Készült: 2020.07.16.03:53:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

276. ülésnap (2005.12.05.), 253. felszólalás
Felszólaló Steinerné Vasvári Éva (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:02


Felszólalások:  Előző  253  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Magam is sajnálom, hogy e késői órán tárgyaljuk a törvényjavaslatot, mert a téma, a fiatalok életkezdési támogatása van olyan fontos, hogy részletesen meghallgassuk egymást és a különböző frakciók véleményét. Mert van-e fontosabb feladata a társadalomnak, mint az utánunk jövő generáció, a gyermekeink jövőjének a támogatása? Azt hiszem, mindenki úgy gondolja, hogy nem lehet, talán csak az előző generáció, a szüleink megbecsülése ér fel fontosságban ehhez. Ezért tehát a fenti törvényjavaslat céljában minden támogatásunkat élvezi.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség már csak azért is támogatja ezt a célt, mert a fideszes vezetésű Esztergom városában már egy éve működik ilyen modell. A Szent Miklós Alap Esztergomért nevű alapítvány 500 ezer forintot ad a 2005. január 1-je után született minden gyermeknek, és az összeget évente 50 ezer forinttal bővíti. A város polgármestere szerint a cél az, hogy egy családban több gyerek születhessen, és Esztergomban legyen a legkönnyebb három-négy gyermeket felnevelni. Az idén már jelentkezik is az eredmény, mert amíg tavaly kétszáznál kevesebb gyerek született Esztergomban, most már a születések száma meghaladja a 270-et. Tehát egy év tapasztalata is azt mondja, hogy az esztergomi modell jó, működőképes.

Én magam önkormányzati képviselőként a 2005-ös tiszaújvárosi költségvetésben is beterjesztettem ezt a modellt, és annak ellenére, hogy a városunk MSZP-s vezetésű, a testület a javaslatot megszavazta, és a novemberi testületi ülésre be is hozta tárgyalásra. Mi magunk kétféle variációt dolgoztunk ki, az egyik az esztergomival megegyező 500 ezer forintos induló összeg, a másik ennél kevesebb, amit kellőképpen sajnálattal vettünk tudomásul. A B-variáció nálunk 300 ezer, azaz háromszázezer forint induló összeggel került beterjesztésre. De a döntést elhalasztottuk, mert városunk vezetésének információja volt már arról, hogy országgyűlési törvényjavaslat készül a fiatalok életkezdési támogatásáról. A törvényjavaslat elkészült, de az eredményről annyit mondhatok, hogy vajúdtak a hegyek és egeret szültek. A tiszaújvárosi testület bizonyára nem erre gondolt, amikor a 300 ezer forintos B-variációt kevesellte. Mert valóban az esztergomi példa egytizenkettedével, 40 ezer forinttal indítani nem egy bőkezű javaslat; pláne akkor, ha ezzel kívánjuk ösztönözni a gyermekvállalási kedvet.

Nem mi, hanem a Blikk által megkérdezett közgazdász nyilatkozott úgy, hogy a 40 ezres állami kezdőrészlet legfeljebb politikai gesztus. Komolyabb segítséget az jelenthetne, ha valamilyen kamattámogatást tennének mellé. Tehát megegyezhetünk, hogy a 40 ezres induló összeg kevés. De hogyan ítéljük meg a tizennyolc éven keresztül hozzáadott támogatásokat? Először is nem minden gyerek kap a hetedik és a tizennegyedik évben további utalást, hanem csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak. És mennyit? Hétévente 30 ezer forintot, havonta 360 forintot jelentő összeget. Ma 360 forint egy kiló banán ára. Havonta egy kilogramm banán árával akarjuk létrehozni a rászorultak életkezdését segítő törvényjavaslatot!

 

(20.10)

Ez azért nagyon kevés. Körülbelül nagyságrendileg olyan, mint amikor általános iskolába járva, iskolai takarékbélyeget gyűjtve heti 2 forintos bélyeget tudtam ragasztani a takarékkönyvbe. Ez a hétévente 30 ezer forint még akkor is kevés, ha azt mondjuk, hogy a szülői befizetések 10 vagy 20 százalékával az állam ezt megfejeli. De tudjuk, a legrászorultabbak nem félretenni, hanem megélni sem tudnak, ezért a pluszszázalék csak ott fog realizálódni, csak ott lesz többletösszeg, ahol a szülők különben is félre tudnak tenni a gyermekeik életkezdésére.

Idézném ismét a Blikk által megkérdezett közgazdászt, Szalay Tamást: az, hogy tizennyolc év múlva nagykorúvá válva milyen szép summák vehetők fel, kissé becsapós, hiszen a milliós összegek csak a havi sokezres szülői befizetések, no meg a kamatok révén érhetők el, vagyis a családok végső soron a saját megtakarításaikat kapják vissza.

Ahol pedig sem gyermekvédelmi kedvezmény, sem pedig szülői befizetés nincs, ott tizennyolc év múlva mire lesz elég a 122 200 forint? Mire lesz elég ez 2024-ben? A Színes Bulvár Lap szalagcíme szerint tizennyolc év múlva egyéjszakás kalandra lesz elegendő a babakötvény értéke. A Színes Bulvár Lap által megszólaltatott közgazdász-szociológus szerint ez az összeg jelképes értékű lesz tizennyolc év múlva, körülbelül egy kétkezi munkás havi átlagkeresete. Gyanítom, ezt akár egy éjszaka alatt is elverhetik a fiatalok, hiszen azt nem kötötték ki, hogy mire kell költeni a pénzt.

Azzal mindenki egyetért, mondja a közgazdász, hogy a kezdeményezés jó lehetőség a felnövekvő generációnak, abban viszont kételkednek, hogy tizennyolc év múlva valódi értéke lesz a pénznek. Én magam úgy érzem, ez a 122 200 forint, miután ma 0,3 négyzetméter lakásárnak felel meg Budapest nem előkelő környékén, egy mosdókagyló-méretű alapterület. Azt, hogy 2024-ben ez mekkora terület lesz, talán a fogmosópohár területe tudja példázni.

De valakinek biztosan jó ez a törvényjavaslat ily módon. Kinek? - kérdezhetjük. Pongrácz Tiborné demográfus úgy véli, elképzelhető, hogy ezzel a bankok fognak jól járni, de más is így nyilatkozott. A Fidesz iránt szimpátiával nem vádolható közgazdász, Petschnig Mária Zita így nyilatkozott: a bankok nyilván jól járnak majd, hiszen a babakötvénnyel többmilliárdos, hosszú lejáratú, stabil forrásra tehetnek szert. Náluk ugyanis ezek az összegek nem lesznek befagyasztva, forgathatják, és kihelyezhetik azokat, ráadásul egy fiatal, megtakarításra ösztönzött ügyfélkört köthetnek magukhoz. Ez egy közgazdász véleménye.

A cél jó, ismétlem, de a megvalósítási módja nem megfelelő, kevés, és úgy érezzük, politikai kampányfogás a beterjesztés időpontja.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  253  Következő    Ülésnap adatai