Készült: 2024.03.28.13:35:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

133. ülésnap (2020.06.02.), 138. felszólalás
Felszólaló Szijjártó Péter (Fidesz)
Beosztás külgazdasági és külügyminiszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:05


Felszólalások:  Előző  138  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A világjárvány nyilvánvalóan mindenkinek a részéről szükségessé tette a terhek viselését a védekezés során. Így voltak ezzel, így vannak ezzel a politikai pártok is, akik költségvetésének egy része a járványügyi alapba került bele. Ugyanígy az önkormányzatoknak is viselni kell a terhek egy részét, mint ahogy viseli a gazdasági szféra is természetesen. Nem akarnám minősíteni a hozzájárulás mértékét, lényeg az, hogy együtt, közösen kell leküzdenünk a koronavírus jelentette kihívásokat, és nyilvánvalóan minél sikeresebben védekeznek az önkormányzatok, annál sikeresebben védekezik az ország. Szerintem nincsen külön önkormányzati, vállalati, állami meg egyéb védekezés, Magyarországot, a magyar embereket kell megvédeni, és örültünk volna annak, örülnénk annak, ha ehhez az ellenzék támogatását is megkaptuk volna vagy megkapnánk itt az Országgyűlésben. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  138  Következő    Ülésnap adatai