Készült: 2020.07.14.09:37:16 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2006-2010


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 T/6982 szöveges PDF A közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
2 T/5281 szöveges PDF A tűzoltó egyesületekről Önkormányzati és területfejl. bizottság
3 H/5085 szöveges PDF A területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2007. március 4-én megtartott választásáról szóló - az Országos Választási Bizottság által benyújtott - beszámoló elfogadásáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
4 T/5052 szöveges PDF Az önkéntes tűzoltó egyesületekről Önkormányzati és területfejl. bizottság
5 T/4446 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
6 T/4222 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
7 T/3685 szöveges PDF Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
8 T/2624 szöveges PDF A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
9 H/1984 szöveges PDF A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2006. október 1-én megtartott választásáról szóló - az Országos Választási Bizottság által benyújtott - jelentés elfogadásáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
10 H/1983 szöveges PDF A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2006. október 1-i választásának megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által benyújtott jelentés elfogadásáról Önkormányzati és területfejl. bizottság
11 T/1339 szöveges PDF A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról Önkormányzati és területfejl. bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 11561/8 szöveges PDF A polgári védelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
2 11561/7 szöveges PDF A polgári védelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
3 11561/1 szöveges PDF A polgári védelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
4 11462/3 szöveges PDF A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
5 11462/2 szöveges PDF A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
6 11296/4 szöveges PDF Egyes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervvel kapcsolatos törvénymódosításokról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
7 11296/1 szöveges PDF Egyes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervvel kapcsolatos törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
8 11207/33 szöveges PDF Az anyakönyvi eljárásról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
9 11207/30 szöveges PDF Az anyakönyvi eljárásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
10 11207/2 szöveges PDF Az anyakönyvi eljárásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
11 11074/37 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
12 11074/33 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
13 11074/4 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
14 11068/26 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
15 11068/16 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
16 11068/3 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
17 11028/8 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
18 11028/5 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
19 11025/170 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
20 11025/114 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
21 11025/3 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
22 11002/16 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
23 11002/10 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
24 11002/6 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
25 11002/2 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
26 10979/17 szöveges PDF A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
27 10979/14 szöveges PDF A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
28 10977/97 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
29 10977/63 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
30 10977/5 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
31 10934/21 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
32 10934/16 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
33 10934/2 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
34 10875/31 szöveges PDF A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
35 10875/18 szöveges PDF A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról kapcsolódó módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
36 10831/15 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
37 10831/13 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
38 10706/2 szöveges PDF A közélet megtisztítása érdekében a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
39 10679/137 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
40 10679/128 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
41 10679/95 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
42 10679/11 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
43 10678/21 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
44 10678/18 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
45 10678/5 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
46 10677/18 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
47 10677/5 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
48 10676/71 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
49 10676/54 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
50 10676/49 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
51 10676/5 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
52 10675/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
53 10675/5 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
54 10584/6 szöveges PDF A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Költségvetési bizottság
55 10584/1 szöveges PDF A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
56 10554/1895 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
57 10554/1894 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
58 10554/1526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
59 10554/1521 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
60 10554/1451 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
61 10380/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
62 10380/12 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
63 10380/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
64 10380/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
65 10222/8 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság
66 10222/7 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
67 10222/5 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság
68 10222/3 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
69 10222/2 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
70 10222/1 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
71 10221/27 szöveges PDF A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Kulturális bizottság
72 10221/25 szöveges PDF A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Kulturális bizottság
73 10221/16 szöveges PDF A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Kulturális bizottság
74 10221/3 szöveges PDF A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
75 10105/6 szöveges PDF A 2011. évi népszámlálásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
76 10105/1 szöveges PDF A 2011. évi népszámlálásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
77 9876/14 szöveges PDF A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
78 9876/3 szöveges PDF A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
79 9856/2 szöveges PDF A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
80 9832/1 szöveges PDF Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
81 9818/27 szöveges PDF A vagyonadóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
82 9818/21 szöveges PDF A vagyonadóról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
83 9818/4 szöveges PDF A vagyonadóról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
84 9817/82 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
85 9817/58 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
86 9817/5 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
87 9700/27 szöveges PDF A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
88 9700/18 szöveges PDF A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
89 9700/17 szöveges PDF A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
90 9700/13 szöveges PDF A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
91 9700/2 szöveges PDF A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
92 9637/66 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
93 9637/30 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
94 9637/3 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
95 9555/32 szöveges PDF A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
96 9555/25 szöveges PDF A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
97 9555/4 szöveges PDF A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
98 9548/1 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
99 9521/5 szöveges PDF Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
100 9521/2 szöveges PDF Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
101 9520/28 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
102 9520/2 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
103 9364/4 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
104 9354/76 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
105 9354/54 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
106 9354/7 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
107 9338/1 szöveges PDF A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
108 9318/45 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Ifjúsági, szociális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
109 9318/30 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
110 9318/28 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
111 9298/1 szöveges PDF A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
112 9257/31 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
113 9257/25 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
114 9257/2 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
115 9179/42 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
116 9179/34 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
117 9179/3 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
118 9024/18 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás záró vitához Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
119 9024/9 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
120 9024/6 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
121 9024/1 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
122 9005/2 szöveges PDF Egyes törvényeknek az országgyűlési és önkormányzati képviselői, valamint a polgármesteri összeférhetetlenséggel kapcsolatos módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
123 8958/2 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2008. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
124 8957/2 szöveges PDF A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2008. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
125 8582/4 szöveges PDF Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
126 7042/46 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
127 7042/26 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
128 7042/2 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
129 6982/5 szöveges PDF A közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról támogatott sor Önkormányzati és területfejl. bizottság
130 6934/137 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
131 6934/98 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
132 6934/4 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
133 6880/1 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
134 6787/1 szöveges PDF Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
135 6769/9 szöveges PDF A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
136 6769/6 szöveges PDF A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
137 6769/1 szöveges PDF A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
138 6767/119 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
139 6767/90 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
140 6767/69 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
141 6767/1 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
142 6752/38 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
143 6752/30 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
144 6752/3 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
145 6688/52 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
146 6688/34 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
147 6687/19 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
148 6687/10 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
149 6687/4 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
150 6669/19 szöveges PDF A vízitársulatokról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
151 6669/14 szöveges PDF A vízitársulatokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
152 6669/2 szöveges PDF A vízitársulatokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
153 6667/77 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
154 6667/56 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
155 6667/5 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
156 6647/123 szöveges PDF Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
157 6647/93 szöveges PDF Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
158 6647/3 szöveges PDF Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
159 6645/102 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
160 6645/84 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
161 6645/3 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
162 6644/17 szöveges PDF Az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
163 6644/14 szöveges PDF Az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
164 6575/159 szöveges PDF Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
165 6575/92 szöveges PDF Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
166 6575/3 szöveges PDF Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
167 6573/83 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
168 6573/76 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
169 6573/5 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
170 6572/40 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
171 6572/26 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
172 6572/25 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
173 6572/6 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
174 6571/566 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
175 6571/561 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
176 6571/560 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
177 6571/559 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
178 6571/418 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
179 6571/413 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
180 6571/181 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
181 6442/28 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
182 6442/11 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
183 6442/1 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
184 6308/37 szöveges PDF A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
185 6308/29 szöveges PDF A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
186 6308/3 szöveges PDF A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
187 6291/11 szöveges PDF Egyes adó- és járulék törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
188 6218/35 szöveges PDF A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
189 6218/30 szöveges PDF A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
190 6218/2 szöveges PDF A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
191 6168/2 szöveges PDF A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2005-2006. évi végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
192 6133/21 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
193 6133/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
194 6133/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
195 6071/7 szöveges PDF Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
196 6071/3 szöveges PDF Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
197 5950/31 szöveges PDF A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
198 5950/28 szöveges PDF A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Kulturális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
199 5950/3 szöveges PDF A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
200 5949/411 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
201 5949/338 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
202 5949/5 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
203 5726/87 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
204 5726/58 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
205 5726/2 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
206 5725/5 szöveges PDF Egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
207 5725/2 szöveges PDF Egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
208 5723/34 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
209 5723/27 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
210 5723/1 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
211 5656/217 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
212 5656/214 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
213 5656/208 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
214 5656/127 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
215 5656/3 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
216 5655/3 szöveges PDF A turizmusról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
217 5589/119 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
218 5589/118 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról zárószavazás előtti módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
219 5589/101 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
220 5589/100 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
221 5589/99 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
222 5589/98 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
223 5589/97 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
224 5589/96 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
225 5589/95 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
226 5589/94 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
227 5589/93 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
228 5589/92 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
229 5589/91 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
230 5589/90 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
231 5589/89 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
232 5589/88 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
233 5589/87 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
234 5589/86 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
235 5589/85 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
236 5589/84 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
237 5589/83 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
238 5589/82 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
239 5589/81 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
240 5589/51 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
241 5589/2 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
242 5588/32 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
243 5588/31 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
244 5588/26 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
245 5588/25 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
246 5588/24 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
247 5588/23 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
248 5588/22 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
249 5588/16 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
250 5588/4 szöveges PDF A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
251 5587/80 szöveges PDF Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
252 5587/49 szöveges PDF Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
253 5587/5 szöveges PDF Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
254 5565/1 szöveges PDF A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
255 5564/1 szöveges PDF Az Országos Választási Bizottságnak a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásról szóló beszámolója elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
256 5547/1 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
257 5519/2 szöveges PDF A 2008. március 9-ei ügydöntő népszavazással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
258 5518/2 szöveges PDF Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a 2008. március 9-i népszavazásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
259 5493/3 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
260 5480/1 szöveges PDF "Communitas Fortissima" - Kercaszomor a legbátrabb faluról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
261 5311/194 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
262 5311/193 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
263 5311/192 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
264 5311/191 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
265 5311/190 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
266 5311/189 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
267 5311/188 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
268 5311/187 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
269 5311/186 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
270 5311/185 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
271 5311/184 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
272 5311/183 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
273 5311/182 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
274 5311/181 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
275 5311/180 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
276 5311/179 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
277 5311/178 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
278 5311/139 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
279 5311/4 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
280 5281/30 szöveges PDF A tűzoltó egyesületekről egységes javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
281 5281/29 szöveges PDF A tűzoltó egyesületekről támogatott sor Önkormányzati és területfejl. bizottság
282 5016/8 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
283 4858/27 szöveges PDF A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
284 4858/18 szöveges PDF A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
285 4671/1 szöveges PDF A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
286 4669/190 szöveges PDF A földgázellátásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
287 4669/132 szöveges PDF A földgázellátásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
288 4669/3 szöveges PDF A földgázellátásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
289 4446/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról sürgősségi javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
290 4410/2 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
291 4409/19 szöveges PDF A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
292 4409/13 szöveges PDF A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
293 4409/2 szöveges PDF A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
294 4408/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
295 4369/2 szöveges PDF Az Országos Választási Bizottság beszámolója a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2007. március 4-én megtartott választásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
296 4320/1 szöveges PDF A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
297 4319/1 szöveges PDF A költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
298 4318/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
299 4304/33 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
300 4304/26 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
301 4304/3 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
302 4222/19 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról egységes javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
303 4222/18 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról támogatott sor Önkormányzati és területfejl. bizottság
304 4222/1 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról sürgősségi javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
305 4221/350 szöveges PDF Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
306 4221/239 szöveges PDF Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
307 4221/2 szöveges PDF Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
308 4191/81 szöveges PDF Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
309 4191/60 szöveges PDF Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
310 4191/2 szöveges PDF Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
311 4188/1 szöveges PDF A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
312 4118/40 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
313 4118/27 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
314 4118/4 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
315 4093/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
316 4093/5 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
317 4009/65 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
318 4009/48 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
319 4009/46 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
320 4009/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
321 3895/42 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
322 3895/28 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
323 3895/1 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
324 3893/90 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság, Emberi jogi bizottság
325 3893/87 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság, Emberi jogi bizottság
326 3893/59 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság, Emberi jogi bizottság
327 3893/3 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
328 3892/182 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról zárószavazás előtti módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
329 3892/179 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
330 3892/121 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
331 3892/4 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
332 3860/918 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
333 3860/913 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
334 3860/626 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
335 3860/617 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
336 3860/590 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
337 3860/589 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
338 3860/588 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
339 3860/508 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
340 3860/500 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
341 3860/499 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
342 3812/22 szöveges PDF A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
343 3812/17 szöveges PDF A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
344 3812/2 szöveges PDF A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
345 3685/9 szöveges PDF Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról egységes javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
346 3685/8 szöveges PDF Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról támogatott sor Önkormányzati és területfejl. bizottság
347 3685/1 szöveges PDF Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról sürgősségi javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
348 3578/18 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
349 3578/17 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
350 3578/9 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
351 3578/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
352 3540/3 szöveges PDF A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program felülvizsgálatáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
353 3449/116 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
354 3449/85 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
355 3449/4 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
356 3328/84 szöveges PDF A kisajátításról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
357 3328/67 szöveges PDF A kisajátításról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
358 3328/19 szöveges PDF A kisajátításról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
359 3092/82 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
360 3092/68 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
361 3092/9 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
362 3090/26 szöveges PDF A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
363 3090/24 szöveges PDF A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
364 3090/7 szöveges PDF A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
365 3089/73 szöveges PDF A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
366 3089/70 szöveges PDF A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
367 3089/63 szöveges PDF A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
368 3089/59 szöveges PDF A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
369 3089/8 szöveges PDF A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
370 3088/277 szöveges PDF A villamos energiáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
371 3088/276 szöveges PDF A villamos energiáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
372 3088/273 szöveges PDF A villamos energiáról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
373 3088/226 szöveges PDF A villamos energiáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
374 3088/4 szöveges PDF A villamos energiáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
375 3087/213 szöveges PDF Az állami vagyonról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
376 3087/176 szöveges PDF Az állami vagyonról módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
377 3087/3 szöveges PDF Az állami vagyonról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
378 3028/11 szöveges PDF A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
379 3028/7 szöveges PDF A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
380 3028/3 szöveges PDF A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság
381 2940/43 szöveges PDF A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejl. bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
382 2940/42 szöveges PDF A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről módosító javaslat Önkormányzati és területfejl. bizottság
383 2940/33 szöveges PDF A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett t&e