Készült: 2024.03.28.11:38:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

218. ülésnap (2001.06.26.), 32. felszólalás
Felszólaló Dr. Kis Zoltán (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:13


Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Valóban nehéz megmagyarázni azt, ami igazán nem sikeres, nevezetesen ez a megállapodás, hiszen arra az előbérletre, amelyre ön már hivatkozott, hogy akik bérlik a földet, azok elővásárlási jogot kapnak, innentől a helyi gazda már nem élvez előnyt. Pontosan a most élő, külföldiek által bérelt földek vonatkozásában három év múlva bizony megnyílik a lehetőség arra, hogy legalizálják az eddigi zsebszerződéseket. És erről szól ez a történet, és nem kell tovább magyarázni.

Ami szomorú ebben, az az, hogy az a földvásárlási támogatás, amely 1996 és 1998 között működött a minisztériumban, nevezetesen: a helyi gazdák száz hektár föld megvásárlásához állami támogatást vehettek igénybe, pont ennek a kormánynak az ideje alatt szűnt meg, a kisgazdák hathatós támogatásával, pont ebben az időszakban szorították ki a gazdákat erről a területről. És amikor én elmondtam, hogy egyszer majd felszabadul ez a földpiac, akkor, amikor majd a strómanok el akarják adni, amikor már kereskedni akarnak ezen, úgy tűnik, ez a pillanat most jött el. És ezt bizony magyarázhatjuk, ahogy akarjuk; kérem szépen, tény (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy Magyarországon a mezőgazdasági termelés kiszolgáltatott helyzetbe került. (Taps az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a kormánypártok soraiban: Gyér taps! - Szórványos taps!)

 




Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai