Készült: 2024.03.29.10:55:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap (2012.10.02.), 372. felszólalás
Felszólaló Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:02


Felszólalások:  Előző  372  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Önök a "sok jelölt, csak Fidesz-szavazó" konstrukciót szeretnék, ez teljesen világos, és itt valami zavaros magyarázatot adtak arra, hogy a nagyon sok jelölt olyan demokratikussá tesz egy választást. Felmerül a kérdés ebben az esetben, és nem csak arról van szó, hogy taktikai szempontból nyilván a saját érdeküket képviselik, hogy megosztódjanak az ellenzéki szavazatok, nem ez a fő probléma ezzel, ettől önök még ki fognak kapni 2014-ben.

A probléma az, hogyha ezt a javaslatot teszik, akkor a választási küszöböt is el kellene törölni, hiszen azáltal válna rendkívül demokratikussá, mert különben pont antidemokrtatikus, hiszen szavazatok a kukába kerülnek, erről nem beszélnek, mert akkor bontsuk ki az igazság minden részletét most. Ez azt fogja jelenteni, hogy százezerszámra kerülnek a szavazatok a kukába, hiszen ebben az esetben, ha nagyon sok jelölt van, és választási parlamenti küszöb van, akkor lenullázzák sok százezer ember véleményét.

Más szempontból a jelöltállítás nagyon egyszerű. Semmi mást nem kell csinálni, nem kell semmit gyűjteni, aki bejelenti magáról önjelölt módon, hogy jelölt, az legyen az, mert a 200 aláírás gyűjtése ebben a formában nevetséges. Sokkal korrektebb az, hogy aki magát jelöltnek akarja nyilvánítani, és egyébként rendelkezik választójoggal, az legyen jelölt. Ilyen szempontból sokkal tisztább ez a megoldás, és nincs szükség ilyen zavaros aláírásgyűjtésekre, többes jelölésre, megélhetési aláírásgyűjtőkre, nincs szükség az 1 millió forint, 2 millió forint, 3 millió forint jelöltenkénti támogatásra, viszont el kell törölni a parlamenti küszöböt, és ebben a konstrukcióban az egyéni választókerületnek sincs értelme. Azt kell mondani, hogy aki eléri az egy képviselőhöz szükséges szavazatszámot, annak van parlamenti képviselete. Ez a konstrukció nagyon demokratikus lenne, és nem lenne cinikus ebben az esetben annak a képviselőtársuknak a véleménye, aki azt mondta, örüljünk annak, hogy sok jelölt közül lehet választani. Szó sincs erről! Ez emberek százezreinek a megalázása és szavazatának a kukába kerülése. Ha ezt önök így átdolgozzák, akkor mi meg fogjuk gondolni, hogy ennek van-e értelme. Ebben a konstrukcióban ez egyszerűen cinikus és ostoba javaslat volt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)




Felszólalások:  Előző  372  Következő    Ülésnap adatai