Készült: 2024.04.18.18:30:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

109. ülésnap (2015.10.22.), 44. felszólalás
Felszólaló Gyopáros Alpár (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:01


Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az Országgyűlés lefolytatta azt a vitát, amelyben első alkalommal alkalmazta a sárga lapos eljárást az európai ügyészség témájában, akkor Hörcsik Richárd elnök úr úgy fogalmazott, hogy egy jogtörténeti mérföldkő tanúi vagy szereplői vagyunk, lényegében egy történelmi eljárás szereplői vagyunk, és akár büszkék is lehetnénk arra, hogy idáig eljutottunk, különösen úgy, hogy a sárga lapos eljárás önmagában azt a demokráciadeficitet csökkenti, amelyről oly sokat beszélünk az Európai Unió működése kapcsán.

Én azonban sokkal inkább lennék a büszke helyett nyugodt, és úgy látom, hogy képviselőtársaim sem oly nyugodtak. Nyugodt lennék inkább azért vagy afelől, hogy azt lássuk, hogy az Európai Unió intézményrendszere, maga az Európai Bizottság is érti a működési szabályait, és valós megoldásokat tud kínálni azokra a problémákra, amelyekkel napjainkban szembesülünk. Azonban nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy egy évtizedes küzdelemnek vagyunk újra a tanúi, nevezetesen a bürokrácia, az adminisztráció versus jogalkotás küzdelmének, amelyben a végrehajtásra ítéltetett, az adminisztrációban működő intézmények újra és újra területet próbálnak foglalni a jogalkotás területén, hol ilyen lopakodó üzemmódban, mondjuk úgy, hogy a fű alatt, hol pedig nyílt támadást intézve.

Kevés azonban az olyan nyílt támadás, mint ez az eset, amit nyugodtan nevezhetünk akár nyílt, durva, frontális támadásnak is, amikor ennyire nyíltan és durván próbál meg nem a hatáskörébe tartozó ügyekben intézkedni az Európai Unió végrehajtási, bürokratikus szervezete. Ez nem pusztán egy ilyen jogalkotási háború, hanem azért ismerjük el, hogy ez egy nagy politikai háború, ez egy nagy politikai harc, illetve annak egy nagy csatája zajlik jelenleg. Nevezetesen az ezeréves nemzetállam lebontásának a kísérlete a szupranacionalista érvek részéről, és ennek egy nagyon durva megnyilvánulása zajlik a szemünk előtt. Azt gondolnánk mi is, és azt gondolnák a magyar emberek általában, hogy az Európai Unióban, az Európai Bizottságban, az európai intézményrendszerben írni-olvasni tudó emberek vannak, és én magam ugyan nem vagyok jogász, de legalábbis jogvégzett emberek segítik a munkájukat, és határozzák meg azt a mozgásteret, ami számukra kijelöltetett az Európai Unió keretein belül. És azt gondolnák az emberek, hogy értik az Európai Bizottság tagjai, munkatársai azt, hogy egy olyan hatáskörben, ami számukra nem áll rendelkezésre, viszont egy másik európai uniós szerv számára, nevezetesen az Európai Tanács számára rendelkezésre áll, a már sokat emlegetett Európai Unió működéséről szóló szerződés 78. cikk (3) bekezdése az Európai Tanács számára ezt a hatáskört kijelöli, hogy az az Európai Tanács számára áll rendelkezésre és nem a Bizottság számára. Ez komoly politikai kérdéseket vet fel, nem pusztán egy jogtechnikai kérdés.

(10.40)

Mert hogyha azt mondjuk, hogy az Európai Tanács rendelkezésére áll ez a hatáskör, és az Európai Bizottság rendeletmódosító javaslata mégiscsak érvénybe lép és átmegy, akkor itt egy hatásköri ütközésről, hatásköri vitáról van szó, és hogyha ezt a hatásköri vitát fel akarjuk oldani, akkor ez nyilvánvalóan valamelyik kijelölt hatáskör rovására kell történjen, ami urambocsá’ odáig fog elvezetni, hogy valóban rendeleteket kell újrafogalmazni vagy éppenséggel alapvető szerződéseket kell újrafogalmazni, újraratifikáltatni a parlamentekkel, és újra azt a nehéz eljárást, amelyet az elmúlt években, akár 2009-ig is megtapasztaltunk a lisszaboni szerződés aláírása előtt, újra ezt a nehéz eljárást kell lefolytatni, miközben egyébként az illegális bevándorlók, politikai és gazdasági bevándorlók milliói indulnak el vagy érkeztek meg éppenséggel Európába.

Élénken emlékszem, hogy amikor fiatalkoromban, még a vízumkényszer idején nyugat-európai országba szerettünk volna látogatni, akkor nekünk meghívólevelet kellett felmutatni ahhoz, hogy beléphessünk ‑ nem tudom én ‑ Angliába, vagy tartósan tartózkodhassunk Írországban, Nagy-Britanniában, és így tovább, és pontosan ezt csináljuk most: meghívólevelet küldünk azoknak a százezreknek és millióknak Afrikába, a Közel-Kelet térségébe, akik alig várják, hogy egy jobb élet reményében hosszú távon, tartósan letelepedjenek, és itt éljenek Európában. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Meghívólevelet küldünk ezeknek a millióknak, és mindeközben nem adunk arra választ, hogy amíg mi rendeleteket módosítunk, rendeleteket alkotunk újra és szerződéseket ratifikálunk újra, urambocsá’, hogyan fog működni, hogy addigra a már eddig Európába megérkezett egymillió illegális bevándorló létszáma megduplázódik, megtriplázódik, a négyszeresére, az ötszörösére, ki tudja, hányszorosára fog növekedni, hogy hogyan fogja elbírni ezt az európai ellátórendszer, vagy hogy valóban a belső mobilitásra milyen választ fog adni az Európai Unió, vagy hogy ha az önök állítása lenne igaz, és azt mondjuk, hogy nem gazdasági bevándorlókról beszélünk, hanem politikai bevándorlókról, akkor hol van az az ösztönzőrendszer, ami majd abban segít az Európába érkező millióknak, hogy ha az ő hazájukban véget ér a háború, vagy megszűnik az a politikai konfliktus, ami miatt ők eljönnek Európába, akkor visszatérjenek, hazatérjenek a hazájukba ‑ merthogy átmeneti segítségnyújtásról beszélünk alapvetően, amikor menekülteket fogadunk be, nem pedig letelepítünk milliókat Európa határain túlról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy az ellenzéki pártok és különösen a szocialisták véleményalkotásához, döntéséhez szolgáljon például a visegrádi négyek együttműködése. Nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy az, amit a visegrádi négyek ebben a kérdésben az elmúlt hónapokban arról a kohézióról, arról az erős szövetségről tanúbizonyságot tettek ‑ mint ahogy tapasztaltuk, Áder János meghívására Balatonfüreden tanácskoztak a visegrádi országok államfői, ugyanez igaz a kormányközi együttműködésre, a parlamentközi együttműködésre, ugyanez igaz az Európai ügyek bizottságának együttműködésére a visegrádi országok társbizottságaival, és ugyanez igaz például a határrendészeti, a rendészeti együttműködésre ‑, én nagyon-nagyon remélem, hogy a visegrádi országoknak ez az erős szövetsége, kohéziója fog mintául szolgálni nekünk is, önöknek is ahhoz, hogy végre ezt a nemzeti minimumot, amelyről oly sok szó esik, elérjük, és nagyon remélem, hogy ez szolgál majd például az Európai Unió tagállamainak nemzeti parlamentjei számára is, hogy ezt a 19 szavazatot sikerüljön összegyűjtenünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  44  Következő    Ülésnap adatai