabb szintre ezen bűncselekmény kapcsán, ami előtte és utána mutatkozik - ez egy ilyen kiugró adat lehet.

Nos, van egy ilyen bűncselekmény és van egy ilyen év, amikor embercsempészést 1999-ben 3197-et követtek el vagy indult ilyenben eljárás. Hogy a szám hogyan alakul, most nem feltétlenül érdemes vizsgálnunk.

Úgy gondolom, hogy a helyzet nem feltétlenül néz ki úgy, ahogy a közvélemény előtt szeretné láttatni a kormányzat. Nagyon szeretném, ha nem értené félre sem az államtitkár úr, sem más a szavaimat, és nem fordítanák vissza. Nem arról beszélek, hogy ezt a problémát nem kell komolyan kezelni, de nem vagyok abban biztos, hogy 6-700 millió forintos ráfordítással létre kell hozni egy olyan, kormányzat alá rendelt, politikai szempontokat is minden bizonnyal figyelembe vevő koordinációs központot, amelynek a tevékenysége meggyőződésem szerint ebben a pillanatban nem oldja meg a problémát, mert azok a hatásköri összeütközések, azok az információáramlásbeli problémák, amelyek a mai napig léteznek, nem oldódnak meg ezzel a törvényjavaslattal, sokkal inkább a szőnyeg alá söpörjük ezt az ügyet.

Ebből az következik, hogy a hivatal felállása, a központ működésének megkezdése sem fog megoldást jelenteni, ami bizony probléma. Mindezek alapján a törvényjavaslatot változatlanul nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 20-22 2000.12.06. 10:24  1-209

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat nem más, mint egy nagy átverés, nem más, mint a kormánypártoknak egy cinkos propagandamanővere annak érdekében, hogy Torgyán József ne maradjon hazugságban. Ez a törvényjavaslat kizárólag erről szól (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), semmi másról.

Mindannyian emlékszünk arra, hogy a vagyonnyilatkozattal kapcsolatban kirobbant politikai botrány indulópontja az volt, hogy Torgyán József nem tudott számot adni arról, hogy a jelenlegi ingatlanával kapcsolatos építkezések anyagi forrásai honnan származnak, és sorra, nap nap után egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett a sajtóban, és így kínos, igen-igen kínos helyzetbe került. Ahelyett, hogy tisztára mosta volna a körülötte kirobbant botrányt és önmagát, ahelyett, hogy nyilvánosságra hozta volna a vagyonnyilatkozatát, önök belekezdtek abba a manőverbe, amelynek most egy törvényjavaslat az egyik eszköze.

Tették ezt annak ellenére, hogy a jelenleg hatályos törvény minden további nélkül alkalmas arra, hogy az országgyűlési képviselő a saját vagyonával elszámoljon, nyilvánosságra hozza azt, és ha bármilyen kétely merül fel a vagyonának eredetével kapcsolatban, arról valamilyen módon számot adjon.

Szeretném felhívni az önök figyelmét, ha esetleg elkerülte volna a figyelmüket, hogy az az úgynevezett titkos része a vagyonnyilatkozatnak, amelyre oly sokszor hivatkoznak, igazából semmi mást nem tartalmaz, mint a házastársra vonatkozó adatokat és a lakóhelyre vonatkozó adatokat mint többletadatot. Az összes többi adat a nyilvános részben is benne található, és a nyilvános rész is minden további nélkül - együtt a titkos résszel - nyilvánosságra hozható; bár történtek kísérletek az önök részéről, sőt azt kell hogy mondjam, ez a kísérlet a mai napig is tart, hogy megpróbálják elérni, hogy ez a vagyonnyilatkozat a közvélemény előtt úgy tűnjön fel, mint egy olyan vagyonnyilatkozat, amely kizárólag a páncélszekrény számára készül.

Nos, ez nem igaz. A törvény indoklásában is világosan benne van, hogy a vagyonnyilatkozatba betekinthetnek az országgyűlési képviselők, és betekinthetnek a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság tagjai. Máig nem értjük, hogy milyen törvényes indok alapján akadályozza mind a mai napig e bizottság elnöke az SZDSZ országgyűlési képviselői által indított összeférhetetlenségi eljárás folytatását Torgyán József képviselő úrral szemben.

Átverés ez a törvényjavaslat azért is, mert néhány héttel ezelőtt, amikor ez a botrány kirobbant, Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője arra hivatkozott itt, az Országgyűlésben, hogy azért ilyen a törvényjavaslat - mellesleg nem ilyen, és egyébként nem úgy van, ahogy önök gondolják -, mert a kormánypárti többség annak idején az előző parlamenti ciklusban, a 72 százalékos többségével megakadályozta, hogy a Fidesz nagyszerű módosító javaslatai elfogadásra kerüljenek.

 

 

(9.10)

 

 

Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy több mint száz módosító javaslat került benyújtásra annak idején ahhoz a törvényjavaslathoz, többek között fideszes javaslatok is, azok között azonban egyetlenegy olyan javaslat sincs, amely a Fidesz által a vagyonnyilatkozatra vonatkozó részhez került volna benyújtásra.

Itt egy rövid kitérővel szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy azért is tekintjük átverésnek ezt a törvényjavaslatot, mert ha komoly lenne az önök szándéka, akkor tudnák azt, hogy tíz éve, amióta az újonnan megalakult Magyar Országgyűlés az országgyűlési képviselők jogállására vonatkozóan törvényt alkotott, és azt több alkalommal is módosította, ez egyrészt soha nem kormány-előterjesztésre került a parlament elé, másrészt a javaslat benyújtását mindig megelőzte - bármelyik ciklusról is legyen szó, bármilyen vita is folyt a parlamentben - egy komoly, lényegi munkát tartalmazó hatpárti egyeztetés. Én magam 1990-től képviselem az SZDSZ-t ezekben a hatpárti egyeztetésekben, egyik előterjesztője voltam a korábbi törvényjavaslatnak, és bátran merem állítani, hogy az egyébként komoly viták ellenére sem fordult elő soha, ami ebben a ciklusban egyébként bevett szokássá vált, hogy nem vesszük figyelembe az ellenzéki képviselők javaslatait. Tessenek megnézni ennek a törvénynek bármely korábbi változatát! Minden egyes alkalommal előfordult nem egy, nem kettő, hanem jelentős számú olyan javaslat, amelyet ellenzéki képviselő, a mindenkori kormánypártokkal szemben álló ellenzéki képviselő igényére, előterjesztésére vettünk be a törvényjavaslatba.

Átverésnek gondoljuk ezt a törvényjavaslatot azért is, mert vagy szándékosan figyelmen kívül hagyják, vagy pedig nem ismerik a tisztelt kormánypárti előterjesztők, hogy az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvény milyen jellegű törvényjavaslat. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a törvény nem adójogszabály jellegű, nem büntető jellegű törvény, hanem egy közjogi jogintézmény; soha nem lesz alkalmas arra, hogy a képviselő minden egyes vagyonáról minden tekintetben egy pontos, olyan kimutatást tartalmazzon, amellyel kapcsolatban több kormánypárti képviselő részéről is elhangzott nyilatkozat, hogy ezek alapján majd egyértelműen nyomon lehet követni az országgyűlési képviselő vagyoni helyzetében bekövetkezett minden egyes változást.

Kérem szépen, ez a törvényjavaslat is és minden olyan törvény, amely erre, azaz az országgyűlési képviselő anyagi helyzetére, vagyonnyilatkozatára vonatkozik, soha nem lesz erre alkalmas, mert nem lehet olyan törvényt alkotni, amelyet ne lehetne kijátszani. Az ilyen jellegű törvények mindig kijátszhatók. Nem is az a céljuk, hogy fillérre pontosan elszámolást adjanak a képviselő anyagi helyzetéről, hanem az, hogy egy esetleges politikai felelősséget megalapozzanak a képviselővel kapcsolatban, azaz az országgyűlési képviselő tevékenysége során kimutatható legyen, hogy a vagyonában történt-e jelentős gyarapodás, avagy sem, és hogy az törvényesen, esetleg törvényellenesen történt-e.

Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy azért is gondoljuk ezt a javaslatot átverésnek - és ezt egyébként a 4. § (3) bekezdése oly egyértelműen és világosan bizonyítja, hogy ez napnál világosabb -, mert így szól: "A törvény hatálybalépését megelőzően benyújtott vagyonnyilatkozatokat a képviselő részére a hatálybalépést követő tíz napon belül vissza kell adni." Igaz ugyan, hogy ma reggel elhangzott az a bejelentés, miszerint ezt valamilyen módon szeretnék meg nem történtté tenni a tisztelt előterjesztők, mert - azt hiszem, talán feltételezhetem - ismerik annyira a Házszabályt, hogy az előterjesztő az általános vita lezárása előtt visszavonhatja a törvényjavaslatot átdolgozásra, majd amikor azt átdolgozta, akkor újra az Országgyűlés elé terjesztheti. Önöket semmi nem akadályozza meg abban, hogy megtegyék ezt a visszavonást, és újra elénk hozzák a törvényjavaslatot. Nyilvánvalóan azzal, hogy azt szeretnék elérni, hogy ehhez egy módosító javaslat mindenképpen elfogadásra kerüljön, azt is biztosítják, hogy ez a törvény szabályosan, a karácsonyi ünnepek előtt már ne legyen elfogadható, azaz teljesen egyértelmű: ez ezek után már csak (Dr. Salamon László: Térjünk el a Házszabálytól!) a következő évben kerülhet szabályosan elfogadásra, mert nyilvánvalóan... (Dr. Salamon László: Ti szavaztátok le a Házszabálytól való eltérést, mi azt kértük!)

 

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Bocsánat, a Házszabálytól való eltérést ne tessék idekeverni, képviselő úr (Dr. Salamon László: Nem keverem!), mert ha szabályosan dolgozunk - én arról beszéltem -, ha szabályosan dolgozunk és betartjuk a Házszabályt, abban az esetben igaz az, amit mondtam. (Dr. Salamon László: Szabályosan? Ez a szabály!)

Átverésnek tekintjük ezt a törvényjavaslatot, és felhívjuk az önök figyelmét arra, hogy mi úgy gondoljuk, az országgyűlési képviselők közül a vagyonnyilatkozatot az, akivel kapcsolatban bármilyen probléma felmerült, hozza nyilvánosságra. Ez úton is felszólítom Torgyán József képviselő urat, hogy ezt tegye meg annak érdekében, hogy az Országgyűlés további lejáratását elkerülhessük, és az egyébként hihetetlenül mély pontra süllyedt országgyűlési tekintélyt valamilyen módon, ha még lehet, egy kicsit megpróbáljuk megóvni. Amennyiben Torgyán József úr ezt megteszi, abban az esetben megkezdődhet egy higgadt, nyugodt munka, és rövid időn belül megalkotható lehet az a változat, amely esetleg javíthat az egyébként nyilvánvalóan javítható törvényen, hiszen nincs olyan törvény, amelyen ne lehetne javítani.

Még egyszer szeretném tehát hangsúlyozni: ez a vagyonnyilatkozat nem alkalmas arra, hogy megfelelően kimutatást adjon a képviselő vagyonáról. Csak egyetlenegy példát hadd mondjak, nem szeretnék részletekbe menni a vezérszónoki beszédben, de ez a vagyonnyilatkozat nem teszi lehetővé például az ingatlan azonosítását, hiszen az ingatlanra vonatkozó cím vagy helyrajzi szám a vagyonnyilatkozatban nem szerepel, azaz ha valaki beírja, hogy Budapest, családi ház, és alaposan körülírja, akkor néhány tízezer házból lehet majd válogatni, vajon melyik az a képviselő úr által megjelölt ház. Azaz nem lehet azonosítani az ingatlant, ebből az is következik, hogy még annyira sem alkalmas a vagyoni helyzet kimutatására, mint a jelenleg hatályos törvény - de ez csak egy apróság, még oly sokat lehetne felsorolni ezek közül a szempontok közül.

Tehát ebben a formájában semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni a javaslatot, és még egyszer kérem, hogy akivel kapcsolatban bármilyen probléma felmerült, az hozza nyilvánosságra a vagyonnyilatkozatát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 36 2000.12.06. 2:12  1-209

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Már nincs a teremben Zsikla Győző képviselő úr, aki a Kisgazdapárt előadója volt, és azt sugallta az Országgyűlésnek és a közvéleménynek, hogy azért nem érdemes nyilvánosságra hozni ezeket a vagyonnyilatkozatokat, mert azok fénymásolatába bármikor be lehet javítani és meg lehet azokat hamisítani. Nem tudom, hogy ő felvette-e a vagyonnyilatkozatát - gondolom, hogy többen vagyunk itt olyanok, akik ezt már megtettük, sőt nyilvánosságra is hoztuk a vagyonnyilatkozatunkat -, az tudhatja egészen pontosan, hogy ebben az esetben egy meglehetősen precíz, szigorú és kötött eljárást követ a bizottság apparátusa, mert kizárólag a képviselő jelenlétében bontják fel a borítékot, a boríték felbontását követően a képviselő szignójával zárják azt vissza, és ezt megelőzően készül egy fénymásolat, amelyet a bizottság tagja hitelesít, és ezután adja át a képviselőnek. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen eljárás keretében ennél megnyugtatóbb módon a hitelességet nem lehet biztosítani, s nyilván ha valaki komolyan gondolja, hogy nyilvánosságra hozza a vagyonnyilatkozatát, azzal kapcsolatban igazából érdemben fel sem merül, hogy itt meghamisításról szó lehet. Ez csak egy nagyon gyenge kifogás.

Salamon László képviselő úr azt mondta, hogy miért haragszunk azért, mert ez a - mondjuk így - hibás rendelkezés bekerült ebbe a javaslatba... (Dr. Salamon László: Azért, hogy kijavítjuk!), és hogy kijavítja a kormánypárti többség. Természetesen nem erről van szó, hogy ez lenne a probléma. Itt a szándékról van szó, a szándékról, amely világosan mutatja, hogy mi volt ennek a javaslatnak a valódi célja. Ennek a javaslatnak a valódi célja az volt, hogy megmentsék azt a képviselőtársukat, aki ebbe a hírbe keveredett. Ez a része a törvényjavaslatnak kizárólag erről szól, semmi másról. Csak miután, hogy úgy mondjam, önök lebuktak ebben az ügyben, az után tették meg a módosítást.

Egyébként azzal, hogy ezt indítványozzák a tisztelt kormánypárti képviselők, hogy vegyük ki, természetesen egyetértünk. (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Ettől még sokkal jobb nem lesz a javaslat, de valamivel már javul, viszont egyértelműen rámutat a szándékra.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 86 2000.12.06. 2:03  1-209

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, Ezek után igyekszem nagyon óvatosan fogalmazni. Említette több kormánypárti képviselőtársam, így többek között Salamon képviselő úr, de nem bántani akarom őt, csak egyszerűen utalni arra, hogy felszólalt; komolyra fordítva a szót, említette, hogy miért vesszük rossz néven azt, hogy önök az ellenzék felhívására felismerték, hogy az a rendelkezés, az a bizonyos 4. § (3) bekezdése hibás, és önök hajlandóak ezt visszavonni, most mégis megkérdőjelezzük a jóhiszeműségüket.

 

 

 

(10.40)

 

Azért, képviselő úr, mert ettől a probléma, az a probléma, aminek a kapcsán ez az egész botrány kirobbant, nem oldódik meg. Abban az esetben, ha Torgyán József képviselő úr nyilvánosságra hozná a most meglévő, a páncélszekrényben lévő vagyonnyilatkozatát, önök pedig azt mondanák itt, a plenáris ülésen - és ez a lényegesebb, erre térjünk vissza -, hogy visszavonják a törvényjavaslatukat, üljön le a hat párt, és ennek a törvényjavaslatnak az alapján állapítsunk meg egy olyan szöveget, amely mindenki számára elfogadható, állítom önnek, hogy ebből viszonylag hamar törvény születhetne. Csak önök ezt még véletlenül sem hajlandóak soha megtenni ebben a ciklusban, figyelmen kívül hagyva azt, amit mi megtettünk 1996-ban is, '97-ben is, amikor visszavontuk a törvényjavaslatot például ebben a tárgyban, és igenis nem egy ellenzéki módosító javaslat bekerült a végleges törvényszövegbe.

Ha a mostani hatályos, mondjuk úgy, a (3) bekezdés nélküli javaslat lépne hatályba, abban az esetben az történne, hogy egy hónapon belül mindenki letenne egy vagyonnyilatkozatot, és azt a vagyonnyilatkozatot hozná nyilvánosságra az érintett, megvádolt képviselő úr is, és sikerülne elérnie azt, hogy az, amely most benn van, amely alapján valóban meg lehetne állapítani, milyen a vagyoni helyzete és abban milyen változás következett be, feledésbe merülne. Ez az önök egyik célja, ami így, még e nélkül a bekezdés nélkül is nyilvánvalóvá válik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
180 160-162 2000.12.06. 2:14  1-209

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy Lasztovicza képviselő úr nem ismeri a törvényt, nem volt alkalma rá, hogy elolvassa. Szeretném önt tájékoztatni arról, tisztelt képviselő úr, hogy mi tettük nyilvánossá a vagyonnyilatkozatokat, ezt mindenki tudja, aki ismeri a hatályos törvényt. Ha önnek nem állt módjában elolvasni, akkor, kérem, fáradjon a könyvtárba, ott megtalálja.

Azt megelőzően arról beszélt Mátrai Márta és Salamon László képviselő úr, hogy ők nem hajlandók belemenni abba, hogy zárt ajtók mögött folyjon egy suskus. (Dr. Répássy Róbert: Így van! - Dr. Salamon László bólogat.) Egyrészt szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy az elmúlt tíz évben nem egy alkalommal éppen a Fidesz volt többek között, sok mindenki más mellett, kezdeményezője hatpárti egyeztetéseknek. Mindenki pontosan jól tudja ebben a parlamentben, hogy különösen kétharmados törvényekkel kapcsolatban igaz az: ha az előterjesztő komolyan gondolja azt a szándékot, hogy szeretné, ha abból a javaslatból elfogadott törvény lenne, akkor hajlandó egyeztetésbe bocsátkozni a többi párttal. Ez az egyeztetés nyugodtan lehet nyilvános, az égvilágon semmi akadálya nincsen - csak hogy mindenki pontosan tudja: jogszabályt plenáris ülésen nem lehet alkotni. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy például az alkotmányügyi bizottság létrehozzon egy albizottságot, és ez az albizottság csinálja meg a javaslatot (Dr. Mátrai Márta: Nem! - Dr. Salamon László közbeszól.), nagyon rövid idő alatt meg tudná tenni. Nyilván azért nem szeretnék ezt az albizottságot, mert túl gyorsan elkészülhetne a munkával, és a végén még véletlenül törvény lehetne belőle... (Dr. Répássy Róbert: Házszabálytól való eltérést kértünk, ti nem szavaztátok meg!) Nem értem...

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): (Dr. Répássy Róbert közbeszólására:) A Házszabály minden további nélkül lehetőséget ad arra, hogy ez az egyeztetés lefolyhasson. Tehát nem más, mint egy propagandafogás az, hogy önök itt az úgymond plenáris ülés nyilvánosságát használják fel arra, hogy elkészítsék a törvényjavaslatot. Itt soha nem fog elkészülni, mint ahogy eddig sem készült el egyetlenegy törvény sem a plenáris ülésen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 34 2000.12.11. 1:57  26-35

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőcsoportja nem támogatja a Házszabálytól való eltérést, ahogyan azt nem támogattuk a múlt héten sem.

Ebben a tekintetben is teljesen következetes az SZDSZ álláspontja. Amióta a tisztelt kormánypárti többség a Házszabállyal élesen ellentétben, jogellenesen áttért a hetenkénti ülésezésről a háromhetenkénti ülésezésre, egyetlen olyan Házszabálytól való eltérést sem támogatunk, amely nem valamilyen fontos nemzetközi vagy honvédelmi érdek miatt lenne szükséges. Úgy gondoljuk, itt nincs másról szó, csak figyelemelterelésről, valódi átverésről, cinkos politikai manőverről a kormánypártok részéről, annak érdekében, hogy a kínos helyzetbe került Torgyán József képviselő urat valamilyen módon megpróbálják megvédeni.

Répássy Róbert képviselő úr az imént azt mondta, engedjük, hogy betekinthessenek a választópolgárok a vagyonnyilatkozatokba. Képviselő Úr! Ha nem ismerné a törvényt, szeretném önt tájékoztatni arról, hogy ennek semmi akadálya, az országgyűlési képviselők saját vagyonnyilatkozatukat minden további nélkül nyilvánosságra hozhatják, ahogy ezt sokan tettük is. Ebben semmi nem akadályozza meg Torgyán József képviselő urat sem, mint ahogy mást sem.

Nem ez a kérdés, itt az a kérdés, hogy hazudott-e egy képviselő vagy sem, valódi adatok szerepelnek-e a vagyonnyilatkozatában vagy sem.

Teljesen komolytalan az az indítvány, amelyet önök előterjesztettek, mert ha komolyan gondolták volna a szándékukat, akkor egy kétharmados törvénnyel kapcsolatban, amely minden esetben hatpárti egyeztetést igényel, most is igényelték volna, indítványozták volna, amit mi egyébként szívesen támogattunk volna és támogatunk a közeljövőben is, ezt azonban most semmilyen körülmények között sem.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 108 2000.12.11. 2:02  98-236

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én is majd később szeretném az érdemi véleményemet elmondani az egyes javaslatokról, itt most csak arra szeretnék reagálni, amit az imént Répássy Róbert képviselő úr mondott.

Ha nagyon jóhiszeműen tételezem fel, akkor is azt kell mondanom, hogy ön téved; alapvetően téved. Az alkotmányügyi bizottság álláspontjával ellentétesen, azaz miután az alkotmányügyi bizottság azt állapította meg ezekről az általam és Hack Péter képviselőtársam által előterjesztett javaslatokról, hogy nem házszabályszerűek - az önök nyilatkozata és a szakértők véleménye alapján foglalt állást az alkotmányügyi bizottság -, ezeket sem kikérni nem lehet, sem szavazásra nem lehet feltenni, sem egyebeket nem lehet tenni. Tulajdonképpen mostantól kezdve az Országgyűlés úgy tekinti, mintha ezek a javaslatok nem léteznének, tehát érdemben semmilyen tekintetben nem fog vele foglalkozni. Én azt hittem, hogy ez a Házszabályból mindenki számára világos és egyértelmű - többünk számára igen.

Ezzel kapcsolatban még annyit szeretnék hozzátenni, részben ismételve az előttem szóló Bauer Tamás képviselő urat, hogy önöket általában az esetek igen-igen kis százalékában szokta zavarni az egyébként, hogy az előterjesztés adott pontja vagy egy módosító javaslat házszabályszerű-e vagy sem. Számtalan példát lehet az elmúlt két évből felhozni, hogy önöket kizárólag politikai érdekek motiválják ilyen esetben. Ha önök úgy tartják fontosnak, hogy egy adott módosító indítványról tárgyaljon a Ház, vagy adott bizottság szavazzon róla, akkor az ügyrendi bizottság segítségével olyan csodálatos érveléseket szoktunk hallgatni, hogy jogászként időnként szégyellem magam, hogy abban a bizottságban kell ülnöm, és végig kell egyáltalán hallgatnom, és olyan szavazásban kelljen részt vennem, amely egyébként, úgy gondolom, jogászok számára, jobb érzésű jogászok számára inkább megszégyenítő és megalázó, mint hogy kellemetlen.

Tehát úgy gondolom, hogy önök ezzel igazából nem szoktak foglalkozni. Most önöknek az a kényelmesebb, ha erre azt mondják, hogy nem. Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 114 2000.12.11. 1:21  98-236

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Salamon Képviselő Úr! Mi pontosan tudtuk, hogy a Házszabály jelenlegi rendelkezéseivel ellentétes az, amit előterjesztettünk, egy célunk volt: szembesítsük önöket azzal, hogy milyen magatartást tanúsítanak ezekkel a módosító javaslatokkal kapcsolatban. Én nem mondtam az alkotmányügyi bizottság ülésén azt, hogy úgy gondolom, hogy ez házszabályszerű; most sem mondom, csak azt szeretném megismételni, amit elmondtam, és ami sajnos igaz: önöket általában - ha a politikai érdekeik úgy kívánják - nem szokta zavarni az, hogy egy javaslat házszabályszerű vagy sem, minden további nélkül lehet a túlterjeszkedő javaslatokról, a meg nem nyitott szakaszokkal kapcsolatban állást foglalni. Hány és hány alkotmányügyi bizottsági döntésre emlékszem az elmúlt két évből, amikor ezek megszülettek!

Én nem mondtam azt, hogy ezekkel a javaslatokkal kapcsolatban nem az a helyzet, ami itt megjegyzésként az ajánlásban szerepel. Tudomásul veszem, pontosan így van; egyszerűen csak szembesíteni szerettem volna önöket azzal, hogy kizárólag azokat a javaslatokat hajlandók érdemben tárgyalni, amelyekhez a többségi frakcióknak politikai érdeke fűződik.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 140 2000.12.11. 2:04  98-236

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy ideje már itt a személyiségi jogok körül folyik a vita. Csak szeretnék visszatérni az eredeti kiindulópontra, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba ismételten. Miért is ülünk most itt? Miért is folyik ennek a törvénynek a módosítása? Azért, mert egy hírbe, kellemetlen helyzetbe keveredett országgyűlési képviselő a törvényi lehetőségek ellenére nem hajlandó nyilvánosságra hozni a saját vagyonnyilatkozatát. Azok a példák, amelyeket önök mondanak, körülbelül olyanok, mintha azt mondanánk, hogy azért, mert egyvalakit áruházi lopáson rajtakaptak, az áruházban az összes vevőt meg kellene motozni. Erről szó nincsen! Ennek a törvénynek ez nem lehet rendeltetése.

Csak szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a jelenleg hatályos törvénnyel ezen a téren sincsen alapvetően semmilyen probléma. Akivel kapcsolatban fölmerül az, hogy a vagyoni helyzetében indokolatlan változások történtek, az a saját védelme érdekében fogja a vagyonnyilatkozatát, és nyilvánosságra hozza, ahogy ezt egyébként tettük jó egynéhányan. Magam is odaadtam a sajtó képviselőinek a megyei napilapnál, a megyei naplap egy hét végi összeállításban lehozta a közölt vagyonnyilatkozatok tartalmi lényegét. Senki nem félt attól, hogy meghamisítják. Egy eredeti, egyébként hitelesített másolatot megtartottam magamnak, egy fénymásolatot átadtam a sajtónak, senkinek eszébe nem jutott az, hogy abban nem azok az adatok szerepelnek, amelyek a valóságos tényekben, hiszen azokat bármikor össze lehet vetni. Álságos és hamis az az állítás, hogy meghamisítanák az újságírók ezeket az adatokat. Esze ágában sincs senkinek!

Csak bizony azt a kellemetlen helyzetet valahogyan el kell tussolni, azért ülünk most itt késő este, hogy ennek az eltussolásában a kormánypárti képviselőknek segédkezet adjunk. Nos, ebben nem vagyunk partnerek. A jelenleg hatályos jogszabály minden további nélkül a személyiségi jogok védelmét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a nyilvánosságot is megoldja.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
181 178 2000.12.11. 10:13  98-236

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Talán már alig emlékszünk rá, hogy itt egy részletes vita folyik, és nem kétperces viták sorozata. Bevezetőként azt szeretném csak felidézni mindenki emlékezetéből, hogy, gondolom, pontosan tudja minden tisztelt jelen lévő képviselőtársam, az egy köztudomású tény, aki ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkozik, az tudhatja, hogy az úgynevezett összeférhetetlenségi szabályokra, de általában véve az országgyűlési képviselők jogállását rendező törvényben a jogállást rendező szabályokra, így például az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozóan is, az Országgyűlésnek igen széles mérlegelési jogköre van, időben és térben igen tág határok között állapíthat meg szigorúbb vagy kevésbé szigorúbb szabályokat. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem lenne, ehhez két követelmény szükséges: egyrészt, hogy ezek a rendelkezések alkotmányosak legyenek, ez nyilvánvaló, másrészt szerintem az is nyilvánvaló, hogy ebben a Házban egy szükséges konszenzus legyen.

Konszenzus ezzel a törvénnyel kapcsolatban kizárólag kétharmados lehet, azaz az előterjesztők szándékának a komolyságát, hogy nem egyeztették a parlament többi frakciójával az előterjesztésüket, nyilvánvalóan bizonyítja, hogy nem is állt szándékukban komolyan ezzel kapcsolatban törvényt alkotni. Egyébként, hogy ez a széles körű mérlegelési lehetőség rendelkezésére áll az Országgyűlésnek, ezt az Alkotmánybíróság is kimondta a határozatában. Apropó, Alkotmánybíróság; csak szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselő urakat arra, hogy az Alkotmánybíróság több mind tíz kérdést volt kénytelen megtárgyalni a képviselői összeférhetetlenség ügyében, hiszen 1996-ban és 1997-ben, amikor ezzel foglalkoztunk, 52 képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult - először a köztársasági elnökhöz, majd az Alkotmánybírósághoz fordult - a törvényjavaslat különböző problémáival kapcsolatban.

Csak szeretném felhívni a figyelmüket és emlékeztetni arra, hogy ezek a kérdések, például, ha jól emlékszem, talán a 4. és a 9. is, foglalkoztak a vagyonnyilatkozat kérdésével, az ajándékozással kapcsolatos kimutatás kérdésével is. És ugyancsak szeretném önöket emlékeztetni, bár, gondolom, mindannyian olvasták behatóan ezen alkotmánybírósági határozatot, egy alig 24 paragrafust érintő törvénnyel kapcsolatban, azok után azt mondani a tisztelt kormánypárti képviselőknek, hogy ez nagyon rossz törvény, és egyáltalán nem állja ki a próbát, nem teljesen helytálló, mert az ezzel a több mint tíz kérdéssel ostromlott Alkotmánybíróság teljes egészében alkotmányosnak találta a törvényt, alapvetően semmilyen változtatást rajta nem eszközölt. Ez azon kevés törvények közé tartozik, amelyek viszonylag rövid terjedelműek, és viszonylag nagy terjedelemben foglalkozott vele az Alkotmánybíróság, mégsem találta alkotmányellenesnek ezeket a rendelkezéseket. Úgy gondolom, az Alkotmánybíróságnak ebben a tekintetben biztosan hihetünk.

Én természetesen egy-két gondolat erejéig az általunk előterjesztett javaslatokkal is szeretnék foglalkozni, de talán megpróbálok sorrendben haladni, és a második pontban, a Csákabonyi Balázs, Wiener György, Tóth András és Keller László képviselők által előterjesztett módosító javaslatra térnék ki. Ez nyilván olyan terület, amelyre azt lehet mondani, hogy lehet így is szabályozni, és lehetne még bizonyosan nagyon sokféleképpen is szabályozni. Ez alapvetően, úgy gondolom, egy elfogadható szabályozási koncepciót tartalmaz.

Nekem egyetlenegy kifogásom van ezzel kapcsolatban, nevezetesen a javasolt (4) bekezdésre vonatkozó szabályozás, amely büntetőkamatok megállapítását teszi lehetővé. Én ezt egy nagyon ingoványos területnek tartom, én óva inteném a tisztelt képviselő urakat, hogy erre az ingoványos területre, talajra rámenjünk, mert ez igen komoly veszélyeket jelenthet. Én úgy gondolom, hogy ez egy kissé idegen elem ebben a szabályozási körben, nem tartom szerencsésnek, nem azt mondom, hogy alkotmányellenes, erről nem gondolom ezt, viszont azt gondolom, hogy a képviselői jogállásról szóló törvény alapvető rendeltetésével nem áll teljesen összhangban. Itt nem arról van szó, hogy nekünk forintra, fillérre végig kell tudnunk követni a képviselő vagyonának a változását, hiszen erre alapvetően az adójogszabályok köteleznek minden magyar adófizető állampolgárt, így az országgyűlési képviselőt.

 

 

(19.30)

 

Nem adó, nem büntető és nem is polgári jogi jellegűek ezek a szabályok; az országgyűlési képviselők jogállása, így az összeférhetetlenségi szabályok is kimondottan közjogi szabályok. Ehhez a területhez véleményem szerint nem igazán illeszkedik az, hogy ilyen jellegű büntetőkamatokat kelljen megállapítani, bár lehet, hogy én sem tudtam volna hirtelenjében jobbat kitalálni, ha már ilyen törvényhozási kényszer elé kerülök. Egyébként koncepciójában szerintem maga a javaslat elfogadható.

Tiszteletben tartom a Házszabályt, és azokról a javaslatokról, amelyek házszabályszerűen nem tárgyalhatók, én sem szólok.

Az összes többi más módosító javaslatra, amelyet Hack Péter képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, alapvetően igaz az, hogy valamelyest szigorítást szeretne elérni, szigorító indítványokat tartalmaz. Viszont megdöbbentem azon, amikor talán Répássy képviselő úrtól hallottam még a vita elején ma azt, hogy minden szigorítást támogatnak - én ezt nem tartom értelmes dolognak. Bizony a szigorításoknak is véleményem szerint van egy ésszerű határa, a végtelenségig szigorítani nincs értelme ezt a törvényt sem, mint ahogy egyébként más törvényt sem. Azt a célt ugyanis, amelyet esetleg ilyen szigorításokkal sokan szeretnének elérni, hogy minden tekintetben precízen ellenőrizzék a képviselők vagyongyarapodását, természetszerűleg nem lehet elérni. Én szívesen felvállalom azt a véleményt - és nem hiszem, hogy ezt könnyen lehet cáfolni -, hogy minden összeférhetetlenségi szabályt ki lehet játszani, ha valaki nagyon szeretné. Itt nem a jogi felelősségen van hangsúly. Nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy milyen összeférhetetlenségi eljárást, annak milyen részletszabályait, mennyire szigorú szabályait kellene megalkotni, hanem arra helyezném a hangsúlyt, hogy az összeférhetetlenségi szabályok alapvetően politikai felelősséget alapoznak meg. Ebben véleményem szerint nagyon eltérő a közöttünk lévő álláspont, mert mi nem a szabályozás részletkérdéseiben és szigorúságában, hanem a korrekt, erkölcsileg, politikailag elfogadható módon történő gyakorlásában látjuk a törvény hatásosságát és eredményességét.

Ha abból indulunk ki, hogy jaj, kérem, én még találtam három olyan pontot, ahol itt meg itt meg itt kijátszható, akkor is azt lehet mondani, hogy utána újabb három pontot bárki bármikor fel tud hozni, vagy négyet vagy ötöt vagy hatot. Most sem az a probléma, hogy ez a törvény kijátszható. Az a probléma, hogy az a képviselő, akivel kapcsolatban ezek a problémák felmerültek - nevezetesen, hogy a vagyonában olyan változások történtek, amelyek nem biztos, hogy könnyen nyomon követhetők, és nem biztos, hogy tiszta vagyoni helyzetet mutatnak -, nem akarja betartani a törvényt. Ha akarná az, akinek a törvényt be kellene tartani, semmi nem akadályozza meg abban, hogy nyilvánosságra hozza a vagyonnyilatkozatát.

Kétségtelen: nem jogi kényszer, csak politikai, egy erkölcsi kényszer áll fölötte. Ja, kérem, ha önök úgy gondolják, hogy az erkölcsi és a politikai kényszer ránk nézve nem kötelező, akkor közöttünk nagyon alapvető nézetkülönbség mutatkozik! Nem hiszem, hogy ezeket az álláspontokat könnyű lesz közelíteni egymáshoz.

Csak egy részletkérdés a vagyonértékeléssel kapcsolatban: ezt egy alapvetően elhibázott dolognak tartom. Teljességgel betarthatatlan a törvénynek ez a rendelkezése! Gondolom, miután többen vagyunk jelen ügyvédek ebben a mai vitában, tudjuk, hogy nem egy ügyvédi iroda foglalkozik ingatlanforgalmi értékbecsléssel. Nálunk is van olyan kolléga, akinek ingatlanforgalmi értékbecslői szakvizsgája van, az irodánk is foglalkozik ingatlanforgalmi értékbecsléssel. Egyrészt egy ingatlanforgalmi értékbecslésnél eleve alapvetően más az, hogy milyen célból készül az értékbecslés: hitelfelvételi célból készül vagy értékesítési célból. (Dr. Répássy Róbert: Elég baj!) Egyszerűen megfoghatatlan dolog, hogy egy ingatlan mennyit ér - azt csak a piac pillanatnyi helyzetében lehet eldönteni. Nyilvánvalóan önök is pontosan tudják, hogy ha azt mondják valamelyikünk lakására vagy családi házára, hogy kérem szépen, képviselő úr, írja be, mennyit ér az a lakás, abban a pillanatban bármilyen összeget ír be - bármilyet! -, a képviselő önmagát hozza teljesen lehetetlen helyzetbe. Ugyanis ha netán, mondjuk, fél év múlva az az ötlete támad, hogy eladja a lakást, vagy erre kényszerül, hogy eladja, abban a pillanatban képtelenség azzal a lakással normálisan bármit is kezdeni a piacon, hiszen mindenki azzal fog jönni, hogy hát képviselő úr, maga beírta, hogy 6, 5, 3 vagy 15 vagy nem tudom, hány millió forintba kerül az ön lakása - hogy szeretne ön ezért többet kapni?! Ez nonszensz, olyan nevetséges helyzetet teremt, és egyébként szerintem maga a rendelkezés teljes mértékben ellenőrizhetetlenné válik.

Lassan lejár az időm, ezért csak még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: arra a módosító javaslatra, amelyet Rubovszky képviselő úr is előterjesztett, nevezetesen a 4. § (3) bekezdésének az elhagyására vonatkozó javaslatra. Ez az a rész, ahol - hogy úgy mondjam - le tetszettek bukni, már elnézést a kifejezésért. Tudniillik ha arról lenne szó, hogy önök elfelejtettek egy problémás rendelkezést kihagyni a törvényjavaslatból, akkor azt mondom, hogy tényleg, ez bárkivel bármikor előfordul. Ez egy jól végiggondolt mentőakció Torgyán képviselő úr javára. Ezt nem lehet véletlenül beletenni a törvénybe, ez csak ebből a célból kerülhetett be a törvénybe, semmilyen más célból nem, mert senki mással kapcsolatban ez nem merült fel, soha ez semmilyen problémát nem jelentett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), csak most Torgyán képviselő úrral kapcsolatban. Az, hogy önök ezt beletették, a célt nyilvánvalóan egyértelművé teszi, még ha most ezek után talán el is marad.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
191 359 2001.03.06. 3:35  358-371

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az SZDSZ parlamenti frakciójának nem változott az álláspontja. Úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat nem más, mint egy figyelemelterelés, egy valódi átverés, cinkos politikai manőver annak érdekében, hogy Torgyán József hírbe hozott képviselő urat megvédjék. (Taps az SZDSZ soraiból.)

A zárószavazás előtt hét módosító javaslatot nyújtott be az alkotmány- és igazságügyi bizottság. Ezek közül a módosító javaslatok közül egy az, amely megfelel a házszabályi előírásoknak, azaz valóban koherenciazavar kiküszöbölését szolgálja, a másik hat javaslatról a legnagyobb jóindulattal sem lehet ezt elmondani. Teljesen egyértelmű és világos, hogy itt egyszerűen csak változtatási szándékát szerette volna érvényesíteni a többség. Viszont keletkezik egy valódi koherenciazavar annak a bizottságnak a létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslattal, amelyről az imént is említést tettem. Ez a koherenciazavar nem kerül semmilyen módon feloldásra; ebből a későbbiek során egyértelműen jogalkalmazásbeli problémák lesznek.

A korábbi vitában egy kormánypárti képviselő úr azt mondta, engedjük, hogy betekinthessenek a választópolgárok a vagyonnyilatkozatokba. Semmi akadálya nincsen annak, hogy a választópolgárok megismerhessék a vagyonnyilatkozatokat, ha a törvényt céljának megfelelően kívánják önök alkalmazni. A most hatályos jogállási törvény azon kevés törvények közé tartozik, amely az Alkotmánybíróságot is megjárta.

A törvényjavaslat kiállta az alkotmánybírósági próbát, hiszen a több mint tíz javaslatból kettő például a vagyonnyilatkozatra vonatkozott, az Alkotmánybíróság egyetlenegy rendelkezését sem változtatta meg.

 

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

A vita közöttünk minden bizonnyal abból az alapvető felfogásbeli különbségből ered, hogy hol húzódik meg a büntetőjogi és a politikai felelősség határa. Önök szerint ez minden bizonnyal valahol egybeesik - szerintünk nem. Politikusként nem azért kell tisztességesen viselkedni, mert azt holnaptól majd egy jogszabály előírja, hanem egyébként is.

Ezek a szabályok nem büntetőjogi szabályok, hanem közjogi szabályok, mindig is kijátszhatók lesznek. Most majd találkozhatunk 386 nyilvános vagyonnyilatkozattal, csak abból a valódi adatok ezután sem fognak kiderülni, mert egyáltalán nem ad valódi megoldást a törvény. Egyrészt nem lesz szinkronban azzal a köztisztviselői törvénnyel, amely javaslat formájában itt van a Ház előtt, és teljesen más vagyonbevallási szabályokat fog tartalmazni.

Szükséges lenne bizonyos bizonyítási terhek megfordítása. Erről sem akart hallani a kormányzati többség. És jó lenne, ha más hozzátartozókra is ki lehetne terjeszteni, mert egyébként ismételten csak oda lyukadunk ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak sok értelme nem lesz.

A jelenlegi törvény alkalmas arra, hogy kiszűrjük a bűnözőket a képviselők közül. A tervezet benyújtása alkalmas volt arra, hogy a figyelem elterelődjön a botrányról, és most az új javaslat azt szolgálja, hogy ezt az egész kérdést elmossuk és elmaszatoljuk. Mi ehhez nem járulunk hozzá, ezért nem támogatjuk a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 85 2001.03.07. 11:14  39-90

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg, amikor szólásra jelentkeztem, a törvényjavaslattal kapcsolatban csak egyetlen témáról szerettem volna beszélni, de az előttem elhangzott hozzászólások arra ösztönöznek, hogy részben azokra is reagáljak.

Igazából olyan érzésem volt, hogy például a nemrégen felszólalt Juharos képviselő úr mintha nem is hallotta volna, hogy miről beszélt nem sokkal korábban Kis Zoltán képviselő úr (Kósáné dr. Kovács Magda: Nem is hallotta!), mert teljesen olyan dolgokat próbált belemagyarázni abba a beszédbe, amik el sem hangzottak, sőt tudom, hogy Kis Zoltán képviselő úr nem is gondolt olyasmire.

Ismételten szeretném megerősíteni az SZDSZ álláspontját: úgy gondoljuk, hogy oly sok hibától szenved ez a törvényjavaslat, hogy még módosító javaslatokkal sem lehetne megfelelő formába hozni, ezért nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot. De ez nem jelenti azt, hogy egyetértenénk azzal, hogy Magyarországon, mondjuk, egy amerikai típusú jogi szabályozásra lenne szükség. Ismételten szeretném kijelenteni: támogatjuk, hogy lehetőség szerint minél kevesebb engedéllyel kibocsátott fegyver legyen forgalomban Magyarországon, és természetesen örülnénk annak, ha egyetlenegy olyan fegyver sem lenne, amely engedély nélkül van az országban.

Több tekintetben elhangzott a mai vita során az, hogy mennyire jó dolog az a körülmény, miszerint ez a törvényjavaslat eleget tesz a jogharmonizációs követelményeknek. Valóban, ezzel kapcsolatban, azt hiszem, dicsérő szavakat is lehet mondani. Kétségtelen tény, hogy az a VII. fejezet, amely erre vonatkozóan rendelkezéseket tartalmaz, aztán később a törvényjavaslat 47. §-a is végre azok közé a javaslatok közé sorolható, amelyek megfelelnek a jogalkotásról szóló törvénynek, illetve a jogszabályalkotásról szóló igazságügy-miniszteri rendeletnek, a 8002-es igazságügy-miniszteri tájékoztatóban foglalt követelményeknek. Valóban korrekt módon tartalmazza a törvényjavaslat az európai uniós jogszabályra való hivatkozást, megteremti a harmonizációs feltételeket - legalábbis én úgy gondolom, hogy ez így van.

Az azonban már mindenképpen túlzás, ha erre való hivatkozással megpróbálunk olyan, a törvény által érintett sok más területet is jogharmonizációs tekintetben vizsgálni, amelyeknek semmi közük a jogharmonizációhoz. Ez az egy témakör az, amely jogharmonizációs kötelezettséget teremt Magyarország számára, ennek a törvényjavaslat, úgy gondolom, eleget tesz, de a törvényjavaslatban az összes többi téma olyan, amelynek igazából nincsen sok köze a jogharmonizációhoz.

Egyszerűen azt sem értem, Juharos képviselő úr hogyan tehette azt, hogy a sorkatonai szolgálat eltörléséről kezdett el itt beszélni, mintha ezt mi valamilyen módon összekevertük volna ennek a törvényjavaslatnak a témájával. Sem Kis Zoltán képviselő úr nem beszélt erről, sem korábban egyetlenegy SZDSZ-es politikus ki sem ejtette a száján, amikor a sorkatonai szolgálat témájáról beszélt, hogy ennek valamilyen köze lehet a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslathoz. Ez egyszerűen, azt hiszem, oktalanság volt.

Viszont mindenképpen probléma az, hogy ugyan a harmonizációs kötelezettségeknek megfelelő színvonalon eleget tesz a törvényjavaslat, nem tesz eleget annak a követelménynek, amelyet szintén a jogalkotási törvény támaszt a törvényjavaslatokkal szemben, a 18., 21. és 32. §-ainak, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani a végrehajtási rendeletek tervezeteit is. Egyrészt ez sajnos nem egyedi hiba, és természetesen nem csak ebben a parlamenti ciklusban követett el ilyen hibát a kormányzat, ez egy régóta megjelenő probléma a magyar jogalkotásban. Csak az a helyzet, hogy ha viszonylag kisebb jelentőségű törvényjavaslatokról van szó, akkor ez a probléma könnyebben áthidalható, a képviselők általában szemet hunynak efelett. Viszont amikor várható, hogy garanciális jogokat érintő szabályozás kerül be a végrehajtási rendeletekbe - márpedig például ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán ezt mindenképpen elmondhatjuk, ha jól emlékszem, valahol az 50. § környékén..., nem, a 48. §-tól kezdődően körülbelül nyolc-tíz pontban sorolja fel a törvényjavaslat azokat a felhatalmazó rendelkezéseket, amelyek egy része bizonyosan érinteni fog garanciális szabályokat -, ezekkel kapcsolatban, úgy gondolom, indokolt számon kérni, hogy a végrehajtási rendelet tervezete miért nincs előttünk.

Most szeretnék rátérnék arra a témára, amelyet eredetileg szándékoztam kifejteni a tisztelt Országgyűlés előtt.

A törvényjavaslat 52. §-ának (5) bekezdése hatályon kívül helyezi az 1998. évi IV. törvénynek - amely a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói szakmai kamaráról szól -, ezen most hatályban lévő törvény 15. §-ának (5) bekezdését úgy változtatja meg, hogy a "lőfegyver" szó elmarad ebből a bekezdésből.

 

(16.30)

 

Azaz ebből egyértelműen következik, hogy az ilyen személy- és vagyonvédelmi szerepet betöltő szervezetek és személyek ezentúl nem hordhatnak lőfegyvert. Úgy gondolom, ez is egy komoly probléma. Bár ugyan igaz az, hogy sajnos gyakran halljuk a hírekben, hogy éppen a vagyonőröktől elvett fegyverekkel lövöldöznek a bankrablók, és ez semmiképpen sem örvendetes dolog, de valahol a vagyonőröknek és az ilyen jellegű tevékenységet végző személyeknek a fegyverrel való ellátása, ha az megfelelő körülmények között történik, megfelelően ellenőrzött módon, a személyi és tárgyi feltételeknek megfelelve, akkor úgy gondolom, hogy indokolt. De ez talán a kisebbik probléma. Ha el lehetne érni, hogy folyamatosan, mindig egyre kevesebb fegyver lenne forgalomban az országban, akkor ezzel még talán könnyebben is egyet lehetne érteni.

A nagyobbik probléma azokkal a rendelkezésekkel van, amelyek ebből a rendelkezésből következnek. Ebből a tiltásból, azaz a fegyvertől való megfosztásból következik az, hogy valakinek ezt a feladatot a piacon majd be kell töltenie és el kell látnia. Teljesen egyértelmű, hogy ez a törvényjavaslat nem tesz mást, mint abszolút monopolhelyzetbe hozza a munkaidőn kívül, vállalkozási tevékenységben végzett rendőri vagyonvédelmi lehetőséget. (Dr. Kis Zoltán: Így van! Nyíltan kell erről beszélni!) Ezt egyébként az alkotmányügyi bizottság ülésén a kormány tisztelt képviselője igazából nem is tudta vitatni, és a törvényjavaslatnak több olyan rendelkezése van, amelyből ez teljesen egyértelműen és világosan kikövetkeztethető.

Egyrészt a módosuló rendelkezések között az 51. § fogalmazza meg azt, hogy azoknak a nagy cégeknek, amelyek bizonyos értékhatár fölötti szállítást végeznek, amelyről egyébként a törvényjavaslat 31. §-a (1) bekezdésének g) pontja és a (4) bekezdése is rendelkezéseket tartalmaz - tehát mondjuk, a Posta, a MÁV és egyéb olyan nagyobb bankok, amelyek ilyen jellegű tevékenységet végeznek -, azok számára szinte egyirányú utcaként, majdhogynem egyetlen megoldásként lehetővé teszi azt, hogy erre szakosodott cégeket hozzanak létre, többségi tulajdonnal, és kössenek megállapodást olyan fegyveres, illetve valamilyen vagyonvédelmi szerepet betöltő cégekkel, amelyek egyértelmű, hogy igazából csak azok a rendőri vállalkozások lehetnek, amelyek megtehetik azt, hogy a munkaidőn kívüli tevékenység során az önvédelmi fegyverükkel ilyen jellegű tevékenységet végezzenek. Úgy gondolom, hogy ez több szempontból is megengedhetetlen.

Egyrészt én semmilyen szempontból nem tartom jónak azt, hogy az a rendőr, aki napközben végzi a rendőrségi törvényben rögzített munkáját, az a munkaidő végén leteszi az egyik fegyverét, előveszi a másik fegyverét és elmegy vagyonőrnek, elmegy biztonsági embernek egy céghez, ahol ha mondjuk, valamilyen probléma adódik az ott végzett tevékenysége során, fegyverhasználatra kerül sor, betörésre, rablásra, egyebekre kerül sor, akkor ugyanabban az ügyben másnap esetleg egyenruhában vagy nyomozóként civil ruhában visszamegy és nyomozást végez. Ez egyszerűen teljességgel elfogadhatatlan és elképzelhetetlen számomra!

A másik probléma az, hogy abszolút monopolhelyzetet teremt a piacon. Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a rendőri fizetések ma Magyarországon - főleg az alacsonyabb beosztású rendőröknél - nem olyanok, amelyek megnyugtatóak lennének. A mai újságokban lehet olvasni arról a közvélemény-kutatásról, amelyet rendőrök között végeztek. A korrupció, a rendőrök körében végzett közvélemény-kutatási adatok alapján, olyan mértéket ölt, ami megdöbbentő és elszomorító. Nyilvánvalóan ennek nagyon sok oka van. Igaz az, hogy nem jól fizetettek a rendőrök, de nem megoldás az, hogy ilyen módon a piacon monopolhelyzetet teremtve lehetőséget kapjanak arra, hogy ezt az űrt, amelyet a törvény mesterségesen kelt, ők töltsék be. Ha belegondolunk abba, hogy ezek a nagy cégek milyen könnyen tudnak létrehozni ilyen vállalkozásokat, akkor abból világosan látszik, hogy ezek fogják finanszírozni az ilyen jellegű tevékenységeket, és ebből jó dolog véleményem szerint semmiképpen nem következhet.

A Kis Zoltán képviselő úr, Világosi Gábor kollégám által elmondottak és az általam elmondottak alapján változatlanul azt kell mondanom, hogy ezt a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni.

Szeretném tisztelettel felhívni a kormány figyelmét arra, hogy talán érdemes lenne megfontolni, hogy egy átdolgozott formában kerüljön elénk a javaslat; annak sokkal jobban tudnánk örülni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 101 2001.03.07. 9:47  90-112

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat legfontosabb feladata vállaltan is talán az lenne, hogy azt a kaotikus joganyagot, amely a körözés különböző fajtáival kapcsolatban a magyar jogban szétszórtan megtalálható, megpróbálja valamilyen módon összerendezni és egy törvénybe foglalni. Ezt egyébként miniszter úr által elmondott nagyon rövid expozé is - alig háromperces expozé - tartalmazta, sajnos azonban ennek az egyébként vállalható és támogatható célnak a törvényjavaslat messze nem képes eleget tenni. Egyetértenénk akkor ezzel a törvénnyel, ha lenne egy olyan önálló törvény, amely a személy- és tárgykörözés minden lényeges kérdését végre - hogy úgy mondjam - egységes szerkezetben valamilyen módon rendezné. Igazából nem gyűjti össze a szétszórt joganyagot, és azt kell mondanom, hogy majdnem átláthatatlanabbá teszi a helyzetet, mint ahogyan az pillanatnyilag kinéz.

A törvényjavaslat különböző helyeiről és más jogszabályokból - ha nem is könnyen - nagy nehezen össze lehet szedni azt, hogy mi is a körözés, és milyen esetekben lehet körözést elrendelni. A törvényjavaslat ebben nem sok segítséget ad, mert rögtön a legelső rendelkezések között magának a körözésnek a fogalmát úgy határozza meg, hogy az ismeretlen helyen lévő személy vagy tárgy felkutatása, illetve ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítása érdekében végzett intézkedések összessége a körözés. Talán még elegendő is lenne, ha ezt a fogalmat később szakszerűen, részletesen kifejtené, azonban ezt hiába keressük a törvényjavaslatban, nem találjuk meg. Ebből az következik, hogy a körözés fogalma alatt változatlanul ugyanazon eljárási szabályokat kell majd érteni, amit alkalmazni kell, mondjuk, egy holttest hiányzó testrészének a kutatása során, egy házassági bontóper közepette álló személynek a törvényi feltételeknek megfelelő kutatása során vagy egy szökött fegyenc kapcsán. Úgy gondolom, ez teljességgel képtelenség.

Ha valaki veszi a fáradságot, és megpróbálja összeszedni, hogy körözést hogyan és milyen törvényhelyek alapján lehet elrendelni, akkor - lehet, hogy nem teljes a taxáció, amit megpróbáltam megtenni - a következőket lehet megállapítani. Egyrészt körözést lehet elrendelni a polgári perrendtartás szabályai szerint gyermektartási, -elhelyezési és származásmegállítás iránti perek bizonyos eseteiben, a peres felek, az anya és a gyermek felkutatására vonatkozóan. Ha valaki ügyesen forgatja a törvényjavaslatot, ezt a 40-42. § környékén megtalálja.

A hatályos büntetőeljárási törvény alapján és ennek a tervezetnek a 44. §-a alapján a tárgyi bizonyítékok és az elkobozható vagyontárgyak körözése egy másik kategória. Egy következő kategória - szintén a büntetőeljárási törvény alapján - az ismeretlen helyen tartózkodó, elfogatóparancs hatálya alatt álló terhelt körözésének esete. A jogszabálytervezet bevezet egy új intézményt - szintén a büntetőeljárási törvényt módosítva - az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt körözésével kapcsolatban. Tartalmaz "a külföldiek beutazásáról" kezdetű, hosszú nevű idegenrendészeti törvény az idegenrendészeti eljárás alatt álló, ismeretlen helyen tartózkodó külföldiek körözésére vonatkozóan szabályokat - ez a javaslatban a 47. §-ban található. Tartalmaz a rendőrségi törvény bűnmegelőzési eljárás hatálya alatt álló személyek körözésére vonatkozóan rendelkezéseket. Tartalmaz a tervezet eltűntek, holttestek, testrészek, személyazonosságukat meg nem állapítható személyekkel kapcsolatban körözési szabályokat. Vannak egészségügyi, járványügyi okból felkutatni rendelt személyekkel kapcsolatos körözési feladatok, és végül a bv-intézetekből szököttek, engedély nélkül eltávozottak felkutatására szintén. Elképzelhető, hogy én nem tudtam összegyűjteni ezeket a körözési rendelkezéseket teljeskörűen, de úgy gondolom, ez nem feltétlenül az én hibám.

Semmiképpen nem engedhető meg, hogy ennyire fontos, alapvető garanciális jogokat érintő törvényjavaslatban ennyire ne lehessen eligazodni. Ma azt mondjuk, azért kell a törvényjavaslat, mert az állampolgárok nem képesek átlátni azt, hogy a körözés fogalma alatt mikor kerülnek - hogy úgy mondjam - kvázi veszélyeztetett vagy érintett helyzetbe, de a törvényjavaslat ezen a téren igazából nem ad segítséget. Ez az egyik komoly probléma.

A másik komoly probléma az, hogy nagyon szűk körtől eltekintve a törvényjavaslat tulajdonképpen egy kvázi elfogatóparancsot enged meg alkalmazni az érintettekkel szemben. Nyilván a keresett testrészeknél ez nem merül fel a dolog értelméből adódóan, de bizony más esetekben ez egyértelműen kikövetkeztethető, sőt alapvető probléma még az, hogy amennyiben felkutatják a keresett személyt, azaz sikeres a keresés, akkor mi a hatóság teendője. Ez szerintem nem olvasható ki a törvényből, pedig rendkívül súlyos jogsértéseknek lehet a forrása az, ha a törvény nem tisztázza, hogy ha valakit valamilyen körözési feltételek szerint megtalál a hatóság, akkor vele szemben milyen lehetőségek vannak. Például nagyon könnyen lehetséges, hogy valaki nem is tudja, hogy ellene eljárás indult és keresik. Elköltözött, szabadságon van, nem akart sorban állni az okmányirodában, így rendkívüli váratlanul érheti az, ha valamilyen törvényhelyben biztosított lehetőségnél fogva megtalálják, amiről egyszerűen tudomása sem volt.

Már az előttem szóló szocialista képviselő is elmondta azt, hogy az rendben van, hogy bizonyos esetekben lehet poligráfos vizsgálatot alkalmazni, ezt más jogszabályok egyértelműen rögzítik, de úgy gondolom, azt a hibát nem szabad elkövetni, hogy ebben a törvényben is lehetővé tesszük azt, hogy, mondjuk, kiskorúakat poligráfos vizsgálatnak vessünk alá. Azt hiszem, ez olyan hiba, amelyet egyrészt könnyen lehet korrigálni, másrészt ennek indokát fenntartani, véleményem szerint, semmiképpen sem lehet.

A következő és talán a sorban utolsó, de nem csekélyebb súlyú észrevételem a törvénnyel kapcsolatban az - és ezt az alkotmányügyi bizottság ülésén is vitattuk már a kormány képviselőinek jelenlétében -, hogy a törvénytervezet számos végrehajtási feltételt rendez, sok a felhatalmazó rendelkezés, és akárcsak az előző törvény kapcsán, itt is azt kell megemlítenem, hogy rendkívül sajnálatos az, hogy ezeket a végrehajtási rendelettervezeteket nem kaphattuk meg. Most nem azért említem ezt meg ismét, mert, mondjuk, rátaláltam egy ilyen szabályra, és ezt most jó elmondani több alkalommal is - sajnos úgy látszik, ma belügyes nap van, mert sok törvényjavaslat érinti a Belügyminisztérium tevékenységét -, de úgy gondolom, igaz az az állítás, hogy olyan esetekben, amikor egy-egy végrehajtási rendelet alapvető jogokat érinthet, akkor itt különösen indokolt az, hogy a végrehajtási rendelet tervezete rendelkezésre álljon. Ezt a mulasztást egyébként a kormány tisztelt képviselője az alkotmányügyi bizottságban is elismerte, és belátta, hogy helyesebb lett volna, ha ezek a tervezetek a képviselők elé kerülhetnek - talán még pótolható.

 

 

(17.30)

 

És nem érzem jogosnak azt a hivatkozást, hogy egyelőre nem lehet látni, mi lesz a törvényjavaslat végleges formája, és ezért nem lehet megalkotni a rendelettervezetet. Ez azért sem állja meg a helyét, mert az 1998-ban induló ciklusban nem nagyon volt jellemző, hogy a kormány javaslatai alapvetően megváltoztak volna a vita során, bár néhányra igazán ráfért volna. A törvényjavaslatok a beterjesztésekhez képest általában nagyon hasonló formában kerülnek megszavazásra az Országgyűlés által, tehát nyugodtan meg lehetett volna csinálni ezeket a rendelettervezeteket. Ha mód van rá, tisztelettel kérem a belügyminiszter urat, intézkedjen annak érdekében, hogy még a vita során megkaphassuk ezeket a tervezeteket.

Mindezek alapján igazán sajnáljuk, hogy ez a törvényjavaslat nem segít megoldani azt a problémát, amit vállaltan szeretne megoldani, hogy az átláthatatlan joganyagot tisztábbá és egyértelműbbé teszi. A törekvést méltányoljuk, de úgy gondolom, az eredmény sajnos nem felel meg a követelményeknek, ezért a javaslatot nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
193 32 2001.03.08. 13:12  21-33,35-39

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, hogy az elmúlt tíz évben a Magyarországon bekövetkezett óriási mértékű jogszabályváltozások komoly kihívás elé állították az igazságszolgáltatási hatalmi ágak mindegyikét. Úgy gondolom, hogy az ügyészség ebben a tekintetben mindenképpen dicséretet érdemel, mert képes volt ezen kihívásoknak eleget tenni, s igazából komolyabb botrányok és nagyobb problémák nélkül az elmúlt tíz évben felnőtt ahhoz az óriási feladathoz, amely elé került.

Az a törvényjavaslat, amely most előttünk fekszik, az elmúlt néhány év olyan jogszabályváltozásait próbálja nyomon követni, próbálja beépíteni az ügyészségről szóló törvénybe, amelyek úgy gondolom, hogy indokoltak. A a törvényjavaslatban foglaltak döntő többségével a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója egyetért. Vannak olyan részei a javaslatnak, amelyek bizonyos módosításokkal elfogadhatóvá válhatnak, és vannak aggályra okot adó rendelkezések is.

Egyetértünk például azzal - és természetesen egy ilyen beszéd keretében én nem szeretnék kitérni apróbb részletekre, egyetértünk azzal is -, hogy az ügyészség általában az elmúlt években nagy gondot fordított arra, hogy jelen legyen mind a törvényhozási munka során, mind pedig az igazságszolgáltatásnak, illetve az ügyészség tevékenységének parlamenti ellenőrzése során is. Általában mindig találkozhattunk a Legfőbb Ügyészség, vagy az ügyészi képviseleti szervezetek munkatársaival az alkotmányügyi bizottság ülésén, de nem egy alkalommal volt vita tárgya a plenáris ülésen is az ügyészségi tevékenység. Ezeket mindenképpen pozitívumként értékeljük.

Ha kritikai észrevételeket kell most megfogalmaznom, azok elsősorban nem az ügyészi szervezetnek, az ügyészi munkának szólnak, hanem az előterjesztés esetleges problémáinak, és esetleg a kormányzati munkának.

A törvényjavaslat egy helyen foglalkozik azokkal a felügyeleti intézkedésekkel, amelyeket talán úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a személyi szabadság korlátozásával együtt járó intézkedések törvényességi felügyeletét kiterjeszti, pontosítja, egyértelműbbé teszi. Ezek közé az intézkedések közé tartozik elsősorban az őrizet, az előzetes letartóztatás, a kényszergyógykezelés, a szabadságvesztés, idegenrendészeti őrizet, közérdekű munka, lakhelyelhagyási tilalom, és még sorolhatnám hosszabban, hiszen számos egyéb rendelkezést is tartalmaz a törvényjavaslat.

Egyetértünk azzal, hogy itt egyértelmű, világos törvényi megfogalmazás kerüljön az ügyészségi törvénybe, amely szerint az ügyészségnek joga és egyben nagyon fontos feladata, hogy ezeket az intézkedéseket, a nyomozó hatóságok részéről foganatosítható intézkedéseket ellenőrizze.

(12.10)

 

Maga a törvényjavaslat indokolása is kitér arra a nem túl kellemes élményre, amelyet a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód elleni bizottságnak az 1994-ben Magyarországon lefolytatott ellenőrzése kapcsán bizony itt, a parlamentben, a plenáris ülésen, de az alkotmányügyi bizottság ülésén is meg kellett tapasztalnunk. Ez a jelentés rendkívül sok, nagyon súlyos visszaélésre mutatott rá, konkrét, világos, egyértelmű visszaélésekre. Ennek az ellenőrzésnek a kapcsán fogalmazódott meg talán először az az igény, hogy az ilyen jellegű ellenőrzéseket részben be kell építeni a jogszabályba - mint kötelezettséget és lehetőséget az ügyészség részéről -, másrészt pedig általában szükség lehet erre.

Azt kell hogy mondjam, sajnálom, hogy el kellett telnie hat évnek ahhoz, hogy ez beépüljön a törvénybe. Azt kell mondjam, a gyakorlati tapasztalatok feltétlenül alátámasztják, hogy nagyon is indokolt ennek az ellenőrzési jogkörnek a világos és pontos megfogalmazása.

Bizonyos új feladatokat kap az ügyészség a szabálysértési törvény kapcsán. Jogorvoslati fórumként fog eljárni bizonyos közbenső határozatokkal kapcsolatban, panaszok elbírálásával kapcsolatban, és az eljárást megszüntető határozatot az ügyészeknek, az ügyészségnek meg kell majd küldeni. Elfogadhatónak tartjuk, egyetértünk ezzel a rendelkezéssel is.

A javaslat külön foglalkozik az Alkotmánybíróság 2/2000-es határozatában foglalt kötelezettségek teljesítésének jogszabályi kidolgozásával. Úgy gondolom, hogy a szabályozás ezen a téren is elfogadható, és megfelelő megoldást ad. Bár kritikaként kell megfogalmazni, hogy az Alkotmánybíróság előírta, hogy a jogalkotási kötelezettségének az Országgyűlés 2000. december 31-éig eleget kellett volna tegyen. Általában nem helyes, ha az Alkotmánybíróság ilyen egyértelmű döntését és felhívását az Országgyűlés figyelmen kívül hagyja. Kétségtelen, hogy a mulasztás nem egy eget rengető, hosszú határidőcsúszást jelent, de úgy gondolom, helyesebb lenne, ha mindent megtenne a kormányzat, hogy az Országgyűlés eleget tudjon tenni az ilyen jellegű kötelezettségének is.

Külön foglalkozik a törvényjavaslat az ügyészség szolgálati viszonyával kapcsolatos rendelkezésekről. Ezzel kapcsolatban egy érdekes polémia bontakozott ki az alkotmányügyi bizottságban, hiszen több képviselőtársam rákérdezett arra, mi indokolja, hogy ezentúl az OIT Hivatalába beosztott ügyész intézménye bevezetésre kerül a törvényben. Varga Zs. András úr, aki a legfőbb ügyész helyettese - látom, most is jelen van, üdvözlöm önt - igazából egész egyértelmű választ nem tudott adni, sőt egy kicsit furcsa volt, amikor azt mondta, hogy azért járult hozzá a Legfőbb Ügyészség, mert ezt az OIT kérte, és egyébként elismerte, hogy az ügyészi szervezeten belül is aggályok fogalmazódnak meg.

Én ezt nem látom egy olyan nagyon nagy súlyú problémának, de örültünk volna, ha itt világos, egyértelmű indokát kaptuk volna annak, hogy mi indokolja ezt a szabályozást, és talán jobb lett volna, ha ebben a tekintetben a szakmai szervezetek teljes mértékben egyetértésre tudtak volna jutni. Az olyan megoldás mindig jobb, amikor a szakma egyetért az adott törvényhozási lépéssel, mintha aggályokat fogalmaz meg.

Sokkal nagyobb problémaként kell beszélnem a titkos információgyűjtés kérdésköréről. Nem könnyű feladat, ha valaki ma Magyarországon szeretné pontosan összegyűjteni, hogy kik milyen módon gyűjthetnek titkos információkat az állampolgárokról. Ha én jól számoltam, akkor ez a 11. feljogosítás lesz majd, ha elfogadja az Országgyűlés ilyen formájában a törvényt, és alapvetően két törvényben, a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvényben került szabályozásra a korábbi, titkos információgyűjtési kör.

Egyrészt a nemzetbiztonsági szervezetek mindegyike, tehát öt szervezet végezhet ezen belül titkos információgyűjtést, valamint végezhet alapvetően a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, az APEH és a határőrség, és most az ügyészség azokban az esetekben, amikor maga az ügyészség nyomoz egy adott ügyben. Én úgy gondolom, súlyos hiba ezt a szabályozást ilyen módon változtatni és tovább növelni azon szervezetek számát, akik kurkászhatnak az állampolgárok magánügyeiben.

Eleve nem tartjuk helyesnek, hogy a titkos információgyűjtés ilyen széles körben biztosítva legyen. El tudnánk fogadni, ha egy átfogó jogszabály-módosítással - erre egyébként a kormány alkotmányügyi bizottságnál jelen lévő képviselője is azt a választ adta, hogy elismeri, hogy ez a szabályozási kör így problematikus -, mondjuk, az ügyészség kapna egy általános jogkört ezen a téren. Azon lehet persze vitatkozni, hogy ez az általános jogkör hogy nézzen ki, de még mindig inkább sokkal alkalmasabbnak tartjuk az ügyészséget arra, hogy a titkos információgyűjtésnek valamilyen módon egy általános gazdája legyen, annak a felügyeletét bizonyos szempontból ellássa. De egyrészt a bírói utat mellőzhetetlennek gondoljuk - ezen a téren is, a most tervezett szabályozással kapcsolatban is igaz ez -, és nem tartjuk helyesnek, hogy most egy újabb, az átláthatóságot még kevésbé biztosító, még inkább kaotikus helyzetet teremtő szabályozási kör kerül a törvénybe. Ezt mi semmiképpen nem tartjuk jónak. Indokoltnak tartanánk, ha ezt a kormányzat megpróbálná újragondolni, és megpróbálna erre vonatkozóan esetleg egy egységesebb szabályozást alkotni.

A javaslat 17. §-a a közélet tisztasága és a korrupciós bűncselekmények hatékonyabb üldözése érdekében az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét kibővíti valamennyi vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével kapcsolatban.

Korábban idetartoztak bírák, ügyészek, a rendőrség hivatásos állományú tagjai, a passzív vesztegetési körben. A javaslat szerint a közigazgatási és más állami szervek vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott, hivatalos személyeknek minősülő tagjai által elkövetett vesztegetési ügyekben is kizárólagos hatáskörébe utalná a törvényjavaslat a nyomozási hatáskört. Úgy gondolom, ez alapvetően még elfogadható is lehetne. A problémát ott látjuk, hogy éppen a tegnapi nap során megjelent egy újságcikk, amelyben a szervezett bűnözés elleni igazgatóság vezetője ad interjút, és ebben elmondja, hogy a közigazgatási vagy a politikai szférában is történhetnek visszaélések, ezek felderítésére és bizonyítására speciális felkészültségű szakemberekre van szükség. A legjobb nyomozókat szeretnék felsorakoztatni, akik képesek az ilyen kényes ügyek felderítésére.

Úgy gondolom, itt valamilyen zavar van a jogalkotás, illetve az intézkedési kör tekintetében. Ez a két dolog egymásnak ellentmondani látszik. Igazából nem tudjuk, hogy most mi várható. Az illető rendőri vezető tévedett, amikor ezt a nyilatkozatot adta, vagy esetleg a kormányzat úgy gondolja, hogy a most hatályba léptetni kívánt törvényjavaslaton a közeljövőben ismét változtatásokat kell végrehajtani, mert ha ez a szabályozás így maradna, ahogyan az a törvényjavaslatban szerepel, akkor ellentmondásba kerülne azzal a nyilatkozattal, amelyet éppen tegnap olvashattunk a napilapokban. Én úgy gondolom, feltétlenül indokolt, hogy ezen a téren a kormányzat tisztázza a helyzetet. Örömmel vennénk, ha a törvényjavaslat parlamenti vitája során a plenáris ülésen, esetleg a bizottsági ülésen világos és egyértelmű választ kaphatnánk, hogy itt pontosan mi is a szándéka a kormányzatnak.

Összességében mi úgy gondoljuk, hogy a törvényjavaslat alapvetően elfogadható változtatásokat szeretne megvalósítani, a későbbiek során bizonyos, az előbb részletesebben is említett részekkel kapcsolatban talán módosító javaslatokat is elő fogunk terjeszteni. Örülnénk, ha a kormányzat nyitottnak mutatkozna a kritikai észrevételekre, és esetleg néhány módosítást támogatna a törvényjavaslattal kapcsolatban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
197 50 2001.03.28. 9:56  37-55

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Külügyminiszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az utazáshoz, az útlevélhez való jog nemcsak a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya, hanem ma már állampolgárok százezreit naponta közvetlenül érintő jog. Nagyon sokan utaznak turistaként, üzleti célból, munkavállalás érdekében külföldre, sokan töltenek külföldön heteket, hónapokat évente. Támogatjuk tehát azt, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok hatékony védelemben, szakszerű államigazgatási szolgáltatásokban részesüljenek, és ennek az alkotmányos alapjognak törvényben rögzített garanciái legyenek.

Azt hiszem, azt mindannyian megállapíthatjuk, hogy a jót gyorsan és könnyen meg tudjuk szokni - a hiányát nagyon megéreznénk. Ez a jó az utazáshoz, az útlevélhez való jog. Mi még mindannyian pontosan emlékezhetünk arra az időszakra, amely 1990 előtt volt, és ez messze nem így volt. Ma már mindenki szinte teljesen természetesnek veszi, ha külföldre utazik. Régebben ez messze nem így volt.

Azt hiszem, hogy ezzel a törvényjavaslattal, ami benne van, alapvetően nagyjából minden rendben van. A probléma inkább ott van vagy ott lehet, ami esetleg hiányzik ebből a javaslatból. A miniszter úrtól is hallhattuk, és egyébként a gyakorlatból vagy korábbi ismereteinkből is tudhatjuk, hogy a konzuli védelem egy meglehetősen sokrétű, sok mindent magában foglaló, de klasszikusan semmit nem teljesen tartalmazó védelmet, képviseletet jelent, hiszen a konzul egyszerre államigazgatási ügyintéző, közjegyző és ügyvéd, de egyik sem teljes mértékben. Speciális, különleges szolgáltatásokról van szó, tanácsadásról, segítségnyújtásról, bajba jutottak védelméről, baleset, bűncselekmény áldozatának védelméről, segítségnyújtásról katasztrófa, háború idején és egyebekről. Ezt a törvény - összhangban a bécsi egyezménnyel - megfelelően, jól érthetően tartalmazza is. Ezzel semmilyen probléma nincsen.

Mielőtt rátérnék a problémákra, egyetlenegy rövid kitérőt szeretnék tenni arra a maastrichti szerződésre, amely bennünket most még egyelőre, miután nem vagyunk tagjai az Európai Uniónak, nem nagyon érint, de ha majd a törvény hatálybalépését követően, remélhetőleg belátható időn belül bekövetkező európai uniós tagságunk is megvalósul, akkor szinte a jog erejénél fogva magával a tagsággal meglehetősen nagy mértékben kibővül ez a szolgáltatási kör. A miniszter úrtól hallhattuk, hogy 76 országban működik effektíve konzuli szolgálata Magyarországnak, ez közel csak az egyharmadát jelenti a Föld országainak. Ha majd az európai uniós tagságunk bekövetkezik, akkor olyan nagyon pici országokban, ahol nyilvánvalóan egy olyan nagyságú országnak, mint Magyarország, nincs lehetősége konzuli szolgálatot biztosítani, az európai uniós tagsággal ez a konzuli szolgálat is majd igénybe vehető lesz. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen jó és örvendetes dolog.

Már a bizottsági ülésen is szóvá tettem, és egyértelmű, világos választ sajnos nem kaptam, ezért most is kénytelen vagyok felvetni és a miniszter urat arra kérni, a záróbeszédében esetleg térjen ki arra, miért nem kaphattuk meg a jogalkotási törvényből egyértelműen kötelező módon a végrehajtási rendelettervezeteket. Ha jól tudom, ezzel kapcsolatban részben elkészültek, részben előkészítés alatt állnak ezek a rendelettervezetek. Ez törvényes kötelezettsége lett volna a kormányzatnak, hogy elénk terjessze. Nem a kötözködés okán mondom ezt, hanem abból a praktikus célból és megfontolásból kiindulva, hogy egy alkotmányos alapjogot érintő - miután az alkotmány is tartalmazza a konzuli szolgálat igénybevételének jogát - szolgáltatásról van szó, és jó lenne, ha a jogalkotók megismerhették volna a kormányzat részletszabályokra vonatkozó elképzeléseit.

Mások is szóvá tették már előttem, és bizony ez is egy gyakorlati probléma, hogy a törvényjavaslathoz nem kaptunk költségkalkulációt. A miniszter úr ugyan említette, hogy a négy hónapos határidő, ami a hatálybalépéshez szükséges, elegendő időnek bizonyulhat a felkészülésre, és a bizottsági ülésen a kormány tisztelt képviselője arról tájékoztatott bennünket, hogy a mostani törvényjavaslat elfogadása többletköltségekkel, legalábbis számottevő többletköltségekkel nem jár, mi azonban úgy gondoljuk, bizony könnyen felmerülhet, hogy ha ezt a konzuli szolgálatot kellő igényességgel kívánja a kormányzat ellátni, akkor bizony itt komoly költségek merülhetnek fel.

Változatlanul nehezen érthető számomra az, hogy miért nem kerül egységes megfogalmazásra a konzuli szolgáltatásokról, a konzuli szolgálatról, konzuli védelemről szóló jogterület, hiszen hatályban maradnak olyan rendeletek, elsősorban külügyminiszteri rendeletek, ami például a személyi szabadságukban külföldön korlátozott magyar állampolgároknak nyújtandó konzuli segítségről szól, a magyar állampolgárok hazatéréséhez nyújtható konzuli segítségről vagy a konzuli díjakról szól.

Ez utóbbival kapcsolatban el tudom fogadni azt, hogy a konzuli díjak viszonylag gyorsan változó dolgok, ezért nem feltétlenül kell törvénybe emelni az erre vonatkozó rendelkezéseket; de az előző két rendelettel kapcsolatban igaz az, hogy abszolút olyan szabályozási területet foglal magába, amely, ha már azt az igényességet támasztja önmagával szemben a kormányzat, hogy törvényt alkot ezen a téren, és ez nagyon helyes, akkor talán érdemes lett volna megfontolni, hogy ezeket a rendeleteket a törvénybe be lehetett volna építeni.

Végezetül egyetlenegy olyan dologra szeretnék kitérni, ami szintén nincs benne a törvényben, és napi problémát jelenthet. A törvényjavaslatban és a rendeletekben is olvashatjuk azt, hogy a konzuli védelemre, a konzuli szolgálat ellátására vonatkozóan alapvetően az államigazgatás szabályait kell alkalmazni. Pontosan tudjuk azt, hogy itt nagyon speciális helyzetről van szó, klasszikus értelemben nyilván nehéz ezt megvalósítani, hiszen külföldön működik a konzul, külföldön lehet problémája a magyar állampolgárnak, ha e törvényt kell alkalmazni, és ez megnehezíti a helyzetet. Általában az államigazgatási eljárásban a jogorvoslat, egy határozattal szembeni jogorvoslat az klasszikusan, amivel élhet az állampolgár. A konzuli szolgálattal kapcsolatban a gyakorlati problémát leginkább az jelentheti, ha a konzul nem lép fel kellő időben, nem lép fel kellő hatékonysággal az állampolgár védelme érdekében. A törvényjavaslat és a rendeletek is általában kijelentő módot használnak a konzuli tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségekről - már amelyek a konzult terhelik a jogszabály erejénél fogva -, és azt pontosan tudjuk, hogy a jogban egy rendkívül szigorú megfogalmazásnak számít a kijelentő mód. Mégis nehezen tudom elképzelni, hogy ha valamilyen problémája van egy magyar állampolgárnak külföldön, és mondjuk, a konzul nem lép fel kellően, a jogszabályban rögzítetteknek megfelelően az érdekében, akkor mit tehet az állampolgár. Erre vonatkozóan, tehát a jogorvoslatra vonatkozóan, a konzul kötelezettségeinek elmulasztása esetére én semmilyen érdemi rendelkezést sem a törvényjavaslatban, sem a rendeletben nem találtam.

Természetesen pontosan tudom azt, hogy a Magyar Köztársaság konzulátusain működő konzulok és munkatársaik alapvetően nagyon színvonalasan látják el a tevékenységüket, nem szeretném semmiképpen sem azt a látszatot kelteni, hogy alapvetően bírálom az ő munkájukat. Viszont azt pontosan tudhatjuk mindannyian, hogy ha egy külföldön lévő magyar állampolgár kiszolgáltatott helyzetbe kerül, akkor bizony egyetlenegy alkalom, egyetlenegy probléma is számára rendkívül hátrányos lehet. Éppen ezért úgy gondolom, hogy érdemes lenne megfontolni további garanciák rögzítését a jogszabályban, mert ez ott adott pillanatban, külföldön a magyar állampolgár számára nagyon fontos lehet.

Végezetül még egy javaslatot szeretnék a külügyminiszter úr felé megfogalmazni. A törvényjavaslatban is benne van, és a külügyminiszter úr is említette, hogy a hatálybalépés egy négy hónapos csúszással fog történni a törvényjavaslat elfogadásához képest, és azt is említette, hogy így elegendő idő mutatkozik a felkészülésre. Talán érdemes lenne megfontolni, hogy azoknál a magyar állampolgároknál, akik ezután fognak útlevelet kapni, esetleg az útlevél mellé kaphatnának egy cím- és telefonjegyzéket az azokban az országokban működő magyar konzulátusokról, amelyeket igénybe vehetnek. Hiszen általában, ha valaki külföldre utazik, gyakran elmulasztja azt, hogy ilyen módon is felkészüljön az utazásra, és amikor külföldön bajba kerül, akkor bizony nagyon jól jöhet, hogy ha ismeri a külföldi címeket és telefonszámokat, amelyeket igénybe vehet, esetlegesen a jogszabályi hátterét is. Gondolom, hogy ennek a költségeit részben meg lehetne osztani az utazási irodák, az önkormányzati okmányirodák és a Külügyminisztérium között; talán nem jelentene olyan tételt, ami teljesíthetetlen lenne, úgy gondolom ugyanakkor, hogy az állampolgárok számára nagyon hasznos és praktikus segítséget nyújthatna.

Mindezek mellett a törvényjavaslatot mi jónak tartjuk, és - ha lehet - a módosításokkal együtt szívesen támogatjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

(12.50)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
222 10 2001.09.05. 20:21  1-43

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A kormány előterjesztése alapján a parlament a magyar jogrendszerben eddig teljesen ismeretlen új jogintézményt kíván bevezetni, egy olyan rendszert kíván meghonosítani, amelyet eddig talán csak akciófilmekből ismerhettünk, esetleg a szicíliai maffia működése kapcsán hallhattunk, de hazai jogtörténeti hagyományai nincsenek. Egy három évvel ezelőtti törvénymódosítás kapcsán született ugyan egy kormányrendelet, amely a büntetőeljárásban részt vevők védelméről szól, de az célját és megvalósítási módját tekintve is más, mint a most tárgyalt javaslat, bár természetesen összefüggenek egymással. Mindenképpen indokolt most e rendelet sorsáról is dönteni, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy ellentmondások keletkezhetnek.

E törvényjavaslatnak a preambulumban is nyíltan vállalt célja hármas. Egyrészt a büntetőeljárásban az igazságszolgáltatást tevékenyen segítők védelme, másrészt a kiemelkedő súlyú, elsősorban a szervezett bűnözés elleni küzdelem, harmadrészt a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás érdekeinek hatékony érvényesítése. Bár a normaszöveg nem tartalmazza, de az indoklásból és a bizottsági vitán elhangzottakból, illetve az expozéból világosan megállapítható egy negyedik cél is, amely röviden a nemzetközi, de elsősorban az Európai Unió vélt és valós elvárásainak való megfelelés. Erről már mások is beszéltek természetesen.

A fenti célok mindegyike vállalható, ha az alkotmánnyal és a hatályos jogszabályokkal összhangban áll.

Az első három cél összefoglalóan nem más, mint a hatékony bűnüldözés. Ez természetesen az egész büntetőjogrendnek is célja, de emellett más, legalább ennyire fontos, alkotmányos érdekeknek is érvényesülnie kell az eljárás során, így a tisztességes eljárásnak, a bizonyítás alapelveinek, a közvetlenség elvének, a védelem jogának s a többi, s a többi. Csak olyan törvényt fogadhat el az Országgyűlés, amely a jogállamokban évtizedek, évszázadok alatt kimunkált céloknak együttesen és maradéktalanul képes eleget tenni. Egyetlen alkotmányos alapelvet sem áldozhatunk fel a hatékony bűnüldözés oltárán. A javaslat e feltételeknek nem mindenben képes eleget tenni.

Az előttünk fekvő védelmi program csak a hatékony bűnüldözés céljait kívánja szolgálni, a többi feltételről említést sem tesz, az ellentmondásokat nem oldja fel, egyoldalú szabályozást tartalmaz és részben ellentétes a hatályos büntetőjog egyes rendelkezéseivel.

Nehezen magyarázható az is - és ezt a kormány képviselője az alkotmányügyi bizottsági vitában is elismerte, az előttem szóló is szólt róla -, hogy miért éppen most tárgyaljuk a javaslatot. A második félévi jogalkotási program még decemberi előterjesztéssel kívánta tárgyalni, most pedig azt tapasztaljuk, hogy kapkodva, kutyafuttában tervezi elfogadtatni azt a többség. Alig két héttel ezelőtt vehettük a kezünkbe a közel ötven szakaszból álló előterjesztést, és a jogalkotási programból, illetve más információk alapján tudhatjuk, hogy a kormány a büntetőeljárási és anyagi jogszabályokat jelentős mértékben módosítani kívánja még ebben az évben. Ezek a javaslatok azonos törvényhozási tárgykörbe tartoznak, elválaszthatatlanok egymástól, és semmi nem indokolja, hogy azokat elkülönítve tárgyaljuk. A jogalkotási törvény szerint a tárgyalandó javaslatot egyébként is legalább harminc nappal az Országgyűlés ülésszaka előtt be kellett volna terjeszteni.

A jelenlegi kormányzat egész büntető jogalkotási szemléletén végigvonul az a gondolkodásmód, hogy a bűnözés elleni hatékonyabb fellépésnek egyetlen módja a jogszabályok szigorítása lehet. Ennek jegyében számos alkalommal módosította a parlament a Btk.-t, a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályt, és ezt tervezi tenni a már korábban elfogadott, de még hatályba nem lépett eljárási törvénnyel is. Mindig úgy, hogy a büntetések folyamatosan szigorodtak és a hatóságok egyoldalúan többletjogokat szereztek, titkos módszerekkel megfigyelhetnek bárkit, mindent ellenőrizhetnek, garanciális jogok párhuzamos telepítése nélkül. Nem egy olyan újonnan megalkotott bűncselekménytípus került be a Btk.-ba az elmúlt években, amelyekből azóta talán egyet sem vagy egyet-kettőt követtek el. Nem született még például egyetlen olyan jogerős ítélet sem Magyarországon, amely bűnszervezet létét megállapíthatta volna, bár látható, hogy néhány folyamatban lévő eljárás kapcsán nagyon szeretnék ezt elérni a hatóságok.

Mindez jelentős ellentmondásban áll azzal a belügyminiszteri és rendőrségi vezetői propagandával, amely szerint a bűnüldözési statisztikák egyre kedvezőbbek, a bűnözés a legtöbb területen visszaszorulóban van. Vagy a folyamatosan igényelt szigorítások nem indokolhatók, vagy a kedvező statisztikák nem felelnek meg a valóságnak. Az elmúlt években egyetlenegy olyan jogszabály vagy intézkedés sem született, legalábbis nyilvános forrásokban ilyennel nem találkozhattunk, amely a legsúlyosabb bűncselekményekkel kapcsolatban a jogállamiság eszköztára más elemeinek hatékonyabb felhasználását szolgálnák, elsősorban a megelőzés és a törvényes felderítés terén.

A bűnszervezetek elleni fellépésnek bizonyítottan leghatékonyabb módja a nyílt nyomozást megelőző titkos felderítés, az ilyen szervezetekbe való beépülés, informátorok alkalmazása. A megelőzés egyébként is mindig hatékonyabb, mint a megtorlás. Azok a személyek, akik a hatóságok munkáját segíteni képesek, éppen ebben a stádiumban vannak a legnagyobb veszélyben, a legkiszolgáltatottabb helyzetben, e törvényjavaslat pedig kizárólag a nyílt büntetőeljárás idejére vagy az azt követő időszakra fogalmaz meg egy vegyesen polgári és közigazgatási jogi jellegű beavatkozást.

Az imént említett szigorítási tendencia és az előttünk fekvő védelmi program is nyílt elismerése annak, hogy a rendőrség hiába leplezi le a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit, azok bűnkapcsolatai olyan erősek maradnak és lehetnek, hogy képesek a terhelő vallomást tevők megfélemlítésére, üldözésére, esetleg megsemmisítésére is. Elismerése ez annak is, hogy a rendőrség a védett tanú vagy a bűnbánó maffiózó vallomásán kívül a bizonyítás más törvényes módszereivel és eszközeivel nem képes biztosítani az igazság teljes felderítését a súlyos bűncselekmények esetében. A védelmi programnak, amelyre valamilyen formában szükség lehet, a leghatékonyabb módja az lenne, ha a bizonyítás más eszközei is hatékonyan alátámasztanák az ítéleti tényállást, nem csak a védett személyek vallomásai.

A javaslaton végigvonuló szemlélet nem más, mint az előző rendszerből jól ismert és a nyomozó hatóságok egyes képviselőinek szemléletében máig is mélyen gyökerező személyi bizonyítás, beismerő vallomás mindenhatóságának továbbélése, felerősödése.

 

(10.10)

 

Ez a szemlélet és a védelmi program végrehajtásának a rendőrség ellenőrizhetetlen monopóliumává tétele óriási veszélyeket rejt magában, mert ez elvezethet a bűnbánó maffiózók és a rendőrök elfogadhatatlan és ellenőrizhetetlen kapcsolatainak kialakulásához, és innen már csak egy lépés lehet a koholt bizonyítékok kreálása, amelyre sajnos nem nehéz példát találni a közelmúlt magyar jogtörténetében. Felelős törvényhozóként nem hagyhatjuk figyelmen kívül e veszélyeket.

Az alkotmányossági aggályok mellett más jogszabályi összeütközéseknek is könnyű nyomára bukkanni a javaslatban. A védelmi program tervezete egyaránt tartalmaz polgári és közigazgatási jogi elemeket, hiszen a magánszeméllyel megkötendő szerződés deklaráltan egy polgári jogi aktus, a másik oldalon szereplő nyomozó hatóságra vonatkozóan pedig közigazgatási szabályok érvényesülnek, de egyik sem maradéktalanul és következetesen. Ezek súlyán és arányán talán lehet vitatkozni, de az vitathatatlan tény, hogy a hatályos büntetőeljárási kódex 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint "a bizonyítékok felderítése, összegyűjtése és biztosítása során e törvény rendelkezései szerint kell eljárni". A 62/A. § szerint "a tanú életének és testi épségének vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az e törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni".

A fenti rendelkezések összevetéséből nem lehet más következtetésre jutni, csak arra, hogy egy esetleges védelmi program kereteit a büntetőeljárási törvényben kell rögzíteni, vagy egy teljesen önálló javaslat esetén az előbb idézett rendelkezéseket kell megváltoztatni. Ez akkor sem lehet másképpen, ha az előttünk fekvő javaslat két új szakasszal egészítené ki a büntetőeljárási törvényt, de érintetlenül hagyná a hatályos rendelkezéseket, így ezzel a problémát nem oldja meg, csak törvényi ellentmondást keletkeztet.

További elvi garanciális kifogásként fogalmazható meg az egész védelmi program ellenőrizetlensége, ellenőrizhetetlensége. Az erre irányuló észrevételemre és kérdésemre a bizottsági vitában a kormány tisztelt képviselője azt válaszolta: "Valóban fontos az a gondolat, hogy ezen szolgálat tagjait ellenőrizni kell mindenképpen. A belső ellenőrzés, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata ellenőrző tevékenységének éppen ezért kiemelkedő szerepe van." Nos, ez édeskevés. A javaslat a nyomozó hatóságok törvényes működésének ellenőrzésére feljogosított ügyészség számára pusztán azt teszi lehetővé, hogy előzetesen jóváhagyja a rendőrségnek a védelmi programban részt vevő magánszemély személyazonosságának megváltoztatását. Egyetlen érdemi rendelkezés vagy utalás sincs arról, hogy az ügyész általános ellenőrzési joga a program alkalmazása során érvényesülhetne. Egy teljesen új, hagyományok nélküli jogintézmény bevezetése nem az általános ellenőrzési jog elvetését, hanem új, további garanciákat biztosító, speciális ellenőrzési formák bevezetését indokolná. Szó sem esik a javaslatban arról sem, hogy az érintett érdekében eljárhat-e ügyvéd. Nem nehéz elképzelni, hogy a hatóságok ezek alapján miként fognak reagálni, ha az érintett ügyvéddel szeretné képviseltetni magát.

E hiányosságok megmagyarázhatatlanok. A program rejtve maradásához természetesen fontos érdek fűződik, hiszen ellenkező esetben értelmét veszti. De ha a programról esetenként, a vallomást tevő nyilvántartásból való törlése okán, tudomást szerezhet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az APEH, az anyakönyvi hivatal, a földhivatal, a cégbíróság és még egy sor más hatóság, ezenkívül a védett személy törvényes képviselője, gondozója, gyámja, más közeli családtagja, ahogy ezeket a tervezet ugyanígy tartalmazza, akkor nem lehet aggályos az ügyvédi képviselet. Az érintett személynek egyébként is elemi érdeke lesz, hogy csak a számára legmegbízhatóbb ügyvédet kérje fel a közreműködésre, hiszen ellenkező esetben az életét veszélyezteti. E szabályok mellőzése a javaslatból nyilvánvalóan azt eredményezné a gyakorlatban, hogy a programot végrehajtó rendőrség kategorikusan elzárkózna majd az ügyvédi közreműködés lehetőségétől.

A nagy számú elvi garanciális probléma mellett még több gyakorlati kifogás fogalmazható meg. A szerződést kötő magánszemély teljes kiszolgáltatottsága végigvonul a javaslaton. E kört kezdjük talán azzal, hogy a védelmi programban való részvételt még csak nem is kezdeményezheti közvetlenül az érintett. Kérhet ilyet, de nem illeti meg a kezdeményezés joga. A javaslatban szó sincs arról, hogy esetleg azok, akik fontos ügyekben érdemi információkkal látják el a hatóságokat, és ennek kapcsán támadásoktól kell tartaniuk és a védelemre pedig alkalmasak, azoknak igénye lehetne erre a védelemre. Meghatározott törvényi feltételek megfogalmazása helyett a teljesen egyedi mérlegelés diszkriminációhoz és visszaélésekhez vezethet.

A jelentős részben átvenni kívánt német szabályozás tudomásom szerint sokkal méltányosabban kezeli ezt a problémát, bizonyos esetekben már-már alanyi joggá teszi a védelemben való részesülést. A külföldi példából nem szégyen tanulni és azt átvenni. De ez csak akkor korrekt, ha az minden érintett szempontjából méltányosan történik. Úgy gondolom, a javaslatban ez nem így van.

A tervezet rögzíti, hogy a felek magánjogi megállapodása keletkezteti a programban való részvételt, de a 7. § és különösen az ahhoz fűzött indoklás kizárja a polgári törvénykönyv alkalmazásának lehetőségét vitás esetekben, mert úgy rendelkezik, hogy "a védelemmel kapcsolatos jogok és kötelezettségek kizárólag a törvényből" - azaz a most elfogadandó törvényből - "és e magánjogi természetű megállapodásból fakadnak, abból származtathatók". Ez egyébként a részletes indoklás 11. oldalának utolsó előtti bekezdése.

Ezek után enyhén szólva formális és nem érdemi rendelkezés a felek közötti jogvita lefolytatására felhatalmazni a Fővárosi Bíróságot. Nem nehéz elképzelni, hogy egy ilyen jogvitában mennyire egyoldalú lesz a bizonyítási eljárás, ha lehet erről majd egyáltalán beszélni. Kérdéses, hogy egyáltalán milyen eljárási és anyagi jogszabályok alapján dönt majd a bíróság, milyen jellegű bizonyítást folytathat le. A döntésének végrehajtásáról ki és hogyan gondoskodik? Ha döntésében a hatóságokat marasztalja, akkor mi lesz a biztosítéka a hatóságok számára kedvezőtlen döntés végrehajtásának? A kérdések sorát lehetne még megfogalmazni, amelyre nincs semmilyen válasz, pedig ezekre kizárólag a törvény adhatna választ.

Az esetleges jogviták során a tanú vagy az elkövető még csak a szerződés tartalmát sem ismerheti meg, hiszen a 7. § (5) bekezdése alapján csak a bíróság kap egy másolatot a szerződésről, ha a vita bírói szakba kerül. A javaslat mellékletében szereplő legalább tízoldalas szerződésre a programban részt vevő évekkel később képtelen lesz visszaemlékezni, így a szerződés értelmezése és betartásának ellenőrzése a hatóság monopóliuma marad. Nem is lehet abban a helyzetben, hogy vitassa a szerződés betartásának kérdéseit, hiszen már régen nem fog emlékezni annak pontos tartalmára.

Még súlyosabb problémát jelent az, hogy a szerződés aláírásával egy időben vagy azt követően nagyon rövid időn belül a tanú vagy a bűnbánó elkövető a maga részéről maradéktalanul teljesíti a maga kötelezettségeit, hiszen megteszi a terhelő vallomását, elárulja esetleges bűntársait, cserébe azonban semmilyen biztosítéka nincs és nem lesz arra, hogy a rendőrség is teljesíti majd a kötelezettségeit. A III/III-as időkből is pontosan tudhatjuk, hogy az úgymond egyszerű rendőrségi besúgók milyen kiszolgáltatott helyzetben voltak és vannak a rendőrségnek, pedig ők csak alkalmanként szolgáltatnak kisebb, esetleg nagyobb jelentőségű információkat. Ehhez képest a védelmi programban részt vevők a terhelő vallomásuk megtételét és legbonyolultabb esetekben a személyazonosságuk megváltoztatását követően elvesztik személyiségüket. Minden napjuk és az életük a rendőrség kezébe kerül, tökéletesen kiszakítják őket a korábbi társadalmi környezetükből.

Teljességgel tehetetlenek lesznek, ráadásul nagyon könnyen megszűnhet a rendőrség oldalán a motiváció a szerződés betartására, hiszen ha a közreműködő a maga feladatát teljesítette, a vallomását megtette, könnyen lehet, hogy a szerződés betartására és a vallomástevőre nem lesz szüksége továbbra a hatóságnak. Ezután nemcsak a környezet számára, de a valóságban is el lehet tüntetni, likvidálni lehet a szerződés aláíróját, hiszen ez nem veszélyezteti a lehetséges további vallomástevők együttműködéstől való elzárkózását, mert a külvilág nem is fog tudomást szerezni arról, hogy valaki miért tűnik el egyik napról a másikra örök időkre.

Az érintett valódi nevét és adatait minden létező nyilvántartásból törölni fogják, és ezt nagy valószínűséggel a közeli hozzátartozóival is meg kell majd tenni. E pillanattól kezdve viszont a volt bűntársai vagy azok, akikre terhelő vallomást tett, pontosan tudni fogják, hogy az illető miért tűnt el nyomtalanul. A rendőrséggel együttműködő személy számára tehát ettől kezdve nincs visszaút, mert tudni fogja, hogy lelepleződése esetén mi várhat rá.

 

 

(10.20)

 

Ehhez képest a program megszűnésére vagy felmondására vonatkozó rendelkezések közel egy tucat ok felsorolásával kizárólag a vallomástevő személy magatartását szankcionálják, részben teljesen kimunkálatlan módon vagy félreérthetően. Egyetlen példa erre: például a 35. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint a szolgálat a megállapodást felmondja, ha a tanú, sértett nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja, illetve a terhelt nem tesz vallomást vagy korábbi vallomását visszavonja.

Ez a megfogalmazás elképesztő helyzeteket teremthet. Mindannyian tudjuk, hogy a jogszabályban a kijelentő mód a legszigorúbb kötelezettséget jelenti, azaz a szolgálat nem is mérlegelheti a megállapodás fenntartását vagy felmondását, ha az érintettek visszavonják a vallomásukat. Pedig ha bizonyítási eljárás során a körülmények megváltoznak, akkor számos esetben indokolt lehet egy korábbi vallomás visszavonása vagy megváltoztatása. Az érintett vallomástevő azonban, ha nem szeretne kiesni a program nyújtotta előnyökből és nem szeretné kockáztatni az életét, akkor sem vonhatja vissza és változtathatja meg korábbi vallomását, ha ezzel még hatékonyabban segítené az eljárást, és akár teljesen ésszerűtlenné válna korábbi vallomása. A változtatásra nincs törvényes mód.

Érdemi felelősséget akkor sem vállal magára a program gazdájaként működő rendőrség, ha nem szándékosan, hanem egy mulasztás, egy hiba folytán járul hozzá a vallomástevő, együttműködő személy lelepleződéséhez, mert a lelepleződés bármilyen okból történik, az érintett személyre nézve csak végzetes következményekkel járhat. Erre a problémára sem ad választ a javaslat.

Méltánytalan és igazságtalan helyzetet teremthet az a körülmény is, hogy amíg a büntetőeljárások többségére jellemző az abban részt vevő terheltek bűnbánó magatartása, a hatóságokkal valamilyen szinten történő együttműködése, a tanúk részéről másokra nézve terhelő vallomások megtétele, mégis csak nagyon keveseknek fog megadatni, hogy a védelmi program oltalma alá kerülhessenek. Ezt senki nem tudhatja és senki nem számíthatja ki előre, így az e program kezdeményezésére szinte kizárólagosan jogosult rendőrség egyoldalú megítélésén múlik majd, hogy kik részesülhetnek ebben a kegyben. A sor még sokáig folytatható lenne.

A fenti kifogások mellett már-már eljelentéktelenednek az előterjesztés azon formai hiányosságai, hogy a jogalkotási törvény egyértelmű előírásai ellenére nem kaptunk érdemi tájékoztatást a törvényjavaslat elfogadásának várható hatásairól, várható költségeiről. Talán évente 2,2 milliárd forintot jelent ez majd az adófizetők pénzéből, de ez korántsem biztos, mert csak a bizottsági ülésen hangzott el mindez szóban. Arról nem is beszélve, hogy a felhatalmazó rendelkezések között felsorolt, a törvény végrehajtását célzó kormányrendelet, igazságügy-miniszteri rendelet és belügyminiszteri utasítás tervezetének egyikét sem kaptuk meg.

A törvényi szabályozás újszerűségére és a szükséges garanciák hiányára való tekintettel pusztán e jogszabálytervezetek hiánya is elegendő lenne ahhoz, hogy a tervezetet ne támogathassuk. E javaslat esetleges elfogadása nem más, mint egy kiszámíthatatlan ugrás a sötétbe. A bűnüldözés vélt hatékonyságának növelése oltárán a kormány és a parlamenti többség egy sor más alkotmányos alapelvet készül feláldozni. Mi ehhez egyelőre nem tudunk hozzájárulni ilyen formában.

Köszönöm a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
222 42 2001.09.05. 2:09  1-43

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretnék röviden reagálni, amit Juharos Róbert mondott az imént. Az kétségtelen tény, hogy ha elolvasunk egy törvényjavaslatot, akkor annak a megfogalmazásaiból juthatunk más-más következtetésre, de azzal vádolni - akár ön, akár Horváth Balázs képviselő úr -, hogy a javaslatot nem olvastam, azok után, hogy több alkalommal is szó szerinti idézeteket olvastam fel, enyhén szólva, szeretnék szolidan fogalmazni: furcsa.

Szeretném az ön figyelmébe ajánlani annak a bizonyos szerződésnek a másolatával kapcsolatban a törvényjavaslat 2. számú mellékletét, amely a 27. oldalon, a g) pontban azt írja: "biztonsága érdekében ezen megállapodásból részére másolat nem készíthető". A törvény egyetlen szót nem szól arról, hogy adható másolat, ebben a mellékletben pedig az szerepel, hogy részére másolat nem adható. Akkor meg - hogy úgy mondjam - enyhén szólva összekeverjük a szezont a fazonnal, ha a letétbe helyezett példányt összetévesztjük az ügyfél részére átadható példánnyal. A bíróság kaphat egy letéti példányt, erről rendelkezik maga a törvényjavaslat, a 7. § (5) bekezdése hatalmazza fel erre a Fővárosi Bíróságot. De a bíróság is csak jogvita esetén kaphat letétet, mindaddig, amíg ez fel nem merül, addig ez a szerződés kizárólag a rendőrség birtokában van, hiszen a rendőrség nem fogja úgy értelmezni a törvényt, hogy miután nem szól róla a törvény, akkor korlátlan mennyiségben vagy bármilyen formában kaphat másolatot az ügyfél. A rendőrség lobogtatni fogja majd ennek a törvénytervezetnek vagy akkor már esetleg törvénynek a mellékletét, amely szó szerint tartalmazza azt - még egyszer idézem önnek -: "biztonsága érdekében ezen megállapodásból részére másolat nem készíthető", azaz hosszú időn keresztül nem ismerheti meg, az aláírást követően igazából talán csak a bírósági eljárásban tekinthet esetleg bele, de erről sem rendelkezik a törvény. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lehet, hogy a bírói példányt sem olvashatja el.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
225 309 2001.09.25. 1:54  308-311

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A kezemben lévő Budapesti Piac című hirdetési újság 37. heti, szeptember 12-ei Vas megyei különszámát az ország számos pontján, így Szombathelyen is több mint 60 ezer család postaládájába dobták be.

A hirdetési újságban a Miniszterelnöki Hivatal szakmai támogatásával jelent meg egy kormányzati propaganda-összeállítás, amely "A Dunaferr-ügy hiteles története" címet viseli. Az újság összesen nyolc oldalból áll, ebből három egész oldalt ez a hirdetés tesz ki.

A hirdetésben megjelent dokumentumok korábban titkosak voltak, most hirtelenjében már hirdetési újságban is megjelentek, viszont semmilyen hivatkozás vagy utalás nincs arra, hogy az összeállításhoz független könyvvizsgáló cég vagy igazságügyi könyvszakértő végzett volna vizsgálatot. A parlamentben jelenleg is vizsgálat folyik az ügyről. Az összeállítás objektivitása enyhén szólva megkérdőjelezhető.

A fentiek alapján a következő kérdéseket szeretném önnek feltenni. A Budapesti Piac 37. heti Vas megyei különszámának megjelenéséhez nyújtott-e valamiféle támogatást a kormány? Mit jelent az, hogy a Budapesti Piac 37. heti vidéki különszámában megjelenő, "A Dunaferr-ügy hiteles története" című összeállítás szakmai partnere a Miniszterelnöki Hivatal volt? Milyen szakmai hozzájárulást adott az összeállításhoz a Miniszterelnöki Hivatal? Hogyan jelenhettek meg e vidéki különszámban a Dunaferr-ügyről olyan dokumentumrészletek, amelyek alig pár nappal korábban még titkosak voltak?

Várom a szíves válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
230 162 2001.10.15. 3:37  153-184

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A házszabályi kötelezettségemnek eleget téve szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a vitának ebben a szakaszában az általam előterjesztett, az ajánlásban szereplő 5., 9. és 14. pontokhoz szeretnék első körben hozzászólni.

Talán feleslegesnek tűnhet a felszólalásom, hiszen az alkotmányügyi bizottságban a kormány itt jelen lévő képviselői jelenlétében vitattuk végig ezeket a javaslatokat. Ott akkor a kormány képviselői nem támogatták egyik javaslatomat sem, és az az okfejtés, amelyet kölcsönösen kifejtettünk, engem is arra ösztönzött, hogy ezt a nem támogatást el tudjam fogadni. A magam részéről nagy valószínűséggel ezeket a módosító javaslatokat a vita későbbi szakaszában hajlandó leszek visszavonni.

Most csak azért kértem szót, mert fontosnak tartom, hogy ne csak a bizottság ülésén, hanem itt a plenáris ülésen is hangozzon el - és remélem, az államtitkár úr nem fog engem ebben cáfolni, hiszen a kollégája sem tette ezt a bizottsági ülésen -; ott megerősítést nyert az a véleményem, hogy ennek a védelmi programnak minden egyes szakaszában az érintett személy bármikor bármilyen körben jogosult arra, hogy egyébként az ügyvédi törvénynek megfelelően az eljárás során ügyvéddel képviseltesse magát.

Az 5. pontban konkrétan erről szól az én javaslatom, de miután a kormány képviselői is úgy értelmezték, hogy nincsen megszorítás - bár egyébként a törvény szövegében, annak egész szellemében a fokozott titok jelen lévő tényező -, ezért éltem azzal a gyanúval, hogy amennyiben később hatályba lép a törvény, egy ellentétes értelmezés súlyos problémákhoz vezethet, ezért terjesztettem elő a javaslatomat. Ebben a tekintetben tehát minden további nélkül lehetősége lesz az érintettnek, hogy ügyvéddel képviseltesse magát.

A másik két javaslat a későbbiekben megszületett megállapodás egy másolatának átadásáról szól, amelyet én ügyvédi letétbe gondoltam helyezni, amennyiben ezt kívánja az érintett - természetesen nem lenne ez kötelező. Meggyőző volt az az érvelés, amely szerint ez növeli a kockázatot; a titokban maradáshoz rendkívüli érdek fűződik. Ez méltányolható érdek, főleg úgy, hogy egy helyes értelmezésnek megfelelően lehetőség nyílik arra, hogy az érintett bármikor és vele együtt az egyébként meghatalmazott ügyvédje jelenlétében vagy tőle függetlenül úgyszintén bármikor megtekintheti ennek a szerződésnek a tartalmát. Lehet, hogy ez a szerződés éveken keresztül egy szekrényben fog állni, és nem fogja nap mint nap megnézni azt senki, egyszerűen csak működik a szerződés, és addig nincs is semmi probléma. De amikor esetleg vitára kerül sor, akkor egy helyes értelmezés érdekében nyilván az érintettnek érdeke fűződik ahhoz, hogy megtekinthesse ezt a szerződést. A javaslat azt kívánja biztosítani, hogy ez akár ügyvédje jelenlétében, tehát vele együtt történhessen. Erre is pozitív választ kaptam, tehát ezzel az értelmezéssel egyet tudok érteni, és így valószínűleg a módosító javaslatomat vissza fogom vonni.

A későbbiek során más javaslatokhoz is szeretnék majd hozzászólni. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
230 168 2001.10.15. 5:19  153-184

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Itt már többen is említést tettek arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitája az alkotmányügyi bizottságban korrekt vita keretében zajlott. Ez valóban így volt; sajnálatos módon a vita végén az ajánlás 50-58. pontjaira terjedő vitaszakaszra ez már nem volt jellemző, és én e pontokról szeretnék néhány szót szólni.

Ezek a pontok kormánypárti képviselők előterjesztése alapján nyilvánvalóan olyan kormányzati szándékot tükröznek, amely nagy valószínűséggel azért került módosító javaslat formájában előterjesztésre, mert vagy valamilyen oknál fogva ez az előkészítés során feledésbe merült, hogy esetleg szükséges lehet megváltoztatni, vagy később gondolta azt a kormány, hogy ezeket a módosításokat indokolt lenne elvégezni. Elképzelhető, hogy ebben szakmailag helytálló a véleménye a kormánynak, azonban ott is elmondtuk a vitában és most is kénytelen vagyok elismételni azt, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a Házszabály rendelkezéseit ettől függetlenül nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A Házszabály 94. §-ának (3) bekezdése világosan szól arról, hogy a benyújtott törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslat nem terjedhet ki a jogszabály, illetőleg a határozat módosítással nem érintett részeire, kivéve, ha ez a szabályszerű módosító javaslat tartalma miatt nyilvánvalóan szükséges.

Nos, részben olyan javaslatokról van szó, amelyek kapcsán az eredeti törvényjavaslat nem is nyitja meg az adott törvényt, ilyen például a vámjogról szóló törvény legjobb emlékezetem szerint; de az 50. pontban foglalt módosító javaslatról, amelyik a rendőrségi törvény 75. §-ának első mondata helyébe kíván más rendelkezést tenni, egyértelműen megállapítható, hogy igazából még a környéke sincs megnyitva a rendőrségi törvény e törvényhelyének.

Az 51. ponttal kapcsolatban szintén ugyanaz a helyzet, az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény kapcsán ez a törvényhely nem került megnyitásra.

Az 52. pont úgy tűnik, hogy rendben van, tehát valószínűleg szabályszerűnek tekinthetjük azt az előterjesztést.

Az 53. pontra megint csak igaz lehet az, hogy valószínűleg elfogadható.

Az 54. pontban foglalt módosító javaslatra sajnos megint az az igaz, hogy nincs megnyitva e törvényhely, az államtitokról szóló törvénynek e szakaszai nem kerültek megnyitásra, tehát ez a módosító javaslat is szabálytalan.

A következő, 55. pontban foglalt módosító javaslat a vámtörvényről szól, amelyre vonatkozóan én egyáltalán nem találtam semmilyen rendelkezést a törvényjavaslatban, tehát ott sem lehet szó arról, hogy ilyen módosítás elfogadásra kerüljön.

Az 56. pont rendben van.

Az 57. ponttal kapcsolatban megint az a helyzet, hogy nincs megnyitva a büntetőeljárási törvény 120/A. §-ának ide vonatkozó rendelkezése.

Az 58. pont úgy tűnik, hogy megint rendben van.

Ez a vita eléggé eldurvult akkor az alkotmányügyi bizottságban, és nemegyszer előfordul, amit mi nagyon nagy sajnálattal szoktunk tudomásul venni, hogy a kormánypárti képviselőket nem érdeklik a hatályos jogszabályi rendelkezések. Amit mi tettünk akkor - illetve a többség, mert hiszen mi nem szavaztuk meg -, az egyértelműen jogszabálysértés volt, megsértettük a Házszabályt. Ezek olyan világos rendelkezései a Házszabálynak, amelyek korábban soha nem képezték érdemi vita tárgyát, alapvetően mindenki elfogadta, hogy ha egy javaslat, egy előterjesztett módosító javaslat nem házszabályszerű, akkor arról nem szavazhatunk.

 

 

(20.20)

 

 

Ha megtette volna a kormány, hogy elgondolkodik egy lehetséges megoldáson, akkor el tudom képzelni, hogy azok, akik egyébként a törvényjavaslat egészét támogatják, nyilvánvalóan partnerek lettek volna abban is, hogy egy meghatározott szabályos eljárási rendben ez a probléma megoldódjon. Nem feltétlenül a dolog érdemével van a baj, hanem azzal, hogy egy kapkodás következményeként olyan szabálytalanságra kényszerülne a Ház, amely sem precedens értéken, sem más tekintetben nem engedhető meg. Kell annyira komolyan venni magunkat, a Ház működését, hogy ilyen szabálytalanságokat ne kövessünk el.

Én ezért tisztelettel arra kérem mind a módosító javaslat előterjesztőit - függetlenül attól, hogy érdemben mit tartalmaznak ezek a javaslatok -, mind a kormány tisztelt képviselőit, hogy amennyiben feltétlenül szükségesnek tartják e változások keresztülvezetését az érintett törvényeken, akkor gondolkozzanak egy olyan megoldáson, amely ezt szabályos módon lehetővé teszi, mert csak így működhet szabályosan a Ház. Ezért semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni ezeket a javaslatokat.

Szeretném arra is figyelmeztetni a tisztelt jelenlévőket, hogy itt részben kétharmados törvényekről van szó, tehát részben ellenzéki támogatásra is szükség lehet vagy lenne ezek tekintetében.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
230 174 2001.10.15. 2:57  153-184

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Látszólag feleslegesnek tűnő kötözködés, de én nem alkotmányos kifogásokat fogalmaztam meg, hanem házszabályi kifogásokat. Ennek azért elég nagy jelentősége van. A kettő közötti különbség, azt hiszem, nem kell hogy mondjam, mekkora. (Göndör István: Nem szokták figyelembe venni.) Nem tudok egyetérteni azzal, amit Gyimesi József képviselő úr elmondott, mert egyrészt amire ő hivatkozik, az nem egy szakmai érvelés, nem tényekkel próbál engem meggyőzni, és a bizottságban sem ezt tették önök, illetve a kormánypárti többséget alkotó képviselők.

Önöknek nem voltak érveik arra vonatkozóan, hogy mitől lenne szabályszerű az itt megfogalmazott módosító javaslatok előterjesztése. Pusztán folyt egyfajta nem túl kellemes hangvételű vita, amelyben az általunk tett kifogásokra érvek nem hangzottak el, a végén pedig történt egy erőből történő szavazás, amellyel nem lehet ténykérdést eldönteni.

Az teljességgel egyértelmű, hogy a Házszabály rendelkezése ezen a téren világos. Lehet, hogy a nyolc vitatott javaslatból egyikre-másikra lehet azt mondani, hogy ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes, lehet egy kicsit vitatkozni rajta. Ha csak erről lenne szó, akkor, azt hiszem, némi engedékenységet lehetne tanúsítani, bár ezek mindig veszélyesek.

Viszont van néhány olyan javaslat, például amit ön felhozott példaként, az rszvsz, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata megfogalmazás ebben az eredeti törvényjavaslatban egyáltalán nem is szerepel. Ez egy új jogintézmény, amelyet létre kíván hozni a módosító javaslat. Az más kérdés, hogy minden rendőr, aki ma Magyarországon dolgozik, ezt a kifejezést használja, mert így tudja, hogy egy ilyen intézmény létezik. Ettől ennek még nincs meg feltétlenül a jogszabályi háttere.

Hogy ezt a rendőrségi törvényben egy teljesen új szakasz beiktatásával, egy olyan helyre történő beiktatásával kívánja megoldani a kormánypárti többség, amelynek a környékét sem érinti a törvényjavaslat, az teljességgel elfogadhatatlan. De ugyanígy, úgy gondolom, megdönthetetlen az az érv, hogy amíg egy törvény, például a vámtörvény semmilyen módon nem került megnyitásra e törvényjavaslat kapcsán, addig nem lehet hozzá módosító javaslatot e törvény vitája során előterjeszteni.

Lehet, hogy ez most hátrányos, lehet, hogy ez technikai problémákat okoz, fejfájást okozhat sok mindenkinek, de a Házszabály mindenkire nézve kötelező, aki ennek a Háznak a keretén belül működik, és ezért nem tekinthetünk el tőle. Már csak azért sem, mert sajnálatos módon a Házszabály értelmezése kapcsán a kormánypárti többség többnyire figyelmen kívül szokta hagyni az ellenzék érdekeit és érveit is. Úgy gondolom, ha egy kicsit is komolyan vesszük a Ház működését, akkor itt mindenképpen más megoldást kell keresnünk.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
230 180 2001.10.15. 1:19  153-184

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csákabonyi Balázs képviselő úr részben választ adott, és helyettem is elmondta azt, amit én is el szeretnék. Én egyáltalán nem azokról a ténykérdésekről beszéltem, amikre ön utalt, tisztelt Horváth János képviselő úr, hanem egészen más dolgokról. Abban önnek teljesen igaza van, hogy amikor választási lehetőség előtt áll az Országgyűlés, akkor mindenkor a többség akaratának megfelelően dönt - ez teljesen nyilvánvaló, ehhez nem kell magyarázatot fűzni.

Itt arról van szó, hogy ha jogszabály-ellenességről van szó, akkor megteheti-e a Ház azt, hogy figyelmen kívül hagyja egy jogszabály világos rendelkezéseit, és annak ellenére valamit csak azért dönt el, mert a szavazatok többségével rendelkezik. Más a helyzet akkor, amikor vitatható dolgokról van szó, vagy megítélés kérdéséről van szó, hogy valamit milyennek látunk. Abban valóban az első helyen kijelölt bizottságnak van kompetenciája, hogy állást foglaljon egy-egy adott kérdés Házszabállyal összeegyeztethetősége, vagy össze nem egyeztethetősége tekintetében.

Amikor azonban világos házszabálysértésről van szó, hiszen itt nem egy ponttal kapcsolatban teljesen nyilvánvaló házszabálysértésről van szó, akkor ezt nem lehet többségi szavazással eldönteni, illetve el lehet dönteni, csak akkor az nem demokrácia, és nem jogállam.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
231 280 2001.10.16. 2:01  277-285

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőcsoportja nemcsak támogatja, hanem egyben nagyon fontosnak is tartja, hogy ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés ma a tárgysorozatába vegye. Pontosan tudjuk mindannyian, hogy ennek a törvénynek, amelyet egyébként 1992-ben alkotott meg a Magyar Országgyűlés... - itt ül velem szemben Balsai István akkori igazságügy-miniszter úr, akinek előterjesztésében tárgyaltuk a javaslatot, és itt ülnek azok a tisztelt fideszes országgyűlési képviselők, akik jelenleg részben kormánytagok, és kell hogy emlékezzenek arra, hogy a vitában mindvégig arról volt szó, és most a törvényjavaslat tárgyalásakor is felidézhetjük, hogy magának a törvénynek a címe is arról szól, hogy egyrészt a személyes adatokat védeni kell, másrészt pedig a közérdekű adatokat nyilvánosságra kell hozni.

Minden olyan értelmezés, amely gátolja ezen nyilvánosságot - nyilván a szűk körű, konkrét törvényi kivételektől eltekintve -, az egy helytelen értelmezése a törvénynek. Ha mégis rossz a törvény, és lehet ilyen értelmezését adni bármely szakaszának - és ha jól tudom, a javaslat arra irányul, hogy a közérdekű adat fogalmát újraszabályozza a törvény, ez teljesen elfogadható -, kell hogy támogasson az Országgyűlés egy olyan javaslatot, amelyből világossá és egyértelművé válik, hogy az adatvédelem tekintetében a közérdekű adatok nyilvánosak.

Csak a törvény durva megsértésével lehet visszatartani az Országimázs Központra, az autópályák építésének költségeire vagy a Postabank konszolidációjára vonatkozó közérdekű adatokat. Ez ma is törvénysértés. De hogy senki ne adhasson véletlenül sem olyan értelmezést ennek a törvénynek, hogy ezeket az adatokat vissza lehet tartani, ennek jegyében a javaslatot, ennek bármilyen formáját, amely megfelelő, szívesen támogatjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 16 2001.10.17. 15:01  1-29

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Miniszteri Biztos Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk fekvő, a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, ahogyan azt a bizottsági ülésen is elmondtuk, több elfogadható módosítás mellett egészében nem támogatja.

Nem támogatjuk azért, mert csak részben indokolható ez a módosítás. Rögtön az elején szeretném én is azt az idézetet előhozni, amelyre már Avarkeszi képviselő úr is hivatkozott, és Györgyi Kálmán miniszteri biztos úrtól hangzott el a bizottság ülésén, hogy van olyan felfogás, hogy ha valamit nem muszáj módosítani, akkor muszáj nem módosítani. Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy legalábbis nem így.

Kétségtelen tény, hogy rendkívül nagy a dilemma egy ilyen módosítás kapcsán, hogy azok a történések, amelyek biztosan megváltoztatták a világot az elmúlt hetekben, mennyire igényelnek a büntetőjog területén történő módosításokat. Elhangzott az is, hogy készül egy új kódex, és azt is tudjuk, hogy a jelenleg hatályos kódexet ötvennél több alkalommal módosította az Országgyűlés. Lehet, hogy hozzá kell szoknunk a folyamatos módosításokhoz, de mi úgy gondoljuk, hogy ezek a módosítások nem mehetnek a jogbiztonság rovására. A Btk. módosítása nem lehet kívánságműsor.

Az államtitkár úrtól az indoklásban elsősorban csak az hangzott el, hogy alapvetően jogharmonizációs kötelezettségünk van, méghozzá közel húsz - vagy nagyjából húsz - olyan nemzetközi egyezmény van, amelyek ezeket a módosításokat indokolják. Egy büntető törvénykönyv módosításához nagyon komoly más indokok is kellenek, a bűnözés általános helyzetére vonatkozóan igazából egyetlen szót sem hallottunk most.

A törvényjavaslat általános indokolása tartalmazza azt, hogy jól felismerhető jelei vannak a szervezett bűnözés térhódításának. Itt egy rövid időre álljunk meg, mert valami számomra nem érthető. Engedjék meg, hogy felidézzem a parlament nagyjából egy évvel ezelőtti, augusztus 23-i ülésén elhangzottakat, ahol Stumpf István miniszter úr többek között ilyen kijelentéseket tett itt, a plénumon: "Sikerült visszaszorítani a szervezett bűnözést. A kormány lépései által mozgásterétől megfosztott szervezett bűnözői körök". Ugyan kiragadottnak tűnik az idézet, de az egész beszéde erről szólt, tehát úgy gondolom, hogy a lényegét érintő kijelentéseket vettem ki.

Ugyanezen az ülésen a következő felszólaló, Pintér Sándor belügyminiszter úr ilyen kijelentéseket tett: "A szervezett bűnözés, úgy érzem, erről a területről eltűnt. Azok, akik végrehajtották ezeket a bűncselekményeket, elmentek az országból. Érzékeny veszteség érte a szervezett bűnözést. Kiemelendő az is, hogy a szervezett bűnözői körök jelentős része jelen pillanatban előzetes letartóztatásban van." Itt is kiragadottaknak tűnnek az idézetek, de szintén a miniszter úr beszéde alapvetően erről szólt.

Itt valami nem stimmel. Nincs egy év, vagy alig egy év van azok között a mondatok között, amelyeket a miniszter urak itt, a plenáris ülésen elmondtak, és a törvényjavaslat általános indokolásának gerincét adó, jól felismerhető jelei vannak "a szervezett bűnözés térhódításának" kezdetű mondatnak. Ez valahogy semmiképpen sem egyeztethető össze.

Rendszeres a hivatkozás a kormányzat részéről arra vonatkozóan - főleg az utóbbi időben -, hogy Nyugaton is folyamatos a szigorítás. Ez csak részben igaz. Bauer Tamás már elmondta, hogy néz ki a büntetőjogok, a nyugati, keleti rendszerek - bár ilyen szempontból rendszereket nyilván nem lehet említeni, de országokat talán - összehasonlítása.

 

 

(10.30)

 

Ha Magyarországot és az Európai Unió tagállamait veszem alapul, mindenképpen fontosnak tartom az összevetés kapcsán elmondani, hogy amíg ugyan lehetséges, hogy ezen nemzetközi egyezmények kapcsán Nyugaton is szigorítások folynak, csak az az óriási különbség, hogy a nyugat-európai országok nagy része több száz éves vagy legalábbis nagyon hosszú évtizedekre visszatekintő jogállami háttérrel rendelkezik, ahol a jogállamiság és a demokrácia íratlan szabályai is nagyon jól működnek. Másrészt biztosan tudhatjuk, hogy a szigorítások mellett, ha ilyenek történnek, a garanciális jogok telepítése vagy megerősítése soha nem marad el. Az elmúlt évek magyar jogalkotásában ennek a kormánynak az ideje alatt kizárólag olyan törvénymódosításoknak lehettünk tanúi, amikor a többség szigorítást, büntetésitétel-emelést, titkos információgyűjtésre vonatkozó hatáskörbővítést és egyéb olyan intézkedéseket tett, amelyekkel szemben semmilyen garanciális jogokat nem telepített ezen intézkedések ellensúlyozására, a visszaélések elkerülésére.

A nemzetközi szerződéseket csak úgy lehet a hatályos magyar jog részévé tenni, hogy az illeszkedjen a magyar jogrendszerbe és megfelelő módon más területeken is kövesse a módosítás. Természetesen ennek a törvényjavaslatnak vannak olyan tényállásai és módosítások, amelyek elfogadhatók, és szükséges korrigálásokat, nemzetközi egyezményhez igazításokat tartalmaznak, ezekkel természetszerűleg egyetértünk. Helyeseljük az elévülés nyugvását a mentelmi joggal rendelkezők esetében, helyeseljük a magántitok védelmének erősítését, továbbfejlesztését, a tiltott pornográf felvételekkel való visszaéléssel kapcsolatos rendelkezéseket, a nemzetközi bíróság előtt elkövetett, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény megfogalmazását, a számítástechnikai rendszerek védelmét szolgáló tényállásokat, a zugírászattal kapcsolatos tényállásokat. Természetesen ez a felsorolás a részemről nem kimerítő jellegű, hiszen jó néhány olyan rendelkezés van, amellyel kapcsolatban tudjuk támogatni a javaslatot.

Célként a javaslat alapvetően két területet jelöl meg mint a módosítás két legfontosabb irányát. Az egyik a korrupció visszaszorítása, a másik a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés. Elviekben mind a kettő helyeselhető, a megvalósítás módjával azonban már nem tudunk teljesen egyetérteni. Kevesebb a probléma a korrupcióval kapcsolatos rendelkezésekkel. Helyes a szabályozást a külföldi hivatalos személyre kiterjeszteni, helyes büntethetőséget megszüntető okként kezelni az elkövető önkéntes bejelentését a hatóságok tudomásszerzése előtt.

Kisebb korrekcióktól eltekintve talán az egyetlen olyan problémás törvényhely a hivatalos személy feljelentési kötelezettsége, amelyről szeretnék néhány szót szólni. Ez a 255/B. §-t érinti. Eszerint az a hivatalos személy, aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétséget követ el. Nincs olyan általános feljelentési kötelezettség, amely más tényállásokra vonatkozóan, néhány kivételtől eltekintve, megjelenne a büntető törvénykönyvben. Ez egy teljesen új elem ebben a tekintetben. Az a néhány feljelentési kötelezettség, amely már kezdetektől benne van a törvényben, úgy gondolom, ebben a tekintetben teljesen más megítélés alá kell hogy essen.

Ez rendkívül súlyos gyakorlati ellentmondásokhoz vezethet. Ha jól emlékszem, Répássy képviselő úr ugyanígy valamelyest kifogásolta ennek a jelenlegi megfogalmazását a javaslatban. Gondoljunk csak bele, hogy egy hivatalos személy - ha ez a tényállás változatlanul marad - feljelentési kötelezettséggel fog majd tartozni azért, hogy a beosztottja vagy munkatársa, vagy akár a főnöke, mondjuk, egy garázsépítési engedély kapcsán korrupciós cselekményt kövessen el. Elvileg lehet, hogy ez helyes, csak ne felejtsük el, hogy ugyanennek a személynek ugyanezzel az elkövetővel szemben egy emberölésre vonatkozóan semmilyen feljelentési kötelezettsége nincs, sem annak előkészületéről, sem az elkövetett emberölésről - nincs ilyen feljelentési kötelezettsége. Ez elképesztő aránytalanságot eredményez! Az aránytalanság az, amire a hangsúlyt szeretném fektetni, illetve az, hogy ez a gyakorlati életben hihetetlenül nagy bizalmatlanságot és megmérgezett levegőt teremthet a hivatalokban, amire nem hiszem, hogy szükség lehet. Talán módosító javaslattal ez a törvényhely korrigálható.

A szervezett bűnözés fogalmáról, illetve ennek egész törvényi szabályozásáról szeretnék szólni néhány szót. Rendkívüli átalakításokat tervez a kormányzat. Ha jól számoltam, tíz olyan törvényhely van, ahol megváltozik a bűnszervezetre vonatkozó rendelkezések sora. Egyrészt a szabadságvesztés leghosszabb tartama húsz év, fegyházban kell végrehajtani a szabadságvesztést bűnszervezet esetében, nem bocsátható feltételes szabadságra, nem mentesíthető a foglalkoztatástól történő eltiltás esetén az, aki bűnszervezet keretében követi el a cselekményt, a vagyonelkobzás tekintetében súlyos rendelkezések kerülnek a törvénybe. A büntetés végrehajtása nem függeszthető fel, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Mellékbüntetésként kitiltásnak van helye. Újrafogalmazza a bűnszervezet fogalmát, a 137. § és a 263. §-ban a sui generis törvényi tényállás mint bűnszervezetben való részvétel is megváltozik.

A bűnszervezetben való részvétel törvényi tényállásának megváltoztatása, azzal, hogy nem kötődik meghatározott cselekményekhez, szintén elképesztő aránytalanságokat eredményezhet. Csak néhány példát engedjenek meg: kétes követelést elismerő csődbűntett esetén, jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység esetén, üzletszerű árdrágítás esetén, jelentős értékre elkövetett devizabűntett esetében - bár ez talán hatályon kívül kerül, mire ez a törvény hatályba lép, és ennek örülök -, jelentős kárt okozó rongálás esetén, és ha bűnszervezet keretében történik az elkövetés, akkor olyan elképesztő jogkövetkezményei lehetnek az elkövetőkre nézve, hogy egy emberölésért elítélt személy akár feleannyi, de jóval kevesebb büntetést kaphat. Ez a Btk. egész büntetési rendszeréhez képest olyan aránytalanul súlyos megítélést jelent, hogy az elkövető összehasonlíthatatlanul rosszabb helyzetbe kerül, mint más hasonló súlyú bűncselekmények elkövetője; megbontja a törvény egyensúlyát.

De véleményem szerint nem felel meg teljes egészében az idézett nemzetközi egyezményeknek sem a megfogalmazás. Már nincs időm arra, hogy ezeket konkrétan idézzem, de két olyan elemet szeretnék kiragadni, amely, úgy gondolom, nem követhető nyomon ezen nemzetközi egyezményekben. Mindegyik nemzetközi egyezményben rögzített megfogalmazásban megjelenik a haszonszerzési cél mint elengedhetetlen követelmény és lehetséges cselekmények behatárolása bűnszervezet elkövetése esetén. Mindkét elem hiányzik ebből a jelenlegi előterjesztésben szereplő megfogalmazásból. Minden egyezmény hangsúlyozza emellett, hogy az adott részes állam jogrendjének, jogrendszerének megfelelően kell hozzáigazítani a törvényeket az egyezményekhez. Attól tartok, hogy ennek a követelménynek sem tud megfelelni a javaslat.

A javaslat szerint egyetlen cselekmény elkövetése sem szükséges feltétel bűnszervezet esetén, elegendő a felhívás, ajánlkozás, vállalkozás, megállapodás, a feltételek biztosítása. Ez megint csak aránytalanul súlyos következményekkel járhat, nincs meg a Btk.-ban egyébként meglévő egységgel való összhang. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy az 1999. március 1-je óta hatályban lévő módosítás, amely a bűnszervezetre vonatkozóan rendelkezéseket hozott a Btk.-ba, az elmúlt két és fél évben még nem volt alkalmazható egyetlen bűncselekményre sem, nincs olyan jogerős bírói ítélet, amely bűnszervezet elkövetését vagy minősítő körülményét megállapíthatta volna.

A törvényjavaslat - és szeretnék egy másik területre áttérni - a pénzmosáshoz kapcsolódóan is tartalmaz egyébként részben helyeselhető rendelkezéseket, de bevezet egy olyan új tényállást a 303/A. §-ban, amely szerint, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi vagy bankügyletet végez, és gondatlanságban nem tud a dolog eredetéről, az bűncselekményt követ el. Szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy ezzel mindazokat, akik egyébként letétet kezelnek ügyvédként, azokat a bankokat, amelyek pénzeket kezelnek, potenciális bűnözővé tesszük, teljességgel képtelenség, hogy még kellő gondosság tanúsítása esetén is, ne lehessen e pénzmosásból származó pénzekkel ilyen műveleteket végezni.

 

 

(10.40)

 

 

Erre sem a bankoknak, sem pedig az ügyvédi irodáknak nincs jogi lehetőségük, hogy ezekről kellő gondossággal meggyőződhessenek. Nem tartozik rájuk, az ügyfél nem köteles megmondani, hogy a vásárolni kívánt lakás árát, mondjuk, pénzmosásból szerezte. Megkérdezi tőle az ügyvéd, de nyilván erre az ügyfél nem köteles válaszolni.

Jó néhány dologról nem tudtam beszélni ebben a felszólalásomban, a későbbiek során néhány dologra még szeretnék majd visszatérni. Ezen problémák mellett úgy gondoljuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak csak részben indokolható az előterjesztése, ebben a formájában nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 24-28 2001.10.17. 4:46  1-29

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyrészt, nem terveztem, hogy most megszólaljak, ahogy ön is utalt rá, kizárólag az államtitkár úr által elmondottak ösztönöztek arra, hogy mégis szót kérjek, mert kicsit olyan érzésem volt azok után, hogy másodszor megszólalt, mintha nem is hallgatta volna végig a vitát, és meglehetősen szelektív hallással rendelkezett.

Úgy tűnik, hogy az ellenzék olyan dolgokon aggódik, és többek között engem idézett, hogy én nem tettem mást, mint azt, hogy csak azért aggódom, hogy a maffiózókat túlzottan szigorúan ne büntessük meg. Sem most, sem máskor, egyetlenegy alkalommal sem mondtam ilyet, sem én, sem az SZDSZ más tagja, egyetlenegy büntető jogszabály módosítása kapcsán sem tettünk ilyet. Én egy dologról beszéltem ezzel kapcsolatban, tisztelt államtitkár úr, végigvettem a bűnszervezetre vonatkozó összes olyan módosítást, amely érinti a büntető törvénykönyvet, és kifejtettem az, amit ön egyáltalán nem tudott cáfolni, hogy minden további nélkül adódhat olyan szituáció e törvény hatálybalépését követően, hogy a bűnszervezet keretében történő elkövetés esetén jóval szigorúbb büntetés vár az elkövetőre, mint egyébként a közmegítélés szerint sokkal, de sokkal súlyosabb bűncselekmények esetében: rablás, emberölés, erőszakos közösülés, és még lehetne sorolni. Még egyszer olyan hosszú szabadságvesztés-büntetéssel számolhat például egy árdrágító bűnszervezetben részt vevő, meghatározott törvényi tényállás teljesülése esetén, mint egy emberölést elkövető. Én azt hiszem, nem biztos, hogy a közmegítélés azzal egyezik, amit ön fogalmazott meg.

Elnök Úr! Nagyon röviden reagálva, nem tudok két percben megszólalni. Én azt hiszem, a Házszabály lehetővé teszi a normál felszólalást. Ha az államtitkár úr nem kért volna szót, nem jutott volna eszembe a megszólalás, főleg, ha nem olyan dolgokat mondott volna, amelyek mindenképpen megszólalásra késztetnek. Igyekszem rövidre fogni...

 

ELNÖK: Képviselő úr, hadd kérjem a belátását! A Házszabály a következőt teszi lehetővé: a kormánynak elvileg a vezérszónoklatok alatt is szót kell adni, szót lehet adni, a házbizottság viszont felkérte a kormányt önmérsékletre, hogy lehetőleg ne éljen ezzel a lehetőségével, az államtitkár úr ezt a felkérést figyelmen kívül hagyta. Viszont az elfogadott napirend alapján azt semmiképpen nem tudom megtenni, hogy most az általános vitát lefolytatjuk, mert egy következő alkalommal kerül erre sor.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Az államtitkár úr beszélt a következetességről. Csak néhány gyakorlati példa: ma Magyarországon minden további nélkül előfordulhat egy hat-nyolc vádlottas ügy, amikor a bíróságnak hat-nyolc vagy három-négy féle különböző hatályban lévő, különböző szöveggel, különböző tartalommal alkalmazandó büntető törvénykönyvet kell alkalmazni.

 

(11.40)

 

Az is könnyen előfordulhat, hogy egyetlen vádlott különböző cselekményeinek megítélésére eltérő tartalmú büntető törvénykönyvet kell alkalmazni. Hát nem hiszem, hogy ez szolgálja a jogbiztonságot!

Még egy dolog a következetességről. A pénzmosásra és a terrorcselekményre vonatkozóan jelentős módosításokat tartalmaz a Btk. Egy héttel, csak egyetlenegy héttel kaptuk meg később azt a pénzmosásról szóló, pénzügyminiszter úr által előterjesztett javaslatot, amely mindkét törvényi tényállást módosítja. Ha önök erről nem tudtak egymással beszélni, akkor itt meglehetősen nagy probléma van. Ha a Ház úgy működik, ahogyan önök elvárnák, azaz a kormány javaslatait elfogadja, akkor két olyan tényállás kerül megfogalmazásra, amely ugyanarra a törvényhelyre vonatkozik, és eltérő tartalommal fog bírni.

Nem hiszem, hogy minden rendjén való lenne a büntetőjog és a jogalkalmazás terén. Mi azt mondtuk el, nemcsak most, hanem máskor is, hogy nem tartjuk következetesnek és nem tartjuk arányosnak azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormányzat akár törvénymódosítással vagy akár egyéb területen hoz. Kizárólag a büntetések súlyosítása az, amely valóban következetességként kimutatható.

Nem hiszem, hogy minden rendjén való lenne például a börtönbüntetések alkalmazása terén. Talán Amerikát nem feltétlenül érdemes említeni, én sem arról beszéltem, elsősorban nyugat-európai példáról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Éppen még egyszer annyian vannak Magyarországon átlagosan börtönben, mint amennyien Nyugat-Európában. Az előzetes letartóztatásokról ne beszéljünk; ne beszéljünk arról, hogy a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód elleni bizottság milyen megállapításokat tett Magyarországon. (Az elnök ismét csenget.) Beszélhetünk természetesen, nyilván hosszabb időt igényelne.

 

ELNÖK: Képviselő úr!

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Nagyon hosszan folytathatnám a sort; az elnök úr intését tiszteletben tartva megpróbálok a későbbiek során is majd reagálni még az elhangzottakra.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 40 2001.10.17. 12:34  29-45

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban a törvényjavaslat általános indokolásának, a hozzá kapcsolódó egyezményeknek, illetve a bizottsági vitában elhangzottaknak alaposabb mérlegelése alapján az SZDSZ képviselőcsoportja úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot nem támogatjuk, méghozzá legalább három jelentősebb oknál fogva nem tudjuk támogatni.

Egyrészt azok az egyezmények és leginkább az az egyezmény, amely a javaslat alapjául szolgál, nem igényel büntetőjogi intézkedéseket, nem feltétlenül igényel büntetőjogi intézkedéseket. Másrészt magának a törvényjavaslatnak konkrét, gerincét alkotó rendelkezései közül több is jelentős részben a törvény céljával ellentétes hatás kiváltására képes és alkalmas. Már ez önmagában is elegendő lenne, hogy ne tudjuk támogatni. Harmadrészt pedig a szabályozás módja véleményünk szerint megbontja, méghozzá durván és súlyosan megbontja a jogrend egységét. Sok mindenki szólt már a törvényjavaslat általános indokolásában foglaltakról előttem, a bizottsági vitában is szó esett arról: ezredéves büntetőjogi alapelv, hogy bűncselekményeket csak természetes személyek követhetnek el. Mi mindvégig, amióta tanuljuk és alkalmazzuk a jogot, ebben nőttünk föl, és ebben a szemléletben most egy olyan gyökeres, teljesen ellentétes irányt adó változtatást végrehajtani ennyire gyorsan és véleményünk szerint elkapkodott módon nem indokolt, ahogyan ezt a kormányzat tervezi.

Több egyezmény szolgál a törvényjavaslat alapjául. Ezek közül az egyezmények közül - a bizottsági vitában is elhangzott, talán az általános indokolás is tartalmazza, de a hivatkozások mindenképpen - azt az ENSZ keretében létrejött palermói egyezményt érdemes megemlíteni, amely a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni egyezmény néven ismert, amelynek Magyarország is részese, és ezt 2000. december 14-én fogadták el. Ennek az egyezménynek egy önálló cikkelye foglalkozik a jogi személyek felelősségével. Érdemes megvizsgálnunk egy kicsit közelebbről is ezt az egyezményt, mert választ kaphatunk azokra a problémákra, amelyekről én is beszéltem, és amelyek miatt úgy gondoljuk, hogy ezt a javaslatot nem lehet támogatni, ebben a formájában semmiképpen nem.

Az idevonatkozó szakasz úgy kezdődik, hogy minden egyes részes állam hazai jogelveivel összhangban - már itt egy fontos kitétel van - olyan intézkedéseket fogad el, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy a jogi személyek felelőssége megállapítható legyen szervezett bűnöző csoport részvételével elkövetett súlyos bűncselekményekben, illetve az ezen egyezmény 5., 6., 8. és 23. cikke szerint megállapított bűncselekményekben való részvétel esetén. Csak jelezni szeretném, hogy ez az 5., 6., 8. és 23. cikk egészen konkrét bűncselekményeket említ meg, sorol föl, méghozzá bűnszervezetben való részvételt, pénzmosást, korrupciót és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekményét. Tehát maga az egyezmény egészen konkrét bűncselekmények megvalósulása esetén rendelné alkalmazni az ilyen jellegű intézkedéseket.

E cikkely 2. pontja azt mondja, hogy a részes állam jogelveivel összhangban a jogi személy felelőssége lehet büntetőjogi, polgári jogi vagy államigazgatási. Semmi nem akadályozza meg a Magyar Köztársaságot abban, hogy az alkalmazható három jogterület közül azt válassza, amely a magyar jogrendnek a leginkább megfelelő, és amely alkalmas arra, hogy az intézkedések hatékonyak legyenek ettől függetlenül. Úgy gondolom, hogy erre elsősorban az államigazgatási, esetleg a polgári jogi, de legkevésbé a büntetőjogi eszközök, amelyek szükségesek, feltétlenül indokolhatók lehetnek. Az egyezmény szövege tehát nem teszi kötelezővé ezt az alkalmazási módot.

Pontosan tudom természetesen azt, hogy mind a kormányzatra, mind pedig az egész Magyar Köztársaságra rendkívüli nyomás nehezedik az Európai Unió részéről ilyen jellegű szabályozás elfogadására. (Dr. Hende Csaba bólint.) Az államtitkár úr bólogatása is megerősít ebben engem, de azt is tudom, hogy ez a presszió nem csak erre az egyetlen létező irányra vonatkozó szabályozásra terjed ki, hanem egy alkalmas megoldásra. Talán érdemesebb lett volna gondolkozni más alkalmas megoldáson, és talán azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az egyébként általában oly sokszor átvett német és osztrák szabályozással kapcsolatban igaz az, hogy egyik sem ezt a megoldást választja legjobb tudomásom szerint, illetve még nincs hatályban ilyen jellegű szabályozás, bár kétségtelen tény, hogy európai uniós tagállamokként ők könnyebben megtehetik, mint egy jelölt ország, akinek jóval kisebb mozgástere van az ilyen jellegű presszióval szembeni ellenállás tekintetében.

A másik nagy probléma, amelyet már az elején bevezetőként említettem a törvényjavaslattal kapcsolatban, az a konkrét szabályozási megvalósítás. Ennek a törvénynek - és nem szeretnék kitérni azokra a feltételekre, hiszen ez viszonylag hosszan benne van a törvényben, az előttem szólók is ismertették, nem erre szorítkoznék, hanem az ebből eredő következtetésekre -, tehát bizonyos feltételek megvalósulása esetén a szankció hármas kört ölel fel. Az egyik a jogi személy megszüntetése, ez adja igazából a legsúlyosabb és a legfontosabb szankcionálási lehetőséget. A másik: tevékenységének a korlátozása, koncessziós, közbeszerzési eljárásokból, állami támogatásokban való részvételből való kizárás lehet ilyen következmény. Harmadrészt pedig a pénzbírság, amely a vagyoni előny háromszorosára terjedhet ki, és minimum 500 ezer forint. A bizottsági vitában is fölvetettem, már az előttem szólók is említették, sőt az államtitkár úr expozéjának végén szintén kitért erre a problémára. Én akkor azt hittem, hogy a megszüntetéssel kapcsolatban jó megoldást fog tudni adni az államtitkár úr. Nem ez történt, az államtitkár úr annyit tett, hogy elismerte: egy létező problémáról van szó, és így a törvényjavaslat ebben a formájában nem biztos, hogy helyes megoldást alkalmaz.

Erre a problémára nem kaptunk választ a bizottsági vitában sem, pedig ez a probléma megkerülhetetlen a törvény egésze szempontjából, hiszen az égvilágon semmi értelme nincsen annak, ha a megszüntetés olyan problematikus, mint ahogy azt majd talán a következő példából - ha elmondhatom - világossá válhat mindenki számára.

Nevezetesen arról van szó, hogy amennyiben a bíróság úgy találja, a törvényi feltételek fennállnak, akkor szankcióként megszüntetheti az adott jogi személyt. Itt elsősorban nyilván gazdasági társaságok azok, amelyek leggyakrabban szóba jöhetnek majd a későbbiek során. Ez a megszüntetés a törvény erejénél fogva természetesen csak jogutód nélküli megszüntetés lehet. Sem a törvény indokolása, természetesen maga a normaszöveg sem, sem a szóban elhangzott kiegészítés sem a bizottsági ülésen, sem itt a Ház plenáris ülésén nem adott magyarázatot arra, hogy azok a következmények, amelyek a megszűnésből, a jogutód nélküli megszűnésből erednek, vajon megoldhatók-e, vajon korrigálhatók-e, mert hiszen a jogutód nélküli megszűnés sokkal inkább szolgálhat a megszüntetett cég előnyére, mint hátrányára. Ha azt az esetet vesszük, amiről részben szól a törvényjavaslat, hogy egy olyan bűnszervezet tagjairól van szó, akik mondjuk, egy pénzmosásból, bűncselekmények elkövetése kapcsán kellő mennyiségű anyagi tőkére tesznek szert, alapítanak egy céget, és az egyébként jogellenesen, bűnösen szerzett vagyontömeggel a későbbiek során ebben a cégben szabályosan, törvényesen kezdenek el gazdálkodni, mondjuk, autókereskedést hoznak létre, és vevőkkel kerülnek pénzügyi és egyéb kapcsolatokba, folyik a gazdasági társaság tevékenysége, és ennek a tevékenységnek a kapcsán nyilvánvalóan akár adósságot is felhalmozhatnak.

 

 

(12.50)

 

 

Ha később kiderül, hogy az egyébként korábban jogtalanul, bűncselekmény útján szerzett vagyonnak az kell legyen a következménye ezzel kapcsolatban, hogy a bíróság megszünteti a céget, akkor igazából a zavarosban halászók fognak rajta nagyon sokat nyerni. Ha rosszindulatú szeretnék lenni, akkor akár úgy is fogalmazhatnék, hogy már nagyon sokan várják ezt a törvényt, azok, akik szeretnek a zavarosban halászni, mert iszonyú jó lehetőségeket fog adni arra, hogy az ilyen jogutód nélküli megszüntetés számukra lehetővé tegye további csalárd üzletek lebonyolítását. Nos, úgy gondolom, hogy ez így semmiképpen nem fogadható el.

A törvényjavaslat második fejezete foglalkozik a büntetőeljárási rendelkezésekkel. Itt igazából egy miniatűr büntetőeljárási törvénnyel kerülünk szembe, hiszen kitér a hatáskör, illetékesség, képviselet, zár alá vétel, nyomozás, első- és másodfokú eljárás szabályai, bűnügyi költség viselése, perújítás és felülvizsgálat kardinális kérdéseire. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért lehet szükség arra, hogy most létrehozzunk egy törvénnyel egy olyan mini büntetőeljárási törvényt, amely a szabályozását tekintve nagyon hasonlít a hatályos büntetőeljárási törvényhez, ugyanakkor mégis egy teljesen más terület. Semmi nem indokolja, hogy egy ilyen jellegű szabályozást meg kelljen valósítani.

Ugyanakkor, ha már ezekkel a problémákkal megpróbál foglalkozni a törvény, azaz azokkal a gazdasági társaságbeli problémákkal, amelyeket oly sokan, oly sokszor tapasztalhatunk és láthatunk magunk körül... - hogy csak egy konkrét példát említsek: éppen egy országgyűlési képviselő cégével kapcsolatban derült ki néhány nappal ezelőtt, hogy minimális alaptőkével létrehozott cége óriási köztartozást halmozott fel, majd furcsa módon közel egymilliárdos alaptőkéjű cégre tudott szert tenni. Számtalan olyan probléma van, amely a gazdasági társaságok működésével kapcsolatban megoldatlan a mai magyar gazdasági életben is, de a jog terén is, mert a társasági törvény nem ad segítséget, sok esetben nem ad megoldást arra, hogy az egyébként nem tisztességesen gazdálkodó cégek által felhalmozott jelentős mennyiségű adósságok könnyedén megszüntethetők úgy, hogy egyszerűen megszűnik a cég, akár hivatalból törlik a céget, mert azt is el lehet érni egyébként kellő ügyesség mellett, hogy maga a cégbíróság hivatalból törölje a céget, s megszűnik jogutód nélkül, s ottmarad egy csomó hitelező kielégítetlen követelésekkel, ami katasztrofális károkat okozhat a gazdaságban.

Tudom, hogy ez a törvényjavaslat nem elsősorban ezt a problémát hivatott megoldani, de én úgy gondolom, hogy a kínlódás helyett - mert egy kínlódás ez a törvényjavaslat, hiszen megerőszakoljuk a magyar jogrendszert, a büntetőjog egész szerkezetét és szellemét - ezen a téren lett volna célszerű talán valamilyen megoldást találni.

Egy hasonlattal ha szabad befejeznem a mondanivalómat: úgy tűnik, hogy az előkészítők iránti legnagyobb tiszteletem kifejezése mellett is azt lehet mondani erre a törvényjavaslatra, hogy vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Már csak egyetlenegy dologban reménykedhetünk, én egy kicsit abban reménykedem, hogy miután ennek a törvénynek a hatálybalépése az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról szóló nemzetközi szerződés hatálybalépésével azonos napon fog történni, talán addig majd csak történik valami, s hátha mégsem kell ennek a törvénynek hatályba lépnie. Mi nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 78 2001.10.17. 5:48  69-83

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyszerre vagyok könnyű és nehéz helyzetben. Azért vagyok könnyű helyzetben, mert az a szerencsés helyzet alakult ki most, délután fél ötre, a sokadik törvényjavaslat után most első alkalommal, hogy úgy gondolom, hogy az ellenzék is jó szívvel és teljes terjedelmében tudja támogatni azt a törvényjavaslatot, amely elénk került. Azért vagyok egy kicsit nehéz helyzetben, mert negyedik felszólalóként egy 14 szakaszból álló törvénynél - egyébként nem a jelentőségét próbálja csökkenteni, pusztán csak a terjedelmét ez a 14 szakaszra utalás -, tehát ebben a témában újat mondani, azt hiszem, szinte lehetetlen. Már csak azért is, mert nemcsak ez a négy felszólalás hangzott el, hanem túl vagyunk egy miniszteri, illetve államtitkári expozén és egy bizottsági vitán.

Tehát ezzel a törvényjavaslattal, szerencsére úgy tűnik, nagyjából minden rendben van. Nagyon fontos a törvényjavaslat, bár rövid terjedelmű, de a későbbiek során az adatbázisok előállítóira, kezelőire nagyon lényeges szabályozásokat fog hatályba léptetni.

Én most nem szeretném megismételni a törvényjavaslat egészének ismertetését, hanem csak nagyon röviden szeretnék kitérni az általános indokolásban foglaltakra és az elfogadás egyes körülményeire, ha megengedik.

Kimondottan dicséret illeti a minisztérium munkatársait és az előkészítőket azért, mert egy nagyon színvonalas, nagyon szépen kifejtett általános és részletes indokolást találhatunk a törvényjavaslat mögött, amely nagyon jól végigvezeti az olvasót azon, hogy most miért kell, miért így kell és miért most kell ezt a törvénymódosítást végrehajtanunk.

Pontosan tudjuk azt, hogy a társulási megállapodás, az Európai Megállapodás '91-ben történő megkötése, majd az erről szóló egyezmény '94. évi kihirdetését követően született meg az az irányelv, az a 96/9-es EK-irányelv, amelynek a harmonizációját most ez a törvényjavaslat teljes mértékben összeegyeztethető módon elvégzi.

 

 

(16.30)

 

Aki egy kicsit is bővebb ismeretekkel rendelkezik erről a területről, az is pontosan tudhatja, hogy az Európai Megállapodásban milyen harmonizációs kötelezettségek terheltek bennünket konkrétan. De miután mind az irányelv, mind pedig az 1999-ben elfogadott szerzői jogi törvény ezt követően született, nyilvánvalóan lehetnek - és vannak is, illetve voltak - olyan területek, amelyek akkor nem oldhatták meg a teljes harmonizációt.

Nagyon szép kifejtését találhatjuk az indokolásban annak, hogy miért volt indokolt az 1999-ben megalkotott szerzői jogi törvény hatályba léptetése kapcsán ezzel a területtel valamelyest várni, és csak részben összeegyeztethető szabályozást megteremteni, hiszen nemcsak az Európai Unióban, hanem más szervezetekben is folyik, illetve folyt ezzel kapcsolatban előkészítő munka, így nevezetesen a Szellemi Tulajdon Világszervezetében. A javaslat előterjesztői kifejtik, hogy meg kívántuk várni, amíg kialakul egy egységesebb szabályozás erre vonatkozóan, és csak most vált nagyjából egyértelművé és világossá, hogy újabb jelentős változások ezen a téren rövid időn belül nem várhatók, tehát az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve most érdemes megteremteni a teljes harmonizálást.

Az Európai Megállapodás 67. §-a, ha jól emlékszem, az "amennyire lehetséges" kifejezést használja a harmonizációra vonatkozóban. Ebben a tekintetben ebben az esetben elfogadható az, hogy miért nem 1999-ben történt teljes harmonizálás, miért most történik. Ez a folyamat így teljes egészében összhangban van a vállalásainkkal. Úgy gondolom, az Európai Unióban is kell hogy méltányolják ezt a teljesítményt, és remélhetőleg a csatlakozási tárgyalások folyamatában ezen a téren további probléma nem lesz.

Őszintén örülök annak is, hogy minden szakmai szervezet, vagy legalábbis a szakmai szervezetek döntő többsége, megelégedéssel vette tudomásul ezt a megoldási javaslatot. Remélem, hogy ezen a téren további problémára nem fogunk bukkanni.

Szeretném, ha a még hátralévő hosszú vita idejéből meg tudnánk menteni egy kicsit, éppen ezért igyekszem rövidre fogni a dolgot, és befejezésül csak annyit mondani, hogy talán egy kicsit olyan világba kezdünk átmenni, amely világban félő, hogy a számítógépes vírusok és a terroristák terjesztette baktériumok fognak híreket szolgáltatni nap mint nap, hiszen ennek tanúi lehetünk. Remélem, hogy ez a törvényjavaslat, ez a törvény majd kiállja úgy az idő próbáját, hogy legközelebb csak akkor kell módosítani, amikor Magyarország európai uniós tagállamként egy irányelvet lesz köteles megfelelően átültetni a magyar jogba.

A törvényjavaslatot teljes egészében támogatni tudjuk, az SZDSZ elfogadja a javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 94 2001.10.17. 8:17  83-105

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, mert a javaslat az alkotmánybírósági határozat ürügyén jelentős hatáskörcsökkentést tartalmaz az ombudsmani tevékenységgel kapcsolatban, és ezzel mi nem tudunk egyetérteni.

A javaslat mindössze öt paragrafusból áll, és ha megengedik, azt a módszert választanám, hogy szakaszonként mennék végig a törvényjavaslaton, és a megjegyzéseimet ennek megfelelően tenném meg.

Úgy gondolom, hogy az első két paragrafussal nagyjából minden rendben van, apró módosítást tartalmaz. Csak megjegyezni szeretném, azt, hogy "az országgyűlési biztoshoz fordulása miatt senkit sem érhet hátrány" kitétel belekerült a törvénybe, igazából helyes dolog, de rögtön az jut eszembe, hogy szomorú, ha Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás után ezt törvénybe kell iktatni, mert ez azt jelentheti, hogy ért vagy érhet bárkit is hátrány emiatt - de természetesen egyetértek vele.

Még egy megjegyzés: sajnálatos dolog, hogy ez csak egy deklaratív mondat, semmilyen jogkövetkezménye nincs, ha ettől függetlenül bárkit hátrány ér. De azt, hogy benne van, természetesen nem kívánom támadni, és ezt nem hibaként rovom fel, csak ebből következtetéseket lehet levonni.

A 3. §-sal kapcsolatban az első problémám a (6) bekezdésben foglaltakkal van. A (6) bekezdés eredeti szövege "az országgyűlési biztos az iratbetekintési jogát a fegyveres erőknél, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a rendőrségnél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal nyomozó hatóságánál, a vám- és pénzügyőrségnél, valamint az ügyészség nyomozást végző szervénél az állam- vagy szolgálati titkot tartalmazó iratok tekintetében" kitételt, illetve megszorítást tartalmazza. Ez a gondolatjelek közé foglalt mondatrész elmarad. Ebből az következik, hogy korábban csak az állam- és szolgálati titkok tekintetében tartalmazhatott korlátozó rendelkezéseket ez a törvény, hogy ez kikerül innen, azt jelenti, hogy ezen szervek egész tevékenységével kapcsolatban tartalmazhat megszorító rendelkezéseket a törvény.

A 4. § az, amelyről igazából ennek a törvényjavaslatnak szólnia kellene; a 4. § az, amit ha egyetlen paragrafusként benyújtana a kormányzat, akkor azt lehetne mondani, hogy ez nagyjából megfelel az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak, azaz az összes többi szakasz nem feltétlenül szükséges az Alkotmánybíróság határozata miatt. Két felsorolást tartalmaz ez a paragrafus, és részben egyet lehet vele érteni, részben azonban nem.

 

(17.40)

 

Nem szeretnék végigmenni minden egyes rendelkezésen, mert érdekes eltérések mutathatók ki a jelenleg hatályos és a tervezett szöveg között, például csak nemzetbiztonsági szolgálatról beszél a jelenlegi szöveg, korábban nemzetbiztonsági szolgálatok voltak. Úgy tudom, hogy több nemzetbiztonsági szolgálat is működik Magyarországon, tehát a többes szám indokolt. Hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok közül melyik az, amit vizsgálhat az ombudsman, számomra így most kissé kétséges.

De egyébként az elfogadható, hogy például a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat is szerepel, korábban csak a helyi önkormányzat szerepelt.

Van egy másik felsorolás is, amely teljesen új a szövegben, eszerint "nem minősül hatóságnak", és itt megint csak nem szeretném megismételni a felsorolást. Lehet vitatkozni ennek a felsorolásnak az első elemein is, hogy ezt ilyen formában kell-e meghatározni, könnyebb vitatkozni azonban az utolsó két tagjával, mert én is úgy gondolom - ahogy azt Kósáné Kovács Magda és az MSZP képviselői is elmondták előttem -, hogy bizony a közjegyző és a bírósági végrehajtó nem feltétlenül indokolt, hogy ebben a felsorolásban szerepeljen. A közjegyzőkkel kapcsolatban én sem tudok olyan dologról, ami miatt indokolt lenne az ide történő bekerülés, de nem lehet tudni, soha nem lehet ennek a lehetőségét kizárni. Viszont az utolsó résszel, a bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó szerepeltetésével alapvető problémám van, mert engem országgyűlési képviselőként az elmúlt egy évben a végrehajtókkal kapcsolatos korrupciós ügyek miatt többen kerestek meg, mint azt megelőzően tíz év alatt. Szeretném ezúton is figyelmeztetni a kormány tisztelt képviselőjét - ahogy azt egyébként a végrehajtási törvény kapcsán elmondtam, és ha jól emlékszem, ebben közöttünk nincs vita -, elképesztő korrupció lett úrrá a végrehajtás terén, magyarul ott óriási veszélyek vannak. Nem akarok bővebben beszélni a dologról, szerintem ezen a téren a problémát hasonlóan látjuk. Éppen ezért úgy gondolom, ha az állampolgárok számára egyfajta védelmet lehet adni azzal, hogy az országgyűlési biztosok vizsgálódhatnak ezen a területen, akkor bizony nem feltétlenül indokolt, hogy megfosszuk őket ettől. Ezen tehát szerintem változtatni kellene.

Az alapvető probléma az 5. §-ban foglaltakkal van. Úgy gondolom, ezt semmi nem indokolja. Az Alkotmánybíróság határozatából sem, az ombudsmanok eddigi tevékenységéből sem és semmi egyéb dologból nem következik az, hogy itt egy körülbelül húsz pontból álló felsorolás legyen, viszont nyilvánvaló, hogy ez jelentős mértékben csökkenti az ombudsmanok vizsgálati lehetőségét. Minden egyes ilyen, akár pozitív taxáció arra ad lehetőséget, hogy ezeket mindenki elkezdje eltérően értelmezni. Addig jó, amíg azt mondjuk, hogy általában véve mindent vizsgálhat az ombudsman, de van, amit nem, és ezt nagyon pontosan, nagyon precízen és nagyon szűk körben lehet és kell felsorolni, mert ne felejtsük el, hogy az ombudsmanok a Magyar Országgyűlés biztosai, a Magyar Országgyűlés nevében, a végrehajtó hatalom ellenőrzése érdekében járnak el és az állampolgárok érdekeit védik, tehát nem lehet elég tág a vizsgálati joguk.

Én semmilyen aggályt nem látok amögött, hogy az ombudsmanok ennek kapcsán olyan állami és szolgálati titkot ismerhetnek meg, amelyek egyébként valóban eléjük kerülhetnek. Ha az az állami és szolgálati titok keresztül mehet 50 ezer vagy ötven hivatalnok kezén és ők kezelhetik az állampolgárok legkülönfélébb személyes adatait, akkor azok, akik az állampolgárok érdekeit védik, igenis indokoltan juthatnak hozzá ezekhez az adatokhoz és kezelhetik azokat.

Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy a kormányzat ezzel az előterjesztéssel csalárd módon próbálja megzsarolni az ellenzéket, hiszen pontosan tudja azt, hogy a Ház sajátságos működéséből adódóan vagy az egész javaslatot együtt fogadja el az Országgyűlés, vagy pedig az egész javaslatot együtt kell elutasítani az alapjavaslat tekintetében, ha módosító indítványokat nem fogad el, vagy nem olyan körben fogad el az Országgyűlés, ahogy azt az ellenzék szeretné. Ha ez a javaslat emiatt kudarcot vall, az kizárólag a kormány és a többség felelőssége lesz, mert ha a benyújtást megelőzően korrekt módon - ahogy az egyébként nyolc éven keresztül a Magyar Országgyűlésben divat volt és íratlan szabály - hatpárti egyeztetést tartott volna, akkor most nagy valószínűséggel egy olyan felszólalást tudtam volna elmondani, mint amit a szerzői jogi törvény kapcsán egyébként szívesen tettem. Ezt most sajnos nem tudom megtenni.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a Szabad Demokraták Szövetsége ebben a formájában egyáltalán nem tudja támogatni a javaslatot, csak alapvető változtatásokat követően tudnánk elfogadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
235 44 2001.11.05. 0:49  41-123

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi javaslatom lényege az, hogy amennyiben az elnök úr megadja a bizottsági előadóknak a szót a bizottsági vélemények ismertetésére, akkor a Házszabálynak, illetve az ügyrendi bizottság korábbi állásfoglalásainak megfelelően csak annyiban engedje ezt, amennyiben a bizottság keretén belül vita hangzott el. A forgatókönyvet ismerve azt kell mondanom, hogy az alkotmányügyi bizottság esetében erről nem lehet szó, mert az alkotmányügyi bizottságban többségi vélemény nem hangzott el (Varga Mihály: Egyetértettek a javaslattal.), a kormánypárti képviselők közül senki nem szólalt föl, a kormány képviselője előterjesztette a javaslatot, és ellenzéki felszólalások voltak. Ezek után úgy gondolom, hogy többségi vélemény ismertetésére fogalmilag nem kerülhet sor.

Tisztelettel kérem az elnök urat, hogy ezt figyelembe véve adja meg a szót. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
235 50 2001.11.05. 5:13  41-123

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva korrektebbnek éreztem volna Pokol Béla elnök úr magatartását, ha ezek után, az észrevételem után ön nem kért volna szót, mert én úgy gondolom, a minimális korrektség megkívánta volna azt, hogy amennyiben önök nem fejtik ki a többségi véleményüket a bizottsági ülés keretén belül, akkor ezt itt a plenáris ülésen megismételni elég nehéz lenne. (Dr. Pokol Béla: Szavazás volt!) A szavazás is egy vélemény (Dr. Pokol Béla: Akkor mi a probléma?), de a vitában megfogalmazódott álláspontot, a felszólalások tartalmát illik ismertetni véleményem szerint, és nemcsak az én véleményem szerint, hanem a Házszabály és az ide vonatkozó bizottsági állásfoglalások szerint is.

Meg is lepett, amit ön mondott, mert olyan kifejezéseket és olyan megfogalmazásokat használt, amelyek a jegyzőkönyvben nincsenek benne. Az igaz, hogy ellenzéki képviselők felszólaltak, azzal kapcsolatban meg azt kell mondanom, hogy nem biztos, hogy helyesen értelmezte a felszólalásunkat, mert én nem feltétlenül ezt olvastam ki belőle.

Abban a bizottság kisebbségi véleményét képviselő országgyűlési képviselők is egyetértettek, hogy szükség van egy reagálásra az elmúlt hónapokban történtek után. Ennek a reagálásnak azonban megfontoltnak, ésszerűnek és mindenképpen alaposan előkészítettnek kellene lenni. Több ellenzéki felszólalás is érintette azt, hogy jó lenne megismerni, hogy a javaslatnak mely rendelkezései azok, amelyek egyértelműen nemzetközi elvárások alapján kerültek a törvényjavaslatba, melyek azok, amelyek valamilyen más, korábban felmerült indokok alapján kellett, hogy ebbe a törvényjavaslatba belekerüljenek.

Már az alkotmányügyi bizottság ülésén is felmerült az az eljárási vita, hogy szükség van-e kivételes eljárásra, szükség van-e a Házszabálytól való eltérésre. A kivételes eljárást az Országgyűlés korábban eddig azokban az ügyekben alkalmazta, ahol alapvetően két fő kritériumnak megfelelt egy törvényjavaslat. Az egyik kritérium az volt, hogy a törvényjavaslat alapvetően valamilyen szakma, egy jogterület köré csoportosítható kérdéskört tárgyal és kíván ezen a téren szabályozást elfogadni; a másik ilyen fő motívum az volt, hogy ezeknél a törvényjavaslatoknál, amikor a kivételes eljárás alkalmazásra került, akkor többnyire nem volt politikai tartalmú vita az érintett frakciók között, az Országgyűlés frakciói között.

Úgy gondolom, hogy ebben az esetben sajnos egyikről sem beszélhetünk, és erről a kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselők többen is - akik többek között jelenleg is az ülésteremben tartózkodnak - megfogalmazták véleményüket, elmondták, hogy egyrészt nem egy szakmai területre vonatkozik ez a törvényjavaslat, hiszen alapvetően pénzügyi tárgyú jogszabályokat érint, de ahogyan azt az előterjesztő is elmondta, érinti például a büntető törvénykönyvet is, sőt érinti a polgári törvénykönyvet is. Ez már minimum két bizottság alapvető szakmai kompetenciáját érinti, tehát ez nem indokolja ezt az eljárási módot.

Az a körülmény, hogy sajnálatos módon nem sikerült politikai konszenzust kialakítani - és itt szeretnék egy mondattal visszatérni az előterjesztő véleményére -, úgy nagyon nehéz egy politikai konszenzust elvárni az ellenzéktől, ha a kormány azt mondja, hogy nagyon fontos a javaslat, majd jó nagyot belerúg az ellenzékbe, lehetőleg inkorrekt megfogalmazásokkal, amelyek szerint ha valaki a Házszabálytól való eltérést nem támogatja, az már a pénzmosás támogatója, és ezek után elvárja a kormányzat azt, hogy az ellenzék konstruktív módon közreműködjön. Mi nem kívánjuk megakadályozni azt, hogy ez a törvényjavaslat egy korrekt vita után valamilyen formában elfogadásra kerüljön, de úgy meglehetősen nehéz a politikai együttműködés, ha szívességet kérnek az ellenzéktől, és közben pedig nemtelen eszközökkel támadják.

Valóban szó esett arról, hogy az ügyvédi törvény rendelkezéseivel ellentétes rendelkezések kerülnek ebbe a törvényjavaslatba, erre már Pokol Béla elnök úr is utalt az imént. Valóban, én is megfogalmaztam ilyen véleményt, és ezt tettem azért, mert meggyőződésem szerint ez a rendelkezés - és ezt akkor is elmondtam - ellentétes az ügyvédi törvény rendelkezéseivel, egy olyan ellentmondást keletkeztet a törvény, amelynek alapján ilyen szituációban potenciális törvénysértést fog elkövetni az érintett ügyvéd.

Végül elhangzott az ellenzék részéről az az álláspont Csákabonyi Balázs képviselő úr részéről, hogy lehetne egy sokkal gyorsabb elfogadási módot találni az e törvényjavaslatban szabályozott anyagi jogi szabályokra vonatkozóan, ha az előttünk fekvő más törvényjavaslatokban módosító javaslatok formájában elénk kerülne ez, illetve átdolgozásra visszakérné a kormányzat, az általános vita lezárása előtt ezt tehetné. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy látszik, hogy ezt nem kívánja megfontolni a kormányzat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
235 100-108 2001.11.05. 15:35  41-123

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az eddigi vitából is - mind a bizottsági, mind pedig itt, a plenáris ülésen lefolytatott vitából is - világosan kiderül, hogy az a pánikszerű törvényalkotás és meglehetősen komoly előkészítetlenség, amely erre a törvényjavaslatra is jellemző, megbosszulja magát, és soha nem szül jó eredményt. Az a gyanúm, hogy minél mélyebben hatolunk be ebben a vitában a törvényjavaslat egyes részeinek elemzésébe, annál több olyan problémával találkozunk, amely valamilyen megoldást kívánna. És félő, ebben a formájában egyre kevésbé valószínű, hogy el lehet fogadni ezt a törvényjavaslatot.

Ha már az imént Font Sándor képviselő úr amerikai és nyugat-európai példákat hozott fel, hogy ott mily szigorúan működnek a demokratikus jogállamiság szabályai, akkor azért szeretném a figyelmét arra is felhívni - és ez nemcsak erre a törvényjavaslatra, hanem, mondjuk, az előttünk fekvő, az igazságügyi és a belügyi tárca által... (A hangosítás megszűnik.) Elment a hangom.

 

ELNÖK: Elment a képviselő úr...

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Szívesen mondom így is.

 

ELNÖK: Nem, nem, képviselő úr. Legyen olyan kedves várni, és kérnék szépen egy hordozható mikrofont. (Dr. Hankó Faragó Miklós elé hordozható mikrofont helyeznek.) Köszönöm szépen.

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm. Szóval, amikor elment a hang, valahol ott tartottam, hogy Font Sándor képviselő úr amerikai és nyugat-európai, szigorú, demokratikus országra jellemző működési szabályokat hozott föl.

Én azt mondtam, hogy itt bizony a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által előterjesztett, most előttünk fekvő törvényjavaslatok elég nagy száma alapján lehet azt mondani, és sok ilyen törvényjavaslatra lehet azt a megjegyzést tenni, hogy bizony az a nagyon nagy, kimutatható különbség ezen jogszabályok - mondjuk, ha nyugat-európai vagy amerikai példákat hozunk fel - és a magyar jogszabályok között, hogy ott rendkívül komoly garanciális bástyákat telepítenek minden egyes szigorítás mellé. És soha el nem mulasztja egyetlenegy parlament sem azt, hogy ezeket a garanciális szabályokat maradéktalanul beépítse egy adott törvénybe; tehát soha el nem mulasztja, hogy beépítsen ilyen szabályokat. Egyrészt ott évszázados demokratikus hagyományok működnek. Mi mindig egy-egy kiragadott példát szeretnénk átvenni, amely soha nem lehet megfelelő. És ott működnek azok az íratlan és írott szabályok, amelyek jellemzik az országgyűlések, a parlamentek munkáját. Ez sajnos itt ma, Magyarországon egyre kevésbé mondható el.

Ha már a törvényjavaslatról konkrétan szólok, akkor mindenképpen talán én is az eljárási hibákkal kezdeném. Ez egy olyan törvényjavaslat, amely nyíltan fölvállalja, hogy kerettörvény, azaz alacsonyabb szintű jogszabályok fogják a tartalmát jelentős részben kitölteni. Ha nem így lenne, akkor is egyértelműen a jogalkotásról szóló törvényben, illetve a Házszabályban rögzített kötelezettsége lett volna a kormánynak - amelyre egyébként már előttem szólók is utaltak -, hogy a rendelettervezeteket is nyújtsa be a törvényjavaslattal együtt.

Ezt azért is nagyon fontosnak tartom, mert itt a Magyar Országgyűlés olyan biankó csekket kíván kitölteni, aláírni a kormányzat részére, amely biankó csekk alapján rendkívül szigorú intézkedések meghozatalára ad feljogosítást ebben a törvényben. Ha ennek tartalmát olyan rendeletek fogják kitölteni, amelyeknek nem ismerjük a tervezetét, és erre még csak nem is fordított gondot a kormányzat, hogy elénk terjessze; és ha - mondjuk - azt szeretné a tisztelt államtitkár úr érvként felhozni, hogy bizony itt alapos előkészítés folyt, akkor végképp nincs magyarázat arra, hogy ezeket miért nem kaptuk meg. Úgy egyébként jogszabálysértés révén sem jutottunk hozzá. De itt nagyon fontos garanciális érdekek fűződnek ahhoz, hogy ismerjük, milyen intézkedéseket hozhat ez alapján a kormányzat.

Mert bizony arra is tudnék jó egynéhány példát felhozni, éppen az előttünk fekvő törvényjavaslatok kapcsán, amelyek nemzetközi megállapodásokra hivatkoznak. És amikor megismerjük annak az adott nemzetközi megállapodásnak a konkrét normaszövegét, pontos tartalmát, akkor nagyon sokszor kiderül, hogy ez nem is így van, nem is kívánnának ilyet tőlünk, egészen mást kívánnak, egészen másról van szó benne, mint amit ennek ürügyén a kormányzat oly gyakran szeretne elfogadtatni.

Nem arról van szó - és ezt ma szerintem talán egyetlenegy képviselő kivételével senki nem vonta kétségbe -, hogy ennek a törvényjavaslatnak ne volnának meg az indokai. Természetesen ez így van. De annak semmiképpen nem lehet indoka, hogy elkapkodva, végiggondolatlanul, nemzetközi kötelezettségekre hivatkozással olyan normákat alkossunk, amelyek nem feltétlenül indokoltak. Nem is ismerjük egészen pontosan mi, országgyűlési képviselők, akiknek meg kell majd hozni a határozatot ebben az ügyben, szavaznunk kell a törvényjavaslatról, hogy melyek ezek a pontos nemzetközi normaszövegek. Azért nem ismerjük, mert egyébként ilyenek jelenleg részben nincsenek is hatályban.

Folyik egy vita, és ennek a vitának van egy állomása, amely már egy viszonylag előrehaladott állapotot mutat. Ez kétségtelen tény. Közben, amíg a ma esti vita folyt, valakitől megkaptuk az Európai Unió erre vonatkozó jogszabálytervezetét, irányelvtervezetét, amely nincs még hatályban, nem hirdették még ki; legalábbis nekünk az a tudomásunk, hogy ez az elmúlt hét végéig nem történt meg. Kétségtelen tény, hogy ad egy irányt arra vonatkozóan, hogy mi várható, ami elfogadásra kerül, de kihirdetett norma ebben a tekintetben nincs.

A kivételes eljárás teljességgel indokolhatatlan, mert ez fölborítaná azt a korábbi - egyébként régebben működő, ma már természetesen nem működő - íratlan szabályt, hogy kivételes eljárást kizárólag abban az esetben szokott kérni a kormányzat, ha alapvetően egy szabályozási területről van szó, egy bizottság kompetenciájába tartozó ügyről, és olyan törvényjavaslat vagy határozati javaslat kapcsán, ahol nincs politikai vita. Itt egyikről sem mondható ez el.

Ha önök végiggondolták volna, hogy ennek, egy ilyen kérésnek milyen következményei lehetnek a parlament felé, akkor tudniuk kellett volna, hogy ha önök semmilyen módon nem törekszenek politikai konszenzusra, akkor nyilvánvalóan az ellenzék együttműködése sem várható el olyan módon, ahogy azt önök itt hangoztatni szeretnék.

Ezek a formai problémák, nézzünk néhány tartalmi kérdést! Miután én az alkotmányügyi bizottság tagja vagyok, és az alkotmányügyi bizottságban is elég gyakran szóba került ez, talán azzal a két-három jogszabállyal foglalkoznék leginkább, amely alapvetően ennek a bizottságnak a tevékenységét, így az én munkámat is érinti; hiszen itt a polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv módosításáról is szó van.

Megint csak az előkészítetlenségre tökéletes példa az, ahogyan a büntető törvénykönyvhöz beterjesztett két módosító szakasz megfogalmazásra került. Amikor ezt a törvényjavaslatot megkaptuk, akkor csak alig két héttel korábban került a kezünkbe a büntető törvénykönyv módosítása, amely módosítás tartalmazza a terrorcselekményre vonatkozó, a kormány által elfogadtatni kívánt új normaszöveg-tervezetet.

 

 

(18.10)

 

Két héttel később, amikor megkaptuk a most előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor abban is találtunk egy, a terrorcselekményre vonatkozó, új megfogalmazást. Egy kormány, ha komolyan veszi a munkáját, akkor általában azért nyújt be egy törvényjavaslatot, hogy az - lehetőség szerint változtatás nélkül - a parlament által elfogadásra, majd kihirdetésre kerüljön.

Ha ezt mi megtettük volna, vagy megtennénk, azaz módosítás nélkül fogadnánk el e két törvényhelyre vonatkozó rendelkezéseket, akkor az a gyönyörű helyzet állna elő, hogy a büntető törvénykönyvre vonatkozóan lenne két, nagyon hasonló időpontban hatályba lépő, de megfogalmazását tekintve eltérő tartalmú megfogalmazás a terrorcselekmény fogalmára. Ez egyszerűen nonszensz, ez kínos, hogy így mondjam. Én úgy gondolom, hogy legalább a két tárca közötti minimális egyeztetésnek ebben a tekintetben működni kellett volna. Ha igen, és itt esetleg egy újabb kormányzati szándék megnyilvánulásáról lenne szó, akkor ez megint csak arra bizonyíték, hogy a kapkodás és az elhamarkodottság egyértelműen kimutatható e törvényjavaslattal kapcsolatban.

Nem sokban változik e két megfogalmazás, mert csak egy fél mondat, egy tagmondat az, amelyben eltér a két javaslat, de természetesen ettől még alapvetően más tartalma lesz a két törvényhelynek, amennyiben azt bárki is értelmezni kívánná.

És hogy mennyire végiggondolatlan ez a dolog, és visszatérve arra, amire már hivatkozott a pénzügyminiszter úr is, hivatkozott az államtitkár úr is, hogy itt a szeptember 11-ei események alapvetően megváltoztatták a világot, és erre valamilyen módon reagálni kell, ebben természetesen egyetértünk. Hihetetlen változások történtek szeptember 11-e óta a világban, csakhogy ez a javaslat igazából nem reagál normálisan erre, mert ha a terrorcselekmény megfogalmazását így hirdetnénk ki, így lépne hatályba, akkor az a terrorista támadás, amely a Világkereskedelmi Központot érte, Magyarországon nem minősült volna terrorcselekménynek, a mai napig sem minősülne terrorcselekménynek, mert ez nem terrorcselekmény a hazai hatályos jog szerint. Most harmadszor került szóba az elmúlt két hónapban - legutóbb egyébként az általam előbb említett két módosításon kívül még Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony is megemlítette -, hogy még egy újabb módosításra van szükség esetleg a terrorcselekmény törvényi tényállásának megfogalmazásánál. Ha ez nem kapkodás, akkor nem tudom, micsoda. Tehát én úgy gondolom, hogy ezt nagyon alaposan, ennél sokkal alaposabban kellene végiggondolni.

Egy másik, igen nagy súlyú jogszabály a polgári törvénykönyv, amelyet módosítani kíván e javaslat. Ez nagyon rövid módosítás, de én azt hiszem, kell hogy annyira felelősek legyünk, és a jogbiztonságra kell annyira tekintettel lennünk, hogy a polgári törvénykönyvet, amely egy alapkódexe egy működő országnak a büntető törvénykönyv mellett - igazából a kettő súlya nagyon hasonló -, nem lehet úgy módosítani, hogy hétfőn azt mondom, hogy de jó lenne, ha ez már a jövő héten Közlöny formájában az utcán lenne. Ez elképesztő! Lehet, hogy jó ez a törvényhely, amit itt szeretne a kormány módosíttatni, de ennek akkor is egy végiggondolt eljáráson kell keresztülmennie, egy egyeztetésen kell keresztülmennie, és utána lehetne szó arról, hogy ha minden kétséget kizártunk, hogy ebből nem lesz semmilyen probléma az alkalmazás során, akkor léptessük hatályba, és akkor fogadjuk el.

Végül, de nem utolsósorban, szeretnék a törvénynek egy igen rövid rendelkezéséről, de az ügyvédi kart meglehetősen súlyosan érintő rendelkezéséről is szólni. Itt szeretném felhívni a tisztelt kormányzat figyelmét arra, hogy az Európai Unió minden egyes tagállamában legjobb tudomásom szerint az adott ország ügyvédi kara tiltakozott és tiltakozik azok ellen a megvalósítási, megfogalmazási formák ellen, amelyeket önök is készülnek bevezetni. Tehát ebben a tekintetben igazolhatóan nincs konszenzus, sőt egy rendkívül nagy ellentét van, és egy óriási vita van a mai napig is folyamatban. Ezt a mai napon érdeklődtem meg a magyar ügyvédi kar vezetőitől, és egyértelmű tájékoztatást kaptam erre vonatkozóan, hogy ez minden kétséget kizáróan így van.

Ha ez a törvény így hatályba lép, akkor egy alapvető ellentét keletkezik a hatályos ügyvédi törvény és e törvényjavaslat szövege között. Ha így marad a szöveg, akkor az ügyvédi letétet kezelő ügyvédek és ügyvédi irodák egészen biztosan törvényt sértenek. Törvényt sértenek, mert az ügyfél és az ügyvéd viszonyát az ügyvédi törvény meglehetősen speciális módon szabályozza, méghozzá úgy, ahogy az egyetlenegy más jogviszonyra sem jellemző Magyarországon.

Az ügyvédet egy nagyon speciális titoktartási kötelezettség terheli, amely titoktartási kötelezettséget részletesen taglalja maga az ügyvédi törvény is és a hozzá kapcsolódó indokolás is. Eszerint az ügyvédet titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tényt és adatot illetően, amelyről a hivatásának ellátása során szerzett tudomást - tehát minden olyan tényt és adatot illetően. E kötelezettség független az ügyvédi megbízási jogviszony fennállásától, és az ügyvédi működés megszűnése után is fennmarad.

A titoktartási kötelezettség kiterjed az ügyvéd által készített és a birtokában lévő egyéb iratra is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz. Az ügyvédnél folytatott hatósági vizsgálat során az ügyvéd nem tárhatja fel a megbízójára vonatkozó iratokat és adatokat s a többi. Teljesen világos és egyértelmű, hogy itt most arra készül a kormányzat, hogy az ügyvédséget valamilyen módon potenciális bűnelkövetővé tegye. Ezt én semmiképpen nem tartom elfogadhatónak. Egészen biztosan meg lehet teremteni annak a módját, hogy ha valaki, és itt természetesen nem a szándékos elkövetésről beszéltem, ha bárki bűncselekményt követ el, azzal szemben, legyen az ügyvéd, bíró, vállalkozó, bárki, természetesen megvan a törvényes mód arra, hogy eljárást lehessen lefolytatni, és én úgy gondolom, hogy ennek az eljárásnak semmilyen akadálya nincs.

Mind az ügyvédi eskü, mind az összes olyan törvényhely, amely ezt megelőzően az ügyvéd tevékenységéről szól, teljesen világosan és egyértelműen (Az elnök jelzi az idő leteltét.) szól arról is, hogy az ügyvédnek a jogszabályok tiszteletben tartásával kell tevékenykednie. Én magam büszke vagyok a hivatásomra, és elítélem...

 

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Egy másodperc, bocsánatot kérek. És elítélem...

 

ELNÖK: Fejezze be a mondatot!

 

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): ...ha az ügyvédi kar bármely tagja szándékos bűncselekmény elkövetésével csorbítja e hivatás tekintélyét, de kikérem magamnak és a társaimnak, hogy a kormányzat ellenséget, potenciális bűnözőt lásson bennünk, és törvényes vélelmet keletkeztessen a bűnöző ügyvédekre vonatkozóan. Ezt a részt semmiképpen nem tudom elfogadni.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
236 328 2001.11.06. 0:13  325-331

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az 50. számú alapajánlás 5., 9. és 14. pontjában foglalt módosító javaslataimat visszavonom.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 20 2001.11.08. 12:03  1-29

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvetően két fő részből áll.

Az első része egy alacsonyabb szintű jogszabály, a szakmai körökben közismerten csak Büsz. néven emlegetett miniszteri utasítás rendelkezéseit emeli át a törvénybe, és részben megváltoztatja azokat. E változtatásnak egy 1999-ben hozott országgyűlési határozat az elsődleges alapja, és célja az eljárási határidők pontosabb betartatása, a felek jogainak hatékonyabb érvényesítése. A javaslat indokolása szerint az alacsonyabb szintű jogszabályokból azok a rendelkezések kerülnek át a törvénybe, amelyek a feleket közvetlenül érintik, ezek feltételeire és korlátaira vonatkoznak, vagy a jogok érvényre juttatásának szabályait állapítják meg. A tisztán ügyviteli jellegű szabályok az eredeti helyükön maradnak. Lehetne más megoldást is alkalmazni persze, de ez elfogadható. Így egyet lehet érteni a jegyzőkönyvvezetés szabályainak pontosításával, az elveszett iratok pótlására vonatkozó szabályok beépítésével, a megkeresett bíróság előtt lefolytatott bizonyítás szabályainak átalakításával, és lehetne folytatni a sort.

A javaslat másik része a felülvizsgálati eljárásnak jellegében és rendeltetésében is jelentős megváltoztatásáról szól. Az általános indokolás összeveti az eljárások ésszerű időn belül történő befejezésének igényét és azt a további igényt, hogy az igazságszolgáltatásban az ítélkezési gyakorlat minél egységesebb legyen.

Az összevetés önkényes. Egyrészt nem csak ezeknek a szempontoknak kell érvényesülni az eljárásokban, egy sor más alkotmányos és egyéb elvnek ugyanúgy, csorbulás nélkül jelen kell lennie az eljárásokban, mint a fenti két tényezőnek, az anyagi igazságosságnak éppúgy, mint a formális jogbiztonságnak, a jogerő intézményének és még sok minden másnak. Egyáltalán nem értem, miért nem merült fel a javaslat előkészítőiben az, hogy e fontos elvek biztosítása nem csak úgy történhet, hogy az egyik elv érvényesülése csak a másik rovására lehetséges.

E javaslatból az tűnik ki, hogy az eljárások, úgymond, ésszerű időn belüli befejezése érdekében a felülvizsgálat jogát drasztikusan csorbítjuk. A kétfokú rendes jogorvoslat megszüntetése mellett e rendkívüli jogorvoslat elsorvasztásával jelentősen csorbulhat az anyagi igazságosság elve, amely nélkül semmit nem érnek a bírósági eljárások. Ez nem más, mint egy elhibázott jogpolitikai koncepcióhoz való merev ragaszkodás, és ehhez egy megfelelő elmélet kreálása utólag. Egyetlen valódi és igazolható érvet nem hallunk sem ennek, sem pedig más javaslatnak a vitája kapcsán, hogy miért kellett a részben még 1994-ben, részben 1997-ben megkezdett igazságügyi reformot semmivé tenni.

A jelenlegi kormányzat szavakban oly vehemensen küzd a kommunista rendszer maradványainak felszámolásáért, tetteiben pedig éppen az ellenkezőjét hajtja végre. Ez a javaslat egy szocialista szemléletre való visszatérést jelent, egy 1952-ben létrehozott, toldozott-foldozott tetszhalott feltámasztását. Egy reformfolyamatnak mindig vannak ellenzői, hiszen érdekeket sérthet, de nagyon nehéz arra magyarázatot adni, hogy az elavult, elmúlt rendszerbeli struktúrát miért kellene fenntartani.

A tervezet nyíltan vállalt célja, hogy a felülvizsgálat jogintézményét minden elemében rendkívüli jogorvoslattá alakítsa át. Az indok - legalábbis a kormány érvelése szerint - elsősorban az, hogy a már-már a jogbiztonságot alapjaiban érintő legfelsőbb bírósági leterheltség a civilisztika terén valamelyest enyhíthető legyen. Az Európai Unió országjelentése is negatívumként jelöli meg évről évre az óriási hátralékokat.

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A valódi indok azonban természetesen nemcsak ez, hanem az előző ciklusban elindított igazságügyi reform leállítása miatt előálló helyzet nehezen magyarázható kezelése. Mert természetesen semmi másról nincs szó, mint arról, hogy az ítélőtáblák felállításának elhalasztása, illetve számuknak ötről egyre sorvasztása a jogalkalmazásban feldolgozhatatlan ügyhátralékot keletkeztetett. Nem ez az egyetlen olyan, a parlament előtt fekvő törvényjavaslat, amely hasonló tárgyban esetenként csak nem túl elegáns, máskor alkotmányossági aggályokat is felvető megoldásokat próbál találni a befullasztott reform ellensúlyozására.

Az igaz, hogy a Legfelsőbb Bíróság ügyhátralékát feltétlenül meg kell szüntetni, de a kormány által javasolt megoldással az egyik rossz helyett most kreálunk egy újat. A bizottsági ülésen tájékoztatást kaptunk arról, hogy a polgári ügyszak 15 ezer ügyet érintő hátralékából 6 ezer ügy a felülvizsgálati eljárással kapcsolatos. Ha az igazságszolgáltatási rendszerben ekkora hátralék keletkezhetett, az egészen bizonyos, hogy magával a rendszerrel, az egész struktúrával vannak alapvető problémák.

A kormány képviselője az alkotmányügyi bizottság ülésén előadta, hogy: "Máig ellentmondás mutatkozik a '97-es reformban deklarált legfelsőbb bírósági szerepkör és a Legfelsőbb Bíróság tényleges szerepe között.

 

 

(9.10)

 

A megcélzott, deklarált szerepkör a jogegységi funkció betöltése, a jogalkalmazás fejlesztésében betöltött hangsúlyos szerep egyfelől, másfelől viszont a valóságban a Legfelsőbb Bíróság mint fellebbezési fórum működik egyrészt, másfelől egy kvázi másodfokú fellebbezési fórumként a felülvizsgálati kérelmek elbírálójaként."

Azt az egyet már elfelejtette megemlíteni a javaslat előadója, hogy a célzott szerepkör és a valóság azért kerülhetett ellentmondásba egymással, mert az ítélőtáblák nem kerültek felállításra, és éppen ez a kormány teremtette azt a helyzetet, amellyel most nem tudnak mit kezdeni.

Az ítélőtáblák felállításának elhalasztásakor és számuknak ötről egyre csökkentésekor még úgy szólt az érvelés, hogy egyetlen ítélőtábla is képes lesz a feladatok ellátására. Most meg azt halljuk - alig valamivel később -, hogy mivel csak egy ítélőtábla van, kezdeni kell valamit a feltornyosult ügyhátralékkal. Ez az érvelés nem állja meg a helyét, de erre mi már akkor is felhívtuk a figyelmet. Óva intettük önöket a hibás lépésektől - mindhiába. Az eredmény várható volt, be is következett.

A felülvizsgálati eljárás egy ötlépcsős folyamat végén teljesen új jelleget fog kapni, átalakul a felülvizsgálat jogcíme, maga a perrendtartási törvény fogja tartalmazni e rendkívüli jogorvoslat alól kizárt ügyeket. Az ilyen jellegű eljárás megengedhetőségéről egyes bírói eljárásban fognak dönteni, az érdemi döntést egy háromtagú tanács 60 napon belül fogja meghozni, és az ügy tárgya, a felmerülő jogkérdés, a döntés és a jogi képviselő neve felkerül az internetre, hogy bárki által hozzáférhetővé váljon.

A fentiekkel kapcsolatban a vitatható koncepción kívül van egy alapvető, akár alkotmányossági aggályokat is felvető probléma, amelyről már hallhattunk ma, hogy egy háromtagú tanácsban meghozott jogerős megyei ítélet megfelelőségét egyetlen legfelsőbb bírósági bíró fogja majd elbírálni. Ez egy gyenge pontja a koncepciónak, és ha még alkotmányosnak minősülne is, véleményem szerint helytelen megoldás.

A rendkívül nagy ügyhátralék feldolgozása természetesen a jogbiztonság szempontjából is szükséges, de nem úgy, hogy a jogorvoslati jog erőteljes csorbításával az anyagi igazságosságot másodlagos szempontként kezelje a törvény. Ismét egy jog, most a rendkívüli perorvoslat joga csorbításának lehetünk tanúi, amely semmiképpen nem erősíti, hanem gyengíti a jogállamiság intézményét.

A kétfokú jogorvoslat bevezetésének szándéka az előző ciklusban nem hagyományok nélküli intézmény meghonosítása volt, hanem visszatérés a klasszikus magyar kétfokú jogorvoslati rendszerhez.

Az igazságügyi kormányzat az elmúlt három évben egyetlenegy olyan törvényjavaslatot vagy törvénymódosítást sem terjesztett elő, amely a garanciális jogok érvényesülése terén nagyobb védelmet vagy nagyobb biztonságot adott volna az állampolgároknak, mondjuk, a civilisztika terén is.

Az igazságukat kereső állampolgárok a polgári jog terén nem tapasztalhatnak semmilyen előrelépést. A végrehajtási törvény módosításakor és minden más alkalommal elmondtuk, kértük, hogy például a végrehajtási jog terén elburjánzó korrupciós jelenségeket kezelje valahogy a jogalkotás vagy a kormányzat. Semmi nem történt, pedig hiába ítéli meg a polgár jogos követelését a bíróság, mit sem ér vele, ha az ítéletet nem lehet végrehajtani, mert egyes végrehajtók az intézkedésük során annak kedveznek, aki több pénzt tesz a zsebükbe. Sokkal többet érne e mostani törvénymódosításnál, ha a végrehajtás terén a hatékonyságot növelni és a korrupciót csökkenteni lehetne. Kértük annak idején e vita kapcsán, de a viszonylag nagy terjedelmű módosításnak egyetlen rendelkezése sem szolgálta ezt az érdeket.

Egyébként is meglehetősen furcsa helyzetben van az ellenzék, amikor ilyen átfogó jellegű törvények nagy terjedelmű módosítását vitatjuk a parlamentben és az országgyűlési bizottságokban, mert általában az történik, hogy a kormány ismerteti az álláspontját, a tisztelt kormánypárti képviselők egyetlen szó nélkül ülik végig a vitát. Az ellenzéki képviselők megpróbálnak ellenérveket felsorakoztatni, amelyekre rendszerint némaság a válasz a túloldalról, és aztán utána egy egyszerű szavazással percek alatt eldöntünk, mondjuk, egy 300 szakaszos törvénymódosítást, és véleményem szerint ez teljesen komolytalanná teszi a munkát.

Nagyon jól emlékszem arra, hogy amikor ezeket a törvényeket korábban, az előző parlamenti ciklusban vitattuk, akkor napokig, hetekig tartó vitasorozat előzte meg a döntést, és bizony nagyon sok olyan módosító javaslat került mindegyik törvényjavaslathoz elfogadásra, amelyet akkori ellenzéki képviselők terjesztettek elő. Fontosnak tartottuk azt, hogy az ellenérvekre valamilyen módon válaszoljunk és vitassuk meg egy-egy ilyen törvény sorsát. A legkisebb módosításra is igyekeztünk nagy gondot fordítani. Ma ilyesmiről szó sincsen a parlamentben, de persze háromhetenként tartott bizottsági ülések mellett teljességgel lehetetlen is ez, ugyanakkor meg úgy gondolom, felmérhetetlen károkat okozunk.

Egészen biztos, hogy a mostani változtatások sem lesznek képesek hosszabb távon kezelni a megoldani kívánt problémákat. Be kellene végre látniuk, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy az igazságügyi reform bojkottálása jóvátehetetlen károkat okozott és fog még okozni.

A javaslatot nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 34 2001.11.08. 3:27  29-117

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnos nem először vagyok kénytelen megjegyezni azt, hogy amikor a bizottságban elhangzott vitával kapcsolatban többségi és kisebbségi vélemény elhangzására kerül sor a plenáris ülésen, akkor a Házszabály rendelkezéseinek az a felszólalás felel meg, amely a többség, azaz a kormánypárti képviselők által elmondottak véleményét közvetíti.

 

(10.00)

 

Úgy gondolom, hogy Rubovszky úr korrekt módon járt el a lehetőségekhez képest, mert megpróbált olyan dolgokra nem kitérni, amelyek nem hangzottak el, de szeretném kiemelni azt, hogy kizárólag egyetlenegy félperces kormányzati képviselői felszólalás hangzott el. Úgy gondolom, hogy az ügyrendi bizottságnak a közeljövőben vissza kell térnie ennek a témakörnek a megvitatására.

Ahogyan az előttem szóló Rubovszky képviselő úr elmondta, alapvetően az ellenzéki képviselők fejtették ki a véleményüket a bizottságban. Néhány kérdést intéztünk - MSZP-s és SZDSZ-es képviselők egyaránt - a kormány képviselőjéhez, amelyekre sajnos azóta sem nagyon kaptunk választ. Például Tóth András képviselő úr konkrétan megkérdezte, hogy ha az érdekképviseletek valóban megvitatták, és az önkormányzati szövetségek, akkor ennek a vitának mi lett az eredménye, milyen konkrét véleményt formáltak a törvényjavaslattal kapcsolatban. Úgy tudjuk, hogy az az ígéret hangzott el, hogy erre vonatkozóan megkapjuk majd a szükséges tájékoztatást. Gondolom, ez írásban vagy esetleg szóban is elhangozhatott volna. Ilyesmi nem történt, úgyhogy egyelőre ezt nem tudjuk pontosan.

Elhangzott az a kérdés is, hogy milyen kört érint e törvényjavaslat, amennyiben hatályba lép. Erre a kormány képviselője azt a határozott választ adta, hogy erre nem tud válaszolni, hogy mekkora az érintettek köre. Ez egyelőre ismeretlen.

Több kritikai észrevétel is elhangzott a törvényjavaslattal kapcsolatban. Elmondtuk azt, hogy nem tartjuk végiggondoltnak a törvényt, nem látunk eljárási szabályokat a törvényjavaslatban, amely eljárási szabályok ebben a tekintetben - mint minden ilyen törvényjavaslat kapcsán - mellőzhetetlenek.

Elmondtuk azt, hogy problematikusnak tartjuk az alkalmazási problémákat, mert semmilyen tájékoztatás nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy amennyiben ez a törvény hatályba lép, akkor annak milyen várható társadalmi hatásai lesznek. Ez a jogalkotásról szóló törvényből és a Házszabályból is egyértelműen kötelezően elénk terjesztendő tájékoztatás lett volna.

Szóba került az is, hogy az országgyűlési biztosok tekintetében egy felemás megoldás van kialakulóban, részben az országgyűlési képviselők jogállásához hasonlítható a jogállásuk, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük azonban ettől eltér. Kíváncsiak lettünk volna, hogy ennek mi az oka. Elmondtuk azt is, hogy meglehetősen sok visszaélésre és nem kívánt hatás kiváltására alkalmas ez a törvényjavaslat, ezért az ellenzéki oldalról a javaslatot nem tudtuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 78 2001.11.08. 13:40  29-117

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Meglehetősen meglepve hallgattam Szentgyörgyvölgyi Péter országgyűlési képviselő úr iménti felszólalását. Ő megemlítette azt, hogy a házastársi vagyonnyilatkozatok tételével kapcsolatban milyen óriási ellenállás volt az Országgyűlésben. Nem emlékszem arra, hogy ön akkor tagja lett volna a Magyar Országgyűlésnek, amikor ennek a törvényjavaslatnak a vitája és előkészítése folyt. Vagyunk néhányan a teremben, akik ebben a vitában részt vettünk - csak egy része a jelen lévőknek -, valahol rosszat tetszett olvasni, képviselő úr, mert ilyenről sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon sem nem esett szó, sem nem volt probléma, és a mai napig sem jelent meg olyan problémaként, mint amilyennek ön szerette volna beállítani.

Ha már ennél a témánál tartunk, fontosnak tartom, hogy a kezdő lépésekre valamilyen módon visszatérjünk és visszaemlékezzünk, mert egyébként ennek a törvényjavaslatnak a támogatását a Szabad Demokraták Szövetsége nem tudja megígérni, még változtatásokkal sem tudjuk elképzelni, hogy olyan módon alkalmassá váljon, hogy az igen szavazatunkat tudnánk ehhez a törvényjavaslathoz adni, mert a vállalt célra semmiképpen nem alkalmas. Más, nyíltan nem vállalt célokra igen, de ezt éppen a törvény óriási hibájának tartjuk, amiről később majd szeretnék néhány szót szólni.

Amikor néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy összeférhetetlenségi szabályokra van szükség a közélet bizonyos szereplői között, és ehhez kapcsolódóan vagyonnyilatkozat-tételi szabályokra, akkor mi, akkori kormánypárti képviselők - az MSZP és az SZDSZ képviselői - egységesen úgy gondoltuk, hogy csak akkor van az Országgyűlésnek erkölcsi alapja ilyen törvényeket megalkotni, ha először a közélet egyik legfontosabb szereplőjére, magára az országgyűlési képviselőre alkot ilyen szabályt. Egy nagyon hosszú vita végén született meg a ma is hatályos törvény, és ezzel kapcsolatban néhány dologra szeretném felhívni a figyelmet.

Az egyik dolog az, hogy mi az intézménynek, ennek az összeférhetetlenségi és vele együtt vagyonnyilatkozat-tételi szabályozásnak a jellege. Ez egy közjogi jogintézmény, nem pedig büntetőjogi jogintézmény, ahogy azt sokan próbálják a megközelítésükben, véleménynyilvánításukban beállítani. Ez rendkívül fontos és lényeges különbség.

Véleményem szerint a másik nagyon lényeges megjegyzendő dolog az, hogy ilyen jellegű összeférhetetlenségi szabályokra - bárhol is alkották azokat a világon - mindig, mindenkor jellemző volt, hogy alapvetően kijátszhatók. Ezek nem olyan jellegű szabályok, mint a büntető jogszabályok, amelyekkel kapcsolatban ez az igény másképp merül fel; ezek a szabályok egy más jellegű felelősségi rendszer elemét kell, hogy képezzék, és mindig is alkalmasak voltak arra, hogy adott esetben esetleg kijátszhatók legyenek.

A Szabad Demokraták Szövetsége nemcsak kezdeményezője volt, hanem részben kidolgozója és előterjesztője is annak a törvényjavaslatnak. Jól emlékszem, amikor Bihari Mihály képviselő úrral együtt benyújtottuk annak idején a törvényjavaslatot. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az a törvényjavaslat - akkor még csak javaslat, most már törvény - kiállta az alkotmányossági próbát is, mert voltak olyan indítványok - ha jól emlékszem, összesen hat területen -, amelyek az Alkotmánybíróság előtt is megfordultak, és az Alkotmánybíróság minden tekintetben alkotmányosnak találta a javaslatot.

Azért tartottam fontosnak néhány szót szólni erről a törvényjavaslatról, mert egy kicsit hasonló helyzetben vagyunk most is, amikor az Országgyűlés megfontolja azt, hogy milyen körre és milyen módon vonatkozzanak az összeférhetetlenségi, vagyonnyilatkozat-tételi szabályok - most már elsősorban vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről van szó. Egy ilyen vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség mindenképpen a személyiségi jog valamilyen fajta korlátozását, egy előzetes korlátozást jelent az érintett részéről, és ennek az előzetes jogkorlátozásnak aztán vannak utólagos vizsgálattal összefüggő következményei.

Már ott rendkívül problematikusnak tartjuk ezt a törvényjavaslatot, hogy e két nagyon fontos szempont egyikét sem veszi korrektül figyelembe a kormány előterjesztése. Azt a kört, hogy kik azok, akiket ilyen módon a személyiségi jogukban korlátozni kell, csak rendkívül gondos körültekintéssel szabad megválasztani, és csak a legszükségesebb esetekben és mértékben kell ezt a kört megvonni, viszont amikor a kört megalkotta egy törvény, akkor nagyon fontos, hogy ez a kör egy precíz utólagos vizsgálat révén megfelelően ellenőrzött legyen. Ennek a két dolognak feltétlenül egyensúlyban kell lennie.

Mi egyetértünk azzal - és az elmúlt években ezt nem egy alkalommal el is mondtuk -, hogy az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályozást követnie kell - ha úgy tetszik - egy sor más ilyen jellegű szabályozásnak, mert a közélet tisztaságához mindenképpen hozzátartoznak ezek a szabályok. Ezért elviekben ezt támogatni tudnánk.

Ha már a megalkotott kör témájánál vagyunk, akkor azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból sem elfogadható számunkra a törvényjavaslat. Véleményünk szerint ez a kör önkényesen került megalkotásra, és indokolatlanul rendkívül széles. Úgy gondoljuk, úgy lenne indokolt meghatározni az érintettek körét, ha valamilyen egységes rendező elvnek, valamilyen normativitásnak lehetősége lenne érvényesülnie.

Mi például nem tartjuk helyesnek - mert csak látszatintézkedés, ami nagyon jól fest a közvélemény előtt és hangzatosan szól -, hogy a köztársasági elnöktől kezdve a legkisebb falu önkormányzati képviselőjéig mindenki belekerül ebbe a körbe, és lesz érintett ebben a tekintetben. Mi nem gondoljuk, hogy például a köztársasági elnök úrnak vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége kellene hogy legyen, bár az államtitkár úr azt mondta, hogy ezzel egyetért. Nyilván nem várható, hogy ilyen helyzetben bármilyen köztársasági elnök is úgy nyilatkozzon - ha felmerül a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség -, hogy nem ért vele egyet. Ettől függetlenül nem tartjuk helyesnek, hogy ebbe a körbe belekerült, mint ahogy azt sem tartjuk helyesnek, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosai is belekerüljenek ebbe a körbe. Például helyes rendező elvnek gondoljuk azt, hogy azokra vonatkozóan, akik közvetlenül nagy összegű közpénzekkel bánnak, indokolt lehet egy ilyen jellegű kör megalkotása. De az imént említett két példával együtt ezt nem tartom jónak és helyesnek.

Különösen nem tartjuk jónak és helyesnek, hogy például a közalkalmazottakra olyan módon kerüljön megalkotásra ez a törvény, hogy most csak egy abszolút átláthatatlan keret jelleggel szabályozzuk a dolgot. A törvény általában véve megteremti a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a közalkalmazottakra, és majd rábízza a miniszterre, hogy ő maga döntse el, hogy ebben a körben kik lesznek érintettek. Véleményem szerint a közalkalmazotti körön belüli szűkebb kör meghatározása ettől a pillanattól kezdve csak önkényes lehet. Ez így semmiképpen nem fogadható el.

Magát a szabályozást is rendkívül elnagyoltnak és végiggondolatlannak tartjuk. Az talán csak egy apró technikai észrevételnek tűnik, hogy a mindössze 14 szakaszos törvényben - ha jól számoltam - 16 másik törvényt érintünk, de lehet, hogy tévedek, és esetleg egy-kettővel több vagy kevesebb. Fenntartom magamnak a jogot, hogy ne 16, hanem csak 14 olyan törvény legyen, amelyet érintünk egy 14 szakaszos törvényben - vagy tizenhármat, teljesen mindegy. Enyhén szólva, nem elegáns ez a dolog, mert összevisszaságot teremthet; egyszerűen nincsenek benne rendező elvek.

 

(11.20)

 

Nincsen benne olyan normatív elképzelés, amely végigvonulna esetleg a törvényjavaslaton. Nincs egyetlenegy olyan elv sem, amire azt lehet mondani, hogy ez az az elv, ami alapján mindegyik érintett a törvényjavaslat hatálya alá tartozik, és indokolt, hogy oda kerüljön.

Abban az esetben, ha ez a törvény hatályba lépne, következnének az újabb, nagyon nagy problémák vele kapcsolatban. Egyrészt ha már megalkottunk egy törvényt ilyen kötelezettségekkel, akkor az úgy helyes, ha ez a törvény képes betölteni a feladatát, azaz alkalmassá válik arra a célra, amiért a törvény megszületett. Egyrészt - már mások is elmondták előttem, én is részben megismétlem -, ha ez a törvényjavaslat hatályba lép, akkor rendkívül könnyen kijátszható lesz. Láthatjuk az elmúlt időszakból is, egy sor olyan esemény történik körülöttünk a közéletben, amely ékes bizonyítékát adja annak, hogy milyen módon lehet visszaélni az ilyen jellegű szabályozással. Tehát nem alkalmas arra, hogy valóban ellenőrizze ezt az, úgymond, esetlegesen nem indokolható vagyongyarapodást.

Egy érdekes jellemzője a törvénynek: majdnem mindenhol csak az merül föl elsődleges követelményként, hogy a benyújtásra kötelezett teljesítse a benyújtási kötelezettségét. A vagyonnyilatkozat-tétel elmaradása a törvény erejénél fogva az adott betöltött státus megszüntetésével jár az esetek nagy részében. De ezen kívül igazából semmilyen érdemi rendelkezése nincs a törvényjavaslatnak, amely alkalmassá tenné arra, hogy végig lehessen vinni ennek a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek a szabályozását a korrekt ellenőrzésig, és minden tekintetben alkalmas legyen arra, amit egyébként a kormányzat hangoztat ezzel kapcsolatban. Például, ha fölmerült volna az a kormányzatban, hogy egy ilyen vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség után, amennyiben indokolt esetben vizsgálat indul a vagyonnyilatkozatban foglaltak megsértésével kapcsolatban, akkor csak akkor lehet hatékony a vizsgálat, ha például egy bizonyítási teher megfordul ebben a tekintetben. Én nem találtam ilyen jellegű szabályt sehol, és pontosan tudjuk, hogy milyen problémákhoz vezethet az, ha a jogszabályban foglaltak érvényesülését semmilyen módon vagy megfelelő hatékonysággal nem lehet kikényszeríteni.

Ami a másik nagyon nagy problémát jelenti a törvénnyel, hogy alkalmassá válik arra, hogy az érintettek körét jelentős mértékben átpolitizálja, és visszaélésekhez vezessen. Ez az egyik legnagyobb probléma ezzel, mert itt megzsarolhatóvá, kiszolgáltatottá válnak azok a közalkalmazottak, köztisztviselők, akiknek a függetlensége, a politikától való távoltartása nemcsak nekik, hanem az egész közéletnek, az egész társadalomnak nagyon-nagyon fontos érdeke lenne. Úgy gondolom, hogy ezt ugyan nyílt célként a kormányzat nem hirdette meg, de látjuk a gyakorlatból, hogy ki mindenkivel szemben lehet politikai nyomást - és sajnos egyre inkább elharapózik ez -, milyen jellegű politikai nyomást lehet gyakorolni egyébként függetlennek tekintendő, vagy jó lenne, ha függetlennek tekinthető lenne az a kör, az a köztisztviselői vagy közalkalmazotti kör, akiknél ez fölmerülhet. Bizony ez alkalmas eszköz arra, hogy az ilyen jellegű, nemkívánatos hatása a törvénynek beálljon.

Sok minden mást fogunk, azt hiszem, még az általános és a részletes vitában is elmondani a törvényjavaslattal kapcsolatban, még egyszer szeretném kiemelni, hogy ebben a formájában sem, de ezt a törvény átalakítva sem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 127 2001.11.08. 9:10  118-130

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás hajnalának egyik kiemelkedő jelentőségű törvénye volt az egyesülési jog biztosítása.

A civil társadalom egyik legjellemzőbb megnyilvánulása egy jogállamban, ha a polgárok szabadon hoznak létre a legkülönbözőbb célokkal egyesületeket vagy hasonló szervezeteket. Nemcsak a szabadság egy megnyilvánulási formájáról van szó, hanem egy rendkívül fontos társadalmi szervező erő megvalósulásáról, hiszen nagyon sok olyan egyesület, alapítvány működik, amely az állam válláról milliárdos nagyságrendű összegekben mérhető költségeket vesz le, kiegészítve vagy helyettesítve azt a tevékenységet, amelyet az állam nem képes, vagy nem maradéktalanul képes ellátni. Társadalmi szervezet persze nemcsak karitatív, az állami szerepvállalást kiváltó célra, hanem minden elképzelhető törvényes célra létrehozható, és ez így van rendjén.

Sokszor a demokráciának egyik fokmérője is, hogy adott időszakban egy-egy országban hány és milyen jellegű egyesület fejtheti ki tevékenységét. Az előző rendszerben mindössze néhány ezer volt ilyen Magyarországon, a rendszerváltás óta a számuk szinte folyamatosan nő, ma már több tízezer van, ha jól tudom.

Az egyesülési jog maradéktalan érvényesüléséhez fontos garanciális szabály, hogy az állam ne gátolja, hanem inkább támogassa, segítse az ilyen szervezetek létrehozását, működését. Az Alkotmánybíróság a 6/2001. számú határozatának rendelkező részében meg is állapította: "Az Országgyűlés jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy nem teremtette meg maradéktalanul az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító mindazon jogszabályi feltételeket, amelyek megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba-vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben."

Az egyesületeket tehát az alkotmányban és a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában foglaltaknak megfelelően meg kell védeni az állami önkénytől, attól, hogy indokolatlanul elhúzódó bejegyzési eljárás ne váljon ezen alapjog érvényesülésének gátjává.

A törvényjavaslat e törekvésével csak egyetérteni lehet. A jelenlegi bejegyzési eljárás kurtán-röviden megfogalmazott rendelkezései helyébe egy, a határidőket is újszerű módon tartalmazó bejegyzési eljárási rend kerül kialakításra.

 

(Koppánné dr. Kertész Margitot a jegyzői székben dr. Szabó Erika váltja fel.)

 

A kérelem benyújtásától számított meghatározott idő elmúlásával az egyesület akkor is jogszerűen létrejön, ha az illetékes bíróság elmulasztja meghozni a bejegyző határozatot. A megoldás újszerű, de nem páratlan a hatályos magyar jogrendben, hiszen a cégbírósági eljárásban már hasonló elvek érvényesülnek, és a bevezetésük óta eltelt idő igazolta, hogy a szabályozás bevált. Ha jól tudom, ugyan egyetlen cégbejegyzési eljárási folyamatban sem érvényesült a fenti automatizmus, a törvény erejénél fogva történő bejegyzés, de biztosan hatással volt a cégbíróságok működésére, hogy ez ne is következzen be, azaz gyorsította az eljárásokat.

Nézzük konkrétan ebben a törvényben ezeket a határidőket! A könnyebb kiszámítás érdekében tételezzük fel, hogy egy újonnan alakuló egyesület képviselője január 2-án benyújtja a szükséges iratokat a bíróságra. A bíróság a beérkezéstől számított 30 napon belül hiánypótlásra hívhatja fel a szervezetet, ha ez indokolt, amelyre 45 napos, bizonyos esetekben további 15 napos határidőt biztosíthat.

Ha a hiányt pótolják, akkor az eredeti kérelem beérkezésétől számított, összesen 60 napon belül, illetve maximum további 8 napon belül az egyesületet be kell jegyezni, de ebbe az időtartamba nem számít be a hiánypótlásra vonatkozó időintervallum. Ha a mindenki a rendelkezésére álló határidők utolsó napján teljesíti törvényes feladatát, amely nyilván csak egy elméleti fejtegetés, akkor, ha jól számoltam, a kérelem beérkezésétől számított 128. nap után jegyzik be a szervezetet. Ez a törvényes lehetőség, amely mindkét oldalon adott. Ez összesen négy hónap. Azaz egy január első munkanapján megküldött kérelem alapján nagyjából május 10-e körül kezdheti meg a bejegyzett szervezet a törvényes működését. Lehet, hogy van olyan bíróság az országban - gyanítom, leginkább itt Budapestről lehet szó -, ahol ez a határidő is nehezen teljesíthető, de az ország nagy részében 20-30 napon belül megszülethet a bejegyző végzés, például tudom, hogy Vas megyében, Szombathelyen néha még ennél rövidebb idő alatt is megtörténik.

Ha valóban gyorsabb eljárásokat szeretnénk, akkor talán érdemes lenne valamelyest csökkenteni a fenti határidőkön, mert csak ez hozna érdemi változásokat a nagy számok törvényét tekintve, hiszen máshol a törvény módosítása nélkül ma is ennél jóval gyorsabban folyik le az eljárás.

Mindannyian ismerjük a hivatalok működését, ezért talán egy kicsit félő, hogy azon bíróságok esetében, ahol egyébként a fenti legvégső határidőkön jóval belül, rövidebb idő alatt megszülettek a bejegyző határozatok, most ezeken a helyeken - közelítve a törvényi határidőkhöz - esetleg lelassulhatnak az eljárások. Ez nem lenne jó. A fenti rendelkezésekhez kapcsolódóan a törvényjavaslat a változásokat átvezeti a polgári törvénykönyv és a Ptké. rendelkezésein is, és ez úgy tűnik, rendben van.

Sajnos, nem mondható el ugyanez a törvényjavaslat terjedelemben jóval rövidebb, de hasonlóan fontos második részéről. Bár az államtitkár úr volt szíves jelezni az expozéjában, hogy nyitott a kormányzat e módosításokra vonatkozóan, azonban amíg a kormány nem vonja vissza a javaslatot átdolgozásra, addig ez fekszik előttünk, és erről kell véleményt nyilvánítanunk. E rendelkezések az egyetlen árva országos ítélőtábla működésének megkezdéséig a megyei, Budapesten a Fővárosi Bíróság háromtagú tanácsának hatáskörébe utalja azon egyesüléssel, cégeljárással, közhasznú szervezetek tevékenységével összefüggő fellebbezési ügyek elintézését, amely ügyek első fokon ugyanezen bíróságok előtt folytak.

A hatályos jogszabályok szerint ma ilyen ügyekben a Legfelsőbb Bíróság jár el, de úgymond praktikus okok miatt a legfőbb bírói fórum túlterheltsége okán ezeket az ügyeket nagyjából egy éven át ugyanott intézik fellebbezési eljárásban is, ahol első fokon elbírálták.

Ez a megoldás sem garanciális, sem praktikus szempontból nem fogadható el. Erre vonatkozóan Wiener György képviselő úr rendkívül szakszerű és minden igényt kielégítő fejtegetését nem is tudnám megismételni, mert nem készültem ilyen részletességgel a dologról, de azt hiszem, hogy világos volt, és teljes mértékben elfogadható.

Minden jogállamban és azon belül minden jogágban alapvető jogelv, hogy egy bírói fórum által első fokon meghozott érdemi ügydöntő határozattal szemben benyújtott fellebbezést egy magasabb bíróság bírál el. Én nem ismerek igazából ez alól kivételt. A javaslat által idézett megoldás, amely egyébként a bv-tvr.-hez, a büntetés-végrehajtási törvényerejű rendelethez hasonló eljárásra utal, egy olyan kivételes dolog, amely panaszok elbírálására, és nem pedig tiszta jogorvoslati eljárásra vonatkozik. És ezt nem is tudom olyan valódi, tiszta jogállami megoldásnak tekinteni, még ha azt az Alkotmánybíróság egyébként rendjén valónak is találta. De hangsúlyozni szeretném, hogy ott jellegében egy teljesen más típusú eljárásról van szó.

E kényszermegoldás - amellett, hogy garanciális szempontból aggályos - immár többedik beismerése annak, hogy a kormányzat az igazságügyi reform befullasztása, annak részbeni visszafordítása, az ítélőtáblák felállításának bojkottálása miatt kényszerült erre a megoldásra. Amikor e kormányzat hivatalba lépése után vehemens érveket hallottunk politikusoktól és minisztériumi tisztviselőktől, hogy mennyire nincs szükség a bírói szervezet átalakítására, mi nem egy alkalommal rámutattunk a tervezett megoldás lehetetlenségére, helytelen voltára. Mindenki, aki egy kicsit is jártas e területen, tudta és tudhatta, hogy csak idő kérdése, mikor kell majd ilyen parádés jogi megoldáshoz folyamodni, mint aminek most is tanúi lehetünk. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy kb. 15 ezer civilisztikai ügy van folyamatban a Legfelsőbb Bíróságon, és ebből vennének át az alacsonyabb bíróságok kb. 2500-2600 ilyen típusú ügyet.

Nyilvánvaló, hogy a problémahalmazt a magyar igazságszolgáltatás az előző Országgyűlés által megalkotott igazságügyi reform megsemmisítése miatt folyamatosan tolja maga előtt, és ugyan most gyorsan betömni tervezi a kormány az egyik léket, de csak idő kérdése, hogy hol keletkezik újabb lék és válik világossá, hogy ez a hajó bizony zátonyra futott.

Ez az igazságügyi szervezeti rendszer elavult struktúra, így gyökeres reformokra és nem foldozgatásokra lenne szükség. A javaslatnak ezt a részét nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 134 2001.11.08. 14:00  131-151

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszteri Biztos Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző, első felszólalásom alkalmával már nagyon kevés időm maradt arra, hogy a szervezett bűnözéssel és a bűnszervezet fogalmával összefüggő dolgokról szólhassak egy kicsit bővebben; engedelmükkel részben erre szeretnék most visszatérni.

Azt már mindannyian tudjuk - aki csak a televíziós, vagy a rádión keresztül elhangzó vitát kíséri figyelemmel, és a javaslatot esetleg nem is ismeri -, hogy ennek a törvényjavaslatnak egyik kardinális kérdése, nyíltan felvállalt célja, hogy a szervezett bűnözéssel szemben hatékonyabban lépjen fel.

Ez a törekvés egyébként, hogy a bűncselekményekkel szemben szigorúbb fellépésre, a büntetések szigorítására van szükség, a kormányzat elmúlt három évi tevékenységében, azt lehet mondani, töretlenül végigvonult, csak az a probléma, hogy más jellegű ehhez kapcsolódó, ezzel összefüggő törekvések már kicsit kevésbé intenzíven jelentek meg.

Ha ezt a javaslatot abból a szempontból próbáljuk megvizsgálni, hogy a bűnszervezetre vonatkozóan milyen új rendelkezések kerültek a törvényjavaslatba, akkor körülbelül kilenc-tíz helyen találunk gyökeresen új, drasztikusan súlyosabb megfogalmazást, megítélést bűnszervezet formájában történő elkövetés vagy ilyen minősítés alkalmazása esetén. Talán csak példálózó és nem egészen taxatív lesz a felsorolás, amit szeretnék ismertetni.

Határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén annak leghosszabb tartama, bűnszervezet keretében történő elkövetés esetén 20 évre emelkedik. Fegyházban kell végrehajtani mindenképpen az ilyen büntetést, illetve szabadságvesztést, az érintett nem bocsátható feltételes szabadságra, a foglalkozástól történő végleges eltiltás esetén nem mentesíthető, ha valaki bűnszervezet keretében követte el a cselekményét, a büntetés végrehajtása nem függeszthető fel ebben az esetben, és a bűncselekmény büntetési tételének felső határa egyébként is a kétszeresére emelkedik, illetve bűnszervezet keretében történő elkövetés esetén mellékbüntetésként kitiltásnak is van helye.

A büntető törvénykönyv 137. §-ának (8) pontjában a bűnszervezet fogalmát is új meghatározással illeti a javaslat: "a bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-, fölérendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul" - hangzik a most hatályos szöveg.

Ezzel szemben a tervezett új szöveg úgy szólna, hogy három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.

Amikor a javaslat vitája folyt az alkotmányügyi bizottságban - de ha valaki elolvasta a törvényjavaslatot és az ahhoz fűzött, egyébként alapos részletességgel kifejtett indokolást, ott is és más helyeken -, is találkozhattunk azokkal a nemzetközi egyezményekkel, megfogalmazásokkal, amelyekre folyamatosan hivatkozik a kormányzat a változtatás szükségességének hangsúlyozásakor. Attól tartok, hogy ez a hivatkozás csak részben alapos. Abban senki nem vitatkozik önökkel, hogy megváltozott a bűnözés struktúrája, megváltozott a világ egyáltalán 2001. szeptember 11. óta, és a többi, és a többi. Az azonban véleményem szerint nem állja meg a helyét, hogy amikor ezeket a hivatkozásokat felsorolja a kormány, akkor úgy teszünk, mintha ezek a nemzetközi meghatározások kizárólag ebbe az irányba predesztinálhatnák a hatályos vagy hatályba léptetni kívánt magyar megfogalmazást.

Mert ha megnézzük azt a két egyezményt, amelyekre, úgy gondolom, leginkább hivatkozni szokott a kormány képviselője - sőt amennyire én tudom, etalonként már a legutóbbi időben azt a 2000 decemberében megkötött palermói ENSZ-egyezményt tekinti mérvadónak a kormányzat, amely részben felváltja, részben kiegészíti, részben módosítja a másik intézmény, az Európai Unió Tanácsának még 1998 decemberében adott megfogalmazását -, a korábbi, tehát az európai uniós megfogalmazás úgy szól: "Egy együttes fellépés keretében a bűnözőszervezet kettőnél több személy hosszabb időre szóló, szervezett együttműködését jelenti olyan cselekmények összehangolt elkövetésére, amelyek büntetési tételének felső határa legalább négyévi szabadságvesztés büntetés, vagy ilyen tartamú biztonsági intézkedés, vagy ennél súlyosabb büntetés, tekintet nélkül arra, hogy ezek a bűncselekmények magukban képezik az elkövetés célját, vagy pedig eszközül szolgálnak arra, hogy vagyoni előnyt szerezzenek, és adott esetben közhatóságok működését megengedhetetlen módon befolyásolják."

A palermói egyezmény egy kicsit rövidebb megfogalmazást tartalmaz. Eszerint: "A bűnözőszervezet hosszabb ideig fennálló, három vagy több főből álló strukturált csoport, amely összehangoltan működik egy vagy több, ebben az egyezményben meghatározott súlyos bűncselekmény vagy törvénysértés céljából, közvetlen vagy közvetett módon pénzügyi vagy más anyagi haszon megszerzésére törekedve."

Közel két év, majdnem pontosan két év telt el a két egyezmény megkötése között, és a palermói - az utóbb ismertetett - egyezményi szöveg keletkezett később. Ez utóbbi megfogalmazásban nagyon lényegesnek tartom azt, ami nincs benne a magyar megfogalmazásban - legalábbis én úgy gondolom, hogy nincs benne -: a haszonszerzési cél, a lehetséges cselekmények behatárolásának köre és egy olyan szervezeti felépítésre, strukturáltságra hivatkozás, amely megint csak hiányzik a magyar javaslatból.

 

 

(14.00)

 

Lehet, hogy Magyarországon ott tart a bűnözés, hogy egyébként ehhez az eléggé szigorú nemzetközi megfogalmazáshoz képest is jelentősen szigorúbb megfogalmazást kell alkalmazni, én azonban úgy gondolom, nem biztos, hogy a helyzet így néz ki, illetve abban nem vagyok biztos, hogy feltétlenül a büntetés szigorításával, a fogalommeghatározás szigorításával kell ebben a tekintetben fellépni.

Már csak azért sem gondolom ezt, mert ugyan - ezt már nemegyszer elmondtam a mai felszólalásom elején is - az elmúlt három évben kizárólag annak lehettünk tanúi a kormányzat részéről, hogy minden lehetséges módon, különböző törvényjavaslatokban, a büntető törvénykönyvben, a büntetőeljárási törvényben, az APEH nyomozó hivatalának hatáskörét megállapító jogszabályban és még egy sor más törvényben és alacsonyabb szintű jogszabályban az az egyetlen cél és az az egyetlen eszköz válik világossá mint büntetőpolitikai eszköz, hogy a büntetéseket szigorítani kell és súlyosítani kell; semmilyen garanciális intézkedés, garanciális jog megerősítésére vonatkozó intézkedés ez alatt az elmúlt három év alatt emlékezetem szerint, érdemi legalábbis, nem történt.

Én ezt rendkívül aránytalan büntetőjog-politikának gondolom, és hogy valahol ez nem biztos, hogy helyes, arra engedtessék meg egy levél ismertetése, amely levelet Polt Péter legfőbb ügyész úr az általános vita megkezdését követően, ebben az évben juttatott el - itt október 18-ai keltezés található, de valamikor október 20-a környékén jutott el, gondolom, más frakciókhoz is - egy gyorstájékoztató formájában, amelyet nem először kapunk természetesen, hanem rendszeresen és folyamatosan kapunk. Egy gyorstájékoztató formájában az Országgyűlés tagjait, illetve a frakciókat tájékoztatta arról, hogyan is néz ki a bűnözés és a bűnüldözés idén az első háromnegyed évben, és az előző év első háromnegyed évével veti össze, mint mindig.

Ebben bizony megdöbbentő adatok találhatók. A bűnözés bizonyos területeken drasztikusan emelkedett. Például az államigazgatás és az igazságszolgáltatás, a közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma 22,5 százalékkal emelkedett, az embercsempészések száma 48,8 százalékkal, a vesztegetések száma 28,8 százalékkal, a kábítószerrel visszaélések száma 21,5 százalékkal, az adó- és társadalombiztosítási csalások, a csődbűntettek, a bankkártyával visszaélések száma 39-től 70 százalékig terjedő módon emelkedtek, gondolom, bűncselekménytípustól függően ezen a körön belül. A csalások száma 47,8 százalékkal emelkedett, és hogy itt nem olyan apró kis cselekményekről van szó, amiből kettő szokott, mondjuk, egy évben történni, és ha négyet követnek el belőle a következő évben, akkor az már egy százszázalékos emelkedés, csak a csalásoknál hadd emeljem ki, hogy 15 ezerről 23 ezer egynéhányszázra emelkedett az ilyen bűncselekmények száma. A vagyon elleni bűncselekmények: 13,8; erőszakos és garázda jellegű cselekmények: 4,6.

Még egy adatot hadd említsek, és ez a legmegdöbbentőbb: a szervezetten elkövetett bűncselekmények száma - nem a bűnszervezet és nem a bűnszövetség keretén belül, hanem így, ezzel a kifejezéssel, hogy a szervezetten elkövetett bűncselekmények száma - 1300-ról 4600-ra, 232 százalékkal emelkedett. Én nem emlékszem az elmúlt tíz évben olyan időszakra, amikor egy hasonló időintervallumban az előző időszakhoz viszonyítottan ilyen súlyos cselekményeknek ilyen mértékben emelkedett volna az elkövetési aránya. Egyáltalán nem mondom és nem gondolom azt, hogy a kormány büntetőpolitikája miatt nőtt ilyen mértékben a bűnözés, de azt a leghatározottabban állítom, hogy a bűnözéssel kapcsolatban vezető kormánypárti politikusok rendkívül rossz példát adnak és mutatnak a mai magyar társadalomnak, és állítom azt, hogy a kormánynak kizárólag a súlyosításokra irányuló büntetőjog-politikája egészen bizonyosan megbukott.

Nagyon sajnálom, hogy semmilyen tekintetben nem lehet elérni a kormányzatnál azt, hogy legalább az ilyen jellegű, nyilvánvalóan objektívnek mondható körülményekre tekintettel próbáljon meg változtatni ezen a szemléleten. Nem egy alkalommal elmondtuk, én magam is korábbi beszédemben, és mások is természetesen számtalanszor e Ház falai között és máshol is: nem látunk intézkedéseket a bűnmegelőzésre vonatkozóan. Hihetetlenül fontos lenne, sokkal fontosabb lenne, mint állandóan azzal foglalkozni, hogy a bűncselekmények emelkedő száma kapcsán hogyan lehetne szigorítani a büntetési tételeket.

Például, tessenek elképzelni, hogy milyen óriási visszatartó erővel bír, mondjuk, a terrorcselekmény kapcsán megemelni a büntetési tétel súlyát, mondjuk, azokra az elkövetőkre vonatkozóan, akik a Word Trade Centernek nekivezették azt a repülőgépet. Hát állatira mindegy volt nekik, nem is lenne terrorcselekmény, mondjuk, ez a másik probléma, de rendkívül módon mindegy volt nekik, hogy Amerikában milyen büntetési tétellel fenyegetik a terrorcselekmény elkövetőit. Azaz ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy egy csomó olyan bűncselekménytípus létezik - de természetesen tudom, hogy önöknek ezzel nem mondok semmi újat -, egy csomó olyan büntető magatartás létezik, olyan elkövetőt ismerünk, akinél nem szempont az, hogy a büntetés súlya mekkora. És kizárólag akkor tudunk eredményeket elérni ezen cselekményekkel kapcsolatban, ha a megelőzés terén sikerül valamit tennünk.

Úgy gondolom, végre rá kellene döbbennie a kormányzatnak is arra, hogy ez az út helytelen, és más irányát kellene adni a büntetőjog politikájának.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 142 2001.11.08. 2:06  131-151

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló államtitkár úr, illetve Gyimesi képviselő úr próbálta úgy beállítani az általam elmondottakat, mint hogyha én ott csak személyes véleményt formáltam volna meg, nem pedig tényeket és adatokat közöltem volna.

Gyimesi képviselő úrnak azt szeretném mondani, hogy én azokat az adatokat, amelyeket ismertettem, azt úgy tettem, hogy hangsúlyoztam, az előző évhez képest, azaz ezek a cselekmények az emelkedést tekintve messze ezen a kormányzati cikluson belül, azaz az előző évhez képest emelkedtek ilyen arányban, és szeretném fölhívni a tisztelt figyelmüket arra is, hogy az ismertté vált bűncselekmények száma 3,7 százalékkal emelkedett ebben az időszakban. Az a 3,7 százalékos emelkedés, amely tavalyhoz képest történt, nem aránytalanul nagy szám ahhoz képest, amilyen aránytalanul nagy számban emelkedtek ezen belül azon bűncselekménytípusok, amelyeket én felsoroltam.

Államtitkár úr azt mondta, hogy teljes arzenálját bevetik az összes olyan fegyvernek, amely a bűnözés visszaszorítására szolgál. Hát lehet, hogy így van, csak az a baj, hogy sem a közvélemény, sem pedig mi itt, országgyűlési képviselők azon kívül a súlyosítási, szigorítási tendencián kívül, amelyről beszéltem, nem tudunk egyetlenegy konkrétumról sem. Én nem gondolom azt, hogy ilyen dolgokat olyan nagy titokban meg lehetne tenni, hogyha lennének ilyen intézkedések. Például mondjuk, a garanciális jogok hatékonyabb érvényesítése terén, például, mondjuk, a hatóságok által elkövetett bűncselekményeknek, nemcsak a korrupciós jellegű cselekményeknek, hanem mondjuk, a bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és egyebek terén, amelyre vonatkozóan, mondjuk, a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód elleni bizottság immáron két alkalommal igen-igen lehangoló véleményt formált meg a magyar helyzetről. Ezekről beszéltem.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 164 2001.11.08. 2:04  151-187

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, hogy az államtitkár úr hozzászólása egyáltalán nem volt korrekt az imént. Egyrészt az államtitkár úr nem ismerhette, valószínűleg csak újságból olvasta vagy valamilyen más forrásból juthatott információkhoz arra vonatkozóan, hogy az előző, a most módosítani kívánt törvény milyen vita és milyen eljárás keretében került megalkotásra a Magyar Országgyűlésben. Csak tájékoztatni szeretném önt arról, hogy akkor mi komolyan gondoltuk azt, hogy egy alapos előkészítésre és egy korrekt szakmai felkészülésre van szükség; hetekig, hónapokig zajlott a bizottságban is, azon kívül is, különböző formális és informális találkozókon zajlott ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése és vitája.

 

 

(15.10)

 

Szakmai tanulmányokat szereztünk be elismert szakemberektől - ma is hivatkozik rá a jelenlegi kormányzat, és nemegyszer azokra a szakemberekre, illetve azok szakvéleményére, amelyeket annak idején beszereztünk -, és ennek figyelembevételével próbáltuk megalkotni azt a törvényt. Úgy mellesleg nekem nagyon ismerősek azok az arcok, akik annak idején ennek a törvényjavaslatnak az előkészítésében részt vettek a minisztérium részéről, jelentős részben ugyanazokkal az arcokkal találkozhatok, akiknek a munkáját nagyra becsülöm és elismerem.

Úgy gondolom, hogy mindenki hibázhat, nemcsak most, akkor is. Most is vannak olyan javaslatok vagy rendelkezések ebben a törvényben, a kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvényben, amelyeket nem szavaznék meg most, hogyha egyenként, részleteiben szavazhatnánk, és elismerem, hogy vannak olyan hibák, amelyekre ön részben joggal hívta fel a figyelmet. Mi magunk is észleltük, amikor ennek a javaslatnak az áttekintése során kezünkbe vettük az előző törvényt, azonban az, ahogyan ön erre reagált, úgy gondolom, méltatlan volt az Országgyűlésben egyébként a szakmai viták során megszokott hangvételhez.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 170 2001.11.08. 15:31  151-187

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol az imént abbahagytuk, és egy kicsit eltérjek attól, amit eredetileg szerettem volna az elején elmondani, az, hogy a terhelt összefüggően előadhassa a vallomását, ez szerepel a mostani javaslatban. A bírák egy része állítólag azért tiltakozott - ha ez igaz - a kihirdetett, de hatályba nem lépett törvény rendelkezései és megoldása ellen, mert véleményük szerint tervezhetetlenné válnának a tárgyalások, hogyha az ügyész és az ügyvéd kikérdezési joga érvényesülne alapvetően.

Nos, ha az a jog, amelyről itt most szó esett, azaz az összefüggően előadható terhelti vallomás olyan alanyi jogként szerepel, amelyen semmilyen módon nem csorbítunk, akkor válik igazán tervezhetetlenné egy tárgyalás, mert onnantól kezdve, ha valaki szeretné, akkor egy egyszerű vétségi eljárásban reggel elkezd 8 órakor beszélni, és délután 4 órakor még a haverja kérésére beszélni fog, hogy az egyébként 2-kor sorra kerülő büntetőügyben ne lehessen az eljárást rendesen lefolytatni. Minden rendkívüli módon relatív, csak erre szerettem volna ezzel a tisztelt figyelmét felhívni.

Ön durva szakmai hibákról tett említést az imént. Én ettől teljesen függetlenül, amikor ezt a törvényjavaslatot először végigolvastam, elhatároztam, hogy egy meghatározott szempontból is megpróbálom majd végiglapozni, és a teljesség igénye nélkül a garanciális jogokra vonatkozóan szedtem össze néhány olyan, számomra kirívónak tűnő problémát, amely egyrészt véleményem szerint az előző törvényben helyesebben került megfogalmazásra, illetve van néhány olyan rendelkezés, amelyen az elmúlt évek tapasztalata során, úgy gondolom, változtatni kellene, és jobban kellene biztosítani ezen garanciális jogokat.

A javaslat 30. §-a szerint elmarad a törvényből az a megfogalmazás, hogy a meghatalmazásról, amelyet benyújt a védője, a terheltet értesíteni kell, hiszen nem csak ő adhat meghatalmazást. A gyakorlat oldaláról hadd említsem meg önnek azt, hogy amennyiben ez a rendelkezés elmarad, akkor bizony nagyon nagy számban lehet tartani attól, hogy azokban az ügyekben, amelyekben - hogy úgy mondjam - elég éles ellentét húzódik a hatóságok és a védelem érdekei és magatartása között, akkor a pénteken délután 2 órakor leadott meghatalmazásról majd csak a következő héten, az első munkanapon fog esetleg értesülni a terhelt, azaz egész hétvégén abban a bizonytalanságban maradhat, hogy van-e védője vagy nincs, mert a külvilággal semmilyen kapcsolata nem lesz. A védőt egyébként pénteken délután 2-kor már nem fogják beengedni a rendőrségi fogdába, mert azt mondják, hogy a rendőrségen lejárt a munkaidő, majd tessék szíves lenni visszajönni hétfőn, ügyvéd úr.

Másrészt ugyanehhez a szakaszhoz egy (2) bekezdés szerint a meghatalmazást annál a bíróságnál, ügyésznél, illetőleg nyomozó hatóságnál kell az iratokhoz csatolni, amelynél a meghatalmazás időpontjában a büntetőeljárás folyamatban van. Ez a "kell az iratokhoz csatolni" egy kiegészítő rendelkezés. Megmondom önnek, hogy ennek mi lesz az értelme, és egyébként nem nehéz felfedezni mögötte a szándékot, hogy ez miért került bele ebbe a javaslatba.

 

 

(15.20)

 

Ennek az lesz az értelme, hogy az iratokhoz csatolást majd csak az ügy előadója lesz jogosult megtenni, azaz ha a védő bemegy a nyomozó hatósághoz, benyújtja a meghatalmazását, amely meggyőződésem szerint attól a pillanattól kezdve egy hatályos meghatalmazás kell hogy legyen, azt fogják mondani a rendőrségen, hogy nagyszerű, ügyvéd úr, tudjuk, melyik ügyről van szó, bent van a páncélszekrényben az akta, mert a kolléga tanfolyamon van, a jövő hét közepén meg fog érkezni, és amikor megjön, ő be fogja csatolni az aktához - az ügy előadója jogosult az aktában ezeket a lépéseket megtenni -, addig legyen olyan szíves, várakozzon, akár itt a folyosón vagy otthon, vagy az irodájában, mert egyébként nem áll módunkban önt beengedni a védencéhez. Mert ha a benyújtás arról az oldalról kerülne szabályozásra, hogy a védő annak a hatóságnak, amely előtt az ügy folyamatban van, átadja, attól kezdve ez alapvetően más helyzetet teremt. Lehet, hogy 15 esetből csak egyszer, vagy 150 esetből csak egyszer fordul elő, de én egészen biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon-nagyon jól ki lehet majd használni, ha erre szükség lesz, és jól lehet csorbítani a terhelt és a védelem jogát.

Elmarad az a rendelkezés a 31. §-ból, amely szerint a terheltet a kirendelést követően tájékoztatni kell a védő személyéről. Ugyanaz a probléma itt is, hogy a személyes kapcsolatfelvétel elé rendkívül könnyű lesz majd akadályokat gördíteni. Önnek tudnia kell egykori védőként, hogy hány és hány olyan nyomozati cselekmény van, amelyeket, mondjuk, ha ügyeletes ügyvédként kellett ellátni, akkor esetleg éjjel 2-kor kellett bemenni a rendőrségre azért, mert halaszthatatlan nyomozati cselekményeket, meghallgatásokat foganatosítottak.

Ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy létezik fegyveregyenlőség, ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy az ügyvéd és az ügyész nagyjából hasonló - tudjuk, hogy ez nem valósulhat meg, csak úgy nagyjából hasonló - helyzetbe kell hogy kerüljön egy ilyen büntetőeljárás során, akkor mi az oka annak, hogy nem lehet biztosítani azt a lehetőséget, hogy amennyiben egy meghatalmazás benyújtásra kerül, akkor onnantól kezdve a védő korlátozás nélkül kapcsolatba lépjen védencével, amit az alkotmány és a Be. is biztosít?

Egyébként a büntetőeljárási törvény ma is, korábban is és a tervezett változtatás szerint is a korlátozást nem nagyon engedné meg, mégis a gyakorlatban az történik, hogy pénteken kettőtől hétfő reggel nyolc óráig semmilyen lehetőség nincs arra, hogy a védencével találkozhasson az ügyvéd. Viszont, miután az a rendelkezés, hogy az előzetes letartóztatás foganatosítását alapvetően minél rövidebb időn belül a bv-intézetekben kell végrehajtani, a mai napig igen-igen súlyos csorbát szenved, ma is a rendőrségi fogdákban vannak fogva tartva az őrizetesek és az előzetes letartóztatásban lévők. Ennek az az értelme - és nagyon is az az értelme -, hogy amíg nem tud a védőjével kapcsolatba kerülni a terhelt, addig az ügy előadója szombaton könnyedén le tud menni hozzá akár három-négy alkalommal is, és meg tudja tőle kérdezni, hogy mindenképpen három hónapig szeretne-e bent maradni, mert ha esetleg megbeszélnék ott az ügyet, akkor semmi akadálya nem lenne, hogy hamarosan szabadlábra kerüljön, teljesen függetlenül attól, hogy meghatalmazott vagy kirendelt védője van.

"Ha a terhelt fogva van - mondja a 31. § -, a kirendelt védő személyéről a kirendelő értesíti a fogva tartást végrehajtó intézetet." Amennyiben nem a rendőrségi fogdában van a terhelt, hanem a bv-ben, ez a szabály megoldja azt a problémát, nehogy ott is véletlenül azonnal föl tudja venni a kapcsolatot a védencével az ügyvéd, mert ennek meg az az értelme, hogy ameddig a rendőrhatóság nem értesíti a bv-intézetet - és erre semmilyen határidő nincsen -, addig nem tudja fölvenni vele a kapcsolatot. Értesíti - akár három hét múlva is lehet értesíteni. (Dr. Hende Csaba: Haladéktalanul.) Úgy hallom, mintha azt mondaná államtitkár úr, hogy haladéktalanul. (Dr. Hende Csaba: Erre nincs határidő, azonnal kell.) Ez az aprócska szó, úgy gondolom, nem lenne rossz, ha benne lenne. Tudniillik itt az a megoldás, hogy ha szükség van rá, hogy elfelejti felhívni az ügy előadója; és csak az ügy előadója hívhatja fel, mert egyébként más véleményét egyszerűen nem veszik figyelembe, nem veszi figyelembe az adott bv-intézet, hogy mostantól kezdve X a védője az ott éppen fogva tartott terheltnek.

Az iratok másolatára vonatkozóan... - ez az a szabály, ami egyébként változáson ment keresztül az elmúlt időben. Azt tartalmazza a 45. § (1) bekezdése: "A kérelem előterjesztésétől számított 15 napon belül másolatot ad ki." Ez egy jelentős visszalépés, államtitkár úr, a jelenlegi gyakorlathoz képest, mert azokban az ügyekben, amikben a nyomozó hatóság korrektül kíván eljárni, általában azt a megoldást alkalmazzák - és ez egyébként egy tényleg korrekt magatartás -, hogy amikor egy meghallgatást foganatba vesz a nyomozó, és jelen van, jelen lehet a terhelt védője, akkor megkérdezi a végén, hogy ügyvéd úr, szüksége van-e másolatra, és ha igen a válasz, akkor kétszer nyomja meg a nyomtatásra vonatkozó gombot a számítógépen.

De majd ha ez a szabály így marad és benne marad ebben az eljárási törvényben, akkor megmondom önnek, hogy mi fog történni: a sima, egyszerű olyan ügyekben, amikor beismerő vallomásban van a terhelt, akkor ugyanezt a gyakorlatot fogja folytatni a rendőrnyomozó vagy a nyomozó hatóság - mindegy, melyikről beszélünk -; de abban az esetben, ha közöttük ellentét van, nekik nagyon fontos az, hogy lehetőség szerint ne tudjon rendesen felkészülni a védő, akkor azt fogják ugyanebben a szituációban mondani, hogy ügyvéd úr, nagyszerű, tessék szíves lenni behozni az illetékbélyeget, amikor be tetszett hozni az illetékbélyeget, az attól számított 15 napon belül egészen biztosan postára adjuk önnek a másolatot az iratról, és a 18. napon az meg is fog érkezni; csak addigra már régen túl vannak azon a szakaszán az eljárásnak, amíg esetleg szükség lehetett volna erre az iratra.

A 48. § címe úgy szól, hogy "Intézkedés ismeretlen személy, ismeretlen helyen tartózkodó személy és ismeretlen helyen lévő tárgy felkutatására". Nagyon sajnálom, hogy ez a szakasz rögtön azzal a mondattal kezdődik, amit egyébként véleményem szerint csak nagy szükség esetén és csak nagyon kivételes esetben lehetne alkalmazni, azaz: "Az eljárásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik." Ez egy elv kimondása rögtön ennek a szakasznak az elején, és úgy gondolom, helytelen, mert nem azzal kellene kezdeni ezeket a rendelkezéseket, amikor a közvetlenség elve alól valamilyen módon kivételt teszünk, hiszen természetesen itt erről van szó. Ez bizonyos esetekben indokolt lehet, de elvi éllel, rögtön ennek a címnek a következő mondatában folytatni nem helyes dolog.

Az 55. § a titoktartási kötelezettségre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Itt alapvetően a védő az, aki elsősorban számításba jön. "A tanúnak a 81. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott mentessége - ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést - az annak alapjául szolgáló viszony megszűnése után is fennmarad." Ez, hogy ide bekerült a gondolatjelek közé foglalt rész, hogy ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést, azt az értelmezést is eredményezheti majd, hogy azt gondolja a hatóság, hogy amennyiben a védence felmenti az ügyvédet a titoktartási kötelezettség alól, abban a pillanatban feléled az alanyi joga a nyomozó hatóságnak arra, hogy erre a titokkörre vonatkozóan kikérdezze a védőt. Ez meggyőződésem szerint helytelen értelmezés, ez megint csak visszaélésre adhat okot. Tudniillik a védő maga döntheti el, hogy abban az esetben, amennyiben a védence felmentést adott a titoktartási kötelezettsége alól, annak ellenére nem okoz-e neki nagyobb hátrányt azzal, hogy vallomást tesz, mint ha nem tenne vallomást, azaz ez az ügyvédi törvényben és az ügyvédi etikai szabályzatban is rögzítetten a védő mérlegelési joga. Ha ezt a tagmondatot ide betesszük, akkor jogot keletkeztet a nyomozó hatóságnak, hogy akár kikényszerítse ezt a tanúvallomást. (Dr. Hende Csaba felé:) Lehet, hogy ingatja a fejét, államtitkár úr, a gyakorlat azonban sajnos azt kell hogy mondassa velem, hogy bizony-bizony erre nagyon könnyen fogok tudni önnek példákat hozni, ha ez így lépne esetleg hatályba.

Egy érdekesség csak: a 60. § rendelkezik két külön címben a büntetőeljárásban részt vevők személyi védelméről és a tanúvédelmi programban részt vevő személyekre vonatkozó rendelkezésekről. Egy kicsit ebben a tekintetben, hogy úgy mondjam, kibújik a szög a zsákból. Egy másik törvényre kell hogy utaljak: a tanúvédelmi programról szóló törvény kapcsán oly sokszor emlegette a Belügyminisztérium képviselője, hogy még véletlenül sincs szükség arra, hogy a jelenleg hatályos büntetőeljárási törvényt módosítani kellene, mert minden további nélkül bevezethetők így ezek a rendelkezések.

 

(15.30)

 

Hogy önök ezt egyébként helyesen ebbe a törvénybe beépíteni tervezik, fényes bizonyíték arra, hogy bizony-bizony igen-igen aggályos lenne az egyébként külön elfogadott törvény összhangja a büntető- és büntetőeljárási törvénnyel, ha ez nem szerepelne önállóan is a büntetőtörvényben.

A 80. §-ban, enyhén szólva, egy olyan áttörést hajt végre a törvény, amely megint csak súlyosan helytelen. Azt mondja, hogy ha bizonyítható, hogy a terhelt az előzetes letartóztatásban lévő védencével összejátszva, szökés, megfélemlítés s a többi bűncselekményt követ el - nincs időm, hogy végigsoroljam, mert nagyon szalad az idő, bocsánat -, a bíróság a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára úgy rendelkezhet, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terhelt a védőjével szóban - személyesen -, írásban felügyelet, ellenőrzés mellett érintkezhet, az írásbeli kapcsolattartás ellenőrzésére a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság jogosult.

Ez nem más, mint a védelem jogának megszüntetése ebben az esetben. Nevezzük nevén a gyereket: van-e értelme úgy védelemről beszélni, hogy ott ül a nyomozó hatóság előadója, vagy ott ül az éppen felelős ügyész, és végighallgatja azt a beszélgetést, azt az egyetlen csatornát a külvilággal, a vádlott és a védője közötti beszélgetést, amely egyébként nyilvánvalóan a tárgyalásra való felkészülésre és egyebekre vonatkozik.

Ez a törvényjavaslat megszünteti azt a nagyon fontos rendelkezést, hogy abban az esetben, ha ügyvédi irodában vagy közjegyzői irodában házkutatást végeznek, akkor az ügyész jelenlétén kívül az is egy fontos szabály, hogy az ügyész ismerheti meg kizárólag a házkutatás során lefoglalt iratokat, annak tartalmát. Rendkívül fontos garanciális szabály... - nagyon-nagyon könnyen tudom önnek sorolni azokat az ügyeket, amikor majd a rendőrség munkatársai lapozgatni fogják a különböző aktákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és készülnek más ügyekre a házkutatás ürügyén.

Elég hosszan tudnám még sorolni a különböző problémáimat, talán még lesz később is alkalom rá. Én ezekre a rendelkezésekre olyan nagyon - volt ügyvédként, jelenleg államtitkárként - nem biztos, hogy büszke lennék.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 186 2001.11.08. 9:03  151-187

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol Gyimesi képviselő úr abbahagyta, azt hiszem, hogy bennünket, az SZDSZ képviselőit az a vád egészen bizonyosan nem érhet, hogy ne tettünk volna meg mindent, amióta országgyűlési képviselőcsoportunk ebben a parlamentben működik, 1990 óta minden egyes alkalommal - érkezzen az első vagy a második kormányzat részéről az indítvány -, a rendőrségi körülmények, munkakörülmények javítására vonatkozóan, a rendőrségi béremelésekre vonatkozóan. Nem egy alkalommal a költségvetési törvényhez mi magunk nyújtottunk be módosító indítványt annak érdekében, hogy tisztességes körülmények között dolgozhassanak az egyébként néha embertelen körülmények között dolgozó rendőrök. Tehát én úgy gondolom, hogy ilyen vád bennünket nem érhet.

Egy kicsit szemrehányóan említette, ha jól emlékszem, államtitkár úr azt, hogy miért magasztosítjuk fel olyannyira ezt az 1998. évi törvényt. Ha egyetlenegy okot kell megjelölni, akkor én könnyen merem azt mondani, hogy magasztosítom ezt a törvényt, méghozzá azért, mert megszűnt volna - és most ebben egy visszalépést látok sajnos - az a helyzet, hogy ma Magyarországon a büntetőügyek érdemben és döntően az eljárás legelső szakaszában dőljenek el, abban a szakaszban, amikor a terhelttel szemben kizárólag, egyedül a hatóság az, aki érdemben fel tud lépni, és a terhelt jogai ebben a szakaszban a legkevésbé tudnak érvényesülni, és az ügyek nem a szakemberek előtt, nem a jogász szakemberek előtt, az ügyész, az ügyvéd és a bíró előtt dőlnek el.

Pontosan tudjuk mindannyian, hogy milyen jelentősége van ma Magyarországon az első meghallgatásnak egy gyanúsított kapcsán. Pontosan tudjuk azt mindannyian, hogy az első meghallgatás miért olyan nagyon fontos a nyomozó hatóságoknak, és miért olyan nagyon fontos, hogy ha egy mód van rá, az első meghallgatás mindenki más távollétében történjen meg a gyanúsított tekintetében. Pontosan tudjuk, pontosan ismerjük azokat a bírósági aktákat, amelyek, amikor lezárul a nyomozás, egyetlenegy új ténnyel, egyetlenegy körülménnyel ki nem egészülnek sem a vád szakában, az ügyészi szakban, sem pedig a büntetőbíróság előtti szakban. Igazából az egész nyomozati eljárásban rögzített adatok újra előhozásának és megismétlésének vagyunk általában, az esetek döntő többségében a tanúi.

Pontosan tudjuk azt, hogy folynak az eljárások, amikor egyébként a tényekre vonatkozó tudással kellően fel nem vértezett nyomozó hatóság eléri azt, hogy az első meghallgatás során az illető beismerő vallomást tegyen, milyen módon lehet ezt kikényszeríteni. Pontosan tudjuk, hogy ilyenkor megkezdődik az ügynek egy fordított felgöngyölítése. Azok alapján, amiket elmondott az illető, előkerítik azokat a tárgyi és egyéb bizonyítási eszközöket, amelyek révén utána valóban esetleg bizonyítható lesz az eljárás.

De ahelyett, hogy fordított folyamat történne, hogy a rendőrség, a nyomozó hatóság összegyűjti azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy szempontjából relevánsak, és a nyomozati eljárás végén elé tárják a terheltnek, a gyanúsítottnak, és azt mondják, hogy kérem szépen, itt vannak a tények, ehhez mit teszik szólni, és, mondjuk, a védő jelenlétében ekkor azt mondja a terhelt, hogy hát igen, ezek a tények azt kell hogy mondassák, hogy bizony úgy volt, ahogyan önök itt elém tárták, és akkor tesz egy beismerő vallomást. Ez az esetek igen-igen nagy százalékában, egészen nagy százalékában pontosan fordítva történik Magyarországon.

Én nem tudom, hogy helyes-e, elfogadható-e, hogy ma, a mai Magyarországon vannak olyan statisztikai adatok, amelyek szerint bizonyos helyeken, bizonyos időpontokban az előzetes letartóztatás iránti indítványoknak száz százalékban helyt ad egy adott bíróság, és nem biztos, hogy olyan nagyon jó az, ha ebben tekintetben oly jól működik az ügyészség, hogy 95 százalék fölötti hatékonyságot tud elérni az indítványok tekintetében. Én nem vagyok abban biztos, hogy ez helyes és jó.

Az előbb szerettem volna folytatni a sort, csak az idő hiányában a garanciális jogokra vonatkozó megjegyzéseimre már részben nem maradt lehetőségem. Szeretnék erre visszatérni. A 113. § szerint: "Ha a gyanúsítottat az ügyész vagy a nyomozó hatóság kihallgatja, a védője a kihallgatáson jelen lehet. A védő jelen lehet az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásán is. A kihallgatáson jelen lévő védő a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdések feltevését indítványozhatja." Itt kezdődik egy új mondat, amely újként kerül be ebbe a tervezetbe: "E jog gyakorlása a gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti."

Azonnal tudom mondani szintén erre is, hogy ez hogy fog működni. Amikor majd Dunaújvárosból fölhívják a békéscsabai védőt, hogy ügyvéd úr, 15 perc múlva megkezdődik a kihallgatás, amennyiben kíván, akkor fáradjon ide. Nyilván, az esetek nagy részében nem így lesz, hanem korrekt módon, kollegiális módon a nyomozó hatóság értesíteni fogja a védőt, hogy: ügyvéd úr, holnapután meghallgatást tartok 8 órakor, önnek alkalmas-e az időpont. Igen, köszönöm, ott vagyok. Ez így működik normális esetekben, kulturált körülmények között, csak éppen akkor nem, amikor valamilyen szempontból fontos lenne vagy egyik, vagy másik félnek. Akkor fog úgy működni, hogy a megkezdésével egy időpontban fogják értesíteni a védőt, mert erre ez a rendelkezés minden további nélkül lehetőséget ad.

Itt kell megjegyeznem azt, hogy egyébként - ha egy kritikai észrevételt szabad mondanom személyesen az előző, még hatályba nem lépett '98-as törvényről - én nem értek egyet azzal sem, amit egyébként az a törvény bevezet, hogy alapvetően csak annak a tanúnak a meghallgatásán lehet jelen a védő, akinek a kihallgatását indítványozta. Egyrészt egy nemkívánatos versengés fog majd beindulni, hogy minél előbb próbáljon indítványozni a védő olyan tanúmeghallgatásokat, amelyekről elmondhatja, hogy én indítványoztam, ezért jelen lehetek a meghallgatásán. Ez is egy nemkívánatos jelenség lehet. De én alapvetően azt a szabályt, amely jelenleg hatályos, és ez megváltozna, azt tartom jobbnak, és azt tartanám a helyesebbnek.

A 114. § szerint "a gyanúsított, a védő és a sértett jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, bizonyítási kísérletnél" s a többi. Egy mondattal kiegészül megint csak a korábbi törvény: "az értesítést mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő és a sértett előtt ismertté válnának." Nagyon könnyű megint csak kitalálni azt, hogy hogyan fog ez a gyakorlatban működni, amikor erre nagy szükség lesz. Egészen biztosan lesz egy olyan tanú, aki majd fogja kérni az adatainak a zártan kezelését, ha erre szükség lesz, mert ettől a pillanattól kezdve ezt az egyébként szükséges és fontos intézkedést azonnal annullálni lehet.

A sor meglehetősen hosszan folytatható, nem szeretnék három vagy négy felszólalással esetlegesen bárkinek a türelmével visszaélni. Még egy apró megjegyzést, ha szabad, ha már államtitkár úr oly vehemensen bírálta az előző ülés felszólalásának tartalmát, amelyet Hack Péter úr mondott.

 

 

(16.20)

 

Hadd hívjam fel én is egy gyöngyszemre a figyelmet a végén. A 308. § szerint, a hatályba léptető rendelkezések szerint e törvény hatálybalépésével egyidejűleg érvényét veszti, és nem lép hatályba a Be. ilyen és ilyen rendelkezése. Szeretném önt arról tájékoztatni, hogy az már soha nem fogja tudni elveszíteni az érvényét, mert egy jogszabály érvényessége és hatálya között, mint azt biztosan mindannyian egészen pontosan tudjuk, óriási különbség van. Az érvényesség kizárólag abban az esetben merülhetett volna föl, hogyha, mondjuk, azt nem az Országgyűlés, nem megfelelő eljárás keretében, nem úgy - és a többi, sorolhatnánk. Hogy hogyan alkotta meg a törvényt, az érinti az érvényességét, a hatályát a mostani intézkedés, a mostani törvény hatályba léptetése már soha nem fogja tudni érinteni.

Azaz azt mondhatjuk, hogy e törvény hatálybalépésével hatályát veszti a Be. ilyen és ilyen rendelkezése, de érvényét már soha nem fogja elveszíteni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Hack Péter tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 190 2001.11.08. 2:09  187-191

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert azok a problémák, amelyek nagy részével ez az ajánlás a különböző módosító javaslatok kapcsán foglalkozik, elég jelentős részben felmerültek az alkotmányügyi bizottság ülésén is. Örülök annak, hogy ezeket az, azt hiszem, jogos kifogásokat a módosító javaslatokkal jelentős részben sikerült kiküszöbölni. A legfontosabb talán az a módosító javaslat volt, amely a 11. pont alatt szerepel, és amelyet az imént Fazekas Sándor képviselő úr viszonylag részletesen ismertetett. Úgy gondolom, ez sokkal korrektebb megoldás a törvényjavaslat eredeti változatához képest, azzal nagyon sok probléma merülhetett volna fel.

Én egyetlenegy olyan módosító javaslatot nem látok sem most, sem korábban nem láttam, amikor végigolvastam az ajánlást, amely inkább hátrányára szolgálna a törvénynek és nem előnyére, tehát úgy hiszem, ebben az esetben arról van szó, hogy sikerült javítani azokat a gondokat, amelyek a törvényjavaslat vitája kapcsán felmerültek.

Ettől persze még, meg kell mondjam őszintén, maga az alapprobléma nem feltétlenül oldódik meg; az a megoldás, hogy esetleg egy ilyen jellegű jogintézmény Magyarországon bevezetésre kerülne, nem válik sokkal szimpatikusabbá; és mondjuk egy képviselőnek, aki egészen más szemléleten nőtt fel és más elméleteket hallott arról, hogy természetes személy és jogi személy felelőssége hogyan néz ki a kontinentális jogban, nem lesz feltétlenül több kedve megszavazni ezt a törvényjavaslatot. Úgyhogy a döntést arról, hogy a javaslatot tudjuk-e támogatni vagy sem, a frakciónk később fogja majd meghozni, de azt mindenképpen, még egyszer ki tudom emelni, hogy feltétlenül jobbá vált a módosító javaslatok által az alapjavaslat.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
238 202 2001.11.08. 6:20  191-207

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1., 10., 11. és 12 pontjai alatt találhatók azok a módosító javaslatok, amelyeket Hack Péter képviselőtársammal együtt terjesztettünk elő, és ha ezeknek az indokolását általánosságban véve összefoglalóan szeretném előadni, akkor is nagyon könnyen be tudok kapcsolódni ebbe a vitába, mert ezen javaslatok mindegyike részben már válasz is az államtitkár úr által kifejtett véleményre. Én úgy gondolom, hogy alapvető nézetkülönbség van közöttünk ebben a kérdésben.

A mai Magyarországon semmilyen olyan hatáskörbővítést én a magam részéről - természetesen törvényes hatáskörbővítést - nem ellenzek és nem elleneznék, amely az országgyűlési biztosok hatáskörét tágítaná és bővítené a tevékenységük során, és ennek vannak elvi és vannak praktikus okai. Egyrészt elvi kérdés véleményem szerint, hogy rendkívül fontos, hogy az Országgyűlés ellenőrző funkciója ennek a forrásnak a révén is működjön, speciel pontosan olyan ügyekben, amelyektől ön szeretné megvédeni azokat a hivatalokat, amelyekre vonatkozóan éppen néhány perccel ezelőtt fejtette ki az államtitkár úr a véleményét, mert hogy azokban a hivatalokban milyen titkos információgyűjtési eszközöket használnak, kikkel szemben alkalmaznak titkos információgyűjtést, az égvilágon rajtuk, a hivatal tagjain kívül senki semmilyen információhoz nem fér hozzá ma Magyarországon.

A hatalom gyakorlóinak mindig, mindenkor a történelem során kivétel nélkül sajátja volt, hogy a hatalommal visszaélnek valamilyen mértékben, valamilyen módon, ha ezt tehetik. Ha az Országgyűlés komolyan gondolja, hogy ellenőrző funkcióját az országgyűlési biztosokon keresztül is gyakoroltatni kívánja, akkor én igenis úgy gondolom, hogy az APEH titkos információgyűjtésére vonatkozó eszközök megismerését is lehetővé szabad, sőt kell tenni az országgyűlési biztosok számára, mert egyrészt esetenként messze nagyobb szaktudással rendelkeznek, mint azok a hivatali alkalmazottak, akiknek a munkáját esetleg ellenőrzik. Természetesen nem kívánom őket lebecsülni és nagyra értékelem a munkájukat, de semmivel nincs nagyobb garancia arra, hogy azok a hivatali alkalmazottak, akik ezekkel az eszközökkel élnek, ne kövessenek el legalább olyan nagy súlyú vagy nagyobb súlyú bűncselekményt a munkájuk során, mint amilyen bűncselekmény elkövetését ellenőrizni kívánják, és ha ennek nincsenek meg a törvényes ellenőrzési eszközei, akkor baj lehet.

Semmilyen kockázat nincs abban, ha az ombudsman ilyen vizsgálódásokat végez, egyrészt, mert vizsgálatának a jelentéstételen kívül semmilyen más következménye nincsen, másrészt pedig igazából az a jelentősége mindenképpen megvan, hogy felhívhatja az Országgyűlés figyelmét alkotmányos visszásságokra, az abban a hivatalban dolgozók ugyanúgy felfedhetik jogosulatlanul az államtitkot, mint ahogy esetleg - ahogy ön is utalt rá - előfordulhat, hogy az országgyűlési biztos hivatalában tevékenykedő munkatárs elkövet ilyen hibát, netán bűncselekményt is.

Ezt én alapvető elvi kérdésnek tartom, ezért is az 1. pont, amit benyújtottunk, nem más, mint az eredeti szöveg helyreállítása ebben a tekintetben, tehát az országgyűlési biztosok hatáskörének a visszaállítása, ahogyan az eredetileg is szólt.

 

 

(17.10)

 

 

Ez a megfogalmazás egyébként egy jelentős csorbítást tartalmaz, mert az eredeti szövegben " - az állami vagy szolgálati titkot tartalmazó iratok tekintetében - " szöveg egyértelművé tette, hogy a korlátozás csak ezen titkok tekintetében érvényesül, más tekintetben nem. Az új szöveg jelentős hatáskörcsorbulást is eredményezhet. Úgy gondolom, indokolt lehet, ezen esetleg elgondolkozhatunk. Nem feltétlenül fontos, de nagy kockázatot nem vállal az Országgyűlés, ha a közjegyzői tevékenységre is kiterjeszti az ombudsmanok tevékenységét.

Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, a mai napon már nem egy alkalommal én magam is említést tettem arról a problémáról, amely itt szerepel: a bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó tevékenységét bizony indokolt lehet ellenőrizni. Mert hiába módosítottuk nem túl régen a bírósági végrehajtásról szóló törvényt, a visszaélések nem csökkentek, sőt inkább arról vannak információink - nemcsak ellenzéki, kormánypárti képviselőknek is -, hogy bizony inkább sokkal jobban növekedtek.

A V-VI. pontban foglalt további hatáskörcsökkentésekhez szintén nem tudunk hozzájárulni, erről szólnak további módosító javaslataink.

Államtitkár úr említette, hogy Amerikában van egy szabály: két dolog biztos az életben, a halál és az adó. Akkor hadd említsek önnek két olyan törvényt, amely bizony nagyon jó lenne, ha Magyarországon hatályban lenne, és lehetne alkalmazni.

Az egyik a Freedom of Information Act, ami az információáramlás szabadságát jelenti. Mi még messze nem tartunk ott, ahol ennek a törvénynek az alkalmazása kapcsán Amerika tart. Egy másik pedig, a Government in Sunshine, ami azt jelenti, hogy valahol mindenki számára átlátható és átvilágítható a kormányzat és minden, a kormányzathoz kapcsolódó iroda tevékenysége. Ez egy Kaliforniából elinduló, és egyébként szövetségi szinten is alkalmazott - ha jól tudom - törvényi szintű szabályozás, aminek az a lényege, hogy például az Országimázs Központ, a Happy End Kft., és tudnám sorolni órákon keresztül, hogy ki mindenkinek a tevékenysége egy ilyen törvény hatálya esetén nem lenne titokban tartható, ahogy azt önök a most hatályos magyar jogszabályok szerint is megpróbálják eltitkolni.

Mindezek alapján úgy gondolom, semmilyen indoka nincs az ombudsmani tevékenység bármilyen módon való hatáskörcsökkentésének. Igenis, sokkal inkább a bővítésének lenne itt az ideje.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
242 317 2001.11.27. 4:29  316-322

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége a téma fontosságára való tekintettel hajlandó támogatni a pénzmosásról szóló törvényjavaslat egészét, ha a 45. számú ajánlásnak mind az öt pontját elfogadja a parlament. Ha ez megtörténik, akkor egy teljesen más javaslatról fog szavazni a Ház, mint azt eredetileg tette volna. Ez a helyzet a Házban azért alakulhatott ki, mert egy átgondolatlan előkészítés után és a háromhetenkénti ülésezés mellett egy ilyen helyzet ezt az eredményt szülte.

 

(19.00)

 

Hónapok óta tudja a kormány, hogy a pénzmosás ellen küzdő nemzetközi szervezet elmarasztalásának mi az oka. Bőven lett volna idő megvitatni a tervezetet, ha a kormány időben benyújtotta volna, már nyáron a javaslatát, és a javaslattal együtt a jogalkotási törvényben foglaltaknak megfelelően előkészíti és benyújtja a végrehajtási rendelettervezetet is. Ez már csak azért is indokolt lett volna, mert a jogszabály valódi tartalmát a rendelet fogja megadni. A kormány persze azért járt el így, ahogy most, mint oly sokszor mostanában, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalásra és az idő rövidségére való hivatkozással megzsarolhassa az országgyűlési képviselőket, és ezzel az ürüggyel etatista, garanciális jogokat sértő és semmibe vevő törvényt fogadtasson el a Házzal.

Varga Mihály pénzügyminiszter úr az általános vita elején még azt mondta: "A pénzmosási törvény hatályának szélesítése összhangban áll az Európai Unió vonatkozó irányelvtervezetével. Semmivel nem akarunk többet és semmivel sem akarunk kevesebbet annál, mint amit az európai uniós elvárások és irányelvek ebben a kérdésben megfogalmaznak."

Mint az mára világossá vált, ez nem így van. Az előterjesztő több tekintetben is megpróbálta félrevezetni az Országgyűlést, és az egész ügyet úgy próbálta beállítani, hogy az a képviselő, aki nem támogatja az előterjesztett eredeti szöveget és a kivételes, illetve sürgős eljárást, az a pénzmosók ügynöke. Mi a törvényjavaslat vitájában, a plenáris és a bizottsági üléseken egyértelműen bebizonyítottuk, hogy a javaslat nincs összhangban az irányelvtervezettel, súlyos alkotmányossági és törvényes kifogások fogalmazhatók meg vele szemben.

A kormányzat egészen az elmúlt hétig mereven ragaszkodott hibás álláspontjához. Az alkotmányügyi bizottság múlt heti ülésén az igazságügyi tárca képviselője azonban az alábbiakat mondta: "A kormány a zárószavazás előtt azért terjesztette elő ezt a módosító javaslatot, mert arra az álláspontra jutott, hogy az idáig támogatott módosító javaslatok elfogadása esetén, ha így születik meg a törvény, akkor a pénzmosás elleni törvény és az ügyvédi törvény együttes alkalmazása komoly problémákat okozhatna. Nem lenne egyértelműen megállapítható, hogy mi is marad, mi lesz az ügyvédi titok jelentése a jövőben. Nem lenne egyértelműen megállapítható, hogy milyen korlátozások vonatkoznak rá, és melyek azok az esetek, amikor az ügyvédi titok korlátozás nélkül, teljes mértékben érvényesül. Ezek a problémák az igazságszolgáltatás működését is veszélyeztetnék, adott esetben azt az alkotmányos funkciót, amit az ügyvédek betöltenek. Indokolt egy olyan megoldást kialakítani, amely figyelembe veszi az időközben elfogadott közösségi irányelv-módosításban foglalt azon szempontot, hogy a tagállamok 18 hónapot kaptak arra, hogy az irányelv-módosításban foglaltakat implementálják a hazai jogukba."

Ez teljesen más, mint amiről korábban szó volt. Ha az eredeti javaslat került volna elfogadásra, akkor egy alkotmányellenes törvény lépett volna hatályba, és az Alkotmánybíróság lett volna kénytelen ezt megállapítani, úgy, mint ahogy azt a táblabíróságok esetében a múlt héten tette. A javaslat még így is biankó csekket állít ki a kormánynak, hiszen a tartalmát rendelet fogja kitölteni, és annak tervezetét a kormány törvénysértő módon nem nyújtotta be a Háznak, és semmilyen konkrét tájékoztatást nem kaptunk a pénzmosás hazai helyzetéről sem. De tekintettel Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalására, az ügy fontosságára, ezért és csak azért a törvényt a Szabad Demokraták Szövetsége most megszavazza.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
243 52 2001.11.28. 10:09  49-147

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló Avarkeszi Dezső képviselő úr tulajdonképpen a vita első szakaszába tartozó valamennyi lényeges kérdésre kitért, nagyjából én is ezekről szeretnénk néhány szót szólni. Amikor az ajánlást a kezembe vettem, és átfutottam a módosító javaslatokat, amikor először rápillantottam a 2. pont alatt és aztán visszatérően, az ön által is felsorolt módon... (Dr. Avarkeszi Dezső: Az 1. pont...) Helyesebben az 1. pont alatt megjelölt módosító javaslatról először úgy gondoltam, hogy ez egy nem túl lényeges, igazából egy talán szabatosabbá tevő módosítása a szövegnek.

Amikor egy picit is alaposabban átgondoltam, akkor rájöttem, hogy ez egy óriási értelmezési változást eredményez ennek a bizonyos 137. § 8. pontjában rögzített bűnszervezet fogalmával összefüggő, összes cselekményt, összes törvényi tényállást érintő értelmezésre vonatkozóan. Az, hogy valaki a cselekményt bűnszervezet keretében vagy annak tagjaként követi el, a későbbi jogértelmezésben - én nagyon remélem, hogy ezt egyébként elfogadja a kormányzat a későbbiek során - egy nagyon nagy különbséget eredményez.

Azt a bizottsági vitában is említettük már többen is, hogy ha a bűnszervezet keretében történő elkövetés maradna megfogalmazásként, akkor igazából nem is kellene létrejönnie bűnszervezetnek, nem is kell megállapítani azt, hogy bűnszervezetről van szó, illetve tökéletesen elegendő lenne egyetlen elkövetővel kapcsolatban valamilyen módon azt bizonyítani vagy valószínűsíteni, hogy itt bűnszervezetről, bűnszervezet létrehozásáról vagy egyebekről szó lehet.

A bűnszervezet tagjaként történő elkövetés egy sokkal precízebb, sokkal egzaktabb megfogalmazása annak a kritériumnak, amely talán helyeselhető, de csak ebben a formájában. Mert hiszen ha bűnszervezet tagjaként követ el valaki egy bűncselekményt, akkor az biztos, hogy a bíróságnak meg kell állapítania azt a körülményt, hogy a bűnszervezet létrejött, és ha ez létrejött, akkor a bűnszervezet minden tagját az eljárás alá kell vonni.

A bűnszervezet jelenlegi meghatározása 1999. március 1-je óta hatályos, és '97 szeptembere óta van ez a 137. § 8. pontjában rögzített bűnszervezet-fogalom. A jelenleg hatályos szöveg szerint bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-fölérendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul. Az új megfogalmazás teljesen megváltoztatja a bűnszervezet fogalmát, hihetetlenül fellazítja ezt a fogalmat. Éppen ezért, ha ez ennyire fellazul, akkor még egy további olyan megfogalmazás, amely igazából még azt sem kívánja meg, hogy ez a bűnszervezet valójában létrejöjjön - mert ha azt mondja a nyomozó hatóság, hogy itt bűnszervezet keretében történő elkövetés volt, sajnos az összes többi tagról nem nagyon tudunk semmit, de X. gyanúsított bűnszervezet keretében követte el ezt a cselekményt -, azt eredményezi, hogy egyetlenegy vádlottal