Készült: 2024.03.29.12:47:23 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2014-2018


Paraméterek:
Képviselő: Dr. Harangozó Tamás Attila

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/20406 Szabályosan alkalmaztak erőszakot a biztonsági őrök a Városligetben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.05.03
K/20353 Veszélyben a magyar légimentés biztonsága? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.03.27
K/20083 ELIOS-mintára osztanák fel maguk közt a napenergia-piacot is? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.03.07
K/19996 Mennyit spóroltak meg a nyugdíjas börtönőrökön? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.02.27
K/19995 Hány önkormányzatnál vizsgálódott az Elios-üggyel összefüggésben az EUTAF? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.02.27
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak! Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tukacs István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és 13 képviselőtársuk. 2018.02.14
K/19707 A nyomozás vagy annak meghiúsítása a cél az Elios-ügyben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.02.08
K/19703 Mennyi kártérítést fizetett a magyar állam a fogvatartottaknak a börtönök túlzsúfoltsága okán? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.02.07
K/19648 Találkozott-e titokban osztrák üzletemberrel Bécsben és foglalkozik-e üzleti ügyekkel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.02.01
T/19594 A fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.26
T/19593 A letelepedési államkötvény megszüntetése és a forgalmazó cégek elszámoltatása érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.26
T/19592 Az oligarcha adóról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.26
K/19585 Mi lesz a sorsa a Tolna Megyei Balassa János Kórház ortopédia osztályának? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.26
K/19584 Mi az oka annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felül kívánja vizsgáltatni a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Államok Kormánya közötti, az Egyesült Államok Fegyveres Erőinek a Magyar Köztársaság területén történő tevékenységéről szóló Megállapodás, valamint az annak mellékletét képező Végrehajtási Megállapodásokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.26
K/19549 A Magyarország által befogadott kb. 1300 menekült milyen lakhatással, képzéssel, munkához jutással kapcsolatos támogatásokban részesült? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.22
K/19548 Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból mennyi pénzt költöttek eddig harmadik országbeli emberek Magyarországra való betelepítésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.22
K/19504 Mikorra tervezi a kormány új büntetés-végrehajtási intézetek átadását? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.22
H/19475 A Kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Vona Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 2 képviselőtársuk. 2018.01.18
K/19440 Mennyire segíti a háziorvosi körzetek betöltését a kormány támogatása Tolna megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2018.01.17
K/19439 Milyen a háziorvosok életkori összetétele Tolna megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2018.01.17
K/19438 Milyen hatásfokon működik a magánegészségügy Tolna megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2018.01.17
K/19437 Milyen hatásfokon működik az állami egészségügy Tolna megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2018.01.17
K/19272 Mekkora összeget használtak fel nyilvános közbeszerzéseken a menekültügyi helyzet kezelésére kapott 198 milliárd forintból? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.08
K/19271 Mi lesz a sorsa a Tolna Megyei Balassa János Kórház ortopédia osztályának? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2018.01.08
K/19211 Milyen út és közpénz vezet a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon át az ODEX Kft.-ig? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.21
K/18910 Mire fordították a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben az 1519/2015. (VII. 27.) Korm. határozatban biztosított 116,4 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18909 Mire fordították a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben az 1741/2015 . (X. 13.) Korm. határozatban biztosított 368,8 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18908 Mire fordította a Semmelweis Egyetem a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 2 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18907 Mire fordította a Szegedi Tudományegyetem a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 10 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18906 Mire fordította az Országos Közegészségügyi Intézet a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 50 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18905 Mire fordította az Országos Mentőszolgálat a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 14 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18904 Mire fordította a Kiskőrösi Tankerületi Központ a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 27,9 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18903 Mire fordította a Szegedi Tankerületi Központ a menekültügyi helyzet kezelésével összefüggésben biztosított 28 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18902 Indít-e eljárást az ügyészség a "kötvénybizniszben" résztvevő cégekről döntő bizottsági eljárások miatt? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18901 Mire fordították a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak jutatott többlettámogatásokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18900 Mely karitatív szervezeteket, mekkora összeggel támogattak az 1659/2015. (IX. 15.) Korm. határozattal biztosított többletforrás terhére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.15
K/18841 Milyen hatása lesz a magyar katonai kontingens feladatellátására, hogy az iraki miniszterelnök bejelentette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni háború végét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.12
T/18781 A nyugdíjak 13. havi külön juttatással történő kiegészítése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2017.12.11.: Hiszékeny Dezső (MSZP)
2017.12.11.: Dr. Hiller István (MSZP)
2017.12.11.: Szabó Sándor (MSZP)
2017.12.12.: Horváth Imre (MSZP)
2017.12.12.: Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.12.05
K/18703 Mennyit fizetett a Miniszterelnöki Kabinetiroda a buszokon közzétett hirdetésekért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.04
A/18696 Rogán Antal újra lebukott: offshore cégen keresztül intéztette a népszavazási kampányt! Avagy, mi lesz a következménye az ODEX Kft ügyének? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.12.04
H/18614 Az egészségügyi ellátórendszer intézményi, személyi és anyagi feltételeinek megerősítéséről, valamint a gyógyításhoz való hozzáférés igazságos és méltányos biztosításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.11.27.: Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.11.24
I/18573 Szemétügyek. Avagy képesek lesznek-e végre elfogadható szinten biztosítani a hulladékelszállítást? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.11.22
A/18497 Indít-e vizsgálatot a földművelésügyi miniszter által megítélt támogatásokkal kapcsolatban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.11.20
K/18338 Felsőbb utasításra szakították meg a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek a civil szervezetekkel folytatott együttműködést? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.11.08
K/18107 Már az orvosi rendelők informatikai fejlesztéséhez szükséges eszközök kiszállítása is rendőrségi feladat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.11.02
K/18106 Hány ingatlan kéményeinek ellenőrzését hajtotta végre sormunkában a katasztrófavédelem? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.11.02
K/18029 Lesz-e következménye a poligráf jogellenes alkalmazásának? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.10.25
A/17968 Veszélyben vannak-e katonáink Irakban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.10.24
K/17880 Pártfogó nélkül a pártfogó felügyelők? Avagy miért nincs rend a Kormányban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2017.10.16
A/17865 Veszélyben vannak-e katonáink Irakban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.10.16
K/17669 Már a beadványokra sem válaszolnak? Avagy miért nem hajlandóak vizsgálni a kecskeméti KSE-botrány városházáig érő szálát? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.10.03
K/17625 Pontosan mire költötte el a Vízügyi Igazgatóságok az Európai Uniótól megtéríteni követelt 258,8 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17624 Pontosan mire költötte el a Terrorelhárítási Központ az Európai Uniótól megtéríteni követelt 1 906,5 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17623 Pontosan mire költötte el a Rendőrség az Európai Uniótól megtéríteni követelt 99 659 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17622 Pontosan mire költötték el a "Helyi Önkormányzatok" fejezetnek biztosított és most az Európai Uniótól megtéríteni követelt 236,7 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17621 Pontosan mire költötte el az Országos Bírósági Hivatal az Európai Uniótól megtéríteni követelt 1107 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17620 Pontosan mire költötte el a NISZ Zrt. az Európai Uniótól megtéríteni követelt 168,1 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17619 Pontosan mire költötte el a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az Európai Uniótól megtéríteni követelt 1 315 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17618 Pontosan mire költötte el a Miniszterelnökség az Európai Uniótól megtéríteni követelt 1424,4 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17617 Pontosan mire költötte el a Legfőbb Ügyészség az Európai Uniótól megtéríteni követelt 80,4 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17616 Pontosan mire költötte el a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az Európai Uniótól megtéríteni követelt 180 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17615 Pontosan mire költötte el a Honvédelmi Minisztérium az Európai Uniótól megtéríteni követelt 60 571,4 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17613 Pontosan mire költötte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Európai Uniótól megtéríteni követelt 952,9 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17612 Pontosan mire költötte el a Büntetés-végrehajtás az Európai Uniótól megtéríteni követelt 83 804,4 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17611 Pontosan mire költötte el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az Európai Uniótól megtéríteni követelt 934 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17610 Pontosan mire költötte el a "BM Igazgatása" az Európai Uniótól megtéríteni követelt 523,2 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17609 Pontosan mire költötte el a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az Európai Uniótól megtéríteni követelt 9 791,1 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
K/17608 Pontosan mire költötte el az Alkotmányvédelmi Hivatal az Európai Uniótól megtéríteni követelt 231,3 millió forintot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.29
H/17595 A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és 16 képviselőtársuk. 2017.09.28
K/17457 Hány fő képzését kezdte meg a büntetés-végrehajtás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.21
K/17456 Hány új határvadász állt szolgálatba? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.21
K/17455 Eredményes a toborzási kampány? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.21
K/17417 A látszatra sem adnak? A megyei kormányhivatalt már formálisan is párttisztségviselő vezetheti? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.19
K/17311 Náci propaganda terjesztése nem, csak a nácizmus elleni tiltakozás indokol rendőri intézkedést? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.11
K/17310 Miért nem kapnak megfelelő ellátást a határra vezényelt próbaidős rendőrök? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.09.11
K/17171 Hazudott a Honvédelmi Minisztérium? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.30
K/17120 Mi indokolta a poligráfos vizsgálat alkalmazását a katasztrófavédelemnél? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.22
K/17119 Folyik-e nyomozás a halálos kimenetelű igazoltatás ügyében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.22
K/17118 Befejeződött-e halálos kimenetelű igazoltatás körülményeinek kivizsgálása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.22
K/17117 Júniusban még nem tervezték, augusztusban már szükségesnek tartják a személy- és vagyonvédelmi törvény módosítását? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.22
K/16795 Önnek miért nincs üvegzsebe? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.07
K/16771 Veszélyben a víziközmű beruházások uniós finanszírozása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.08.02
K/16635 Mikor lesz újra zavartalan a betegellátás a Fejér Megyei Szent György Kórház felújítás ellenére beázott műtőiben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.07.14
K/16287 A sukorói mintát követve az ügyészség hajlandó-e egy előnytelen földcserét kivizsgálni? Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.29
K/16220 Miért nem válaszoltak a megyei fejlesztési biztosok? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2017.06.22
K/16161 Miniszterek megkülönböztető jelzéssel ellátott autókkal utazhatnak pártfórumokra? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.16
K/16145 Olyan mértékű az önkéntes műveleti tartalékos állomány fluktuációja, hogy a létszámadatok nyilvánosságra hozatala már nemzetbiztonsági érdekeket sértene? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.15
H/16096 Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2017.09.18.: Dr. Józsa István (MSZP)
2017.06.12
K/16036 Új személy- és vagyonvédelmi törvényt készít elő a Belügyminisztérium? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.08
K/16035 Nem tudja, vagy nem akarja elárulni, kik vettek részt az "okoskerítés" építésében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.08
K/16034 Mi lesz a sorsa a Készenléti Rendőrség birtokában lévő kivont helikoptereknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.08
K/15927 Miért nem biztosítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal törvényes működésének feltételeit? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.06.01
K/15915 Meddig tartanak a telekhatáron álló ingatlanok tulajdonosainak hányattatásai? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.31
K/15914 Visszatérítik-e az autósoktól jogtalanul beszedett bírságokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.31
K/15913 Egymásra mutogatás helyett végre döntsenek a pártfogó felügyelők illetményemeléséről! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.31
K/15815 A Kormány nyújt-e támogatást a szakszerű önkormányzati hatósági gyakorlat megteremtéséhez? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.24
K/15814 Hol tart a veszprémi fideszes városvezetés számára kínos ügyben indított büntetőeljárás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.24
K/15798 Tisztázza a Voldemort-ügyben ismertté vált támogatási program körüli kérdéseket! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.24
K/15797 Meddig folytatják még a pereskedést ahelyett, hogy végre rendeznék a rendőrségnél dolgozók illetményét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.24
I/15796 Meddig folytatják még a pereskedést ahelyett, hogy végre rendeznék a rendőrségnél dolgozók illetményét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.24
T/15760 A tisztességes eljárás európai uniós követelményeknek megfelelő védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) 2017.05.22
A/15752 Ki volt a kapcsolata a Voldemort-féle bűnszövetségnek az Ön minisztériumában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2017.05.29.: Dr. Szakács László (MSZP)
2017.05.22
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Harangozó Gábor István (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP) és 5 képviselőtársuk. 2017.05.17
K/15662 Önkéntes tartalékos katonák is őrzik a határzárat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.16
K/15661 Hány önkéntes tartalékos katonát hívtak be tényleges szolgálatteljesítésre? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.16
K/15660 Hány önkéntes területvédelmi tartalékos katona szolgál a Magyar Honvédségben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.16
K/15659 Hány önkéntes műveleti tartalékos katona szolgál a Magyar Honvédségben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.16
K/15641 Mikor tesz javaslatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott kinevezésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.15
A/15623 Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.15
K/15595 A sátoraljaújhelyi szlovák óvoda ügyében Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.10
K/15594 A Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság ajánlásai Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.10
P/15542 Az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikáció minden formájának elutasításáról Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP)
2017.05.15.: Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP)
2017.06.02.: Demeter Márta (független), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Kész Zoltán (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független)
2017.06.06.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) és 20 képviselőtársuk.
2017.05.09
K/15434 Mik azok a korábbi Alkotmány és az Alaptörvény közötti értékrendbeli különbségek, amelyek ismerete nélkül senki nem dolgozhat a közigazgatásban és a rendészeti szerveknél? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.05.03
K/15399 A balatoni vitorlások beszerzéséről? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.28
K/15398 Kik akadályozták meg, hogy rajtaüssenek Voldemorton? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.28
K/15397 Kik döntöttek a Voldemort-ügyben ismertté vált támogatási programról? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.28
H/15331 A 2017. évi budapesti FINA világbajnokság előkészítésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik) és 15 képviselőtársuk. 2017.04.26
I/15317 Elfogadhatónak tartja, hogy Pogácsás Tibor off-shore cégekkel állt kapcsolatban, és államtitkárként saját cége üzemét nyitja meg? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.25
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Demeter Márta (független), Szabó Timea (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Kész Zoltán (független), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Velez Árpád (MSZP) és 1 képviselőtársuk. 2017.04.24
K/15248 Támogatja-e a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők illetményének rendezése érdekében szükséges törvénymódosítás megalkotását? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2017.04.19
K/15028 Rejtélyes támogatás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.11
K/15027 Csornai napelemgyár, avagy mi a rejtélyes csarnok sorsa? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.11
K/15026 Az elszabott támogatás, avagy miért nem valósult meg az Ön által felkarolt projekt? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.11
K/15025 Rejtélyes támogatás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.11
K/14817 Nyújtott-e működési támogatást a szociális szövetkezeteknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.05
A/14775 Mikor láthatunk tisztán SZEVIÉP ügyben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.04.03
T/14743 A tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.31
K/14731 Mik azok a korábbi Alkotmány és az Alaptörvény közötti értékrendbeli különbségek, amelyek ismerete nélkül senki nem dolgozhat a közigazgatásban és a rendészeti szerveknél? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.30
K/14722 Mely magyar cégeknek nyújtottak segítséget a Fülöp-szigetek piacán való megjelenéshez? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.29
K/14721 Kitől és mennyiért szerezték be a határzár mentén felállított magasleseket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.29
K/14720 A bv intézmények megszüntetik a helyi vállalkozókkal kötött szerződéseket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.29
K/14675 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14674 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14673 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14672 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14671 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14670 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14669 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14668 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14667 Hány államtitkár, helyettes államtitkár és miniszteri biztos kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14666 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor a Miniszterelnöki Kabinetirodában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.28
K/14624 Mennyiből épül az "okoskerítés"? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.24
K/14623 A bv intézetek rendelkeznek megfelelő mennyiségű távfelügyeleti eszközzel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.24
H/14610 Az olimpiai pályázattal kapcsolatos tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 11 képviselőtársuk. 2017.03.24
K/14498 Mi volt a szekszárdi városházán keletkezett tűz oka? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.20
K/14468 Módosult-e a vád Buda-Cash-ügyben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.16
K/14410 A Kormány szerint a több évtizedes szolgálat után leszerelt rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozók nem érdemelnek kártalanítást a Honvéd Egészségpénztárban elveszett magtakarításaik után? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.10
K/14409 A Kormány szerint a több évtizedes szolgálat után leszerelt katonák nem érdemelnek kártalanítást a Honvéd Egészségpénztárban elveszett magtakarításaik után? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.10
K/14408 Milyen támogatásokat folyósítanak miniszteri egyedi döntés alapján? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.10
S/14348 Ajánlóív a 2017. évi köztársaságielnök-választáshoz (Dr. Majtényi László) Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Varju László (független), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Szabó Szabolcs (független), Demeter Márta (független), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 3 képviselőtársuk. 2017.03.06
H/14347 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2017.03.06
T/14327 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2017.03.27.: Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2017.03.06
K/14318 Hol tart a Mengyi- (Voldemort-) ügy feltárása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.03
I/14253 Miért nem jut a bevándorlási válsághelyzetre hivatkozva elköltött tízmilliárdokból a szolgálatteljesítési körülmények javítására? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.03.01
K/14243 Ön szerint mik az Országos Roma Önkormányzat speciális céljai? Teleki László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.28
K/14147 A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők mikor fognak illetményemelésben részesülni? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.23
A/14078 Lehallgatási botrányból, újabb ügyészségi botrány? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.20
K/13892 Közintézményekben és a munkahelyeken bárki lehallgatható? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.13
T/13890 Az OLAF Magyarországot érintő vizsgálataival kapcsolatos jelentések nyilvánosságának biztosítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2017.02.15.: Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kiss László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.02.10
K/13862 Mennyi rokkantnak javult az állapota? Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.08
K/13853 Az igazságügyi szakértők a jogon felül állnak? Avagy semmibe vehetők-e az Igazságügyi Minisztérium törvényességi felügyeleti jogkörben tett intézkedései? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.08
K/13828 Hiába dolgozott valaki hosszú évekig, mégis csak minimális rokkant ellátásra számíthat? Hogyan lehetséges az, hogy egy súlyosan beteg ember ma ellátás nélkül maradhat Magyarországon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.06
K/13827 Már számon sem tartják a korábban folyósított szolgálati nyugdíj összegét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.06
K/13826 Miniszteri jogkörben kiket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.06
K/13825 Miniszteri jogkörben kiket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.06
K/13824 Miniszteri jogkörben kiket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.06
K/13775 Biztosították-e a határrendészeti feladatokat ellátók számára a szükséges védőoltásokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.02
K/13774 Lesz-e következménye a rendőröket ért tömeges ételmérgezésnek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.02.02
K/13742 A rendőrségi helikoptervezetői képzésről Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.30
K/13706 Vizsgálják-e Mengyi Roland családjának mesés gazdagodását? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.25
K/13684 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.19
K/13670 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13669 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13664 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13663 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13662 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13661 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13660 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13659 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13658 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13657 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13656 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13655 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13654 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13653 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13652 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13651 Adott-e megbízást a Public Sector Consulting Kft-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13650 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13649 Miniszteri jogkörben milyen szervezeteket részesített pénzügyi támogatásban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13648 Miként küldhettek telefonon keresztül videókat és fényképeket a fogvatartottak? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.18
K/13563 Továbbították a bíróságnak Nyakó István "kopasz-gate" ügyben tett vádindítványát? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.09
K/13562 Mikor lesz eredménye az MTVA vezetők lehallgatási botránya ügyében indított büntetőeljárásnak? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2017.01.09
K/13325 Hány személy vándorolhatott be Magyarországra némi kölcsön nyújtása fejében? 3. Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.12.16
K/13317 Miért menesztették "puccsszerűen" az MNB biztonsági szolgálatának munkatársait? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.15
K/13306 Mit tesz az ismételt földkimérések által okozott káosz megszüntetése érdekében? 2 Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2016.12.14
K/13302 Kiegészítik-e a Honvédelmi és rendészeti bizottságnak hiányosan benyújtott nagy értékű beszerzésre vonatkozó előterjesztésüket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.13
T/13262 A tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13261 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13260 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13259 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében egyes törvényeknek a politikai elit álláshalmozásának, mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának felszámolása érdekében szükséges módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.12.09
H/13258 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
K/13227 Hány tartózkodási engedélyt bocsátottak ki 2010-től kezdődően jordán, libanoni, szaúd-arábiai, szír, iraki és emirátusokbeli állampolgárok számára és ezeket mely magyar külképviseleteken nyújtották be? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13226 Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyének jóváhagyása során milyen dokumentumokat ellenőriztek? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13225 Lát-e lehetőséget arra, hogy Ghaith Pharaon esetében a sikertelen ujjlenyomat-levételt rögzítő jegyzőkönyv másolatát elküldjék számunkra, vagy az eredeti dokumentumokba betekinthessünk? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13224 Mi az eljárás, ha egy kérelmező esetében nem sikerül rögzíteni az ujjlenyomatokat? Adott esetben megtagadható a beutazás? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13223 Hol és mikor kísérelték meg Ghaith Pharaon esetében az ujjlenyomatok levételét? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13222 Ha Franciaországban Ghaith Pharaon megadta az ujjlenyomatát, akkor az Magyarországon miért nem sikerült? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13221 A magyar hatóságok ellenőrizték-e a Ghaith Pharaon vízumkérelmében található nyilatkozatát, amely szerint Franciaországban kapott vízumot, és ott megadta az ujjlenyomatát is? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13220 Hol lépett be Magyarország területére Ghaith Pharaon? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13219 Ghaith Pharaon hányszor lépett be Magyarországra? Mesterházy Attila (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
I/13212 Csupán kommunikációs elterelés volt, vagy tényleg vizsgálatot folytattak "Voldemort-ügyben"? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.07
K/13179 Politikai főtisztet akarnak a katasztrófavédelem élére állítani? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.05
K/13178 Helyes döntésnek tartja-e, hogy javaslatot tett a miniszterelnöknek Bayer Zsolt kitüntetésének előterjesztésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.05
A/13165 Hajlandó-e vállalni a politikai felelősséget, és nyilvánosan bocsánatot kérni azért, hogy Bayer Zsoltot állami kitüntetésre javasolta, aki szerint cigánygyerek elgázolása esetén bele kell taposni a gázba, aki a pesti zsidó újságírókról úgy vélekedik, hogy ők az indok-zsidók, akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust, továbbá aki szerint a pápa vagy egy demens vénember vagy egy gazember? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.12.05
K/13010 Mit tesz az ismételt földkimérések által okozott káosz megszüntetése érdekében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2016.11.22
H/12997 A közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer összeomlásának megakadályozásához szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2016.11.22.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.11.21
K/12975 Miért nem vettek ujjnyomatot Ghaith Pharaontól? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.11.18
K/12974 Milyen vízummal érkezett Magyarországra Ghaith Pharaon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.11.18
K/12960 Akkor válaszoljon Ön a felelősség elől menekülő miniszterelnök helyett! 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.11.16
V/12909 A közoktatás helyzetéről? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kész Zoltán (független), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Kiss László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Mesterházy Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP) 2016.11.15
A/12890 Madarat tolláról, embert barátjáról, avagy meddig maradhat még Rogán Antal a Miniszterelnök kabinetfőnöke? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.11.14
H/12881 Egyes nyíltan politikai kötődésű médiavállalkozások piaci térnyerésének okait és az állami reklámkiadások haszonhúzóinak körét vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.11
H/12852 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
H/12851 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
K/12845 A közvetítő cégek vajon miért nem tudnak a letelepedési kötvény megszűntetésének szándékáról? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.11.09
T/12798 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP) 2016.11.07
K/12712 Ghaith Pharaon számára kibocsátott vízum esetében figyelembe vették, hogy az igénylővel szemben érvényes elfogatóparancs és Interpol körözés van? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.10.28
K/12711 Melyik külképviselet adta ki a vízumot és mikor Ghaith Pharaon számára? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.10.28
K/12710 Mi tette elengedhetetlenül fontossá, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház közös vállalkozást működtessen Pharaon egyik cégével? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.10.28
H/12707 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 15 képviselőtársuk. 2016.10.28
T/12681 A tankötelezettség korhatárának tizenhatról tizennyolcadik életévre való felemelése érdekében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2016.10.27
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Kész Zoltán (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) 2016.10.26
A/12632 Találkozott-e személyesen a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal és Ön lát-e nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy egy terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozott személy cége, a hírek szerint az Ön családjával üzletel, a Külügyminisztériumnak közös cége van vele és már az Önével szembeni házat is megvette? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.24
K/12619 Mennyit költöttek a kvótanépszavazás utáni hirdetésekre? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.20
T/12574 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2016.10.17
K/12568 Felülvizsgálják a letelepedési államkötvény programot? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.17
K/12560 Hányan jelentkeztek a büntetés-végrehajtás toborzó akciójának eredményeként? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.14
K/12559 Tisztességes feltételeket biztosítanak a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.14
K/12558 A bevándorlási válsághelyzetre hivatkozva elköltött tízmilliárdokból jutni fog majd a szolgálatteljesítési körülmények javítására is? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.14
K/12557 Ön szerint rendben van, hogy Rogán Antal gyakorolja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, azaz az Ön feladatköreinek egy részét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.14
K/12556 Akkor válaszoljon Ön a felelősség elől menekülő miniszterelnök helyett! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.14
T/12555 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.10.14
K/12534 Mivel magyarázza a költségelszámolások közötti 800 milliós eltérést? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.13
K/12528 Mekkora a Tolna megyei kórházak adóssága? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.12
K/12505 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Tolna megyei kórházakban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.10.12
H/12460 A 2016. október 2-ai érvénytelen népszavazást megelőző másfél évben folytatott kormányzati kampánytevékenységet vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.10
H/12353 A menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.03
H/12296 Polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők bérének emeléséről és a túlóra ellenértékének tisztességes kifizetéséről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.09.28
K/12223 Miként működik közre a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a kvótakampányban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.22
K/12222 Miként működik közre a KEKKH a kvótakampányban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.22
K/12116 Mi folyik Miniszterelnök Úr körül? Ki válaszol az Ön nevében? Ki képes nyilatkozni Ön helyett arról, egyetért-e Bayer Zsolt újságírói tevékenységének szellemiségével? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.15
K/12115 A Miniszterelnöki Kabinetiroda gyakorolja az Ön miniszteri feladatköreit? Avagy ki adhat hiteles tájékoztatást arról, mit tartalmazott a Bayer Zsolt kitüntetésének adományozásáról szóló előterjesztés? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.15
T/12065 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.12
A/12051 Mennyit költ a Kormány az október 2-ai népszavazás kampányára? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.12
A/12048 Ön miért nem lép fel az ellen, hogy magáncégek és fideszes haverok nyúlják le a letelepedési kötvények százmilliárdos hasznát, ráadásul pár év múlva a magyar adófizetőknek kell kamatostól visszafizetniük ezt a hatalmas összeget? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.12
K/12010 Megfelelő védelmet biztosít a távoltartás intézménye a sértetteknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.09
K/11986 A lakcímnyilvántartás hibájából nem kaptak egy egész utcában népszavazási értesítőt? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.07
K/11985 A Készenléti Rendőrség kap térítést a Magyar Nemzeti Banktól az őrzés-védelmi feladatok ellátásáért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.09.07
K/11944 Sikeresen hazaérkezett az MH Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens második váltása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.09.06
K/11844 Valótlan tájékoztatást adott, vagy a miniszterelnök felülbírálta a Belügyminisztérium szakmai előterjesztését? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.29
K/11843 Ön egyetért Bayer Zsolt újságírói tevékenységének szellemiségével? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.29
K/11842 Mit tartalmazott a Bayer Zsolt kitüntetésének adományozásáról szóló előterjesztés? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.29
K/11813 Hány személy vándorolhatott be Magyarországra némi kölcsön nyújtása fejében? 2. Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.25
K/11804 Hány kiutasított külföldi tűnt el a hatóságok elől? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.23
K/11764 Milyen eredménnyel járt a közfoglalkoztatottak körében a Magyar Honvédség toborzó akciója? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.18
K/11763 Tisztességes bért fizetnek a menekültek elhelyezésére szolgáló befogadó állomások őrzésvédelmét ellátó vagyonőröknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.18
K/11726 Egy újabb ügy, amiben a Kormány kullog az MSZP javaslatai után, avagy mi a valódi indoka a határrendészet létszámfejlesztésének? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.08.16
K/11626 Meddig tart még a káosz a kéményseprési szolgáltatások terén? Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.29
K/11625 Ki és mikor adott utasítást a közfoglalkoztatottak kötelező katonai toborzására? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.29
K/11624 Ki és mikor adott utasítást a közfoglalkoztatottak kötelező katonai toborzására? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.29
K/11623 Ki és mikor adott utasítást a közfoglalkoztatottak kötelező katonai toborzására? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.29
K/11382 Miért helyezte hatályon kívül a bíróság a menekültügyi hatóság megtámadott határozatainak többségét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.19
K/11381 Miért nem tudnak érvényt szerezni a kiutasításról hozott döntéseknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.19
H/11362 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.07.15
K/11319 A gázszolgáltatók visszaélhetnek erőfölényükkel? Avagy miért nem hajlandóak semmit tenni a kisvállalkozók védelmében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11318 Elkészült-e a rendvédelmi dolgozók megtakarítási célú állami biztosítási rendszerének koncepciója? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11317 Hány fővel látja el feladatait a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11316 Hány rendőr szolgált a magyar-szerb határon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11315 Mennyit túlóráztak a büntetés-végrehajtási dolgozók 2016 első félévében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11314 Mennyit túlóráztak a rendőrök 2016 első félévében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11313 Mennyit túlóráztak a tűzoltók és a katasztrófavédelmi dolgozók 2016. első félévében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.07.08
K/11280 Valóban "alvállalkozásban" végzett tűzszerészeti tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.07.05
K/11279 Valóban "alvállalkozásban" végzett tűzszerészeti tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.07.05
H/11227 A magyar Kormányt és Rogán Antalt ért vádak hátterének kivizsgálására alakított vizsgálóbizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) és 17 képviselőtársuk. 2016.06.29
K/11221 Mennyibe kerültek az adófizetőknek a kormányzati tájékoztató kampányok? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.27
K/11220 Mennyi időt vesz igénybe a menekültügyi eljárás lefolytatása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.27
K/11219 Hány esetben rendelkeztek a menedékkérelmet benyújtott személyek kiutasításáról? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.27
K/11218 Hány esetben történt bíróság elé állítás a határzár tiltott átlépése miatt? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.27
K/11217 Kevesebb tűzoltóautóval is képesek garantálni az ország tűzvédelmét? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.27
K/11187 Mekkora összegű behajtási költségátalányt érvényesítettek a gázszolgáltatók az oktatási intézményekkel szemben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.21
K/11186 Mekkora összegű behajtási költségátalányt érvényesítettek a gázszolgáltatók az egészségügyi intézményekkel szemben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.21
K/11185 A gázszolgáltatók visszaélhetnek erőfölényükkel? Avagy mikor zárják be a fogyasztók megkárosítását lehetővé tevő jogi kiskaput? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.21
K/11113 Sikeresek voltak a tavasszal megszervezett fokozati vizsgák? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.13
H/11029 Az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 12 képviselőtársuk. 2016.06.07
T/11024 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Dr. Schiffer András (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP) 2016.06.07
K/10946 Hány menedékjogi kérelmet benyújtó személyt látnak el a befogadó állomások? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10945 Hány menedékkérő átadására került sor a "Dublini Rendelet" alapján? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10944 Hány határsértőt tartóztattak fel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10943 Hány menekültügyi eljárást folytattak le a tranzitzónákban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10942 Hány menedékkérőt utasítottak ki? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10941 Miként hajtják végre a határzár tiltott átlépése miatt büntetőeljárásban kiszabott kiutasításokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10940 Hány menekültügyi eljárást folytattak le? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10939 Hány esetben rendeltek el menekültügyi őrizetet? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.06.01
K/10937 Elégtelen a magyar kormányzati informatikai gerinchálózat védelme? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.31
K/10936 A Kormány képes megteremteni egy világeseménynek számító sportrendezvény biztonsági feltételeit? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.31
K/10935 Miként hajtják végre a határzár tiltott átlépése miatt büntetőeljárásban kiszabott kiutasításokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.31
K/10889 Valóban csak egyszeri, öt évre szóló kölcsön fejében adtak végleges magyarországi letelepedési jogot több ezer migránsnak? 2. Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.27
K/10888 Mibe került eddig a kormányzati népszavazási kampány? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.27
H/10716 A Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) és 14 képviselőtársuk. 2016.05.17
K/10681 Segítsek, hogy tudja, mennyiért hirdetnek az elektronikus médiában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.13
T/10634 A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.05.10
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Volner János (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (független) 2016.05.05
H/10569 A közoktatás átalakításának újragondolásáról Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.05.04
H/10516 A versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki és testi fejlődését durván sértő cselekményeket vizsgáló bizottságról Varju László (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Fodor Gábor (független), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kiss László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Szabó Timea (független) 2016.05.03
K/10491 Valóban csak egyszeri, öt évre szóló kölcsön fejében adtak végleges magyarországi letelepedési jogot több ezer migránsnak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.02
K/10490 Mekkora összeget fognak kifizetni a letelepedési kötvénnyel érkező migránsoknak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.02
A/10476 Meddig maradhatnak még a helyükön személyes kinevezettei: Polt Péter és Matolcsy György? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.05.02
A/10388 Mi volt az étlapon a Matolcsy Györggyel történt titkos találkozóján?! Talán az MNB alapítványok, vagy a Quaestor ügy "elrendezése"? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.04.25
I/10332 Miért asszisztálnak a kormányzati szervek a vagyonőrök kizsákmányolásához? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.04.20
K/10298 Lesz-e következménye a fővárosi főügyész botrányos nyilatkozatának? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) 2016.04.18
A/10275 Egyenes választ várunk végre! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.04.18
T/10246 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.04.14
K/10218 A rendőrség valóban képtelen a magánbiztonsági ágazat hatósági felügyeletének ellátására? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2016.04.13
K/10147 Valóban indokolt, hogy a vidéki rendőrök is géppisztollyal lássanak el szolgálatot? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.04.08
K/10146 Mekkora hozamot fizet a magyar állam azoknak, akiknek némi kölcsön fejében letelepedési jogot is biztosít? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.04.08
K/10145 Hány személy vándorolhatott be Magyarországra némi kölcsön nyújtása fejében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.04.08
K/10143 Biztosítottak-e többletforrásokat a terrorizmus elleni fellépésre? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.04.08
K/10142 Biztosítottak-e többletforrásokat a terrorizmus elleni fellépésre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat számára? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.04.08
H/9970 A közoktatás átalakításának szabályozási elveiről Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2016.04.05.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.04.04
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről. Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Novák Előd (Jobbik), Kész Zoltán (független), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szabó Timea (független), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kónya Péter (független), Vona Gábor (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP) 2016.03.29
A/9726 Meddig nézi tétlenül a fideszes önkormányzatoknál a törvénytelenségeket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.21
H/9682 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.17
H/9628 A letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) és 11 képviselőtársuk. 2016.03.10
K/9622 Mi indokolta a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelését az egész ország területére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.10
H/9620 A Magyar Nemzeti Bank és alapítványai gazdálkodását, közpénzfelhasználását vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Novák Előd (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Demeter Márta (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) és 4 képviselőtársuk. 2016.03.09
I/9593 Ismét becsapták a rendvédelmi dolgozókat, avagy hol van a rendvédelmi életpályamodell második és harmadik pillére Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.08
H/9582 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és 16 képviselőtársuk. 2016.03.07
H/9581 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán, Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István, Dr. Legény Zsolt, Gúr Nándor, Dr. Kiss László, Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre, Gőgös Zoltán és 13 képviselőtársuk.  
H/9573 Az Országos Roma Önkormányzat által igénybe vett támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 5 képviselőtársuk. 2016.03.07
K/9444 A Kormány már a szükségállapot bevezetésére készül? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.02
K/9443 Tervezi-e a Kormány új kórház építését a büntetés-végrehajtás számára? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.03.02
A/9390 A hivatalból üldözendő bűncselekményekről, avagy az ügyészségen mindenki külföldön vagy szabadságon volt a múlt héten? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.29
T/9355 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.25
I/9322 Mi az Ön személyes felelőssége a népszavazás alkotmányos intézménynek kiüresítéséért és lejáratásáért Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.24
K/9303 Biztosítja-e a Kormány az ágazati érdekegyeztetés rendszerének működtetését? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2016.02.23
K/9191 Az orosz-magyar gázalkuról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.18
K/9177 Megfelelően biztosítottak-e a polgárőr szervezetek működési feltételei? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.18
K/9170 Mennyiért hirdetnek az elektronikus médiában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.18
T/9121 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek a terrorizmus elleni fellépés fokozása érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.02.15
H/9120 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszűntetéshez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.02.15
K/8946 Mennyi a tartozása a Tolnai Tankerületi KLIK-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.12
K/8942 Mennyi a tartozása a Paksi Tankerületi KLIK-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/8941 Mennyi a tartozása a Dombóvári Tankerületi KLIK-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.12
K/8939 Mennyi a tartozása a Bonyhádi Tankerületi KLIK-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.12
K/8937 Mennyi a tartozása a Szekszárdi Tankerületi KLIK-nek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.12
K/8854 Milyen feladatokat lát el az MNB magánhadserege? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.10
K/8837 Valóban nem befolyásolt az ország mentő tűzvédelmének biztosítását, hogy a taxistüntetés időpontjában Budapestre vezényelték a tűzoltódarukat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.09
K/8836 Vezényelt rendőrök dolgoznak az MNB-Biztonsági Szolgáltatások Zrt-nél? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.09
K/8812 Milyen állapotban vannak a mentőállomásaink? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8811 Mikor számíthatnak az egészségügyben dolgozók a számlavezetési díjaik megtérítésére és milyen módon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8810 A tavalyi évben hány esetben került sor kórházi dolgozóknak bérelőleg, illetve segély nyújtása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8809 Számíthatnak-e a technikai és műszaki dolgozók a közeljövőben bérfejlesztésre az egészségügy és az oktatás területén? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8808 Az iskolákban hány pedagógus asszisztenst foglalkoztatnak közmunkásként? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8807 Számíthatnak-e a technikai és műszaki dolgozók a közeljövőben bérfejlesztésre az egészségügy és az oktatás területén? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8805 Számíthatnak-e a technikai és műszaki dolgozók a közeljövőben bérfejlesztésre az egészségügy és az oktatás területén? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.09
K/8778 Mi indokolta az MNB Biztonsági Szolgáltatások Zrt. megalapítását? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.05
K/8777 Miért zárt be, és mikor nyithat ki újra a Magyar Nemzeti Bank látogatóközpontja? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.05
K/8736 Milyen ingatlanokat vásárolt a Magyar Nemzeti Bank? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.03
K/8730 Hány közfoglalkoztatottat alkalmazott teljes munkaidőben a katasztrófavédelmi szervezetrendszer? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.02.02
K/8729 Hány közfoglalkoztatottat alkalmazott teljes munkaidőben a büntetés-végrehajtás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.02.02
K/8728 Hány közfoglalkoztatottat alkalmazott teljes munkaidőben a rendőrség? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2016.02.02
K/8725 Miként biztosítják a kéményseprő-ipari szolgáltatások ellátásának költségvetési feltételeit? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.02
K/8724 Kialakítják az egységes kéményseprő bértáblát? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2016.02.02
K/8717 Mennyit költenek a Belügyminisztérium budai Váregyedbe költöztetésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.01
K/8716 Mennyit költenek a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedbe költöztetésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.02.01
K/8669 Mire költötték a menekültválság kezelésére kapott uniós forrásokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.28
K/8668 Milyen választ adtak az Európai Bizottság készenléti jellegű munkakörök szabályozás a miatt írt felszólító levelére? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.28
K/8653 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Tolna megyei kórházakban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.28
K/8652 Mekkora a Tolna megyei kórházak adóssága? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.28
K/8525 A taxistüntetés időpontjában milyen szolgálati feladat ellátására rendelték az ország összes pontjáról Budapestre a tűzoltódarukat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.19
K/8506 Mikor és kiknek a részvételével tartottak kormányüléseket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.18
K/8442 Mikor fogják megkapni a rendvédelmi szerveknél szolgálatot teljesítők a december végén elmaradt fizetésüket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.11
K/8441 Megoldódott-e a határra vezényelt rendőrök túlórapénzének ügye? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.11
K/8363 Még mindig nyomoznak trafikügyben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.04
K/8362 Mennyit túlóráztak a büntetés-végrehajtási dolgozók 2015-ben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.04
K/8361 Mennyit túlóráztak a tűzoltók és a katasztrófavédelmi dolgozók 2015-ben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.04
K/8360 Mennyit túlóráztak a rendőrök 2015-ben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.04
K/8359 Mennyit túlóráztak a Magyar Honvédség katonái és dolgozói 2015-ben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2016.01.04
K/8312 Mekkora kárt okoznak Kovács Ákos énekes kedvéért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.17
K/8311 Mekkora kárt okoznak Kovács Ákos énekes kedvéért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.17
K/8310 Mekkora kárt okoznak Kovács Ákos énekes kedvéért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.17
K/8300 Ki döntött Hóman Bálint Alapítvány támogatásáról? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.16
K/8299 Rendelkezik-e a katasztrófavédelem a kéményseprő-ipari szolgáltatások ellátásához szükséges eszközökkel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.12.16
K/8298 A katasztrófavédelem a saját maga által nyújtott szolgáltatását fogja hatóságként felügyelni? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.12.16
K/8297 Biztosítottak-e a kéményseprő-ipari szolgáltatások ellátásának költségvetési feltételei? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.12.16
K/8296 Milyen jövőt szánnak a kéményseprőknek? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.12.16
K/8295 Hány közfoglalkoztatottat alkalmaz a büntetés-végrehajtás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.12.16
K/8294 Hány közfoglalkoztatottat alkalmaz a rendőrség? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.12.16
K/8293 Hány közfoglalkoztatottat alkalmaz a katasztrófavédelmi szervezetrendszer? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.12.16
K/8292 Hány közfoglalkoztatottat alkalmaz a Magyar Honvédség? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.12.16
H/8285 A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.12.15
H/8284 Az egykori állami gazdaságok értékesítésének körülményeit és társadalmi-gazdasági hatásait vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Sallai R. Benedek (LMP), Magyar Zoltán (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Volner János (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) és 12 képviselőtársuk. 2015.12.15
K/8133 A Magyar Honvédség végrehajtó állományának mekkora része vesz részt határrendészeti feladatok ellátásában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.07
T/8131 Egyes törvényeknek a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) 2015.12.07
A/8119 Szegényre lopott ország avagy kinek a rokonát tisztelhetjük a törvénymódosításuk mögött? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.07
K/8093 A Magyar Honvédség állománya ki van képezve rendészeti és tömegkezelési feladatok ellátására? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.04
K/8092 Milyen felszereléssel látták el a Magyar Honvédség rendészeti feladatokban résztvevő állományát? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.04
K/8091 Hány katonai rendész szolgál a Magyar Honvédségben? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.04
K/8090 Mekkora a Magyar Honvédség legénységi állományának illetménye? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.04
K/8064 Miért halmozott fel hatalmas adósságállományt a katasztrófavédelmi szervezetrendszer? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.12.03
K/7928 Valóban az ágazati érdekegyeztetés ellehetetlenítését tervezik? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.11.30
K/7905 Milyen választ adtak az Európai Bizottság készenléti jellegű munkakörök szabályozása miatt írt felszólító levelére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.27
K/7904 Kiszámítható karrierpálya helyett csoportos létszámleépítés, avagy mi történik a NAT-nál? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.27
T/7824 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP)
2015.11.25.: Demeter Márta (MSZP)
2015.11.24
H/7668 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszűntetéshez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.19
H/7644 Az 1944. október 1-jét követően a Szovjetunióba elhurcoltak szabadságkorlátozása miatti kárpótlásra jogosultak körének bővítéséről Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.11.18
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.11.04.: Dr. Varga László (MSZP)
2015.11.04.: Hiszékeny Dezső (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2015.11.03
K/7225 Miként valósul meg az illetményemelés a rendvédelmi szerveknél 2016-ban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.03
K/7166 Miként valósult meg az illetményemelés a rendvédelmi szerveknél 2016-ban? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.03
K/7165 Miként valósult meg az illetményemelés a rendvédelmi szerveknél? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.11.03
K/6764 Hajlandóak-e módosítani a készenléti munkakörben foglalkoztatottak agyondolgoztatását lehetővé tevő szabályokon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.19
K/6763 Kiszámítható karrierpálya helyett csoportos létszámleépítés, avagy mi történik a NAV-nál? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.19
A/6610 Állítsák le a bonyhádi templomrombolást! Egy magát keresztény konzervatívnak nevező kormány ezt nem teheti! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.12
K/6598 A HM El Zrt. is részt vesz a kerítésépítésben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.10.12
K/6597 Mire költötték a pluszforrásokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.10.12
K/6596 Milyen feladatokat fognak ellátni a külföldi katonák a magyar határon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.12
K/6595 Kivizsgálták-e a röszkei eseményeket? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.12
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) és 7 képviselőtársuk. 2015.10.07
I/6527 Vessenek véget a magánbiztonsági dolgozók kizsákmányolásának! Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.07
T/6507 Az időskori létbiztonság megteremtése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.10.05
K/6461 Megtették-e a törvényben előírt intézkedéseket a Fidesz szövetséges szekszárdi politikus mandátumának megszűntetése érdekében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.02
K/6460 Honnan vásárolták a kerítés alapanyagát? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.02
K/6459 Egyetértett-e a fogyasztóvédelmi hatóság a kéményseprési díjak emelésével? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.10.02
K/6312 Ki döntött a Magyar Honvédség részvételéről a jogi felhatalmazást nélkülöző kerítésépítésben? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.24
K/6311 Ki adott utasítást a jogi felhatalmazást nélkülöző kerítésépítés megkezdésére? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.24
H/6257 A közös európai határvédelem és menekültügyi rendszer kialakításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2015.09.21
K/6131 Hol élnek a honosított egyiptomi keresztények? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.11
K/6119 Hány menedékjogi kérelmet benyújtó személyt láttak el nyáron a befogadó állomások? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.10
K/6118 A nyár folyamán hány esetben rendeltek el menekültügyi őrizetet? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.10
K/6117 A nyár folyamán hány menedékkérő átadására került sor a "Dublini Rendelet" alapján? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.10
K/6116 Nyár folyamán hány menekültügyi eljárást folytattak le? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.09.10
K/6093 Hol és hány menedékkérelmet regisztráltak augusztusban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai? Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.09.07
K/6013 Kinek a döntése alapján szállítanak azbeszttartalmú hulladékot Galgamácsára? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.31
K/5973 Közjogi felhatalmazás nélkül építenek kettős határzárat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.28
K/5942 A rendőrség bevetési osztályait fogják átnevezni vagy valóban új "határvadász" egységeket alakítanak ki? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.25
K/5890 Hány önkormányzat jelentette be a kéményseprési díjak emelését? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.14
K/5889 Mit tesz a Miniszterelnökség azért, hogy az Információs Hivatal dolgozói hozzájuthassanak egészségügyi célokra félretett megtakarításaikhoz? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.14
K/5888 Mit tesz a Belügyminisztérium azért, hogy a rendvédelmi és titkosszolgálati dolgozók hozzájuthassanak egészségügyi célokra félretett megtakarításaikhoz? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.14
K/5887 Mit tesz a Honvédelmi Minisztérium azért, hogy a katonák hozzájuthassanak egészségügyi célokra félretett megtakarításaikhoz? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.14
K/5873 Hány menedékkérő esetében végezték el a szükséges szűrővizsgálatokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.12
K/5830 Milyen előzetes felmérések és információk alapján döntött a Kormány, hogy hol épülnek menekülttáborok Magyarországon? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.08.05
K/5720 Miként biztosítják a Magyarországra érkező menedékkérők egészségügyi szűrését? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5719 Hány menedékjogi kérelmet benyújtó személyt látnak el a befogadó állomások? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5718 Hány esetben rendelnek el menekültügyi őrizetet? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5717 Hány menedékkérő átadására került sora "Dublini Rendelet" alapján? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5716 A menedékjogi kérelmek részletes vizsgálati eljárásáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5715 Milyen kommunikációs feladatok ellátásáért fizet 39 millió forintot az Országos Egészségbiztosítási Pénztár? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5714 A menedékjogi kérelmek előzetes vizsgálati eljárásáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5713 Hányan látják el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kommunikációs feladatait? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5712 Kötött-e szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a tanácsadó kft-vel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5711 Alapfeladatnak minősül a parancsnoki nyomozás végrehajtása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5710 Hány önkormányzat jelentette be a kéményseprési díjak emelését? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.17
K/5596 Megfelelnek-e az előírásoknak az Országos Tűzvédelmi Bizottság által beszerzett szén-monoxid riasztók? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.08
K/5516 Hogyan rehabilitálható ma Magyarországon egy olyan volt kultuszminiszter, aki aktívan részt vett az első zsidótörvény elkészítésében, és annak előterjesztője is volt? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.06
K/5512 Ács Rezső, szekszárdi polgármester érintettsége miatt nem nyomoznak a cikói környezetkárosítás ügyében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.06
A/5508 Mi lesz a becsapott devizahitelesekkel? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.07.06
T/5325 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2015.06.22
T/5324 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény embercsempészet visszaszorítása érdekében történő módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2015.06.22
K/5323 Baranya megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5322 Bács-Kiskun megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5321 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5320 Békés megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5319 Budapesten 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5318 Csongrád megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5317 Fejér megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5316 Győr-Moson-Sopron megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5315 Hajdú-Bihar megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5314 Heves megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5313 Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5312 Komárom-Esztergom megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5311 Nógrád megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5310 Pest megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5309 Somogy megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5308 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5307 Tolna megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5306 Vas megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5305 Veszprém megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5304 Zala megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5279 Így várjuk haza a magyar állampolgárokat, avagy a kormányhivatalok kudarca? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.18
K/5115 Mekkora bevétele származott a kamarának és a Belügyminisztériumnak a vagyonőrök által befizetett vizsgadíjakból? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.09
K/5114 Valóban történtek-e visszaélések a vagyonőrök számára előírt vizsgák során? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.09
A/5107 Kormány információ: Plakátőrzés miatt a bűnüldözés átmenetileg szünetel, avagy ki adott utasítást, hogy a rendőrség állományát a kormányzati gyűlöletkampány védelmére használják? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.08
I/5058 Szakszerűtlen rendeletmódosítás vagy újabb fideszes piacfelosztás? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.03
K/4987 Mi a valódi oka a rendvédelmi életpálya elhalasztásának? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.29
A/4910 Tényleg Ön döntött? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.26
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tukacs István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Varju László (független), Dr. Oláh Lajos (független), Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Dr. Schiffer András (LMP) 2015.05.19
K/4790 Még mindig nem fejeződött be a DRB Bankcsoport betéteseinek kártalanítása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.15
K/4779 A Magyar Közlöny szerkesztése Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.15
T/4770 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.05.14
K/4763 Mekkora létszámmal látják el a nyugdíjbiztosítási igazgatási feladatokat? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.14
K/4762 Hova lett a győriek pénze? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.14
K/4744 Kapott-e jogellenesen javadalmazást az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság vezetője az összeférhetetlen állásai után? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.13
K/4731 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.12
K/4727 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4726 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4725 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4724 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4723 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4722 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4721 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4720 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4719 Most tényleg megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hoznak? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.11
K/4691 Történelmi emlékhellyé válhat a dombóvári Szigeterdő? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.08
K/4632 Aki menteni tudna, az nem menthet, akinek mentenie kell, az nem tud? Van mentő ötlete? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.04
T/4631 A dohánytermék-kereskedelem állami monopóliumának megszüntetéséről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2015.05.04
A/4621 Mit kívánnak tenni a több mint 27 ezer rendvédelmi, nemzetbiztonsági és honvédelmi dolgozó megtakarításának visszaszerzéséért? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.05.04
K/4608 Jogellenesen vették zár alá a Buda-Cash Brókerház ügyfeleinek vagyonát? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.30
K/4511 Lesz-e következménye a katasztrófavédelmi vezetők jogellenes álláshalmozásának? 2. Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.24
K/4510 Mi indokolta az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettesének szerepvállalását a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és a NOSTRA Kft. felügyelő bizottságában? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.24
P/4478 Az alapvető egyéni és közösségi jogok, valamint az euroatlanti értékek melletti kiállásról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP)
2015.04.22.: Kiss László (MSZP)
2015.04.21
A/4433 Hová tűnt 27800 rendvédelmi, honvédségi és nemzetbiztonsági dolgozó megtakarítása? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.20
K/4422 Hová tűnt 27800 rendvédelmi, honvédségi és nemzetbiztonsági dolgozó megtakarítása? 2. Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.17
H/4375 A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.04.14
K/4348 Milyen intézkedéseket tesznek Decs Nagyközség Önkormányzata törvényes működésének helyreállítása érdekében? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.13
K/4341 Milyen jogalapja volt annak, hogy a Buda-Cash Brókerház ügyfeleinek vagyonát is zár alá vették? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.10
K/4340 Mekkora a tényleges ügyfélkár a Buda-Cashnál? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.10
K/4339 Mekkora a tényleges ügyfélkár a Buda-Cashnál? Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.04.10
I/4297 Lesz-e következménye a katasztrófavédelmi vezetők jogellenes álláshalmozásának? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.04.08
K/4283 Lesz-e következménye a katasztrófavédelmi vezetők jogellenes álláshalmozásának? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.04.07
H/4258 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Farkas Gergely (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 9 képviselőtársuk. 2015.04.03
H/4221 Vizsgálóbizottság felállításáról a Buda-Cash és a Questor Brókerház csődjének okai, a nyomozás figyelemmel kísérése, és a felelősök - különös tekintettel a magyar Kormány tagjai és a miniszterelnök személyes felelősségére, továbbá a felügyeleti szervek esetleges mulasztásaira a közpénzek gondos kezelése és a csőd előidézése terén - beazonosítása tárgyában Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Varju László (független), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gyurcsány Ferenc (független), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kész Zoltán (független), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP) és 1 képviselőtársuk. 2015.04.02
T/4160 A brókerbotrányok áldozatainak rendkívüli és azonnali kártalanításáról, valamint az eltűnt vagyon feltárásához szükséges vagyongyarapodási vizsgálatról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP)
2015.04.20.: Dr. Szakács László (MSZP)
2015.03.31
K/4097 A Miniszterelnökségnek is voltak befektetései a Quaestor Csoportnál? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.27
K/4093 A Belügyminisztériumnak is voltak befektetései a Quaestor Csoportnál? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.27
K/4091 Hová tűnt 27 800 rendvédelmi, honvédségi és nemzetbiztonsági dolgozó megtakarítása? Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.27
I/4057 Dolgoztak-e ki tervet a várólisták csökkentésére? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.25
T/4045 A részvételi demokrácia biztosítása érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2015.03.25
K/3979 Hány fővel látja el a Terrorelhárítási Központ a személyvédelmi feladatait? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.20
T/3903 A múlt megismerését szolgáló közérdekű adatok nyilvánosságának megteremtése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Teleki László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2015.03.17
K/3791 Hány közfoglalkoztatott dolgozik a Tolna Megyei Balassa János Kórházban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.11
K/3723 Mennyi túlórát rendeltek el a rendészeti szerveknél? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.06
K/3722 Megkapta-e a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a minimális vagyonvédelmi rezsióradíj bevezetéséhez szükséges többlettámogatást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.06
K/3721 Megkapta-e a Miniszterelnökség a minimális vagyonvédelmi rezsióradíj bevezetéséhez szükséges többlettámogatást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.06
K/3720 Megkapta-e a Földművelésügyi Minisztérium a minimális vagyonvédelmi rezsióradíj bevezetéséhez szükséges többlettámogatást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.06
K/3719 Megkapta-e a Honvédelmi Minisztérium a minimális vagyonvédelmi rezsióradíj bevezetéséhez szükséges többlettámogatást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.06
K/3565 Meddig falaznak a fideszes és Fidesz szövetséges bűnözőknek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.05
K/3562 Egyetért azzal, hogy a korábban hivatásos katonaként szolgált vagyonőröket is vizsga letételére kötelezték? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.03.04
K/3503 Milyen támogatásokat fognak nyújtani azoknak, akik 2012. január 1-ét követően váltak hivatásos szolgálatra alkalmatlanná? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.27
T/3471 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer alapjainak megteremtése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
H/3470 A munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
H/3469 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
K/3416 Elfogadhatónak tartja-e, ha a kormánymegbízott és főigazgatója konfliktusa tettlegességig fajul? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.24
A/3335 Milyen érzés volt? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.23
K/3325 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Tolna megyei kórházakban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.20
K/3286 Milyen eredmény született a kórházak közötti egyeztetések során Tolna megyében? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.20
K/3091 Mekkora a Tolna megyei kórházak adóssága? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3090 Tiltani fogják a hivatásosok külföldre utazását? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3089 Valóban ebben a formában akarják felállítani a Becsület Bíróságot? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3088 Ki végzi el a besorolást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3087 Mi lesz a rendvédelmi szerveknél dolgozó közalkalmazottak sorsa? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3086 Folyamatos megfigyelés alatt akarják tartani a hivatásos állományt? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3085 A rendvédelmi dolgozóknak titkolni kell majd hivatásukat? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3084 Miként állapítja meg a hivatásos pótlék mértékét? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3083 Önkényesen módosíthatóvá válik a kinevezés, avagy mi fog "méltányolható oknak" minősülni? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3082 Egyszerű munkáltatói döntéssel lehetőség lesz rendfokozatban visszavetésre? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3081 Végiggondolták a tervezett módosítás következményeit? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3080 Valóban teljesen kiszolgáltatottá akarják tenni a nemzetbiztonsági szolgálatok állományát? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3079 Miért akarják kizárni az érdekvédelmi szervezetből az érdekvédőket? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
K/3078 Hogyan érintik a tervezett átalakítások a Tolna megyei kórházakat? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.13
I/3031 Lesznek-e következményei a hatalommal való visszaélésnek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.11
T/3030 A vagyonnyilatkozat-tételi eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2015.02.10
T/3029 A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2015.04.16.: Harangozó Gábor István (MSZP)
2015.02.10
T/3028 A kormányhivatalok vezetőivel szemben támasztott, a működésük átláthatóságához fűzött követelmények érvényesítéséhez szükséges törvénymódosításokról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2015.02.10
T/3027 Egyes törvényeknek a kormánypárti elit álláshalmozásának mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának a felszámolása érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2015.02.10
K/3003 A 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjáról Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.09
K/2936 Hogyan gondoskodnak azokról, akik 2012. január 1-ét követően váltak hivatásos szolgálatra alkalmatlanná? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.02
K/2935 Az állami intézményeknél biztosítottak a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj alkalmazásának feltételei? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.02.02
K/2838 Valóban tárgyalt a Nemzetgazdasági Minisztériumban Horváth István miniszteri biztos? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.23
K/2837 Milyen eredményeket értek el az megyei útügyi biztosok? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.23
K/2836 Az új rendészeti életpálya hatálya kiterjed majd a pénzügyőrökre is? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.22
K/2559 Merre tovább, avagy a jogalkotás mezsgyéjén Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.09
K/2558 A kormányzati döntés-előkészítés vesszőfutása Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.09
K/2557 Biztosítottak-e a sikeres magyar részvétel feltételei a 2015-ös Milánói Világkiállításon? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.09
K/2531 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2530 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2529 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2528 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2527 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2526 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2525 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2524 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2523 Hány államtitkár és helyettes államtitkár kinevezésére került sor 2014. június 6. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2522 Hány miniszterelnöki biztos és miniszterelnöki megbízott kinevezésére került sor 2010. május 29-e óta? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2015.01.06
K/2515 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2514 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2513 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2512 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2511 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2510 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2509 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2508 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2507 Hány miniszteri biztos kinevezésére került sor 2012. január 1. óta a minisztériumban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.30
K/2423 Megkapják-e pénzügyőrök a korábban ígért illetményemelést? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.12.17
H/2403 A magyar autópálya-hálózat városi elkerülő szakaszai díjmentességének biztosításáról Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP)
2014.12.16.: Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2014.12.15
H/2390 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Szelényi Zsuzsanna (független), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Szabó Timea (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Dr. Oláh Lajos (független), Kónya Péter (független) és 2 képviselőtársuk. 2014.12.15
T/2348 A politikai érdekből folytatott koncepciós büntetőeljárások önálló szankcionálása érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP) 2014.12.10
K/2180 Megalapozottak a Magyar Nemzeti Bank aggályai? Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.11.25
A/2155 Magánnyugdíj ügy: Önök tudják mit jelent az, hogy magántulajdon? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.11.24
H/2126 A bizonyos magyar állampolgárságú magánszemélyek Amerikai Egyesült Államokba történő belépésének megtiltása okainak feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Fodor Gábor (független), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Sallai R. Benedek (LMP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kónya Péter (független), Mesterházy Attila (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független) és 1 képviselőtársuk. 2014.11.20
A/2060 Tényleg ezt akarta? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.11.17
K/2049 A Gemenc Expressz december 15-e után is megáll majd Tolnán? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.11.14
K/1964 Elvégzik-e Vida Ildikó nemzetbiztonsági ellenőrzését? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP) 2014.11.10
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) és 9 képviselőtársuk. 2014.11.07
T/1841 A részvételi demokrácia érvényesülése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) 2014.11.03
P/1840 A véleménynyilvánítás új közteher bevezetésével való korlátozásának kizárásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) 2014.11.03
K/1804 Miért nem rendeli vissza a munkahelyére a NAV elnökét? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.30
H/1758 Az állami adóhatóság áfa-csalásokkal kapcsolatos szervezeti és eljárási hiányosságait vizsgáló bizottságról Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2014.10.27
I/1518 Mikor vezetik be az új rendészeti életpályamodellt? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.08
K/1517 Még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeit is feketén foglalkoztatott vagyonőrök őrzik? II. Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.08
K/1484 Miért bénult le több alkalommal is az okmányirodák informatikai rendszere? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.07
K/1454 Itt a rendelet, hol a rendelet - III.? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.01
K/1453 Itt a rendelet, hol a rendelet - II.? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.01
K/1452 Kormányzati kommunikáció sajátos közbeszerzéssel? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.01
K/1451 Itt a rendelet, hol a rendelet? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.10.01
K/1435 Miért volt szükség a miniszterelnök védelmét szolgáló kiadások évközi megemelésére? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.09.29
K/1434 Miért halogatják a minimális vagyonvédelmi rezsióradíj megállapításáról szóló BM rendelet kihirdetését? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.09.29
K/1413 Mekkora bevétele származott a költségvetésnek az egyes bírságtípusokból? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.09.25
K/1255 Meddig nézhetik a külföldi rendszámú gépjárművek felelőtlen vezetői játszótérnek a magyar közutakat? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.09.11
I/1216 A jó fizetség ezúttal is csak ígéret marad? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.09.09
H/1208 Az Európai Unió és a NATO értékei melletti kiállásról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2014.09.08
K/1153 Jólét és szabadság helyett kizsákmányolásra és jogfosztásra akarja alapozni a magyar államot? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.29
K/1091 A szakma álláspontja szerint sem veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot az ittas kerékpárosok? II. Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.19
K/1062 3,7 milliárd forint a (kormány)ablakban? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.11
K/1059 Ön szerint mik lesznek a konkrét következményei annak, hogy a Rendőrségnél több mint 1,5 milliárd Ft-ot zároltak? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.11
K/1058 Ön szerint mik lesznek a konkrét következményei annak, hogy a büntetés-végrehajtásnál 400 millió forintot zároltak? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.11
K/1057 Mi az oka a devizahitelekkel összefüggő legújabb törvény késedelmes kihirdetésének? II. - Ön szerint ráérnek a devizahitelesek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.08.11
K/986 Milyen hatással lesznek az Oroszország ellen bevezetett szankciók a Magyar Honvédségre? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.31
K/985 A mentőszolgálat nem lesz része a 112-es segélyhívó rendszernek? II. Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.31
K/966 A szakma álláspontja szerint sem veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot az ittas kerékpárosok? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.29
K/965 Valóban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat működteti majd az arcfelismerő kamerarendszert? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.29
K/934 Miként hajtják végre a Belügyminisztériumnál a 2,7 milliárd forintos megszorítást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.24
K/933 Miként hajtják végre az Igazságügyi Minisztériumnál a 271,1 millió forintos megszorítást? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.24
K/925 Miért nyílt versenyt korlátozó eljárásban választották ki a szúnyogirtást végző konzorciumot? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.22
K/924 Korábban is térítésmentesen biztosítottak irodákat a Magyar Rendvédelmi Kar számára? II. Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.22
K/851 Készek-e érdemi intézkedéseket hozni a magánbiztonsági szektort jellemző visszaélések felszámolására? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.16
K/791 A mentőszolgálat nem lesz része a 112-es segélyhívó rendszernek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.10
K/790 A jövőben is alkalmazni fogják a PAJZS rendszert? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.10
K/586 Mi lett a vagyonőröktől beszedett 686 millió forint sorsa? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.07
K/585 Valóban arcfelismerő kamerák fogják pásztázni az utcákat? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.07
K/529 Korábban is térítésmentesen biztosítottak irodákat a Magyar Rendvédelmi Kar számára? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.07.03
H/493 Az önhibájukon kívüli okból fizetési nehézséggel küzdő, eladósodott emberek segítése érdekében szükséges, legsürgetőbb intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP)
2014.10.10.: Velez Árpád (MSZP)
2014.07.02
K/441 Még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeit is feketén foglalkoztatott vagyonőrök őrzik? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.26
K/440 Mikor hirdetik ki a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat meghatározó rendeletet? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.26
K/415 Báta és Bogyiszló lakosainak is lesz lehetőségük munkába járni? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.24
K/376 Milyen feltételekkel szűnt meg az álláshalmozó kormánymegbízottak jogviszonya? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.20
K/375 Ki és mennyiért irtja az állam megbízásából a szúnyogokat? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.20
T/363 Egyes adótörvényeknek a gyermekéhezés felszámolása érdekében történő módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP)
2014.06.19.: Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.09.15.: Tukacs István (MSZP)
2014.06.19
A/359 A Nemzet Nagy Telefonlopási Ügyéről Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.19
I/334 Csak kampányfogás volt a vagyonőröknek tett ígéret? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.18
K/316 Valóban elegendő időt biztosítottak a vagyonőröknek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.17
K/315 Mekkora bevétele származott a kamarának és a Belügyminisztériumnak a vagyon őrök által befizetett vizsgadíjakból? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.17
K/287 Az egységes segélyhívó rendszerről Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.16
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás? Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Fodor Gábor (független), Kiss Péter (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szabó Timea (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Szelényi Zsuzsanna (független) 2014.06.13
H/283 A Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése előkészítésének és megvalósításának országgyűlési felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Heringes Anita (MSZP)
2014.10.10.: Velez Árpád (MSZP)
2014.06.13
K/266 Mekkora összegű bérleti díjat fizet a Magyar Rendvédelmi Kar? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.13
K/195 Valóban elegendő időt biztosítottak a vagyonőröknek? Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.06.06
H/121 A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről szóló 46/2012. (VI.12.) OGY határozat módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/120 A természetes személyek adósságrendezési eljárási szabályairól Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/119 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2014.05.20
T/118 Az üzemanyagok árának csökkentésével kapcsolatos törvénymódosításokról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/117 Az igazságos rezsicsökkentéssel összefüggésben a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20