Készült: 2024.04.19.20:23:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

329. ülésnap (2013.11.26.), 224. felszólalás
Felszólaló Horváth Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó Egészségügyi bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:  Előző  224  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HORVÁTH ZOLTÁN, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság a tegnapi napon napirendre tűzte ezt a javaslatot, meg is tárgyalta közel kétórás időkeretben. Élénk vita alakult ki, azt gondolom, hogy mi, akik ott voltunk, ezt megerősíthetjük. A szavazás során 16 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak találtuk a javaslatot.

Engedjék meg, hogy mint az egészségügyi bizottság tagja, aki élénken részt vettem a vitában, onnan közelítsem meg a benyújtott javaslatot, hogy ez egy érdemi koncepcióváltás. Elsősorban abban a tekintetben, hogy végre érdemi területi tervezés van Magyarországon. Köszönet érte annak a 19 megyei önkormányzatnak, akik dolgoztak ezen a programon, és egy olyan típusú programot sikerült összerakni, ahol a területi tervezés és az ágazati tervezés összeért. Soha nem volt még ilyen típusú tervezés, és nem valami új és csodálatos dolog alakult ki, hiszen azokat a programokat, amelyeket az elmúlt időszak kormányzati szinten kitermelt - Wekerle-terv, Darányi Ignác-terv, Semmelweis-terv -, és a programokban megfogalmazott gondolatokat találjuk meg ebben a javaslatban, amely közel 284 oldalon közép- és hosszú távú tervben a jövő Magyarországát mutatja be.

Ahogy államtitkár úr is elmondta, nemcsak a politika területi választott szereplői, hanem közel hatvan különböző szereplő volt, akikkel együtt készítették ezt az anyagot. Én azt gondolom, hogy 284 oldalt el lehet olvasni, fel lehet belőle készülni, le lehet folytatni ezt a vitát, és amikor a középtávú tervekről beszélünk, akkor nagyon fontos, hogy 2014-től egy új fejlesztési periódus indul meg az Európai Unióban. Amikor erre az időszakra gondolunk, és magunk elé képzeljük azt a 7300 milliárd forintot, amit fejlesztési lehetőségként Magyarország meg fog kapni a reményeink szerint - ehhez már csak decemberben az Európai Közösségnek végre jóvá kell hagynia a következő hét év költségvetését -, egy új, megváltozott és hatékonyabb intézményrendszeren keresztül életképesebb fejlesztéseket kell megvalósítani, mint az elmúlt időszakban.

Amikor a megváltozott intézményrendszer óhajáról beszélek, akkor annak is örülök, hogy egy olyan típusú pályázati mechanizmust szeretnénk leváltani, amely például az egészségügyben kórházat kórházzal versenyeztetett. Betegeket egy-egy pályázati mechanizmus alapján juttatott olyan típusú infrastruktúrába, amit egyáltalán nem lehet bevinni egy ilyen pályázati mechanizmusba, nem lehet kiszolgáltatni ilyen típusú versenyben az egészségügy különböző szereplőit. Hál' istennek, azt mondhatjuk, hogy az új ciklusban a közintézményi beruházásokból - amennyire én tudom, és reményeim szerint így is lesz - ez a fajta pályázati mechanizmus át fog alakulni, és kormányzati döntésekkel be fognak kerülni a költségvetési törvénybe azok a fejlesztések, amelyeket a szakmapolitika jóváhagy.

(17.40)

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség átstrukturálásával ugyanis az irányító hatóságok be fognak kerülni az ágazati minisztériumok alá, innentől kezdve nem fordulhat az elő, hogy egy ágazat eldönt egy fejlesztést, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség különböző pozícióban lévő apparátusaival harcolni kell egy-egy fejlesztés megvalósításáért. Abszurd ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, reményeink szerint az új ciklusban ez az abszurditás meg fog változni.

Egészségügyi bizottság lévén és az egészségügyi bizottság tagjaként meg kell fogalmaznunk és meg kell állapítanunk azt, hogy a gyógyító Magyarország, egészséges társadalom egészségügyi prioritáspontok alatt olyan típusú fejlesztések jelennek meg, amelyeket mindannyian óhajtunk, függetlenül attól, hogy ellenzékből kritizáljuk-e a mostani kormányt vagy nem. Mert mindannyiunknak fontos, hogy azok az intézményfejlesztési programok, amelyek szakellátásokban, legyen az járó- vagy fekvőbeteg-ellátás, megindultak az elmúlt időszakban, tovább tudjanak folytatódni a 2014-től kezdődő ciklusban.

Mindannyiunknak fontos, hogy az egészségügyben meg tudjuk őrizni és meg tudjuk tartani azokat az orvosokat és szakdolgozókat, akik ma talán azon gondolkodnak, hogy ők is, ahogy sokan, inkább Magyarországon kívül keresik a megélhetésüket. Azonban fontos, hogy az egészségügyi dolgozók életpályamodellje megjelenik ebben a fejlesztési programban, fontos, hogy ezekhez a hazai és az uniós forrásokat is becsatornázzuk.

Úgyhogy sajnos lejárt az öt percem, tudnék erről még többet is beszélni, de azt gondolom, hogy az egészségügyi bizottság tagjaként (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), kormánypárti politikusként jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek ezt a javaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr.




Felszólalások:  Előző  224  Következő    Ülésnap adatai