Készült: 2020.02.28.11:23:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

185. ülésnap (2016.11.10.), 122. felszólalás
Felszólaló Dr. Palkovics László
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 15:14


Felszólalások:  Előző  122  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ez a mai vita sokkal parázsabbra sikeredett, mint amit egyébként az előterjesztés indokolt volna. Hiller képviselő úrra mindig szerettem volna hivatkozni. Van egy mondása, most szeretném pontosan idézni, hogy ami úgy repül, mint egy liba, úgy néz ki, mint egy liba, az valószínűleg liba is. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) No, hát ez az előterjesztés valóban az, ami. Ez semmifajta olyan tartalmat… Igen, holnap 11‑e van, ez Márton napi megjegyzés volt.

Ez valóban az, ami. Tehát ezek olyan technikai módosítások ‑ és erről szólt volna ez a mai vita, aztán ez kerekedett belőle ‑, ami valóban annak a rendszernek a működését segíti, amit építünk közösen elég hosszú idő óta. De miután nagyon sok kérdés fölmerült ennek kapcsán, ezért szeretnék reagálni, nem minden egyes kérdésre, hanem megpróbálom valamilyen módon ezeket összefogni.

Generálisan mindig azt gondoljuk, hogy amikor mi jártunk iskolába, akkor minden jobb volt. Ennek többnyire egy indoka van: hogy akkor fiatalok voltunk. Nem igaz, hogy minden jobb volt. Ez nem igaz az egyetemi éveinkre. Az én esetemben biztos, hogy nem igaz az általános iskolai éveimre. Ellentétben másokkal, én egy zalai faluban jártam iskolába, és nem tudtam, mik azok a relatív prímszámok, mert ezt nem tanították meg, ’81-ben talán. Ezért aztán a közös gimnáziumunkban az első félévben hármas lettem matematikából, de később ezt rendbe hoztam. Tehát nem igaz, hogy jobb volt.

Azt gondolom, hogy azok a lehetőségek és azok a folyamatok, amik azóta elteltek, valóban egy jobb iskolarendszerhez vezettek. Nem osztom képviselő asszonynak azt a véleményét, hogy a gyerekeinknek sokkal rosszabb lenne. Azt gondolom, egyre jobb lesz a gyerekeinknek.

Egy dolog viszont biztos, és azt, hogy a világ változik körülöttünk, azért vegyük komolyan. Azért is vegyük komolyan, mert az amerikai munkaügyi hivatalnak van egy előrejelzése, amellyel megnézték azt, hogy az elkövetkező 20 évben milyen új szakmák jelennek meg. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy gyakorlatilag azok a gyerekek, akik most kezdik az általános iskolát, olyan munkakörben fognak dolgozni, ami ma nem létezik, kétharmad részben. Tehát olyan munkakörök jelennek meg, pont a világ változása miatt. Így fel kell tenni azt a kérdést, hogy ilyen esetben viszont eretnek dolog‑e esetleg azt kijelenteni, hogy ellentétben a 25-30 évvel ezelőtti állapottal, amikor meghatároztunk egy rendszert, annak a rendszernek a működését, és ezt élvezhettük sok éven keresztül, ez lesz‑e a világ jövendő sorsa. Valószínűleg nem. Valószínűleg nem, azért, mert sokkal gyorsabban változik a környezetünk, gazdasági, társadalmi, technológiai környezetünk, hogy ezt nem fogjuk tudni megtenni.

Az iskolarendszer pedig ennek egy nagyon fontos eleme. Nem lehet olyan dolgokhoz ragaszkodni, ami mondjuk, öt évvel ezelőtt érvényes volt, most meg nem érvényes, mert változott a világ. Nézzük meg azokat a folyamatokat! Emeljük ki például a migráció kérdését: két évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az, ma meg tematizálja az életünket, életünk minden részét. De ugyanez igaz, mondjuk, a mobiltelefonra; két évvel ezelőtt nem volt minden második gyerek kezében egy számítógép, ma meg van.

Azt hiszem, az nem helyes megközelítés, hogy nem lehet változtatni. Változtatni lehet, sőt, azt gondolom, kell is változtatni. Az, hogy hogyan kell megfogalmazni az oktatási rendszerrel kapcsolatos elvárást, valószínűleg át kell alakítanunk ezt is. Amikor én végeztem az egyetemen, tíz évig biztosan jó volt a tudásom; aki most végez az egyetemen, annak már akkor elévül a tudása, amikor kikerül, és utána újra kell tanulni. Emiatt át kell alakítani azt, hogy mit várunk el az iskolarendszerünktől. Valószínűleg azt várjuk el, hogy az a tudás, amit elfogadnak a gyerekeink, hogy meg tudnak tanulni dolgokat, ezt a tudást tudják alkalmazni, utána pedig ezt életük során bármikor meg tudják ismételni, hiszen nem lehet ezt csak egy pillanatban megtenni.

És itt szeretnék arra kitérni, amit Hiller képvi­selő úr mondott, mintha mi itt kompetenciáról, készségfejlesztésről beszélnénk. Én nem gondolom, hogy bárki bármi mást mondott volna. Itt igazán arról szól a történet, hogy a lexikális tudás és a készség ‑ ugye, ez a kettő együtt képezi a kompetenciát ‑ milyen arányban van jelen az iskolában. Azt hinni, hogy csak készségfejlesztéssel jó iskolát lehet működtetni, az sem jó, meg az sem igaz, hogy csak lexikális tudás kell, tehát valahol a kettőnek az arányát kell meghatározni. Hogy milyen ez az arány, ezt meg az adott helyzet és adott követelmények határozzák meg.

(17.10)

Ami a képviselő úr által említett vélelmezésre vonatkozik, hogy valószínűleg készül egy másik Széll Kálmán-terv, és azok az elemek, amiket képviselő úr kiemelt: ennek azért örültem, mert ezek így szerepelnek szó szerint a felsőoktatási stratégiában. Azt gondolom, hogy a 2014-ben elfogadott felsőoktatási stratégia volt az első olyan papír, amely megfogalmazott célt arra vonatkozóan, hogy a diplomások aránya a magyar társadalomban körülbelül milyen kell hogy legyen. Ez nem egy tetszőleges szám, amit meghatározunk valahonnan, hanem ezt abból lehet levezetni, hogy mit igényel ez a társadalom, mit igényel a technológia, mit igényel a gazdaság, és ebből jön ki valamifajta szám. De nem mondta senki soha, hogy bárkit el kellene zárni a felsőoktatástól, sőt azt sem mondtuk, nem írtuk le, pont az ellenkezőjét tettük, azt tűztük ki célul, hogy össztársadalmi szinten valahol a társadalom egyharmada kell rendelkezzen diplomával. Ma a 18-65 éves korosztályban ez 22 százalék, amihez képest a harmincegynéhány százalék lényegesen magasabb szám, odáig kell valamilyen módon eljutnunk. Tehát ezek megjelentek a felsőoktatási stratégiában.

Az pedig, hogy a magánforrások arányát növelni kell a felsőoktatásban, ez szintén a stratégiában egyértelműen szerepel. Többször beszéltünk erről, ha képviselő úr emlékszik, ott mutattunk egy ilyen kis ábrát, hogy jelen pillanatban az állam több mint 50 százalékban finanszírozza a felsőoktatási rendszert. Az egészséges az lenne, hogy nyilván a szám maradjon, csak az aránya azoknak, amik egyébként saját be­vételek, például kutatás-fejlesztés, vagy ne adj’ isten, donáció, ami Magyarországon nem nagyon értelmezhető, nincs ebben a pillanatban, mint egy amerikai egyetemen, ez növekedjen-növekedjen hozzá. Tehát ezek szerepelnek, pont erről szól a stratégia finanszírozási része.

Staudt képviselő úr, bár elment, két nagyon fontos pontot említett. Az egyik a nemzetiségi oktatás kérdése. Ebben abszolút egyetértünk, én azt gondolom, hogy a kormány szándéka itt a szabályozáson keresztül is, illetve egyáltalán a nemzetiségi iskolák tekintetében teljesen egyértelmű, ez egy nagyon értékes, nagyon jó intézményforma. Azon kívül, ami az eredeti célja, hogy a nemzetiségek identitását, nyelvét megőrizze, a közösséget megőrizze, azon túl valóban lehetőséget teremt arra is, hogy ebbe mások is járjanak. Például a német nyelv ilyen értelemben nyilván világnyelv, van egy ilyen funkciója. Én azt hiszem, hogy a kormány erőteljesen támogatja ezeket az iskolákat, nem emlékszem most arra, hogy bármilyen ilyenfajta nemzetiségi kérés elutasításra került volna, hogyha egy nemzetiségi önkormányzat át akart venni egy iskolát; azt csak abban az esetben nem támogattuk, amikor a működtetés feltételei nem látszottak, de egyébként magát az elvet teljes mértékben támogatjuk. Úgyhogy képviselő úr módosító javaslatait mindenképpen meg fogjuk fontolni.

A másik kérdés, amiben nem biztos, hogy egyetértünk, az iskolai biztonság kérdéseként vetette fel, a tíz év alatti gyerekek fegyelmi felelősségre vonását, és sajátos módon, én értem persze a mögöttes szándékot, de ő alapvetően áldozatról és elkövetőről beszélt. Én azt hiszem, hogy a tíz év alatti gyerekek esetében igazán a tudatos elkövetés, annak, ha van egy áldozat az iskolában, az azért nehezen értelmezhető. Meg nemcsak olyanfajta ügyek vannak, ami miatt valószínűleg azért egy kicsit máshogy kell ehhez viszonyulnunk. Úgyhogy ezért jelenítettük meg a törvényben ezt. Én azt hiszem, hogy ezeknél a fiatal tanulóknál az iskolának, a tanárnak, a családnak a szerepe sokkal fontosabb, mint hogy őket egyébként bűnbakként kiállítsuk, és más módon kezeljük. Ezzel vissza is lehet élni, és ez volt az indoka egyébként ennek, hogy vannak olyan típusú visszaélések, amelyek pont erre hivatkozva távolítanak el tanulókat iskolákból, mert nem akarunk velük foglalkozni. Tehát ezért szeretnénk ezt mindenképpen szabályozni.

A KLIK létrehozásra többször megjelent, itt Bangóné képviselő asszony azt mondta, hogy a KLIK megbukott. Utána többször elhangzott az önök részéről is, hogy az önkormányzatok jelentős része nem tudta működtetni az iskoláit ‑ akkor megbuktak az önkormányzatok is? Azt gondolom, hogy nem. Itt van egy olyan helyzet, amihez valamilyen formában, de alkalmazkodnunk kellett.

Az, hogy a Klebelsberg Központot közelebb vittük az iskolákhoz, tehát 58 önálló költségvetési szerv jött létre önálló jogi személyként, ami egyébként nagyon közel van az iskolához ‑ ugye, Varga László képviselő úr Miskolcot említette példaként, Miskolc az egyetlen olyan város az országban, ami egyben egy tankerületi központot is jelent. Tehát én azt gondolom, hogy ennél közelebb nem lehet vinni a miskolci iskolákhoz a döntéseket. Olyannyira nem, hogy említette azt is, hogy a közösségtől elszakadtak az iskolák. Én azt gondolom, ha a közösség és az iskola között a viszony csak az, hogy az önkormányzat fizeti a működtetés költségét, az egy rossz viszony. Pont ezt szeretnénk erősíteni, ezért jelent meg a törvényben a tankerületi tanács; a közösség tagjait, többek között például az önkormányzatokat kívánjuk ebbe meghívni, hogy az iskolával kapcsolatos ügyeiket mondják el. De nem csak az önkormányzatokat, idetartoznak az egyéb fenntartású iskolák, idetartoznak az egyházak, idetartoznak egyébként azok a gazdasági szereplők, amelyeknek az az iskola fontos abban a környezetben.

Itt Szabó Sándor képviselő úr említett néhány példát. Ilyen példákat tudunk mondani minden oldalról, önkormányzati működtetés, önkormányzati fenntartás, másik oldalról. Azt gondolom, ezek jelentős része megszűnt.

Az pedig, hogy a digitális táblát nem tudjuk hova fölszerelni: van digitális tábla ‑ ezt én inkább kicsit a vicces kategóriába sorolnám. Nyilvánvalóan egy iskolában, mondjuk, az igazgató tudja, hogy melyik a tanteremnek az a része, ahová a táblát föl kell szerelni.

De ha már a digitális táblánál tartunk. Az önkormányzati működtetés kiválóságára vagy nem kiválóságára vonatkoztatva, miután Varga képviselő úr említette a Herman Ottó Gimnáziumot: én voltam a Herman Ottó Gimnáziumban, egy jó ötórás beszélgetést folytattunk, megértendő azt, hogy mi is okozta ott a gondot. Nem akarom ezt sem tipizálni, sem általánosítani; speciel pont az okozta a gondot, hogy nem sikerült eldönteni, hogy a fenntartó által felszerelt digitális tábla mögötti 20 centis csíkot kinek kell lefesteni, ez most működtetői feladat, tehát önkormányzat, vagy pedig… (Dr. Varga László: Ez volt a legnagyobb probléma?) ‑ a Herman Ottó Gimnáziumban. Meg az okozta a gondot, hogy a Herman Ottó Gimnázium udvarában összedőlt egy színpad, és ezt nem javította meg senki; meg volt egy sor másik dolog. Én csak arra akartam kitérni, hogy ha ezeket a problémákat emlegetjük, akkor ezt ezen a szinten is lehet, de valószínűleg nem ez a lényege a dolognak.

Egy dolog biztos, hogy az osztott felelősség nem jó, ezért született az a döntés, hogy január 1-jétől a működtetést is átveszi az állam. Így egyértelmű lesz a felelősség, tehát így pontosan tudjuk azt, hogy ki a felelős azért, hogy lefessük ezt a csíkot, pontosan tudjuk, hogy ki a felelős azért, hogy legyen vécépapír meg kréta az iskolában, nem kell egymásra mutogatni. Ami fontos, hogy viszont működjön az iskola, és én ennek ebben a pillanatban olyan nagyon nagy akadályát nem látom.

Egy rövid tájékoztatás a képviselő hölgyek, urak részére: az iskolák működésének az átvétele kifejezetten szervezetten zajlik a tankerületi központok szakemberei által, ebben a pillanatban nem látunk olyan nagyon nagy problémát, amit ne tudnánk kezelni. Az önkormányzatok cégei továbbra is részt vesznek ebben a folyamatban, zajlik az önkormányzati alkalmazottak átvétele. Tehát azt hiszem, hogy itt igazán nem kell olyanra számítani, hogy az iskola működése január 1-jétől bármilyen módon változna. Ha igen, akkor inkább csak pozitív irányban.

Miután magáról az előterjesztésről viszonylag kevés megjegyzés született, ezért még néhány dologra reagálnék. Tankönyvek kérdése. Kérem képviselő urat, mondja meg majd pontosan, hogy tanuljunk a dologból, tehát hogy hol, melyik iskolába nem értek oda néhány héten belül a tankönyvek. Itt a mi visszajelzésünk az iskolákból is az volt, hogy valóban volt néhány kisebb kiadónak olyan tankönyve, ami néhány hetes késést szenvedett. De ez nem az állami kiadó, tehát nem a KELLO-, nem az OFI-kiadású könyvekről volt szó, hanem néhány kisebb kiadó, amelyik nem tudott időben szállítani, ezek magánkiadók voltak jelentős részben; ezeket egyébként néhány héten belül pótolták. Tehát én remélem, hogy ez nem okozott túlzottan nagy gondot. Tehát nem célszerű összemosni a KELLO, illetve az állami kiadó működését, hiszen azok a könyvek viszont biztosan ott voltak az iskolákban.

És hogy nem esnek szét, és hogy nem kell radírozni: ezt Bangóné képviselő asszonynak szeretném mondani, hogy 1., 2. osztályban a tankönyvek a tanulóknál maradnak, és nem kell visszaadni. És ezt fogjuk a többivel is tenni. Tehát nem kell radírozni 1., 2. osztályban, ez egyébként valószínűleg kérdéses lenne.

A 16 éves tankötelezettségi korhatár egy olyan dolog, amit meg majd elemezni kell, hogy mi ennek a hatása. Európában egy sor országban 16 év a tankötelezettségi korhatár. Ez is működőképes, meg a 18 év is. Én azt gondolom, nem az a lényeg, hogy ez mennyi, hanem az, hogy mit teszünk valóban azokkal, akik 16 év fölött kikerülnek az iskolából, hogyan kerülnek a munkaerőpiacra, ez pedig egy lényegesen összetettebb kérdés.

Én azt hiszem, hogy nagyon röviden ezek voltak azok a kérdések, amire itt képviselő hölgyek, urak nem reagáltak, és ezt szerettem volna hozzátenni.

A NOKS-osok kérdése, még egy kérdés. Január 1-jétől ‑ csak azért, hogy ezt a dolgot lezárjuk ‑ min­den oktatást segítő kolléga, függetlenül attól, hogy önkormányzati működtetésű intézményben vagy állami működtetésű intézményben dolgozik, a 10 százalékos bérnövekedésből részesülni fog, ennek a költségvetési fedezete létezik. (Dr. Varga László: És aki nem részesült ebből?) Tessék?

(17.20)

A kétszer 35 ezer forintosból azért nem, mert egy költségvetési éven belül az önkormányzatnak kellett volna kigazdálkodnia, és erre ezt a forrást nem tudtuk biztosítani. Más szervezetek kigazdálkodták. Jövő januártól viszont mindenki részesül ebből.

Egyébként az oktatást segítők helyzetét illetően az elkövetkező időszakban további változások lesznek, pozitív változások lesznek várhatóak. Ők nagyon fontos elemei az iskolai oktatásnak. Az OECD-s tapasztalatok azt mutatják, hogy rájuk sokkal nagyobb mértékben kell építeni, mint ahogy ezt most tesszük. Jelen pillanatban 41 ezer azon kollégák létszáma, akik oktatást segítőként működnek, és százhetven‑egy­néhányezer azon pedagógusok száma, akik ta­nítanak köznevelési intézményekben. Célszerű lenne, ha ez az arány javulna az oktatást segítők számára.

Ez egyébként része annak a folyamatnak, ami az elmúlt időszakban felgyorsult: az új nemzeti alaptanterv kialakítása, a kerettantervek kialakítása, a módszertani ügyek rendezése, egyáltalán a tanárképzés, tanár-továbbképzés rendszerének ezek nagyon fontos elemei.

Úgyhogy köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem, hogy támogassák a javaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  122  Következő    Ülésnap adatai