Készült: 2021.03.06.12:42:26 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
2 49 2006.05.30. 8:09  13,42-70

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy úgy látom, hogy annyi szó beverése után a köztudatba most azt kell majd elviselnünk, hogy minden egyes felszólalásban elhangzik, hogy alkotó ellenzékkel van dolgunk.

Akkor legyen szabad megjegyeznem, hogy ha az az alkotás, amit eddig láttunk a mai napon, akkor ezen bizony még faragni kell ahhoz is, hogy egyáltalán nonfiguratívnak lehessen nevezni (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.), nem beszélve arról, hogy valami formát öltsön a szemünk előtt.

Ami az előttünk fekvő törvényjavaslatot illeti, ha lefejtjük az ellenvéleményekről az egyébként (Babák Mihály közbeszól.) teljesen természetesen megjeleníthető politikai tartalmat, akkor azt kell mondanom, hogy lehet jogos szakmai kritikát felvetni vele szemben, hiszen lehet csinálni így is, meg lehet csinálni úgy is, ahogy eddig volt. (Domokos László: ...ez így van.)

Az eddigi rendszer egyébként annyira gyökeredzik a közjogi hagyományainkban, hogy egyenesen Németországból vettük át, ami úgy szól, hogy a politikai államtitkár a minisztert, a minisztériumot helyettesíti, képviseli a parlamentben, gyakorlatilag ezzel ki is merültek a funkciói, a közigazgatási államtitkár pedig felügyeli a minisztérium közigazgatási szakmai munkáját. A miniszter pedig felügyeli, irányítja az egészet, közvetlen utasítást általában a közigazgatás részére nem adhat.

Valóban, az eredeti elképzelés - énszerintem is nagyon helyesen - az volt, hogy van a közigazgatásnak egy stabilitása, végzi a maga szakmai munkáját, egyébként a politika megrendelése alapján, ha az a politikai megrendelés megfelel a szakma szabályainak, és e tekintetben mindig lojális az aktuális politikához. És amikor egy kormányváltás bekövetkezik, akkor a politikai szint megy, a közigazgatás pedig ott marad, és végzi tovább a munkáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatekintve az elmúlt 16 évre, azt kell mondanom, egyetértve Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök úrral, hogy a gyakorlatban ez már nem így van. És azt is meg kell jegyeznem, hogy ezt leginkább az Antall-kormány tartotta 1990-ben. Nagyon sok támadást kapott emiatt belülről egyébként annak idején. A Horn-kormány... (A Fidesz padsorai felé:) Hát belülről, mondom, hogy belülről; szóval nem innen, kívülről (A kormánypárti padsorok felé mutat.), hanem belülről (Az ellenzéki padsorok felé mutat.), a sajátjaitól nagyon sok támadást kapott emiatt. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) A Horn-kormány a következő időszakban nagyjából még tartotta ezt az elvet, és aztán következett 1998, és ettől kezdve ennek vége lett. (Zaj a Fidesz padsoraiból.)

A miniszterelnök idézte, hogy mi is történt, mondjuk, a '98-as helyettes államtitkári állomány és a 2002-es között - bizony, szinte teljes egészében kicserélődött. Ezek után meg persze kevésbé lehetett csodálkozni azon, hogy ez a csere aztán 2002-ben is folytatódott. Amit itt most leír ez a törvényjavaslat, nem tesz mást, mint a mai gyakorlatot szentesíti, amihez rögtön hozzá kell tennem, hogy a miniszter pedig egyébként akkor jár el helyesen, ha szakállamtitkárokként valóban a szakmájukban megbecsülést és elismerést szerzett államtitkárokat nevez ki, mert ez lesz a garanciája annak, hogy a minisztérium szakmai munkája nem szenved csorbát. Miközben egyébként tükrözi a javaslat azt a mai helyzetet is, hogy abban az esetben, ha kormányváltásra kerül sor, akkor pedig távozik a teljes állami vezetői szint, tiszta lappal kezd a következő kormány. Ha akarja, egyébként beemelheti a korábbi szakállamtitkárokat a saját apparátusába, ha akarja, akkor pedig cserél közöttük, ugyanakkor viszont egy tiszta, világos helyzetet teremt maga a javaslat.

Hozzáteszem, hogy én a korábbit is működőképesnek tartottam volna, ha az úgy működött volna, ahogy az eredeti szándékok ezt tükrözték. Hogy mennyire nem úgy volt, gondoljanak vissza azokra a szervezeti megoldásokra, amelyek egyébként törvényben nem voltak benne, amikor a Miniszterelnöki Hivatalon belül tükörreferatúrákat hoztak létre, hogy ezeken keresztül nyúljanak be a minisztériumok működésébe, és ilyen módon próbálják meg a miniszteri szint alatt a politikai akaratot érvényesíteni. (Font Sándor: Kabinetnek hívják!) Ez is lehetett egy megoldás, törvényekben nem volt benne, de lám, az igazgatás, illetve a politika végül megtalálta a maga számára megfelelő fegyvert.

Ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, egyébként azt a célt tűzi ki maga elé, hogy egy világos, hatékony, erős központi kormányzati szervezetet hozzon létre - majd a működés fogja megmutatni, hogy ez sikerült, vagy nem sikerült. Ugyanakkor világosan kiderül a törvényjavaslatból másrészt az a szándék is, hogy egy karcsúbb kormányzat működjön. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy 17 helyett most összesen 12 miniszterből áll majd a kormány, hanem abban is, hogy nagyon szigorúan szabályozza az egyáltalán kinevezhető tárca nélküli miniszterek számát, miközben maga a javaslat, illetve a kormány nem él ezzel a lehetőséggel. Szigorúan szabályozza a kormánybiztosok, miniszteri biztosok számát is és kinevezési időtartamát is. Egyébként pedig megpróbál egy egynemű minisztériumi hierarchiát felállítani, amikor a miniszter alatt ott vannak a szakállamtitkárok - a minisztert egyébként helyettesíti az államtitkár -, és utána pedig a hierarchiában visszajön a főosztályvezetői szint, és megszűnnek azok a különböző szervezeti megállapodások, főcsoportfőnökségek, hivataligazgatóságok s a többi, amelyek mind-mind csak a vezetői szintek számát voltak hivatottak növelni. Egyébként pedig maga a törvényjavaslat számos olyan hiányt rendez - erről beszélt már Wiener György képviselőtársam is -, amelyek a jogrendünkben eddig tisztázatlanok voltak.

El kell ismernem, az egy jogos kifogás, valóban, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésre egy ilyen nagy horderejű törvény tanulmányozásához az ellenzék számára, és az ilyen típusú megoldásokat egyszerűen nem szabad a jövőben alkalmazni. Ugyanakkor azonban a törvényjavaslat elfogadása szükséges ahhoz, hogy a kormány a megalakulását követően azonnal az új szerkezetben legyen képes működni. És én figyeltem, amikor a kampányban a Fidesz felmutatta azt a kormányzati struktúrát, amelyben működni akar. Azt kell mondanom, hogy a Fidesz-kormány megalakulásához ennél lényegesen nagyobb változtatásokra lett volna szükség, még az alkotmányban is, nem beszélve a közigazgatás működését szabályozó törvényt, illetve a miniszteri-államtitkári jogállást szabályozó törvényt illetően. És azt is nagyon gyorsan kellett volna benyújtani, és elfogadnia a parlamentnek.

Azt természetesnek tekintem, ha az ellenzék ez ellen a törvényjavaslat ellen szavaz, ugyanakkor azonban arra biztatom kormánypárti képviselőtársaimat, hogy szavazzák meg, nézzük meg, hogy vajon tudtunk-e egy hatékonyabb, erősebb központi kormányzatot létrehozni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Domokos László közbeszól.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
2 63-65 2006.05.30. 1:56  13,42-70

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember nem szívesen zavarja meg az ellenzéket az alkotásban. (Derültség a kormánypártok soraiban.) El kell ismerni, hogy valóban, ahogy említettem a felszólalásomban, kevés idő állt rendelkezésre a törvényjavaslat tanulmányozására, de az is igaz viszont, hogy ez már azért a XXI. század. Ennek a törvényjavaslatnak az elődje 58-as számon, ha jól emlékszem, lett benyújtva, az interneten megtekinthető volt. A parlament így működik egyébként, hogy az internetre felteszi a javaslatokat.

Új változat kiadására azért került sor, mert a tegnapi ötpárti megállapodás a "miniszterhelyettes" kifejezést kommunistának találta, és ezért "államtitkárra" kellett kicserélni, és ezért kellett új változatot beterjeszteni. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

(16.10)

De, tisztelt képviselőtársaim, én arra is emlékszem, amikor önök a kampányban a miniszterelnök-helyettesi pozíciót nevezték meg (Nagy derültség a kormánypártok padsoraiban.), sőt a miniszterelnök személyét is megjelölték. Nem nevezem meg, mert nem szeretném, ha körmöst kapna a főnökétől ezért. (Derültség és szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.) Ahhoz viszont valóban az alkotmány és egyébként a jogállási törvény módosítására is szükség lett volna, és csak zárójelben jegyzem meg - bár a tudásomat ma szereztem Wiener Györgytől az alkotmányügyi bizottság ülésén -, hogy a miniszterelnök-helyettesi pozíció aztán tényleg az előző rendszer szülöttje volt: 1947-ben jött létre.

ELNÖK: Képviselő úr!

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Az első miniszterelnök-helyettes egyébként a Balsai képviselő úr által már idézett Rákosi Mátyás volt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps és derültség a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
3 18 2006.06.08. 21:08  1-23

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti képviselőcsoportja megszavazza a kormányprogramot. Megszavazza, mert szembenéz a költségvetés helyzetével, és vállalja annak rendezését. Vállalja, hogy az egészségügyben érdemi változásokat hajt végre, vállalja a közigazgatás és az önkormányzati igazgatás érdemi átalakítását, vállalja az előző ciklusban megkezdett oktatási reform folytatását, vállalja a privatizáció folytatását, és egyébként pedig számos, a Szabad Demokraták Szövetsége számára fontos ügyet felvállal, annak képviseletét és végigvitelét a program tartalmazza.

Kezdjük mindjárt a költségvetés helyzetével! Egyetértek azokkal a hangokkal, amelyek azt mondják, hogy valóban nézzünk őszintén szembe ezzel a helyzettel. Őszintén szólva, amikor tegnap Orbán Viktor képviselőtársamat láttam sajtótájékoztatót tartani, és felmutatta a Fehér könyvet, azt gondoltam magamban, hogy itt most Orbán Viktor az őszinteség útjára lép - a könyv valóban fehér. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Aztán meghallgatva a mai felszólalását, úgy ítélem meg, hogy rögtön le is tért erről az útról. Ha már annyit emlegette a hintát iménti felszólalásában, hát az ő felszólalása maga volt a hanta-palinta, kedves képviselőtársaim. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)

Hadd emlékeztessem arra például - miközben azzal egyetértek, hogy az nem helyes dolog általában sem, ha a pártok a választási programjaikban félrevezetik a választóikat -, hogy 1998-ban az én emlékeim szerint volt egy megnevezett Urbán László nevű pénzügyminiszter-jelölt, aki amikor azt mondták neki, hogy köszönő viszonyban sincs a kormányprogram és a választási program, azt válaszolta, hogy más a kormányprogram, más a választási program. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Érdekes javaslat lett volna akkor, hogy valóban vissza kellene vonni a kormányprogramot - ehelyett Urbán Lászlóból nem lett pénzügyminiszter. Ezt ilyen egyszerűen lehetett elintézni.

De ha belemegyek abba a programba, akkor abban azt találtam, hogy egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok javára, amiből egyébként semmi nem lett természetes módon. Vagy ha magánál annál a kormányprogramnál tartunk, az az egészségügy átalakításával kapcsolatban részletes javaslatokat tartalmazott, olyanokat egyébként, amelyeket most a Fidesz kifogásol, és amelyeket akkor nem valósított meg. Természetesen ennek a mai vitának nem a Fidesz vagy az ellenzék programjának a megvitatása a célja, ezért ezt a részét a felszólalásomnak be is fejezem. Csak arra akartam utalni, hogy mindaz, amit az imént hallottunk, tulajdonképpen egy, a választók félrevezetését szolgáló tiráda volt, amelynek nem volt más célja, mint folytatni az abbahagyott választási kampányt, azt a választási kampányt, amelynek programja megbukott, mert a választók azt nem választották.

Félreértés ne legyen, az MSZP nem feltétlenül a kormányzati teljesítményével és nem feltétlenül a választási programjával nyerte meg a választásokat, hanem azzal, hogy amit mondott, az hihetőbb volt, mint amit a Fidesz mondott, és egyébként pedig nem keltett félelmet az emberekben, mint ahogy azt a Fidesz tette. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ez volt a lényeges különbség, ami ezt a választást, kedves képviselőtársaim, eldöntötte, nem pedig az ócska demagógia és a populizmus, amelyet - megjegyzem - már a választások közben sem vettek be az emberek.

(11.00)

Az azonban kétségtelen, hogy a gazdaság jól teljesít, és abban igaza van Orbán Viktornak is, hogy valóban, ezt elsősorban az exportpiacokat Magyarországra hozó nagy multinacionális cégek tevékenységének eredménye hozza. Ezért nem szabad unos-untalan nekirontani ezeknek a cégeknek, mert ezek munkahelyeket és piacot hoznak Magyarország számára. Az igazi kérdés az, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a hazai vállalkozások erre a fejlődésre felcsatlakozhassanak. Erről a későbbiek során Kóka miniszter úr fog majd beszélni.

Ugyanakkor másrészt a költségvetés pozíciója valóban rossz, és ha ez így marad, akkor ez veszélyezteti a későbbiek során a gazdaság pozícióit is. Ez is igaz; mint ahogy egyetértek miniszterelnök úrral abban, hogy ennek a felelőssége elsősorban az előző kormányé - és ebben egyetértek Orbán Viktorral is -, miközben azzal is egyetértek, hogy a folyamatok 2000-ben indultak el, akkor, amikor a kétéves költségvetést az Országgyűlés elfogadta. S ha már itt tartunk, hogy ki hogy él, illetve hogy él vissza a törvényekkel, akkor én úgy emlékszem, hogy ez is például, a háromhetes ülésezés is például meg az Orbán-kormány számos gyakorlata éppen a magyar jogrenddel és törvényekkel való visszaélések gyakorlata és sorozata volt. De most ezt sem kell megvitatnunk, mert nem ez a mai felszólalásunk tárgya.

Annak, hogy ilyen helyzetben van a költségvetés, ki kell mondanunk: politikai okai vannak. Egyrészt az, hogy a politikának tizenhat éve, egy-két ritka kivételtől eltekintve, nincs bátorsága egy-egy területen szembenézni a szükséges változásokkal, vagy - zárójel - nincs elképzelése arról, hogy ott mit kellene tenni, ezért aztán hagyja magát sodortatni az eseményekkel. Ez számos kormányra jellemző volt. Megjegyzem, az önök által sokat szidott Bokros-csomag volt az, amely szembe mert menni a folyamatokkal, és bátran hozzá mert nyúlni a rendszerekhez, és változtatni mert rajtuk.

A másik oka annak, hogy ilyen helyzetben van a költségvetés, az pedig az, hogy a politika mindig a könnyebb ellenállás irányába megy. Mert mindig könnyebb megmondani azt, hogy nem lesz tandíj, mint azt mondani, hogy mit kell csinálni a felsőoktatással. Könnyebb azt mondani, hogy nem lehet szűkíteni akkor, amikor a rendszereken változtatunk, mint megmondani, hogy mit akarunk csinálni azokkal a rendszerekkel. Mindig könnyebb azt mondani, hogy a magyar föld nem eladó a külföldieknek, mint megmondani azt, hogy mitől lesz a magyar gazdaság versenyképes, és abba honnan fog jutni tőke. És így tovább, és így tovább.

Az imént hallgattam egy 30 perc 57 másodpercig tartó felszólalást, és ebben egyetlenegy javaslatot sem hallottam azzal kapcsolatban, hogy vajon Magyarországon mit kell csinálni a következő négy évben azért (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.), hogy egyrészt túljusson azokon a problémákon, amelyekkel ma szembe kell néznie, másrészt azért, hogy a sikeres nemzetek sorába emelkedhessen. Mert a mai vitának és a következő négy év vitáinak szerintünk erről kell szólnia. Egy azonban bizonyos: az általam említett hibák következményeként a költségvetés kiadási oldala valóban elszabadult. Ez az a helyzet, amivel szembe kell nézni, ez az a helyzet, amin változtatnia kell a következő kormányzati ciklusban a politikának. Természetesen itt a kormánypártoknak és az ellenzéknek más a szerepe. A kormánypártoknak ezt a felelősséget fel kell vállalniuk, és következetesen végig kell vinniük azt a programot, amiről azt gondolják, hogy gyökeresen tud a korábbi politikai gyakorlattal szakítani, és végig tudja vinni a programját. Az ellenzék ebben közreműködhet, alternatívát mutathat fel, vagy mindent megtámadhat, ahogy tette ezt négy éven keresztül, aztán a választók újabb négy év múlva majd ismét döntenek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mondom, a kiadások szaladtak el, a megoldás tehát lehetne, hogy jó, akkor ugyanannyival csökkentsük a kiadásokat, amennyivel elszaladtak. De hadd tegyem fel a kérdést: vissza lehet venni az 50 százalékos béremelést, amit a közalkalmazottak kaptak? Vagy vissza tudja venni bárki - vagy van ilyen felvetés - a tizenharmadik havi nyugdíjat, miközben egyesek tizennegyedik havit ígértek már a választási kampányukban? Vissza lehet venni a több mint százmilliárd forinttal nagyobb szociális juttatásokat, amelyekről azt gondolja mindenki, hogy szükséges volt és indokoltak voltak? Vagy mondta valaki, hogy ne építsünk autópályákat az elmúlt ciklusban, vagy a jövőben hagyjuk abba az autópálya-építést? Mert, tisztelt képviselőtársaim, ezek azok a tételek, amelyek összességükben évi több mint ezermilliárd forintot haladnak meg, amelyek az egyik okozói a költségvetési hiány mértéktelen növekedésének.

És én nem hallom, hogy igen, hiba volt az 50 százalékos béremelés; sőt önök megszavazták. Nem hallom, hogy hiba volt a tizenharmadik havi nyugdíj; sőt önök szeretnének úgy emlékezni, mintha megszavazták volna, legalábbis így volt a választási kampányban, még erről folyt a vita. Nem hallok arról, hogy vissza kellene venni a szociális juttatásokat. Nem hallottam arról az elmúlt négy évben, hogy azonnal tessék abbahagyni az autópálya-építést. Azt hallottam, hogy Debrecent lassan éri el, meg azt is hallottam, hogy még kellenének elkerülő utak. Hölgyeim és uraim, íme, itt van évi több mint ezermilliárd forint, négy év alatt ez 5 ezer milliárd forint, ez jelenti a problémát, a kérdés pedig úgy merül fel, hogy egyetlen lépésben ezt vissza lehet-e venni. És a válasz természetesen az, hogy nem.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A politika megint elgondolkodhat egyrészt azon, hogy vajon a kampányban mit engedhet meg magának és mit nem, másrészt azon, hogy utána, amikor a könnyebb ellenállás irányába halad, akkor mennyire éli fel a jövőt, és mennyire nem. Merthogy ez történt ezen intézkedések kapcsán, ezért nehéz ezen a helyzeten változtatni, és ezért kell őszintén beszélni arról, hogy márpedig ez így nem maradhat, mert ha így maradna, akkor az veszélyeztetné a gazdaság egészséges fejlődését, ez pedig hosszú távon az ország egészének fejlődését, felzárkózását veszélyeztetné. Ezért kell ezzel a helyzettel szembenézni.

Az egyik megoldás tehát a kiadások radikális csökkentése ott, ahol lehet. Erről máris viták kezdődtek egyébként, mert önök ezzel általánosságban egyetértenek, a részleteket illetően pedig nem, miközben javaslataik persze nincsenek. A másik megoldás sajnos a bevételek növelése. Merthogy három jövedelemtulajdonos van, a költségvetés, a lakosság és a vállalkozások, és amikor ilyen problémákat okoztunk, akkor ennek rendezése alól sajnos senki nem lesz képes és nem tudja magát kivonni.

Ahhoz viszont, hogy ez a helyzet ne álljon elő, hogy ne folytatódjon a húzd meg, ereszd meg politika - amelyről mindkét előbb idézett felszólalásban hallottunk -, arra is szükség van, hogy ezt követően egy nagyon következetes, takarékos gazdálkodás jellemezze végig a költségvetésünket, a felelőtlen ígérgetések és a felelőtlen politikai akciók helyett a felelős politizálás, másrészt pedig ezért kell a különböző rendszerek átalakítása, mert enélkül nem fog menni. A reform számunkra meg azt jelenti, hogy egy rosszul működő rendszert jól működővé teszünk, hogy a rosszul működő, mert finanszírozhatatlan rendszert adott keretek között jól működővé és finanszírozhatóvá tesszük; és ez még mind semmi: de ráadásul olyanná, amelyik képes magasabb színvonalú szolgáltatást biztosítani az azt a szolgáltatást igénybe vevő emberek számára.

Mindennek, tisztelt képviselőtársaim, egyetlen végcélja van: kiszabadítani a gazdaságot is meg a lakosságot is abból a csapdából, amit a sok állami kiadás generálta magas adók okoznak. Mert ezzel a takarékos gazdálkodással gondoljuk, hogy el kell jutnunk odáig, ahol a gazdaság elől elháríthatjuk azokat az akadályokat, amelyek ma a versenyképességét rombolják; másrészt pedig a lakosság esetében megtehetjük azokat az adócsökkentő lépéseket, amelyek a végén elvezetnek odáig, hogy valóban szabadabban dönthessenek a pénzükről, amit ők jobban tudnak felhasználni, mint az állam.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány kérdésre rátérjek a reformok közül.

Kezdeném az egészségüggyel. Abban talán már egyetértés van, hogy ami ma az egészségügyben van, az tisztességtelen a betegekkel szemben is, akik a járulékaikból finanszírozzák, és tisztességtelen a benne dolgozókkal szemben is, akik sokszor a hivatásszeretetükkel, hivatástudatukkal tartják az intézményeket működőképes állapotban.

(11.10)

És tisztességtelen mindannyiunkkal szemben is, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota európai mércével mérve rendkívül rossz, és ettől kezdve felmerül az emberben a kérdés, hogy akkor viszont miért nem akarunk ezen a helyzeten változtatni.

A választási kampányban az egészségügyről vita volt, ez a vita azonban leegyszerűsítő hazugságok sorozatából állt. Kezdeném azzal, hogy fizetős lesz az egészségügy. Tisztelt képviselőtársaim, miért, most ingyenes? Önök nem fizetnek járulékot? (Moraj és közbeszólások az ellenzéki képviselők soraiból.) Vagy nem szokás hálapénzt adni az orvosoknak? Ez maga a fizetős egészségügy, tisztelt képviselőtársaim! A reform célja nem más, mint hálapénz fizetése nélkül, a járulékok ésszerű felhasználásával és persze beszedésével olyan helyzetet teremteni, ahol mindenki számára megnyílik a jobb egészségügyi ellátás lehetősége. És igen, ez a biztosítási alapú egészségügy, és igen, ez a több-biztosítós modell bevezetése meggyőződésünk szerint Magyarországon.

A másik hazugság: ezek el akarják adni a kórházakat. Tisztelt képviselőtársaim, az egészségügyi intézmények működésének privatizálásán kívül, ami néhány helyen megtörtént az országban - én, mondjuk, négyet tudok, ebből kettőt fideszes önkormányzat döntött el egyébként -, történt itt kórházeladás? Szerintem..., persze fog, mert amikor majd kiderül, hogy valamely kórház szolgáltatásaira nincsen szükség, és az finanszírozhatatlanná válik, ezért majd a fenntartója bezárja, akkor azzal biztos, hogy fognak valamit kezdeni. A modell szempontjából azonban, amit mi leírunk, teljesen mindegy, hogy ki annak a kórháznak a működtetője, egyetlen kérdés van: hogy melyik az az intézmény, amelyik a beteg számára megfelelő vagy magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képes. Mindehhez természetesen reform kell, és az egészségügy megreformálását a kormányprogram felvállalja.

Mint ahogy felvállalja a közigazgatás átalakítását: kisebb, hatékonyabb, az emberek számára magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtó igazgatásra van szükség. És való igaz, azt mondjuk: a politika kezdje magán! És, tisztelt képviselőtársaim, itt úgy hazudik mindenki, mint ha könyvből olvasná! (Közbeszólások. - Szórványos taps az ellenzéki képviselők soraiban.) Hát önök beszélnek arról, hogy kisebb parlament meg kevesebb önkormányzati képviselő, amikor egy éve akadályozzák mindezen törvények elfogadását? (Szászfalvi László közbeszól.) Kétharmados törvényekről van szó. Az egy jó verseny, hogy ki tud kisebb parlamentet mondani, és ezt rendszerint a Fidesz nyeri 200-zal, úgyhogy én most beszállok 199-cel, és mi győztünk (Derültség a kormánypárti képviselők soraiban.), de önök állandóan, újra és újra megakadályozzák még a tárgyalásokat is erről! Itt volt a javaslatunk tavaly november óta az önkormányzati testületek összetétele számának a csökkentésére - mi lett ezzel? Hajlandóak sem voltak róla tárgyalni, tisztelt képviselőtársaim! Az egy mese, hogy önök ebben partnerek, az egy mese! Önök úgy csinálnak, mint ha partnerek lennének, egyébként pedig mindig minden változást megakadályoznak. (Dr. Hargitai János közbeszól.) Pedig, képviselőtársaim, amikor én a folyosón beszélgetek szakpolitikusokkal, akkor azt hallom vagy azt látom, hogy az önkormányzati rendszert illető változtatásokban, például abban, hogy erősítsük a kistérségeket, hogy erősítsük a régiókat, egyetértünk, még a megyék megszüntetését illetően is. Én már most lefogadom, hogy önök olyan javaslatokat fognak támogatni, amelyek létrehozzák a választott régiót, és meghagyják az önkormányzati megyét is, hadd legyen még több politikus, nevezzük el azt reformnak, ahol még többen vesznek ki még több pénzt a büdzséből! Én azt gondolom, hogy ez a fajta együttműködés és ez a fajta alkotó ellenzékiség nekünk nem kell.

Zárójel: Orbán Viktor ebben is rosszul emlékszik. 1994-ben az önkormányzati törvény változtatását illetően az egész nyarat végigegyeztettük, többek között a Fidesz által delegáltakkal is, akik egyet is értettek a javaslatokkal, amely egyetértést a Fidesz a vitában már visszavonta. Megjegyzem: azok a változtatások az önkormányzati rendszernek azt a lényegét, amelyen most változtatni kell, nem érintették, e tekintetben is rosszul emlékszik tehát.

Említettem, hogy támogatjuk a programot, mert folytatja a megkezdett oktatási reformot. Ez megint egy olyan terület, képviselőtársaim, ahol nem lehet normális, érdemi párbeszédet folytatni, mert mindenki foglya a saját kampányszövegének, ahelyett, hogy egyszer le lehetne ülni megnézni, hogy tényleg, mit lehet tenni az oktatásban, hogyan érjük el, hogy a gyerekeink versenyképesebb tudással kerüljenek ki az iskolákból; hogyan érjük el, hogy ha kikerülnek az iskolából, el tudjanak helyezkedni - ehelyett megy a szöveg, hogy tandíj márpedig nem lesz.

A program elkötelezi magát a privatizáció folytatása mellett - mi ezt is fontos dolognak tartjuk. Ez is az egyik legdebilebb vitája volt, hogy úgy mondjam, a választási kampánynak. Szerintünk az államnak ott kell vagyont birtokolnia és feladatot vállalnia, ahol valóban van dolga.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége vállalja a kormányzati szerepet, vállalja, mert valódi változtatásokat akar a következő időszakban, vállalja, mert tenni akar a reformok következetes végigvitele érdekében. Magyarország számára óriási esély nyílt az európai uniós csatlakozással, azzal, hogy tagja vagyunk egy biztonsági rendszernek, a NATO-nak, és azzal, hogy most valóban hozzájuthatunk az európai fejlesztési forrásokhoz. Ennek az esélynek a megragadása felelősségünk egyúttal az utánunk következő generációkkal szemben, ezt a felelősséget a politikának felvállalnia pedig kötelesség. Ahhoz azonban, hogy sikeresek legyünk e tekintetben, hogy Magyarország valóban sikeres legyen a felzárkózást követően, hogy minél előbb csatlakozhasson Európa győztes országaihoz, érdemi, valódi változtatásokra, igen, reformokra van szükség. A Szabad Demokraták Szövetsége kormányra, koalícióra lépésének értelme és valódi célja, hogy ezek az átalakítások Magyarországon az ország modernizálása érdekében valósuljanak meg, ahol lehet; ahol nem, ott meg induljanak el a következő kormányzati ciklusban.

A sikeres ország - ez az a cél, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége részt vesz a koalíció munkájában, és amiért megszavazza a kormányprogramot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
3 42 2006.06.08. 2:02  29-183

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt én dicséretes dolognak tartom, hogy Szijjártó Péter olvassa az Élet és Irodalmat, azt azonban nem támogatnám, hogy csak a vastag betűs részekig jut el. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Mert ha ezt a cikket végigolvassa, akkor találkozik azzal egyrészt, hogy az a helyzet, ami ma a költségvetésben kialakult, a 2000 óta tartó politikai döntések következménye. Találkozik azzal ebben a cikkben a kedves képviselő úr, hogy bizony be kellene vezetni a tandíjat a felsőoktatásban, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat be kellene építeni a nyugdíjakba, és tartalmazza mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a szerzők szerint a költségvetés egyensúlyának helyretétele érdekében végre kellene hajtani, amelyekről egyébként a Fidesz hallani sem akar. Úgy idézni valakit, hogy egy mondatot idézek tőle, mert az tetszik nekem, mert alátámasztja az egyébként alátámaszthatatlan mondanivalómat, és az összes többi meg már nem érdekel, mert az meg homlokegyenest szembemegy azzal a demagógiával, amit egyébként képviselni szoktam, szerintem elfogadhatatlan.

Ami pedig az SZDSZ-szel és személy szerint velem kapcsolatos megjegyzést illeti, azon kívül, hogy kedves dolog, hogy a képviselő úr figyelemmel kíséri a nyilatkozataimat, akkor azt is a figyelmébe ajánlom, amit a választási kampányban mindig is hangsúlyoztunk, hogy olyan helyzetben van a költségvetés, hogy az első lépés a helyzetének a rendezése, és ha ez megtörténik, ebben lehetne esetleg együttműködni, csak akkor fel kellene adniuk önöknek a demagógiát és a populizmust, akkor jöhet második lépésben az adók rendbetétele. Mi azt javasoltuk, hogy 2009-től térjünk át az egykulcsos adórendszerre, mert valójában ez az ország, a gazdaság érdeke.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
4 40 2006.06.09. 4:44  1-45

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tízórás vitán vagyunk túl. A vita persze a kormányprogramviták koreográfiája szerint zajlott: az ellenzék vitatta a leírtakat, a kormánypárti képviselők védték, illetve támogatták azt. És elhangzottak a bejelentések, minő meglepő, hogy az ellenzékiek nem fogják megszavazni a programot, a kormánypártiak meg azt mondták, hogy megszavazzák. Eddig ebben, tisztelt képviselőtársaim, semmilyen új nincsen, mert ez így történik immáron tizenhat éve.

Ugyanakkor viszont a felszólalók, legyenek ellenzékiek vagy kormánypártiak, szóltak arról is, hogy különleges helyzet van. Ezt különbözőképpen közelítették meg: van, aki azt mondta, hogy rettenetes, katasztrofális, összeomlásszerű - ezek persze ellenzéki felszólalások voltak -, és van, aki azt mondta, hogy felelősen kell politizálni, mert olyan a helyzet, fel kell vállalni akár a népszerűtlen intézkedéseket is, és felvállalja a népszerűtlen intézkedéseket - ezek pedig kormánypárti felszólalások voltak.

Még idáig is rendben volnánk, de ebből a helyzetből persze sokszor már a politikában - akár az európai politikában is, gondoljunk csak, mondjuk, Írország, Spanyolország vagy akár a legutóbb Németország példájára - következett egyfajta együttműködési készség, és félreértés ne legyen, nem arra számítunk, hogy az ellenzék megszavazza a kormányprogramot, nem ez a dolga, hanem alternatívát kellene felmutatnia, ami most nem sikerült, de ne legyünk telhetetlenek, lehet, hogy előbb-utóbb majd még erre is sor kerülhet.

(10.30)

De bizonyos alapvető kérdésekben mégiscsak meg kellene jelennie ennek az együttműködési készségnek. Erre történtek kísérletek, hogy úgy csináljunk, mintha mi szeretnénk együttműködni, de aztán a szövegekből, a különböző válaszokból, az el nem hangzó javaslatokból pedig az derült ki, hogy ennek semmilyen esélye nincs. Hallhattuk például az igényt arra - mondta Orbán Viktor -, hogy '94-ben kétharmados törvények ügyében nem volt egyeztetés, úgy vitte át a parlamenten az akkori kormánytöbbség a törvényeket, miközben egyébként persze volt egyeztetés, csak erről Orbán Viktor nem tudott. Erre most a kétharmados törvények ügyében meghívja a miniszterelnök az ellenzéket egyeztetni, mire az ellenzék közli, hogy hát ezen pedig mi nem veszünk részt, mert hiszen itt van a parlament, itt kell majd a kétharmados törvényekről egyeztetni. A frakcióvezető úr pedig itt most bőszen bólogat. Akkor kell egyeztetni vagy nem kell egyeztetni? Vagy úgy kell egy kétharmados törvényt behozni a parlamentbe, hogy megnézzük, van-e annak támogatottsága, vagy pedig vitatkozzunk róla néhány órát, aztán szavazzuk le, ahogy ezt önök egyébként csinálni szokták, és ami miatt számos területen, ahol önök sürgetnék, valójában nem történik változás.

De hát, tisztelt képviselőtársaim, úgy nagyjából ehhez vagyunk szokva, ez történt az elmúlt négy évben. Van egy ellenzék, amelyik semmilyen javaslatot nem támogat, semmilyen ügyben nem hajlandó együttműködni; beszél ugyan az ország nehéz helyzetéről, sőt súlyosabbnak akarja azt láttatni, mint amilyen az valójában, de egyébként semmilyen módon nem hajlandó és nem akar hozzájárulni az adott esetben problematikus területek rendezéséhez, vagy ahhoz, hogy bizonyos területeken, ahol tizenhat éve nincs a politikának bátorsága változtatni, változtassunk.

Sajnos számomra adódik a tízórás vitából egy következtetés. Rubovszky képviselő úr azt mondta, hogy önöké a teljes felelősség. Ez ugyan a múltra nem igaz, ez az önök Fehér könyvéből is kiderül, de szerintem sem érdemes a múlttal foglalkozni. Én is azt javaslom a kormánypárti képviselőknek, hogy miután van egy felelőtlen ellenzékük, vállalják fel a felelősséget, és bátran tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyek az ország fejlődése érdekében szükségesek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 30 2006.06.19. 24:55  19-145

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra készültem, hogy most meghallgatom a Fidesz vezérszónokának a helyzet kezelésére és a jövőre vonatkozó javaslatait, és egyetértek velük, mert azt mondom magamban, hogy íme, az alkotó ellenzék ezt alkotta nekünk, érdemes megfontolnunk. Nem véletlen talán, hogy a rendelkezésre álló időnek a felét tudta a Fidesz frakcióvezetője kitölteni, mert egyetlenegy javaslata sem volt azzal kapcsolatban, hogy vajon mit kellene csinálni. Ha az ember odafigyel, akkor ráadásul megtalálja benne - idézőjelbe teszem az ő szavait - a rossz mondatokat is. Ezzel én nem akarok visszaélni, mert az ócska populizmusnak arra a szintjére mégse szeretnék lemenni, de azt hallottuk, hogy milyen borzasztó ez a kormány, az aktív emberektől akarja elvenni a pénzt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Akkor a Fidesz az én helyemben most azt mondaná, hogy ezek szerint a Fidesz viszont a nyugdíjasoktól meg mondjuk, a munkanélküliektől akarja elvenni. Így politizálnak önök, tisztelt képviselőtársaim! (Felzúdulás a Fidesz soraiban, taps az MSZP soraiban. Mozgás a Fidesz soraiban. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Mihelyst idézek Navracsics Tibortól, többen kivonulnak a teremből, ez nagyon érdekes, úgy látom, itt majd még lesznek problémák ezzel a társasággal. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

Mindenesetre, tisztelt képviselőtársaim, egy biztos; egy biztos: teljesen függetlenül attól, hogy milyen módon és hogyan vitatkozunk egymással, ennek a következő kormányzati ciklusnak a feladata a politika számára stabilizálni, mert elszaladt a szekér a költségvetésben; reformokat végrehajtani, mert szükségesek ezek a különböző területeken, egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban, önkormányzati igazgatásban, sőt a gazdaság területén is, és természetesen jól élni azokkal a fejlesztési lehetőségekkel, amelyeket az európai uniós csatlakozás Magyarország számára biztosít. És, tisztelt képviselőtársaim, ráadásul ezek a feladatok, amelyeket ebben a ciklusban meg kell oldanunk - szerintem ez még átnyúlik persze majd a következő ciklusra is -, összefüggenek egymással, hiszen stabilizálni kell, az egyensúlyt helyre kell állítani ahhoz, hogy a gazdaság megfelelő módon, stabilan legyen képes fejlődni. Kellenek ráadásul a reformok annak érdekében, hogy ez a fejlődés hosszú távon is fenntartható legyen, és végül kellenek a fejlesztések azért, hogy az ország felzárkózása a lehetségesnél - amit mindezek nélkül lehetne - lényegesen gyorsabb legyen.

Erről a három dologról szeretnék szólni, kezdjük mindjárt a stabilizációval. Az a kérdés - már van egy vita ezzel kapcsolatban is -, hogy megszorítás vagy nem. Azt kell mondani, igen, tisztelt képviselőtársaim, ez bizony megszorítás; megszorítás a közigazgatás részére, ha tetszik, az állam részére, merthogy szűkebbre veszi a lehetőségeit, mert takarékoskodni akar a kiadásokkal; megszorítás a másik jövedelemtulajdonos, a lakosság számára, mert az ő esetükben is szigorúbb feltételeket és körülményeket teremt; és persze megszorítás a harmadik jövedelemtulajdonos, a vállalkozások számára is, mert nagyobb terheket rak rájuk.

Sokat beszéltünk róla, hogy miért kell ez. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert egész egyszerűen túlköltekeztünk az elmúlt években; mondhatom, hogy az elmúlt négy évben, elvállalva ennek a felelősségét, de akkor azért elvárná az ember, hogy mások meg vállalják el a rájuk eső felelősséget, de ez már nem szokott sikerülni. Ennek a túlköltekezésnek, képviselőtársaim, egy oka van: a politika mindig a könnyebb ellenállás irányába megy és ment az elmúlt tizenhat évben nagyon sok alkalommal.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

És most mi történik ezekben a vitákban? Az történik, hogy a politikának az a része, amelyik nem visel kormányzati felelősséget - ezzel persze szabadabban élhet, és hivatkozhat a saját javaslataira, ez rendben van, ez mindig így működik -, újabb és újabb kiadásnöveléseket kér számon a politikán, és ezzel azt üzeni az embereknek, hogy nincs is szükség ezekre az intézkedésekre, emberek, itt nyugodtan lehetne, mondjuk, felére vinni a súlyadóját a nem tudom, milyen autónak, elengedni az úthasználati díját a másiknak, megnövelni a támogatását a harmadiknak, osztani 14. havi nyugdíjat a negyediknek, eltörölni az adóját az ötödiknek és így tovább, és így tovább.

Tudni kell, hogy ez mind hazugság, és ha innen nézzük - és beszéljünk arról, hogy ki mit mondott a kampányban, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről ezt nyugodtan fel tudom vállalni -, mi azt mondtuk a kampányban, hogy a 2006-tól 2008-ig terjedő időszak a stabilizálás, az egyensúlyteremtés és a reformok időszaka, 2009-től tud Magyarország beszállni abba az adóversenybe, amire minket a környezetünk kényszerít. Most önök ugye jöttek azzal, hogy és akkor mit mondtak a szocialisták, mi van vagy mi nincs a programjukban; én meg hadd kérdezzem meg, hogy akkor önök milyen alapon ígérték mindennek az ötszörösét ráadásul, több mint négyezermilliárd forintot, hivatkozva persze arra, hogy nem tudták, milyen az ország helyzete. Aztán utána tíz nap alatt össze lehetett állítani mégis egy Fehér könyvet, ami azért azt mutatja, hogy tudhatták volna, ha akarták volna, csak akkor nem javasolhattak volna egy teljesíthetetlen, mintegy ötezermilliárd forintba kerülő programot.

Valójában, tisztelt képviselőtársaim, ezt játsszuk egymással sokszor az elmúlt tizenhat év során mi, politikusok: ki tud nagyobbat ígérni, ki tud ezen keresztül szavazatokat szerezni a saját maga számára, aztán utána persze széttárni a kezét. Mert ne tévedjünk, ez volt 1998-ban is, nem volt 2002-ben, de ennek aztán meglettek a következményei, emiatt kell most egy korrekciót végrehajtani. Tulajdonképpen, ahogy látom, az ellenzék és a kormánypártok között az a különbség, hogy az ellenzék csinálta volna ugyanezt, csak hivatkozhatott volna arra, hogy az előzőek hogy elrontották. A kormánypártok ezt persze nem tudják megtenni, de ezzel együtt is megmarad a felelősségük abban, hogy a ciklus első felében állítsák helyre a költségvetés megbomlott egyensúlyát.

Rögtön hozzáteszem - ezt hallottuk egyébként a miniszterelnök úrtól -, hogy meg lehet nézni, mire költöttük ezeket a pénzeket, aztán utána el lehet mondani, hogy melyikre nem költöttünk volna, mert a történet persze így lenne kerek. Nem adtam volna - mondhatná a Fidesz - a közalkalmazottaknak 50 százalékos béremelést; nem vezettem volna be a 13. havi nyugdíjat; nem építettem volna autópályákat; nem növeltem volna a szociális kiadásokat. Ezt mind lehet, tisztelt képviselőtársaim, és akkor ettől kezdve már egy őszinte beszélgetést lehet folytatni arról, hogy valójában mi a helyzet. Én egyelőre azt látom, ami a stabilizációt, az egyensúly helyreállítását illeti, hogy támadja mindenki, ez rendben van, mert nem kell szeretni, ugyanakkor viszont javaslatokat, amelyek érdemben megfontolhatóak és végrehajtandóak lennének, egyáltalán nem hallok.

Azt értem, hogy mindenki és minden érdekvédő természetesen a saját érdekeinek megfelelően mondja a magáét: a munkavállalót ne terheljük, terheljük a vállalkozásokat; a vállalkozások azt mondják, hogy ne terheljük a vállalkozásokat - megjegyzem, ővelük ráadásul elég sok mindenben még egyet is értek -, hanem a költségvetés kiadásait csökkentsük, aztán amikor a költségvetés kiadásait csökkentenénk, akkor rájövünk, hogy ott persze a lakosság meg a vállalkozások, a gazdaság van, és így aztán körbeértünk. Nincs más megoldás, tisztelt képviselőtársaim, a politikának, illetve e tekintetben annak a részének, amelyik kormányzati felelősséget visel, fel kell vállalnia a stabilizációs intézkedéseket akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár a számára, fel kell vállalnia, és végig kell csinálnia, mert valójában ma Magyarországnak ez az érdeke.

Értem és megértem mindazokat, akik ma úgy látják, hogy ez terheket, többletterheket rak a vállukra, hiszen ez így van, és azt is értem és megértem, ha vannak közöttük olyanok, akik azt gondolják, hogy ellehetetlenülnek ettől; az ő esetükben kell valójában a szociálpolitikának megfelelő módon működnie, és erre meg kell találnia a politikának a megfelelő megoldásokat.

(15.10)

Azt mondtam, ez kell ahhoz, hogy a gazdaság helyzetét stabilizáljuk, de reformok kellenek ahhoz, hogy ez aztán hosszú távon is fennmaradhasson, és hosszú távon adjunk lehetőséget a gazdaságnak arra, hogy fenntartható növekedési pályán mozoghasson, mert a stabilizáció csak tűzoltás, a költségvetés azonnali problémáinak a kezelése, de nem oldja meg az összes problémánkat. Mert, tisztelt képviselőtársaim, az igazi probléma az, hogy a nagy elosztási rendszerek egy része a jelenlegi változatlan formájában nehezen vagy egyáltalán nem finanszírozható, miközben az általa nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság számára ezt a szolgáltatást egyre nehezebben, egyre alacsonyabb szinten képes biztosítani. Valójában ez az oka annak, hogy változtatni kell az egészségügyben, a központi igazgatásban, az önkormányzati igazgatásban, az oktatásban és a gazdaságban.

Ami az egészségügyet illeti: megint azt kell mondanom, hogy mindenki beszél a változtatás szükségességéről, de nem látom azokat a programokat, amelyek javaslatként megfogalmazódnak, amelyek mindazokra a feszítő gondokra, amelyekkel ma a magyar egészségügynek szembe kell néznie, választ adnának. Vagy nincsenek ilyenek, vagy titkosak, de mindenesetre én nem látom őket. Lehet persze hazudni arról vagy hangulatot kelteni azzal, hogy ezek el akarják adni a kórházakat, hogy fizetőssé akarják tenni az egészségügyet, vagy lehet azt az érzetet kelteni bennük, hogy 400 százalékos béremelés lesz, de javaslat az nincs. Márpedig, tisztelt képviselőtársaim, át kell alakítani a magyar egészségügyet, ha működőképesebbé akarjuk tenni, ha azt akarjuk, hogy magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson, és ha azt szeretnénk, hogy annak diszfunkciói szűnjenek meg. Ezért kell a reform, és erre van az a kormányjavaslat, hogy alakítsuk át biztosításalapúvá a magyar egészségügyet, utána pedig engedjük meg a szabályozott versenyt a magyar egészségügy finanszírozásában, és egyébként mindezzel pedig teremtsünk nagyobb rendet. Az értelmes vita lenne, ha erről lehetne vitatkozni, ehelyett viszont megint a demagóg kijelentéseket halljuk, és ezzel aztán a felek elbeszélnek egymás mellett.

Ami a közigazgatás átalakítását illeti: abban egyetértés volt - hallottam ellenzéki oldalról is a kampányban -, hogy jó, jó, de akkor a politika kezdje magán, legyen kisebb a politika. A Szabad Demokraták Szövetsége tavaly kérte a pártokat, hogy tárgyaljunk a kisebb parlamentről. Ez 1995 áprilisában indult, elegendő idő lett volna a törvények meghozatalára. Mindenki úgy csinál, mintha akarná, aztán utána akadályozza. Most előttünk van egy 200 fős parlamentről szóló ellenzéki indítvány, amire az imént a frakcióvezető úr olyan büszke volt, anélkül, hogy megmondaná, hogyan akarja csinálni; én meg emlékszem, hogy a tárgyalásokon a Fidesz egy 290 fő körüli parlamentről tárgyalt. Vagyis megint arról van szó, hogy van egy ócska, demagóg, populista javaslat, ami mögött nincs semmilyen tartalom; ha tartalmat akarnak belevinni, akkor már rögtön nincs változás. De ugyanez a helyzet az önkormányzati képviselők létszámának a csökkentésével kapcsolatban is. Az SZDSZ letette a javaslatát a parlament asztalára, természetesen nem támogatta senki. Most elvben mindenki egyetért azzal, hogy csökkentsünk, aztán a végén majd itt sem fogunk csinálni semmit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Így vezeti félre a politika a választókat. Úgy csinál, mintha akarna valamit csinálni, de amikor eléjük teszik a javaslatot, akkor kiderül, hogy nem akar csinálni semmit.

Ami pedig a központi igazgatás átalakítását illeti: igen, szükséges, egyrészt azért, mert nehezen finanszírozható vagy egyáltalán nem, a költségvetés expanziójának egyik okozója éppen ez, és természetesen egyúttal gátja az adócsökkentésnek, másrészt pedig kell azért is, hogy egy hatékonyabb, magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képes igazgatást építsünk fel. Amikor viszont a közigazgatásban változás történik, akkor megint jön a támadás, hogy ez nem jó, anélkül, hogy hallanánk, hogy és akkor mi az önök javaslata, mit kellene csinálni helyette.

A következő téma az önkormányzati igazgatás. 1990-ben nagy viták árán kialakítottunk egy önkormányzati rendszert, eltelt tizenhat év, a tapasztalatokat tudnánk hasznosítani, ráadásul közben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és annak is vannak bizonyos következményei. Ezeket a tapasztalatokat, ezeket a következményeket kellene most érvényesítenünk az önkormányzati rendszer átalakítása terén. Nem kétséges - és ha szakpolitikusokkal beszélek bármelyik pártból, akkor ebben egyetértés van -, hogy az az út, amilyen irányba vinni kellene az önkormányzati rendszert, az a kistérségek erősítése és a régiók létrehozása; és - teszem hozzá - ha van erős kistérség és régió, akkor ezek átvehetik a megye szerepét, és az önkormányzati megye a továbbiakban megszüntethető. Ehhez képest mi történik? Itt a konkrét javaslat, de az ellenzék tárgyalni sem hajlandó róla. Majd itt a parlamentben, mondják ők. Megjegyzem, az elmúlt tizenhat évben az volt a hallgatólagos vagy le nem írt megegyezés a politikában, hogy kétharmados törvényt akkor nyújtunk be a parlamentnek, ha azt az ellenzékkel egyeztettük. Most volt szintén egy ilyen törekvés és kísérlet a kormány részéről, de az ellenzék erre nem volt hajlandó. Majd meglátjuk, hogy mi történik ezekkel a javaslatokkal a parlamentben.

Egy biztos: mindenki egyetért abban, hogy változtatni kell, ugyanakkor viszont - kétharmados törvényről lévén szó - lehet, hogy ezek a változtatások nem lesznek lehetségesek, és egy rendszert, amit már nagyon nehezen lehet működtetni, és amely egyre rosszabbul tudja nyújtani a szolgáltatásokat a finanszírozási problémái miatt, változatlanul hagyunk négy évre, vagy ha esetleg az alkotmánymódosításnak az a része megy át, akkor hat évre. Hat évre betonozzuk be a cselekvés lehetetlenségét a magunk számára! Ide vezet az, amikor a minimális szintű együttműködés sincs meg a politikán belül olyan javaslatok esetében, amelyeket illetően egyébként pedig egyetértés szokott lenni a politikusok között akkor, ha nem a politika színpadán szerepelnek.

Az oktatást illetően nagyon sok vita volt az elmúlt négy évben is meg az elmúlt nyolc évben is. Ezek a viták megint - ahogy az egészségügy vagy az önkormányzatok esetében is már láttuk - nem a lényegről szólnak. Most éppen az az aktuális vita, hogy lesz-e utólagos képzési hozzájárulás, tandíj vagy nem lesz. Ez is érdekes dolog! Nem vitatkoztunk arról, hogy mitől lesz versenyképesebb a gyerekek tudása, mert minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy tempót veszítettünk Magyarországon, hogy a magyar gyerekek a különböző területeken elmaradnak európai leendő versenytársaiktól, és ebben nekünk lépnünk kell. Van vita arról és megjegyzések hangzanak el azzal kapcsolatban, hogy milyen magas a munkanélküliség a pályakezdő fiatalok esetében. Ez igaz és ez tényleg baj. Ugyanakkor azonban nem arról folyik a vita, hogy mit tudunk tenni a felsőoktatás átalakításában annak érdekében, hogy az oktatás egyre inkább arról szóljon, hogy milyen módon tud megfelelni a piac elvárásainak annak érdekében, hogy az iskolapadból kikerülő gyerekek találjanak is maguknak állást, hanem jövünk azzal, hogy akkor most lesz-e tandíj vagy nem lesz tandíj, és mi történik, és így tovább, és így tovább. Az érdemi párbeszéd helyett megint a demagógia irányába mozdul el a politika, s ezzel aztán gúzsba köti saját magát, gúzsba köti a saját cselekvési lehetőségeit.

Engedjék meg, hogy szóljak néhány szót a gazdaság területéről is. Nekünk, liberálisoknak, a Szabad Demokraták Szövetségének az a meggyőződésünk, hogy a gazdaság számára kell stabil, kiszámítható viszonyokat teremteni annak érdekében, hogy hosszú távon fenntartható növekedést legyen képes produkálni, mert valójában ez az, ami munkahelyeket teremt, és ez az, ami hozza mindazokat a többleteket, amelyek segítségével aztán a későbbiek során a különböző területeken a különböző problémákat rendezni lehet.

(15.20)

Ehhez kell a stabilizáció, ahogy az elején elmondtam, vagyis szükség van igenis a költségvetés megbillent egyensúlyának helyreállítására, mert csak ebben az esetben tudunk a gazdaság számára hosszú távú fejlődési pályát biztosítani. Ehhez kellenek a reformok. Kellenek a reformok azokon a területeken, amelyekről beszéltem, és kell igenis a reform az adórendszer területén, két irányban. Egyrészt egy egyszerűbb, átláthatóbb, világosabb adórendszerre van szükség, ami csökkenti az egyik oldalon az adminisztrációs terheket a vállalkozásoknál, a másik oldalon meg persze jobban lehetővé teszi az ellenőrzést. És igenis szükség van, tisztelt képviselőtársaim, másrészt az adócsökkentésre, sőt meggyőződésünk szerint az egykulcsos adó bevezetésére.

És itt most megint hadd tegyek egy kitérőt: azt hallom, hogy igen, de a minimálbér adómentessége maradjon meg, mert az milyen fantasztikus vívmány. Tényleg az? Az egy vívmány, hogy ma Magyarországon másfél millió ember minimálbéren van bejelentve azért, mert ott van az adófizetés határa, ott nem kell adót fizetni? Ez normális dolog? Hagyjuk ezt a rendszert változatlanul? Megjegyzem - zárójeles megjegyzés -, azt mondjuk, hogy a mezőgazdasági termelő négymillió forintig ne fizessen adót: csodák csodája, a mezőgazdasági termelők nagy része négymillió árbevétel alatt van. Mert ilyen az, képviselőtársaim, amikor olyan szabályokat találunk ki, amelyek rövid távon szimpatikusak lehetnek az emberek számára, hosszú távon azonban a következményei olyanok, amelyekkel szembe kell nézni. Ma 2,5 millió ember adójából működtetjük az ország egészét, és ez nem jó. Ezért kell ezeken a rendszereken bizony-bizony változtatni.

És ha már itt tartunk, ez a probléma az ingyenes juttatásokkal, mert az ingyenes juttatás mindenkinek azt jelenti, hogy értéktelenné válik az a juttatás, és attól kezdve mindenki megpróbálja igénybe venni, ha már egyszer ingyen van. Sőt hozzáteszem, hogy az én meggyőződésem szerint ezért nem jó a 13. havi nyugdíj sem, mert az is mindenfajta mérlegelés nélkül jár mindenkinek. Én vagyok az, én is azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy szüntessük meg oly módon, hogy építsük be a nyugdíjakba, a későbbiek során pedig ne adjunk már 13. havi nyugdíjat.

Megjegyzem, a 13. havi nyugdíj logikája az akart lenni, hogy a nagyon rossz helyzetben levő nyugdíjasok számára biztosítsunk egy többletlehetőséget, és ez helyes. Csak a következő időszakban egyre magasabb jövedelmek után mennek majd az emberek nyugdíjba, akiknek az esetében nem biztos, hogy ennek a szempontnak, ami a régen nyugdíjba mentekre igaz, érvényesülnie kell, ugyanakkor viszont ez is egyfajta expanziót jelent majd a kiadási oldalon, és a végén majd itt fogunk állni, és nézegetjük, hogy hogyan tudjuk finanszírozni a nyugdíjrendszert, és hogyan nem.

És ezek újabb és újabb gátakat jelentenek a tekintetben számunkra, hogy a gazdaság számára levegőt biztosítsunk, és biztosítsuk számára a hosszú távú fejlődést és ezen keresztül a fenntartható növekedési pályát. És akkor eljön az ember a parlamentbe, vannak javaslatok, kemény javaslatok, nehezek, amelyek népszerűtlenséget hoznak, és arról vitatkozunk, hogy még többet, még többet, adni, adni, adni, adni, és ezzel egyre rosszabb helyzetbe lavírozzuk saját magunkat. Az ember azt várta volna ettől a vitanaptól, amely - helyes - nem "Reform vagy megszorítás?", hanem "Reform és megszorítás", mert valójában erről van szó, és erről kell hogy szó legyen a következő időszakban, mert ha nem csinálunk valamit, akkor maga a politika lesz a gátja annak, hogy Magyarország a nehézségeiből kilábaljon, hogy Magyarország felzárkózzon a lehetséges legrövidebb időn belül az Európai Unió átlagához, és hogy utána Magyarország az utánunk következő generációk számára hosszú távon is biztos, kényelmes, jó megélhetést jelentsen.

Ez a tétje, tisztelt képviselőtársaim, ennek a négyéves kormányzati ciklusnak, meg a következő négyévesnek is meggyőződésem, hogy ez lesz a tétje, és ez az a tét, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepet vállalt. Ezért támogatjuk a stabilizációs csomagot, ez kompromisszum, de kompromisszum a szocialista partnerek részéről is. A reformok miatt vagyunk bent a koalícióban, és biztosak vagyunk benne, hogy az egyensúly helyreállítása és a nehezen finanszírozható rendszereknek az emberek érdekében történő megváltoztatása hosszú távon együtt járul hozzá Magyarország sikeressé tételéhez.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 138 2006.06.19. 4:36  19-145

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhányunkkal együtt végigültem én is a vitát, és igyekeztem figyelni, hogy az alkotó ellenzék - ha ilyen igény van, hogy ezt mondogassam, akkor szívesen megteszem - vajon milyen javaslatokkal áll elő. A vitának az ellenzék részéről az volt a szerkezete - és megjegyzem, ez az üzenete évek óta -, hogy rettenetes állapotba hozta a felelőtlen gazdálkodásával az előző kormányzat a gazdaságot, és aztán most ennek az árát majd megmondom, kikkel akarja megfizettetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy elmondtam a felszólalásomban, de ahogy a miniszterelnök úr elmondta a kormányprogram ismertetésekor vagy akár a mai napon is, igen, ennek a felelősségét elvállaljuk. Igen. Erre is majd vissza fogok térni. Aztán itt a felelősségvállalások általában véget érnek, mert önök szerint önöknek az égvilágon semmilyen felelősségük általában abban, hogy ma Magyarországon milyen helyzet van különböző területeken, nincsen. Most nem akarom ezt megvitatni, tudok rá példákat mondani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

Ugyanakkor viszont másrészt, amikor arról beszélünk, hogy mi okozza tulajdonképpen a problémát, abban is még egyetértünk, hogy elszaladt a költségvetés hiánya, túl sokat költünk magunkra. És ha ennek az egyes tételeit megnézzük, képviselőtársam, és visszagondolok az elmúlt négy év vitáira, akkor persze én arra emlékszem, hogy ahányszor a kormány valamilyen támogatást adott, akkor önök követelték, hogy és ez legyen több, és még annál is több, és még annál is több. (Font Sándor: Autópálya háromszoros áron, erre nem emlékszel, Gábor?) Egyébként pedig mindazokat a javaslatokat, amelyeket a kormány ilyen értelemben tett - az első kétszer száznapos programra gondolok -, a Fidesz is persze megszavazta.

Ami az autópálya-építést illeti, képviselőtársam, arra sem emlékszem, hogy valaki tiltakozott volna ellene (Font Sándor: Lapozd vissza az interpellációkat!), sőt én arra emlékszem, hogy mindenki új lehajtókat akar magának, és mindenki elkerülőutakat akar a maga településének. (Font Sándor: Ne háromszoros áron építsétek, csak ennyit kértünk!) Ezzel aztán kialakult egy helyzet, és ezt a helyzetet valamilyen módon kezelni kell. És akkor az ember végighallgatja a felszólalásokat, azok úgy hangzanak, hogy rettenetes helyzetbe hozta a kormány az országot - ez az, amikor béreket emelt, a nyugdíjasoknak pénzt adott, a szociális juttatásokat növelte, autópályákat épített és adót csökkentett -, de ne a dolgozókra, illetve az alkalmazottakra hárítsa ennek a kárát.

(20.20)

Egyetértek, senki nem keres itt jól. Ne a mezőgazdasági vállalkozókra vagy a mezőgazdaságból megélni szándékozókra hárítsa a kárát! Egyetértek, szegények tényleg nem élnek jól, bár rögtön hozzá kell tennem, hogy a mezőgazdaságot illetően történetesen tényleg igaz, hogy a politika 16 éve hazudozik és eteti őket, és ennek aztán a következménye, amilyen állapotban ma a mezőgazdaság van, és ebben az élen éppen a kisgazdák jártak az elmúlt 16 évben. (Kontur Pál közbeszólása.) Ne terheljük a vállalkozásokra, ezzel tényleg egyet lehet érteni, képviselőtársaim, mert ők azok, akiknek a gazdaságot végül is ki kellene húzniuk a bajból, csak nem lehet őket sem mentesíteni most a következmények alól. (Font Sándor közbeszólása.) Ne a nyugdíjasokra terheljük, mondta Aszódi Pál. Nem mondhatja senki, hogy a nyugdíjasok jól élnének, és ezért neki is igaza van. Ne a fiatalokra terheljük - mondta, a már a teremben nem lévő fideszes képviselőtárs. Persze, biztos neki is igaza van, a fiataloknak valahogy el kell kezdeniük az életüket, nem kezdhetik mindjárt azzal, hogy terheket rakunk rájuk. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Mindennek az a következménye, hogy következésképpen ne terheljük senkire, hanem oldjuk meg. Hát, tisztelt képviselőtársaim, az a rossz hírem van, hogy a költségvetés mi vagyunk tízmilliónyian. Ha a költségvetésnek problémája van, azt nekünk kell magunknak megoldani, a lakosságnak, a vállalkozóknak és a költségvetésnek. (Font Sándor: A válságot akarjátok velünk megoldani. Lejárt az idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Font Sándor képviselőtársamnak volt már értelmesebb gondolata is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps és derültség a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 181 2006.06.20. 25:04  172-340

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallottunk egy felszólalást, és közben egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy ha büntetőjogi kategória lenne a választási kampányban elhangzottak be nem tartása, akkor milyen nagy bajban lennének a kormánypárti képviselők. Hát erre szeretném mondani Tállai András képviselőtársamnak, hogy önök ezt nem látnák, mert már rég nem ülnének itt ebben az esetben a parlamentben. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Domokos László: Szerényebben! - További közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Hadd emlékeztessem önöket, nem számítottam arra, hogy önként jelentkezésekkel találkozom majd ebben az ügyben, de hadd emlékeztessem önöket, kedves képviselőtársaim, arra, hogy például 1998-ban önök azzal kampányoltak, talán még emlékeznek, hogy egyszeri, nagyarányú adó- és járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok javára. Volt egy programjuk arról, hogy hogyan kell átalakítani az önkormányzati rendszert regionális alapon. Volt egy csomagjuk arról, hogy hogyan kell a magyar egészségügyet átalakítani a több-biztosítós modell szerint - hogy csak néhányat mondjak, amelyekkel én egyébként akkor egyetértettem, és ha ez lett volna, támogattam is volna. Ebből önök természetesen, vagy nem természetesen, de mindenesetre semmit nem tartottak be.

(14.20)

Ez csak azért érdekes, mert most összeállítottak egy Fehér könyvet, ahogy hallottuk, tíz nap alatt sikerült, és az - mondják önök - feketén fehéren leírja a magyar gazdaság rettenetes állapotát. Csak akkor hadd tegyem fel a kérdést! Ha ez ennyire egyszerű volt, miért nem tetszettek a választási kampányt megelőzően összeállítani? Nem lett volna nehéz, hiszen önök elvileg itt ülnek a parlamentben, és elvileg megismerhetik a költségvetést (Közbeszólások az ellenzéki oldalról.), megismerhetik a költségvetést, és abból kiolvashatták volna adott esetben az annak helyzetére vonatkozó adatokat is. De akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy miről szólt a kampányuk, miről szólt az a több mint 4000 milliárd forintra vonatkozó ígéret (Borsos József: Ezt te kérdezed?), amit hallanunk kellett. És továbbmegyek, mert ezt is lehet természetesen, most viszont kétségtelen, hogy nem fognak önökön semmit számon kérni, mert az imént is hallottunk egy felszólalást, amelynek az első hat-hét perce a választókat szidta, hogy milyen rosszul döntöttek a választásokon, utána pedig az égvilágon semmilyen javaslat nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy... Ha azt mondja Tállai András, hogy a kiadásokat kell csökkenteni, helyes. Melyeket, hol, mikor pontosan? (Babák Mihály: Ki kormányoz?) Igaza van, kedves Babák képviselőtársam, azt mondja, hogy ki kormányoz. Ez egy jó kérdés, amire a helyes válasz meg az, hogy az MSZP és az SZDSZ. A helytelen válasz az lenne, hogy a Fidesz, de erre a válaszra nem kerülhet sor a választási eredmények ismeretében. Viszont ezzel együtt is, ha odáig eljut a képviselő úr, hogy kiadásokat kellene csökkenteni, akkor ugyanazzal a levegővel szinte azt is megmondhatná, hogy hol. (Közbeszólások Babák Mihály és Domokos László részéről. - Az elnök csenget.)

A másik kérdést nagyon helyesen szokták önök feltenni, hogy mi vezetett ide, mi ez a hatalmas hiány, melyek ennek az indokai. (Babák Mihály: Hol a lé?) Megint Babák képviselőtársam nagyon helyesen idéz egy szabad demokrata szlogent, hogy "hol a lé?". Megjegyzem, szerintem nagyon helyes, hogy a képviselő úr tanulmányozza a plakátjainkat, és ennyire meg is jegyzi őket. Válaszoljuk meg akkor ezt a kérdést, képviselő úr! Már csak azért is, mert azt gondolom, hogy azok a tételek, amelyeket én most majd mondani fogok, az önök tetszését is elnyerték annak idején, merthogy az igen gomb megnyomásával szavaztak róla (Babák Mihály: Az nem került ennyibe!); szerintem azért egyébként, mert az előző kormányzat középtávon helyes célokat tűzött ki maga elé, a baj az volt, hogy sokat, és ezeket egyszerre valósította meg rövid távon, és ezért aztán ezek kimerítették a költségvetés lehetőségeit.

Melyek voltak ezek, képviselőtársaim? Soroljuk fel őket! Az 50 százalékos béremelés a közalkalmazottak körében; senki nem mondta, hogy a pedagógusok, egészségügyiek esetében ne lenne indokolt ez a béremelés. Ezek összértéke mostanra, 2006-ra már éves szinten több mint 600 milliárd forinttal haladja meg azt az összeget, amennyit ebből a célból kifizettünk 2002-ben. A következő tétel a 13. havi nyugdíj kifizetése volt. Ez mostanra már 160 milliárd forinttal többel haladja meg a 2002-ben kifizetett összegeket. Én nem hallottam, hogy ezt nem kellett volna, sőt 14. havi nyugdíj ígéretéről hallottam az önök választási kampányában. Ezt ugye megelőzte egy egyszeri juttatás a nyugdíjasoknak, amelyet tegnap Aszódi képviselő úr kifogásolt, hogy miért nem építettük be. Azt felejtette el csak elmondani, hogy ezt annak idején 1999. január 1-jétől a Fidesz szüntette meg azzal, hogy megváltoztatott egy törvényt, és ez a válaszom Tállai képviselő úrnak arra a megjegyzésére, hogy ilyen se volt még, hogy valaki egy törvényt hirtelen megváltoztat. (Babák Mihály: A saját törvényét!) Dehogynem, a Fidesz csinálta a nyugdíjasok esetében, és ezzel vett el tőlük annak idején nagyon sok pénzt, amit egyszeri egy összeggel adtunk vissza; ez is 50 milliárd forinttal terhelte meg abban az évben a büdzsét.

A következő tétel, amiről érdemes szólni, a szociális juttatások növelése. Ki mondaná azt, hogy nincsen szükség ezeknek a növelésére egy olyan országban, ahol még mindig nagyon sokan vannak a rendszerváltás vesztesei? De ez a tétel is mostanra már körülbelül 200 milliárd forinttal haladja meg évente a 2002-ben kifizetett összeget.

A következő, amit szeretnék mondani, az autópálya-építés, az idén mintegy 300 milliárd forintnyi összegbe kerül, és megint azt kell mondanom, hogy senkitől nem hallottam, hogy ne építsük az autópályákat. Még érdemes szólni az adócsökkentésről, amelyet önök ugyan mindig kétségbe vontak az előző négy évben (Domokos László: Már két perce nem beszélt az adóemelésről! - Az elnök csenget.), ugyanakkor viszont ennek a... - na, fogok arról is, képviselő úr, ha ennyire hiányzik önnek! (Domokos László: Nagyon!) -, de ennek az összértéke is 200 milliárd forinttal növeli a hiányt ahhoz képest, amennyi adót fizettünk négy évvel ezelőtt.

Ha ezeket a tételeket összeadjuk, ezek összértéke mostanra már bőven meghaladja az évi 1200-1300 milliárd forintot. Négy év alatt ezek folyamatosan növekedtek, összességében kitesznek 4-5 ezer milliárd forintot, és ehhez aztán még jönnek olyan apróbb tételek, mint a magas kamatok miatti költségvetési hiány és annak aztán a következményei a későbbiek során a kamatkiadásokban, a rendre elszaladó gyógyszerkassza, például a rendre elszaladó egészségügyi kassza, és így tovább, és így tovább.

Azt akarom csak mondani, hogy ezeket az összegeket mi magunkra, a tízmillió magyar állampolgárra költöttük, és be kell látni, hogy ezzel a költségvetés lehetőségeit kimerítettük. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a költségvetés kiadási oldala fékezhetetlenül növekszik, és olyan mértékű lett a hiány, ami tarthatatlan, mert bizonytalanságot szül Magyarországgal, illetve a magyar gazdasággal szemben, és ez aláássa vagy alááshatja a gazdaság stabilizálását. Ez az az indok, ami miatt lépni kell. Itt valóban elválik a felelősségünk, mert a kormánypártok felelőssége természetesen a cselekvés, az ellenzék felelőssége alternatíva felmutatása, az ellenőrzés, és így tovább, és így tovább, éppen ezért mondhat, amit akar, ezt láttuk az imént Tállai képviselő úr felszólalásában.

Mi az, amit tenni lehet? Ennek nyilván három szintje van. Az egyik csoport az azonnal megteendő intézkedések köre, ebben van a kiadások csökkentése és a bevételek növelése. A második kör a különböző reformok ügye; ez az, ami aztán hosszú távra elrendezheti, hogy azok a rendszerek, amelyek most ebben a szerkezetben nehezen finanszírozhatóak, ne gyakoroljanak a későbbiek során elviselhetetlen, feszítő hatást a költségvetésre. És természetesen, ahogy ez a tegnapi vitában elhangzott, a harmadik csoport pedig az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználása, hogy miközben az egyik oldalon nagyon szigorú és következetes gazdálkodást folytatunk, aközben a másik oldalon a fejlesztési források felhasználásával elősegítsük az ország minél gyorsabb európai felzárkózását.

Nos, a három szintet illetően a következő a helyzet: ami a kiadások csökkentését és a bevételek növelését illeti, ebben nem értenek egyet a kormánypártiak és az ellenzékiek. Az ember ezt tudomásul veszi, mert mind a kettő kellemetlen: a kiadások csökkentése persze számos területen leépítésekkel, adott esetben emberek számára az állás elvesztésével jár, a bevételek növelése pedig az adók emelésével jár. Az ellenzék egyiket sem támogatja; helyes, tudomásul lehet venni, feles törvények, a kormánypártiaknak el kell fogadni ezeket az intézkedéseket akkor is, ha tudják, hogy ez népszerűtlenséget eredményez, népszerűségvesztéssel jár. Ugyanakkor azonban nekik megvan ez a felelősségük az országgal szemben, ezzel nincs mit tenni, ezt a felelősséget el kell vállalni, tisztességesen ki kell állni, és el kell mondani, hogy ez az ok, ez az indok, ezt csináljuk, vállaljuk a következményeket.

Van a második csoport, a reformok ügye, ahol arról van szó, hogy a különböző, ma nehezen működtethető vagy nehezen finanszírozható rendszereket, amelyek a nehéz finanszírozhatóság következményeként egyre alacsonyabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képesek csak, átalakítjuk oly módon, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak, hatékonyabban működjenek, és egyébként pedig a költségvetésre gyakorolt nyomás megszűnjön ezekből.

(14.30)

Azt gondolom, ez meg aztán már pláne olyan mértékben érdeke az országnak, hogy ebben együtt kellene működnünk, legalábbis azokban az ügyekben, amelyek a kétharmados törvények megváltoztatását igénylik. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, képviselőtársaim, hogy amikor például az önkormányzati rendszerről beszélgetek szakpolitikusokkal a folyosón négyszemközt, egyetértünk egymással, legyen szó fideszesről, szocialistáról vagy akár magyar demokrata fórumbeliről. Aztán amikor egyet kellene értenünk a politika színpadán a parlamentben vagy a nyilvánosság előtti egyeztetések során, akkor az egyetértés hirtelen megszűnik, és ennek lesz egy olyan következménye, hogy ciklusokon keresztül változatlanok maradnak azok a rendszerek, amelyekről pedig tudjuk, hogy meg kellene őket változtatni. Hadd idézzem - nem fogom a tartalmát is elmondani - az elmúlt ciklusból az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban tett Varga Mihály-nyilatkozatot, amit egy hét múlva sürgősen vissza kellett vonnia azért, mert véletlenül elmondta a véleményét, és ez nagy hibának bizonyult. Marad tehát, tisztelt képviselőtársaim, a kiadások csökkentése, a bevételek növelése és persze ebben a keretben bizonyos területeken a kiskapuk bezárása, a szigorúbb gazdálkodás irányába történő elmozdulás, valamint az a törekvés, hogy az adóalapokat amennyire csak lehet, szélesítsük.

Kell-e örülni ezeknek a változtatásoknak? Nem kell nekik örülni. Szerintem nem örül ennek senki, nem örülnek a szocialisták sem, nem örülnek a szabad demokraták sem, nem örül senki annak a helyzetnek, amiben most a költségvetés van, miközben persze elválik a gondolkodásunkban a költségvetés meg az emberek zsebe - ez az emberek gondolkodásában is így van -, nem vesszük észre, hogy a költségvetés megint csak mi vagyunk, tízmillió magyar állampolgár. Ha többet szeretnénk kapni az államtól, akkor több adót kell fizetnünk. Vagy ha kevesebb adót akarunk fizetni, akkor tudomásul kell vennünk, hogy kevesebb támogatást kaphatunk. Mi persze úgy vagyunk ezzel, hogy mindenki szeretne több támogatást kapni, egyébként pedig kevesebb adót fizetni. Amikor a politikai viták folynak - gondoljanak csak vissza az elmúlt időszakra -, akkor mindenki azt mondja, hogy kevesebb adót, majd másnap meg azt mondja, hogy több támogatást. Ez az a helyzet, amivel ide jutottunk.

Ha nem ilyen helyzetben lenne a költségvetés, ha egyensúly lenne, akkor mi most azt javasolnánk, hogy csináljunk egy olyan adórendszerbeli változtatást, ami egyszerűbbé, átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és akár hosszú távon is stabillá teszi a magyar adórendszert. Erre egy megoldást tudunk, az egykulcsos adó bevezetését, s nemcsak a személyi jövedelemadónál - mint ahogy voltak olyanok, akik ezt javasolták -, hanem minden egyes adótétel esetében, természetesen a kedvezmények és a mentességek megszüntetésével. Szerintünk ennek a célnak az elérését nem is szabad feladni, mert azt gondoljuk, sőt biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz az a megoldás, ami a magyar gazdaságot a későbbiek során olyan helyzetbe hozza, hogy versenyképes lesz azokkal az országokkal, amelyekkel versenyezni kényszerül, ráadásul ez az, ami a stabilitást hosszú távon is elhozhatja számára, és lehetővé teszi, hogy hosszú távon is fenntartható növekedési pályán mozogjon. De be kell látnunk, hogy ezt az utat ebben az aktuális helyzetben sajnos nem lehet választani.

Következne a természetes válasz, hogy ha egyszer elszaladtak a kiadások, akkor csökkentsük a kiadási oldalt, és így hajtsuk végre a szükséges korrekciót. Csakhogy, képviselőtársaim, ez általános szövegnek jó, azonban ha az ember megnézi a költségvetés kiadási oldalát - mi eléggé végigszőröztük a különböző tételeket -, akkor rájön, hogy a kiadási oldalon egy lépésben 500 milliárdot, 1000 milliárdot visszavenni nem lehet. Azért nem lehet, mert azokat a kiadásokat, amelyeket az elmúlt négy évben, az azt megelőző két évben, meg persze az azt megelőző években beépítettünk, nem lehet egy tollvonással visszavenni.

Mondok egy példát: volt egy lakástámogatási rendszer, ha jól emlékszem, 2001-ben indult el, 2002-2003-ra kibontakozott, melynek az a következménye mostanra, hogy pusztán az akkoriban felvett lakáshitelek kamattámogatásaként a költségvetés évente mintegy 230 milliárd forintot fizet ki. Megjegyzem, ez az összeg 2002-ben még csak 70 milliárd volt, úgyhogy ez egy újabb 150 milliárdos tétel, ami ahhoz képest növekedést jelent. Ezeket a hiteleket az emberek felvették, és ennek megfelelően törlesztenek, illetve kapják a támogatásokat, ehhez hozzányúlni nem lehet. De természetesen nem lehet hozzányúlni az 50 százalékos béremeléshez, a 13. havi nyugdíjhoz - bár megjegyzem, itt lenne javaslatom -, a leszerződött autópályákhoz és így tovább, és így tovább.

A kiadási oldal meglehetősen determinált, ott is történik egy igen jelentős vágás a költségvetésben, mint ahogy történt a megelőző időszakban is, csak ezzel van egy probléma: változatlan szerkezetben kivonva a pénzt ezekből a rendszerekből azt jelenti, hogy azok egyre rosszabbul működnek. Ezért nincs más út, mint hogy ezeket a rendszereket megreformálni, átalakítani, és megint visszatérek ahhoz, hogy ez az, amiben az ellenzéknek is érdeke lenne együttműködni a kormánypártokkal, hiszen ezek a változtatások aztán a későbbiek során hosszú időn keresztül fennmaradnak, vagyis ha jól csináljuk, mindnyájan élvezzük az előnyeit, ha elrontjuk, akkor pedig mindnyájan el fogjuk szenvedni hátrányait.

Marad tehát a bevételek növelése. Ezeket a pénzügyminiszter úr részben tételesen felsorolta, és mások is foglalkoztak vele, én csak néhány tételre térnék ki, előrebocsátva, nem örülünk annak, hogy ezek a lépések megtörténnek. A személyi jövedelemadó esetében a bizonyos plusz 4 százalékos járulék az évi 6 millió forintos jövedelemmel rendelkezők esetében az efölötti jövedelemre lép életbe. Tállai képviselőtársam az imént ezt erősen kifogásolta. Hadd emlékeztessem őt arra, hogy a Fidesz idején úgy nézett ki az adótábla, hogy 20, 30 és 40 százalékos adókulccsal kellett adózni, csak a 40 százalékos kulcs már az átlagos jövedelemnél belépett, ami havi 120-130 ezer forintnál volt, ehhez képest most 500 ezer forintnál lép be a plusz 4 százalékos kulcs, aminek - mint mondtam - nem örülünk, mások sem, ideiglenesnek tekintjük.

Ami a nyereségadót illeti: itt valóban ismét belép egy 4 százalékos kulcs, és így a nyereségadó összességében 20 százalékra emelkedik. Hadd hívjam fel azok figyelmét, akik Szlovákiával példálóznak, hogy Szlovákiában 19 százalékos a nyereségadó kulcsa. Nem biztos, hogy ezért az 1 százalékért érdemes távozni az országból, annál is inkább, mert - ahogy a miniszterelnök mondta - elmenni persze lehet, mert így hangzott el a mondat, de a problémák itt maradnak, amiket nekünk magunknak továbbra is meg kell oldanunk.

Azért nem örülök annak, hogy ez így van most, mert a mi fejünkben a nyereségadó-emelés részbeni ellentételezése lehetett volna az iparűzési adó esetleges megszüntetésének. Az iparűzési adó nagy teher a vállalkozások számára, megszüntetni viszont nem lehet, mert a bevételkiesés kezelhetetlen lenne az önkormányzatok számára. A mi eredeti elképzeléseink szerint a nyereségadó emelése lett volna az egyik lába annak, hogy az ott kieső bevételeket kompenzálni tudjuk. Most, hogy ez így megtörtént, ott meg nincs csökkenés, attól tartok, hogy az iparűzési adóhoz nagyon nehéz lesz a későbbiek során hozzányúlni.

Minden kritika jogos, ami az általános forgalmi adó 15-ről 20 százalékra való emelésével kapcsolatban elhangzik, ugyanakkor viszont nem lehetett látni más megoldást.

(14.40)

Az eva 15 százalékról 25 százalékra történő emelése megint egy olyan dolog, hogy igen, ez egy többletadó, viszont ha valaki végiggondolja az evás vállalkozások helyzetét, akkor arra a következtetésre kell hogy jusson, hogy ez még mindig megéri nekik. Az igaz viszont, hogy kevésbé, mint a 15 százalékos kulcsnál, ahol, hadd jegyezzem meg, lehetőségük volt arra, hogy az egyébként 20 százalékban a partnerük által a költségvetésből visszaigényelt általános forgalmi adót bevételként bevegyék, és a teljes bevétel után csak 15 százalék adót fizessenek, vagyis a költségvetés támogatta őket ebben az esetben. Nem biztos, hogy mindnyájunk adóforintjából ez egy helyes célnak és helyes gyakorlatnak minősülhet.

Arra viszont hadd emlékeztessem Tállai képviselő urat, hogy a Fidesz az evát egyébként nem szavazta meg, megtámadta, fenyegetett minket azzal, hogy Brüsszelben feljelentést tesz majd ebben az ügyben, meg azt mondta, hogy úgysem fogja senki választani, nem lesz működőképes.

Az elvárt adó esetében a szónokok nem beszélnek arról, hogy... Mert megint mi a helyzet Magyarországon? Hogy a vállalkozások egy jelentős része veszteségesként éveken keresztül működik, ugye, azt senki nem gondolja, hogy egy normálisan működő gazdaságban ez így van? Megjegyzem, ez ugyanolyan, mint az, hogy Magyarországon másfél millió ember van minimálbéren bejelentve. Ugye, senki nem gondolja, hogy egy normálisan működő gazdaságban ez helyes? Erre akar válasz lenni az elvárt adó, a házipénztárakon keresztüli visszaélésekre a házipénztáradó, és így tovább, és így tovább.

Arról akarok csak beszélni, hogy az intézkedések egy része elkerülhetetlen, mert a költségvetés egyensúlya érdekében szükség van a bevételekre, a másik fele pedig szigorít, mert szeretné szélesíteni az adóalapot, és szeretné, ha mindenki beszállna abba, hogy valakiknek az adóforintjaiból azért mégiscsak működtetni kell az országot; az intézkedések harmadik része meg arról szól, hogy csukjuk be azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül különböző technikákkal jelentős mértékben el lehet kerülni az adókat.

Itt - ez a mai vitának ugyan nem témája - egy megjegyzést tennék. Az ártámogatásokat is nagyon sokan támadják. Helyes! De hát könyörgöm, az ártámogatásokat is mindnyájunk adójából csináljuk, és ha ez gyakorlattá válik, akkor támogatunk mindenkit, és minél többet használ fel az adott támogatott jószágból, annál jobban támogatjuk. Ahelyett, hogy azt csinálnánk, hogy aki szociálisan rászorul, azt támogatnánk, a többi meg fizesse meg az áruk árát, mert ez a helyes.

Végül is, tisztelt képviselőtársaim, nem jó, hogy az adórendszer stabilizálása és az adók csökkentése helyett most átmenetileg a bevételek növelésére kell hogy sor kerüljön, de ha elérjük azt a célt, hogy stabilizáljuk a költségvetést, helyreállítjuk az egyensúlyát, ezeken keresztül stabilizáljuk és hosszú távú növekedési pályára állítjuk a magyar gazdaságot, akkor vissza lehet térni a terhek csökkentésének a politikájához, és reményeink szerint ez ebben a ciklusban bekövetkezik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 227 2006.06.20. 2:13  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért jelentkeztem, mert Lasztovicza képviselőtársam hivatkozott rám. Ezzel kapcsolatban hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy az előző kormányzati ciklusban volt adócsökkentés, mert - hogy mást ne mondjak - amikor önök átadták a kormányzást, a személyi jövedelemadó 20, 30 és 40 százalékos kulcs szerint adózott, most pedig 18 és 36 százalék szerint. A 40 százalékos kulcs már az akkori átlagjövedelemnél belépett. (Lasztovicza Jenő: Most is 40 százalékot terveznek!) 6 millió fölött, kedves képviselőtársam. Lehet, hogy az ön átlagjövedelme efölött van, de a magyar átlagjövedelem messze elmarad ettől. Ugyanez történt a társasági nyereségadó esetében is. Az igaz, hogy ez most visszaemelkedik 20 százalékra.

Azért érdekes önöket hallgatni, mert folyamatosan azt hallottam az elmúlt négy évben, hogy minden támogatást növeljünk meg, egyébként meg minden adót csökkentsünk le. Hát ez így nem megy! Figyeltem az önök választási kampányát, másról sem szólt, mint összesen 4 ezer milliárd forint elköltéséről, részben a támogatások növelésével, részben persze jelentős adócsökkentések ígéretével, ami sajnos nem adekvát a jelenlegi helyzetre.

Elmondtam, itt senki nem örül annak, hogy a bevételeket kell növelni a költségvetés helyzete miatt, ami olyan, amilyen. Azt is elmondtam a felszólalásomban, hogy mindennek mi az oka. A vállalkozók terhei növelésének sem örül itt senki; megjegyzem, ugyanakkor viszont azok a fejlesztési források, amelyek 1000 milliárd forint/év összegben jönnek Magyarországra, több lehetőséget biztosítanak számukra, ezért úgy gondolom, hogy ott meg némileg lehet őket kompenzálni.

Az intézkedések célja pedig az, hogy utána viszont egy kiegyensúlyozottabb fejlődés elé nézzen a gazdaság. Ez az, amit önök képtelenek megérteni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 235 2006.06.20. 2:11  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgattam Márton Attilát, aki egyrészt azt mondta, hogy megmondtuk, hogy a PPP-konstrukció hogy rontja majd a költségvetés pozícióját. A PPP-konstrukcióban elkészült beruházások terhei még nincsenek benne ezekben a hiányszámokban, mert azok jövőbeni fizetendő összegek 15-20 éven keresztül, és lehetővé tették az autópályák építését, a kollégiumok építését, különböző egyetemi beruházásokat.

A gyógyszer-megállapodás már lejárt volna.

A Széchenyi-terv keveseknek adott sok pénzt, többek között a haveroknak, meg azoknak, akik felléptek, ma már tudjuk, a különböző Fidesz-rendezvényeken a színpadon.

Ami meg az ön által hivatkozott 35 javaslatot illeti, tessék szíves lenni még egyszer átlapozni, ilyenek voltak benne - egyet kiemelnék -, mint a temetés ingyenessé tétele. Ezek azok, amikkel rendezni kellett volna a költségvetés helyzetét?

Külön szeretnék kitérni az ön által említett duplájára emelt vállalkozói járulékfizetési kötelezettségre. Eredetileg a vállalkozók azért kérték, mert nem volt nekik társadalombiztosításuk, ezért a vállalkozói szervezetek kérték, hogy fizethessenek, és az volt a megállapodás, hogy a minimálbér utáni mértéket befizetik. Igaz, ez az előterjesztés most a mértéket, ami után kellene fizetni, a duplájára emeli, valamint tartalmazza azt is, hogy a vállalkozó igazolhatja, hogy neki ilyen jövedelme nem keletkezett, és ekkor neki ezt az összeget nem kell megfizetnie. (Márton Attila: Akkor viszont azonnal adóellenőrzés van!) Ugyanakkor viszont az nem vitatható, hogy az egy értelmes dolog, hogy (Dr. Veres János, Márton Attila felé fordulva: Ha nincs jövedelem, mitől félsz?) azok, akik megtehetik, a közteherviselésben vegyenek részt. Mert, képviselő úr, azon is kiabálni kellene mindnyájunknak, hogy másfél millió ember ma minimálbéren van Magyarországon, és nem vesz részt a közterhek viselésében, miközben a szolgáltatásokat pedig igénybe veszi ő is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)

(17.50)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 241 2006.06.20. 2:06  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitatható, hogy egy támogatási rendszernek mindig vannak olyan elemei, amelyek helyesek és jók. Nyilván a Széchenyi-terv is ilyen volt. Megjegyzem, én meg arra emlékszem, hogy a Széchenyi-terv keretében 2 milliárdos támogatást kapott külföldi vállalkozó, akikkel egyébként nekem az égvilágon semmilyen bajom nincs, csak a hazai kis-, középvállalkozások támogatása címén volt eladva nekünk ez a rendszer. (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból.)

Azt mondtam, hogy keveseknek adott sok pénzt, miközben azok a támogatási rendszerek, amelyek az előző kormányzati ciklus alatt ugyanezen a téren megvalósultak, amelyek többszörösét adták támogatásként egyébként a vállalkozásoknak, valóban a hazai kis-, középvállalkozásokat támogatták. A képviselő úr hozott egy példát a saját választókörzetéből. Akkor el fogjuk küldeni a Gazdasági Minisztériumnak azt a vizsgálatát, amely a Széchenyi-terv egészét vizsgálta, és olyanokat talált, hogy a választások elvesztését követően 80 milliós támogatást kapott egy cég, amelyik egyébként nem is létezett. Vagy például olyat talált, hogy olyan személyek kaptak a Széchenyi-terv keretében támogatást, akiknek cserében ezért ott kellett ücsörögniük a különböző fideszes rendezvényeken a dobogón. (Dr. Hargitai János: Konkrétan?) Egyébként pedig számos olyan támogatás is kiment, amely mögött lévő beruházás vagy fejlesztés azóta sem valósult meg, és ezt senki nem kérte számon annak idején a delikvenseken. (Dr. Hargitai János: Konkrétumok?)

Merthogy a rendszer maga olyan volt, hogy kevesebb volt benne az ellenőrzés, nagyon sok volt az egyedi elbírálás, nem volt benne normativitás, és ez tette valójában lehetővé a kliensek, a haverok és a párttámogatók viszonttámogatását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Éljen a kakaóbiztos számítógép!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 251 2006.06.20. 2:09  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is Vígh Ilona hozzászólása inspirált, aki most hazament, úgyhogy majd utánaküldöm a megszólalásomat. Azt mondja, hogy majd még a végén világpiaci árat fogunk fizetni a benzinért meg a gázért. Van egy kis baj: ez egy piacgazdaság, és meg kell fizetni a piaci árat, tisztelt képviselőtársaim, mert megfizetjük egyébként, csak akkor nem azok, akik fogyasztják, hanem minden adófizető. Másrészt: ezért kell a szociálpolitika eszközeit arra fordítani, hogy támogassuk azokat, akik a maguk erejéből képtelenek azon a helyzeten keresztüljutni, amilyen helyzetbe őket a világpiaci árak elérése sodorja.

Aztán utána azt mondja Vígh Ilona, hogy persze akkor a béreket is emeljük a világpiaci szintre. Könyörgöm, egy piacgazdaságban, az isten szerelmére, ahol az államnak van hatása a közszféra béreire, ott az a probléma, hogy adókból fizeti, és ez egyre nehezebb terheket jelent a költségvetés számára, ebből van most a hiány mértékének az ilyen növekedése. A másik a piaci szféra, a piaci szféra pedig annyi bért fizet, amennyi a gazdaságos működése mellett számára megadatik. Megjegyzem: a kérdés összefügg a gazdaság hatékonyságával. Tehát sokkal bonyolultabb a kérdés, de azt mondani, hogy tessék, kedves állam, piaci béreket fizetni egy piacgazdaságban, ez nagyon érdekes.

Ami pedig a magánbiztosítókra vonatkozik: nem magyarázom már, mert eleget ijesztgették önök a lakosságot. Egyre hadd hívjam fel a figyelmet! Az az egészségügyi rendszer, ami ma van Magyarországon, az ötvenes évek elején alakult ki a szovjet rendszer átvételével. Ez az, amit mindenki annyira védelmez. Nem kellene már elgondolkodni, hogy nem tudnánk-e valami jobbat csinálni helyette?

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 259 2006.06.20. 2:07  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre kell bocsátanom, hogy Aszódi képviselő úr nagyon tisztességes hozzászólására azért reagálok, mert egyrészt kérdést kaptam tőle. Bár az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén nem szóltam hozzá, de itt, a parlamentben és a televíziós fellépések kapcsán is elmondtam, hogy igen, a négy év felelős azért a kialakult helyzetért, amely miatt most a költségvetést rendezni kell. A Szabad Demokraták Szövetsége kormánypárt volt, nyilván a Szabad Demokraták Szövetsége vállalja ennek a felelősségét. Ez a felelősségvállalás többek között abból áll, hogy támogatjuk azt a csomagot, amelynek egyébként nem örülünk, de amit sajnos elkerülhetetlennek tartunk.

Megjegyzem, én mindig úgy járok ezekkel, hogy én elismerem a saját felelősségünket, aztán utána hasonló gesztus a túloldalról nem érkezik. A felszólalásomban említettem néhány száz milliárd forintot, amely az előző ciklust megelőző, a Fidesz-kormányzás alatti időszakból származó terheket jelenti, amelyeket a mai napig fizetni kell, és ezeken változtatni nem lehet.

Aszódi képviselő úrnak volt egy olyan megjegyzése - ez is elhangzott ma már a vitában -, hogy a nyugdíjasok fizetik maguknak a 13. havi nyugdíjat. Nem vitatom, a nyugdíjasok is különböző mértékben és módokon, de érintettjei ennek a csomagnak. Valóban, a szociálpolitika eszközrendszerét oda kell tolni, hogy azok, akik nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, ezen túlléphessenek. A 13. havi nyugdíj, képviselő úr, 160 milliárd forintba kerül. Azok az ügyek, amelyeket hallunk önöktől, néhány milliárd forintot tesznek ki legfeljebb, ezért aztán az az állítás egyszerűen nem igaz, hogy a nyugdíjasok maguknak fizetik ki a 13. havi nyugdíjat. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 271 2006.06.20. 2:16  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek az ilyen típusú viták nem jó viták, mert a végén majd még arról fogunk vitatkozni, hogy jól élnek-e a nyugdíjasok, pedig persze nem élnek jól a nyugdíjasok. A nyugdíjas fogyasztói kosár, magam úgy emlékszem, hogy a 2002-es kormányalakítást követően a nyugdíjasok kérése volt, hogy ha már az előző kormány nem tette, akkor legalább ez vegye figyelembe a nyugdíjak emelésénél. Hát, hitvitába keveredtünk, mind a ketten utánanézünk, képviselő úr. (Dr. Aszódi Pál: Én voltam az előterjesztője.) Íme, az ön kérései mennyire teljesülnek a szocialista-liberális kormány alatt. (Derültség.)

De az az érdekessége a vitának, hogy feláll valaki a nyugdíjasok nevében, és azt mondja, hogy miért terheljük a nyugdíjasokat. Tényleg nehéz dolog. Aztán feláll valaki a vállalkozók nevében, miért terheljük a vállalkozókat. Aztán feláll valaki a fiatalok nevében, hogy miért terheljük a fiatalokat. Aztán feláll valaki a közalkalmazottak nevében, hogy miért őket terheli a csomag. A végén eljutunk odáig, hogy mindenki szívhez szóló üzeneteket küld a különböző társadalmi csoportoknak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek együtt, mi vagyunk az ország. És amikor elrontottunk valamit, megjegyzem, próbáltam a felszólalásomban emlékeztetni rá, hogy több pénzt költöttünk el annál, mint amennyi rendelkezésünkre áll, ez a mi felelősségünk egyébként, és amikor megpróbáljuk ezt helyretenni, akkor sajnos a jövedelemtulajdonosok nem tudják ennek a következményei alól kivonni magukat.

Három jövedelemtulajdonos van, a költségvetés mint az állam, a lakosság és a vállalkozások. Azon lehet vitatkozni, hogy hogyan osztjuk el közöttük a terheket, jó lenne az államra többet terhelni, csak úgy tűnik, hogy nem lehetett, de ezért áll elő az a helyzet, hogy minden csoport érintett, és minden csoport nevében persze keményen fel lehet lépni, csak ebből megoldás soha nem lesz. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
6 281 2006.06.20. 1:08  172-340

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Orvosok közötti konzíliumba nem szívesen szólnék bele, abba viszont igen, hogy Mikola képviselő úr említette, hogy 600 milliárd forint kellene a konszolidációra. Akkor meg az a kérdés merül fel, hogy mire volt a 10 százalékos járulékcsökkentési ígéret, és mellette a tizennegyedik havi nyugdíj ígérete. Hölgyeim és uraim, hát megint itt van, hogy ugyanabból a szájból nem lehet ilyen mértékben ellentétes dolgokat mondani, mert hogy az az állítás sem volt igaz - mint az azóta már kiderült -, hogy a 10 százalékos járulékcsökkentés azonnal olyan mértékű munkahely-növekedést eredményez, ami a kieső bevételeket pótolni képes. Ha önök lettek volna kormányon, nem csinálták volna meg ezt, ha pedig megcsinálták volna, akkor a magyar egészségügy szeptember végére becsukhatta volna a kapuit, ahogy azt Perjési Klára képviselő asszony az imént említette. Így aztán végképp nehéz lesz vitatkoznunk egymással, sőt szerintem nem is érdemes. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
8 12 2006.06.26. 5:05  1-14

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint meggyőződhettünk arról, hogy miközben régen voltak közös ügyeink, mostanra már nincsenek közös mondataink sem. Hiszen Magyarország a Bush-látogatással egy nagyon nagy diplomáciai sikert ért el, ráirányították a figyelmet az országra, ráirányították a figyelmet Magyarország történelmére, és azt gondolom, erre büszkének kellene lennünk, a látogatás maga nemcsak protokolláris volt, mint azt sokan láttatni akarták, hanem ennek volt valódi tartalma és értéke az ország számára.

A miniszterelnök úr ebből a gondolatból bontotta ki, hogy tovább kell lépni, meg kell ragadni a lehetőséget, Magyarországot elhelyezték, és a kérdés az, hogy ezzel a lehetőséggel hogy tudunk élni. Most én meg azt nem értem, hogy ezt követően hogy sikerül ebből a dologból egy ilyen vitát folytatni, amikor akár azt is lehetett volna mondani, hogy igen, köszönöm szépen, és le lehet ülni, vagy azt is lehet mondani, hogy igen, és ehhez én még azt szeretném hozzátenni, hogy. Hiszen ne felejtsük el, valóban 1990-től kezdődően meglehetősen sokáig a külpolitikát illetően konszenzus volt, aztán a későbbiek során, ha voltak is viták, de azokat egy darabig belül tartottuk, mert azt akartuk, hogy képviseljük legalább ebben az ügyben egységesen kifelé Magyarországot.

Persze, e tekintetben is a mindent megszépítő messzeség homályába vesznek az emlékek, mert én emlékszem még arra is, hogy Szabad György Trianon évfordulóján felállította a parlamentet, mire a Fidesz kivonult az ülésteremből. (Dr. Faragó Péter: Hallod, Zsoltika? - Moraj az MSZP soraiban.) Aztán Dávid Ibolyának mondanám, hogy itt a nagy nemzeti egység jegyében Jeszenszky Géza azt mondta, hogy a nemzetet a kormánypártok képviselik, nem az ellenzék, mire a teljes ellenzék kivonult amúgy fideszestül. De azért mégiscsak voltak közös ügyeink, és éppen a külpolitika és az, hogy Magyarországot tegyük sikeressé, egy ilyen közös ügy volt.

Most aztán itt ebben a teremben arra hivatkozni, hogy és akkor a miniszterelnök nem képviselheti a nemzetet, és nem beszélhet történelmi felelősségről a december 5-i népszavazást követően, tisztelt képviselőtársaim, én azok nevében, akik ezt az egész helyzetet a politika számára előállították és támogatták, ócska, demagóg módon azt az érzetet keltve, hogy ez ilyen egyszerűen, egy népszavazással megoldható, nem szólalnék meg ebben az ügyben a parlamentben, vagy legalábbis bocsánatot kértem volna. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Mert valójában, ha valami alkalmas volt a nemzet súlyos megosztására, akkor éppen ez az ügy.

Amikor önök kormányon voltak, én nem hallottam a kettős állampolgárság vagy az állampolgárság megadásának intézményéről, viszont emlékszem azokra a levelekre, amiket a miniszterelnök, aki nem az önök miniszterelnöke volt, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke - mint ahogy Gyurcsány Ferenc is a Magyar Köztársaság miniszterelnöke -, írt az Európai Uniónak, hogy mi miért nem akarjuk a kettős állampolgárságot vagy a határon túli magyarság számára az állampolgárságot megadni. Mert akkor, amikor önök kormányon vannak, akkor tudják, hogy meddig terjednek a korlátok, amikor ellenzékben vannak, akkor se korlát, se felelősség, semmi nem marad a továbbiakban. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Tisztelt Képviselőtársaim! E tekintetben is Magyarország helyzete a világban, szerintem - persze leegyszerűsítve -, úgy néz ki, hogy az euroatlanti integrációval stabilizáltuk Magyarország pozícióját, és ez lehetőséget ad számunkra arra, hogy a határon túli magyarság országait, ahol ők most élnek, segítsük hozzá ugyanehhez az integrációhoz, és ezen keresztül javítsunk a helyzetükön, és ezen keresztül tegyük lehetővé a határok légiesítését, és ezzel - amennyire persze lehet - a trianoni tragédia eliminálását. Minden olyan külpolitika, amely ez ellen hat, káros a nemzet számára, és amikor önök hatalmon voltak, akkor Magyarország megítélése éppen ezen a ponton súlyos károkat szenvedett.

Ezért én azt javasolnám, hogy a demagógia, a populizmus és a valótlan állítások, valamint a múlt elferdítése helyett tegyünk kísérletet arra, hogy térjünk vissza legalább ebben az ügyben, a külpolitikában a közös platform politikájához.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
8 235 2006.06.26. 13:08  198-242

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik két törvényjavaslat, amelyekben foglalt javaslatok egy része korrekció, egy részének persze érdemi tartalma van, egy része pedig szorosan illeszkedik ahhoz a csomaghoz, amelyet a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében el kívánunk fogadni. Én ebből néhány elemre szeretnék most kitérni a felszólalásomban. Amivel nem foglalkozom, azzal egyetértek a javaslatban. Szeretném, ha képviselőtársaim előbb hazamehetnének, ezért aztán visszafogom magam majd a felszólalásom során. (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.)

Kezdeném mindjárt a kárpótlással kapcsolatos elemekkel. Ezzel egyetértek, nem is akarom ragozni, annyit szeretnék csak megjegyezni, hogy 1990-ben a kárpótlási törvények megalkotásának útjára léptünk, 16 év telt el, még mindig képtelenek vagyunk ezt a folyamatot befejezni. Úgy látszik, már így fogunk maradni.

A második megjegyzésem a költségvetési törvénnyel kapcsolatban, hogy itt viszont szeretném az egyet nem értésemet kifejezni. Tulajdonképpen Domokos László már utalt a problémára, bár némileg máshonnan közelítette meg. Az, hogy az APEH és a vám- és pénzügyőrség esetében összekötjük a bevétel beszedésének a sikerességét a díjazással, egy kicsit nekem problematikus, de még elfogadhatónak tartom. Viszont azon szervezetek esetében, amelyek büntetnek, összekötni a bevételt a büntetésül kiszabott és beszedett összegekkel, hát ez nekem probléma. '94-98 között már volt olyan javaslat - persze a rendőrség esetében -, hogy a bírságból befolyó összegeket használhassa fel a szervezet a működtetésére. El lehet képzelni, hogy mi lenne, ha ezt így csinálnánk: a rendőrök elözönlenék az utcákat, és mindenkit megbírságolnának, aki szembejön.

Most azt tévesztjük szem elől, hogy általában az állam által szervezett ellenőrzésnek az a feladata, hogy felhívja az ellenőrzött figyelmét arra, hogy szabálytalanul működik vagy hibát vét a szabályozás során, és ilyen módon segítse őt a helyes, törvényes, szabályos működés irányába, és ha ezt nem teszi, akkor a következő alkalommal már lehet bírságolni. Ez a feladata az Állami Számvevőszéknek, és így működnek helyesen - ha így működnek - az APEH ellenőrei, így kell működnie az összes többi ellenőrző szervezetnek. Abban a pillanatban, ahogy azt mondjuk, hogy bírságolj és üdvözülni fogsz, ezek be fognak indulni, és mindenkit megbírságolnak, aki szembejön, és ettől kezdve már nem az a cél, hogy működjön szabályosabban, törvényesebben az ellenőrzött, hanem az a cél, hogy az ugyan mindegy, hogy ő mit csinál, az a lényeg, hogy szedjünk be tőle bírságot.

Azért tudom ezt most elmondani, mert ezzel én foglalkoztam már az idei költségvetési törvény megszavazásakor is, és akkor az akkor még a törvényben ugyanígy benne lévő hasonló passzusok némi módosuláson mentek keresztül. Most ugyanez az ügy visszajön a parlament elé, és megint szembe kell néznünk ezzel a problémával itt a parlamentben, és azt gondolom, hogy ez egy helytelen út, amin a szabályozás, illetve a törvényhozás éppen járni akar.

Költségvetési törvény ügyében reagálnék a méltányossági nyugdíjjal kapcsolatban elmondottakra. Egyrészt természetesen az lenne az igazi, ha mindenkinek olyan jó lenne a nyugdíja, hogy nem lenne szükség méltányossági nyugdíjak osztására. Másrészt, ha meg aztán valaki végiggondolja, hogy milyen helyzetek adódnak a nyugdíjasok számára, akkor belátja, hogy adott esetben bizony erre a mérlegelésre szükség van, és ezt ezek után nem lehet másként megtenni, csak egyedi módon mérlegelve. A javaslat tulajdonképpen ennek a kereteit azért emeli, mert szembe kellett nézni azzal a helyzettel, hogy az igények egész egyszerűen azért kielégíthetetlenek, mert valóban nagyon sokan vannak olyanok a nyugdíjasok között, akik nagyon nehéz körülmények között élnek. Szerintem ezt normatív szabályozással megoldani nem lehet.

A Fidesznek sem sikerült, bár valóban tett egy jelentős lépést az alacsony nyugdíjak emelésére akkor (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Lesz is!), amikor egyébként nem tartotta be azt a törvényt, ami a nyugdíjak általános emelésére vonatkozott volna. Fönt elszedte a nagy részét, lent pedig szétosztotta a kisebbik részét. Bár megjegyzem, ez sem egészen igazságos; igaz, azoknak a problémáját, akik nagyon régen mentek nyugdíjba, valamilyen módon enyhíti, ugyanakkor azonban igazságtalan azokkal szemben, akik meg azért kapnak magasabb nyugdíjat, mert több volt a befizetésük, és akkor a néhány év elteltével egyszer csak kiegyenlítődik a különbség közöttük, és nem biztos, hogy ez így már gömbölyű.

Ami a Nemzeti Autópálya Rt.-vel kapcsolatban felvetett problémát illeti, egyrészt, ami a lehetséges privatizálást illeti, nekünk azzal az égvilágon semmilyen bajunk nincs, csak szeretném leszögezni. A javaslat azt akarja elérni, hogy továbbra is maradjon meg finanszírozható módon az autópálya-építési program, ugyanakkor próbáljuk meg a költségvetés adott kereteit belül tartani azon a mértéken, ami aztán a későbbiek során elvezethet egy konszolidált és az Európai Unió, illetve az euróbevezetés követelményeinek is megfelelő költségvetéshez. Nagyon bízom abban, hogy megtaláljuk a törvényes, az EU számára is elfogadható megoldásokat, amelyek a költségvetés szempontjait is képesek igénybe venni.

A vitában az államháztartási törvény módosítására áttérve, szerepel a közalapítványokkal kapcsolatos probléma, és megint azt kell mondanom, hogy érzem én is, hogy itt lehet gond. Hozzáteszem rögtön, hogy nem ott, ahol Mádi képviselőtársunk mondta, mert ugye egyrészt az Útalap nem közalapítvány volt az én ismereteim szerint.

(20.10)

Másrészt az Útalapot törvény hozta létre, vagyis ez a törvény éppen nem vonatkozna a megszüntetésére. Harmadrészt az Útalap megszüntetésével két probléma volt: az egyik probléma, hogy a benzin árába foglalt összeg ment be az Útalapba, és aztán ebből a pénzből fejlesztettük az úthálózatunkat, illetve ebből költöttünk az országos közutak, illetve az önkormányzati utak felújítására is. Amikor az Útalap megszűnt, akkor a benzin árát nem csökkentettük, vagyis ez a keret megmaradt, és ezt viszont a Fidesz visszaemelte a költségvetésbe, majd nem útépítésre költötte, hanem a saját céljaira. (Domokos László: Ez nem igaz!)

Ennek az lett a következménye - már a saját célok alatt most a saját politikai célokat értem természetesen -, hogy útfelújításra, útkarbantartásra lényegében a Fidesz-kormányzás kezdetétől lényegesen kevesebb pénzünk volt, mint amennyire az országnak szüksége lett volna. Hadd mondjam, hogy egyes számítások szerint 1998 és 2002 között az aszfaltfelhasználás mintegy 40 százalékára esett vissza a megelőző négyéves kormányzati ciklusnak, ami mutatja, hogy már abban a ciklusban mennyire visszaesett például a fejlesztés és a felújítás. És aztán ez az összeg azóta is hiányzik, pedig mostanra már becslésem szerint évente 400 milliárd forint kerülne az Útalapba a benzin árából, és ebben az esetben nem lenne problémánk az autópálya-finanszírozásokkal és a költségvetés megfelelő hiányával sem.

Mádi László hivatkozása - bár ennek utána kellene néznem, most hallottam, és nem volt időm - nem állja meg a helyét a Terror Háza Múzeum esetében sem, mert ha jól emlékszem, törvény hozta létre azt a közalapítványt, vagyis ennek a törvénymódosításnak az értelmében az nem szűnik meg, hanem továbbra is fennmarad, vagyis sanda politikai szándékot emögött sejteni nem helyes.

Ugyanakkor viszont nekem is van problémám az előterjesztéssel. Az egyik az a csokor, amit Kormos Dénes az oktatási és tudományos bizottság nevében elmondott: az egy helyes törekvés, törekedjünk arra, hogy ha a közalapítvány csak azért jött létre, hogy ott embereket el lehessen helyezni, és egyébként az állami pénzt oda kivisszük, aztán ott egyesek jól élnek a közpénzből, és kiviszik a költségvetés kontrollja alól, ha ez van, akkor ezt a gyakorlatot tényleg szüntessük meg. Ugyanakkor viszont vannak olyan közalapítványok - erről beszélt Kormos Dénes képviselő úr -, amelyek mögött viszont a civil társadalomnak különböző csoportjai szerveződnek, és az állam szempontjából vagy a közérdek szempontjából vagy a közjó szempontjából fontos tevékenységet végeznek. Én most nem látom át, hogy amikor egy ilyen egyszerű szabállyal megpróbáljuk ezeket megszüntetni, akkor vajon nem teszünk-e bizonyos területeken jóvátehetetlen károkat. Ezért ebből a szempontból mi még az előterjesztést vizsgálni kívánjuk.

Az utolsó megjegyzésem a törvénnyel kapcsolatban; itt még egyszer elmondanám persze, hogy nekünk a privatizációval úgy általában semmilyen problémánk nincsen, és helyesnek tartanánk, ha az állam azt a vagyont tartaná meg, ami az alapfeladatai ellátásához szükséges, a vállalkozói vagyonát pedig privatizálná és rábízná a piacra, de hát ez egy régi vita a politikai szereplők között; csak rögzítettem ismét a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontját. A Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó törvény módosítását támogatjuk, mert a célja a vállalkozások számára egy olyan bank létrehozatala, amelyik képes az egyablakos ügyintézés eszközrendszerének alkalmazásával hozzásegíteni őket a jobb hitelfelvételi lehetőséghez és a kevesebb adminisztrációhoz.

A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban viszont megint csak azt kell mondanom, hogy van aggályunk. Nevezetesen az, hogy ez a javaslat, ami itt most szerepel két rövid bekezdésmódosítással, súlyosan csorbítja megítélésünk szerint az egyetemek, főiskolák autonómiáját, ezért itt ezen a ponton módosító indítványt szándékozunk beadni, amelynek az a célja, hogy maradjon meg az a szabályozás, amit a felsőoktatási törvényben hosszú viták után elfogadtunk, és a szabályozás ne mozduljon olyan irányba, ami azt tartalmazza, hogy a jelentős autonómiával rendelkező felsőoktatási intézményeknek szinte minden gazdasági mozzanathoz engedélyt kell valakitől kérniük.

Összességében az említett problémákkal, illetve módosítási törekvésekkel frakciónk a beterjesztett két törvényjavaslatot megszavazza majd.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
11 14 2006.07.03. 5:09  3-20

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy frakciónk részvétét fejezzem ki Horváth Balázs hozzátartozóinak, barátainak és elvbarátainak, mindazoknak, akiknek fáj az ő elvesztése, már csak azért is, mert én is az első parlament tagja lévén pontosan emlékszem még arra, hogy mennyi közös célunk volt akkor, amikor a rendszerváltás parlamentjébe ide újonnan megválasztott képviselőkként bejöttünk. Nekem is szerencsém volt az elmúlt 16 évet végigkísérnem, és ezért sajnos emlékszem azokra a különböző lépésekre és állomásokra is, amelyek következményeként aztán szem elől tévesztettük a közös célt; a közösen meghatározott cél és a közösen meghatározott érdekek védelme helyére, én láttam, hogyan lépett egymás után a csoportérdek vagy az egyéni érdek képviselete, és aztán a későbbiek során pedig hogy kerekedett mindez a közösen kitűzött célok és a közösen képviselendő értékek és érdekek védelme fölé.

A miniszterelnök úr napirend előtti felszólalása az én értelmezésemben arról szólt, hogy ezen a helyzeten bizony változtatnunk kellene, változtatnunk kellene, mert nem jó az, amit az elmúlt 16 évben egyre inkább választottunk, hogy a racionális döntések helyére fokozatosan a populizmus és az ebből fakadó populista döntések léptek, nem jó, mert ennek a következménye az, amivel most szembe kell néznünk, ami a költségvetés helyzetét, állapotát illeti. (Egy MSZP-s képviselő tüsszent.) Köszönöm szépen a támogatást. (Derültség az MSZP-frakció soraiban.) És ennek a következménye az is, tisztelt képviselőtársaim, hogy most cselekvési kényszer elé néz a politika. Ettől kezdve, elismerem, különböző a pozíciónkból adódó felelősségünk, hiszen az ellenzék dolga valamilyen fajta alternatívát felmutatni, nem kell, hogy osztozzon a kormánypártok és a kormány felelősségében. A különböző érdekvédelmi szervezetek persze képviselik azoknak az érdekeit, akik érdekeinek a képviseletére létrejöttek, és nem kell feltétlenül túllépniük ezen a körön. A kormány és a kormánypártok viszont viselik a cselekvés felelősségét, és ebből az következik számukra, hogy meg kell kísérelni az összes érdeket valahogy egybeterelni, és aztán mindennek figyelembevételével kell kísérletet tenniük arra, hogy a költségvetés megbomlott egyensúlyát rendezzék.

Ennek a keretében az igazságosság mellé én szeretnék még egy szempontot bevinni, ez pedig a racionalitás, ugyanis igazságos, de értelmes, racionális döntéseket kell hoznunk, olyanokat, amelyek segítségével az egyik oldalon mindazokat segítjük, akik lemaradtak, akik leszakadtak, akik a maguk erejéből nem képesek az életük nehéz helyzetén túllendülni, másrészt viszont olyan megoldásokat kell alkalmaznunk, amelyek hosszú távon is elősegítik az ország fejlődését, gyarapodását, erősödését és természetesen az európai felzárkózását. És e tekintetben meglehetősen sok rossz döntést hoztunk az elmúlt 16 évben, ha tetszik, hiszen, említette a miniszterelnök úr, hogy kiskapuk vannak, amelyeken mindenki ki-beszaladgál. Igaz, de kik állították elő ezeket a kiskapukat? Azok bizony mi voltunk, tisztelt képviselőtársaink.

Az is elvárható persze, hogy legyen mindenki felelős, és ne használja ezeket a kiskapukat, de az is lehetséges, hogy olyan törvényeket, jogszabályokat alkotunk, amelyek egyszerűek, átláthatóak, világosan követhetőek és nagyon jól ellenőrizhetőek. Vagy lehet azt mondani, hogy ne kerüljék el az emberek az adókat, de alkothatnánk éppen olyan adótörvényeket is, amelyek az átlagos bér alatti béreket nem a legmagasabb kulccsal adóztatják, vagy amelyek egyszerűen minden jövedelmet beterelnek egy helyre, egy kulccsal megadóztatják, és ezen keresztül - megszüntetve a kivételeket - lehetővé teszik, hogy egy világos, egyszerű adórendszert alakítsunk ki és működtessünk a későbbiek során.

Mert, tisztelt képviselőtársaim, a felelősség, az is egy dolog, és más dolog, hogy fel tudjuk-e építeni azokat a rendszereket, amelyeken belül az emberek büszkén élhetnek a felelősségükkel. És ez az utóbbi, ez pedig a mi felelősségünk, mindnyájunké, akik itt ülünk a teremben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
11 34 2006.07.03. 5:08  33-38

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel kezdtem volna, de ha már a miniszterelnök úrral itt látszólag nézeteltérésünk támadt kiskapuk ügyében, akkor azért hadd mondjam el, hogy persze, persze, az igaz, hogy itt mindenki igyekszik minden lehetőséget kihasználni, csúnya szóval: így vagyunk szocializálva, de amikor már annyi a kiskapu, hogy az azok állandó nyitogatása miatt keletkezett huzat kiviszi az ajtón a költségvetési bevételeket, akkor azért ezzel a dologgal mégiscsak érdemes foglalkozni.

Mert jó dolog-e a minimálbér adómentessége? Hát ki tud megélni a minimálbérből? Nyilván valahogy segíteni kellett. De jó dolog-e az, hogy ennek következtében ma már másfél milliónyian vannak bejelentve minimálbérre, ami képtelenség. Jó dolog-e, ha egyszerűsítjük a kisvállalkozások adózását? Az eva bevezetése jó dolog. De jó dolog-e, ha az áfabevételeket ilyen módon részben visszaadjuk a vállalkozóknak, bevételként, ami nem őket illetné? Ráadásul erre mindenki létrehozza a maga evás cégét, hogy ilyen módon elkerülje az adózást. Ugyanez a helyzet egyébként az ekhóval kapcsolatos látszatfoglalkoztatási ügyekre vonatkozóan is.

Vagy például jó-e az adókedvezmények rendszere? Hát persze, mindenki valamilyen kedvezményt igénybe vehet. De amikor már a kedvezmények válnak általános szabállyá, és azok nem igénybevétele válik kivétellé, akkor ez megint nem szerencsés. Jó-e, ha nem engedjük be a gázáremelkedést a hazai piacra, mármint a világpiaci emelkedést? Látszólag jó, csak ennek az a következménye, hogy mindenki megfizeti a különbözetet, az is, aki nem használ gázt, illetve ahogy az már elhangzott, minél többet használ valaki, annál nagyobb támogatást kap.

Azért érdemes, tisztelt képviselőtársaim, erről beszélni, mert annak a bizonyos csomagnak a fogadtatása, ami arról szól, hogy lépjünk végre túl ezen a helyzeten, rendezzük ezeket az ügyeket, annak érdekében, hogy rendezzük a költségvetés helyzetét - meglehetősen vegyes fogadtatásra talált. Abban egyetértés volt, hogy stabilizálni kell, helyre kell állítani a költségvetés egyensúlyát, ugyanakkor viszont ezt mindenki csak másra akarja vonatkoztatni, saját magára nem. Ennek a következménye aztán, hogy például az imént említett ügyekben mindenki védi a status quót, nem akar változtatni, mert ezeket a jogokat már megszereztük, amelyek, még egyszer mondom, többnyire kiskapukra és visszaélésekre is lehetőséget adnak, de ha mindegyikről így gondolkodunk, akkor ebből nem fog kijönni az, hogy itt lesz egy versenyképes, az Európai Unióhoz felzárkózó és megfelelő szabályokkal rendelkező ország. Nincs pedig más útja a sikernek, tisztelt képviselőtársaim, mint ennek az iránynak a felvétele és következetes érvényesítése Magyarországon.

És még mindig nem elég ezeknek az intézkedéseknek a sora, hanem valóban kellenek a reformok, amelyek az egyensúly fenntartását hosszú távon is lehetővé teszik - igenis, kell az egészségügy átalakítása, a közigazgatásé, az önkormányzati igazgatásé, az oktatásé. Éppen ezért arra buzdítjuk a kormányt és a kormánypártokat, hogy tartsanak ki ezek mellett a reformok mellett. Törekedjünk persze arra, hogy szerezzünk hozzá minél több támogatót, de nem lehet enélkül megváltoztatni az ország helyzetét, és nem lehet enélkül felzárkózni az európai fejlett országok átlagához.

És még egy dologhoz kell mindez, tisztelt képviselőtársaim: ezen keresztül érhetjük el, hogy igenis legyen Magyarországon versenyképesség-növekedés. Ehhez az kell, hogy igenis legyen Magyarországon adócsökkentés. És ebből a szempontból nagyon helyesnek gondoljuk azt a döntést, hogy a kormány végül is nem csinálja azt, hogy 25-ről leviszem az áfát 20-ra, aztán onnan visszaviszem 23-ra, hanem eldöntötte az egy, 20 százalékos kulcsot, és emellett kitart. Mert az is nagyon fontos, képviselőtársaim, hogy a döntéseink mutassanak egy irányba, hozzunk létre működőképes, racionális, az ország hosszú távú céljait elősegítő rendszereket.

Az adórendszer esetében az egyszerűsítés, az átláthatóság, a jó ellenőrizhetőség ilyen, akkor, ha a mértéke pedig olyan, ami elősegíti a gazdaság versenyképességének növelését. És ebből a szempontból támogatják a liberálisok a 20 százalékos áfakulcsot, azzal, hogy a későbbiek során, ha az intézkedéseink eredményre vezetnek, igenis lépjünk tovább, lépjünk egy bátrat és merészet, vezessük be az egykulcsos adót Magyarországon, a gazdaság sikeressé tétele érdekében.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
13 8 2006.07.10. 5:04  1-16

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban fontos Magyarország európai illeszkedése szempontjából, hogy egy elfogadott, jóváhagyott konvergenciaprogramunk legyen. Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy ennél sokkal fontosabb a saját szempontunkból, hogy helyreállítsuk a költségvetés egyensúlyát, hogy az országot egy olyan egyensúlyi pályára állítsuk, amely valóban fenntartható, és ezen keresztül teremtsünk egy stabil, jól működő és lehetőség szerint magas növekedési pályát befutni képes gazdaságot. Mert ez az egyetlen út és lehetőség arra, hogy mindazokon a területeken, ahol ma problémák vannak, forrásokhoz jussunk ezeknek a problémáknak a megoldására.

Ehhez képest érdemes, tisztelt képviselőtársaim, vitatkozni a miniszterelnök úr által felvetett kérdésről, ha tetszik, őszintén, ahogy a Fidesz frakcióvezetője mondta. Bár hozzáteszem, hogy ez így nem egészen hiteles, hogy számon kér egy őszinteséget, utána a felszólalása további részében pedig egész egyszerűen őszintétlen. Őszintétlen, mert nem beszél arról, hogy ha ilyen a helyzet, akkor miről szólt az a kampány, amelyik négyezer milliárd forint szétosztását akarta ígérni. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Úgy látom, képviselőtársaim, ebben nem értünk egyet, de hiszen ezért ülünk másik oldalon; attól én persze még folytatnám a gondolatmenetet. És nem őszinte, amiről beszél, mert elfelejti közölni, hogy nem voltak javaslataik arra vonatkozóan a különböző egyeztetéseken, hogy mit kellene tenni a helyzet rendezése érdekében; illetve azt mondja Navracsics képviselőtársam, hogy vonja vissza a kormány a javaslatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), és még azt is mondta, hogy sajnálja, hogy ezt humorosnak találjuk. Nem humorosnak: nevetségesnek találtuk a felvetést, képviselőtársam. (Derültség a kormánypárti oldalon.)

Annak a hiányát véljük felfedezni továbbra is, hogy nincs meg az őszinte szembenézés önökben; az ellenzéki pozíció erre természetesen lehetőséget ad, ezt tudomásul is vesszük. A kormánypártok felelőssége megszavazni azokat a javaslatokat, amelyek az egyensúly helyreállítását célozzák.

Megjegyzem, nem őszinte dolog az egyeztetés hiányát sem számon kérni, hiszen számos törekvés, kísérlet történt arra, hogy próbáljunk meg közös nevezőre jutni a csomag részeit illetően, és ami a fenntartható egyensúlyi pályához szükséges, a reformok tartalmát illetően. És ellenzéki képviselőtársainknak, ami az önkormányzati ügyekben a reformokat illeti, lesz lehetőségük bizonyítani a mai szavazásokon, hogy az alkotó ellenzéki szerepnek megfelelően támogatják azokat a reformokat például az önkormányzati rendszerben, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a rendszer illeszkedjen Európához, hogy alkalmas legyen arra, hogy valóban magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtására legyen képes az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság számára.

Mert, tisztelt képviselőtársaim, az igazi problémánk valójában az, hogy az elmúlt években, igen, az elmúlt kormányzati ciklusban, és igen, az azt megelőzőben is olyan döntéseket hoztunk sorozatban, amelyek szétfeszítik a költségvetés kereteit, amelyek a kiadási oldalon nagyon erős determinációkat jelentenek. A reformok azért szükségesek, hogy ezeket valamilyen módon kezelhető mederbe tereljük. Ebből a szempontból, illetve a program egészének hitelessége szempontjából tartjuk fontosnak és üdvözöljük a miniszterelnök úr kezdeményezését a konvergenciatanácsra vonatkozóan. Nemcsak azért, mert ezt annak idején magunk is felvetettük, hanem e tekintetben az ellenzéki kritikák jogosak - valóban, az elmúlt időszak konvergenciaprogramjai nem valósultak meg, téves számokon vagy téves előrejelzéseken alapultak.

Alapvető, eminens érdeke Magyarországnak, hogy a hitelességet külföldön, a kormánynak pedig, hogy a hitelességet Magyarországon visszaszerezze. Ehhez van szükség a konvergenciatanácsban helyet foglaló, megkérdőjelezhetetlen szakértelmű és szaktekintélyű szakértőkre, és ezért van az, hogy üdvözöljük, hogy a konvergenciatanács létrehozásáról döntött a miniszterelnök. Frakciónk pedig támogatja mindazokat az egyensúlyjavító intézkedéseket, amelyek meghozatalára most kényszerülünk, de amelyek meghozatala valóban a jövőnk szempontjából elengedhetetlen fontosságú.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 12 2006.07.24. 5:15  1-16

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó reggelt, Magyarország! Kicsit furcsán hangzik ez így délután, gondolom, hogy este még furcsább lesz. De tulajdonképpen nem is lenne érdemes foglalkozni vele, ha nem hangzik el, hogy itt a programok kavalkádjával kell szembenéznünk - én meg az aláírásgyűjtések kavalkádját érzékelem. Ahányszor választás van, aláírásgyűjtés, nagygyűlés. Új választás, új aláírásgyűjtés. Olimpia, nemzeti konzultáció, nemzeti petíció, most pedig ez az aláírásgyűjtés. (Zaj, közbeszólások. - Az elnök csenget.)

Különösebben nem érdekes a dolog, tisztelt képviselőtársaim, csak a mögötte lévő kiáltvány tartalma miatt, mert az nagyon jól rávilágít arra, hogy valójában miről is folyik ma Magyarországon a politikában a vita. A vita arról folyik, hogy csináljunk-e valamit, vagy pedig ne csináljunk semmit. A konzervatív ellenzék azt az álláspontot képviseli, hogy ne csináljunk semmit. Még ez se lenne olyan nagy baj, hiszen most történetesen nem lévén cselekvési helyzetben, ezzel el lehet lenni akár négy évig is, ugyanakkor viszont ezt tenni a rendszerváltásra hivatkozva, a rendszerváltásra hivatkozva érvelni amellett, hogy ne változtassuk meg a rendszereket, hát ez az, amivel nekem vitám van, és lényegében ez az, tisztelt képviselőtársaim, amiről ma a politikában a vita folyik.

Mert annak idején - ha rendszerváltás - egyetértettünk abban, hogy egy szabadságra, demokráciára, a gazdaságban pedig a piacgazdaságra épülő rendszert akarunk kialakítani. S az elmúlt tizenhat év során - lehet mondani, hogy közösen - nagyon sokat tettünk ezen célok elérése érdekében. Először megváltoztattuk a politikai rendszert, aztán kialakítottuk ennek intézményrendszerét, aztán megcsináltuk a gazdasági rendszerváltást, ennek köszönhető, hogy a magángazdaság ma már nagyon erős, és tulajdonképpen sikeresen működik. Egyetlen olyan terület van, ahol a politikának igazából nem volt ereje, bátorsága, elképzelése a rendszerváltás következetes végigviteléhez: ott, ahol az állam tevékenykedik. Ezért van az, hogy vitatkozunk állandóan arról, hogyan alakítsuk át az oktatást; ezért van az, hogy vitatkozunk arról, mit kezdjünk a szocializmusból lényegében változatlanul itt hagyott magyar egészségüggyel; ezért van az, hogy vitatkozunk arról, hogy mit csináljunk a közigazgatási rendszerünkkel és persze az általunk kialakított önkormányzati igazgatással.

Az egy nagyon értelmes vita lehetne, ha arról szólnának a politikai viták, hogy mik az elképzelések, mit csináljunk. Ugyanakkor viszont itt a parlamentben azt kell tapasztalnom, hogy a múlt héten le lett szavazva az önkormányzati reform, az az önkormányzati reform, amelynek egyes elemei az önök programjaiban egyébként megtalálhatók; le lesznek szavazva önök által azok a különböző változtatási szándékok, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy egy adott területen, ahol az államnak egyébként valóban feladatai vannak, alakítsunk ki hatékonyabban, jobban működő rendszereket, amelyek jobb színvonalú szolgáltatást nyújtanak a polgárok számára - ezeket sem fogják önök támogatni. Egyszerűen nincs más, mint mindenütt keresztbe tenni, keresztbe tenni, keresztbe tenni, hátha rosszabb lesz, hátha az, hogy meg lehet akasztani a változtatási szándékokat, végül összeomló rendszereket hoz maga után, és aztán ezeknek az összeomló rendszereknek a hullámán lehet olyan politikai tőkét kovácsolni - persze rövid távon -, ami végül is az annyira áhított hatalom megragadásához vezethet.

Tisztelt képviselőtársaim, ez az igazi kérdés ma a magyar politikában, és ha arról szólnának a viták, hogy az adott területen mit csináljunk annak érdekében, hogy az jobb legyen, jobban működjön, akkor a parlament valóban ellátná a feladatait. Sajnos nem ez történik, és valójában ez az oka annak, hogy a politika mostanra már tényleg - ki lehet mondani - fékezi az ország előrelépését, fékezi azt, hogy az Európai Unióhoz felzárkózó sikeres országot teremtsünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ebben a ciklusban, illetve a most lezárandó ülésszakban elég sok mindent tettünk annak érdekében, hogy az országot tényleg elindítsuk egy fejlődő pályán. Abban bízom, hogy ősszel ide visszatérve közösen tudunk tenni ugyanennek érdekében.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
18 14 2006.10.06. 19:18  5-35

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól számolom, immáron nyolcvan perce folyik a vita, és én még mindig nem tudom, hogy miért kellene megfogadnom a Fidesz tanácsát, és nem bizalmat adni, mi az a másik változat, amit nekem támogatnom kellene. Ezért aztán én a magam részéről úgy is döntöttem, hogy igennel fogok majd szavazni.

Már csak azért is, tisztelt képviselőtársaim, mert tegyük fel magunknak a kérdést, vajon miről is kell ma itt állást foglalnunk, miről szól a mai szavazás. A Szabad Demokraták Szövetsége véleménye szerint nem vagy nem csak Gyurcsány Ferencről. Ahogy itt az imént Navracsics frakcióvezető úr idézte, az államfő szerint arról, hogy megengedhető eszközöket használt-e Gyurcsány Ferenc a választások megnyerése érdekében. Az államfő iránti minden tiszteletem fenntartása mellett azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az államfő téved. A bizalmi szavazás ugyanis a mai helyzetről, a mai eseményekről és a jövőről szól. A jövőről, nem pedig a múltról.

Szeretném leszögezni: a Szabad Demokraták Szövetsége semmilyen morális véleményt nem mond azzal, amikor megadja a bizalmat Gyurcsány Ferencnek. Sem felmenteni, sem elítélni nem akarjuk az őszödi beszéd miatt. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, ma már régen nem ez a kérdés. Az őszödi beszéd és a kormányfő személye helyett két másik kérdés áll a mai szavazás középpontjában. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint ma két kérdésben kell állást foglalnunk. Az egyik: a parlamentáris demokráciát akarjuk, vagy az azt megdönteni akaró utcai politizálást támogatjuk inkább. A másik: a reformokat és a gazdaság stabilizálását akarjuk, vagy pedig a csődöt támogatjuk.

Ami az első kérdést illeti, tisztelt képviselőtársaim, az utóbbi napokban a parlamentáris demokrácia intézményeit támadták meg. Mi, liberálisok mindig is a liberális demokrácia hívei voltunk, számunkra a helyzet egyszerű: a parlamenti demokrácia mellett tesszük le a voksot. Ez, tisztelt képviselőtársaim, több dolgot is jelent. Egyrészt a parlamentáris demokráciában a többség kormányoz, az a többség, amelyik a választásokon a választóktól bizalmat, többséget kapott négy évre arra, hogy töltse ki a ciklusát, hajtsa végre a programját. Nem az a feladata a kormányoldalnak, tisztelt képviselőtársaim, hogy a négyéves ciklus minden időpontjában népszerűbb legyen, mint ellenzéke. Nem. Az a feladata, hogy valósítsa meg a programját, az a feladata, hogy tegyen az ország érdekében, tegyen az ország előrelépése érdekében. Az ellenzék feladata pedig, hogy alternatívát kínáljon ezzel szemben, és ilyen módon próbálja megszerezni a maga számára a következő választáson a választók támogatását. A kérdés egyszerű: az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége többséget kapott a választásokon, az MSZP Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek, mi pedig ezt elfogadjuk. Ennyi.

A másik, ami a parlamentáris demokráciával kapcsolatos, hogy a parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet a kormánynak ultimátumot adni. Aki ezt teszi, az egész egyszerűen átlépi a demokrácia kereteit. Aki ezt teszi, az kilép az európai demokráciák értékrendjéből is. Nem lehet azt mondani, hogy most mi megnyertük az önkormányzati választásokat, ez pedig a miniszterelnök személyéről szól, tehát akkor a miniszterelnök mondjon le. Nem. Az önkormányzati választásokat, tisztelt képviselőtársaim, nem a Fidesz nyerte meg, hanem személyek nyerték meg. Kósa Lajos nyerte meg, Warvasovszky Tihamér nyerte meg, Török Gusztáv nyerte meg, Gegesy Ferenc nyerte meg, Demszky Gábor nyerte meg, akiknek egyébként ez úton is gratulálok. Nem országgyűlési választásokat tartottunk tehát. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(13.00)

Parlamentáris demokráciában nem szokás szakértői kormányt állítani, tisztelt képviselőtársaim. Nem szokás, mert van kormánytöbbség, amelyik támogatja a kormányt, van kormány és van miniszterelnök. Parlamentáris demokráciában nem szokás utcai megmozdulásokkal fenyegetni a parlamentet és a kormányt. Nem szokás, tisztelt képviselőtársaim, ha képviselő valaki, nem szokás, mert a munkahelye a parlamentben van. Azzal bízták meg a választói, hogy a parlamentben képviselje őket. Ha többségbe került, kormánypártiként, ha ellenzékbe került, akkor pedig ellenzékiként. Aki képviselőként a parlament ellen támad, kiiratkozik a demokratikus politikusok, sőt a parlamenti tagok sorából. Ezért mondom, hogy ha Orbán Viktornak nem tetszik a parlament, mondjon le a mandátumáról, és parlamenten kívüli képviselheti a véleményét a parlamenttel szemben. Addig, amíg országgyűlési képviselő - itt volt az alkalom, hogy elmondja a véleményét, már megint nem élt vele, azért, mert itt vitatkoznak vele, a téren viszont hosszan ünneplik, ezért aztán azt a megoldást választja. Parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, a politikai viták helye elsősorban a parlamentben van. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezért aztán, ami a bizalmi szavazás első kérdését illeti, képviselőtársaim, és tegyük fel ezt a kérdést: engedünk-e a zsarolásnak? A Szabad Demokraták Szövetsége válasza: nem engedünk a zsarolásnak, nem fogadunk el semmilyen ultimátumot, nem engedjük, hogy a Fidesz túszul ejtse a magyar demokráciát, nem engedünk a félelemkeltésnek, és nem engedünk a polgárháborús logikának. Igent mondunk a parlamentáris demokráciára, ezért az első kérdést illetően a válaszunk a bizalmi indítványra az "igen".

Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, a második kérdést! Ez a második kérdés a politika tartalmára vonatkozik. Ami a kormányoldalt illeti, a kormányoldalnak van gazdasági stabilitást és reformokat végrehajtani szándékozó programja, és úgy látjuk, hogy a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elkötelezett a reformok mellett, és ráadásul képes azokat támogatni. Ezért mondjuk másrészt, hogy igennel szavazunk, és megadjuk a bizalmat Gyurcsány Ferencnek.

Tegyük fel a kérdést azonban, hogy mi áll ezzel szemben. Nos, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, a Fidesznek nincs a mai helyzetre programja, sőt nem is volt a mai helyzetre programja. Egy pillanatra térjünk vissza mégiscsak az őszödi beszédhez. Azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy "hazudtam". Fogadjuk el ezt egy pillanatra, annál is inkább, mert úgy látom, hogy elhiszik a túloldalon, vagyis úgy látják, hogy a miniszterelnök őszinte volt. Hogy egy miniszterelnök őszinte, ez olyan felháborodást vált ki, hogy azonnal tízezrek mennek a Parlament elé tüntetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Elérkezik a katartikus pillanat, és érkezik a válasz a másik oldalról: Orbán Viktor is megszólal, és azt mondja, hogy "mindig igazat mondtam". (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tényleg, tisztelt képviselőtársaim? És a megfigyelési ügy? És az egyszeri nagyarányú adó- és járulékcsökkentés? És a 400 százalékos béremelés? És Kaya Ibrahim és Josip Tot? És a kőbányaügyek? És a 7 százalékos gazdasági növekedés? És az, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve? (Dr. Kontrát Károly közbeszólása.) És az, hogy népszavazás van az önkormányzati választásokon? Ezek, tisztelt képviselőtársaim, csak részei a hazugságsorozatnak, és ennek a hazugsághegynek nem megyek a csúcsára, mert ott már olyan ritka a levegő, hogy meg kellene szakítanom a beszédemet. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.)

A Szabad Demokraták Szövetsége 2005-ben nyilvánosságra hozott programjában és minden olyan megszólalásom esetén személy szerint én is, amikor a kampányban erről volt szó, elmondtuk ezerszer, hogy olyan a költségvetés helyzete, hogy 2006, 2007 és 2008 a stabilizáció és a reformok megindításának az időszaka. S ha ez sikeres, ha ezt jól csináljuk, akkor lehet beszállni abba az adóversenybe, amelyre a környezetünk minket kényszerít. Én azt gondolom, hogy őszintén beszéltünk. Nem véletlenül állítottunk fel ígéretcsövet, ahol bemutattuk a két nagy párt ígéreteit, és azt mondtuk, hogy be kellene fejezni ezen a ponton a versenyt, mert a lehetőségek mindehhez nem adottak.

Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen az igazság egyik szeletét mondta el: nagyarányú fejlesztések lesznek. Igen, és valóban lesznek. Ez igaz volt. Nem mondta meg, hogy ahhoz, hogy ezekkel lehetőségekkel élni tudjunk, milyen lépésekre van szükség, mit kell tenni a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében. Ha ezt nevezzük hazugságnak, és ha Gyurcsány Ferencnek ez a hazugsága, akkor, tisztelt képviselőtársaim, a másik, Orbán Viktor négyszer ekkorát hazudott.

Erre lehet azt mondani, hogy igen, igen, csak nekünk nem mondták meg az igazat, mi nem tudtuk, hogy mi a helyzet. Hát először is, a költségvetésben lévő 1500 milliárdos hiány is már sok volt. Másodszor, tisztelt képviselőtársaim, Orbán Viktor március 2-án a Mokkában, egy televíziós műsorban azt mondta, hogy szerinte 10 százalékos költségvetési hiány várható. Vagyis tudta ezek szerint, hogy milyen helyzetben van a költségvetés - akkor azt is tudnia kellett, hogy mi következik ebből. És tegyük fel akkor a kérdést: mire alapozta az egyszeri nagyarányú adócsökkentést és egyébként nagyarányú támogatásnöveléseket ígérő politikáját? Miért mondta, hogy több mint 4000 milliárd forintot képes szétosztani, mármint hogy persze csak a kampányban. Mire ígért 14. havi nyugdíjat? Hacsak nem a 14. hónapban akarta kifizetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Semmire nem ígérhette. Semmire. Azért, mert nem volt programja, nem volt olyan program, amit megvalósítani lett volna képes. Vagy még az is lehet: lehet, hogy volt ilyen program, ebben az esetben azonban ezt nem tárta a nyilvánosság elé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Olvasom, hogy a Fidesz most hozzákezdett programja kidolgozásához. Ez jó, csak akkor viszont minden, amit ezzel kapcsolatban mondtak, minden, amit Magyarországnak javasoltak, szemen szedett hazugság volt. Íme, tisztelt képviselőtársaim, itt áll előttünk a hazugság csapdája. Az utcai demonstrációk valójában ezt a hazugságot hivatottak elfedni. Orbán Viktor mit tesz? És nem gyalázom, természetesen, nem gyalázni, igaz, nem is dicsérni jöttem Orbán Viktort. (Derültség és szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Előállít egy helyzetet, ami alkalmas arra, hogy Magyarországon aláássa a politikai és a gazdasági stabilitást - amikor ez sikeres volt. És nézzük meg: ma a befektetők tartózkodóak Magyarországgal szemben. Ma mindenki azt vizsgálja, hogy mi történt Magyarországon a stabilitással, mi lesz a jövő, és emiatt mindenki kivár.

Előállt tehát a helyzet, ekkor ki kell állni, és azt kell mondani, hogy csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. Aztán, ha jó sokat mondjuk, akkor mi fog történni? Csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. És akkor jöhet ő, hogy na, megmondtam! És a tegnapi sajtótájékoztatóján megadta a megoldást is. Tessék visszanézni! Azt mondta: mi a megoldás? A Fidesz. Ja. A Fidesz. (Derültség a kormánypártok soraiban.) És ki a Fidesz? Orbán Viktor. Mi a megoldás? Csináljunk csődöt, aztán utána tényleg ki lehet emelkedni tisztán a habokból, mint a Vénusz, és azt lehet mondani, hogy íme, emberek, itt vagyok, majd én megváltalak titeket. Mitől? Attól, amibe ő sodorta az országot. Csak egyet vegyünk észre! Ha ezt így végigviszi, hosszú távon olyan károkat okoz az országnak, amit nem leszünk képesek nagyon hamar feldolgozni. Ez káros. Ez károkat okoz az országnak. Azok, akik állandóan a nemzetre hivatkoznak, a nemzet számára rendkívül káros politika folytatásába kezdtek bele. Ezt sürgősen abba kell hagyni, tisztelt képviselőtársaim! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Mert lássunk világosan! Lássunk világosan! A tüntetés és az abból időnként kinövő erőszak nem a nép akaratának a megtestesítője, nem a nép akaratának a kifejezője, hanem egyetlen ember hatalmi vágyának a megjelenése, és ez az, amit tudni kell, és ez az, aminek nem szabad teret engedni. Nem szabad, mert senki hatalomvágyának kielégítése nem éri meg az ország nyugalmának és békéjének felforgatását, és nem éri meg a magyar demokrácia veszélyeztetését.

(13.10)

Ezért, tisztelt képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetségének szavazata másrészt a gazdaság stabilizálására, a hosszú távú növekedés feltételeinek a megteremtésére és az így megalapozott jövőre, a fejlődő Magyarországra szól. Ez a másik indok, amiért a mostani bizalmi szavazáson igent mondunk, és támogatjuk Gyurcsány Ferencet abban, hogy a programot megvalósítsa. Azért, mert ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, nem látunk más utat. Nem látunk. És én tudom, érzem, hallom az emberek szavát, akik azt mondják, hogy nem erről volt szó, nem ezt mondták nekünk. Igazuk van, erről beszélt hosszan a miniszterelnök: nem volt a politikának bátorsága megmondani, hogy mit fog csinálni, mi fog ebből következni. Nem volt, mert végig kell mennie a politikának is meg a választónak is azon a tanulási folyamaton, aminek a végén nem azok kapják a többletszavazatot, akik populista, demagóg ígéretekkel próbálják megnyerni a támogatást, hanem azok, akik őszintén beszélnek.

Abban bízom, hogy annak a vitának, amiben most vagyunk, ez lesz az egyik legfőbb eredménye: Magyarországon többé következmények nélkül politikus, vaskosat legalábbis, nem hazudhat. (Szórványos derültség.) Igen, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis én úgy látom, hogy az egyik oldal eljut odáig, hogy beszéljünk őszintén, mondjuk meg, hogy miből mi következik, a másik oldal pedig megy a maga által kikövezett utcán, a hazugságok, a demagógia és a populizmus útján. Ez zsákutca, és ebbe a zsákutcába Magyarországot beterelni nem szabad engedni! Ezért kell ma a parlamenti többségnek megadni a felhatalmazást a kormánynak ahhoz, hogy végezze tovább a munkáját, hajtsa végre a programját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor azt is kell látni, hogy az emberek között nagyon sokan csalódottak, és nagyon sokan elégedetlenek. Tulajdonképpen a csalódottságuk oka valóban az őszinte beszéd hiánya. Erről szól egyébként a miniszterelnök őszödi beszéde, erről a szembenézésről. Ki lehet azt forgatni egy-egy mondat kiragadásával, de valójában a lényege ez. Pont a csalódottságra kell reagálnunk azzal, hogy őszintén mondjuk meg, hogy mit akarunk csinálni, mi következik abból, és milyen célunk van az egyébként valóban népszerűtlen, az emberek életviszonyait érintő program végrehajtásával, és őszintén kell róla beszélni.

Őszintén, tisztelt képviselőtársaim, elnézést kérve mindazoktól, akiket a politika félrevezetett; mindazoktól, akik azt gondolták, hogy egyik vagy másik pártra szavazva neki minden problémája megoldódik. Mert sajnos ez nem így van, nem ilyen a helyzet. Ugyanakkor másrészt elnézést kérve tőlük, mégis azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, nincs más út Magyarország előtt. Nincs. Ezen nekünk túl kell jutnunk, újra és ismét, sajnos tizenhat év alatt nem először elnézést kell kérni az emberektől, és kérnünk kell, hogy viseljék el ezt az időszakot; kérnünk kell annak érdekében, hogy valóban megalapozhassuk Magyarország jövőjét, a stabil és fenntartható növekedést, és ezzel legalább gyermekeink és unokáink számára egy lényegesen jobb és több lehetőséget biztosító országot hagyományozzunk, mint amilyenben nekünk volt részünk. Ez ennek a mai szavazásnak a tétje, és ezért szavaz a Szabad Demokraták Szövetsége igennel.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
19 20 2006.10.09. 2:08  7-20

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tehetünk úgy is, mintha itt most a regionalizmusról vitatkoznánk, de nekem az jutott közben eszembe, hogy emlékszem még arra, amikor 1998-ban a választások előtt volt egy címzett támogatási előterjesztés az Országgyűlés előtt, amit aztán visszavontak, és a választást követően az akkori kormánypárti fideszes önkormányzatok kapták a támogatásokat, az ellenzékiektől pedig elvonták. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így volt! Így volt! - Derültség és taps az MSZP soraiban. - Zaj. - Az elnök csenget.) Talán erre Dávid Ibolya is emlékszik, mert tagja volt a kormánynak, ezért aztán egészen közelről tudta figyelemmel kísérni azt a folyamatot is, amikor Alcsútdoboz több támogatást kapott, mint Budapest, ami a címzett és céltámogatásokat illeti. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban. - Zaj. - Az elnök csenget.) Hát sajnos, képviselőtársaim, tudom, hogy a tények fájdalmasak, ezért is próbáltam becsomagolni a magam szerény módján (Derültség a kormánypárti padsorokban.) a mondanivalómat.

Ugyanakkor másrészt arra is emlékszem, amikor a miniszterelnök a fejlesztési terv kapcsán négypárti egyeztetést kezdeményezett. Meg szeretném kérdezni a miniszterelnök urat például - elég csak inteni -, hogy kapott-e az ellenzéki pártoktól a felvetéseire választ annak idején (Gyurcsány Ferenc: Nem! Nem! - Zaj.). Mert arra is emlékszem, amikor a koalíciós tárgyalások idején, illetve aközben próbálkozások folytak bevonni a kétharmados törvények egyeztetésébe az ellenzéki pártokat. Ők mindenfajta együttműködést elutasítottak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Innen indulunk. Akarunk-e, akartunk-e egy olyan nemzeti fejlesztési tervet készíteni, amely mögé a politika egésze felsorakozik? Erre az a válasz, hogy önök semmilyen módon ebben a dologban nem akartak együttműködni. Ezek után nem értem a műfelháborodásukat, amit egy-egy rosszul sikerült mondat kapcsán itt a parlamentben képesek előadni. (Derültség és moraj az ellenzéki pártok soraiban.)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 14 2006.10.16. 4:59  1-18

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr két különböző, de egyébként egymással összefüggő kérdésről szólt. Az egyik a jövő évi költségvetés, az államháztartás helyzete, a másik pedig az egészségügy átalakítása.

Azért merem mondani, hogy a kettő egymással szorosan összefügg, mert a mondanivalónak az a lényege, hogy a jövő évben is és még az utána következő évben is, sőt lehet, hogy utána is nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a költségvetés megbomlott egyensúlyát helyreállítsuk, és ez még kevés, de ráadásul erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy azután pedig ez az egyensúly a későbbiek során fenntartható legyen. E miatt a fenntartható egyensúly miatt van szükség szerintünk, liberálisok szerint is a közigazgatásban, az önkormányzati igazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban vagy akár az adórendszer területén a különböző, eddig mindig halasztott és megítélésünk szerint most már tovább nem halasztható átalakításokra. Lényegében ezt számtalanszor elmondtuk már, ez az, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepet, kormányzati feladatot vállalt.

Ráadásul, erről is többször volt már szó, miniszterelnök úr is többször hivatkozott rá: egész egyszerűen a mi megítélésünk szerint is eljutottunk odáig, hogy szemléletváltásra van szükség, nemcsak a politikában, hanem a magyar társadalom egészében. Ha költségvetésről van szó, akkor azt kell belátnunk végre, hogy az én pénzem, az a mi pénzünk, ha valamilyen módon a közzel kapcsolatba kerülök, akár adófizetőként, akár pedig olyanként, aki támogatást kap adott esetben a költségvetésből. És pontosan ez a költségvetési pénzzel, a mi pénzünkkel való felelős gazdálkodás az, ami az elmúlt időszakban többször megbicsaklott; igaza van annak, aki azt mondja, hogy az elmúlt négy évben nagyon erősen, meg annak is igaza van, aki azt mondja, hogy meg az azt megelőző években is.

(13.40)

Ahhoz viszont, hogy ezzel a gyakorlattal képesek legyünk szakítani, szükség van annak a belátására, hogy ha egy társadalmi csoportot egy adott intézkedéssorozat sért, akkor lehet, hogy annak viszont egyébként nagyon sok haszonélvezője van, akiknek adott esetben a hangját nem halljuk. Így van ez az egészségügy esetében is, ahol folyamatos vita van arról, hogy rossz a helyzet az egészségügyben, valamit tenni kellene, ugyanakkor viszont másrészt rendre hiányoznak azok a programok, vagy hiányzik a bátorság, amelyek segítségével ezen a helyzeten változtatni lehetne, úrrá lehetne lenni.

Hallom, hogy problémák vannak, hogy kevés a pénz a magyar egészségügyben. Helyes, csak persze a helyzet igazán az, hogy ma még a különböző reformintézkedéseknek semmilyen hatásuk nincsen. Vagyis mindazok a problémák, amelyekkel ma a magyar egészségügyben szembe kell nézniük, a jelenlegi, megváltoztatandó rendszernek a hibái, és pont azért kell ezeket a rendszereket megváltoztatni, mert íme, így vezetnek el a működésképtelenség határára. Elhangzik ugyan, hogy kevesebb a pénz, de mihez képest, tisztelt képviselőtársaim? Ugyanis a beszedett járulékokon bőven felül, több száz milliárd forinttal felül költ a költségvetés az egészségügyre, vagyis maradhatunk abban, hogy amennyit járulék formájában befizetünk, abból a jelenlegi szerkezetben lévő egészségügy nem működtethető.

Lehet azt mondani, hogy az átalakításhoz először pénzt kell beletenni, csakhogy hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az előző négyéves kormányzati ciklusban több száz milliárd forintot tettünk be többletként a magyar egészségügybe, attól az semmilyen módon nem lett jobb, semmilyen módon nem változott meg, ebbe a feneketlen kútba pénzt változtatások nélkül betenni nem érdemes, ezért kell érdemi vitákat folytatni az átalakítás, az átalakulás módjáról. Erre lesz lehetőség majd az elkövetkezendő hetekben, hiszen a parlament megkezdi azon törvények tárgyalását, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák majd.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 14 2006.10.24. 5:14  5-20

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most látjuk, hogyan nézne ki a Fidesz által kezdeményezett vitanap, és hogy mennyire hazug maga a kezdeményezés (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Te hazudsz!): amikor a miniszterelnök el akarja mondani a véleményét, akkor önök kivonulnak, mert valójában nem vitatkozni akarnak vele.

Másrészt ami azt illeti, én azt hittem, hogy a politikai életünk eljutott a politikai idiotizmus csúcsára akkor, amikor az a kijelentés hangzott el, hogy a miniszterelnök képes megöletni magát csak azért, hogy miniszterelnök maradhasson. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Most, amikor hallottam Mindszenty Józsefet és Szűrös Mátyást egy mondatban említeni, hát... (Derültség, taps a kormánypárti oldalon.) azt kell mondjam, hogy a csúcsjavítási kísérlet sikerült.

De nem is a politikai idiotizmusokról akartam beszélni, tisztelt képviselőtársaim, hanem a politikai cinizmusnak ilyen mértékű tobzódásáról, ami a tegnapi napon és részben a mai napon is megfigyelhető volt. Mert, tisztelt képviselőtársaim, azt állítani, hogy a rendőrök provokálták a békés tüntetőket akkor, amikor a "békés tüntetők" Molotov-koktélokkal, vasgolyókkal, fejszékkel, baseballütőkkel grasszálnak Budapest utcáin, ez ócska politikai cinizmus. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

Ha még ehhez hozzáteszem, hogy mindezt teszik Árpád-sávos lobogók alatt, amelyek 1944 óta nyilas jelképnek számítanak Magyarországon, amelyek jegyében tízezreket lőttek a Dunába, és milliókat tartottak félelem alatt, akkor azt a kérdést is föl kell tenni a politikai cinizmus gyakorlóinak, hogy miért nem közlik a saját gyűléseiken, hogy ezekkel a zászlókkal, a nyilas jelképekkel onnan takarodni kell, mert ezekkel semmilyen módon nem hajlandóak együttműködést vállalni. (Taps a kormánypárti oldalon. - Dr. Ángyán József az elnöki emelvény fölé mutatva: Itt van!) Amire mutogatnak képviselőtársaim, az a nyilas időszak előtti időszak, azzal ilyen értelemben probléma nincsen. Azóta azonban megváltozott a világ. Aki nem képes tanulni a magyar történelemből, az ismét romlásba fogja taszítani az országot. És önök ezen az úton haladnak évek óta (Közbeszólás a kormánypárti oldalról: Úgy van!), és az önök politizálásának a következménye mindaz, ami tegnap Budapesten látható volt. Mert ez nemcsak a Fidesz felelőssége, hanem ez, amit itt láttunk, a Fidesz taktikája. Ezt önök csinálták ezzel az országgal, tisztelt képviselőtársaim! (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

És ezek után azt vágni az emberek szemébe, amit Orbán Viktor tett tegnap, hogy egy ország áll szemben a kormánnyal akkor, amikor az emberek döntő többsége nyugalmat szeret, akkor, amikor voltak, akik méltósággal szerették volna megünnepelni az évfordulót, de ezt a lehetőséget elvették tőlük, akkor, amikor többen, sokan felháborodnak azon, hogy egyetlen éjszaka alatt 200 milliót elbokáznak kártétel címén, és egyébként a rend fenntartásának a költségei most már az egymilliárd forintot meghaladják. Azokra mondani, hogy egy ország áll szemben a kormánnyal, akik szégyenkeznek amiatt, hogy ebbe a helyzetbe juttatták az országot, mert ne felejtsük el, hogy a világ tegnap két dologról számolt be Magyarországról: egyrészt Európa és a világ főhajtásáról és köszönetéről, amelyben megköszönték az '56-os hősöknek, amit a cselekedeteik jelentettek Európa és a világ számára, másrészt meg arról a dúlásról, amit az önökhöz közel álló - igaz, szélsőjobbról közel álló - félelvbarátok tettek ezzel az országgal. Az utóbbit nagyon sokan szégyellik ebben az országban, és az ő nevükben ne mondja senki, hogy a magyar nép szemben áll a kormányával. Végül azokra sem lehet hivatkozni, akik napok, hetek óta mondják, hogy tűrhetetlen, hogy egyesek visszaélnek a gyülekezési joggal.

Ezért, tisztelt képviselőtársaim, én egy megoldást látok, ami még mentheti a demokratikus Magyarország helyzetét. A demokratikus politikai erőknek tilos bátorítást adni mindannak, ami az utcán Magyarországon történt. Ezzel szemben viszont minden politikai erőnek kötelessége felszólítani a híveit, hogy tartsák távol magukat ezektől az eseményektől, mert aki ezt nem képes megtenni, aki ezt nem cselekszi meg, az árt a hazának, és az mostantól kezdve ne hivatkozzon a nemzetre!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
28 20 2006.11.06. 5:12  19-20

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok történet áll mögöttünk, és még több feladat van előttünk. Ezért aztán figyelemmel arra is, ami szeptember 17-18-a óta történt Budapesten és az országban, meg persze arra is, ami október 23-án történt, tényleg felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon innen most akkor hogyan tovább, merre megyünk tovább. Mert az biztos, hogy Magyarország óriási lehetőségek előtt áll, olyan lehetőségek előtt, amelyeket talán száz éve nem volt szerencsénk magunk előtt látni. S ha ez így van, akkor talán az sem vitatható, hogy egyszerűen felelősségünk az országgal meg az utánunk jövő generációkkal szemben is, hogy ezeket az adódó lehetőségeket megragadjuk.

Ahhoz azonban, hogy Magyarország azokat az előnyöket, amelyeket az Európai Unió biztosít számára, minél inkább képes legyen kihasználni, és ugyanakkor távol tartsa magát a lehetséges hátrányoktól, amennyire csak lehet, bizony, tisztelt képviselőtársaim, szükséges a politikai együttműködés, szükséges megkeresni fontos ügyekben azokat a pontokat, amelyekben egyet tudunk érteni. Már csak azért is, mert azok a kérdések, amelyekről itt szó lehet, legyen szó akár az egészségügyről, az önkormányzati rendszerről, a közigazgatásról, az adórendszerről, és így tovább, és így tovább, ezek az ügyek mind-mind kormányzati ciklusokon túlnyúlnak.

(13.30)

Vagyis mindegyikünknek érdeke az, hogy olyan mederben folyjanak a fő kérdésekben az ügyek, amelyekben valamilyen minimális egyetértés van. Az én parlamenti napirend előtti felszólalásom valójában arról szólt volna, hogy ha ez így van, akkor most félretéve mindazt, ami az elmúlt hetekben történt - és ezeknek a vitáit nem gerjesztve újra -, azt mondjam, hogy az együttműködési készség megvan. Most hallottam az imént egy felszólalást, hogy az együttműködési készség szintén megvan, ha elfogadjátok az összes szempontunkat, és aztán ezek után pedig kezdjünk el együttműködni egymással.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez így nem fog menni! Mert hadd hívjam fel a figyelmet arra, ha már önök beszélnek együttműködési készségről, hogy Semjén Zsolt frakcióvezető úr azért nem tudott most már második alkalommal felszólalni, mert önök nincsenek bent a teremben. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van!) Önök pedig azért nincsenek bent a teremben, mert nem akarnak együttműködni semmilyen szinten a miniszterelnökkel, vagyis álságos itt együttműködésről beszélni akkor, amikor egyébként az erre való készség csírájában sem jelenik meg az önök politikájában. Én ezt egy nagyon nagy hibának tartom, tisztelt képviselőtársaim. Nagyon nagy hibának tartom az elmondottak miatt. Nagyon nagy hibának tartom azért, mert végiggondolva a rendszerváltás utáni politizálásunk elmúlt 16 évét, én egyre inkább úgy látom, hogy gyorsuló sebességgel megy a magyar politika egy olyan irányba, ahol biztosra vehető, és ennek nyomai sajnos már most is érzékelhetőek, egész egyszerűen károkat okoz az országnak. És nem akarok most oldalakról beszélni, én csak azt állítom, hogy ez a vonal nem folytatható tovább. Mert ha ez így megy, akkor a rendszerváltást követően... (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) A képviselőtársam azt mondja, hogy nem kell hazudni. Ez önmagában is már egy hazugság, ha emögött az áll, hogy önök állandóan folyamatosan igazat mondtak, mert például sajnos ez az állítás sem igaz. A probléma éppen abban van, hogy önök úgy akarnak tárgyalni, hogy el kell fogadni az önök összes szempontját, aztán ettől kezdve tárgyaljunk egymással.

Én meg azt állítom, hogy művi helyzeteket előidézve és ezekre a művi helyzetekre kiváltott reakciókból rövid távon politikai tőkét kovácsolva nem lehet elkezdeni azokban a fontos ügyekben a párbeszédet, amelyek megoldása pedig az ország előtt áll, amelyek megoldására való törekvés a politika számára megkerülhetetlen. Sajnálatosnak tartom, hogy minden jel, minden nyilatkozat, minden beszéd mindig arra utal, hogy a kizárólagosságra törekvés mindig megelőzi önöknél az együttműködési szándékot.

Én pedig azt mondom, hogy ha ez így marad, akkor el kell majd számolnunk az utánunk következő generációkkal a tekintetben, hogy miért játszottuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) el azokat a lehetőségeket, amelyek számukra jobb életet biztosítottak volna.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 18 2006.11.16. 39:22  1-273

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kopics György, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja fiskális alkoholizmusnak nevezte azt a folyamatot, amin a politika rendre végigmegy akkor, amikor folyamatosan oszt, oszt, oszt, ígér, ígér, ígér, és egyébként soha nem beszél mindennek a lehetséges következményeiről vagy feltételrendszeréről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit az imént hallottunk, az már maga a fiskális delirium tremens. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Majd a felszólalásom különböző pontjain ezekre még vissza fogok nézni, de miután Orbán Viktor is reagált az előtte szólókra, úgy illik, hogy én meg arra reagáljak, aki előttem szólt. Hadd mondjam el önöknek, hogy nekem meg, tisztelt képviselőtársaim, az volt az érzésem, hogy Orbán Viktor képtelen túljutni a 2002-es és 2006-os választási vereségén, mert ha erre képes lenne, akkor képes lenne arra is, hogy reális helyzetértékelés alapján reális és esetleg megfontolható javaslatokat tegyen le a tisztelt Ház asztalára. Hát ezekkel, sajnos, adós maradt.

Kaptunk elméleti kioktatást arról, hogy hol voltunk 2002-ben, és hol vagyunk ma az átalakuló országok sorában - helyes. Erre azt válaszolnám, hogy így is lehet. 1998-ban Magyarország első volt az átalakuló országok között, egy rendezett költségvetési egyensúllyal, 5 százalékot meghaladó növekedési mutatóval, ez volt az az alap, amiről az Orbán-kormány 1998-ban elindulhatott. Megjegyzem, az első két évben ezt az egyensúlyi helyzetet tartani tudta, egyébként egy trükkel: rendre alábecsülte az inflációt, ehhez igazította a támogatások, a nyugdíjak, a bérek növekedését, majd amikor kiderült, hogy az infláció persze meghaladja a tervezett mértéket, akkor ezen támogatások egy részét az év vége felé korrigálta, a többit pedig nem.

Aztán következett a 2001-2002-es költségvetési ciklus, amikor egy kétéves költségvetést fogadott el az Országgyűlés, és ez indította el valójában a költségvetési egyensúly megbomlásának időszakát. Mert, képviselőtársaim, lehet büszkének lenni arra a lakástámogatási rendszerre, ami számos ember számára lehetővé tette, hogy befektetési céllal lakásokat építsen (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!), de nem szabad elfelejteni, hogy ennek hatásai a 2006-os költségvetésben már 230 milliárd forintot meghaladó összeget tesznek ki. (Taps a kormánypártok soraiban. - Göndör István: Erről szól.) Arról nem beszélve, hogy akkor, amikor önök éltek azzal a lehetőséggel, ami a kiegyensúlyozott költségvetésből és a magas növekedésből fakadt, megtámadni azt a Bokros-csomagot, ami mindennek a feltételeit megteremtette, az egyik legnagyobb hazugsága az elmúlt évek politizálásának. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Orbán mindig igazat mond.)

Vagy például a tandíjkérdés kapcsán Orbán Viktor itt azt mondta nekünk, hogy az előző rendszerben - amit, ugye, ne nevezzünk Kádár-rendszernek, mert úgy már nem lehet szeretni, de előző rendszerként még igen - kaptuk a diplománkat, és ezért hálásak lehetünk annak az előző rendszernek. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Nem ezt mondta! Honnan veszed ezt?) Hát, kedves Orbán Viktor, a helyzet az, hogy abban az időszakban... (Az ellenzéki képviselőkhöz:) Azt mondta, hogy ingyen tanulhattunk, és ezért hálásak lehetünk, szerintem ez hangzott el. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Csak szeretnék visszatérni... Jó, jó! Pillanat, mindjárt! (Az elnök csenget.) Mindjárt, mindjárt megvilágosodik, kedves Navracsics képviselőtársam is. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

A helyzet az, hogy abban az időszakban, tisztelt képviselőtársaim, 10-15 százalékát vették fel egyetemre, főiskolára az adott korosztálynak. Ők azok, akik továbbtanulhattak. Ma ez az arány eléri talán az 50 százalékot. Ma meg ezek azok, akik továbbtanulhatnak. Arról nem beszélve, kedves képviselőtársaim, hogy valamint a felvételiknél - ezért ez aztán Kádár-rendszer volt, akárhogy is nézzük - megjelölték azokat, akik például kulákgyerekek voltak, akik például egyházi gimnáziumokban végeztek, időnként még az értelmiségieket is. Ezeknek a bejutását nem tették lehetővé, vagy megnehezítették. A Kádár-gyerekek bejuthattak; nem csoda, hogy Orbán Viktor hálás mindezért. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) De ezt nem lenne szabad elfelejteni.

Azt vártam végig - még több elemre vissza fogok majd térni a beszédemben, de azt vártam végig -, hogy kapunk javaslatokat. Mert elhangzottak nagyon fontos területek az iménti felszólalásban, amelyekről valóban nagyon sokat kellene vitatkoznunk akkor, ha egyáltalán képesek lennénk szóba állni egymással. Én ilyennek tekinthetem akár a népesedéspolitikát, akár a gazdaság, a vállalkozások helyzetét, vagy akár az oktatás kérdéseit. Csak ehhez beszélni kellene, beszélő viszonynak kellene lennie. Mindenki beszél arról egyébként, hogy egyet kellene érteni - majd erre is vissza fogok térni -, de szó sincs arról, hogy bármilyen fajta kapcsolatfelvétel történhetne, mert valójában az egyetértés vagy a kompromisszum egyetlen alapja az lehet, hogy fogadd el, amit én mondok, és akkor létrejöhet közöttünk a kompromisszum.

Egy javaslatot persze hallottunk, hogy azokban a kérdésekben, amelyekről népszavazás lesz, most a költségvetésben ne döntsünk. Ez azért nagyon érdekes mondat volt, kedves képviselőtársaim, mert egyrészt szerintem az élet attól még nem állt meg, hogy van egy ilyen kezdeményezés, másrészt költségvetési kérdésekben népszavazást kezdeményezni nem lehet - ezt tiltja az alkotmány. Úgyhogy, vagy ezek a kérdések érintik a költségvetést, és ebben az esetben alkotmányellenesek, vagy nem érintik a költségvetést, ebben az esetben meg ez a mondat itt nem játszik. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Arra az apróságra már nem is tekintve, hogy a tandíj egyáltalán nem tárgya a 2007-es költségvetésnek, mert azt semmilyen vonatkozásban nem érinti.

(11.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Hivatkozva megint a fiskális alkoholizmus megjegyzésére Kopics Györgynek, azt tudom mondani, hogy a 2007. évi, előttünk fekvő költségvetés a kijózanodás költségvetése. Szemben a 2001-2002-es költségvetés időszakával - és szemben sajnos az azóta benyújtott költségvetésekkel -, ez a költségvetés nem csupán a valódit, hanem az igazat is tartalmazza. Szembenéz a valós helyzettel, még akkor is, ha ez a szembenézés nagyon nehéz, és nem ígér könnyű álmot ez a költségvetés. Csak azt tartja és engedi újraoszthatónak és újraosztani, ami az ország jövedelmeiből és a még éppen finanszírozható adósságok alapján az állampolgárok többségének radikális életszínvonal-romlása nélkül is vállalható.

De hozzáteszem, hogy ez az "is vállalható" nagyon fontos dolog, mert el kell most menni a lehetőségek határáig, tisztelt képviselőtársaim, annak érdekében, hogy azon a valóban nehéz helyzeten, amiben a költségvetés van, legyen erőnk túljutni.

Nézzük meg, hogy miért szükséges ez, milyen folyamatok vezettek egyáltalán idáig! Ismert, az előbbi felszólalásokban is elhangzott, hogy igen, a rendszerváltásnak vannak vesztesei, és jelentős szociális feszültségek halmozódtak és halmozódnak fel az elmúlt tizenhat évben. Aztán volt egy nagyon nagy probléma, ami igen erőteljesen volt érzékelhető már az ezredforduló táján: ez a közalkalmazottak helyzete, a pedagógusok, orvosok, egészségügyi alkalmazottak anyagi megbecsülésének a helyzete. Aztán volt egy igen jelentős infrastrukturális lemaradásunk, márpedig tudjuk, hogy az infrastruktúra hiánya jelentős mértékben gátja lehet a befektetések vonzásának, Magyarországra hozásának, a befektetések elmaradása pedig jelentős mértékben gátja lehet a gazdaság fejlődésének. Éppen ezért érdekünkben állt, meg a gazdaság versenyképességének a növelése is megkívánta, hogy az infrastrukturális lemaradásunkat hozzuk be.

Aztán volt egy másik probléma - ez is szerepelt ma már a viták között, és tényleg érdemes róla egy értelmes vitát folytatni -, hogy az átalakuló országok, az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó országok, amelyek között nagyon sok tekintetben számos versenytársunk akad, lejjebb vitték az adóztatás szintjét, és ezért Magyarországnak is azt az utat kellett volna követnie, hogy lejjebb viszi az adóztatás szintjét annak érdekében, hogy ezen keresztül a gazdaság versenyképességét növelje. Vagyis, tisztelt képviselőtársaim, a politikának újra és újra azzal a helyzettel kell szembenéznie, hogy valós vagy vélt társadalmi problémák orvoslásának az igénye megjelenik, és erre neki valamilyen válaszokat kell adnia. A válasz a politikus részéről persze mindig az szeretne lenni, hogy ezt is megoldom, ezt is megoldom, ezt is megoldom, ide is adok pénzt, ide is, ide is.

Hangsúlyozom, hogy az előbb általam felsorolt célok vagy területek középtávon fontos, megoldandó problémákat vetnek fel, és nagyon nagy gondja a gazdaságpolitikánknak és az elmúlt négyéves kormányzati ciklusnak, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldásához egyszerre rövid távon kezdett hozzá, vagyis a középtávon helyes célok rövid távon szembekerültek a költségvetés adta lehetőséggel.

Persze, hozzáteszem rögtön, hogy a politika azért is játssza bele magát rendre ilyen helyzetekbe, mert vannak a választási kampányok, a kampányokban vannak különböző kampányígéret-versenyek, amelyek arról szólnak, hogy emberek, szavazz rám, és akkor majd neked jobb lesz, sőt mindenkinek jobb lesz, az állam majd megoldja helyetted az összes problémádat. Aztán amikor elnyeri a támogatást, megnyeri a választásokat, akkor ott áll azzal a dilemmával, hogyha betartja az ígéreteit, akkor lám, mekkora problémákat okozhat, ha meg nem tartja be az ígéreteit, akkor persze szembekerülhet a választóinak egy csoportjával, és persze a valótlanság állításának a bélyegét is rá lehet tolni.

Megjegyzem, azok a viták, amelyek most zajlanak, és amelyekre Orbán Viktor iménti felszólalásában utalt, szintén e körül a kérdéskör körül csoportosulnak. Hadd tegyem azonban rögtön hozzá, hogy azért én emlékszem még a Fidesz választási programjára, és mondhatom, hogy azok háromszor akkora ígéretet tartalmaztak, mint a szocialisták választási programja, ezért aztán ha ez egyik hazudott, akkor a másik háromszor akkorát hazudott, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! Így van!) Ehelyett sokkal szerencsésebb lenne egyszer végre őszintén beszélni valóban, őszintén szembenézni a helyzettel, és belátni, hogy az állam nem oldja meg az emberek helyett a problémákat, hanem újakat keletkeztet rendre, ha erre kísérletet tesz.

Ezért volt mindig is a liberális ajánlat az, hogy teremtsünk normális, stabil, világos kereteket, és aztán ezeken a kereteken belül engedjük meg a vállalkozásoknak is, a magánszemélyeknek is, hogy a tudásuk, tehetségük, szorgalmuk, képességeik alapján éljenek a keretek adta lehetőségekkel, éljenek, és éljenek egyre jobban mindebből. Természetesen tudjuk, hogy eközben is mindig vannak olyanok, akik erre különböző okok miatt nem képesek, ők azok valójában, akik rászorulnak az állam segítségére, a rászorulók, és erre külön programokat kell kidolgozni - és mi külön programokat is dolgoztunk ki -, hogy mit tegyünk velük, mi legyen az ő helyzetükkel, hogyan tudjuk azt rendezni.

Ez a gondolkodás borul fel rendre akkor, amikor a mindenható jóságos állam megjelenik, és kísérletet tesz arra, hogy megoldja az emberek problémáit, és ahelyett, hogy azt a szemléletet erősítenénk, hogy neked magadnak is van felelősséged abban, hogy hogyan vagy képes magadról gondoskodni, ehelyett ezt teljesen háttérbe szorítjuk, és kísérletet teszünk arra, hogy az állam eszközeivel megpróbáljuk ezeket a problémákat megoldani.

Ezért aztán, tisztelt képviselőtársaim, a rendszerváltás óta - egy-két időszaktól eltekintve - mégiscsak a politika népboldogítási törekvései jellemeznek minket. Ennek aztán az a következménye, hogy egyre nagyobb mértékű lesz az újraelosztás, egyre több adót kell az emberek zsebéből kivenni annak érdekében, hogy aztán újra lehessen osztani közöttük. Azután már természetesen ez sem elég, hiszen ennek következményeként egyre nagyobb lesz a hiány, az egyre növekvő költségvetési hiányt persze úgy finanszírozzuk, hogy kamatokat fizetünk utána, aztán ennek az a következménye, hogy ennek eredményeként is egyre növekszik a hiány.

Hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetésben pusztán kamatokra 280 milliárd forinttal fizetünk ki többet, mint az idei költségvetési évben. Ez az a spirál, tisztelt képviselőtársaim, amivel egyszer végre a politikának szembe kell néznie, és ez az a helyzet, ami miatt gyökeresen szakítani kell az elmúlt, ha tetszik, tizenhat év, ha tetszik, egy-egy időszak ciklusainak politikájával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha arra kell válaszolni, hogy miért kell ezzel szakítani, és a politikusok sokszor szeretik mindezt az Európai Unióra fogni, akkor a válaszom az, hogy nem. Azért kell ezzel szakítani, mert ezt saját magunk miatt meg kell tennünk; mert ez a gazdaságpolitika nem fenntartható, mert terhet rak az utódainkra, ez velük szemben tisztességtelen; mert fékezi, sok esetben ellehetetleníti vagy ellehetetlenítheti a gazdaságot; mert riasztja a befektetőket. Ennek aztán a következményei meglátszanak a munkahelyek számán, és adott esetben meglátszhatnak a bérek növekedésén és ezzel persze az életszínvonal javulásán.

Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak. Itt egyrészt bizonyos konvergenciakövetelmények vannak, amelyeknek eleget kell tennünk, de ugyanakkor viszont azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon nagy lehetőségeket látunk a következő hétéves európai uniós költségvetési ciklus fejlesztési kereteiben, de ezeket is csak akkor tudjuk megragadni, ha egyébként egy kiegyensúlyozott költségvetéssel, megfelelő módon fejlődő gazdasággal rendelkezünk. Vagyis elsősorban az eddig alkalmazott gyakorlattal magunk miatt kell szakítanunk, de szakítanunk kell azért is, mert részei vagyunk egy szövetségi rendszernek, amelynek működéséhez nekünk magunknak is alkalmazkodnunk kell.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő 2007. évi költségvetésnek számos erénye van: egyrészt szakít a korábbi gyakorlatokkal, képes szembenézni a kialakult helyzettel, és megpróbálja erre az adekvát választ megadni, konzervatív módon tervez - majd erre még a későbbiek során szintén vissza fogok térni -, megfelel annak a konvergenciaprogramnak, amit egyébként az Európai Uniónak beadtunk, amit az Európai Unió elfogadott, és amiről mindenki azt mondja egyébként, hogy nincs most más út az ország előtt - megjegyzem, az eddigi felszólalásokban én sem hallottam más útra való utalást akár vagy különböző javaslatokat -, és természetesen a költségvetés megteremti a lehetőségeit, a feltételeit annak is, hogy hozzájussunk az imént említett fejlesztési forrásokhoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs más út előttünk, mint az egyensúly helyreállítása. Nincs más út, mert az egyensúly helyreállítása teremtheti meg valójában a lehetőségeit annak, hogy érdemben lehessen csökkenteni a terheket, és teremti meg a lehetőségeit annak, hogy ezen keresztül versenyképesebbé tegyük a gazdaságunkat.

(11.40)

Hozzáteszem rögtön, hogy az egyensúly megteremtése nem csak a jövő évről szól, merthogy ráadásul Magyarországnak arra kell törekednie, hogy hosszú távon is egyensúlyi pályára legyen képes állítani költségvetését. Ez az a pont, ahol viszont muszáj és kell beszélni a reformok kérdéséről. Kell azért, mert látjuk, hogy a források szűkösen állnak rendelkezésünkre, ha nézzük a különböző területeket - legyen szó önkormányzatokról, egészségügyről, akár az oktatásról és az oktatásnak különböző intézményeiről -, azt látjuk, hogy a szűkösen rendelkezésre álló keretekből már nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek kijönni.

Ugyanakkor viszont valamit pedig tennünk kell, mert persze az érdekünk meg az, hogy mindezek az intézmények hatékonyabban működjenek, magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő polgároknak, és ebből az következik, képviselőtársaim, hogy nem hagyhatjuk ezeket a rendszereket változatlanul. Nem hagyhatjuk az előbb említett okok és feltételek miatt, nem hagyhatjuk azért sem, mert éppen ez a felelősségünk az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő tízmillió állampolgárral szemben, és nem hagyhatjuk azért sem, mert abban vagyunk érdekeltek, hogy a jövőben azok a rendszerek, amelyeket az állam működtet és fenntart, mind-mind szolgálják Magyarország minél gyorsabb felzárkóztatásának célját.

Éppen ezért én Orbán Viktorral ellentétben azt mondom, hogy nem szabad ezeket változatlanul hagyni, hanem igenis meg kell változtatni őket. Rögtön hozzáteszem, hogy legyen szó önkormányzati igazgatásról, közigazgatásról, az oktatás átalakításáról, az egészségügy átalakításáról, a nyugdíjrendszer átalakításáról, vagy legyen szó akár népesedéspolitikáról, ezért mondjuk és mondom én is újra és újra, hogy le kell ülnünk egymással tárgyalni. Meg kell találni azokat a közösen vállalható megoldásokat, amelyek ezeknek a területeknek az átalakítását segítik, mert ennek minden egyes eleme arról szól, hogy kormányzati ciklusokon átívelő módon találhatunk megoldásokat. Minden döntésünk, amit ezekben hozunk, 5-10-20 éves kitekintéssel valósul majd meg, következményeikben azt jelenti, vagyis nem egy négy éven belüli kormányzati ügyről van ezekben szó. Lehet választani azt is, hogy ne csináljunk semmit. Akkor folytatódik a tovadöcögés, és Magyarország elveszíti az esélyeit. Elveszíti azokat az esélyeket, amelyeket egyébként megragadni - éppen az utánunk következő generációkkal szemben - kötelességünk.

Azt javaslom, hogy ezt az utat ne járjuk, hanem járjuk a másikat, amikor szembenézünk azzal, hogy milyen helyzetben van az ország költségvetése, szembenézünk azzal, hogy milyen rendszereket működtetünk, megvizsgáljuk, hogy vajon ezek a rendszerek működtethetőek-e jobban, mint jelenleg, és adott esetben külső források bevonásával még magasabb szinten is, és ha igen, akkor tegyük meg ezeket a szükséges változtatásokat.

Úgy látom, hogy a vita itt most abba az irányba indult el - és megjegyzem: erről szól, ha jól látom, a népszavazási kezdeményezés -, hogy ne tegyünk semmit, ne csináljunk semmit, nekünk minden jó így, ahogy van. Nade, tisztelt képviselőtársaim, tényleg jó az önkormányzati rendszerünk így, ahogy van? Tényleg megfelelő módon működik a közigazgatásunk így, ahogy most működik? Tényleg jó az oktatási rendszerünk? Vegyük figyelembe azokat a nemzetközi vizsgálatokat, amelyekkel sokat foglalkozott már a Ház, amelyek arról szólnak, hogy milyen a diákjaink versenyképessége. Vajon tényleg jó az egészségügyi rendszerünk abban az állapotban, ahogy most van? És vajon tényleg nem kell tennünk semmit a nyugdíjrendszer átalakítására?

Orbán Viktor a felszólalásában elmondta, hogy húsz év múlva mi lesz, hogy hogyan alakul majd át a demográfiai csoportok aránya egymás között, csak azt nem tette hozzá, hogy ennek a helyzetnek a következményeként is, ha nem csinálunk semmit, a magyar nyugdíjrendszer 15-20 év múlva összeomolhat. Akkor erről a kérdésről mégiscsak valahogy beszélnünk kellene egymással.

Végül arról mindig szó van, csak nem vesszük figyelembe, hogy ahhoz, hogy a gazdaság versenyképességét növeljük, hogy érdemben csökkenthessük a gazdaságra vagy akár a magánszemélyekre nehezedő terheket is, vagyis hogy érdemben képesek legyünk hozzányúlni a nyugdíjrendszer átalakításához, nos ahhoz, tisztelt képviselőtársaim, ennek a feltételeit meg kell teremteni, többek között éppen az előbb említett elosztási rendszerek átalakításával.

Ebből következik szerintem az az együttműködési kényszer, amire egyelőre egész egyszerűen még, úgy látom, nem képes a magyar politikai elit. Pedig ebből következik, tisztelt képviselőtársaim, az az együttműködési kényszer, amire ha nem leszünk képesek az elkövetkezendő rövid időben valamikor, akkor károkat okozunk az országnak, tisztességtelenek és felelőtlenek vagyunk az utánunk következő generációkkal, mert eljátsszuk azokat a lehetőségeket, amelyek lehet, hogy nekünk nem adattak meg - a rendszerváltás sokak számára persze jobb helyzetet teremtett -, de ami nekik már rendelkezésükre állhat, és nekünk adatik meg mindennek a feltételrendszernek a biztosítása számukra, akkor, ha nem játsszuk el most és az elkövetkezendő években mindennek a lehetőségét. Ha eljátsszuk, akkor szembe kell majd néznünk az utódainkkal, és az nem lesz egy könnyű nézés, tisztelt képviselőtársaim.

Éppen ezért, ahogy említettem, mi, szabad demokraták a józan gazdaságpolitikára történő áttérés eszközének tekintjük a 2007. évi költségvetést; rögtön hozzá kell tennem, hogy nem kritikátlanul, és engedjék meg, hogy néhány kritikus megjegyzést tegyek a kérdéssel kapcsolatban.

Az állandó változások miatt, amelyek újra, rendre, évente bekövetkeznek, a költségvetés rendkívül nehezen áttekinthető, rendkívül nehéz összehasonlítani egy-egy adott sort az előző év vagy előző évek aktuális költségvetési soraival, és éppen ezért nagyon nehezen kihámozható, hogy milyen folyamatok is vannak, vagy hogy mit, mire költöttünk előzőleg a következőkben. Ezt egyszer már végre abba kellene hagyni. Megjegyzem: ez mindig elhangzik akkor, amikor az ember kormánypárti, elmondja akkor is, ha ellenzéki, az Állami Számvevőszék rendre beleteszi a jelentéseibe, és utána nem történik semmi. Semmilyen módon nem segíti a parlament munkáját az ilyen módon elővezetett költségvetés, és ezzel a helyzettel is szembe kellene már egyszer nézni. Ha egyszer rendet csinálunk, akkor csináljunk tényleg rendet!

Ezért úgy látom, hogy nem megkerülhető a költségvetési törvényjavaslat tartalmi és formai elemeinek teljes körű áttekintése, és a beterjesztés összeállításának, prezentációjának törvényi szabályozása vagy akár újraszabályozása. Nézzük meg, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy egy világosan követhető, jól áttekinthető költségvetést kaphasson rendre a politika.

E tekintetben egyetértek az Állami Számvevőszékkel, és én is szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék elnökén keresztül az Állami Számvevőszék munkáját. Valóban nehéz helyzetben voltak, mert kevés idő állt rendelkezésre. Én, aki rendszeresen olvasom egyébként az Állami Számvevőszék költségvetéshez benyújtott javaslatait, tudom, hogy az Állami Számvevőszék az elmúlt 16 évben ezt több mint tízszer leírta már, mert rendre az utolsó pillanatban kapja meg a költségvetést. Itt az nem játszik, hogy most egy hónappal több volt a kidolgozásra, mert ebből nem az következett, hogy egy hónappal hosszabb lett az év, hanem az következett, hogy még szűkült az az idő, ami alatt a parlament... (Dr. Latorcai János közbeszólására:) Kedves képviselő úr, akkor elmagyarázom. Ha nincs választási év, szeptember 30-ig kell benyújtani, ha választási év van, október 30-ig. (Dr. Latorcai János: Nem kell elmagyarázni.) Ezért aztán az első esetben a parlamentnek és az Állami Számvevőszéknek három hónapja van arra, hogy megvitassa, míg az utóbbi esetben pedig két hónapja. Ezért aztán nem több, hanem kevesebb idő állt rendelkezésre. De mindegy, ez nem hivatkozási alap, mert én csak annyit akartam mondani, hogy a kevés idő ellenére köszönjük az Állami Számvevőszék munkáját.

Megfontolás tárgyává tennénk, még mindig maradva a kritikánál, hogy vajon nem kellene-e a pótköltségvetés benyújtására vonatkozó szabályokon, törvényi előírásokon szigorítani annak érdekében, hogy itt is átláthatóbbak és világosabbak legyenek a szabályok. Félreértés ne legyen, ezek a javaslatok a parlament egészének érdekeit szolgálják, hiszen a kormánypárti képviselők fontos feladata a kormány tevékenységének ellenőrzése, és azért ahhoz meg a költségvetés részleteinek ismerete is hozzátartozik.

(11.50)

Ugyanakkor azonban a kiegyensúlyozottság érdekében hadd mondjak néhány pozitívumot; ezek egy részét már említettem. Vannak a költségvetésben olyan változások - szemben a korábbiakkal -, amelyek a költségvetés áttekinthetőségét és megbízhatóságát javítják. Ilyen például az, hogy visszahoz a költségvetésbe most ez a javaslat olyan, a lappangó hiányt növelő tételeket, amelyeket korábban szerettünk volna a költségvetésen kívül szerepeltetni, aztán ez nem ment. Most ide visszahozza. Ilyennek tekintem például az autópálya-építés finanszírozását; ilyennek tekintem például az állami vállalatok esetében azoknak a tényleges kiadásoknak a feltüntetését a költségvetésben, amibe azok valóban kerülnek.

És itt megint hadd tegyek egy megjegyzést Orbán Viktor megszólalására. Azt mondta, hogy a költségvetés hiánya 2001-ben 4,4 százalék volt, ha jól emlékszem. Igen, tisztelt képviselőtársaim, 2002-ben pedig kiderült, hogy ez a hiány összességében 9,6 százalékos, mert az a bizonyos, 4 százalékot meghaladó, 5 százalék körüli hiány úgy állt elő, hogy kivitte a költségvetésen kívülre egyrészt a teljes autópálya-építési csomagot, kivitte a különböző támogatási rendszereket, amelyeknek egyébként pedig a költségvetésben volt a helyük.

Ezért aztán ezen az alapon nem tudunk vitatkozni egymással. Tény, 2002-ben a költségvetés hiánya 9,6 százalékos volt. Az idei évben sajnos 10,1 százalékos. Ezért is mondom, azt, hogy szakítani kell ezzel a gyakorlattal. Nem kell egymásra kenni! Mindegyikünknek van ebben a dologban felelősségünk, és rögtön hozzá kell tennem, hogy természetesen a legnagyobb felelőssége az elmúlt négy évnek van, mert akkor szaladtak el igazán a folyamatok. Megjegyzem - hozzáteszem rögtön -, hogy én az elmúlt négy évben is itt ültem a költségvetési vitákban is meg a különböző vitákban, és rendre mindig azt hallottam az ellenzéki oldalról, hogy az kevés, oda még többet kell adni, oda is még többet kell adni. A költségvetési vitákban a módosító indítványok meghaladták a több száz milliárd forintot, amivel a költségvetés kiadási oldalát növelték volna.

Azt tudom mondani, képviselőtársaim -, még emlékezve arra is, hogy a Magyar Demokrata Fórum kivételével az első száznapos programot mindenki megszavazta -, hogy az, ami most előállt az országban, közös művünk, csak a felelősség természetesen azoké, akik kormányoztak. A közös művünkkel meg arra utalok, hogy az ilyen típusú közös műalkotás gyakorlatával kellene ezzel szemben viszont szakítani az elkövetkezendő években.

Pozitívuma a költségvetésnek, hogy a bevételi és a kiadási összegek megalapozottabbak, mint amilyenek a korábbi években voltak, és bár én is hallottam az ÁSZ-elnökének megjegyzését e tekintetben, az ennél sokkal puhább és megengedőbb volt. Tény, hogy a rövid időre tekintettel nem lehetett vagy valószínűleg nem volt lehetőségük végigszámolni. Mi a szakértőinkkel végigszámoltattuk, és azt kell hogy mondjam, hogy a különböző bizonytalanságok, amelyek akár a bevételi oldalon, akár a kiadási oldalon megjelennek, nagyjából kiegyenlíthetik egymást; de ha adott esetben nem egyenlítenék ki, akkor pedig hadd hívjam fel arra a tisztelt Ház figyelmét, hogy a költségvetés - és ez itt egy pozitívuma - jelentős mértékben törekszik a biztonságra. Többek között például tartalékokra egyrészt fordít 42 milliárdot - ez az általános tartalék -, ezen kívül képez 53 milliárd forintnyi céltartalékot, ami azt a célt szolgálja, hogy különböző területeken átalakítások vannak, és ezeket valamilyen módon finanszírozni kell. Tartalmaz ezen kívül egy 50 milliárd forintos központi egyensúlyi tartalékot, amit nem lehet akkor felhasználni, ha a költségvetés valahol elcsúszna, és tartalmaz ezen kívül még egy 80 milliárd forintnyi fejezeti egyensúlyi tartalékot is, vagyis a tartalékok végösszege 225 milliárd forint. Ezért azt tudom mondani, hogy abban az esetben, ha bizonytalanság lépne fel akár a bevételeknél, akár a kiadásoknál - a számításaink szerint azért erre túl nagy mértékben számítani nem kell -, akkor ezek a tartalékok ezt a bizonytalanságot mindenképpen képesek fedezni.

Konzervatív módon tervez a költségvetés - ezt is említettem már -, ami azt jelenti, hogy a bevételeknél inkább alul, a kiadásoknál inkább reálisan próbál számolni. Ezt támasztja alá például az is, hogy a költségvetés maga 2,2 százalékos növekedéssel kalkulál, miközben egyébként elemzői konszenzus van abban, hogy a növekedés ennél minden valószínűség szerint néhány tized százalékkal magasabb lesz.

Ugyanakkor viszont azt is említettem már, de újra felhívom rá a figyelmet, nagyon nagy erénye a költségvetésnek, hogy megteremti a feltételeit annak, hogy éljünk azzal a lehetőséggel, amit az Európai Unió fejlesztési forrásai biztosítanak a számunkra. Éljünk annak érdekében, hogy minél teljesebb körűen legyünk képesek kihasználni ezeket az adódó lehetőségeket. Nyilván ennek a következménye az, hogy 2007-ben megduplázódik az az összeg, amit a költségvetésben az uniós források fogadásához szükséges hazai források finanszírozására beállítottunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy megjegyzés persze, ami idekívánkozik. Azt mondtam a megszólalásom elején, hogy szakítani kell az eddigi gyakorlattal. Szakítani kell, képviselőtársaim, és rögtön hozzáteszem, hogy nemcsak 2007-re vonatkozóan kell szakítani, hanem az elkövetkezendő évekre vonatkozóan. Mert valójában a következő négy évet, sőt lehet azt mondani talán, hogy a következő hét-nyolc évet két hatás fogja alapvetően jellemezni. Az egyik oldalon ott lesz a nagyon erős követelmény és igény, hogy állítsuk helyre a költségvetés egyensúlyát, hogy tegyük ezt az egyensúlyt fenntarthatóvá, és hogy ezen keresztül teremtsük meg a gazdaság versenyképessége növelésének feltételeit. Ebből bizony az következik - muszáj ezt elmondani már most az elején -, hogy igen, a következő években sem lesz lehetőség arra, hogy a költségvetés a szigorán lazítson.

Ugyanakkor a másik hatás, ami az elkövetkezendő nyolc-tíz évben érni fog minket, az az, hogy egyre inkább hozzájutunk az európai uniós fejlesztési lehetőségekhez - ha az előbbi feltételnek persze megfelelünk -, egyre inkább kibontakoznak azok a lehetőségek, amelyeket ezek a fejlesztések számunkra biztosítani lesznek képesek. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy ha jól csináljuk, ha megragadjuk azokat a lehetőségeket, amelyek hazánk számára megnyílnak a következő években, akkor ez az ország teljesen át fog alakulni. Akkor ez az ország valóban vonzó terepe lehet a befektetőknek; akkor ez az ország képes lesz arra, hogy minél több munkahely teremjen, minél többen legyenek képesek dolgozni; akkor ez az ország az itt élő emberek számára komfortosabb életlehetőségeket biztosít; akkor ez az ország hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek versenyképes tudással jöjjenek ki az iskolákból, amivel el tudnak helyezkedni, ami biztosítja majd a megélhetésüket; akkor lehetőségünk lesz arra, ha megragadjuk a fejlesztési lehetőségeket, hogy egy jobb egészségügyet biztosítsunk a polgáraink számára, hogy növekedjen Magyarországon az átlagéletkor, hogy minél tovább maradjanak közöttünk a szüleink, a nagyszüleink, hogy minél jobban élhessünk ebben az országban.

Ez valójában az a feltételrendszer és az a követelmény velünk szemben, ami miatt ma is érdemben kell megvitatni az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és ez az a feltételrendszer, illetve követelményrendszer, amit velünk szemben az utódaink támasztanak, ami miatt nekünk muszáj - muszáj! - megragadnunk azokat a lehetőségeket, amelyekkel élnünk az utódainkkal szemben kötelességünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vita a hagyományos koreográfia szerint zajlik természetesen mindenütt a világon, itt Magyarországon is. Az ellenzék elmondja a bírálatait, és kísérletet tesz alternatíva felvázolására, mert ilyen módon szeretné megszerezni a választók támogatását.

(12.00)

Egyelőre úgy látom, hogy a választók bajban vannak, mert alternatívát még nem nagyon láttunk. A bírálatokat hallottuk, azokat köszönjük szépen. Ha lesznek megfontolható javaslatok, azokat természetesen figyelembe fogjuk venni.

A kormánypártok feladata persze az, hogy nézzék meg alaposan a költségvetést, ha lehetséges, kell vagy szükséges, vagy érdemes, akkor tegyék meg a jobbító szándékú javaslataikat, majd a végén támogassák a költségvetés elfogadását.

Ami a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakcióját illeti, mi támogatni fogjuk a javaslatot. Az utánam következő frakciótagok a különböző területekkel kapcsolatban felsorolják majd a véleményüket, észrevételeiket, adott esetben megteszik jobbító szándékú javaslataikat. Ne ragadjunk azonban le ennél a költségvetésnél, nem 2007-ről van szó, tisztelt képviselőtársaim, hanem valóban Magyarország jövője a tét. Ez a költségvetési vita menjen le úgy, ahogy a parlamenti koreográfiák szerint szokott, utána pedig nézzük meg, hogy a különvélemények fenntartása mellett mit tudunk tenni közösen a különböző területeken Magyarország érdekében.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 30 2006.11.16. 2:11  1-273

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök úr, nem azért kértem szót, hogy arra a mondatra reagáljak, amit ezek szerint ma minden fideszes el fog mondani, hogy a költségvetés a hazugság ára, mert ilyen betanított munkára szerintem különösebben reagálni nem érdemes.

A tandíjra szeretnék egy pillanatra azonban visszatérni. Bizonyára nem tudja a televíziónéző, hogy a hallgatók több mint 30 százaléka az első diploma megszerzése esetén önként fizet térítési hozzájárulást. Ez többek között az egyik ára annak, hogy ma már az adott korosztály mintegy 50 százaléka tanulhat felsőoktatási intézményekben, ha pedig aztán a második diploma megszerzésére tekintünk, akkor ez az arány már megfordul, ott már több mint 50 százalék fizet. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Másrészt arra a tényre hadd hívjam fel a figyelmet, hogy aki diplomát szerez, annak lényegesen jobbak az elhelyezkedési esélyei, ráadásul egész életében lényegesen több pénzt fog keresni annál, akinek ez nem adatott meg. És azt a kérdést kell mindig föltenni magunknak, hogy ha ez van, ez az esély létezik, akkor vajon miért az összes adófizető fizeti meg ennek a költségeit, miért nem kérjük, hogy járuljon hozzá a tanulmányaihoz.

Rögtön hadd tegyem hozzá, hogy az ösztöndíjrendszerrel összevetve, meg figyelembe véve azt is, hogy a tandíjba belejátszik természetesen a tanulmányi eredmény is, annak, aki jól tanul, nem kell például tandíjat fizetnie. Ráadásul a tandíjbevétel döntő mértékben az egyetemekhez megy, vagyis az oktatás színvonalát javítja, szerintem ez meg nem olyan nagy baj.

Képviselőtársam pedig emlegette a Bokros Lajos által bevezetett havi 2000 forintos tandíjat, amit aztán ők valóban eltöröltek. Én azt gondolom, hogy erre ráfogni azt, hogy a szegény gyerek mehet vagy nem mehet egyetemre, egyszerű csalás.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 162 2006.11.16. 27:26  1-273

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita, azt lehet mondani, hogy természetszerűleg újra és újra visszatér egyrészt a költségvetés szigorához, másrészt persze hangsúlyos elemet kapnak ebben a vitában a különböző tehernövelő tételek.

A korábbi felszólalásomban beszéltem már róla, hogy az elmúlt négy év gazdaságpolitikája okozta valóban ezt a helyzetet, ebben természetesen a kormánypártok felelőssége a nagy. Említettem ezt, nem szokás tőlem elfogadni, de hát nem baj, hogy valamint az azt megelőző két évben is megindultak már ezek a folyamatok.

(18.30)

Azt is hozzátettem, hogy azokat a javaslatokat, amelyek a hiány ilyen mértékű megugrásához vezettek, önök is megszavazták. Sőt olyan módosító indítványokat adtak be rendre, amelyek mind-mind tovább akarták lazítani a költségvetés fegyelmét, vagyis tovább növelték volna a hiány mértékét. (Babák Mihály: Ez így nem igaz!) Ez így nem igaz, mondja kedves Babák képviselőtársam. Ez valószínűleg azért van, mert nem olvasta el az önök által beadott módosító indítványokat. Nem baj, azokat megőrizte a történelem, át lehet őket még tanulmányozni. Én például olyanokra emlékszem, kedves képviselő úr, hogy egy adott sorban volt 3 milliárd forintnyi tétel, és arra önök beadtak 80 milliárd forintnyi módosító indítványt. (Babák Mihály: Azok egyéni indítványok voltak!) Ja, hogy egyéni indítványok voltak. Mindenki azt csinál a Fideszben, amit akar... Érdekes módon én a felszólalásokból azt látom, hogy önök kottából dalolnak, de lehet, hogy akkor ezt illetően is tévedésben vagyok.

De mindegy, mert nem ez a mostani vitának a tárgya, legfeljebb érdekes mellékzöngéje lehet; hanem az, hogy van egy helyzet, az valóban a költségvetés rendkívüli mértékben elszaladó hiányával függ össze, és ezt a hiányt kell nekünk valamilyen módon kezelnünk. Persze megint azt kell mondanom, hogy e tekintetben a kormánypártok felelőssége nagyobb, hiszen mi vagyunk többségben, mi nyújtottuk be a költségvetést, az ellenzék a költségvetést nyilván nem fogja megszavazni, ez teljesen rendben van, megfelel a parlamentáris formáknak. Az azonban már az én megítélésem szerint nem, hogy arra a kérdésre, hogy mi a teendő, ez a költségvetés ad egyfajta választ - erről még fogok beszélni -, ugyanakkor azonban az eddigi felszólalások alapján úgy látom, hogy önöknek van bírálatuk a költségvetéssel kapcsolatban - ez helyes, mert vannak benne bírálható tételek, és különösen ellenzéki pozícióból nem kell ezeknek örülni -, ugyanakkor azonban nem hallom azokat a válaszokat, hogy mit is kellene tenni, vagyis hogy önök szerint mi az az alternatíva, amit felkínálnak a választók számára a kialakult költségvetési helyzet kezelésére. A mi válaszunk az - és ebben sok a kényszerpálya, képviselőtársaim -, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére alkalmas program a konvergenciaprogram. Azért mondom ezt, mert ez be van nyújtva, és a konvergenciaprogram az, amit elfogadott az Európai Unió. A válasz ennek a helyzetnek a kezelésére a konvergenciaprogram következetes végrehajtása.

A költségvetést az ellenzék természetesen támadja minden elemében, és - ahogy említettem - megfelelő javaslatai nincsenek. Lehet persze érzelmi alapon közelíteni a költségvetéshez, mint ahogy tette ezt felszólalásában Orbán Viktor, vagy mint ahogy tették ezt képviselőtársaim közül is többen, de hát ezzel persze előrébb nem nagyon jutunk, ami a probléma kezelését, megoldását illeti.

Természetesen lehet politikai alapon bírálni a költségvetést, ez is teljesen rendben van, de megoldást ez sem hoz. Ezért érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy mit mondanak azok a politikától végül is független szereplők, akik szintén véleményt nyilvánítottak egyrészt annak idején a konvergenciaprogrammal kapcsolatban, másrészt pedig a benyújtott 2007. évi költségvetéssel kapcsolatban.

Ma már vitatkoztunk arról, hogy miket is ír az Állami Számvevőszék a jelentésében, egy dolgot azonban nem lehet megkérdőjelezni, mert egyrészt benne van a jelentésben is, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta most is, hogy ez a költségvetés szerintük technikailag korrekt, egyébként pedig minden valószínűség szerint tartható. Az Állami Számvevőszék elnöke tett megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy a bevételi oldalt még nem tudták minden elemében számolni akkor, amikor a véleményüket kialakították. A mi szakértőink végigszámolták, és úgy ítéljük meg, hogy bizonyos bizonytalanságoktól eltekintve az tartható lesz, és ki fogok rá térni, hogy egyébként pedig a költségvetés tartaléka a megfelelő fedezetet adja.

Igaz, az Állami Számvevőszék tesz egy kritikus megjegyzést - amellyel szerintem mindegyikünk egyetért - arra vonatkozóan, hogy nőnek az adótételek, és egyrészt ebből nem bontakozik ki egy új adórendszer - igaza van az Állami Számvevőszéknek -, másrészt pedig ez adott esetben megint nem segíti a feketegazdaság vagy a szürkegazdaság kifehérítését. Szerintem ebben is igaza van az Állami Számvevőszéknek, ezt nem gondoljuk másként kormányoldalon sem, de erre a kérdésre szintén vissza fogok még térni.

Az Európai Bizottság, amelyik elfogadta a konvergenciaprogramot, azt mondta, hogy nem lát más utat Magyarország számára, hogy a költségvetési problémáin túljuthasson, de ugyanígy vélekedett a Nemzetközi Valutaalap, és ugyanígy vélekedtek a legnagyobb hitelminősítő intézetek, amelyek hitelesnek és megvalósíthatónak tartják ezt a költségvetést, sőt - ahogy említettem - nem is látnak más utat. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy nem hallunk alternatív javaslatokat. Bírálatokat hallunk, azt én értem, az rendben van, de nem halljuk az alternatívát. Van egy adott helyzet - de mi a megoldás, tisztelt képviselőtársaim? Lehet, hogy nem a konvergenciaprogram - ezt elfogadom -, de akkor biztos van egy másik, és ezt a másikat nem sikerült hallanom.

Az előttünk lévő költségvetés szigorú, persze hátrányosan érint bizonyos társadalmi csoportokat, és nagyon nehéz helyzetet teremt bizonyos intézmények számára, már csak azért is, mert szigorú, miközben a másik oldalon változatlan struktúrájú és szerkezetű intézményrendszerrel vagy elosztási rendszerekkel találja szemben magát. Természetes, hogy ilyen körülmények között azok, akik a változatlan szerkezet mellett kapják a reálértéken nem növekvő támogatásokat, természetes módon kerülnek nehezebb helyzetbe.

Maga a költségvetés, illetve a mögötte meghúzódó konvergenciaprogram a négyéves kormányzati ciklust két szakaszra osztja. Az első szakasz a 2006-2009 közötti időszak, amelyik arról szól, hogy vasfegyelemmel, nagyon következetesen, következetes és szigorú költségvetéssel kezelhető mértékűvé kell tenni a hiányt, erőteljesen kell mozdítani a költségvetést az egyensúlyt megközelítő állapot irányába, és ennek kapcsán eközben bizony reformokra, strukturális átalakításokra is szükség van. Hogy ezeknek mi a tartalmuk, azon megint lehetne egy jót vitatkozni, csak én megint hallottam a Fidesz vezérszónokától, hogy ha reformot hall valaki, akkor ijedtében a zsebéhez kap. Nem is tudom hová tenni azt a javaslatát akkor, ami egy 100 milliárdos reformalapra vonatkozott, mert ezek szerint reformokra mégiscsak szükség van, a zsebhez kapkodást pedig szerintem ez az ország már eléggé megszokta az elmúlt időszakban. És 2009-től kezdődően kerülhet sor arra, amikor már újabb megszorításokra nem lesz szükség, miközben persze a nagyon kemény és következetes, szigorú költségvetési politikát éppen a hiány folyamatos további csökkentése érdekében tartani kell, de ekkor már a növekvő GDP lehet a hiánymérték csökkenésének a fedezete. Sajnos az a rossz hír, hogy a deficit csökkentésében, az egyensúlyi pozíció javítása folyamatában valóban van szerepe a bevételek növelésének. Az a rossz vagy jó hírem van, hogy ennek se örül senki kormányoldalon, csak ezt a kényszerhelyzetet elfogadja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azonban mielőtt még itt ilyen rettenetes állapotokat kezdenénk felfesteni az égre - mondom, senki nem örül annak, hogy adóemeléseket kellett végrehajtani -, hadd mondjam el önöknek, hogy az állami újraelosztás mértéke nem csökken, de azért hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az államháztartás GDP-hez, a bruttó nemzeti termékhez viszonyított összkiadása 50,4 százalékról 51,3 százalékra nő - ez 0,9 százalékos növekedés -, viszont ha ebből levonjuk az adósságszolgálati terhet, akkor az újraelosztás szintje 47 százalék körüli.

(18.40)

És aztán ha még beleszámítjuk ebbe a költségvetési tartalékokat is, amelyekről beszéltem, amelyek összértéke most, jelen pillanatban a beterjesztés szerint 225 milliárd forint, akkor lehet azt mondani, hogy az újraelosztás mértéke valamelyest csökken. De sajnos most nem csökken, valóban, egyébként némileg növekszik, ez következik abból a helyzetből, amivel szembe kellett néznünk.

Ugyanakkor viszont, ha a jövedelem centralizációját vizsgáljuk, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy nagyon jelentős centralizációs törekvések nem figyelhetők meg. 44,4 százalékos a jövedelemcentralizációs arány, míg az idei előirányzat 43,6 százalék volt. Ez most nem tudom, hogyan alakul a nyáron elfogadott, szeptemberből életbe lépő adómódosítások következtében, de ez a 44,4 százalékos jövedelemcentralizációs arány jóval alatta marad a tavalyi tényleges 46,8 százaléknak, és megjegyzem, alacsonyabb, mint 2002-ben, a Fidesz utolsó kormányzati évében volt, és egyébként pedig átlagát tekintve nem haladja meg az európai uniós átlagot. Nem jó, hogy ez így van - erre is majd még ki fogok térni egyébként -, csak nem lehet azt mondani rá, hogy valamilyen eszelős, rettenetes többletadóztatás lenne. De mindenkivel egyetértünk, aki azt mondja, hogy az adók csökkentésére lenne szükség, ez abszolút jogos észrevétel.

Ha az adóbevételek arányát nézzük, akkor itt valóban megfigyelhető egy növekedés az idei évre tervezett 18,8 százalékról 20,2 százalékra, ez az összes adónak a GDP-hez viszonyított aránya. Bár rögtön hozzáteszem, hogy az idei terv is valószínűleg magasabb lesz, de a tavalyi tényleges 19,4 százalékos tényhez képest a 20,2 megint nem egy jelentős elmozdulás. Nem jó irány szerintünk sem, de nem egy jelentős elmozdulás, és ez a 20,2 százalék pedig alacsonyabb, mint ami a 2001-es, 2002-es évben volt, képviselőtársaim. Tehát megint nem arról van szó, hogy eszelősen elszálltak volna a jövedelemcentralizációs törekvések, de az kétségtelen - mondom, erre majd még vissza fogok térni -, hogy nem feltétlenül ez a jó irány Magyarország, illetve a magyar gazdaság számára.

Azt már említettem, hogy nem elég az egyensúlyt helyreállítani, hanem ráadásul ezt az egyensúlyt fenntartható egyensúllyá kell tenni, és erről szól az, hogy a különböző olyan nagy elosztási rendszereket, amelyek vagy a lényegüket tekintve változatlanok maradtak a rendszerváltás óta, mint amilyen például az egészségügy, vagy azokat a rendszereket, amelyek mindenki nagy örömére jöttek létre 1990-ben, mint például az akkor újonnan kialakított önkormányzati rendszer, át kell alakítani, meg kell nézni, hogy az elmúlt tizenhat évnek mik voltak a tapasztalatai, hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni ezeket a rendszereket, és akkor alakítsuk át.

És ennek bizony, képviselőtársaim, része az oktatási rendszer átalakítása is; a tandíjon így vitatkozni, ahogy ezt itt tesszük, nem a legszerencsésebb és legegészségesebb, de állunk ennek a vitának elébe természetesen, merthogy ami ma van, ami most van, az persze nem hasonlítható össze a Kádár-rendszer időszakával, erről korábbi felszólalásomban már beszéltem. De ennek az egésznek az a lényege, hogy tudjuk-e változatlan formában finanszírozni az elosztási rendszereinket - nem tudjuk. Át kell őket alakítani? Igen. Én ezt merem reformnak nevezni, van, aki ezt nem meri reformnak nevezni, nem érdekes. Van önöknek elképzelésük az átalakítással kapcsolatban? Meggyőződésem, hogy van egyébként. Jó lenne leülni egymással, aztán megosztani az elképzeléseinket, mert így, sajtón keresztül ezeket még nem sikerült megtalálnunk.

Azért fontos ez, mert tényleg kormányzati ciklusokon túlnyúló ügyekről van szó, ez nem a kormánytöbbség ügye. Ha nincs partner, a kormánytöbbség el fogja dönteni egyébként, mert azt nem lehet, hogy nem csinál semmit. De ennél sokkal szerencsésebb lenne megkeresni közösen azokat a közösen vállalható pontokat, elképzeléseket, amelyekkel kapcsolatban aztán az lesz elmondható egyrészt, hogy bármilyen kormányváltás van, nem nyúlunk hozzá, mert egyetértettünk benne. És amit ennél is fontosabbnak tartok, adott esetben ezeknek a rendszereknek az átalakítása persze kellemetlen és persze hátrányosan érinti a társadalmi csoportokat, de ha a politika egésze mondja, hogy itt most nincsen más út, akkor talán a társadalomban meglévő feszültségeket ilyen módon enyhíteni lehet, nem pedig adott esetben gerjeszteni.

Mutat erre példát az európai politika, szokás hivatkozni az ír példára, szokás hivatkozni a spanyol példára, a Moncloa-egyezményre; megjegyzem, 1991-ben épp a Fidesz vetette fel, hogy szükség lenne egy magyar Moncloa-egyezményre. De a közelmúltból lehet Németország példáját hozni, ahol a Schröder-kormány megszorításokra kényszerült, az ellenzék pedig azt mondta, hogy tényleg olyan a helyzet, hogy ezekre szükség van, mi is valami ilyesmit csinálnánk, és hogy mutassák a saját szavazóiknak, hogy itt most nem nagyon van más megoldás, megszavazták ellenzékből Schröder megszorító intézkedéseit. Én idáig nem akarok eljutni, én csak azt szeretném, hogyha a nagy rendszerek átalakításával kapcsolatban érdemi párbeszéd alakulhatna ki.

A költségvetés mindezeket figyelembe veszi, és tartalmazza már bizonyos elemeiben azokat a strukturális átalakításokat, amelyek szükségesek. Megjegyzem: hogy mennyire nehéz az átalakítást követően ennek következményeit a költségvetésben is tükröztetni, az mutatja, hogy a kiadási oldal nominálisan szinten marad, vagyis reálértéken persze csökken, de érdemi csökkenés még nem tud megjelenni a tervezett átalakításokból, mert ez egy hosszabb folyamat, következésképpen a hosszabb folyamat eredményeként jelenik meg majd a költségvetésben.

De a költségvetés biztonságra is törekszik másrészt, biztonságra törekszik annak érdekében, hogy ha valamilyen probléma adódna menet közben, mondjuk, a bevételi oldal nem jön, vagy mondjuk, a kiadási oldal valamilyen okból valahol elszalad, akkor ennek megfelelő tartaléka legyen annak érdekében, hogy vissza tudja hozni a költségvetést az eredetileg elfogadott számokhoz. Erről szól ez a 225 milliárd forintos tartalék, aminek van egy központi 50 milliárdos és egy ágazati 80 milliárdos tétele, amelyek felhasználásáról a kormány dönthet akkor, ha a költségvetés folyamatai az előre eltervezetteknek megfelelően alakulnak; ha nem, akkor ezekhez a tartalékokhoz hozzányúlni nem lehet majd.

Természetesen számos olyan tétel is szerepel, amelyekről itt vitatkozunk és amelyeket önök vitatnak, amelyek mind-mind a költségvetés szigorát és az előírások betartását szolgálják. Ilyen például az ártámogatási rendszer átalakítása, ilyen a különböző strukturális átalakítási ügyeknek a megjelentetése már a mostani költségvetésben, az ártámogatások az energiafogyasztásnál, a gyógyszernél és a közlekedés esetében, amelyek igen, különböző embereket különböző módon érintenek. A költségvetési törvény törekszik arra, hogy a rászorulókat ezek az intézkedések ne érintsék, ugyanakkor viszont többletterheket rak azoknak a vállára, akiknek a jövedelmi pozíciói ezt megengedik. És itt megint azt kell mondanom, hogy nem jó, hogy így kell lennie, de mégis így kell lennie, mert nincs más út a költségvetés problémáinak a kezelésére.

Hallottuk itt a felszólalásban, hogy erről nem tehetnek a pedagógusok, az egészségügyiek, a mezőgazdasági termelésből élők, hogy ez a helyzet kialakult. Tényleg nem tehetnek erről, mert nem ők hozták meg azokat a döntéseket, amelyek az ő érdekükben és az ő kedvezményükre rontotta ilyen mértékben a költségvetés egyensúlyát, ugyanakkor azonban nem lehet másoktól bevételekre szert tenni, mint a vállalkozásoktól meg a lakosságtól, és erre a kérdésre is egyébként majd még vissza fogok térni.

(18.50)

Ékes József képviselőtársammal itt mintha látszólag némi vitába kerültem volna, mert azt mondta, hogy én mondtam, hogy alattuk növekedett az infláció. Eszembe nem jutott ilyet mondani!

Én arról beszéltem, hogy '98-ban önök átvettek egy nagyon jó állapotban lévő gazdaságú országot, egy egyensúlyi pálya felé erősen mozgó költségvetéssel, egy 5 százalék fölötti növekedéssel, ezt tartották legalább két éven keresztül, vagyis ez a pálya nagyjából megmaradt. Erre volt önöknek egy nagyon ügyes eszközük: alátervezték az inflációt, ehhez mérték a támogatások növelését, aztán amikor kiderült, hogy az infláció lényegesen magasabb lesz - tehát nem növekedett, hanem magasabb lett az eredetileg tervezettnél -, akkor a támogatások egy részét ehhez hozzáigazították, mondjuk, a nyugdíjak esetében, és nem igazították hozzá, mondjuk, az önkormányzatok normatív támogatásai esetében. Ez volt az az eszköz, amivel önök a költségvetés egyensúlyi pozícióját tartották, vagyis valóban nem növekedett az infláció az Orbán-kormány alatt, bár megjegyzem, ahhoz képest, amire önök szoktak emlékezni, az első két évben nem is nagyon csökkent, ott volt a 10 százalék környékén, utána indult csak meg a csökkenése, ami egyébként örvendetes.

A másik vita - ami itt rossz vita egyébként - a hazai vállalkozók támogatásával kapcsolatos. Itt szokás emlegetni a Széchenyi-tervet mint valamilyen fantasztikus csodáját az Orbán-kormánynak. Ezerszer vitatkoztunk már róla, de most is elmondom, tisztelt képviselőtársaim, a Széchenyi-tervből kevesen kaptak sok pénzt, részben a klientúra tagjai - ez hazai kis- és középvállalkozások támogatása -, de voltak olyan, nem hazai tulajdonú cégek, amelyek milliárdos összeget meghaladó támogatásokat kaptak belőle. Ehhez képest az előző kormányzati ciklusban többszörösét - többszörösét! - osztottuk a kis- és középvállalkozások számára támogatásként, ráadásul a kis- és középvállalkozások többszöröse részesült ezekből a támogatásokból. (Babák Mihály közbeszól.) Fejcsóválásból nem fogunk megélni, képviselőtársam. Ezek adatok, amelyeknek utána lehet nézni, össze lehet hasonlítani, aztán megvitathatjuk őket majd a holnapi nap folyamán. Mindenesetre én tényekről beszélek.

Ugyanakkor azonban azért rossz ez a vita, mert ebből aztán egyáltalán nem következik, hogy a hazai kis- és középvállalkozások jó helyzetben lennének. Egyikünk sem állítja, hogy jó helyzetben vannak. Egyrészt azok a támogatási rendszerek, amelyek a Gazdasági Minisztériumnál vannak, éppen arról szólnak, hogy hogyan tudnánk őket jobb helyzetbe tenni. Ezért hoztuk létre az egyablakos rendszert, amely elősegíti, hogy a pályázatokon sikeresen vegyenek részt, és a különböző támogatásokhoz hozzájussanak. Pont azért tettük ezt, mert tudjuk, hogy nincsenek jó helyzetben, és tudjuk, hogy addig is, amíg nem tudunk a terheken csökkenteni, mindent el kell követni annak érdekében, hogy a versenyképességüket növeljük, fokozzuk.

Iván László képviselőtársam idézett egy gazdaságtörténész cikkéből. Mindennel, amit ott elhangzott, én megint csak egyet tudok érteni, csak az a cikk - és ezt a részét már nem idézte - beszél az adótudatosságról, és azt is mondja, hogy összefüggés van a beszedett adók és a kiosztott támogatások között. Magyarországon - ezt a Tárki vizsgálata állapította meg egyébként a kilencvenes évek középen - az emberek fejében nem jelenik meg összefüggésként, hogy a költségvetés egy üres doboz, abban azért van pénz, mert mi, adófizetők meg a vállalkozások adók és járulék formájában azt beletettük, és pontosan annyit lehet belőle kiosztani, mint amennyit előzőleg beletettünk. Beszéltem róla, hogy kis probléma van, mert általában többet osztunk, és ezért aztán lesz költségvetési hiány. De mindenesetre van egy ilyen összefüggés. Azt nem lehet, hogy követelem a többlettámogatásokat a költségvetéstől, és egyébként követelem az adók csökkentését. Én szeretem követelni az adók csökkentését, ezért aztán általában nem teszek javaslatot a támogatások növelésére, mert az a cikk, amit idézett Iván László képviselő úr, pontosan arról szól, hogy ezt a kapcsolatot létre kell hozni a kettő között.

Említettem, hogy nem magas a jövedelemcentralizáció Magyarországon, de a versenytársainkhoz képest igen magas, Szlovákiához képest is, Romániához képest is igen magas. Ezért kell mindent elkövetnünk a csökkentése érdekében. A probléma azonban az, hogy előtte elszállt a kiadási oldal, és mindig az a gátja az adók csökkentésének, amikor muszáj az adókat beszedni, mert elköteleztük magunkat a másik oldalon, és mert jelentős determinációkat vittünk bele a költségvetésbe. Az egy szakmai vita - és sose sikerült eldöntenie senkinek -, hogy meg lehet-e azt csinálni, hogy egy hirtelen adócsökkentéssel olyan többletbevételekre teszek szert, amelyek fedezik a kiadási oldalamat, mert ezt nem csinálták ám meg se Szlovákiában, se Romániában. Aki irigyli az adórendszerüket - mondjuk, én irigylem, megjegyzem -, vegye azt is figyelembe, hogy milyen a szociális juttatások szintje Szlovákiában meg Romániában, és milyen a bérek szintje Szlovákiában meg Romániában, aztán ehhez még tegyük hozzá a szlovák meg a román munkanélküliséget, és aztán eljutunk oda, hogy annyira nem kell őket irigyelnünk.

Maradjunk magunknál, és mi magunk gondoljuk végig, hogy miket kell megtennünk annak érdekében, hogy a gazdaság versenyképessége fokozásának érdekében tényleg csökkenthessük az adó- és járulékterheket. Csak a kettő összefügg egymással - megint azt kell mondanom -, és az a helyzet, hogy a költségvetést olyan pozícióba sikerült lavíroznunk (Kezével saját magára, majd széles mozdulattal a kormánypárti padsorokra mutat.), hogy most ez jelentős mértékben gátja annak, hogy itt előre lehessen lépni. A 2007-es költségvetés pedig abba az irányba indul el, hogy ezen a folyamaton gyökeresen változtatni legyen képes, és hogy belátható időn belülre helyezze a gazdaság versenyképességének a növelését.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 170 2006.11.16. 2:03  1-273

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindkét felszólalásra fogok reagálni, de most előbb Babák Mihály képviselőtársaméra. (Babák Mihály: Megtisztel engem.) Ez csak természetes, direkt azért kértem szót, hogy önt megtiszteljem, különben nem kértem volna. Aztán külön fogok egy másik kétpercest kérni, hogy Ékes Józsefre reagáljak.

Elöljáróban azonban hadd mondjam el, képviselőtársaim, hogy tudnánk könnyíteni a gyorsírók munkáján, és talán időt is takaríthatnánk meg, ha úgy viselkednénk, hogy tudjuk, hogy a fideszes felszólalóknak azt kell mondaniuk, hogy a költségvetés a hazugság ára, hogy pénzbehajtás van, hogy ellehetetlenülés van.

(19.20)

Mert úgy látom, hogy mielőtt érdemi vitába kezdhetnénk egymással, ezt el kell mondani. Tegyünk úgy, hogy elhangzott, és akkor... (Babák Mihály: Én nem mondtam!) Ön valóban nem, de ma már mástól hallottam.

Ugyanakkor viszont, ami Babák képviselőtársam megjegyzését illeti: én a felszólalásomban arról beszéltem, hogy mi a mi felelősségünk, arról beszéltem, hogy a jövőt illetően is mi a mi felelősségünk, tudjuk, és arról is beszéltem, hogy mi meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket, akkor is, ha ebben az ellenzékkel nem lehet szót érteni. Most ön azt mondja - ezt nem ismerte el, de nem baj -, hogy látszatkormányzás folyik. Bocsánat, ha látszatkormányzás folyik, akkor mi a probléma ezzel a látszatköltségvetéssel?

Szerintem pont az a vita közöttünk, hogy a legkeményebb feltételrendszert fogalmazza meg a jövő évre bemutatott költségvetés. Lehet nagyon sok tételén vitatkozni, csak - vitatkozva a képviselő asszonnyal is - a konvergenciaprogram helyett nem látunk más utat, és egyelőre a vitában sem hallottunk még alternatívát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 176 2006.11.16. 2:01  1-273

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Egyrészt válaszolni szeretnék a kérdésre. A hozzá nem értő szorgalmasnál a populista demagóg szerintem sokkal veszélyesebb, és ezt még ráadásul nem is önre mondtam most. (Derültség az MSZP soraiban.) De úgy látom, hogy én hiába ismerem el ezerszer a felelősségünket a kialakult helyzetért, én meg arra a kérdésre nem nagyon kapok választ, hogy rendben van, hogy ez nem jó, amit csinálunk, ezt támadni kell, és bírálni kell, helyes, ellenzék dolga; van egy másik dolga: alternatívát felmutatni, mi az alternatíva. Én csak ezt a kérdést tettem fel, de nem érdekes. (Babák Mihály: Jól csinálja!)

Ékes József képviselő úrra szeretnék reagálni, hogy 2005-ben volt valóban egy egyeztetés, aztán a miniszterelnök írt egy levelet az egyeztetésen részt vevő pártok elnökeinek, hogy szíveskedjenek válaszolni - négy vagy öt kérdést tett fel -, hogy ezekkel kapcsolatban mi a vélemény, hogy tovább folyjanak az egyeztetések. A Magyar Demokrata Fórum válaszolt a kérdésekre, egyébként meg nem érkezett válasz, ami arról szólt, hogy így nincs értelme az egyeztetéseknek.

De megint azt kell mondanom, hogy az NFT II-ről a tárgyalás tényleg rendkívül fontos lenne. És emlékszem azokra a kísérletekre, amelyek az elmúlt időszakban folytak, hogy erről is folytassunk egy értelmes vitát. Ez aztán tényleg kinyúlik a ciklusból, ráadásul nagyon sok pozitívum van benne, tehát itt nem kell megszorításokról beszélni. És ezek a tárgyalások sem jöttek annak idején össze.

Azokról, hogy növelni a hazai vállalkozások támogatását az NFT II-n belül, lehet tárgyalni, de azért azt vegyük észre, ha 8000 milliárd forintnyi valami megépül ebben az országban, azt hazai vállalkozók és hazai emberek fogják majd csinálni, kivitelezni. Ezért érdekünk nekünk és felelősségünk is egyúttal minél inkább ezeket az adódó lehetőségeket magunk, az ország számára megragadni majd.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
32 188 2006.11.16. 2:06  1-273

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán visszafogom magam, hogy ne essek abba a bűnbe, amivel itt megvádolt Nyitray képviselőtársam, aki azt mondta, hogy vizuális Fidesz-gyalázó kifejezéseket használok. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Virtuális! Rituális!) Én a vizuális Fideszt nem gyaláztam, én nem tudom, hogy most... (Nyitray András: Virtuális!) A virtuálist se, nem baj. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rituális!) Rituális - az is jó, helyes. (Derültség.) Azt se. Éppen ez az, hogy nem erről szólnak a megszólalásaim, hanem arról beszélek, hogy nem baj, nem értenek egyet a költségvetéssel, nem baj, nem fogadják el a konvergenciaprogramot; mi azt mondjuk, hogy nincs más út, és ezt mondják az elemzők, és ezt mondja az Európai Bizottság, ezt mondja a Nemzetközi Valutaalap. De hát jó, rendben van, nem baj. Én nem azt kérem számon, hogy mondják meg nekünk, hogy mit kell csinálni. Hát itt van, tudjuk, a költségvetés. Ezt lehet bírálni. Ez is teljesen rendben van. De mi az alternatívája annak, amit csinálunk? Én ezt a kérdést teszem föl. Ha önök ezt úgy fogják fel, hogy itt állunk magatehetetlenül, és tanácsra várunk, nem. Nem. Csak engem nagyon komolyan érdekel, hogy mit tenne a Fidesz.

Én nem hiszem el, amit Nyitray képviselő úr mondott. Utoljára egyébként, nem azért mondom, Torgyán Józseftől hallottam - na nem mintha hiányozna, csak mondanám -, hogy a Kisgazdapártnak van programja, egy példányban, bezártuk a páncélszekrénybe, nehogy mások ellopják. Azóta is ott van egyébként.

Nem azt kérem, hogy segítsenek, hát nekünk megvan az elképzelésünk, hanem arra szeretnék a magam számára csak - most már titokban, magunk közt vagyunk - választ kapni, hogy tényleg mi az alternatíva. Jó, ezt nem kell csinálni. Konvergenciaprogram nem kell, egyensúly-helyreállítás nem kell. Akkor mit kell csinálni, képviselőtársaim, hogy az tényleg az ország javát szolgálja, és hosszú távon megalapozza a jövőjét?

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 306 2006.11.17. 2:05  1-431

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdeném Nagy Kálmán felszólalásával. Igaz, egyre drágább a gyógyítás, technikai robbanás van az egészségügy területén is. Ebből szerintem meg az következik, hogy nem lehet az összes, egyébként a gyógyításnál felhasználható drága eszközt minden helyen biztosítani, létre kell hozni az egészségcentrumokat. Szerintem idáig egyetértünk, mert azért lehet, hogy mindenki szeretne meggyógyulni, de közben a gazdaságosság szempontjai is meg kell hogy jelenjenek, mert nem tudjuk a rendszert finanszírozni.

Ha meg létrejönnek a centrumok, akkor pedig igaz az a kórházstruktúra-átalakítás, amiről most vitatkozunk, megjegyzem, nem egyetértve Kupper Andrással, aki azt mondja, hogy előbb építsünk kórházakat. Minek? Hova? Veszprémbe? Van. Székesfehérvárra? Kecskemétre? Gyulára? Mert ezek azok a centrumok, amelyekről beszélek. Annyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt 16 évben, hogy borzasztó! (Soltész Miklós: És bezárjátok!) Nem kell rájuk pénzt költeni, létrejöttek a centrumok!

Ami meg a Babák képviselő úr által elmondottakat illeti: nem rendeltek el konvergenciaprogramot, kedves képviselő úr! Minden újonnan csatlakozott ország készít konvergenciaprogramot, és minden európai uniós tagállam készít stabilizációs programot. Ez egy európai uniós előírás. Nem rendelte el nekünk senki. A konvergenciaprogramot egyébként nem nevezzük reformnak, viszont mindazokat a lépéseket, amelyekről vitatkozunk, igen, annak nevezzük, mert lehet ölbe tett kézzel nézni az eget és fedett pályás távolbanézésre indulni, ahogy ezt a Fidesz népszavazási kezdeményezése is tartalmazza (Derültség a kormánypártok padsoraiban.), és ez aztán garantáltan tönkreteszi az országot, vagy pedig lehet kísérletet tenni a viszonyok megváltoztatására mindnyájunk érdekében, azért, hogy hatékonyabb, magasabb színvonalú szolgáltatásokat kapjanak az emberek. Erről szólnak a reformok. Igenis, ezek pedig reformok!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 324 2006.11.17. 2:06  1-431

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Nagy Kálmán és Puskás Tivadar képviselő urakra szeretnék reagálni, de nem vitatkozva velük. Igen, amikor a beteg kórházba kerül, kiszolgáltatott. Igen, a magyar egészségügy csodát hajt végre tulajdonképpen, hogy ilyen eszközállomány mellett, ilyen épületállományban, ilyen finanszírozás mellett meggyógyítja a betegeket. De ha ez így van, akkor nem tisztességtelen a beteggel szemben is meg az egészségügyben dolgozóval szemben is, ha nem követünk el mindent, hogy jobb körülmények közé tegyük őket? De, azt gondolom, hogy az.

Most akkor tegyük fel a kérdést, hogy lehet-e járulékot emelni. Most nem is beszélek a választási kampányban elhangzottakról, eszembe nem jut utalni rá. Nem lehet, nem lesz belőle több pénz. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Van olyan párt, képzelje el, képviselő úr, nem fogja nekem elhinni, amelyik azt mondta, hogy 10 százalékkal csökkenti a járulékot - de most, mondom, erről ne beszéljünk, mert rossz irányba viszi el a dolgot. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ti mit mondtatok?) Nem lehet emelni, ugyanakkor viszont itt nagy vita van közöttünk, hogy lehet-e bevonni kívülről tőkét. Önök szerint nem lehet, mi szerintünk lehetne, de mondjuk, hogy ezt se lehet megcsinálni. Akkor nem maradt már más, mint a jelenlegi rendszert valahogy átalakítani, hogy ugyanazzal a szellemi tudással és hivatásszeretettel, a betegek érdekében jobban működjön. Ha most azon vitatkozunk, hogy ez rendben van, és akkor ennek mi az útja, akkor az szerintem már egy jó vita tudna lenni, mert szerintem a cél közös, nem kell versenyben könnyet hullatnunk se a betegért, se az orvosért. Azt is tudjuk, hogy a betegek között is nyilván sok a hipochonder, az orvosok között is van, aki visszaél, de nem ez az érdekes, mert nem ez a jellemző. Az a vita tárgya, hogy mit lehet tenni ilyen körülmények között, hogy jobb legyen, és erre vannak nekünk javaslataink. (Közbeszólások a Fidesz soraiból és Kuncze Gábor részéről.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 338 2006.11.17. 2:11  1-431

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember mindig érdeklődéssel hallgatja Kupper András felszólalásait, mert olyan szórakoztató dolog tulajdonképpen, hogy valaki ennyire el tud rugaszkodni a vita tárgyától, az előtte felszólaló képviselő mondanivalójától (Babák Mihály: Hát ezt mondta!), meg még attól is, hogy Babák István (Sic!) hasonló stílusban szokott hozzászólni a különböző vitákhoz. (Moraj a Fidesz soraiban.)

Képviselőtársam azt mondta, hogy a költségvetés fejlesztéspárti. A helyzet ugyanis az, hogy miközben kétségkívül a stabilizációs intézkedések miatt a költségvetés megszorító jellegű, nominálisan sem engedi nőni a kiadásokat, eközben az európai uniós fejlesztési lehetőségek hazai önrészének biztosítására kétszer akkora összeget állít be, mint amilyen az idei évben volt. Ezt jelenti a fejlesztéspárti, képviselőtársam. És majd amikor a debreceni, győri, kaposvári, zalaegerszegi és más önkormányzatok pályáznak ezekre a fejlesztési lehetőségekre, akkor a képviselő úr is meg fogja látni, hogy igen, a költségvetés fejlesztéspárti volt.

Ami meg a költségvetéssel kapcsolatos általános véleményét illeti a képviselő úrnak, nem vonva kétségbe természetesen a hosszú élete során a közgazdaság terén felhalmozott számos tapasztalatot, hadd jegyezzem meg, hogy az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a különböző hitelminősítők és az Állami Számvevőszék egyaránt azt mondja, hogy a költségvetés számai megalapozottak, tarthatóak, az Európai Bizottság ráadásul azt is megállapította, hogy a konvergenciaprogrammal szemben alternatíva nincsen.

Most ezt a költségvetést nem kell szeretni, sőt mondhatom, nehéz szeretni, de kétségbe vonni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy az adatai megvalósíthatóak, már csak ezen szakvélemények alapján sem lehetséges.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 346 2006.11.17. 1:32  1-431

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel Kupper képviselő úr figyelmét, hogy például az önök kormányzása idején is, aztán később az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban állást foglalt, a költségvetés tele volt olyan törvénymódosításokkal, amelyek megalapozták azt a költségvetést, amelyet éppen el szándékoztunk fogadni. Ezt csak arra mondanám, hogy abban nincs csoda, hogy most ezek kívülre kerültek, éppen az Alkotmánybíróság döntése miatt. De az Állami Számvevőszék mégiscsak azt mondja, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldala véleményük szerint megalapozott és tartható.

Gógl Árpádnak szeretném mondani, abszolút nem támadólag, mert mindig nagyon tisztességesen szól hozzá az egészségügy kérdéseihez, még akkor is, ha keményen vitatkozunk, hogy ne gondolja, hogy bennünk nincs bizonyos fajta aggódás akkor, amikor az ember változtatásokat hajt végre, mert a legnagyobb körültekintés mellett sem lehet mindig minden változás következményeit kiszámítani. De az tény, képviselő úr, hogy a beszedett járulékok ma már nem fedezik az egészségügy összes kiadását, növelik a hiányt. Lehet növelni a bevételeket, vagy lehet tenni valamit annak érdekében, hogy ezt a hiányt valamilyen módon szintre hozzuk.

Göndör István ígéretét bírom, hogy azt a 8 másodpercet - már 11 - leírhatom a frakciójuk terhére.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 114 2006.11.18. 20:19  85-237

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor felszólalásom első részében én is elvonatkoztatok attól, hogy egy konkrét törvényjavaslatot tárgyalunk, és az általános irányából közelítek, vitatkozva Varga Mihály képviselőtársammal.

Azzal szeretném kezdeni, hogy a költségvetés általános vitájában elég részletesen beszéltünk már arról, hogy mi is volt az a helyzet, ami odáig vezetett, hogy most egy nagyon kemény, szigorú költségvetést kell benyújtani, sőt továbbmegyek, hogy a következő években nagyon kemény, szigorú költségvetési gazdálkodást kell folytatnunk.

Elmondtam, ennek oka elsősorban az, hogy az elmúlt négy évben, középtávon jó célok elérését kitűzve magunk elé, kísérletet tettünk ezek rövid távú megvalósítására, és ennek az lett a következménye, hogy ez az akarat szembekerült a költségvetés adta lehetőségekkel. Ennek elemei voltak: az 50 százalékos béremelés; ki vitatná, hogy az adott esetben szükséges volt, ismerve a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, orvosok bérhelyzetét. Ennek része volt a tizenharmadik havi nyugdíj; ki vitatkozna azon, hogy a nyugdíjasok rossz helyzetben vannak, különösen az alacsonynyugdíjasok, segíteni kell rajtuk. Ennek eleme volt a különböző szociális juttatások igen jelentős növelése az elmúlt négy évben; eleme volt az infrastrukturális lemaradásunk felszámolására tett kísérlet, egy nagyon erőltetett autópálya- és autóút-hálózati fejlesztési program végrehajtásával; és ennek eleme volt az is, hogy fokozzuk a gazdaság versenyképességét, tegyünk kísérletet az adó- és járulékterhek csökkentésére.

Összességében azért is gondolom, hogy ezek talán olyan célok lehettek, amelyek hosszú távon támogathatóak, mert ezeket fideszes képviselőtársaim is megszavazták, teszem még hozzá, hogy a megelőző két évben pedig, amikor a kétéves költségvetést elfogadták, olyan javaslatokat tettek, illetve fogadtak el a törvényekben, amelyek aztán növelték ezt a fajta eladósodást, illetve a hiány mértékét. Hogy csak egy példát említsek, az idei évben pusztán a Fidesz által annak idején elfogadtatott lakástámogatási rendszer következtében, ami egyébként lehetővé tette sok ember számára, hogy befektetési céllal is lakást építsen jelentős állami támogatással az adófizetők finanszírozásában, szóval ennek a lakásépítési rendszernek a kamattámogatása az idei költségvetésben már 230 milliárd forintot meghaladó összeget igényel.

Azt is elmondtam a felszólalásomban, hogy természetesen a fő felelősség az elmúlt négy év kormánykoalíciójáé, hiszen megállíthattuk volna a Fidesz által elindított folyamatot, ehelyett rátettünk egy lapáttal. Ugyanakkor azonban persze azt el kellene vagy el kell ismerni, hogy ezeket az összegeket jó célokra költötte a kormányzat, a problémát az a feszültség okozza, hogy ezek túlnövekedtek a költségvetés adta lehetőségeken. Ennek volt a következménye az egyre gyorsuló mértékben növekvő hiány, amit mindig tetéz az, hogy aztán a hiányt hitelből kell finanszírozni, a hitel után kamatot fizet a költségvetés, és egy olyan spirálba kerültünk, ez a kamatfizetési kötelezettség például a jövő évben több mint 200 milliárd forinttal növeli meg a kiadásokat, csak a kamatsoron több mint 200 milliárd forinttal többet kell fizetni, ami aztán egy olyan spirált eredményez, ahonnan nincs kiút. Akkor pedig ennek az a következménye, hogy riasztja a befektetőket, visszafogja a gazdaság fejlődését, aztán a későbbiek során még arra is sor kerülhet, hogy miután nem teljesítjük a konvergenciaprogramot, elvonják tőlünk a különböző fejlesztési lehetőségeket.

(12.50)

Szóval, ez egy olyan helyzet volt, ami miatt a kormánynak és a kormánykoalíciónak arra a következtetésre kellett jutnia, hogy gyökeresen szakít ezzel a helyzettel, és egészen mást csinál, megpróbálja ezt visszafordítani. És ez, tisztelt képviselőtársaim, nem megy másként, mint egy megszorító jellegű, nagyon szigorú költségvetésen keresztül. A kormánykoalíció ezt a tanulságot már levonta, az előbbi felszólalásból és egyébként a költségvetési vitából is azt a következtetést vontam le, hogy az ellenzék pártjai, illetve az ellenzék legnagyobb pártja részére ez a tanulság még nem adódott. Ugyanis hadd emlékeztessek arra, hogy lehet kritikákat megfogalmazni az elmúlt négy év gazdaságpolitikájával kapcsolatban, csak nem volt egyetlen olyan kiadási tétel sem, ahol önök ne követeltek volna még nagyobb kiadást, azoknak is többet, meg azoknak is, meg azoknak is, és nem volt olyan adócsökkentési tétel, ahol önök ne követeltek volna még nagyobb adócsökkentést. Vagyis minden javaslatuk arra irányult, hogy ezt a bizonyos hiányt még tovább növeljék.

Ebből a szempontból érdekes egyébként a költségvetési tanács létrehozására vonatkozó, Varga Mihály-, illetve fideszes felvetés, amire azt javasolnám, hogy tegyék hitelessé ezt a javaslatukat, valósítsák meg kicsiben. Mondjuk, hozzon létre a Fidesz frakciója egy fideszes kis költségvetési tanácsocskát, és bizonyítsák be, hogy komolyan gondolják az ötletüket. Ne nyújtsanak be a költségvetéshez olyan módosító csomagot, ami nem növeli eszement mértékben a költségvetés hiányát, ahogy azt önöktől egyébként megszoktuk. (Derültség az ellenzéki padsorokban. - Varga Mihályhoz:) Képviselőtársam, a helyzet az, hogy ez az önök javaslatának lekicsinyítése, és mihelyst önökhöz érkezik, Áder képviselőtársunk rögtön nevetésben tör ki. Körülbelül ugyanez a véleményem az önök javaslatáról is (Derültség a Fidesz padsoraiban.); ami nagyon hiteles lenne akkor, ha például az önök kormányzása idején tettek volna egy ilyen javaslatot, ezzel szemben viszont önök a kétéves költségvetés készítésére tettek javaslatot. Tudjuk, hogy annak persze elsősorban az a politikai indoka volt, hogy ilyen módon akartak megszabadulni attól a lehetőségtől, hogy Torgyán József módosító indítványokkal zsarolhassa önöket a 2002-es költségvetés elfogadásakor. (Varga Mihály: És a Postabankkal mi van, Gábor?), mint ezt már akkor, a kétéves költségvetés vitájában is elmondtam.

Tény, hogy a megszorító csomag következményeként a gazdasági növekedés csökkenni fog. Ez sajnálatos, és sajnos tény. Hozzáteszem rögtön, hogy a költségvetésnek nagy erénye, hogy konzervatív módon tervez, a gazdasági növekedést például 2,2 százalékban határozza meg a jövő évre vonatkozóan, miközben egyébként az elemzők körében meglehetősen nagy konszenzus kezd kialakulni a tekintetben, hogy feltehetően ez a növekedési ütem magasabb lesz. Mégis helyesnek tartom, ha a kormányzat végre reális számokkal, konzervatív módon, inkább mindenütt a szigorúbb elemeket figyelembe véve állítja össze a költségvetését.

Az is tény egyébként, hogy ez a növekedés elmarad Szlovákiáétól, ahol valóban a legutóbbi negyedévben egészen kiugró, egyelőre a szakértők által sem magyarázott növekedést regisztráltak. De, képviselőtársaim, tegye fel a kezét, aki át akarja venni, mondjuk, a szlovák munkanélküliségi arányt, vagy át akarja venni a szlovák szociális juttatások rendszerét, vagy aki adott esetben szeretné átvenni a szlovák bérszínvonalat, mert ez is benne van persze a számokban. Nekünk magunkhoz kell mérni magunkat, és ezzel együtt sem örülünk annak, hogy a költségvetés szigorának következményeként, remélhetőleg átmenetileg, visszaesik a növekedés, és remélhetőleg ennek a szigornak a következményeként azután egy fenntartható növekedési pályára tér át, vagy tér vissza a gazdaságunk úgy, hogy közben ezt egy fenntartható egyensúly kíséri.

Megjegyzem, a miniszterelnök javaslata, ami aztán módosító indítvány formájában is megjelenik, pont ezt a szigort és a fenntartható egyensúlyt a későbbiekre akarja garantálni, törvényi előíráson keresztül is, ami egyébként lényegesen erőteljesebb kötelezés, mint bármilyen fajta költségvetési tanács létrehozása.

Hadd térjek ki külön az adóemelés kérdésére, mert ezzel Varga Mihály képviselőtársam megint, ahogy ezt már tőle megszoktuk, sokat foglalkozott. Azt már megvitattuk egyszer, bár soha nem szoktuk egymástól elfogadni, de hát istenem, hogy ha nézem a Fidesz négy évét, és minden kis adómódosítást figyelembe veszek, akkor ott 67 adómódosítás, adóemelés, ha tetszik, jön ki, ami több, mint amit az elmúlt négy évben az előző kormány végrehajtott. Persze, ilyen alapon különösebben vitatkoznunk nem érdemes, most is csak azért említettem meg, mert Varga Mihályon megnyomjuk az adógombot, mindig ez jön ki belőle, ez pedig belőlem kihozza az önökre vonatkozó adatsorát.

De hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy az újraelosztás mértéke valóban nem csökken, tisztelt képviselőtársaim, sőt valamelyest növekszik, a 2006-os tervhez képest az államháztartás GDP-hez viszonyított összkiadása 50,4 százalékról 51,3 százalékra nő. Ha levonjuk az adósságszolgálati terhet ebből, akkor is arra jutunk, hogy nem változik az újraelosztás szintje, ami valóban nem jó hír. Ha viszont azt nézzük, hogy hogyan alakul a jövedelemcentralizációs arány, ez 44,4 százalékos lesz jövőre, és valóban meghaladja az idei 43,6 százalékos arányt - megjegyzem: a tényszámot még nem tudjuk, valószínűleg ennél magasabb lesz -, akkor is azt kell mondanunk, hogy ez a bizonyos 44,4 százalék alatta marad a 2005-ös 46,8 százaléknak. Hát ebből aztán nem lehet azt a következtetést levonni, hogy itt jelentős centralizációs törekvések vagy centralizációnövekedés következett volna be. Ha most csak az adóbevételek arányát nézem, viszonyítom a GDP-hez képest, akkor a tavalyi 19,4 százalékos arányhoz képest jövőre a tervek szerint ez 20,2 százalékra nő. Vagyis ez azt jelenti, hogy 0,8 százalékos növekedés lesz. Ez sem jó, teszem hozzá, ugyanakkor el kell mondanom, hogy ez a 20,2 százalékos arány kisebb, mint 2001-ben vagy 2002-ben, a Fidesz-kormányzás időszakában volt.

Azt is rögtön hozzá kell tennem, hogy mindenkivel egyetértünk, aki azt mondja, hogy az adó- és járulékterhek csökkentésével lehet megalapozni a gazdaság versenyképességének fokozását. Azonban figyelembe véve az elmúlt évek különböző gazdaságpolitikai döntéseit, figyelembe véve a költségvetés helyzetét, figyelembe véve a konvergenciaprogram támasztotta követelményeket, azt kell mondanom, hogy először kell szembenéznünk a költségvetés egyensúlyi problémáival, másodszor kell fenntarthatóvá tenni ezt az egyensúlyt, harmadszor ezzel teremtjük meg valójában az adó- és járulékterhek csökkentésének lehetőségét. Ez fordítva még sehol sem sikerült.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy rátérjek az előttünk fekvő T/1296. számú törvényjavaslat tárgyalására, ami valóban a 2007. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szól. Én szeretném ezt egy másfajta vetületben tárgyalni, mert azt gondolom, hogy noha vannak benne olyan törvénymódosítások, amelyek megint összefüggenek a költségvetés szigorával, és megpróbálják megalapozni különböző területeken a bevételeket, ugyanakkor van ennek a javaslatnak egy másik fajta karaktere, amiről érdemes beszélni. Érdemes beszélni már csak azért is, mert megjelent az Állami Számvevőszék bírálatában is, megjelent különböző szakértői véleményekben is, magam is beszéltem róla a költségvetési vitában elhangzott vezérszónoklatomban, hogy valahogy rendet kellene teremteni a költségvetés terén, egyrészt azért, mert az egymás után következő években elénk kerülő törvényjavaslatok rettenetesen nehézzé teszik a képviselők munkáját. Ebből a szempontból most mindegy, hogy valaki ellenzékben van, vagy kormányon van, mert borzasztóan nehéz összehasonlítani egyik évről a másikra a törvények különböző sorait, mert egyszerűen ezek nem összehasonlíthatóak, és egészen komoly szakapparátusi munka szükségeltetik ahhoz, hogy az ember meg tudja állapítani, hogy egy adott területen egyik évről a másikra mi történik.

(13.00)

Ezért szorgalmaztam, hogy e téren tegyünk nagyobb rendet akár törvényi szabályozással vagy törvényi újraszabályozással. Ennek a törvényjavaslatnak most, ami előttünk fekszik, az egyik nagyon lényeges eleme, hogy olyan változtatásokat hajt végre a törvényekben, elsősorban az államháztartási törvényben, ami a költségvetési fegyelmet erősíti, és az előirányzatok betartását segíti, törvényi korlátokat állít a politika elé annak érdekében, hogy a költségvetés fegyelme nagyobb legyen.

(A jegyzői székben Móring József Attilát
V. Németh Zsolt váltja fel.)

A módosítások egy másik csoportja pedig növeli a költségvetés, illetve a költségvetés által generált gazdasági folyamatok átláthatóságát, illetve növeli a nyilvánosságot, és ez megint egy nagyon fontos követelés nagyon régóta, és nagyon helyes, hogy ilyen módon belekerült a törvénybe. Harmadrészt egyes törvényhelyek pontosítására is sor kerül, ezekre majd még ki fogok térni. De ami a költségvetési fegyelmet erősítő irányzatokat illeti, ugye, itt szerepel a hosszú távú kötelezettségvállalások korlátozása, a meghatározott arányok túllépésének tilalma. Fontos törekvés az adó- és járulékfegyelem javítása, ezért aztán például a nem állami körben osztott támogatások esetében akkor lehet a támogatást adni, hogyha az adott cégnek nincsen köztartozása. Idetartozik az Ökotám néven elhíresült önkormányzati támogatási trükk sokkal tisztább és világosabb rendezése, illetve az ehhez vezető folyamatok világosabb törvényi meghatározása. De idetartozik az adósság kezelésének, nyilvántartásának felelősei megnevezése és egyáltalán az adósságkezelés területén tisztább helyzet alkotása. Idetartozik az önkormányzati tervezés megalapozottságának erősítése különböző szabályok megváltoztatásával, a kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása szabályszerűségének elősegítése, a kincstári vagyon értékesítéséből származó bevétel felhasználásának ésszerűsítése, áttekinthetővé tétele és így tovább, és így tovább.

Külön ki szeretném emelni azt a törekvést, hogy a kormányzat elhatározott abban, hogy kísérletet tesz arra, hogy valamilyen fajta teljesítményköveteléseket, teljesítményösztönzést állítson a közigazgatás, illetve a közszolgálat elé, és ennek érdekében hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, ami a rendszeres személyijuttatás-előirányzat 50 százalékának jutalmazási célú felhasználási korlátjára vonatkozik. Vagyis ne az döntse el, hogy ki a jó köztisztviselő, hogy elég régóta ücsörög-e már a székében, hanem próbáljuk meg megmérni a teljesítményét, és becsüljük meg azokat, akik a köz asztalára sokat tesznek le. Az átláthatóságot és a nyilvánosságot növelő módosítások is szép számmal találhatóak a javaslatban, ezek mind-mind arról szólnak, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatósága, nyilvánossága növekedjen, bárki számára az betekinthető legyen.

A különböző egyéb törvények módosításáról még lesz lehetőségünk szólni, és nyilván a vitában is szerepelnek, én még egy kérdéskörre szeretnék kitérni: a cél-, címzett támogatások ügyére. Tudni kell, hogy ez az egyik legjobb döntése volt annak idején a parlamentnek 1990-ben, mert akkor, amikor összezsugorodott, visszaesett a magyar gazdaság teljesítménye vagy 25-30 százalékkal, ez a rendszer volt az, amelyik képes volt a helyi forrásokat feltárni, és a zsugorodó gazdaság körülményei között is ezáltal önkormányzati fejlesztéseket generálni, és ilyen módon fékezni a gazdaság visszaesését, és helyben munkahelyeket teremtve, ráadásul növelve az ott élő emberek komfortérzetét. Ezért ez egy jó dolog volt, és jó, hogy a céltámogatás megy tovább, és adott esetben mi döntjük el, képviselőtársaim, hogy a céltámogatási rendszerbe mit teszünk bele.

Ugyanakkor viszont másrészt az európai uniós lehetőségek óriási tárházát kínálják az önkormányzatok számára is a fejlesztéseknek, ezért helyes, ha minden rendelkezésünkre álló forrást erre a területre csoportosítunk. Ez azt jelenti egyébként, hogy az idei évhez képest jövőre kétszer annyit lehet fordítani az európai uniós pályázatok hazai önrészének finanszírozására. Ezért értünk egyet azzal, hogy a címzett támogatás ebben a kényszerhelyzetben ilyen módon szűnjön meg, és egyébként pedig az általam elmondottak alapján a törvényjavaslat elfogadását a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 10-12 2006.11.20. 4:59  1-14

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A felszólalásom elején szokásomtól eltérően nem a miniszterelnök úr, hanem Semjén frakcióvezető úr felszólalásának azon érdemi, előremutató, szakmai és a békülékenységet elősegítő (Derültség a kormánypártok soraiban.) szavaira szeretnék reagálni, amelyeket én ilyennek minősítettem. (Fejét lehajtva pillanatnyi szünetet tart. - Derültség és taps a kormánypártok soraiban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból. - Zaj. - Az elnök csenget.)

ELNÖK: Tisztelt képviselőtársaim! (Dr. Semjén Zsolt a saját pohár vizét odaviszi Kuncze Gáborhoz, és leteszi az asztalára. - Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Erre vagy jó!)

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Tekintettel arra, hogy a képviselő úr végre megtalálta a neki megfelelő elfoglaltságot (Derültség és nagy taps a kormánypártok soraiban.), nem inteném csendre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Asszony! Most pedig rátérnék az érdemi kérdések megbeszélésére, már csak azért is, mert úgy látom egyre inkább itt a Házban, vitatkozva egymással, hogy azt nagyon nehezen tudjuk eltalálni, hogy mit hoz a múlt. Éppen ezért szerintem a továbbiakban erre vonatkozó kísérleteket már nem is kellene tennünk. Azt sem tudjuk eltalálni, hogy mi történt néhány évtizede, azt sem tudjuk eltalálni, hogy mi történt néhány napja. Azt gondolom, hogy nem jutunk előbbre, ha újra és újra sérelmeket hánytorgatunk fel, újra és újra egymás szemére hányjuk a különböző vélt vagy valós sérelmeket.

Ugyanakkor azonban másrészt azt is gondolom, hogy ha már a múltat, amit egyébként persze ismerhetnénk, képtelenek vagyunk eltalálni, akkor tegyünk egy kísérletet arra, hogy legalább hassunk arra, hogy mi történik a jövőben. A miniszterelnök úr felvetése ebből a szempontból érdekes számomra. Most nem fogom elsorolni mindazokat az érveket, amelyeket korábban többször hangoztattunk, hogy miért kellene megkeresni azokat a minimális pontokat, amelyekben képesek vagyunk egyetérteni, és hogy milyen felelősséggel tartozunk az országnak, a jövőnek, az utánunk következő generációknak a tekintetben, hogy mennyire vagyunk képesek megragadni az ország számára adódó lehetőségeket.

Éppen ebből a szempontból tartom fontosnak egyrészt a valódi együttműködési szándékot. Képviselőtársaim, én ez alatt azt értem, hogy számos alkalommal vettem már részt egyeztetéseken, és számos alkalommal tapasztaltam már, hogy úgy jönnek be a felek az egyeztetésre, hogy előre tudják, hogy mivel fognak kilépni a teremből az egyeztetést követően. Ez pedig nem valódi együttműködési szándékot tükröz. Éppen ezért tartom fontosnak tényleg a valódi partnerséget. Próbáljuk meg összevetni az elképzeléseket, hátha vannak bennük olyanok, amelyeket közösen meg tudunk valósítani.

Ugyanakkor másrészt arra meg hadd hívjam fel a figyelmet, hogy ilyen típusú egyeztetések különösen bizonyos csoportokkal, mondjuk, például az önkormányzatokkal, nem írhatják felül a parlament szuverén döntési jogát, és valójában ez volt az a pont, ami miatt a kormánypártok elutasították a Fidesz kezdeményezését, mert költségvetési kérdésekben ennek az önkormányzati grémiumnak akart vétójogot biztosítani. Ezt pedig ebben az alkotmányos berendezkedésben nem lehet, kedves képviselőtársaim, a parlamenttel megtenni, miközben egyébként nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kormányzat, az önkormányzatok különböző szintjei között - különösen az előttünk álló tízéves fejlesztési periódus megfelelő bonyolítása érdekében - legyen párbeszéd, sőt legyen közös akarat, legyenek közös elképzelések, amelyeket aztán mi itt a parlamentben majd törvényi formába leszünk képesek önteni.

A Szabad Demokraták Szövetsége azért kezdeményezte, hogy különböző kérdésekben - és megjegyzem, ezeket nem döntjük el a költségvetési törvényben, mondjuk, nem döntünk a nyugdíjrendszerről, mondjuk, nem döntünk az önkormányzati rendszerről, nem döntünk a közigazgatás szerkezetéről, és egyéb ügyekben sem hozunk végleges döntéseket a költségvetési törvényben -, szóval, azért kezdeményeztük az egyeztetést, hogy tegyünk még egy utolsó kísérletet, hátha meg tudunk felelni annak a választói elvárásnak, hogy az álláspontjaink fenntartása és a kemény vitáink közepette mégis megtaláljuk az ország szempontjából fontos, akár évtizedes hatású ügyekben az együttműködés lehetőségét.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 266 2006.11.20. 10:02  255-281

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt gondolom, hogy annak, hogy a törvényjavaslat most elénk került - nevezzük is bárminek -, tulajdonképpen örülni kell olyan értelemben, hogy tiszta, világos helyzetet teremt, mert persze nem most keletkeztet problémákat, hanem rögzíti mindazokat az évközi döntéseket, amelyek megszülettek, illetve leírja azokat a folyamatokat, amelyek a költségvetés bevételi-kiadási oldalát befolyásolták, és amelyek végül is a hiány mértékének a növeléséhez vezettek.

Az előttem való felszólalásra is utalva azért azt hadd mondjam el, vagy hadd emlékeztessem arra a tisztelt Házat, hogy persze a hiány ilyen mértékű megugrására természetesen volt már példa, 2002-ben az eredetileg tervezetthez képest a hiány mértéke 9,6 százalékra emelkedett, azért, tisztelt Tállai képviselő úr, mert beraktuk a költségvetésbe mindazokat a tételeket, amelyek addig költségvetésen kívül szerepeltek. Hozzáteszem, hogy akkor még Magyarország nem volt tagja az Európai Uniónak, tehát azt nem figyelték ilyen keményen, de tény, hogy ebben a költségvetésben is bizonyos mértékig a hiány növekedését az okozza, hogy belekerült a korábban benne nem lévő autópálya-építés, hogy belekerült a Gripen elszámolása például. Ezek egyébként ugyanolyan mértéket, sőt nagyobb mértéket érnek el, mint amilyen a 2002-es mérték volt. De hozzáteszem rögtön - egyébként nem akarok visszamutogatni, csak jelzem -, hogy ilyen mértékű hiánynövekedésre volt már példa éppen a 2002-es költségvetésben, ami egyébként egy 2001-2002-es, egy kétéves költségvetés volt.

Hallhattuk azt is, hogy a hiány adósságot generál, mert hitelt kell fölvenni. Ez tény, mint ahogy egyébként a Fidesz-kormány időszakában minden évben hiánya volt a költségvetésnek, ezért minden évben hitelt kellett fölvenni. Így működik a rendszer, kedves képviselőtársaim.

Ami pedig egyébként Tállai András képviselőtársam iménti felszólalását illeti - és a jegyzőkönyv kedvéért mondjuk meg, hogy az a bizonyos T. A. nevezetű Tállai András volt, aki felolvasta egy évvel ezelőtti beszédét -: el kell ismerni, hogy neki akkor számos ponton igaza volt. A mostani költségvetést módosító törvény tulajdonképpen tiszta, világos helyzetet teremt a tekintetben, hogy most legalább viszont leírja azt a helyzetet, ami jelenleg van. Megjegyzem: az igazi az lenne, ha egyrészt világosabb szabályai lennének annak, hogy mikor kell a költségvetést módosítani - mert ezek a szabályok jelenleg eléggé lazák, megjegyzem, a szabályok lazítása persze a Fidesz-kormány időszakára is visszanyúlik, de itt sem raktuk rendbe a dolgot -, másrészt pedig sokkal striktebb szabályok kellenek a tekintetben, hogy milyen is legyen a költségvetés tartalma, éppen annak érdekében, hogy a képviselők az ellenőrzési funkciójukat jobban tudják gyakorolni, hogy összehasonlíthatóak legyenek a különböző évek költségvetései egymással. Egyébként pedig különböző olyan módosító javaslatokról van szó más törvényekben, meg van szó a költségvetést megalapozó törvénycsomagban is, amelyek a szigor irányába hatnak, de szerintem kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt érdeke, hogy tiszta, világos, szigorú szabályok legyenek, amelyek betartásával a képviselők számára lehet világos, egyszerűbb, átláthatóbb helyzetet teremteni.

(20.10)

Itt az előttem szóló képviselők már beszéltek arról, hogy milyen elemei vannak tulajdonképpen a módosításnak, miért van szükség egyáltalán erre a módosításra, és hogyan jön össze ez a végül is megváltozott költségvetés.

Én csak három dologra szeretném felhívni a figyelmet. Mind a három tulajdonképpen elvi felvetés is amellett, hogy a gyakorlatban is megjelenik. Az első: kölcsönösen be kell látnunk, hogy itt most világosabb szabályok vannak, ezért a korábban ilyen-olyan kormányok által alkalmazott elképzelések, amelyek arról szóltak, hogy ha ezt esetleg nem itt számolnánk el, hanem a költségvetésen kívül, és akkor nem annyi lesz majd a hiány, ezeket egyszer s mindenkorra be kell fejezni, tiszta, világos képet kell teremteni - gondolok itt a többszöri kísérletezésre minden irányból az autópálya-építések finanszírozására.

Megjegyzem, én ebből a szempontból például jelentős előrelépésnek tartom a 2007. évi költségvetést, mert e tekintetben is világos helyzetet teremt, ráadásul a tervezés metodikájával, azzal, hogy konzervatív módon veszi számba a lehetséges bevételeket és a kiadásokat, a bevételeknél inkább alultervez, a kiadások esetében pedig lehetőség szerint mindent figyelembe vesz, én ezt egy jó, előremutató megoldásnak tartom. De adódik az a következtetés a jövőre nézve, hogy valóban el kell felejteni azt, hogy esetleg a normális szabályoktól eltérő megoldásokkal lehet itt mindenféle hiánymértékeket kozmetikázni.

A másik dolog, amit más szempontból vetnék fel, a nyugdíjakra, a nyugellátásra vonatkozó módosítás, illetve a gyógyszerkassza megváltozására vonatkozó módosítás. Itt meg ugye azt kell belátni, képviselőtársaim, hogy mitől is szállt el a nyugdíjkassza például: az öregségi nyugdíjra kifizetett többlettől, a 13. havi nyugdíj bizonyos korrekciójától, a rokkantsági nyugdíj bizonyos korrekciójától és hát az özvegyi nyugdíj bizonyos korrekciójától. Ezek együttesen kimerítették azokat a kereteket, amelyek a nyugdíjkasszában bevételként rendelkezésre álltak. És most még csak 2006-ot írunk. De ha belegondolunk azokba a változásokba, amelyek a demográfiai oldalon bekövetkeznek majd a következő tíz évben, húsz évben, akkor azt is be kell látnunk, hogy ha a jelenlegi nyugdíjrendszerünk így marad változatlanul, jelentős finanszírozási problémákkal küzd majd tíz-húsz év múlva, és ezeknek a problémáknak egy része már most is megjelent a 2006. évben. Ez az indoka annak, hogy muszáj a kérdéssel foglalkozni. Ez nem lesz egy, a választók számára túlzottan szimpatikus csomag, amikor majd erről úgy igazán elkezdünk beszélgetni, de muszáj lesz vele foglalkozni, megkerülhetetlen.

Ugyanez a helyzet a másik csomagnál is, a gyógyszertámogatásoknál, amire most az előterjesztett javaslat szerint 96,5 milliárd forinttal többet költünk az idei évben. Ha még ehhez hozzáteszem azt is, hogy az elmúlt két évben milyen hihetetlen módon megugrott a gyógyszerekre fordított összeg és ezen belül persze a gyógyszertámogatásokra fordított összeg, akkor látható világosan, hogy ez a másik terület, amellyel ha nem csinálunk valamit, akkor ez nyakló nélkül elszabadul. Én itt most nem akarok felelősökről beszélni, mert ezt a vitát is már más törvények esetében lefolytattuk. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy olyan javaslatok fekszenek előttünk más törvényekben, olyan javaslatokról vitatkozunk, amelyek szemmel láthatóan többek között azért is szükségesek, mert az általunk változatlanul hagyott rendszerek egyszerűen kontroll nélküli, fékezhetetlen kiadásnöveléseket, növekedéseket eredményeznek, és ez rendre lecsapódik majd a különböző költségvetésekben.

Összességében azt lehet mondani: a 2006. évi költségvetési törvényt módosító, most előttünk fekvő törvényjavaslat a múltról szól olyan értelemben, hogy rögzíti mindazokat a negatív tendenciákat, folyamatokat, amelyek jellemezték a 2006. évet, a reális folyamatokat beépíti a költségvetésbe és számba veszi, és adott esetben rögzíti azokat a tételeket is, amelyeket egyesek előre láttak, mások esetleg ezt nem vették észre, de most tisztább helyzetet teremt mindenképpen 2006-ra vonatkozóan. Ilyen értelemben jobban megalapozza a 2007. évet. Ezért a frakciónk is támogatja az előterjesztés megszavazását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 272 2006.11.20. 2:05  255-281

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ejtettem ki a számon azt, hogy az Orbán-kormány vagy Orbán Viktor a felelős. Ez az üldözési mánia megnyilvánulása. Megjegyzem, hogy természetesen mindenre akad példa. Nemrégiben hallottam itt valakinek a felszólalásában, már nem merem kimondani a nevét, mert megint a nyakamba ugranak, hogy bezzeg a Bokros-csomag és a Bokros Lajos. Ez aztán már olyan mértékű visszamutogatás, hogy egyszerűen hihetetlen! Ami pedig a 2000. évi költségvetési hiányt illeti, az a szép, hogy az éppen annak a folyamatnak volt köszönhető, amit a Bokros-csomag indított el, ami rendezte a költségvetés pozícióját, helyreállította az egyensúlyát, ami eredményezett a '98-as kormányváltáskor egy 5,6 százalékos gazdasági növekedést abban a negyedévben.

És persze annak is köszönhető volt, ezt egy másik felszólalásomban mondtam el, hogy '99-ben és 2000-ben egy egyensúlyt tartó költségvetési politikát vitt az Orbán-kormány, igaz, ennek volt egy nagyon érdekes eleme? hogy rendre alulbecsülte az inflációt, és ehhez mérte a támogatások növelését. Aztán amikor kiderült, hogy magasabb az infláció, az önkormányzatok esetében például ezt nem korrigálta. De ezek együttes hatásaként alakult úgy a hiány. De, képviselő úr, valóban nem érdemes erről vitatkoznunk. Én a költségvetési vitában elmondott felszólalásomban is elmondtam, a költségvetést megalapozó törvények vitájában is elmondtam, hogy a felelősség ezért a költségvetési hiányért természetesen legnagyobb mértékben minket terhel, mint ahogy ezért aztán most minket terhel a probléma elhárításának kötelezettsége is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 8 2006.11.24. 18:27  1-285

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában meglehetősen sokat vitatkoztunk egyrészt arról, hogy milyen döntések vezettek odáig, hogy a költségvetés hiánya ilyen mértékűre duzzadt. Megállapítottuk, hogy ebben vannak kényszerpályák, vannak benne egyedi tételek. Másrészt sokat vitatkoztunk arról, hogy vajon mi a kivezető út e tekintetben. Harmadrészt ebben a vitában számos alkalommal vetettük fel, hogy nem nagyon látjuk az ellenzéknek azokat az alternatív, jobbító szándékú felvetéseit, amelyek valamilyen fajta választ adnak a problémákra.

(8.30)

A vita közben az is hangsúlyozódott, hogy a kormányoldal nem tanácsot vár, hiszen azt gondoljuk, tudjuk, hogy ebben a helyzetben mit kell tenni, milyen megoldások lehetségesek. Sőt, még azt is elmondtuk, hogy tudjuk, ezek bizony népszerűtlenek lesznek, mégis az ország érdekében, elsősorban az ország jövője érdekében ezeket a lépéseket vállalni kell, és következetesen végig kell vinni. Akkor, amikor az ember azután nekiáll a módosító indítványok áttekintésének, azokra a kérdésekre is keresi természetesen a választ, hogy nézzük meg, milyen olyan alternatívák lehetségesek, amelyek adott esetben megfogadhatóak a kormánypártok számára.

Olyan ellenzéki felvetéseket kerestem, amelyek támogathatóak lennének annak érdekében, hogy javítsunk a költségvetésen, javítsunk úgy a költségvetésen, hogy az adott keretek között maradunk; az adott keretek között maradunk - ez alatt értem természetesen az egyensúly helyreállítására törekvést. Nem kell mondanom, hogy az egyensúly helyreállítása rendkívül fontos. Hiszen egyrészt bizonytalanságot kelt a magyar gazdasággal szemben, márpedig nekünk az az érdekünk, hogy a befektetők azt lássák, hogy itt, ebben az országban stabil, kiszámítható viszonyok vannak, és ez tükröződik a költségvetésben is. Másrészt szükséges azért is, mert ellenkező esetben tovább folytatódik az adósságállomány kétségkívül gyors ütemű növekedése, ami viszont elkerülendő, mert ezzel terhet rakunk az utánunk következő generációk vállára.

Szóval, abból indultunk ki, hogy nagyjából a keret, amiben mozognunk kell, az, amit a költségvetés leír, már csak azért is, mert ráadásul az újonnan csatlakozó országok konvergenciaprogramot kell hogy évente az Európai Unió elé tárjanak. Magyarország letette a maga konvergenciaprogramját, ezt az Európai Unió elfogadta, megjegyzem, azzal persze, hogy nagyon oda fognak figyelni, hogy mennyire képes az ország betartani a konvergenciaprogramban lefektetett elveket. Ezért aztán ennek is meg kell a költségvetésnek felelnie. Nagyon szigorúan adottak tehát a keretek. Ebből a szempontból volt érdemes vagy érdekes számunkra azt vizsgálni, hogy vajon a módosító indítványok közül melyek azok, amelyek ebben a keretben megmaradva jobbá teszik adott esetben a költségvetést, és ezért az ellenzéki módosító indítványok közül is akár támogathatóak a kormánypártok számára.

Az imént hallottuk az ellenzék egyik frakciója, a Fidesz frakciója módosító indítványainak egy szemelvénygyűjteményét. Hallottunk arról is, hogy milyen forrásokból szándékozik mindezt fedezni. Ugyanakkor, tanulmányozva mindezeket, az ember nem arra a következtetésre jut, hogy itt most van egy alternatíva, vagy egy jó szándékú javaslatcsomag, hanem itt élénken kétfelé válnak a mondottak és a benyújtottak is. Van a dolgok egyik fele, javítsunk az önkormányzatok helyzetén, a Vöröskereszt helyzetén, a közgyógyellátottak helyzetén, a gyógyító-megelőző kassza helyzetén és így tovább, és így tovább. Ezek, azt lehet mondani, persze helyes törekvések. Még hozzá tudnám sorolni a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, az egészségügyi dolgozókat és általában mindenkit, aki ebben az országban él.

A probléma éppen azzal van, amivel a politikának szembe kell néznie, hogy ezek a lehetőségek, bármilyen jó szándék mellett is, nem adottak számunkra. A másik, amivel persze a politikának szembe kellene néznie, az az, hogy az elmúlt években nagyon sokszor követtük el azt a hibát, hogy ez a sok-sok jó szándék, ami adott esetben akár indokolható döntéseket is tartalmazott, került szembe az ország költségvetés adta lehetőségeivel. E tekintetben nincs különbség az állam háztartása meg a saját otthoni háztartásunk között. A családon belül is mindenkinek vannak különböző igényei, amelyeket akkor lehet kielégíteni, ha ezt a család költségvetése egyébként lehetővé teszi. Ha nem teszi lehetővé, és kielégítik őket, abból a családnak is nagy problémái szoktak lenni, mert, mondjuk, eladósodik. Ha viszont nem akar eladósodni, akkor döntenie kell a különböző igények között, el kell döntenie, hogy ezeknek most teret engedek, mert annyira indokoltnak látom őket, ezeknek meg most nem, mert az igény kielégítése, bár fájdalmas a döntés, de mégiscsak halasztható.

Ez a költségvetés abból indul ki, hogy most olyan helyzet van, hogy a különböző igényeket általában nem lehet kielégíteni, mert a költségvetés helyzete azt igényli, vagy azt követeli meg tőlünk, hogy bizonyos területeken szigorítsunk, állítsuk meg a kiadásnövekedési folyamatokat, és ezen keresztül próbáljuk az egyensúlyt helyreállítani. Ez persze, nem győzőm hangsúlyozni, nemcsak a jövő évi költségvetés kérdése vagy problémája, hanem a reformok éppen azért kellenek, hogy ha az egyensúlyt helyreállítottuk, akkor az a későbbiek során egy fenntartható egyensúly, fenntartható egyensúlyi pálya legyen.

Vannak ugyanakkor olyan "igények" - mert ezeket nem is igényszinten közelíteném meg, hanem kötelezettségként -, amelyek tekintetében a költségvetésnek engednie kell. Mert mindenfajta szigorítás, mindenfajta egyensúlyi igény mellett mégis vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek helyzete azt indokolja, hogy őket a lehetséges legteljesebb mértékig vonjuk ki a szigorodó vagy szigorító intézkedések hatásainak következményei alól. Az általános vitában felsorolta már több felszólaló is ezeket a csoportokat, az igazán szegények, rászorulók, a nyugdíjasok, adott esetben a gyermekes családok tartoznak ebbe a körbe.

Azt lehet tehát mondani, hogy vannak jogos igények, vannak költségvetési korlátok, ezek megszabják a lehetőségeket, és ezek a korlátok, ezek a lehetőségek megítélésünk szerint ebben a helyzetben, figyelemmel nemzetközi elkötelezettségünkre is, nem léphetőek át. Ezért aztán a kormánypárti módosító indítványok, amennyire azokat megismertem, általában nem is lépik át ezeket a korlátokat. Azok között is lesznek majd feltehetően viták, melyik indokolt, mennyire indokolt, indokolt-e egy adott tárcától elvenni és egy másikhoz átcsoportosítani, de ezek a módosító indítványok a megadott kereten belül mozognak, nem növelik a költségvetés hiányát, nem térítik le a tervezett egyensúlyi pályáról a költségvetést.

Nem így áll a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, az ellenzék módosító indítványaival. Megjegyzem, az a probléma, ami most is megjelenik a költségvetési módosító indítványokban, egy évek óta meglévő probléma, amit egy mondatban úgy lehet összefoglalni, hogy vezessük félre oly módon a választópolgárokat, hogy úgy teszünk, mintha szeretnénk nekik adni valamilyen fantasztikus dolgot, miközben magunk természetesen tudjuk, hogy amit csinálunk, az egyébként tarthatatlan. Aztán az ellenzék még azzal is szokta tetézni mindezt, hogy ráadásul számon kéri a kormányon az egyensúly helyreállítását. Támadja a kormányt, megjegyzem, nagyon helyesen, azért, hogy hogyan lehetett ennyire megbontani az egyensúlyt, hogy lehetett ilyen mértékben növelni a kiadásokat, és ezen keresztül növelni a hiányt, majd ezek után évről évre, rendre olyan módosító indítványokat ad be, amelyek több tíz milliárddal, időnként 100-200 milliárd forinttal növelnék a költségvetési hiányt.

Míg az egyik oldalról indokolt a kormány bírálata, ami a kiadások elszaladását illeti, másrészt ez az indokoltság nem ad felmentést az alól a kötelezettség alól, hogy tegyen le valamilyen alternatív javaslatot az asztalra, és pláne nem engedi meg a helyzet, ha egyszer az ellenzék, mint mondja, ilyen világosan látja a problémát, hogy olyan módosító indítványokkal operáljon, amelyek egyébként alkalmasak lennének elfogadásuk esetén a költségvetés végletes felborítására.

(8.40)

Azt kell mondanom, hogy a kiadási oldalra tett növekedési javaslatok mindenki részéről jó szándékúaknak tekinthetőek; én magam is szeretnék természetesen mindenkinek több pénzt, több támogatást, több mindenfélét juttatni, megjegyzem: a közösből, mert a javaslatok persze a közösre vonatkoznak. És itt azért attól nem szabad ám eltekinteni, hogy a költségvetés pénze az adófizetők pénze, azért van benne pénz, mert adók és járulékok formájában befizettük, és ha valaki abból túl sokat akar osztani, akkor nem mond mást, mint azt, hogy növeljük meg a költségvetés bevételeit, vagyis vessünk ki még több adót.

Az ellenzék javaslatainak a másik oldala, képviselőtársaim, az, ami igazán megalapozatlan, és ezt ki kell mondani. Az a javaslatcsomag, amely előttünk fekszik, amely állítólag 200 milliárd forint átcsoportosítását tartalmazza, az valójában egyszerűen nem létezik. Ami a kamatkiadásokat illeti, ezt a szöveget Varga Mihály képviselőtársamtól érdeklődve hallgathattam már tavaly is meg két évvel ezelőtt is a költségvetési vitában, amely arról szól, hogy vannak betervezett kamatkiadások, de ha ti majd rendesen viselkedtek, akkor a kamatkiadások csökkennek, mert majd akkor a Magyar Nemzeti Bank csökkenti a kamatokat, aztán akkor kevesebb lesz a kamatkiadás, és mi már ezt előre látjuk - mondja az ellenzék -, és ezért aztán, mondjuk, 30 milliárd forintot elveszünk a kamatkiadások közül. A dolog természetesen nem így működik, ezt láttuk az elmúlt években számtalanszor. A monetáris politika természetes módon egy más szempontrendszert követ, adott esetben például azt mondja, hogy az inflációt a lehetséges legteljesebb mértékben szorítsuk le, és abban az esetben, ha itt problémát lát, akkor a kamatok emelésével próbálja meg ezt a célját elérni, ami direkt módon érkezik a költségvetésbe hatásként. Benne van természetesen a hiány mértéke és annak hitelből történő finanszírozása is, de azért az mégsem véletlen, hogy a 2007. évi költségvetés összességében több mint 200 milliárd forinttal magasabb kamatkiadást tartalmaz, mint amennyire ebben az évben ezen a soron szükség volt.

Az ellenzék másik módosító javaslata, ami a nagyobb összegű módosító javaslatokat illeti, arról szól, hogy csökkentsük le a betervezett tartalékot, és ezt a pénzt osszuk fel különböző, általa fontosnak tartott célok között. Megjegyzem: az előtte lévő mondatban meg azt mondja, hogy ha hiteles a gazdaságpolitika, ha hisznek abban, hogy ez megvalósul, akkor lehet csökkenteni a kamatokat, majd utána elvesz egy olyan fontos keretből, amely többek között ennek a hitelességét alapozza meg, illetve a biztonságát növeli: a tartalékból. Ezért aztán azt gondolom, hogy ez sem csökkenthető, ez sem lehet megoldás.

Ami az előbb hallott 37 milliárd forintos kommunikációs kiadást illeti, megjegyzem, annak utána kell néznem, mert szerintem ilyen a költségvetésben nem lelhető fel, úgyhogy erre most ijedtemben nem is tudok reagálni.

Engedjék meg azonban, hogy még egy tétellel kapcsolatban említést tegyek, amely egyébként valóban a kormányzati kommunikációhoz kapcsolódik: a költségvetésbe be van állítva egy összeg, amely arról szól, hogy a kormány a döntéseiről, azok hatásairól, következményeiről rendszeresen tájékoztatni szándékozik a lakosságot, annak érdekében, hogy az érintettek megismerjék a szándékait, és persze megismerkedhessenek a rájuk vonatkozó döntésekkel. Ilyen összeget a költségvetésbe korábban a Fidesz-kormány tervezett be először - megjegyzem: azért talán még emlékszünk az Ezüsthajóra meg a hasonló dolgokra, amelyek nem annyira a kommunikációról, mint inkább a kormány dicsőségének a zengéséről szóltak -, aztán azóta viszont ezek megjelennek a költségvetésben. Ezzel mondjuk, lehet egyetérteni, lehet vitatkozni vele, mindenesetre a költségvetésben egy talán 3 milliárd forint körüli összeg fel van tüntetve erre a célra.

Ez a 3 milliárd forintos összeg aztán az ellenzéki módosító indítványok tobzódásának a helye: mindenki bead erre a 3 milliárd forintra fantasztikus javaslatot, és mindenki elkölti ezt a 3 milliárd forintot, ami körülbelül úgy néz ki, hogy ebből a 3 milliárd forintból olyan 30-40 milliárd forintnyi különböző fejlesztést vagy kiadásnövekedést szándékoznak megalapozni ellenzéki képviselőtársaink. A dolog úgy megy, hogy aki, mondjuk, Lágymányoson lakik, az a sportcentrum fejlesztéséhez ad be 3 milliárd forintot, aki Óbudán lakik, az a Római-part árvízvédelméhez ad be 2 milliárd forintnyi kiadásnövelést, aki az egészségüggyel foglalkozik, az átcsoportosítaná az egészségügyi kiadások közé, aki oktatással foglalkozik, az átcsoportosítaná az oktatási kiadások közé, és így tovább, és így tovább. Tisztelt képviselőtársaim, ez nem koncepció, ez nem alternatíva, egyet lehet rá mondani: ez maga a választópolgárok félrevezetése. Egyébként ez a technika szintén évek óta megjelenik a költségvetési vitákban módosító indítványok címszó alatt, évek óta elmondjuk a parlamentben, hogy ez számunkra egyszerűen nem támogatható, elfogadhatatlan javaslat, 3 milliárd forintból nem lehet 30-40 milliárd forintot elkölteni. (Közbeszólás az MSZP-s képviselők soraiból.) Kedves szocialista képviselőtársam azt mondja, hogy miért ne lehetne. Tényleg, hogyha az ember ellenzéki, akkor ilyen csodákra is képes, de azért ez mégsem kánai mennyegző, hogy csak úgy mindent lehetne csinálni a költségvetéssel. Ezért aztán az ilyen típusú módosító indítványokat sem támogatjuk.

Természetesen abban az esetben, ha a vitában olyan javaslatok merülnek fel, amelyek finanszírozási oldala is rendben van, és amelyek javítanak valamely területen a benyújtott költségvetésen, frakciónk azokat természetesen támogatni fogja. Ugyanakkor azonban nagyon határozottan vagyunk elkötelezettek a tekintetben, hogy a módosító indítványok vizsgálata és a szavazások során is különösen figyeljünk arra, hogy a költségvetés végig a megadott keretben, a konvergenciaprogram által is megszabott feltételrendszerben maradjon.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 12 2006.11.24. 2:09  1-285

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdeném a végével. Ami a kamatkiadásokat illeti, azok pont az ilyen típusú hiteltelen módosítóindítvány-csomagoktól ugranának meg, és megjegyzem: azok a Varga Mihály által felvetett hitelességi problémák, amelyekről itt szó van, és ezt ezerszer elmondtuk már a költségvetési vitában, abból fakadtak, hogy az előző kormányzati ciklusban hozott kiadási típusú döntések a béremelésekről, a 13. havi nyugdíjról, az autópálya-építésről, a szociális kiadások növeléséről, az adócsökkentésről, középtávon mind-mind jó szándékú, helyes célokat fogalmaztak meg, rövid távon azonban szembekerültek a költségvetés lehetőségeivel.

Ha visszagondolok az elmúlt időszak ellenzéki módosító javaslataira, akkor arra emlékszem, hogy még további, még további és még további kiadásnövelésekre tettek javaslatot, vagyis még ezt a pozíciót is több száz milliárd forinttal rontották volna el. Ezért rajtunk lehet persze számon kérni a gazdaságpolitika hitelességét, de hogy az ellenzék nem tett és továbbra sem tesz semmit ennek a hitelességnek az érdekében, abban biztosak lehetünk.

Ami a 37 milliárd forint említett összeget illeti a költségvetésben, az persze nem a kommunikációs kiadásokkal kapcsolatos, képviselőtársam, hanem az európai uniós fejlesztések előkészítésére vonatkozó költségvetési összegekről van szó feltehetően. Én pedig azt gondolom, hogy olyan mértékben fűződik érdeke az országnak ahhoz, hogy ezek az európai fejlesztések sikeresek lehetnek, hogy pont azoktól elvonni a pénzt, ami egyébként nem is a mi pénzünk - megjegyzem -, hanem a támogatások egy bizonyos hányadáról beszélhetünk, egyszerűen káros lenne az ország számára, ezért ezt sem támogatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
38 24 2006.11.27. 5:02  23-24

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A karzaton ülő diákok miatt a jövőről szeretnék beszélni, de ezt valahogy meg kell ágyaznom az elején, ezért visszatérnék a miniszterelnök úr felszólalására, aki lehet, hogy sok témát érintett a felszólalásában, de volt egy vezérmotívuma ennek, az pedig az volt, hogy együtt kell működni; erről szólt a dél-balkáni országokkal való együttműködés, erről szólt az európai parlamenti képviselőinkkel való együttműködés, erről szólt az önkormányzati vezetőkkel kapcsolatos együttműködés, és hozzáteszem rögtön, hogy magam is és a Szabad Demokraták Szövetsége is úgy látja, hogy ez egész egyszerűen elkerülhetetlen.

A különböző parlamenti megszólalásokban - ezt most az ellenzéki képviselők kedvéért mondom, akik nincsenek itt benn a napirend előtti kérdéseknél - ez egy rendre visszatérő motívum, ezért úgy tűnik, hogy a szavak szintjén ennek az együttműködési kényszernek a felismerése már létezik, bár hozzáteszem rögtön, hogy én számos olyan egyeztetésen jártam az elmúlt években, ahol azért az volt a jellemző, hogy a felek úgy mentek be a terembe, ahol egyeztetniük kellett, hogy már amikor bementek, pontosan tudták, hogy mivel fognak kijönni, mit fognak majd mondani a sajtó képviselőinek. Én nem erre a típusú egyeztetésre gondolok, hanem az érdemi párbeszédre a felek között. Az érdemi párbeszédre még akkor is, ha természetesen magam is tudom, hogy nem lehet feladni vagy nagyon nehéz feladni azokat a pozíciókat, amiket például itt a parlamentben elfoglalunk, a kormánypártiak a kormánypárti, az ellenzékiek pedig az ellenzéki pozíciót. De hozzáteszem rögtön, hogy erre nincs is feltétlenül szükség.

(14.10)

Egy dolgot kellene a feleknek belátniuk, ez pedig az, hogy számos olyan ügy van és lehetséges, amelyekkel kapcsolatos döntések hatásaikban túlnyúlnak a kormányzati ciklusokon, és pont azért vagyunk, hogy úgy mondjam, kötelezettek arra, hogy együttműködjünk, mert ha jó döntést hozunk egy kormányzati ciklusokon átívelő ügyben, akkor annak hatásai hosszú távon is befolyásolják az ország működését, működőképességét, adott esetben jövőjét. És éppen a jövővel szemben fennálló kötelezettségünk miatt, nevezetesen, hogy ma olyan döntéseket hozzunk és olyan programokat indítsunk el, amelyek megalapozzák, hogy Magyarország az európai uniós csatlakozással részére rendelkezésre álló lehetőségeket minél jobban legyen képes kihasználni, szóval ez a kötelezettségünk int arra minket, hogy most ezek az együttműködések, egyeztetések, a közös pontok keresése különböző fontos ügyekben érdemi módon megtörténjen.

Ezért kezdeményeztük mi, szabad demokraták azt az egyeztető sorozatot, amellyel kapcsolatban egyébként pozitív visszajelzéseket kaptunk, ami nem arról szól, hogy úgy menjünk be valahová, hogy tudjuk, hogy mivel fogunk kijönni, hanem arról szól, hogy úgy menjünk be tárgyalni valahová, amiben esetleg meg lehet egyezni, hogy annak adott esetben legyen érdemi eredménye. Az is már egy érdemi eredmény számomra, hogy értsük egymás szempontjait, az meg pláne az lenne, ha megismernénk egymás elképzeléseit, és aztán utána már arra gondolni sem merek, hogy adott esetben különböző ügyekben még közös pontokat is legyünk képesek találni.

Megjegyzem, a ciklus során több ilyen kísérlet történt már az együttműködésre, ezek nem hullottak termékeny talajra, hogy úgy mondjam, a különböző felek részéről, és ennek aztán az a következménye, hogy a kormány, amelyik pedig kormányozni kényszerül, a kormánytöbbség pedig, amely döntések meghozatalára kényszerül, bizonyos ügyekben halad előre, ugyanakkor azonban számos ügy van - az önkormányzatok, a közigazgatás, még akár az egészségügy is, az adórendszer átalakítása vagy a ma már témaként szerepelt oktatás vagy akár a területfejlesztés -, amelyekben nem lenne szabad feladni annak az esélyét, hogy valamely ügyekben mégiscsak lehet közös szempontok alapján közös nevezőket találni.

A frakciónk, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége elkötelezett abban, hogy ha van erre fogadókészség, akkor ezt tisztességesen csináljuk végig.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
42 12 2006.12.11. 5:05  1-14

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én már sok mindent láttam itt 16 év alatt, ezért nekem feltétlenül semmin nem kell meglepődnöm, de most megint azt kellett látnom, hogy a miniszterelnök felszólal egy országos ügyben, amelyről lehetne éppen egy értelmes vitát is folytatni, erre találkozik az ember egy olyan beállítással, hogy az egyik oldalon szalmonellák ülnek (Derültség a kormánypárti padsorokban.), a másikon pedig csupa egészséges sportoló, akik naponta akár többször is képesek kirohanni a teremből (Derültség a kormánypárti padsorokban.), és ettől kezdve nem tudunk beszélni a dolog érdemi részéről, pedig kellene, és ez mindnyájunknak érdekében állna. És rögtön hozzáteszem, hogy én a problémát nem szűkíteném le erre a körre, amelyről most éppen - nagyon helyesen - szó van, de szívesen felveszem azt a kesztyűt, amit itt Navracsics képviselő úr feldobott, csak azért, hogy mutassam, hogy ha én is úgy gondolkodnék, akkor mennyi hülyeséget hordhatnék össze. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

Most egymás után buknak le azok, akik átcsomagolják az élelmiszereket, akik hamisítanak, akik romlott áruval akarják megkínálni a magyarországi fogyasztókat. Ez valószínűleg azért van, tisztelt képviselőtársaim, mert most erősebb az ellenőrzés. Persze lehet, hogy azért is van - és erre majd még vissza fogok térni -, mert sokan érzik úgy, hogy Magyarországon érdemes a zavarosban halászni, mert azzal üzleti sikerekre lehet szert tenni. Ebből a gondolkodásból az következne - nálam ez nem következik belőle, de az következne -, hogy a Fidesz időszakában azért nem voltak ilyen ügyek, mert nem volt ellenőrzés, és megettünk mindent, ami már megromlott meg amit átcsomagoltak (Derültség a kormánypárti padsorokban.), mert ez nem derülhetett ki.

Ez nyilván helytelen dolog lenne, ha így gondolnám, tisztelt képviselőtársaim (Közbeszólások és derültség a kormánypárti padsorokban.), mert valójában az a helyzet - és itt tágítanám egy kicsit ki a kört -, hogy valami alapvető baj van Magyarországon azokkal a rendszerekkel, amelyeket felépítünk, mert... (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: Az van!) Hát nem úgy gondoltam, képviselőtársam, ahogy az ön fogai kerítésén az imént az kiszivárgott (Derültség a kormánypárti padsorokban.), hanem én azt gondolom, hogy azt lenne érdemes vizsgálnunk és végiggondolnunk, vajon következetesek-e azok a jogszabályok és törvények, amelyeket létrehoztunk, aztán képesek vagyunk-e következetesen és szigorúan ellenőrizni ezeknek a törvényeknek a végrehajtását (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: És azzal hogy állunk?!), utána pedig a törvények megszegőivel szemben határozottan és következetesen képes-e lesújtani az igazságszolgáltatás.

Egy: azt kell mondanom, hogy ami a törvényeinket illeti, figyelembe véve a kialakult helyzetet, valószínűleg érdemes lenne ezt újra végiggondolni. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy aki ilyet csinál, azt a bíróság zárja ki a vállalkozók köréből. Szerintem nem zárhatja ki; addig, amíg ezt törvény nem teszi lehetővé számára, minden valószínűség szerint nem hozhat ilyen döntést, bár nem értek hozzá. De vannak országok, ahol például azokat, akik tudatosan visznek csődbe egymás után cégeket, kizárják a cégalapítás lehetőségéből. Mert itt nem csak élelmiszereket csomagolnak át és próbálnak velünk romlott árut megetetni, de tudatosan visznek csődbe cégeket a nemfizetéseken keresztül, ennek következtében vállalkozások százai, ezrei mennek tönkre, és az illető átmegy egy másik cégbe, és kezdi elölről.

Amikor az olajhamisítási botrányok voltak, volt olyan, aki háromszor bukott le olajhamisítással, miközben az első ügyben sem született ellene ítélet. Sőt hadd tegyem fel azt a kérdést, hogy az Energol-ügyben született-e már ítélet?! '97-ben voltak a lebukások, és 2006-ot írunk. És akkor, hogyha ezt az ügyet nézzük, amiről most szó van, ha jól emlékszem, hat hónappal ezelőtt 80 millió forintra büntették ezt a céget. Behajtotta valaki azt a bírságot, vagy jelentett ez nekik valamilyen fenyegetést, vagy bezárták a cégeit és a telephelyeit? (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból.) Világos, én csak azt mondom, hogy világos, egyszerű, nagyon következetes szabályok, nagyon kemény, következetes ellenőrzés, egyébként pedig a törvények megszegőivel szemben a világos, egyértelmű megtorlás szükséges. És ez megint olyan dolog, képviselőtársaim, amiben szakadhatunk ketté, és kiabálhatunk egymásra kígyót-békát, de nem közös érdekünk, hogy így működjön ez az ország? Hogy senki ne gondolja, hogy itt lehet a zavarosban halászni, hogy itt érdemes céget alapítani, mert le lehet lépni utána a hasznokkal, és a következményeket nem kell vállalni, és lehet szemetet idehordani, mert annak sincsenek következményei? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Közös érdekünk, hogy ez ne így legyen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 14 2006.12.18. 5:16  1-16

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr azzal kezdte felszólalását, hogy egy nehéz fél éven vagyunk túl, és ez valóban így van. Nehéz fél éven vagyunk túl, és hozzáteszem rögtön, nehéz év előtt állunk. Ennek a fél évnek és a következő évnek a nehézségét tulajdonképpen, ahogy látom, az határozza meg, hogy vajon a megelőző időszakban megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy a különböző területeken a szükséges mértékű változások végbemenjenek, avagy nem, azért, mert minden halogatott intézkedés a végén egyre erősebb, egyre mélyebb beavatkozást tesz szükségessé, és valójában a nehézségeket ez okozza.

Ha most végigtekintek az elmúlt 16 éven, akkor azt látom, hogy az első ciklusban zajlott le lényegében a közjogi rendszerváltás, a kerekasztal-tárgyalásokat és a megállapodást követően kellett létrehozni azokat a törvényeket, amelyek létrehozták a ma is egyébként stabilan működő közjogi rendszerünket, amelyek ellenállnak a közjogon kívüli lebontási törekvéseknek. A '94-98-as időszakra maradt a gazdasági rendszerváltás végigvitele, és a Horn-kormány nagyot alkotott akkor, amikor ezt a feladatot egyébként nagy ellenállás mellett, nagy nehézségek árán végrehajtotta. A '98 és 2002 között időszakból őszintén szólva nem emlékszem reformértékű változtatásra semmilyen területen.

A 2002-2006-os időszakra pedig az volt a jellemző, hogy a felgyülemlett társadalmi feszültségeket megpróbálta egy jelentős szociális intézkedéscsomaggal kezelni. Ennek elemei voltak az 50 százalékos béremelés, a szociális juttatások növelése, a 13. havi nyugdíj. Megpróbálta behozni az infrastrukturális lemaradást azzal, hogy kétszer annyi autópályát épített, mint amennyi addig Magyarországon található volt, és növelni akarta a versenyképességet az adók csökkentésével, amelyek, ha most a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyítjuk, akkor a 2002-es időszakhoz képest 1,5 százalékkal csökkentek, már ami a centralizációt illeti, ami egy évben, a 2006-os évben 300 milliárd, de a korábbi években is meglehetősen nagy költségvetési kieséssel járt. Eközben nyolc éven keresztül lényegében elmaradtak azon rendszerek átalakítására vonatkozó javaslatok, illetve törvények elfogadása, amelyek lehetővé tették volna, hogy a fejlődés úgy legyen egyenletes és fenntartható, hogy közben fenntartja a költségvetés egyensúlyát is, és ezen keresztül segíti elő fokozatosan az ország minél gyorsabb felzárkóztatását.

Valójában ez a helyzet vezetett el odáig, hogy most viszont a kormánynak egy perce sem volt arra, hogy várjon, hanem azonnal hozzá kellett látnia a cselekvéshez. Van, ahol egészen újonnan kellett elkezdeni, mert a megelőző időszakban semmi nem történt, ez például az egészségügy területe, ahol nagyon nagy munkát végzett az Egészségügyi Minisztérium és személyesen Molnár Lajos miniszter úr is, annak érdekében, hogy ez az átalakítás a lehetséges leggyorsabb, szakmailag pedig megalapozott legyen. Vannak területek, ahol folytatni kellett az átalakítást, ilyen például az oktatás területe, ahol nem volt szabad megállni, hanem menni kellett tovább azon az úton, amelyet az előző kormányzati ciklusban, Magyar Bálint minisztersége alatt a kormány elindított. És vannak olyan területek, ahol szakítani kellett minden korábbi hagyománnyal, a közigazgatásban, önkormányzati igazgatásban, az egész kormányzati szerkezetstruktúra működésében, és ott újat kellett csinálni, és igenis hozzá kellett látni a változtatásokhoz.

(13.50)

Vagy ilyen például a közlekedés átalakítása, amire a tömegközlekedést illetően a jövőben kerül sor. És ezek, tisztelt képviselőtársaim, halaszthatatlan, szükséges és egész egyszerűen megkerülhetetlen lépések. Itt lehet mesélni arról, hogy mi minden következménye lesz ennek - lesz ennek. Erről is beszélünk, és a kormányzati politika számol vele. Ugyanakkor azonban nem beszélni arról, hogy milyen következményei lennének annak, ha mindezt nem csinálnánk, vagy ha követnénk az ellenzék mindenhová több kiadást követelő politikáját, és attól hogyan omlana össze az ország, azt gondolom, ezt az utat nem is érdemes kipróbálni.

Ezért a nehéz hat hónappal együtt is a Szabad Demokraták Szövetsége (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) büszke arra, hogy ennek a koalíciónak a részeként a reformok végigvitelében közreműködött.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 238 2006.12.18. 0:22  224-240

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Ha jól figyeltem, akkor az ügyrendi javaslat az volt, hogy tartsunk rövid szünetet a szavazás közben. A Házszabály szerint ilyenkor az elnök elrendeli a szünetet. Még vitatkozhatunk, én ezt nagyon élvezem, de ez a helyzet valójában. Úgyhogy kérem a szünet elrendelését.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 16 2007.02.12. 8:08  5-18

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Dávid Ibolyával, valóban, az embernek olyan érzése van, hogy nem változott semmi, és ettől kezdve, megvallom őszintén, én bajban vagyok: a tavalyi beszédeimet otthon felejtettem, és most nem tudom azokat felolvasni, ahogy itt az előttem szólók ezt néhányan ugyebár megtették. (Derültség az MSZP-s képviselők soraiban.)

Mégis érdemes azért valóban arról beszélni, hogy tényleg mintha semmi nem történt volna: ugyanígy itt vagyunk fél Ház előtt, és beszélünk, persze csak látszólag, de magunknak; ugyanúgy elhangzanak ugyanazok az érvek, amelyeket az előző évben unos-untalan meghallgathattunk. Megjegyzem, ugyanúgy nincsenek érdemi javaslatok, ahogy nem voltak az elmúlt évben sem. Közben azonban másrészt az ember érzékeli, hogy mintha a háttérben egyre inkább radikalizálódnának a folyamatok, és ha ez esetleg elaludni látszana, akkor jön egy akció, például egy kordonbontás, hogy ezt a hangulatot újra vissza lehessen hozni.

(14.30)

Aztán utána lehet ezt az egészet átfordítani, és már rendőrállamról kiáltani, aztán persze ennek következményeként kezdődik az, hogy sajtótájékoztatókon tárgyalnak meg nemzetbiztonsági szempontból vagy fontos, vagy nem fontos titkos információkat, és így tovább, és így tovább. Ez azt jelenti, hogy nagyon rossz irányba mennek a folyamatok, miközben azt érzékeljük, mintha semmi sem változott volna. Ilyen körülmények között biztos vagyok benne, hogy ahogy az ellenzék felelőtlensége szemmel láthatóan erősödik, úgy nő a kormánypártok felelőssége. A kormánypártok felelőssége két irányban: egyrészt a kormányzás cselekvési felelőssége, másrészt pedig a demokratikus intézményrend védelmének a felelőssége, és ezt az utóbbit egyébként széles értelemben véve gondolom.

Ami a kormányzás felelősségét illeti, erre majd még egyébként a konkrét ügyeknél ki fogok térni, de ez mindenesetre arról szól, hogy van egy helyzet az országban, amit kezelni kell, az ügyek kezelésének felelőssége azoknak adatott meg, akik kormányoznak, és ezt a felelősséget fel kell vállalniuk, és határozott cselekvéssel kell a programjukat végigvinni.

Ami a demokrácia ügyét illeti, azt gondolom, és megjegyzem: ennek a koalíciónak volt már ilyen felelőssége '94-98 között, amikor olyan többsége volt, hogy akár kétharmados törvényeket is egyedül el tudott volna fogadni, és akkor tett annak érdekében, hogy az ellenzék jogosítványait megvédje. Most is van egyfajta felelősségünk abban, hogy a demokrácia intézményrendszerét, a demokrácia működési rendjét, a demokrácia írott és íratlan szabályait védelmezzük azokkal szemben, akik azt újra és újra, ilyen, olyan, amolyan módon le akarják bontani, és persze, miközben ezt tesszük, aközben azt is tudnunk kell, hogy nekünk magunknak is ismernünk kell mindazokat a korlátokat, amelyeket a demokrácia írott és íratlan módon, a hagyományain keresztül, akár a többségekkel szemben is állítani szokott.

Ami a felelősséget illeti, az különösen azért fontos, tisztelt képviselőtársaim, mert miközben itt, a parlamentben fél Ház előtt persze vitatkozunk, aközben vegyük észre, hogy a szélsőséges erők valóban egyre szervezettebben, egyre inkább mutatják magukat városszerte és sokszor országszerte, és egyszerűen időnként elindul annak az időszaknak a restaurációja egyes emberek fejében, amely időszak valóban a magyar történelem legsötétebb lapjaira tartozik, és az nem térhet vissza. És én nem hallom az összes, magát demokratának valló politikai erő részéről a nagyon kemény és határozott elutasítását mindezeknek a jelenségeknek. Azt látom és érzékelem, hogy vannak, akik ebből megpróbálnak a maguk számára politikai tőkét kovácsolni, csak az úgy nem fog működni, hogy az egyik oldalon nekirontok a szélsőségeknek azért, hogy a másik oldalon a szélsőségek számára, ugyanolyan szélsőségek számára pedig lebontogathassam a kordonokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Említettem, hogy van egy másik felelősségük is a kormánypártoknak, mert való igaz - erről szólt a miniszterelnöki felszólalás -, nagyon sok problémával kell az országnak szembenéznie, és megengedem, hogy ezeknek egy jelentős része az elmúlt négyéves kormányzati ciklus intézkedéseiből fakad, amikor is túlbecsülve a lehetőségeinket és félreértelmezve a világgazdasági folyamatokat, olyan döntések születtek, széles támogatással egyébként, a parlament 95 százalékának a szavazatával, amelyek végrehajtása kimerítette az ország lehetőségeit, kimerítette a költségvetés lehetőségeit, ezért aztán ezen a helyzeten változtatni kell. Elhangzott, hogy nemcsak az egyensúlyt kell helyreállítani, hanem egyúttal az egyensúlyt fenntarthatóvá, később pedig a fejlődést is fenntarthatóvá kell tenni, és ezért szükség van reformokra, szükség van különböző területeken a működési rendszerek átalakítására. De nemcsak ezért, tisztelt képviselőtársaim. Vegyük észre, hogy az egészségügyet azért kell átalakítani, mert az nem jó azoknak, akik igénybe veszik, mert nem kapják meg azt a szolgáltatást, ami járna nekik a pénzükért. A magyar oktatási rendszert nem azért kell átalakítani, hogy az egyensúlyt helyreállítsuk, hanem azért, hogy a gyerekeink versenyképes tudással jöjjenek ki az iskolákból. Az önkormányzati rendszert nem azért kell átalakítani, mert az egyensúllyal problémák vannak, hanem azért, hogy a településen élő emberek magasabb színvonalú szolgáltatásokat kaphassanak, hogy jobb feltételek és körülmények között éljenek. Az adórendszert nem azért kell átalakítani, hogy bizonyos politikai célokra fel lehessen használni, hanem azért, hogy elhárítsuk a vállalkozások fejlődése elől az akadályokat, hogy a vállalkozásokat fejlődőképesebbekké tegyük. A fejlesztéspolitikát nem azért kell következetesen végrehajtani, hogy abból valakik politikai tőkét kovácsoljanak a maguk javára, hanem azért, hogy fejlődjön az ország, hogy legyen képes megragadni mindazokat a lehetőségeket, amelyek megragadása ráadásul fontos felelősségünk az utánunk következő generációkkal szemben.

A mi felfogásunkban erről szólnak az ötpárti tárgyalások. A nagyon éles szembenállás és a pozíciók fel nem adása, tartása mellett muszáj, hogy legyenek olyan ügyek ebben az országban, amelyekben a politika két oldala képes egyetérteni, egész egyszerűen azért, mert félti az ország jövőjét, és tenni akar az utánunk következő generációk érvényesülése és boldogulása érdekében.

Az egyik az, hogy minden változatlan, a másik pedig, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) talán ebben az évben mégis lehet e tekintetben változásokat elérni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
49 14 2007.02.19. 5:07  13-14

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A politikai viták középpontjában, nyilván nem véletlenül, nap mint nap az áll, hogy különböző területeken kell-e változtatni, szükség van-e változtatásra, szükség van-e reformokra, avagy éppen nem kell semmit sem csinálni. A mai nap is az egyik napirend előtti felszólalásnak ez volt a témája.

És valóban érdemes feltenni a kérdést, hogy kellenek-e egyáltalán reformok, kell-e a változtatás, és itt a lehetséges válaszok kétfelé ágaznak. Az egyik válasz az, hogy igen, kell valamit csinálni, de nem azt, nem úgy és nem akkor. Persze, akik ezt mondják, adósak maradnak azzal a válasszal, hogy jó, de akkor mit, hogyan és mikor kellene csinálni. Én úgy látom, hogy azok részéről, akik elvben elfogadják, hogy a különböző, majd a későbbiek során nevesítendő területeken változtatásokat hajtsunk végre, valójában nem rendelkeznek megvalósítható, az adott terület problémáit megoldani segítő változtatásokkal.

Van azonban egy másik vélemény is, és én ezt tartom, tisztelt képviselőtársaim, a mai politikai közéletünk legnagyobb hazugságának, amelyik azt mondja, hogy nem kell változtatni semmit, sőt tulajdonképpen minden változtatás a gonosz kormánykoalíciótól ered, nincs más feladat, mint megbuktatni őket, és ebben az esetben minden mehet tovább a régi módon. Részben erről szólt Orbán Viktor legutóbbi beszéde, ezért gondolom azt, hogy Orbán Viktor beszéde e tekintetben hazugságok halmazát tartalmazta. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.)

Tisztelt képviselőtársaim, mert ha megnézzük a különböző vizsgálatokat arról, hogy például a magyar diákok felkészültsége és ilyen értelemben vett versenyképessége milyen, akkor azt találjuk, hogy sajnos az európai országok között az utolsó helyeken kullognak. És akkor tegyük fel a kérdést, hogy miért is ne kellene ezen változtatni; miért is ne kellene keresnünk azokat a megoldásokat, amelyek hatékonyabbá teszik az oktatásunkat, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar gyerekek megalapozott tudással kerüljenek ki az iskolából? Vagy ha a közigazgatásra gondolunk, akkor jó az a színvonalú szolgáltatás, amit különböző területeken nyújtunk az embereknek? És ha nem, akkor miért ne keresnénk a megfelelő megoldásokat? Vagy ha a tömegközlekedési szolgáltatásra gondolunk, akkor jó az a színvonal, amit jelenleg adunk az adófizetők pénzéért? Nem kellene megkeresni a hatékonyabb lehetőséget? Az adórendszer jó a mai magyar gazdaság versenyképességének, vagy gondolkodnunk kell - az összes nyűgünk, problémánk mellett is - az adórendszer átalakításáról? Én biztos vagyok benne, hogy igen, tisztelt képviselőtársaim, kell.

Vagy itt van a magyar egészségügy helyzete. Minden statisztika azt mutatja, hogy az európai országok átlagához képest hat évvel korábban halnak meg a magyarok, és tíz évvel korábban betegszenek meg, mint európai társaik. Miért akarjuk elfogadni ezt a helyzetet? Miért ne tennénk meg az adott keretek között azokat a lépéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezen a problémánkon túljussunk? És miért ne keresnénk olyan megoldásokat, tisztelt képviselőtársaim, amelyek valahol a világban egyébként már működnek, és amelyek jobbá tették az adott területen a szolgáltatások minőségét? És itt persze van egy vita a politikában, hogy vezessünk-e be több-biztosítós modellt, vagy hagyjuk úgy a jelenlegit, ahogy az a mostani formájában - szerintünk egyébként rosszul - üzemel.

E tekintetben Orbán Viktor azt tudta mondani a beszédében, hogy: "Kalifornia kormányzója szerint állama a modern kor Athénja. Ezért példát kell mutatni az amerikai nemzetnek, és most lépéseket tesz a kötelező egybiztosítós modell felé." Tisztelt Képviselőtársaim! Schwarzeneggert tanulmányozva Orbán Viktornak a "Terminátor"-t sikerült elsajátítania, ahogy elnéztem a pénteki beszédét (Felzúdulás a Fidesz padsoraiból. - Az elnök megkocogtatja a csengőt), ugyanis Kaliforniában több-biztosítós modell van. A törekvés pedig arról szól, hogy maradjon meg a több-biztosítós modell, csak legyen mindenki biztosított, ami nálunk egyébként már létezik.

A figyelmet azonban arra akarom felhívni, hogy nem fekete-fehér a helyzet, nincs olyan, hogy semmit nem kell csinálni, csak Orbán Viktorra szavazni.

(13.40)

Igenis, képviselőtársaim, ha egy Európához gyorsan felzárkózó országot akarunk, akkor bizony meg kell néznünk, hogy különböző területeken mit tudunk tenni, és ezeket a lépéseket következetesen végre kell hajtani.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
53 12 2007.03.05. 2:12  1-12

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én tudom a választ arra, hogy az emberek miért értenek egyet azzal, hogy át kell alakítani a magyar egészségügyet: azért, mert nincsenek megelégedve a jelenlegi rendszerrel. És aztán ettől kezdve bármilyen ócska, populista szöveggel lehet jönni, ettől ez még tény marad - erre a kicsit erős kifejezésre az imént is hallottunk egyébként legalább két példát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arról van szó, hogy az emberek szeretnének magasabb színvonalú szolgáltatást, és azt mondják, hogy a jelenlegi keretek között ezt megkapni nem lehet, ezért kell gondolkodni azon, hogy milyen módon lehet ezeket a kereteket átalakítani. Tehetné azt a kormány vagy a minisztérium, hogy megnézi az ellenzék javaslatait e tárgykörben, és akkor pont nem csinálna semmit, mert javaslatok, alternatívák nincsenek, képviselőtársaim. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban.) Vannak hablatyok arról, hogy le kell csökkenteni a járulékot a felére, és akkor majd lesz 400 százalékos béremelés, kedves Gógl képviselőtársam, az egészségügyben. Ami pedig egyébként van, az a politikai alapú támadása minden egyes intézkedésnek. Mert lehet azzal jönni, képviselőtársaim, hogy nincsen egyeztetés; ott volt a regionális egészségügyi tanácsok előtt az anyag - az volt politikai döntés, hogy tárgyalás nélkül visszadobták. Most már bánják, mert ők dönthettek volna arról, hogy a régióban milyen legyen az egészségügy.

Lehet szidalmazni azokat, és megjegyzem, az elfogadhatatlan, hogy a tűzoltók kezelését visszautasítják, csak a törvény alapján azt éppen nem tehették volna meg, de ha a politika hátulról próbálja keverni a hangulatot, akkor ennek lesz olyan következménye, hogy mindenki megpróbálja bebizonyítani, hogy rosszak a döntések, és ezzel, megjegyzem, éppen az esküjével ellentétesen cselekszik. Ésszerűbb hozzáállás és javaslatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jobbat tettek volna ennek az országnak, mint az eszement ellenállás.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
53 26 2007.03.05. 5:08  25-26

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban, hetekben egy médiahakni tanúi vagyunk, Orbán Viktor médiahaknijának, amelynek nyomában ismét ott dübörög a papagájkommandó. (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Erdős Norbert: Miről beszélsz?) Igen, őszintén szólva én sem örülök ennek a helyzetnek, egyetértek kedves fideszes képviselőtársaim bégetésével (Derültség a kormánypártok soraiban.), ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy érdemes erről a dologról a Parlament falai között is megemlékezni.

Érdemes azért, tisztelt képviselőtársaim, mert szemmel láthatóan és érzékelhetően az egész nem szól másról, mint arról, hogy egy bukott politikus megpróbálja megragadni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Magadról beszélsz?) az utolsó lehetőséget, hogy ha egyszer rendes választásokon nem tudja elnyerni a választók bizalmát, akkor kísérletet tegyen erre rendkívüli módon, és ehhez próbál meg minden eszközt felsorakoztatni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Fónagy János: Ön mondja?)

Hogy idézzek mindjárt tőle, mert úgy látom, hogy képviselőtársaim nem figyelnek kellően a vezér szavára, Orbán Viktor, Echo tévé, február 28-a: "Én nem akarok tanácsokat adni, de nyilvánvaló, hogy válthatnának miniszterelnököt, átalakíthatnák a kormányt, ha pedig már semmi sem segít, akkor feloszlathatják a parlamentet, és visszaadhatják, illetve odaadhatják az emberek kezébe a döntés lehetőségét, jogát." Ez megvolt, képviselőtársaim, voltak választások Magyarországon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És lesznek még! - Wittner Mária: Még négyigenes is!) Az egy más kérdés, hogy ha Orbán Viktor úgy gondolja, hogy csak az a jó választás, aminek a végén ő jött ki győztesen, és addig kell gyakorolni a választásokat (Derültség a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból - Az elnök csenget.), amíg egyszer őt nem választják. Most erre kiabálnak a képviselőtársaim, hogy na jó, jó, de hát ugye a hazugságok, és akkor még bólogatnak is hozzá. (Derültség a kormánypártok soraiból.)

Hát képviselőtársaim, ugye, most nem kell mondanom, hogy a magyar választópolgár annyira mindenképpen bölcs, hogy a már teljesen lehetetlen, végrehajthatatlan, hazug, demagóg programokra nem szavaz. Valójában ez az oka az önök választási vereségének. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyenge vagy!) Hogy megint idézzek a mai, mostani termésből... (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Mondom, hogy idézek, nem kell annyira sürgetni, most következik az idézet (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.); ez március 3-a, a Fidesz-konferencián: "Egy pénzügyi válság kezelése nem szakmai kérdés, csak másodrendűen az, elsőrendűen politikai kérdés." Az, tisztelt képviselőtársaim, de szakmai és politikai kérdés.

Minden ország, amely sikeres volt a stabilizációban, és túljutott a pénzügyi válságán, szakmai és politikai kérdésként kezelve a dolgot, a kormánypártok és az ellenzék közös akaratával és összefogással volt képes túljutni ezen. Ezzel szemben viszont önök nem ezt teszik, hanem azt mondják, hogy Orbán Viktorra kell szavazni, és ezzel az ország összes problémája megoldódik, miközben nincs mögötte program. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De van!) Most sincs program, most sincsenek alternatív javaslatok, ne mondják, képviselőtársaim, hogy van, mert nincsen (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), mert én olvasom az önök anyagait és nyilatkozatait, mondhatom, hogy nincsen.

De ha akarják természetesen, és ilyen igény van rá (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hazudsz!), idézhetek programokat: Budapest-minisztérium létrehozása például. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Vagy, mondjuk, az oktatásban a körmös bevezetése, mint egy rendkívül előremutató lépés. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Vagy esetleg a 300 százalékos gyermektelenségi adó, ez 2006 januárjában hangzott el. (Wittner Mária: Meg a Pistike pelenkája!) Ha módunk lenne a mintegy kétharmados többségű parlamentet elővarázsolni, annak, aki egyedül él, háromszor annyi adót kellene fizetnie, mint annak, aki három gyermeket nevel. Ez egy program, képviselőtársaim? (Dr. Fónagy János: Az iskolabezárás!)

Vagy, mondjuk, idézhetném azt a javaslatot is akár, amely arról szólt, hogy a napi nyolc óra munka utáni jövedelem után nem kellene személyi jövedelemadót fizetni. Majdnem én is elkezdtem gondolkodni azon, hogy a Fideszre szavazok, aztán rájöttem, hogy ez már akkora hülyeség, hogy tulajdonképpen szóra sem érdemes, foglalkozni se kell vele. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

(14.00)

Képviselőtársaim! A demokrácia arról szól, hogy a választók a választásokon döntenek (Wittner Mária: Ha nem csalnak!), és mindenki tudomásul veszi ezt a döntést. A kormánypártok ezzel a felhatalmazással cselekszenek, az ellenzék megpróbál alternatívát felmutatni, és ha ebben sikeres volt, a következő választáson van esély arra, hogy nyerjen. Aki nem ezt az utat választja, az a magyar demokráciát támadja; aki az utcán keresztül akar kormányt buktatni (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), és többséget szerezni a maga számára, az visszahozza Magyarország legsötétebb időszakait.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 26 2007.03.12. 5:08  25-26

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság az elmúlt héten állást foglalt a népszavazásra feltett hét kérdéssel kapcsolatban. Ebből a hét kérdésből kettőt nem engedett népszavazásra, hármat átengedett, kettőt pedig pótvizsgára küldött.

Ami a három kérdést illeti, az egyik a földügy, vagyis az, hogy a családi gazdaságnak elővételi joga legyen a mellette lévő földterületre, ami egyébként az ajánlat függvénye persze, és nem egy túl lényeges kérdés ebben az egész vitában, amely a föld körül általában ki szokott bontakozni.

(13.40)

A második népszavazásra engedett kérdés a kórházügy. Ez arról szól, hogy ne lehessen állami vagy önkormányzati tulajdonú kórházat eladni, miközben egyébként senki nem akarja az állami vagy önkormányzati tulajdonú kórházakat... (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiból.) Képviselőtársaim, kórház-privatizációról már hallottam, például a körmendi és a siklósi fideszes önkormányzattól (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), ahol is mindig az üzemeltetést privatizálták, kórházépületet itt nem adott el senki, nem is akart eladni senki. Ezért aztán azt gondolom, ez a kérdés is egy lényegtelen kérdés, amit feltesznek szavazásra, képviselőtársaim.

Végül van a patikaügy az átengedett kérdések között, ami arról szól, hogy cipőt a cipőboltból, gyógyszert pedig a patikából lehessen vásárolni. Miközben egyébként nagyon népszerű az a nyitás, ami Európa számos országában megtörtént, hogy bizonyos egyszerű, mindennapi használatú, vény nélkül kapható gyógyszerek legyenek megvásárolhatók patikán kívül is. De őszintén szólva, miután a dolog működik, én ezt sem tartom egy különösebben lényeges kérdésnek.

Van két pótvizsgára küldött kérdés. Az egyik ezek közül a tandíj. Érdekes dolog volt számomra olvasgatni a Fidesz 1988-as programját, ahol hosszan érvelnek a tandíj bevezetése mellett és persze a diákhitel mellett. Aztán nem olvastam tovább, ezért nem találtam, de lehet, hogy benne van a vizitdíjra vonatkozó javaslat is (Derültség a kormánypártok soraiban.), mert ez a két kérdés az, ami majd pótvizsgára fog menni. (Dr. Kontrát Károly: Sőt '78-ban is volt már...)

Ugyanakkor azonban, képviselőtársaim, ne veszítsük szem elől, hogy az eredeti felvetés ugyebár az volt, hogy lesz itt hét hatalmas, lényeges, fontos kérdés, ami az embereket rendkívüli módon érdekli, lesz egy népszavazás, ezt a Fidesz megnyeri, és a következő pillanatban megbukott a kormányzat. Hozzáteszem rögtön, hogy ez így, ebben a formában egyébként sem alkalmas kormánybuktatásra (Bernáth Ildikó: Nem kell addig várni!), másrészt a jelenlegi változat az bár végképp, hogy úgy mondjam, lényegtelenné kezd válni, semmiképpen nem alkalmas semmilyen kormánybuktatásra, ugyanakkor azonban alkalmas lehet ismét a feszültségek további szítására, és megjegyzem, a népszavazás egyébként nagyon fontos intézményének a lejáratására. Ezért aztán persze felmerül valóban a kérdés, hogy szabad-e, érdemes-e így használni a népszavazás intézményét. Ugyanakkor a másik oldalról, ha összegyűlnek az aláírások egy kérdésre, két kérdésre, háromra, négyre, akkor természetes módon meg kell tartani a népszavazást. És ebben az esetben a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon határozottan fog érvelni amellett, hogy ott, ahol szükséges, igenis hajtsuk végre a megfelelő változtatásokat, és ne engedjünk azoknak a politikai erőknek, amelyek a változatlanság ködébe burkolva saját magukat, tesznek kísérletet arra, hogy ilyen eszközökkel próbálják megszerezni maguk számára a hőn áhított és már több alkalommal elveszített hatalmat. Mert ne tévedjünk, mint a kérdésekből is kiderül, amelyek túlzottan lényeginek nem mondhatók (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Neked!), ez az egész újra arról szól, amiről, megjegyzem, szólnak az utcai megmozdulások, amiről szól a március 15-ére tervezett nagygyűlés: kísérletet tenni újra és újra a parlamentáris demokrácia eszközrendszereinek vagy azon kívüli eszközöknek a felhasználásával a hatalom megszerzésére. Ennyit, uraim, nem ér a dolog! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Neked!)

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
57 8 2007.03.19. 5:14  1-16

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Na, most ment el a kedvem az egésztől, megmondom őszintén! (Derültség és szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Tulajdonképpen régóta foglalkoztat már az a gondolat is, hogy nem kellene foglalkozni Orbán Viktorral. Nem kellene foglalkozni vele, mert világosan látszik, és egyre inkább látható, hogy minden, amit csinál, nem szól másról, mint arról az eszement sértettségről, hogy elbukott két választást, és ezt képtelen megemészteni, képtelen kivárni a következőt egy parlamentáris demokráciában, ezért aztán mindent elkövet annak érdekében, hogy a parlamenten kívüli eszközökkel kikényszerítse akár a kormány buktatását, akár új választások kiírását. Egy parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, demokraták között miért foglalkozunk vele? Nem érdemli meg egész egyszerűen! Nem érdemli meg! (Taps a kormánypártok soraiban.)

És én egyetértek Navracsics Tiborral, szerintem is, a Fidesz nem folytat kettős beszédet, ugyanazt mondja, mint az utcán randalírozók, hogy a kormány nem legitim. Innen indul az egész (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.), és ők is innen indultak, azok, akik gyújtogatnak Budapest utcáin, azok, akik felforgatták a Televízió székházát, azok, akik nyilvános vécét csináltak a Kossuth térből, és azok, akik Árpád-sávos zászlók alatt, fasiszta karlengetéssel köszöngetnek egymásnak. Mert, kedves Navracsics képviselő úr, az Árpád-sávos zászlóval mint történelmi zászlóval nincsen semmi baj, csak szerintem nem lengette a kezét Árpád, amikor ez a zászló egyébként még nem is létezett. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) És ez ezzel a probléma, amit önök képtelenek megérteni, mert azok, akik ma az Árpád-sávos zászlót használják, azok igenis a történelem legsötétebb időszakába viszik el Magyarországot, és tudatosan teszik, hogy félelmet gerjesszenek az emberekben, és ráadásul mindezt a saját maguk által maguk számára teremtett és magukat behergelt gyűlölettel teszik. Ez az a politika, amit én elfogadhatatlannak tartok ebben az országban, és ezért kéri mindenki számon az elhatárolódást a mai ellenzék fő erejének képviselőitől, és ez az, frakcióvezető úr, amit önök soha egyetlen alkalommal sem tettek meg határozottan.

Ha megnézzük ennek az egésznek a fejlődését, akkor ez mégiscsak ott kezdődik, hogy alakítsunk mozgalmat, hozzunk létre polgári köröket, hogy ha jön a hívó szó, egyszerre mozdulhassunk; aztán következett az, hogy amikor nem nyerjük meg a választást, majd csinálunk forradalmat, és így tovább, és így tovább. Igen, képviselő úr, nincs kettős beszéd, ez ugyanaz a beszéd: az egyik úgy hőbörög, hogy felgyújtja a kukákat, a másik úgy hőbörög, hogy azt mondja, hogy el lehet kergetni a kormányt egy parlamentáris demokráciában. Ez ugyanaz a beszéd! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Mert, tisztelt képviselőtársaim, attól miért nem határolódnak el, hogy a Múzeumnál, ahol nincsen politikai beszéd, kifütyülik a színészeket, kifütyülik a gyerekeket (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!), hogy nem lehet valóban ebben az országban egyetlen nemzeti ünnepen közösen ünnepelni? Akkor tessék otthon maradni! De ne tegyük ki magunkat annak... - a miniszterelnök úr hivatkozott arra, hogy mit ír az európai sajtó Magyarországról, egyszerűen szégyen, amit saját magunkkal csinálunk! Hát nekünk nem tud már senki ártani, barátaim, mi magunknak, azt igen! Azt igen! És ezt teszi a külön ünneplés, ezt teszi mindaz, amikor beindítják ezt a szélsőséges tömeget, mint a kecskét a vurstliban, meglöki, aztán nézi, hogy hány pontot sikerült elérni, majd konstatálja, hogy ma sem lett forradalom, nem baj, legközelebb nagyobbat lökök rajta! (Derültség és szórványos taps a kormánypártok soraiból.) Így működünk, tisztelt képviselőtársaim! És ez egyszerűen, való igaz, elfogadhatatlan! Elfogadhatatlan!

Én őszintén szólva letettem már arról, hogy itt valami nagy egységet lehet teremteni, kormány és ellenzéke élesen szemben áll egymással. Szeretnék ugyan hallani javaslatokat is azokra a problémákra, amelyekkel ma az országnak szembe kell néznie, tudomásul veszem, hogy ilyenek nincsenek, e tekintetben a kormánypártok nem számíthatnak az ellenzék együttműködésére. És akkor ebből már csak egy következik, tisztelt kormánypárti képviselők: következetesen végig kell csinálni a programot, és népszavazási álkérdésektől nem szabad az embernek magát megzavartatnia. Az szolgálja az ország érdekét, ha világos, határozott kormányzati cselekvéssel a problémáinkon túljutunk, ezt ajánlom magunknak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 14 2007.04.02. 5:10  13-14

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Március 15-e kapcsán két hír ütötte meg a fülemet, az egyik, hogy a Parlamentben megvolt a kitüntetési ünnepség, és mindenki mindenkivel kezet fogott; a másik pedig, hogy voltak olyan vidéki helyszínek, nem sok - mondta a hír -, ahol a parlamenti pártok együtt ünnepelték meg a nemzet ünnepét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért ez érdekes, hiszen hírként jelenik meg az, aminek egyébként normálisnak kellene lennie, és ez azért van, mert természetessé vált az, ami abnormális. És azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen hogyan jutottunk ide, hiszen a rendszerváltást követően még tudtuk, hogy a kitüntetést nem X. Y. adja, hanem a köztársaság nevében a köztársasági elnök, és aki átveszi, az nem X. Y.-tól kapja, hanem a köztársaságtól, akinek nevében a köztársaság elnöke adja át neki. Tudtuk, hogy a nemzeti ünnepek arra valók, hogy megálljunk egy pillanatra, és közösen megemlékezzünk valakiknek a magyar történelemben vitt nagyszerű szerepéről, megemlékezzünk róla, és próbáljunk a jövőre nézve tanulságokat levonni belőle. És azon gondolkodtam, hogy hol rontottuk el. Én arra a következtetésre jutok, hogy akkor kezdett elromlani ez a dolog, amikor a parlamentben érdemi, valódi viták helyett felolvasott, egymás mellett elmenő monológokat kezdtünk el mondani egymásnak; akkor, amikor a választópolgár véleményének a képviselete helyébe hamis történésekről való meggyőzése lépett; akkor rontottuk el, tisztelt képviselőtársaim, amikor egyházak propagandaanyagait kezdtük el felolvasni a parlamentben, mint például azt az iménti felszólalásban is hallhattuk, ami egyébként egy régi vélemény, legfeljebb egy újszülöttnek lehet minden vicc új, aki most kezdett el olvasni - hadd utaljak Veér András éveken át tartó küzdelmére ezzel a problémával -; és akkor rontottuk el, képviselőtársaim, amikor a parlamenti viták kikerültek a Parlament falai közül, amikor az utcán keresztül próbáltuk meg a parlamenti politikát helyettesíteni, és sokszor persze befolyásolni.

Vagyis, tisztelt képviselőtársaim, én arra a következtetésre jutok, hogy amikor a parlament minőségét leromboljuk, akkor leromlik a politika minősége is (Babák Mihály: Közöd van hozzá!), és akkor bizony a politikusok megítélése is igen jelentősen csökken. Ennek vagyunk sajnos a tanúi a rendszerváltás óta és különösen az elmúlt öt-tíz évben. És ebből az következik - számomra legalábbis -, hogy ezen a helyzeten fordítani viszont akkor lehet, ha mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a parlament újra felértékelődjön, hogy a parlament újra az érdemi viták színtere legyen, ahol a másik véleményét akarjuk kétségbe vonni, megtámadni, nem pedig a másiknak a jogát ahhoz, hogy egyáltalán létezzen és itt legyen a parlamentben. És nem arról beszélek, hogy ne legyenek kemény viták, hiszen attól él a parlament, ha kemény viták, sőt, ha bekiabálások vannak. Ha valaki olvasgatja Deák Ferenc beszédeit, akkor azt látja, hogy folyamatosan kiabáltak a beszédei alatt, igaz, azt, hogy "Úgy van!", "Igaza van!", "Jól mondja!". (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ma nem lévén Deák Ferencek, ezt egyelőre még nélkülöznünk kell, de ugyanakkor viszont azt gondolom, a parlament akkor él, ha valódi, kemény viták vannak, és keményen ütköznek a nézetek, de érdemi kérdésekről, érdemi javaslatokkal.

Én az elmúlt években meglehetősen sokszor szóltam hozzá. Amikor úgy éreztem, hogy megsértettem valakit, akkor rögtön elnézést kértem tőle (Moraj a Fidesz soraiban.) - erről a jegyzőkönyvek tanúskodnak -, amikor mások úgy érezték, hogy megsértettem őket, akkor lehet, hogy csak nem bírják elviselni az iróniát, de ez nem az én problémám. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Igaza van! - Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ugyanakkor viszont én nem érzem úgy, hogy bárki megsértett volna engem a bekiabálásaival, sem a felszólalásaival itt a Parlament falai között.

Szeretném önöknek megköszönni az együttműködést, és mindannyiunknak azt kívánni, hogy a parlament tekintélyének helyreállításával tudjunk tenni a magyar demokrácia erősítése érdekében. És ez lesz az a pont, amikor önök is, én is sokkal népszerűbbek és megbecsültebbek leszünk politikusként.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps. - Gyurcsány Ferenc Kuncze Gáborhoz lép és kezet fog vele.)

(13.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
227 113 2009.10.06. 0:40  19-280

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs szükségem kettő percre, az iménti felszólalás indított arra, hogy megszólaljak. Egyszerűen azért, mert az előbbi felszólalás, illetve még azt megelőzően még egy tartalmát tekintve egy újfasiszta alapvetésnek minősül az én szememben. Szeretném, ha a magyar parlamentben ez elhangzana, nem maradna nyom nélkül mindaz a kifejezés - és persze a stílus sem -, amit az európai parlamenti képviselőtársunk az imént megengedett magának.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
242 166 2009.11.11. 21:02  165-183

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat valóban a vízi társulatokról szól, a vízi társulatokkal kapcsolatos szabályozást, illetve annak tulajdonképpen egy részét szeretné az eddigi szabályozáshoz képest jobban rendezni.

Hadd kezdjem azonban azzal, hogy a magyar vízi társulatok 200 éves múltra tekintenek vissza, merthogy József nádor 1807-ben egy dekrétumban tette lehetővé, hogy megalakulhatnak. Azt mondta egészen pontosan ebben a dekrétumban, hogy "a magánosok költségén létesítendő vízművekre nézve, ő szent felsége kegyes jóváhagyásával rendeltetik, hogy ha az együttesen érdekeltek többsége a folyók ártalmas kiáradásainak elhárítására szükséges vízi műveknek saját költségükön leendő elkészítését elhatározza, az ezen munkálat társulatába belépni nem akaró birtokosokat ugyan a rájuk eső költségek hordozására kényszeríteni nem lehet", de ezek a társulatok megalakulhatnak. Ennek alapján jött létre 1810-ben az első vízi társulat, vagyis a vízi társulatok a jövő, következő évben ünneplik megalakulásuk 200. évfordulóját, ezért is tartanánk fontosnak, hogy az évfordulóra is figyelemmel helyezzük a vízi társulatokat a számukra megérdemelt helyzetbe, azaz biztosítsuk hosszú távon is a további stabil működésüket.

Ahogy említettem, tehát 200 éves maga az intézmény, de rögtön tegyük hozzá, hogy ez Európában egyáltalán nem egyedülálló, hiszen a holland vízi társulatok 1000 éves múltra tekintenek vissza, az olasz vízi társulatoknak 600 éves múltja van, Németországban is több száz éves múltra tekintenek vissza a vízi társulatok. Ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy a magyarországi vízi társulatok 200 éves történelme már Európában is tiszteletet parancsol.

Ami a múltat illeti, a társulatok megalakulása mögött az van - és hozzáteszem rögtön, hogy annak idején ez sok területen volt jellemző, mondjuk, a tűz elleni védekezés esetében az önkéntes tűzoltóságok létrehozásánál is -, hogy az emberek helyben sokszor gondolták úgy, hogy a helyi problémáikat egymással összefogva jobban képesek megoldani, mint egyenként, és ekkor szerveződtek különböző társulatokba. A vízgazdálkodási problémáikat, amelyekkel szembesülniük kellett nap mint nap, vízi társulatok létrehozásával próbálták megoldani, ugyanis a lokális gondok az ott élők életét, megélhetését, gazdálkodását nehezítették meg, viszont lehetséges, hogy ezek a helyi gondok, amelyek a helyiek számára nagyszabásúak voltak, mégsem voltak eléggé nagyszabásúak ahhoz, hogy az állam vegye magára a megoldás összes következményét és feltételét.

(14.50)

Vagy pedig az állam nem volt olyan erős, hogy képes legyen ezt a problémát megoldani, a problémákat elhárítani, nem rendelkezett hozzá elég forrással. És ekkor történik az, hogy az emberek egymással összefogva, saját maguk társulatot szervezve kezdik megoldani a gondokat, és nagyon sokszor minden külső segítség nélkül, saját finanszírozásban, saját eszközökkel történt a megoldásoknak a megtalálása és a problémák elhárítása.

Ezek a társulatok Európában mindenütt a vízzel szembeni védekezésként jöttek létre, mert mentesíteni kellett a földeket a nemkívánatos vizektől, meg kellett védeni tőlük azokat, illetve rendezetten kellett megkísérelni elvezetni a felesleget. Helyi problémákról és helyi megoldásokról van tehát szó, és arra a momentumra hívnám fel a tisztelt Ház figyelmét, hogy összefogással jött létre, az emberek maguk gondolták úgy, hogy nekik kell kezükbe venni e tekintetben is a sorsuk irányítását, és nekik kell tenniük annak érdekében, hogy egy sajátos, helyileg időnként jellemző problémát megoldjanak.

Azért tartom ezt nagyon fontosnak kihangsúlyozni ennek a vitának a keretében itt a tisztelt Házban, mert nagyon sokszor megfigyelhető, hogy sokan vannak, akik mesterségesen szítanak ellentétet vízi társulatok és a vízi társulatok tagságát jelentő gazdálkodók között, és ez aztán mindenféle működési nehézséget, egymással szembeni bizalmatlanságot okozhat, pedig nagyon lényeges tudni, hogy a társulatok azért léteznek, mert a helyi szereplők azokat létrehozták, azért működnek, mert a helyi szereplők azokat finanszírozzák, és addig fognak létezni és működni és fogják kifejteni szerintem áldásos tevékenységüket helyben, amíg ez az állapot létezik, amíg ez az állapot nem változik meg.

A másik, amit szeretnék mondani, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy azt mondtam, hogy szemben azokkal a vádakkal, amelyek szerint miért van erre szükség, nem is EU-konform az intézmény maga, hogy de bizony, több száz éve ráadásul, az Európai Unióban ma is nagyon erős a társulati mozgalom ott, ahol a vizek elleni védekezés ezt szükségessé teszi. Vagyis egy kétszáz éve Európába illeszkedő intézményrendszerről van szó, és itt ezen a ponton érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon adottak-e annak a feltételei, hogy ez az egyébként több száz éve működő európai intézményrendszer valóban európai módon legyen képes működni. És ha körbetekintünk a társulatok lehetőségei, eszközrendszere, működési feltételei körében, akkor azt kell mondanunk, hogy nehezen.

Ennek számos oka van. Az egyik ezek közül az, hogy az a bizonyos 1995-ös szabályozás, ami a mostani feltételrendszer kereteit, körülményeit mutatja be, vagyis az 1995. évi LVII. törvény IX. fejezete nem elégséges szabályozás már, több okból sem. Egyrészt, mert magát a törvényt is húsz alkalommal módosította az elmúlt 14 évben az Országgyűlés, másrészt nem jó azért sem, mert a környezetét, a törvényi, jogszabályi környezetét is számos alkalommal módosítottuk, vagyis most már a '95. évi törvény ellentmondásban van számos, azóta megszületett törvénnyel. És végül problémát jelent azért is, mert számos kérdést nem rendezett, amelyeket pedig rendezni kellett vagy lehetett volna már a törvény megalkotása óta eltelt 14 évben. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy 14 év tapasztalata áll rendelkezésünkre, 14 év tapasztalata alapján lehet azt mondani, hogy megérett az idő, megérett a helyzet a változtatásra.

Hozzá kell rögtön tennem, hogy a társulatok természetesen működnek, a társulatok azonban nagy nehézségek árán működnek; vannak jobban működők, vannak rosszabbul működők. Nagy nehézségek árán működnek, de akármi is a mai helyzet, egy biztos: társulatokra száz év múlva is, kétszáz év múlva is szükség lesz, és nekünk érdekünk és célunk kell hogy legyen, hogy a működésük feltételrendszerét hosszú távon is képesek legyünk biztosítani.

A törvényjavaslat, az önálló törvényjavaslat kivenné a '95. évi törvényből a vízi társulatokra vonatkozó szabályozást, és önálló törvényt szándékozik megalkotni az áttekinthető viszonyok, a finanszírozás biztonsága és a működés feltételrendszerének a jobb kialakulása érdekében. Erről szól tulajdonképpen a törvény.

A törvény megalkotásának, előkészítésének folyamatáról engedjék meg, hogy szóljak néhány szót. Tulajdonképpen 2001-ben kezdődött meg a '95. évi törvény tapasztalatainak feldolgozása, és akkor kezdődött meg a tárcákkal való egyeztetés annak érdekében, hogy a szabályozás anomáliáit javítsák - vagy javítsuk - vagy annak érdekében, hogy egy új törvénnyel tegyünk végérvényesen pontot a különböző területeken keletkező vitákra. Az egyeztetések 2006-ban jutottak el odáig, hogy a társulatok maguk gondolták úgy, hogy miután a különböző egyeztetések nehezen haladnak vagy egyáltalán nem haladnak, vagy újra és újra visszatérnek egy korábbi fázisba, maguk tesznek annak érdekében, hogy megalkossák azt a törvényt, ami a jövőben a társulatok működésének feltételrendszerét biztosítaná.

A törvényt, ezt a törvényt nyújtottuk be képviselőtársaimmal a parlament elé 2008. október végén, erről tanúskodik a T/6669. sorszáma, és decemberben kezdte a gazdasági bizottság a tárgyalását. 2008 decembere óta egy időhúzás folyik lényegében, és nekünk az a félelmünk, hogy ha most sem fogadja el a tisztelt Ház a törvényjavaslatot, akkor a következő évben sem meg később sem születik meg maga a törvény. Ezért aztán az az egyre nehezülő helyzet, ami a környezeti feltételek változásából, a finanszírozás tisztázatlanságából adódik, az egyre rosszabb helyzetbe hozza a társulatokat, amelyekre pedig - még egyszer mondom - igenis szükség van. Ha holnapra az összes társulatot bezárnánk, a működésüket megszüntetnénk, akkor biztos vagyok benne, hogy két éven belül elkezdődne a vízi társulatok szervezése, mert a gazdák helyben rájönnének, hogy a vízkárok ellen védekezni közösen, egymással összefogva, vagyis társulati formában szerveződve sokkal jobban tudnak.

A törvényjavaslat részletes ismertetésétől eltekintek a tisztelt Házban, egyrészt mert feltételezem, hogy a képviselő hölgyek és urak részletesen elolvasták magát az előterjesztést, ezért aztán ennek ismertetésétől itt nyugodt szívvel eltekinthetek, másrészt meg azért, mert nagyon sok olyan részletszabályt szabályoz, ami a társulatok szervezésétől kezdve egészen a szétválásig vagy a társulat megszűnéséig kíséri végig az életüket, amely szabályokra egyébként szükség van azért, mert pontosan kell tudni, hogy milyen törvényes, jogszabályban rögzített lépései vannak a társulatok megszervezésének és aztán egész életciklusuknak.

Van azonban a törvénnyel kapcsolatban néhány vitapont, amelyekre szeretnék előre kitérni. Az egyik az, hogy az 1995. évi LVII. törvény, ami a vízgazdálkodásról szól, tartalmazza a vízgazdálkodással kapcsolatos általános előírásokat, tartalmazza a vízi társulatokra vonatkozó előírásokat - ez az a bizonyos IX. fejezet -, és tartalmazza a víziközmű-társulatokra vonatkozó szabályokat. És felmerül: miért nem együtt szabályozzuk átfogó módon az egészet, miért nem egy rendszerbe illesztve? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert immáron 8-9-10 éve nem lehet ezt az egységes rendezett szabályozást megalkotni. Ez nem a vízi társulatok feladata természetesen, ha pedig ez így van, akkor szerintünk ne válasszuk azt a megoldást, hogy miután az egészet egyben nem tudjuk rendbe rakni, ezért aztán ne rakjuk rendbe egy kicsi szeletét se.

(15.00)

Ezzel kapcsolatos kifogás szokott lenni, hogy a vízi társulat is egy társulat, meg a víziközmű-társulat is egy társulat. Mindegyik nevében benne van a víz, úgyhogy ezek rokonok, tehát akkor szabályozzuk őket együtt vagy egyszerre.

Arra szeretném itt felhívni a figyelmet, hogy több lényeges különbség van a vízi társulatok között, amelyek a területi vízgazdálkodással kapcsolatos feladatokat látják el, és a víziközmű-társulatok között. Az egyik ezek közül, hogy a vízi társulatok érdekeltségi rendszere a szolidaritás elvén alapul, vagyis akik a társulat területén laknak, és ahol megszületett az összes szereplő kétharmados szavazásával a döntés társulat alakításáról, ott minden érintett köteles fizetni az érdekeltségi hozzájárulást, teljesen függetlenül attól, hogy az adott évben - vagy akár 10 évben, vagy 15 évben - az ő területén, földjén konkrétan történt-e olyan esemény, ami miatt kárelhárításra vízi társulatot igénybe kellett venni. Míg a víziközmű-társulatok pedig a kár-haszon elvén működnek, vagyis ott pontosan lemérhető, hogy kinek mennyi haszna származik abból, hogy azok létrejönnek és a tevékenységüket végzik, és ennek megfelelően történnek a kifizetések.

Itt szeretném megjegyezni - talán ezt a Házban nem tudják sokan -, hogy a vízi társulati hozzájárulás 300-800 forint között mozog hektáronként évente, az átlaga ennek a hozzájárulásnak 600 forint. Tehát amikor valakik azon háborognak, hogy mennyi pénzt vesznek ki a társulatok a zsebükből, akkor azt tudni kell, hogy itt hektáronkénti 600 forintról van szó. Azt gondolom, ennyit meg kell hogy érjen, hogy adott esetben a gazdálkodása biztonsága növekszik ahhoz képest, mint ha a társulat nem látná el a feladatait.

A másik fontos különbség, hogy a vízi társulatok léteznek 200 éve, és biztos vagyok benne, hogy még pár száz évig fognak létezni - ameddig víz van, addig mindenesetre, sőt a későbbiek során szerintem, ha a víz hiányzik, akkor is, mert akkor meg majd oda kell vezetni -, míg a víziközmű-társulatok egy adott feladat megoldására létrejönnek, és amikor a feladatukat elvégezték, akkor az esetek döntő többségében megszűnnek. Vagyis nem érezzük azt, hogy össze kellene kötni a kettőt egymással.

A másik vitapont, ami megmutatkozott a bizottsági üléseken, az volt, hogy a törvény tartalmaz bizonyos előírást a finanszírozással kapcsolatban is. Ennek pedig az az oka, hogy a társulatok a belvizeket a földekről többnyire vagy többek között állami csatornák, állami tulajdonban lévő csatornák, állami tulajdonban lévő szivattyútelepek segítségével vezetik el, ahhoz viszont, hogy ennek a feladatnak eleget tudjanak tenni, ezeket az állami csatornákat és állami szivattyútelepeket megfelelő állapotban kell tartaniuk.

Vagyis az történik, hogy a gazdáktól és a társulat területén érintett önkormányzatoktól, vállalkozásoktól beszedik az érdekeltségi hozzájárulást, és ennek egy részét pedig fordítják az állami vagyon - ha tetszik - karbantartására, és ezt joggal nehezményezik a gazdák. Mi is úgy gondoljuk, akik a törvényt benyújtottuk, hogy ha az államnak van valahol egy tulajdona, azért tegyen valamit annak érdekében, hogy az a tulajdon megfelelően karban legyen tartva. Ezért ez a törvényjavaslat tartalmaz egy olyan kitételt, passzust is, hogy a költségvetés évente tervezze be, hogy az ilyen típusú művek karbantartására meghatározott összeget kell biztosítani. Ez az összeg pedig legyen legfeljebb a beszedett érdekeltségi hozzájárulások 50 százaléka.

Ez egyrészt kiszámíthatóbbá teszi a társulatok finanszírozását, gazdálkodását, másrészt világos üzenet a gazdák számára is, hogy nem hagyunk egyedül titeket, segítünk a problémáitok megoldásában, harmadrészt pedig lehetővé teszi, hogy az állam a saját tulajdonával megfelelően és felelősen gazdálkodjon. Ezért azt gondoljuk, hogy erre a szabályozásra feltétlenül szükség van, és kérjük majd a tisztelt Házat, hogy az ezzel kapcsolatos módosító indítványokat, amelyek majd ezt ki akarják venni nyilván ebből a törvényből, ne támogassák, bár nyilván erre a kérdésre majd a részletes vita során vissza lehet még térni.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azzal szeretném befejezni felszólalásomat, hogy azt a tanulságot vontam le a bizottsági vitákból - négy parlamenti bizottság tárgyalta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és ebből a négy bizottságból három, a gazdasági, a mezőgazdasági és az önkormányzati támogatta, a környezetvédelmi bizottság pedig nem támogatta az általános vitára való alkalmasságát -, hogy még azoknak is, akik pedig ezzel foglalkoznak hivatásszerűen, nagyon felületes az ismeretük a társulatokról. Sok olyan hozzászóló volt - különösen a mezőgazdasági bizottság ülésén -, akik kifejezetten ezt az ellentétet élezték, ami a gazdák meg a társulatok között szerintük megvan, ami egyébként időnként valóban létezik, de többnyire mesterséges úton-módon hozták létre.

Ehhez képest én meg arra szeretném biztatni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy vegyék figyelembe a társulatok 200 éves történetét, vegyék figyelembe, hogy társulatokra még pár száz évig szükség lesz, és vegyék figyelembe azt is, hogy kik voltak azok, akik a társulati mozgalom körül bábáskodtak különböző módokon vagy vezetőként, vagy a támogatóiként, mert a felsorolás meglehetősen érdekes lehet esetleg. Talán ismert nevekkel lehet találkozni: Széchenyi, Vásárhelyi, Beszédes, Kvassay, Sajó, Andrássy, Lónyay vagy a Szapáry családok játszottak fontos szerepet egy időben a vízi társulatok 200 éves történelmében. Vagyis tekintsünk erre a múltra, és ennek a múltnak a megbecsülésével tekintsünk a társulatok jövőjére.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
242 182 2009.11.11. 11:26  165-183

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem szót és szeretnék reagálni az elhangzottakra, mert nem szeretném, ha az utókor számára külön blokkban maradnának azok a kifogások, amelyekre szerintem nekünk van válaszunk, és persze azok a tévedések se, amelyeket egyes felszólalásokban hallottunk.

Szeretném kezdeni a minisztérium kifogásaival. Az hangzott el, hogy koncepcionálisan nem értenek egyet a tervezettel. Komolyan mondom, nem tudom, hogy mi történik. Volt ugyanis egy, a társulatokkal foglalkozó munkabizottsági ülés a KvVM-ben 2008. június 10-én, ahol az hangzott el, és az került az emlékeztetőkbe, hogy a munkabizottság - és ez egyöntetű vélemény volt - koncepcionálisan egyetért a tervezettel, s kisebb módosításokkal alkalmasnak tartja. A kisebb módosításokat elvégeztük, majd ezek után augusztus 27-én jött az újabb ülés - 2008-ról beszélek -, hogy most már koncepcionálisan se értenek egyet vele. Olyan, mintha elfogadnánk a kifogásaikat, attól kezdve már rögtön elfogadhatatlanná válik maga a törvény.

De hozzáteszem, ha van ilyen probléma, azt le kellett volna írni. Eltelt azóta másfél év. A fogalmi rendszer nem illeszkedik. Le kell írni, hogy hol, mi nem illeszkedik, melyik fogalom. A gazdasági társaságokról szóló törvény a gazdasági társaságokra vonatkozik, ezek meg nem azok. Hozzáteszem rögtön, hogy a fogalomrendszere ezzel együtt is átemelésre került a tervezetbe. Ezt a kifogást is mindig halljuk, de soha nem mondják meg, hogy konkrétan hol, mert akkor esetleg ki lehetne javítani. S ugyanígy van a kodifikációs aggályokkal is. Amilyen kodifikációs aggályokkal eddig írásban találkoztunk, ha úgy éreztük, kijavítottuk és rendben van.

Bizottsági üléseken hallottam kérdésre válaszolva kodifikációs aggályokat, de azok nevetségesek. Ahogy Herbály képviselő úr is elmondta, ilyen kodifikációs aggállyal többször is találkozunk a kormány által benyújtott tervezetekben. Szóval, azt látom, hogy nincs meg a kellő erő, vagy nem lehet mögé megfelelő konszenzust teremteni, hogy a rendszer egészének nekimenjünk. De erről beszéltem az expozéban is: ha a rendszer egészét egyelőre nem tudjuk rendezni, akkor legalább egy kis szeletét miért nem rakjuk rendbe, miért nem engedjük, hogy az a későbbiekben működhessen?

Ami a környezetvédelmi bizottság előadója által elmondottakat illeti: azt mondja, hogy a '95-ös törvény valóban átírandó, új kell, más kell s a többi. No de öt hónappal a választások előtt? És majd pont ez a kormány? Amikor majd jön a Fidesz, beragyogja a napsugár az egész országot, a vizek elpárolognak, és semmire nem lesz szükség. (Herbály Imre: De majd jön az aszály.) Azt mondja Herbály képviselőtársam, hogy majd jön az aszály, nos erre majd Orosz Sándor módosító indítványa fog választ adni.

No de könyörgöm, a tárgyalások 2001-ben kezdődtek el, és nincs olyan, hogy fideszes víztársulati törvény meg szocialista víztársulati törvény, meg baloldali vízelvezető, meg jobboldali út. Hát nem lehet a világot állandóan pártalapon fölosztani! Egyébként a Fidesz képviselőivel is egyeztettük a törvényjavaslatot, megtették az észrevételeiket, s mivel jók voltak, beépítettük a törvénytervezetbe, csak aztán végül nem írta alá közülük senki. De még a Fidesz véleménye is benne van ebben az előterjesztésben. Ha a világot úgy fogjuk felosztani, hogy fideszes víz, szocialista út, liberális kerítés, az egész nem fog működni. Képzeljék el, ha a csatorna pártalapon lenne felosztva, már mindegyik eldugult volna, ezt garantálom önöknek. De szerencsére a világ nem így működik. Ezért aztán azt gondolom, hogy az öt hónapra hivatkozás nem állja meg a helyét. Tizennégy éves a törvény, nyolc éve folyik a törvény felülvizsgálata, ami a Fidesz-kormány alatt kezdődött el.

Ami az érdekeltségi hozzájárulásra tett megjegyzést jelenti: mindig van egy vita, hogy kár-haszon elven működjön a dolog, vagy pedig szolidaritási elven. A kétszáz éves történelem alatt volt már ilyen is, meg olyan is.

(15.50)

De képviselő úr, ha kár-haszon elven működne, akkor a gazdáknak csak körülbelül egyharmada fizetne érdekeltségi hozzájárulást. De miután a költség ugyanennyi lenne, ezért nekik háromszor annyit kellene fizetniük, hogy a költségek fedezve legyenek. Most akkor tessék kiállni belvizes területen is a gazdák elé, hogy örömhírem van, kár-haszon elven fizetünk, önöknek mostantól háromszor annyit kell fizetniük.

Még egyszer mondom, és hangsúlyozni szeretném, hogy átlagosan 600 forint/hektáros összegről beszélünk. Az EU-s támogatás hektáronként több tízezer forintot jelent, ehhez képest a 600 forint évente hektáronként..., azt gondolom, hogy nem innen kellene megfogni a dolgot, mert abban igaza van Orosz Sándor képviselő úrnak és Herbály képviselő úrnak is, hogy élezzük a feszültséget a társulatok és a társulatok tagjai között lényegében, ez pedig egyáltalán nem lehet a célunk.

Ezért aztán az sem állja meg a helyét, hogy ez a vízi társulatoknak szól és nem a vízi társulatokról szól.

Tisztelt Képviselőtársaim! A vízi társulatokról szól a törvény, a vízi társulatok pedig a tagok, mert ha a tagok nincsenek, akkor nincs vízi társulat sem. Ha a tagok többsége, törvényben meghatározott többsége úgy dönt, hogy feloszlanak, akkor nincsen társulat. Csak, és ebben nagyon-nagyon igaza van Orosz Sándornak, hogy egyszerűen ez nekünk már kimaradt, hogy régen összeálltak az emberek a tűz elleni védekezésre, összeálltak az emberek a víz elleni védekezésre, és közösen oldották meg a problémát, mert volt bennük egy ilyen vágy, hogy a többiekkel együtt csináljam meg, és ne nekem egyedül kelljen szembemenni vele. Ezért vannak a társulatok.

Ma ugyanez a helyzet lényegében, de elidegenedtek a tagok magától a társulattól, csakhogy az ő kezükben van minden pozíció meghatározása. Ha az nem tetszik, ahogy azok csinálják, akik csinálják, tegyenek a helyükre másokat, és ha azok hülyébbek lesznek, akkor majd jól tönkremegy a társulat, és akkor majd megint lehet visszahozni az előzőeket. A dolog így működik; de nem jó játék az, hogy élezzük a feszültséget a gazdák között, és élezzük a feszültségeket a gazdák között akkor, amikor a saját maguk társulatát létrehozták.

Orosz képviselő úr említette a költségvetési előírást. Most 3 milliárd forint körüli összeget szednek be érdekeltségi hozzájárulásként a tagoktól évente. Maximum annak a felét, tehát másfél milliárdot írna elő a törvény a költségvetés számára. Szerintem ez belefér, különösen, ha arra gondolunk, hogy egy ilyen fontos intézmény működjön tovább. Most mondanám, hogy lehetne megoldás, hogy akkor felkészületlen volt a költségvetés, nincs betervezve, ezért ez a passzusa a törvénynek - egy módosító indítvány tegye lehetővé - lépjen hatályba 2011. január 1-jétől. Persze akkor a fideszes képviselők azt mondják, hogy húha, akkor a mi nyakunkba akarjátok már ezt is csördíteni, mert akkor majd rögtön magukénak érzik a társulatokat. Csak nem így van természetesen, az jó lenne, ha a társulatok működnének.

Különben érdekes, hogy voltak a bizottságokban olyan megszólalók is, akik gazdálkodnak, és azt mondták, hogy látjuk a problémákat, léteznek, és tényleg kell a törvény. Voltak olyanok, akik az önkormányzatokban találkoznak a javaslatokkal, és ők is azt mondták, hogy igen, kell a szabályozás, nem jó a jelenlegi helyzet, csak sajnos őket most nem látjuk itt.

Orosz képviselő úr indokolta, hogy miért kell adók módjára beszedni a társulati hozzájárulást. Bár nagy viták és nehézségek árán, de azért a gazdák döntő többsége befizeti egyébként megadott határidőre. Előttem van az 1885. évi XXIII. törvénycikk, amelyik egyébként a vízi társulatokat is szabályozta, amely azt mondja, hogy "a járulékok és hátralékaik beszedését, illetve behajtását a társulat kérésére a pénzügyminiszter az egyenes adók beszedésére hivatott közegek által szabályozott eljárás szerint eszközölheti". Tehát már 1885-ben, pedig akkor még sokkal jobban szerettük egymást meg saját magunkat, és ott volt a szabályozás helyesen: ha valaki végképp nem fizet, akkor be kell hajtani adók módjára.

Hozzáteszem, hogy állítólag Hollandiában ilyen probléma nincs, mert az ezer év azért ott azt jelenti, és ott mindenkinek kell fizetnie, hogy tennem kell azért, hogy megvédjem magamat a víztől; ott más jellegű persze, mert nagyobb mértékű a probléma. Ha valaki nem fizet, elszedik az ingatlanát, nem hajtják be tőle adó formájában.

Szintén Orosz képviselő úr említette, hogy már nemcsak az a feladat, hogy vezessük el a vizet, hanem lehet, hogy az is feladat lesz, hogy vezessük oda a vizet, csak a törvényjavaslat ezt a lehetőséget tartalmazza. Herbály képviselő úr részben ezt is kifejtette akkor, amikor azt mondta, hogy van alapdíj és van differenciált érdekeltségi hozzájárulás. Azt gondolom, hogy ezt a problémát kezeljük.

Én azt kérem, hogy akinek van észrevétele, tegye meg módosító indítványokkal. Kicsit szomorú vagyok, hogy egy kétszáz éves történelmi múltra visszatekintő intézményrendszer viszonyait szabályozó törvényjavaslat esetében a bizottsági észrevételeken kívül az ellenzéknek egyetlenegy felszólalója sem volt, aki kifejtette volna, hogy szerintük mi a probléma, koncepcionálisan mit kellene tenni, és ehhez képest mely ponton akarja javítani a törvényjavaslatot. De én azért bízom abban, hogy végül is megjönnek azok a javaslatok, és a részletes vitában és azt megelőzően persze a bizottsági üléseken ki tudunk majd térni ezekre.

A jelen lévő Herbály képviselő úr nevében is köszönöm szépen a vitában való részvételüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
246 214 2009.11.23. 4:38  213-214

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a parázs vitát lezárandó, röviden szeretnék Orosz Sándor képviselő úr módosító indítványai közül háromra kitérni azzal, hogy a módosító indítványai között van olyan, amelyet támogatunk, és van olyan, amelyet nem.

Az első a 6669/7. számú, amely az ajánlás 5. pontjában szerepel, amelynek a célja, hogy a differenciált érdekeltségi hozzájárulást egyrészt tételesen sorolja fel a törvény, másrészt a későbbiek során pedig kormányrendelet határozza meg a kivetés módját. Azért nem értünk egyet ezzel, mert kétszáz éve ez a társulatok közgyűlésének, legfőbb fórumának a feladata, semmilyen indokát, okát nem látjuk annak, hogy ezt a törvényt külön utána egy kormányrendeletben még megkíséreljük felülírni, teljesen szükségtelenül egyébként, ezért ezt a javaslatot nem támogatjuk. Csak azért gondoltam, hogy külön kiemelem a vita végén, mert azt gondolom, pont ez az a szemlélet, amelynek meg kell változnia, hogy nem biztos, hogy a kormányzat tudja mindig a legjobban, mit kell csinálniuk a gazdáknak, nyugodtan rájuk lehet bízni, ők pontosan tudják, hogy a hozzájárulás és a differenciált hozzájárulás módját, fajtáit ők maguk egymás között hogyan szabályozzák, hogyan határozzák meg.

A másik javaslat, amit szeretnék kiemelni, az ajánlás 3. pontjának a második része, a 40. § (2) bekezdése, és utána az ajánlás 4. pontja. Ezek egyébként eredetileg a 6669/8. és 9. módosító indítványok. Ezek ugyanis arról szólnak, hogy ki gyakorol szakmai feladatot a társulatok működése fölött.

Most szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy nem kell a szakmai felügyeletet megteremteni, hiszen az FVM miniszterének statútuma alapján az FVM megyei szervezetei, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal megyei igazgatóságai végzik a felügyeletet. A környezetvédelmi és vízügyi miniszternek pedig kellő hatásköre van a vízi társulatok által végzett szakmai tevékenység ellenőrzésére jelenleg is a művekkel és a vízi munkákkal kapcsolatos engedélyek kiadásával, a vízi munkák felügyeletével kapcsolatban.

A védelmi tevékenység összehangolása a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság feladata. A vízi társulatok állami feladatai ellátásának és a pályázati források felhasználásának ellenőrzése az FVM feladata, mivel ezek a források onnan származnak. A vízi társulatoknak az érdekelttel való kapcsolatának, az érdekeltségi hozzájárulás megállapításának, kivetésének, beszedésének, a források felhasználásának ellenőrzése pedig a vízi társulat választott szervezeteinek a feladata. Egyszerűen nincs szükség arra, hogy a vízügyi igazgatóságokat bármilyen módon fölé helyezzük a társulatoknak, hiszen a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak jelenleg is megvan a megfelelő hatóság az ellenőrzésükre, a szakmai tevékenységüket pedig a statútum szerint az FVM ellenőrzi.

Végül nagyon röviden szeretnék szólni az ajánlás 9. pontjában szereplő módosítójavaslat-csomagról, amely a 6669/13. módosító javaslat. Ez egy koncepcionális javaslat, amely a víziközmű-társulatok szabályozását írja át tulajdonképpen az eredeti 1995-ös törvényben. De ha már ez a törvény így napirendre került, és ha már ebben a törvényben ahhoz hozzá kellett nyúlni, akkor ebben a törvényben teszi rendbe lényegében a víziközmű-társulatokkal kapcsolatos szabályozást, amely nyilván a '95-ös törvény elfogadása, illetve alkalmazása óta eltelt 14 év felgyülemlett tapasztalatait tartalmazza.

Mi nem gondoltuk újraszabályozni a víziközmű-társulatok működését. Erre Orosz képviselő úr javaslatot tett. Mi ezt támogatjuk, és azt javasoljuk majd a tisztelt Háznak, hogy fogadja el ezt a módosítást.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)