Készült: 2019.10.21.05:38:24 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
17 151 2002.09.10. 0:12  150-151

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban elfogadni a miniszter úr válaszát, mert a kérdés személyes természetű.

Köszönöm szépen. (Dr. Kis Zoltán: Hú, de nagy titkok lehetnek!)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 159 2002.09.17. 0:23  158-159

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálatos módon a múlt héten sem tudott a miniszterelnök úr időt szakítani, hogy ebben a rendkívül személyes, hogy úgy mondjam, becsületbe vágó ügyben megnyilatkozzon a Ház előtt, ezért magam is a türelem pártján vagyok, és várok még egy hetet. Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 145 2002.09.24. 0:12  144-145

DR. HENDE CSABA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Miniszter Úr! Türelmes ember vagyok. Harmadik hete várok a miniszterelnök úr válaszára. Kivárom még ezt az egy hetet.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 151 2002.10.01. 2:16  150-157

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön ez év tavaszán levelet írt egy Budakeszin lakó négygyermekes családanyának. A pontos nevet és címet majd esetleg külön, ha igényli, megadom, de itt, a parlament plénuma előtt nem szeretném az illetőt megnevezni.

Levelében arról értesítette, hogy - idézem - "az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként személyes felelősséget vállalok azért, hogy kormányunk ingyenessé teszi a tankönyvet az általános iskola első nyolc évében". Az édesanya azzal fordult hozzám, hogy nem kapták meg iskolás korú gyermekei - az egyik elsős, a másik ötödikes, a harmadik pedig hetedikes - az ingyenes tankönyvet, s neki tanévkezdetkor emiatt ki kellett fizetnie mindösszesen 41 800 forintot. Most mit tegyen? - kérdezi az állampolgár. Az édesanya az ön leveléből azt a következtetést vonta le, hogy az abban foglaltakat úgy kell értelmezni, amint ott írva áll, tehát ön valóban személyes felelősséget vállal az általános iskolai tankönyvek ingyenességéért. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Küldje el a számlát!)

A magyar történelem végtelenül sok példáját ismeri a személyes felelősségvállalásnak. Gondolhatunk a végvári vitézekre, akik helytálltak akkor is, amikor elmaradt a zsold, amikor nem volt se pénz, se posztó. Felidézhetjük II. Rákóczi Ferencet, aki magánvagyonából fizetett az ország helyett, s fedezte a szabadságharc költségeit. Közismert Széchényi Ferenc és Széchenyi István példája, akik a korabeli állam helyett, sőt annak rosszallását kockáztatva alapítottak magánvagyonukból alapintézményeket, Nemzeti Múzeumot, országos könyvtárat és Tudományos Akadémiát.

Miniszterelnök úr, ön jól ismeri történelmünket, nyelvünknek is legendás virtuóza (Derültség az ellenzék soraiban.), nem kell tehát a példákat szaporítanom avégett, hogy kiderüljön: a személyes felelősségvállalás magyarul személyes felelősségvállalást jelent. Az a kérdésem tehát, tisztelt miniszterelnök úr, hogy mikor fogja kifizetni a hozzám fordult édesanyának a gyermekei tankönyveire költött 41 800 forintot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 155 2002.10.01. 1:01  150-157

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az ön válaszának hátrafele mutogató részével nem kívánok foglalkozni, viszont üdvözölnöm kell az ön nagyvonalúságát, azt, hogy valóban állja a szavát, és valóban az ígéretéhez híven kifizeti ennek az édesanyának - akinek az adatait el fogom juttatni és a csekket is - a 41 800 forintot. Azt remélem, hogy sokan nézik most a televízión keresztül a parlament ülésének közvetítését (Derültség az ellenzék soraiban.), és sokan gondolnak és tekintenek önre ugyanazzal a nagyrabecsüléssel, amelyet én most megpróbálok kifejezésre juttatni (Közbeszólás az MSZP soraiból: Látszik rajtad!), és gondolom, többen indíttatva érzik majd magukat, hogy hasonló igénnyel lépjenek fel. Én őket erre csak biztatni tudom.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 24 2002.10.30. 8:34  13,15-27

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint már itt többször elhangzott, valóban, az előző kormány munkája során, az igazságszolgáltatási reform keretében dolgoztuk ki 2001-ben a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslatot, amelyet az előző Országgyűlés őszi ülésszakára be is nyújtottunk. A törvényjavaslatot a korábbi Országgyűlés bizottságai általános vitára alkalmasnak találták, a plenáris ülésen azonban idő hiányában nem kezdődhetett már meg a vitája.

A választásokat követően az alkotmányos szokásoknak megfelelően az új kormány visszavonta a törvényjavaslatot. Aggódtam, hogy a visszavonást követően vajon mi lesz a törvényjavaslat sorsa, hiszen - erről is már többen szóltak - kidolgozásának fő célja a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyek magas számát ismerve az volt, hogy létrehozzunk egy permegelőző fórumot, amelynek igénybevételével bírósági eljárás nélkül megoldható lenne a polgári jogi jogviták legalább egy részének az elintézése, és ekként a bíróságoknak kevesebb ügyben kellene eljárniuk. Igen lényeges szempont volt az is a törvényjavaslat megalkotásakor, hogy a közvetítői eljárás olcsóbb megoldással szolgálhat, mint a bírósági pereskedés. Ez a mai napokban, amikor a politikai közélet többek között a Bárándy-csomagként elhíresült, drasztikus bíróságiilleték-emelésektől zeng, attól hangos, különösen figyelemre méltó előnye a közvetítői eljárásnak.

Tisztelt Ház! A T/1092. számú törvényjavaslatot áttanulmányozva megállapítható, hogy az megőrizte a korábbi szabályozás főbb rendelkezéseit, rendezőelveit, és csak részletkérdésekben tartalmaz új szabályozást. E szabályok közül a közvetítővé válás feltételei szigorodtak; itt utalnék vissza Eörsi Mátyás képviselő úr imént elhangzott szavaira: a túletatizált szemlélet ezek szerint nem az Orbán-kormányra, hanem sokkal inkább a Medgyessy-kormányra volt e tekintetben jellemző - ennek a jelentőségét nem túloznám el magam sem. De azért megemlítem, hogy a korábbi törvényjavaslatban hároméves szakmai gyakorlatot is elegendőnek tartottunk volna, ez most öt évre emelkedett; továbbá bővültek az összeférhetetlenségi okok, és ez az összeférhetetlenségi szigorodás mind a megbízás elvállalására, mind pedig a befejezést követő lehetőségekre vonatkozik.

Lényeges változtatás azonban a közvetítő díjazásának szabályozása: itt egy ellenkező irányú módosulás ment végbe. Korábban a rendeleti szinten szabályozandó maximált értékhatárra gondoltunk, ennek eltörlésével azonban most a javaslattevő lehetővé tette, hogy a felek önkéntes elhatározásával induló eljárásban a felek és a közvetítő megállapodása rendezze a közvetítő díját. Így a jelenlegi formában a törvényjavaslat a szabad díjazás rendszerével megteremti e körben is a versenysemlegességet, és lehetővé teszi a piac mindenkori kívánalmainak megfelelő közvetítői működést. Ha elemezzük ezt a változtatást még nagyon röviden, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a fajta új szabályozás megkönnyíti a döntést a természetes személyek számára, hogy vajon vállalkozzanak-e hivatásszerűen a közvetítői tevékenység folytatására. Ugyanakkor a közvetítőt igénybe vevő feleknek is a szabad díjazás rendszere lehetőséget ad arra, hogy a közvetítőkkel folytatott előzetes egyeztetés alapján nyugodtan és felelősen eldönthessék, hogy vajon a vitás ügyüket közvetítői eljárás keretében rendezzék-e. Én tehát a magam részéről ezt a liberális változtatást üdvözlöm a törvényjavaslatban - meg kell mondani, hogy ez a mi javaslatunkhoz képest javára vált az előterjesztésnek.

A törvényjavaslat megtartotta azt az igen fontos alapelvet, mely szerint a közvetítői eljárásban a felek és a közvetítők közötti megállapodások alakítják ki az eljárás menetét, és csak a legszükségesebb garanciális rendelkezéseket rögzíti a törvény. Ez a fajta kialakítása a szabályozásnak azt szolgálja, hogy az eljárás részesei közti vita megoldásához vezető megbeszéléseken és egyeztetéseken elhangzó érvek, ellenérvek ütköztetése az ügy sajátosságai szerint legyen alakítható. Ezzel mintegy beemeljük a törvényjavaslatba a közvetítés azon igen lényeges alapelvét, hogy tudniillik csak bizalomteljes légkörben, nyugodt körülmények között lehet olyan eredményeket elérni, amelyek a jogvitát véglegesen lezáró megállapodás létrejöttét eredményezhetik.

Annak a szabálynak a megtartása, melynek alapján a megállapodást megkötő felek a bírósági igényérvényesítés későbbi lehetőségétől nincsenek elzárva, azaz nem korlátozott a feleknek azon joga, hogy a közvetítői eljárással érintett ügyben utóbb mégis a bírósághoz forduljanak, egybecseng a külföldön már működő mediációs eljárások ismert szabályaival. A törvényben megfogalmazott, a költségviselésre vonatkozó szabályok a polgári perrendtartás módosítása útján ugyanakkor megteremtik annak a lehetőségét, hogy a felek mégis felelősséggel hozzák meg erre vonatkozó döntésüket, hiszen ha utóbb mégis bírósághoz fordulnak, tehát annak ellenére meggondolják magukat, hogy kötöttek egy egyezséget a mediációs eljárás keretei között, nos, ilyen esetben hiába nyeri meg a pert indító fél akár száz százalékban is a bírósági pert, mégis őt terheli teljes egészében a bíróság eljárásában felmerülő, nem csekély perköltség.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében elmondható, hogy a T/1092. számú törvényjavaslat, megőrizve az általunk megalkotott és benyújtott javaslat főbb elemeit, olyan új szabályozási elemeket épített be, amelyekkel kiegészülve eleget tehet mind az országgyűlési határozatban megfogalmazott, mind pedig a szakmai körökből folyamatosan hosszú ideje érkező igényeknek. A közvetítői tevékenység bevezetésével a konfliktuskezelésben újfajta szemléletmód alakulhat ki. Megteremtődik annak a lehetősége is, hogy a hazánkban már működő mediáló, közvetítő testületek, szakemberek eddigi munkája mellett megkezdődhessék a közvetítői tevékenység széles körű gyakorlati alkalmazása is. No persze minden törvény annyit ér, amennyi megvalósul belőle; az idő fogja majd megmutatni, hogy vajon a most megteremtendő új jogintézmény elég vonzó lesz-e ahhoz, hogy a hagyományos pereskedési kedv és hajlam felett a józan ész és a kompromisszumkészség diadalmaskodhasson.

 

 

(10.30)

 

Régi igazság az is - többen hivatkoztak már az alapfoglalkozásukra; elmondom én is, gyakorló ügyvédként sokszor elmondtam ügyfeleimnek azt a régi igazságot -, hogy jobb ma egy sovány egyezség, mint holnap egy kövér per.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján a törvényjavaslatot az MDF-frakció támogatja és elfogadásra javasolja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 84 2003.05.28. 0:20  63-103

DR. HENDE CSABA (MDF): (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Minden dolgos, becsületes ember ismeri azt az érzést, amit az el nem végzett feladatok, a körmünkre égett munka szorítása okoz. Meggyőződésem, hogy az Országgyűlés Házszabályának mostani módosításával…

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 86-90 2003.05.28. 5:42  63-103

DR. HENDE CSABA (MDF): Saját mikrofonnal próbálkozom…

 

ELNÖK: Akkor egy pillanat türelmet kérek, máris viszik az új mikrofont. (Megtörténik.)

 

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kérem, hogy elölről kezdjük. Köszönöm szépen.

 

DR. HENDE CSABA (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Minden dolgos, becsületes ember ismeri azt a nyomasztó érzést, amit az elvégzetlen feladatok és a körmünkre égett munka szorítása okoz. Meggyőződésem, hogy az Országgyűlés Házszabályának mostani módosításával egy ilyen régi, nyomasztó tehertől szabadulunk mindannyian. “Rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevésö - írja József Attila, és én azt hiszem, hogy az előttünk fekvő kérdések rendezésével nemcsak önmagunknak, nemcsak egymásnak, de a minket megválasztó honfitársainknak is tartozunk.

 

 

(11.20)

 

Két szakasz jelentőségét szeretném külön is kiemelni az ügyrendi bizottság indítványából. Az egyik a frakcióalakítási jogot érinti. Azzal, hogy meghatározzuk a képviselőcsoport létrehozásához szükséges létszámot, de egyben biztosítjuk minden parlamentbe bejutó párt számára egy képviselőcsoport létrehozását, ezzel egyszerre teszünk eleget az Alkotmánybíróságtól öt éve érkezett felszólításának, és egyszerre törlesztjük adósságunkat a választópolgárok felé. Ők ugyanis joggal érezhettek bizonytalanságot, sőt, akár kiszolgáltatottságot is hatékony politikai képviseletük megteremtésében.

A másik ügy pedig, amelynek fontosságára külön is szeretném ráirányítani a figyelmet, a független képviselők jogállása. Az a tény, hogy a független képviselők parlamenti munkában való részvételi joga jelentős korlátozást szenvedett mindeddig, már-már jogilag szentesítette a pártok kizárólagosságát a népképviseletben, pedig tudjuk mindannyian, hogy bár ez a kizárólagosság előállhat tényszerűen, ha úgy hozza az élet, mint most is egyébként, de a képviselői mandátummal járó jogokat ettől nem tehetjük függővé. Alkotmányos berendezkedésünk ugyanis a képviselői mandátumot helyezi előtérbe, s a kormánypártiság, ellenzékiség, illetve a frakcióhoz való tartozás csak ez után következhet. Meggyőződésem, hogy alkotmányos fejlődésünknek egyik fontos vívmánya, a szabad mandátum intézménye lesz itt jogilag újra körülbástyázva, mozgásterében, lehetőségeiben megerősítve.

Amikor a szűk pártérdeken való felülemelkedést, divatos idegen szóval a konszenzust méltatjuk, nem lehetünk sem álszentek, sem képmutatók. Be kell látnunk, ahogy a fák sem nőnek az égig, úgy a pártok közti egyetértésnek is vannak korlátai. Bizony igaz, az álláspontot gyakorta az üléspont határozza meg. Bár az ülésezési rend és a vizsgálóbizottságok működésének újraszabályozása az elmúlt esztendők igen vegyes tapasztalatai alapján ugyancsak égető lett volna, itt a kormánypártok és az ellenzék nem tudtak megegyezni.

No de egy vezérszónoknak nem arról kell szólnia, hogy mi nincs benne egy javaslatban, hanem arról, ami benne van, amiről tehát szól, ezért a mégoly fájó hiányt sem illendő itt most szóvá tennem. Ehelyett méltassuk inkább azokat az eredményeket, amelyeket egyesült erővel az albizottságunk munkája során mégis sikerült elérnünk. A számos javítás közt az alábbiakra hívom fel a tisztelt Ház és a közvélemény figyelmét.

Megszűnhet a javaslat elfogadásával az a kissé nevetséges gyakorlat, amely szerint, úgymond, falból, a Házszabály szerencsétlen rendelkezése miatt kellett akár rövid időre is frakcióvezető-helyettesként bejelenteni derék egyszerű képviselőtársainkat, csak azért, hogy napirend előtt a tisztelt Ház ülésén felszólalhassanak. A jövőben nem lesz szükség e formális aktusra, bármelyik képviselő jogosult lesz frakcióvezetője egyetértésével napirend előtt felszólalni.

Fontos kérdés a politikai vita tárgyalási időkeretének szabályozása. Garanciális jelentősége van annak, hogy a többség a többségével visszaélve nem korlátozhatja a politikai vitát; annak időtartama legalább öt óra kell legyen a jelenlegi négy órával szemben.

Hiányt pótolunk akkor, amikor a javaslat útján a népi kezdeményezés tárgyalásának szabályait állapítjuk majd meg.

S ne feledkezzünk meg a javaslat mellékletéről sem: ebben szabályozzuk a televíziós közvetítés rendjét a parlament plenáris és bizottsági üléséről.

Sorolhatnánk még azokat a rendelkezéseket, amelyek az Országgyűlés működésével kapcsolatos eddigi szabályokat felhasználva arra irányulnak, hogy kiegészítsék vagy pontosítsák a Házszabály hiányos, illetve nem egyértelmű rendelkezéseit. Az idő szűk, igyekszem betartani az ötperces időkeretet, bár tudom, hogy beszélhetnék hosszabban is, de mindezt itt mégsem sorolom fel, csak azt hozom a tisztelt Ház tudomására (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a Magyar Demokrata Fórum frakciója mindezzel bizonnyal egyet fog érteni, és támogatja majd az előttünk fekvő H/3949. számú országgyűlési határozati javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 335-337 2003.06.03. 1:23  324-346

DR. HENDE CSABA (MDF): (mikrofon nélkül) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül fontos érdemi kérdésről folyik a részletes vita.

 

ELNÖK: Nincs mikrofon vagy lehet, hogy rossz mikrofont tűzött fel a képviselő úr. Kisegítő mikrofon érkezik.

 

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül fontos és érdemi kérdésben folyik a vita, minden látszat ellenére. A magam részéről abban reménykedem, hogy a több mint féléves előkészítő munkával megalkotott házszabály-módosítás mögött meglévő négypárti konszenzus nem fog felborulni ebben az ügyben, és a felek megtalálják a bölcs kompromisszumot a parlament működőképessége, annak Szküllája és a képviselői beszédjog Kharübdisze között. Ebben a reményben szeretném további tárgyalásokra, megbeszélésekre és a kompromisszum megtalálására inteni a vitában álló feleket.

Köszönöm szépen.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 64 2003.09.09. 20:16  51-65

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Reménykeltő összeállítás került a tisztelt Ház asztalára; csábító címe láttán könnyen azt hihetnék az emberek, hogy választ fognak kapni - olvastam - fontos kérdéseikre. Egykönnyen azt is gondolhatnánk, hogy elkészült munkát tartunk a kezünkben; arra is számíthatnánk, hogy a címben a nemzeti és a stratégia szó használata egyben a minőség garanciája.

Az anyag olvasása sajnos csalódást okoz: se nem kész, se nem nemzeti, se nem stratégia, válaszokat pedig nem ad. Nem kész, hiszen a „ kellö szándéka és a „ legyenö igényei mellől minden esetben hiányoznak az eszközök és a források, és csupán az összeállítás végén szerepel ezekből szimbolikusan egy kevés, szánalmasan kevés; nem nemzeti, hiszen előzőleg nem előzte meg se széles körű társadalmi vita, se politikai egyeztetés; nem stratégia, hiszen nem vet számot se az alternatív stratégiákkal, se a bűnmegelőzés egészével, és nem határozza meg a legközelebbi lépéseket sem. Egy kormányzati akcióprogram szakmai háttéranyagának tekinthető, a maga műfajában jó szándékú, baloldali doktrinérséggel terhelten. A legfontosabb hiányossága, hogy nem ad valódi válaszokat, valószínűleg azért, mert a kérdések nem voltak jól feltéve. Ám ez nem az anyag szakmai deficitje. Az összeállítás úgy beszél társadalmi mozgalomról, államilag vezérelt szakmai civil mozgalomról, a társadalompolitika integráns részéről, mint valami meglévő, egységes intézményi valóságról. Figyelmen kívül hagyja, hogy a rendszerváltozás óta egyrészt a társadalmi mozgalmak ügye nem állami intézményes ügy, másrészt a társadalompolitika ügye nem egységes, hanem pártonként különböző ügy, óvatosan kellene tehát ezekre hivatkozni, különösen óvatosan kellene bánni a társadalompolitikával, amivel a kormány mindmáig adós.

Ebből fakadóan adós a büntetőpolitikával, és így már érthető, hogy ennek a szerény, bűnmegelőzési stratégiának nevezett szakértői háttéranyagnak sincs hova kapcsolódnia. A tisztelt Ház tehát abban a helyzetben van, hogy jobb híján az előterjesztő szakmai műhelymunkájába kell belefolynia, ami izgalmas lehetőség lehet, ám mégsem parlamenti tárgykör.

Tisztelt Ház! Kinek az érdekét kell szolgálnia, és kinek az érdekét ne szolgálja a bűnmegelőzés? Mitől érezzük, és mitől nem érezzük magunkat közbiztonságban? Mit várunk el az államtól? Ezek lennének a valódi kérdések, a válaszok pedig bizonyos, hogy nem találhatóak meg a határozati javaslatban.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim a szocialista és a szabad demokrata padsorokban! Önök ne tudnák, hogy min múlt az anyag által befogott mintegy huszonöt esztendőn belül a Kádár-korszak alatt a közbiztonság állapota? Vajon miért nem írjuk már le egy ilyen anyagban, tizenhárom évvel a rendszerváltozás után, hogy nem a ’80-as évek második felében, hanem már a ’80-as évek elejétől kezdődött a bűnözés növekedése, egyidejűleg a gazdasági élet és az akkori vezetés szellemi hanyatlásával? Vajon miért nem írjuk le egy ilyen anyagban, hogy a diktatúrában a bűnmegelőzés eszközrendszere is alapvetően államvédelmi szempontú volt, és a rendszer ennek mellékágaként, mellékhatásaként tudta egy ideig - úgy-ahogy - kordában tartani a közönséges bűnözést? Vajon miért nem írjuk le egy ilyen anyagban, hogy a rendszerváltozáskor ezen eszközrendszer szétdőlése, nem pedig a társadalom demokráciaigénye volt az, ami a bűnözés növekedésében szerepet játszott?

Ha így jutunk el az anyag által befogott huszonöt év első feléhez, akkor talán világossá válik, miért is tudománytalan a helyzetmegítéléshez a huszonöt évet homogén időszakként figyelembe venni, és akkor talán az is világossá válik, hogy ezt követően miért is alaptalan és hiteltelen a bűnözési adatokat egyrészt a rendszerváltozás utáni, egymást váltó kormányok ciklusától elszakítva, másrészt kifejezetten a polgári kormány éveire koncentrálva bemutatni és láttatni. Ez a tendenciózusság sem az anyag szakmaiságát, sem a nemzeti, sem pedig a stratégiai címkéjét nem erősíti. Az anyag bízvást nevezhető politikailag inkorrektnek és félrevezetőnek, hiszen míg a szöveg fogalmazása gondosan és kínosan kerüli a bűnözés jobboldali kormányok idején tapasztalható csökkenésének, illetve a Horn-kormány alatti megugrásának felemlítését, addig ezt mind az 1. számú, mind a 3. számú ábra látványosan megmutatja.

Még egy apróságot említenék ebben a körben. 1998-ban több mint 600 ezer bűncselekmény vált ismertté, pontosan 600 621, legalábbis a KSH adatai szerint - Magyar Statisztikai Évkönyv, 255. oldal -, ehhez képest a javaslat 7. oldalán 597 ezer ismertté vált bűncselekményt említenek. A különbség nem sok, azonban a pontosság e körben is csorbát szenvedett. A Horn-kormány bűnmegelőzése évente 398 ezerről 600 ezerre növelte az ismertté vált bűncselekmények számát, a polgári kormány bűnmegelőzése pedig 600 ezerről 421 ezerre csökkentette ugyanezt. Így már, azt hiszem, egy nyelven beszélünk. Mindezekből három felismerés adódik; egyrészt utoljára 1991-ben volt annyi az ismertté vált bűncselekmények száma, mint amennyire a mi kormányzati időnk alatt sikerült lecsökkenteni.

 

(13.30)

 

Másrészt, felidézve az önök választási ígéreteit, feltűnő, hogy a ma hatalmon lévők egyike sem merészelte beígérni a további csökkentést. Harmadrészt a mai helyzet valóban alkalmas arra, hogy újragondoljuk a bűnmegelőzés rendszerét, hiszen pillanatnyilag nem nyomasztja a kormányt a tartósan félmillió fölötti bűnözési szám. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni egyfelől, hogy ez érzékeny adat, amelynek karbantartása nem pusztán társadalmi mozgalmat, hanem állami erélyt is igényel. Másfelől tudomásul kell venni, hogy a társadalompolitikai intézkedések kölcsönhatásban vannak, egymást erősíthetik, de gyengíthetik is.

Anélkül, hogy a részletekbe merülnénk, a tapasztalati tények alapján elmondhatjuk, hogy eredményes jóléti politikák és erélyes büntetőpolitika esetén csökken a bűnözés. Eredményes jóléti politikák és erélytelen büntetőpolitika esetén a bűnözés stagnál, ám benne van a potenciális csökkenés lehetősége. Eredménytelen jóléti politikák és erélyes büntetőpolitika esetén a bűnözés ugyancsak stagnál, ám a potenciális növekedés sajnálatos lehetőségével terhelten. Végül eredménytelen jóléti politikák és erélytelen büntetőpolitika esetén a bűnözés törvényszerűen nő.

Dominanciája tehát a jóléti politikák eredményességének van. Amennyiben a jóléti politikák eredményesek, kiváltképp gondolok itt az adópolitikára, a családpolitikára, az oktatáspolitikára, a foglalkoztatáspolitikára és a szociálpolitikára, akkor a mégoly hatékonytalan és erélytelen büntetőpolitika esetén is remény van arra, hogy a bűnözés legalább stagnálni fog. Elmondhatjuk, hogy a polgári kormány jó állapotban adta át a bűnözési helyzetet. Ebben mind a jóléti politikák eredményességének, mind pedig a büntetőpolitika erélyének része volt.

A közeljövő kockázata abban áll, és erre a javaslat nem tér ki, hogy a mai kormány sietett erélytelenné tenni a büntetőjogot elsietett és túlzott enyhítéseivel, vagyis a bűnözés alakulása eszerint teljesen kiszolgáltatottá vált a jóléti politikák alakulásának. A most körvonalazódó költségvetési megszorítások sajnos semmi jóval nem kecsegtetnek ezen a téren.

Miben áll az eredményes jóléti politikák hatása? Tisztelt Ház! Az emberek megelégedettségében, a munkanélküliség csökkenésében, a munkahelyek biztonságában, a beruházások, illetve a munkaalkalmak növekedésében, az infláció féken tartásában, az egyéni gyarapodás reményében, a tisztességes és biztos megélhetés értékének megerősödésében. Ezt tudja a hatékony és igenis erélyes büntetőpolitika a maga eszközeivel megtámasztani, megerősíteni. A törvényesség és a morál erélyével, a visszatartó erő felmutatásával és a bűnözésben rejlő kockázat növelésével. És ezt lehet azután, tisztelt Ház, társadalmi mozgalommal övezni. Világos, hogy más a szemléletmódunk. Mi itt, a nemzeti oldalon arról tudunk beszámolni, hogyan kell a bűnözést megfékezni és visszaszorítani. Önök pedig mindig a végén kezdik, és félő, hogy megint az elejére jutnak majd vissza.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórumtól nem a bűnmegelőzés idegen, hanem az annak mindenhatóságába vetett hit. Úgy gondoljuk, hogy az anyag 29. oldalának utolsó bekezdésétől olvasható uniós célkitűzések a helyesek, amelyeket érdemes felidézni: csökkenteni kell a bűnalkalmakat, növelni kell a valószínűségét annak, hogy a bűnelkövetőt megbüntetik, valamint redukálni kell a bűncselekményekből származó haszonszerzés lehetőségeit. Csökkenteni kell azoknak a környezeti tényezőknek a hatását, amelyek következményeképpen valaki a bűnözés vagy bűnismétlés világába kerülhet.

Csökkenteni kell az áldozattá válás kockázatát. Növelni kell az emberek biztonságérzetét, elő kell mozdítani és terjeszteni kell a jogkövető magatartás kultúráját és a konfliktusok erőszakmentes elhárításának módszereit. Elő kell mozdítani a jó kormányzást, különös tekintettel a korrupció megelőzésére. Meg kell előzni a bűnözők beszivárgását a gazdasági, a társadalmi és a politikai struktúrákba.

Tisztelt Ház! A javaslat három alapvető hibájára hívnám fel itt a figyelmet. Egyrészt az előttünk fekvő anyag nem fogja át valamennyi célkitűzést. Másrészt az anyagtól eltérően, illetve mellette lehetséges más prioritási sor is, ami e célkitűzéseket jobban szolgálhatná. Harmadrészt az anyag egésze, és talán ez a legfontosabb, a büntetőjogot, a büntetőjogi intézményrendszert nem mint szükségeset, hanem mint szükséges rosszat kezeli. Egyikkel sem értünk egyet.

Kezdjük a végén! Máig nincs pontos társadalompolitikai tisztázása annak, hogy a kriminalizáció, illetve a büntetések szigora vagy az emberi jogi szocializációs elvárások jelentik-e a valódi korrekciós eszközt. Ne felejtsük el, hogy a büntetőjogra nézve az uniós csatlakozás mindmáig leginkább kriminalizációval és szigorítással járt. Egymást váltó próbálkozások vannak, no meg kísérletezgetés az emberek türelmével, biztonságérzetével.

Tény, hogy nem a bűnözés számain múlik kizárólag az emberek közérzete. Ám tény az is, hogy a tisztességes emberek biztonságérzetének alakulása fordítottan arányos a bűnelkövetők biztonságérzetének alakulásával. Az egyik csak a másik bizonytalanságban tartása esetén érezheti magát biztonságban. Ezért nem lehet kihagyni a büntetőjogot, a büntetőjog szigorát a megelőzésből.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, a bűnmegelőzés hatékonyságához elengedhetetlen, hogy jól körvonalazott célok legyenek mind a szituációs, mind pedig a személyi kockázatok körében. Mindebből adódhatnak aztán össze a prioritások. Az anyag a 42. oldalától taglalja ezeket a prioritásokat, ennek kapcsán az alábbiakra hívnám fel becses figyelmüket.

A mindenkori bűnmegelőzésnek általános, közvetlen és közvetett tevékenységi célpontjai egyaránt vannak. Minden bűnmegelőzési politika általános célja, hogy lehetőség szerint a potenciális bűnelkövető büntetőtörvénybe ütköző cselekményt ne valósítson meg, illetve ha ilyen cselekményt már elkövettek, akkor az ne maradjon rejtve az igazságszolgáltatás és a társadalom előtt. Továbbá se az elszenvedett sérelem, se a büntetés ne sodorja kilátástalanságba elviselőjét. Ehhez képest a bűnmegelőzés közvetlen célja egyfelől a bűncselekmények legközvetlenebb okainak megszüntetése a normasértő személyre, a cselekmény szituációira és a szociális kontroll hatékonyságára gyakorolt befolyással, másfelől a bűncselekmények közvetlen megelőzése, a bűnelkövetés akadályozása állami és civil eszközökkel.

A bűnmegelőzés közvetett céljai közé tartozik a bűnözővé válás folyamatának megelőzése, fékezése, a tettenérés kockázatának növelése, a felderítési arány emelkedésével a lelepleződés kockázatának növelése, a bűnelkövetési alkalmak csökkentése, az áldozati és sértetti károk mérséklése, a potenciális áldozatok védettségének fokozása és a büntetett előéletű személyek társadalmi integrációjának segítésével a bűnismétlés akadályozása.

A bűnmegelőzés kiemelt célcsoportjai közé tartoznak egyfelől az elkövetővé válás kockázatának leginkább kitett 14 év alatti gyermekek, a 14-21 életév közötti fiatalok, a származástól függetlenül hátrányos gazdasági helyzetben, tartós munkanélküliként, hajléktalanként, illetve segélyből élők, másfelől a kilétük, illetve mivoltuk folytán a sértettség kockázatának fokozottan kitett személyek. A sértetté válás kockázatának kilétük miatt a gyermekek, a fiatalok, a nők, az idősek, a testi vagy szellemi fogyatékosságúak, az egyedül élők, míg mivoltuk miatt a pénzkezelést, illetve a feketepiacon magas profittal értékesíthető dolgok kezelését emberközelben végző személyek, például a pénzszállítók, postai kézbesítők, taxisok, egészségügyiek és gyógyszerészek vannak leginkább kitéve.

Álláspontom szerint az előterjesztés által felállított bűnmegelőzési prioritások közül négy az általánosság szintjén van. Ezért nem kielégítő. Egyedül a gyermekek és a fiatalok kockázatviselésének prioritása tekinthető elfogadhatónak. Megfontolandónak tartom, hogy emellett az általam fentebb említett személyek is megjelenjenek a prioritások között. Nem vitatva a családon belüli erőszak, illetve a városok biztonsága kérdéseinek fontosságát, több prioritás esetén a prioritások rangsorának felállítása is megfontolandó lehet.

Tisztelt Ház! Végezetül még egy elvi kérdésre szeretnék kitérni. A javaslat 32. oldalán az alapelvek és működési elvek alatt esik szó a szabadság és a biztonság kapcsolatáról, anélkül azonban, hogy megtudhatnánk, mi az előterjesztő világos álláspontja e körben. A polgári kormánynak egyértelmű volt az alapállása. Abból indultunk ki, hogy a szabadság, a jogok, a törvény és a biztonság között szükségszerű összefüggés van. Az emberek szabadságai összhangban vannak a jogokkal, a jogok törvényben testesülnek meg, a törvény betartása, ha kell, betartatása pedig biztonságot nyújt a jogok szabad gyakorlásához.

A szabadság és a biztonság tehát nem ellentétesek egymással. Vagy mindkettőt bírjuk, vagy egyiket sem.

 

 

(13.40)

 

 

A biztonságot nem vásárolhatjuk meg a szabadság árán, mert szabadság nélkül nincs emberi méltóság. A bűnözést pedig jórészt olyan cselekedetek jelentik, amelyek az egyént megalázzák, emberi méltóságát sértik.

Mi azt mondjuk, hogy jogállamban a bűn elkövetése elsősorban egyéni felelősség, és csak másodsorban élethelyzet kérdése. Mi azt mondjuk, hogy a nemzet felelős egyének összessége, akik mások felelőtlenségéért, bűnéért nem tehetők felelőssé. Mi azt mondjuk, hogy a mindenkori kormány és a polgárok felelőssége a bűnözés jövőbeni alakulásában közös, de nem azonos. Az állam erejének és tevékenységének meghatározó szerepe van. Mi azt mondjuk, hogy egy társadalom nem rendezkedhet be sem bűnözésre, sem bűnüldözésre. Mi azt mondjuk, hogy a polgárok biztonságérzete a bűnözők bizonytalanságban tartásán múlik, amihez szigorú és következetes állami intézkedésekre van szükség. Mi azt mondjuk, hogy a bűnözést nem csupán kontroll alatt kell tartani, hanem konfrontálódni is kell vele. Mi azt mondjuk, hogy a bűn akkor is bűn, ha kicsi, és a kis bűnök elszaporodása eddig mindig és mindenhol társadalmi rendezetlenséghez vezetett, ami pedig eddig mindig és mindenhol a bűnözést az egyre súlyosabb elkövetések irányába gerjesztette.

Mi azt mondjuk, hogy a zéró tolerancia elve nem tolerancianélküliséget jelent, hanem a tolerancia új határainak a megvonását, és abból indul ki, hogy a bűnözés kapcsán nem lehet a polgárok tűrőképességével játszadozni. Mi azt mondjuk, hogy a bűnözők kockázatát kell növelni, és ebben az államnak van meghatározó szerepe. Mert nem lehet és nem szabad a börtön rácsait a polgárok ajtajára és ablakára áthelyezni. Mi azt mondjuk, ha akár a bűnözés haszna nő, akár pedig az ára, vagyis a büntetés mértéke csökken, akkor mindig többen és egyre több bűncselekményt fognak elkövetni.

A polgári kormány büntetőpolitikája morálisan és a törvényesség fenntartása szempontjából egyaránt fontosnak tartotta, hogy mindenki számára legyen az világos, hogy a kormány és a törvény az áldozatok, a tisztességes emberek pártján áll, és a bűnözők jogai csak ehhez képest és nem emellett és különösen nem ezzel versengve érvényesülhetnek. Ez világos alapállás volt. Mi tehát nemcsak azt mondtuk meg, hogy mit akarunk, hanem azt is, hogy mit nem akarunk. Rá kell jönni, hogy ez a közbiztonság területén kifejezetten erősíti a közmorált és a közbátorságot. Fel kell ismerni, hogy ez fontosabb, mint a bűnügyi statisztikák adatai és az abból való magyarázkodás - bár zárójelben megjegyzem, hogy a mi szemléletünk vezetett aztán egyébként oda, hogy a statisztikák is javultak.

Tisztelt Ház! Bár nem máshol élünk, ám sok mindent másként és másképp látunk. Markánsan eltér a felfogásunk a ma hatalmon levők igazságügyi és belügyi politikájától, és erre minden alapunk meg is van. Ezért nem gondoljuk szerencsésnek, hogy egy nem létező társadalompolitikán belüli nem létező büntetőpolitika mellé egy virtuális, látszólagos bűnmegelőzési elképzelésrendszert a parlament jóváhagyjon. Az anyag szakértői anyagokból összeszerkesztett tabló, komoly politikai célzattal. Gondolatisága a hiányzó társadalompolitika alatt és a létező intézményrendszer felett, középről igyekszik mindkét irányba szervesen beépülni. A korlátok és a deficitek miatt azonban ez nem sikerülhet.

Tisztelt Országgyűlés! Semmi sem gátolja a kormányt, hogy ha szükségesnek tartja, elfogadja bűnmegelőzési akcióprogramját az előttünk fekvő szakmai háttéranyagra alapozva. Eredményes megvalósítása esetén pedig lehet akkora sikere, mint egy országgyűlési határozatnak. Ugyanakkor sem az előkészítés módja, sem a sarokpontok, sem pedig a tartalom nem indokolja azt, hogy útitársak legyünk ebben. Ezért az előttünk fekvő határozati javaslatot nem támogatjuk, és a szavazás során feltehetően tartózkodni fogunk.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Dr. Salamon László tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 77 2003.09.09. 14:12  65-82

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 1848. március 15-én kinyomtatott 12 pont között előkelő, mégpedig a negyedik helyen szerepelt a márciusi ifjak követelése: “Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben!ö “Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés!ö - szól a 12 pont bevezetője. Vagyis Petőfi, Jókai és Irinyi meg a többiek a Pilvax Kávéházban úgy gondolták, ahhoz, hogy valóban béke, szabadság és egyetértés legyen e hazában, elengedhetetlen a törvény előtti egyenlőség. Csak ezen az úton kormányozhatja a nemzet életét az igazság, az állam talpköve, amelynek érvényesítése az állam minden szervének, de különösen az igazságszolgáltatási rendszernek szent kötelessége.

 

(15.40)

 

A törvény előtti egyenlőség elsősorban a formális, külsődleges jogegyenlőséget jelenti, azt, hogy ne legyenek egyenlők és még egyenlőbbek, hogy a jogok, a kötelességek és a felelősség, no meg a felelősségre vonás azonos feltételekkel és mértékben jusson mindenkinek. Ez sem kevés, és bizony nem mondhatjuk, hogy az elmúlt százötvenöt év alatt bármikor is sikerült volna maradéktalanul megvalósítani. Sajnos, nem mondhatjuk azt sem, hogy a felemásra sikeredett rendszerváltoztatás e téren dicsérhető volna. Sokkal inkább azt kellett látnunk: épp ellenkezőleg, amit szabad a rendszerint párt- és KISZ-titkárokból lett Jupitereknek, azt bizony a közönséges halandóknak tilos volt.

Legjobb példa erre a privatizációnak csúfolt szabad rablás. A példák sora rémisztően hosszú, most csak egyet emelek ki. Lehetünk-e büszkék arra, hogy nálunk - bár a bolti lopáson ért szegény embert bíróság elé állítják és elítélik - büntetlenül milliárdossá lehetett válni áron alul, a haveroktól megvett, majd az állammal felújíttatott és ugyancsak az államnak bérbe adott ingatlanok útján. A végeredmény persze az, hogy pár év elteltével az élelmes elvtárs a bevétel és a kiadás mérlegét tekintve ingyen jut budapesti belvárosi palotához meg kormányüdülőhöz a Balaton partján. Ingyen szerzi meg azt, ami a másé, ami mindnyájunk közös vagyona volt. A fondorlatos összejátszásban a régi időkből ott felejtett haverok segítenek neki. Az illetőt nemhogy nem vonják felelősségre, de nem éri be azzal sem, hogy élvezze az így megszerzett vagyont. Nem, ő miniszterséget vállal a jelenlegi kormányban és erkölcsi tartalmú, kioktató hangú nyilatkozatokat tesz köztársaságról, demokráciáról meg tisztességről. Főnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök minderre azt mondja: na ja, az esélyek sohasem egyenlők.

Emlékezhetünk arra is, micsoda ízléstelen kampány folyt azért, hogy egy bűnös bankár, bizonyos Kunos Péter mentesüljön kegyelem útján a jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése alól. Szinte az egész baloldal egy emberként követelte, hogy a bankárnak ne kelljen kiállnia a büntetést. Szerencsére az akkori igazságügy-miniszter még a köztársasági elnöki tekintéllyel is szembeszállt a törvény előtti egyenlőség védelmében. Azóta a bankár kiszabadult, és újabban kormánytényezők társaságában láthatjuk szélesen mosolyogni.

Tegnapelőtt letartóztatták a Kereskedelmi és Hitelbank volt vezérigazgatóját, valamint az Állami Autópálya Rt. volt vezérigazgatóját is. Bizonyos, hogy ügyük további menete lakmuszpapírja lesz a törvény előtti egyenlőség jelen állapotának.

Tisztelt Ház! A törvény előtti egyenlőség a formális azonos elbánás mellett jelenti azt a követelményt is, hogy az igazsághoz, vagyis a törvény lelkéhez való hozzájutás tekintetében ne legyen különbség a polgárok között. Mivel pedig az emberek nem egyformák - az egyik járatos a jogban, a másik teljesen tudatlan abban, az egyik gazdag, a másik pedig szegény -, rögtön kiviláglik, hogy nem alakulhat ki egyenlőség magától, külső beavatkozás nélkül. A jogban jártas ember fölényben van a törvény előtt. A jómódú, ha maga nem is ért a joghoz, a pénzéért meg tudja vásárolni a jogi szolgáltatást, az ügyvédi segítséget.

Aki azonban járatlan is meg szegény is, esélytelenné és kiszolgáltatottá válik, pedig neki is vannak jogi ügyei, nem csak a gazdagoknak. A szegénynek persze senki sem kínál ingyen kormányüdülőt, se palotát Pesten, ezért aztán az ügyei is kis ügyek, de ne feledjük, ennek a szegény embernek ez a kis ügy a nagy ügy, élete ügye, fő problémája. Ahhoz, hogy a törvény előtt ő is egyenlő legyen, vagyis egyenlő eséllyel kérhessen igazságot a maga számára, biztosítani kell neki lehetőleg ugyanazt a jogi segítséget, amit a tehetősek meg tudnak venni maguknak. Erre azért van szükség, mert az igazság érvényre jutása közérdek, vagyis mindnyájunk érdeke. Már a márciusi ifjak is tudták ezt. Se béke, se szabadság, se egyetértés nem lehet olyan országban, ahol az igazság érvényre jutása akadályoztatva van. S mert mindez közérdek, ezért indokolt, hogy az esélyegyenlőség lehető megteremtését mi magunk, az egész nemzeti közösség finanszírozzuk befizetett adóinkból az állam útján.

Tisztelt Ház! Nem új felismerés mindez, modern jogalkotásunk kezdeteitől törekszik a magyar jog a szegények anyagi segítésére a jogérvényesítésben. Hatályos jogszabályaink csak a bírósági eljárásokban biztosítanak bizonyos anyagi kedvezményeket és pártfogó ügyvédi közreműködést. Eljött az ideje annak, hogy az állami segítség körét szélesítsük és bővítsük. Ez a felismerés az előző igazságügyi kormányzatban született meg, mi kezdtük el azt a munkát, amelynek sok tekintetben dicséretes eredménye előttünk fekszik.

Az európai uniós szabályoknak megfelelő törvényjavaslat részletes szabályait nem taglalom, hiszen ezt az expozé megtette és az ismétlés szükségtelen. Ehelyett inkább néhány általános megjegyzést tennék, ellenzéki szerepemhez illően kritikusan.

Először is, a javaslat rendkívül nagyvonalú a jogi segítségnyújtás tartalmát és a rászorulók körének meghatározását tekintve egyaránt. Kevésbé jóindulatúan úgy is fogalmazhatnék, könnyű kézzel bánik az adófizetők pénzével. A jogi segítséget nyújtó ügyvédek és más szakemberek óradíját ugyanis a költségvetésen keresztül mindnyájan finanszírozzuk. Nekünk, ellenzéki képviselőknek pedig az a feladatunk, ha már az igazságügy-miniszter úr ezt nem tette meg, hogy a takarékos pénzfelhasználást indítványozzuk.

Itt van például a menekültstátusért folyamodók kérdése. Világunk súlyos ellentmondásainak, nagy igazságtalanságainak egyike az, hogy a harmadik világban élők nyomora az égre kiált, vádlón mutatva rá Európa és Észak-Amerika népeinek kirívó jólétére. Ezek a gazdag országok - és valljuk meg, Afrika mély bugyraiból nézve hazánk is ide tartozik, de csak onnan nézve - a gazdasági menekülteket, akik rendszerint illegálisan érkeznek hozzájuk, menekülttáborokba gyűjtik, majd visszazsuppolják oda, ahonnan érkeztek. Csak azok befogadására vállalkoznak - és ezek száma elenyésző -, akik azért hagyták el hazájukat, mert ott politikai üldöztetésnek voltak kitéve, és ezt az eljárás során be is tudják bizonyítani. Hazánk is e nemzetközi rendszer része, az ide érkező menekültek átmeneti szállásokon várják, hogy az illetékes hatóságok döntsenek sorsukról. Eközben ellátásuk, eltartásuk költségeit a magyar adófizető fedezi, az eljárás költségeivel együtt.

Az előttünk fekvő javaslat ezeket a költségeket azzal emeli meg, hogy minden menekültstátusért folyamodó külföldi számára korlátlanul és mérlegelési lehetőség nélkül, kötelezően biztosítja az ügyvédi szolgáltatások teljes körét, az érintett számára ingyenesen. Vagyis ha e törvényjavaslatot e formájában elfogadjuk, azok a külföldiek is teljesen ingyen jutnak ügyvédhez, akik pedig jobb anyagi helyzetűek, és azok is, akiknek fellebbezése, pereskedése eleve és nyilvánvalóan megalapozatlan. Mindez oda fog vezetni, tisztelt Ház, hogy minden ilyen külföldi személy a végsőkig ki fogja meríteni a jogi lehetőségeit ügyvédei útján. Mi, magyar adófizetők nemcsak ezeket a jogászokat fogjuk megfizetni - ez még csak hagyján volna -, de azt a horribilis többletköltséget is, amelyet az így akár többszörösére megnyúlt magyarországi tartózkodás miatti eltartási költségeik jelentenek. Ki kell mondani: ez a javaslat e formájában a gazdasági menekültek, no meg a jogvédelmükre szakosodott profi szervezetek anyagi érdekeit szolgálja, a magyar adófizetők zsebének rovására.

Vegyünk egy másik példát! Ugyanígy érdemes volna megvizsgálni, valóban kötelesek vagyunk-e jogi segítséget nyújtani az EU-ban jogszerűen tartózkodó, de nem EU-tagállami állampolgároknak bármely ügyükben. A javaslat mai formájában ugyanis lehetővé teszi - csak egy abszurd példát mondok -, hogy egy Marseille-ben dolgozó csádi állampolgár a csádi bíróság előtt folyó perében - amelynek tárgya legyen, mondjuk, egy teve tulajdonjoga - Magyarországra jőve itt kérjen ingyenes jogi segítséget, mondjuk, az arab nyelvű fellebbezés megírásához, ügyvédestül, tolmácsostul a mi közös költségünkre. A példa abszurd, s azzal a tervezett szabályozás abszurditását kívántam bemutatni.

Aztán vegyünk egy további példát, tisztelt államtitkár úr, ha már az abszurditásnál tartunk.

 

(15.50)

 

A javaslat ingyenes jogi tanácsot kíván adatni azoknak a szegényebb sorsú honfitársainknak is, akiket a bíróság büntetőügyben tanúként idézett meg. A jogi tanácsadás tárgya - idézem - „ a tanúzási kötelezettség mibenléte, illetve teljesítéseö.

Tisztelt Államtitkár Úr! Amióta világ a világ, a bírák tanúkat hallgatnak meg. Mindenki pontosan tudja, legyen szegény vagy gazdag, művelt vagy iskolázatlan, hogy a tanú köteles a bíróság előtt megjelenni és ott az igazat megvallani, ellenkező esetben kényszerrel állítják a bíró elé, és a hamis tanúzást a törvény szigorúan bünteti. Aki ezt véletlenül magától mégsem tudná, az végül megtudhatja az idézésből, amit kézhez kap - ennyi.

Miről kívánja, államtitkár úr, oktattatgatni ezen túl a tanúkat közpénzen? Fel nem foghatom. Érezhette ezt az ellentmondást a kodifikátor is, mert a javaslatba korlátot is épít: a tanúként megidézett személy csak kétévente egyszer igényelheti, hogy államköltségen ügyvéd magyarázza el neki, bizony a tárgyaláson köteles megjelenni, és bizony a kérdésekre igazat kell mondani.

Tisztelt Ház! Az eljárás rendkívül bonyolult és drága. Figyelemmel arra, hogy a jogi segítők tipikusan kisebb perértékű ügyekben fognak eljárni, már jó előre tudomásul kell vennünk mindnyájunknak, hogy ez a leves igencsak drágább lesz a húsnál. Nem ez a baj. Az azonban már baj, hogy széles körű hatósági hatalommal felruházott hivatalok jönnek létre, és ezt már nehezebb elfogadni. Ez ugyanis a nemes alaptörekvés megvalósításához nem okvetlenül szükséges.

Csak egyetlen példát mondok. A jogosultság elbírálása során a hivatal a javaslat szerint meghallgathatja a kérelmező ellenfelét is, vagyis beidézheti, megjelenési kötelezettséggel terhelheti azt az állampolgárt is, azt a peres felet adott esetben, akinek egyébként semmi köze ahhoz, hogy a perbeli ellenfelének vajon meghatalmazott avagy pártfogó ügyvédje van-e.

Szükség van-e efféle hivatali jogkörökre, államtitkár úr? Nincs még elég hivatalunk, amelyik berángathatja, egzecíroztathatja és munkájától elvonhatja az állampolgárokat? Ezek azok a kérdések, amelyek a törvényjavaslat olvastán felmerülnek. Természetesen a javaslat, mint minden efféle jogalkotási mű - magunk is készítettünk elő eleget -, számos, de nem kirívó jogtechnikai hibát is rejt, amelyek módosító indítványokkal lesznek majd javítandók. Remélem, hogy ezek befogadása elől a kormányoldal nem zárkózik el.

Mindenesetre a módosító javaslatokhoz való viszony fog abban a kérdésben dönteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum az így kialakuló végleges javaslatszöveget tudja-e majd támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 215 2003.09.29. 5:57  214-220

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban három módosító indítványomról szeretnék röviden beszélni.

Az 1. pont alatti módosító indítványban javasoltam azt, hogy kerüljön ki a támogatott jogi segítségnyújtási formák közül a büntetőügyben tanúként megidézett személy ingyenes kioktatása afelől, hogy a tanúzási kötelezettsége vajon miben áll, illetve azt hogyan kell teljesíteni. Köszönöm, hogy a javaslatot tárgyaló bizottságok és a kormány képviselője is egyetértett ezzel a javaslatommal.

Az általános vitában és a módosító indítványban már közölt indokoláson túlmenően, azt hiszem, azért is helyes ennek a pontnak a kiiktatása a törvényjavaslatból, hiszen magával a törvény céljával volna ellentétes. Ugyanis a törvény az igazságosság és a törvény előtti egyenlőség jegyében azoknak a személyeknek kíván ingyenes jogi segítséget biztosítani, akik egyfelől a jogban való járatlanságuk, másfelől a szegénységük okából képtelenek a szakszerű eljárásra, illetve a jogi segítség piacon történő megvásárlására.

A tanú ezzel szemben nem olyan személy, akinek jogi segítségre van szüksége; a tanúnak nincs ügye, a tanú egy bizonyítási eszköz az adott eljárásban, aki köteles megjelenni, és aki köteles a valóságnak megfelelően, törvényes jogkövetkezmények terhe mellett vallomást tenni az eljárásban. Tehát ezekből az okokból helyénvaló, és még egyszer köszönöm a kormány képviselőinek a támogatását is ebben az ügyben.

Röviden szeretném indokolni az ajánlás 5. pontjában rögzített és a kormány képviselője által ugyanakkor sajnos nem támogatott javaslatomat. Ebben a javaslatban azt indítványozom, hogy a menekültügyi eljárásban hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt kérelmet benyújtó személy ne kaphasson az általános szabályokhoz képest sem kedvezményes elbírálást, ne tegyük azt lehetővé, hogy az ilyen személyek államköltségen gyakorlatilag a végtelenségig pereskedhessenek.

Az indokoláshoz röviden annyi tartozik, hogy ilyen bírósági felülvizsgálat iránt azok a menekültstátusért folyamodó személyek indítanak bírósági keresetet, akiknek a menekültügyi hatóság tipikusan elutasítja a kérelmét. Ezek olyan személyek, akik valójában gazdasági menekültként érkeznek igen nagy számban a harmadik világból Magyarországra, és az európai és az észak-amerikai államok mindegyikébe, ugyanakkor azt állítják a menekültügyi eljárásban, hogy őket a hazájukban politikai üldöztetés érte, és politikai menedékjogot kívánnak a maguk részére megállapíttatni. Ez a törekvésük nyilvánvalóan a lehető legritkább esetben lesz csak sikeres, éppen ezért különös jelentősége és veszélye van annak, hogy a törvényjavaslat előttünk fekvő formában való elfogadása, gyakorlatilag államköltségen, korlátlan pereskedési lehetőséget biztosít az ilyen személyeknek.

 

(17.40)

 

Ismerve az ő helyzetüket, ismerve az ő ragaszkodásukat az utolsó szalmaszálhoz, illetőleg ismerve azt a körülményt, hogy még a menekülttáborban, az átmeneti szálláson való tartózkodás is egy vonzó perspektíva és alternatíva az ő számukra ahhoz képest, hogy kitoloncolásra kerüljenek Magyarországról, amint az a törvénynek megfelelően sajnos meg kell hogy történjék; ismerve továbbá azokat a jogvédő szervezeteket, amelyek hivatásszerűen az ilyen személyek képviseletére rendezkednek be, vagy üzleti, vagy altruista alapon, megállapíthatjuk, hogy a kapuk ilyen szélesre nyitása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nem csupán a jogi képviselet, a jogi segítségnyújtás nem jelentéktelen költségei terhelik majd teljesen feleslegesen, nyilvánvalóan eredménytelenül, a nyilvánvalóan alaptalan pereskedések tömege folytán a magyar adófizetőket, de az alaptalanul menekültstátusért folyamodó és azért perlekedő személyek magyarországi eltartási költségeinek nagyságrenddel nagyobb költségei is… (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, az utolsó mondatot engedje meg az elnök asszony.

A 8. pontban javasoltam, hogy a felálló új hatóság ne kapjon lehetőséget arra, hogy a segítségért folyamodó fél ellenfelét is meghallgathassa, hiszen ez az ügyben nem érdekelt állampolgárok megterheléséhez, adott esetben zaklatásához is vezethet. Sajnos a kormány ezt a javaslatot sem támogatja.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
103 175 2003.11.03. 2:08  172-182

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében, de mint szombathelyi polgár is, támogatásomról szeretném biztosítani az önálló indítvány tárgysorozatba-vételét.

Szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni és egyben mindenkit emlékeztetni arra, hogy amikor Szombathely főterén és más helyszíneken szabadtéri aláírásgyűjtés folyt a lignitbánya ellen, akkor több tízezer ember pártkötődésekre és hovatartozásra való tekintet nélkül támogatta a tiltakozást a lignitbánya megnyitása ellen. Emlékeztetek mindenkit arra, hogy amikor Vas megye közgyűlése Nardán kihelyezett ülést tartott, pártkorlátokon és -határokon felülemelkedve minden jelen lévő képviselő, beleértve a megye parlamenti képviselőit is, csatlakoztak a tiltakozáshoz. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az ugyanezen a napon Nardán tartott több ezres tömeggyűlésen, ahol nagy számban osztrák barátaink is részt vettek, ugyancsak párthovatartozásra való tekintet nélkül elleneztük ezt a szörnyű tervet.

Innen is elmondom, elmondtam és javasoltam a megyei közgyűlés ülésén is: teljesen mindegy, hogy kik állnak a bányanyitók mögött, kiknek a támogatásában bíznak, sem most, sem később, semmikor nem fogjuk megengedni ennek a szörnyű tervnek a megvalósulását. Éppen ezért a Vas megyei közgyűlés az említett ülésén határozatilag nyilvánította ki, hogy az előterjesztésében foglalt, valamint a jövőben elhatározandó minden lehetséges törvényes eszköz igénybevételével küzdeni fog ez ellen a bányanyitás ellen, mindennek nem várt sikertelensége esetén azonban támogatja és élére áll a polgárok ez esetben szükségessé váló ellenállási mozgalmának.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 249 2003.12.08. 1:59  238-256

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A K&H-ügyként elhíresült eseményeket most már az évtized bűnügyeként emlegetik. Láthatjuk ezen ügy kapcsán, hogy a Magyar Szocialista Párt és kapcsolt részei milyen elkeseredett igyekezettel próbálják meg összekuszálni a szálakat, és megakadályozni a valóság kiderítését. Nem csoda, tisztelt Országgyűlés, hiszen azt látjuk, hogy a szálak rendkívül magasra vezetnek, és ezek a szálak kivétel nélkül baloldali irányba mutatnak, Mudura Sándortól Forró Tamásig, és így tovább.

Mi támogatni fogjuk a Fidesz képviselőcsoportjának az indítványát, hiszen Demeter bizottsági elnök úr eljárása az ügy előre vitelére irányult, olyan kérdéseket tett fel, amelyeket a Szocialista Párt indítványozott, olyan személyeknek, akiktől ezeket maga a Szocialista Párt akarta megkérdezni. Jellemző, hogy ezek után a szocialista képviselők kivonultak, a következő bizottsági ülésen pedig egyéb obstrukciós módszerekkel próbálták megakadályozni a normális ülésezést. Magam - és ezt ne vegyék személyeskedésnek -, azt hiszem, életre szóló élményemként fogom megőrizni azt a kiabálást, ricsajt, amit Wiener György képviselőtársunk, a bizottság alelnöke az ülés megtartását megakadályozandó a második ülésen rendezett. Ezt nagyon sokan élvezhettük, többek között a Hír Televízió adásában is.

Mindezekre figyelemmel mi az indítványra igennel fogunk szavazni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 249 2004.02.16. 5:30  238-260

DR. HENDE CSABA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalására akkor van szükség, ha valamely kérdés nem derül ki egyértelműen, feketén fehéren, napnál világosabban magából a Házszabályból. Ebben az esetben szükséges az, hogy az értelmezés gyakran nehéz munkáját az ügyrendi bizottság - amely nem paritásos bizottság, de azért alapvetően a szakmaiság által uralt, jól összeszokott, hogy úgy mondjam, sok éve jogi és ügyrendi kérdésekkel foglalkozó emberekből álló bizottság - elvégezze.

Már abból a tényből, hogy a 17-es állásfoglalás megszületett, következik, hogy szükség volt erre az állásfoglalásra. Ez az állásfoglalás rögzíti minden későbbi vita elkerülése végett azt a gyakorlatot, amelyet a Ház töretlenül folytatott 1990-től.

Elegendő, ha a házelnök mai napirendi ajánlását megnézzük. Emberemlékezet óta ez az ajánlás úgy szól - most az egyes törvényjavaslatokhoz fűzött kis lábjegyzetekről beszélek -, hogy a vezérszónokok felszólalása ne haladja meg a 15 percet, a miniszteri expozé ne haladja meg a 20 percet, és a további hozzászólók felszólalása ne haladja meg az 5 percet. Most mondtam egy tipikus példát. Tehát jól figyeljünk, nem az van beleírva a napirendi ajánlásba, amiről szavaz a Ház, és ezáltal kötelező erejűvé válik, hogy a vezérszónokok felszólalása nem haladhatja meg a 15 percet, vagy hogy a további hozzászólók felszólalása nem haladhatja meg az 5 percet, hanem azt mondja, hogy ne haladja meg, vagyis kívánság, óhajtás, ajánlás fogalmazódik meg ezekben a parlamenti dokumentumokban. Tehát ez a töretlen gyakorlat egyértelműen bizonyítja, hogy semmiféle kötelező érvényű, szómegvonáshoz vezethető, azaz szankcionálható érvényük és hatályuk nincs ezeknek az ajánlásoknak. Nos, ez szerepel a 17-es állásfoglalásban is.

Ami az ügy politikai összefüggéseit illeti: régi aranyszabály az, hogy ha valaki valamit meg akar változtatni, azt annak nagyon alaposan meg kell indokolnia, mert ha valamit nem muszáj megváltoztatni, akkor azt muszáj nem megváltoztatni. A parlamentarizmus egy folyamatosan épülő épület, és boldogabb országokban sok száz éven keresztül épül fel az a ház, amelyben komfortosan tud működni az alkotmányos politika. Elegendő talán az angol közjogra utalni. Nálunk sincs egy másként, csak sajnos a mi parlamentarizmusunk fejlődésében volt egy olyan diktatórikus időszak - a kommunista diktatúrára gondolok -, amikor megtört ez a közjogi hagyomány. Azóta azonban tiszteletben szoktuk tartani azt, hogy ha egyszer egy kérdést, egy értelmezési kérdést már eldöntöttünk - hiszen a parlamentarizmus nem tud működni másként, mint hogy az elődök vagy a saját magunk korábbi döntéseit tiszteletben tartjuk -, akkor arra az ügyre többé nem térünk vissza, mert az a közjog épületébe beépített téglaként erősíti magát a demokráciát. Különösen akkor nem bolygatjuk a döntést, ha egyébként jogi érvekkel fehéren feketén és egyértelműen nem tudjunk indokolni és bizonyítani a változás szükségességét. Legyen egyértelmű: annak kell világos, megdönthetetlen, kristálytisztán áttetsző és érthető jogi érvekkel előállnia, aki a már beépített téglát, a már lerakott, falba épített követ ki szeretné vésni és helyette egy másikat beletuszkolni ebbe a házba.

Egy ilyen példátlan eljárást, mint az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalásának 180 fokos megfordítását és az éppen ellenkező értelmezés leszögezését bizony jogilag, szakmailag alaposan meg kellene indokolni. Ilyen indokolást azonban a vita során sem a bizottságban, sem itt a mai napig nem hallhattunk. Ebből pedig az következik, hogy a valódi indok valahol másutt keresendő. A valódi ok, ami miatt a bizottság kormánypárti többsége - követve nyilván az igen tisztelt házelnök asszony 2003. május 28-ai levelében burkoltan megfogalmazott intencióit és elvárásait - meg akarja változtatni ezt az értelmező szabályt, nyilvánvalóan nem jogi, nem szakmai, nem a Házszabályban keresendő ok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A Házszabályból és a parlament állandó gyakorlatából ugyanis kizárólag a 17-es állásfoglalás szerinti értelmezés vezethető le.

Ha pedig ilyen jogi és szakmai indok nincs, akkor csak politikai indok lehet, és itt érkezünk el a dolog gyökeréhez, és azt a kérdést kell feltennünk, tisztelt Országgyűlés, hogy ha egyszer a 17-es állásfoglalás meghozatala idején… (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! Elnök úr, idő van!)

Köszönöm szépen, a következő felszólalásban folytatom. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 253 2004.02.16. 2:38  238-260

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Meg kell tehát vizsgálni, hogy 2003. április 30-a óta mi történt, ami szocialista és szabad demokrata képviselőtársainkat véleményük gyökeres, 180 fokos megváltoztatására kényszerítette. Meg kell néznünk, hogy vajon a kormányváltás óta mi történt itt, milyen gyakorlatot követ a jelenlegi kormányhatalom és kormánytöbbség a demokratikus jogok gyakorlása és főként azok jogtalan korlátozása területén.

Tisztelt Ház! A parlamenti beszédjog egyike a legfontosabb demokratikus jogoknak, és a politikai jogok igen lényeges vetülete az, hogy a kormányzó többség a választási győzelmét felhasználva próbálja-e netán korlátozni az ellenzék megnyilvánulási lehetőségét a parlamentben. Ugyanilyen fontos kérdés, hogy tiszteletben tartja-e a kormánytöbbség az ő választási győzelme előtt hivatalba került állami tisztségviselők függetlenségét, az ő működésüket, vagy pedig politikai megfontolásokból, hatalmának kiteljesítése és hatalmi monopólium megszerzése végett ezeket a tisztségviselőket folyamatosan támadja, gondolhatunk itt a Nemzeti Bank elnökétől a PSZÁF elnökén át, a legfőbb ügyészen keresztül akár a Magyar Rádió elnökére is.

Nyilván meg kell vizsgálnunk azt is, hogy az egyéb, az állampolgárok széles csoportjait érintő demokratikus politikai jogok vonatkozásában miféle gyakorlat folyik, és ebben az esetben is azt kell megállapítanunk, hogy például a gyülekezési jog vagy a szólásszabadság tekintetében politikailag diszkriminatív és a rendőrséget sajnos gyakran politikai rendőrségként alkalmazó gyakorlatnak lehetünk szemtanúi.

Elegendő, ha a legközelebbi múltig nyúlunk vissza, amikor is a miniszterelnök háza elé tervezett tüntetést a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva a rendőrség betiltotta, majd feloszlatta brutális módon a gyülekező csoport tagjait, miközben az ugyanígy engedély nélkül demonstráló honfitársaink részéről például a zalaegerszegi börtön előtt ezt a magatartást jogkövetkezmény nélkül, huzamos időn keresztül eltűrte. De eltűri és eltűrte a Vér és Becsület náci demonstrációját is, mert sajátos, az ellenzéket démonizáló, vele riogató politikai stratégiájának ez felel meg. Szégyenteljes politika ez, de nem fog segíteni az emberek bizalmát már eljátszott kormányerőknek, s végül csak a szégyen marad.

Tisztelt Ház! Az MDF támogatja a Fidesz kérelmét. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 229 2004.03.23. 20:22  202-252

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/9132. számot viselő, hangzatos és hosszú nevű törvényjavaslat láttán az ember bizony vakarja a fejét. Azonnal felismeri, hogy a szakmai zsargonban salátatörvénynek nevezett jogi torzszülöttel állunk szemben - olyan mint a Fradi-leves, mindent bele!

Töredelmesen illik ilyenkor bevallani, hogy a szükség, vagyis az idő szűke, illetve a parlament szűk törvényáteresztő képessége bizony minket is rávitt olykor-olykor erre az elvileg nem helyeselhető útra. Azonban a dolgok normális rendje mégiscsak az, hogy egy-egy törvényjavaslatban a kormány egymással szorosan összetartozó, de legalábbis összefüggő kérdések szabályozására tegyen indítványt. Aztán az illetékes bizottságaiban, majd plénumán a vita során beszéljük meg egymással, aztán a többség döntsön az ily módon áttekinthető ügyekben. Ekkor ugyanis még remélhetjük, hogy a polgárok figyelemmel kísérik, mert képesek megérteni a törvényhozás működését, vagy erre legalábbis elvi esélyük van. Minderre az Alkotmánybíróság is nyomatékkal intette már a jogalkotót, amint azt Salamon képviselőtársunk már pontosan idézte.

Ezzel szemben most megint azt látjuk, hogy a kormány egymással köszönő viszonyban sem lévő, a tárgyi összefüggés nyomát sem mutató ügyeket ömleszt elénk. Ráadásul olyan, eleddig példátlan és zavarba ejtő mennyiségű, éppen 150 izmos paragrafusból álló joganyagot kéne megtárgyalnunk, amelynek az áttekintése szinte-szinte meghaladja az edzettebb képviselők kapacitását is. Aki azt mondja, hogy egyaránt otthon van az ügyészségre, a fegyveres testületekre, a mérésügyre, a munkaügyre, a közszolgálatra, az igazságügyi szervezetre, a kőolaj-készletezésre, a gumiabroncsokra, a tűzvédelemre, a menekültügyre, az idegenrendészetre, a külföldi oklevelek hazai elismerésére, az agrárpiaci rendtartásra, a polgári eljárásjogra, az államigazgatási eljárásra, a büntetés-végrehajtásra, az egyesülési és gyülekezési jogra, az illetékekre, a terhesgondozásra, a szakképzésre, a honvédelemre, az állatorvoslásra, a személyes adatok kezelésére, az atomenergiára, a társadalombiztosításra, a hulladékgazdálkodásra, a devizára és az uniós költségvetési támogatások ellenőrzésére vonatkozó joganyagban, szóval, hogy mindezekben otthon van, hogy csak a legfontosabb témákat emeljem ki, ezért azután kompetens módon tud hozzászólni minden egyes témához az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán, nos, az az illető képviselőtársunk bizonyára legalábbis túloz.

A kormány persze készen áll lehetetlen eljárásának indokolásával. Mint a törvényjavaslat indokolásaként kifejtik, a csatlakozási szerződést kihirdető törvényhez szükségszerűen kapcsolódó, ugyanakkor egyben technikai jellegű törvénymódosításokról van szó. Államtitkár úr is erre utalt expozéjában, ha jól jegyzeteltem, akkor talán idézhetem is. Ez a törvény azért nem salátatörvény, mert rendelkezései között egyértelmű tartalmi kohéziót teremt a csatlakozásból fakadó jogharmonizációs kényszer. Ezt tetszett néhány perccel ezelőtt mondani, államtitkár úr.

Nos, ha így volna, bizony egy szavunk sem lehetne. Azonban ez az a pont, ez az az árulkodó mondat, tisztelt Ház, amikor az egyszeri képviselő gyanakodni kezd, és nekilát tüzetesen átnézni a javasolt új szabályokat abból a szempontból, hogy vajon tényleg csupa olyasmit szeretne a kormány és a képviseletében eljáró igazságügy-miniszter elfogadtatni, amelyek egyrészt valóban elengedhetetlenek hazánk uniós csatlakozásának zökkenőmentes véghezviteléhez, másrészt pedig valóban pusztán technikai jellegű ügyekről van-e szó.

Tisztelt Országgyűlés! Igyekezetünk nem marad eredménytelen, nem kell csalódnunk, mert egykettőre rájövünk, hogy kormányunk ismét a nagy átverés show-t mutatja be nekünk. A törvényjavaslat ugyanis számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyeknek semmi közük az uniós csatlakozáshoz, de mert nagyon is vitathatóak, belerejtik őket a paragrafustengerbe, hátha elcsúszik, hátha nem veszi észre senki. A biztonság kedvéért az indokolásban is elfelejtenek szót ejteni az ilyen rendelkezésekről. Vagy ha úgy tetszik, eszi, nem eszi, nem kap mást alapon, árukapcsolással próbálják akaratukat valójában illegitim és inkorrekt módon az ellenzékre rákényszeríteni. És persze, erkölcsi, politikai jellegű nyomást is gyakorolnak, amikor az ilyen eljárás ellen rúgkapáló ellenzéki képviselőket az EU-csatlakozás akadályozásával próbálják meg megvádolni.

Így van ez mindjárt a javaslat 9. §-ával is, hogy csak néhány példát szemezgessünk. Itt az úgynevezett politikai tanácsadók és politikai főtanácsadók jogállásának újraszabályozása történik. Ők azok a félig politikus, félig köztisztviselő munkavállalók, szóval afféle kentaurok, akiket a minisztériumokban leginkább csak úgy hívnak, a csókos regiment.

(19.10)

Kérdésem volna, államtitkár úr: milyen összefüggése van az uniós csatlakozással ennek a módosításnak? Valamint: miért nem magyarázták meg az állítólagos összefüggést sem az általános, sem a részletes indokolásban?

Vagy vegyünk egy másik gyöngyszemet, erről ma már elég sok szó esett: a hatályba léptető rendelkezések között a 149. § (1) bekezdés a) pontjának a legvégén szerényen megbújik a betűtengerben a gyülekezési jogról szóló '89. évi III. törvény egészen kardinális módosítása. Már esett róla szó, hogy a hatályos szabályozás szerint a rendőrségnek joga van megtagadni az olyan rendezvény tudomásul vételét - magyarul betilthatja azokat a tüntetéseket -, amelyek a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járnak. (Dr. Szent-Iványi István közbeszól.) Ez a hatályos szabályozás, képviselő úr. A kormány javaslata egy laza csuklómozdulattal, bármiféle megindokolás vagy érvelés nélkül, tehát mindenfajta indokolás nélkül a kétharmados törvényhelyet akként javasolja módosítani, hogy a jövőben a betiltás akkor legyen lehetséges, ha a tüntetés az adott település közlekedésének megbénulásával járna.

Ismert, hogy a gyülekezési jog gyakorlásának önkényes hatósági értelmezése milyen alkotmányos visszásságokra, a jellemzően ellenzéki tüntetők emberi jogainak milyen súlyos és sorozatos lábbal tiprásához vezetett az elmúlt másfél évben. Ezeket az eseteket a Szabadság Kis Köre emberjogi polgári kör rendszeres jelentéseiben a közvélemény elé tárta. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy örömömet fejezzem ki azért, mert a kormány köreiben láthatóan figyelmesen olvassák jelentéseinket. A számos dicstelen hatósági fellépés közül is kiemelkedett a 2003. december 1-jén a Medgyessy Péter miniszterelnök háza elé tervezett demonstráció, ahol a tüntetők egyébként amiatt kívánták tiltakozásukat kifejezni, hogy Medgyessy Péter Adrian Năstase román miniszterelnökkel éppen egy évvel azelőtt, 2002. december 1-jén, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján Budapesten, a Kempinski Hotelben koccintgatott.

A rendőrség azzal az átlátszóan nevetséges ürüggyel tiltotta be a tüntetést, hogy annak megtartása a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. Megalapozatlan és törvénysértő határozatával a rendőrség teret nyitott a hatósági önkénynek - örülök, hogy ez ilyen derültséget kelt, államtitkár úr -, példátlan brutalitással verték szét az alkotmányos gyülekezési jogával élni kívánó polgárok tömegét, s közülük több tucatot jogtalanul őrizetbe is vettek. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Látom, mások is örvendeznek ennek.

Világossá vált, hogy a pártállami időket felidéző módszerekkel is hajlandó a jelenlegi hatalom elfojtani az őt bíráló hangokat. A kormány fura urai bizonyságát adták, hogy a Bourbonokhoz hasonlóan semmit sem tanultak, mármint a demokratikus magatartásból, és semmit sem felejtettek a dicstelen elődpárti diktatúrából, már ami a rendőrségnek politikai rendőrségként való működtetését illeti. A rendőrség felháborító eljárásának álságos és jogtalan mivoltát később a bíróság jogerősen megállapította, tisztelt képviselőtársam; az ellen, mármint a rendőrség eljárása ellen - és ez dicséretükre legyen mondva - több kormánypárti személyiség is felemelte a szavát. Utalok Kis Jánosra, az SZDSZ egykori elnökére például. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

Feltéve, hogy a javasolt törvényszöveg lett volna tavaly decemberben hatályos, első pillantásra úgy tűnik, hogy a rendőrség akkor nem tudta volna betiltani a Medgyessy Péter háza előtti tüntetést, hiszen a mérlegelést engedő fogalom a közlekedés rendjének aránytalan sérelme helyett egy látszólag objektívebb kategória, a település, vagyis egész Budapest közlekedésének megbénulása tette volna csak lehetővé a tüntetés betiltását, utóbbiról pedig nyilván nem lehet szó, hiszen a Stromfeld Aurél utca és környéke lezárása nyilvánvalóan nem bénította volna meg a fővárost.

Lehetséges tehát, hogy ha az ember kutakodik vagy gondolkozik azon, hogy vajon hogyan kerül a záró rendelkezések, a hatályba léptető rendelkezések közé elbújtatva egy ilyen rendkívüli fontosságú és hihetetlen politikai érzékenységet jelző rendelkezés, alapvetően két változat jut eszünkbe. Lehetséges, hogy e módosítási javaslatban a kormány józan és realista erőinek keze van. Ők bizonyára felismerhették eszerint, hogy a pártállami hálózatokba bekötött rendőrségi vezetés jogállamivá nevelődésében nem lehet bízni. Nem lehet tehát abban bízni, hogy a mérlegelést engedő törvényhellyel korrekten, az emberi jogokat előnyben részesítve fognak élni. Ezért tehát magát a mérlegelési jogot kell a rendőri vezetéstől megvonni. (Dr. Wiener György közbeszól.) Lehetséges persze, Wiener képviselő úr, egy másik változat is. Az ember csak találgat, hiszen a törvényjavaslat nem tartalmaz e tekintetben egy hang, egy szó indokolást sem. Lehetséges a másik változat is, mely szerint a rendőri vezetés önvédelmi akciója e kardinális törvénymódosítás puccsszerű becsempészése. Lehet, hogy a tábornok és ezredes urak unták meg azt, hogy a kormánypolitikusok az ellenzéki tüntetések betiltása végett szoktak netán rájuk nyomást gyakorolni, ugyan mérlegeljék már úgy, legyenek szívesek, hogy az ellenzéki tüntetés a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.

Akárhogy is történt, tisztelt államtitkár úr, kell-e ecsetelnem, hogy mennyire méltatlan húzás egy ilyen alapvető jelentőségű, az állampolgárok legfontosabb politikai jogainak gyakorlását gyökeresen új feltételek közé helyező törvénymódosítást összezagyválni a gumiabroncsok meg az uniós tisztviselők munkajogi helyzetének ügyével (Derültség.), s eközben, a vonatkozó 149. § részletes indokolásában meg sem említve külön a gyülekezési jog módosítását, azt állítani, hogy itt csupán - idézem - technikai módosításokról van szó? Érdekes és figyelemreméltó az expozé azon megállapítása is, ahol ebben az összefüggésben és úgy általában apró, ám elengedhetetlen módosításokról beszél az államtitkár úr. S már csak egy kérdés: mi köze is van az EU-csatlakozáshoz ennek a módosításnak, tisztelt államtitkár úr? Mégis mi köze?

Beszédem vége felé rátérek arra a tervezett módosításra, amely ugyan némi összefüggést mutat az uniós csatlakozás kérdésével, annak azonban nem feltétele, de távolról sem technikai ügy, hanem a legérdemibb kérdést, nemzeti identitásunkat érinti úgy, hogy az önmagában elfogadhatatlanná teszi számomra a törvényjavaslatot. A javaslat 141. §-ában látszólag az Európai Unió lobogójának használatáról van szó, valójában azonban a piros-fehér-zöld nemzeti zászlónk s mindaz ellen intéznek sunyi támadást, amit a magyar trikolor jelent nemzetünknek idehaza és a határon túl. A nemzeti jelképekről szóló '95. évi LXXXIII. törvényt a 2000. évi XXXVIII. törvénnyel azért és úgy módosítottuk, hogy a millenniumi év augusztus 20. napjától minden magyar középületen, hivatalon és laktanyán, iskolán és kórházon, éjjel és nappal, míg világ a világ, a nemzeti zászlónk fennen lobogjon, hirdesse a magyar nép hűségét őseihez, ragaszkodását hagyományaihoz, figyelmeztesse a haza iránti kötelességeire, és fejezze ki a jövőbe vetett hitét. A középületeinken elhelyezett magyar zászlók emlékeztetnek minket azokra az eleinkre, akik 1100 éve kardjukkal megszerezték, és azóta folyamatosan, vérük hullatása árán, megcsonkítva bár, de megőrizték ezt a hazát nekünk, mai magyaroknak. E háromszínű lobogó alatt küzdöttek az Árpád-házi királyaink óta a magyar hazafiak. A mohácsi síkon ugyanúgy ott lengett, biztatta, bátorította a reá felesküdött magyar férfiakat és nőket, mint Rákóczi és Kossuth csatáiban, a két világháború vérzivatarában és 1956 dicső küzdőterein.

A törvény elfogadását, tisztelt Ház - mint arra jól emlékszünk -, heves parlamenti vita előzte meg. Ebben végül konszenzus született a politikai pártok között, a Fidesztől az MSZP-n át a Kisgazdapártig és a MIÉP-ig. Egy, csak egy párt volt, amelyik elkeseredetten küzdött, itt-ott gyűlölködő hangnemben nyilatkozott nemzeti lobogónk felmagasztalásáról, és ők voltak az egyetlenek, akik pártként nem szavazták meg a törvényt. Nem is igen rejtették véka alá, hogy zavarja őket a piros-fehér-zöld zászló állandó látványa, zavarja őket mindaz, amit a kitűzés gesztusa jelent, s még inkább jelenthet a jövőben. Igen, az SZDSZ-ről van szó.

Tisztelt Ház! Mivel annak idején kétharmados törvénymódosítás született, joggal gondoltuk, hogy ez a rendkívüli jelentőségű, ám látszólag apró változás igen hosszú életű lesz.

(19.20)

Józan ésszel ki is gondolhatna arra, hogy a Magyar Országgyűlésben valaha kétharmados többségre juthatnának olyan erők, amelyek vissza tudnák csinálni azt, amit együtt elértünk. Bízhatunk abban, hogy minden gyerek, amikor reggel bemegy az iskolájába, és amikor délután kijön onnan, míg világ a világ, fel fog tekinteni a mi zászlónkra, hogy mindenki, aki bármely középületbe belép, ugyanígy átélheti: e nemzethez tartozik. És most e salátatörvény 141. §-ában anélkül, hogy erre bármiféle uniós kényszer vagy bármilyen említésre méltó ok lenne, és anélkül, hogy a kormány vagy inkább a szabad demokraták által uralt Igazságügyi Minisztérium, ezt nem tudom, a legcsekélyebb mértékben is megindokolná, suttyomban kötelezővé kívánja tenni az Európai Unió zászlajának kitűzését minden olyan középületre, ahova a piros-fehér-zöld zászlót is ki kell tűzni.

Ez azt jelenti, hogy e feles törvény elfogadása után minden községházára, a legkisebb rendőrőrsre, határőrségi és honvédségi objektumra, börtönre, bíróságra és ügyészségre, valamennyi közhivatalra állandó jelleggel a magyar zászló mellé kötelezően el kell helyezni az EU zászlaját is. Szerény becslésem szerint ez több ezer zászlót jelent, a szükséges cserét is figyelembe véve. Azt is mondhatnánk, hogy a kormány a zászlógyártók üzletszerzőjeként jár el ez ügyben. A tetemes költségeket természetesen az érintetteknek kellene kigazdálkodniuk. Annyi engedményt azért tesz a javaslat, hogy az állam vagy a helyi önkormányzat intézményein, tehát iskolán, művelődési házakon, kórházakon s a többi, nem automatikusan, hanem csak az alapító döntése alapján kötelező a magyar mellett az EU-s zászló is. Nincs kétségem, hogy például a Fővárosi Önkormányzat hanyatt-homlok el fogja ezt rendelni, hogy ne zavarja már annyira Demszky urat a magában lobogó magyar zászló meg az a magyarkodás, amit mindez kifejez.

Tisztelt Ház! Ez az egész eljárás kísértetiesen emlékeztet a kommunizmus évtizedeire, amikor a piros-fehér-zöld zászlót nem lehetett ám csak úgy magában kitűzni, még március 15-én sem - mindjárt mellé kellett rakni a Szovjetunió megszálló hatalmát jelképező vörös zászlót. (Dr. Wiener György közbeszól.) Aki pedig le merészelte szedni a magyar mellől a vörös zászlókat, azt keményen megbüntették. (Dr. Wiener György felé:) Örülök, hogy a szocialista képviselőtársamnak ez ilyen nagyon tetszik, én ügyvédként az átkos múlt rendszerben még védője lehettem olyan fiataloknak, akiket bíróság elé állítottak a vörös zászló leszedése miatt. Örülök, hogy ez ilyen derültséget kelt. (Kovács Tibor: Mi köze ennek az Európai Unióhoz?) Nos, aki tehát le merte szedni a vörös zászlót, az bíróság elé került. A 141. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti ünnepeken, például március 15-én a Kossuth téren katonai tiszteletadással felvonni a magyar zászlót csak akkor lehet majd, ha egyúttal az Unió zászlajának is tisztelegnek a honvédeink.

Tisztelt Ház! A javaslat nemcsak indokolatlan és - mondhatnám - otromba, de alkotmányellenes is. Az alkotmány 76. §-ának (3) bekezdése szerint a nemzeti zászló használatáról szóló törvény kétharmados többséget igényel, így is fogadtuk el a módosítást 2000-ben. Ez a javaslat valójában nem az EU-s zászló, hanem a magyar zászló használatáról szól, csak éppen mandinerből. Lényegét tekintve tehát ez a javaslat azt mondja ki: a Magyar Köztársaság zászlaját bizonyos helyeken kitűzni, vagyis használni csak az EU-s zászlóval együtt lehet - ezt pedig feles törvényben kimondani egyértelműen alkotmányellenes.

Tisztelt Országgyűlés! Mi magyarok vagyunk, a csatlakozás után is magyarok maradunk. A magyar nemzet jóval az EU megszületése előtt már létezett, és az EU alighanem már nem lesz sehol, de magyarok akkor is lesznek, zászlójuk pedig a piros-fehér-zöld lesz. Az EU-tól sok jót várunk, ezért döntöttünk a belépés mellett. Azonban látnunk kell, ez a főként gazdasági érdekeket kifejező nemzetközi szervezet nem új hazát, hanem kemény versenyt, lehetőségeket és kihívásokat jelent az egész magyar nemzetnek. Hamarosan meglátjuk, melyikből mennyi jut majd nekünk. Például a magyar gazdák sokat tudnának mesélni a kihívás és az esély arányairól az uniós csatlakozás tükrében.

Nem az Európai Unióval, még kevésbé tiszteletre méltó zászlajával van bajom (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ám tűzze ki, aki akarja, az EU zászlaját, de ne tegyék kötelezővé. Ilyen körülmények között nem tudom támogatni a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 235 2004.03.23. 1:24  202-252

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Röviden reagálnék a két kétperces felszólalásra. Valóban szuverenitáskorlátozásról szól az európai uniós csatlakozás, de identitásunk csorbításáról, nemzeti jelképeink használatának korlátozásáról nem szól.

(19.30)

Kettő: Medgyessy Péterrel szembeni ellenszenvet nem tudom, hogy hol érzett ki a szavaimból, a lehető legnagyobb tisztelettel említettem a miniszterelnök úr nevét.

Kovács Tibor képviselőtársamnak azt szeretném csupán mondani, hogy nemcsak nagyfokú tudatlanságról tett tanúbizonyságot a felszólalásával, de azt is elárulta egyben, hogy nem figyelt az expozéra. Hankó Faragó Miklós államtitkár úr ugyanis nagyon világosan elmondta, hogy ezek az apró-cseprőnek tűnő változások, jogharmonizációs törvénymódosítások miért maradtak szükségszerűen a legeslegutolsó pillanatra, hogy ez egy tudatos szándék volt, nemcsak a mi kormányunk részéről, de a Medgyessy Péter vezette kormány részéről is. Ezért tehát engedje meg, hogy az ön által elmondottakat mint nyilvánvalóan alaptalant és mint a Hankó Faragó Miklós államtitkár úr expozéjával világosan megcáfoltakat visszautasítsam.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 272 2004.04.06. 5:57  263-288

DR. HENDE CSABA (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kapcsolódó módosító javaslatomat, amelyet ügyviteli hiba miatt ugyan rendes módosítóként is beadtam, végül T/9132/75. szám alatt kapcsolódóként kellett előterjesztenem, a törvényjavaslat 141. §-ához nyújtottam be. Szeretnék nagyon rövid lenni, hiszen az általános vitában a módosító javaslattal érintett, rendkívüli fontosságú kérdéssel hosszasan foglalkozhattam. Az Európai Unió lobogójának használatáról szóló törvényhelyről van szó.

Szeretném leszögezni ismételten, hogy azért javaslom ennek a szabályozásnak a teljes elhagyását, tehát az egész 141. § elhagyását, mivel ez a szabályozás, tehát az uniós zászló használatának a szabályozása semmiféle jogharmonizációs kényszerrel alá nem támasztott. Ily módon nem is illeszkedik e törvény keretei közé, amelynek indoka - ugyebár a csatlakozás előtti lehető legkésőbbi időpontban - azoknak az utolsó simításoknak az elvégzése, amelyek a magyar és az európai jogrendszer harmonizálásához még elengedhetetlenek.

Tehát sem a törvényjavaslat indokolásában, sem az általános vitában sem az előterjesztő, sem pedig a kormánypárti képviselők értelemszerűen nem tártak fel olyan körülményeket és olyan okokat, amelyek az Európai Unió zászlaja használatának a szabályozását szükségessé tennék. Indokolatlan ez a szabályozás továbbá azért is, mert egy kétségkívül egyesítő nemzeti szimbólum használatát érinti, a magyar nemzeti lobogó és a magyar zászló használatát is. Ez azért problematikus, mert az Európai Unió zászlaja kétségkívül távol áll az egyesítő szimbólum mivoltnak attól a fokától, amit a magyar nemzeti zászló, a piros-fehér-zöld nemzeti színek jelentenek a számunkra.

Figyelembe kell venni ebben a körben azt, hogy hazánk európai uniós csatlakozását a jogosultak kevesebb mint felének részvételével megtartott népszavazáson egyáltalán nem egyhangúlag szavazták meg a választópolgárok. Ismerjük azokat a felméréseket is, amelyek szerint a korábban belépett tagállamok közül nem is egyben a kívülmaradás hívei győznének, ha ma lenne a népszavazás. Fel kell tenni tehát a kérdést: miért is kéne az egész nemzet által egységben tisztelt zászló mellé egy többé vagy kevésbé megosztó szimbólumot elhelyeznünk?

Ezen a helyzeten nem sokat segít, sőt azt kell mondanom, hogy érdemben semmit, Szent-Iványi István és dr. Wiener György képviselőtársaimnak az 51. pontban tárgyalt javaslata, amely annyiban különbözik a kormány előterjesztéséről, és ezt mindenképpen a javára kell írnunk, hogy elhagyni javasolja az (1) bekezdést, amely szerint az Országgyűlés előtt fel kellene vonni a magyar nemzeti ünnepeken, illetve az Unió hivatalos ünnepnapjain, katonai tiszteletadás mellett a zászlót.

Látszólag kedvezőbb a törvény kötelezettjei szempontjából, azonban egy meglehetősen nehezen alkalmazható szabályt vezet be, amikor azt mondja, hogy mindazokon a középületeken, ahol egyébként kötelező a magyar zászlót felvonni, és az eredeti törvényjavaslat szerint ezentúl az uniós zászlót is kötelező lenne, mindezt csak akkor kell megtenniük az érintetteknek, amennyiben ehhez a feltételek adottak. Ezzel jogászként nem nagyon tudunk mit kezdeni, és ismételten utalnom kell arra, hogy a törvényjavaslat úgy teremt bomba üzletet a zászlógyártó cégek számára, hogy mindeközben az európai uniós zászló használatára kötelezettek számára a zászlóbeszerzés és -csere költségeit nem biztosítja az állami költségvetésből.

(18.40)

Tekintettel arra, hogy itt igen nagy számú hivatalról és intézményről van szó, a költségkihatások is igen tetemesek. Ennek azonban a becsült összegéről sem olvashatunk semmit a törvényjavaslatban, illetőleg nem hallhattunk semmit erről a vitában.

Szeretnék hivatkozni még arra is, ha még van egy kis időm, hogy azért indokolatlan ez a törvényjavaslat, túlmenően az eddig elmondottakon, mert ez egy nem megvitatott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem kiérlelt szabályozás, szakmailag megalapozatlan, és a költségfedezete sincs biztosítva.

Utolsó érvem a paragrafus elhagyása mellett az, hogy egy alkotmányellenes szabályról van szó, hiszen mandinerből érinti a magyar nemzeti zászló használatát, amelyet kétharmados (Az elnök ismét csenget.) törvény szabályoz, és ezt kívánja a kötelező mellétűzéssel, egy feles törvénnyel érinteni, és hogy úgy mondjam, lerontani.

Ezért kérem a javaslatom támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)