Készült: 2020.02.26.14:39:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

185. ülésnap (2016.11.10.), 2-6. felszólalás
Felszólaló Balog Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka előterjesztő nyitóbeszéde
Videó/Felszólalás ideje 11:26


Felszólalások:  Előző  2 - 6  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: (Hangosítási hiba.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan közhely, merthogy a közhelyeknek az a sajátossága, hogy valami alapvető igazságot kifejeznek, még akkor is, ha a gyakori használatban elkopik, eltorzul az értelmük, az, hogy Magyarországnak, amely egy idő óta jelentős ásványkincsekben, nyersanyagokban nem gazdag, illetve nem rendelkezik, a legfontosabb erőforrása az, ami a fejünkben van, vagy talán hozzátehetném, ha már a kultúráról beszélünk, ami a szívünkben van. Ez egy olyan alapigazság, amit akár közhelynek is tekintünk, de mindenképpen megőrizte az értelmét és az érvényét.

ELNÖK: Miniszter úr, bocsánatot kérek, hogy megakasztom. Legyen szíves a mikrofonját megigazítani, megfordítani, mert ön nem hallhatja, de a susogó hang zavaró.

BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: A szívműködésem?

ELNÖK: Nem, a szívműködése biztos nagyon rendben van, a miénk is, így aztán a fékek és ellensúlyok rendszere működik ebben az esetben. Parancsoljon, folytassa!

BALOG ZOLTÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr, a kollegiális segítséget. Tisztelt Miniszter Úr! ‑ azt is mondhattam volna.

Tehát a magyar kultúra jelentősége indokolja azt, hogy a kormány különös figyelmet fordítson mind­azokra, akik ezt a kultúrát fenntartják, illetve újjáteremtik. Akkor, amikor a magyar kultúráról beszélünk, az is egy alapigazság, hogy a magyar kultúra a nélkül a népi kultúra nélkül, amely az önazonosságunk, az identitásunk őrzésében az egyik legfontosabb szerepet játszotta évszázadokon, hadd ne mondjam, egy évezreden keresztül, egy különös he­lyet foglal el a kulturális teljesítményünkön, a kulturális életünkön belül is.

Ha csak az elmúlt időknek ‑ hadd mondjam így ‑ nagy veszteségeire gondolok, akkor is nyilvánvaló az, hogy ennek nemcsak az elméleti megalapozására ‑ gondoljunk Kodályra vagy éppen Bartók Bé­lá­ra ‑, hanem a gyakorlati megvalósítására is olyan művészekkel rendelkezünk, rendelkeztünk, akik ezt világszínvonalon művelték. Ha itt Csoóri Sándort említem, akitől nemrégen búcsúztunk, az ő alaptétele, hogy magyar népi kultúra nélkül XXI. századi magyarság és magyar identitás nem létezhet, egy ilyen fontos jelzés, egy fontos örökség számunkra. De ha közelítek a népi kultúra szakmai részéhez, akkor gondoljunk Halmos Bélára, aki nemzedékeken keresztül a táncházmozgalomban, a magyar népi kultúra értékeinek a felkutatásában, összegyűjtésében és megőrzésében óriási, döntő szerepet vállalt, vagy a korábban elhunyt Martin Györgyre. Itt hívom föl a figyelmet a nem olyan régen megjelent elismerési rendeletünkre, miniszteri rendeletünkre, egy külön díjat alapítottunk a szakmának, a magyar népi kultúra képviselőinek a kérésére. Tehát a jövő évben először fogunk Martin György-díjat adni. Mindezek indokolják azt, hogy különös figyelemmel legyünk azok iránt, akik ezt a kultúrát fenntartják és újjáteremtik.

Ha szabad még az általános megközelítésben két ügyet említeni, amely jelzi azt, hogy ez a nem is két lábon állás, de az a sokféleség, az a gazdagság, ami jellemzi a magyar kultúrát, hogyan tud megvalósulni a legmodernebb, a legkorszerűbb vagy időszerűbb formában, akkor azért említenék két olyan televíziós produkciót, amire, úgy gondolom, hogy mindannyian méltán büszkék lehetünk. Az egyik a Virtuózok produkció, amely a klasszikus zenének az egészen fiatal kortól való nemcsak tanítását, hanem előadását és képviseletét mutatja meg az egész ország nyilvánossága számára. Büszkén számolhatok be arról, még ha ebben nekünk mint kormánynak kevés részünk is van, de azért büszkék lehetünk rá, hogy nemzetközileg is komoly érdeklődés van ennek a műsornak az adaptációjára különböző országokban.

A másik pedig, amely már a népi kultúráról szól, a Páva-mozgalomnak a legújabb ága, a „Felszállott a páva” műsor, ahol alkalomszerűen, illetve rendszeresen olyan fiatalokkal, gyermekekkel találkozunk, akik ezt a népi kultúrát a Kárpát-medence különböző részein őrzik, képviselik, fenntartják és újjáteremtik. Mindezek az ügyek, ahogy említettem, azokra is irányítják a figyelmünket, akik ennek a kultúrának a fenntartói és újjáteremtői ‑ gondolok itt most a táncművészekre.

Az a javaslat, amit mi benyújtottunk az Országgyűlésnek Lázár János képviselőtársammal együtt ‑ most képviselőként nyújtottuk ezt be, mert a kormány első körben nem kívánt állást foglalni ebben az ügyben ‑, azt célozza, hogy azt a balett­művészeti életjáradékot, amit egy korábbi törvényünkkel 2011-ben megalapítottunk, kiterjesszük a táncművészet néptánc ágára is, és így nem balett­művészeti, hanem táncművészeti életjáradékká alakítsuk.

Szigorú feltételekhez kötnénk ennek az életjáradéknak az igénybevételét. De talán az indokolásban első körben hadd mondjam el azt, hogy az mindenki számára világos, hogy akik ezen a szinten, a legmagasabb szinten művelik a táncművészetet, azoknak a testét egy olyan komoly fizikai megterhelés veszi igénybe, amely más művészeti ágakkal szemben hasonlít a sportolók megterheléséhez a biológiai, fizikai kondíció tekintetében. Ezért indokolt az, hogy amikor elérik azt a kort ‑ itt akár már 35 éves korról is beszélhetünk ‑, amikor nem képesek ezt az igénybevételt teljesíteni vagy ennek megfelelni, akkor egy olyan életjáradékot kapjanak, ami segíti őket abban, hogy az életük hátralévő részében valami olyan más, hasonló szakmai feladatot tudjanak ellátni vagy egy olyan hivatást találjanak, folytassanak, ami következik az előző tevékenységükből. Ennek a segítésére szolgál ez az életjáradék.

25 év professzionális ‑ hangsúlyozom, professzionális ‑ munka a feltétele ennek az életjáradéknak, 40 éves kor fölött lehet igénybe venni. Ha kiszámoljuk azt, hogy alapesetben egy fiatal táncos, ha elvégzi a főiskolát, akkor, mondjuk, 22 éves korban tudja elkezdeni ezt a tevékenységét professzionálisan, és ha ehhez hozzáteszünk 25 évet, akkor megkapjuk azt az időt, amitől kezdve ez az életjáradék rendelkezésükre tud állni. A feltétel az, hogy egy állandó társulat tagjai legyenek, ennek a társulatnak nemzeti minősítése legyen, és főállásúként vegyék igénybe ezt az életjáradékot.

Az előbb említett előadó-művészeti törvény 43. §-a értelmében a balettművészeti életjáradékra jogosultak voltak eddig is azok a személyek, akik a Magyar Nemzeti Balettnél, a Győri Balettnél, a Pécsi Balettnél vagy éppen a Szegedi Kortárs Balettnél ‑ tehát ez egy meghatározott kör ‑ vagy ezeknek a jogelődjeinél összesen legalább 25 éven át ‑ ide nem értve a képzés idejét ‑ magántáncosi vagy tánckari tevékenységet főfoglalkozásszerűen ‑ ez is hangsúlyos ‑ folytattak. Ezek felelnek meg a törvény további feltételeinek.

(9.10)

A hivatásos táncművész szakma kérte azt, hogy úgy változtassuk meg ezt a szabályozást, hogy terjesszük ki ezt a balettművészeti életjáradékot további négy kategóriára. Itt előtérben van számunkra a néptánc, tehát a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vagy régi nevén a Honvéd Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Budapesti Operettszínház Tánckara. Ezek azok, amelyek nemzeti minősítéssel rendelkező intézmények. A vitát megelőlegezve, van még egy másik ilyen minősítés, hogy nemzeti intézmény, a Nemzeti Táncszínház, de miután az befogadószínház, nincs állandó társulata, tehát értelemszerűen, ha ezeket az együtteseket, akiket az előbb felsoroltam, oda vendégjátékra hívnák meg, akkor ezekre már érvényes más módon ez a táncművészeti életjáradék.

Ahogy említettem, a Magyar Táncművészek Szövetsége volt a kezdeményező ebben az ügyben, és mi Lázár János képviselőtársammal, akit szintén megkerestek, és engem is megkerestek, szívesen álltunk e mellé a javaslat mellé. Azt kérem önöktől, hogy mérlegeljék ennek a javaslatnak az értelmét és a fontosságát. Arra szeretném felhívni a figyelmet ‑ itt már részben elkezdtük a vitát lefolytatni a fis­kussal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal ‑, hogy a számításaink szerint ‑ és ezek elég megbízható számítások ‑ egy, kettő, három, maximum négy embert tud érinteni évente ennek a fajta életjáradéknak az igénybevétele, hiszen azok köre, akik ezt igénybe vehetik, behatárolt; pontosan felsorolt intézményekként a legmagasabb minősítésű intézmények. Az előadó-művészeti törvény értelmében a nemzeti minősítéshez való eljutás és az ezzel kapcsolatos kedvezmények, támogatások igénybevétele nagyon szigorú feltételekhez kötött.

Úgy látom ‑ bízom benne, hogy nem fogják ezt megcáfolni ‑, hogy ez a fajta minősítési rendszer, amit a kormányzásunk elején, 2011 környékén elkezdtünk kidolgozni a szakmai szervezetek részvételével, az egy olyan szabályozást jelent, amelyik, nyilván a kultúra területén kizárólag objektív kritériumokról nem beszélhetünk, de mégiscsak egy megbízható minősítési rendszert jelent, és azon túl, hogy természetesen a kulturális vállalkozások, különböző szakmai műhelyek támogatására mindig lehetne több pénzt is fordítani, mint amennyit fordítunk, ettől eltekintve a szakma konszenzusát, az egyetértését bírja ez a minősítési rendszer, amelybe bele lehet kerülni. Tehát elméletileg bővülhet ez a kör más táncegyüttesekkel is, de a nemzeti minősítéshez való hozzájutás elbírálásának a módja, az eljárásrend, és azoknak a szakmai hitele, akik ebben a minősítésben részt vesznek, garantálja azt, hogy ez nem egy olyan zsák, aminek nincsen alja, hanem világosan behatárolható a kör és a tevékenység, amelyet érint. Tehát ahogy említettem, egy és négy fő között tervezhető az, hogy kik azok a művészek, akiket ilyen módon foglalkoztatnak, és hozzájuthatnak majd ehhez az életjáradékhoz.

Kérem a Ház támogatását ebben az ügyben, és ahogy említettem, a kormány első körben nem kívánt állást foglalni, úgyhogy most kíváncsian várom a kormány véleményét a törvényjavaslattal kapcsolatban. Én magam azt kérem, hogy támogassa ezt a javaslatot. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.




Felszólalások:  Előző  2 - 6  Következő    Ülésnap adatai