Készült: 2020.09.18.20:11:38 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
149 94 2000.06.15. 2:09  15-209

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt mindenkinek igaza van, aki utat akar építeni, olcsó utat akar építeni, és magyarokkal akarja ezt építtetni, és azt hiszem, nem is ezzel van a probléma, a probléma azzal van, és az a legfontosabb, hogy ez nyitott, nyilvános, nyílt, átlátható és ellenőrizhető legyen. Tehát ha valaki nem fogta volna fel, akkor tulajdonképpen erről beszélünk ma, és ezt nemcsak az ellenzék várja el, hanem az egész társadalom, higgyék el, és azt hiszem, ebben a szellemben kellene ehhez hozzáállni.

Szeretném megjegyezni, hogy az állam általában nem jó tulajdonos; gondoljanak az állami vagyon működtetésére. Nem tudom, hogyan gondolják azt, hogy az állam most hirtelen olyan hatékonnyá fog válni. A kormány 5-10 évre tervez, és ez jó, azonban ez maga után von néhány dolgot, például azt, hogy konszenzussal kellene meghozni öt- vagy tízéves terveket, mert a kormányzásra nincs bérlet, mint az elmúlt évek bebizonyították, és ha valaki folytatja a kormányzást, jó lenne, ha olyan tervet folytatna, amivel legalább részt vett annak a kialakításában, egyáltalán bevonták volna annak a tervnek a kialakításába. Tehát én felhívnám a figyelmet arra, hogy egy megállapodáson alapuló terv valósuljon meg az autópályák építésére.

Ezzel összefüggésben javaslom, hogy az Országgyűlés, mivel az éves nemzetgazdasági költségvetés mintegy egyhatodáról beszélünk most, amit én semmiképp sem neveznék piti ügynek, mint ahogy itt elhangzott egy képviselő úrtól, ezért hozzunk létre egy nem botránybizottságot, hanem egy olyan útépítési bizottságot, országgyűlési bizottságot - amely felügyeli ezt a nagyon komoly pénzt elköltő tevékenységet - a felügyeletre, és azt is hozzátenném, hogy rögzítsük, hogy a mindenkori ellenzék köreiből legyen az elnöke ennek a bizottságnak. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
155 218 2000.09.06. 6:38  19-225

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Számomra elég furcsa ez a mai és a tegnapi vita. Az általam nagyon tisztelt Tardos Márton úr, azt hiszem, elmondta azt a lényeges momentumot, hogy mi olyan dologról tárgyalunk most, hogy igazából nem is tudjuk, hogy miről tárgyalunk; nem tudjuk, hogy mire fogunk adókat beszedni, mi azoknak az indokoltsága, az indoka. Én tehát azt hiszem, hogy a szekér megelőzte a lovat. Ez az első megjegyzésem, hogy költségvetés nélkül tárgyalni az adótörvényekről, azt hiszem, egy nagy szakmai hiba. Ennek ellenére én hiszek a kormánynak, és hiszem, hogy ő extrapolálta azt, hogy mennyi bevétel kell a Magyar Köztársaságnak 2001-re, és ez alapján áttekintettem az adótörvényeket.

A következő megjegyzésem az, hogy szégyenletesen kevés időt biztosítottak nekünk arra, hogy ezt át tudjuk tekinteni. Államtitkár úrnak mondom, hogy egy napom volt arra a gazdasági bizottság ülése előtt, hogy áttekintsem az adótörvényeket. Én azt hiszem, hogy ez nem magyarázható. (Varga Mihály: Egy óra is elég.)

Én a két-három éves tervezést közgazdaságilag jónak tartanám, jónak tartom, azonban sok veszélyt rejt magában a jelenlegi külgazdasági környezet. Ha most kormányon lennénk, én azt javasolnám, hogy ne vállaljunk ilyen rendezetlen helyzetben két-három éves tervezést.

Azt hiszem, képviselőtársaim, hogy magunkat csapjuk be akkor, amikor a miniszter úr által sugallt eufóriát magunkévá tesszük. Nem ilyen jó a helyzet. Remélem, nem csak én járok az emberek közé: én egészen mást tapasztalok, mint amit itt időnként a kormányoldalról hallok. Ugye, nem csak én tapasztalom azt, hogy a magyar állampolgárok nagy része nem elégedett a helyzetével, és úgy érzi, hogy rosszul él. Talán nem csak én, talán önök is tapasztalják, hogy nagyon sok olyan munkanélküli van, aki nem tehet arról, hogy munkanélküli, és szeretne dolgozni. Talán azt sem én tapasztalom egyedül, hogy a családok tömegei vannak hátrányos helyzetben, amiről nem tehetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy ezt a politikát én akkor tudnám támogatni, amikor lenne egy átlagos jólét Magyarországon, és minden ember emberi módon tudna élni, s akkor nem kellene azzal az elesett réteggel foglalkozni, amivel - az előbb az államtitkár úr hozzászólásából kiderült - nem is szeretne foglalkozni a kormányzat. Én azt hiszem, hogy ezek az emberek rászorulnak a segítségre, kell velük törődni, és mi nem hagyhatjuk, hogy törődés nélkül maradjanak.

Néhány gondolat a családi adókedvezményekről. Több választóm felhívott, s megkérdezte tőlem, hogy a második gyermek miért ér kevesebbet, mint a többi. Nem tudtam neki válaszolni. Ugye, az első 400 ezret ér adó-visszaigénylés szempontjából, a második olyan 243 ezer forintot és a harmadik 707 ezret. Még a harmadikat meg tudtam magyarázni, hogy jobban szeretnénk, ha háromgyermekes családok lennének, de hogy a második gyermek miért ilyen mostoha nekünk, a kormánynak, ezt nem tudtam megmagyarázni. Jó lenne, ha kapnék valami érvet ehhez.

Azért, mert néhány szülő a kocsmába hordja a családi pótlékot, nem kellene a családi pótlékot leértékelni. Én úgy gondolom, hogy nagy bűn a családi pótlék leértékelése. Meg kellene találni azokat a technikákat, hogy a családi pótlék valóban a gyermekeket szolgálja. Nagyon sok példa van erre egyébként nemzetközileg is, például hogy közvetlenül fizetik a gyermekek étkeztetését, ruháztatását. Én javaslom, hogy ezt végig kellene gondolni ilyen oldalról is.

A segélyek vonatkozásában nekem is kétségeim vannak egyébként a hatékonyságukat tekintve. Németországban többször tapasztaltam, hogy naponta kell a segélyekért sorba állni. Most nem ötletet akarok adni, de meg kell dolgozni azért, hogy valaki segélyt kapjon, ezért sorba kell állni, s az nem tudja egy nap elinni a kocsmában azt a segélyt, amit megkap.

A kis- és középvállalkozások vonatkozásában azt halljuk, hogy csökkennek a terheik. A kis- és középvállalkozások mást tapasztalnak. 2000-ben például bevezetésre került az új áfa-visszaigénylési rend. Nem tudom, kedves kormánypárti képviselők, hogy beszélnek-e vállalkozókkal, de nagyon rossz likviditási helyzetet idézett elő, főleg a kis- és közepes vállalkozásoknál. Nekem külön gond, hogy a gazdasági bizottságban feltett kérdésemre államtitkár úr azt mondta, hogy örüljünk, hogy nem egy év alatt fizeti vissza a pénzünket az adóhivatal, amit áfa formájában 75 és 120 nap között kapunk vissza. Azt hiszem, ha segíteni szeretnénk a kis- és középvállalkozásokon, akkor olyan problémákkal kellene foglalkoznunk, ami nekik valóban gondjuk, például az áfa-visszaigényléssel.

Mit szeretnének tőlünk? Kiszámítható, stabil gazdasági környezetet. Elismerem, hogy a kétéves tervezés egy erre való előzetes utalás. Hogy időben visszakapják pénzüket, például az áfát; hogy segítsünk nekik a piacra jutáshoz; hogy segítsünk nekik tőkéhez jutni, programokat indítsunk, fogjuk a kezüket.

A személyi jövedelemadónál a 0,1 százalékos adóterhelésnél homokba dugjuk a fejünket, ha azt gondoljuk, hogy ez érezhető. A 0,1 százalékos csökkenés a statisztikai hibahatáron belül van. A társadalom nagy része úgy érzi, hogy a növekvő makrogazdaság által teremtett lehetőségekből nem kap többet. Erre szeretnék figyelmeztetni.

Összefoglalva: úgy érzem, hogy fő vonulatában a 2001-re tervezett adótörvények nem változtatnak a kormány elképzelésein: a szegényeknek ad, mert kell adni, de csak virtuálisan ad, mert nem tudják igénybe venni; a gazdagokat gazdagítja, ők élni tudnak vele. Ez tükröződik vissza a vállalkozásoknál is, hisz a multiknak, a nagyoknak sokat jelent például a társadalombiztosítási járulék csökkenése, a kicsiknek azonban néha többet jelent negatív szaldóban az egészségügyi hozzájárulásnak a növekedése.

Államtitkár úrral ellentétben én azt hiszem, hogy mi a parlamentben minden magyar állampolgárért vagyunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

(15.50)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
165 310 2000.10.18. 10:38  1-363

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, elnök úr. Szűzbeszédemet fogom megtartani a parlamentben. Május óta vagyok a parlament tagja, így nézzék el nekem, ha lányos zavaromban rosszul lapozok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Más ellenzéki barátaimmal, kollégáimmal ellentétben nemhogy kétéves költségvetést vártam a kormánytól, hanem egyenesen egy ötéves tervet. Ebben az országban hagyományai vannak az ötéves költségvetésnek, hagyományai vannak annak is, hogy háromszor ül össze egy évben a parlament. Ha az azonnali kérdésekre kilenc hét múlva van válasz - ha van -, akkor érzik ennek a tragikomikumát. De ezzel ki is töltöttem az epémet.

Az ellenzéknek megvan az oka az aggódásra a kétéves költségvetéssel kapcsolatban. Én sem tudok mást mondani, hogy lásd a 2000. évi költségvetést, amikor is az inflációban számításaim szerint legalább 2,5-3 százalékot fognak tévedni. Ez nem apró tévedés, 2-300 milliárd forint, és ezt a 2-300 milliárd forintot egy elegáns megoldással illene a Ház elé terjeszteni azért, hogy mire kívánja költeni a kormány és hova akarja adni. Nem szabad lebecsülni a 2,5-3 százalékot. Angliában ha eltér a szám a becsülttől, akkor a kormány a parlament elé terjeszti, hogy a többlettel mit kíván tenni. Nehogy félreértés essék, akkor is a többség dönti el, hogy mire fordítsák, de az ellenzéknek legalább megvan a lehetőségnek arra, hogy elmondja, ezt mire kívánja költeni.

Itt nem arról van szó, hogy mi jobb költségvetést tudnánk csinálni. Lehet, hogy máshova tennénk milliárdokat, mint ahogy elmondtuk, de a külső körülményeket mi sem tudnánk befolyásolni. Mi azt mondjuk, hogy ilyen külső környezetben ennyi bizonytalansággal nem lehet jó költségvetést csinálni, különösen kétéveset nem. A pénzügyi szakmában becslésnek hívják azt, amit készítettek. Amikor az infláció 4-5 vagy 5-7 százalék, a 30-40 százalékos eltérést nem lehet másnak minősíteni.

 

 

(22.20)

 

Nem lesz csoda. Az energiaárak nem fognak csökkenni. Kifogynak a világban az energiaforrások, és arra kell számítani, hogy a jövőben hosszú távon nem lesz 10 dolláros olajár, és nem lesz olcsó energiaforrás.

Tehát homokvárakat épít az, aki azt hiszi, hogy ezek az energiaárak vissza fognak esni. Én arra számítok, nem szeretném, ha így lenne, de csak akkor van esély az alternatív energiák bevezetésére, ha ez az ár emelkedik, ugyanis csak akkor lesz gazdaságos ezeknek a termelése. Azt hiszem, hogy ezzel számolni kell, ezek törvényszerűségek.

Szeretnék néhány költségvetési fejezetről szólni. Azt látom, hogy a költségvetés egyes részei... - nyilván nem a jóról fogok beszélni, vannak ebben jó részek, amelyeket magam is tudok támogatni, azonban vannak olyan részek, amelyeknél feltétlenül meg kell említeni, hogy mi mást szeretnénk. Az Országgyűlés 4, illetve 8,5 százalék, az Alkotmánybíróság 3, az országgyűlési biztosok 5, a bíróságok 4 százalékos költségvetési támogatásának növekedése ellentmond annak, ahol nem érhető utol a szerénység vagy az azonos mércével való mérés, mint például a miniszterelnökség, ahol 100 százalékkal, illetve a következő évben is 30 százalékkal növelik a költségeket.

A minimálbérhez annyit szeretnék mondani, hogy természetesen azzal egyetértünk, közösen számolnunk kell ennek hatásaival. Azt hiszem, hogy azoknál a kategóriáknál, amelyeket nem érint a minimálbér, de 40-50 forint között vannak, nagyon komoly feszültségeknek nézünk elébe.

Szeretnék foglalkozni néhány gondolattal azzal a hosszú távú gazdasági tervvel, amit önök Széchenyi-tervnek hívnak, amit mi nem láttunk, de jó, hogy elkészül, hogy megvalósul. Azt gondolom, hogy illő az ellenzékkel megbeszélni vagy előkészíteni egy hosszú távú tervet. A hatalomra, arra, hogy kormányzati szerepben van valaki, nincs bérlet. Senkinek nincs erre bérlete, lehet, hogy önöknek sincs. Ilyen hosszú távú, 6-8 éves programokat illik az ellenzékkel átbeszélni, megbeszélni. Nem jó az, ha négyévente változnak a prioritások, és ha valaki nem vesz részt valamiben, egyáltalán nem szólhat bele, ebből kizárják, higgyék el, hogy csak az következhet, mint ami a Nemzeti Színházzal, a metróval vagy az autópálya-építés kétéves elhalasztásával, késleltetésével jellemezhető az elmúlt időszakban.

A költségvetéshez kapcsolódóan sokszor felvetődik az a kérdés, hogy felzárkózunk Nyugat-Európához, hogy a GDP 5 százalék felett van, lehet, hogy a 6 százalékot is eléri. Azt szeretném mondani, hogy ha valaki utánaszámol a számoknak, és a magyar 6500 dolláros GDP-hez méri a 6 százalékot, az évi 390 dolláros növekedést jelent összegében. A 20 ezer dolláros EU-s átlaghoz a 3 százalék is 600 dollárt jelent. Tehát a lemaradásunk csökken. Ezt nem kellene túlhangsúlyozni, inkább azt mondanám, hogy törekednünk kéne a még magasabb növekedési ütem elérésére. Jelen pillanatban körülbelül a 10 százalék lenne az, amivel egy picit ledolgoznánk az európai uniós hátrányunkból.

Két dologgal szeretnék foglalkozni a Belügyminisztériumon belül, az önkormányzatokkal, illetve a rendőrséggel. Én is vallom azt, amit a kedves képviselőtársak mondtak, hogy az állampolgár az önkormányzat szolgáltatásain keresztül érzékeli azt, hogy jobban él, jobb a kiszolgálása. És az a komfortérzet, amit az önkormányzatok tudnak biztosítani, nagyon fontos az állampolgárok számára. Ezért is nagyon csúnya megoldás a kormánytól az, hogy az árvíz miatt elvont milliárdok nem kerültek bele a bázisba, a számítás alapjába. Ennek annyi előnye lehetett, hogy néhány tized százalékkal többet mutatunk ki, hogy az önkormányzatoknak nőtt a támogatása. Ez nyilvánvaló szemfényvesztés.

Az oktatás - mindenki tudja, akinek van választási körzete - általában 70-80 százalékosan van finanszírozva. Máshonnan vesznek el erre az önkormányzatok. És mielőtt azt mondanák, hogy így volt ez négy éve is, persze, így volt, valószínűleg az sem volt jó. Azt tudom mondani, hogy közösen át kéne gondolni, hogy az önkormányzatok finanszírozását igazából a feladatokhoz mérjük.

A rendőrség vonatkozásában néhány gondolat. Biztos jártak önök is már olyan rendőrségen, ami nem olyan, mint a Teve utcai székház. Én olyan rendőrségekre gondolok, amelyekben leomlottak a falak, ahol olyan gépek és berendezések vannak, amelyeket már nagyapáink sem használnának. Ennek a rendőrségnek kell megküzdenie az állampolgárok növekvő igényeivel, ennek a rendőrségnek kell megküzdenie az alvilággal, amely a legjobb, legkorszerűbb eszközöket használja velük szemben. A költségvetésben nem láttam, csak a szólamokban hallom, hogy a biztonságot mennyire preferálja a kormány, de a rendőrségen dolgozókat nem ismeri el. Erre a romokban lévő rendőrségre kívánjuk ráépíteni az előéleti pontrendszert. Kérem, én is szívesen meghívom Pintér belügyminiszter urat néhány rendőrőrsre, ahol jártam, nagyon szívszorító állapotokat találtam, és az ott dolgozó kollégákat valószínűleg csak a szakma szeretete tartja a pályán.

Azt hiszem, hogy ezek után csak annyit tudok mondani: figyelni fogom azt, hogy a kormány a tervezett, illetve a tényleges adatokat összevetve mikor fogja majd a parlament elé, elénk tenni, hogy, mondjuk, az infláció nem annyi lett, amennyit gondoltak, és azt gondolja, hogy erre és erre az ágazatra kellene ezt fordítania. Nagyon várom ezt.

Őszintén elismerem Varga Mihály úr teljesítményét, hogy itt végigüli ezt a hetet. Igazán őszintén mondom, hogy ez egy komoly teljesítmény. Bízom abban, hogy az ellenzék felvetett észrevételei nem múlnak el hatástalanul (Varga Mihály: Szólni kéne a kollégáknak.), és átvezetik azokat a módosításokat, amelyeket felvetünk.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP soraiban, Varga Mihály is tapsol.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
167 289 2000.10.20. 12:03  1-323

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök azért vannak ma hatalmon, mert az emberek nagyobb része azt gondolta, hogy önök meg tudják azt oldani, hogy az ország a lehető leggyorsabban fejlődjön. A 2001-es költségvetés legnagyobb hibájának azt tartom, hogy elmaradtak a reformok, a gazdaság és társadalom fejlődésének szűk, régi, elavult struktúrái megmaradtak. Nem vállaltak konfliktusokat a társadalommal, a gazdaság szereplőivel, és nem vállaltak konfliktust az ország fejlődéséért. Én tudom, hogy minden változás feszültséggel jár, azonban az a véleményem, hogy egy felelős kormánynak, amely ezt hangoztatja is magáról, a felelős kormánynak igenis feszültségeket és konfliktusokat fel kell vállalnia azért, hogy az ország minél gyorsabban, minél harmonikusabban tudjon fejlődni.

Én néhány érvet, néhány gondolatot szeretnék elmondani a 2001. évi költségvetésről. Ezt érvnek és gondolatnak gondolom, lehet, hogy Tóth István képviselőtársam - remélem - nem fogja ezeket sötét demagógiának nevezni. Akikről szól, azok pedig majd eldöntik, hogy miről beszéltem. Az inflációról feltétlenül kell szólni, mert ha egy összeadásban a tényezők rosszul vannak meghatározva, abból nem jöhet ki jó eredmény. Az ellenzék nem azt mondja, hogy a kormány nem tud jó tervet készíteni, az ellenzék azt mondja, hogy ilyen gazdasági körülmények között egyszerűen nem lehet jó tervet készíteni. Valószínűleg mi sem tudnánk jó tervet készíteni, de meg sem próbálnánk éppen ezért kétéves költségvetést készíteni, tehát lehetőség szerint csak egyéves költségvetést készítenénk. Az ellenzéknek megvan az oka az aggódásra. Önök a 2000. évi inflációt is jelentősen alultervezték, és ebből - azt hiszem - tanulni kellett volna.

Egy fideszes képviselőtársamtól azt hallottam, hogy 2-3 százalék eltérés az inflációnál apró-cseprő ügy. Aki ért a számokhoz, 300 milliárd forintot nem nevez apró-cseprő dolognak. Gondolják végig, hogy 200-300 milliárd forintból mi mindent meg lehet tenni! Én kíváncsi vagyok arra, hogy a 2000. évi infláció alultervezése miatt a nyugdíjasokon kívül mely társadalmi csoporttal, önkormányzattal, egyebekkel rendezték a magasabb infláció miatti aránytalanságokat.

Kétéves költségvetés; az igazi demokraták úgy terveznek, hogy lehetőleg reális terv legyen. Ezért az időtartamát úgy állapítják meg, hogy valós számokon alapuló legyen, és egy behatárolt időtartamra lehessen tervezni. És tesznek mellé esetleg egy olyan elegáns megoldást, hogy ha ezek a számok nem jönnek össze, akkor az alábbi struktúrában tervezzük a többletforrások elköltését, az alábbi társadalmi csoportoknak tervezzük azt odaadni. Én ilyet sem láttam.

Matolcsy úr kedden reggel bejelentette a gázáremelést. Én akkor azt gondoltam, hogy emellé a Pénzügyminisztérium mindjárt be fog nyújtani egy költségvetési módosítást, hisz a gázáremelés nagyon jelentős áfabevétel-növekedéssel jár, és a gázáremelés valószínűleg a MOL-nál nagyon jelentős társaságiadó-növekedéssel fog járni. Én azt gondoltam, hogy ez mindjárt bekövetkezik, de ezt sajnos nem láttam. Nagyobb veszélynek látom azt, hogy az egész gázáremelés bejelentése egy multiknak szóló csomagként lett aposztrofálva, és elég kockázatosnak tartom a GDP elég jelentős százalékát, az export mintegy 80 százalékát termelőket ilyen helyzetbe állítani. Talán elegánsabb lett volna egy általános gázáremelés egy szociális csomaggal, amivel ugyanezt a célt lehetett volna elérni.

A hosszú távú programokról pedig az a véleményem - hívják azt Széchenyi-tervnek vagy bárminek -, hogy arra szüksége van ennek az országnak. Már nagyon régóta szüksége lett volna rá ennek az országnak. És tudomásul kellene venni a kormánypártoknak, hogy az ellenzék mögött is van lakosság, van társadalom, mintegy 40-45 százalék. Önök azzal, hogy a hosszú távú gazdasági tervet nem beszélik meg velünk, ezt a nagyon jelentős társadalmi csoportot zárják ki a párbeszédből. Azt gondolom, hogy egy hosszú távú gazdasági tervnél csak egy konszenzuson alapuló megegyezés alapján született tervnek van realitása és lehetősége arra, hogy az meg is valósuljon. Nem szabad megengedni, hogy négyéves ciklusokra szűküljön, bontódjon a gazdaság növekedése, és négyévenként döntsük el, hogy mit teszünk.

Az önkormányzatiság valóban az elmúlt tíz év legnagyobb vívmánya, és ez a legnagyobb vívmány a szuverén önkormányzat; a kormány politikájának következményeként azonban a társadalom megosztottságának színtere lett. Amit én tapasztalok, és amit hallok is, Stumpf miniszter úr is azt mondta, hogy már túl nagy az önkormányzatok önállósága. Miközben folyik a központosítás, a centralizáció, ezzel párhuzamosan folyik a javak újraelosztása a vazallusok részére. Néhány példát hadd mondjak a saját környezetemből! A szociális lakásprogram első 2 milliárdját szinte teljes mértékben - és mondhatom, hogy teljes mértékben - Fidesz vezette, vagy kormányzati párt vezette polgármesterek városai nyerték. Ezért mondtam azt, hogy a társadalom megosztottságának színtere lett. Ez azt jelenti, hogy ma már nem elég az a kritérium, hogy valaki megfelel a Fidesz-polgár kritériumának, az sem mindegy, hogy hová született. Én előrevetítve ezeket elég jelentős társadalmi problémáknak látom.

Ebből következik a javaslatom. Én azt gondolom, hogy a szociális lakásépítés valamennyi városnak gondja. Egy teljesen semleges kritériumrendszert kellene megállapítani arra, hogy ha valaki annak megfelel, akkor igenis az a város, akármilyen színű, igénybe vehesse azt a fajta támogatást, azt a forrást. Mert akik kaptak, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Karcag, Pápa, Siófok vagy Zalaegerszeg (Varga Mihály: És Dombóvár?!), nem kell mondanom, hogy ezek a városok kormánypárti vezetésűek.

Saját városomról, Székesfehérvárról hadd mondjak néhány gondolatot! Mindenki azt mondja, hogy Székesfehérvár a csodák városa, és valóban itt állítjuk elő a magyar GDP-nek mintegy 10 százalékát. Nagyon komoly társadalmi feszültségekkel küzdünk a városban. 1204 olyan család van Székesfehérváron, amely nem felel meg a Fidesz-típusú családnak. Ezek várnak az államtól, az önkormányzattól támogatásra. Ezek között nyolc, 4-5 gyermekét egyedül nevelő személy van, 15 házaspár van, aki 4-5 gyermeket nevel, de ebben van 38 olyan, aki egyedül nevel három gyermeket, és van 175 gyermekét egyedül nevelő anya, és 98, két gyermekét egyedül nevelő anya. Olyan társadalmi feszültségeket jelentenek ezek a városban... A város egyébként ezt meg tudná oldani, ha a városban keletkező helyi adókat nem központosítaná az állam. De az állam központosítja, és máshová osztja el, ezért a város ezt megoldani saját erőből nem tudja. Vagy hagyjuk ott a városoknál, amit meg tudnak termelni, vagy pedig "igazságosan" osszuk el ezeket a forrásokat!

 

 

(20.50)

 

Székesfehérváron 1990-ben összeomlott a szocialista nagyipar, és teljesen magára maradt a város. Jó helyzetéből adódóan természetesen, és az ott lévő munkaerőnek köszönhetően viszonylag hamar talpra állt. Az itt élők saját erejükből álltak fel, és most azt látják, hogy a letelepített vállalatoknak adott adókedvezmények lejárta után az állam központosítja ezeket a bevételeket. Mintha egy láthatatlan kéz húzná ki mindig az állami támogatások mértékét, és egy látható kéz írja át ezeket más rovatokba. Valahol úgy érezzük, hogy a jelenlegi kormány az életképeseket, a fejlődőképeseket lehetetlenné teszi, a rebellis városokat pedig bünteti.

Nemcsak a szociális lakásprogramból maradt ki ez a város, hanem április 11-én a kormány közlekedési tárcájának programjában még szerepelt a Fehérvárt elkerülő 63-as számú út építése. Ez a költségvetésben már nem látszik, valószínűleg más célra csoportosította át a kormány. A város számított erre a beruházásra: megvette a földeket, biztosítja azokat az infrastruktúrákat, amelyek ehhez szükségesek, és nem értjük ezt a változást. Alapvető közműpályázatainkat utasították el, még akkor is, amikor a céltámogatási alapban nagyon sok tízmilliárd bent maradt. Egyébként ökológiai katasztrófa fenyegeti a város néhány részét. Még szerencse, hogy az idén szárazság és aszály volt.

Még egy gondolatot: a Fejér megyei rendőrségnek a 2001. évre 4 százalékos, 2002-re 2,5 százalékos többlettámogatást tervez a kormány a költségvetésben. Én jártam a székesfehérvári rendőrségen. Nagyon szomorú, amit ott láttam. Nem minden rendőr dolgozik Teve utcai színvonalú épületekben. Meg kell mondanom, hogy lepusztult falak, összetákolt, elavult technikai eszközök jellemzik a rendőrséget, és úgy látom, hogy csak a szakmaszeretet tartja ott a szakmát szeretőket; ma már ezek sincsenek sokan. Erre a technikai romra kívánjuk tovább ráépíteni a Belügyminisztériumban az előéleti pontrendszert. Megkérdezték erről a szakembereket?

Áprilisban, amikor Székesfehérváron időközi választások voltak, a kormány majdnem minden tagja megfordult városunkban, minden fejlesztést megígértek. Ezek elmaradtak. Időnként én érzem magam kellemetlenül. Ha nem én lennék ennek a városnak az országgyűlési képviselője, vajon mi valósult volna meg ebben a városban? De jaj a rebellis városoknak! De mint Lőcse polgárai, ezt a két évet, ha kell, feketében is kibírjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
179 154 2000.12.05. 2:08  23-197

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a székesfehérvári elkerülő úttal kapcsolatban szeretnék hozzászólni, amelyet 3122/71. szám alatt adtunk be, több székesfehérvári országgyűlési képviselő által.

 

(12.00)

 

Immár '96 óta van egy terv, amely tehermentesítené Székesfehérvárt az átmenő forgalomtól, amely elviselhetetlenné teszi az ott lakók életét. '97-ben el is indult az építkezés, megépült a felüljáró, és a Közlekedési Minisztérium terveiben szerepelt ennek az útnak a megépítése. Furcsa módon még a 2000. évi tárcaköltségvetés vagy előterjesztésterv is tartalmazta ezt, amikor azonban a költségvetést megnéztem, addigra sajnos ebből ez kikerült.

Mi történt azóta? Ezt nem tudjuk, csak találgatunk. De azt tudom, hogy ezen az úton napi 18-20 ezer teherautó, elsősorban kamion közlekedik, és komoly katasztrófa elé nézünk. Az itt lakók elviselhetetlennek érzik az életfeltételeiket, és jelenleg 30-40 olyan ház van, amely repedezik a nagy forgalomtól az út túlterhelése miatt.

Amíg 2001-ben 2,7 milliárd forint, 2002-ben 3 milliárd forint kellene ennek az útnak a befejezésére, addig a költségvetés erre 50-50 millió forintot tartalmaz. Kérem a kormányt, kérem a kormánypárti képviselőket, hogy vizsgálják felül álláspontjukat, és bizonyítsák azt, hogy egy ellenzéki városban is lehet elkerülő utat építeni a tervben szerepeltekkel szemben, hiszen ott is emberek élnek, olyan emberek élnek, akik a GDP 10 százalékát termelik meg, azonban városunktól csak elvonnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 10 2001.02.15. 4:03  1-65,77-97

MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 2001. február 6-án megtartott ülésén 5. napirendi pontként tárgyalt a H/3658. számú országgyűlési határozati javaslatról, azaz a munkavédelem országos programjáról. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 1994. január 1-jén lépett hatályba. A munkavédelemről szóló törvény 14. §-a állami feladatként rögzíti a munkavédelem országos programjának megalkotását. Ezzel hétéves csúszásban vagyunk, de jónak tartja a bizottság, hogy végre napirendre került.

A magyarországi munkavédelmi helyzet megkívánja, hogy javuljanak a munkavégzés feltételei, az életminőség és a munkahigiénia. A magas adóterhek miatt a munkáltatókra és munkavállalókra egyaránt súlyos terhek nehezülnek. A magyar állam az elmúlt tíz évben szinte teljesen elhanyagolta a munkabiztonságot és foglalkoztatás-egészségügyet, ez oda vezetett, hogy a munkáltató és a munkavállaló értékrendjében az egészség és biztonság gyakran háttérbe szorult. A mai Magyarországon a dolgozók legnagyobb része nem az egészséges, biztonságos munkakörülményekért küzd, hanem a lehető legmagasabb bérekért. Ezért javítani szükséges a munkabiztonsági és munka-egészségügyi felügyelőségek hatósági tevékenységét is. A megfelelő munkabiztonsági és munka-egészségügyi feltételek nem teljesítése jelentős költségmegtakarítással jár, ami arra ösztönzi a vállalkozókat, beruházókat, hogy engedményeket tegyenek a munkabiztonság kérdésében. A szankciók visszatartó ereje nem elég hatásos. Jó, hogy a program nagy jelentőséget tulajdonít a munkavédelemmel kapcsolatos kockázati tényezőknek, a foglalkozási és szervi megbetegedések csökkentésére szolgáló munka- és védőeszközök használatának.

Pozitív változást eredményezhet, hogy az önálló baleset-biztosítási ág intézményének megvalósítása a program részévé vált. Ennek bevezetése azonban csak körültekintően és fokozatosan történhet, az érintett munkavállalók jogsérelme nélkül, az állam fokozott szerepvállalásával. Felvetődött a bizottsági ülésen az is, hogy célszerű lenne a munkavédelem országos programjába integráltan vagy ennek keretében végiggondolni a 80/99-es kormányrendelet telephelyengedéllyel kapcsolatos szakaszát, amely teljesen nélkülözi, hogy munkabiztonsági felügyelőség mint szakértő vagy a szakterületet képviselő, részt vegyen az eljárásban. Jelenleg a jegyzők adják ki a telephelyengedélyeket, megfelelő szakirányú tudás nélkül.

 

 

(9.30)

 

Kiemelten fontos feladatnak tartjuk az állami munkavédelmi információs rendszer kialakítását és működtetését, a képzési és továbbképzési, valamint egészségmegőrzési programok fejlesztését. Fontos, hogy a munkabiztonsági és foglalkoztatás-egészségügyi ellenőrzések száma növekedjen. Ez feltételezi a felügyelők létszámának növelését és technikai felszereltségük javítását. A bizottság úgy gondolja, hogy szigorítani szükséges a szabályokat, hogy a szankcióknak valóban visszatartó erejük legyen. Úgy gondoljuk, hogy fel kell gyorsítani a magyar nyelvű szabványosítási folyamatot, hogy az közérthetővé váljon a nyelvtudással nem rendelkező vállalkozások számára is.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Országgyűlés gazdasági bizottsága a munkavédelem országos programjáról szóló határozati javaslatot megtárgyalta, és az előbbi megjegyzésekkel egyhangú támogató szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 54 2001.02.15. 1:58  1-65,77-97

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Azért kértem szót, hogy visszakanyarodjunk a munkavédelemhez (Dr. Takács Imre: Végre már!), de ezt megtette az előttem szóló. A jó munkáltató előírások nélkül is megfelelő munkakörülményeket biztosít, esetleg nem a szabályozásból adódóan, hanem magával hozza, mondjuk, az anyaországból azt a munkakultúrát, ami erre őt, a vállalatát, az imidzsét kötelezi.

Nekem vannak jó tapasztalataim is. Ennek ellenére azt gondolom, hogy nem szabad a tőke lelkiismeretére hagyni, hogy a munkavállalókkal szemben milyen magatartást képvisel. Ezért feltétlenül fontos, hogy a végrehajtási munkát a kormány egy határozott időben, és még a 2001. éven belül végezze el. Csak egy közvetett utalást tartalmaz arra, hogy mikorra végzi el a kormány. Mi be fogunk adni egy módosítást, amely igenis minél hamarabbi határidőt, emberi léptékkel végrehajtható határidőt szabna meg.

Szembetalálkoztam azzal a problémával, hogy a költségvetésben vajon van-e forrás arra, hogy azokra a módosításokra vagy a bevezetendő programokra lesz-e egyáltalán keret.

A harmadik: úgy gondolom, a szabályozás vonatkozásában nagyon elmentünk a munkavállalók védelmére, de mindenképp mérlegelés szükséges a munkavállalók terhei vonatkozásában is, tehát mind a két felet kellően védenie kell a szabályozásnak. Célszerűnek tartanám, hogy egységes irányítás alá kerüljön ez a terület, mert csak így lehet biztosítani a megfelelő felelősséget.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Kérem önt, hogy minél hamarabb dolgozzák ki a részletes programot, hogy a továbbiakban ne mondhassák azt, hogy államilag támogatjuk a munkavállalók kizsákmányolását, mert mondhatják, hiszen ha nem hozunk szabályozást, könnyen ránk foghatják ezt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
188 270 2001.02.15. 8:17  147-303

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem azt, hogy a kormánypárti képviselők száma nincs egyenes arányban a téma fontosságával - ezt csak remélni merem.

Azt gondolom, a magyar gazdaság szempontjából nagyon fontos törvény áll előttünk, amely évekre meg fogja határozni a munka világa szereplőinek életét. A törvény tárgyalására való felkészülésemkor - mivel erre most valóban volt időnk, a többi más törvénytervezettel ellentétben - én végeztem a választókörzetemben, illetve Székesfehérváron egy kisebb közvélemény-kutatást, összehívtam a munkáltatókat, a munkavállalókat. A munkáltatók között volt multi, magyar multi, külföldi érdekeltségű multivállalat, a munkavállalók részéről kis- és nagyvállalatnál dolgozó. Az eredményekről szeretném önöket tájékoztatni. Nem tudom, hogy végeztek-e ebben a vonatkozásban modellezést vagy vizsgálatokat. A munkáltatókkal történt találkozón - amely nagyon jó kedélyű, nagyon rövid volt, egy óra alatt át tudtunk menni a törvénytervezeten - igazából üdvözölték a törvénymódosítást, néhány pontosítást tettek; egy nagyon kellemes beszélgetés volt. Meg kell jegyeznem, hogy húsz éve munkáltató vagyok, de ebben a szerepkörömben inkább a munkavállalókat próbáltam képviselni.

A másik találkozón, ahol a munkavállalókkal találkoztam, ott viszont a munkáltatókat próbáltam képviselni a vitában. El kell mondanom, hogy ez viharos volt, több mint öt órán keresztül zajlott, rengeteg kérdést tettek fel, és rengeteg érdeksérelmet soroltak fel. Azt is el kell mondanom, hogy nem szakszervezeti vezetők voltak ott, egyszerű dolgozók is voltak, akik kellően fel tudtak készülni, de voltak itt szakszervezetek, érdekvédelmi szervezetek vezetői és tagjai - aki akart, eljött. Hozzá kell tennem, én magam is megdöbbentem ennek a kis közvélemény-kutatásnak az eredményén, és ezek után megpróbáltam más szemüvegen keresztül megérteni a munkavállalók problémáit.

Én azt látom, hogy amikor valami törvényt és valami rosszat akarunk a társadalommal elfogadtatni, akkor mindig azt mondjuk, hogy mert az EU-hoz való csatlakozás előírja. Most is ezt látom, hogy születik egy törvény, amely a munkavállalók részére nagyon sok szempontból elfogadhatatlan, és megint úgy kívánjuk eladni, hogy mert az Európai Unió ezt írja elő. Nem, az Európai Uniónak nagyon emberi gondolatai vannak a munka világával kapcsolatban!

A mai magyar helyzetet mindenki ismeri: a munka világában nem egyenrangú felek szerződésén alapul a munkavállaló és a munkáltató viszonya. A magyar munkavállaló megfélemlített, a munkahelyét félti. Ennek ellenére azt gondolom, azt gondoljuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak nagyon sok eleme támogatható, különösen azok, amelyek az EU-jogharmonizációval függnek össze. Ilyenek például az egyes munkavállalói rétegekre vonatkozó foglalkoztatási feltételek részletes szabályozása, mint a fiatal munkavállalók munkahelyi védelme, a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalma vagy az életkor alapján történő megkülönböztetés tilalma. Ezek valóban nagyon fontos elemei.

Viszont elfogadhatatlan a munkaidő, a pihenőidő, a túlmunkavégzés témakörében a jelentős visszalépés vagy mint a több műszakos készenléti jellegű és rendkívüli munkavégzésre irányuló javaslatok.

Néhány problémát részleteiben is szeretnék megemlíteni, amelyeket én találtam. Ezek elsősorban a munkaidő szabályozásával vannak kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engem a dolog megítélésénél az vezérelt, hogy úgyis elég kiszolgáltatott a magyar munkaerő, ne hozzuk még rosszabb helyzetbe, ugyanis ezt várja el tőlünk a magyar társadalom nagyobbik része. A másik oldalon viszont azt gondolom, hogy a munka törvénykönyve nem szabad, hogy kerékkötője legyen a gazdasági fejlődésnek. Tehát egy ilyen ellentét vonatkozásában tekintettem át a törvényjavaslatot.

A törvényjavaslatban foglaltakkal ellentétben nagyon fontosnak tartom, hogy minden, a munkáltató és a munkavállaló közötti megállapodás, utasítás és minden egyéb írásban történjen; gondolok itt az átirányításra, a dolgozók tájékoztatására. Ez az írásbeliség nemcsak azért fontos, hogy mind a munkavállaló, mind a munkáltató tudja majd egyszer igazolni, hogy ő eleget tett kötelezettségének, hanem a feketemunka visszaszorítása érdekében is fontos. Gondoljanak csak arra, hogy ha kimegy egy munkaügyi ellenőr egy munkahelyre - tisztelet a kivételnek -, azt mondják neki, hogy délután jön a könyvelő, és akkor fogjuk aláírni a munkaszerződést. Tehát fontosnak tartom azt, hogy munkába lépés előtt alá legyen írva a munkaszerződés, akkor is, hogy ha ezt bizonyos munkáltatói körök támadják.

 

(17.20)

 

Vagy ilyen: a gazdasági miniszter rendelheti el a munkaszüneti napok indokolt változtatását, és ez így rendben is van. Ide egy olyan kiegészítés kívánkozna, hogy ezt a tervezhetőség szempontjából a tárgyévet megelőző november 30-áig hirdesse meg vagy akár előbb.

Vagy az idénymunka. Ez látványosan érint minden munkavállalót, mivel a javaslat szerinti megfogalmazás lehetőséget ad arra, hogy szinte minden tevékenységet idénymunkának lehessen nevezni vagy minősíteni.

Van olyan javaslat, amelyet rövid távon, a mai viszonyokhoz illeszkedően célszerű szabályozni, és aztán célszerű lenne időnként felülvizsgálni, mert szégyen az, hogy Európában lassan 4x8 óra a heti munkaidő, nálunk pedig 400 óra túlmunkával 2,2 hónapnyi többletmunka-végzésre kötelezünk vagy adunk lehetőséget a munkavállalónak.

A kérdés, hogy kinek az érdeke, ma így vetődik fel, és az a tapasztalatom, hogy elsősorban a munkáltatóé, de időnként a munkavállalóé is. Sajnos ez a helyzet, és ezt el kell fogadni. Nagyon sok olyan dolgozó van, aki a családját csak túlmunkával tudja eltartani, és ha ebben őt korlátozzuk, a család életszínvonala csorbát szenved. Ezzel szemben áll az, hogy a magyarok átlagéletkora 10-12 évvel kevesebb, mint Európában.

Hadd zárjam egy személyes gondolattal. Eddigi rövid országgyűlési képviselői életem tapasztalata az, hogy olyan törvények születnek, melyek nincsenek átgondolva, nincsenek modellezve. Ezeket azok, akik használják az általunk hozott törvényeket, nekem vissza is jelzik időnként.

Megmaradt bennem a törvényjavaslat elolvasása után az a hiányérzet, hogy talán majd egyszer részese lehetek egy olyan törvény megalkotásának, amely előremutató, és ha kis lépésben is, de a munka világában is az Európai Unió felé fordul. Például így szólna egy mondat: a heti munkaidő az elkövetkezendő években évente 1 órával csökken. Nagyon várom, hogy ezt elérjük.

Bízom abban, hogy a vita végére eljutunk oda, hogy amiben konszenzus van munkavállalói, munkáltatói, kormányoldalon, része lesz a törvénynek, és a vitatott pontokban pedig lesz bátorságunk végigmenni a demokrácia, az érdekegyeztetés rögös, nehéz útján a teljes magyar társadalom megelégedésére.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
191 409 2001.03.06. 0:32  386-606

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A 155. pont alatt a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeknél a verseny útjában álló akadályt igyekeztem elhárítani. Az eddigi vita és frakciótársaimmal folytatott beszélgetéseim arról győztek meg, hogy lehet, hogy még kiszolgáltatottabb lenne a munkaerő, ezért visszavonom a 155. pont alatt tett módosító javaslatomat. Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
202 114 2001.04.19. 10:06  93-127

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok jogos és megfontolandó észrevétel hangzott el ma a vitában az előttünk fekvő törvényjavaslatról. Mégis, a felszólalásokat hallgatva úgy érzem, hogy érdemes lenne ismét magunk elé idézni a kérdést: miért is akarjuk valóban megalkotni ezt a jogszabályt? Erre persze sokféle válasz adható. Ám reményeim szerint csupán egyetlen olyan válasz van, ami teljes egészében kifejezi szándékainkat, és jelzem, a magyar társadalom elvárását is, és azt gondolom és remélem, mindannyian azért ülünk itt, mert minél szélesebb körű, jobb minőségű és nem utolsósorban olcsóbb szolgáltatásokat szeretnénk biztosítani a fogyasztók számára.

 

 

(16.40)

 

 

Kérem, nézzék el nekem, hogy egy kicsit egyoldalúan nyilvánítok véleményt. A szolgáltatók a képviselők felé eljuttatták álláspontjukat, a fogyasztók rajtunk, képviselőkön keresztül szólalhatnak meg. Le kell szögeznünk, hogy ez a törvény róluk is szól, és nekik is kell hogy szóljon.

Természetesen mi, hétköznapi fogyasztók, azt szeretnénk, ha a havi telefonszámlánk hónapról hónapra kisebb összeget mutatna, persze mindezt úgy, hogy közben legalább ugyanannyit beszélhessünk. Tulajdonképpen leegyszerűsítve: ez a jogos igény volt az, ami az egész liberalizációhoz, a hírközlésről szóló törvényjavaslat megalkotásához vezetett. Ha kitekintünk Európára - és 1998-ra visszalapozunk -, ahol megtörtént az uniós liberalizáció, ez közel 20 százalékos évi forgalom-, piacbővülést jelentett az uniós piacon. A szolgáltatók száma két és félszeresére bővült, az árak vonatkozásában a helyi szolgáltatási árak 7 százalékkal növekedtek, a távolsági beszélgetések negyven százalékkal csökkentek, a domináns piaci szereplők részesedése pedig gyakorlatilag lényegtelen, 96-ról 91 százalékra csökkent. Nem kell mondanom, hogy ez egy lényegtelen változás.

Mi hozhatja az árak csökkenését? Aligha az eddigi monopóliumok fennmaradása, sokkal inkább a hatékony, a megfelelően szabályozott piaci verseny. Ám vajon az előttünk fekvő javaslat tényleg a magyar családok telefonszámláin megjelenő összegek érezhető csökkenését eredményezi majd? Én áttekintettem ezt a törvényt, és az én véleményem az, hogy egyértelműen nem. Vajmi kevés esély van ugyanis arra, hogy a távközlési szolgáltatások, különösen a helyi hívások árai, jelentős mértékben csökkenjenek a törvény elfogadását követően. Amint látom, erre a kormány is rádöbbent, hiszen a korábbi, csodaváró hangulat helyébe Stumpf miniszter úr ellentmondásos nyilatkozatai léptek, amelyek egyszerre szólnak a liberalizáció árcsökkentő hatásáról, ám egyben arról is, hogy ez inkább csak a távolsági beszélgetéseket érinti majd.

Kérdezem önöktől: ha igaz az állítás, akkor a liberalizáció valóban érzékelhető és jelentős árcsökkenést fog eredményezni a magyar családok számára? Gondolják végig, hogy önöknél a családjukban, de hogy ne menjek messze, maradjak a sajátomnál, ahol fiam és lányom esténként véget nem érő, időnként családtagjai idegrendszerét sem kímélő, maratoni telefonbeszélgetéseket folytat a szomszéd utcában lakó barátjával vagy barátnőjével, vagy a család valamelyik tagja Ausztráliában vagy Kanadában lévő rokonával cseveg. Azt hiszem, mindenkire rá kell bízni, hogy ezt hogyan ítéli meg.

Felhívnám a figyelmet egy viszonylag súlyos közgazdasági ellentmondásra: a magyar távközlési díjak a világ élvonalába tartoznak, a magyar jövedelmek viszont csak töredékei annak.

Néhány gondolat: míg '99-ben 850 milliárd forint volt a hírközlési ágazat forgalma, addig ugyanebben az évben 204 milliárd forint befektetés volt ebben az ágazatban, az eredménye pedig 141 milliárd forint volt. Ezt még egyszer megismétlem, 141 milliárd forint volt. A '99-es évet úgy lehet értékelni, hogy az ide való befektetés gyakorlatilag másfél év alatti megtérülést biztosított az ide befektetőknek. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a fogyasztók érdekvédelme erősödjön, hogy a fogyasztók valódi, átlátható költségstruktúrákat ismerhessenek meg, nem áttételeken keresztül. Civil kontrollra van szükség.

Miért nem reflektál a javaslat azoknak a nyugdíjasoknak a helyzetére, akik csak azért nem tartanak otthon telefont, vagy csak azért tartanak otthon telefont, hogy egy héten egyszer felhívják unokájukat, vagy baj esetén értesítsék hozzátartozóikat, netán a kórházat, a mentőket. Ők napról napra, hónapról hónapra fizetik a magas előfizetési díjat, holott alig vesznek igénybe szolgáltatást.

Miért nem foglalkozik a javaslat azzal a problémával, hogy az előfizetési díjon túl egy másik díjformát, a kapcsolási díjat is meg kell fizetniük már akkor, amikor még bele sem szóltak a telefonkészülékbe? Miért nem tesz semmit a törvény azért, hogy a szolgáltatók a ténylegesen felhasznált beszélgetési idő után számlázzanak, és csak rövid, pár másodperces beszélgetés után ne fél-, egyperces tarifát fizettessenek? Ma ugyanis egyes szolgáltatók ezt a gyakorlatot követik, ami ellen a fogyasztó semmit sem tehet.

Nem foglalkozik a kormány azzal sem, amivel nekem, egyéni képviselőnek, rendszeresen kell foglalkoznom a hozzám beérkező panaszok miatt, hogy a kábeltelevíziós piacon áldatlan állapotok alakultak ki, egyes szolgáltatók ravasz díjcsomagokat állítanak össze, monopolhelyzetüket figyelembe véve, és súlyos forintezreket csalnak ki az előfizetők zsebéből. Nem értem, hogy a kormány miért nem látja ezeket az egyszerű problémákat, vagy ha látja, miért nem hajlandó szembesülni vele, és végre tenni valamit az orvoslás érdekében.

Nem értjük azt sem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat miért nem utal legalább ezeknek az anomáliáknak a rendezésére. Néhány konkrét kérdésre szeretnék még rávilágítani.

Ott folytatnám, ahol Podolák képviselőtársam abbahagyta, hogy mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása. Én folytatom a sort, a fogyasztónak azt jelentheti, hogy szerepelhet adatbázisokban, néhány mobilszolgáltató nagyon régi álma teljesül ezzel. A szolgáltatók az előfizetőkről, akik szerintük problémásak, közös adatbázist vezethetnek, külön vagy együtt ilyeneket tarthatnak fenn. Felvetném alkotmányossági vagy adatvédelmi aggályaimat ezzel kapcsolatban.

Arról nincs szó, hogy ha a szolgáltató hibája miatt kerül valaki ebbe az adatbázisba, hogyan kerülhet ki onnan. Arról sincs szó, hogy ha egyáltalán valaki oda bekerül, hogyan kerülhet ki onnan. Ismerik, valószínűleg önök is találkoztak már azzal, hogy valahova könnyű bekerülni, de nagyon nehéz kijutni.

A kérdés ismétlődik: mit jelent a fogyasztónak az előttünk lévő törvény elfogadása? Jelenti azt, hogy saját költségén, saját adóforintjából lehallgatják. Ha engem megkérdeznek arról, hogy én áldoznék-e az általam befizetett adóból arra, hogy engem lehallgassanak, én erre azt mondom, hogy nem. Nem tudom, hogy erre önök mit mondanak. Kérdezzék meg esetleg a választópolgáraikat!

Mit jelent a fogyasztónak az előttünk álló törvény elfogadása? Tűrési kötelezettséget jelent. Ki ne találkozott volna már azzal, hogy különböző bázisállomásokat, kapcsolószekrényeket, föld alatti és föld feletti építményeket kell eltűrnünk az ingatlanainkon? Eddig kizárólag a közcélú mobiltelefon-szolgáltatáshoz kapcsoló berendezéseket kellett eltűrni. E törvény elfogadásától kezdve minden, üzleti alapon működő szolgáltatót el kell tűrnünk. Úgy gondolom, felvetődik a kérdés, hogy jó-e ez így.

Mit jelent a fogyasztónak az előttünk álló törvény? Hatósági áras internetelérést, amitől azt várjuk, hogy olcsóbb lesz az internet-hozzáférés? Kérdem én, hol van az a rugalmas, az élettel együtt élő hivatal, amely rugalmasan, igazságosan reagál a mindenkori gyors piaci változásokra? Én ilyet sem a távolmúltban, sem a közelmúltban nem láttam. Attól félek, hogy épp az ellenkezőjét érjük el. Én egyetlenegyet tudok, a szabad piaci verseny kibontakoztatását és hagyását. Miért nem foglalkozunk azzal inkább, hogy az egyéni internet-előfizetőket tegyük áfamentessé? Sokkal többet segítenénk rajtuk.

A Magyar Szocialista Párt, ha szükséges - márpedig úgy látom, szükséges, az előttünk fekvő törvényjavaslat ezt bizonyítja -, akár a kormány helyett is foglalkozik ezekkel az egyszerű embereket érintő kérdésekkel. Ez alapján fogjuk benyújtani módosító indítványainkat. Mi úgy gondoljuk ugyanis, hogy a hírközlési és távközlési szolgáltatások középpontjában az ember és a fogyasztó kell hogy álljon.

Konklúzió: ez a törvényjavaslat nem az olcsóbb és jobb szolgáltatásokról, nem is a kisfogyasztók érdekeiről, hanem csak és kizárólag a piac újrafelosztásáról szól.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

(Mádai Pétert a jegyzői székben Kapronczi Mihály váltja fel.)

 

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
202 120 2001.04.19. 1:19  93-127

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Márton Attila általam igen tisztelt képviselőtársamnak szeretnék néhány gondolatot mondani. Amikor én valamire készülök, akkor a forrást megjelölöm: a Központi Statisztikai Hivatal 1999-es adatai; eszerint a hírközlési ágazat bevétele 851 milliárd forint, a hírközlési ágazat üzemi eredménye 141 milliárd forint, a hírközlési ágazat beruházása '99-ben szintén 204 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy másfél éves nyereségéből tudja finanszírozni a befektetéseit ez az ágazat.

Az inflációról pedig annyit, én tudom, hogy lehet valamiért nagyon lázasan dolgozni, el is tudom képzelni, hogy a kormány lázasan dolgozott, s ez látszik is, hogy az inflációt lenyomja, a tény azonban a következő: míg '97-ben közel az inflációval azonos volt a telefonszolgáltatás árának a változása, addig '98-ban az infláció fölött volt - ami 14,3 százalék volt - 7 százalékkal a telefonszolgáltatás ára, '99-ben ez tovább nőtt, 16,6 százalékkal volt az infláció felett.

Köszönöm.

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
206 277 2001.05.09. 2:37  236-344

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már szó volt a különböző pártok statisztikájáról, most következzék az MSZP-é. Valóban jelentős mennyiségű módosítást adtunk be, és most 92 darabról szeretnék önöknek elszámolni. Általában el kell mondanom, hogy törvénymódosításainkat kizárólag a verseny kiteljesedése érdekében adtuk be, mert mi komolyan vettük azt, az MSZP komolyan vette, hogy a fogyasztók érdekéről is kell hogy szóljon ez a törvény.

A 92 darab módosításunk elsősorban a postáról szól, a posta-távközlés-hírközlés háromszögről, hisz nagyon erőltetettnek érezzük a posta és a távközlés egy törvényben való szabályozását. Véleményem szerint akkor érdemes két területet egybemosni, amikor annak számos hasonlóan szabályozható területe ér össze. A mi álláspontunk szerint itt jelenleg kizárólag a távirat-szolgáltatás az, ami a postát és a távközlést összeköti.

Azért is tartjuk erőltetettnek a posta és a távközlés összemosását, mivel a távközlés egy keretszabályozással van elintézve, míg a postáról egy részletes, nagyon részletes szabályozás jelenik meg a törvényjavaslatban, például hogy használhat-e a postás gázspray-t, vagy addig a pontig, hogy állíthat-e csapdát. Ugye, ez nem hasonlítható azzal, ami a távközlésnél van.

Az első szakaszban beadott módosításainkban mi azt gondoljuk, hogy értelemszerű, hogy a fogalomértelmezéseket előrevegyük, hisz ha valaki végigolvas egy törvényjavaslatot, akkor először olvassa el a fogalomértelmezéseket, és utána olvassa el magát a törvényt, hisz nem fogja érteni, amikor az 1. §-nál a 70. §-ra hivatkozunk, vagy a 4. §-nál a 25. §-ra. Tehát úgy gondoljuk, hogy ezt feltétlenül fordítva kell megtenni.

Még egy érv: a hírközlési berendezés alatt postai és távközlési berendezést értünk, vagy hírközlési szolgáltatás alatt postai és távközlési szolgáltatást értünk. Jelenleg postai berendezés például a postaláda vagy a bérmentesítő berendezés; ezek nem hasonlíthatók a távközlésben levő nagyon jelentős eszközökhöz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
208 86 2001.05.11. 2:13  1-109

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gobbi Hildától kérdezte egyszer egy Amerikában élő barátnője: Mondd, Hildám, miért nem maradsz kint? Úgy élhetnél, mint Marci Hevesen. - Gobbi Hilda visszakérdezett: Ha ne adj'isten elfogyna minden pénzed, hány napig tudnál itt megélni pénz nélkül? - A barátnő rövid ideig gondolkodott, majd válaszolt: Körülbelül egy-két napig. - Látod - mondja Gobbi Hilda -, ezért nem. Nekem Magyarországon, ha semmi pénzem nem lenne, akkor sem kellene éhenhalnom vagy betörnöm. Mindig akadna egy barát, egy ismerős, akitől kaphatnék egy tányér levest, meleg vacsorát, ahol meghúzhatnám magam, mert mi így élünk itthon mind a tízmillióan. (Dr. Horváth János: És Amerikában nem?)

Kedves Képviselőtársaim! Vajon mit mondhatna ma erre a kérdésre a művésznő, ha élne még, és újra nekiszegeznék ezt a kérdést? Élnek-e még a régi barátságok, létezik-e még az az emberszabású Magyarország, ahol szinte mindenki mindenkit ismert, de legalábbis volt egy közös ismerősük, akihez fordulni lehetett, ha baj volt?

Ez az összetartó erő, ez a társadalmi kohézió, mely minden szabad társadalom alapja, sajnos mai társadalmunkból végzetesen elveszni látszik, s helyét egy tekintélyelvű, egyre ellenőrizhetetlenebb és központosítottabb csoport uralma veszi át, pedig egy szétszakadó társadalomban annál nagyobb a feszültség, minél mélyebb a társadalom rétegeit elválasztó szakadék. Ha mai vezetőink szétnéznének egy kicsit a mai társadalmi valóságban, József Attila "Hazám" című versét láthatnák viszont: "Retteg a szegénytől a gazdag/ s a gazdagtól fél a szegény. /Fortélyos félelem igazgat/minket s nem csalóka remény."/

Ám a félelem nem kohéziós erő, a félelem izolál, elszigetel, s a társadalmi szolidaritás, a közösség segítő és megtartó ereje a valóságos létezés helyett egyre távolabbi reménnyé válik. Ne engedjük, hogy reménnyé olvadjon a szabadság, a szabad társadalom éltető ereje!

Ezért, képviselőtársaim, mi együtt tehetünk! Ezt várja el tőlünk a társadalom. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
226 16 2001.09.26. 4:02  1-155

MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság 2001. szeptember 18-ai ülésén tárgyalta meg a T/5001. számú törvényjavaslatot, amely "A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról" címet viseli. A jelen lévő szocialista és szabad demokrata képviselők az alábbi kisebbségi véleményt hangoztatták.

A bizottság és a Ház előtt fekvő igen terjedelmes pénzügyi törvénycsomag egy része bizonyos kedvezményekről rendelkezik, néhány az uniós csatlakozással, a jogharmonizációval kapcsolatos. A tervezet mintegy 16 jogszabály-módosítást tartalmaz, az adótörvények mellé bekerült a javaslatba a biztosítási, a hitelintézeti, a vám-, a jövedéki, az illeték-, a számviteli, a közbeszerzési, illetve a privatizációs törvény rendelkezéseire vonatkozó módosítási szándék is. A kormány nem először nyújt be kezelhetetlen mennyiségű törvénytervezetet, megfosztva az Országgyűlést attól, hogy azokat egyenként és alaposan megtárgyalhassa. A bizottság ellenzéki képviselői tehát kizárólag azt fejtették ki, hogy fontosnak tartanák valamennyi törvényt külön-külön, részletesen megtárgyalni.

Szakmai szempontból e törvények nagy részét - mint elmondtuk - külön-külön támogathatónak tartjuk, azonban a benyújtás módja, az, hogy mindezeket együtt kellene elfogadnunk, már elfogadhatatlan, és lehetetlenné teszi a benyújtott tervezetek együttes elfogadását.

A kormánypártok választási ígérete épp az volt a gazdálkodók felé, hogy hosszú távú, kiszámítható gazdasági környezetet teremtenek számukra. Ez volt a kétéves költségvetés benyújtásának legfőbb indoka is. Ezzel szemben az idén négyszer változtak az adójogszabályok: az szja-törvény négyszer, a privatizációs törvény háromszor, a számviteli törvény háromszor változott. Ez követhetetlen, ez kapkodás, és az ezzel teremtett jogi és gazdasági bizonytalanság megengedhetetlen, ehhez nem vagyunk partnerek. Ha kétéves, ötéves vagy akár tízéves költségvetést kívánnak benyújtani, tessenek olyan gazdasági szabályokat kitalálni, amelyek az adott és tervezett időszakra reálisnak tűnnek, és amelyeket utólag nem kell toldozni-foldozni! Ha ilyet nem tudnak, akkor olyat tessenek benyújtani és olyan időszakra vonatkozóan, amelyre előrevetíthetően gazdaságilag korrekten megítélhető gazdasági, közgazdasági szabályozókat lehet alkotni! Ne ötletroham szintjén zúdítsák a gazdálkodókra a közgazdasági szabályokat!

Ha három-négyhavonta változtatjuk, módosítjuk a hazai gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, az a gazdaságpolitikai koncepció hiányát jelenti. Ha pedig egymással össze nem függő különféle jogszabályokat gyúrunk egybe, ezzel megcsúfoljuk a jogalkotás folyamatát, a jogbiztonságot veszélyeztetjük.

 

 

(9.50)

 

Valamennyien tudjuk, hogy egyre bonyolultabb és átláthatatlanabb a gazdálkodók számára az 1992-es reformon átesett számviteli törvény, lassan ismét az egyszerűsítésén kellene inkább gondolkodni. De aki évről évre kitölti a személyi jövedelemadó-bevallást a maga 60-70 oldalas mellékletével és magyarázataival, látja, hogy szintén nem az állampolgárnak készült.

Összegezve: támogatjuk a törvénytervezetben megfogalmazott kedvezményeket, azonban nem tudunk egyetérteni egy kapkodó, kiszámíthatatlan, koncepciótlan, ötletszerű gazdaságirányítással. Ezt a fajta törvényalkotási módszert és gyakorlatot elfogadni nem tudjuk, ezért kilenc szocialista és SZDSZ-es képviselő ilyen formában nemet mondott a törvénytervezetre.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
232 32 2001.10.17. 5:04  29-45

MOLNÁR ALBERT, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság október 9-i ülésén tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, ahol 14 igen és 10 tartózkodás mellett támogatta a törvényjavaslatot. Azonban a 10 tartózkodás némi magyarázatra szorul, és én ezért kívánom a gondolataimat elmondani.

Mint tudjuk, bűncselekményt nem tárgyak vagy fogalmak követnek el, bűncselekményt nagyon is valós személyek követnek el, úgy is mondhatnám, hogy hús-vér emberek, vagyis természetes személyek.

A mai magyar gazdaságban szerencsére széles köre alakult ki a gazdasági társaságoknak mind a jogi személyiséggel bíró, mind a jogi személyiség nélküli társaságoknál. Az előttünk fekvő javaslat a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szól. Ez a jogi kategória nem követ el bűncselekményt, esetleg vezetői, munkatársai. Méltánytalannak tartjuk, hogy a vállalkozások becsületes tulajdonosainak újabb kockázati elemet kíván állítani a kormány.

 

 

(12.00)

 

Ez a jogszabály akkor is sújtja azokat a tulajdonosokat, ha azok vétlenek abban, hogy a tulajdonukat vezető vagy ott alkalmazott személy bűncselekményt követ el. Épp elég káruk keletkezhet egy ilyen személy működésétől. Sajnos, ma nincs olyan objektív, tévedhetetlen módszer, amely megakadályozhatja annak a lehetőségét, hogy olyan személy, illetve személyek kerüljenek pozíciókba, akik később bűnözőkké válhatnak.

Ami a mondandóm lényege, gyakorlatilag nyolc szóban összefoglalható: aki nem követ el bűncselekményt, azt ne büntessük. Márpedig ez a törvényjavaslat erről is szól. A tulajdonosoknak nemcsak joga, de felelőssége is van, hisz a gazdasági társaságokról szóló törvény ezt megfelelően szabályozza is. Például részvénytársaságnál az igazgatóság, a felügyelőbizottság vagy a könyvvizsgáló intézményével védi a tulajdonosokat, egyben felelősséget is ró rájuk. Hiányoljuk a garanciális feltételeket, ugyanis ezt a törvénymódosítást nem érdekli, hogy a tulajdonos megtett-e mindent, amire lehetősége lett volna. Ha a tulajdonos ugyanis megtett mindent a könyvvizsgálón, a felügyelőbizottságon vagy igazgatóságon keresztül, és ennek ellenére követtek el bűncselekményt, azt gondoljuk, innentől fogva ezek a tulajdonosok vétlenek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ezt egyszerűen a mai naptól a vállalkozások újabb kockázatának tekintik? Én azon becsületes tulajdonosok szemszögéből próbálom megközelíteni ezt a jogszabályt, akiknek milliós tábora van Magyarországon, a kft. üzletrész-tulajdonosok vagy részvénytulajdonosok szemszögéből, a néhány részvényt birtokló kisbefektetőtől kezdve, akár a több száz milliót vagy milliárdot kezelő magán- vagy jogi személyekig. Maga az üzlet eleve veszélyes üzem. Ezt minden befektetőnek, vállalkozónak tudnia kell. Ott nap mint nap meg kell felelni a piac követelményének, bírni kell a versenyt a konkurenciával, fejlődni kell. Állandóan alkalmazkodni kell a változó, sajnos az utóbbi években egyre sűrűbben változó gazdasági környezethez. A stabil, kiszámítható gazdasági környezet csak álom a vállalkozások számára, igaz, ígéret itt is volt, sőt az ígéret ma is hatályos. Egy olyan országban, ahol egy évben négyszer változik a számviteli törvény vagy többször a különböző adójogszabályok, nincs könnyű dolga a végrehajtóknak, a vállalkozásoknak.

Ezzel a kis kitérővel arra próbáltam rávilágítani, hogy van elég baja a vállalkozóknak, a tulajdonosoknak e nélkül a törvény nélkül is. Ne pakoljunk új terhet arra a körre, aki nap mint nap megküzd a talpon maradásért, akik foglalkoztatják a munkaerő jelentős részét, befizetik adóikat, egyszerűen megtermelik közvetlenül a maguk, közvetetten a társadalom holnapját. Erre a körre nem új kockázatokat kellene kitalálni, hanem inkább szükséges a jelenlegi terheiket csökkenteni. Bennem felvetődött a kérdés, hány olyan eset fordult elő Magyarországon, ami alapján indokolt benyújtani ezt a törvénytervezetet. Erre semmilyen utalást nem találtam az előkészítők részéről, sőt az európai uniós hivatkozásokat sem találtuk meg fordításban.

Számomra ezen törvény azt jelenti, hogy a kormány beismeri, hogy képtelen a jelenlegi eszközeivel, ami nem kicsi, a normális jogszerű működést kikényszeríteni a gazdaságban. Tudom, hogy kényelmesebb és egyszerűbb elvenni azoktól, akiknek van - oda se neki, hogy ők ártatlanok -, mint nehezebb munkával a bűnözést megelőzni, vagy ha az elkövetődött, az elkövetőt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) példásan megbüntetni.