Felszólalás adatai

KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Bevezetésképpen, mielőtt rátérnék néhány konkrét gondolatra, engedtessék meg egy megjegyzés, ami nem biztos, hogy eltér a tárgytól, éspedig, hogy lassan havonta foglalkozunk ezzel a törvénnyel; egy olyan törvénnyel, amelynek hosszú távon meghatározóan kellene elrendezni a szakképzés egyes, nagyon fontos kérdéseit. Nyáron egy sorsdöntő változtatás, ami a szakképző iskolákat sorsdöntő módon érintette, a hatálybalépésével szeptembertől, aztán a költségvetési törvényben és most is foglalkozunk vele.

(20.50)

Ilyen sűrű törvénymódosítás közepette nagyon nehéz hosszú távon tervezni mind a fenntartóknak, mind pedig az oktatási intézményeknek.

Születése óta ott vagyok e mellett a törvény mellett, és az eredeti cél érzésem szerint már rég elveszett. Már nem arról van szó, hogy a szakképzést valamilyen formában jobbá tegyük, hanem minden egyes módosítás mintha abba az irányba hatna, hogy a meglévő és decentralizált forrásokat minél inkább a költségvetés égisze alá begyűrjük, s aztán egy újraelosztási rendszerben vagy visszajuttassuk, vagy ne juttassuk vissza azokat. Sokakkal ellentétben én nagyon rossznak tartom azt a döntést, ami szeptember 1-jétől érvénybe lépett - erre majd visszatérünk -, hiszen a szakképző iskoláknak egy komoly elismerése volt az, hogy közvetlenül tudtak szerződést kötni a gazdálkodó szervezetekkel. Ezzel épp a gazdálkodó szervezetek által történő közvetlen minősítési rendszert húztuk ki a lábuk alól.

Tisztelt Parlament! Elsőként a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjjal szeretnék foglalkozni. Az egész problémakör évek óta akörül forog, hogy teljes mértékben átrendeződött a középfokú közoktatás belső szerkezete. A napjainkra kialakult 20-40-40 százalékos arányt - tehát hogy a szakiskolai képzésben részt vevők aránya 20, a szakközépiskolákban részt vevők aránya 40, a gimnáziumban részt vevők aránya 40 százalék - szeretnénk úgy visszarendezni, hogy a szakiskolai képzés aránya jelentősen növekedjen. A kormányzat úgy gondolja, hogy ez az ösztöndíjrendszer ebbe az irányba hat. Én némiképp ellenkező véleményen vagyok, vagy legalábbis árnyaltabban gondolom ennek a problémának a megoldását.

Az ösztöndíj a tervezet szerint a szakképzési szakaszban, tehát a szakiskolai rendszerben csupán a tizenegyedik évfolyamtól kerül kialakításra, de ne felejtsük el, hogy az iskolaválasztás viszont alapvetően 14 éves korban történik. Magyarországon dominánsan még mindig a nyolcosztályos általános iskolai rendszer működik, magyarul, amikor iskolatípust választ a gyermek, akkor rögtön szakmát vagy szakmacsoportot is választ. Ez 14 éves korban történik. Ezeket a viszonylag gyenge képességű, sok esetben 3h-s és sni-s gyerekeket, akik a nyolcadik után végre megszabadultak a közismereti és általános műveltséget megalapozó képzéstől, két évre újra bekényszerítjük az iskolapadba, ahol számtalan kudarc éri, csekély a sikerélménye, hiszen ezek a gyerekek alapvetően a manualitás területén képesek komoly eredményeket elérni. Az az óraszámkeret és az a lehetőség, ami ebben az orientációs szakaszban a manualitáson keresztül történő képesség kifejlesztését lehetővé teszi, csekély, ezért jelentős a kudarcélményük, és a jelentős kudarcélmény következtében a célrendszerük is meginog. Ebben az átvészelni szükséges kétéves időszakban kellene még távlati motivációjában megjelenni annak, hogy majd kapok egy ösztöndíjat, ezért választottam ezt a szakmacsoportot, aztán meg 16 éves korban a másik szakmát. Nem gondolom, hogy a törvénytervezet ezen a területen a hozzáfűzött reményeket beváltja. Még egyszer: a pályaválasztás gyakorlatilag 14 éves korban következik be, ez a bizonyos ösztönzőrendszer pedig 16 éves korban, kétévnyi vajúdás után lép színre.

További megjegyzésem ehhez a kétéves eltolásos rendszerhez: a felmérések egyértelműen igazolják, hogy amióta átálltunk erre a hosszú szakmunkásképzési rendszerre, a horizontális mozgás a 14 és 16 éves kor közötti időszakban gyakorlatilag nulla. Nincs horizontális mozgás. Ha a gyermek 14 éves korban eldöntötte, hogy milyen szakmát fog választani valamely szakmacsoporton keresztül, azon a szakmán megy végig. Az erre vonatkozó felmérések is engem igazolnak. Következésképpen az a motivációs rendszer, amely 16 éves korban lép be, 14 éves korban történő pályaválasztás esetén nem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket. Ha a kormányzat ettől várja a csodát, akkor a pályaválasztás orientációs időszakában lenne szükséges ilyenfajta ösztönzőrendszer bevezetése. Mert tételezzük fel, ha van olyan ember, aki az ösztöndíj miatt választ valamely szakmát, akkor ezt akkor kell felkínálni neki, amikor a választást megteszi. Egy 14 éves gyermek nyilván nem önállóan dönt, hanem szülői ráhatás következtében vagy közös döntés eredményeképpen. Tehát ha valóban orientálni szeretnénk, akkor az orientációs szakaszban szükséges ennek az ösztönzőnek a bevezetése.

Meggyőződésem, hogy egyes szakmákat nem ilyen okok miatt fognak választani, reményeim szerint sokkal inkább az életre készülés és a reménybeli megélhetés lehet a motiváló erő a fiataloknál. Ezt viszont egy expanzióval bíró munkaerőpiac oldaná meg és szabályozhatná, amely ügy érdekében a kormányzatunk érzékelhető módon vajmi keveset tett a közelmúltban.

Tisztelt Parlament! Röviden szeretnék foglalkozni a közúti közlekedésben részt vevők kedvezményeivel, azzal, hogy a C-kategória és az afölötti vezetői engedélyek egyfajta kedvezményes költségtámogatását engedélyeznék a részvevők számára. Úgy érzem, ez sérti az egyenlő esélyeket, az egyenlő bánásmódot, hiszen ha nekik megengedjük, akkor másoknak miért nem engedjük meg, hogy ki-ki a saját céljaira használja fel a saját magánál képződő szakképzési alapot. Ezt túlságosan diszkriminatívnak tartom ahhoz, hogy támogatni tudja a kereszténydemokrata frakció.

Hallottuk, hogy további hígulást, a Szakképzési Alap további szeletelését jelentik az ilyetén való újabb és újabb megcsapolások. Egyet tudok érteni azokkal, akik ezt megfogalmazzák, mert nem ezért jött létre a Szakképzési Alap, és a folyamatos változtatásaival ez is azt bizonyítja, hogy fokozatosan az eredeti cél változik meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék foglalkozni azzal a pénzátadási ceremóniával, amivel az önkormányzatok eljuttathatják az egyes befolyt alapokat, hiszen mint tudjuk, szeptember 1-jétől csak a fenntartók fogadhatnak szakképzési hozzájárulást. Az az eljárásrend, amit a törvény ebben a helyzetben megfogalmaz, önmagában helyeselendő, mert egyszerűsíti azt az utat, ahogy a valóban szakképzést végrehajtókhoz juttatja el ezeket a forrásokat. Azonban ne feledjük, hogy ismét csak egy rossz szabályozást foltozgatunk. Érzésem szerint a döntéshozók már belátták, nem nagyon volt helyes az, hogy megfosztották ettől a lehetőségtől a képző intézményeket, és bevontak egy újabb lépcsőt, ami megnehezíti a gazdálkodó szervezetek pénzeljuttatását a tényleges célhoz. A kormányzat talán ettől reméli, hogy több fog befolyni a központi alapba, s ha jobban megnézzük, ez tetten is érhető a Szakképzési Alap költségvetésben tervezett összegeinél. Jelentős milliárdokkal emelkedik a tervezett bevétel ezen a fronton, valószínűleg azért, mert aki már járt gazdálkodó szervezetnél ilyen pénzt kuncsorogni, az tudja, hogy milyen biztosítékokat szeretnének a gazdálkodó szervezetek, hogy ne a feneketlen állami zsákba menjen, illetve hogy célt érjen ez a forrás, ahova szánták. Tehát a vargabetű e tekintetben aggályos. Szeretném felhívni a figyelmet arra, felmerült bennem - ugyan ez már a veszett fejsze nyele -, hogy célba jut-e egyáltalán.

(21.00)

Hiszen a fenntartók kapják meg, és pénzhiányos önkormányzataink nem biztos, hogy azonnal továbbítani fogják. Ez az önkormányzatok jólelkűségén múlik. Ha valami forráshiányosabb az önkormányzatoknál, akkor az az oktatási intézmény.

Tisztelt Parlament! Végezetül az RFKB-król mint idetartozó és egyik kardinális kérdésről hadd mondjak még néhány szót, hiszen ez a fejezet is megnyílt a törvénytervezet módosításában. Valóban többek mondták már, hogy ők az iskolák számára az élet és a halál urai. Tudom, vannak ezzel ellentétes vélemények, és van, aki mást próbál megfogalmazni, hiszen azt mondják, hogy az önkormányzatok tehetik a dolgukat, ugyanúgy csinálhatják tovább a dolgaikat, tehát semmi probléma. Egyetlen probléma van, hogy fejlesztési forrásokhoz nem jutnak hozzá, ettől egy szakképző intézmény meghalt gyakorlatilag, a másik pedig az, hogy a működését gyakorlatilag nem fogja tudni fenntartani, mert az intézményi költségvetések annyira kiélezettek, hogy nem tudják nélkülözni. És ha egy jól működő intézményről van szó, akkor az 5-10 százalék közötti az a forrás, amit korábban Szakképzési Alapból be tudott szedni. Ekkora forrást nem fog tudni nélkülözni egyetlen szakképző intézmény sem.

Ez a fajta RFKB-s magatartás engem kísértetiesen emlékeztet - idősebb képviselőtársaim talán emlékeznek - a TTT időszakára, a tiltjuk, tűrjük és támogatjuk kategóriára. Egy kicsit idejétmúlt szakképzés-fejlesztési módszernek tartom ezt. Azt gondolom, hogy több van mind a minisztériumban, és több van ebben a parlamentben, semhogy ilyen módszerekkel próbáljunk meg szabályozásokat megoldani.

Az RFKB-k jogai közé tartozó két rendkívül fontos tényező: javaslat a hiány-szakképesítések besorolására; illetve ami sokkal lényegesebb: dönt régiós szinten az igényelt szakképesítésekről. Minek alapján? Minek alapján hozza meg a döntéseit? Egyrészt minek alapján és milyen időhorizonton, milyen távlatokban teszi ezeket? Egyes kutatások szerint - amelyek, hozzáteszem, mértékadó kutatások és szakirodalmak - a legmerészebb előrejelzés is maximálisan egy évre tud előre jelezni egy munkaerő-piaci igényt, hogy milyen szakemberekre lesz egyes szegmensekben szükség, hacsak nem annyira stabil gazdasággal rendelkezik, ahol ezt távolabbra is meg lehet tenni. Tehát ma egy szakma 4-5 évbe kerül, mire kiképezzük. Tehát, ha csak a képzési időszakot vesszük alapul és annak fejlesztési időszakát nem, akkor gyakorlatilag nem tudunk felelősségteljes döntést hozni, nem tud az RFKB felelősségteljes döntést hozni, tehát az RFKB-knak ez a fajta döntéshozatali mechanizmusa enyhén szólva komolytalan.

Befejezésképpen szeretnék még egy nagyon fontos megjegyzést az RFKB-k területi kompetenciájával kapcsolatban megjegyezni, hiszen nekik valóban csak a régióra van rálátásuk és lehetőségük. De vannak itt, én úgy hívom őket, az úgynevezett kis szakmák, amelyek egy régión túlra képeznek. Kettőt is tudok mondani, a dél-dunántúli egyik iskolában képezik az erdész és a vizestechnikus szakmákat. Túlnyúlik, gyakorlatilag fél, illetve egész Dunántúlra képeznek ebben a szakmában. Nyilvánvalóan az az adatállomány, amelyet a dél-dunántúli régió levon - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) köszönöm, azonnal befejezem -, az kevés a boldogsághoz.

Szóval befejezve, végül is az újabb foltozgatás cérnája, amely mármint a törvény foltozgatását jelenti, olyan anyagba kapaszkodik (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), hogy maga az alapanyag szakadozik el tovább.

Köszönöm szépen.