Készült: 2024.04.19.20:59:15 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
106 208 2003.11.11. 1:29  19-427

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gógl Árpád képviselőtársamnak szeretném mondani a következőt. Már az előző kormány időszakában meg kellett volna kezdeni az élelmiszerbiztonság-technika kiépítését, a HACCP-rendszert, ami gyakorlatilag csak az önkormányzatok beruházásából valósulhatott meg, erre központi támogatásból lehetőség nem volt. Ennek a feladatnak a megoldása is a mi kormányunkra hárult.

Az ÁNTSZ működési költsége a következő költségvetési évben sem fog csökkenni. Az, hogy az átszervezése megtörténik, csak azt jelenti, hogy regionális struktúrában fog a jövőben működni az ÁNTSZ, és az így felszabaduló forrásokat lehet majd a további működési költségek növelésére fordítani.

Ami pedig a mentőfinanszírozásnak az OEP körébe való bevonását illeti: ennek az oka az EU-csatlakozás, mégpedig hogy elszámolhatóvá váljon mindazoknak a betegeknek a szállítása, sürgős ellátása az országon belül is, akik az EU-csatlakozást követően ugyanolyan jogosultak lesznek sürgősségi ellátás igénybevételére, mint egyébként a magyar állampolgárok.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 230 2003.11.24. 1:48  223-245

DR. HAVAS SZÓFIA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság megtárgyalta a T/6461. számú, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazása különös szabályairól szóló törvényjavaslatot, és azt általános vitára alkalmasnak találta többségi szavazás után.

A bizottság feladat- és hatáskörébe, valamint érdeklődési körébe is beletartozik elsősorban az alkohol, a cigaretta és a vágott dohány jövedéki adója, annak forgalmazása, illetve mértéke. Ez teljesen elfogadható egy olyan bizottság esetében, amely nap mint nap találkozik a fent említett termékek hatásaival. A bizottságban gyakorlatilag jelentősebb ellenvélemény nem hangzott el, külön kiemelésre került a törvénytervezet időszerűsége, amely a csatlakozás által teljessé válik a jövedéki oldalról. Reményeink szerint ez az új törvény segíti mind a gazdálkodókat, mind a vámhatóságokat abban, hogy érthetőbbé és könnyebben kezelhetővé váljék a jövedéki szabályozás.

Fölmerültek a bizottsági ülésen olyan kérdések is, amelyeket később az általános vita kapcsán részleteiben is meg kívánnánk tárgyalni, de még egyszer: a bizottság alkalmasnak találta plenáris vitára.

Köszönöm szépen.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 82 2003.12.10. 0:47  1-123

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tiba képviselőtársamnak szeretnék egy rövid mondattal utalni arra, hogy az önkormányzatok döntő többségében, amelyek a konszolidációs hitelből részesültek, kötelező volt egy megfelelő programnak az elkészítése.

Azoknak az önkormányzatoknak viszont, amelyek nem vették figyelembe sem az intézményvezetés, sem pedig a tanácsadó cég által felvetett problémákat, illetve struktúraátalakítási javaslatokat, bizony az utolsó fillérig, forintig vissza kellett fizetni ezt a hitelt. Tehát senki nem kerülheti el, hogy bármilyen struktúraátalakítást véghez vigyen egy konszolidációs hitel birtokában.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 98 2003.12.10. 4:02  1-123

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Korábban már többen említették az önkormányzatok szerepét az egészségügyi ellátásban. Én az ország legnagyobb önkormányzatának képviselőjeként néhány szót szólnék a fővárosi egészségügyről is.

Megemlíteném bevezetőül, hogy a Fidesz a költségvetés tárgyalása során 74 darab egészségügyi tárgyú előterjesztést, illetve módosító javaslatot nyújtott be, ennek a végösszege körülbelül 1500 milliárd, ami lefedi a teljes E-alap költségvetését, ezen belül pedig 35 egészségügyi intézmény rekonstrukcióját javasolták a parlament számára. Természetesen itt felmerül az a kérdés, hogy az elmúlt négy évben miért nem terjesztettek be ilyen javaslatokat, miért nem történt ekkora számú rekonstrukció az országban; valószínűleg azért, mert természetesen a józan ész és az egészségpolitikai elképzelések ennek jelentősen ellent is mondanak. A fővárosban négy év alatt semmilyen rekonstrukciós javaslatunkat nem fogadták el, az elmúlt évben történt az, hogy a koalíciós kormány hatalomra kerülése után a főváros is részesülhetett cél-, címzett támogatásban.

Néhány adatot mondanék arról, hogy mennyit költött a főváros az elmúlt években egészségügyi kiadásokra. 1998-ban közel 5 milliárdot, a következő években 6-7-8 milliárdos összegeket költött, ezen belül is beruházásokra, valamint gép-műszer fejlesztésekre, illetve felújításokra költött jelentős összegeket. Ez is azt mutatja, hogy azok az önkormányzatok, amelyek komolyan veszik fenntartói feladatukat, bevételeikből igen jelentős hányadot fordítanak az egészségügy fejlesztésére. Természetesen itt is az egészségpolitikai elképzeléseknek megfelelően kell ezeket a feladatokat végezni. Ez tervezést igényel, de természetesen szükség van a kiszámítható finanszírozásra is ahhoz, hogy a működéseket fenntartsuk.

A kórháztörvénnyel kapcsolatban, illetve az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Göndör István képviselőtársunk említette ennek politikai vetületét, és szeretném elmondani, hogy az a Fidesz, amely szintén az aláírásgyűjtéshez betársult, ugyanők, nem hinném, hogy partnerek lennének például a háziorvosi ellátás visszaállamosításában, nem kellene a háziorvosokat is ezzel riogatni, hogy újból elveszítik az immáron nemcsak kvázi, hanem valójában is privatizált praxisaikat is. Én úgy gondolom, hogy ezt a kórháztörvényt, amennyiben visszakerül elénk természetesen, újból meg kell szavazni.

 

(12.20)

 

Abban messzemenően egyetértek a szemközt ülő kollégákkal is, hogy közösen meg kell találni azokat a kitörési pontokat, amelyekben egy közös programot tudunk kialakítani, illetve az egészségügy finanszírozását modernizálni, javítani, és a rendelkezésre álló összeget lehetőség szerint növelni is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 121 2004.03.23. 5:19  98-202

DR. HAVAS SZÓFIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal nemcsak jogok és kedvezmények járnak, hanem kötelezettségek is. Ennek kapcsán kiemelt kötelességünk és kötelezettségünk, hogy nemzeti jogszabályainkat a közösségi jogrendhez igazítsuk. Ezt a feladatot a gazdaság és a szolgáltatás több területén, így természetesen a szociális és az egészségügyi ellátások területén is teljesítenünk kell. Korózs képviselőtársam a szociális tárgyú törvények jogharmonizációjáról az előbbiekben már szólt, én az egészségügyi tárgyú módosításokról szeretnék beszélni.

(14.40)

Az előterjesztés az egészségügyhöz kapcsolódóan, kiemelten a Magyar Orvosi Kamaráról, a gyógyszertárak létesítéséről és működésük szabályairól, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről, a kötelező egészségbiztosítási ellátásról, az egészségügyről, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről, a kémiai biztonságról, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről, a gazdasági reklámtevékenységről és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló törvények módosítását tartalmazza.

A közösségi irányelvek és rendeletek beépítése a hazai jogrendszerbe a személyek és a szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása céljából szükséges. Az egészségbiztosítási ellátások jogharmonizációja is megtörténik ebben a törvényjavaslatban, így ha az európai gazdasági térségben tartózkodó vagy ott munkát vállaló személy egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, akkor az ellátás költségei a magyar állam és az adott állam biztosítója közötti elszámolásra kerülnek. Ennek módjáról és mértékéről rendelkezik az előttünk fekvő törvényjavaslat.

Az áruk szabad áramlásának uniós direktíváját a hazai gyógyszer-kereskedelemben is biztosítani kell. A gyógyszerek vonatkozásában két fontos kérdést, változást emelhetünk ki. A gyógyszerek támogatásának társadalombiztosítási rendjében változást hoz az úgynevezett transzparencia-direktíva, melynek jelentősége, hogy minden egyes gyógyszerkészítmény társadalombiztosítási befogadása vonatkozásában a befogadási eljárásnak átláthatónak kell lennie. Ennek részleteiről a későbbiekben külön jogszabály fog szólni.

Az Európai Unióban a gyógyszerek törzskönyvezési eljárása egységes elvek szerint történik, centralizált, ami azt jelenti, hogy a termékek az EU országaiban egy időben jelennek meg. Ez pozitív változást hoz a hazai forgalmazóknak, hiszen lerövidül a törzskönyvezési eljárás, és pozitív változást jelent a betegek számára is, mert új, korszerű gyógyszerekhez hamarabb juthatnak hozzá.

Csatlakozásunkkal egy időben az egészségügyben is megváltozik a diplomák, oklevelek, szakképesítések elismerési és honosítási rendje is. Ezt érzékelni fogja mind a magyar, mind a külföldi munkavállaló és a munkáltatók is. Az egyenértékű szakképesítéssel, illetve tagállami gyakorlattal rendelkező EU-s állampolgárok szakképesítését a közösségi jog alapján nem kell honosítani, illetve elismerési eljárásnak alávetni. Egyes esetekben azonban az eljárás lefolytatása a szakmai kamarák részvételével, a közösségi szabályoknak megfelelően zajlik.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint a kamarák együttműködése szakmailag, etikailag elsőbbséget biztosít a nemzeti orvosi és szakdolgozói munkaerőpiac foglalkoztatása számára. Néhány ponton, így különösen az egészségbiztosítási törvény, illetve a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény vonatkozásában a törvényjavaslatot módosító javaslatokkal kívánjuk javítani a későbbiekben.

Összefoglalva: a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója a törvényjavaslat benyújtását és elfogadását csatlakozásunk előtt szükségesnek és elengedhetetlennek tekinti. Itt kérném fel ellenzéki képviselőtársaimat, hogy a feladat fontosságára való tekintettel politikai ellenvéleményüket félretéve, szakmai véleményekkel, javaslatokkal segítsék a lehető legjobb törvény megszületését és elfogadását.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
135 14 2004.03.24. 3:22  1-37

DR. HAVAS SZÓFIA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az egészségügyi bizottság március 17-i ülésén tárgyalta az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentést. A bizottság tevékenységét közvetlenül és részleteiben, az Egészségbiztosítási Alap, az egészségügyi rendszer egésze és a fekvőbeteg-ellátás átfogó vizsgálata érintette. Számos olyan megállapítást tartalmazott a jelentés, ami valamennyiünk számára rendkívül nagy fontossággal bírt, és támogatásra méltónak találtuk.

Ahogy elnök úr szóbeli kiegészítésében már említette, a nagy ellátórendszerek közül az egészségügy helyzete, sorsa nagyon komoly befolyással bír a nemzetgazdaság egészére.

Amit a szóbeli kiegészítésben is külön hangsúlyozott az elnök úr - és ezt a bizottság ülésén is megállapította -: a fejlett nyugati országokban is, az EU országaiban is az egészségügy területén a közfinanszírozás a döntő. Bizonyítja ezt az, hogy a magánszféra nem tudja átvenni az állam alkotmányban és számos törvényben szabályozott felelősségét az egészségügyi ellátás területén.

A bizottság egyetértett azzal a megállapítással, hogy az egészségügy rendszerének egésze alulfinanszírozott. Ez vonatkozik az ellátórendszerre, de vonatkozik - ahogy elnök úr is említette - az egyéb kiegészítő pénzügyi helyzet alulfinanszírozottságára. Alátámasztja ez azt is, hogy át kell alakítani az egészségügyi rendszerünket.

Foglalkozott a jelentés kiemelten a bér- és a létszámgazdálkodás területével is. Itt az 50 százalékos béremelésnek köszönhetően már nem olyan alacsony a bérszínvonal, mint korábban, bár ez még mindig nincs összhangban azzal a rendkívül fontos és felelősségteljes tevékenységgel, amit az orvosok és a szakdolgozók végeznek.

A jelentés kiemelten foglalkozik az intézményi menedzsment szándékaival és akaratával az intézmények gazdaságos működésének területén. Itt meg kell említenem, hogy a bizottság ezzel a megállapítással teljes mértékben nem értett egyet, mivel a menedzsment tevékenységét jelentősen befolyásolja az a gazdasági környezet és az a gazdasági helyzet, amelyikben működik.

Az egyetemi klinikák gazdaságos működésével és egyensúlyának megteremtésével foglalkozik a jelentés. Ezt a bizottság is rendkívül fontosnak tartja.

Összegezve, a jelentés rendkívül alapos, számunkra is nagyon fontos megállapításokat tartalmaz, ezért a bizottság támogatja, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
140 52 2004.04.06. 3:35  33-173

DR. HAVAS SZÓFIA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Örömmel tudok csatlakozni Devánszki képviselőtársamhoz, mivel a mi bizottságunk is megtárgyalta, és azt kell mondanom, hogy szinte politikamentesen tárgyalta meg az előttünk fekvő T/9444. számú törvényjavaslatot, azzal együtt, hogy szakmai szempontból viszont elég komoly vita bontakozott ki a támogatásra ítélt egészségügyi intézményekkel kapcsolatban. Az előző felszólalásban hallottuk a zirci képviselőtársunkat, aki felhívta a figyelmünket a zirci kórház támogatására. Ezzel egyébként az egészségügyi szakmai bizottság is egyetértett.

Abban is egyetértettünk, örömmel üdvözöltük, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen nőtt a címzett beruházások száma, ami komoly dinamikát jelent. Ugyanakkor abban is egyetértettünk, hogy a szakmai elbírálás szempontjai nem igazán voltak világosak számunkra. Nem igazán láttuk annak az egészségpolitikai koncepciónak a lényegét, amely hangsúlyozná a regionális ellátás felé való elmozdulást, ami mind szakmai, mind gazdasági-pénzügyi szempontból is előrelépést jelentene az egészségügyi ellátórendszer átalakítása irányában.

Megyei eloszlásban, illetve régiós eloszlásban sem tartottuk egyértelműen indokoltnak és kiegyensúlyozottnak az intézmények támogatását. A regionális ellátás felé való elmozdulás minden szempontból indokolt és szükségszerű, kiemelten olyankor, amikor jelentősen csökkennek vagy legalábbis átstrukturálódnak az adott ágazatra költhető pénzügyi forrásaink. Ilyenkor még fontosabb, hogy a betegek ellátása megfelelő színvonalú legyen, illetve a lakosság a betegek igényeihez alkalmazkodni tudjon. Ilyen szempontból is kiemelten jó például egy zirci beruházás, ahol geriátriai profilú kórházzá tud átalakulni egy adott intézmény, amire ma valóban nagyon nagy szükség van, figyelembe véve a lakosság demográfiai átalakulását, az időskori ellátások felé való elmozdulást.

Reméljük, hogy a következő évek címzett támogatásai során ezek a szempontok még hatványozottabban, még fokozottabban figyelembe lesznek véve akkor, amikor egyes intézmények átalakítását, illetve fejlesztését fogja a kormány tárgyalni. Ezért is bizottságunk - azzal, hogy természetesen elképzelhető, hogy esetleges módosító indítványokat benyújtunk - mindenféleképpen általános vitára alkalmasnak, támogatásra méltónak ítélte a törvénytervezetet - 11 igen, 4 nem és 5 tartózkodás mellett - a parlament számára.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
192 112 2004.12.01. 2:37  23-201

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy két képviselőnk is foglalkozott a főváros egészségügyének helyzetével, illetve két kórházával, Soltész úr és az előbb felszólaló képviselő úr is. Én azt hiszem, ha nem telepatikus úton közlekednek, akkor csak hazugságnak tudom minősíteni azt, ami elhangzott.

Először is: ingatlanspekuláció - ahogy Soltész képviselő úr említette - a János Kórház területén. Nos, ha ingatlanspekulációról beszélünk, akkor egyetlen alkalmat tudok erre felemlíteni, az önök antiprivatizációs prófétáját, Mikola Istvánt, aki bezáratta a Mentőkórházat, azért, hogy eladhassa a Mentőkórház épületét. Az igaz, hogy sajnos nem egészen jó pénzért nem tudta eladni, most is kihasználatlanul áll, de a kimondott cél ez volt. Tehát ingatlanspekulációról csak az ő esetében beszélhetünk.

Mind a két intézmény a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, mind a csepeli, mind a János Kórház, és ott is fog maradni. Olyannyira, hogy bár Gógl képviselő úr azt említette, hogy a II. kerületben mentőállomás épült, nos, nem épült mentőállomás a II. kerületben, viszont cserébe a Fővárosi Önkormányzat a János Kórház területén helikopteres mentőleszállót építtetett a saját költségvetéséből, ami azóta is biztosítja valamennyi betegnek, akit súlyos sérülésekkel szállítanak a kórházba, hogy minél előbb a megfelelő ellátáshoz juthasson.

Én úgy gondolom, hogy ennél álságosabban nem is lehetne megközelíteni a kérdést, mivel ez az egész kérdésfeltevés, amelyik arról szól, hogy az önkormányzatok önrendelkezési jogát venné el, azt a lehetőséget, hogy sok száz, illetve százezer embernek biztosítson magas színvonalú, a századnak megfelelő ellátást, ehhez szükség van arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy forrásokkal kiegészítsük, ezt a lehetőséget vonná meg a Fidesz, csak azért, miután ebben a periódusban nincs módja és lehetősége arra, hogy saját maga privatizáljon. Én elhiszem, hogy ez rendkívül fájdalmas dolog.

És egy mondatot engedjenek meg, Vitányi képviselő úrnak válaszolnék, úgy is, mint gyakorló orvos: ma, az AIDS világnapján azt kell mondjam, hogy a vírusfertőzésnek egyetlen lehetséges gyógyítása van...

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
218 26 2005.04.26. 6:41  15-35

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat legnagyobb érdeme, hogy valódi problémákat kezel, valódi változásokra és változtatások szükségességére hívja fel a figyelmet.

Korábban hozzászóló képviselőtársaim már említették és részletesen ki is fejtették azt az ellenőrző funkciót, ami az OEP feladata, és bízom benne, hogy a jövőben ez a rendkívül fontos feladat tovább fog erősödni. Ennek jelentősége az, hogy ez egy nagyon komoly lépés a valódi biztosítási rendszer kialakítása felé, afelé, hogy valódi biztosítottak valódi ellátáshoz jussanak azért a járulékért, amit befizetnek. Említette Gógl képviselőtársam és Kárpáti képviselő asszony is, hogy igen nagy érdeme az előterjesztésnek - és a későbbiekben ezt tovább szeretnénk fejleszteni - a regionális biztosítási rendszer kialakítása, párhuzamosan a regionális ellátórendszerrel.

Úgy gondolom, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk után ez az egyik legfontosabb feladatunk, a legfontosabb kérdés és kihívás, ami az egészségügy előtt áll. Többen említették, hogy a törvénytervezet részletesen foglalkozik azzal a kérdéskörrel, hogy mind a szolgáltató, mind a szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság, a betegek a jövőben sokkal jelentősebb mértékben lesznek ellenőrizhetők, és ha valaki nem a törvényi előírásoknak, nem a szabályoknak megfelelően veszi igénybe az adott szolgáltatást, akkor szankcionálhatóvá is válik.

Nagyon komoly előrelépés a 12. §-ban megfogalmazott feltételrendszer, ami korábban nem jelent meg, hogy azok a szolgáltatók, lett légyen szó gyógyászati segédeszközről, gyógyszerekről, patikákról vagy egészségügyi szolgáltatókról, akik nem a szabályozásnak megfelelően végzik tevékenységüket, a jövőben nem köthetnek szerződést az OEP-pel.

Úgy gondolom, hogy valamennyien, akik járulékból történő beszedéssel és ennek következtében korlátozott lehetőségekkel bíró biztosítási rendszerben működünk, rendkívül fontos, hogy valóban csak azok a szolgáltatások és azok a szolgáltatók jelenjenek meg, amelyek a lakosság számára megbízhatóságot, biztonságot jelentenek a szolgáltatások igénybevétele során. Itt szeretném megemlíteni, hogy bár nem ennek a törvénytervezetnek a témája, de véleményem szerint nem kezelhető függetlenül az egészségbiztosítási törvénytől a járulékalap kérdése.

Tekintettel arra, hogy ez a szabályzat, ami előttünk fekszik, a kiadási oldalt érinti, és azt határozza meg pontosan, a hozzá csatlakozó végrehajtási rendeletek pedig a működést fogják rögzíteni, úgy gondolom, hogy nem várathat sokáig magára annak a törvénycsomagnak az elkészítése sem - és ezt természetesen a kormányoldal meg is fogja tenni -, amelyik meghatározza a járulékalap beszedési módját, illetve szélesítésének lehetőségét. A forráshiányt másképp nem fogjuk tudni kezelni, tehát párhuzamosan kell haladni mindannak a szolgáltatásvásárlásnak, illetve a források megteremtésének, ami a biztonságos, magas színvonalú, a XXI. századnak megfelelő egészségügyi ellátást tudja nyújtani valamennyi magyar állampolgár számára.

Érintette képviselőtársam az önkormányzatok lehetőségét és feladatát is. Természetesen a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos, hogy azok az önkormányzatok, amelyek felelősek a magyar egészségügyi ellátásért - mert döntő többségében az önkormányzatok azok, akiknek ez törvényben előírt feladata -, rugalmasabban tudják kezelni struktúrájukat, az egészségügyi ellátórendszert a forrásokhoz és elsősorban természetesen a lakosság igényeihez sokkal jobban igazodva tudják megalkotni azt az ellátórendszert, amely ezeknek a feladatoknak a végrehajtásához rendkívül fontos.

A törvénytervezet, úgy gondolom, valamennyi olyan kérdésre, valamennyi olyan problémára, ami az elmúlt évek során az egészségbiztosítási törvény megalkotása óta, vagyis 1997 óta felmerült, korrekt, tisztességes és határozott választ ad. Nagyon örülök annak, hogy Gógl képviselőtársunk is nagyon sok kérdésben egyetért. Úgy gondolom, hogy az egészségügyben ezek azok a kérdések - és nemcsak az egészségügyben, hanem a társadalmat érintő számos kérdésben -, amiben nélkülözhetetlen a kormányoldal és az ellenzék egyetértése ahhoz, hogy valódi változásokat tudjunk elérni; olyan változásokat, amelyek nem egy ciklusra szólnak, hanem hosszú évekre, évtizedekre meghatározzák a magyar egészségügyi ellátórendszer helyzetét, pénzügyi lehetőségeit.

Ez a törvény, úgy gondolom, igen komoly lépés, természetesen kiegészítve - amit korábban említettem - a járulékalapok kezelésével is. Nagyon komoly lépés abban, hogy elérjük ezeket a kitűzött célokat, és bízunk benne, hogy ellenzéki társaink is részt fognak venni és támogatják azt a munkát, amit mi elkezdtünk, és reményeink szerint a jövőben be is tudunk fejezni, végre tudunk hajtani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
235 32 2005.06.08. 7:27  15-47

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Előttem többen elmondták a törvénnyel kapcsolatos észrevételeiket, véleményüket, én csak számos korábbi véleményhez szeretnék csatlakozni.

Rendkívül fontosnak tartom a lakosság gyógyszerellátása szempontjából ennek a törvénynek a megalkotását, amely számos olyan kérdést szabályoz mind az EU-direktíváknak megfelelő módon, mind a magyar jogszabályoknak megfelelően, ami korábban nem került megfogalmazásra. Szeretném azokat az aggályokat is eloszlatni, amelyek az állam szerepvállalásának csökkenéséről, illetve az állam gyógyszerpiacról való kivonulásáról szólnának. Úgy gondolom, hogy a törvény, illetve annak megfogalmazása pontosan az ellenkezőjéről szól. Az ellátás felelőssége egy olyan kérdés, amiben az államnak mindenféleképpen a jövőben is feltétlenül szerepet kell vállalni.

Előttem szóló képviselő asszony említette az EU-s szabályzók között az áruk szabad áramlásának szükségességét. Nos, a gyógyszer az az áru, amely több ok miatt sem hasonlítható bármilyen egyéb ipari termékhez, két ok miatt sem. Az egyik, hogy az emberi szervezetre gyakorolt különböző hatásai miatt az államnak, az orvosoknak, a gyógyszerészeknek kiemelt felelősségük van a terjesztésben, a betegek felvilágosításában; a másik pedig, hogy Magyarországon is, több országban is a gyógyszerek árához az állam, a biztosító a közpénzekből finanszírozást tesz hozzá. Tehát már ez is feltételezi azt, hogy szerepet kell és szükséges vállalnunk.

Előttem mind a kormányoldal, mind az ellenzék részéről az egyik legkritikusabb pontként az OTC-termékek árának felszabadítását említették. Én messzemenően csatlakozom azokhoz az aggályokhoz, amelyek azt mondják, hogy ennek a jogszabálynak a megszületése nem egyértelműen biztosítja a gyógyszerárak csökkenését. Én is úgy gondolom, hogy ez csak olyan esetekben képzelhető el, ahol gyógyszertári láncok működnek, vagy olyan nagyvárosban, ahol minden kétszáz méteren található patika, ott elképzelhető komoly verseny az adott patikák között. De ahogy már elhangzott korábban is, kistelepüléseken, olyan helyeken, ahol a betegek rendkívül nehezen jutnak hozzá gyógyszerhez, az adott gyógyszertár tulajdonképpen korlátozás nélkül emelhetné az árakat, és nem feltétlenül csökkentené, különös tekintettel arra, ha erre semmilyen jogszabály őt nem kötelezi.

Én is úgy gondolom, hogy egy felső limitet kell - akár jogszabályi szinten - szabni ahhoz, hogy ezek a termékek akár szabadárassá is tehetők legyenek. Úgy gondolom, hogy módosító indítványaink erről fognak szólni; és a felszólalásokból úgy vettem észre, hogy ez az a pont, ahol mind a kormány-, mind az ellenzéki oldal egyetértésben tud olyan döntéseket hozni, amelyek egyértelműen a betegek érdekeit szolgálják. Ez külön öröm, bár az egészségügy területén nem az első alkalom, hogy több kérdésben egyet is értünk. Én bízom abban, hogy amikor törvényalkotásra kerül a sor, akkor ez az egyetértés továbbra is megmarad, és sikerül messzemenően a betegek érdekeit figyelembe venni.

A törvény rendkívül fontos része a promócióval kapcsolatos jogszabályok megalkotása. Erre már korábban is történtek kísérletek, hogy milyen módon lehetne szabályozni a gyógyszerek promóciójának, reklámjának körét. Én is úgy gondolom, és csatlakozom az előttem elhangzott felszólalásokhoz, hogy ezt tovább kell pontosítani, ugyanis a jogszabály elég tág teret és megfogalmazást tartalmaz abban a vonatkozásban, hogy mit értünk ésszerű, hogy mit értünk legkisebb és hasonló kérdéseken. (Dr. Csáky András: Benne van az értelmezőben!) Egy jogszabály, véleményem szerint, ennél sokkal egzaktabban kell hogy tartalmazzon megfogalmazásokat, különös tekintettel arra - mint már az előbb is említettem -, hogy közpénzek felhasználásáról van szó, miután a promóció is természetesen ugyanúgy közpénzek felhasználásáról szól.

A hatósági feladatkörök bevezetése, illetve ezeknek a megfogalmazása pontosan a betegek, elsősorban az egészségük védelme miatt rendkívül fontos, valamint azoknak a jogszabályoknak a megalkotása is, amelyek egyértelműen kimondják, hogy a gyógyszergyártók milyen vizsgálatokra kötelesek ahhoz, hogy egy termék a piacra kerüljön. Úgy gondolom, nem lehet akadálya az EU-s előírások alkalmazása annak, hogy a betegek a lehető legolcsóbb gyógyszerekhez jussanak azonos hatóanyagú, azonos tartalmú gyógyszerek esetében. Úgy gondolom, hogy végrehajtási rendeletekben, alsóbbrendű jogszabályokban ez a kérdés mindenképpen rendezhető, és rendeződni is fog.

Az elmondottakkal együtt úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos, nagyon időszerű jogszabály került a tisztelt Ház elé, és valamennyi vitát, azok eredményeit figyelembe véve általános és részletes vitára is messzemenően alkalmasnak tartom, és amint elmondtam, bízom benne, hogy ezen pontok kiküszöbölése és módosítása után teljes egyetértésben a parlament pozitív döntést hoz a törvénnyel kapcsolatban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
267 22 2005.11.16. 0:54  1-101

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Harrach képviselőtársam megjegyzésére szeretnék reagálni, és a hölgykoszorú nevében, amelyik halkan beszélgetett, kikérném a csevegésre vonatkozó megjegyzését.

Ismereteim szerint a Házban legfeljebb a levezető elnöknek van arra jogosultsága, hogy megjegyzéseket tegyen, illetve ezzel kapcsolatban rendre utasítsa a képviselőket. (Harrach Péter: A képviselői szabadságot vonja kétségbe?) Harrach képviselőtársam pontosan ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezik a parlamentben, mint valamennyi jelen lévő képviselőtársunk.

Még egy mondatot engedjen meg: szeretném jelezni, hogy mentális tevékenységünknek, illetve szintünknek jobb lett volna, ha továbbra is inkább halkan csevegünk, és nem önt hallgatjuk.

Köszönöm. (Derültség és szórványos taps az MSZP soraiban. - Balsay István: Mi az ügyrend? - Harrach Péter: Ügyrendi volt?))

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
267 28 2005.11.16. 6:09  1-101

DR. HAVAS SZÓFIA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót, és külön köszönöm képviselőtársam, Csáky András nevében, hogy némi bonyodalmak után, de módunk nyílik arra, hogy megismertessük képviselőtársainkkal az egészségügyi bizottság véleményét.

Miután számos gondolat azok közül, amelyek a bizottságban is felmerültek, mind a vezérszónoki, mind a többi bizottsági vélemény ismertetése során elhangzott, igyekszem kerülni az ismétléseket, illetve arra a tárgykörre szűkíteni a mondanivalómat, ami a leginkább érinti az egészségügyi bizottság hatáskörét, ez pedig elsősorban a jelen törvénymódosítás egészségügyi vonatkozása, jelesül a közgyógyellátási rendszer átalakítása.

A törvény átalakításának szükségességét az indokolta, hogy több mint harminc éve változatlan formában zajlik a közgyógyellátási igazolványok kiadása, maga az egész közgyógyellátási rendszer, amelynek döntő többségét, több mint 80 százalékát a gyógyszerek teszik ki, a gyógyszerellátás teszi ki, illetve a gyógyászati segédeszközökhöz és a gyógyfürdőellátásokhoz való hozzájutás térítésmentes formában.

 

(11.00)

Ennek során igen komoly összegeket fizet ki a társadalombiztosítás ennek az ellátási formának a finanszírozására. Többször elhangzott több képviselőtársam szájából, hogy igen nagy kört, több mint 500 ezer embert érint a közgyógyellátási rendszer. Ezért is van az, hogy az átalakítás során igyekeztünk figyelembe venni mind a lakosság nagy számát érintő kérdéseket, mind azt, hogy ez valóban új rendszerként, új rendeletalkotási kötelezettségként hárul az önkormányzatokra, és ezért is igyekeztünk időt biztosítani - jelesül a 2006. július 1-je és 2007. július 1-je közötti időszakot - arra, hogy az önkormányzatok meg tudják oldani saját hatáskörükön belül azt a rendeletalkotási kötelezettséget, amit a törvény előír számukra, illetve egy olyan formát kialakítani, ami az igénylő lakosság számára a legjobb.

Én úgy gondolom, hogy ez nagyon komoly formában megváltoztatja a közgyógyellátás eddigi rendszerét, amely - ahogy elhangzott képviselőtársamtól is - számos olyan, igazságtalan vonást tartalmazott, ami maguknak az igénybe vevőknek, de az orvos szakmának sem volt megfelelő. Nem biztosított lehetőséget arra, hogy a legmodernebb gyógyszerekkel, a legmodernebb eszközökkel gyógyítsák azokat a rászorulókat, akik krónikus betegségük okán és szociális rászorultságuk miatt igénybe kellett hogy vegyék a közgyógyellátás rendszerét. Ezzel, hogy megszüntetjük az úgynevezett közgyógyellátási listát - amelyiken valóban egy igen szűk és igen kis palettája volt csak a gyógyszereknek -, lehetővé válik akár a legmodernebb összetevőjű gyógyszerek alkalmazása. A rendszer átalakítása során azt a 12 ezer forintos keretet, amit a betegek kapnak, a legjobban lehet kihasználni, a legkorszerűbb módszerekkel, a legkorszerűbb eszközökkel, hogy gyógyítsák a betegeket.

Amiről még nem esett szót, de szintén igen fontos, hogy egy olyan pluszkeret is rendelkezésre áll a közgyógyellátást igénybe vevők számára, amelynél egyes akut betegségek során pluszban vásárolhatnak gyógyszereket, illetve hozzájárulhatnak saját gyógykezelésükhöz, ha olyan gyógyszerekre van szükségük, amelyeknek ára már meghaladja a havi keretüket.

Én úgy gondolom, azzal, hogy az önkormányzatok hozzájárulása megnő, ha esetleg nem is abban a mértékben, amiről maga a törvénytervezet szól, ez bizony az önkormányzatok felelősségét is, jogalkotási, rendeletalkotási kötelezettségét is komolyabb mértékben befolyásolja, mivel az önkormányzatok egy az egyben nem tudják átterhelni a költségvetésre azokat a kiadásokat, amik a közgyógyellátás során fölmerülnek, tehát valóban körültekintőbben tudnak eljárni egy-egy rászoruló megállapításánál.

Én úgy gondolom, rendkívül nagy előrelépés ennek a törvénymódosításnak a megalkotása, ami jelentős mértékben kielégíti mind a betegek, mind az önkormányzatok, mind pedig az ellátó orvosok szakmai igényét. Amennyiben - ahogy MDF-es képviselőtársaink is említették - azokat a módosításokat is bele tudjuk emelni, én úgy gondolom, valamennyi képviselőtársunk részéről támogatásban tud részesülni.

Az egészségügyi bizottság a hétfői ülésén tárgyalta a törvénymódosítást, és ennek során 10 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett általános vitára javasolta a törvénytervezetet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
270 34 2005.11.23. 2:09  1-63

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagy örömmel hallgattam Gógl képviselőtársunk korábbi felszólalását, konkrétan például a parlamenti dohányzás csökkentéséről vagy megszüntetéséről, amiben üdvözölte a törvényjavaslat ezen passzusait. Ugyanilyen nagy örömmel hallgattam előző kétpercesének az elejét, amiben üdvözölte azon módosításokat, amelyek nélkül - az ő szavait idézve - nehezen tudunk továbblépni.

A második felét pedig nagyon nehezen tudom értelmezni. Prejudikálja azt a tényt, hogy a köztársasági elnök úr nem fogja továbbengedni a törvényjavaslatot, mert alkotmánysértőnek fogja vélni. Én azért szeretném pontosítani, és megkérdezni képviselőtársamtól, hogy melyik részére gondolt, amiről már eleve tudja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, hogy alkotmánysértő lesz, és nem fog átmenni a köztársasági elnök úr aláírásával.

A polgári törvénykönyv egyetlen passzusát sem sérti ez a törvénymódosítás. Az alkotmányhoz végképp nem nyúl. Nehezen értelmezhető, hogy melyik az a társadalmi csoport, melyik az a társadalmi réteg, amelynek sérelmére ez a törvényjavaslat bármit elkövet. Úgy gondolom, hogy épp a lehetőségeket nyitja meg, kezdve az egyedülálló meddő hölgyek gyermekvállalásán, a családok gyermekvállalásán, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutásnál. Tehát nem érzékeljük, nem látjuk és nem tudjuk, hogy mely passzusok lennének azok, amelyek már ennyire alkotmánysértőek, hogy megelőlegezzük a bizalmatlanságot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) velük szemben.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
270 92 2005.11.23. 8:41  2,63-105

DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előttem szóló képviselőtársaim már az előbb mélységében és részletesen belementek az egészségbiztosítási törvény módosításának taglalásába, tekintettel arra, hogy valóban csak néhány olyan kérdés volt, ami akár a bizottságban, akár frakciókon belül is vitát válthatott ki. Az előző hozzászólásokból is látható volt, hogy a véleménykülönbségek nem feltétlenül frakciókhoz vagy nem feltétlenül oldalakhoz kötődnek, és ez természetesen elsősorban az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó kérdéskör.

Visszatérnék arra, amivel Vojnik Mária államtitkár asszony bevezetőjét kezdte, arra, hogy a biztosítási rendszer, a valódi biztosítási rendszer kialakítása tovább már nem várathat magára.

(12.50)

Tizenöt év után el kell kezdenünk egy valódi járulékbefizetés, illetve egy ehhez kapcsolódó biztosítási rendszer kialakításának, kiépítésének a rendszerét. Mit mondtunk, amiért ez ennyire fontossá vált? Valamennyi lakos számára természetesen biztosítanunk kell az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét. Ugyanakkor számosan vannak - és ezeknek a száma százezres nagyságrendet tesz ki -,s akik járulékfizetés nélkül jutnak vagy juthatnak hozzá magas színvonalú és igen költséges egészségügyi ellátásokhoz.

Azt mondtuk, hogy nemcsak az egészségügyi szolgáltatásokat, hanem ezeknek a lábát is, a költségvetési lábát is a 21 lépés programjában meg kívánjuk teremteni. Azt mondtuk, hogy megoldjuk, lépéseket teszünk a megoldásra ahhoz, hogy valamennyi biztosított után, valamennyi lakos után legyen járulékbefizetés, ha kell, az állam, ha kell, az önkormányzat, ha kell, maguk a munkáltatók; és megoldjuk azt is, ami szintén tizenöt éve egy igen nehezen megoldható feladat volt, hogy ezeknek a járulékoknak a befizetését ellenőrizhetővé, átláthatóvá tegyük.

Nem egyszerű feladat, és elég komoly az ellenállás is, elsősorban természetesen nem az egészségügy dolgozói részéről, hogy ezeknek a járulékfizetéseknek az átláthatóságát és ellenőrzését megvalósítsuk. Úgy gondoljuk, hogy olyan rendszert kell kialakítanunk, amelyik egyfelől valamennyi biztosított számára megfelelő szintű ellátást biztosít, ellenben azoknak a szolgáltatásoknak az igénybevételét külön díjazáshoz, külön befizetéshez köti, amelyek meghaladják egy alapvető ellátás biztosítását.

A törvényben külön megjelenik, és hangsúlyos szerepet kap a regionális egészségügyi tanácsoknak a feladat- és hatásköre. Képviselőtársaim emlékeznek rá, hogy a tavalyi évben számos vita zajlott le arról, hogy a regionális egészségügyi tanácsoknak milyen szerepe legyen az egészségügyi struktúrában, milyen felhatalmazást kapjanak egy megfelelő ellátórendszer kialakítására, illetve ennek fenntartására, ellenőrzésére.

Úgy gondoljuk, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk után ez a kérdés még hangsúlyosabb szerepet kell hogy kapjon mind az önrendelkezés, mind a források megfelelő elosztása vonatkozásában. Ez a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy mind a kapacitások meghatározásában, mind a megfelelő struktúra kialakításában a regionális egészségügyi tanácsok megfelelő szerephez jussanak.

És utolsóként pár szóban én is elmondanám az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó elképzeléseket, véleményeket. Elhangzottak pró és kontra az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó vélemények, az is, hogy felmerült problémaként a kisebbik koalíciós partnerben, hogy amennyiben a prevenciós és a szervezési díj nem jelenik meg, miből tartható fenn a rendszer működése. Én úgy gondolom, hogy abban az esetben, hogyha ebben az ellátórendszerben valóban képezhetők megtakarítások, és emellett biztosítható a megfelelő szintű egészségügyi ellátás, úgy ez valamennyi lakos számára megfelelő biztonságot fog nyújtani, és emellett természetesen nyereség is képződhet.

Az Állami Számvevőszék, amely vizsgálta az irányított betegellátási rendszert, illetve a modellkísérletet, ellentmondásos véleményt tett le az asztalunkra. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben a pozitív vélemények, illetve a pozitívumok megtartása és ezek hasznosítása abban az esetben képzelhető el, hogyha ezt valóban földrajzi elhelyezkedéstől, területtől függetlenül kiterjesztjük, ha kell, akár a teljes magyar lakosságra is. Ahogy Csáky képviselő úr említette pont a mai napon, azt a módosító indítványt fogadta el a bizottság döntő többségében, hogy terjesszük ki ezt a rendszert a teljes magyar populációra.

Én úgy gondolom, hogy ez valóban be tudja bizonyítani mind a rendszer életképességét, mind azt, hogy ha képezhető a betegutak irányításával megtakarítás, úgy ez egyértelműen a betegek egészségének javítását tudja szolgálni, és természetesen valamennyi ellátó számára bizonyíthatja azt, hogy a betegutak megszervezése, a megfelelő betegutak kialakítása, az ellenőrzés biztosítása nyereséget hozhat. Én úgy gondolom, hogy ezzel valamennyi egészségügyi ellátó, illetve az ellátandó betegek, az ellátandó lakosság is csak nyerhet.

A törvény néhány olyan pontot tartalmaz, aminek a megvalósítása EU-tagságunkból következően kötelező érvényű volt, illetve fontos volt. Ezek közé tartozik az egészségügyi kártya létrehozása, amely igénybe vehető az EU-tagállamokban, a várólisták megalkotása, ami szintén nélkülözhetetlen volt. Azokkal az aggályokkal kapcsolatban, amiket ellenzéki képviselőtársaim vetettek föl, úgy gondoljuk, hogy a benyújtandó vagy benyújtott módosító indítványokkal mindenféleképpen javítani tudjuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Én a képviselőtársaim számára is mindenféleképpen egy pozitív, előrehaladó törvénynek tartom ezt a törvénytervezetet, és valamennyiünk számára elfogadásra is javaslom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)