Készült: 2024.03.28.21:07:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

219. ülésnap (2012.09.18.), 192. felszólalás
Felszólaló Dr. Staudt Gábor (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:45


Felszólalások:  Előző  192  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem két percbe én is bele fogok férni, főleg, hogy jobbikos képviselőtársaim már megelőztek sok szempontból.

Lehet, hogy azért, mert már sok mindent tapasztaltam, de már kevesebbel is beérem, mint képviselőtársaim, én már azzal is beérném, ha egy szocialistát esetleg úgy vennének célkeresztbe, hogy az elkövetett bűnei miatt esetleg a méltó büntetését elnyerné.

Tehát teljesen igaz, és azzal is egyetértek, hogy ha ez már csak egy végső fázisa volt a bedőlés és annak a lemenedzselése, akkor miért ne lehetett volna megvizsgálni, én úgy fogalmaznék, hogy egy másik légitársaság megteremtését. Azt igenis meg lehetett volna tenni, meg is kellett volna tenni, ígérték is korábban, tehát ez egy problémakör.

De nyilván most itt nem erről van szó, hanem a bizottsági idő hosszabbításáról, már ami a vizsgálati időt illeti. De én azt szeretném és azt kérem azoktól, akik részt vesznek ebben a bizottságban, és ráhatásuk van, hogy a végeredmény ne az legyen, mint Budai Gyula elszámoltatásainak, hogy tulajdonképpen kézzelfogható eredményt nem látunk. Ha már a szocialista éra bűneit, a Malévval szemben elkövetett, egyébként kétségtelen bűneit vizsgálják, és ráadásul, ha időhosszabbításra is sor kerül, akkor könyörgöm, legalább egy olyan anyag kerüljön a bűnüldöző szervek, mondjuk, a legfőbb ügyész asztalára, ami alapján feljelentést lehet tenni, ami alapján a nyomozás megindulhat, és ami alapján a bíróságon is megállva végre legalább a közvélemény is egy felelőst láthat, egy felelőst elítélve az elmúlt időszakból.

Tehát én nagyon csalódott leszek, ha erre nem kerül sor, és nyomatékkal kérem minden képviselőtársamat - természetesen a szocialistákat nem beleértve, mert azért a törvényekben is benne van, hogy az önvádra kötelezés nincs elvárva, de legalább a többi képviselőt -, hogy járjanak közbe, legyen ebből feljelentés, legyen ebből elszámoltatás, és abban az esetben valóban boldogan támogatjuk ezt a határidőt. Kérem, hogy akkor a munkájukat végezzék, és a végeredmény is legyen meg, és a közvélemény és az ellenzéki pártok - és azt hiszem a kormánypártok - legnagyobb örömére végre valódi felelősöket lássunk.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  192  Következő    Ülésnap adatai