Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Végül, de nem utolsósorban a mai nap zárásaként egy, az imént már elhangzott témában szeretném én is a napirend utáni felszólalásomat elmondani. Nagyon örülök, hogy államtitkár úr képviseli a kormányt most ezen a késői órán, mert azt hiszem, talán ő a Fidesz-KDNP-pártszövetségnek az egyetlen olyan tagja, vagy legalábbis nagyon kevés azok közül, akikkel szinte teljes mértékben egyetértünk ebben a kérdésben, a Szigetköz helyzetében és a bős-nagy­marosi vízlépcső kapcsán kialakult kérdésben. Korábban már volt alkalmunk ez ügyben a parlamentben és a parlamenten kívül is beszélgetni erről.

Az, hogy 1992. október 26-án az akkor frissen születőben lévő állam, Szlovákia államiságának szinte egyik első cselekedeteként elterelte a Dunát, nemzetközi körökben is nagy felháborodást keltett, de a Szigetközben egyenesen drámai következményekhez vezetett. Ahogy államtitkár úr is mondta, senki más nem érezhette át jobban a helyzet drámaiságát, mint a szigetközi emberek.

A probléma akkor is az volt, hogy az akkori kormányzatnak Budapestről és külföldről érkezett megmondóemberek mondták meg, hogy mi a jó ebben az ügyben, ebben a rendkívül bonyolult szituációban mit cselekedjen. Addig-addig rágták az Antall-kormány illetékeseinek fülét, amíg kihátrált abból a szerződésből, amelyből abban az időpillanatban kihátrálni legalább ugyanolyan súlyos vétek volt, mint belemenni azokkal a feltételekkel, ahogy abba belementek annak idején, amikor megköttetett Csehszlovákia és Magyarország között az államközi szerződés. Ugyanis a papírtigrisnek nevezett C-variáns megvalósulása azt eredményezte, hogy alig maradt víz a szigetközi Duna-ágban, és utána ez a kritikus helyzet még jó néhány évig fennállt, de egyébként fennáll még a mai napig is, hiszen a helyzet nemhogy nem javult, hanem romlott azóta.

Azt is ki kell hangsúlyozni, amit LMP-s képviselőtársam nem mondott el, hogy ebben bizony jórészt nagy hibája van Szlovákiának, amely elterelte a Dunát, és amely azóta a hágai bíróság által is kimondottan ezt a nemzetközi joggal és az érvényben lévő szerződéssel ellentétesen tette meg. Viszont hibásak benne azok a magukat Duna-védőnek, környezetvédőnek és még sok minden másnak nevező körök is, akik azzal hitegették a kormányt, hogy ezt a papírtigrist, ezt a C-variánst úgysem fogja Szlovákia megvalósítani, ezért nyugodtan kiszállhat a szerződésből, bármilyen egyezkedés nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja a két ország közötti megállapodást. Másrészt, amikor megtörtént a katasztrófa, szintén ők voltak azok, akik három évig megakadályozták a fenékküszöb megépítését, amely tűzoltó jelleggel és nem véglegesen, de legalább egy pici megoldást nyújtott a vízhozam problémájára azzal, hogy visszaduzzasztotta a szigetközi ág egy részére a Duna vizét.

Azóta is az elmúlt 23 évben, valahányszor előkerült ez a téma a magyar Országgyűlésben ‑ egyébként elég ritkán került elő, de amikor előkerült -, azonnal, rögtön ott termettek azok az emberek, akik 23 éve mindig megmondóemberek ebben a témában, és semmiféle érdemi párbeszédet nem tettek lehetővé. Ennek köszönhető az, hogy 18 évvel a hágai ítélet után sem sikerült Szlovákiával semmiféle megállapodásra jutni. Ennek természetesen az is oka, hogy Szlovákiának nem is nagyon áll érdekében semmiféle megállapodás, hiszen ők néhány évvel ezelőtt bejelentették, hogy köszönik szépen, a bősi erőmű mint beruházás nekik megtérült, és innentől kezdve gyakorlatilag ingyen termeli nekik az áramot, a Duna feléjük folyik, az összes ökológiai kárt a Szigetköz viseli, s ők mind turisztikailag, mind energiatermelés szempontjából és minden más szempontból pozitívan jártak. Tehát az óra nálunk ketyeg, a megállapodás igazából csak minket sürget, őket semmiféle kényszer nem köti.

Magyarországnak pedig szüksége volna arra, hogy egy olyan észszerű megállapodást kössön, amely ökológiailag és minden más szempontból segít Magyarország vízgazdálkodásán. Nem vagyok biztos benne, hogy a vízmegosztás önmagában elegendő megoldás. Ha globálisan, országos szinten szemléljük azt, hogy hogyan változik az éghajlat, hogyan változik a csapadékeloszlás és mi várható a jövőben, akkor egészen biztos, hogy a vízmegosztás önmagában nem megoldás. Átfogó, komplex vízgazdálkodásban kell gondolkodnia a mindenkori magyar kormánynak, és ebben a Jobbik partnere a mostani kormányzatnak, illetve mindig partner lesz, hogy egy átfogó, komplex megoldás szülessen. Köszönöm szépen.

(23.30)