Készült: 2024.04.19.04:57:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (2019.11.19.), 70. felszólalás
Felszólaló Molnár Gyula (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:41


Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Megpróbálok rövidebb és pattogósabb lenni, mint előttem szóló képviselőtársam. Mindig izgalmas, már-már tudományos elemzés végiggondolni azt, hogy hogyan, miképpen kerül egy ilyen törvényjavaslat elénk. Mi az a pillanat, amikor Bánki Erik és Kocsis Máté ücsörögnek az irodájukban, és arról beszélnek, hogy a világ globális kihívásai közül a következő héten melyiket rendezzük (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.), és úgy gondolják, hogy ezen a héten például a taóban vannak még elvarratlan szálaink, és ezt a taoszálat gyorsan itt még a karácsonyi ünnepek előtt rendezzük is. Azt akarom ezzel mondani, tisztelt előterjesztők, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy eléggé süt erről az anyagról, hogy talán ez valamilyenfajta konkrét érdek alapján született; nem állítom, hogy egy konkrét érdek, bocsánatot kérek, nem akarok senkit megbántani, hanem azt érzékelem, minthogyha egy új korszak kezdetén állnánk, egyvalami befejeződött, lezárult, és most egy újfajta megközelítés, egy picit nagyvonalúbb, elegánsabb megközelítés veszi a kezdetét.

Azt mondta az előterjesztő nagy meggyőződéssel és hittel  és most elég komoly indulattal is reagált egy hozzászólásra , hogy ne tételezzünk fel semmi rosszat. Én nem fogok beszállni ebbe a veretes, míves taovitába, én is azt gondolom, hogy ezt jól használva ez egy jó dolog, de nem akarom ezzel elvinni a vitát egy rossz irányba semmiképpen sem. Szóval, azt mondta az előterjesztésben, hogy ez kifejezetten azért van, azért jó, mert így most a kicsik számára is hozzáférhető lesz minden. Akkor ezt bizonyítsák be! Akkor vegyük ki a 300 milliót ebből az előterjesztésből  mert azért, lássuk be, hogy ez nem feltétlenül a kicsik ismérve; lehet, hogy ha Hajdu képviselőtársam utánam szólt volna, tudott volna beszélni arról, hogy mennyivel kisebb pénz is elég lenne néhány dologra ott a XV. kerületben , tehát akkor bizonyítsuk be, hogy ez ténylegesen, valóban mindenki számára hozzáférhető.

Én egyébként éppen nem olyan régen gondolkoztam egy ilyesmi indítványban, mert több kis egyesület megkeresett, hogy számukra ez a 30 százalék is sok, lehet-e, hogy az értékhatárokat 10-re vigyék lejjebb. Tehát az, aki egyébként ténylegesen kicsi, és ezt arra akarja használni, amiről ez eredetileg szólt  az intézményhálózat, a létesítményhálózat javítására , akkor ezt, azt gondolom, hogy tegyük meg. Így már akkor két módosító indítvány lehetőségét is megnyitottuk a következő pár órában. Ha nem, akkor nyilván, ahogy Mesterházy képviselőtársam mondta, ha kulturált, akkor én a magam módján megpróbálom önöket segíteni, a szavazásnál ezt meg tudják tenni.

Még egy utolsó költői kérdésem van, és tényleg nem akarom nagyon hosszasan húzni a Ház idejét. Ugye, azt jól gondolom, hogy az önök politikai kultúrájában a miniszterelnök nélkül ilyet nem lehet benyújtani? Nyilván az ő elkötelezettsége és az ő ilyen típusú szándéka teljesen nyilvánvaló. Most már, gondolom, Walesben van, izgul mindenki, magam is, hogy mi lesz a csapattal az este során. Szóval, az a kérdés, az az igazi kérdés, kérdésünk, hogy akkor az volte a politikai szándék, az volte a megrendelés önöknek a miniszterelnök által, amit önök most ebben a törvényjavaslatban leírtak. Ha így van, akkor a következő napokban ezt fogjuk látni, ha nem, akkor esetlegesen készen állunk arra, hogy a jobbító módosító indítványaikat, amennyiben érkeznek ilyenek, szívesen megtámogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  70  Következő    Ülésnap adatai