Készült: 2021.04.13.21:29:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

181. ülésnap (2016.10.25.), 2. felszólalás
Felszólaló Kövér László (Fidesz)
Beosztás az Országgyűlés elnöke
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:14


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke: Elnök Úr! Mélyen tisztelt Áder János Köztársasági Elnök Úr! Mélyen tisztelt Stanislaw Tillich Elnök Úr! Mélyen tisztelt Marek Kuchciński Elnök Úr! Mélyen tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés!

Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt „bennszülött”-té ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában.” 1956 előtt tizenhárom esztendővel, azaz 1943-ban az egyik legnagyobb XX. századi magyar gondolkodónk, Németh László ezekkel a szavakkal kezdte beszédét az akkori vészterhes időkben kiutat kereső szárszói értelmiségi találkozón.

(10.10)

A magyar nemzet emelkedésének vagy süllyedésének okairól az írástudók könyvtárnyi vitaképes magyarázattal szolgáltak és szolgálnak, ám van egy ok, egyetlen ok, amellyel a történelem szembesít bennünket, és ezért az vitán felül áll. Amikor Ma­gyar­országnak önrendelkezésre képes, azaz szuverén, cselekvőképes és nemzeti célokat követő állama volt, akkor a magyar nemzet mindig felemelkedett. Amikor viszont a magyar államiság hiányzott vagy elveszítette szuverén, cselekvőképes és nemzeti jellegének bármelyik elemét, akkor a magyarságra mindig nehéz idők és történelmi zuhanások vártak. A középkorban a független, cselekvőképes és a kornak megfelelően nemzeti magyar állam nemcsak Ma­gyar­országot, hanem a délkeleti végein a keresztény Európát is védte az Európán kívüli és az európai civilizációt megsemmisíteni akaró ellenséges erőktől.

1956-ban éppen 500 esztendős évfordulója volt annak, hogy a közép- és kelet-európai népek fiait is soraiba foglaló magyar várvédő sereg 1456-ban Nándorfehérvárnál, a mai Belgrád alatt megállította a többszörös túlerőben lévő oszmán hadakat, és ezzel 70 esztendőnyi védelmet és nyugalmat biztosított a korabeli Európának. Azonban alig öt évtized múltán előbb a magyar államot vezető elit nemzeti célmeghatározó képessége veszett el, majd pedig az állam cselekvőképessége roppant meg végzetesen, míg az­tán önmaga és Európa védelmében maga a középkori magyar állam is felmorzsolódott, 1526 után meg­szűnt, Magyarország pedig három részre szakadt.

Ezt követően a magyarok számára a szuverén, cselekvőképes és nemzeti magyar állam helyreállítása testesítette meg a legfőbb szabadságot; a szabadságot arra, hogy megmaradhassunk annak, akik vagyunk. Ez volt a cél, amely átívelt az évszázadokon és összekötötte a magyar nemzedékeket. A XVIII. században ez a cél vezérelte Rákóczit és kurucait, 1848-49-ben ezt a célt tűzték zászlajukra a márciusi ifjak és Kossuth Lajosék, és a XX. században ezt a célt akarta elérni az 1956-os forradalom és szabadságharc is. Az ellenséges túlerő mindhárom nagy szabadságküzdelmünket vérbe fojtotta, de a magyar sza­badságvágy mind a három esetben legyőzetve is győz­tesnek bizonyult, mert a legnehezebb időkben is éltette és erősítette a magyarok reményét és hitét, amíg az idő megérett a nemzeti célok megvalósulására.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1956 hősei egy olyan rendszerrel szálltak szembe, amely a nemzeti önazonosság megtaposásán, az állami önrendelkezés felszámolásán és az önbecsülést romboló társadalmi és gazdasági megalázáson és méltánytalanságon alapult. Ez a rendszer volt a szovjet kommunizmus. Ennek a rendszernek Magyarország nem önszántából lett része, hanem a közép- és kelet-európai sorstársaival együtt a második világháború után a nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió közötti geopolitikai játszmák áldozataként lökték oda rabnak, elorozván helyét Európa szabad világában. A közép-európai sorsközösség tudatára utalt az 1956-os forradalom egyik első eszmei alapvetése, a budapesti műegyetemisták október 22-én elfogadott nyilatkozata, amely­ben ‑ idézem ‑ „az egyetemi ifjúság egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki szolidaritását a varsói munkásokkal és ifjúsággal, a lengyel függetlenségi mozgalommal”.

1956. november 1-jén a forradalmi magyar kormány kimondta Magyarország függetlenségét és semlegességét, valamint bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést. Nemzetközi jogi értelemben ekkor a cselekvőképességét a forradalomban visszanyerő magyar állam a nemzet érdekei védelmében a szuverenitását gyakorolta. Másnap, 1956. november 2-án az Egyesült Államok külügyminisztériuma táviratban arról értesítette a szovjet pártfőtitkárt vendégül látó jugoszláv vezetőt, Titót, hogy ‑ idé­zem ‑ „az Egyesült Államok kormánya nem tekint kedvező szándékkal olyan kormányokra a Szovjetunió határai mentén, amelyek barátságtalanok a Szovjetunió iránt”.

Ezek után 1956. november 4-én a Szovjetunió több harckocsival támadt Magyarországra, mint 1939-ben Hitler Lengyelországra. Hatvanezer kiképzett szovjet katona zúdult néhány ezer, katonailag képzetlen vagy hiányosan felszerelt, többnyire fiatal civil szabadságharcosra. 1956. november 4-én itt, a szovjet tankok által körbefogott Országházban a magyar forradalmi kormány utolsó képviselője, Bibó István államminiszter magányosan gépelt kiáltványában ezt írta: „Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és a világhoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét.”

Öt órával a szovjet támadás után az ENSZ-ben az Egyesült Államok kormányát képviselő Henry Cabot Lodge csak ennyit mondott: „Ha volt valaha olyan idő, hogy az Egyesült Nemzetek élet és halál kérdésévé válhatott egy egész nemzetnek, ez az idő az.” Egy amerikai veterán, Frank G. Johnson 1962-ben megjelent könyvében mindezt ekként kommentálta: „Magyarország meghalt, mert az egyetlen hatalom, amely megmenthette volna, az Egyesült Államok azt választotta, hogy haljon meg, azt színlelve, hogy felmentést nyerünk felelősségünk alól, ha olyan szervezetre hárítjuk a tennivalót, amely képtelen ellátni azt.”

Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Vendégeink! „És minden rendű népek, rendek / Kérdik, hogy ez mivégre kellett. / Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? / Mért nem várta csendben a végét? / Miért, hogy meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: ‚Elég volt.’”

(10.20)

Ezt vetette papírra a harcok elültével Márai Sándor megrendítően gyönyörű versének soraiban.

Több mint 3 ezer halott az utcákon, közöttük az éppen ma 60 éve itt a Kossuth téren géppuskatűzzel legyilkolt, név szerint ismert 71 és ki tudja, mennyi ismeretlen áldozat, 20 ezer sebesült, 20 ezer koncepciós per, több mint 200 végrehajtott halálos ítélet, ezer, Szovjetunióba elhurcolt magyar ember, 13 ezer internált belföldön, 200 ezer, szülőföldjét elhagyni kényszerülő menekült, és egy több mint 30 esztendőre újra berendezkedő, hazaárulásban és emberölésben fogant, nemzetellenes és velejéig gonosz kommunista diktatúra ‑ ezt kapta büntetésként a magyar nép 1956-ért, amiért nem pusztult ki, ahogy kérték, amiért nem várta csendben a végét.

Vérrel és áldozattal megszentelt jutalomként pedig azt kapták a magyarok 1956-tól, hogy 12 nap alatt visszanyerték a szabadság, a méltóság és a fe­lelős­ségvállalás lélekemelő erejét. Ezen erő segítségével születhetett újjá 1990-ben a demokratikus Magyarország, ezen erő segíti ma is Magyarországot az euroatlanti szövetségekben, hogy az ezekből fakadó kötelezettségei teljesítése és jogai gyakorlása során megőrizze méltóságát, egyenjogúságát és függetlenségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ahogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc megkerülhetetlen tanulsággal szolgált a korabeli Európának, épp oly fontos az üzenete a mai európai generációk számára. A magyar forradalom tükrében az egykori Európa és nagyvilág felismerhette a kommunizmus igazi arcát, így 1956 után jóhiszeműen már senki sehol nem hivatkozhatott többé a nép felemelkedését szolgáló kommunizmusra vagy emberarcú szocializmusra.

A magyar forradalom egyben mindenki számára tragikus példa volt arra, hogy a megszállt Európa egy, a fejét felemelő nemzete a XX. század második felében miként esett áldozatul Európán kívüli nagyhatalmak cinikus játszmáinak. A forradalom és szabadságharc tanulsága napjainkban pedig arra figyelmeztet, hogy a saját önazonosságának, önrendelkezésének és önbecsülésének fenntartása és védelme nélkül egész Európa, az egész Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az államok fölötti demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének.

1956 magyarjai azt üzenik a XXI. századnak, hogy a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem mindig erőforrás egy közösség számára, így Európa és az Európai Unió számára is. Egy olyan globális versenyben, amelyben az identitás egyre inkább politikai és gazdasági versenyképességi tényezővé válik, Európa nem állhat helyt a közös keresztyén civilizációs alapokra épülő, sokszínű nemzeti kultúrák alkotta európai identitás nélkül. A magyar 1956 azt üzeni a XXI. századnak, hogy a népakaraton nyugvó állami szuverenitásunkból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia és alávetettség vár Európára.

1956-os magyar forradalmunk és szabadságharcunk eszménye és értékei arra köteleznek bennünket, hogy olyan Európai Uniót és benne egy olyan magyar államot építsünk, amely szolgálja és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat. Ezen eszményekért 60 esztendővel ezelőtt a magyarok a biztos halált is vállalva nekimentek a szabadságot eltipró idegen tankoknak.

Félreismeri és lebecsüli a magyarokat, aki napjainkban úgy gondolja, hogy cukorral vagy korbáccsal, hazugsággal, nyomásgyakorlással és fenyegetéssel rávehetők leszünk 1956 örökségének megtagadására, önazonosságunk, önbecsülésünk és önrendelkezésünk feladására.

Kegyelettel emlékezünk a kommunizmus minden magyar, lengyel, német és más nemzethez tartozó áldozatára, a kommunizmus elleni harc minden mártírjára. Örök hála 1956 velünk élő hőseinek. Köszö­net lengyel és német barátainknak, köszönet mind­azon szabadságszerető polgároknak, akiknek segítségére számíthattunk és számíthatunk a magyar és az európai szabadság érdekében.

Dicsőség a hősöknek, Isten adjon erőt, állhatatosságot, bölcsességet a követőiknek! (Hosszan tartó taps.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai