Készült: 2024.03.28.16:05:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

55. ülésnap (2007.03.12.),  37-49. felszólalás
Felszólalás oka Házszabálytól való eltérés
Felszólalás ideje 21:55


Felszólalások:   35-36   37-49   49      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a napirendről szavaznánk, Házszabálytól való eltérések kérdésében kell döntenünk.

A házbizottság csütörtöki, illetve mai ülésén két, Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. A T/2423/1. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása és határozathozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslat benyújtására 2007. március 12-én, azaz a mai napon 16 óráig legyen lehetőség. Módosító javaslatok beérkezése esetén is az együttes, összevont általános és részletes vitára, továbbá a módosító javaslatokról történő szavazásra és - módosító javaslatok elfogadása esetén is - a zárószavazásra 2007. március 12-én, azaz a mai napon kerüljön sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a Házszabály értelmében képviselőcsoportonként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Kérdezem, hogy kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel. (Jelzésre:) Tállai András képviselő urat illeti a szó. Képviselő úr?

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy mindenképpen többet ér ez a törvényjavaslat attól, mintsem hogy vita nélkül, a nyilvánosság kizárásával egy szavazással eldöntsük azt, hogy a mai napon elfogadunk egy olyan törvényjavaslatot, amelynek a tétje 50 milliárd forint. Ugyanis az elmúlt év során a Gyurcsány-kormány a pénzügyminiszter beterjesztésére egy olyan adónemet fogadott el, az úgynevezett elvárt adót, amelyből a költségvetésben 50 milliárd forint bevételt tervezett.

Akkor az Országgyűlésben, de neves szakemberek, közgazdászok által is elhangzott, hogy valószínűleg ez a törvényjavaslat, ez a törvény, ha elfogadja az Országgyűlés, nem állja ki az alkotmányosság próbáját. És lám, a közgazdászoknak, az ellenzéki képviselőknek igazuk lett: az Alkotmánybíróság eltörölte az elvárt adó intézményét, ilyen címen a költségvetésben adónemet, pénzbehajtást nem lehet végezni.

A törvényjavaslatnak lényegében egy pozitív része van, amely szerint valaki vagy valakik meggyőzték a pénzügyminisztert, Veres Jánost, hogy az elvárt adó intézményét visszamenőleg január 1-jétől fogadja el az Országgyűlés, tehát törölje el, és így a két hónapra eső mintegy 8-9 milliárd forint bevételtől is tekintsen el.

(14.00)

Veres János pénzügyminiszter a minap még a Magyar Televízió adásában azt mondta, hogy a magyar költségvetés számít erre a bevételre, és be fogják hajtani annak ellenére, hogy alkotmányellenes módon került bevezetésre.

Tisztelt Országgyűlés! Elgondolkodtató az, hogy ma Magyarországon a Gyurcsány-kormány pénzbehajtási tevékenységét lényegében egyetlen szervezet tudja megállítani, és ez az Alkotmánybíróság. (Zaj. - Az elnök csenget.) A parlamenti vita során - jegyzőkönyvekkel tudjuk bizonyítani - több képviselő elmondta, hogy ezt a kormányjavaslatot ne fogadja el az Országgyűlés. (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Arra kérem, hogy a Házszabálytól való eltérés indokolására legyen olyan kedves utalni, hiszen lesz vita, tehát ahogy én jeleztem, és a kiküldött napirendi pontok, a napirendi ajánlás tartalmazza, lesz összevont általános és részletes vita.

Öné a szó.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy úgy tudom, a házbizottság nem fogadott el időkeretet arra vonatkozóan, hogy az adott frakció képviselője hány percben indokolja, hogy támogatja a Házszabálytól való eltérést, vagy nem támogatja. Én ezzel a lehetőséggel kívánok élni. Ígérem önnek, hogy nagyon rövid leszek, de higgye el...

ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr, nem az időkerettel, a tartalommal volt problémám, de folytassa nyugodtan. (Moraj a Fidesz padsoraiban.)

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Én a benyújtott törvényjavaslatról beszélek. Arról beszélek, hogy egy kormány munkáját az értékeli, az is egy minősítés, hogy az Alkotmánybíróság hány törvényjavaslatot, elfogadott törvényt, kihirdetett törvényt dob vissza. Nos, a Gyurcsány-kormány ebben bizony élen jár; a házipénztáradó után az elvárt adó intézményét is megszüntette az Alkotmánybíróság.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-frakció támogatni fogja a Házszabálytól való eltérést annak érdekében, hogy ez a jogbizonytalanság, amelyet a kormány és az Országgyűlés többsége idézett elő, az országban ne maradjon fenn tovább. Szeretnék köszönetet mondani Varga Mihály, Latorcai János és Rubovszky György képviselő uraknak, akik már március 3-án egy törvényjavaslatban jelezték a kormány felé, hogy az elvárt adó intézményét visszamenőleg, 2007. január 1-jétől kell eltörölni. Úgy gondolom, hogy ez a támogatás azonban nem jogosítja föl a kormányt arra, hogy az így kiesett adóbevételeket a költségvetésben más adókkal pótolja, tehát ez a támogatás nem arról szól, hogy a Gyurcsány-kormány és Veres János pénzügyminiszter úr ehelyett más néven újabb adót hozzon az Országgyűlés elé, és ugyanezt az összeget majd ugyanazon vállalkozóktól más formában hajtsa be. Ez a támogatása a Házszabálytól való eltérésnek egyszerűen csak arról szól, hogy tanuljon belőle a kormány, tanuljon belőle az Országgyűlés, hogy olyan törvényjavaslatokat ne hozzon a Ház elé, amelyek törvényellenesek, amelyek alkotmányellenesek.

Tisztelt Országgyűlés! A pénzbehajtási tevékenységét a kormánynak be kell fejeznie. Sajnálatos módon erre csak egyetlenegy szervezet van Magyarországon, amint azt látjuk, az Alkotmánybíróság. Én úgy gondolom, úgy érzem, a Fidesz-frakció úgy fog szavazni, hogy támogatja a Házszabálytól való eltérést, de semmiképpen nem fog támogatni olyan javaslatot, ami a további pénzbehajtást a vállalkozóktól folytatni kívánja.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Rubovszky György frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából, kívánja ugyancsak a Házszabálytól történő eltérést indokolni. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja támogatja a Házszabálytól való eltérést, és meg fogjuk szavazni. Tesszük ezt annál is inkább nagy örömmel, mert - mint ahogy Tállai András képviselőtársam erre hivatkozott - amikor az alkotmánybírósági határozatot kézhez vettük és a miniszter úr első nyilatkozatát meghallgattuk, akkor rögtön tollat ragadtunk, és előterjesztettük törvényjavaslatunkat. Nagyon örülünk, hogy ezt a kormány most beterjesztette, különös tekintettel arra, hogy ez nemcsak a társasági adóra, hanem a vállalkozók személyi jövedelemadójára, az egyéni vállalkozókra is vonatkozik, úgyhogy mi ezt meg fogjuk szavazni.

Köszönöm a szót. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Herényi Károly frakcióvezető úr kívánja ugyancsak a Házszabálytól való eltérést indokolni, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja természetesen támogatja a Házszabálytól való eltérést. Ennek nagyon egyszerű az oka: egy alkotmányellenes helyzetet kívánunk minél előbb és minél gyorsabban megszüntetni. Erre az Alkotmánybíróság kötelezi az Országgyűlést, ezt meg fogjuk tenni.

Indoklásképpen vagy megjegyzésképpen csak annyit, hogy rossz a kormány adópolitikai elgondolásainak sora. Annak az esztendőnek a közepe táján, illetve a következő esztendőben, amikor az adótörvényeket módosítottuk, 24 módosításra került sor, 21 régit szigorítottunk, és 3 új törvény került elfogadásra, ebből kettőről már az Alkotmánybíróság az alkotmányellenességet megállapította. A helyes út az lenne - hiszen értjük a kormány logikáját: az adóbevételeket akarja növelni, de úgy, hogy a meglévő adófizetők megszorításait akarja fokozni -, a cselekvés irányának sokkal inkább azt kéne célozni, hogy az adózás alól kibújók adó alá kényszerítését erősíteni, hiszen ez lenne az igazi, valós megoldás. Nem lehet az adózótársadalmat büntetni azért, mert jó néhányan kibújnak az adózás kötelezettsége alól. Erre a kormánynak meg kell találni a megfelelő formákat. Minden olyan törekvést, ami ezt szolgálja, támogatni fogunk, de azok az adómegszorító intézkedések, amelyek az adózók meglévő terheit akarják növelni, számunkra elfogadhatatlanok.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Göndör István frakcióvezető-helyettes úr kívánja ugyancsak a Házszabálytól való eltérést indokolni, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja részéről. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is akarok tartalmi kérdéssel foglalkozni, mert az általános vitában lesz lehetőségünk újra föleleveníteni azt, hogy miről is szólt az elvárt adó - fél mondattal, amit Herényi frakcióvezető úr is elmondott: bizonyos vállalkozásokkal szemben, akik kibújnak az adó alól, kell hogy valamilyen szankciókat alkalmazzunk -, ezért erről majd később beszélek.

Frakciónk támogatja a pénzügyminiszter úr előterjesztését. Támogatjuk azért, mert hitünk szerint az az érdekes, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni bármilyen változásra. Itt az Alkotmánybíróság hozott egy döntést, amiből fakad egy olyan probléma, hogy mi van a január-februári befizetésekkel. Ez az előterjesztés ezt a problémát megoldja megnyugtatóan, nemcsak a társasági adó rendszerébe tartozó vállalkozók esetében, hanem a személyi jövedelemadó-rendszer szerint adózó vállalkozóknál is, ezért mi ezt támogatjuk, és üdvözöljük azt, hogy még a mai napon döntést is hozunk ebben a kérdésben.

Köszönjük szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Tekintettel arra, hogy több felszólaló nem jelentkezett, tisztelt képviselőtársaim, határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól történő eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/2423/1. számú javaslata alapján. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 305 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Házszabálytól történő eltérést.

Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság a H/2347/2. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a magyar-lengyel barátság napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és határozathozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslat benyújtására 2007. március 12-én, azaz a mai napon 16 óráig legyen lehetőség; módosító javaslatok beérkezése esetén is az együttes, összevont általános és részletes vitára, továbbá a módosító javaslatokról történő szavazásra és módosító javaslatok elfogadása esetén is a zárószavazásra ugyancsak 2007. március 12-én, azaz a mai napon kerüljön sor.

Kérdezem, kívánja-e bárki a Házszabálytól történő eltérést indokolni, illetőleg felszólalni. (Jelzésre:) Nem kíván.

(14.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalunk következik. Felhívom a figyelmüket, hogy ugyancsak a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges a Házszabálytól történő eltéréshez.

Kérdezem tehát önöket, hozzájárulnak-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság H/2347/2. számú javaslata alapján. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 300 igen szavazattal, 2 nem ellenében, illetőleg 3 tartózkodás mellett elfogadta a Házszabálytól történő eltérést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben terjesztettem elő az ajánlást. Ezt az elektronikus futárpostával valamennyi képviselőtársam kézhez kapta.

Most a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja a napirendi ajánlás kiegészítésére kilenc indítványt terjesztett elő. A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja javaslatot tett napirendi pont más időpontban történő tárgyalására, valamint már megkezdett előterjesztés általános vitájának folytatására és lezárására. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően ezekről vita nélkül döntünk. A Fidesz-képviselőcsoport indítványára figyelemmel az általuk kezdeményezett kiegészítésekről gépi szavazással határozunk.

Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/1376. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 118 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el az indítványt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a kormányzati negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszéki vizsgálatáról szóló H/1723. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 118 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 114 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett utasította el.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/1720. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 116 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/1719. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 119 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 110 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította az indítványt.

Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 112 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett utasította el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, továbbá a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 114 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 114 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította a kiegészítésre vonatkozó indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja korábban kérte, hogy a napirend egészüljön ki az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/1638. számú előterjesztéssel. Erről későbbi ülésünkön fogunk dönteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem önöket, hogy az MSZP indítványa alapján kiegészítik-e az ülés napirendjét az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról szóló T/1101. számú előterjesztés általános vitájának folytatásával és lezárásával. Aki ezen javaslatot elfogadja, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Az előterjesztés holnapi napon 3. napirendi pontként történő tárgyalására olyan módon teszek javaslatot, hogy a képviselői felszólalásokra - a vita korábbi szakaszához hasonlóan - 10-10 perces időkeretben kerüljön sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja indítványozta továbbá, hogy az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/2160. számú törvényjavaslat részletes vitájára ma este, a határozathozatalokat követően 1. napirendi pontként kerüljön sor. Kérdezem képviselőtársaimat, elfogadják-e ezt az indítványt. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezt az indítványt elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta a napirendet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek után - 14 óra 18 perc van - áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására.

Engedjék meg, hogy megköszönjem eddigi munkájukat, átadjam az elnöklést Világosi Gábor alelnök úrnak, és kívánjak önöknek további sikeres, eredményes munkát. Viszontlátásra! (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)




Felszólalások:   35-36   37-49   49      Ülésnap adatai