Készült: 2024.03.29.11:03:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

251. ülésnap (2005.10.04.), 146. felszólalás
Felszólaló Dr. Áder János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:52


Felszólalások:  Előző  146  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbbi vitához visszatérve: időközben megkértem az egyik munkatársamat, hogy hozza már fel Medgyessy Péternek az “Egyetértésben a nemzettelö című programját. Miniszter úr, megjelent az mszp.hu-n - MSZP internetszerkesztőség, 2002. január 8., 14 óra 46 perckor tették ki.

Ennek a programnak a 8. pontjában található az a következő mondat, és akkor most már szó szerint tudom idézni önnek: “2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszere, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöldfolyosót hozunk létre.ö Ezt már itt egyszer felvetettem a parlamentben, ez, hogy “zöldfolyosót hozunk létreö, nekem nem túl világos, hogy mire gondolt Medgyessy Péter, de ilyen kicsiségen most ne akadjunk fenn. Így szól szó szerint a vállalás. Tehát ön azt mondta, hogy nem szerepelt ilyen ígéret a kormányprogramban. Hogy önök ezt nem tették be, az egy más kérdés, de a választási programban ez a mondat, ez az ígéret szerepelt.

Alatta ott van, csak hogy pontosan idézzük az önök választási ígéretét, hogy “befejezzük a 10 ezernél több lakosú települések csatornázásátö. Két franciabekezdéssel kell csak lejjebb mennünk. S utána már csak egyet kell lejjebb ugrania a szemünknek, és azt olvashatjuk, hogy “felszámoljuk az illegális hulladéklerakó helyeketö. Ráadásul, ha még egy kicsit kalandozunk ennél a pontnál, akkor még azt is látjuk, hogy 300 ezer hektár új erdőt fognak önök telepíteni. Esetleg elmondaná nekünk, hogy hol tartanak a 300 ezer hektár új erdő telepítésében?

Tisztelt Ház! Nagyon sok felszólalótól hallottuk kormányzati oldalról - Kóka miniszter úr ennek a bajnoka -, hogy dübörög a gazdaság. Nos, ha valóban dübörög a gazdaság, akkor miért a megszorítások? Ha valóban dübörög a gazdaság, akkor miért nincs pénz a 2002-es választási ígéretek beváltására? Ha valóban olyan kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság, akkor legalább a Gyurcsány-kormány programjában megfogalmazott ígéreteiket miért nem teljesítik? Még a redukált ígéreteket sem teljesítik, erről beszéltem, hogy Medgyessy Péteréhez képest a Gyurcsány-kormány programjában visszalépések vannak, és ezeket a redukált, csökkentett ígéreteket sem fogják teljesíteni a ciklus végéig.

Ha dübörög a gazdaság, akkor nyilván van sok adóbevétel. Ha sok adóbevétel van, akkor van elkölthető forrás. És fel sem tételezem, hogy önök ezeket a forrásokat nem a korábban megfogalmazott célok, kormányprogramba, választási programba foglalt célok megvalósítására akarnák fordítani. Mi lesz ezekkel az ígéretekkel, tisztelt hölgyeim és uraim?

Egyvalamit megtudtunk most a politikai vitán - úgy érzem, nem érdemes ezt a kérdést tovább fenyegetni… vagy feszegetni (Kiss Péter: Fenyegetni, ez az! - Közbeszólások az MSZP soraiból.) -: nem lesz 400 ezer új munkahely, ez teljesen nyilvánvalóan kiderült a mai vitából, ígérték, de nem lesz. Nem fogják csökkenteni az államadósságot, ígérték, de ezt sem teljesítik. Nem fogják érdemben csökkenteni az adókat, ígérték, de ezt sem fogják teljesíteni, legfeljebb a következő ciklusban, ha önök kormányoznak. Azt ígérték, hogy a gyerekek utáni adókedvezményt megtartják, ezt most fogják éppen megszüntetni, ezt az ígéretüket se teljesítik. Azt ígérték, hogy kiteljesítik az otthonteremtési programot, ezt az ígéretüket sem fogják teljesíteni. És így tovább, és így tovább.

Olcsó állam. Tegnap hallottuk, Gyurcsány Ferenc lapogatta, veregette megint a saját vállát, azt mondta, hogy 17 milliárd forinttal fogják csökkenteni az igazgatási költségeket. Ez valami! De nézzük meg, hogy mennyivel nőttek az elmúlt esztendőkben az igazgatási költségek! KSH-adat, miniszter úr! 2002 januárjában 782 900 fő volt a költségvetési szférában foglalkoztatottak száma. 2005 áprilisában 816 400 fő volt ugyanez a létszám. Ez 33 500 fős növekmény. Ennyivel több ember dolgozott a költségvetési szférában. Ha csak átlagkeresettel számolok, akkor ez évente a magyar adófizetőknek körülbelül 100 milliárd forintos többletköltséget jelentett. Akkor számoljuk a három évet átlagosan: ez körülbelül 300 milliárd forint. Tehát miközben az önök miniszterelnöke itt nagy dérrel-dúrral bejelenti, hogy 17 milliárdot majd megtakarítanak jövőre az igazgatási költségeken, aközben kiderül, hogy dologi költségekre, legfőképpen pedig személyi költségekre, bérjellegű költségekre a többletlétszám miatt több száz milliárd forintot fizettek ki az elmúlt esztendőkben.

Végezetül: gázár. Babák képviselő úr ezt már szóba hozta, és én is gondolkodtam azon, hogy az első felszólalásomban ezzel a kérdéssel foglalkozom, aztán végül is ettől eltekintettem, de tulajdonképpen azért, mert Gyurcsány Ferenc szombaton tett egy kijelentést, azt gondolom, hogy mégiscsak muszáj néhány szót erre a kérdésre is vesztegetnünk. Mert mit is mondott Gyurcsány Ferenc nem olyan nagyon régen, nem a választási kampányban, nem: szombaton, négy nappal ezelőtt? Szó szerinti idézet következik: “Nem engedjük, hogy a gázárak, a lakosság által fizetett gázárak növekedjenek. Egy fillérrel sem fognak nőniö - mondta ezt szombaton. (Az MSZP soraiból: Így van!) Ehhez képest másnap Batiz András bejelentette, hogy a nagyfogyasztóknak 19 százalékkal nő a gázár. Ezt apró kisiklásnak tekintsük csupán. De akkor joggal merül fel a kérdés, kérdezném Gyurcsány Ferenctől, ha nem ment volna ki a teremből (Tatai-Tóth András: Elmondjuk neki!), ez az ígéret, amit négy nappal ezelőtt megfogalmazott, miszerint nem fog emelkedni a gázár (Kiss Péter: Biztosan az Orbán úrral találkozik!), ez meddig tart, meddig nem nő a gázár. Egy hónapig? Az év végéig? A választásokig? Vagy a következő öt évben? (Göndör István: Ezt még egyszer nem esszük meg, János!)

Jó lenne azért megfogalmazni pontosan ennek időtartamát, nehogy abba a kellemetlen helyzetbe kerüljön Gyurcsány Ferenc is, mint egy évvel ezelőtt Kovács László, mert Kovács László megpróbálta megmagyarázni az önök korábbi választási ígéretét. Nyilván emlékeznek rá, csak a rend kedvéért hoztam be ezt a kis plakátot (Egy iratot mutat. - Dr. Géczi József Alajos: Előzménye is volt neki, egy mocskos fekete plakát! - Közbeszólások az MSZP soraiból.), bizonyára emlékeznek rá: “Garantáljuk, nem lesz gázáremelés!ö Erről szólt az önök 2002-es választási ígérete. (Dr. Géczi József Alajos: Csúnya fekete plakát!) Aztán tavaly Kovács László itt a parlamentben azt mondta, ezt, hogy a “Garantáljuk, nem lesz gázáremelésö, úgy kellett érteni - ez ugyan a plakátról nem derül ki - (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.), hogy közvetlenül a kormányváltás után nem lesz gázáremelés.

Szeretném Gyurcsány Ferencet megkímélni ettől a kellemetlen helyzettől, hogy neki is egy ilyen suta, mondjuk így, saját magát is kellemetlen helyzetbe hozó magyarázatot kelljen adni erre a kérdésre, ezért szeretném kérdezni Gyurcsány Ferenctől távollétében is, hogy az az ígérete, amit szombaton megfogalmazott, most, négy nappal ezelőtt, hogy nem lesz gázáremelés, milyen időtartamra vonatkozik. Örülnénk, ha erre a kérdésre választ kapnánk.

Különösen azért érdekes ez, mert ez lehetőséget nyújtana arra is, hogy Kuncze Gábor értékelje Gyurcsány Ferenc mondatait.

 

(13.20)

Ugyanis Kuncze Gábor a nemzeti petíció aláírása kapcsán azt mondta, hogy azok, akik aláírják a petíciót, lényegében egy kommunista programot támogatnak. A petíció aláírói mit kértek? Hogy az infláció mértékét ne haladja meg a gázár emelkedése. Gyurcsány Ferenc ennél többet ígér: azt mondja, hogy egy fillérrel sem fog emelkedni a gáz ára. (Dr. Géczi József Alajos: Na ugye?)

Ha a petíció aláírása kommunista program volt, akkor Gyurcsány Ferenc négy nappal ezelőtti kijelentése vajon mi lehet? No, majd ha az SZDSZ-nek lesz ideje erre a kérdésre válaszolni, szívesen meghallgatjuk Kuncze Gábor vagy más SZDSZ-es politikus válaszát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  146  Következő    Ülésnap adatai