Készült: 2020.04.02.11:04:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

313. ülésnap (2013.10.21.), 195. felszólalás
Felszólaló Tállai András (Fidesz)
Beosztás Belügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:13


Felszólalások:  Előző  195  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, nem azt a kérdést tette föl, amit előre írásban jelzett, ha megengedi, én inkább arra válaszolok, nem az ön személyes útjára.

Bizonyára tudja, hogy az önkormányzatok részéről nem történt meg azon területek kijelölése, amit az említett törvény lehetővé tesz, amelyeken rendeletben tiltják meg az életvitelszerű tartózkodást közterületen, ez a kérdése egyáltalán nem aktuális. Engedjen meg egy megjegyzést: nem igazán tudom, hogy mitől lett most ennyire szociálisan érzékeny, hiszen köztudott, hogy az önök kormányzásának 8 éve alatt lényegében semmit nem tettek a hajléktalan emberekért, gond nélkül nézték végig azt, hogy az emberek borzasztó körülmények között élnek az utcákon. 2010-ben 217 ember fagyott meg a télen, mert nem tudtak hova menni, nem volt biztosítva számukra elegendő nappali és éjszakai melegedőhely. Önök, szocialisták magukra hagyták ezeket a fedél nélküli embereket.

Ahhoz képest a kormányváltást követően például a Belügyminisztérium és a Fővárosi Önkormányzat együtt, a "fűtött utca" program keretében 2010-13 között Budapesten összesen 55 állandó és 86 időszakos, a téli időszakban működtetett éjjeli menedékhelyet, férőhelyet és 296 nappali melegedő-férőhelyet alakított ki. Ilyen mértékű egyidejű fejlesztésre a fővárosban például még nem volt példa. Ennek köszönhetően jelentősen lecsökkent a kihűléses halálesetek száma, de a cél természetesen az, hogy a tél közeledtével senki se fagyjon meg az utcákon. A kormány összesen 8,2 milliárd forint normatív támogatást biztosít, más programok mellett még további 360 millió forintot is a karitatív, civil és egyházi szervezeteknek azért, hogy ezek az emberek méltó feltételek és körülmények között (Az elnök csenget.) tudják folytatni életüket, természetesen a kormányzat segítségével.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  195  Következő    Ülésnap adatai