Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Én magam is köszöntöm a Házat és a munkákat figyelőket. Átvettem az ülés vezetését Balczó alelnök úrtól.

Most az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. T/3486. számon ismerhették meg a törvényjavaslatot. Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem dr. Katona Tamás urat, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagját.

Köszöntjük az Országgyűlés munkáján. (Taps.)

Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés hétfőn Házszabálytól való eltérésről döntött, ennek értelmében a módosító javaslatokat augusztus 26-án, pénteken 12 óráig lehet majd benyújtani, úgyhogy egy egész nyári szünet lesz rá, hogy a képviselők ezeken dolgozhassanak.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben, és ha minden igaz, akkor innen az előadói pulpitusról. Öné a szó, miniszter úr.

DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A globalizáció folyamatában rengeteg új, a saját kultúránktól eltérő hagyománnyal találkozhatunk, az internet révén pedig egészen új kulturális dimenziókat fedezhetünk fel. Gyakran közvetlenebb kapcsolatot tudunk létesíteni a Föld túlsó felén levő emberrel, mint közvetlen szomszédunkkal. Fogalmaink a saját valóságunkról átalakulnak, identitásunk megteremtése sokkal nehezebb, mint elődeinknek. Az egyénnek egy számára átláthatatlan egység részeseként kell magát definiálnia.

A térbeli és a szimbolikus határok összemosódása az identitás újrafogalmazását teszi szükségessé. Az önmeghatározó döntések alapja nem lehet az emberiség úgy általában. Szükségszerűen megnő tehát az igény a sajátosságok hangsúlyozására.

Ebben a szemléletben nyer új értelmet a nemzet fogalma mint hovatartozásunk alapvető meghatározója. Nemzeti önazonosságunk megőrzése és egyúttal újrateremtése egy soha véget nem érő folyamat. Ennek a folyamatnak egy nagyon fontos eleme a nemzeti múltunk, közös emlékeink tisztelete, amely megalapozza önbecsülésünket.

Tisztelt Ház! Számos európai ország ismerte fel az emlékezés, valamint a nemzeti történelem tiszteletének fontosságát. Nagy-Britanniában például a National Memorial Arboretum állít emléket a brit történelem hőseinek, Franciaországban az az emlékpark, amely a második világháború áldozatai előtt tiszteleg ugyanezzel a feladattal. A park egyébként a francia történelmi emlékezet megőrzése mellett a béke eszméje melletti örök érvényű kiállás fontosságára is figyelmeztet.

Hazánkban már az előző két kormányzati ciklusban felmerült a magyar nemzeti és történelmi emlékhelyek törvényi szabályozásának igénye. Örömmel jelenthetem, hogy hosszú előkészítés, szakmai és társadalmi egyeztetés után elkészült és az elmúlt hetekben a kormány által is elfogadásra került a kulturális örökség védelméről szóló törvényben a nemzeti és történelmi emlékhelyek kérdésének rendezése. E törvényt 2001-ben a polgári kormány terjesztette a parlament elé, amelynek 2006. január 1-jétől hatályos módosítása vezette be a történeti, illetve nemzeti emlékhelyek fogalmát.

A történelmi emlékhelyek a törvény szerint a nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő történeti, illetőleg kegyeleti jelentőséggel bíró helyszínek lehetnek. Ezeket az Országgyűlés határozattal nyilváníthatja a történeti emlékhelyekké. Nemzeti emlékhelyekké pedig a törvény alapján olyan történelmi emlékhelyek nyilváníthatók, amelyek állami megemlékezés rögzített helyszínei, és az Országgyűlés törvénnyel rendelkezik nemzeti emlékhellyé nyilvánításukról. A jogszabály e rendelkezései írják elő azt is, hogy az emlékhelyek nyilvántartásáról, állapotuk figyelemmel kíséréséről, valamint megjelölésükről a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság gondoskodik.

Jól látszik, hogy ezek a rendelkezések meglehetősen általánosak, így a szabályozás által elérni kívánt cél, azaz az emlékhelyekhez fűződő nemzeti értékek elismerése és megóvása nem tud maradéktalanul megvalósulni, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság munkája is számos akadályba ütközött.

Jelen törvényjavaslat ezt a problémát kívánja orvosolni, hiszen hazánknak különösen nagy szüksége van arra, hogy polgárainak összetartozás-tudata, nemzeti identitástudata erősödjön. Az országnak olyan szimbólumok kellenek, amelyekre minden magyar büszkén tekint, mindenki által elérhetőek, és identitásképző mivoltuk általánosan elfogadott. A nemzeti és történelmi emlékhelyek országos szintű listázása, nyilvántartása és gondozása pedig elősegíti e cél megvalósulását, hiszen olyan helyszínek védelméről van szó, amelyek központi szerepe a magyarság önképében vitathatatlan.

Tisztelt Országgyűlés! A tervezet kidolgozása során a kormány folyamatosan konzultált a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsággal, így a most önök előtt lévő szöveg teljes körű szakmai konszenzus eredménye. A törvénymódosítás megtartja a történelmi és nemzeti emlékhelyek kategóriáit, azonban pontosítja a két szint közötti különbséget, valamint az emlékhellyé nyilvánítás eljárási szabályait is a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelően módosítja. Történelmi emlékhellyé majd az a helyszín nyilvánítható, amely alkalmas megemlékezések tartására és ahol a nemzet emlékezetére méltó esemény történt, vagy az ország politikai életében irányadó állami döntés született.

A nemzeti emlékhelyeknek a fentiek mellett többletkövetelményeknek is eleget kell tenniük, úgymint egy adott történelmi korban meghatározó jelentőséggel kell bírniuk, kiemelkedő szerepük kell hogy legyen a magyarság vagy valamely velünk élő nemzetiség önazonosításában, alkalmasnak kell lenniük országos megemlékezések tartására, és a magyar összetartozást vagy a nemzetiségieknek a magyarsággal való összetartozását erősítő és identitásképző jellegüknél fogva a nemzet vagy egy-egy nemzetiségi közösség önképében kiemelkedő fontossággal kell bírniuk.

Az emlékhellyé nyilvánítás eljárási szabályait is módosítja az előterjesztés. Az egyes helyszíneket nem országgyűlési határozattal, hanem a jogszabályi követelményeknek megfelelően kormányrendelettel lehet történelmi emlékhellyé nyilvánítani. A nemzeti emlékhellyé nyilvánítás továbbra is törvényi formában történne, ezt a melléklet tartalmazza.

Az emlékhelyek identitásképző és összetartozás-erősítő mivoltának megfelelően a nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos tudás integráns részét képezheti a későbbiekben az iskolai tananyagoknak is, valamint esetleges turisztikai célú fejlesztések lehetővé tehetik, hogy hazánk nemzeti emlékhelyeit a jelenleginél több magyar és külföldi állampolgár kereshesse föl.

Az indítvány a megjelölt állami feladatok ellátására a központi költségvetésből forrást biztosít, amelynek nagysága természetesen függ az államháztartás mindenkori anyagi helyzetétől is.

Tisztelt Országgyűlés! A melléklet tartalmazza azon helyszínek felsorolását, amelyeket a kérdésben leginkább illetékes szerv, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a nemzeti emlékhely címre leginkább érdemesnek tart. Amennyiben a későbbiekben felmerül egy-egy helyszín nemzeti emlékhellyé nyilvánításának szükségessége, az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló törvénybe beépülő melléklet módosításával tudja ezt megtenni.

A mellékletben szereplő helyszínek nemzeti emlékhellyé nyilvánításának indokául az alábbiak szolgáltak.

A budai Várat több mint 750 éve, 1247-ben tette meg IV. Béla királyunk királyi székhellyé. A török kiűzése után a budai várnegyed lett az ország igazgatásának központja, nemcsak az uralkodó palotája volt itt, hanem a helytartótanács, majd a miniszterelnökség, a külügyminisztérium, a belügyminisztérium és a pénzügyminisztérium is.

A Sándor-palotában van a köztársaság elnökének hivatala. Hivatalos látogatásokon az épület, valamint az előtte lévő Szent György tér is komoly szerephez jut. A magyar honvédelem napján a fehérvári rondellán lévő Görgey-szobor és a Dísz téren lévő Zala György-féle honvédszobor is megemlékezések színhelyévé válik.

(13.20)

A Dísz teret az is emlékezetessé teszi, hogy itt végezték ki Hunyadi Lászlót. A rendszerváltás után a Dísz tér volt a budai kerületek hagyományos és nagyszabású március 15-ei ünnepségének színhelye, a Szentháromság tér pedig az augusztus 20-ai megemlékezéseké. A Mátyás-templom az utolsó két királykoronázás színhelye.

Az V. kerületi Kossuth térre már a XIX. század végén úgy tekintettek, mint amely szépen példázza a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás elválasztásának szükséges voltát. Itt épült meg az Országház épülete, itt volt a legfelsőbb bíróság, a Kúria, mellette pedig egy kormányépület, a földművelésügyi minisztérium. A téren Rákóczi és Kossuth szobrai, valamint az 1956-os forradalomra emlékező láng a magyar függetlenségi törekvésekre emlékeztetnek. Itt van a Magyar Köztársaság lobogója, sőt a harmadik Magyar Köztársaságot is itt kiáltották ki 1989. október 23-án. A törvény szerinti nemzeti emlékhellyé nyilvánítás tehát itt is azt a már kialakult hagyományt szentesíti, amely szerint nemzeti, történelmi megemlékezések színhelye a tér.

Az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum ma is álló klasszicista épülete, Pest városának egyik legszebb építészeti alkotása 1847-re készült el. Szinte azonnal nagyon jelentős társadalmi és politikai szerepet kapott. 1848. március 15-én a múzeum előtti téren, a mai Múzeumkertben volt az a tömeggyűlés, amelyre ma az első forradalmi eseményként tekintünk. A XX. század közepére visszavonhatatlanul kialakult itt egy 1848. március 15-ét jelképező kultuszhely, amely a márciusi megemlékezések emblematikus helyszíne lett. A politikai életnek más szinten is helyet adott a múzeum épülete: a kiegyezés és az új Országház elkészülte közti időben a Nemzeti Múzeum dísztermében ülésezett a felsőház, míg a képviselőház a múzeum melletti épületben.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben főleg a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellába temették el a kommunista diktatúra kivégzett áldozatait. Bár más parcellába is temettek politikai okból kivégzetteket, mégis e három parcella vált szimbolikus jelentőségűvé. A fenti parcellák együttesen alkotják a Nemzeti Gyászkertet, és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közbenjárása által a legtöbb sír a Nemzeti Sírkert részévé nyilváníttatott. A sírkert az 1956-os megemlékezések legfontosabb kegyeleti helye.

A Hősök terén található millenniumi emlékművet és a hősök emlékkövét az Országgyűlés 2002-ben a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi LXIII. törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánította. Jelen törvényjavaslat az Országgyűlés korábbi döntését megerősítve a Hősök terét nemzeti emlékhellyé nyilvánítja.

Debrecen a szabadságharc idején nemcsak a magyarországi reformáció fővárosa volt, hanem 1849 januárjától júniusáig az egész országé, a magyar ellenállásé. Az ország, a nemzet innen védte természet adta jogait, az uralkodó által is szentesített márciusi-áprilisi törvényeket, amelyek Magyarországot az akkori Európa példamutató polgári demokráciájává tették. Az ország önállóságát megsemmisíteni akaró olmützi oktrojált alkotmányra a Magyar Országgyűlés, amely a Debreceni Református Kollégiumban tartotta üléseit, válaszolni akart, ezért 1849. április 14-én elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot. Ez az amerikai nyilatkozathoz hasonlóan hitet tett a független Magyarország gondolata mellett. 1944. december 21-én szintén Debrecenben ült össze az Ideiglenes Magyar Nemzetgyűlés.

Mohács a magyar történelem legtragikusabb emlékhelye. 1526. augusztus 29-én délután a többszörös túlerőben lévő török hadak legyőzték II. Lajos magyar király seregét.

Pusztaszer területén Anonymus Gestájának értelmezése szerint Árpád fejedelem és vezértársai 34 napra megálltak, és együtt törvényeket hoztak. A Gesta ismertté válása után elterjedt az a nézet, hogy Pusztaszeren azok a törvények születtek, amelyek a magyar királyság alapjait képezték. A millenniumi ünnepségek sorában kiemelt szerepet kapott e terület, és az Árpád-emlékmű felállítása után emlékhellyé vált. Az 1970-es években folytatott ásatások során feltárt templom és kolostor romjai tovább erősítették Pusztaszer jelentőségét. A restaurált Feszty-körkép pusztaszeri elhelyezése, valamint az e területen létesített többi épület napjainkra valódi országos látogatottságú emlékhellyé emelték a parkot.

S végül Székesfehérvár volt a középkori magyar királyság szakrális központja, 1526-ig a király legitimációjának feltétele volt a székesfehérvári koronázás. Itt őrizték a koronázási jelvényeket, itt volt a királyi kincstár, a levéltár, valamint a királyi temetkezőhely is. Szent István halálának 900. évfordulójára - 1938 - bemutathatóvá tették a királyi palota romjait, Szent István kőkoporsójának mauzóleumot építettek, és hagyománnyá tették az augusztus 20-ai állami megemlékezéseket.

Tisztelt Országgyűlés! Figyelembe véve, hogy a törvényjavaslat széles körű szakmai támogatottságot élvez, elfogadását a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság is támogatja, tisztelettel kérem önöket, hogy az általános, majd a részletes vita során mindannyian bizonyítsuk, felelősséggel gondolkodunk a magyar történelem olyan helyszíneiről, amelyek nemzeti identitásunk nélkülözhetetlen színterei.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük szépen, miniszter úr. Most a kulturális és sajtóbizottsági álláspont ismertetésére kerül sor 5 perces időkeretben. Megadom a szót Gulyás Dénes képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

GULYÁS DÉNES, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem fogom kihasználni az 5 percet, bizottsági előadóként ugyanis arról kellene beszélnem, hogy mi hangzott el a bizottságban. A bizottságban nem alakult ki vita, beszélgetés sem igazán; magunk voltunk, az ellenzék képviselői nem jelentek meg a bizottsági ülésen, magunkkal pedig nem akartunk vitatkozni. Így most röviden lezárom ezt a pontot, azzal, hogy a 27-ei ülésen egyhangú szavazással, 13 igennel általános vitára alkalmasnak tartottuk a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Menczer Erzsébet képviselő asszonynak, Fidesz.

MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "Felejteni sokféleképpen lehet. Úgy is, hogy nem a lényegre akarunk emlékezni." - írja egy helyen Csoóri Sándor. Az emlékezés, pontosabban a költő-esszéistával szólva a lényegre való emlékezés felbecsülhetetlen fontosságú egy nemzet életében. Mi, magyarok jól tudjuk ezt, hiszen az egypárti diktatúra negyven évig próbált rákényszeríteni bennünket a felejtésre, illetve arra, hogy nemzeti történelmünkből ne a lényegre akarjunk emlékezni, hanem csupán arra, ami a hivatalos ideológia szempontjából lényegesnek látszott.

A demokratikus átmenet elvitathatatlan vívmánya, hogy az államilag szorgalmazott kollektív emlékezetkiesés évtizedei után végre ismét emelt fővel emlékezhetünk nemzeti múltunkra, történelmünkre. A jelenlegi kormány és a Fidesz-frakció is számos szimbolikus és gyakorlati erőfeszítést tett annak érdekében, hogy nemzeti közösségünk emlékezete erősödjék. Példaként említhetjük a nemzeti összetartozás erősítésére tett lépéseket, vagy akár az olyan, a tisztelt Ház által jelenleg is tárgyalt indítványokat, mint a nándorfehérvári diadal emléknapjának megünneplésétől vagy a magyar nyelv napjáról szóló határozati javaslat.

Az előttük fekvő törvényjavaslat szintén a nemzeti emlékezet serkentésére szolgál. A téma fontosságából adódóan akár önálló emlékhelytörvény is születhetett volna, de az, hogy a kulturális tárca a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításaként nyújtotta be elképzelését, semmit sem von le annak jelentőségéből. Ahogy a normaszöveg fogalmaz: a nemzeti emlékhelyek védelme és hozzáférhetővé tétele közérdek.

(13.30)

A törvényjavaslat ennek a közérdeknek az érvényesülését szolgálja, nemcsak a törvényben meghatározott nemzeti, hanem a rendeleti úton szabályozni kívánt történelmi emlékhelyeink esetében is.

A törvényjavaslat szerint történelmi emlékhellyé nyilvánítható az az épített környezet vagy természeti helyszín, ahol a nemzet emlékezetére méltó esemény vagy politikai döntés valósult meg. Nemzeti emlékhellyé pedig az a helyszín nyilvánítható, amely nem csupán egy adott történelmi kor meghatározója, hanem kiemelkedő fontossággal bír a nemzet önazonosságának megteremtése szempontjából, és valóban, a törvény által nemzeti emlékhelyekként megjelölt helyszínek ebbéli szerepe vitathatatlan. Hiszen ki is vitatná, hogy a Várnegyed, a Kossuth tér, a Nemzeti Múzeum, a Hősök tere vagy a 301-es parcella kiemelkedő jelentőséggel bír, ha nemzeti identitásunkról van szó? Ki vonná kétségbe a debreceni nagytemplom, a mohácsi és az ópusztaszeri történelmi emlékpark vagy a székesfehérvári romkert lényegi hozzájárulását az arra a kérdésre adandó válaszhoz, hogy mit is jelent magyarnak lenni?

Úgy vélem, a törvénymódosítás mellékletében szereplő kilencpontos lista egyfajta nemzeti közös nevezőnek mondható. Elhagyni semmiképpen sem volna érdemes belőle, hiszen ezzel nemzeti önazonosságunk egy-egy darabjáról mondanánk le. Arról viszont már korántsem vagyok meggyőződve, hogy a lista ne lenne tovább bővíthető. Bizonyára lesz majd ilyen szándék, és tegyük hozzá, joggal lesz. Hiszen számos olyan helyszíne van még hazánknak, amely nem minden alap nélkül pályázhat a nemzeti emlékhely kitüntető címére.

Hogy konkrét példát hozzak erre, mind a bővítési szándékra, mind a lehetséges helyszínekre, elegendő csupán L. Simon László képviselőtársamnak a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványára utalnom. A módosító indítvány nemzeti emlékhellyé nyilvánítaná a pákozdi katonai emlékhelyet, amely nem csupán a '48-as szabadságharc első győztes csatájának helyszíne. A pákozdi csata emlékműve mellett itt kapott helyet a doni kápolna is, amely a Magyar Honvédség történetének legnagyobb emberveszteséggel járó csatájára emlékeztet. A pákozdi emlékhely, amely hazánkban egyedüliként az eredeti csatatéren áll, továbbá nemzeti tragédiánkra is emlékeztet, szellemiségében és építészeti megjelenítésében is egyaránt méltónak bizonyulhat a nemzeti emlékhellyé minősítésre.

A módosító javaslatokról természetesen a részletes vitában kell hogy szó essék. Minderre csak azért tartottam fontosnak kitérni, hogy jelezzem, milyen kérdésekben várok érdemi vitát a kormány által benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban. Azt ugyanis nehéz lenne vitatni, hogy fontos javaslat fekszik előttünk, ahogyan azt is, hogy a benne nemzeti emlékhelyként nevesített helyszínek kivétel nélkül méltóak erre a címre. Ezért kérem képviselőtársaimat, támogassák a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását, hogy a felejtés évei után ezzel is hozzájárulhassunk az emlékezés idejének elérkezéséhez.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Pörzse Sándor képviselő úr következik, a Jobbik frakciójából.

PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli a törvénytervezetet, azonban engedjenek meg egy-két gondolatot, amit kiegészítésképpen, illetve megfontolásra javasolnék.

Az egyik az, amit a mellékletben a Kossuth térrel kapcsolatosan olvastam. Ott azért erős hiányosságot érzek azzal kapcsolatosan, hogy legalább a mellékletbe kerüljön be, az indoklásba, hogy miért is lesz nemzeti emlékhely a Kossuth tér. 1956. október 25-én ugyanis itt volt az a véres sortűz, amelynek Kéri Edit kutatásai szerint legalább 800, de az is lehet, hogy közel ezer áldozata volt, amikor is, nagyon jól tudjuk, hogy ávós pribékek... - egyébként Kéri Edit kutatásaira hadd térjek ki, nagyon jól megnevezi azt a majdnem kétszáz embert, akik felelősek Apró Antal vezetésével ezért a sortűzért. Tehát legalább a mellékletbe kerüljön be, az lenne a kérésünk, utalás erre a bizonyos sortűzre.

Amit pedig módosító javaslatként be fogunk terjeszteni, csatlakozva Menczer Erzsébet képviselő asszonyhoz, igen, mi is úgy gondoljuk, hogy semmiképpen sem szabad elvenni a történeti, illetve a nemzeti emlékhelyek számából, viszont nekünk is van két javaslatunk.

Az egyik, ha már 1956-nál tartottam, akkor a Corvin köz lenne. Azt gondolom, hogy nem kell különösebben megindokolnom, méltó helye lenne az 1956-os szabadságharc nemzeti emlékhelyére.

A másik pedig - és ezt talán kevésbé ismeri a magyar közvélemény - Ágfalva lenne. Ágfalva, ahol a Rongyos Gárda az első csatáját vívta a trianoni békediktátumnak érvényt szerezni akaró osztrák csendőri alakulatokkal szemben. Az első Rongyos Gárda-halottnak, Baracsi Lászlónak - ő egy kecskeméti gazdalegény volt - állítottak Ágfalván egy emlékművet, azt fogjuk javasolni, hogy ez nemzeti emlékhely legyen.

Véleményünk szerint a Rongyos Gárda küzdelme a magyar történelem egyik legfényesebb epizódja volt. Nagyon jól emlékszünk rá, hogy amennyiben a Rongyos Gárda küzdelmei nem lettek volna, akkor nem lett volna a soproni népszavazás sem, amelynek értelmében Sopron és még nyolc falu Magyarország része maradhatott. Különösen szeretnénk, hogyha annak a közel száz halottnak, de még inkább annak a 2500 igaz magyar hazafinak emléket állítanánk, akik egy olyan helyzetben fogtak fegyvert és mondtak megálljt az országba bevonulni akaró reguláris alakulatoknak, amikor aztán teljesen reménytelen volt a helyzet, és 18 csatát, ha jól emlékszem, 18 győztes csatát vívtak meg irreguláris alakulatok, egyetemisták, volt katonatisztek, első világháborús veteránok.

A kommunista történetírás nagyon súlyosan meghamisította a Rongyos Gárda történetét, többek között egyfajta fehér terrort meg náci alakulatokat vizionált, ezért szeretném már előre elmondani, hogy a Rongyos Gárda veteránjai 1944-ben Lengyelországban, a honi hadseregben a náci alakulatok ellen vették föl a harcot. Tehát én azt hiszem, hogy ők mint a nemzeti kiállás legfényesebb példái, mindenképpen érdemesek arra, hogy emléküket Baracsi László emlékművénél örökre nemzeti vagy akár történeti emlékhelyként a nemzet megőrizze.

Tehát még egyszer mondom: a Jobbik üdvözli a törvénytervezetet, lesz hozzá módosítónk, és nagyon remélem, hogy a módosítóinkat, miután ez megint csak egy pártsemleges téma, el fogják végre egyszer fogadni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: A következő hozzászóló a KDNP-frakció nevében Pálffy István képviselő úr.

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Megköszönve Réthelyi Miklós miniszter úr emelkedett expozéját és azt, hogy ez a törvényjavaslat átment azokon a megfelelő társadalmi és szakmai vitákon, amire ilyen kiemelt esetekben szükség van, hadd tegyem hozzá, hogy a javaslatnak két nagy érdeme van az én nézetem szerint: az egyik egyáltalán az, hogy itt van az asztalunkon; a másik pedig az, hogy jelentős időt biztosít a módosítók beadására.

Ezt két szempontból is mondom. Az egyik a szövegekkel kapcsolatos grammatikai kritika lesz, a másik pedig az az indokoltság, hogy nyilván nagyon sok képviselőtársunk - ahogy Pörzse Sándor is itt az imént megpendítette - élni fog azzal a lehetőséggel, hogy a törvényjavaslathoz rendelt melléklet listáját bővítse és a nemzeti emlékhelyek számát szaporítsa akár egyéni választókerületében, annak szempontjai szerint vagy egyáltalán a történelmi emlékhelyek, a nemzeti emlékhelyek javaslatban szereplő definíciója alapján.

(13.40)

Visszatérve erre a bizonyos nyelvi kérdésre, ha már ez után a törvényjavaslat után egy olyan országgyűlési határozatot fogunk tárgyalni, amely a magyar nyelv napjáról kíván majd rendelkezni, azért itt azt látni kell, hogy elég sok olyan nehéz megfogalmazás van, amely ennek az olvasmányosságát nehezíti, és sokszor az értelmezését is akadályozza. De az interpunkciók megfelelő kitételén túl azt is észre lehet venni figyelmesebb olvasás során, hogy bizonyos esetekben hiányzik az azonosság, történetesen ott, ahol a törvény az e törvény alkalmazásában definiálja a történelmi emlékhelyeket és a nemzeti emlékhelyeket, másként fogalmaz, mint ott, ahol a történelmi emlékhelyekké nyilvánítás, illetve a nemzeti emlékhellyé nyilvánítás feltételeit határozza meg. Hogy egy, szerintem elég fontos különbségre felhívjam a figyelmet: ugye, azért az nem mindegy, hogy valami országos jelentőségű rendezvény megtartására alkalmas-e, vagy országos állami, nagy jelentőségű rendezvény megtartására alkalmas. Merthogy ugyebár ilyen szempontból valószínűleg kizárná a nemzeti emlékhelyek lehetőségeiből egy állami, nagy jelentőségű országos ünnep megrendezését, történetesen, mondjuk, a Vereckei-szoros esetében vagy Nándorfehérváron - éppen Nándorfehérvár kapcsán szintén országgyűlési határozati javaslat van itt a Házban -, vagy történetesen Arad esetében, és hogy továbbmenjek, Trianon esetében szintén. Az rendkívül fontos tehát, hogy ezek a javaslatok, amikor a történelmi és a nemzeti emlékhelyek feltételeit támasztják, akkor egyértelműen fogalmazzanak, és olyan kategóriákat létesítsenek, amelyekbe valóban a történelmi és nemzeti múltunk nagy eseményei, pillanatai, emlékhelyei, épített környezete vagy természeti pontjai egyaránt megfelelően beleértendőek és beleérthetőek.

Amint ezekről a helyszínekről beszéltem, mindjárt felmerülhet az a körülmény is, hogy ezek az országhatáron kívül lévő helyszínek - és ilyen szempontból a törvényjavaslat 61/C. § (2) bekezdését tartom talán a legkevésbé kidolgozottnak, amely a nemzetközi megállapodásokat kívánja e tárgyban az ezzel foglalkozó miniszter feladatának rendelni. Ez elég általános, és ilyen formában egyáltalán nem biztos, hogy könnyen elérhető, ha történetesen az ezzel felhatalmazott bizottság Verecke, Nándorfehérvár, Arad, Trianon esetében próbálna történelmi emlékhellyé vagy nemzeti emlékhellyé nyilvánítást kezdeményezni; de nyilván itt is a sor hosszan folytatható lenne, akár Pozsonyra, a magyar diéta helyszínére vagy a koronázási templomra gondolva, vagy említhetjük Rodostót, Rákóczit, és valóban, ha a sor tovább folytatható, akkor az '56-os nemzeti emlékhely, történelmi emlékhely kérdése sincs megoldva. Az vita tárgyát képezheti, hogy ez a Corvin köz legyen-e vagy más, de kétségkívül nem szerepel ilyen - mondjuk, a 301-es parcellán kívül - a nemzeti emlékhelyekről szóló törvényi mellékletben.

Úgyhogy a javaslatot üdvözölve, annak lényegével, szerkezetével és azzal egyetértve, hogy ezt a két kategóriát egyértelműen igyekszik definiálni - hozzáteszem: nem állítom, hogy egyértelműen azt is teszi, de igyekszik -, ezt az igyekezetet méltánylandó a magam részéről és a kereszténydemokraták részéről arról biztosíthatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogatni fogjuk. Egész biztos, hogy nem egy módosítót fogunk beadni hozzá, és üdvözöljük, hogy ennek a lehetősége augusztus 26-áig nyitva is van; ezzel együtt kérem a támogatásukat majd a javaslathoz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: A következő hozzászóló Mile Lajos képviselő úr, az LMP padsoraiból.

Tessék parancsolni, képviselő úr!

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Bevezetésképpen kénytelen vagyok egy reflexióval kezdeni: a bizottság részéről Gulyás képviselőtársam sajnálatos módon arról számolt be, hogy ellenzéki képviselő nem vett részt a bizottsági ülésen, ami sajnálatos dolog, és nemigen gyakori, azt gondolom. Tehát ennek a megjegyzésnek vagy ennek a tényismertetésnek lehet esetleg rossz értelmezése is. Feltételezem, hogy javítani lehet az Országgyűlés működésének munkarendjén, hiszen nagyon sokszor találkoztunk olyan jelenséggel itt a Házban, amikor a kormánypárti képviselők részéről maga az előterjesztő sem volt jelen. Tehát ebből most ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, csak kénytelen voltam reflektálni az ön által elmondottakra, tudniillik semmiféle tartalmi vagy egyéb jelentés vagy háttérszándék emögött nem húzódott meg, mint ahogy, remélem, ki fog derülni a hozzászólásomból, éppen ellenkezőleg.

A másik: a miniszter úr expozéjában elhangzott a nemzeti identitásképzés viszonyulása a felgyorsult és globalizálódó világhoz, és ennek a folyamatnak a veszélyeire hívta fel a figyelmet, azokra a nehézségekre, amelyek a nemzeti önazonosság meghatározására hárulnak ebből fakadóan. Én egy kicsikét máshonnan közelítenék ehhez. Valóban megvannak a veszélyek, nagyon nehéz az önazonosság meghatározása ebben az információhalmazzal agyonzsúfolt világban, viszont több az igazodási pont is. Tehát amikor önazonosságról beszélünk, identitásképzésről beszélünk, akkor az nem árt, ha minél több szempontot, minél több információt, minél több igazodási pontot birtokolunk, hogy ez minél pontosabb legyen. Tudniillik itt elhangzott az identitásképzés, az önazonosság, önbecsülés, de hozzátenném - nem mint kiegészítő fogalmat, hanem mint ebbe beleértendő tartalmat - a pontos önismeretnek a kérdését is, és ebben bizony fontos szerepe lehet annak, ha minél több szempontból közelítünk a saját hagyományainkhoz, történelmünkhöz, önmagunkhoz, mindenkori helyzetünkhöz. És most lássuk a törvényjavaslatot!

Előrebocsátom, hogy a Lehet Más a Politika támogathatónak és támogatandónak tartja ezt a törvényjavaslatot, valóban nagyon fontos dologról van szó. Nagyon helyes az is, hogy sok pontosítást tartalmaz a törvényjavaslat a 2001. évi LXIV. törvényhez képest, rögtön a 7. § 27., 28. pontokkal történő kiegészítése fogalompontosítást tartalmaz, méghozzá a történelmi emlékhelynek és a nemzeti emlékhelynek a fogalmát tisztázza, pontosítja. Nagyon helyes ez a precizitás, ez a körültekintés, és van egy olyan tartalmi eleme a dolognak, ami hangsúlyos, és majd később visszatérek rá: megjeleníti a szövegben a velünk élő nemzetiségek szerepét is az identitásképzésben. Ezt egy nagyon fontos szempontnak gondolom; elég sok olyan történelmi tévedést, hibát, politikai gyakorlatot tapasztalhattunk, láthattunk, olvashattunk, amely más irányban képzelte el az önmeghatározás lehetőségeit - ez a kitétel, azt gondolom, irányadó, követendő és pontos.

A 4. fejezet Az emlékhelyek védelme címet viseli, és ebben a fejezetben jelenik meg az emlékhelyek kialakításával, gondozásával, védelmével és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggő szabályozás. Itt van egy kis problémám, de meggyőzhető vagyok. Egyrészt adott a kultúráért felelős miniszter, aki az emlékhelyekért felel, és adott a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság létrehozására és felügyeletére a kormány által rendeletben kijelölt miniszter - itt egy másik miniszterről beszélünk -, és a kettőnek az együttműködését írja elő ez a törvényjavaslat. Nekem csak az a problémám, hogy nem válik-e így bonyolulttá a rendszer, a működőképességnek, a hatékonyságnak nem megy-e a rovására ez a fajta felállás, jóllehet még olyan problémákat is észleltem, hogy mintha ellentmondás lenne, hiszen a miniszter feladatai között rögzíti, hogy az emlékhelyekkel összefüggő feladatok tekintetében a miniszter a bizottság felett szakmai irányítási jogkört gyakorol. Tehát adott egy miniszter, aki felügyeli ezt a bizottságot, és egy miniszter, aki szakmai irányítási jogkört gyakorol - ezt megismétli aztán az indokolás is.

(13.50)

Nincs itt esetleg fölösleges átfedés? Nincs-e valami szerkezeti zűrzavar? Tehát meggyőzhető vagyok róla, csak így, ebben a formában, ahogyan a javaslat rögzíti, nem egyértelmű, hogy nem lesz-e probléma a működtetésben.

A következő a 61/E. § (1b) bekezdése úgy fogalmaz az emlékhely meghatározása kapcsán, hogy "az ország politikai életében irányadó állami döntés, intézkedés valósult meg". Én ezt egy kicsit pontosítanám, mert elég sok olyan politikai döntés vagy állami döntés, intézkedés született, amely nem biztos, hogy emlékhely létesítésére alkalmas, és mégis meghatározó volt, tehát ennek a tartalmát én egy kicsikét árnyalnám.

A következő kitételem vagy észrevételem pedig ugyanezen szakasz (2) bekezdésére vonatkozik: "A történelmi emlékhelyeket egységes arculatú - magyar és angol nyelvű - ismertető táblával kell megjelölni." Erről azt gondolom, hogy ha már nagyon helyesen tartalmazta a fogalom tisztázása a nemzetiségek szerepét, és ha már említette a miniszter úr a globalizáció veszélyét és egyáltalán a környezetünket, akkor nagyon helyesnek látnám, és ilyen irányú módosító indítványt adtam is be, ha egy bizonyos emlékhely esetében, legyen az történelmi vagy nemzeti emlékhely, ha van ilyen, az érintett nemzetiség nyelvén is fogalmazzuk meg a szöveget, jóllehet, tartalmában nyilván az angol vagy a magyar nyelvű szöveg is utal majd rá, de ennek azért van egy szimbolikus, fontos gesztusértéke, tehát ezt nagyon ajánlom a figyelmükbe, fontolják meg, hogy az ilyen esetekben az adott nemzetiség nyelvén is szerepeljen a szöveg az ismertető táblán.

Helyesnek látom az 5. §-ban az épített környezet mellett a történeti táj fogalmának megnevezését, bevezetését, ez is egy helyes szemlélet. Nemcsak Tokaj környékére és Tokajra kell itt összpontosítani, adódhatnak olyan helyzetek, amikor e fogalomkörbe az ország más tájegységei is bevonhatók lesznek, de mindenféleképpen üdvözlendő, hogy ez megjelenik a szövegben.

Ami viszont tanulságos a mostani általános vitából is, én nem kívánok itt a jegyzék tartalmi elemeibe beleszólni, eleve úgy gondolom, ez majd egy későbbi folyamat része lehet, de az már látszik, hogy jó lenne pontosan tisztázni a javaslattétel eljárásrendjét, tehát azt, hogy az egyes helyszínek emlékhellyé nyilvánításának mi lesz az eljárásrendje; nehogy itt aztán ideológiai vagy pártpreferenciák alapján történjen egyfajta ötletbörze, ezt pontosan rögzíteni kell.

Még egy kritikai észrevételem van a végén. Azt nem látom helyes módosításnak, hogy a történelmi emlékhely esetén nem országgyűlési határozat dönt, hanem kormányrendeletben kívánja ezt a javaslat szabályozni, míg a nemzeti emlékhelyeknél meghagyja a jogalkotói hatáskört, tehát törvényszinten rendezi. Az ilyen szimbolikus természetű ügyeknél, ahol ráadásul lehet is számítani a konszenzusra, szerencsésnek látnám, ha a sokat hangoztatott nemzeti egység jegyében nem a kormány fennhatósága alá vonná a történelmi emlékhelyek kijelölését, hanem meghagyná országgyűlési hatáskörben, hiszen ha a nemzeti összefogást, a nemzeti egységet valóban meg akarjuk jeleníteni, annak a legfontosabb, legkiemeltebb színtere maga az Országgyűlés. Nem helyes lépés, nem jó tartalmú lépés ebből visszább lépni és a kormány fennhatósága alá vonni, mert ilyenkor ez felvethet olyan kérdéseket, amelyek esetlegesen a szándék nemességét is megkérdőjelezhetik, és nem minden alap nélkül, tehát kérem, ezt is fontolják meg. Ilyen tartalmú módosító indítványt is fogok beadni.

Összességében magát a törvényjavaslatot a Lehet Más a Politika támogathatónak tartja, támogatni is fogjuk. Kérem önöket, hogy a fölvetett észrevételeket úgy értékeljék és úgy értelmezzék, mint javító szándékkal megfogalmazott javaslatokat, és a módosítóinkhoz is így álljanak hozzá.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Kétperces hozzászólók többen is bejelentkeztek. Elsőként megadom a lehetőséget Wittner Mária képviselő asszonynak, Fidesz.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hozzászólva ehhez a témához, valóban sok, bővíthető számú emlékhely válik majd esedékessé, mint ahogyan Menczer Erzsébet képviselő asszony is mondta, de én most szeretnék kitérni a 301-es parcellára.

A 301-es parcella ma már emlékhely. A körülbelül 380-400 kivégzett emberből körülbelül 10-15 embert exhumáltak, a többiek azonban ugyanúgy fekszenek arccal lefelé, összedrótozva, egy sírban hatan-heten, ezt megtapasztaltuk. De van a 301-es parcellában tömegsír is, amit a kórházi csonkolt testrészekkel próbáltak elfedni, ez egyértelművé vált számunkra, tehát ott még nagyon sok feltárnivaló van.

Azonkívül kevesen tudják, hogy ezelőtt öt évvel két emlékmű, egy nevezetes és egy vitatott emlékmű épült fel ebben az országban. Csömörön a világon az első ikeremlékmű épült fel, ami a kommunizmus 100 millió áldozatáról és a magyar áldozatokról emlékezik meg, illetve '56-os emlékmű. Ez a világon az első olyan emlékmű, ahol a polgárok a saját vagyonukkal áldozva állították fel ezt az emlékművet, ezzel szemben Bush két évvel később állította fel a világon a másodikat, Amerikában az obeliszket. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) A másik emlékmű, és erre azért nagyon szeretnék kitérni, szintén az '56-osok terén van. Ez az emlékmű nagyon vitatott részünkről, mert ez egyszer a megtorlást szimbolizálja, illetve a forradalom leverését szimbolizálja, utána pedig a megtorlást, és nagyon jó lenne, ha ez a csúfos emlékmű eltűnne onnan, az '56-osok teréről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólás, Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő úr, KDNP.

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csatlakozni szeretnék Mile Lajos képviselőtársam indítványához a többnyelvűség kapcsán, hogy ne csak magyarul és angolul legyen az emlékhelyekre kiírva az adott eseménnyel kapcsolatos rövid leírás, lévén, hogy a környező országok nyelve is fontos lenne, hiszen a történelem során számos történelmi esemény kapcsán mi együtt éltünk, együtt voltunk.

Néhány nemzetnek - például a török hódoltság alatt vagy egyéb időszakokban - a közös eredmények ugyanolyan közös dicsőségek, mint amilyen a magyar emberek számára is, természetesen azt is figyelembe véve, hogy vannak dolgok, amelyeknek ezek a nemzetiségek nem igazán örülnek, de azt a lehetőséget is adjuk meg nekik, hogy elolvashassák a számukra kevésbé dicsőséges dolgokat is, de a lehetőség ilyen szempontból adott lenne. Én ezt mindenképpen tudnám módosítás formájában támogatni a magam részéről.

Köszönöm a szót.

ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólás, Pálffy István képviselő úr, KDNP.

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A feliratok magyar- és angolnyelvűsége, illetve a nemzetiségi nyelv használata tárgyában kértem röviden szót.

Az indokolja ezt a kis kiegészítést, hogy amellett, hogy rendkívül fontos, hogy a nemzetiségek nyelvén is felhívjuk a figyelmet ezeknek a történelmi és nemzeti értékeknek a jelenére, voltára, fontos, amit az imént mondottam, hogy a jelen történelmi és nemzeti emlékhely definíciója feltételei szerint ezeket nem lehet odaítélni, nem lehet azzá nyilvánítani, ez nem olyan egyszerű, tehát gyakorlatilag ott, ahol a legfontosabb volna, a mai Szlovákia területén, a mai Románia területén, sok más olyan pontján a világnak, körülöttünk, a történelmi magyar területeken - említettem a Vereckei-szorost -, ez megoldhatatlan volna ebben a pillanatban.

Tehát mielőtt ehhez a problémához érünk, hogy a nemzetiségek nyelvén írjuk ki ezeken az emlékhelyeken azt, ami fontos, azt oldjuk meg, hogy a tábla egyáltalán majd kitehető legyen.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(14.00)

ELNÖK: Megadom a szót Hiller István képviselő úrnak, MSZP; normál felszólalást kért.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Én ezt a törvénymódosítás megalapozottnak és okos gondolatok megvalósításának tartom. Olyannak, amely a kulturális örökségvédelmi törvény módosításaként kap helyet, ugyanakkor fontos, valóban nemcsak az ország, hanem a nemzet történetében, gondolkodásában mentalitásformáló lenne.

Mindazokat a gondolatokat, amelyeket önök a korábbiakban elmondtak, és amelyek jó része a mi oldalunkról támogatható, nem kívánom megismételni, azonban olyan kérdésekben, amelyek nem hangzottak el, vagy amelyek nem egyeznek a véleményünkkel, szeretném a rendelkezésemre álló időt felhasználni.

Először is, a törvénymódosításban én nagyon helyesnek látom a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerepének kiemelését. Én ezt a bizottságot tevékenységében, az azt alkotók egyéni életútjában is megfelelőnek látom arra, hogy, politikán fölül, képes legyen azt a célt koordinálni, amelyet a törvénymódosítás szolgál.

Nem belemenve azokba az érvekbe, amelyek nyilván sok vitára adhatnak okot, a mellékletben felsorolt helyszínek mindegyikét odatartozónak érzem, és azokat a kiegészítéseket is, amelyeket tettek, nagyon nehéz lenne opponálni, nem is kell. Csak ezeknek a sora valóban történelmünk évszázadai, évezrede alatt bizony bővíthető. Ezért tisztelettel kérem, hogy bár én is mondhatnék javaslatot, a muhi emlékmezőtől kezdődően a visegrádi palotáig, a sárospataki vártól az esztergomi bazilikáig, azt kérem a különböző pártok képviselőitől és frakcióitól, hogy gyakoroljunk önuralmat. A módosító indítványok ugyanis elindíthatnak egy jogos, aztán megállíthatatlan devalvációt. Azt a javaslatot szeretném tenni - kérem a tisztelt frakciókat, fontolják meg -, hogy a majdan beadandó módosító indítványokat, és nyilvánvalóan a parlamenti többség - de ha konszenzust akar, mi ebben partnerek leszünk -, minden egyes módosító javaslatot, amely a mellékletet bővíti, akkor fogadja el, ha ezzel a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság egyetért.

Higgyék el, kérem, mindig lehet törvényt módosítani, a 9 helyszínt 18-ra, a 18-at 27-re módosítani, aztán utána már nagyon nehéz megmondani, hogy mi a mérce. Kell egy, a politikától független, szakmaiságon alapuló, tapasztalatokkal rendelkező bizottság, amelynek a tevékenységében hisz a politika, a legkülönbözőbb színű, a legkülönbözőbb gondolkodású pártok. Ezért azt javaslom, hogy a majdani és a most elhangzott módosító indítványokat akkor szavazzák meg, akkor fogadja el a többség - mi ezt fogjuk követni -, hogyha az a miniszter úr által említett, egyébként úgy gondolom, általam is példaértékűnek tartott egyeztetés, amely a Kegyeleti Bizottsággal zajlott e tekintetben is, folytatódik, kiterjed és vonatkozik a módosítókra. Ezt betartani nem kötelesség, de feltétlenül megfontolandónak tartom.

Végezetül, éppen az ügy fontossága és a színvonal megtartása miatt, kérem, engedjék meg, hogy néhány másodpercben elmondjam: a történelem nem jobb akkor, hogyha a fekete-fehéret fehér-feketévé változtatjuk. Nem jobb akkor, hogyha jogosnak tartott, egyébként jogos, korábbi korok megítélésének kimondása itt egy másik oldalra csap át. Amikor a felejtésről szólt a Fidesz képviselő asszonya, akkor eszembe jutott, hogy részben igaza van, ami azokat az évtizedeket illeti, részben pedig öntől néhány méterre ül a Kegyeleti Bizottság elnöke, aki mondjuk, a történeti munkásságának jelentős részeként 1976-ban, amikor nem beszélhetünk demokráciáról, egy kitűnő színvonalú Mohács-emlékkötet és -emlékkönyv szerkesztője volt, egy olyan vita lezárásaként, amelynek színvonalát a demokratikus Magyarország is megirigyelhetné. Amikor Perjés Gézától Kosáry Domokoson át, mondjuk, Beke Katáig vitatkozott ez az ország Mohács jelentőségén, és aztán ennek a tudományos vitának a lecsapódását a napilapok foglalták össze. Én kívánom a mindenkori Magyarországnak olyan színvonalú viták lebonyolítását; mint ahogy a jobbikos képviselő úr felvetése az ágfalvi csatával kapcsolatban is meggondolandó és helyes. Én Sopronban születtem, diákként, a nem demokratikus Magyarországon felnőve, minden évben virágot helyeztünk el a magyar áldozatok sírjánál - minden évben -; azzal együtt, hogy az a Magyarország, amelyik a csata után emléket állított a saját halottjának, volt annyira büszke a saját történelmére, hogy az ellenfél csendőr halottját - Michael Scheynek hívták, Schey Mihály - szintén a soproni temetőbe eltemetve, osztrák csendőr egyenruhában ábrázolva tisztelte, benne egyébként a legyőzött ellenfelet, ellenséget. Következésképpen ez folytatódott egyébként akkor is, amikor én, mi a magyar, az ágfalvi csatában győztes magyar csapatok halottai mellett megtiszteltük a legyőzött ellenfél sírját is. Ez szerintem nem történelmi kortól, sokkal inkább mentalitástól függő.

Azt mindannyiuknak, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, figyelmébe ajánlom, amit a miniszter úr a felvezető expozéban a nemzetközi kitekintés kapcsán elmondott. Minden nemzetnek megvannak a maga dicső napjai, és ezen dicső napok lehet, hogy egy másik nemzet számára szomorúságot jelentenek. Minden nemzetnek van büszkesége, és lehet, hogy ez másoknak, más nemzetnek szomorúságot okoz. Természetesen egy nemzethez tartozva ebben sem furcsaságot, sem rendkívüliséget nem kell látnunk.

Az a folyamat azonban, amely akár a normandiai partraszállás emlékére egymással szemben álló katonák, csapatok, tisztek, tábornokok, közkatonák között létrejött, ott, Normandiában, vagy amit Olaszországban, az Olasz Köztársaság meghívására, a velük egykor szemben álló világháborús ellenfelek találkozójánál megrendeztek, igen figyelemreméltó. Akkor, amikor ilyen napokat, ilyen törvényeket terjesztenek be, akkor erre, azt gondolom, hogy fontos figyelni.

Összefoglalva azt mondhatom, hogy ez a törvénymódosítás, bár szerepelhetett volna külön törvényként, annak idején mi, 2008-tól kezdődően - akkor még Boross miniszterelnök úr volt a Kegyeleti Bizottság elnöke - egy külön törvényt terveztünk. Nincs ennek egyébként tartalmi jelentősége; hogyha a törvény jó, módosított formában, akkor bőven támogatható úgy is.

Ha a törvény szövege és a melléklet megfelel arra, hogy a kitűzött célt szolgálja, a bővítésnél pedig... Hiszen itt különböző, egyébként jogos dátumok, események napját illetően sorozatban fogadunk el országgyűlési határozatokat, Nándorfehérvártól a magyar nyelv napjáig - igen, rendben van, csak mondom, hogy egy bizonyos mennyiség után a devalváció, az értéktelenedés felmerülhet. Ezért megismétlem azt a javaslatot, hogy a politika, az Országgyűlés, a kormánytöbbség úgy fogadjon el, úgy fogadjon be mellékletet bővítő javaslatokat, hogy azokat egyeztesse a Kegyeleti Bizottsággal. Ha a bizottság szakmai értelemben is elfogadhatónak találja, akkor legyen meg hozzá a politikai támogatás.

Mi ezt a törvénytervezetet megfelelőnek találjuk arra, hogy különböző gondolkodású magyar embereket összekössön.

Elnök úr, köszönöm szépen.

(14.10)

ELNÖK: Köszönjük szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Menczer Erzsébet képviselő asszony, Fidesz.

MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dolgot nem tudok szó nélkül hagyni. Azzal mindenféleképpen egyet kell értsek, hogy igenis bővíthető a nemzeti emlékhelyeknek a köre, és egy nemzetnek nemcsak nemzeti emlékhelyei vannak, hanem kegyhelyei is vannak, nemcsak büszkék vagyunk történelmi eseményeinkre, hanem vannak olyan történelmi tragikus cselekmények is, amelyeknek kegyeleti emlékhelyeik vannak.

Én azzal is egyet tudok érteni, amit Hiller képviselőtársam mondott, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hagyja jóvá ezeket a helyszíneket, de hogy minden esetben politikai konszenzus kell hogy kísérje-e egy emlékhely vagy egy kegyeleti emlékhelynek az elfogadását vagy kijelölését, az egyáltalán nem biztos, hogy így kell hogy történjen. Mondok én önnek egy olyan, számomra kegyeleti emlékhelyet ma Magyarországon, amit az önök kormánya nem volt hajlandó elfogadni, ez a Terror Háza Múzeum, amely a vörösinges és barnainges fasizmus áldozatainak állít emlékhelyet, bizony, az önök fájdalmára néhány olyan arcképpel is, amit nem biztos, hogy sokak számára üdvözítő ott viszontlátni szüleje vagy rokona képében. Ennek ellenére ennek az emlékhelynek vagy kegyeleti emlékhelynek vagy múzeumnak - nevezzük bárminek - az egyik alapítója az én édesapám, aki a mai napon kapott kitüntetést ebben a házban, aki egy olyan történelmi korszakban került el ebből az országból, amikor a magyar hatóságok közreműködésével több mint 700 ezer embert elvittek ebből az országból a gulágra, és önök meg megpróbálták ezt a történelmi tényt elhallgattatni, és az amnézia zsákjába beletenni.

Úgyhogy én azt gondolom, ha bővítjük a történelmi emlékhelyeinket vagy nemzeti emlékhelyeinket, akkor egy ilyen kegyeleti emlékhely lehet a Terror Háza Múzeuma is, hiszen azon túlmenően, hogy a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete számos városban állított emléktáblát, mégiscsak ez a hely az, ahol összefoglaljuk azt a történelmet, amiről ma még a mai napig is a magyar lakosság 80 százalékának fogalma nincsen.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólás, Mile Lajos képviselő úr. Elnézést, az előbb én nem figyeltem az időt, belefeledkeztem...

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nagyon rövid leszek, nem akarom rabolni az idejüket. Két megjegyzés.

Valóban nagyon szerencsétlen megoldás lenne, és a javaslat indíttatásával ellentétes, ha kurzusfüggővé válna ez a bővítési hullám. Tehát itt nagyon megfontolandó annak a metodikának a kidolgozása, hogy hogyan tudjuk az aktuálpolitikai erőviszonyok, az éppen akkor legfontosabbnak tartott ideológiai vagy pártpolitikai szempontok fölé emelni ezt a törvényt, és hogyan tudjuk magát az eljárást is, amennyire lehet, ettől függetleníteni. Ezért mondtam, hogy az eljárásrendet pontosítani kell, és azzal egyetértek, hogy ennek a bizottságnak a szerepét ebben meg lehet erősíteni.

És még egy pontosító, értelmező megjegyzésem van az ismertető tábla feliratozásával kapcsolatban. Azt végképp nem szeretném, ha ez parttalanná válna. Tehát azért fogalmaztam úgy a módosítómban, hogy az olyan történelmi vagy nemzeti emlékhelyek esetén, ahol az adott nemzetiség szerepe megjeleníthető, tehát nem teljesen általánosságban véve, ott szerepeljen azon a nyelven is az ismertetés szövege.

Az egy más reláció, amiről Pálffy képviselőtársam beszélt, amikor ilyen történelmi vagy nemzeti emlékhelyekről beszélünk, amelyek túlesnek a mostani határokon, az természetesen egy másik megfontolásnak és másfajta eljárásnak a függvénye lehet, de örülök, hogy akceptálták vagy elfogadták ezt a javaslatot, és remélem, hogy dűlőre is jutunk ennek a végén.

Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces, Hiller István képviselő úr!

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nem gondolom, képviselő asszony, hogy ebben a kérdésben a parlamentben hosszabb vitát kellene folytatnunk, van, amiben egyetértek, van, amiben nem, ahogy ön is. Nem gondolom, hogy minden történelmi emlékhelyhez vagy nemzeti emlékhelyhez politikai konszenzus kell, én a szakma erősítését gondolom és tartom javaslatként.

Amit a Terror Házáról mondott: a Terror Házának léte, működése és tevékenysége nekem nemhogy fáj, hanem majd tessék megnézni, hogy kulturális miniszterként, mondjuk, a költségvetésben erről mit szóltam. Ha önök ennyire toleránsak, akkor azt kérem, hogy a költségvetési vitában - még az inflációt sem kérem - csak annyi pénzt szavazzanak meg a Politikatörténeti Intézetnek, amennyit mi megszavaztunk a Terror Házának. Egy fillérrel sem többet! Tudniillik, miközben önök ezt az elmúlt években hangsúlyozták a költségvetési vitában, nem volt olyan év, amikor a Terror Háza a költségvetésből 200 millió forintnál kevesebbet kapott volna. Ahogy megtörtént a kormányváltás, a Politikatörténeti Intézetnek az idei költségvetésben önök egyetlenegy fillért nem szavaztak meg. Úgy vették el az egész költségvetését, hogy na!

Úgyhogy itt nagy toleranciáról e tekintetben fölösleges beszélni. A vita azonban ezen törvénymódosítás kapcsán nem is gondolom, hogy jó, ha erről folyik. Ez nemzeti és történelmi emlékhelyekről folyik. Helyes dolog, ha ebben egyetértés van, hogy ezt alkossuk meg. Nem gondolom, hogy minden történelmi vagy nemzeti emlékhely megítélésénél, legyen ez akár a közelmúlt, legyen a távolabbi múlt, akár szakmai értelemben, akár politikai értelemben egyet kellene érteni. Azt azonban igen, hogy ha ebből politikai versengés lesz, elvész a lényeg. Ezért gondolom, hogy e tekintetben a kegyeleti bizottságnak nagyobb jogkört, azt mondanám, egyetértési jogkört kell adni.

Elnök Úr! Köszönöm szépen.

ELNÖK: Dúró Dóra képviselő asszony következik normál hozzászólóként, Jobbik-frakció.

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hozzászólásomban két vezérfonalat szeretnék érinteni, egyrészt a kulturális vetület megjelenése mellett szeretném felhívni a figyelmet a törvényjavaslat nemzetpolitikai vetületére is, és nagyon örülök, hogy erről már Pálffy István képviselő úr is a kormányoldal részéről beszélt, illetve kapcsolódnék Pörzse Sándor képviselőtársamhoz, másrészt pedig a hozzászólásom második részében szeretnék bekapcsolódni a bővítés, bővíthetőség kérdésébe.

Nemzeti emlékhelyekről beszélünk, nem állami emlékhelyekről, ezért tartjuk kifejezetten fontosnak azt, hogy legyen legalább egy olyan emlékhely a felsoroltak között, amelynek egyértelműen nemzetpolitikai vetülete is van, nemzetpolitikai üzenete is van a mai helyzetre vetítve. Természetesen nagyon fontosak azok az emlékhelyek, amelyek fel vannak sorolva, de ilyet nem találunk ezek között, ami kifejezetten egy újabb erőt, egy újabb üzenetet jelentene a határon túli magyaroknak, és ezt hiányoljuk ebből a javaslatból, ezért is fogalmazta meg Pörzse Sándor képviselőtársam, hogy a Rongyos Gárdához kapcsolódóan Ágfalván kellene létesíteni ezt az emlékhelyet.

Azért is tartjuk ezt fontosnak, mert ha azt a nemzetpolitikai fordulatot tekintjük, ami az állampolgárság megszavazásával vagy az osztálykirándulások bevezetésével, illetve a Trianon-emléknap bevezetésével elindult itt az Országgyűlésben, a kultúra területén is bizony ehhez kapcsolódóan mindenképpen fontos lenne egy ilyen üzenetet ismételten küldeni a határon túli magyaroknak, és azt a szemléletet erősíteni, hogy egy nemzetben gondolkodik az Országgyűlés. Másrészt a Rongyos Gárda küzdelme kapcsolódik ahhoz is, hogy Trianon ledöntéséért tevő, azért tenni akaró emberekről van szó, és illeszkedhetne abba a kormányzat által is támogatott szellemiségbe, ami azt tűzte ki célul, hogy Trianon ne egy múltba forduló, bús emléknap legyen, hanem próbáljunk meg erőt meríteni abból a helyzetből, ami jelenleg is fennáll, és úgy gondolja a Jobbik, hogy ezt nem azzal kellene elérni, hogy június 4-én narancsos bálokat tartunk, hanem próbáljunk meg a Trianon ledöntésén fáradozó embereknek is emléket állítani.

A Rongyos Gárda több szempontból is példamutató e tekintetben is, de a törvényjavaslat egy másik célkitűzését is teljesíti, nevezetesen a magyarországi nemzetiségeknek a részvételét ebben a küzdelemben, hiszen a Rongyos Gárdában nagyon sok nem magyar nemzetiségű és nem keresztény vallású ember is részt vett és harcolt Magyarországért, azért a kis területért, amely így itt maradhatott Magyarországon. Tehát ebből a szempontból is a magyarországi nemzetiségeknek is és a magyarországi nemzetiségekkel való összetartozásnak is egy példáját adhatja a Rongyos Gárda.

(14.20)

Azt gondolom, mindannyian érezzük azt, hogy a nemzeti emlékhelyek szinte a végtelenségig bővíthetők lennének. Ez azonban nem probléma, emiatt nem csüggednünk kell, hanem büszkének kell lennünk, hiszen ez is azt mutatja, hogy Magyarországnak milyen gazdag a történelme, hogy van miből merítenünk, van mire büszkének lennünk. Mi is fontosnak tartjuk azt, hogy a rangja maradjon meg annak, hogy valamely emlékhelyet nemzeti emlékhellyé nyilvánítunk. Ezért sem szeretnénk mi sem, ha a bővítést a végtelenségig folytatnánk. Ugyanakkor a Rongyos Gárdát az említett okok és a nemzetpolitikai vetület miatt - elsősorban emiatt - szeretnénk beemelni ebbe a törvényjavaslatba, és ezzel is bővíteni az emlékhelyek sorát.

Ami a politikát illeti: az előbbi vitából is érezhető, hogy itt politikai konszenzus bizony nem lesz, már csak azért sem, mert - ha csak a XX. századi történelem eltérő megítélésére gondolunk az egyes pártok részéről - sokan a XX. századi diktatúráknak a részesei voltak; egyik oldalon elszenvedői, a másik oldalon pedig haszonélvezői voltak a kommunista rendszernek, és még ma is olyan sérelmek állnak fenn az egyes emberek között, amiket nem lehet áthidalni. Az egyes pártok szellemisége miatt - ahogy azt ma délelőtt Károlyi Mihály megítélésével kapcsolatban is láthattuk - nem lehet áthidalni ezt a különbséget. Ezért úgy látom, hogy politikai konszenzus nem jöhet létre a pártok között e tekintetben sem. De talán a nemzetpolitikában és a magyar emberek fejében bekövetkezett változások lehetővé tehetik, hogy legalább a nemzetpolitikai vetületet a Rongyos Gárda győztes csatájának megünneplésével, illetve nemzeti emlékhellyé nyilvánításával elérhessük.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Nem látok több bejelentkező képviselőt. Megkérdezem Réthelyi Miklós miniszter urat, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra válaszolni. (Dr. Réthelyi Miklós: Köszönöm, nem.) Szőcs Géza államtitkár úr? (Szőcs Géza: Nem.) Nem kötelező.

Az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés hétfőn Házszabálytól való eltérésről döntött. Augusztus 26-án, pénteken 12 óráig lehet benyújtani módosító javaslatokat.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a magyar nyelv napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést H/3413. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig H/3413/1. és 2. számokon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter úr lesz a napirendi pont előadója 20 perces időkeretben.

Miniszter úr, öné a szó.