Készült: 2024.03.28.09:02:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

287. ülésnap (2013.06.10.), 46. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:08


Felszólalások:  Előző  46  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A parlament adott felhatalmazást egy ötfős szakértői bizottságnak, hogy végezze el azt a munkát, amelyet a rendszerváltás hajnalán, elején és mindazóta nem végeztek el; pontosan, hogy nézzék meg, hogy kik azok, akik mind a mai napig egyfajta előjogot élveznek, és erre az előjogra nem méltányos körülmények között tettek szert, hanem azáltal, hogy nemcsak hogy elviselői, hanem inkább azt mondom, hogy aktív építői voltak annak a rendszernek, amely diktatórikus önkényuralmi rendszer volt itt, Magyarországon negyven éven keresztül. Ez a bizottság történészekből, nyugdíj-biztosítási szakemberekből állt, akik maguk is a munka befejeztével - hiszen május végéig kellett ezeket a nyugdíjaktákat átnézni - a sajtó elé álltak, és beszámoltak az elvégzett munkáról, valamint a munka egyes nehézségeiről, összetettségeiről, mi okozta ezt a hosszadalmas munkavégzést.

Ha a számok nyelvén nézzük az eredményeket, akkor azt láthatjuk, hogy összesen 142 személytől javasolta ez a bizottság megvonni a nyugdíjpótlékokat. Ez egy kiegészítés, egy olyan többletjuttatás, amelyet valamilyen kitüntetésért, díjért és elismerésért kaptak az illetők, de nem azért, mert valamilyen emberfeletti vagy szakmailag kiemelkedő teljesítményt nyújtottak volna, hanem azért, amit képviselő asszony is felsorolt, valamilyen párthűség alapján járó, a demokratikus államrend ellen folytatott tevékenységük miatt kapták politikai elismerésként, nem pedig tartalmi, emberi munka- vagy szakmai elismerésként.

(14.20)

Nos tehát, ebből a 142 emberből nagyon sok volt az, aki több jogcímen is méltatlanná vált erre a nyugdíjpótlékra, egyszerre végzett több olyan tevékenységet, amely méltatlanná tette őt erre. Illetve a bizottság úgy döntött, hogy automatikusan, ha valakinél bármelyik ok ezen öt közül fennáll, abban az esetben tőle megvonja ezt a fajta pótlékot, nem mérlegel más szempontokat, hanem automatizmusként csak mondjuk, az '56-os forradalom leverését, csak mondjuk, Nagy Imre halálos ítéletében való részvételt értékeli és más későbbi vagy korábbi eseményeket nem vesz pozitívan figyelembe, hanem egyértelműen megvonja a nyugdíjpótlékot. Tehát itt arról beszéltünk, hogy sokaknak több jogcíme is fennállt, összesen 112 embernél volt titkosszolgálati tevékenység. Így egyértelműen bele kell érteni azokat is, akik maguk szerezték ezt a többletjuttatást, és azokat, akik özvegyként élvezik, általában a férjük után ezt a nyugdíjpótlékot.

A '45 és '49 közötti demokratikus államberendezkedés felszámolásában játszott tevékenység miatt három ember kapott méltatlanul mind a mai napig ilyesfajta nyugdíjpótlékot, az '56-os forradalom leveréséért 5-en kaptak ilyesfajta elismerést és mind a mai napig nyugdíjpótlékot. A '49 és '90 közötti állami vezetői tisztségért 20-an, illetőleg párttagságért, a Magyar Kommunista Pártban, a Magyar Dolgozók Pártjában, a Magyar Szocialista Munkáspártban, vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben összesen 20-an kaptak olyasfajta elismerést, ami mind a mai napig nyugdíjpótlékkal járt. Ezektől az emberektől a bizottság mind javasolta megvonni a nyugdíjpótlékot. (Novák Előd: És a többi 90 százalék?) A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a határozatot ki is küldte nekik, ezeket az elmúlt héten valószínűleg kézbesítették mindnyájuk számára, és ezután dönthetik el, hogy 30 napon belül bírósághoz fordulnak, vagy nem fordulnak bírósághoz, hanem elfogadják ezt. Ebben az esetben augusztustól kezdve a nyugdíjpótlékot nem folyósítja a nyugdíjfolyósító.

Igen nagy munka volt, ahogy mondtam. Körülbelül ezer emberből kellett ezeket a személyeket kiválogatni, és nem akarta a bizottság semmiképpen, hogy valódi teljesítményt nyújtóktól vonja meg ezt a fajta pótlékot. Ugyanakkor el kell mondjuk, hogy a társadalmi igazságosság ezt megkövetelte, és nagyon nagy igazságtalanság volt az, hogy '90-ben az ön által is említett Göncz Árpád vezette bizottság ezeket az embereket átengedte, és évtizedekig jogosulatlanul (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), igazságtalanul és méltánytalanul kaptak nyugdíjpótlékot (Novák Előd: Biszku Béla röhög a markába!), miközben a forradalom hősei nyomorogtak mellettük.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  46  Következő    Ülésnap adatai