Készült: 2019.12.15.01:44:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

165. ülésnap (2012.02.21.), 4. felszólalás
Felszólaló Halász János (Fidesz)
Beosztás nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 4:52


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! 2010. október 4-én szörnyű katasztrófa történt, közel 2 millió köbméter vörösiszap ömlött Kolontárra, Devecserre, valamint Somlóvásárhelyre. Mindent magával ragadott, semmit nem kímélt, 8 ember rögtön életét veszítette, 2 ember a maró lúgtól a kórházban halt meg. A katasztrófa miatt több mint 300 ember szorult kórházi kezelésre, legalább 260 házat kellett lebontani, és 19 település határát öntötte el a vörösiszap. Elsodorta az emlékeket is, lakhatatlanná tette a környéket, veszélyeztette a mát és a holnapot.

Még tombolt a vörösiszapár, amikor már megkezdődött a mentés. Akik állva maradtak, azok mentették a rokonokat, szomszédokat, egymást, perceken belül ott voltak a tűzoltók és a mentők is. Ezért minden körülmények között az első szó, amikor erről a kérdésről, erről az ügyről beszélünk, a háláé kell hogy legyen. Nem lehet elégszer köszönetet mondani minden, a mentésben részt vevő állampolgárnak, adakozó szervezetnek. Összefogtak a helyiek, és összefogott egész Magyarország. Elmondhatjuk, hogy a tragédia nyomai a térségben már alig láthatóak, az emberi lelkekbe azonban kitörölhetetlenül bevésődtek azok a gyötrelmes idők.

Ami megtörtént, azon már változtatni nem lehet, az emberi összefogás, segítségnyújtás szép példája azonban újra és újra emlékünkbe kell hogy idéződjön. Mert az összefogás eredményt hozott, egy év alatt újjáépült a vörösiszap-katasztrófa által sújtott térség, van hol lakni, visszatért az élet. Természetesen a helyreállítás nem mehetett egyik napról a másikra. A lakosság egészségi állapotát, a környezet, a talaj, a vizek minőségét ugyanúgy ellenőrizni kellett, mint ahogy meg kellett kezdeni az újjáépítést. Egészségügyi szempontból tehát a vörösiszap okozta késői egészségkárosodásra utaló jelek nem fordultak elő, és a vizsgálati eredmények sem térnek el a távolabbi, vörösiszap-expozíciótól mentes területeken mértektől. Ennek ellenére a követéses vizsgálatok most is folynak. Az emberek élete, egészsége után pedig a környezet egészségének helyreállítása volt a legfontosabb.

Képviselő Úr! A kormány több mint 10 milliárd forintot költött védekezésre, helyreállításra és újjáépítésre az elmúlt időszakban, a vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés és kártalanítás a kitűzött határidőre megvalósult. A kormány új lakóházakat épített vagy vásárolt minden, az otthonát elveszített károsultnak, Kolontáron 21, Devecseren 89, Somlóvásárhelyen pedig egy ház épült föl.

A vörösiszap-tragédia arra is felhívta a figyelmet, hogy változtatni kell a törvényi szabályozáson. Az előző kormány ugyanis az Európai Unió nyomása ellenére sem határozta meg Magyarországon azt a hatóságot, amely a gátak állékonyságáért, építéséért és fennmaradási engedélyeinek kiadásáért felelős. Ezt orvosolta az Országgyűlés 2010 decemberében azzal, hogy a bányakapitányságokat jelölte ki erre a célra.

(9.10)

Fontos változás az is, hogy a MAL Zrt. 2011 áprilisában áttért a biztonságosabb száraztechnológiára.

Ez azt jelenti, hogy a gyártás során már szilárd halmazállapotú és kevésbé lúgos, vagyis nem maró hatású melléktermék képződik. Erre azért volt szükség, hogy soha ne ismétlődhessen meg a tavalyihoz hasonló katasztrófa. Azonban azt is tudjuk, hogy ez nem természeti katasztrófa volt, hanem emberi felelőtlenség okozta a tragédiát.

Tisztelt Képviselő Úr! Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, körülbelül egy órán belül ér Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr Kolontárra - ma. Itt bejárja a vörösiszap-katasztrófa helyreállítási munkálatainak helyszíneit. A területileg illetékes Veszprémi Bányakapitányság pedig 2012. február 23-án tart bejárást a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberével, amelynek keretében az egyes tárolókat vizsgálják. Vizsgálják a szállópor ügyét is.

A bejárás során felmérik, hogy a IX. tárolón a megkezdett lefedést hogyan lehet folytatni, hogy a kiporzást megakadályozzák, és ezzel párhuzamosan a gátak állékonyságát az anyagfelszállítás és -terítés ne veszélyeztesse. A X. tároló esetében nehezíti a megoldást, hogy a vörösiszaptestre nem lehet rámenni, így a tárolótérben kiporzást gátló anyag terítése behordással nem megoldható. (Ferenczi Gábor: A kérdésre!) A bejárás során azt is vizsgálják majd, hogy milyen anyaggal lehetne a kiporzást megakadályozni, illetve hogyan lehetséges annak a tárolótér belsejébe történő bejuttatása. A vizsgálat során tekintettel kell lenni arra a tényre is, hogy a X. tároló bezárásáról is intézkedni szükséges, mivel a kiszakadás helyét helyre kell állítani. A vizsgálat kiterjed az ideiglenes tároló kiporzásának ügyére is, illetve az ezzel kapcsolatosan szükséges intézkedésekre.

Ebből is láthatja, képviselő úr, a kormány most is megtesz mindent a katasztrófa következményeinek elhárításáért, az emberek egészségének megőrzéséért. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai