Készült: 2024.03.28.10:49:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

217. ülésnap (2017.05.02.),  68-73. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 8:54


Felszólalások:   62-68   68-73   74-80      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A Ház 112 igen szavazattal, 28 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Harrach Péter és Hargitai János, a KDNP képviselői, interpellációt nyújtottak be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Melyek az elektronikus személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatos eddigi tapasztalatok?” címmel. Hargitai János képviselő úré a szó.

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A KDNP-frakció nemrég itt a Házban az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térről érdeklődött. Emlékeztetőül mondom mindannyiunknak, hogy ez az a nagy elektronikai rendszer, ami az egészségügy szereplőit összeköti, az orvosokat, a gyógyszerészeket, az egészségügyi intézményeket, a háttérintézményeket, tehát az összes érintett szereplő közösen tudja használni ezt a nagy elektronikai rendszert.

Most egy hasonló nagy rendszerre kérdezne rá a frakcióm, ez a NAV-ot érintő kérdéskör. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a NAV ebben az évben először készíti el a magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallását. Ez a 2016-os jövedelmünkről gyakorlatilag egy kimutatás, amit a NAV a magánszemélyek munkáltatója, azaz kifizetője által megadott adatokból állít össze, kiszámítja helyettünk a jövedelmünk adóját, számításba veszi a levont adóelőleget, és figyelembe veszi az adókedvezményeket is. Az adóbevallás-tervezetet így megismerteti velünk, adózókkal, láthatjuk, hogy az egyenlegünk nulla, esetleg fizetendő adónk van, vagy visszajáró összeggel rendelkezhetünk.

Azok a magánszemélyek, akik 2017. március 15-ig kérték, a NAV meg is küldte számukra ezt az adóbevallási tervezetet. S ami ennél sokkal lényegesebb: akinek ügyfélkapus regisztrációs rendszere van, az a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet 2017. március 15-től megnézhette a kormányzat különböző internetes weblapjain, sőt ehhez hozzáfűzéseket tehetett, módosításokat eszközölhetett, ezeket a módosításokat elvégezhette, rendelkezhetett az 1 plusz 1 százalékos, általa eddig is favorizált felajánlásokról. Arra is lehetősége volt a magánszemélynek, hogy egyben bankkártyával rendezze a befizetendő adó összegét vagy a visszaigénylését elindítsa.

Tisztelt Miniszter Úr! Május 22-én letelik az idei személyijövedelemadó-bevallás határideje ‑ ez egy viszonylag közeli határidő ‑, viszont március 15-höz képest már több mint egy hónap eltelt, amióta ez az elektronikus rendszer a magánszemélyek számára is megfogható módon működik. Ezért kérdezem önt, államtitkár úr, van-e már tapasztalata arról, hogy ez a rendszer hogyan működik a személyij­öve­de­lem­adó-bevallás kapcsán, mennyire népszerű a magánszemélyek körében, vagy van-e konkrét számadata arról, hogy ezt a bevallási tervezetet hány magánszemély fogadta el eddig. Várom miniszter úr, államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Válaszadásra Tállai András államtitkár úrnak adom meg a szót.

TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány határozott célja a bürokráciacsökkentés, az adminisztrációcsökkentés. Úgy gondolom, hogy ennek egy nagyon fontos, mondhatjuk történelmi állomása az, ami március 15-én 19 órakor indult el, ugyanis ekkortól tekintheti meg 3,8 millió adózó állampolgár a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Mindezt a legegyszerűbben, ahogy ön is elmondta, úgy tekintheti meg, ha rendelkezik ügyfélkapuval, bepötyögi a jelszót, és elé tárul az, hogy 2016-ban milyen jövedelmet szerzett, a kifizetők mennyi adót vontak le, van-e fizetendő vagy visszaigényelhető adója, és ezután döntheti el a teendőjét.

Azt gondolom, hogy ez a rendszer nemzetközi szinten is eléggé egyedi és nagyon értékes, hiszen szinte percek alatt lehet teljesíteni az adókötelezettségét a magánszemélynek, ami eddig esetleg könyvelő által költséggel, energiába tellett.

Most valaki fogja a mobiltelefonját, egy ügyfélkaput elkészít, kér, és percek alatt megtekintheti az adóbevallás tervezetét, mi több, itt a Parlamentben ülve is akár el is készítheti a bevallását és egy gombnyomással beküldheti. Azt gondolom, ez minta- és példaértékű arra, hogy hogyan lehet a hatóság és a magánszemély között az ügyeket intézni XXI. századi módon.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Igen, a rendszer működik, hiszen több mint 820 ezer ember tekintette már meg a rendszert, és 251 ezren be is adták a bevallásukat. Ez azt jelenti, hogy a benyújtók mindegy háromnegyede változatlan formában tette ezt meg, tehát mint ahogy az adóhatóság a tervezetében kiküldte számukra.

Nagyon fontos az, hogy nemcsak elektronikus úton intézhető a személyijövedelemadóbevallás-ter­ve­zet megtekintése, hanem aki kérte sms-en, postai úton vagy más módon ‑ több mint 600 ezren kérték ‑, annak a NAV kipostázta a tervezetet úgy, hogy ki van töltve a rubrika, és a magánszemélynek lényegében semmit nem kell változtatnia, ha elfogadja a kifizetők által lejelentett adatszolgáltatás alapján a bevallástervezetet.

Nagyon fontos az, hogy most is tudjuk teljesíteni az 1 plusz 1 százalékos felajánlásunkat. Ezt megtehetjük elektronikus úton vagy hagyományos papíralapon a NAV részére postázással. Fontos az, hogy a két rendszer jelenleg egyszerre működik, a teljesen új elektronikus rendszer és a régi hagyományos, postai nyomtatványos rendszer. De jól látható, hogy lényegesen lecsökkent, felére csökkent a nyomtatványon, tehát a papíralapon beküldött személyijö­vedelem­adó-bevallások száma. Azt gondoljuk, hogy ez igazolja ennek a sikerét. A végső eredményt majd május 22. után tudjuk megvonni.

De szeretném elmondani, az nagyon fontos, hogy egy új jogi helyzet áll elő május 22-én, ugyanis ha valaki meg sem tekinti, nem reagál a személyi­jö­ve­delemadó-bevallás tervezetére sem postai úton, sem a NAV ügyfélszolgálatán, semmilyen formában, akkor is május 22-én 0 órakor lényegében úgy tekinti a NAV, hogy a személyijövedelemadó-bevallását teljesítette.

Ha nem csinálunk semmit, akkor is teljesítjük az adóbevallás-benyújtási kötelezettségünket, de a felelősség természetesen az adózó magánszemélyt terheli annak tartalmáért. Ezért arra hívok fel mindenkit, hogy tekintse meg a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét, és ezt követően teljesítse a kötelezettségét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(15.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Köszöntöm képviselőtársaimat, és megkérdezem Hargitai János képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, azok a számok, amiket ismertetett, azt gondolom, impozánsak. Nem számítottam én magam ekkora érdeklődésre, tudván, hogy ez egy még nem bejáratott rendszer, ezzel először ismerkednek az állampolgárok. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy mindaz, amiről beszélünk, az ország működése szempontjából, a kormányzat működése szempontjából, a gazdaság működése szempontjából versenyképességi kérdés is. Tehát azok a törekvések, amiket a kormány eddig is tett különböző ágazatokban a digitális ügyintézés erősítése érdekében, az elkövetkezendő időszakban is ösztönzőek. Minden ilyen törekvést támogatunk. Elfogadom és köszönettel vettem válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:   62-68   68-73   74-80      Ülésnap adatai