Készült: 2024.04.19.21:34:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

256. ülésnap (2010.02.22.), 10. felszólalás
Felszólaló Mesterházy Attila (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 7:37


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Navracsics frakcióvezető úr szerintem valamit összetévesztett. Tisztelt Navracsics úr, ön itt most ebben a Házban nem tanárként szól, és nem a diákjait oktatja. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Úgy van. - Taps az MSZP padsoraiban.) Ön a Magyar Köztársaság egyik parlamenti képviselőcsoportjának a vezetője, ezért elvárnánk öntől, hogy ebben a minőségében legalább a pozícióját tisztelve beszéljen a képviselőtársaival és a Magyar Köztársaság miniszterelnökével. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Úgy van. - Taps az MSZP padsoraiban.) Láttam, nem sokat jegyzetelt a beszéde során, feltételeztem, hogy jó előre megírta. Amikor meghallgattam a beszédet, azt láttam, hogy nem most írta meg, egy nappal ezelőtt, hanem két-három hónappal ezelőtt írta meg ezt a beszédet. Pedig azt ajánlanám Navracsics úrnak, máskor jobban figyeljen a miniszterelnök beszédére, érdemes lenne, hátha tanulna belőle valamit. (Derültség, közbeszólások, taps az MSZP padsoraiban.)

Abban is bízom, Navracsics úr, hogy freudi elszólás volt csak az, amit mondott, hiszen a Magyar Köztársaság házában az országgyűlési képviselők elmondhatják a véleményüket többféle formában is, és nagyon bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor az ellenzék vagy éppen a kormányzó párt képviselői padsoraiból képviselők véleményt mondhatnak. Mi abban hiszünk, hogy a demokrácia gyermekbetegségeit több demokráciával kell gyógyítani, és ezt érdemes, ha önök is tudomásul veszik.

Tudja, képviselő úr, ez a különbség a politikai kultúrában például egy amerikai vagy egy angol és az önök politikai kultúrája között. Ott az ellenzék pontosan tudja, hogy mikor, melyik pillanat mire való, és ha még az embert nem is tisztelik, aki egy pozíciót betölt, legalább annyi politikai kultúrájuk van, hogy magát az intézményt, a miniszterelnöki intézményt tiszteletben tartják, és ehhez méltón szólnak hozzá egy parlamenti vitában.

(14.10)

És azt is tudom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben a Házban egyetlenegy igaz ember van. Egyetlenegy olyan politikus van itt a 386 képviselő között, aki még soha nem hazudott; gondolom, ezt mindannyian tudjuk. Ő pont nincs itt ma ebben a Házban, nem tartotta fontosnak, hogy meghallgassa a miniszterelnök záróbeszédét. Ez Orbán Viktor, aki még soha életében nem hazudott. Akkor sem hazudott, amikor 7 százalékos növekedést ígért ennek az országnak, nem hazudott, amikor 400 százalékos béremelést az orvosoknak, és még említhetnék számos más példát. Ez mindenféleképpen tanulságos.

Szerintem vannak, tisztelt képviselőtársaim, a történelemben olyan pillanatok, amikor nagyobb emelkedettség követeltetik meg, hiszen nem magunkról beszélünk, hanem az országról, a nemzetről folyik itt a vita. Teljesen megértem a magyar állampolgárokat, amikor egy ilyen parlamenti vita után, egy ilyen hozzászólás után elfordulnak a magyar politikától és a közélettől. (Közbeszólások, derültség a Fidesz soraiban.)

Miért ne tennék ezt a választók, hiszen azt látják, hogy a politika nem arról szól, ami őket érdekli, nem a mindennapi ember gondjairól, hanem az a cél, és semmi más nem vezérli az ellenzék képviselőit, mint hogy hogyan tudják beledöngölni a másikat a betonba, hogyan tudják levadászni, és hogyan tudják megtizedelni a másik párt képviselőit. (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Én egy kicsit mást ajánlanék önöknek, ha hagynák, hogy végigmondjam azt, amit szeretnék. (Révész Máriusz közbeszól.) Az egyik az, hogy érdemes lenne sok esetben összefogni az ország és a nemzet érdekében. Hiszen a következő időszakban Magyarországnak olyan történelmi lehetősége van - és ez a kormány teremtette meg ezt a történelmi lehetőséget -, hogy a modernizációt úgy lehet véghezvinni, hogy közben egy növekedési pálya mellett lehet a modernizációs intézkedéseket bevezetni az országban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A Gyurcsány is ilyet mondott éppen!) Éppen ez egy hatalmas nagy mozgásteret jelent a következő kormánynak, amit ismételten a szocialista frakciónak és a liberális frakciónak köszönhet ez az ország.

Önök elfeledkeznek arról - és nagyon sok példát hoztak, de érdekes módon Navracsics úr szavaiból kimaradt az -, hogy az infláció megfeleződött, hogy az Economist elemzésében azt írja, hogy a magyar államcsőd könnyebben kezelhető, mint ahogy a japán, a francia, a brit vagy éppen az amerikai államadósság, hogy a hiány az ötödik legjobb Európában, hogy a külkermérlegünk pozitív. Igen, ez tényleg érdekes adat, hogy hét kilométer autópálya helyett mi hétszáz kilométer autópályát építettünk önökkel szemben (Dr. Fónagy János közbeszól.), hogy az egészségügyre költött kiadásokat megkétszereztük, hogy az átlagfizetés megkétszereződött az elmúlt nyolc évben, hogy az átlagnyugdíj megkétszereződött az elmúlt nyolc évben, és hogy a fejlesztések tekintetében egyedül Debrecen több pénzt kapott, mint amit önök az egész országban a Széchenyi-tervük alapján elköltöttek. (Taps az MSZP soraiban. - Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Révész Máriusz közbeszól.)

Történelmi lehetőség előtt állunk, és korszakhatárhoz érkeztünk, és önök el fogják játszani ezt a lehetőséget. Hiszen ha ezzel a stílussal kezdenek neki a következő parlamenti ciklusnak is, akkor Isten óvja Magyarországot. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!)

Érdekes az, hogy két dolog nem hangzott el tulajdonképpen egyetlenegy szóval sem Navracsics úr hozzászólásában. Az egyik az, hogy az elmúlt nyolc évből egyetlenegy ügyet sem tudott említeni, ami pozitív lenne. Semmit az égegyadta világon. Önök szeretnék kidobni ezt az elmúlt nyolc évet a kukába úgy, ahogy van, és ezt nem lehet megtenni a magyar emberekkel, nem lehet megtenni a magyar nemzettel, mert az a közös sikerünk, hogy ezt a gazdasági válságot úgy tudtuk kezelni, ahogy ezt megtettük az elmúlt tíz hónapban, és ezért mindenféleképpen köszönet illeti azokat, akik ebben részt vettek.

Még egy dolog nem hangzott el az ön mondataiban, Navracsics úr, nevezetesen a szélsőjobboldalról és a Jobbikról megint csak nem mondott egy mondatot sem. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Most már kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy e mögött a hallgatás mögött valamilyenfajta szándék áll, valami olyan szándék, amiről önök nem akarják tájékoztatni a nyilvánosságot és a közvéleményt.

Ezért engedjék meg, hogy még egyszer megismételjem azt, amit pár nappal ezelőtt mondtam, hogy szerintem itt az idő, hogy a demokraták a parlamentben összefogjanak a szélsőjobboldal ellen és a nemzeti radikalizmus ellen. Éppen ezért én arra kérem önt és Orbán Viktor elnök urat is, hogy csatlakozzon a Magyar Szocialista Párthoz, hogy együtt küzdhessünk a szélsőjobboldallal és a radikalizmussal szemben. (Taps az MSZP soraiban.)

A nemzet önbizalmának a rombolása szerintem nem jó stratégia. Ezért azt gondolom, hogy tényleg itt az idő, igen, itt az idő, hogy változtassanak ezen a stratégián, és a jövőbe tekintve valóban a nemzeti érdeket képviseljék. Azt gondolom, hogy az elmúlt tíz-tizenkét hónap, amit válságkezeléssel töltött ez a kormány, az sikeres volt, ezt ebben a Házban talán kevesebben ismerik el, de ezen a Házon kívül és a világban valóban pozitívan szólnak, és az eredményeket sorolják, és elismerik azt a teljesítményt, ami ebben a témakörben történt.

Én csak azt tudom mondani a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, hogy miniszterelnök úr, ami munkát elvégeztünk, azt helyesen tettük, őszintén és a magyar nemzet érdekében végeztük. Egy valódi nemzetmentő munkát csináltunk itt közösen (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), akik támogatták ezeket az intézkedéseket. És tudja, miniszterelnök úr, én azt gondolom, hogy bár most sokan kiabálnak, és nem ismerik el ezt a teljesítményt, de a történelem önt és bennünket fog igazolni, úgyhogy köszönet érte. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai