Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony!

Észrevételeink az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális, a gyermekvédelmi ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/4614. számú törvényjavaslathoz... - kétségkívül hosszú cím, hiszen nyolc törvény megváltoztatását javasolja ebben a törvényjavaslatban a kormány.

Az indítványok célszerűségével egyet lehet érteni, a változtatások jogharmonizációs indíttatását azonban érdemes megvizsgálni abból a szempontból, hogy nem adjuk-e fel jogos nemzeti érdekeinket az uniós országok jogrendjéhez történő gyors alkalmazkodás jegyében, miközben mi magunk még távolról sem vagyunk uniós tagállamok.

Jogharmonizációt szorgalmazó törvényjavaslatnál tehát mindenekelőtt azt szükséges vizsgálnunk, hogy ér-e minket azáltal érdeksérelem, hogy míg országunk vállal bizonyos kötelezettségeket, addig jogosultságokat nem szerez. Átnézve a javaslatokat, megelőlegezhető az a véleményünk, hogy ilyen jellegű súlyos érdeksérelem nem fenyeget minket.

Először a törvényjavaslatnak az egészségügyet érintő első öt paragrafusáról kívánok szólni. A törvényjavaslat az egészségügyi dolgozók szabad áramlásának megvalósulása elől kívánja elhárítani a szükségtelen jogi és adminisztratív akadályokat. Az első két paragrafus az 1997. évi egészségügyi törvényhez viszonyítva lényegében két módosítást tartalmaz. Az egészségügyi törvény 110. § (4) bekezdésében a javaslat az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek ideiglenes működési engedélyének kiadását - megfelelő feltételek mellett - az egészségügyi miniszter helyett az Országos Tisztiorvosi Hivatal - OTH - hatáskörébe utalja. Ez a közigazgatási adminisztrációs változás a megvalósulás során lesz érzékelhető.

A második módosítás a 2. § (2) bekezdésében az egészségügyi törvény 112. §-át új (7) bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Ezzel a hivatkozott 112. § 3/C pontjában előírt szakmai nyelvvizsga kötelezettségét, illetve ennek igazolását megszünteti.

Amint arról az általános indoklás tájékoztat, az előterjesztő az uniós elvárásokra hivatkozva csökkenteni kívánja az idegen nyelvű egészségügyi munkavállaló magyar nyelvi ismereteivel szemben támasztott követelményeket.

A törvényjavaslat csupán az egészségügyi tevékenység gyakorlásához általában szükséges magyar nyelvi ismeret bizonyításához köti az engedély megadását. A pontatlan fogalmazás sem az általában szükséges nyelvtudás mértékére, sem annak bizonyítási gyakorlatára vonatkozóan nem ad megfelelő eligazítást. Az általános indoklás szerint a működési engedélyért folyamodónak lehetősége nyílik arra is, hogy a szakmai vizsgát részben vagy teljesen idegen nyelven tegye le.

Az uniós elvárások a személyek szabad munkavállalásának lehetőségére, ennek jogi feltételeire vonatkoznak, nem pedig az egészségügyi szolgáltatást nyújtani kívánó egészségügyi dolgozók nyelvi ismereteivel szemben támasztott követelményekre. Ez a követelmény nem lehet annyira szerény, hogy veszélyeztetve legyen általa a magyar betegek egészsége.

Megfordítom: ennek a követelménynek annyira szigorúnak kell lennie, hogy ez a veszélyhelyzet véletlenül se alakulhasson ki. A nyelvi nehézség, a félreértés vagy meg nem értés az egészségügy területén súlyos veszélyeket rejt magában. Nagyon sok tragikus esetről hallottunk az elmúlt évtizedekben a kisebbségi sorba jutott magyar nemzettársainktól; olyan történeteket, hogy mi minden bajhoz, tragédiához vezetett az, amikor a helyi lakosság nyelvét nem ismerő orvosokat, gyógyszerészeket vezényeltek magyarlakta településekre. Akár az idősebbek, akár a legkisebbek nem tudták megértetni bajaikat.

Miután a betegellátás területén a nyelvi ismeret elengedhetetlen, a MIÉP a tárgyalt ponthoz módosító indítványt nyújt be. Az indítvány arra vonatkozik, hogy az egészségügyi törvény 112. §-át kiegészítő új (7) bekezdésben a működési engedély kiadásának feltétele eredményes magyar nyelvű szakmai vizsga legyen, amely által külön nyelvvizsga nélkül a szükséges nyelvi ismeret már valóban bizonyítottnak tekinthető.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács tagjaira vonatkozó módosítással a 3. §-ban - mely szerint az OEP főigazgatója is tagja lesz az NET-nek - a MIÉP egyetért. A Magyar Orvosi Kamaráról, illetve a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényhelyek megváltoztatása viszont aggályokat vet fel. Korábban külföldiek számára kamarai tagság nélkül is végezhető volt - bizonyos külön jogszabályok alapján - meghatározott orvosi vagy gyógyszerészi tevékenység.

A jelenlegi változtatás, elhagyva a külföldi meghatározást, bármilyen természetes személyre kiterjeszti a külön jogszabályok alapján meghatározott orvosi vagy gyógyszerészi tevékenység végzésének lehetőségét, akár belföldiekre is, olyanokra esetleg, akik valamilyen nyomós ok miatt nem tagjai a jelzett kamaráknak. Ennek a változásnak nem lehet jogharmonizációs oka, és a korábbi törvények belföldiek számára kedvező felpuhítása véleményünk szerint szükségtelen.

Kérdőjeleket vet fel a gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló 1994. évi törvény módosítása is. A törvénytervezet a gyógyszerészdiploma megszerzését követően ötéves szakmai gyakorlatot követel meg a személyi jog megszerzése érdekében pályázatot benyújtó gyógyszerészek számára, de ez az idő az európai gazdasági térség bármely tagállamában megszerezhető.

Véleményünk szerint nem sértene jogharmonizációs érdekeket egy olyan kikötés, hogy ebből az ötévnyi szakmai gyakorlati időből legalább 1-1,5 évet Magyarországon kelljen eltölteni. Ismerve az egyes országok gyógyszerészi gyakorlatában meglevő jelentős különbségeket, nem helyeseljük azt, hogy a hazai gyakorlat minimális ismerete nélkül személyi jog megszerzésére nyújthassanak be pályázatot más országokban gyakorlatot szerzett gyógyszerészek.

Világszerte óriási konkurenciaharc folyik a gyógyszerpiacok megszerzéséért és az új gyógyszerek elfogadtatásáért. Ez a gazdasági érdek gyakran nem veszi figyelembe az emberi egészség követelményeit, és sok országban piacra dobhatnak új termékeket anélkül, hogy megnyugtatóan feltárták volna az ilyen gyógyszerek használatából fakadó mellékhatásokat és következményeket.

A megnyugtató eredményekhez ugyanis elengedhetetlenül több év kutatómunkája lenne szükséges. Ez a törvényjavaslat a korábbi két évről fél évre csökkenti a gyógyszer-törzskönyvezési eljárás időtartamát. A változtatás egyértelműen növeli a veszélyt, amit a külföldön gyártott, de a gyógyszerhasználat következményeinek kellő feltárása nélkül gyorsan piacra dobott termékek jelentenek. Kell-e vállalnunk ezt a kockázatot? Nem lehetne-e további feltételekhez kötni a lerövidült hazai gyógyszer-törzskönyvezési eljárási időt?

A korábbi években már épp elegendő kedvezőtlen tapasztalat született a miatt az előírás miatt, hogy a biztosított járóbeteg-ellátás keretében csak akkor jogosult a gyógyászati céllal rendelt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árának támogatására, amennyiben a finanszírozott egészségügyi szolgáltató e feladatra kijelölt orvosa ezt megrendeli. Ma a korrupció legáltalánosabb kiváltó oka ez a gyakorlat, és ennek a bizonyítása nagyon nehéz.

Sajnos, minden várakozásunkkal szemben ez a törvényjavaslat nem orvosolja ezt a visszás állapotot. A mai helyzeten egy egyszerű módosító indítvánnyal nem lehet segíteni, mi csak arra kívánjuk felhívni képviselőtársaink és a miniszter úr figyelmét, hogy a mai gyakorlat rossz, felülvizsgálatra és változtatásra szorul.

(11.20)

A Magyar Igazság és Élet Pártja egyértelműen üdvözli a törvényjavaslatnak azokat az elemeit, amelyek a külföldön tartózkodók betegségét vagy balesetét gyors segítség révén gyógyítanák. A jogharmonizációs kényszer kétségtelenül siettette ezen a területen az előrelépést. Arra is gondolnunk kell, hogy nemcsak a tehetősebb világjárókat, turistákat szolgálja ez a változtatás, hanem az egyre több, külföldön dolgozó magyar állampolgárt is.

A szociális jogosultságok szabályainak a megváltoztatása többnyire technikai jellegű, és egyet lehet ezekkel érteni. Bizonyos fokú kicsinyességre utal ezek sorában a gyermekgondozási díj összegének az évről évre történő felülvizsgálata. Az önmagában helyes, az anyák érdekeit szolgáló lépés mögött az áll, hogy a gyermekgondozási díjat már nem egyszerűen a minimálbér kétszeresében állapítja meg a törvény, hanem évről évre változó fix összegben. Véleményünk szerint, ha mintegy 300 ezer ember fizetését növeltük meg az idei minimálbér-emelés révén, és várható ugyanennyinél egy 10 ezer forintos emelkedés jövőre is, akkor attól a csak néhány ezernyi, a magasabb kereseti sávban foglalkoztatott, gyermekgondozási díjon levő anyáktól nem kellett volna sajnálni a minimálbér-emelés rájuk kisugárzó hatását.

E miatt a kicsinyes szemlélet miatt van szükség a 20. § alkalmazására jövőre. Ebben az évben amiatt kell alkalmaznunk ezt a paragrafust, mert az év elején megugrott a minimálbér, és emiatt a tavaly megállapított ellátmányok sérelmet szenvedtek. Itt is emlékeztetem arra képviselőtársaimat és az államtitkár asszonyt, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselői éppen amiatt javasolták korábban a gyermekgondozási díjnak a minimálbér két és félszeres összegében történő maximálását, hogy a díj két év alatti emelkedése ne értéktelenítse el a két évvel ezelőtt megállapított ellátmányokat. Nos, ez a törvényi változtatás visszaigazolja és részben megoldja a korábbi aggodalmainkat.

Nem értettünk egyet a törvényjavaslat ama szemléletével, amely a biztosítási szférából kizárná a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Itt a 23. § előírására gondolok, amely kategorikusan leszögezi, hogy a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás megállapítása tárgyában született határozatokkal szemben nincs helye bírósági felülvizsgálatnak. Mi nagyon szemben állunk ezzel a jogállamiságot sértő szemlélettel. Nincs tévedhetetlen társadalombiztosítási igazgatás, egy jogállamban még az Országgyűlés sem tilthatja meg a jogorvoslati szándékokat, azaz ebben a formájában az előterjesztés alkotmányt is sérthet. Az idézett törvényhely korábban is elzárta méltányossági döntések esetében a bírósági fórumok megkeresését, de ez érthető megszorítás, hiszen a méltányosság gyakorlása nem kötelező, és mértéke sem szabható meg. Ebben az esetben azonban a biztosítói és biztosítotti jogviszony egyenlősége csorbát szenvedne, ha a gyógyszerek árához nyújtott társadalombiztosítási támogatás tárgyában született határozatok helyességét nem lehetne bírói fórumokon vitatni.

Hadd hívjam fel még egy kifogásunkra a tisztelt Ház figyelmét! A 25. § arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a külföldiek kilétét. Sajnos, a javasolt meghatározás meglehetősen pontatlan, miszerint a külföldi az a természetes személy, aki a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel nem rendelkezik. Ebben az esetben például az összes hajléktalan, akik sajnos többek között lakóhellyel sem rendelkeznek az ország területén, mind külföldi? Javaslom, hogy mindaddig, amíg nem találnak precízebb meghatározást a külföldi fogalmának értelmezésére, maradjon hatályban a korábbi értelmezés, miszerint külföldi az a természetes személy, akinek nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyi igazolványa, illetőleg azzal jogszabály értelmében nem köteles rendelkezni. Itt is emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a személyi igazolvány szükségességének az ügyében már volt vitánk ezzel a tárcával, és most, ebben az esetben is csak azért jutottak erre a szerencsétlen meghatározásra, mert a szemükben állami túlhatalmat jelképező személyi igazolvány alkalmatlan az önazonosításra.

Mindezen kifogásaink ellenére a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak ítéli, és módosító indítványai elfogadása esetén fenntartás nélkül támogatja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)