Készült: 2020.09.28.05:06:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

149. ülésnap (2000.06.15.), 94. felszólalás
Felszólaló Molnár Albert (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:09


Felszólalások:  Előző  94  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt mindenkinek igaza van, aki utat akar építeni, olcsó utat akar építeni, és magyarokkal akarja ezt építtetni, és azt hiszem, nem is ezzel van a probléma, a probléma azzal van, és az a legfontosabb, hogy ez nyitott, nyilvános, nyílt, átlátható és ellenőrizhető legyen. Tehát ha valaki nem fogta volna fel, akkor tulajdonképpen erről beszélünk ma, és ezt nemcsak az ellenzék várja el, hanem az egész társadalom, higgyék el, és azt hiszem, ebben a szellemben kellene ehhez hozzáállni.

Szeretném megjegyezni, hogy az állam általában nem jó tulajdonos; gondoljanak az állami vagyon működtetésére. Nem tudom, hogyan gondolják azt, hogy az állam most hirtelen olyan hatékonnyá fog válni. A kormány 5-10 évre tervez, és ez jó, azonban ez maga után von néhány dolgot, például azt, hogy konszenzussal kellene meghozni öt- vagy tízéves terveket, mert a kormányzásra nincs bérlet, mint az elmúlt évek bebizonyították, és ha valaki folytatja a kormányzást, jó lenne, ha olyan tervet folytatna, amivel legalább részt vett annak a kialakításában, egyáltalán bevonták volna annak a tervnek a kialakításába. Tehát én felhívnám a figyelmet arra, hogy egy megállapodáson alapuló terv valósuljon meg az autópályák építésére.

Ezzel összefüggésben javaslom, hogy az Országgyűlés, mivel az éves nemzetgazdasági költségvetés mintegy egyhatodáról beszélünk most, amit én semmiképp sem neveznék piti ügynek, mint ahogy itt elhangzott egy képviselő úrtól, ezért hozzunk létre egy nem botránybizottságot, hanem egy olyan útépítési bizottságot, országgyűlési bizottságot - amely felügyeli ezt a nagyon komoly pénzt elköltő tevékenységet - a felügyeletre, és azt is hozzátenném, hogy rögzítsük, hogy a mindenkori ellenzék köreiből legyen az elnöke ennek a bizottságnak. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  94  Következő    Ülésnap adatai