Felszólalás adatai

DR. SIMON GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem túl emelkedett hangvételű törvények vitája kezdődik meg, és az előbb elhangzott bizottsági vélemények ürügyén ez a vita nemcsak a bizottságokról szólt, hanem kicsit úgy éreztem magam, mintha az általános vita is megkezdődött volna itt a Házban. Ezért én először is szeretném megköszönni Balogh képviselő úrnak, hogy ezt a hangulatot fokozni akarta József Attila-idézetekkel - az én lelkivilágomnak nagyon jót tett.

(10.30)

1990. február 14-én megszűnt a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnöksége. Ekkor, '90 februárjában én 18 éves voltam, és meg kell mondani önöknek, hogy a III-as főcsoportfőnökségről még csak nem is hallottam. Azonban a politika, a közélet, az újságírók az elmúlt 15 évben kárpótoltak. Ugyanis nem múltak úgy el napok, hetek, évek, hogy ügynökbotrányoktól ne lett volna hangos a magyar közélet, ne lettek volna szenzációs vagy szenzációsnak vélt leleplezések.

Én azt gondolom, hogy ez így nem tartható. Azt gondolom, hogy ezt a korszakot le kell zárni. Azt gondolom, nem biztos, hogy az a legjobb megoldás és kőbe vésett megoldás, amit képviselőtársaim elénk terjesztettek. Igen, ezen lehet módosítani, erről lehet tárgyalni, hiszen ez a parlament funkciója, ezért vagyunk itt, ezért lesz általános és részletes vita. Meg szeretném én is erősíteni, hogy az MSZP-frakció elszánt abban, hogy nyilvánosságra kerüljenek ezek a dokumentumok, és együttműködési készségét fejezi ki valamennyi frakcióval, valamennyi képviselőtársammal szemben.

Azt kell mondanom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ha a fogpaszta kikerül a tubusból, akkor azt nagyon nehéz visszagyömöszölni. Önök, a magyar politikai közélet közreműködött abban, hogy a fogpaszta kikerült a tubusból, hiszen ez állandó téma volt, állandó beszédtéma az elmúlt 15 évben. Sokan megpróbálták a visszagyömöszölést: nem sikerült, nem sikerülhet. Sokan megpróbálták, ami kijött, elkenni, elmosni. Én azt gondolom, ez így nem tartható. Nem vállalhatjuk tovább az elkenést, és nem vállalhatjuk azt, hogy mi, fiatalok és a jövő nemzedéke ezeket a kérdéseket ne lássa tisztán, a múlt e szeletének megismerését ne tudja elvégezni.

Azonban azt is látom, hogy a volt kelet-európai országok, a volt szocialista országok ugyanezekkel a problémákkal küszködnek. Azt hiszem, mindnyájan fel tudjuk sorolni a példákat, akár Bulgária, akár Szlovákia, Csehország, Lengyelország vagy Románia, ahol jelenleg is éles viták folynak a román parlamentben, hogy ezzel a kérdéssel nem könnyű megküzdeni, nem könnyű megküzdeni Magyarországon és ebben a régióban.

Kiindulópontként ezért én is, önökkel együtt megállapítom, hogy az egykori állambiztonsági szolgálatok iratainak nyilvánosságával kapcsolatos jelenlegi szabályozás nem kielégítő, nem teszi lehetővé a kérdés igazságos rendezését. A társadalom csak egy szűk csoportja, a közszereplők esetén beszélhetünk jelenleg az iratok nyilvánosságáról. Ráadásul a definíciók ebben az esetben csakúgy, mint más esetben, pontatlanok, hiányosak. Erre az előterjesztő utalt, de én is utalok ugyanarra a példára: nem tisztázott jelenleg az, hogy ki is a közszereplő. Ezen mindenféleképpen változtatnunk kell.

A törvényi szabályozás szerint csak a kutatók férhetnek jelenleg hozzá a levéltárnak átadott iratok nagy hányadához, így a társadalom egésze csak nehézkesen, áttételesen, esetleg fáziskéséssel jut hozzá azokhoz az információkhoz, amelyekre pedig a múlt teljes megismeréséhez vagy feltárásához szükség van.

Én azt gondolom, hogy ez a fennálló helyzet nem tartható, meg kell teremtenünk a lehetőségét, hogy az állampolgárok közvetlenül is megismerhessék a múltat, és választ találjanak kérdéseikre: hogyan működött ez a rendszer, kik, mit és miért tettek a működés során?

Az iratokban szereplő személyek joga, a rájuk vonatkozó adatok, az iratok megismerése tehát az én véleményem szerint elemi jog, a múltban keletkezett közérdekű adatok megismerése és nyilvánosságra hozatala azonban alkotmányos érdek. Érvényesítésük során figyelembe kell vennünk még egy szempontot, amire már többen utaltak. Ez a szempont pedig a nemzetbiztonság érdeke. A nemzetbiztonsági tevékenység az MSZP-frakció véleménye szerint is olyan védendő alkotmányos érték, amely adott esetben az alapjogi korlátozásokat is megvalósíthatja.

Ismét meg szeretném erősíteni: nem kőbe vésett a javaslatunk. A vita során finomhangolásra van lehetőség, azonban meg kell teremtenünk az egyensúlyt a múlt megismerhetősége, az állambiztonsági iratokban szereplő személyek információs önrendelkezési joga, valamint az ország mai nemzetbiztonsági érdekei között.

A múlt történelmi megismerésének immáron valódi lehetőségét kínálják az eddig számos külön irattárban elhelyezett anyagok, amelyek a 2003. évi III. törvény szerint átadásra kerültek a Történeti Levéltárnak. Az iratok átadása során fő vezérlőelv mindvégig az egykori állambiztonsági szervek titkainak a lehető legszűkebb körére való visszaszorítása volt. A rendszerváltozás óta még soha nem került sor ilyen mennyiségű irat rendezett és ellenőrzött formában történő átadására.

Az 1944. december 21-e és 1990. február 14-e között keletkezett, a levéltári törvény hatálya alá tartozó iratokból a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a felülvizsgálaton átesett 65 800 tételnyi iratból 44 900 tételt adtak át. Ez összesen az iratok 69 százaléka. A felülvizsgált iratoknak csak 29 százaléka került bizottsági listára és 2 százaléka a külön főigazgatói jegyzékre. A bizottsági listára vétel és a főigazgató külön jegyzékében szereplő mindössze 2 százaléknyi irat visszatartásának egyetlen, jogállamban elismert indoka, hogy bizonyos módszerek, források, az együttműködők nyilvánosságra hozatala súlyosan veszélyeztetné a nemzetbiztonsági szolgálatok működését.

Az esély a múlt megismerésére adott, hogy élni lehessen vele, az átadott iratokat teljeskörűen az állampolgárok számára hozzáférhetővé kell tenni. Ezt a célt szolgálják a képviselőtársaim által benyújtott törvényjavaslatok.

Az anonimizálás nélkül megismerhető adatok körének bővítése, valamint a levéltár teljes digitalizált anyagának közzététele az interneten elérhetővé fogja tenni, hogy az eddigi korlátozásoktól mentesen, bárki által kutatható legyen az elmúlt rendszer működése, bárki megismerhesse a rá vonatkozó iratokat, adatokat, a jövőben ne lehessen szelektíven a nyilvánosság elé tárni egyes személyek ügynökmúltját. Az egykori állambiztonsági szervekkel együttműködő vagy azok alkalmazásában álló személyek azonosításához szükséges adatok személyes adatként, a jelenlegi szabályozás szerint rendkívül erős törvényi védelem alá esnek. Megismerésükre csak az egykori megfigyelteknek van lehetőségük.

Céljaink csak úgy teljesülhetnek, ha ez a jog valamennyi állampolgárt megillet, ezért indokolt az alkotmányban a közérdekű adatok megismeréséhez való jog kiterjesztése a múlt megismeréséhez szükséges adatokra. Továbbá rögzíteni kell az alkotmányban azt is, hogy ezek a személyes adatok nyilvánosak.

Az alkotmánymódosító törvényjavaslatnak azonban nem célja semmiféle büntető szankció alkalmazása. Annak csak a '90-es évek elején, a rendszerváltozás védelme érdekében lett volna értelme. Négy szabad választással a hátunk mögött semmi sem indokolja, hogy a nemzetközi jogi egyezményeket is megsértve egyes polgárok között, a múltban viselt szerepük miatt szankciókkal járó különbséget tegyünk. Feladatunk csupán annyi, hogy olyan helyzetbe hozzuk a választókat, hogy felelősen tudjanak dönteni, amikor az urnákhoz járulnak. A közvélemény értékítélete, úgy vélem, megfelelő súlyú következmény.

Azonban arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy egy ember ügynökmúltja nehezen ítélhető meg a beszervezés körülményei, a ténylegesen végzett ügynöki munka vizsgálata nélkül. Senkit sem bélyegezhetünk meg hiányos ismeretek birtokában. A levéltári anyag összegyűjtése, rendszerezése és a teljes körű nyilvánosságra hozatala közelebb visz ahhoz, hogy az érintettek ténylegesen végzett tevékenysége megítélhető legyen majd, akár a választók számára is.

Ismét meg szeretném erősíteni az MSZP-frakció nevében, ugyan nem a törvényjavaslathoz kapcsolódik szorosan, azonban a médiavitákban többször felmerült és elhangzott a szankcionálás kérdése, hogy nem támogatjuk ezt a javaslatot. Bár tudom, hogy a nyilvánosság nem tekinthető közjogi szankciónak, azonban az elmúlt évek tapasztalatai arra világítottak rá, hogy a nyilvánosság ereje szankcióként működik.

Külön én is meg szeretném említeni az áldozatok védelmét. Nem hagyhatjuk, és közös felelősségünk, hogy akik áldozattá váltak, azokról bármifajta olyan tény vagy információ nyilvánosságra kerüljön, amely az ő érdekeiket, személyes jogaikat sérti vagy veszélyezteti.

(10.40)

Az előterjesztő kitért az alkotmánymódosítás szükségességére, úgyhogy röviden csak azt szeretném megerősíteni az MSZP-frakció nevében is, hogy a közérdekű adatok és a személyes adatok ütközésénél az elmúlt időszakban több alkotmánybírósági döntést említhetünk, amelyek ezen kérdéskörrel foglalkoztak, és a személyes adatokat helyezték előtérbe. Úgy gondoljuk, ezért csak alkotmánymódosítással oldható fel a jelenlegi helyzet, csak alkotmánymódosítással lehet a nyilvánosságot biztosítani.

Végezetül: azt gondolom, lehet vitatkozni azon is, hogy az iratok hány százaléka van meg, lehet vitatkozni azon, hogy hány százalék semmisült meg, s mennyi maradt a Történeti Levéltárban. De azt gondolom, ebben az esetben és ebben a helyzetben nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy azok az irataink, amelyek megvannak, azok az irataink, amelyek rendelkezésre állnak és természetesen az előbb említett szűkítő feltétel alá nem esnek, kerüljenek nyilvánosságra, egy kicsit hasonlatosan az amerikai esküvőkhöz - mindnyájan láttuk ezeket a filmeket. Az esküvő előtt megkérdezi a pap a násznéptől: tud-e valaki olyan okról vagy olyan törvényes akadályról, amely meggátolná az esküvőt? Ha tud róla, akkor azt hozza nyilvánosságra, ha nem tud róla, akkor pedig legyen örökké homályban. Az MSZP-nek ez a szándéka. Amiről tudunk, amiről rendelkezésre állnak az okiratok, azt most, 2005-ben - tizenöt évvel a rendszerváltás után - hozzuk nyilvánosságra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)