Készült: 2020.04.02.09:15:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

313. ülésnap (2013.10.21.), 135. felszólalás
Felszólaló Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:12


Felszólalások:  Előző  135  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az a gyanúm, hogy önök nagy bajban lehetnek, mert egyrészt szóról szóra heteken keresztül idézik ugyanazokat a vészjósló mondatokat az oktatásügy tragédiájáról, miközben az oktatásügy működik, a gyerekek, a szülők elégedettek. Az az egy-két döccenő, ami van, mindig is volt és mindig is lesz, pedig nem ide tartozik.

Nos, ezenkívül olyan témát hozott ide az Országgyűlés elé, amiben semmi jogtalanság nincsen. Mi az, hogy jogtalanul, indoklás nélkül neveztük ki? Ön is tisztában lehet azzal, hogy ezekben az igazgatói kinevezési ügyekben a döntéshozó nem köteles indokolni a véleményét. (Dr. Józsa István: Elég szégyen!) Így szólnak a jogszabályok, korábban is így szóltak azok a jogszabályok, amelyeket még önök alkottak meg, mi ezeket nem változtattuk.

Szeretném az Országgyűlést és a nézőket megnyugtatni, hogy mindazokban az iskolákban, így az idézett városlődi iskolában is, ahol eredménytelennek kellett hirdetnem a pályázatot, megbízott igazgató vezeti az iskolát, mégpedig jól. A megbízást megkapta, tehát nincs igaza, amikor azt mondja, hogy egy pedagógus vezeti; igen, a korábbi igazgatóhelyettes. Mellesleg itt van a kezemben (Felmutatja.) ennek a megbízott igazgatónak az október elején írt levele, amelyben pontosan beszámol arról, hogy milyen eredményeket értek el máris, bírja a testület többségének támogatását, új szakköröket indítottak be, az iskola változatlanul jól működik.

Mi több, itt van a kezemben a település plébánosának a levele, amelyben beszámol arról, hogy idős személyektől hallotta, milyen álságos, hazug módon gyűjtöttek aláírásokat, olyan politikai kampányt folytattak ez ügyben, ami méltatlan, különösen önhöz, aki úgy nyilatkozik egy újságcikkében, hogy elsődlegesen is politikamentessé kell tenni az iskolákat. (Az elnök csenget.) Maguk viszik bele az iskolába és az oktatásügybe, és ez nagyon helytelen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Így van!)




Felszólalások:  Előző  135  Következő    Ülésnap adatai