Készült: 2020.02.17.02:26:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

185. ülésnap (2016.11.10.), 142. felszólalás
Felszólaló Vágó Sebestyén (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:31


Felszólalások:  Előző  142  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megpróbálok a fő kérdéseken végigmenni. Az első a hajléktalanellátással kapcsolatos változtatások. Örülök annak, hogy végre a kormány is rájött arra, amire nagyon sok, akár vidéki, akár fővárosi civil szervezet már rájött, vagy hajléktalanokkal foglalkozó szervezet rájött, hogy nem lehet egy kalap alatt kezelni a hajléktalanok táborát. Ezt mi is mondjuk már mióta! Mi is régóta szorgalmazzuk azt, hogy megújításra szorul a hajléktalanellátás rendszere. Mi sokkal drasztikusabb változtatásokat eszközölnénk, de mondjuk azt, hogy első lépésnek talán ez is jó, mert most lehet, hogy az én szavaimat is kiforgatva majd visszahallom Bangóné Borbély Ildikótól, de igenis osztályozni kell a hajléktalan személyeket. Vannak olyanok, akik csak rövid időre kerültek lakás nélkül; nekik egy nagyon minimális ellátás elegendő.

Vannak olyan emberek, akik például a törvénymódosítás kapcsán szóba kerülhetnek, akik kis segítséggel, külső férőhellyel vagy átmeneti szállással visszavezethetők akár a munka világába, akár a saját lakhatás biztosításának világába, és igenis ki kell mondani, bár ez az elenyésző része szerintem, ha összes számban nézzük a fedél nélküliek táborát, mi őket úgy hívtuk, hogy az utcalakók, akik igenis olyanok, hogy már az utcán élésre, már a hajléktalanságra szocializálódtak, és ők azok, akiket még erőszakkal sem lehet bevinni a hajléktalanellátó intézményekbe.

Jó, persze erre született meg az illegális, életvitelszerűen közterületen való tartózkodás. Ez sem jelentett megoldást, és nem is jelenthet megoldást, de igenis be kell látnunk, hogy van egy olyan réteg, aki nem hajlandó részt venni az intézményi ellátásban, sőt lehet, hogy már van olyan, fordított szocializációs folyamat végén lévő ember, aki már normál lakhatási körülmények között sem találná meg a helyét. Az már egy másik kérdés, hogy egészségügyi, szociális és egyéb segítségekkel vele is talán még lehet valamit kezdeni, de akkor is első lépésként meg kell tennünk azt, hogy osztályozzuk a fedél nélküli embereket, és ehhez egy első és jó lépésnek tartom azt, ami ebben a törvényben szerepel.

A házi segítségnyújtással kapcsolatban: itt is ideje volt már az osztályozásnak. Itt is ideje volt az óraalapú számításokat megszüntetni. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a végeken, az ellátásoknál milyen helyzeteket okozott. Vagy olyan helyzeteket okozott, hogy voltak, akik kimaradtak az ellátásból, vagy olyan helyzeteket okozott, hogy számokkal, nevekkel, gondozókkal trükköznie kellett az intézmény vezetőjének, és akkor, amikor egy közigazgatási ellenőrzés során az ellenőr megjelent az intézményben, akkor neki kellett mérlegelnie, hogy megtegye a szükséges lépéseket a törvénytelen működés miatt vagy szemet hunyjon, mert tudta nagyon jól, hogy így nem fenntartható a rendszer. Ez egy lépés, hogy ez megváltozzon, majd meglátjuk, hogy a végrehajtási rendelet miként fog rendelkezni, a részletszabályok milyenek lesznek. Bízom benne, hogy egy használható és jó rendszert építenek ki. Még azzal is egyet lehet érteni, hogy válasszuk ketté azokat, akiknek szakirányú végzettséggel rendelkező gondozóra van szükségük, mert speciális gondozásra szorulnak a házi segítségnyújtás keretein belül, és határozzuk meg azok körét, akiknek nem szükséges, hogy megfelelő végzettséggel rendelkező emberek végezzék a gondozását, majdnem csak mentális gondozásra van szükség.

Itt egy félelmemre, egy aggályomra szeretném fölhívni a figyelmet. Fellebbentek azok a hírek, hogy ezt a típusú ellátást nagyrészt közmunkásokkal kívánják megoldani. Ennek a veszélyére szeretném fölhívni a figyelmet, főleg az északkelet-ma­gyar­országi régióban, ahol nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok esetben milyen emberek kerülnek bele a közmunkaprogramba, és hölgyekként esetleg megpróbálják őket bevonni a házi segítségnyújtásba, amikor nagyon sokuknál, azt mondom, hogy nemhogy a munkahelyre vagy munkavégzésre idősekhez kéne küldeni, hanem minél távolabb kéne őket tartani az idős emberektől. Ennek a veszélyeire szeretném fölhívni a figyelmet, hogy nehogy az legyen, az öregedő család nőtagja közmunkásként majd házi segítségnyújtás keretében mentális gondozásra kijár a védtelen, egyedülálló idős emberhez.

A támogatott lakhatásról szóló törvény vagy a módosítás már régen volt itt a parlament előtt. Ahhoz képest, úgy gondolom, kicsit csúszásban vannak azzal kapcsolatban, hogy ennek a részletszabályait kidolgozzák. Egyébként egy nagyon jó elemet találtam ebben a módosításban. Ez mégpedig az, hogy az intézményvezetőnek fel kell hívnia a befogadáskor a kliens és a hozzátartozók figyelmét a támogatott lakhatás lehetőségére.

Bízom abban, hogy mivel már az intézménybe való bekerülést megelőzi egy felmérés, tehát már az intézményvezető nemcsak sablonszerűen és egy formanyomtatványt aláíratva tudja felhívni a figyelmét a hozzátartozóknak a támogatott lakhatásra vagy a leendő kliensnek, hanem az alapján is, hogy a felmérés alapján meg tudja határozni, a támogatott lakhatáson belül is milyen egyéb szolgáltatásokra és gondozásra vagy segítségre van szüksége az ebben az ellátásban részesülőnek. Meglátjuk, hogy milyen eredményeket fog okozni.

Bízom abban, hogy a támogatott lakhatást igénybe vevők száma rohamosan nőni fog, mert úgy látom, hogy a támogatott lakhatás az a forma, amely a leginkább segíti ‑ főleg, ha megfelelő védőhálóval és megfelelő támogató és segítő szakemberekkel körbe van véve ‑ akár a reintegrációt, akár az önálló életvitelt, akár a keresőtevékenység megjelenését.

És ha már keresőtevékenységnél tartunk, akkor a fejlesztő foglalkozásról is ejtenék egypár szót. Ez egy másik olyan kérdés, amiben nagyon sok esetben főleg fogyatékossággal élőket ellátó vagy ápoló-gondozó otthonoknak régebben trükközniük kellett. Trükközniük kellett azzal, hogy ha most produktív munkát végeztetnek az ellátottaikkal, akkor ezt milyen kategóriába sorolják; ha ebből esetleg jövedelmük keletkezik, akkor hogy számolnak el azzal a pénzzel a gondozott vagy a bentlakó besorolása szerint, ugyanis nagyon sok esetben kizárta a keresőtevékenységet a fokozat, amiben a kliens szerepelt.

Úgy gondolom, hogy ez megoldást jelenthet. Levesszük azt a terhet az intézményvezetők, illetve az intézmények válláról, hogy trükközniük kelljen, hogy adománygyűjtés címén árulják a gondozottak által előállított termékeket. Úgy gondolom, hogy ez megnyitja annak a lehetőségét, hogy nyitottabban, nyíltabban és még akár nagyobb bevétellel és nagyobb haszonnal lehet ezt a tevékenységet folytatni. Ha ezt a nagyobb hasznot a további fejlesztésre és re­in­teg­rációra, illetve a munka világába való vezetésre költik, akkor talán itt megvan a lehetősége annak, hogy ezzel eredményeket érjünk el.

Egypár szóval a szülőtartásra én is kitérnék, mert én sem tartom jó formának azt, ami a jelenlegi formában akár ebben a javaslatban is szerepel. Persze, van az igazságosság, persze van az erkölcsi feladat, persze van a családok feladata; akár van a szülők feladata. Ha el akarunk indulni ebbe az irányba, hogy vasaljuk be a hozzátartozókon a térítési díjat szociális vagy akár gyermekvédelmi intézményekben, akkor kezdjük a gyermekvédelmi intézményekkel. Akkor kezdjük azzal, hogy ha egy gyereket ki kellett emelni a családból, mert a szülők azt a gyermeket veszélyeztették, akkor kezdjük azzal. Ne az idős szülő gyermekén vasaljuk be az idősotthon térítési díját, hanem igenis vasaljuk be a gyermeket veszélyeztető szülőkön az átmeneti gondozás költségeit. Miért nem ebből az irányból indultunk el? Még a társadalom is sokkal jobban elfogadta volna, mert itt tetten érhető az igazságosság. Mert egyértelmű az, hogy a szülőnek a gyermekét kötelessége nevelni és fenntartani.

A másik esetben ez már annyira nem biztos. A szülőtartás már annyira nem biztos kérdés. Induljunk ki abból a rétegből, azokból az idős emberekből, akik saját háztartásukban élnek, akár szociális szolgáltatást igénybe vesznek, akár veszélyeztetve érzik a saját fenntartásukat.

(19.30)

Gondolkozzunk egy átlag idős ember fejével! Az az idős ember, aki szeretetben, gondoskodásban és a képességei kiterjesztésének legnagyobb lehetőségeit megadóan nevelte a gyermekét, bár ő nehéz körülmények között van, és térítési díjat akár nem tud kifizetni, de eszébe sem jutna az, hogy a saját gyerekét bíróság elé citálja és perre vigye. Melyik lesz az, melyik idős szülő lesz az, aki meg fogja ezt tenni? Valószínűleg az, aki gyermekként (sic!) is ilyen viszonyban állt a saját gyermekével, és bár nagyon sok esetben nem tetten érhető, és szerintem bíróság által nem bizonyítható az, hogy most jogosult‑e, akár erkölcsi alapon jogosult‑e a szülő erre a szülőtartásra vagy nem, nagyon kaotikus és nagyon furcsa helyzeteket fog ez előidézni.

Ha már az intézményi ellátásban lévő idősekről beszélünk, az intézményi ellátásban lévő idősek otthonaiban élő idősek nagy része a személyi térítési díjával csak töredékét fizeti ki az intézményi térítési díjnak. Tehát arról beszélhetünk, és gondolom, erre az intézményvezetők a normatívamegvonással, vagy ki tudja, milyen eszközökkel kötelezve lesznek, hogy ezeket a pereket elindítsák. (Dr. Palkovics László: Nem.) Majd meglátjuk, én nem hiszem, hogy nem ez fog…

A szülőtartás kötelezettsége az Alaptörvényben, a Ptk.-ban és most már a szociális törvényben is benne lesz. Ha az idősek otthonában van egy lakó, aki nem tudja kifizetni a térítési díjat, abban az esetben mi fog történni? Valószínűleg kötelezettsége lesz az intézményvezetőnek valahonnan ezt a forrást előteremtenie. Nem lehet alaptörvénysértő egy intézményvezető, nem lehet szociálistörvény-sértő egy intézményvezető, sőt polgáritörvénykönyv-sértő sem lehet egy intézményvezető! Ezek szerint az idősek otthonaiban lakók 90 százaléka esetében az intézményvezető el fogja indítani a szülőtartási pert. Belegondoltak ebbe? Vagy hogyan fogják ezt megoldani? Akkor fizetni fogják? Akkor fogja kapni ugyanúgy a normatívát az az intézmény? Akkor a kormány nem fogja betartani a saját törvényeit és a saját Alaptörvényét? Vagy most…?

Kicsit érdekes ez a helyzet, sem jogilag, sem emberileg, sem erkölcsileg nem értelmezhető. Úgy gondolom, hogy ezt újra kellene gondolniuk, és új alapokon elindulva, tárgyalva akár a társadalommal, akár egyéb parlamenti pártokkal is, és ne csak a kormány maga döntse el ezt a kérdést, kezdjék el elölről! És még egyszer mondom, ha elölről kezdik ‑ persze tudom, hogy nem fogják, de ha elölről kezdenék ‑, akkor ne a szülőtartással, hanem a gyermekek eltartásával kezdjék, mert ott tetten érhető az, hogy érdemtelenül nevelte a gyermekét, ott tetten érhető az, hogy veszélyeztette, és ezért ki kellett emelni a családból. Tehát mind jogi, mind erkölcsi, mind igazságossági szempontból ezeken a szülőkön bevasalható a térítési díj. Fordított esetben kétségeim vannak.

És kétségeim vannak afelől is, hogy ez milyen egyéb folyamatokat fog elindítani. Ahogy más ellenzéki képviselőtársam is mondta, valószínűleg ezek a perek éket fognak verni családokban. Nem beszélve még arról, hogy erre bizony rátelepedhet főleg Északkelet-Magyarországon egy iparág. (Bangóné Borbély Ildikó: Így van!)

És az öregezők rá fognak jönni arra, hogy most már nemcsak a nyugdíját fogom elszedni, hanem majd kitalálom annak a módját, hogy én az idős szülőn keresztül valahogy pénzt csaljak ki és pénzt préseljek ki a leszármazójából.

Tehát úgy gondolom, hogy ezt gondolják át, bírálják fölül a saját döntésüket. Azt kell mondanom, hogy pont ezen passzus miatt megkérdőjelezhető ennek a javaslatnak a támogathatósága is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Lukács László György tapsol.)




Felszólalások:  Előző  142  Következő    Ülésnap adatai